udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 989 találat lapozás: 1-30 ... 841-870 | 871-900 | 901-930 ... 961-989

Névmutató: Verestóy Attila

2012. december 12.

Választások: végleges eredmények Csíkból
Hargita megyében a szavazatok több mint 70 százalékát vitte el az RMDSZ, és a Néppárt a második legerosebb alakulat közel 15 százalékkal. A román pártok összesített szavazatai nem érik el a Néppárt által begyujtött voksok számát sem. A szavazatok visszaosztása után kiderült: az USL kap a megyében még egy képviseloi mandátumot.
?sszesítette a végleges Hargita megyei választási eredményeket a Hargita Megyei Választási Iroda. A megyében a részvételi arány 44,34 százalékos volt, Csíkszeredában pedig 45 százalékos. A képviseloi és szenátori körzetekben hat párt jelöltjeire lehetett szavazni, az elso helyezett RMDSZ után az EMNP jelöltjei szerezték a legtöbb szavazatot. Oket a Szociálliberális Unió (USL), az Igaz Románia Szövetség (ARD), a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) és a Nagyrománia Párt (PRM) követi. Az Erdélyi Magyar Néppárt képviselojelöltjei Hargita megyében összesen 17 679, szenátorjelöltjei pedig 17 749 voksot kaptak. A román pártok a képviselojelöltek esetében összesen 14 319, a szenátorjelölteknél pedig 15 564 szavazatot gyujtöttek a megyében. A Nagyrománia Párt nem indított szenátorjelöltet, így a Dan Diaconescu Néppárt szenátorjelöltjei közel kétezerrel több szavazatot kaptak a megyében, mint amennyit a párt képviselojelöltjei.
Csíkszeredában a 22 városi és a hargitafürdoi szavazókörzet közül a 9. számúban, a Liviu Rebreanu Általános Iskolába mentek el a legtöbben szavazni, ott a képviselojelöltekre 835, a szenátorjelöltekre 840 szavazat érkezett. Arányaiban a legnagyobb a részvétel a 10-es körzetben, a Napraforgó napköziben volt, itt a választópolgárok 50,96 százaléka adta le voksát, a legalacsonyabb részvételi arányt, 35,09 százalékot az Aranyalma napközi otthonban berendezett 17-es körzetben jegyezték (Gyermekek sétánya). Az RMDSZ a legtöbb szavazatot, 640-et, illetve 618-at a 21-es szavazókörzetben (Csíksomlyó) kapta, Taplocán, a 22-es körzetben pedig 623, illetve 626 voksot szereztek a szövetség képviselo- és szenátorjelöltjei. Az EMNP a legtöbb szavazatot a 3. számú szavazókörzetben, a Sapientia Egyetemen kapta, a Néppárt képviselojelöltjére 142, szenátorjelöltjére 157 szavazat érkezett. Százalékarányban az RMDSZ a már említett 21-es, 22-es, körzetekben szerepelt a legjobban, megszerezve a szavazatok több mint 80 százalékát. Az EMNP a 20-as körzetben (zsögödi kultúrház) teljesített a legjobban, ott mind a képviselo-, mind a szenátorjelöltek esetében a voksok 24 százalékát szerezték meg. A román pártok közül a Szociálliberális Unió Csíkszeredában a képviselojelölteknél 2037, a szenátorjelölteknél 1931 szavazatot kapott, a legtöbbet, 161-et, illetve 152-t a 2-es számú szavazókörzetben (Nagy István Muvészeti Középiskola). A legkisebb, 23-as szavazókörzetben, Hargitafürdon 68 választópolgár adta le szavazatát.
Hargita megyében az egyes, alcsíki választókerületben Korodi Attila, a kettes, felcsíki körzetben Kelemen Hunor szerzett képviseloi mandátumot, a két körzet szenátora Tánczos Barna. A hármas, udvarhelyszéki kerületben Antal István, a négyes körzetben (Gyergyó, Székelykeresztúr, Sóvidék) Moldován József lett képviselo. Az ötös választási kerületben (Borszék, Maroshévíz) a visszaosztás döntött a mandátumról Mik József és Mircea Dusa között: az USL jelöltje került ki ebbol végül gyoztesen. A három választókerület szenátora Verestóy Attila.
Kovács Attila, Rédai Attila
Székelyföld.ma

2012. december 14.

Elsöprő baloldal, koalícióra törekvő RMDSZ
Mindent elsöprő szociálliberális győzelem és a jobboldali pártszövetség súlyos veresége jellemzi a december 9-i romániai parlamenti választások eredményeit. Az 5 százalék fölötti eredményt elérő RMDSZ elveszített néhány képviselői mandátumot, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig nem jutott be a parlamentbe.
A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) tarolt a december 9-i parlamenti választásokon. Pártszövetség esetében a közel 4,5 millió szavazat a rendszerváltás óta a legjobb eredmény, amely kétharmados képviselőházi és szenátusi többséget biztosít az USL-nek. Ezzel párhuzamosan padlóra került a jobboldal, az Igaz Románia Szövetség (ARD) a szavazatoknak mindössze a 16,5 százalékát kapta. Az egykori Demokrata-Liberális Párt (PDL) és néhány kisebb, parlamenten kívüli párt szövetségeként a választások előtt létrejött politikai tömörülés kevesebb mint 1,3 millió voksot kapott. Az ARD ugyanakkor egyetlen választókörzetben sem nyert fele plusz egy szavazattal, így valamennyi parlamenti és szenátusi mandátumát visszaosztásból kapja meg, ami egyelőre bizonytalanná teszi a törvényhozásba bekerülő politikusok listáját. Harmadik helyen a populista Dan Diaconescu Néppártja (PPDD) végzett: közel 1,1 millió szavazattal 14 százalékon áll. A parlamenti küszöböt átlépő utolsó pártra, az RMDSZ-re leadott 388 ezer szavazat 5,25 százalékot jelent. Az Erdélyi Magyar Néppárt nem jutott be a parlamentbe: egyetlen választókörzetben sem nyert, az országosan elért szavazataránya a parlament esetében 0,64, a szenátusban 0,79 százalék. A választásra jogosult állampolgárok 41,72 százaléka járult az urnák elé, legtöbben a déli megyékből, legkevesebben Erdélyből.
Magyar eredmények
Az RMDSZ 12 képviselői és 6 szenátori körzetben nyert abszolút többséggel, azaz 50 százalék plusz egy szavazattal. Első körben 18 képviselőt juttatott be a román törvényhozásba. Lapzártakor a megyei és a töredékszavazatokból történő újraosztás nyomán a szövetség vezetői további 9-10 képviselői és szenátori helyre számítottak, ami a négy évvel ezelőtti eredményhez képest legalább 3-4 mandátumnyi veszteséget jelent. Az RMDSZ 50 ezer szavazattal kapott kevesebbet mint 2008-ban, az EMNP a helyhatósági választásokon szerzett voksokhoz arányítva valamivel többet, közel 60 ezer szavazatot könyvelhet el.
Alkotmányozó kétharmad
Az USL alkotmányozó többséget szerzett az 550 fősre duzzadó parlamentben. A hozzávetőleg 80 honatyával népesebb új román törvényhozás a jelenlegi választási rendszer nyomán duzzad fel. A választási törvény szerint a mindenkori ellenzéknek azokból a megyékből is jár mandátum, ahol a taroló párt az összes képviselői és szenátori körzetben nyert. A több mint 20 déli és moldvai megyében győzedelmeskedő USL-képviselet így ellenzéki mandátumokkal is kiegészül. Victor Ponta, a kormányfői tisztség várományosa szerint azonban a törvényhozás jövő évi költségvetése nem növekszik. Ponta már a választások estéjén bejelentette, kész koalícióra lépni az RMDSZ-szel, ami másnap nagy vihart kavart a liberálisok körében. Elemzők szerint azonban semmi meglepő nincs az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalásában, még akkor sem, ha az USL nem feltétlenül szorul magyar segítségre. Aromán elemzők egyféle stabilitást látnak az RMDSZ kormányrészvételében, többségük szerint ez elsősorban külföld számára jó üzenet.
Széteső jobboldal
A PDL fennállásának legnagyobb válságát éli. Több területi szervezet az országos tanács sürgős összehívását, illetve Vasile Blaga pártelnök leváltását követeli. Elena Udrea szerint hibás döntés volt a jobboldali pártszövetség megalakítása. Elemzők azonban a jobboldal vereségének okát abban látják, hogy a PDL hagyományos erdélyi szavazótábora cserbenhagyta a pártot, nem ment el szavazni. A hagyományosan demokrata-liberális elkötelezettségű Kolozs, illetve Arad megye idén országos kullogó volt a szavazási részvétel tekintetében.
Az RMDSZ képviselői és szenátorai
Háromszék: Králik László és Olosz Gergely szenátor, Markó Attila, Márton Árpád és Fehér László Ödön képviselő.
Hargita megye: Verestóy Attila és Táncos Barna szenátor, valamint Kelemen Hunor, Korodi Attila, Moldován József és Antal István képviselő.
Maros megye: Markó Béla szenátor, Borbély László és Kelemen Atilla képviselő.
Bihar megye: Biró Rozália szenátor és Cseke Attila képviselő
Szatmár megye: Pataki Csaba szenátor és Kereskényi Gábor képviselő
Szilágyság: Seres Dénes képviselő
A leadott szavazatok visszaosztásából Erdei Dolóczki István (Szatmár), Szabó Ödön (Bihar), Bónis István (Máramaros), Kerekes Károlz (Maros), Máté András (Kolozs) és Molnár Zsolt (Temes) jutott be a képviselőházba. A visszaosztásból mandátumot kapott szenátorok: Végh Sándor (Szilágy), Pataki Csaba (Szatmár) és László Attila (Kolozs).
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. december 20.

December 19-én tartotta alakuló ülését a parlament
Markó Bélát választották az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének.
Helyettese Tánczos Barna, titkár Pataki Csaba. Az RMDSZ-nek a szenátusban is háznagyi tisztség jutott, erre Verestóy Attilát jelölte a frakció. Biró Rozália a szenátus emberi jogi bizottság elnöke lesz, Olosz Gergely a privatizációs bizottság alelnöke.
A képviselőházban Máté András Levente Kolozs megyei képviselő maradt a frakcióvezető. Helyettesévé Márton Árpádot és Szabó Ödönt választották, titkár Molnár Zsolt. Az RMDSZ háznagyi tisztséget tölt be a képviselőház vezető testületében, ennek a funkciónak a betöltésére Seres Dénes képviselőt kérték fel. Az RMDSZ egy bizottsági elnöki tisztséget kapott meg: a külpolitikai bizottságot Borbély László vezeti. Kelemen Attila a mezőgazdasági, Cseke Attila pedig a közigazgatási bizottság alelnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. február 23.

Az RMDSZ megtagadta a székely zászlót – Az EMNP állásfoglalása
Az RMDSZ SZKT szombati ülésén a szövetség nem csupán megtagadta a székely zászlót, de a demokratikus tüntetés létjogosultságát is kétségbe vonta, és a „kis lépések politikája” nevében ismét visszavonulót fújt.
Jelzésértékű, hogy az RMDSZ csak akkor tartja fontosnak a székely zászlót, ha Kelemen Hunor elnök kizárólag a szövetség fényezéseként, olcsó PR-fogásként átadhatja a lobogót Crin Antonescunak, hogy a „magyarbarát” liberális pártelnök aztán megalázó reakcióval válaszoljon. Az RMDSZ ismét a kettős kommunikációt alkalmazta: kifelé saját eltökéltségét, vélt erejét próbálta mutatni, befelé, saját választóinak pedig ismét az arrogáns mindentudó pózolása jutott.
Felhívjuk a március 10-re Marosvásárhelyre tervezett békés autonómiatüntetés ellen ágáló Markó Béla, az RMDSZ árnyékelnökének figyelmét, hogy az utcai demonstráció a közösségi igény kifejezési eszközeként a demokratikus jogállamiság egyik alapköve, amelynek az érdekérvényesítésben játszott szerepét és jogosultságát csak a legvadabb diktatúrákban kérdőjelezik meg. Markó Bélának és az RMDSZ vezetőinek tudomásul kell venniük, hogy a „hagyjuk az RMDSZ-re, hogy apránként dolgozzon az autonómiáért” doktrína nevében munkálkodásuk az elmúlt két évtizedben semmivel nem vitt minket közelebb sem a Székelyföld területi autonómiájához, sem az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiájához, ahhoz viszont elég volt, hogy elterelje a nemzetközi közvélemény figyelmét helyzetünk megoldatlanságáról. Arra is emlékeztetnénk őket – köztük Verestóy Attila szenátort, aki provokációnak minősítette a tervezett demonstrációt –, hogy a hatalom a világon sehol sem nyújtott át ezüsttálcán semmiféle önrendelkezést az azt igénylő közösségnek, és egyetlen nemzeti közösség sem kapott alanyi jogon autonómiát, amelynek kivívása mindenütt hosszú és néha kilátástalannak tűnő vitákkal járt.
Az RMDSZ kettős mércéjét jelzi, hogy a tüntetést nem tekinti az autonómiaharc elemének, viszont amikor saját képviselőinek tisztségből való elmozdításáról, esetleg bebörtönzésének lehetőségéről van szó, akkor a párt(ön)érdeket a közösségi jogok védelmének ürügyén nem habozik az utcára vinni az embereket, ahogyan történt ez 2009-ben Csíkszeredában.
Sokat elárul az RMDSZ általában csak a választási kampányokban fellángoló autonómiapártiságáról az, hogy vezetőik szerint a demokratikus érdekérvényesítés és a közösségi igény kifejezésének természetes módja, a békés tüntetés ellehetetleníti a politikai érdekérvényesítést. Ez a magatartás inkább tűnik egy örökkévalónak és megkérdőjelezhetetlennek vélt hegemóniájához foggal-körömmel ragaszkodó szűk érdekcsoport változásokkal szembeni ellenállásának. Megerősíti azt az egyre inkább terjedő benyomást, hogy egy húsz év alatt választói bázisának kétharmadát elveszítő alakulat kizárólag a bizonytalan állapotok fenntartásában, a zavarosban való halászatban érdekelt, elvakultságában és saját hatalmi érdekeinek előtérbe tolásával pedig alapvető demokratikus gyakorlatok létjogosultságát is megkérdőjelezi.
Leszögezzük, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt társszervezőként teljes mellszélességgel támogatja a március 10-re Marosvásárhelyre tervezett tüntetést, és arra buzdítja az embereket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen.
Toró T. Tibor
az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
Erdély.ma,

2013. február 27.

Törésvonalak vagy számítások
Mindenkinek ott a helye – fejtette ki véleményét a marosvásárhelyi autonómiatüntetésről alig több, mint egy hónappal korábban Antal Árpád polgármester, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, kiemelve: bárki is szervezzen ilyen megmozdulást, fontos, hogy minél többen részt vegyünk azon.
Mindannyiunk számára fontos Székelyföld ügye – jelentette ki az elmúlt napokban több ízben is Tamás Sándor, a szövetség háromszéki területi szervezetének vezetője. De akkor Kelemen Hunornak az RMDSZ elnökeként talán nem Marosvásárhelyen lenne a helye március 10-én? Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek talán nem fontos Székelyföld ügye? – adódnak a kérdések, miután az SZKT hét végi ülésén a szövetség csúcsvezetése leszögezte: nem kívánnak részt venni a megmozduláson. Külső szemlélődő számára úgy tűnhet: törésvonalak keletkeztek a szövetségen belül, a székelyföldiek más irányt követnek, mint amit a nagy öregek – Markó Béla, Borbély László, Verestóy Attila – kijelöltek. Kelemen Hunor megnyilvánulásait is elemezve – a szövetség elnöke, elődjétől eltérően, legalább tárgyalóasztalhoz ült ellenzéke egy részével, az MPP, illetve az SZNT vezetőivel – az a benyomásunk támadhat, korántsem oly egységes a szervezet, mint volt, erősödőben egy olyan szárny, amely most feszegeti határait, és amely szakítana a régi doktrínákkal és beidegződésekkel, de egyelőre még az idősebb nemzedéké a hatalom. Bárcsak valóban így állna a helyzet, és bárcsak mielőbb bekövetkezne eme szemléletváltás! Rögvest könnyebb lenne bár az alapvető célokban megegyezni, és autonómiatüntetés előtt nem a félsz és a keserűség venne erőt rajtunk, hogy vajon leszünk-e elegen, hogy lám, ezt az ügyet is elárulták, hanem legfennebb az lenne a magyar pártok közötti versengés tétje, ki tud több embert mozgósítani. Alaposabb vizsgálat után mégis az látszik valószínűbbnek: törésvonalak helyett csupán számításokról, pragmatikus pártpolitikai megfontolásokról beszélhetünk, amelyek hátterében az áll, hogy Székelyföldön radikálisabb képviseletet vár el a közösség, ráadásul itt az erősebb ellenzék miatt lépéskényszerben is vannak. Kitetszik ez abból a félrevezető érvelésből, amellyel a székelyföldi RMDSZ-vezetők bizonygatják álláspontjukat. Tamás Sándor például azt szajkózza, pártrendezvényről van szó – holott a megmozdulást az SZNT kezdeményezte, amely felhívást intézett a pártokhoz, hogy vállaljanak részt már a szervezésben is. Erre mondott igent az EMNP – és erre mondhatott nemet az RMDSZ, hogy aztán ürügyként hivatkozzék erre, távolmaradását indokolva. Álságosnak tűnik az a módszer is, ahogyan a távolmaradást részvételként próbálják beállítani a székelyföldi vezetők: az ugyan örvendetes, hogy mind a háromszéki RMDSZ-elnök, mind a polgármesterek jó része készül Marosvásárhelyre – de elkötelezettségük akkor lehet igazi, ha mozgósítanak, ha népszerűsítik az eseményt, buszokat indítanak Marosvásárhelyre. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. február 28.

A főszerep a vásárhelyieké
Az EMNP ott lesz a Postaréten március 10- én
Egyetlen megoldás Székelyföld autonómiája, egységes Székelyföld régió, erre B terv nem létezik, hangzott el egyebek mellett tegnap Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Pap Előd, a székelyföldi régió elnöke, Sántha Imre református lelkész és Portik Vilmos, a párt megyei elnöke közös sajtótájékoztatóján.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerint a március 10-i eseménynek több üzenete is van: egyrészt felhívja a figyelmet, hogy az autonómia nincs megoldva, másrészt ráirányítja mind a bukaresti döntéshozók, mind a nemzetközi közvélemény figyelmét erre. Mint mondta, nem most kezdték az autonómiaharcot.
Furcsának nevezte az RMDSZ álláspontját
– Furcsa, hogy elutasítja a részvételi demokráciának ezt a módját, amikor maga a közösség próbálja hallatni a hangját, világossá tenni, hogy mit akar. Szemforgatónak nevezte Markó Bélát és Verestóy Attilát, akik diverziónak nevezték a vásárhelyi tüntetést, úgy, hogy "közben 2009-ben, amikor az RMDSZ egy rövid ideig nem volt kormányon és átmenetileg elbocsátották az intézmények RMDSZ-es tisztségviselőit, maguk szerveztek tüntetést Csíkszeredában, legitim módon nyúlva a részvételi demokrácia eszközéhez. Akkor legitim volt, akkor helyes volt, akkor követendő példa volt, most pedig diverziónak minősítjük, vagy éppenséggel felesleges zavarkeltésnek. Ez a finoman mondva következetlenség tulajdonképpen ahhoz vezet, hogy elbizonytalanítja a közösséget", jelentette ki az EMNP elnöke.
Mint mondta, a Partium is ott lesz képviseleti jelleggel a Postaréten Temesvártól Szatmárnémetiig, Nagyváradtól Kolozsvárig, így biztosítva támogatásáról a Székelyföldet, azonban a főszerep a vásárhelyieknek jut, legtöbben nekik kell részt venniük
"Vissza kell foglalnunk az utcát!"
Sántha Imre református lelkész, az autonómiatüntetést szervező bizottság tagja szerint a magyarokat az elmúlt két évtizedben leszoktatták az utcára vonulásról. – Folyamatosan az volt az üzenet, hogy maradjunk nyugodtan otthon, az érdekképviselet végzi a maga dolgát. Így lassan elfelejtettük, hogy az igényeinknek, akaratunknak, a jogainkért történő kiállásunknak ez a módja is lehetséges. Vissza kell foglalnunk az utcát, erre jó alkalom a székely szabadság napja, és bízom abban, hogy ennek az elkövetkezendőkben folytatása lesz. Kijelentette: Székelyföld számára az egyetlen megoldás az autonómia, nem részmegoldásokra, nem apró lépésekre van szükség. – Érezzük azt, hogy jó együtt lenni és erősítsük egymást – mondta.
"Nem kell minket kioktatni"
Pap Előd szerint nem tüntetésnek, hanem közösségi együttlétnek kellene nevezni március 10-ét. Szerinte is az autonómia az egyetlen megoldás, különösen a regionalizáció tekintetében.
– Számunkra az egyetlen elfogadható megoldás az önálló Székelyföld Marosvásárhely fővárossal. Mint mondta, március 10. a közösségi akarat kifejezése lesz. – Nem tévesztettük össze március 15-tel, nem kell kioktatni minket – üzente Markónak.
Portik Vilmos, az EMNP megyei elnöke elmondta, hogy a párt országos szinten autóbusszal biztosít lehetőséget a magyar embereknek, hogy részt vehessenek a március 10-i eseményen. Autóbuszokkal hozzák az embereket elsősorban Székelyföldről, de nem csak. Maros megyében is 10 autóbusz szállítja majd a magyarokat a marosvásárhelyi Postarétre Szovátától Szászrégenig és a Székely Mezőségig. Ezenkívül több mint ezer plakátot szándékoznak kitenni Maros megyében, kétezret Hargita és Kovászna megyében, és a Székely Nemzeti Tanács szórólapjait is terjesztik.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2013. február 28.

Ünnepelt a Csíki Magánerdészet
Tízéves jubileumát ünnepelte csütörtökön a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet. Az erdészet székhelyén, a Haladás utca 17. szám alatt az ünnepi beszédeket követően táblaavatóra is sor került.
Köszöntőbeszédében Rafain Zoltán, a Közbirtokosságok Egyesületének elnöke ünnepnek nevezte az évfordulót, hisz tíz év távlatából lehet visszatekinteni azokra az időkre, amikor létjogosultságot kaptak a magánerdészetek. Elmondta, az egyesületet azért hozták létre, hogy egymást erősítve, támogatva létjogosultságukat tudják biztosítani. „Sok munka és kitartás van a hátunk mögött, jelenleg talán Európa egyik legnagyobb erdészete vagyunk” – jegyezte meg Rafain, aki egyúttal köszönetet mondott Verestóy Attilának, Garda Dezsőnek, Markó Bélának, valamint Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszternek, hogy segítségükkel nagyban hozzájárultak a magánerdészetek létrejöttéhez. „Önök azok, akik Erdély legnagyobb közösségi vagyonának értékét őrzik, mert ami a birtokunkban van, az biztonságban van” – kezdte ünnepi beszédét Korodi Attila parlamenti képviselő. Hozzáfűzte, vannak még olyan erdők, legelők, amik őseinké voltak, de a mai napig nem szolgáltatták azokat vissza, utalva itt a Bákó és Neamţ megyei, egykor székely tulajdonban lévő erdőkre. Megjegyezte, ez az ország a kiszámíthatatlanságról szól, sokat kell kínlódni az igazságszolgáltatással, és még sok mindent kell tenni azért, hogy érdekeink érvényesüljenek. A képviselő szólt a lehetőségekről, megemlítve a területalapú támogatásokat, majd reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező tíz évben még jobban megerősödnek a székelyföldi gazdaság gerincét jelentő erdészetek, és nemcsak rönkfákat, hanem már feldolgozott termékeket fognak a piacra juttatni. Májer Emese, a magánerdészet vezetője röviden ismertette: tíz évvel ezelőtt, amikor az erdészet működési engedélyét megkapta, 32 ezer hektárral indult. Most közel 50 ezer hektáron gazdálkodnak. Tíz esztendeje négy magánerdészet jött létre az országban, jelenleg pedig már 139 működik. Az ünnepi beszédeket követően leleplezték a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet feliratú, valamint azok logóit tartalmazó táblát, majd egy képet készítettek, amint Rafain Zoltán és Májer Emese egy nagy, üres lapokból álló könyvet tart kezében. Mint megtudtuk, a könyvben a magánerdészet elmúlt tíz évét, és az elkövetkező idők eseményeit fogják majd dokumentálni.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

2013. március 8.

Mikor hazudtak és mikor nem?
Legutóbbi, Marosvásárhelyen tartott SZKT-ülésén új fejezetet nyitott az RMDSZ. Többsíkú kérdés: miben nyit új fejezetet, mihez képest új, és mi az, amit lezár a most induló fejezet?
„Az önrendelkezés Isten adta jogunk!” – harsogta egykoron Verestóy Attila, a szövetség szürke eminenciása, az RMDSZ Viorel Hrebenciucja. Hiszem azt, hogy őszintén, hittel és meggyőződéssel tette, az egész erdélyi magyarság által akkor még megváltónak hitt RMDSZ-vezérkarhoz hasonlóan, mely az 1992. október 25-én Kolozsvárott elfogadott Nyilatkozatra ekképp esküdött fel a Szent Mihály-templomban: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés.”
Nehéz elfelejteni, kitörölni kollektív memóriánkból, az újságok archívumából vagy a kórházi kórlapokból a kilencvenes évek eleji román nemzetpolitikát és közhangulatot, ami – a székely zászló körüli hisztéria kapcsán újfent kiderült – azóta sem változott számottevően; az erdélyi magyarság – és minden idegen – iránti általános gyűlölködés és intolerancia földjén nem kis merészségre vallott egyhangú politikai nyilatkozatban, teli szájjal kimondani és teljes mellszélességgel vállalni mindazt, amit addig csak elvétve, kizárólag zárt ajtók mögött hangoztattak a szövetség korifeusai, éspedig: az RMDSZ fő célkitűzése egy olyan jogilag garantált közigazgatási és kulturális autonómia kiépítése, mely biztosíthatja az erdélyi magyarság fennmaradását Románia határain belül.
„A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenrangú társa. (...) Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. (...) Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen előre is mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal erre.” (Részlet a Kolozsvári Nyilatkozatból)
1992 októberében létezett tehát egy elvi alap, amire lehetett volna építkezni, ami kiindulópontját képezhette volna az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek, amivel meg lehetett volna kezdeni a renitens román politikum, az értelmiségi elit és a közvélemény meggyőzését az önrendelkezés előnyeiről, és biztosítását afelől, hogy az erdélyi magyarok nem függetlenséget vagy elszakadást akarnak, hanem a román állam keretei között keresik a megoldást gondjaikra.
Mint tudjuk, e magasztos álmok és eszmék sosem valósultak meg, ami egyrészt a szövetségen belüli feszültségek, másrészt a gyógyíthatatlan kisebbrendűségi komplexusaiba valósággal belehabarodó többség (politikusok általi) könnyed manipulálhatóságának vaskos számlájára írható.
Az azóta eltelt és Bukarest bűvöletében töltött huszonegy esztendőben az RMDSZ egy opportunista, nem a jó, arisztotelészi értelemben vett politikai állatokkal tele, balkáni pénzhajhász román párt és egy önérdekhajhász társaság lett, melynek jelenlegi irányítói, meghatározó vezetői bepiszkították magukat, majd a gyors és hatékony tisztálkodás reményében még mélyebbre süllyedtek a politikát százkarú polipként behálózó szürkegazdaság pöcegödrében.
A mindenkori román kormányokban való folyamatos részvétel az RMDSZ hivatalos programjával szöges ellentétben álló, a közember számára érthetetlen, megalkuvó helyzetet teremtett: a szövetség hallgatólagosan elfogadta, hogy Romániában a magyart – és általában a kisebbségeket – másodrendű állampolgárként kezelik. A Markó-érával is új fejezet kezdődött: az „apró lépések politikája”, a „merjünk kicsik lenni” mentalitás, az úgynevezett „markóizmus”.
Egy-két miniszteri vagy államtitkári tisztségért, pár befolyásos állami ügynökség igazgatói székéért, de főként a korrupcióellenes ügyészség által vizsgált magyar politikusok nyugalmáért cserébe a szövetség feladta az autonómiát, elárulta az erdélyi magyarságot.
Jóllehet a központi román hatalom kommunista nómenklatúrában gyökerezett magyarellenes beidegződéseit nehéz kiirtani, az RMDSZ tulipánhervasztó politikusainak némelyike előtt sohasem e nemes, közösségszolgáló érdekek, eszmék és célok lebegtek. Bukarestben töltött éveik alatt ugyanúgy szerves részeivé váltak az okkult román gazdasági életnek, mint román kollégáik, és eszük ágában sincs csodatevő, jótett helyében jót várj aranyhal módjára kidobni magukat a Dîmboviţa zavaros vizéből. Szinte fizikai fájdalmat érez az ember, amikor ezt így leírja, kimondja: az RMDSZ vezető politikusait és meghatározó személyiségeit kötélen rángató bábmesterek sem decentralizációban, sem Románia régiók szerinti felosztásában, sem a székelyföldi autonómiában nem érdekeltek.
Az „Együtt az autonómiáért!”, „Együtt, tovább!” és „Egységben a jövő!” típusú hangzatos, de hamisan csengő választási szlogenekkel felvértezett, orrvérzésig ismételt és a torkunkon legyúrt egységpropaganda megbukott. Azok az idők, amikor az erdélyi magyarság még hitt abban, hogy az RMDSZ képes egyedül megvalósítani a nemzeti minimumot, rég elmúltak.
A decemberi választásokkor, de az azt megelőző kampányban is, világosan látszott, hogy a szövetségnek már nem sikerül egyértelműen az erdélyi magyarság etnikai identitásának megmaradásáért folytatott harc egyetlen és utolsó bástyájaként elfogadtatnia magát a választópolgárokkal. Az RMDSZ-nek kétségkívül vannak érdemei, melyek elvitathatatlanok a magyarság és Székelyföld értékeinek és kulturális entitásának megőrzése terén, és a választói ezt rendre honorálták. Az i-re a pontot azonban huszonhárom év után sem sikerült feltenni. És a választói ezt újonnan azzal „honorálták”, hogy alternatívát kerestek, vagy távol maradtak az urnáktól.
Az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott – a székely zászlót megsemmisítő – markói direktívát a politikai önállóság leghalványabb látszatát sem mímelve fogadta el és követte Kelemen Hunor, az egykori elnök gondosan kiválasztott és megfelelően kiképzett utóda. Istennek hála, hogy a nemzeti identitást fáradhatatlanul ápoló és építő közösségek által támasztott barikádokon akadnak olyan RMDSZ-politikusok is, akik elnéznek a magasról jött pártutasítások fölött, és nem puszta képmutatásból hirdetik szimbólumaink használatának jogát – konjunkturális szövetségeseik kongresszusán –, hanem valós cselekedetekkel, a közösséget szolgálva.
Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, mert „Kelemen Béla” nem akar az SZNT és az EMNP utánfutója lenni, viszont semmi kifogásolnivalót nem lát abban, hogy a Szövetség két évtizede a román politikai pártok, formációk és koalíciók utánfutójaként „futtatja” magát. „Markó Hunor” nem érti, hogy nem lehet egyszerre örömlány és erkölcscsősz... Amíg az RMDSZ identitászavarban szenved, amíg Székelyföld- és újabban székelyzászló-ügyben kétkulacsos politikát folytat, amíg nem ébred rá, hogy egy közösség ereje az összefogásban rejlik, addig a belső önrendelkezés egy sokszorosan elszalasztott lehetőség, Székelyföld autonómiája pedig egy jobb sorsra érdemes közösség szertefoszlott álma lesz. Hacsak nem tesszük meg mi a döntő lépéseket. Csak egy (Csillag)ösvény áll előttünk, nem téveszthetünk utat és célt. Gyerünk, székelyek, nyissunk mi is egy Új fejezetet!
Kerekes Gyula
Háromszék
Erdély.ma,

2013. március 8.

Mikor hazudtak és mikor nem?
Legutóbbi, Marosvásárhelyen tartott SZKT-ülésén új fejezetet nyitott az RMDSZ. Többsíkú kérdés: miben nyit új fejezetet, mihez képest új, és mi az, amit lezár a most induló fejezet?
„Az önrendelkezés Isten adta jogunk!” – harsogta egykoron Verestóy Attila, a szövetség szürke eminenciása, az RMDSZ Viorel Hrebenciucja. Hiszem azt, hogy őszintén, hittel és meggyőződéssel tette, az egész erdélyi magyarság által akkor még megváltónak hitt RMDSZ-vezérkarhoz hasonlóan, mely az 1992. október 25-én Kolozsvárott elfogadott Nyilatkozatra ekképp esküdött fel a Szent Mihály-templomban: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés.” Nehéz elfelejteni, kitörölni kollektív memóriánkból, az újságok archívumából vagy a kórházi kórlapokból a kilencvenes évek eleji román nemzetpolitikát és közhangulatot, ami – a székely zászló körüli hisztéria kapcsán újfent kiderült – azóta sem változott számottevően; az erdélyi magyarság – és minden idegen – iránti általános gyűlölködés és intolerancia földjén nem kis merészségre vallott egyhangú politikai nyilatkozatban, teli szájjal kimondani és teljes mellszélességgel vállalni mindazt, amit addig csak elvétve, kizárólag zárt ajtók mögött hangoztattak a szövetség korifeusai, éspedig: az RMDSZ fő célkitűzése egy olyan jogilag garantált közigazgatási és kulturális autonómia kiépítése, mely biztosíthatja az erdélyi magyarság fennmaradását Románia határain belül. „A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenrangú társa. (...) Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. (...) Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen előre is mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal erre.” (Részlet a Kolozsvári Nyilatkozatból) 1992 októberében létezett tehát egy elvi alap, amire lehetett volna építkezni, ami kiindulópontját képezhette volna az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek, amivel meg lehetett volna kezdeni a renitens román politikum, az értelmiségi elit és a közvélemény meggyőzését az önrendelkezés előnyeiről, és biztosítását afelől, hogy az erdélyi magyarok nem függetlenséget vagy elszakadást akarnak, hanem a román állam keretei között keresik a megoldást gondjaikra. Mint tudjuk, e magasztos álmok és eszmék sosem valósultak meg, ami egyrészt a szövetségen belüli feszültségek, másrészt a gyógyíthatatlan kisebbrendűségi komplexusaiba valósággal belehabarodó többség (politikusok általi) könnyed manipulálhatóságának vaskos számlájára írható. Az azóta eltelt és Bukarest bűvöletében töltött huszonegy esztendőben az RMDSZ egy opportunista, nem a jó, arisztotelészi értelemben vett politikai állatokkal tele, balkáni pénzhajhász román párt és egy önérdekhajhász társaság lett, melynek jelenlegi irányítói, meghatározó vezetői bepiszkították magukat, majd a gyors és hatékony tisztálkodás reményében még mélyebbre süllyedtek a politikát százkarú polipként behálózó szürkegazdaság pöcegödrében. A mindenkori román kormányokban való folyamatos részvétel az RMDSZ hivatalos programjával szöges ellentétben álló, a közember számára érthetetlen, megalkuvó helyzetet teremtett: a szövetség hallgatólagosan elfogadta, hogy Romániában a magyart – és általában a kisebbségeket – másodrendű állampolgárként kezelik. A Markó-érával is új fejezet kezdődött: az „apró lépések politikája”, a „merjünk kicsik lenni” mentalitás, az úgynevezett „markóizmus”. Egy-két miniszteri vagy államtitkári tisztségért, pár befolyásos állami ügynökség igazgatói székéért, de főként a korrupcióellenes ügyészség által vizsgált magyar politikusok nyugalmáért cserébe a szövetség feladta az autonómiát, elárulta az erdélyi magyarságot. Jóllehet a központi román hatalom kommunista nómenklatúrában gyökerezett magyarellenes beidegződéseit nehéz kiirtani, az RMDSZ tulipánhervasztó politikusainak némelyike előtt sohasem e nemes, közösségszolgáló érdekek, eszmék és célok lebegtek. Bukarestben töltött éveik alatt ugyanúgy szerves részeivé váltak az okkult román gazdasági életnek, mint román kollégáik, és eszük ágában sincs csodatevő, jótett helyében jót várj aranyhal módjára kidobni magukat a Dîmboviţa zavaros vizéből. Szinte fizikai fájdalmat érez az ember, amikor ezt így leírja, kimondja: az RMDSZ vezető politikusait és meghatározó személyiségeit kötélen rángató bábmesterek sem decentralizációban, sem Románia régiók szerinti felosztásában, sem a székelyföldi autonómiában nem érdekeltek. Az „Együtt az autonómiáért!”, „Együtt, tovább!” és „Egységben a jövő!” típusú hangzatos, de hamisan csengő választási szlogenekkel felvértezett, orrvérzésig ismételt és a torkunkon legyúrt egységpropaganda megbukott. Azok az idők, amikor az erdélyi magyarság még hitt abban, hogy az RMDSZ képes egyedül megvalósítani a nemzeti minimumot, rég elmúltak. A decemberi választásokkor, de az azt megelőző kampányban is, világosan látszott, hogy a szövetségnek már nem sikerül egyértelműen az erdélyi magyarság etnikai identitásának megmaradásáért folytatott harc egyetlen és utolsó bástyájaként elfogadtatnia magát a választópolgárokkal. Az RMDSZ-nek kétségkívül vannak érdemei, melyek elvitathatatlanok a magyarság és Székelyföld értékeinek és kulturális entitásának megőrzése terén, és a választói ezt rendre honorálták. Az i-re a pontot azonban huszonhárom év után sem sikerült feltenni. És a választói ezt újonnan azzal „honorálták”, hogy alternatívát kerestek, vagy távol maradtak az urnáktól. Az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott – a székely zászlót megsemmisítő – markói direktívát a politikai önállóság leghalványabb látszatát sem mímelve fogadta el és követte Kelemen Hunor, az egykori elnök gondosan kiválasztott és megfelelően kiképzett utóda. Istennek hála, hogy a nemzeti identitást fáradhatatlanul ápoló és építő közösségek által támasztott barikádokon akadnak olyan RMDSZ-politikusok is, akik elnéznek a magasról jött pártutasítások fölött, és nem puszta képmutatásból hirdetik szimbólumaink használatának jogát – konjunkturális szövetségeseik kongresszusán –, hanem valós cselekedetekkel, a közösséget szolgálva. Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, mert „Kelemen Béla” nem akar az SZNT és az EMNP utánfutója lenni, viszont semmi kifogásolnivalót nem lát abban, hogy a Szövetség két évtizede a román politikai pártok, formációk és koalíciók utánfutójaként „futtatja” magát. „Markó Hunor” nem érti, hogy nem lehet egyszerre örömlány és erkölcscsősz... Amíg az RMDSZ identitászavarban szenved, amíg Székelyföld- és újabban székelyzászló-ügyben kétkulacsos politikát folytat, amíg nem ébred rá, hogy egy közösség ereje az összefogásban rejlik, addig a belső önrendelkezés egy sokszorosan elszalasztott lehetőség, Székelyföld autonómiája pedig egy jobb sorsra érdemes közösség szertefoszlott álma lesz. Hacsak nem tesszük meg mi a döntő lépéseket. Csak egy (Csillag)ösvény áll előttünk, nem téveszthetünk utat és célt. Gyerünk, székelyek, nyissunk mi is egy Új fejezetet! Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. március 22.

Marosvásárhely fekete márciusáról (Dokumentumfilm)
A felejtés ellen született Miholcsa Gyula tizenegy órás dokumentumfilmje Marosvásárhely fekete márciusáról, a rendszerváltás utáni kegyetlen magyarellenes pogromról.
A román közszolgálati televízió magyar műsorának szerkesztője a Bernády György Közművelődési Alapítvány által gyűjtött írott és filmes hagyatékot dolgozta fel, s dacára annak, hogy mai napig zároltak a hivatalos dokumentumok, tehát a korabeli hatalom gépezetének működését még mindig homály fedi, az elmúlt több mint két évtized alatt készített filmeket és visszaemlékezéseket feldolgozó megrendítő filmsorozat újra rádöbbentett, előre kitervelt, pontosan kidolgozott manipuláció révén, aljas politikai célból sikerült egymásnak ugrasztani a város és a környék magyar és román lakosságát. A március 19-i eseményeket feldolgozó rész Kincses Előd lemondatását, az RMDSZ székházának ostromát és a Sütő András elleni rettenetes, előre kitervelt gyilkossági kísérletet elevenítette fel. S azt a katonai és rendőri passzivitást, illetve felbujtó szerepet, melynek születési körülményeit csak sejtjük, de pontosan dokumentálni máig nem lehet. Homály fedi, kinek-kiknek a parancsát teljesítette Ioan Judea ezredes és társai, de tény, a Görgény-völgyi leitatott és félrevezetett románok beszállításában kiemelt szerepet játszottak. Az is már akkoriban kitetszett, hogy az Iliescu–Petre Roman-féle hatalom a magyarok megfélemlítésére játszott, s a hírhedett, azóta kimúlt, de szellemében minden román pártban tovább élő Vatra Românească, a helyi rendőrség, a fel nem oszlatott Securitate Erdély elszakításával riogatta a románságot, s nem kevesebbet, mint a magyarság szellemi vezetői: Sütő András, Kincses Előd, Király Károly, Smaranda Enache és Tőkés László megöletését tervezte. Az már a dolgok tragikomikus alakulása, hogy a capinákat és fejszéket igen jól forgató, leitatott hodákiak és ibánfalviak Bolyait is felakasztották volna. A lényeg: a román hatalom katonai és titkosszolgálati segédlettel móresre akarta tanítani a néhány nappal korábban mozgolódó szatmáriakat is, s március idusa után a néma könyves tüntetésen méltósággal felvonuló magyarságot. Mindeközben Marosvásárhelyen tartózkodott a román parlament két tagja, N. S. Dumitru és Verestóy Attila, előbbi jó ideje elhunyt, utóbbi mai napig Székelyudvarhely szenátora. A dokumentumokból kiderül: a köztudottan tragikus események idején este kocsiba ült, visszahajtott Bukarestbe. Miközben a 2500 román ostromolta RMDSZ-székházban a padlásra szorult hetvenkét embert csak a csoda mentette meg a tűzhaláltól, Verestóy, pisztollyal az oldalán, Isten a megmondhatója, merre járt, kivel tárgyalt, de személyes jelenlétével az égadta világon semmit megakadályozni nem akart vagy nem tudott. És Király Károly sem, aki akkoriban a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke volt, s akit óránként hívtak az RMDSZ padlásán rekedtek, személy szerint Káli Király István, s aki csak annyit tudott tanácsolni nekik, forduljanak a helyi katonasághoz, illetve rendőrséghez. Kértek ők segítséget, de süket fülekre találtak mind a helyi, mind a bukaresti hatóságok részéről, mi több, Judea ezredes szabályosan a felbőszült tömeg közé vezette Sütő Andrást és társait. Öt halottja, háromszáz sebesültje volt a pogromnak. A román hatalom mai napig „sajnálatos marosvásárhelyi eseményként” emlegeti, s csak Mihăiţă Cofariut, a hodáki parasztembert siratja, aki a „barbár magyarok” áldozatává vált. Az ő sebesüléséért Cseresznyés Gyula börtönbüntetést szenvedett, s rács mögé került jó pár magyar cigány is, aki Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok! kiáltással – egy nappal később, még a katonaság közbeavatkozása előtt – eldöntötte a főtéri csata sorsát. A román karhatalom és hadsereg csak akkor avatkozott a véres küzdelembe, amikor a felbujtott román támadókat már félig kiverték a főtérről. Most Marosvásárhely szoborállítással kíván elégtételt szolgáltatni Sütő Andrásnak, aki hosszas külföldi kezelés után talpra állt ugyan, folytatta a küzdelmét is, de az 1990. március 19-i gyilkossági kísérlet nyomait haláláig viselte. Miholcsa kitűnő munkát végzett, filmje bennünk ama napok szorongásait eleveníti fel, s hozzásegít néhány új igazság felismeréséhez. És ha akadna olyan román – országos szórásban – közvetítő televízió, mely az Erdély Televízión kívül vállalná bemutatását, talán a román politikusok, szélsőségesek vagy kevésbé azok is rájönnének: ma is veszélyes a nemzeti nacionalizmus, sovinizmus tüzével játszani.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. április 17.

K Ö Z L E M É N Y
Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakának ma reggeli tanácskozása a Magyarország alkotmányos helyzetéről szóló vitával kezdődött.
Ezt megelőzően, az Európai Néppárt EP-frakciója tegnap esti csoportülésén látta vendégül Orbán Viktor miniszterelnököt, és vitatta meg a magyar alaptörvény legutóbbi módosítása nyomán kialakult helyzetet.
Orbán Viktor általános előterjesztését követően a Fidesz–KDNP európai pártcsaládjának képviselői szóltak hozzá az elhangzottakhoz, és tettek fel kérdéseket. A néppárti képviselők általában véve megértéssel vagy építő kritikával fogalmazták meg mondanivalójukat.
A Magyarországgal kapcsolatban felmerülő kérdésekre, kétségekre és bírálatokra a miniszterelnök tárgyilagos és tényszerű magyarázatokat adott, melyek – szemmel láthatóan – egészében véve eloszlatták a jobbára célzatosan terjesztett gyanúkat, vádakat, és kioltották a rosszindulatból vagy előítéletből fakadó – külső – támadásokat.
Tőkés László erdélyi képviselő felszólalásában az Unióban mesterségesen gerjesztett Magyarország-ellenes közhangulat politikai hátteréről osztotta meg gondolatait néppárti frakciótársaival. Beszédében külön is kitért arra a sajtómanipulációra, mely történetesen éppen az egykori romániai magyar nyelvű kommunista napilap, vagyis az „Előre” nyomdokába lépett Új Magyar Szó online változatának, a www.maszol.ro portálnak a hasábjairól indult.
A lap nyomtatott változata tavaly szűnt meg, minekutána korábbi tulajdonosa, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor anyagi ellehetetlenülése miatt eladta azt. Az ominózus médium bevallott módon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) orgánumaként fejti ki tevékenységét. Ezt támasztja alá az, az Ágoston Hugó vezérpublicista által megfogalmazott „krédó”, mely szerint az ÚMSZ/maszol.ro közösségünk „legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek az elkötelezett orgánuma”.
Ennek kapcsán említésre méltó továbbá, hogy az inkriminált sajtómanipuláció és Fidesz-ellenes félretájékoztatás szerzője nem csak jelenleg áll az RMDSZ-es napilap zsoldjában, hanem előzőleg is RMDSZ-es hivatalvezetői tisztséget viselt éveken át.
A kérdésekre és felvetésekre adott válaszában Orbán Viktor miniszterelnök – többek között – kijelentette, hogy nem „áldozati szerepkörben” és nem „védekezni” jött erre a találkozóra, hiszen defenzív politikával csak a szocialisták malmára hajtanánk a vizet…
Zárószavaiban Joseph Daul frakcióvezető a tényeken alapuló, tárgyszerű vita iránti bizalommal köszönte meg Orbán Viktor tájékoztatását. A bukaresti maszol.ro által elkövetett, tendenciózus félretájékoztatás vonatkozásában Teodor Stolojan román néppárti delegációvezető véleményét osztotta, aki elhatárolódott a sajtó ilyesfajta diverzióitól.
Strasbourg, 2013. április 17.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóiroda

2013. április 19.

Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 3.
Az egyetértésben elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat, valamint az ugyancsak konszenzusban megszavazott Brassói program, illetve a lapszabályzat-módosítás, valamint RMDSZ-tisztújítás után igen hamar sor került az első jelentős kötélhúzásra a szervezet „belső parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elnökének megválasztása kapcsán. Az autonomista-helyzetteremtő és a kollaboráns-tájba simuló szárny között a kongresszus előtt köttetett egy gentleman agreement, miszerint a politikai egyensúly és a közös cselekvés lehetőségének megőrzése lesz a fő irányelv a fontosabb tisztségek betöltésénél, s ennek jegyében az SZKT elnöke az autonomista szárny jelöltje lesz, aki ellen a másik oldal nem indít senkit. Ehhez képest miután megtörtént az autonomisták részéről Borbély Ernő egykori politikai fogoly, későbbi parlamenti képviselő jelölése, Kozsokár Gábor szenátor javasolta Csiha Tamás kollégáját SZKT-elnöknek, aki meg is nyerte a választást.
Az autonomisták becsapva érezték magukat, a továbblépést taglaló belső tanácskozásukon érdekes módon Markó Béla is részt vett, s úgy lépett fel, mint aki egyetért a tanácskozókkal. Végül kompromisszumképpen Csiha mellé többségében autonomista házelnökséget választott a testület
Még el sem csendesedett az SZKT tisztújítás okán kialakult konfliktus, amikor a szervezet máris belefutott a következőbe. Ez azonban nem személyi kérdések, hanem a két tábor mögöttes politikai filozófiája mentén alakult ki, még akkor is, ha ez nem volt annyira nyilvánvaló, mint a Kolozsvári Nyilatkozat vagy a Neptun-ügy kapcsán kirobbant belső válság idején. Bíró Béla – aki szerint a magyar irredentizmus „álom, s még csak nem is szép”, s aki szerint mindenki, aki ismeri a román kultúrát, szükségszerűen „egy kicsit román is” – a Beszélő hasábjain elemezte az esetet (lásd az akkor még hetilapként működő sajtorgánum 1993/12-s számában a Tőkés püspök szelet vetett… című írást). Elmarasztalta Tőkés Lászlót, aki 1993. február 6. és 23. közötti amerikai útja során kijelentette: Romániában finom eszközökkel végzett etnikai tisztogatás zajlik.
A kijelentés nagy port kavart fel, valamennyi román politikai erő elhatárolódott tőle, a román parlamentben az 1984 című Orwell-klasszikusban érzékletesen leírt „öt perc gyűlöletet” idézve órákon keresztül gyalázták a román honatyák Tőkés Lászlót, az RMDSZ-t és a magyarságot. Az RMDSZ frakcióvezetői pedig ahelyett, hogy statisztikákkal, tényekkel támasszák alá Tőkés kijelentésének helytállóságát, szerencsétlennek nevezték és elhatárolódtak tőle. Míg Tokay György és Verestóy Attila frakcióvezetők, valamint az erdélyi balliberális értelmiség a román politikusokkal közösen Tőkés László ellen fordultak, illetve elhatárolódtak tőle, Octavian Buracu emberjogi harcos a román állami televízió nyilvánossága előtt állt ki mellette.
Egy dolgot azonban helyesen látott Bíró Béla: e kijelentés mögött az áll, hogy Erdély problémájának megoldását Románián kívül kell keresni. Bíró Béla persze úgy látja – s ebben már aligha azonosulhatunk vele –, hogy a magyar kisebbség helyzetének javulását „a román ellenzékkel közösen kivívott román demokráciától” lehet remélni. Ez volt az az érv, amivel Domokos Géza és a balliberális tollforgatók szüntelenül óvták az erdélyi magyarság prominenseit a saját létérdekei melletti határozott kiállástól, attól, hogy az autonómiát az RMDSZ egyáltalán programba vegye. Mert ugye „mit szólnak majd román barátaink?”. Román barátaink, mint tudjuk, győztek a választáson 1996-ban, megannyiszor becsaptak, s még azt a keveset sem tartották be, amit ők maguk megígértek a két sürgősségi kormányrendeletben. Nemhogy területi és kulturális autonómiánkat nem értük el, de az önálló állami magyar egyetem sem jöhetett létre, amit pedig az RMDSZ vezetői több ízben is szakítópróbának neveztek.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a „demokratikus ellenzék” győzelmétől remélt „román demokrácia” nem hoz megoldást, a következő ködkép Románia uniós csatlakozása volt, amely úgymond automatikusan megoldja problémáinkat – ezt hirdették Frunda Györgytől Dávid Ibolyáig sokan. Erre hivatkozva akadályozták meg, hogy az RMDSZ a zsákutcás kormányzati szerepvállalás helyett minden erejét arra fordítsa, hogy tudatosítsa a külvilágban: az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviselete csak akkor támogatja Románia EU-csatlakozását, ha előbb elnyerjük a románság által már 1918-banmegígért autonómiát. Ehelyett az RMDSZ a kormányzati szerepvállalással és a protokollum-politikával azt üzente „kifelé”, hogy minden rendben van, hogy mindent megoldunk „itthon”, nincs szükség Koszovó mintájú külső beavatkozásra. Hála Gyurcsány Ferencnek és kormányának 2005. szeptember 26-án Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli parlamenti támogatásával elvesztettük utolsó eszközünket arra, hogy középtávon Magyarország külpolitikai nyomás alá helyezze a román diplomáciát.
Visszatérve az „etnikai tisztogatás” vitájához: az SZKT nem jutott döntésre a vacsora kezdetéig, a vacsora után visszaszállingózó küldöttek megérkezése előtt Csiha Tamás frissen megválasztott elnök a gyűlés határozatképtelenségére hivatkozva azt berekesztette, s ha Tőkés László nem tereli vissza a távozófélben levő képviselőket az ülésterembe, el is maradt volna a határozattervezet megfogalmazása. Így végül elkészült egy alapvetően korrekt szöveg, amely kiáll Tőkés László kijelentése mellett, de nem ítéli el a frakcióvezetők magatartását. A határozat – miként azt az RMDSZ közlöny 1993/3-as számában is szerepel – végül „jogerőre emelkedett” összesen 80 támogató szavazattal, miután azt a helyben megszavazók mellett többen utólag aláírták. Hadd idézzünk a szövegből: „Mindmáig a román hatalom bevallott politikai célja az egységes és homogén nemzetállam megteremtése. Megvalósítása feltételezi minden itt élő kisebbség önazonosságának feladását vagy szülőföldjének elhagyását. Az e célt követő politikai gyakorlat eszköztárába tartozik – többek között – az etnikai tisztogatás is. Ez alkalmazott formái szerint nem, de céljait illetően – nevezetesen a kisebbségek felszámolása tekintetében – azonos a volt Jugoszláviában történtekkel. Az SZKT elítéli ezt a gyakorlatot, kinyilvánítja egyetértését az RMDSZ tiszteletbeli elnökének ilyen értelmű nyilatkozatával. Mivel a diverziós célokkal felgerjesztett parlamenti vitában nyilván nem került sor ezen álláspont tudatosítására, szükséges azt nyomatékosítani.”
A józan érveknek 1993-ban még volt annyi hatásuk, hogy az SZKT-küldöttek nem szekértáborok szerint, hanem lelkiismeretükre hallgatva szavaztak. A lezajlott vita azt látszott megerősíteni, hogy nem lehetetlen az egységben folytatott autonómiapolitika, az erdélyi magyar nemzeti önkormányzat építése, hogy a két tábor mégoly érzékeny kérdésekben is megtalálja a közös nevezőt. Hasonló érvek kerültek elő fél évvel később a Neptun-ügy SZKT-vitája kapcsán is, hasonló eredménnyel: a testület elítélte a román külön utas politizálást, amely „károkat okozott a szervezetnek”, de ezúttal sem büntette a felelősöket. A Neptun-ügy kihatása máig tartó, az akkori tárgyalók érvpaneljei ma is visszaköszönnek az RMDSZ vezetőinek retorikájában, mi több, az 1996-os kormányzati szerepvállalás óta a teljes szervezet a Neptun-logika mentén működik.
(folytatjuk) Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

2013. augusztus 9.

Mi szükség volt erre?
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)

2013. szeptember 2.

Tiszta beszéd
Tőkés László, az RMDSZ Európai Parlamenti képviselője részére, Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Jobbik tagja részére
Tisztelt Uraim,
kedves László és Zsolt!
Ti mindketten gyakorló politikusok vagytok. Én – noha Fidesz-alapító vagyok – soha nem voltam politikus, újságíró vagyok. Hosszú ideig az értékközösségen nyugvó barátság kötött össze veletek. 2009-ig ott és akkor segítettem Nektek, amikor csak tudtam. Önzetlenül, barátságból, meggyőződésből. 2009-es pálfordulásotok óta bántani nem akartalak benneteket, ezért inkább nem írtam rólatok semmit. Hallgattam, bár a gombóc egyre nőtt a torkomban.
Nos, a barátságnak, a tapintatnak és a kényszerű hallgatásnak is vannak azonban határai.
A magyar kormány elleni fellépésében, a gyűlöletkeltésben és alpári demagógiában a Jobbik versenyt fut a magyarországi balliberális bandával. Ennek ellenére az Erdélyi Magyar Néppárt vezető tisztségviselői szószéket biztosítanak a Jobbiknak az EMI-táborban. Lelkük rajta. Ám legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor arról beszélt, hogy a Jobbik visszahozta a tiszta beszédet a magyar politikába. Elgondolkodtató. Különösen annak tükrében, hogy ezt megelőzően alig egy héttel Toró T. Tibor még Orbán Viktor mellett ült Tusnádon, a pulpituson, és úgy húzódott Orbán mellé, nehogy valahogy le találjon maradni egyetlen fényképről is. Akkor most hol a tiszta beszéd, Uraim?
Ha még emlékeztek, 2004-ben a Ti érdeketekben nyílt levéllel és tiszta beszéddel fordultam Markó Béla RMDSZ-elnökhöz. Oly annyira, hogy a román állam terroristának nyilvánított, és kitiltott Erdélyből. Toró T. Tibor eközben Markó Bélával fényképezkedett a tulipános kampányesernyő alatt. Akkor és ott „elfért”, „odafért” az alá az ernyő alá, demonstrálandó, hogy csak az RMDSZ-en belül van élet. Legitimizálta ezzel mindazt, ami ellen nagyon sokan küzdöttek azok közül, akik már 2002 után tudták, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet. Sőt: becsületes politikai élet csak azon kívül van.
Nos, ez a Toró T. Tibor 2013-ban arról mesél az erdélyi magyar ifjaknak, hogy a Jobbik hozta vissza a tiszta beszédet a magyar politikába. Mondja ezt arról a Jobbikról, amelynek az elmúlt években a legfőbb nemzetpolitikusa Szegedi Csanád volt.
Apropó Toró T. Tibor: lehet, hogy – miként Borbély Zsolt Attila méltatja – Tibor rendes tömbházlakó, csak ahhoz, hogy jó politikus is legyen, kellene még néhány erény. Egyetlen példa hirtelen: a tragikus – és előre látható – december 5-i népszavazásos tudathasadás nem lett volna Patrubány nélkül, Patrubányból pedig Toró és barátai – többek között Te is, kedves Borbély Zsolt Attila – csináltak elnököt a Magyarok Világszövetségében. Toró T. Tibornak elévülhetetlen szerepe volt abban is, hogy Te, kedves László, 2009-ben paktumot kötöttél Markó Bélával, 2007-ben függetlenként elnyert európai parlamenti mandátumodat felcserélted az RMDSZ-lista első helyével, mosolyogtál Markóval az óriásplakátokon, kedélyes kampánysúlyemelést folytattál a neptunista Borbély Lászlóval, aztán elmentél RMDSZ-képviselőként Brüsszelbe, magad után hagyva az erdélyi nemzeti oldalon a megrökönyödést és tudathasadást. Képzeld el, László, mi lett volna, ha Márton Áron vagy Mindszenty József „plurális egységre” lépett volna Ceausescuval vagy Rákosival, vagy mi lett volna, ha 2008-ban például Orbán Viktor „nemzeti összefogásra” lépett volna Gyurcsánnyal.
Hasonló lett volna, mint amit Te okoztál 2009-ben Erdélyben.
Mert, kedves László, túl sok a véletlen. Markó 1993-ban úgy lesz RMDSZ- elnök, hogy te visszalépsz a javára.
Miközben az RMDSZ erdélyi magyar ellenzéke 2002 és 2010 között vért izzadt a változásért, Toró T. Tibor 2008-ig az RMDSZ-ben csücsült, majd utána – a Ti szerepvállalásotokkal – csinált egy törpepártot, meghasította az erdélyi ellenzéki szavazóbázist, és ezáltal megerősítette az RMDSZ-t, és nagyon várja, hogy az első kanyarban ismét „plurális egységre” lépjen vele. Nyilván ez is véletlen.
Egyébként valaki szóljon már Toró T. Tibornak, hogy az EMNP nevű törpepárt után ne térjenek át a törpeerőmű-bizniszre, mert az végleg tönkreteszi a székely tájakat. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyik Kolozs megyei képviselője pesti barátaival együtt üzletileg érdekelt a Vargyas patakját megnyomorító törpevízerőműben, és hasonlóak készülnek a Homoród patakára meg a Tatros vizére is. Az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi képviselői megszavazták, hogy a hírhedt RMDSZ-szenátor, Verestóy Attila sógora „biomassza”-erőművet építsen Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírhelyétől alig ezer méternyire. Amúgy az erdélyi törpevízerőművek mögött Világi Oszkár vigyorog a Felvidékről. Bugár Béla háta mögül. Hát, tényleg minden mindennel összefügg? Tényleg nincs két magyar világ, csak egy magyar világ van. Mi ezt hirdetjük húsz éve – csak nem egészen így képzeltük el… S természetesen elmondhatjuk, hogy mindez szintúgy puszta véletlen.
Nos, kedves László és Zsolt, talán mindezek okán érthető, hogy miért fogalmaztam kissé indulatosabban Toró. T. Tibor kapcsán.
Ami pedig a védhatalom tusnádfürdői emlegetését illeti, kedves László, az bizony öncélú felelőtlenség volt a részedről. Én eddig azt hittem, a barátja akarsz lenni Orbán Viktornak, és nem az ellensége.
Te politikus vagy, pontosan tudod, milyen erők részéről milyen vesszőfutásnak van kitéve Magyarország, milyen célkereszteket rajzoltak már Orbán Viktor szívére és homlokára. Alig várják az ürügyet, hogy elmondhassák Orbán Viktorról, ő „a térség stabilitásának egyes számú veszélyeztetője” , hogy „szélsőséges nacionalista, pánhungarista” stb. Erre Te Tusnádfürdőn – kilenc hónappal a magyarországi választások előtt – kedélyesen hozzá fordulsz, és mintha egy pohár pálinkát kérnél, úgy kérsz tőle védhatalmat. Teszed mindezt úgy, hogy pontosan tudod, a védhatalomhoz gazdasági erő s egyéb erő is kell, és azt is pontosan tudod, a balliberális politika által súlyosan eladósított Magyarországnak jelenleg nincs megfelelő gazdasági ereje. S egyéb ereje sem. Tehát pontosan tudod, hogy amit kérsz, az teljesíthetetlen, azt is pontosan tudnod kell, hogy kéréseddel voltaképpen azok érdekét szolgálod, akik Orbán Viktor bukásában érdekeltek, de Te mégis megteszed. S nehogy azt gondold, László, hogy én valami szándékos rosszindulatot tételezek fel rólad. Szó sincs erről. Te nekem az a menyői hős maradsz, aki kihúzta Ceausescu lába alól a talajt. De értsétek meg, hogy kezdődik a kampány, kezdődik a harc, kezdődik az eddig talán soha nem látott aljasságok sorozata. Hát akkor legalább mi beszéljünk egyenesen és tisztán, egymás szemébe nézve, és ne tegyünk úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Szóval, itt és most, erről ennyit, kedves László és Zsolt.
(P. S.: S te, kedves Zsolt, aki a Jobbik tagja vagy, olvasd már el egyszer, miket szoktak írni a Kurucinfón akár Tőkésről, akár Böjte Csabáról, s egyébként bárkiről. Az talán segít eligazodni a tiszta beszédek világában. S egymás tépése helyett ajánlok egy témát: Hargita és Kovászna megyében évente összesen ötszázezer tonna fát termelnek ki. A háromszéki osztrák üzem évi hatszázezer tonnát fog felvásárolni, miközben az RMDSZ-es Bunta-féle szejkei erőmű évi százezer tonnát fog a biomasszaüzemében elégetni. Ha mindez megvalósul, a székely háztartások a fa jelenlegi árának a három-négyszeresét fogják fizetni, és faipari kisvállalkozások százai fognak tönkremenni. A székelyföldi tájjal együtt. Ez ellen érdemes lenne fellépni. Lászlónak úgy, mint RMDSZ-képviselőnek, neked úgy, mint a tiszta beszédek apostolának.)
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

2013. szeptember 7.

Állami kinevezések régiónk magas rangú magyar állami tisztviselőinek
Dézsi Attilát, Hunyad megye volt prefektusát és volt kormányfőtitkárt a versenytanács felügyelőjévé nevezte ki a Ponta kormány.
A fővárosba szóló kinevezése nyomán a volt prefektus feladatköre hármas jellegű: prevenciós, vagyis a gazdasági szférát torzító jelenségek megelőzése, felügyelői, vagyis a korrekt konkurenciáról szóló jogszabályok betartása, illetve felügyelői, azaz a szabálysértők megbüntetése, magyarázta Dézsi.
Nem ő az egyetlen magyar magas rangú állami tisztviselő, akit közigazgatási pozícióba nevezett ki a kormány. Marossy Zoltánt, Temes megye volt alprefektusát a megyei tanács főosztályvezetőjének nevezték ki, míg Horváth Leventét, Arad megye egykori alprefektusát a megyei munkaerő-foglalkoztató ügynökség aligazgatójának, ismertette a kollégái ügyében bekövetkezett fejleményeket Dézsi Attila.
Aki szerint a kormány az augusztus elsején felmondólevelet kapott magyar nemzetiségű magas rangú állami tisztviselők közül szinte mindegyiket új feladatkörbe nevezte ki.
Ami alighanem az RMDSZ lobbizásának is köszönhető. „Kelemen Hunor, Borbély László és nem utolsó sorban Verestóy Attila jelentősén hozzájárultak a magyar nemzetiségű magas rangú állami tisztviselők helyzetének megoldásához” – mondta el a Nyugati Jelennek Dézsi Attila.
Szóljon hozzá
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2013. október 6.

Medgyessy nem bánja a koccintást
Medgyessy Péter megbánta, hogy eltitkolta ügynökmúltját, azt azonban nem, hogy 2002-ben Adrian Năstaséval koccintott a trianoni békediktátum évfordulóján.
A volt miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a napilap szombati számában megjelent interjúban elmondta, 2002 májusa és 2004 szeptembere között betöltött mandátuma idején a magyar–román viszony vonatkozásában nagyon tudatosan építkezett, hiszen maga is erdélyi származású (apja, Medgyessy Béla aljegyző volt a kolozsvári vármegyeházán – szerk. megj.), és a gyerekeit is ebben a szellemben nevelte. Medgyessy közölte, kormánya megbékélést keresett minden szomszédos országgal, minden magyarországi kisebbséget tisztelt, de elvárta, hogy a határon túli magyar kisebbségeket is tiszteljék. „Akkor ez nagyon helyénvaló volt, és én ma sem cselekednék másként, mint akkor. (…) Politikám része volt, hogy amikor először kint voltam Bukarestben, akkor az első mondatokat románul mondtam el. Ilyen gesztusokkal lehet szerintem megalapozni, hogy az ottani magyarokat tiszteljék, és békésen éljenek együtt. Amikor nemzeti ünnepük volt, és a román kormányfő gesztust gyakorolva Magyarország felé, Budapesten ünnepelt, akkor én meglátogattam. Nem az 1920-as döntést ünnepeltem vele, hanem én is gesztust gyakoroltam” – jelentette ki a szocialista politikus.
Mint ismeretes, annak idején jelentős felzúdulást keltett, hogy Medgyessy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval. Az ünneplők között volt többek között Göncz Árpád volt államfő és Kovács László külügyminiszter, valamint az RMDSZ több magas rangú politikusa, köztük Verestóy Attila szenátor és Kelemen Atilla képviselő. Napra pontosan nyolc évvel később Tőkés László EP-képviselő „korszakzáró sajtófogadást” tartott ugyanebben a budapesti szállodában, ahol koccintás helyett gyászharang csendült fel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pedig bocsánatkérésre szólította fel „a magyar nemzet rovására koccintgatókat”.
Medgyessy Péter azonban a Magyar Nemzet kérdésére úgy válaszolt: szerinte a romániai magyarokat nem érintette rosszul a 2002-es gesztus, mert azóta járt már Erdélyben, és soha nem kapott szemrehányást emiatt. „A következő év márciusában Adrian Năstase elment a magyar nemzeti ünnepre a bukaresti nagykövetségre március 15-én. Pedig tudta, hogy 1848-ban a kisebbségek ügyével az akkori magyar vezetés sem foglalkozott sokat, de ő összeszorította a fogát, és elment erre az eseményre, hogy gratuláljon a magyaroknak. A gesztuspolitika csak akkor működik, ha kölcsönös” – fogalmazott az exkormányfő az interjúban.
A politikus különben azt sem bánta meg, hogy D–209-es azonosító számmal szigorúan titkos ügynökként is tevékenykedett a Kádár-rendszerben. 2002 júniusában, hivatalba lépése után alig három héttel éppen a Magyar Nemzet közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú ügynök SZT-tiszti (szigorúan titkos tiszt) lapját, akiről kiderítette azt is, hogy valójában Medgyessy Péter. A kormányfő először még tagadta a róla megjelent adatok hitelességét, később azonban elismerte múltját, azt állítva, hogy csak kémelhárító volt a gazdasági hírszerzés területén 1977 és 1982 között, és akkori motivációjaként a haza szolgálatát jelölte meg. „Azt sajnálom, hogy amikor ez napfényre került, volt pár óra, amikor nem fogalmaztam egyértelműen hírszerzői múltam vonatkozásában. Amikor viszont kiálltam a nyilvánosság elé, a népszerűségem, meglepetésre, nőni kezdett. Tehát a hezitálásom indokolatlan volt” – idézte fel a történteket most Medgyessy, beismerve: nem cselekedett helyesen, jobb lett volna, ha már a választási kampányban kiáll az emberek elé.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

2013. október 24.

Fejlemények Ráduly szekusügyében
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) munkatársának bántalmazásával gyanúsított Ráduly Róbert Kálmán polgármestertől kért információkat az incidenssel, a sértett sérüléseivel kapcsolatban a rendőrség. A nyomozók többek között az elöljárótól várnak választ arra, hogy Bogdan Constantin Holircă milyen belső szerveit érte károsodás az augusztusi összetűzés során.
Furcsa megfogalmazású levelet küldött a Csíkszeredai Városi Rendőr-kapitányság Ráduly Róbert Kálmánnak, arra kérvén Csíkszereda polgármesterét, mint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt, hogy ő válaszoljon a szigorúan a törvényszéki orvosszakértői hatáskörbe tartozó kérdésekre. Többek között azt kérdezik Rádulytól, hogy Holircă mely sérülései származhattak ütéstől és melyek eséstől. A levélből kiderül, hogy a csíkszeredai ügyészség rablás gyanúja miatt vizsgálatot kezdett Bogdan Constantin Holircă feljelentése nyomán. A városi rendőrség hozzálátott a nyomozáshoz, és – ugyancsak a levél értelmében – e hónap 30-áig észrevételeket, megjegyzéseket várnak Rádulytól bizonyos kérdésekre. Mint kiderül, a polgármesternek előre feltett kérdésekre kell faxon válaszolnia.
Ráduly reakciója
Az eset kapcsán Ráduly Róbertet is megkerestük. „Szeptember 30-án letettem a bűnügyi feljelentést, amelyben részletesen leírtam a történtek sorát, és kedden hivatalosan is tájékoztatást kaptam levélben a városi rendőrségtől azzal kapcsolatban, hogy rablás miatt Holircă feljelentett. Ebben a levélben azt is közlik, hogy törvényszéki orvosszakértői vizsgálatot fognak elrendelni. Utalás van arra is, hogy létezik egy törvényszéki orvosi jelentés 2013. augusztus 5-éről. Ez azért érdekes, mert köztudott, hogy a szolgálat emberei megjelentek szombaton, az incidens másnapján a kórházban, ahová berendelték a törvényszéki orvost és az azelőtti napon ügyeletben lévő szakorvost, anélkül, hogy hatáskörük lett volna, és gyakorlatilag arra kényszerítették őket, hogy Bogdan Constantin Holircăt a brassói katonai kórházba helyezzék át. Azóta eltelt szinte negyedév, és eddig semmilyen hivatalos értesítőt nem kaptam” – nyilatkozta a polgármester.
Személyi túlkapás?
Mivel Verestóy Attila a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság RMDSZ-es tagja, tőle arról érdeklődtünk, hogy a bizottság tárgyalta-e Ráduly szekusügyét. „Első lépésben az érintettnek egy hivatalos megkeresést kell tennie a bizottság felé, ilyen megkeresés nem volt” – mondta Verestóy, aki az eset kapcsán annyit még elmondott, meggyőződése, hogy személyi túlkapásról van szó az ügynökségnél dolgozó személy részéről, akit ő nem ismer. „Nem tudom, és módom sincs megtudni az illető hatáskörét, feladatait, munkáját. Erről a bizottság semmilyen módon nem kaphat információt. Az viszont természetes, hogy a bizottság feladata és hatásköre az ügynökség munkájában a törvényességet vizsgálni” – húzta alá az RMDSZ szenátora.
Az incidensről
Ráduly augusztus 2-án este Csíkszereda testvértelepülési küldötteivel beszélgetett a Fenyő szálloda halljában, amikor a számára ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. A polgármester állítása szerint üldözőbe vette a férfit, aki rövid szaladás után elesett, így a polgármester utolérte, nem hagyta, hogy elszaladjon, és átadta a közelben járőröző rendőröknek. Az eset után a jobboldali România Liberă napilap Sorin Savát, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivőjét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy az illető valóban az ő alkalmazottjuk, aki szabadidejében volt egy közterületen, ahol a saját mobiltelefonját használta fényképezésre, és nem teljesített semmilyen hivatali megbízatást
Kozán István
Székelyhon.ro

2013. november 30.

Meghitt hangulatban adták át a Székely sirató emlékművet
Közel háromszázan gyűltek össze november 30-án, szombat délben Székelykeresztúr központjában, ahol leleplezésre került az első és második világháborúban elhunyt hősök tiszteletére állított Székely sirató emlékmű. Az eseményen a helyi politikusokon kívül többek közt Répás Zsuzsanna Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket.
Könnyes szemű rokonok, politikusok és városlakók jelenlétében leplezték le Keresztúron a világháborúkban hősként elesett 182 helybéli katona emlékére állított emlékművet. Az ünnepély a magyar himnusz eléneklésével indult, majd Rafai Emil, a település polgármestere szólalt fel. Elsősorban a száz év távlatában is gyászoló keresztúri családokhoz szólt, hangsúlyozva, az elesett katona a nemzet számára hős, de az anyának áldozat. A továbbiakban a keresztúri világháborús helyzetről Orbán János, akkori katolikus plébános feljegyzéseiből idézett. „Jól tettük, ha ma élő utódok 99 év elteltével hiányt pótolunk, és világháborús emlékművet állítunk és avatunk itt, Székelykeresztúr főterén. Adja Isten, hogy álljon még sokáig a Székely sirató városunkban, nemzeteket és nemzedékeket emlékeztetve a nagy világégések áldozataira” – hangsúlyozta a polgármester.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár beszédében kiemelte, a hősi halottak emlékéből merítkezve a székelységnek saját kezébe kell vennie a sorsát. „Nem várhatja, hogy Bukarest majd megoldást hoz, hiszen naponta tapasztaljuk a gáncsoskodást, a burkolt vagy nyílt elnyomást. Elég a székelyzászlós perekre, vagy a Székelyek Nagy Menetelése előtt, hirtelen meghibásodott vasúti szerelvényre gondolnunk” – fogalmazott.
A következőkben Keresztúr polgármestere és Györfi Sándor, a Székely sirató alkotója leleplezték az elesett katonát és az őt sirató anyát ábrázoló műalkotást, majd Bocskai Vince szobrászművész a szobor alkotóját és művét méltatta. Ezt követően Györfi András, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét adta elő.
Felszólalásában Verestóy Attila szenátor a túlélők leszármazottainak fájdalmáról beszélt, akik a mindennapokban is magukkal hordozzák a világégések veszteségeit. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba részvétet kívánt a háborúkban elesettek hozzátartozóinak, majd sajnálatát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Keresztúr polgármesterének többszöri kérése ellenére sem adhattak támogatást az emlékmű létrejöttéhez.
A szobor megáldására mindhárom történelmi egyház képviselőjét – Antal Zoltán, református lelkipásztort, Szombatfalvi József unitárius lelkipásztort és Kovács Péter katolikus plébánost – felkérték. Ezután az emlékmű körül álló székelyruhába öltözött lányok annyi szegfűszálat helyeztek el a talapzaton, ahány áldozat neve szerepel a táblán, majd az elöljárók és az elhunyt katonák hozzátartozói is letették kegyeletkoszorúikat. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével és gyertyagyújtással zárult.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

2013. december 22.

Egységtékozlók
Az egységtékozlók a romániai magyar politikai kohézió éltetésére, az érte elvégzendő közösségépítő munka megtervezésére és annak napszámosai megtalálására képtelenek között keresendők.
1989-90 fordulóján tódultak az emberek az RMDSZ-be, és 1990 májusáig majd félmillióra nőtt a számuk. Őket össze kellett volna tartani, és indokolt esetben együtt, egyszerre mozgatni. Erre azonban nem volt koncepció, de a romániai magyar hogyan tovább stratégiája is hiányzott.
Ebben sajnos 2013-ban sincs közmegegyezés. De gyorsan elfogytak az ingyen, hon- és nemzetszeretetért dolgozni hajlandó napszámosok. Mára a választási kampányok között fűtött irodáikban malmozó főállású magyarok vették át a helyüket. Az előszeretettel értelmiséginek titulált, tanítói, technikusi, tanári, mérnöki, orvosi, művészi stb. diplomával rendelkezők alig vagy egyáltalán nem vállaltak közéleti munkát és szerepet. Jó, ha odamentek egy-egy közösségi eseményre. Ma már oda sem mennek.
Az amúgy szükséges zsigeri agitátorok kikerültek ugyan, de hűbelebalázsok voltak, akik önmaguk ingerléséért tették azt, amit, és másra nem is igen voltak képesek.
Egy idő után nem csak az értelmes közösségi munkások kezdtek hiányozni, hanem az általuk koordinálhatók is.
Később megjelentek, és szaporodtak a helyi civilszervezetek, akiknek munkája fényében előszeretettel süttetik magukat az általános választások mandátumosai.
Az RMDSZ pedig – a hatékonyságfokozás álcája alatt – elindult a pártosodás útján. Párt lett, amit sosem ismer el, mert az alapszabályában az nem szerepel, és egyre több hibát követ el. Hibái között kiemelt helyet foglalt el az értünk haragvók, mindannyiunkért szólók partvonalra sodrása, eltanácsolása.
Az egységtékozlás kezdete az első, az 1993. február 20-ai gyergyószentmiklósi SZKT óta lankadatlan. Ott kezdte olyanná szervezni magát az RMDSZ, amilyenné mára lett. Ott artikulálódott először szervezeti egységekké, frakciókká, belső pártokká az erdélyi magyar politikai sokszínűség leképezését és képviseletét magáénak mondó SZKT tagság. Létrejött a 63 tagú (kitől is?) Független Frakció. A kialakult hangulat miatt az alelnökök megválasztásakor a MISZSZ kivonult a teremből, és a döntésképtelenné vált ülés félbeszakadt. Márciusban Nagyváradon már hét frakciója lett az SZKT-nak, mert csak így tudták a Függetlenekből lett Magyar Demokraták (20 tag), a Szórványcsoport (14), és a Partium Csoport (14) uralni a testületet. Volt még Szabadelvű Csoport (16), Erdélyi Magyar Kezdeményezés (10), Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (14) és Bethlen Gábor frakció (10), de maradt vagy 30 független SZKT-tag is, akik a szervezeti hatalomért való marakodást látva csak a fejüket kapkodták.
Minden, ami 1993 májusa után történt az erdélyi magyar politika egységtékozlásában, a február 20-a és május 20-a közötti három hónapban, és az annak hangulatát uraló hangadók cselekményeiben gyökerezik. Verestóy Attila, Borbély László, Frunda György, a mostanra visszavonult, de akkor ereje teljében lévő Tokay György és a visszavonulásakor Verestóy által örökös elnöknek nyilvánított Markó Béla máig hatóan szabják meg az RMDSZ cselekményeit.
És általa az erdélyi magyarok sorsát.
Nagy István
(A szerző pécskai tanár)
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. február 27.

Fidesz-színekben indul Tőkés László
A május 25-én tartandó európai parlamenti választás erdélyi magyar vonatkozásairól döntött az elmúlt hét végén az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt. Közös erdélyi magyar lista hiányában Tőkés László a Fidesz színeiben indulna, az RMDSZ listáját a szövetség jelenlegi EP-képviselői vezetik.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a hétvégén véglegesítette az európai parlamenti választásokra szóló listáját, illetve stratégiáját. Az RMDSZ Kolozsváron rangsorolta jelöltjeit, a Néppárt pedig Székelyudvarhelyen megtartott választmányi ülésén döntötte el, hogy nem állít önálló listát, Tőkés Lászlónak viszont azt javasolja, éljen a Fidesz-KNDP listán számára felajánlott befutó hellyel.
Az utolsó pillanatig remélt közös RMDSZ-Néppárt-MPP-lista nem jött össze, ezt a lehetőséget az RMDSZ csúcsvezetősége elvetette. A szélesebb merítésű közös lista helyett az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal kötött „különbékét”, ennek hozományáról azonban közelebbit nem tudni: az EP-választásokra rangsorolt RMDSZ-listán egyelőre nincs MPP-s jelölt. Az RMDSZ-lista sorrendje: Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedűs Csilla és Antal Lóránt. Az eredetileg negyedik helyre rangsorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy az EP-lista utolsó helyére kerüljön
Újdonság az idei EP-választáson: Tőkés László Fidesz-listán
A Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) az első hat helyet rangsorolta. A jelöltek között igen szoros verseny alakult ki, az RMDSZ csúcsvezetőségének szavazategyenlőség miatt meg kellett ismételnie a voksolást. Sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök ezúttal nem beszélt arról, miért maradt el a Néppárt által folyamatosan kért közös lista, viszont részletesen kitért a Magyar Polgári Párttal folytatott tárgyalásokra. A SZÁT arról döntött, mondta Kelemen, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az MPP-vel a körvonalazódó együttműködési megállapodásról. Amennyiben ez létrejön, az MPP-jelöltek számára megnyílik az út az RMDSZ-listán való részvételhez. Kelemen azonban hangsúlyozta: az EP-lista első két, befutónak számító helye végleges marad. Nem pártkoalícióról van szó azonban, az RMDSZ választási listáin szereplő MPP-seknek ugyanis kötelezően RMDSZ-tagnak kell lenniük. Ebben az RMDSZ-elnök semmi kivetnivalót nem talált, miután, mint fogalmazott, az RMDSZ civil szervezet, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Az RMDSZ–MPP megállapodás az EP-választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról szól, de ehhez „az MPP-nek nem kell feladnia identitását” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Távol marad a néppárt
Toró T. Tibor bejelentését, miszerint az EMNP nem állít önálló listát az Európai-parlamenti választásokra, nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Több erdélyi online-lap tudósításának kommentjében sokan csalódottságuknak adtak hangot. Mint fogalmaznak, azokat árulta el a néppárt, akik nem akarnak az RMDSZ-re szavazni: az RMDSZ szatellit pártjává vált MPP a nemzeti oldal számára már nem jöhet szóba, így néppárti lista hiányában immár három erdélyi magyar párt mellett sincs választási lehetőség, csak az RMDSZ-lista.
Az EMNP elnöke lapunk megkeresésére úgy fogalmazott: megérti azokat, akik csalódottan fogadták a néppárt bejelentését, hiszen egy politikai pártnak a választásokon az a feladata, hogy harcba induljon. „Azt üzenem nekik, hogy számunkra az igazi csatára 2016-ban kerül sor: akkor kell bizonyítania a néppártnak, hogy felnőtt a feladathoz, meghatározó ereje lett az erdélyi magyar politizálásnak.” Toró szerint 2014-ben az EMNP feladata az, hogy biztosítsa az erdélyi magyarok minőségi képviseletét Brüsszelben, erre pedig Tőkés László a legalkalmasabb, akit mindenképpen be szeretnének juttatni az EP-be. A helyzet jelenlegi állása szerint ennek legbiztosabb módja, ha Tőkés a Fidesz-KNDP listáján indul. „Nem akartunk részese lenni az RMDSZ által elindított meggondolatlan és felelőtlen folyamatnak, nem akartunk hasonló kártyával válaszolni. Az RMDSZ a párt 24 éve bejáratott jelképét, a tulipánt fontosabbnak ítélte, mint az erdélyi magyarok képviseletét Európában. Ezért a néppárt saját közvetlen érdeke ellen döntött, amikor elhatározta, hogy nem indít listát” – érvelt a párt elnöke. A néppárti politikus úgy látja, ma egy dolog bizonyos: Tőkés László az EP tagja lesz. Az azonban megkérdőjelezhető, hogy az RMDSZ eléri-e az 5 százalékot. „E döntés felelősségét az RMDSZ-nek kell vállalnia” – fogalmazott a néppárt elnöke, aki a következő hetekben, hónapokban pártjával a szervezetépítésre törekszik, hogy minél több embernek elmondhassák döntésük lényegét és helyességét.
Orbánnak sem sikerült
Az elmúlt héten Tőkés László és Kelemen Hunor is Orbán Viktor magyar miniszterelnöknél járt. Kérdésünkre, hogy ebben szerepe van-e a hétvégi, két döntésnek, Tőkés igennel válaszolt. „A miniszterelnök úr az RMDSZ elnökére nem tudott hatással lenni. A beszélgetés során még egy utolsó kísérletet tett az erdélyi magyar pártok összefogására az EP-választásokon, de eredménytelenül” – fogalmazott Tőkés, aki szerint Kelemen Hunor a Verestóy, Frunda, Markó féle „MSZP-s mag” foglya. Mindenféle híresztelés ellenére Orbán soha nem döntött határon túli kérdésekben a határon túli vezetőkkel történt tárgyalások, egyeztetések nélkül, fogalmazott Tőkés László, aki felelevenítette a 2007-es és a 2009-es EP-választásokat megelőző tárgyalásait Orbán Viktorral. „Mindig a számunkra elfogadható alternatívákat támogatta, és most is rám bízta, döntsem el, indulok-e a Fidesz-KNDP lista befutó helyén vagy sem?”
Az EP-képviselő szerint 2014-ben teljesen új helyzet állt elő: az erdélyi jelölt Fidesz-listán történő indulása minden szempontból legitim, hiszen a határok fölötti nemzetegyesítésben, egy nemzetben gondolkodunk. „Azzal, hogy idéntől a külhoni magyarok is szavazhatnak az országgyűlési választásokon, új lehetőség, új kor kezdődött, következésképpen a jelöltek listáján is közösen jelenhetünk meg az anyaországi magyarokkal”.
Tőkés László szerint a közös lista elmaradása azzal a veszéllyel járhat, hogy az RMDSZ nem küld május 25-én képviselőket az Európai Parlamentbe. „Ez a lista nem nyerő Erdélyben. A hét évvel ezelőtt ellenem indított Sógor Csaba képviseli a székelységet és az egyházat, a harmadik helyre került Vincze Lóránt Verestóy Attila embereként az egykori Előre napilap jogutódjánál, az Új Magyar Szónál kompromittálódott. Ez a csapat nem hiteles, így nem is meglepő, hogy a lista egyetlen hiteles embere, Eckstein-Kovács Péter nem kerülhetett befutó helyre”.
Sógor: lenn sem kell a közös lista
Az RMDSZ EP-listájának második helyére került Sógor Csaba az Erdélyi Naplónak elmondta: nem az RMDSZ csúcsvezetőségén múlott a közös lista meghiúsulása. „Vidéki körútjaimon sokszor találkoztam olyan helyzettel, amikor a helybéliek azt mondták, ha ismét kiegyezünk Tőkéssel, rájuk ne számítsunk. Olyan településeken találkoztam ezzel, ahol Tőkés László rendezvényeken szidta az RMDSZ-t.” Ilyen előzmények után Sógor szerint már nem lehetett vállalni a közös listát. Az RMDSZ-politikus úgy tartja, a néppártnak sokkal jobb eredményeket kellett volna elérnie a helyhatósági és a parlamenti választásokon ahhoz, hogy tárgyalási alapja legyen a közös lista kialakításához.
Kérdésünkre, hogy ennek elmaradása mennyire befolyásolhatja a szavazókat, Sógor elismerte: közös listával könnyebb volna a dolguk. „Ma az igazi kihívás az, miként tudjuk mozgósítani az erdélyi magyarságnak azt az 57-58 százalékát, amely bármilyen választáson inkább az otthonmaradást választja.” Ha az erdélyi magyar szavazók elsöprő többsége élne szavazati jogával, akár 5-6 EP-képviselőt is kijuttathatna Brüsszelbe. 2009 óta azonban változatlanul az a nagy kérdés, miként lehet megszólítani az otthon maradók nagy táborát – fogalmazott Sógor Csaba.
Eckstein-Kovács: nem negyedik vagyok a sorban
Azért utasította vissza Eckstein-Kovács Péter az RMDSZ EP-listájának negyedik helyét, mert úgy véli: ismertsége, népszerűsége okán jobb pozíciót érdemelne. A volt szenátor a Krónikának adott interjúban elmondta: bántja, hogy a Szövetségi Állandó Tanács tagjainak Kelemen Hunor elnök előre megszabta a kialakítandó sorrendet. „Az utolsó hely vállalása azt jelenti, hogy fontosnak tartom az európai parlamenti jelenlétet, és mindent megteszek, hogy legyen erdélyi magyar képviselet az európai törvényhozásban. Úgy tűnik, az RMDSZ-ben az a filozófia győzedelmeskedett, miszerint az EP-választások nem igazán érdeklik az embereket, nem személyiségekre van szükség, hanem mozgósításra. Szerénytelenül hangzik, de talán nem a negyedik vagyok ebben a sorban. Ismert, népszerű ember vagyok, tudok kampányolni, éppen ezért nem tekintettem megfelelőnek ezt a pozíciót.”
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

lapozás: 1-30 ... 841-870 | 871-900 | 901-930 ... 961-989




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék