udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1777 találat lapozás: 1-30 ... 781-810 | 811-840 | 841-870 ... 1771-1777

Névmutató: Bethlen Gábor

2012. június 11.

Ballagás a Sapientia EMTE- n
"...Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk..."
Szombaton délelőtt hét szakon mintegy 200 diák hagyta el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi campusát. A ballagókat az intézmény előcsarnokában az intézmény vezetői, volt tanárok és diákok búcsúztatták, a szülők, hozzátartozók, meghívottak jelenlétében.
Miután a végzősök kivonultak az aulából és elfoglalták helyüket, az ünnepi beszédet tartók sorát Kató Béla lelkipásztor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke kezdte, aki Bethlen Gábor fejedelem szavaival engedte útjára a végzősöket: "Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk: erdélyi magyarokul, őseink nyelvében és vallásában, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásban" – idézte a sorokat Kató Béla, majd hozzátette, 12 évvel ezelőtt az egyházak, az egyetemi tanárok egy csoportja ennek érdekében lépett a cselekvés útjára, amikor létrehozta a Sapientia Alapítványt, azzal a céllal, hogy egyetemet épít, amely követi ezt az örökséget. Megmaradtunk hitünkben, és ahogy látjuk a ballagók fényes tekintetét, úgy hisszük, érdemes volt küzdenünk, hogy legyen önálló magyar egyetem Erdélyben – fejtette ki az elnök, aki végül azt tanácsolta a diákoknak, hogy itthon, a szülőföldön próbáljanak maradni... megmaradni.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a hagyományteremtésről, -őrzésről beszélt. Egy nemzet akkor ver erős gyökeret, ha vannak hagyományai, múltja. A romániai magyar oktatás hagyománya évtizedekig derékba tört, de nem szűnt meg, s az új önálló magyar intézmény léte igazolja, hogy szükség van erre. Hosszú utat tett meg az egyetem, míg eljutott oda, hogy akkreditálják. S hogy ebben a folyamatban részt vettek a ballagó diákok, külön is megköszönte a rektor, majd hozzátette, most már az a feladatunk, hogy tudásban is felzárkózzunk Európa több évszázados hagyományokkal rendelkező egyetemeihez. Majd felsorolta azokat az értékeket, amelyek mellett elkötelezte magát az egyetem, s amelyeket a tanévek során igyekeztek átadni a tanárok diákjaiknak. "Nagy szükség van a felkavart világunkban, hogy lássuk az igazi értékeket, fontos a munka, az itthon maradás". A munkát pedig tisztességgel és odaadással kell majd végezzék a végzősök abban a közösségben, amelybe bekerülnek. Erdély, az erdélyi magyarság szellemi felemelkedésén kell dolgozzanak ezentúl, hogy érdemes legyen itthon maradni. Évszázadokkal ezelőtt akik tanulni akartak, több száz kilométerre külföldre mentek nagynevű egyetemekre. Most nekünk kell hazahoznunk az értékeket, a tudást. A Sapientia EMTE-nek közösségformáló ereje van, egy közösség jogos igényét elégíti ki, amelyhez bizalommal fordultak a diákok, akik most távoznak padjaiból. Ezért párttól, vagy érdekképviselettől függetlenül jogos az elvárás az intézmény részéről, hogy minden téren támogassák létét, működését. A tanulás és a tudás tiszteletét vigyétek magatokkal! – mondta többek között ünnepi beszédében dr. Dávid László, aki szintén megköszönte a diákoknak, hogy részesei voltak és derekasan helytálltak az akkreditációs folyamatban.
Az elmúlt 22 év legnagyobb megvalósítása a Sapientia EMTE létrehozása volt – mondta többek között dr. Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere, majd beszédében az összetartást, azt a csapatszellemet értékelte, amelynek köszönhetően a tudomány egyik fellegvára lett az intézmény, s ebben azoknak a tanároknak és diákoknak is benne van a munkájuk, akik a kezdeti bizalmatlanság, bizonytalanság ellenére felvállalták mindezt.
Dr. Székely Gyula, a marosvásárhelyi kar dékánja hangsúlyozta, ha némelyik tanár szigorú is volt, ezt azért tették, mert a minőséget szeretnék mindenekelőtt megtartani, megerősíteni. Kétségtelenül a legnagyobb megvalósítás az egyetem akkreditációja. A kertészmérnöki, illetve nemrég a kommunikáció és közkapcsolat szakot is engedélyezték. Az idén hét karon végeznek diákok, jövőre pedig másik három (távközlés, számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás, valamint egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások) szakon is lesznek ballagók. Jövőtől pedig négy újabb szak (alapképzésben) és négy mesteri szakképzés indul. Dr. Székely Gyula reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány támogatásával jövőre bővülhet a campus is, és hozzáfoghatnak a bentlakásépítéshez. Végül pedig a diákok és a hallgatói önkormányzat munkáját, eredményeit illette dicsérő szavakkal a dékán.
Az egyetem vezetőinek beszéde után dr. Imre Attila az alkalmazott társadalomtudományok, dr. Kakucs András a gépészmérnöki, dr. Kovács Loránd a kertészmérnöki, Márton Gyöngyvér a matematika-informatika, dr. Márton László a villamosmérnöki kar nevében búcsúztatta a végzős diákokat. A ballagók részéről Csata Tímea kommunikáció és közkapcsolat szakos hallgató köszönte meg tanáraik türelmét, a diákélet humorosabb mozzanatait ecsetelve. Lukács Andor pedig a hallgatói önkormányzat nevében elevenítette fel az elmúlt három-négy év emlékeit. Az egyházak nevében Nagy László unitárius főjegyző áldotta meg a diákokat és a Szentírás egyik idézetével bátorította őket arra, hogy helytálljanak az életben.
A magyar és a székely himnusz eléneklése után a diákok utoljára körbejárták az egyetem épületét, majd a levegőbe röpített kalappal jelezték – hátrahagyták diákéveiket, jöhet az államvizsga, s aztán..., de erről majd később.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

2012. június 12.

Antal: Nem söpörjük le a veszteseket (Győzelmi hangulat az RMDSZ-nél)
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ improvizált eredményváró sátrában vasárnapról hétfőre virradóra óráról órára emelkedett a hangulat. Sorra érkeztek a győztes polgármesterek, ellepték a helyet a tanácstagok, a kampányban tevékenykedő önkéntes fiatalok, újra és újra felcsendült a Queen együttes klasszikus dala: We are the champions (Mi vagyunk a bajnokok).
A stáb szorgalmasan dolgozott, összesítette a beérkező adatokat, hajnali három órára meglett a sepsiszentgyörgyi eredmény is. Antal Árpád polgármester 78,14 százalékot kapott (a hivatalos végeredmény szerint 79, 01 százalékot), s ami saját bevallása szerint őt is meglepte: az RMDSZ-nek a szavazatok 60 százalékával sikerült kétharmadot elnyernie a helyi tanácsban. Az MPP négy évvel ezelőtti kilenc mandátuma egyre apadt, alig lépték át az ötszázalékos bejutási küszöböt, az EMNP kicsivel több, mint 10 százalékot ért el, ez két mandátumra elegendő. Két-két képviselői hely jut a liberálisoknak, illetve a szociáldemokratáknak.
„Árpi, Árpi, Árpi!” – skandálták hosszasan az összegyűltek, amikor Antal Árpád fellépett az improvizált színpadra. Először annak a csapatnak köszönte meg a munkát, amellyel az elmúlt négy évben együtt dolgozott, amely jelentős szerepet játszott a mostani sikerben. „Nem fogunk visszaélni ezzel a kétharmaddal, a város érdekében fogunk dolgozni. Nem fogjuk lesöpörni a kisebbséget, sem a Magyar Polgári Pártot, sem az Erdélyi Magyar Néppártot, sem a két román pártot” – szögezte le. Azt is elmondta, hogy ez a választás értékítélet volt, a szentgyörgyiek egyértelműen kifejezték, a munkát értékelik, nem a mellébeszélést, Bethlen Gábort idézte: „Nem mindig lehet megtenni mindent, amit kell, de mindig meg kell tenni mindent, amit lehet.” Sepsiszentgyörgy régi-új polgármestere kifejtette, a háromszéki sikert beárnyékolja, hogy „elveszítettük Szatmárnémetit, hogy az elmúlt hetek, hónapok nacionalista kampányának köszönhetően interetnikus környezetben elveszítettünk fontos polgármesteri tisztségeket”. „Beszorultunk Székelyföldre, még nagyobb a felelősségünk, még többet kell dolgoznunk a következő években, és nem kell letaposni, lesöpörni azokat, akik veszítettek, oda kell állnunk melléjük” – zárta rövid beszédét Antal Árpád.
A megyei eredmények továbbra sem voltak meg, de Tamás Sándor győzelme is egyértelmű, nemcsak győztes tanácselnökként, de az RMDSZ megyei vezetőjeként is diadalt ült. „A szeretet és összefogás eredménye, hogy nyerhettünk” – mondotta, majd kifejtette: sikerük bizonyítja, nem miccsel, sörrel, hanem tisztességes munkával lehet nyerni. „Nem kellett nekünk kaputámasztó rúdként külföldi segítség, meggyőződésem, mindig azok nyernek, akik a saját lábukon állnak. Saját lábunkon álltunk, nem kellett se budapesti, se bukaresti segítség hozzá” – hangsúlyozta, s kijelentése első felét fújogatás, a másodikat hatalmas taps kísérte. Felsorolta a háromszéki sikereket, építő munkát ígért a megyei tanácsban, de leszögezte: „Vannak helyek, ahol az elszámoltatásra is sor kerül, például Kézdivásárhelyen és Baróton tisztességes elszámoltatásra szükség van. Szükségük van a városoknak is, és szükség van az eredményes továbblépés érdekében. Akik tisztességtelen munkát végeztek, akik a közpénzbe nyakig belenyúltak, azokat nem lehet hagyni, hogy elfussanak. Ez legyen világos” – hangzott a győzelmi mámorba kevéssé illő fenyegetés.
A Park vendéglő előtti téren hétfő hajnalban bontottak sátrat az ünneplő, eredményösszesítő RMDSZ-esek.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 18.

Hírsaláta
MAGYARORSZÁG TOVÁBBRA IS TÁMOGATJA A HATÁRAIN KÍVÜL ÉLŐ MAGYARSÁGOT. Továbbra is kiemelt terület a határon túli magyarság programjainak támogatása – derül ki a magyar kormány jövő évi költségvetési tervezetéből. A külhoni magyarság támogatása 2013-ban a közigazgatási tárca Nemzetpolitikai tevékenység fejezetében és a Bethlen Gábor Alap költségvetésében megosztva szerepel, és összesen 11,7 milliárd forintra rúg. (Magyar Nemzet)
NE BÍZZATOK AZ ÁRULÓKBAN! Folytatódik a parlamentben a kormánykoalícióba való átáramlás. Egyebek közt a liberális párt tagjai közé lépett Sorina Plăcintă szenátor. Átállását sokan fenntartásokkal fogadták. Ludovic Orban képviselő szerint a volt miniszter „lesújtó módon prostituálódott”, és nem érdemel semmilyen tisztséget a Nemzeti Liberális Pártban. A liberálisok azzal védekeznek, hogy sok képviselőjük, szenátoruk távozik, mert az önkormányzati választásokon nyertek – s parlamenti többségük megőrzése érdekében rákényszerülnek befogadásukra. Az ellenzék sem örül, Radu Berceanu szenátor szégyenteljesnek nevezte volt párttársa, Plăcintă lépését, Kelemen Hunor meg arra hívta fel a győztesek figyelmét, hogy megbosszulhatja magát, ha árulókra építik hatalmuk megtartását. (Ziare.com) ETNIKAI ALAPÚ POLITIZÁLÁSTÓL FÉLTI A MAGYARSÁGOT. Cristian Pârvulescu politológus az RMDSZ teljesítményét értékelve elismerte, hogy az nem veszített pozíciókat a magyar versenypártokkal szemben, de fontos tisztségeket kellett átengednie a szoclib szövetségnek. Az elemző borúlátó a román–magyar kapcsolatok jövőjét illetően is, és úgy véli, ha itthon a szövetség hosszú időre ellenzékbe kényszerül, akkor ez a kisvárosi és falusi választóknak szolgáltatja ki a pártot. Utóbbi szavazókat az országos politika kevésbé érdekli, és sokkal fogékonyabbak az etnikai alapú helyi politizálásra – mondta Pârvulescu. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 20.

Júniusban lehet oktatási támogatás
Több mint 157 ezer romániai magyarul tanuló gyermek számára pályáztak idén a szülők a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra a Szülőföldön magyarul programban. A pályázatot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége befejezte a határidő előtt benyújtott 2012-es pályázatok feldolgozását, és megtette a javaslatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. számára a támogatandó személyekre vonatkozóan. Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök szerint a korábbi ígéret értelmében a pályázók zömének már június végéig meg kell kapnia a támogatást.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint az április 30-i határidő előtt 108 488 pályázatot iktattak, ezekben 157 646 óvodás és iskolás számára igényelték a program keretében nyújtott oktatási-nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást a szülők. Jelenleg a hiányos pályázatok kiegészítése zajlik, és az alapkezelő bizottság döntését várják. A támogatást igénylő gyerekek 26,13 százaléka óvodás, 28,2 százaléka elemi iskolás, 26,18 százaléka általános iskolás, 19,48 százaléka pedig középiskolás. A kérelmek csaknem hatvan százaléka a Székelyföldről érkezett. A pályázatok több mint felében egy gyermek számára igényeltek támogatást a szülők, de három olyan család is pályázott, amely kilenc gyermek számára kérte a segélyt. A Szülőföldön magyarul program keretében a magyar oktatási intézményekben tanuló gyermekek után pályázhatnak a családok 20 ezer forintnak megfelelő oktatási-nevelési, valamint 2400 forintnak megfelelő tankönyv- és taneszköz-támogatásra. A nyertes pályázók levélben kapnak értesítést, a kifizetések pedig, miként tavaly, idén is az OTP Bankon keresztül zajlanak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 21.

Bethlen-kollégium: sok por, számos kérdés és hatmillió euró
Hétfőn kezdődik a nagyenyedi schola átfogó rehabilitációja
Hétfőtől elkezdődhetnek a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium teljes felújítási munkálatai: az erről szóló szerződést tegnap délelőtt írták alá a helyi önkormányzat, az Erdélyi Református Egyházkerület – mint tulajdonos –, valamint a munkálatok elvégzését versenytárgyaláson elnyerő Fehér megyei cég képviselői. Ezzel hosszas folyamat végére kerülhet pont, hiszen a 2004-ben visszaszolgáltatott ingatlanban működő iskola helyzetét az elmúlt években a teljes bizonytalanság jellemezte, mivel gyakorlatilag jogalap nélkül tartózkodtak az épületben. Végül a három érintett fél – az önkormányzat, a tulajdonos és a kollégium vezetősége példaértékű megállapodásra jutott, amelynek következtében sikeresen pályázták meg a Regionális Operatív Program egyik projektjét. A nyertes pályázatnak köszönhetően az elmúlt évek aprócska javítási munkálatain túl most átfogó rehabilitálás kezdődik, amelynek 2014 augusztusáig kell befejeződnie.
Félig-meddig megvalósult álomnak nevezte Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója a kivitelezési szerződés aláírásának ünnepélyes pillanatát, hozzátéve, hogy a teljes megvalósulás 2014-ig húzódik majd el. – Az államosított kollégiumot 2004-ben szolgáltatták vissza tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek, a helyzetünk azonban innentől annyira bizonytalanná vált, hogy a tanfelügyelőség ki is lakoltatott volna minket az épületből. Szerencsére azonban nagyon sikeres tárgyalásokat folytattunk, amelyek következtében az önkormányzat mint fenntartó és a református egyházkerület mint tulajdonos 12 évre szóló haszonbérleti szerződést kötött egymással. Ennek értelmében az önkormányzat nem kell hogy bérleti díjat fizessen a tulajdonosnak, kötelezi azonban magát arra, hogy a kollégium felújításához szükséges összeget pályázatokból vagy saját forrásokból előteremti. Mindez pedig arra az időszakra érvényes, amíg fennáll a magyar tannyelvű Bethlen-kollégium – hangsúlyozta Szőcs Ildikó. Hozzátette: az aláírás pillanatában még nem tudtak a Regionális Operatív Program létezéséről, utána azonban már hatalmas munkával állították össze közösen a pályázatot. A tervezés teljes dokumentációját az egyházkerületi főépítész végezte el, az önkormányzat pedig 2010-ben benyújtotta a pályázatot. Az iratcsomó 6 millió eurós támogatást hozott. – Ez az összeg nem pusztán a felújítást, hanem a konzultáns cég munkadíját és az iskola felszerelésének teljes megújítását is magába foglalja, hiszen különféle interaktív eszközökkel, táblákkal fogjuk frissíteni a tanszerkészletünket – részletezte az igazgatónő.
Nem kell költözni
A kollégiumban az utóbbi években is folytak felújítási munkálatok: kisebb pályázatokból sikerült rehabilitálni az étkezde, az óvoda és a tornacsarnok épületét, és a bentlakásokban is történtek apróbb javítások. Most azonban a főépületet, a régi bentlakást és az elemi iskolát is rehabilitálni tudják. – A bentlakásban eddig 10 személyes szobákban laktak a diákok, közös mosdóval a folyosók végén. A felújítás során 5-6 ágyas szobáink lesznek, saját fürdőhelyiséggel – mondta el az igazgatónő. Hozzátette: van kidolgozott stratégiájuk arra az időszakra is, amikor a nyári vakáció végeztével a diákok visszatérnek a kollégiumba. – Reméljük, hogy tervünk működni fog, és nem kell sem ideiglenesen kiköltöznünk az épületből, sem pedig két váltásban dolgoznunk. Az egészen biztos, hogy izgalmas időszak vár ránk, folyamatos építkezéssel, sok-sok porral, számos kérdéssel, de már nagyon rég vártuk, hogy ez bekövetkezzen – szögezte le az igazgatónő, aki nagy pozitívumként értékelte, hogy a két érintett intézménnyel – az önkormányzattal és az egyházzal – jó partnerként tudtak együttműködni.
Létkérdés az iskola
Az Erdélyi Református Egyházkerület összesen 6 kollégiumot tart fenn. Ha ehhez hozzávesszük a Királyhágómelléken található további három oktatási intézményt, akkor kitűnik: Erdélyben a reformátusok rendelkeznek a legnagyobb iskolahálózattal. – A reformáció kezdete óta egyházunk kiemelt figyelmet fordít az ifjúság nevelésére, oktatására. Maga Bethlen Gábor fejedelmünk mutatott nekünk példát azzal, hogy Gyulafehérváron kollégiumot alapított. Kijelölte az utunkat, nekünk csak folytatni kell – tekintett vissza a kezdetekre Kató Béla főjegyző, aki a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület nevében vett részt az aláírási ceremónián. – Az 1948-as államosításokat követően persze nem foglalkozhattunk az oktatással, de 1990 után, amikor elkezdődtek a visszaszolgáltatások, fel tudtuk venni a fonalat. Olyan ingatlanokat kaptunk vissza, amelyek felújításával 50 év alatt senki nem foglalkozott. Tudni kell, hogy ezeknek az iskoláknak az alapítói és későbbi támogatói minden alkalommal létrehoztak egy olyan gazdasági hátteret is, amelyből fedezni tudták az intézmény működési-fenntartási költségeit. Ezek lehettek termőföldek, erdők stb. Az új rendszerben azonban a tulajdonosok csak a romos épületeket kapták vissza, gazdasági háttér nélkül, így a fenntartásuk nagyon nehézzé vált – fejtette ki a főjegyző. Kiderült: az állam ugyan igyekezett valamilyen megoldást találni, például bért állapított meg, amelyet az önkormányzat fenntartóként kellett volna hogy fizessen a tulajdonosnak, ez azonban sok esetben nem történt meg, így perek halmaza indult el. – Erre jelentettek megoldást az európai uniós pályázatok, amennyiben a tulajdonos és a fenntartó hosszútávú bérleti szerződést köt egymással. Ezt azonban nem tudta minden érintett város vezetése elfogadni, és ebből a szempontból Nagyenyed (ellentétben például Kolozsvárral) nagyon jó példa: itt ugyanis a román polgármester is belátta, hogy hosszútávon sokkal jobban jár az önkormányzat, ha nem kell bért fizetnie, csak segít megszerezni a felújításhoz szükséges pénzt. Ráadásul saját megítélését is pozitív irányba tereli ezzel: biztosan nem véletlenül választották ismét őt a város élére – vélekedett a főjegyző.
Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonosként néhány objektumot megtartott: a pincét, a múzeumot és a dokumentációs könyvtárat nem adta bérbe, ezek felújítását magára vállalta. Az ehhez szükséges, mintegy 500 ezer eurós összeget egyéb egyházi ingatlanok bérleti díjából, valamint különféle pályázatokból kívánja előteremteni. – Úgy gondoljuk, a dél-erdélyi magyarság hatalmas esélyt kapott azzal, hogy lehetőség van a kollégium teljes rehabilitálására. Mi fenntartjuk magunknak a jogot, hogy figyelemmel kísérjük a munkálatokat, és ellenőrizzük azok minőségét. A terveket egyházkerületi főépítészünk készítette el a megbízásunkból, az ő felügyelete és aláírása szükséges minden egyes tételhez – emelte ki Kató Béla. Hozzátette: a református egyház számára létkérdés az iskola. – Mi etnikailag is meghatározzuk magunkat: magyar egyház vagyunk, és nem végzünk missziós munkát sem egyéb nemzetek, sem egyéb vallások hívei között. Egyházunk beleszületés, megkeresztelés útján gyarapodik hívekben. Ha azonban a gyermek, akit mi reformátusnak keresztelünk, nem jár magyar iskolába, akkor elveszítettük, hiszen nem fogja olyan szinten bírni az anyanyelvét, hogy megértse, elfogadja az egyházi liturgiát, részt tudjon venni az egyházi életben. Kiszakad a közösségből, gyakorlatilag konfirmálni sem tud, mert nem érti a szöveget. Kiemelten fontos tehát, hogy befektessünk az oktatási intézményeinkbe. Az egyháznak elsősorban talán az oktatás minőségét, tartalmát kellene befolyásolnia, a méltó környezet, a megfelelő feltételek azonban sokat tehetnek azért, hogy pedagógus és diák jó közérzete és ezen alapuló közös munkája minőségi magyar oktatást teremtsen.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

2012. június 21.

Nemzetpolitikai államtitkárság: megjelent a Szász Pál-ösztöndíjpályázat felhívása
Megjelent a külhoni magyar joghallgatóknak szóló Szász Pál-ösztöndíjpályázat felhívása, a jelentkezéseket július 20-ig lehet benyújtani.
A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében kifejtette: a havi ötvenezer forintos ösztöndíjban 25-en részesülhetnek majd. Tízen Erdélyből, öten a Felvidékről, hárman-hárman a Vajdaságból és Kárpátaljáról, két-két hallgató pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerheti el a támogatást.
A hallgatók, akiket évközben neves fővárosi ügyvédek tutorálnak (pártfogolnak), 2013 nyarán szakmai gyakorlaton vesznek részt egy-egy budapesti ügyvédi irodánál. A képzési témák a gazdasági és a polgári jog általános részét ölelik fel. Már az első megkezdett tanév előtt is lehet jelentkezni, az ösztöndíjra minden évben újra kell majd pályázni. Nem pályázhatnak a Magyarországon hallgatói jogviszonnyal és állandó lakcímmel rendelkezők, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi törvény hatálya alá nem tartozók, a magyarországi doktori (PhD vagy azzal egyenértékű) képzésben részt vevők, és más, magyar állami ösztöndíjban részesülő hallgatók.
Az alapítók a későbbiekben is segítséget kívánnak nyújtani abban, hogy a jól képzett hallgatók elhelyezkedjenek a szülőföldjükön, nemzetközi ügyvédi irodáknál, magyar érdekeltségű cégeknél. A pályázatokat július 20-án, közép-európai idő szerint délig elektronikus úton (www.bgazrt.hu) vagy – ajánlott küldeményként – postai úton kell eljuttatni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. címére (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.)
A nemzetpolitikai államtitkárság felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet által 2011. november 24-én, teljes egyetértésben elfogadott nemzetpolitikai stratégia átfogó célként jelöli meg a külhoni magyar közösségek számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását.
A dokumentum szerint "a jogilag gyarapodó közösség tagjai jogait magabiztosan használja, azokat védi és szükség esetén ki kívánja terjeszteni". Ez feltételezi - folytatták -, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében. A fenti cél megvalósításához szükséges, hogy a külhoni magyar társadalmakban megerősítsék a magyar jogászságot - írták. MTI

2012. június 23.

EME: tanulmányi napok Nagyenyeden
Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vándorgyűlései tudományos és honismereti célokat szolgáltak – 1906-ban és 1931-ben éppen nagyenyedi „kiszállás” révén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztálya ennek a hagyománynak a jegyében szervezte tanulmányi napjait 2012. június 14. és 16 között Enyeden és Torockón. Mindhárom napon könyvtári kutatásra is lehetőség volt a Bethlen Gábor Kollégium neves könyvtárának könyv- és kéziratanyagában. (Az olvasóteremben még megtekinthető a Bod Péter emlékkonferencia alkalmára készült helyi kiállítás Bod kézirataiból és nyomtatványaiból ).
A tudományos találkozások több színhelyen zajlottak. Június 14-én délután a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban lezajlott szakmai tanácskozásnak tudományos előadások adtak keretet. Az EME nevében Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd “enyedi részről” Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház vezetője, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Győrfi Dénes főkönyvtáros és Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szólalt fel.
Buzogány Dezső egyetemi professzor előadásában Bod Péter tudományos munkásságát méltatta, egyszersmind az erdélyi református lelkészek és családjuk sajátos helyzetére is rávilágított az erdélyi társadalom történetében. Győrfi Dénes Kolozsvár és Enyed kulturális kapcsolatairól beszélt, külön figyelmet szentelve az EME vándorgyűléseknek és a Református Kollégium Könyvtára kutató könyvtárőreinek, köztük is különösen Vita Zsigmondnak és Dankanits Ádámnak. A harmadik előadást Keszeg Vilmos professzor tartotta Lokális emlékezet, lokális történelem címmel, közelebb hozva az érdeklődőkhöz az emlékezetkutatás és a történetírás teóriáit és jelenlegi gyakorlatát – például a közösségteremtő eseményekben. Az előadások sorát Szabó Emília magyartanár Virágkosár című értekezése zárta, amely az enyedi diákok által összeállított 1835, 1836 és 1837-ban kiadott évkönyvek bemutatására összpontosított
Az előadásokat követő vita a történetírás és a közösségi lét, az értelmiség szerepe és a közösség átalakulása kérdései körül folyt, ennek részét képezte Bodó Márta Egyház és színház című könyve bemutatása is. A vitában az előadókon kívül felszólalt többek között Csávossy György költő, borász szakember, Simon János, a Bethlen Kollégium volt igazgatója, Bodó Márta főszerkesztő, Bartha Katalin Ágnes tudományos kutató, az EME I. szakosztálya titkára, Dvorácsek Ágoston tanár, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Másnap délelőtt az EME kutatócsoportja Torockóra utazott, a néprajzi múzeum, a temető megtekintése után Szőcs Ferenc polgármesterrel találkoztak, aki a település helyzetéről számolt be, majd megtekintették az unitárius templomot, a Kis Szent Teréz gyermekvédelmi központot, és részt vettek a helybeli Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosainak ballagási ünnepélyén. A torockói iskolalátogatás szervezője a helybeli magyartanár, a Bethlen Kollégium végzettje, jelenleg a BBTE mesterképzős hallgatója, Szabó Emília EME-tag volt.
Délután enyedi városnéző séta következett Józsa Miklós vezetésével, irodalomtörténeti nevezetességekkel a középpontban: Áprily Lajos egykori lakóházai, a Kemény–Zeyk-ház, az iskolamúzeum, tárgyi és szöveges emlékekkel, az önképzőkörök mára igen értékessé lett jegyzőkönyveivel.
Szombat délelőtt a könyvtári kutatás után Dvorácsek Ágoston fizikatanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör elnöke vezetésével rövid tárlatvezetésre került sor az iskolaépületben levő régi természetrajzi és kuriózumtárban, majd a kolozsvári vendégek a Fenichel Sámuel Önképzőkör tudományművelése és tehetséggondozása tíz évével ismerkedtek, amelynek során nemcsak ígéretes indulások színterének bizonyult a schola tudós műhelye, hanem például a Természet Világa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó folyóirat, a Művelődés és más fórumok helyet is adtak a fiatal kutatók eredményeinek.
Az enyedi tanulmányi napok baráti légkörben teremtettek alkalmat a szakmai találkozásokra és ismeretgyűjtésre, kapcsolatteremtésre. Köszönet illeti a résztvevőket – a mintegy harminc lelkes tanárt, kutatót, művelődéspártolót – Enyedről, Kolozsvárról, Torockóról, Marosvásárhelyről. Fontos a folytatás is – az EME Erdélyi Tudományosság Napja novemberi fóruma (enyedi meghívottakkal), a könyvtári kutatások folytatása és publikálása, közös helytörténeti-irodalomtörténeti témákban, enyedi diákok egyetemi tanulmányainak, szakmai pályájának közös elősegítése.
EGYED EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

2012. június 25.

Répás: Sikeresen zárult külhoni magyar óvodák éve program első szakasza
Sikeresen zárult a 2012 - A külhoni magyar óvodák éve program első szakasza - vont mérleget Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A helyettes államtitkár összegzése szerint a Kárpát-medencei jó óvodapedagógiai gyakorlatokat bemutató körút 23 külhoni állomásán csaknem 1500 gyermekkel, szüleikkel és pedagógusokkal találkoztak. Olyan óvodákat is felkerestek, amelyekre eddig kevés figyelem jutott - emelte ki Répás Zsuzsanna, aki egyik példaként a székelykevei intézményt említette.
Hozzátette: külön hangsúlyt fektettek a tömbben és a szórványban élők problémáira, és a körút során a nehéz helyzetben lévő közösségekhez látogattak el.
A program során két jó gyakorlattal járták a Kárpát-medencét: a hagyományokra épülő meseszövéssel, valamint a világszerte ismert táncházmódszerrel.
A helyettes államtitkár a program folytatásáról elmondta: a külhoni magyar óvónők igényeihez igazodó módszertani csomagot dolgoztak ki, amelynek segítségével erősíteni kívánják az anyanyelvi oktatást, és szeretnék a szülőket még aktívabban bevonni.
A csomagot az ősz folyamán valamennyi Kárpát-medencei magyar vagy magyarul is nevelést folytató óvodába eljuttatják.
Létrehoztak továbbá egy, a programhoz kapcsolódó honlapot is, amely az eddigi és a következő állomások mellett tájékoztató anyagokat, Kárpát-medencei híreket tartalmaz. A honlapra várják a programhoz kapcsolódó javaslatokat is.
Emellett továbbképzést tartanak július folyamán száz külhoni magyar óvónő számára Siófokon - tette hozzá, kiemelve: a Kárpát-medence valamennyi régiójából érkező óvónők kicserélhetik tapasztalataikat, és kapcsolatokat építhetnek.
A nemzetpolitikai államtitkárság február 17-én hirdette meg a programot, amelyre összesen 100 millió forintot különítettek el a Bethlen Gábor Alapnál.
Répás Zsuzsanna rámutatott: a külhoni magyar közösségek megmaradása szempontjából az oktatási intézmények a legfontosabb intézmények. A program meghirdetésének az volt a célja, hogy a külhoni magyar tannyelvű óvodák minőségét erősítsék, és a magyarországi jó gyakorlatok bemutatásával támogassák a külhoni magyar óvodapedagógusokat a gyermekek nemzeti identitásának erősítésében.
Tímár Böske, a programban közreműködő táncművész, táncpedagógus, a Csillagszemű táncegyüttes művészeti vezetője személyes élményeiről szólva utalt arra, hogy sok tehetséges gyerekkel találkoztak, és a kicsik nagyon értékelték a foglalkozásokat.
Fábián Éva népzenész-pedagógus, az Óbudai Népzenei Iskola tanára elmondta, hogy az általa elmesélt történet "életre kelt" a körút során, és a nemzeti összetartozás örömét élhette át program valamennyi állomásán. MTI

2012. június 27.

Temetni jöttem...
„Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni./A rossz, mit ember tesz, túl éli őt;/A jó gyakorta sírba száll vele./Ez legyen Caesar sorsa is./A nemes/Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:/Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,/És Caesar érte súlyosan lakolt meg./Most, Brutus engedvén s a többiek,/(S Brutus derék, becsületes férfiú),/Jövök beszélni holt Caesar fölött./Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.” Így kezdte gyászbeszédét Antonius Caesar teteme fölött, akkor, amikor még arról sem lehetett meggyőződve, hogy nem ő lesz-e a nemes Brutus következő áldozata...
Nem Shakespeare remekművéről akartam én írni, sem temetni, sem dicsérni nem szándékoztam e héten, de a kifinomult cenzúra a határ túloldalán is utolért. Rovatvezetőm udvariasan tudtomra adta, hogy bár tisztában van azzal, hogy forrong most rendesen a Közel-Kelet, s az al-Kaida sem alszik, ezúttal „nem bánná”, ha inkább „magyar” témát választanék, valami olyasmit, amit beleng az elmúlás. A magyar része kicsit sántít ugyan, de az elmúlás az nem hiányzik a „szabadon választott” alapanyagomból sem. Ismételjük át a történetet! Március 15-én készül a tanács Cézárt megkoronázni, Brutus pedig egyre biztosabb abban, hogy Cézárnak meg kell halnia. Nincs benne sem bosszú, sem személyeskedés, ő szereti Cézárt, de úgy érzi, Róma jövője érdekében Cézárnak meg kell halnia. Rohamosan növekszik az összeesküvők száma, Brutus, akiben a fiúi szeretet küzd a Birodalom iránt érzett aggodalommal, arra kéri társait, hogy érdemei elismerése mellett, „kulturáltan” végezzenek Ceasarral. A vég eldöntetett, már csak az kérdés, hogy Antoniusnak is követnie kell Cézárt, vagy őt életben lehet hagyni. Életben hagyták. Ez lett a vesztük?
A végkifejlet valószínűleg azok számára is ismert, akik épp lógtak a történelem és/vagy az irodalomóráról. Brutus, a „becsületes és derék férfiú”, akiben a Róma iránti aggodalom munkál, arra figyelmezteti összeesküvő társait, hogy arcuk ne árulkodjon szándékukról (és persze, szavaik sem, teszem én hozzá sok ezer év távlatából), viselkedjenek úgy, mint a színészek. A Capitoliumon aztán mindnyájan rezzenéstelen arccal mártják tőrüket Cézárba, utolsónak Brutus. (Ekkor hangzik el ugyebár a szállóigévé vált „Te is fiam, Brutus?”) Az összeesküvők elégedettek, hiszik, hogy Rómát mentették meg. Nem értik miért nem ünnepli őket a tömeg, Antonius búcsúbeszéde, Cézár végrendeltének felolvasása után miért állnak át Antonius, azaz a halott Cézár oldalára. Végezetül – néhány csata után – Brutus kardjába dől, Antonius által pedig Cézár szelleme győzedelmeskedik.
Képzeljük el a történetet modern szereposztásban, saját kis világunkra kivetítve. Látszólag egy erdélyi magyar, egyszer már hamvaiból feltámadt napilap nyomtatott változatát temetjük. Azt az orgánumot, amelybe az utolsó, brutusi tőrt a budapesti nemzeti kormány szúrta. Kulturáltan, nem hentes módra. A célpont nem az Új Magyar Szó volt, a lap csak járulékos áldozat. Azt a tőrt a budapesti akaratnak behódolni képtelen RMDSZ-nek, az Erdélyi Másképpen Gondolkodásnak szánták. Amikor tavaly létrehozták a Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítványt, amely már bejegyzése előtt megkapta a Szerencsejáték Zrt 250 millió forintját, azért, hogy a külhoni média megsegítésére fordítsa, még röpke pillanatig hihettünk abban, hogy ha már a Bethlen Gábor Alapítványnál még mutatóban sem jut egyetlen forint sem azoknak a lapoknak, amelyek másképpen képzelik el „Róma jövőjének szolgálatát”, legalább ez az új alapítvány figyel a látszatra. De csak egy újabb tőr jelent meg a nemzeti prérin. Persze, nem lehet Budapestről várni a mannát, s az erdélyi magyar közösségnek előbb utóbb meg kell találnia a megoldást arra az esetre is, hogy ha sem a bukaresti, sem a budapesti költségvetésből nem jön támasz, s ha már többen sem leszünk, akik magyarul olvasunk, miként lehet akkor is továbbéltetni az írott magyar szót. Brutusok mindig lesznek. Cézárok is. Mindig lesz tőr, amely alattomban döf a másságba a szent cél érdekében. De mindig lesznek Antoniusok is, akik képesek megfordítani a közhangulatot, s végül a lincselő saját kardjába dől. Mint tette azt június 10-én a helyhatósági választáson.
Hajrá Erdély, hajrá erdélyi magyarok!
Gál Mária. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 28.

Kisebbségi jogsegélyszolgálat indul a külhoni magyarok jogvédelméért
Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) - Kisebbségi jogvédő intézet és alapítvány kezdi meg működését, amelynek célja, hogy a magyar nemzethez tartozók teljes körű jogvédelemben részesüljenek - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
E célra 50 millió forintot különítettek el - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki megjegyezte: ennek az összegnek a többszöröse áll rendelkezésre, hiszen számos olyan szervezetet támogatnak a Bethlen Gábor Alapon keresztül, amely szintén foglalkozik a külhoni magyarok jogi segélyezésével, védelmével.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az erőteljes nemzeti érdekérvényesítés ellenére vannak olyan magyar közösségek, amelyeket különböző hátrányok érnek a magyarságuk miatt. Ezért ahhoz, hogy a magyarság valóban gyarapodó közösség lehessen, fontos, hogy a teljes körű jogvédelmet is biztosítsák.
A miniszterelnök-helyettes kérdésre elmondta: az nem feltétele a segítségnyújtásnak, hogy az érintett uniós állampolgár legyen.
Kiemelte: elsőként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást. Hozzátette: a kisebbségi jogvédő alapítvány kuratóriumának tagjai között van Tertyánszkiné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, aki a testület elnöke is, valamint Bándi Gyula és Szabó Marcell, a PPKE tanszékvezetője, Kardos Gábor, az ELTE tanszékvezetője, Szalayné Sándor Erzsébet, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. A fenti alapítvány hozta létre az a kisebbségi jogvédő intézetet, amelyet Gyeney Laura vezet.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: fontos, hogy ha valakit bárhol a világban magyarsága miatt bántódás ér, ne érezze magát egyedül, ne érezze azt, hogy nincs, aki segítsen neki. "A magyar kormány ott áll mögötte, és kész segítséget nyújtani" - fogalmazott.
Jelezte: fontos partnereik a külhoni magyar civil szervezetek, és példaként említette a Somorjai Fórum Intézetet, valamint a délvidéki Concordia Minoritatis Hungaricae Polgári Egyesületet.
Kérdésre válaszul a gyakorlati működést érzékeltetve kifejtette: a jogvédő intézet a szomszédos országokban megkeres jogászokat, akiket megbíz a konkrét segítségnyújtással. Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ha a jelzés megérkezik egy adott jogsérelemről, akkor a külügyi tárca bevonásával megnézik, milyen jellegű és milyen jogsegély volna megfelelő.
Gyeney Laura, az intézet vezetője elmondta: különösen fontosnak tartják, hogy a határon túli magyarok jogvédelmét tudományos eszközökkel is támogassák.
Mint kifejtette: a De Gasperi nevét viselő szellemi műhely a jövőben tudományos rendezvényeket, konferenciákat szervez, valamint tudományos kutatásokat, képzéseket finanszíroz, pályázatokat ír ki.
Az intézet nyitva áll mindazok előtt a magyarországi vagy határon túli joghallgatók, doktoranduszok, kezdő jogászok előtt, akik élethivatásuknak a magyarság jogvédelmét, így közvetett módon a demokrácia és az esélyegyenlőség védelmét tekintik. Anyagi támogatásban kívánják részesíteni a pályázati úton kiválasztott határon túli, a jogvédelemben kiemelkedő szerepet játszó szellemi műhelyeket, civil szervezeteket. Az intézet júliusban nyári egyetemet is szervez Kisebbségvédelem Európában mottóval.
Az érdeklődők további információkat a www.kji.hu honlapon találhatnak.
További kérdésre a kormányfő helyettese a felvidéki Selye János Egyetem esetlege főiskolává minősítéséről elmondta: a nemzeti érdek az, hogy konzultáljanak e kérdésben az intézmény vezetőségével, az ottani magyarság legitim képviselőivel. Jogsértést ugyanakkor nagyon nehéz kimutatni ebben a konkrét ügyben - jegyezte meg. Erdély.ma

2012. június 30.

„Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról”
Beszélgetés Bárdi Nándor történésszel a kisebbségi retorika változásairól
„A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló »szerződését« megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.” – TRANSINDEX.RO
„Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról, a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés” – vélekedik Bárdi Nándor történész, aki június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Bács-Kiskun megyei Baján tartott előadást a határon túli magyarság 1989 utáni struktúraváltásáról. A rendezvényen kolozsvári küldöttség is részt vett, így készülhetett el az alábbi beszélgetés.
– Minek köszönhető, hogy az új Fidesz kormány 2010-ben bevezette június 4-én a nemzeti összetartozás emléknapját?
– Magyarországon három nemzeti ünnepet tartunk nyilván: március 15., augusztus 20. és október 23. Ugyanakkor léteznek a törvényben rögzített emléknapok is. Ide tartozik a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozás napja. Ezenkívül azonban további öt emléknapunk van: az 1946-os köztársaság kihirdetésének évfordulója, a kommunizmus, a holokauszt áldozatairól való megemlékezés, a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának ünnepe és az aradi vértanúk napja. Ezek nem munkaszüneti napok, de mindenhol megemlékeznek róluk, különösen a középiskolák szintjén. Továbbá van kilenc egyéb emléknapunk (ezek között szerepel április 5., a kassai kormányprogram napja, amelyet a szlovákiai magyarság gyásznapjának is tekintenek).
Az előző Fidesz kormány 2001-től vezette be a holokauszt-emléknapot, most pedig már tavasszal kezdeményezték az összetartozás napjának létrehozását. Ezek mindenképp a Kádár-korszak történelmi amnéziájával szembe mennek. Egy új emlékezet- és politikai identitásközösség létrehozását célozták meg. A trianoni emléknap bevezetésében meghatározó lehetett a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány végeredménye, amely lényegében egy pártpolitikai csata volt, és nem a külhoni magyarokról szólt. De alapvetően megrázta a magyarországi politikai közösséghiánnyal küszködő politikai osztályt is. Ezért a második Orbán-kormány magyarságpolitikai programja négy olyan projektre épül, amely elsősorban Magyarországnak szól. Bizonyos értelemben annak érdekében alakították ezt így, hogy ne kerülhessen sor még egy, a népszavazáshoz hasonló identitáspolitikai fiaskóra. Már a választási kampányukban megígérték az egyszerűsített honosítási eljárással a kettős állampolgárság, magyarországi lakóhely nélküli, könnyített megszerzését; a Magyarság Házának megteremtését a Budai Várban, amely ma a Szülőföld Alapot felváltó Bethlen Gábor Alap székháza; a Határtalanul program, a magyarországi középiskolások szomszédországi magyarlakta területekre való utaztatását; és végezetül az emléknapot.
– A Nemzeti Összetartozás Napja esetében felmerülhet a kérdés: jó-e, hogy épp a Trianon-emléknapra esik, vagy sem?
– Nem az én tisztem ezt eldönteni. De ez alkalom arra, hogy tisztázzuk a mindenkori viszonyunkat Trianonhoz, pontosabban a róla és következményeiről való beszédhez. Felfoghatjuk úgy, hogy a nemzeti közösséget lényegében egy trauma fogja össze, és ebben a hanyatlástörténeti sorsközösségben várjuk a terapeutákat. Vagy szembenézhetünk Trianonnal és következményeivel, és megpróbálhatunk túllépni ezen, detrianonizálni, határtalanítani, ugyanakkor Magyarországon emancipálni a külhoni magyarokat.
– A nemzetegyesítés programjára gondol?
– Itt többről, egy bonyolultabb kérdésről és nem pusztán politikai elvárás-retorikáról van szó. Az egységes magyar nemzet helyett talán azért jobb az egyetemes magyarság kifejezés, mert ebbe sokkal inkább belefér a többközpontúság, a különböző, kilencven éve kialakult sorsközösségek sajátosságainak elfogadása. Az egységesítésben van egy központ, egy normaelvárás, a határtalanítás ellenben azt is jelenti, hogy beemeljük a másik részt is a közös örökségbe. Például gondoljon arra, hogy Romániában és Szlovákiában a magyarországi jogosítványt hajtásinak nevezik. Nem felel meg a budapesti elvárásnak? Na és? Miért ne lehetne a hajtási a jogosítvány kifejezés szinonimája egy magyar értelmező szótárban? Ilyen egyszerű. Miért ne lehetne az etnokulturális közösségünk különböző tájegységeinek örökségét és a kisebbségi helyzetben magától értetődően változó populáris kultúrát elfogadni? Miért lehet fals az a kifejezés, önmegnevezésként Kolozsvárt, hogy határon túli magyar? Nemcsak azért, mert a kolozsvári magyarok adott helyzetben egyszerűen magyarnak tartják magukat, hanem mert a határon túli magyar kifejezés egyből Magyarországhoz képest határozza meg a kulturális azonosságot. A külhoni magyar kifejezés magában hordozza azt, hogy a Kárpát-medence (a volt történelmi Magyarország) a magyarországiak számára is egy olyan közös haza, amelyben a nem magyarok is otthon érezhetik magukat Budapesten vagy Battonyán, Pilisszentkereszten stb. éppúgy, mint a valamiképpen a magyar etnokulturális közösséghez tartozók.
De ez nem azt jelenti, hogy ettől még nem Budapest elsősorban a nemzeti azonosság újratermelésének infrastrukturális központja. Ez olyan felelősség, amelyet nem lehet magyarországi projektekkel és a külhoni magyar állampolgársággal letudni. Ezt érzékelte a politika is, és elindult az óvodaprogram, ösztöndíjprogramok, a Bethlen Gábor Alap külhoni irodahálózatának szervezése, a nyelvhasználati lehetőségek bővítését célzó civil akciók támogatása.
Most a harmadik emléknap programjait nézve a hivatalos nagy ünnepségeknél fontosabbak a testvértelepülési meghívások, egy-egy nem magyarországi rockegyüttes fellépése, főzőversenyek, az önkormányzati programokba, továbbképzésekre, táboroztatásokra való automatikus meghívások. Manapság már a bulvármédiában is állandóan jelen vannak a külhoni magyarokról szóló hírek, elég csak a tehetségkutató műsorokra gondolni, ahol feltűnnek a komoly otthoni szurkolótáborral rendelkező határon túli magyar versenyzők. (Egyben üzleti érdek is a megszólításuk.) Vagy említhetjük Reisz András meteorológust, aki pálócosan beszélt, és a felvidéki magyarok ezt a magukénak érezték. A vajdaságiak számára pedig egy idol Rúzsa Magdi karrierje. Az a természetes és normális, ha ezek nem külön, mint „külhoniak” jelennek meg, hanem természetes módon, a maguk szakmai értéke szerint. Biztos vagyok abban, hogy a Krétakör és a sepsiszentgyörgyi Osonó diákszínpad együttműködését nem az RMDSZ vagy a Fidesz szervezte meg. A csíkszeredai múzeum vagy a Kriza Társaság színvonalas működése egyben azt is jelenti, hogy a magyarországi szakmai mező részese. (S ez természetesen együtt jár a mezőnyön belüli játékszabályok elfogadásával, a verseny- és kooperációs viszonylatokkal.) Ezeknek az alrendszereknek a szakmai alapon történő együttműködése az igazán fontos – és nem a magyar–magyar, konfliktusos esetekben az „áldozat” és az „adófizető” viszonylat.
– Ha mindezeket átgondoljuk, gyakorlatilag arra a következtetésre juthatunk, hogy már eltűntek a határok.
– Pontosabban fogalmazva egyrészt a határátlépés akadályai szűntek meg, bár ez elsősorban Szlovákia, Ausztria, Szlovénia esetében teljes, Románia, Horvátország esetében majdnem az, míg Szerbia és Ukrajna vonatkozásában a schengeni határőrizet jelen van (pl. minden autóba bele kell nézni). A másik fontos – és nem is utolsó változás – egy közös magyar médiatér létrejötte. Ebben azonban a magyarországi médiafogyasztás a meghatározó, és ez azzal jár, hogy sokkal nagyobb gondot jelent a fiatalok számára a honországuk nyelvének elsajátítása, jóval tájékozottabbak a magyarországi politikai eseményekben, az eszmei ideológiai áramlatok is korlátozás nélkül hatnak. (Lásd a „judemerézést”, az „orkozást”, de még a „tápos” kifejezés is a magyarországi katonai szlengben gyökerezik.) Ugyanakkor Magyarországon ma már a Szózat helyett a Székely himnusz a második, a nemzeti összetartozást jelképező közösségi ének. Vagy lássuk be, hogy a mai médiában már nem az Alföld, hanem a Székelyföld jelenik meg nemzeti tájként. Miközben a régió az ország határán kívülre került.
De ettől nem szűntek meg a nemzetállami központok, a Magyarország és szomszédainak viszonyait meghatározó párhuzamos nemzetépítő törekvések, nem jött létre a nemzeti/állami hovatartozástól független esélyegyenlőség a társadalmi mobilitás terén, illetve a kulturális azonosságtudat újratermelődésében.
Itt vannak a kisebbségi léthelyzet adottságai. Nem pusztán arról van szó, hogy ki melyik nemzetállami központba fizet adót: a kisebbségi helyzet olyan adottságokat hoz magával, amelyeket egy homogén nemzetállamban élő ember nem él át. A Trianonról való beszéd Magyarországon a területcsonkítást, a revíziós kultuszt, a kisebbségi sérelmeket tematizálja. Ugyanez a külhoni magyar közegben a kilencven éve létrejött kényszerű sorsközösségek alapját jelenti. Az első világháború utáni más országokhoz került magyar családok számára Trianon a sorstörténetük meghatározó eseménye volt, generációkra meghatározta életlehetőségeiket. Ezeket a közösségeket az örökségesítés és a nemzetesítés (önszemléletükben a kulturális azonosság tudatosítása) szervezi. Kulturálisan és politikailag sokkal érzékenyebbek és kiszolgáltatottabbak, mint az ún. anyaországban élők.
A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló „szerződését” megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.
Egy másik fontos különbség a magyar–magyar összehasonlításban a hazához való viszony. Míg a magyarországi népesség döntő része számára az ország és a haza fogalma egybe esik, addig a kisebbségi magyar közösségekben a szülőföld és a magyar kultúra, az etnokulturális közösség tere jelenti a hazát, az otthonosságérzet lehetőségét. Többek között ezt fejezheti ki a „Magyar vagyok, nem turista” pólófelirat is.
A harmadik fontos határtermelő sajátosság az, hogy míg a magyarországiak számára a „magyarság” egy önmagától értetődő szerepe személyiségének, addig a nem nyelvországában élő, döntően kétnyelvű ember életében mindig jelen van egy másik nyelvnek és kultúrának a hatása. Számára a „magyar-szerep” ezért mindig kiemelt lesz. Mindig tudatában van egy „másik valóság”, egy másik szemlélet jelenlétének, míg a magyarországi (döntően budapesti) véleményformáló elit Kisvárdától Kaposvárig egy homogén elvárásrendben él. Miközben most épp a médiában nagy dolog székelyesen beszélni, addig szabolcsiasan azért ciki, pedig hasonló tájnyelvi jellegzetességekről van szó. Az újvidéki telepiekről nem is beszélve.
– Hol lehet ezekben a folyamatokban elhelyezni a kettős állampolgárság kérdését?
– Itt megint szét kell szálazni néhány dolgot. Nevezetesen a kettős állampolgárságról szóló vitákat, a kettős állampolgárság funkciójától és az intézményi vélt vagy valós következményektől, valamint a magyarországi lakóhely nélküli választójog kérdésétől. Nekem megint nem valamiféle normatív ítélet lehet a dolgom – szabadelvűként támogatom a szabad állampolgárság választást –, hanem az, hogy felhívjam a figyelmet a problémákra.
A kérdés utolsó elemével kezdve, gyakran szó van arról, hány és milyen nemzetközi példát tudunk felhozni a szavazati jog tekintetében. Ezeket áttekintve azonban azt látjuk, hogy a külhoniak választójoga körül azokban az országokban konszenzus volt. Ez Magyarországról nem mondható el. Még a Fidesz-szavazók többsége sem ért ezzel egyet. Én sem vagyok egy Grál lovag, de az MSZP választási kampánystratégiáiról sem hiszem, hogy ezt a kérdést feledésben hagynák.
A funkció tekintetében, túl az emancipatórikus (Magyarországon egyenrangúként való kezelés) törekvéseken, az amerikai vízumszerzésben, a könnyebb külföldi munkavállalásban segíthet, illetve azoknak, akiknek eddig 4-5 évig húzódott Magyarországon az áttelepülés utáni állampolgársági ügyintézésük, ami most lerövidült. A nagy kérdés az, hogy ezzel mennyiben tudta, tudhatta le a budapesti politikai osztály a külhoni magyarok kérdését? Milyen jelentőséget tulajdonítanak ennek az eszköznek a kisebbségi kérdés kezelési módszertanában? Mennyiben szólhat ez a Fidesz választói körének kibővítéséről?
Ha mindezt a romániai magyar önszemlélet felől nézzük – engedtessék meg ez nekem kívülállóként is –, az első kérdés, hogy mennyiben tud a magyar állam vagy az állampolgárság a romániai magyarok mindennapi gondjaiban segíteni? Jól tudjuk, hogy a kettős állampolgársággal bíró személyre is a tartózkodása szerint adott országa törvényei és jogvédelme vonatkozik. A nemzeti identitást újratermelő intézményi alrendszerek hatékony működése – amely szerintem kulcskérdés a kisebbségi közösségek szempontjából – független ettől. Ellenben nagy a veszélye annak, hogy a budapesti politikai elit a magyarországi identitáspolitikai válság kompenzációjaként éli meg a magyar–magyar „egységet”. Miközben a külhoni magyarok ugyanezt mint emancipációjukat üdvözlik. De jó tisztázni: eddig 250 ezer kérelem érkezett (70%-a Romániából, 18–20% Szerbiából), amely kb. 10%-os érdeklődést jelent a külhoni magyarok és a diaszpóra köréből.
Konkrétabb probléma a kettős állampolgárság és az autonómia kérdése. A román állam arra hivatkozhat, hogy egy olyan terület, ahol tömegesen élnek más államok polgárai is (Székelyföld), biztonságpolitikai okokból nem kaphat önrendelkezési jogosítványokat. Erre persze sokan mondhatják, hogy „bár már ott tartanánk”. Csakhogy ez a nemzetközi tematizálást tényleg blokkolja.
Harmadik megfontolás, és ezt érzem a legfontosabbnak, hogy nem csak a kettős állampolgárság miatt, de napjainkra háttérbe szorult a kilencvenes években nyíltan vállalt párhuzamos kisebbségi társadalom építése. Ennek csak egyik oka a magyarországi politika változása. Fontos a kisebbségi eliteken belüli generációváltás, de még fontosabb a szerepfelfogásuk átalakulása. A mai kisebbségi politikus forrásszerzéssel képes legitimálni magát a polgármesterek, intézményvezetők, illetve szélesebb körben a választói előtt. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az önkormányzati elitek regionális gazdasági érdekcsoportokat is képviselnek. Ez a helyzet országonként különböző válaszokat hozott elő. Szlovákiában egy erős szlovák-magyar gazdasági csoport Bugár Bélát mint brandet jelenítette meg a választói háttérének megteremtésére, az orbáni politikával kritikus, a szlovák társadalomba integrált magyar véleménycsoportok megnyerésére. S ezzel párhuzamosan egy szakpolitikai válaszokat kidolgozó civil-kerekasztal is létrejött, mint egy pártpolitikán kívüli együttműködési felület. Szerbiában a Demokrata Párt színeiben induló magyar kisvárosi politikusok, illetve a Nemzeti Tanács keretében dolgozók a szerbiai magyarságpolitikán belül próbálnak magyar érdekeket érvényesíteni. Romániában talán az a legfontosabb folyamat, hogy a magyar nemzeti mozgalmon belül a székelyföldi politikusok egy magyar dominanciájú régió létrehozását tűzték ki célul, és ehhez képest a partiumi és a Kolozs–Maros megyei magyar politika pozíciója jelentősen csökkent. A jövő kérdése, hogy ki lehet az az RMDSZ-politikus, aki ezt a hármas, a szórvánnyal együtt négyes tagoltságot integrálni tudja. Ráadásul az új választási rendszer miatt a nem magyar többségű választókörzetekben valamilyen stratégiára fel kell készíteni a magyarokat, ha a magyar kisebbségpolitikusok nem akarnak lemondani a magyar szavazói potenciálról. Ez gyökeresen új szervezési és retorikai feladatok elé állítja a szervezetet. A szlovákiaihoz hasonló, az adott regionális kisebbségi közösség stratégiáit integráló, megjelenítő fórum Romániában eddig nem jött létre.
– Ehhez képest mennyire létezik Magyarországon konszenzus a nemzetpolitikában?
– Amit a politikai szóhasználat nemzetpolitikának mond, azt inkább magyarságpolitikának mondanám. Hiszen a nemzet hosszú távú közösségi fejlesztése nem szűkíthető le a magyar–magyar viszonyra. Erre volt példa a 2004 decemberi kampány, amikor nemzeti ügyként jelent meg egy sor társadalompolitikai kérdés, és sokadik helyre helyeződött a külhoni magyarok ügye. A magyarságpolitika része lehet a nemzetközi kisebbségvédelem, a magyar–magyar kapcsolatok rendszere és a támogatáspolitika. Ha ezeket megvizsgáljuk, a mai magyar kormánynak nincs túl nagy mozgástere. Az MSZP a szomszédországi magyar közvélemény előtt a népszavazási kampányt nem tudja meg nem történtté tenni. A nagy kérdés valójában az, hogy a Fidesznek mi a magyarságpolitikai koncepciója? Van-e ebben konszenzus? Az igen/nem válasz helyett két szempontra kell felhívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy lényegében a státustörvény megalkotása óta a kormányzati magyarságpolitika a mindenkori pártpolitikai tematizációnak rendelődött alá. Lényegében nincs egy olyan stratégiai, szakpolitikai normarend, amely korlátozhatná az ezzel a kérdéssel kapcsolatos hatalomtechnikai és kommunikációs játszmákat. A másik szempont a Fideszen belül magyarságpolitikával foglalkozó vezetők eltérő irányultságai. Németh Zsolt alapvetően a külügyi apparátusban épített ki komoly hálózatot, illetve a Pro Minoritate Alapítvány révén a szomszédországi kortárs magyar politikusi csoportokban, és természetes módon ezek érdekérvényesítését támogatja. Kövér László az egységes magyar politikai tér létrehozásában gondolkodik, ennek az elvárásnak a képviselete számára az elsődleges „nemzeti érdek”, az ehhez talált partnere mellett a végsőkig kitart. Hosszabb távon azonban a legfontosabbnak Gál András Levente és a Bethlen Gábor Alap támogatáspolitikai, irodahálózat-, intézményépítő tevékenységét gondolom. Ezek között, valamint a külhoni magyar politikusok és a magyar közigazgatás más területeivel lavíroz, koordinál és próbál építkezni Répás Zsuzsa.
– Milyenek a mostani romániai etnopolitika megváltoztatásának esélyei? Lehetséges az asszimiláció megállítása vagy lassítása?
– Söpörjünk a magunk portáján. Az identitáspolitikai válságból való kilábalásnak az első lépése, hogy megnézzük, mit tettünk rosszul az elmúlt 20 évben. Például Kolozsvárt miért nincs magyar egyetemi könyvtár és bentlakásos magyar szakkollégium? Nem az a lényeg, hogy „leleplezzük” az EME-t vagy személyeket ebben az ügyben, hanem hogy tanuljunk a történtekből, és korrigáljunk az elitképzésben is. Aztán második lépésként meg kellene nézzük, hogy valós keretek között, pontos fogalmakkal beszélünk-e a kérdésekről? Majd olyan szerkezetet kellene keresni, amely képes konszenzusteremtő stratégiákat megalkotni. Szerintem itt fontosak a kifejezések. Ezekről már beszéltünk.
Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Lásd például a magyarországi iskolai kompetenciaméréseket, amelyek által mérhető az iskolai teljesítmény, a tanárok munkája. Semmi akadálya nem lenne annak, hogy ezek a mérések megjelenjenek a külhoni magyar középiskolák honlapjain is. Vagy egy másik megközelítés: a külhoni magyarok jelentős része olyan településen él, ahol ők vannak többségben. Ha pl. Erdélyben összegyűjtjük a legnagyobb magyar lakossággal rendelkező 150 települést, az a romániai magyarság közel 85 százalékát teszi ki. Meg kellene nézni, hogy ezen a 150 településen hogyan működnek a nyelvi rezsimek, pl. vannak-e magyar feliratok, ügyintézés stb. Ha ezek rendben vannak, akkor már tettünk egy lépést előre. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról meg a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés.
Társadalomtörténeti folyamatokkal szemben nincsenek csodaszerek. Tudatosítani kell, hogy a magyar többségű régiókban és településeken jóval lassúbb a népességfogyás, mint ahol kisebbségben él a magyarság. Ha ezekben sikeres beiskolázás, munkahelyteremtés folyik, van lehetőség a népességvonzásra. Ha úgy fogjuk fel az oktatási, kulturális intézményrendszert, mint piacot, akkor itt a nemzeti azonosság újratermelődése tekintetében tömbben vagy szórványban elsődleges kellene hogy legyen a minőségi szolgáltatások rendszere az óvodától kezdődően. Ebben kulcskérdés az oktatói, művelődésszervezői képzés. Ehhez rendelkezésre állnak a magyarországi programok. Az eddigi tapasztalatok szerint a szórványintézmények ott működnek jól, ahol a környezetnél hatékonyabb szolgáltatást és otthonosságot tudnak biztosítani. Innen pedig a társadalmi mobilitással párhuzamosan a dominánsan magyar környezet felé vezet a legtöbbek útja.
A kérdés kezelésében elengedhetetlen a többségi magyar doktrínák megváltoztatásának elősegítése. Vajon megtettünk ezért mindent? Van-e a romániai magyarságról, a magyar kultúráról, Magyarországról folyamatosan fejlesztett román nyelvű portál? Van-e Magyarországon román egyetemisták számára szélesebb ösztöndíj-lehetőség? Léteznek-e diákcsereprogramok? Látom az arcán a mosolyt: nem álmultikulti civilbárós pénzlenyúlós hókuszpókuszról beszélek. Lengyelország egy húsz éves intézményes programban képes volt a posztszovjet térségben változtatni „a lengyel” megítélésen.
Mindennek azonban egy sikeres Magyarország az előfeltétele, amelyre partnerként lehet nézni. S akkor talán a kisebbségi „veszteség” és „áldozat” beszédmódok helyett az önálló erdélyi magyar tematizációk lesznek meghatározók. Ez ott volt a népszámlálási kampány videófilmjeiben, vagy ott van a Kolozsvári Magyar Napok már többször megélt, tényleg közösnek érzett sikerében. „Újratervezés.” Nem kell a hozzám hasonló külsőkre hagyatkozni…
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

2012. július 2.

A magyar dal és a falu ünnepe
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) június 30-án rendezte meg Tordaszentlászlón a XIII. Szent László-napi kórustalálkozót. A református templomban megtartott reggeli istentiszteleten Sikó Csabáné Győrfi Piroska kolozsi lelkipásztor hirdetett igét. Majd a kórusok kivonultak a templomkertbe, ahol a helyi fúvószenekar eljátszotta a székely himnuszt. Az ünnepi beszédek után az énekkarok koszorút helyezhettek el a templomkertben ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobornál. A Tóth Guttman Emese dalosszövetségi elnök által vezényelt közös éneklés után az énekkarok végigjárták a községközpontot, majd a helyi kultúrotthonban 19 énekkar lépett fel.
Gyönyörű napos idő fogadta a XXIII. Szent László-napi kórustalálkozó résztvevőit Tordaszentlászlón, június 30-án. Sikó Csabáné Győrfi Piroska vendég lelkipásztor igehirdeté- sének középpontjában a 147. zsoltár állt. – Ajándék minden olyan nap, amelyet Isten házában kezdhetünk őt dicsérve énekkel és imával – mondta a lelkipásztor. Balázs Attila helybéli református pap is arra kérte a jelenlevő kórustagokat, hogy azon a napon is Istent dicsőítsék énekükkel. Szőke Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) helyi elnöke azt kívánta: a dalostestvérek énekléskor érezzék az Istentől kapott szeretetet, amely összeköt és megerősít.
Az istentisztelet után a jelenlevők a templomkertbe ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobor köré gyűltek. A Gombár Levente által dirigált helyi fúvószenekar játéka után Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, parlamenti képviselő beszédében azt kívánta: a kórusok énekét hassa át a szeretet és az egység. Ezt követően Gebe Szilárd Arany János-verset szavalt.
Dáné Tibor Kálmán országos EMKE-elnök beszédében Kodály Zoltánt idézte, miszerint újjáépítéskor mindig ragaszkodjunk hagyományainkhoz. – Kisebbségi létünkben gyakran kell újjáépíteni a nemzetet, identitásunkat. Ezért számunkra létkérdés a hagyományok megőrzése, tiszteletben tartása. A közös éneklés csodákat művel – figyelmeztetett Dáné, majd csodának nevezte azt, hogy Tordaszentlászlón már huszonharmadik alkalommal szervezik meg a kórustalálkozót.
Boldizsár-Zeyk Imre, az RMDSZ helyi elnöke arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a falu névadóját 820 évvel ezelőtt, 1112. június 27-én avatta szentté III. Celestin pápa. Szent László mellszobrát (Sánta Csaba alkotását) pedig pontosan húsz évvel ezelőtt, 1992. júniusában avatták fel a templomkertben.
Ünnep van tehát, a magyar dal és a falu ünnepe. A kórustalálkozó alkalmával egy napra a magyar nyelvterület 19 kórusa áll a szép magyar ének, zenei anyanyelvünk, továbbá a nemzeti és az egyetemes kultúra szolgálatában – hangsúlyozta Boldizsár-Zeyk Imre, majd köszönetet mondott Tordaszentlászló, Magyarfenes és Magyarléta polgárainak azért, hogy az elkövetkező négy esztendőben is magyar polgármestere és alpolgámestere lesz a községnek, amelynek tanácsában megmaradt a magyar többség.
Tóth-Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke dirigálásával a kórusok előadták a Szózatot, majd a hagyományhoz hűen végigjárták a falut, ezt követően pedig a helyi művelődési házban léptek fel.
Először a házigazda énekkar lépett színpadra (karnagy: Balázs Ágnes), majd a tordai Magyar Dalkör (karnagy: Balázs Győző Balázs), a székelykeresztúri református egyházközség énekkara (karnagy: Kis Vilmos), a nagyenyedi református egyház vegyeskara (karnagy: Basa Annamária), a nagyenyedi egyházmegye lelkészkórusa (karnagy: Fórika Éva), a buzásbesenyői és kerelőszentpáli vegyeskar (karnagy: Szakács Zoltán), az Alla Breve székelyudvarhelyi vegyeskar (karnagy: Kovács László, zongorán kísért Tifán Etelka), az aranyosegerbegyi gyermekkar (karnagy: Balázs Győző Balázs), a magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese), a marosújvári vegyeskar (karnagy: Fórika Éva), a nagybányai óvárosi református egyházközség vegyeskara (karnagy: Nagy-Dali Emese), a székelykocsárdi Kochárda nőikar (karnagy: Basa Annamária), a magyarlapádi református egyházközség kórusa (karnagy: Borbándi András), a kolozsvári Bethlen Gábor Református Földész dalkör (karnagy: Adorjáni Júlia Katalin), az aranyosegerbegyi Árvalányhaj vegyeskar (karnagy: Balázs Győző Balázs), Kolozsvár-Alsóvárosi református vegyeskar (karnagy: Bak Éva és Adorjáni Júlia Katalin), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a koltói kamarakórus és a nagybányai Teleki Magyar Ház kórusa (karnagy: Fülöp Gábor).
A kórusok repertoárján főleg XX. századi magyar (erdélyi és anyaországi) szerzők vallásos és világi tárgyú művei szerepeltek, de hallottunk az egyetemes zeneirodalom alkotóinak kórusaiból és a könnyűzene műfajához közel álló ismertebb darabokat is.
A több mint öt órán át tartó kórushangverseny után Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke beszédében Kodályt idézte: – Az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképp élni. Eképpen elmondhatjuk, hogy nem éltünk hiába. Örömmel tölt el az, hogy 23 év után is minden évben új kórusok jönnek el erre a találkozóra – mondta.
Szőke Zoltán, EMKE-elnöki minőségében a színpadra szólította a fellépő énekkarok karmestereit és zászlótartóit, akiknek emléklapot, zászlószalagot és Szenczi Molnár Albertet ábrázoló emlékplakettet (Suba László tordai szobrász alkotása) adott át.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. július 4.

Határtalanul!
A határon túlra rekedt magyarok sorsa, és amit ezen az egzisztenciális körön belül kell értenünk: kapcsolata az anyaországgal a rendszerváltozás „uralkodó eszméinek” alighanem az egyik legfontosabbika. Kommunikációs tekintetben, mondhatni az, amely a legszélesebb körökben uralta a nyilvánosságot, sőt talán az egyetlen, amelyet a korábbi államvezetés sem merészelt következetesen és nyíltan negligálni, tiltani, szabotálni – noha bizony érdekében állt volna ez a „proletár nemzetköziségnek” becézett programos és permanens honárulás jegyében. Mondjuk például a romániai „falurombolás” mellett kiállni Kádár és követői sem merészeltek, noha tudva tudták, hogy a határokon átnyúló népi, nemzeti tiltakozó akciók szerveződése (a világvisszhangot is figyelembe véve) aligha erősíti (nem létező) legitimitásukat, sőt leleplezi mindazokat a hazugságokat, amelyeket a vérrel megteremtett kelet-közép-európai „feszültségmentesség” fenntartásában érdekelt bolsevik hatalmi központ kényszerített ránk (érdekes, hogy a „többi érdekelt” ezzel kevéssé törődött).
És ez az állampárti gyakorlat az „antisovinizmussal” és „antinacionalizmussal” mint liberális érvekkel megtámogatva, bizony már az első világháború előttről itt hangoskodott, és folyamatosan jelen van a két háború között a baloldali „értelmiség” Párizsában és a KGB Moszkvájában, a darab ideig szocialista enyhelynek számító Bécsben, majd Berlinben, a polgári demokrácia csodaállamában, Csehszlovákiában, sőt – urambocsá! – még Kolozsvárt is, ha Erdély fővárosán ez alkalommal a Gaál Gábor-i Korunk városát értjük, a szovjet világhódító technológia első nagy lelepleződése alkalmával, a spanyol polgárháborúban (amit még ma is előidejének vall az anarchizmusra hajló európai „polgári” baloldal), de még a Trockijnak otthont adó Mexikóban is.
Hosszú lenne folytatni ezt a gondolatsort, különösen, ha még hozzávesszük mindazt, amit ma már nyugodtan elmondhatunk a Trianon utáni magyar államvezetés kisebbségpolitikájáról, meg ha még mélyebbre nyúlva a históriában, azon a felelőtlen naivitáson, sőt (nemzetvesztő) nemtörődömségen merengünk el, ami a kiegyezés utáni magyar belpolitikát jellemezte a határszéli-nemzetiségi területeken. Ez utóbbi elemet azért érdemes szóba hozni, mert az állam szerepének a fontosságára utal az akkori nemzetállami időkben, s ennek ma is van – kellene, hogy legyen – hangsúlyos jelenléte, amikor a magyar kultúrállam-koncepció minél erőteljesebb érvényesítése kell legyen a nemzetpolitika egyik sarokpontja.
Mit jelent ez? Azt, hogy észlelnünk kell és tudatosítanunk, hogy a rendszerváltoztatás egyik spontán, nemzeti, sőt talán össznépi „ideologikus” mozgatója attól a pillanattól, hogy az első szabadon választott kormány letette az esküt, állami feladattá vált (amely persze nem nélkülözheti továbbra sem a nemzet érzelmi „felhajtó erejét”). És persze ha a mai, hol lehangoló, hol kedélyemelő eseményeket nézzük, eszünkbe jut sok-sok minden a korábbi kormányzatok idejéből, sok ügyetlenkedés és sok erőn felüli vállalás, sok csalódás és sok olyan esemény, amely erősítette-erősíti a határokkal mit sem törődő nemzeti közösséget. A Duna Tv létrehozásától kezdve, hogy egy igazi mérföldkövet idézzünk az Antall-kormány idejéből. De hatalmas politikai szervezőmunka folyt a második nemzeti kormány alatt is 1998 és 2002 között, nem kevés anyagival megerősítve. Aligha ok nélküli, hogy az akkori ifjú miniszterelnök újságból kivágott képét rendre ott találtuk a székelyföldi tisztaszobák saroktékájában. Az „egyéb” kormányzatokról jobb nem beszélni, a főhatalmú emeszpések ugyanúgy szorongtak, mint emeszempés atyáik, ha bármi határon túli dolog szóba került, és ezt az állapotot ügyesen kihasználták liberális szövetségeseik. És sikerült „lenyúlniuk” – megvenniük és manipulálniuk – az utódállamok sajtójának, könyvkiadásának, egyetemi oktatásának stb. nagy részét (és itt egy rendkívül nyomorúságos példatárnak kellene következni), de volt olyan vezető alakjuk is, aki attól sem tartózkodott, hogy másságát is latba vesse az „eszmei” hódítás érdekében.
Mit is látunk ma? Sok szívmelengető tényt és nem kevés bosszantó vagy nyugtalanító esetet. Mondjuk megengedőleg, hogy az állam keresi a maga szerepét ezen a területen is, ahol hozzáállásának korrektsége természetesen kétségbevonhatatlan. Keresi a szerepét a külhoni magyar politikai szerkezettel és szervezetekkel való viszonyban. Mert ez is újdonság. Hogy a külországi magyar pártok politikailag emancipálódva már nemcsak pénzekért kujtorognak át, hanem országukon belül is érvényesíteni akarják érdekeiket. (Nem mondva le persze az „anyaországi” apanázsról akkor sem, ha pillanatnyi érdekükben áll barátságtalanul viselkedni azokkal szemben, akiknél ott a kasszakulcs…) Ezekben a pártközi ügyekben mondhatni folyamatos a magyarországi kormányzat kudarctörténete, noha nehéz elképzelni, hogy miféle viselkedés volna helyénvaló a felvidéki vagy a romániai győztes magyar pártokkal azok után, amik a részükről elhangzottak vagy másként megnyilvánultak. Pedig meg kell teremtődni a modus vivendinek és nem a „kettős identitású” Híd-Most (ahonnan újra a szlovákiai nagypolitika csúcsai mellé emelődött A. Nagy László – emlékszünk boldogult úrfikorára?), vagy a ki tudja már, milyen módon azonosítható, jórészt román miniszterekként funkcionáló RMDSZ vezérkarának jó szándékát kiérdemelni, hanem azokra a magyar százezrekre gondolva, akik rájuk szavaztak. Külpolitikailag kezelendő (tehát állami) feladat mindaz, ami nyílt nemzeti sérelemként nyilvánul meg. A temesvári bebörtönzöttek ügye (nyolc év után!), a marosvásárhelyi és nyitrai egyetem mélyrepülése, a Nyirő-kérdés rendezése és számtalan más.
Az persze rendjén van, hogy külön államtitkársága lett a határon túli nemzetpolitikai kérdések kezelésének (az viszont nem egészen világos, hogy kormányzati besorolása ellenére hol is van az igazi főhatósága…), hogy a Bethlen Gábor Alap talán rendet tud tenni a kiutalások elképesztően kusza gyakorlatában, és – talán – a legszebb, hogy máris több tízezer magyarhoni iskolás utazhatott a határon túlra állampénzen és „tanügyi előírásra”. És mindaz, ami megindult spontán nemzeti kezdeményekként valamikor a hetvenes évek elejétől, az megyeget szépen továbbra is, egyszerre erősítve a lelki és gazdasági kapcsolatokat. Ennek sem érnénk a végére, ha elkezdenénk sorolgatni. Mindenesetre az államnak van mire támaszkodnia, ha olyan problémák adódnak elő, amelyek meghaladják a civil szféra erejét és illetékességét.
Alexa Károly
Magyar Hírlap
Erdély.ma

2012. július 7.

Szabó Vilmos: Aki nincs velük, az nincs
A határon túli magyarság problematikájának kérdése a rendszerváltás óta a magyar-magyar belharc egyik kiemelt területe. Olyan kérdés, amelyet sem lenyelni, sem kiköpni nem tudott mindmáig a magyar politikai elit. A Fidesz kommunikációja révén azóta uralja a területet, amióta a liberális térfélről átlépve a jobboldalon ráérzett ennek népszerűségnövelő ízére.
A második Orbán-kormány viszont hibák sorozatát követi el, aminek köszönhetően kezd kicsúszni lába alól ez a biztosnak hitt talaj. Az orbáni nemzetpolitika elmúlt két évéről Szabó Vilmos volt nemzetpolitikát felügyelő államtitkárt, az MSZP szakpolitikusát kérdeztük.
- Az MSZP sokat bírálta az átalakított nemzetpolitikai-támogatási rendszert. Mi az alapvető gondjuk: maga az átalakítás ténye vagy az annak nyomán kialakult rendszer?
- Egy mondatban azt mondanám, hogy ugyanaz a problémánk vele, mint az Orbán-kormány bel- és külpolitikájával: ez egy egypárti, hatalomkoncentráló politika, amely nem keresi a megegyezést, a kompromisszumokat, nem is szólva a konszenzusra törekvésről. A nemzetpolitikában a jelenlegi kormányciklus indulásakor kialakult egy konszenzus a kettős állampolgárság, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) megtartása és a MÁÉRT újraindítása kapcsán. Olyan kérdések voltak, amelyekben különböző vérmérséklettel fogalmaztunk az előző időszakról, de abban egyetértettünk, hogy ezeket az intézményeket működtetni kell. Ám a konszenzus tulajdonképpen az állampolgársági törvény megszavazásának pillanatáig tartott. Hatása és a kérdés kezelése kapcsán már nem tudtunk egyetérteni. A 2010-es júniusi szlovákiai választások során megmutatkozott, hogy a miniszterelnök és a nemzetpolitikai vezetés számára nemcsak a magyarországi politikai aréna szereplőinek az álláspontja nem számít, amennyiben az ellentétes a kormányzati felfogással, hanem a határon túliaké sem.
- A kezdeti konszenzus minek köszönhető? Volt egy referendum, amelyen gyökeresen más álláspontot képviselt az MSZP a kettős állampolgárság kérdésében.
- Részben más álláspontot képviseltünk, részben meg nem. Ennek nyilvánvalóan van kritikai eleme is. Sokfajta tanulságot kellett levonnunk a választások után, hát, ez is köztük volt. De ez nem egy fekete-fehér kérdés, nem hiszem, hogy nekünk most meg kellene tépnünk a ruháinkat. Különben is, 2004. december 5-e után számos olyan kormányzati intézkedés született, amely egészen egyszerűvé tette a honosítást. Egyetlen lépéssel bővült tovább a rendszer - annyival, hogy magyarországi lakhely nélkül is lehetséges az állampolgárság megszerzése. E kérdés kapcsán Kövér László egyik KMKF ülésen elhangzott állítását idézném: az elmúlt 20 év nemzetpolitikája a magyar politikai elit közös felelőssége. Persze, nagyon eltér abban a véleményünk, hogy mi volt a jó és a rossz irány, kinek milyen mértékű a felelőssége, de tény, hogy azt a népszavazást együtt hozta össze a magyar politikai elit. A szereplőknek ebben az ügyben is le kellene ülniük végre egy tényleges értékelésre, és mindenkinek a saját felelősségét vállalnia kellene. Az MSZP, amikor 2010-ben igennel szavazott a saját felelősségéből vállalt és korrigált. Különben a Fidesznek is többször változott az álláspontja e tekintetben az évek során. Volt, amikor tiltotta, volt, amikor nem találta időszerűnek a felvetését, volt, amikor a mai külügyminiszter levelet írt a Velencei Bizottságnak, jelezvén, hogy a státustörvény a kettős állampolgárság kiváltására született. Mint ahogy a 2004 december 5-i népszavazásban is megvan a Fidesz megkerülhetetlen felelőssége. Mi tudomásul vesszük, hogy a kommunikációban, a határon túli közösségekben ezt a szocialista pártra terhelték, de szerintem ma már sokan látják másképpen. Látják, hogy a Fidesz összetartozást hirdető nemzetpolitikája valójában gyengíti a szülőföldön maradást, károsan beavatkozik a kisebbségi közösségek életébe, a politikai-anyagi támogatást arra használja, hogy a kormányzatnak szimpatikus szervezeteket hozzon létre és egymás ellen fordítson közösségeket.
- Bizonyára nem tőlem hallja először, hogy az MSZP azért nem támogatja a szavazati jog kiterjesztését, mert tudja, nem ő a kedvenc határon túl. Vagyis belpolitikai szempontok vezérlik, azért, hogy a Fidesz onnan jövő plusz szavazatait megakadályozza.
- A magyarországi pártok külhoni támogatottságának aránya - azt gondolom - bármikor módosulhat, nem egy választásra szól a törvény. Mi egyszerűen nem szeretnénk ezt belpolitikai kérdéssé tenni. Igaz a törvény életbe lépett, így mindenki erre kényszerül. Tudomásul kellene venni, hogy ezek a közösségek Magyarországon kívül, kisebbségi helyzetben élnek és a magyarországi belpolitikai életbe való beleszólásuk a választások révén, azokat a célokat, mindenekelőtt a szülőföldön való megmaradást, veszélyeztetheti, amelyek hosszú távon megőrizhetik őket. Meg kell említenem mindezek mellett azt is, hogy az összes közvélemény kutatási felmérés azt mutatja, hogy ebben a magyarországi polgárok többségi álláspontja a mienkkel egyezik szinte a teljes politikai térfélen. - Említette, hogy tudatában vannak annak, hogy e kérdés minden vetületét a Fidesz kommunikáció az MSZP-re terhelte. Ennek egyik eleme az, hogy az MSZP a nemzetpolitikát a szomszédságpolitikának rendelte alá. Ebben a viszonyrendszerben mi minek rendelődik alá?
- Ilyen egyértelmű kijelentést nem lehet tenni. Az mindig helyzetfüggő, hogy a szomszédságpolitika rendelődik alá a kisebbségpolitikának vagy fordítva, ahogyan a nemzeti érdekek alapján a reálpolitika megkívánja. Az MSZP ellenzéki és kormányzati időszakában, mindkettőre volt példa. A rendszerváltás után mi azt mondtuk, kell egy kétoldalú keret, amely világosan kimondja: egyetlen ország sem tekintheti belügyének, ami a kisebbségekkel történik.
- És ezt kimondják az alapszerződések?
- Igen. És ezt nem is a Horn, hanem már az Antal kormány kezdte el az ukrán-magyar alapszerződés megkötésével. Mi akkor, bár kis frakció voltunk, támogattuk ebben a miniszterelnököt, a Horn-kabinet pedig folytatta. Ez vitát is okozott a külhoni szervezetekkel, de ma már nyilvánvaló, hogy ezt a keretet meg kellett teremteni, létre kellett hozni azt az infrastruktúrát, például a kisebbségi vegyesbizottsági rendszert, amely lehetőséget ad a vitás kérdések rendezésére. Például a szlovák kormány a kedvezménytörvényt sem abban a formában nem akceptálta, ahogyan az Orbán-kormány megalkotta, sem úgy, ahogyan a Medgyessy-kabinet módosította azt az európai standardeknek megfelelően. Akkor az alapszerződésre építve külön kétoldalú megállapodást lehetett kötni, amely gyakorlatilag ugyanazokat a tartalmi elemeket foglalta magába, csak nem nevezte kedvezménytörvénynek. - Ezt rúgta fel az Orbán-kormány, amikor a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelés támogatások kezelésére kijelölt szervezetet megkerülve a Pedagógus Szövetséget bízta meg a lebonyolítással? - Igen, ezt, és nem csak Szlovákiában, hanem Romániában is. Tudniillik akkor a Medgyessy-kormány úgy vette át a kormányzást, hogy a végrehajtási rendeletek nem voltak kidolgozva. Meg kellett kötni ezeket a kétoldalú megállapodásokat, és ezekben konkrétan nevesítve voltak a kedvezmények lebonyolításával megbízott szervezetek. Ezért most ez is nyitott kérdés a szomszédságpolitikában -van egy egyezmény, amelyet az egyik fél nem tart tiszteletben... De, mint mondtam, vannak helyzetek, amikor a kisebbségpolitika felülírja a szomszédságpolitikát. Ilyen volt az, amikor Délvidéken a magyarokat fizikai bántalmazások érték, vagy amikor az előző Fico kormány meghozta a nyelvtörvényt és más a kisebbségi jogokat korlátozó lépéseket tett. A Fidesz mindig a kisebbségpolitikát tekinti elsőbb- és felsőbbrendűnek, és a gyakorlatban is ennek megfelelően cselekszik - az egyeztetési kötelezettséget maximum tájékoztatásra korlátozza, sokszor arra sem. Csakhogy ezzel nem csupán a kétoldalú kapcsolatoknak árt, hanem az adott kisebbségi közösségnek is azáltal, hogy romlik a kisebbségi-többségi viszony, romlanak az esélyek a hatékony érdekérvényesítésre. -Például? - Mind a státus-, mind az állampolgársági törvény meghozatalakor a tájékoztatást egyeztetésként kommunikálták. Azóta is számtalan ilyen lépés volt, legutóbb a nemzeti összetartozás bizottságának révkomáromi ülése. Elemi kérdés, hogy a partnert tájékoztatom, ha oda kívánok látogatni, jelzem a lebonyolításra szánt programot. És ha probléma van, leülök és megbeszélem.. Ha a partnerbizottság felveti, hogy igényelne egy konzultációt a program keretében, megteszem. Az, hogy ezt eddig a sem a román, sem a szerb kormány nem kifogásolta, az lehet véletlen, de valójában udvariatlan lépésről van szó.. A szomszédságpolitika- nemzetpolitika viszonya is olyan kérdés, amelynek a konszenzusos témák közé kellene tartoznia, amelyben folyamatos egyeztetésre lenne szükség kormány-ellenzék - külhoni magyar szervezetek között. Gyengíti a magyar érdeket, ha a felek bármelyike arra kényszerül, hogy egyet nem értését kell kifejeznie. Ide tartozik szerintem az RMDSZ felvetése, hogy a külhoni magyar szervezetek, állampolgárok jegyezzenek be egy pártot, és ezzel induljanak a választásokon....
- Egy párt bejegyzéséhez elegendő, ha összegyűl a szükséges aláírás, ám működtetéséhez, ahhoz, hogy részt vegyen a választásokon, viszont pénz kell. Ezt honnan tudnák előteremteni, mert mindaddig, míg ez nem adott, felvetés marad. Visszafeleselés, fenyegetés, maximum, és azt a felvetők is tudják.
- Eddig nem kívánok elmenni, csak jelezném, meddig lehet eljutni, ha nincs konszenzus, nincs egyeztetés és a kormányzat beáll valamely párt mögé határon túl, sőt részt vesz egy párt alapításában, mint tette azt a Tőkés László égisze alatt létrejött párt esetében. Így nem csoda, ha a határon túliak saját érdekeik képviseletét úgy tartják legjobban képviselhetőnek a magyar parlamentben, hogy saját jelölteket állítanak. Ez a felvetés is azt jelzi, hogy ebben a formában a nemzetpolitika nem egy nemzetmegtartó, egységesítő erő, hanem épp a szembenállást, megosztottságot mélyíti.
- A nemzetpolitika egyik legfontosabb és legismertebb vetülete a támogatáspolitika. Az ígért támogatási keretnövelés nem történt meg, viszont megjelent két új elem. Olyan korábban nem volt, hogy bizonyos körhöz tartozó szervezetek támogatását teljesen lenullázzák. Most van. A másik pedig a nyilvánosságtól való félelem. Korábban a Szülőföld Alapnak éves beszámolási kötelezettsége volt a külügyi és határon túli magyarok bizottságában. Most a Bethlen Gábor Alapkezelő 11 milliárdjára kinek van egyáltalán rálátása?
- A BGA-nak május végéig törvényes kötelezettsége lett volna beszámolni a bizottság előtt. Most júliusban vagyunk, két hete nyújtották be a beszámolót, amelyet várhatóan szeptemberben tárgyal a Magyar Országgyűlés. Az alap tehát nyilvánvaló törvénysértést követett el. Kezdettől az volt az alapvető bajunk az Alappal, hogy három ember kezébe adták döntés jogát. Felrúgták a korábbi eljárási rendet, amely meghatározta, hogy az alap döntő részét kötelezően pályázati úton kellett elosztani, az elosztásról pedig szakbizottságok döntenek, amelyekben a helyismeretekkel rendelkező határon túliak is képviselve vannak. Ezek a szakbizottságok közösen és nyilvánosan döntöttek a prioritásokról, az adott összeg területi leosztásáról, arról, hogy például oktatásra, kultúrára, médiatámogatásra, stb mekkora keret használható. A javaslattételi szereppel felruházott Kollégium pedig csak a nyílt pályázatok esetében illetékes. Most ez a Szentháromság dönti el évente, mennyit pályáztatnak és mennyit nem, és a kiíráson belül csak utólag derül ki, hogy mely területre mennyit szánnak. Így a támogatáspolitikát nemcsak teljes bizonytalanság és átláthatatlanság uralja, hanem feszültség, bizalmatlanság és egyfajta félelem attól, hogy aki szembemegy a kormányzati szándékokkal, annak lenullázódhat a támogatása.
- Jogilag rendben van az, hogy egy 11-13 milliárdos közpénz keretet Zrt működtessen illetve az, hogy tavaly ennyiből 1,2 milliárdot, idén meg 600 milliót írtak ki csupán nyílt pályázatra?
- Politikailag nem fogadható el. Jogilag azért vagyok óvatos, mert ez a kormány a jogot úgy alakítja, hogy megfelelő legyen a napi gyakorlata számára. Ha valahol kiderül, hogy ütközik a hatályos szabályozással, pillanatok múlva megjelenik egy egyéni képviselő indítvány, bármilyen más témához hozzátéve, és máris "rendbe teszik". De ez is jól mutatja, hogy nincs rendben. Kiszámíthatóságra, átláthatóságra és az érintettek bevonására volna szükség, mert feszültség amúgy is van, hiszen a pénz mindig kevesebb, mint az igény és a valós szükséglet.
- Következik Tusványos, a nagy bejelentések színhelye és alkalma. Vár fordulatot a nemzetpolitikában? - Nem, bár Orbán Viktor tényleg itt szokott bejelenteni akár hosszabb távon is érvényesülő nemzetpolitikai irányelveket. Ahogyan én most meg tudom ítélni a mai helyzetet, nem valószínűsítem, hogy ezúttal az RMDSZ meghatározó politikusaival és érdemi egyeztetés kezdődik. De azt sem hiszem, hogy a magyar ellenzék meghívást kapna. Sőt, azt sem, hogy román kormányzati szereplők lesznek jelen, és abban is kételkedem, hogy a román ellenzék jeles személyiségei megjelennének. Nem hiszek tehát egy ilyen fordulatban.
- Nem várható, hogy a romániai helyhatósági választások után a miniszterelnök levonja a szükséges következtetéseket? - Cáfoljon meg az élet, és adja Isten, hogy Orbán Viktor Kelemen Hunorral parolázzon, és azt jelentse be, hogy a novemberi parlamenti választásokon a magyar kormány az erdélyi magyar összefogást támogatja.
- Most is azt mondja.
- Persze, miközben az egyik legfontosabb politikusa, a házelnök, az egyik szervezet, a másik, a külügyi államtitkár pedig a másik szervezet mellett kampányol, amelyek miközben egymásnak is ellenfelei, közös nevezőjük az, hogy az RMDSZ ellen jöttek létre Fidesz segítséggel. Lepjen meg minket a miniszterelnök és én készségesen elismerem majd a nyilvánosság előtt is hogy túl pesszimistán ítéltem meg a helyzetet. A miniszterelnöknek az egész két éves hatalomkoncentráló általános politikájához való csökönyös ragaszkodása az alapja a kételkedésemnek. Orbán Viktor Brüsszelből hazatérve hétfőn bejelentette, hogy az elmúlt két év politikájáról bebizonyosodott, győzelem volt és ennek a győzelemnek egyik legfontosabb alakja a tündérmeséket népszerűsítő Matolcsy György. Miért pont a nemzetpolitikában vonná le a szükséges következtetéseket? Azt gondolom, hogy az idei Tusványos a "sikeres volt az elmúlt két év" kommunikációnak a nemzetpolitikára kivetített folytatása lesz, a szimbolikus lépések - állampolgárság, szavazati jog, összetartozás napja, stb - zászlóra tűzésével.
Az elmúlt 22 év legfontosabb nemzetpolitikai momentumai:
- az alapszerződések megkötése - a kedvezménytörvény életbelépése - a magyar állampolgárság lakhely nélküli kiterjesztése - a magyar szavazati jog biztosítása a külhoni magyar állampolgárokra Az elmúlt két év legnagyobb nemzet- és szomszédságpolitikai botrányai:
- az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség megvádolása, kivizsgálás elrendelése, az eredmény titkosítása, az UMDSZ nemzetpolitikai jogosítványainak megvonása, támogatása lenullázása - a Bugár Béla vezette szlovákiai Híd-Most kizárása a magyar-magyar együttműködés rendszeréből - új erdélyi magyar párt, Tőkés László néppártja létrehozásának kormányzati támogatása a honosítást elősegítő ún. Demokrácia Központok révén - az RMDSZ "megfenyegetése" Pelczné Gál Ildikó révén a tisztújító kongresszus során - beavatkozás a szlovákiai, ukrajnai és romániai választási kampányba, esetenként a szomszédos ország kifejezett tiltakozása mellett is (Nyirő újratemetés, Kövér László kampánykörútjai ....) - magyarországi intézmények rendezvényei szomszédos országban, az adott ország kormányának tudta vagy engedélye nélkül (Nyirő-újratemetés, révkomáromi parlamenti bizottsági ülés)
Gál Mária / Népszava
Népszava

2012. július 17.

A közösségért Héjjasfalván
A Héjjasfalvi Református Egyházközség és a Héjjasfalvi Kulturális Egyesület kéz a kézben igyekszik a helyben élő lelkek ápolására, gazdagítására. Összefogjuk és összefonjuk a hitnek, szellemi és népi szálaknak fonalát, oly módon, hogy bizalmat keltsünk a megmaradásra, értelmet a munkálkodásra és közösségi életre nézve. Tevékenységeink, rendezvényeink is erre céloznak; így született meg legutóbb a Falva Találkozó gondolata, amelyet meg is szerveztünk július 8-án, vasárnap.
Saját falvaink jelenlegi és hazalátogató népe mellett meghívást intéztünk olyan települések egyházközségei felé is, melyek szintén a -falva nevet viselik. Így látogatott Héjjasfalvára képviseletben Magyarkirályfalva, Sövényfalva, Désfalva, Abosfalva, Mikefalva, Fiatfalva, Alsóboldogfalva, Bikfalva, Lécfalva, Kézdimárkosfalva, és ünnepeltünk együtt a Falva Egyházközségek I. Találkozóján. A templomi istentiszteleten a résztvevők gazdagodhattak a hitbeli táplálékkal, melyet Isten igéje kínál, és a szellemi-történeti beszámolók által, melyeket a megjelenők elhoztak hozzánk. Megtudtuk így az illető -falva neveknek a tényeken vagy legendákon alapuló eredetét, és betekintést nyertünk a közösségek életébe. Jelképértékkel bírt az az állótérkép, mely kézi kivitelezéssel készült, és magán hordozza Erdély több mint 200 -falváját, melyek között a magukét képviselők a bejelölt helyre feltűzték templomukról készített fényképüket. A térkép, az igék, a szeretetteljes gondolatok felemelő érzést nyújtottak, ugyanakkor büszkén és meghatódva hallgattuk a helyi Zeyk Domokos Fúvószenekar szolgálatát, szemléltük a felsorakozó népviseleteket, adhattunk és vehettünk át XIII. századi templomos emléklapokat, könyvjelzőket. Az együttlét bográcsos szeretetvendégséggel és asztalitenisz-bajnoksággal folytatódott, mely alkalmat kínált a közvetlenebb ismerkedésre, a -falvák és emberi lelkek egymáshoz való közeledésére.
Vendégeink hazautazása után mi, héjjasfalviak még szorosabb összefogásban folytatjuk elkezdett munkánkat. Vakációs hetet szervezünk gyermekeink számára, furulyakört indítunk, mely iránt nagy a lelkesedés iskolásaink részéről, akik tanulmányaikat több helyen folytatják, de ezáltal is itthon, együtt gyarapodhatnak; a helyi újságot, a gyülekezeti lapot továbbra is kínáljuk olvasóinknak; közeleg a július vége és közismert nevén a Petőfi-ünnepély, melyet igyekszünk a lelkekbe is visszahonosítani, nemcsak az emlékhelyek mellé; óvodánk támogatásával buzdítunk családokat az anyanyelvi oktatásban való megmaradásra, ifjúságot, fiatal házasokat hívunk közösségi együttlétekre, akár kirándulásra, s minden alkalmat megragadunk arra, hogy a helyi magyarság egyházában és nemzetében öntudatosan lépjen előre. E célkitűzések megvalósítására irányuló fáradozásainkat anyagiakkal buzdította a Communitas Alapítvány, Maros Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., melyekért ezúton is köszönetet mondunk.
Napok, hetek, nyarak, alkalmak és ünnepek tovaszállnak, újakat indítunk és szervezünk, ápolunk és igyekszünk. Ablakon kinézve, felkeléskor és lefekvéskor, e két mozzanatot átfogó minden időpontra nézve a templom napórájának felirata arra emlékeztet: Ora et labora. Az egyházközség és az egyesület kéz a kézben, imádkozva dolgozik az egyházért, a faluért, céltudatosan a közösségért. Iszlai Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

2012. július 18.

Hamarosan megkezdődik az oktatás-nevelési támogatások kifizetése
A „Szülőföldön magyarul” pályázat keretében a magyar nyelvű oktatási intézményekben tanuló külhoni jogosultak törvényes képviselői által elnyert, diákonként összesen 20 000 forintnak megfelelő oktatási-nevelési, valamint 2400 forintnyi tankönyv- és taneszköz-, illetve hasonló összegű hallgatói támogatások utalása július végén kezdődik, és előreláthatólag az év végére befejeződik. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a kifizetéseket ütemezetten teljesíti. Először a hiánytalanul benyújtott kérelmek kerülnek sorra, ezt követően pedig az egyedi elbírálás alá tartozó beadványokról születik döntés. Tekintettel a kérelmek nagyságrendjére – több mint negyedmilliónyian(!) jelentkeztek a felhívásra – a nyár folyamán a beérkezett igények mintegy 80%-át tudja teljesíteni az Alapkezelő.
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2012. július 18.

A református oktatási intézményvezetők nyilatkozata
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.

2012. július 18.

Lejrengés” a hazai elhúzódó politikai földrengésre
Egyre mélyebbre süllyed a lej az euróval szemben
Rekordokat dönt a lej napok óta, de negatív értelemben: egyre mélyebbre süllyed, egyre jobban elértéktelenedik az euróval, a többi valutával szemben. Ez a csendes, de biztos és egyelőre megállíthatatlan csuszamlás több hónapja elindult. Szakemberek a jelenség okában elsősorban kedvezőtlen nemzetközi tényezőket látnak, de ezekre most rátevődött a hazai belpolitikai állapot. A Román Nemzeti Bank közbelépése nélkül már akár 4,6 vagy 4,7 lejt is fizetnénk egy euróért, állítják sokan, a bank elnöke, Mugur Isărescu pedig nemrég kijelentette: a fejlődéshez Romániának külföldi tőkére lenne szüksége, mivel hazaira sajnos nem alapozhatunk. A politika kedvezőtlen alakulása ellenben elriasztja illetve elüldözi a befektetőket. A lej gyengülésének jelensége azonban nem áll meg a valutaváltók napi adatmódosulásánál, hanem hatása tovább gyűrűzik mindennapi életünkbe. Szakemberektől érdeklődtünk az okokról és főleg a kilátásokról.
Tovább gyengült kedden a lej értéke az euróhoz viszonyítva, a Román Nemzeti Bank által közölt árfolyam ugyanis 4,5651 lejt állapított meg, a hétfői 4,5571 lejjel szemben, ez pedig újabb történelmi mélypontot jelentett. A lej elértéktelenedése a többi valutával szemben is folytatódott, például egy svájci frank 3,8009 lejt ért, hétfőn azonban még 3,7944 lejt; az amerikai dollárhoz viszonyítva ellenben kissé erősödött: 3,7113 lej kedden, 3,7399 lej hétfőn. Az arany grammja kedden 190,3408 lej volt, 0,1528 lejjel kevesebb, mint hétfőn (190,4936 lej).
Mugur Isărescu, a jegybank elnöke korábban kijelentette: a központi bank beavatkozása a lej támogatását szolgálta, hogy sikerüljön fenntartani egy valamennyire is kiegyensúlyozott árfolyamot. Úgy vélte, nem lehet egyidőben ösztönözni a megtakarítást és a fogyasztást, hiszen előbbi esetében mindenképpen csökkenne a fogyasztás, idén pedig éppenséggel a fogyasztás növekedésére számítanak annak érdekében, hogy gazdasági növekedést érjenek el.
Florin Georgescu pénzügyminiszter is elismerte, a hazai gazdaságot befolyásoló kedvezőtlen nemzetközi helyzetre most még a belpolitikai válság is rátevődött, mihelyt azonban ez a belső feszültség megszűnik, a lej euróval szembeni árfolyama visszaesik 4,5 lej alá. Az árfolyam folyamatos változása, továbbá a lej gyengülése kihatással van a lakosságra, és befolyásolja a cégek tevékenységét is, mondta a miniszter.
Széchi Kálmán, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke a lejnek az euróval szembeni rekord árfolyam-növekedését egyértelműen a piacnak a belpolitikai instabilitásra való érzékenységével magyarázta. Ilyen esetben javulást csak a hiteles kormánydöntések hozhatnak, amelyre hétfőn már volt példa, ezért is kissé meglepő a további keddi lejleértékelődés. „Ismétlem, minden a kormány határozataitól függően alakul ezután is” – mondta lapunknak az elnök.
Mátis Jenő, a Bethlen Gábor Mikrohitelezési Rt. igazgatója tőlünk tudta meg, hogy keddre az euró árfolyama újabb hazai csúcsot ért el. Szerinte ebben a folyamatban a július 29-i népszavazásig nem várható változás, és utána is bizonytalan a jövő. Mert két forgatókönyv lehetséges: vagy a helyén marad Traian Băsescu (jelenleg felfüggesztett államfő), és akkor folytatódik kötélhúzása a kormánnyal, a lej pedig tovább veszít értékéből, vagy más kerül az elnöki tisztségbe, de akkor sem biztos a stabilizálódás, a látványos javulás a pénzpiacon. A mostani helyzet a spekulánsok számára valóságos földi paradicsom, viszonylag kevés pénz mozgatásával lehet befolyásolni a kis román piacot. Mátis szerint a Román Nemzeti Bank ilyen helyzetben – ami az Európai Unió történetében unikum – csak korlátolt mértékben avatkozik közbe a pénztartalékával. Olyan régebbi vélemények is élnek szakberkekben, hogy a lej túlértékelt volt, most ez is kicsapódik. Ettől függetlenül nyáron a szabadságolások idején mindig megnő a kereslet az euró iránt, de sosem ekkora mértékben. Az országon ebben a pillanatban az áruexport növelése segíthet, és számolni kell azzal, hogy a külföldi befektetők távol maradnak – mondta a közgazdász.
Az előző 4-5 hónapban a forint erősödött, ugyanakkor gyengült a lej, ami gyakorlatilag már az Ungureanu-kormány után elkezdődött – vélekedett Diósi László, az OTP BANK ROMÁNIA vezérigazgatója, aki szerint ez a gyengülés a jelenlegi politikai válsággal erősödött fel. A helyzet a lakosság mindennapi életére is kihatással van, hiszen a pénzromlás mindenképpen felelős az infláció erősödéséért. Drágul az üzemanyag, a termékek, a lakossági kölcsönök is euróban voltak számolva, a bérleti díjakat, különféle szolgáltatásokat szintén az euróhoz mérik, ennek erősödését pénzkiadásaik növekedésében érzik majd meg az emberek. Amennyiben azonban a politikusok megfelelő stabilitási programot mutatnak be, akkor a lej valószínűleg év végére megerősödik, mondta Diósi László.
Ö. I. B., Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. július 21.

Sóvidéki hagyományőrzők
Idén július 15. és 22. között immár tizennyolcadszor került sor Felsősófalván a Székelyföldi Nemzetközi Tánctábor megszervezésére. “A Felsősófalván élők nagyon jól tudják, hogy létezik ez a tábor – mondja László Csaba táborszervező –, de a falusi ember napközben nem ér rá, esténként, hét végén azonban a helyi felnőtt érdeklődők is megjelennek, nagyon élénken figyelnek, lehetőségeik szerint segítenek is, és büszkék arra, hogy a Sóvidék táncait, népdalait, hangszeres népi muzsikáját itt és innen próbáljuk áttestálni a most felnövő nemzedékekre. Az évek során megszokták ezt a rendezvénysorozatot. Nagyon jó a község vezetésével kialakult kapcsolatunk is, a parajdi önkormányzat az évek során mindent elkövetett, hogy az infrastruktúra kiépüljön, megfelelő termek állnak a rendelkezésünkre a helyi Művelődési Házban és az iskolában. Gyakorlatilag két udvaron, két kapun belül zajlanak a főfoglalkozások – a tánctanítás és maga az esti táncház a kultúrházban –, az iskola termeiben pedig napközben hangszeres oktatást tartunk, ott zuhanyzási lehetőség van, a közeli kertben pedig a vállalkozóbb lelkületűek sátortábora áll, sokan meg a közelben, a falusi vendéglátók jóvoltából rendelkezésére álló vendégszobákban lakhatnak, pihenhetik ki a táborozás és a tánctanulás fáradalmait. Háromszázhúsz a regisztrált vendégek száma, de nem számítjuk közéjük a az Alsó- és Felsősófalváról, Parajdról bejáró „napköziseket”, akik estére hazamennek, nem számoljuk ide a szomszédos településekről betérőket, de biztos, hogy legalább ötszáz ember minden egyes nap megfordul a rendezvényeinken.”
Te nem is vagy sóvidéki! Hogyan kerültél éppen ide, s miért választottad Felsősófalvát a tábor helyszínéül?
Népdal- és néptáncgyűjtőként kerültem a Sóvidékre. Pálpatakán és Fenyőkúton találtunk leginkább élő hagyományokat, szívem szerint ott szerveztem volna mindent, csak oda elég nehéz feljutni és nincsenek megfelelő épületek. Korond azért nem alkalmas, mert igen városias kinézetű, Parajd pedig jobbára a fürdőből és a sóbányához kapcsolódó gyógyturizmusból él. Itt olyan az épített környezet is, hogy tökéletesen illeszkedik a tábor hangulatához, és gyakorlatilag a főút mellett található.
Van egy visszatérő kemény magja a tábornak vagy időnként kicserélődnek az emberek?
Kétségtelen, hogy van egy ilyen 30-40 fős alapcsapat. Sokan azért jönnek, hogy megtanulják a Sóvidék táncait, ők egy idő után elmaradoznak, de visszaküldik az ismerőseiket, a gyermekeiket. Mi nemcsak a Sóvidékkel foglalkozunk, a Kis-Küküllő-mentét, a Vízmelléket, a Dél-Mezőséget is bevonjuk. A tizennyolc esztendő alatt – például – a szászcsávásiak mindössze háromszor hiányoztak, nélkülük nem is tudjuk elképzelni ezt a tábort. Idén ilyen szívünkhöz közelálló most a nagybúni és a balázstelki anyag is.
Siklód nem került még sorra?
Nem. Viszonylag kevesen tudják, hogy ez a falu is a Sóvidékhez tartozik. A közeli Kőrispatak táncrendjét és népzenéjét viszont már sikerült begyűjtenünk és továbbadnunk.
Az igencsak erős néphagyománnyal rendelkező Szék esetében fordul elő az utóbbi években, hogy a helyi táncokat és a népdalokat, a hangszeres muzsikát Kolozsvárról és Budapestről érkező, visszajáró szakemberek honosítják újra. A Sóvidék esetében ez a jelenség megmutatkozott-e az évek során?
Egy modell, hogy a várost utánozza a falu. A Székelyföldön is elmondható, hogy ez így igaz. Mi azonban helybelieknek érezzük magunkat, nem tartjuk nagyvárosi szakembereknek magunkat. Még olyan szinten működhetünk, hogy állandó a kapcsolatunk az élő adatközlőkkel, akiket meghívunk, s a tábor minden napján találkozhatnak vélük a vendégeink is. Benne élünk a közösségben és úgy gondoljuk, hogy egy egészséges modellt teremtünk. Lelkileg hiteles légkört és jó hangulatot.
Köztudott, hogy Pávai István a budapesti Zeneakadémia tanára is sokat gyűjtött a Sóvidéken. Ő részt vesz-e a munkában?
Volt nálunk korábban, tartott előadást, de ma is adósunk, hiszen még nem rendezte kötetbe illetve hanghordozóra az itt gyűjtött anyagát. Tisztességes tudós ember, aki már nem foglalkozik közvetlenül a népműveléssel. Feltételezem, hogy nem tudott még anyagi forrást szerezni ehhez a kiadványhoz, de bízom abban, hogy egy-két éven belül elhozza majd ezt a kiadványt, hiszen pár hónappal ezelőtt járt Székelykeresztúron és Udvarhelyen, bemutatta a Vikár Béla gyűjtése alapján készült kötetét.
Milyen kategóriák vannak a mostani táborban?
Nagyon sok a fiatal, a gyermek. Általában csoportosan érkeztek egy-egy faluból, egy-egy iskolából. Az erdélyiek és a székelyföldiek túlsúlyban vannak. Ezt jó jelnek tartjuk, hiszen azt jelenti, hogy érdeklődnek a saját értékek iránt. Korábban éppen fordítva volt, magasabb volt a külföldiek aránya. Legalább három jól elkülöníthető generáció van jelen: az általános iskolásoké – ők kezdő oktatásban részesülnek –, a fiatal felnőtteké – középiskolások, illetve egyetemisták, akiknek haladó szintű programot szervezünk, több tánccal –, valamit a felnőtteké. Ugyanígy zajlik a hangszeres gyakorlás is, külön termekben, amelyeket a népi muzsikusok tartanak a különböző felkészültségű és tudású diákoknak illetve a felnőtteknek. Megfigyeltem, hogy az első napokban még különálló tábor-részek működnek, de 3-4 nap alatt összekovácsolódik ez a heterogén társaság és a továbbiakban egy jól meghatározható közösségként kezd funkcionálni, szinte már sajnálják az emberek, hogy a végén haza kell menni. Az a jó, hogy a nagyobbak modellálják a kisebbek hozzáállását, egyik generáció eltanulja a másiktól a viselkedés, a közös szórakozás, a tanulás és a kikapcsolódás módját.
Ha mind csak ötödikes gyermekek lennének, akkor sokkal nehezebb lenne átadni az értékeket, így részben önmagától működik az értékátruházás. Esténként pedig megjelennek a mi példaképeink, a még élő népi előadók, akikkel azokra is visszaemlékszünk, akik már csak az általuk hátrahagyott dallamokban és mozdulatokban lehetnek velünk.
Képes-e a népzene arra, hogy visszahasson a manapság divatos elektronikus zenére? Arra gondolok, hogy lehet-e változtatni a városokból, a városi mintákkal érkező muzsikusok ízlésén?
A haladást majdhogynem lehetetlen megfékezni. És a haladás nem mindig helyes irányú a társadalomban. Az elektronikus eszközökkel előállított zene fogyasztóvá zülleszti az embert, készen ad, készen hoz valamit. Ezt a szennyáradatot csakis akkor lehet megállítani, ha az a közösség, amely – például – részt vesz egy mulatságon, képes ráerőlteti a maga elképzelését a zenekarra. Annak idején a cigányt nem azért fogadták, hogy úgy húzza, ahogy ő akarja, hanem úgy muzsikáljon, ahogy szokás abban a közösségben, hogy idomuljon az ott használatos dalokhoz és a tánchoz. Az igazi hangulatot a közösségnek kell megteremtenie. Sokszor megfigyeltem, hogy egy-egy néptánc-találkozón, amikor a sófalvi táborokban nevelkedett fiatalok kerülnek elénk különböző együttesekben, képesek arra, hogy visszaadják az itt eltanult szépet és jót, s ilyenkor a közönség is ráébredhet arra, hogy mit veszíthet el, ha nem figyel arra a belül lakozó saját hangra és a titkos érzékre, amely nélkül talán nem is tudunk teljes értékű életet élni.
Simó Márton
A Felsősófalván 2012. július 15-22. között zajló XVIII. Székelyföldi Tánctábort a román Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és Parajd Község Polgármesteri Hivatala támogatta.
Szekelyhon.ro

2012. július 25.

Nyári beszélgetés Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral
Idén nyáron örvendetesen gyakoriak a kárpát-medencei találkozók, melyeken Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is részt vesz. Az aktuális témákról nyilatkozott a Felvidék.ma hírportálnak.
A kárpátaljai Felsőszinevér után Gombaszögön majd Jászón találkozhattak a kárpát-medencei magyarság képviselői. Milyennek találta az eddigi összejöveteleket? Nagyon örülök annak, hogy most már elterjedt, hogy különféle táborokban, rendezvényeken tudunk találkozni a kárpát-medencei fiatalsággal. Ezek a táborok nemcsak azért fontosak, mert ott nagyon jó, színvonalas előadások vannak a politika, közélet, tudományok területéről, hanem alapvetően ezek találkozási pontot jelentenek a fiataloknak, ahol egymással megismerkedhetnek, barátságok szövődhetnek. Gyakorlatilag így szövődik az a háló is, amit mi nemzeti összetartozásnak, nemzeti egységnek nevezünk.
A múlt hétvégén a Jászón a Kapocs Tábor vendége volt. Hogy érezte magát, mely kérdések foglalkozatták leginkább a résztvevőket?
Nagyon jó hangulatú tábor volt. Örültem, hogy ott együtt lehettem, nemcsak felvidéki, hanem a Kárpát-medence minden részéről érkező fiatalokkal. Jászón az általános nemzetpolitikáról volt szó. Azt mondtam el, hogy milyen fontos volt, hogy a 2010-es kormányváltás után teljesen újjászervezzük a nemzetpolitikát. A kormányzati szerkezetben teljesen új helyre került a nemzetpolitika, olyan rangra emelkedett, mint bármelyik más kormányzati terület. A legfontosabb törvényekkel, amelyeket azóta hoztunk, mind szimbolikusan, mint gyakorlati életben is kifejezzük, hogy teljesen új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát. S az azóta megszületett alaptörvény is bizonyítja a kormánynak az eltökéltségét, a felelősségviselését a külhoni magyar közösségek iránt.
A héten Erdélyben rendezik a Bálványosi Szabadegyetemet, melyen július 26-án Magyarnak lenni jó! címmel kerül sor Önnel és több előadóval kerekasztal beszélgetésre. Mit vár a tusnádfürdői találkozótól? Tusnádfürdő azt gondolom, hogy 23. éve az egész kárpát-medencei magyarság jelentős találkozóhelye. A közélet, a tudomány, a művészet minden területét felölelő előadások vannak, mindenki meg tudja itt találni a maga számára, ami a saját érdeklődési köréhez a legközelebb áll. Lesz külön fórum is, amely az egyszerűsített honosításról szól. Megbeszéljük majd, hogy hogyan vált a magyarországi nemzetpolitika sarokkövévé a kettős állampolgárság kérdése, az eddigi tapasztalatokról is beszélünk, hiszen nem lankad, továbbra is töretlen az érdeklődés. Már két éve zajlik a honosítás, 300 000 körül van azoknak a száma, akik kérték a magyar állampolgárságot. Ez egy olyan fontos, szimbolikus, de gyakorlati következményekkel is járó kapocs, amely ki tudjuk fejezni az összetartozásunkat.
Feltételezhető, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságnak az okozza a legtöbb gondot, hogy az elmúlt évhez képest csökkent a határon túli magyarságnak szánt támogatási összeg a magyar költségvetésben. Várható-e, hogy év végéig javul még a mérleg? Én azt tudom mondani, hogy nem csökkent az összeg. Ha a költségvetésben kisebb számot lát, akkor az azért van, mert minden támogatás azon a szinten maradt, amennyi volt. A mostani gazdasági helyzet nem teszi azt lehetővé, hogy növelni tudjuk a támogatási összegeket. Ugyanannyi támogatás áll rendelkezésre határon túli célra, mint korábban, s megpróbáltuk strukturáltabbá tenni a támogatásokat.
Ezt a kérdést megbeszéltük a tavaly novemberben a Máért ülésén, hogy az ilyen eseti jellegű támogatási típusokról áthelyezzük a hangsúlyt a kiszámítható, hosszabb távra nyújtott olyan jellegű támogatásokra, amely lehetővé teszi az intézményeknek a megbízható hosszútávú működését. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert a külhoni magyar közösségek megmaradása szempontjából fontos, hogy legyenek olyan intézmények, amely a magyarságot az adott közösségen belül a legjobban szolgálni. Ezért kértük a határon túli szervezeteket, hogy mindenki nyújtson be javaslatokat az ún. nemzeti jelentőségű intézmények körére, amelynek a keretét duplájára tudtuk növelni, már 56 intézmény van ebben a körben. Azt szeretnénk, ha az így kiszámíthatóan kapott támogatás meg tudná erősíteni ezeket az intézményeket.
A Bethlen Gábor Alap idén csak egy pályázatot írt ki, és a pályázatok elbírálása után mi is közzétettük az eredményeket. Nagyon sokan reagáltak meglepődve arra, hogy a Felvidék.ma hírportál nem kapott támogatást a nyílt pályázaton. Megalakulása óta a Felvidék.ma portálra a fenntartó benyújtja a pályázatát a szlovákiai kisebbségi kultúrára szánt pályázatra is, minden évben elutasítja a szlovák kormányzat a támogatást, tehát nekünk egyedül a magyarországi forrás marad. Van még remény a támogatásra?
A Felvidék.ma egyedi támogatási kereten belül kap támogatást. Akik nem kapnak egyedi kérelemre támogatást, azoknak szól a nyílt pályázat, mert igyekszünk támogatáshoz juttatni minden fontos intézményt, fórumot.
Hogy tapasztalja, milyen a fogadtatása annak, hogy már második éve Felvidéken is a szülők kapják a támogatást közvetlenül. Mi úgy látjuk, hogy a kifizetés körüli bizonytalanság, a késlekedés miatt sokan úgy látják, a korábbi megoldás, amikor a szülői közösség kapta meg a támogatási összeget, rugalmasabban működött... Mi okozza a késlekedést? Mikor várható, hogy megérkezik a szülők folyószámlájára a támogatási összeg?
Az oktatás-nevelési támogatás gyakorlatilag normatíva. Ez azt jelenti, hogy aki megfelel a kiírásnak, megkapja a támogatást, s amennyiben ebben a sorban hiány tapasztalható, akkor azt a kormány kipótolja. Ezt a támogatást pontosan nem lehet megbecsülni, de az előirányzott összeget, úgy ahogyan tavaly és tavalyelőtt, idén is ki fogja pótolni a kormány. Én nem látok a kifizetések körül késedelmet vagy bizonytalanságot, hiszen sokkal megbízhatóbb rendszert állítottunk fel. Az OTP bankon keresztül kapja mindenki a támogatást. Tavaly is, amikor az új rendszer kiépítése zajlott, még akkor sem volt csúszás a támogatások kifizetésében az azt megelőző évhez képest. Én úgy értesültem a Bethlen Gábor Alap vezetőitől, hogy a nyár folyamán megkezdődnek ezek a kifizetések.
Az MKP ősszel kongresszusra készül, alapszabály módosító és tisztújító kongresszust is tart a párt. Ön a felvidéki útjain milyen tapasztalatokat szerzett, milyennek látja a párt támogatottságát? Tapasztalja-e Ön is, hogy a Most-Híd vegyespárt iránt mintha megbocsájtóbb lenne a közhangulat most, mint volt közvetlenül a választások után?
Azt látni kell, hogy két politikai erő vetélkedik a magyar szavazatokért a Felvidéken. A parlamenti választásokon az MKP-nak nem sikerült bejutni a parlamentbe, de azt megelőző önkormányzati választások egyértelműen azt mutatták, hogy az önkormányzatokban nagyon szép eredményt tudott elérni az MKP. Tehát a beágyazottsága, az a társadalmi bázis, amire tudnak támaszkodni, az erős. Én nagyon remélem, hogy ezt a bázist meg tudják őrizni, tovább tudják fejleszteni. Nagyon fontos, hogy jelen legyenek minden településen, a felvidéki magyarság életében, s tudják képviselni az ott élő magyarok érdekeit.
Egy személyes kérdés, ha megengedi. Lesz-e alkalma a nyáron pihenni is, mik a tervei? Túl hosszú szabadságom nem lesz az idén, az biztos. Valószínűleg a Balatonhoz fogok menni...
Felvidék.ma



lapozás: 1-30 ... 781-810 | 811-840 | 841-870 ... 1771-1777




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék