udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3350 találat lapozás: 1-30 ... 781-810 | 811-840 | 841-870 ... 3331-3350

Névmutató: Einstein, Albert

2004. július 1.

Jún. 29-én összeült az RMDSZ Temes Megyei Választmánya – a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) és a Civil Tanács –, hogy meghallgassa az elnökség kiértékelő beszámolóját a 2004. évi helyhatósági választási eredményekről. Az előterjesztést követően Halász Ferenc megyei elnök benyújtotta lemondását, és az elnökség többi tagja is visszaadta mandátumát. Az ok, a választásokon elszenvedett vereség: az RMDSZ-jelöltek nem jutottak be a megyei, valamint a Temesvár városi tanácsba. Egyes helyeken voltak eredmények, Zsombolyán, például, a négy évvel ezelőtti választáson leadott 900 szavazattal szemben most 1836-an szavaztak az RMDSZ-es Kaba Gábor polgármesterjelöltre, és a magyar tanácsosok száma 5-ről 9-re növekedett. Jó eredmény született Újszentesen, Igazfalván és Újváron is, ahol az elkövetkező négy évben szintén RMDSZ-es a község első embere. Dr. Albert Ferenc egyetemi tanár javasolta, hogy a mostani csapat vigye végig a megkezdett munkát, a tisztújítást halasszák a parlamenti választások utánra. Dr. Bárányi Ferenc ny. orvos, volt parlamenti képviselő leszögezte, háromszázötven év óta most történt meg először, hogy a magyarságnak nincs képviselője Temesvár város tanácsában. A megyei elnökség kitartott a lemondás mellett. Toró T. Tibor parlamenti képviselő – aki lemondott elnökségi tisztségéről – indítványozta, hogy az elnökség ügyvezető testületként folytassa a munkát a szeptemberre előrehozott tisztújító közgyűlésig. A javaslatot a választmány többségi szavazattal elfogadta. /Sipos János: Sorsdöntő időszak az RMDSZ temesi szervezete számára. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 1./

2004. július 3.

A zágoni születésű Berszán Lajos gyimesfelsőloki esperes-plébánost, az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Líceum alapítóját, a gyimesvölgyi Sziklára Épített Ház kezdeményezőjét Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.  Az eddig odaítélt díjak révén a Magyarság Szellemi Múzeumát olyan személyek, együttesek, intézmények és teljesítmények alkotják és gyarapítják, mint – a post mortem kitüntetettek közül – Antall József, Teleki Pál, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Nagy László, Márai Sándor, József Attila, Radnóti Miklós, Szentgyörgyi Albert, Neumann János, Teller Ede, Kandó Kálmán. Az intézmények, egyesületek kategóriában van a Magyar Nemzet napilap, a Száztagú Cigányzenekar, a Herendi Porcelán Manufaktúra, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum., a Duna Televízió.  A kortárs nevek közül Böjte Csaba vagy Egerszegi Krisztina említhető.  Berszán Lajost előzően Márton Áron-díjjal is kitüntették.  Berszán Lajos /sz. Zágon, 1943/ szolgálati idejének többségét a szórványmagyarság körében töltötte. 1980-ban került Gyimesfelsőlokra, a Szent András-plébániára. A szomszédos nagyközség, Gyimesbükk papi teendőit is háromszéki plébános, a boldog emlékezetű lemhényi Dani Gergely látta el. Dani Gergely a diktatúrával dacolva templomépítéshez fogott. Egészségével és életével fizetett érte, de a templom áll. Berszán Lajos először a népi szokások felelevenítésére összpontosított. Elsőáldozáskor és bérmáláskor gyimesi népviseletben fogadta a gyermeksereget.     1989-ben, a diktatúra tobzódásának csúcsévében egy debreceni értelmiségi csoport elhatározta, hogy pünkösdkor Csíksomlyóra zarándokolnak. A Debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tagjai 1992-ben elhatározták a Sziklára Épített Ház megvalósítását. Otthon, Debrecenben alapítványt hoztak létre. Kezdeti céljuk az volt, hogy Gyimesfelsőlokon egy lelkigyakorlatos közösségi házat építsenek. A házat a gyimesi csángó és az erdélyi, magyarországi magyar közösségek kapcsolatteremtő intézményének szánták. A későbbiekben a Sziklára Épített Ház fontos oktatási intézménnyé alakulhatott, de a munka dandárja Berszán Lajos plébános nyakába szakadt.  Haranghy Sándor műépítész olyan épületformát választott, amely a táj építészeti hagyományaihoz igazodik. Az épületet 1996 novemberében, Szent Erzsébet napján avatták. Erre az időre elkészült a ház első szárnya, és a diákok beköltözhettek az internátusba. A Gyimes völgyében nagy szükség van erre az iskolára, hiszen az itt lakó fiatalok középiskolába csak a 30-50 kilométerre lévő Csíkszeredába járhattak, s ezt a rossz szociális helyzetben lévő családok csak nehezen vagy egyáltalán nem engedhették meg maguknak. Az intézményben félszáznál több moldvai csángó-magyar középiskolás van jelen. Nem egy közülük főiskolákon, egyetemeken Erdélyben és Magyarországon tanul tovább. Gyimesbükköt 1950-ben választották le Székelyföld pereméről, és csatolták át a moldvai Bákó megyéhez. Néhai Dani Gergely gyimesbükki plébános és Berszán Lajos gyimesfelsőloki esperes-plébános a szétszakított völgy magyar lakosságát lelkileg egybetartották. /Sylvester Lajos: Aki tudja, merre akar hajózni= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

2004. július 9.

Péter Albert vitatta Barabás István Insuficient! /Romániai Magyar Szó, júl. 2./ c. cikkében javasoltakat: adják fel hagyományápolási tevékenységet, ne szervezzenek köröket, táborokat, táncházakat a székelyföldi gyermekek számára, ehelyett szervezzenek cseretáborozást, ahol a magyar gyermek románul tanuljon. Szükség van a hagyományápolásra. „Nekünk, akiknek a néphagyomány ápolása jutott osztályrészül, kutyakötelességünk átadni gyermekeinknek mindazt, amit tudunk, mindazt, amit a néprajzgyűjtők leírtak, megjelentettek.” A hagyományőrző táborokkal az RMDSZ sem törődik. Az iskolákból majdnem teljesen kiszorult a népdal, a néptánc, a népi játék. /Péter Albert tanár, a Székely Mikó Kollégium néptánc csoportjának vezetője, Sepsiszentgyörgy: Reflektálás az „Insuficient"-ra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./

2004. július 12.

Idén másodjára ünnepelte Sepsiszentgyörgy Rákóczi Ferencet. Márc. 27-én, a Nagyságos Fejedelem születésnapján portrékiállítás elevenítette fel a nagy magyar államférfi személyét, júl. 10-én pedig, a gyulafehérvári országgyűlésen fejedelemmé választásának 300. évfordulóján újabb kiállítással és szoborállítással is tisztelgett a város II. Rákóczi Ferenc emléke előtt.  A Székely Nemzeti Múzeumban berendezett Pro Libertate – 1703–11 emlékkiállítást Már István tanár, a Rákóczi Szövetség háromszéki szervezetének elnöke nyitotta meg.  Sepsiszentgyörgyön, a Szent József-plébánia tőszomszédságában felavatták Vargha Mihály szobrász Rákóczi-mellszobrát.    Albert Álmos polgármester beszédében kiemelte, régi adósságát rója le a város a Rákóczi-szobor avatásával, ugyanis már próbált Sepsiszentgyörgy szobrot állítani. Sylvester Lajos, a szoborállítást kezdeményező Mikes Kelemen Közművelődési Alapítvány elnöke hazatérőnek, de mindig köztünk levőnek nevezte a fejedelmet. A két ünnepi szónok és a szobrász közösen leplezte le a szobrot, melyet Csintalan László főesperes szentelt fel és Kovács István unitárius lelkész áldott meg. /(vop): Sepsiszentgyörgyön a Nagyságos Fejedelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./

2004. július 16.

Kolozsváron az Apáczai Csere János Baráti Társaság immár hagyományos nagytalálkozóján évről évre a Református Kollégium, Református Leánygimnázium, Gép- és Villamosipari Középiskola, a Kereskedelmi Fiú- és Leányközépiskola, valamint az utódlíceumok végzettjei jelennek meg. Buksa Emil, a társaság főtitkára vezette a gyűlést, elhangzott Veress László elnöknek az egyesület 12 éves tevékenységéről szóló jelentése. A találkozót megnyitó dr. Kerekes Jenő alelnök szavai és a műsor után az öregdiákok elérzékenyülve vették át a 65 éve végzetteket megillető Wass Albert-oklevelet, a 60 éve érettségizettek a Gyémánt-, az 55 éve elbúcsúztak az Apáczai Csere János-, az 50 éve érettségizettek az Arany- és a 45 esztendeje tanulmányikat itt befejezettek a Kós Károly-oklevelet. /László Ferenc,’48-49-es ref. Öregdiák: Nagytalálkozó és tisztújítás után az Apáczai Csere János Baráti Társaságnál. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./

2004. július 17.

Oláh István újságíró a Székelyudvarhely főterén felállított szoborcsoport ról írt. Annak egyik darabja a Vándor székely, sokak szerint Wass Albert. Már van másik verzió is, hogy a szobor Orbán Viktorra hasonlít. Oláh István sietett jelezni, hogy Csaba királyfiról nem maradt fenn rajz. /Oláh István: Ez a szobor más, mint ami. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./

2004. július 19.

Külső támogatás nélkül is megszervezik Végváron a tánctábort. Idén a megye határain túlról is fogadtak jelentkezőket. A bánsági néptánc mozgalmat Nagy Albert, a Szeged Néptáncegyüttes vezetője indította útjára. Kezdeményezése várakozáson felülmúló visszhangra talált: szinte minden olyan településen követték példájukat, ahol jelentősebb magyar közösség él. Most is Nagy Albert irányította a lépések tökéletes elsajátítását. A végvári közösség jóvoltából a nyolcvan gyerek és oktatóik egy hétig gondtalanul hódolhattak kedvtelésüknek, a táncnak. Idén a Végvárért Alapítvány volt az éltető ereje a tábornak, ahol a temesvári, lugosi, dettai, nagycsanádi, pusztakeresztúri, mezőtelegdi vendégek teljes ellátásban részesültek. /Sipos János: Nyári tánctábor Végváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./

2004. július 21.

Gavra Gábor a budapesti Magyar Narancs hetilapban nekiesett a Csáky Zoltán által Hagymakupolás honfoglalás néven körüljárt erdélyi jelenséghalmaznak, és némely román lapokból ismerős modorban lenacionalistázta a szerzőt. A 168 Óra budapesti hetilapban Irodalmi kokárda – a Wass Albert-kultusz című irományban ,,szórakoztató fasisztának”, ,,nacionalistának”, ,,szélsőjobboldalinak” nevezték a mai magyarság legolvasottabb íróját.  A becsmérlőnek szánt ,,irodalmi kokárda” minősítés a szerzőt is minősíti, azok közé a magyarhoni sajtóügyeletesekhez tartozik, akik a magyar nemzeti szimbólumokat, a történelmi ereklyéket, a Szent Koronát, a Szent Jobbot, a magyar zászlót, mint jelen esetben a kokárdát büntetlenül mocskolhatják, állapította Sylvester Lajos.    A Wass-dosszié vasgárdista hangvételű budapesti előkotrása nyílt levél megfogalmazására késztette Wass Albert fiait. ,,Divatos ma felelőtlenül megbélyegző politikai véleményt nyilvánítani az újságokban. Lépten-nyomon azzal traktálnak, hogy Wass Albert háborús bűnös, fasiszta és antiszemita. Csakhogy nem elég mondani valamit, azt meg is kellene alapozni, és kellő bizonyítékokkal alátámasztani. Unalmas lenne nekünk állandóan azt bizonygatni, hogy ki nem volt Wass Albert. Mi csak azt állíthatjuk, hogy ki volt az apánk, mert ismertük. Mivel termékeny író volt, elég, ha az írásaiból meghatározzuk, hogy ki volt és igazán milyen volt Wass Albert” – írják levelükben a Wass család tagjai.   Ez volna, ilyen volna a magyar főváros? /Sylvester Lajos: Budapesti ajándék… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./ Sándor Zsuzsanna: Irodalmi kokárda. A Wass Albert-kultusz. = 168 Óra, júl. 8. Gavra Gábor: A gyarmatosító giccs. = Magyar Narancs, júl. 8.

2004. július 26.

Harmadszorra rendeztek vakációs tánctábort a Temes megyei Nagycsanádon – önerőből. Ezúttal száztíz fiatal ropta egy hétig a táncot gondtalanul, mert a szervezők mindent megtettek, hogy a táborozók jól érezzék magukat. Korom Rozália tanítónő, a Marosvár népi táncegyüttes vezetője, a tánctábor kezdeményezője és szervezője emlékezett: Nagy Albert, a Szeged Néptáncegyüttes vezetője kijelentette, hogy feléleszti a néptáncmozgalmat a bánsági magyarság körében is. Hatására Végváron megalakult a Muskátli együttes, Nagy Albert átjárt Szegedről oktatni. Azután Újszentesen és Temesváron is alakult csoport, majd újabb csoportok alakultak, és a néptánc igazi mozgalommá vált a magyar közösségek körében. Ezek hatására Korom Rozália elhatározta, Nagycsanádon is szervez tánctábort. Most a száztíz táncossal egy teljes hétig Nagy Albert és Tőtös Hortenzia foglalkozott. Sokan támogatták a tábort – Fodor Ferenc RMDSZ-elnöktől és a polgármesteri hivataltól kezdve. /Sipos János: Egy hétig táncoltak Nagycsanádon. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 26./

2004. július 27.

Tordán az elmúlt héten egy amerikai vendégkórus fellépése és a Petőfi Társaság megalakulásának ötödik évfordulója alkalmával tartottak ünnepi összejöveteleket. Júl. 23-án a Petőfi Társaság közgyűlést tartott, Nagy Albert elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Visszaemlékeztek az elmúlt öt évre. 1999 februárjában alakult meg a társaság. Tordán nem a Petőfi Társaság az első olyan szervezet, amely a magyar kulturális életet volt hivatott irányítani, hiszen sokkal előtte létezett már a Jósika Miklós Művelődési Egylet. Dumitriu Anna ügyvezető elnök beszámolt a társaság megvalósításairól, a több mint száz diáknak nyújtott támogatásról, a népfőiskoláról, a havi rendszerességgel tartott képzőművészeti kiállításokról és az anyanyelvápoló táborokról. /Ladányi Emese Kinga: Ötéves a Tordai Petőfi Társaság. Ünnepi koncert, amerikai vendégszerepléssel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

2004. július 29.

Román lapok szerint Adrian Moisoiu, a Nagy-Románia Párt parlamenti képviselője egy jún. 22-ével datált értesítést kapott a Legfelsőbb Semmítőszéktől, amelyben azt közlik a képviselővel, hogy a kivizsgálás nyomán megállapítást nyert, miszerint Wass Albert nem tekinthető háborús bűnösnek. A közlemény nyomán dúl-fúl a marosvásárhelyi Hősök Kultusza Egyesület, amely közleményt hozott nyilvánosságra ezzel kapcsolatban. Ebben név szerint is felsorolja azoknak a román, zsidó és magyar áldozatoknak a nevét, akik szerintük a Wass Albert által a magyar katonáknak adott kivégzési parancsok következtében veszítették életüket. Az egyesület felszólította a Legfelsőbb Semmítőszéket, hogy vizsgálja felül azt a közleményt, amit a képviselőhöz juttattak el, és másítsa meg véleményét a Wass Albert-üggyel kapcsolatban. /A Wass Albert-ügy újabb bonyodalmai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./

2004. augusztus 2.

Nem indul bűnvádi eljárás a februárban megtartott Wass Albert-felolvasómaraton szervezői és résztvevői ellen – döntött a Legfelsőbb Semmítőszéki Ügyészség. A főügyészi indoklás szerint Wass Albertet sem emberiségellenes bűncselekmények, sem pedig háborús bűnök elkövetésével nem ítélték el. Adrian Moisoiu Maros megyei PRM-képviselő és Gheorghe Funar akkori kolozsvári polgármester ugyanis bűnvádi feljelentést tett a felolvasómaraton két védnöke, Vekov Károly és Makkai Gergely képviselő, valamint a rendezvény szervezői ellen. A nagy-romániások érvelése szerint a maratonban aktív szerepet vállalók a háborús bűnösként elítélt Wass Albert kultuszát ápolták, ezt pedig tiltják a hatályos törvények. Wass Albert rehabilitációjának, illetve perújrafelvételének ügye továbbra is napirenden levő kérdés marad. Az Erdélyi Magyar Ifjak és a Kárpátok Népe Egyesület azért szervezte meg idén februárban a 24 órás felolvasómaratont, hogy ezzel is népszerűsítse Wass Albert munkásságát, elősegítse a rehabilitálás folyamatát, és elérje a Wass-műveknek a tantervbe való felvételét. /Lukács János: Vétlen maratonszervezők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./

2004. augusztus 3.

Második alkalommal tartották meg a Magyarsárosi Kulturális Napokat. Júl. 30-án, a megnyitót követően a helybeli iskolások modern táncot és színdarabot mutattak be, majd a Maros Művészegyüttes szereplését hajnalig tartó táncmulatság követte. A művelődési otthon előtti téren a tavaly épített színpadot az idén meg kellett nagyobbítani. Másnap a bethlenszentmiklósi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet előadását, valamint Bárdosi Ildikó ballada-összeállítását láthatták az érdeklődők. Kozma Albert unitárius lelkész három éve került Magyarsárosra, s azonnal megfogalmazódott benne a falunapok szervezésének ötlete. A történelmi Magyarország területén 76 olyan település létezik, amelynek nevében található a sár, illetve sáros szó. Kozma Albert szeretné létrehozni ezeknek a szövetségét, s ezzel a szándékával már pályázatot nyújtott be a Communitas és az Illyés Alapítványhoz. Kezdeményezését elutasították, tervéről azonban nem tett le. /Nagy Annamária: Álmokat szövő Magyarsáros. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

2004. augusztus 4.

Frunda György szenátor tisztázta, Wass Albert teljes rehabilitációjára akkor kerülhet sor, ha perújrafelvétel lesz, és annak az új pernek a végén kimondja a bíróság, hogy valóban nem tekinthető háborús bűnösnek Wass Albert. A Legfelsőbb Bíróság melletti ügyészség azt válaszolta, hogy Wass Albert nem tekinthető háborús bűnösnek, akkor ez azt jelenti, hogy őróla iskolákat, utcákat lehet elnevezni, akár szobrokat lehet neki állítani. Frunda kérte, hogy a főügyészség hozzá is juttassa el ezt a választ. Érdemes lesz a per újrafelvételét kérni a Legfelsőbb Bíróságon. Frunda levelet kapott egy román embertől, aki a Wass család kastélyában dolgozott, és aki azt állítja, amit Wass Albert is leírt az önéletrajzában, miszerint ott sem volt, amikor kivégezték a szóban forgó embereket. Tehát nem tekinthető bűnösnek. /Máthé Éva: Frunda György pontosít: Még nem zárult le a Wass Albert ügy. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 4./

2004. augusztus 5.

Aug. 4-én Gyergyószentmiklós Erdélyi Kárpát Egyesület vezetőtanácsa megtartotta közgyűlését, majd megnyílt az EKE vándortábora. Dr. Gereőffy Ferenc, az EKE gyergyói fiókjának elnöke köszöntötte a jelen lévőket, a világ több sarkából. Üdvözlőbeszédet mondott Jeszenszky Géza, a Magyarországi Kárpát Egyesület elnöke, a vándortábor fővédnöke; Pap József gyergyószentmiklósi polgármester, valamint Dukrét Lajos, az EKE leköszönő alelnöke is. Gál Mihály gyergyóalfalvi versmondó Wass Albert-verset tolmácsolt. /Bajna György: Megnyitották a XIII. EKE Vándortábort. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 5./

2004. augusztus 13.

Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke közölte, hogy a pénzügyőrség politikai megrendelésre állandóan zaklatja és ellenőrzi a magyar részvényesek tulajdonában levő cégeket. A magyar tulajdonban levő cégek csődbe mennek az állandó ellenőrzések és büntetések miatt. Albert Álmos példaként Kis József zágoni polgármester esetét hozta fel, akinek saját és a polgármesteri hivatal cégeit május folyamán tizenhatszor ellenőrizték, az ellenőrök "óránként" beszámoltak tevékenységükről Nistor Tiberiunak, a Kovászna Megyei Közpénzügyi Hivatal igazgatójának és Horia Grama prefektusnak. /Magyar cégeket zaklatnak Kovászna megyében. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 13./

2004. szeptember 10.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke, Ferencz Csaba és Albert Álmos háromszéki RMDSZ-elnök azzal vádolta Horia Gramát, Kovászna megye prefektusát, hogy túllépi hatáskörét, amikor büntetéssel fenyegeti az autonómiáról szóló népszavazás szervezőit. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, a helyi képviselők tanácsának elnöke szintén úgy értékelte, hogy Grama prefektus fenyegetőzései törvénytelenek. /Kovászna megye prefektusát túllépi hatáskörét. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./

2004. szeptember 13.

Jubileumi történelmi–, néprajzi– és műemlékvédelmi tanácskozást tartott Sárközújlakon a hét végén a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMEB/. A tizedik alkalommal megrendezett honismereti konferencián népes szakembergárda vett részt a Kárpát–medence magyarlakta vidékeiről. Dukrét Géza, a PBMEB elnöke köszöntötte a megjelenteket. Bara István, a PBMEB alelnöke, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke rámutatott: a konferenciák lényege az, hogy a múlt örökségét legalább olyan állapotban tudja a ma embere továbbadni az utókornak, mint ahogyan annak idején őseitől megkapta. A PBMEB minden évben kiosztja a tudományos tevékenységért, szervezőmunkáért járó Fényes Elek–díjakat. Idén Bara István részesült az oklevélből és emlékplakettből álló kitüntetésben, a nagyváradi Péter I. Zoltán és a kőröskisjenői Csanádi János mellett. Bara István nevéhez fűződik a mikolai Gellért Sándor–, illetve az egri Csűry Bálint–emléktábla elkészítése. Tevékenységi köre: egyházi műemlékek, udvarházak, kastélyok építéstörténete és azok új célra való hasznosítása. Anzik Albert helytörténész Sárközújlak múltjáról tartott ismertetőt és bemutatta az általa írt monográfiát. A két nap alatt összesen 25 helytörténeti, történelmi, műemlékvédelmi előadás hangzott el. /Fodor István: X. Partiumi Honismereti Konferencia Sárközújlakon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 13./

2004. szeptember 16.

A közel százharminc lakosú Zalánpatak Málnás községhez tartozik. Málnás község új polgármestere, Kasléder József közölte, az új községi tanács Zalánpatakon fontos teendőt tűzött maga elé: jó útra lenne szükség, az iskolaépület javítása, iskolabuszt beállítása a továbbtanulóknak.  -  A falu határának túlnyomó része kaszáló. A széna- és sarjúcsinálás itt a főfoglalkozás. Vissza kellene állítani a faluba a lebontott köztelefont. Hívő katolikusok lakják a falut. Kasléder Albert egyházgondnok 63 családot tart nyilván. Templomuk 1863-ban épült. /Kisgyörgy Zoltán: Zalánpatak tud-e lépni? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

2004. szeptember 20.

 Gazda Zoltánt választotta meg sepsiszéki elnökévé a Magyar Polgári Szövetség szept. 17-i területi tisztújító gyűlése Sepsiszentgyörgyön. Tulit Attila eddigi elnök felvázolta az új politikai mozgalom útját. A párt országos választmányába a gyűlés Benkő Árpádot (Illyefalva), Benedek Barnát, Fazakas Tibor vállalkozót, Kovács István unitárius lelkészt, dr. Antal Álmos nőgyógyászt és Váncsa Albert tanárt delegálta, Gazda Zoltán hivatalból lesz tagja a választmánynak. /(b. kovács): Sepsiszéki tisztújítás (MPSZ). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./


lapozás: 1-30 ... 781-810 | 811-840 | 841-870 ... 3331-3350




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék