udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 131558 találat lapozás: 1-30 ... 84961-84990 | 84991-85020 | 85021-85050 ... 131551-131558

Névmutató:

2010. február 15.

Kolozs megye: aláírások iskolabezárások ellen
A megye magyar osztályainak összevonása ellen gyűjt aláírásokat a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete – jelentették be pénteken a párt Kolozs megyei szervezetének képviselői.
Simon Csaba, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke, illetve országos alelnöke úgy vélte, ha összevonják a magyar osztályokat, ez a falvak elnéptelenedéséhez, illetve az analfabéta gyermekek számának növeléséhez vezet.
Az aláírásokat egy hónapig gyűjtik, majd a listát benyújtják a Kolozs megyei tanfelügyelőséghez, illetve elküldik a tanügyi minisztériumba is. A tanfelügyelőség korábban úgy határozott, összevonja az egeresi és az aranyosgerendi iskolák magyar osztályait, illetve a kolozsvári Ion Agârbiceanu- és Nicolae Titulescu-iskola magyar osztályait, mert ezekben az osztályokban kevés diák tanul, fenntartásuk költséges, és csak az összevonással jönnek létre teljes létszámú osztályok. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 15.

Van magyar jövő Hunyad megyében
Hunyad megye- Szimbolikus helyszínen, Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor hétfőn a Háromszék-Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására.
A két térség közötti kapcsolatok előzményeit idézte fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke a megállapodás aláírásakor. Egy évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő és Antal Árpád András polgármester a Székelyföld – Szórvány Partnerség kezdeményezését. “Nemzeti cél érdekében kell összefognunk, a Székelyföld belső anyaországként kell megnyilvánuljon. Az elmúlt tíz évben Hunyad megyében a magyarság 25 százalékkal csökkent. Ezen a tendencián szeretnénk változtatni. Nagyon fontos, hogy találtunk lelkes embereket, akikkel el lehetett indítani a szórványprogramunkat” – mutatott rá Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, nem feltétlenül az anyagi vonzatát kell nézni ennek a kezdeményezésnek, hanem nagy hangsúly kerül az önkéntességre. „Belső indíttatásra van szükség. E mellé pedig Kovászna Megye Tanács nevében mondhatom, az értelmes célok és az összefogás érdekében támogatni tudjuk, hogy ez a keretegyezmény megteljen tartalommal. Nem akarjuk mi megmondani, hogy mi a teendő, hanem a Hunyad megyei közösség igényeire akarunk odafigyelni” – összegezte a program célját Tamás Sándor.
“A demográfiai adatok sajnos kíméletlenek, de a civil szervezetek, az egyházak, iskolák és a közéleti szereplők partnersége megfelelő politikai háttérrel eredményt fog hozni. Együtt tudunk gondolkodni, és ez nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is megmutatkozott, hiszen elkezdődik ez a program. Itt minden kezdeményezés jó táptalajra hull. Tudunk meglepetést szerezni, hiszen van magyar élet Déván, Vajdahunyadon, de Hátszegen vagy Petrozsényban is. Hunyad megye tele van a magyar történelem emlékhelyeivel, amelyet a székelyföldieknek is érdemes megismerniük” – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma készíti a szórványstratégiáját, amely két pillérre épül, a templomra és az iskolára. “Ez a stratégia a világban élő magyarok viszonylatában készül, hozza kell tennünk viszont, hogy a Kárpát-medencei magyarság esetében ezt ki kell egészíteni a közigazgatási, kormányzati döntéshozatalban való részvétellel” – mutatott rá Winkler Gyula, utalva arra, hogy Hunyad megyében az RMDSZkormányzati szerepvállalása tudja pótolni a hiányzó önkormányzati képviseletet.
“Gratulálni kell ehhez az iskolához, amelyet itt Déván összefogással hoztak létre, Gyönyörű ez az iskola, amikor azt mondtuk, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot, arra is gondoltunk, hogy sokat tanulhatunk egymástól. Székelyföldön a testvérkapcsolatok általában Magyarország fele fordultak, és ennek köszönhetően mi – akik a tömbmagyarságban élünk – elfelejtjük, hogy mit jelent Romániában magyarnak lenni. Azt szeretnénk, hogy mind Székelyföldön, mind a szórványban az emberek büszkék lehessenek magyarságukra” – hangsúlyozta Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint mindkét közösségen múlik, hogy milyen konkrét hozadéka lesz ennek a programnak, nem véletlenül szerepel az együttműködési megállapodás szövegében, „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért”.
Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa a tavaly Kovászna megyében dolgozott kormányfelügyelőként, hozzászólásában elmondta, Székelyföldön döbbent rá, mennyire fontos a kapcsolat a tömbben és a szórványban élő magyarok között, hiszen a szórványban élő magyaroknak ez biztonságot, bizalmat eredményez.
A megállapodás aláírását megelőzően több száz diák előtt lépett fel február 12-én a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a megzenésített gyerekverseket játszó baróti Kelekótya együttes. A csernátoni Csiporkázó Játszóház ostorfonásra, szalmatárgyak készítésére, gyöngyfűzésre tanította a kicsiket. Délután Vajdahunyadon léptek fel a háromszéki előadók, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a produkciókat, melyeket a helybeli 6-os iskola magyar tagozatának reneszánsz táncai is kiegészítettek. Vajdahunyadi pedagógusok elmondták, testvériskolai kapcsolatot szeretnének kialakítani háromszéki iskolákkal, de egyházi vonalon is kibontakozóban van a két megye kapcsolata. A nap fergeteges táncházzal ért véget a Vajdahunyadi Magyar Házban, ahol háromszéki és vajdahunyadi fiatalok közösen ropták a táncot.
A hétfői eseményen a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) is partnerségi együttműködést írt alá. A két szervezet elnöke, Széll Lőrincz és Grüman Róbert a Hunyad megyei és a háromszéki magyar ifjúságiközösségek közötti párbeszéd és együttműködés megerősítését kezdeményezte ezáltal, különös tekintettel az általuk képviselt fiatalokra. Elmondták, hosszú távon egy partiumi egyesület is be akarnak vonni az együttműködésbe. Forrás: erdon.ro

2010. február 15.

Másfél hónapnyi „béke”
SZKT: stabilizációs tényező az RMDSZ a PD-L-vel kötött koalícióban
A PD-L és az RMDSZ közötti koalíció megkötése óta eltelt mintegy másfél hónap alatt a Demokrata-Liberális Pártnak nem sikerült kihoznia a béketűrésből az RMDSZ-t, fogalmazta meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi marosvásárhelyi ülésén mondott politikai beszámolójában a közös kormányzás első konklúzióit Markó Béla.
„Amikor az RMDSZ szövetségre lépett a Demokrata-Liberális Párttal, sokan kételkedtek a koalícióban” – fejtegette a szövetségi elnök, aki figyelmeztette a kétkedőket és kritikusokat: gondoljanak bele, mi történt volna, ha ellenzékben marad az RMDSZ, ha nem szólhat bele a magyarságot érintő kérdésekbe.
„Négy minisztere van a szövetségnek, köztük egy kormányfőhelyettese, illetve hét államtitkára” – sorjázta Markó, aki azt is kifejtette: nyilvánvaló, hogy létezik aggodalom és szorongás is a jövőt illetően, de az RMDSZ azért vállalta a kormányzást, hogy a romániai magyarság szószólójaként szolgálhassa a közösséget.
Az RMDSZ elnöke szerint a Szövetség ugyanakkor nemcsak a sajátos közösségi célok érvényesítésért van jelen a kormányzatban, hanem azért is, hogy segítsen a súlyos szociális, egzisztenciális gondokkal küszködőkön, mindazokon, akik valamilyen okból reményt veszítettek. Mint mondta, a Szövetség egy olyan nehéz, válságos időszakban vállalt kormányzást, amikor a társadalomban aggodalom és szorongás van a jövőért.
Tanügyi törvény, kisebbségi törvény, régióátalakítás
„A kinevezésekkor nem a tisztségek hasznáról beszéltünk, hanem arról a lehetőségről, hogy hogyan tudunk segíteni általuk az erdélyi magyar társadalmon” – mondta Markó, elemezve a helyi koalíciókat. Mint mondta: fontos, hogy az intézményvezetői funkciók elosztásánál sikerült az etnikai arányt megőrizni.
„Másfél hónap nagyjából az átszervezésekkel telt el, ezért teljes beszámolót nem lehet készíteni erről az időszakról, de azt el kell mondani, hogy miért volt fontos lépés az RMDSZ részéről a kormányzásban résztvenni” – hangsúlyozta Markó, aki a tanügyi törvény előkészítéséről beszélt, az új nyugdíjtörvény körüli vitákról, valamint arról, hogy a kisebbségi törvényt újból útjára kell indítani.
A gazdasági fejlesztési régiók átalakítása is napirenden van, hiszen a jelenlegi régiók számát meg kell duplázni, hétről 15-16-ra kell emelni ahhoz, hogy működőképesek legyenek. Markó arra is rámutatott, hogy a másfél hónap alatt nem volt koalíciós viszály, pedig egy erős párttal szövetkezett az RMDSZ. „Mi nem néhány hónapos koalícióban kell gondolkozzunk, hanem az előttünk álló két és fél évben, amikor nem kampányolunk, hanem dolgozunk” – mondta Markó.
Beszédében az RMDSZ-elnök megemlékezett a húsz évvel ezelőtti gyertyás-könyves tüntetéssorozatról, amely, mint fogalmazott, az erdélyi magyarság szolidaritásának első és kiemelkedő pillanata volt. Ez az évforduló értelmezésében „jó alkalom arra is, hogy áttekintsük, hol tartunk ma, és mi, mennyi teljesült az akkori követelésekből az önálló magyar iskolákon át a kétnyelvű feliratokig”.
Felszólalásában Borbély László környezetvédelmi miniszter elmarasztalóan szólt a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetről, amely „elkövette a legnagyobb hibát, jóváhagyva a Guşă-szobor felállítását. Az 1989-es forradalom idején a véres megtorlásokért felelősnek tartott Ştefan Guşă tábornoknak Marosvásárhelyre tervezett szobor ügye nem román-magyar, hanem morális kérdés, és amit a helyi frakció követett el, az az egész RMDSZ-re hatással van – hangsúlyozta Borbély.
„Szégyenletes módon kenték-fenték, magyarázták, hogy milyen taktikai meggondolásból szavaztak a szobor felállítására. Ez a viselkedés nem tolerálható” – hangsúlyozta a miniszter.
Meghatódva, elcsukló hangon köszönte meg a bizalmat és munkatársai támogatását Takács Csaba, miután a Szövetségi Képviselők Tanácsa egyhangúlag – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – szavazta meg az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökévé való kinevezését. Az ügyvezető elnöki teendőket Takács azt követően veszi át (veszi vissza – szerk. megj.) Kelemen Hunortól, hogy Kelemen kulturális miniszteri megbízatást kapott.
„Takács Csaba tapasztalatára igen nagy szükség van, hiszen egyes polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok képesek megfeledkezni arról, hogy az RMDSZ-nek köszönhetően kerültek tisztségbe” – figyelmeztette Markó a „hűtlenkedőket”. Takács „székfoglalójában” elmondta: annyira volt eredményes a romániai magyarság az utóbbi húsz évben, amennyire az RMDSZ.
„Ha elemezzük ezt a húsz évet, láthatjuk, hogy amikor a romániai magyarság előrelépett, Románia is előrelépett. Lehet, hogy ha korábban hallgatnak ránk, akkor most Románia is sokkal előbbre tartana” – foglalta össze Takács az elmúlt húsz év tanulságát. Takács Csaba megköszönte a rá szavazók bizalmát, illetve Kelemen Hunornak az eddigi tevékenységét.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. február 15.

Pozitív diszkriminációt?
„Aggasztóan szűkös az idei költségvetési keret, veszélybe sodorhatja több magyar iskola működését, ezért elengedhetetlen az oktatás területén a pozitív diszkrimináció” – figyelmeztetett Markó Béla a Marosvásárhelyen, hétvégén szervezett kerekasztalon.
Az egyeztetésen részt vett Király András tanügyi államtitkár, jelen voltak a magyar főtanfelügyelők és főtanfelügyelő-helyettesek is. Markó – oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesként is – úgy vélte, a pozitív diszkrimináció elvét követve lehet a továbbiakban a kormány által tervezett iskolaösszevonások és a normatív támogatás bevezetését fontolóra venni.
A szövetségi elnök elmondta a jelenleg előkészítés alatt álló oktatási törvénytervezet alapja az a törvénycsomag, amelyet az alkotmánybíróság a tavaly szeptemberben elutasított. Markó kitért arra, hogy olyan tanügyi törvényre van szükség, amely nemcsak azt védi meg, amit eddig sikerült elérni, de továbblépést, újítást is hoz a tanügybe.
„Elsősorban reformra van szükség” – hangsúlyozta Markó, aki a decentralizációban látja ennek zálogát. Mint mondta, a polgármesteri hivataloknak, önkormányzatoknak nemcsak a tetőjavításról kell határozniuk, hanem lehetővé kell tenni számukra, hogy olyan döntéseket is hozhassanak, amelyek az iskolák működésére, a pedagógusok megválasztására, sőt még a tantervre is vonatkoznak.
Az egyeztetésen részt vett Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes is, aki úgy látja: stratégiai értékű, hogy a decentralizáció kérdése újra a figyelem középpontjába került. „Már évek óta szó van a helyi autonómia megerősítéséről, de sajnos a valóságban ennek az ellenkezője történik. Egyre kevesebb beleszólásunk van helyi szinten az iskolaszervezés ügyeibe, és ezen sürgősen változtatni kell” – figyelmeztetett a lapunknak nyilatkozó oktatási szakértő.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő helyettes ugyanakkor úgy véli, annál is inkább szükséges a folyamatos egyeztetés, mert a közoktatási törvény ezen a héten közvitára kerül. „Az oktatási reformot nem lehet tűzoltásszerűen végrehajtani, csak úgy van értelme, ha az oktatás minőségét, és nem a minden áron való költségcsökkentést tartjuk szem előtt.”
A főtanfelügyelő az Új Magyar Szó kérdésére elmondta: a következő időszakban a teljes iskolahálózat átszervezésére sor kerül, és ez csak akkor lesz eredményes, ha az érintettek együtt gondolkodnak és együtt döntenek. Arra a kérdésre, hogy hasonló, megyéken átívelő szakmai együttműködésre a jövőben sor kerül-e, Keresztély igenlően válaszolt.
„A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a szórványban, de Kovászna megyében is vannak olyan iskolák, ahol a fejkvóta teljesítése gondot okoz. Mindenképpen szükség van a tapasztalatcserére, a közös stratégiák kidolgozására” – tette hozzá a főtanfelügyelő.
Markó Béla: elfogadhatatlan az iskolaösszevonás
Az RMDSZ elnöke nem ért egyet a marosvásárhelyi Művészeti Líceum magyar osztályainak összevonási-tervével. Markó Béla a hétvégén leszögezte, azon lesz, hogy a következő tanévben is változatlanul két magyar, egy zene-, illetve egy képzőművészeti osztály induljon a nagymúltú tanintézményben.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. február 15.

Továbbra is támogatja a moldvai csángókat a Hargita megyei önkormányzat
Idén bővül Hargita Megye Tanácsának a moldvai csángók megsegítését célzó programja, jelentette be Zonda Erika, a megyei önkormányzat programigazgatója.
Jelenleg 76 Bákó megyei csángó gyerek (28 fiú, 46 lány) tanul Hargita megyében a megyei önkormányzat segítségével, amely fedezi tanulmányi költségeiket. Erről tavaly december 2-án írt alá szerződést Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba és a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, Adrian Solomon.
Akkor Borboly Csaba azt nyilatkozta, hogy ezek csak az első lépések, és a megyei tanács lehetőségeihez mérten minden támogatást megad a magyar nyelven tanulni vágyó, identitásukat megőrizni akaró csángó fiatalok számára.
Azóta ennek érdekében a megyei intézmény keretében megalakult a csángó munkacsoport. Idén csángónapot, valamint csángó néptánctábort is szerveznek, közölte Zonda Erika igazgató a pénteki sajtótájékoztatón. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro

2010. február 15.

Román-moldovai egyesülés felé? Erdélyt vetik fel az oroszok
A Nezavisimaia Gazeta nevű orosz lap szerint a románok és a moldovaiak megtették az első lépéseket az egyesülés felé, ami Kelet-Európa destabilizációját eredményezi.
„A 100 millió eurós segély, amelyet Románia nyújt Moldáviának, a drótkerítés lebontása a két ország között, csak néhány jele annak, hogy az egyesítés elindult, és ha ez megvalósul, Kelet-Európa destabilizálódásához vezethet” – írta a Nezavisimaia Gazeta nevű moszkvai lap, kifejtve: ha Románia területi igényeket fogalmaz meg Moldova és Ukrajna felé, akkor problémái adódhatnak a magyarországi határon Erdély miatt és Bulgáriával Dél-Dobrudzsa miatt. Mihai Ghimpunak több nyilatkozata és lépése is alátámasztja mindezt a lap szerint.
Az újság úgy véli, Oroszország fenyegető jelnek tekinti azt, hogy megemelték a Romániában tanuló ösztöndíjas moldovai állampolgárok számát 5000-re, és könnyebbé vált a román állampolgárság odaítélése a moldovai állampolgároknak. Forrás: MNO.hu

2010. február 16.

Tőkés László kipakolt: száz szekus nevét hozta nyilvánosságra
NY I L A T K O Z A T
a titkosszolgálati múlt átvilágítása tárgyában
Tavaly ősszel nem kis meglepetést keltett annak a híre, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke a szovjet titkosszolgálat besúgója volt. A „szovjet sport generálisa”, aki egykor a Franco-diktatúrában is magas funkciót töltött be, a KGB-vel és a Stasi kelet-német titkosszolgálattal együttműködve az egész nemzetközi olimpiai mozgalomra meghatározó befolyást gyakorolt.
A kommunista – moszkovita – titkosszolgálat a nemzetközi egyházi-ökumenikus életet is behálózta. Erre nézve jellemző példa a Reformátusok Világszövetsége volt főtitkárának, Milan Opocenskynek az esete, aki a szovjet parancsuralmi rendszer bukása után még közel tíz esztendeig töltötte be magas tisztségét a világszervezetben.
Az Evenimentul Zilei központi napilap idén januárban foglalkozott Bartolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolita Szekuritáté-kollaboránsi múltjával. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a hajlott korú érseket 2008. január 22-én azonosította be az „Apostol” fedőnevű titkosügynökkel. A „felfedezésnek” meg is lett a hatása, hiszen egy hétre rá a CNSAS működését alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány, utóbb pedig a 24/2008. számú sürgősségi határozatával – kiváltképpeni kedvezésképpen az ortodox „nemzeti egyháznak” – az egyházi szolgákat kivonta az Átvilágító Tanács hatálya alól. Nem sokkal ezután a 293/2008. számú törvény végérvényesen kimondta, hogy a klérus tagjainak átvilágítása csak saját egyházaik kifejezett kívánságára történhet meg.
Európai parlamenti hivatalom még ugyanabban az évben megkeresésben fordult Jaques Barrot igazságügyi európai biztoshoz az egyházi emberek titkosszolgálati átvilágításának alkotmányellenes korlátozása tárgyában – az áldatlan helyzet azonban azóta sem változott. A többségi Román Ortodox Egyház az államhatalommal egyetértésben hátráltatja a titkosszolgálati múlt feltárását, a hírhedt Szekuritáté volt egyházi ügynökeinek a leleplezését.
Bartolomeu Anania és a hasonszőrű informátorok esete világosan példázza, hogy a kommunista-titkosszolgálati múlttal való szembenézés és a volt ügynökök felfedése nem csupán a történelmi múlt, hanem legalább annyira a társadalmi jelen egyik parancsoló kérdése. Saját Egyházunkban sem beszélhetünk igazi változásról és megújulásról mindaddig, amíg nem egy vezető pozícióban és gyülekezet élén zsarolható és megvásárolható emberek találhatóak.
Református Egyházunkban váltakozó erővel és „szerencsével” halad előre a titkosszolgálati múlt feltárása.
2002-ben – már akkor is igen megkésve – eleve „halva született” a Zsinat átvilágításra vonatkozó, erőtlen határozata.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület mintegy három évvel ezelőtt újult erővel látott munkához. Legutóbb mind az Erdélyi, mind a Királyhágómelléki Egyházkerület Igazgatótanácsa kimondta, hogy „a múlttal való szembenézést nem lehet tovább halogatni”, és egyházkormányzó testületeink a saját kebelükben létrehozták egyházkerületi átvilágító bizottságaikat.
Az egyházi élet megtisztításának folyamatában a Református Egyház nem áll egyedül. Szándékai találkoztak a magyar protestáns testvéregyházak törekvéseivel, akikkel együtt megállapodtak az egyházközi Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában.
Komoly aggodalomra ad okot mindaz, ami az utóbbi időben a CNSAS, valamint a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICC) körül történik. Csendes László, az Átvilágító Tanács elnöke röviddel ezelőtt kénytelen volt lemondani tisztségéről. Marius Oprea intézeti elnöknek szintén inog a széke. Európai parlamenti hivatalunk mindkettőjük ügyében felemelte a szavát. Legutóbb Traian Băsescu államelnökhöz intéztünk levelet, melyben – egyebek mellett – az általa kezdeményezett Tismăneanu-jelentés szellemében szorgalmazzuk a „kommunizmus perének” a véghezvitelét.
Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának „mindössze” 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – a titkosszolgálatok költségvetése évről-évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan megnövekedett.
Azokkal értünk egyet, akik a múlt bűneinek feltárását, valamint a bűnösök leleplezését és felelősségrevonását követelik. Marius Opreával és Herta Müllerrel értünk egyet. És a megalakulásának 20. évébe érkezett Temesvári Társaság Kiáltványának 8. pontjával valljuk, hogy a kommunista múlt ügynökeinek és kiszolgálóinak a közhivatalokban nincs keresnivalójuk.
De nem csupán a volt kollaboránsoktól kell szabadulnunk, hanem volt tartótisztjeiket, a szekusokat, a volt titkosszolgálati főnököket is meg kell neveznünk, akiknek felelőssége az amazokénál is nagyobb. A „parancsra tettem” kifogása sem mentheti őket – mint ahogyan Adolf Eichmann sem igazolhatta magát ezzel.
Ennek megfelelően, ez alkalommal azoknak a Szekuritáté-tiszteknek a névsorát is közzétesszük, akik – a rendelkezésünkre álló iratok szerint – egyházunk és magyarságunk megnyomorításában jeleskedtek.
Csak remélni lehet, hogy a CNSAS rövidesen újból magára talál, és Dragos Petrescu új elnök vezetésével, a sok kilométernyi belügyminisztériumi iratanyag átvételével, valamint az újraválasztott Traian Băsescu elnök hathatós támogatásával tovább folytatja a demokratikus rendszerváltozás szempontjából elengedhetetlenül fontos munkáját.
Ennél is fontosabb viszont, hogy oly sok megtorpanás után egyházaink is töretlenül tovább haladjanak a megkezdett úton. A Szigorúan ellenőrzött evangélium I. kötetét is figyelembe véve: egyházkerületi átvilágító bizottságunkra nagy munka vár.
Nagyvárad, 2010. február 16.
Tőkés László
EP-képviselő. Forrás: Erdély.ma

2010. február 16.

Átlátni a szitán
Mérsékelni kell, anélkül, hogy a kutatás mélységét ezzel aláásnók, azokat a múltat átértékelő — sok esetben átrajzoló — szellemi cifrázatokat, hogy Székelyföld egykori csonka autonómiájában csak a rosszat lássuk, azt, hogy a Magyar Autonóm Tartomány létét a szovjetek erőszakolták Romániára. Ez így igaz, de kommunista vezetés ide vagy oda, ebben az időszakban épült ki a térséget teljes egészében átfogó anyanyelvű iskolahálózat, a közművelődési mozgalom és intézményrendszer.
A Magyar Népi Szövetség történetével kapcsolatosan nemrég súlyosan terhelő dokumentumok tömkelege került elő. Ezek valóban kompromittáló tények, Erdély sorsának megpecsételői. De ezen belül ne feledjük el például, hogy a moldvai magyar oktatás tömegességét az országrész történetében először akkor lehetett megvalósítani.
A történtekből tanuljunk, vegyük át belőle, ami hasznos, határolódjunk el attól, ami ártalmas. Amennyiben Székelyföld — és egész Észak-Erdély — magyarságának önösszeszedését és megmaradását alapozta meg a „kicsi magyar világ" mindössze négyévnyi időszaka, hisz ismeretesek azok a magyarságot megsemmisítő, véglegesen beolvasztó elképzelések, amelyek életbeléptetése, ha a második bécsi döntésre nem kerül sor, csak idő kérdése volt — a MAT léte a kommunista vezetés háta mögött ugyancsak a magyar önösszeszedés eszköze volt, és egyoldalú az a megítélés, hogy Erdélynek a székelyföldinél számosabb magyarságát árulták el. Ha nincs MAT, akkor ennek a térségnek a magyarsága is szórványsorsra jutott volna, akárcsak Erdély többi térsége. Emlékezzünk vissza, hogy amikor a Magyar Autonóm Tartományt szétrúgták, mint kakas a szemetet, a Brassó tartományi vezetés mit művelt a hozzávágott Kézdi és Sepsi rajonnal. Nekem személyes tapasztalataim is vannak ebből az időszakból, amikor a féktelenül tobzódó nacionalizmus minden percben megalázott, az ártó szándék ezernyi brutális és rejtett formában jelentkezett, és a korszak kitermelt egy olyan magyar káderkategóriát, amely román kollaboránsként szorgoskodott tanügyi és kulturális intézményeink szétverésében.
Az átkozódás nem segít. Az sem, ha a „mindent vissza" ködevés szólamát fújjuk. Román barátainkat meg kell győzni az együttélés lehetséges voltáról és értékéről anélkül, hogy a magunkét feladnók. Az utóbbi időben a pártoskodó rosszmájú károgások ellenére egy lehetséges folyamat jelzése a fiatal román generációhoz tartozóknak az a törekvése, hogy a dekoncentrált intézmények élére nagyobb arányban kerülhettek vissza magyar vezetők, és — hinni merjük — folyamatot jelez az is, amiként a magyar fogamzású régiótervek a szenátuson átmentek. Románia, a románság érdeke is, hogy a másfél milliós magyarság távlati eltüntetésének ördögi terve miatt ne kerüljön az ország nemzetközi fórumok ítélőszéke elé, és ne kockáztassa annak jó hírnevét. Ebben a vonatkozásban igen tanulságos az, ami Szlovákiában történik, s ami előbb-utóbb a nyelvhasználatot korlátozó szörnytörvények eltörléséhez vezet.
A Magyar Autonóm Tartomány példájának képbehozásával sem többet, sem kevesebbet nem akarok mondani, csak annyit, hogy a dolgokat súlypontozni kell, és a múltbeli történetek tálalásával, a jelenségek egyoldalú bemutatásával ne a mások malmára hajtsuk a vizet. A Magyar Autonóm Tartomány átkos voltáról például azoknak is az a szó szerinti véleménye, mint közülünk sokaknak, akik bennünket újra Brassóhoz, vagy, ne adj Isten, Ploieşti-hez akarnának bogozni.
Tudjunk átlátni a szitán, ehhez pedig széles körű szellemi ébredés kell.
Sylvester Lajos. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. február 16.

Nagyobb szakmaiságot vár Markó a tisztségviselőktől
Véleménykülönbségek ütköztek
Mint tegnapi tudósításunkból is kiderült, a szombati SZKT mozgalmasabb s érdekesebb is volt az utóbbi időben megszokottaknál. Ugyanis, meglepetésre, a központi vezetéssel ellenkező vélemények is elhangzottak. Ami különben normális egy valóban demokratikus szervezetben.
A felszólalások sorát Lakatos Péter nyitotta meg, aki szerint mind a belső választások előtt álló román pártok, mind a parlamenti választások előtt álló magyarországi pártok esetében a "kentaurbeszéd" a divat.
Az RMDSZ-ben nincs helye a "kentaurbeszédnek"
Ezzel szemben, véleménye szerint, az RMDSZ esetében az egyenes, egyértelmű beszéd a kívánatos. A szervezetet a magyar vízilabdacsapathoz hasonlította, amely 2000 óta négyévenként megnyerte az olimpiát, de ugyanabban a periódusban kétévente egyetlen világ- vagy Európa-bajnokságot sem. Az RMDSZ is négyévenként összeszedi magát, felnő a feladathoz, de a választások közötti időszakban nem teljesít folyamatosan jól".
Rámutatott, hogy ha a legutóbbi SZKT előtt még volt jogosultsága a "kentaurbeszédnek", a kormányra lépésről szóló döntés meghozatala után csak egy lehetőség maradt: jól összeszokott csapathoz méltó teljesítményt nyújtani. Figyelmeztette a testületet, nem lesz könnyű dolga az RMDSZ-nek, ismerve a PD-L-t, amely "tavaly ellenfélnek ugyan jó volt, lehetett bírálni, de idén partneri minőségben nehezebb nyilvánosan szóvá tenni az egyeztetés előtti kiforratlan, végig nem gondolt ötletek piacra dobását, ami gyorsan erodálja a kormány amúgy is megcsappant társadalmi támogatottságát". Ezért azt javasolta: "gondolkodásban, javaslattételben legyünk gyorsabbak, összehangolva a kormányzati, parlamenti, megyei cselekvéseket", és az RMDSZ-nek "az emberek mindennapjait érintő megszorító intézkedések hatásainak elviselhetőbbé tételében, a közigazgatási bürokrácia túlburjánzásának megelőzésében kell élen járnia".
Arra biztatott, "ne tűrjék el szó nélkül, hogy az ESZMNT-sek Tőkés Lászlóval az élen" mindenért az RMDSZ-t hibáztatják, "miközben ők egy épkézláb, kivitelezhető megoldást sem képesek javasolni", s rámutatott, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumnak akkor van értelme, ha "ésszerű egyeztetések folynak és nem vágyálmokat fogalmaznak meg ultimátum formájában. Szomorú és kiábrándító erkölcsi silányságra utal, ha egyeseknek az RMDSZ csak addig felel meg, amíg listáján európai parlamenti mandátumhoz jut valaki, majd utána az illető gátlástalanul posztkommunista utódpártnak titulálja szervezetünket. Egyeztetni csak a hozzávetőlegesen azonos irányú magyar közösségi érdekeket érdemes és szabad, az egyéni hatalomvágy és okkult államelnöki érdekek nem jöhetnek számításba".
Szemléletváltás szükségeltetik
Kira Miklós, a Szociáldemokrata Tömörülés alelnöke fogalmazott így, s a nyugdíjtörvény kapcsán hívta fel a figyelmet, hogy "az RMDSZ egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a szociális kérdéseket szőnyeg alá seperje", mert "leghűségesebb és legnagyobb számú választói tábora érdekeinek föl nem vállalása tömegbázisának elvesztését, s ezáltal a szövetség létét sodorja veszélybe". Ezért, véleménye szerint "újra kell gondolni a prioritásokat, a szövetség elitje és a tagság közötti viszonyt".
Hangsúlyozta, hogy a szociális kérdések kiemelt kezelése jelen körülmények között legalább olyan fontos kihívást jelent, mint a kisebbségi jogokért folytatott küzdelem, és ebből a Szociáldemokrata Tömörülés részt kíván vállalni.
Össztűz a marosvásárhelyi tanácsra
Borbély László arról beszélt, jobban össze kell hangolni a tevékenységet, majd rátért a Gusa-szobor-ügyre. Elmondta, hogy a Maros megyei TKT elmarasztalta a vásárhelyi tanács RMDSZ- frakcióját, s utasította, hogy minden politikai döntésben konzultáljanak az RMDSZ vezetésével. Bejelentette, hogy dr. Benedek István lemondott a frakcióvezetői tisztségről, és "megyünk tovább".
Markó Béla szerint a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója "köszöni szépen, jól megvolt magában, nem érdekelte az RMDSZ véleménye, és szégyenletes módon a Gusa-ügyben összevissza kenték-fenték, nyilatkoztak"... Az eset maga kivédve, mondta, de "nagyon sok helyen RMDSZ-es tanácsosok, polgármesterek úgy tekintik, hogy őket születésüktől fogva felruházta a sors azzal, hogy polgármesterek, tanácsosok, miniszterek, államtitkárok legyenek, s minden az égvilágon. Ez elfogadhatatlan. Mint ahogy az is, hogy sokan elfelejtik, az RMDSZ bizalmából és az RMDSZ megbízásából, erejéből vannak ott, ahol vannak".
Az RMDSZ nem a megélhetési politikusok szövetségeként született
Katona Ádám, az EMK elnöke ezekkel a szavakkal kezdte felszólalását, hozzátéve, hogy a valóság sajnos, "nagyon ebbe az irányba mutat". Rámutatott, az EU-csatlakozás során "iszonyatosan sokat veszítettek" azzal, hogy az RMDSZ kormányban volt. "Ez a vonat elment, mondta, de nem ment el az a vonat, az a százezres tüntetés, amellyel mozgósítani lehetett embereket, "az akkori vezetés akarata ellenére", utalva arra, "amit Domokos Géza telefonált Sütő Andrásnak", és amiről az évfordulóra kiadott könyvben egyetlen szó sem esik. Erre mondta, hogy az RMDSZ ne gyártson hamis könyveket, mert "nem becsületes dolog". Nehezményezte, hogy bár fél szó sem esik a cigányságról, akik nélkül a vásárhelyi magyarság elveszett volna, s hogy Nagyvárad azzal, hogy a koldusokat kitiltotta a városból, nem oldott meg semmit. Felemelte szavát a magyar széthúzás ellen, és a székelyföldi hőszigetelések kapcsán kérte Borbély Lászlót, találjon megoldást ezek finanszírozására.
Annyi államtitkárjelölt volt, hogy egész Európát el tudtuk volna látni
Válaszában Markó Béla a 20. évforduló kapcsán azt mondta, hogy egy ilyen esemény során "adottak a keretek és abból valakik mindig kimaradnak", s javasolta Katona Ádámnak, ha elégedetlen, "írja meg a saját RMDSZ-történetét". Bárányi Ferencnek azt válaszolta, úgy tudja, hogy Temesvár benne van a könyvben, de a szervezetalakítás egyidejűsége, a szolidaritás volt a legfontosabb. A nyugdíjtörvényt ért kritikákra reagálva "eléggé baloldalinak" nevezte a törvényt, kiemelve, hogy voltak kérdések, amelyekben történt előrelépés. Azt is mondta: "A kormányzás hátránya, hogy bizonyos dolgokat nem lehet elmondani. Nem lehet Bukarestben egyet, Vásárhelyen mást mondani".
Arról is beszélt, hogy sokan elfelejtik, az RMDSZ támogatása révén kerültek funkcióba. A vásárhelyi tanács mellett felemlegette a gyergyói, a székelyudvarhelyi problémákat, amelyek szerinte nem csak fegyelmi kérdések, majd beszélt a dekoncentrált intézményekről, hogy "adták a jelöléseket csőstül a területi szervezetek". "Annyi államtitkárjelölt volt, hogy egész Európát el tudtuk volna látni államtitkárokkal". Nagyobb felelősséget, nagyobb szakmai igényességet kért a területektől; olyan embereket tegyenek vezető tisztségbe, akik szakmailag bizonyítottak, s akik képesek a lehető legmagasabb szinten ellátni a feladatukat. Emellett a legnagyobb politikai elkötelezettségre van szükség, mondta végül az RMDSZ elnöke.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 16.

Új magyar–magyar egyeztetési mechanizmus várható?
A határon túli magyar és a magyarországi politikai szervezetek közötti egyeztetési mechanizmusnak az újjáalakítását tartja szükségesnek Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke.
A politikus Kolozsváron tartott előadást az erdélyi evangélikus-lutheránus püspökség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének meghívására. Németh Zsolt szerint az utóbbi nyolc évben megroppant az egységes határon túli magyar politika, a kormányzásra készülő polgári-nemzeti oldal számára azonban fontos kiindulási pont a Kárpát-medencei magyarság együttműködése.
Németh úgy fogalmazott, hogy az egész anyaországi államigazgatást át kell hatnia a nemzetpolitikai szemléletnek. A Kárpát-medencei magyar–magyar párbeszéd tekintetében sikertörténetnek nevezte az Orbán-kormány idején létrehozott Magyar Állandó Értekezletet (Máért), amelyet szerinte a Magyar Szocialista Párt azért szüntetett meg 2004 novemberében, mert tarthatatlannak tartotta, hogy a határon túli szervezetek támogatják a kettős állampolgárság megadását.
"Még nincsenek leülepedett elképzeléseink a határon túli szervezetek kapcsolatrendszere ügyében, de mindenképpen újjá kell alakítani az egyeztetési mechanizmust, mégpedig egy Máért- típusú, minden legitim magyar szervezetet befogadó fórum keretében" – mondta a fideszes politikus egy sajtónyilatkozatban.
Üdvözölte Románia és a Moldovai Köztársaság közeledését, az amerikai rakétapajzs Romániába telepítéséről pedig úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarság hosszú távú biztonságát is szolgálja. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 16.

Kötet a csángóoktatás támogatásáért
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) oktatási programjának a támogatására ajánlotta fel a székesfehérvári Posch Dániel Csángómagyarok Moldvában című kötete bevételének egy részét. A bejelentést maga a szerző tette a hét végén Csíkszeredában, a kötet bemutatóján. Solomon Adrián, az MCSMSZ elnöke elmondta, hogy jelenleg mintegy ezer "keresztszülőt" tartanak nyilván, akiknek mintegy fele 40 ezer forinttal, de van, aki 150 ezer forinttal járul hozzá rendszeresen "keresztgyermeke" oktatási költségeinek fedezéséhez. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 16.

MAZA-bál ötödszörre
Tízéves a két település – Marosvásárhely és Zalaegerszeg – testvérvárosi kapcsolatát életteli eseményekkel konkretizáló baráti társaság. És jubilál a Cseh Gábor vezette lelkes egyesület egyik legnépszerűbb rendezvénye is. Múlt péntek este ötödször rendezték meg a MAZA hagyományossá vált kosaras farsangi bálját. Ezúttal a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központ látta vendégül a bálozókat.
A maga során a MAZA is vendégeket fogadott, népes zalaegerszegi küldöttség mulatott együtt a vásárhelyiekkel. Nagyszerű hangulatban, természetesen, hiszen a szervezők gondoskodtak mindarról, ami egy ilyen összejövetelt élvezetessé tehet. Így aztán vidáman, pergőn, igazi családias légkörben mindenki valóban nagyszerűen érezhette magát a nem túl nagy, de a táncra is elég teret biztosító teremben. A Brüsszelből majdhogynem egyenesen a Trébely fölötti központba érkezett bálanya, Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök asszony adta meg a könnyed hangnemet, amely az egész estet uralta. A két zenész is mindent megtett, hogy a jelenlevők jól érezzék magukat. De a tréfa, a nevetés jegyében szólt a bálozókhoz a műsorvezetői szerepet felvállaló Nagy Miklós Kund is, meg mindenki, aki a bál folyamán mikrofonhoz jutott. A nagy attrakció persze most is a kosarak versenye, illetve a jelmezesek felvonulása, vetélkedése volt. Sok szellemes ötlet, kacagtató jelenet szerzett kellemes perceket a farsangi gyülekezetnek. A benevezők vonzó díjakban testet öltő jutalma sem maradt el. És felszabadult nóta meg féktelen tánc is jelezte, hogy sokáig emlékezetes lesz ez az ötödik MAZA-bál a résztvevők számára.
(nk) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 16.

Sokba kerül a művészeti oktatás?
A Népújságban olvasom, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kevesebb magyar osztályt kell indítani, mert Matei Dumitru főtanfelügyelő szerint túl sok pénzbe kerül a művészeti oktatás az elért eredményekhez képest.
Eszembe jut két dolog: az egyik, hogy milyen jól jön a gazdasági, pénzügyi és mindenféle válság, tüstént lehet a magyar oktatáson spórolni. A másik, hogy milyen briliáns, hogy a főtanfelügyelő úr birtokában van az az algoritmus, amely segítségével ki lehet számítani a művészeti oktatásba befektetendő pénz és az elért eredmények összefüggését. Az egyik legnagyobb matematikus, Grigore Moisil akadémikus ezt nem tudta/akarta kiszámítani. Ő egy interjúban ezt mondta: akkor lesz jobb a világ, ha az ember meghallgat egy Beethoven-művet, vagy megnéz egy Shakespeare- darabot, és másnap jobban dolgozik. Ő ezt látta, tanár volt.
A történelem nagy civilizációiban (igaz, azok civilizációk voltak) tudták, hogy a fiatal szellemi, lelki, testi felneveléséhez elengedhetetlen a zene, a képzőművészetek, a színjátszás. A legmodernebb agykutatások ugyanezt igazolják. Álljon itt egy idézet az agykutató Freund Tamás akadémikustól: "Ezek az eredmények és következtetések azt igazolják, hogy az érzelemvilág gazdagsága jelentősen befolyásolja tanulási képességünket, kreativitásunkat. Ezért kell oktatási rendszerünkben, elsősorban a középiskolában, jóval nagyobb hangsúlyt kapnia az érzelemvilág gazdagítását szolgáló művészeti és erkölcsi nevelésnek."
Most az általános tantervekből inkább ezek a tárgyak vannak kigyomlálva. Fontos lenne tehát a művészeti oktatás, nem kevesebb, hanem több kellene belőle. Maros megye magyar közösségének mégis kevesebb járna, mint eddig?
Hol itt a hiba?
Mégiscsak nagyon jól tudták a gyulafehérvári nyilatkozatot megfogalmazó hazafiak, hogy mi elengedhetetlen egy közösség élete és megmaradása érdekében: "Teljes nemzeti szabadság az itt lakó nemzeteknek. Minden nemzet önmagát kormányozza saját nyelvén, saját közigazgatással, a saját kebeléből való egyének által."
Kíváncsi vagyok, lesz-e bennünk annyi közösségi igény és akarat, hogy ne apadjon, de inkább növekedjen a magyar művészeti oktatás. És van-e olyan erős érdekképviseletünk, "a saját kebeléből való egyének", aki/akik a magyar iskolaügyet hatékonyan képviselnék.
Addig is arra biztatok minden kedves gyereket, fiatalt és szüleiket, hogy olvassák el újra Freund Tamás gondolatát (pár sorral fennebb), és lépjenek.
Molnár László. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 16.

Defensio
Senkit sem vertek meg a tévedhetetlenség erényével. Kuszálik Pétert, a szorgalmas és eredményes bibliográfust, mérnököt és fáradhatatlan vitaírót sem, Tőkés László püspök urat és európai parlamenti képviselőt sem, de Molnár Györgyöt sem. Mindenki tévedhet, senki sem érinthetetlen.
A magyarság nem (ind)ok a feddhetetlenségre. A múltbeli érdemek nem írják felül a jelenben elkövetett cselekedeteinket. Molnár György hangneme nem méltó a vásárhelyi sajtó, lapunk színvonalához.
Egyebekben Kuszálik Péter barátja vagyok, és ezt akkor sem tagadom, ha Tőkés László iránti maradandó tiszteletem cseppet sem csökkent.
Szükség van a bátorságra és a bírálatra. Tekintélyérvekkel senkit sem lehet beletaposni a fagyott földbe.
Írásáért, tisztelt Molnár György, nem fog plecsnit (vagy amire gondolt) kapni, tapsot aratni. Legfennebb vihart. Hja, aki szelet vet...
Az elemi sajtóetika nevében
Sebestyén Mihály. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 16.

Boc: módosítani kell az RMDSZ régiós tervezetét
– Minden bizonnyal módosítani kell a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló RMDSZ-törvénytervezetet – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök, a szövetség fő koalíciós partnerének, a Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) az elnöke. A politikus a Mediafax hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy a régiók jelenlegi felosztása nem felel meg a hatékonysági követelményeknek, ezért valóban szükség van a jelenlegi „régiótérkép” átrajzolására.
Boc elmondta, hogy a képviselőházban egyeztetni fognak az RMDSZ-szel, s ezeken a megbeszéléseken a kiindulópontot az RMDSZ által a törvényhozás elé terjesztett jogszabály képezi majd. Boc hozzátette, hogy az ellenzéki pártokkal is fognak tárgyalni, hogy a lehető legjobb változatot fogadják el.
– Minden bizonnyal módosítani kell a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló RMDSZ-törvénytervezetet – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök, a szövetség fő koalíciós partnerének, a Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) az elnöke. A politikus a Mediafax hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy a régiók jelenlegi felosztása nem felel meg a hatékonysági követelményeknek, ezért valóban szükség van a jelenlegi „régiótérkép” átrajzolására.
Boc elmondta, hogy a képviselőházban egyeztetni fognak az RMDSZ-szel, s ezeken a megbeszéléseken a kiindulópontot az RMDSZ által a törvényhozás elé terjesztett jogszabály képezi majd. Boc hozzátette, hogy az ellenzéki pártokkal is fognak tárgyalni, hogy a lehető legjobb változatot fogadják el.
Az RMDSZ jogszabályát a múlt héten hallgatólagosan, vita nélkül fogadta el a szenátus, miután a felsőház honatyái nem kerítettek időt a tervezet megvitatására, és a megszabott határidő lejárt. A kérdésben azonban az utolsó szó a képviselőházé, amely napirendre tűzi majd a jogszabályt.
Boc az interjúban nem bírálta élesen az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezetet, amely felpaprikázta a román sajtó és politikusok egy részének a hangulatát. Az verte ki a biztosítékot náluk, hogy a tervezet Hargita, Kovászna és Maros megyét önálló gazdasági fejlesztési régióvá alakítaná.
A szövetséggel való kormányzati együttműködést Boc „tartalmasnak és komolynak” jellemezte, amely a koalíció megkötésekor lefektetett elvek mentén halad. Boc szerint a PD-L és az RMDSZ koalíciója jobban működik, mint a tavaly a demokratáknak a Szociáldemokrata Párttal (PSD) folytatott kormányzati együttműködése, hiszen a kormányra nem nehezedik akkora politikai nyomás, mint tavaly, amikor az európai parlamenti és az államelnök-választások törvénye miatt keletkezett feszültség a kormányon belül.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke az elmúlt másfél hónap közös kormányzásáról korábban elmondta: eddig egyetlen koalíciós viszály sem volt az RMDSZ és a PD-L között annak ellenére, hogy véleménykülönbségek vannak.
Boc az interjúban felszólította a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőit, hogy ne halogassák és akadályozzák szándékosan az alkotmányreformot. Boc azt szeretné, ha minél hamarabb összeülne a parlamentben az alkotmányozó testület, és érvényt szerezne a tavaly év végi népszavazás tárgyát képező parlamentáris reformnak, vagyis az egykamarás és a csökkentett létszámú parlament bevezetésének. Ehhez ugyanis az alaptörvény módosítása szükséges.
Túlreagálja a koalíciós partner Gombos Csaba jelölését a román állami légitársaság vezetői tisztségébe – vélekedik Markó Béla. A szövetségi elnök, akit az Agerpres idéz, tegnap úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy a TAROM-ügy lenne a koalíció, vagy épp az RMDSZ legfőbb gondja.
„A mi jelöltünk továbbra is Gombos Csaba marad, aki hamarosan személyesen is találkozni fog Radu Berceanu szállításügyi miniszterrel”, magyarázta Markó. Kifejtette: az RMDSZ nem a TAROM vezérigazgatói tisztségéért lépett szövetségre a PD-L-vel, hanem mert úgy véli, vannak olyan jelöltjei, akik szakértelmükkel hozzá tudnak járulni a különböző intézmények gondjainak megoldásához.
A fővárosi sajtó napok óta cikkez az RMDSZ és a demokrata-liberálisok közti nézeteltérésekről, Radu Berceanu PD-L-s szállításügyi miniszter állítólag vitatja Gombos Csabának az alkalmasságát a TAROM vezető tisztségének betöltésére. Gombos foglalkozását tekintve közgazdász, egy kábeleket gyártó vállalat vezérigazgatója, egykor világbajnoki címet szerzett a keleti harcművészetekben.
BORBÉLY TAMÁS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. február 16.

Tisztázatlan az intézményvezetők helyzete Háromszéken
Jogilag nem tisztázott több Kovászna megyei intézmény igazgatójának a státusa – hívta fel a figyelmet a jelenségre György Ervin prefektus (képünkön). A kormánymegbízott tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormánypártok osztozkodása után kijelölt intézményvezetők még nem kapták meg a hivatalos kinevezést, így amíg ez nem történik meg, a korábban funkcióban levő igazgatóknak kellene irányítaniuk az intézményeket.
Azonban az ő helyzetük sem tisztázott, hisz az alkotmánybíróság január végén alkotmányellenesnek nyilvánította és érvénytelenítette azt a kormányhatározatot, amellyel az első Boc-kormány lecserélte a Tăriceanu-kabinet által kinevezett igazgatókat.
A kormánynak vagy a parlamentnek 45 nap alatt módosítania kell az alkotmányellenes határozatot, ha ezt február végéig nem teszi meg, vissza kell állítani a korábbi állapotot, és ezáltal újra a Tăriceanu-kabinet igazgatói kerülnek tisztségbe – magyarázta György Ervin. A kormánybiztos szerint emiatt Kovászna megyében úgy döntöttek, hogy amíg a helyzet tisztázódik, a megyei intézményekben az igazgatóhelyetteseknek van aláírási joguk.
Egyébként tovább bonyolítja a helyzetet, hogy három igazgató egy évvel ezelőtti leváltása után beperelte a kormányt, és meg is nyerték a pert. Ez alapján is vissza kellene helyezni őket korábbi tisztségükbe, de mivel a bírósági végzést még nem kapták kézhez, erre még nem került sor. Tischler Ferenc például többszörösen lehetne a megyei ifjúsági igazgatóság vezetője, egyelőre azonban igazgatóhelyettesként dolgozik.
Tischlert tavaly a Boc-kabinet azóta alkotmányellenesnek nyilvánított határozatával váltotta le, és pert is nyert a kormány ellen. Ugyanakkor az RMDSZ kormányra kerülésével újra őt jelölték az igazgatói tisztségbe, de kinevezését még nem kapta kézhez. Tischler Ferenc elmondta, egyelőre még nem okoz nagy gondot az, hogy nem egyértelmű: ki az igazgató.
„Még csak a villanyszámlát kell fizetni, azt az igazgatóhelyettes is aláírhatja, viszont ha az intézménynek lesz saját költségvetése, a nagyobb összegek elköltésénél már gondot okozhat, hogy jogilag ki az igazgató” – magyarázta a Krónikának Tischler Ferenc.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 16.

Romani
A Romani Crissnek igaza van: a hivatalosan közel ötszázezer fős, a valóságban azonban a lakosság több mint tíz százalékát kitevő romániai roma közösség túlnyomó többségének helyzete tarthatatlan. A jobb esetben szociális segélyből tengődő, egészségügyi ellátásban nem részesülő, az iskolázottság hiánya miatt nemzedékről nemzedékre (fél)analfabetizmusra ítélt cigány közösség tengődése szégyenfolt az önmagát demokratikus jogállamnak nevező, az EU-hoz három éve csatlakozott Románia becsületén.
romák számára a kommunista diktatúra bukása sem hozta meg a reményt a nyomorból való kilábalásra, a hazai hatóságok szemináriumokon, hangzatos stratégiákon kívül nemigen járultak hozzá a közösség valós társadalmi-kulturális előmeneteléhez.
Oroszlánrészük volt azonban a romániai romakérdés „globalizálásában”, hiszen az elmúlt húsz év exodusa miatt gyakorlatilag nincs olyan nyugat-európai állam, amelynek hatóságai ne szembesülnének az innen érkező, prostitúciós és koldushálózatot működtető, fosztogatásból élő cigány bűnbandákkal. Miattuk külföldön és itthon egyaránt nő a többségi társadalom türelmetlensége, amely ha itt-ott konkrét ellenreakcióba torkoll, azonnal a rasszizmus bélyegével szembesül, és a kör bezárul. Hogy idáig fajultak a dolgok, abban vastagon benne vannak a roma jogvédő szervezet képviselői is.
A Romani Criss tavaly is tudta, hogy a Hargita megyei székelyeknek a bűnöző romákból lett elegük (és persze a bűnözőkből általában), mégis diszkriminációt, rasszizmust kiáltott, hiszen az sokkal könnyebb – és valahol önigazolásként is szolgál a szervezet számára –, mint konkrét megoldással előrukkolni. Az már sokkal érthetetlenebb, hogy hónapokkal a csíkszentkirályi, -szentmártoni incidensek után, amikor megállapodás született a békés együttélés szabályairól, a bukaresti jogvédők előállnak az összeesküvés-elmélettel, miszerint a székely „lázadást” a Magyar Gárda szította Budapestről.
Ahelyett, hogy konkrétan tenne valamit a cigányság integrációjáért, a Romani Criss ugyanúgy téved, mint a Franciaországba rendszeresen visszatérő romániai romáknak néhány száz eurós lelépési díjat fizető párizsi kormány, amely nem látja be, hogy ilyen intézkedésekkel csak ideig-óráig szabadul a problémáktól. Amelyektől sajnos a mindenki számára előnyös megoldás helyett sokan inkább szabadulnának.
Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 16.

Borbély László: szemléletváltásra van szükség
[INTERJÚ] A környezetvédelmi miniszter szerint mentalitásváltásra van szüksége az országnak, ami nagyon lassú folyamat. Szerinte azért van több szemét nálunk, mint külföldön, mert ott az emberek nem dobják el a hulladékot. Szükség van a szelektív hulladékgyűjtésre, ám ez még nincs megszervezve, továbbá kötelezni kellene az üzleteket a régi árú visszavételére.
Több nagyszabású környezetvédelmi projektről tudunk, amelyeket immár dűlőre kellene vinni. Évek óta hallunk arról, hogy megvalósul a műanyag flakonok begyűjtése, újrahasznosítása. E téren most hol tart az ország? Mintha ez a folyamat is akadozna…
– Tulajdonképpen 2005-től létezik az a törvény, amely előírja, hogy a nagy termelők, az ásványvíz-palackozók, az üdítőgyárak hozzá kell hogy járuljanak az általuk forgalomba hozott palackok egy részének a begyűjtéséhez. Ha nem teszik meg, tetemes büntetést kell fizetniük. De tudtommal csak 2007-től indult be a gyűjtés. Ugyanakkor, mivel nincs megszervezve a hulladék szelektív gyűjtése, csakis olyan szinten működik ez a rendszer, hogy azok a jövedelem nélküli egyének, akik ezért némi pénzhez jutnak, összegyűjtenek annyi palackot, amennyit éppen akarnak. Három-négy olyan cég létezik, amelyek átveszik ezeket, s eljuttatják a felhasználóhoz. A minisztérium felszólította a polgármesteri hivatalokat, hogy fogadják el a nagyobb térfogatú típuskonténereket, és ezekbe lehet gyűjteni majd a palackokat. Persze hozzáállás kérdése az egész. A napokban elmondtam, hogy például a Maros megyei Ákosfalva községben, ahol megértették ennek fontosságát, kétszer annyi palackot gyűjtöttek össze a közelmúltban, mint Marosvásárhelyen.
– A roncsautóprogramról is gyakran szó esett az elmúlt időszakban. Mi lesz a sorsa a régi gépkocsiknak?
– Az autóbontó cégek szétdarabolják ezeket, s értékesítik az alkatrészeket. Ugyanakkor létezik egy olyan európai direktíva, amit nálunk nemigen vesznek figyelembe: a gyártókat arra kötelezik, hogy a régi kocsik újrahasznosítható alkatrészeit gyűjtsék be, építsék be az új gépkocsikba. A Dacia üzem például foglalkozik ilyesmivel, oda is be lehet vinni az alkatrészeket. De ez a rendszer jobban is működhetne.
– Az ország több megyéjében még mindig nem léteznek EU-konform szeméttelepek, s bár arról volt szó, hogy a régi hulladéktározókat bezárják, ez sem történt meg mindenütt. Miért hanyagolta el ennyire az ország a hulladékgazdálkodás korszerűsítését?
– Egyik kedvenc viccem jutott eszembe a kérdésről: 2007. január elsején reggel az Európai Unió tagjává váltunk. De mit csinálunk délután? Mi csak akkor vagyunk hajlandók cselekedni, amikor a körmünkre ég a gyertya, amikor az utolsó száz méteren már köteleznek a munkára. Ilyenkor nyilván kapkodunk. Ezelőtt 4-5 évvel már nyilvánvaló volt, hogy ezt a dolgot meg kell oldani. Létezik az ütemterv is, ami szerint a régi tározókat be kell zárni. Szerintem a környezetvédelmi és közlekedési beruházásokat támogató ISPA-programoknak erre kellett volna fókuszálni. Ez nem történt meg, s most mindenki rohangál. Az uniós támogatással készülő első korszerű szeméttelepeket 2011-ben fogják megépíteni. Várhatóan 2015-ig megoldódik ez a probléma, csak azt nem tudom, addig mi lesz a szeméttel.
– Egyébként az uniós direktívák szempontjából környezetvédelmi téren hol vagyunk lépéshátrányban?
– A vízgazdálkodás, csatornázás terén. Minden évben konkrét lépéseket kell tenni e téren, és 2018-ig kellene országos szinten megoldódjék a szennyvíztisztítás. Most az évekre lebontott ütemtervhez képest olyan 8 százalékos a lemaradásunk. 2014-ig e célra még egymilliárd eurót kellene fordítanunk.
– Hogy halad az elektronikus hulladék begyűjtése?
– Köztudott, hogy az Unióban évente, lakosonként 4 kiló ilyen hulladékot kellene begyűjteni. Mi a másfél kilónál tartunk a felmérések szerint. Ami nincs megoldva, hogy az üzleteket kötelezzük a régi áru visszavételére. Onnan meg el kell szállítani a termékeket. Ezzel még nem volt időnk foglalkozni.
– Környezetvédelmi szempontból mostanában kiemelt téma a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát okozta szennyezés megfékezése. A török tulajdonosok eddig is sokat ígértek, de nem sokat tettek. Mi a garancia arra, hogy ezúttal betartják az önnek írásban tett ígéreteket?
– Amit a cégtulajdonosok eddig írásban vállaltak, azt megtették. A baj az, hogy eddig egy olyan környezetvédelmi engedély alapján működött a cég, amely túlságosan elnéző volt. Ennek az újragondolására, újrafogalmazására van szükség – ezen dolgozunk.
– Bárhol járunk az országban, szemetet látunk. Mit tehet a minisztérium annak érdekében, hogy lassan mi is felzárkózzunk a nyugat-európai államokhoz?
–A nyugati országokban egyébként azért nincs ennyi szemét, mert az emberek nem dobják el a hulladékot. Sajnos a mentalitásváltás igen lassú, nehézkes folyamat mifelénk. Fontos lenne továbbá, hogy minél több szemétlerakót létesítsünk. Meg kell néznünk, milyen intézményekkel, hatóságokkal tudunk szerződést kötni a szemét felszámolása érdekében.
– Több fiatal magyar ajkú szakembert gyűjtött maga köré új munkahelyén…
– Amikor tanácsosaimmal bementünk az első gyűlésre, azt mondtam a többieknek, hogy „v-au invadat ungurii”, vagyis ellepték őket a magyarok, utalva arra, hogy nyolc magyar munkatárssal érkeztem. A minisztériumban dolgozók is elfogadják, hogy egymás között mi magyarul beszélünk. Ez természetes. A kérdésre válaszolva sajnos az a tapasztalatom, hogy nem nagy a választék a magyar ajkú potenciális munkatársak terén. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nincsenek magyar szakértők, de ők nemigen vállalnának munkát a minisztériumban. Általában ügyes vállalkozók, jól működő céggel rendelkeznek, mások civil szervezetekben tevékenykednek, komoly projektek lebonyolításában vesznek részt. Tény és való, hogy 12 magyart vittem magammal a minisztériumba. Egy részük korábbi munkahelyemről, a fejlesztési, területrendezési minisztériumból jött át. De nyilván fiatal román szakértőket is felkértem különböző területekről.
– A minisztérium alkalmazottai hogyan fogadták, hogy ismét magyar ajkú személyt neveztek ki az intézmény élére?
– Ha egy vezető bebizonyítja, hogy szakmailag és a menedzsment tekintetében jó teljesítményre képes, akkor nem lehetnek gondok. Ez a minisztérium egy éven át le volt merevedve, különböző okok miatt nem haladtak a projektek. Látom, hogy figyelik a munkámat, próbálok maximálisan teljesíteni. Például igyekszem minden olyan aktát átnézni, ami egy nap leforgása alatt hozzám kerül. Nem tudják elképzelni a munkatársaim: miként lehetséges, hogy napirenden vagyok a dolgokkal. Hát ez úgy történik, hogy este 11-kor megyek ki a minisztériumból, magammal viszem az iratokat, elolvasom azokat, és véleményezem is. Persze ez azt jelenti, hogy fél kettő körül fekszem le. Legalább most, a kezdeti időszakban így kell dolgoznom.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 16.

Pengeváltás nyílt levelekben – A tanácselnök válaszolt az RMDSZ-nek
Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöksége a címzettje ezúttal a szerkesztőségünkbe is eljuttatott nyílt levélnek, amelyet Radu Ţîrle, a megyei önkormányzat elnöke látott el kézjegyével. Az irat első mondatában utal is rá, hogy a testület neki címzett nyílt levelére válaszol most. Megjegyzi ugyanakkor, hogy a pénteken kelt RMDSZ-es replikában említett nyílt levele viszont nem az ügyvezetésnek szólt, hanem az újságíróknak, főleg akik részt vettek Kiss Sándor megyei tanácsi alelnök reggelijén. „Ha úgy tetszik, nem hivatalos levél volt, mint a nem hivatalos reggeli, aminek azonban fő témája – egy csöppet sem hízelgő hangnemben – én voltam” – fogalmaz Ţîrle újabb levelében.
Előző írása – úgy véli – nincs semmilyen kapcsolatban Kiss Sándor pihenőszabadságával, ezért meglepőnek tartja, hogy az RMDSZ ügyvezető elnökségének tagjai egy olyan párbeszédbe kapcsolódtak be, amelynek nem voltak részesei, és nem is volt róluk szó. Reméli – teszi hozzá –, hogy a szövetség megyei elnöke méltóképpen értékeli az elkötelezettséget, amivel megvédték pihenőszabadságának nyugalmát.
„Foglalkozhatnának azzal, ahogyan Kiss úr kezelte a kapcsolattartást a sajtóval, amikor tanácselnök volt, ám az a mód, ahogy én működöm együtt a sajtóval, nem tartozik magukra” – áll a levélben. Az udvariasságot rajta számon kérőknek azt tanácsolja Ţîrle, hogy olvassák újra Kiss nyilatkozatait őróla, és számolják meg a rá vonatkozó sértéseket és támadásokat a saját levelükben, majd hasonlítsák össze az ő nyilatkozataival. Egyáltalán nem tartja helyénvalónak továbbá a neki címzett, vallásos magatartásra és lelki vezetésre vonatkozó leckéket, hiszen azok politikusoktól származnak és világi témákra vonatkoznak. Szóvá teszi ugyanakkor az RMDSZ-esek levelében ejtett helyesírási hibát (egy betűcserét), amit a sietség számlájára írt.
A családtagjaira (feleségére, menyeire, unokatestvéreire) vonatkozó inszinuációk szerinte a mocskos pletykálkodás szintjére süllyeszti a levélírókat, és komolytalanságukat bizonyítja. Megjegyzi mellesleg, hogy nincs is menye, fiai nőtlenek, kettő éppenséggel kiskorú. A váltakozva egyes és többes szám első személyben megfogalmazott mondatok elbizonytalanították a címzettet, aki úgy véli, ezt a rossz beidegződést az alakíthatta ki bennük, hogy sokszor hallhatták valakitől: „A párt én vagyok”.
Ţîrle beismeri, hogy nem túl fejlett a humorérzéke, de hozzáteszi, az RMDSZ Bihar megyei vezetőségének levelén jót derült. Főleg a végén, ahol azzal vádolták, hogy megtámadott egy védtelen embert, aki azért nem tud védekezni, mert szabadságon van. „Gratulálok méltóságukhoz, udvariasságukhoz és férfiasságukhoz, amit az aláírással bizonyítanak, s ami így szól: A Bihar Megyei RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. Ahogy Caragiale (egy román író) mondja, aláírták: névtelenül” – zárja levelét a megyei önkormányzat elnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. február 16.

Sógor Csaba Strasbourgban a kisebbségi kérdésről
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi februári ülésszaka alatt többször vita tárgyát képezte a kisebbségi jogi kérdése. Az Európai Unió (EU) határain belüli, a hagyományos nemzeti kisebbségek elsősorban nyelvi jogait érintő problémák áttekintésére – többek között – a Kisebbségi Munkacsoport (Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) február 12-i ülésén adódott alkalom.
A Kisebbségi Munkacsoport, Gál Kinga társ-elnök vezetésével, első alkalommal tanácskozott a jogérvényesülés, az alapvető jogok és az uniós polgárság kérdéséért felelős biztos, Viviane Reding, kabinetjének tisztségviselőivel.
Sógor Csaba erdélyi magyar EP képviselő a megbeszélésen szóvá tette, hogy a Szlovák Államnyelvtörvény kisebbségellenes, és nemcsak az Alapjogi Chartát sérti, hanem veszélyes is. A képviselő szerint a nyelvtörvény több vonatkozásban veszélyezteti az uniós alapértéknek számító, közösségi vívmányokat, pontosabban a szolgáltatások szabadságát, magát az egységes közös piacot is. Sógor Csaba azt javasolta, ha kisebbségi szempontból nem lehet hatékony a kérdés alapjogi megközelítése, próbálják a gyakorlati következmények felől “akadálytalanítani” a problémát.
A téma iránt elkötelezett RMDSZ-es EP képviselő aktív részvételének köszönhetően, az európai döntéshozók figyelme a plénumban még aznap, az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő ügyek tárgyalásakor, a kisebbségeket érintő hátrányos megkülönböztetés világszerte tapasztalt problémájára irányult.
A burmai helyzetelemzés során Sógor Csaba arra emlékeztetett, hogy a katonai junta idénre szabad, demokratikus választásokat ígért. A képviselő véleménye szerint fontos, hogy a nemzetközi közösség és az Európai Unió (EU) fenntartsa a nyomást a juntán, azért, hogy valóban megvalósuljon a demokratikus átmenet. Biztosítani kell a Burmában élő nemzeti kisebbségek megfelelő részvételét a választásokon, mert ezzel véget lehetne vetni a sorozatos etnikai konfliktusoknak.
– Az EU is akkor lehetne hiteles és eredményes a nyomásgyakorlásban, ha minden tagállama tiszteletben tartaná a kisebbségek jogait. Amíg az Unió területén nyelvtörvények vannak, és most nemcsak Szlovákiára gondolok, amíg a kollektív bűnösséget fel lehet felmelegíteni, amíg kisebbségek létét, anyanyelvét és jogait tagadhatják tagállamok, addig Európai Unió (EU) nem lehet sem hiteles, sem eredményes – szögezte le az erdélyi magyar képviselő. Forrás: erdon.ro



lapozás: 1-30 ... 84961-84990 | 84991-85020 | 85021-85050 ... 131551-131558




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék