udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1267
találat
lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 ... 1261-1267
Névmutató:
Antal Árpád András
2015. március 3.
Székely ízek: levélben fordultak Klaus Johannis államfőhöz
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezetével közösen fordult levélben Klaus Johannis államelnökhöz a nem létezőként értékelt székely íz kapcsán.
A megyei és városi elöljárók levelükben megfogalmazták: fontos, hogy a Romániában élő magyarok a hatályos törvények által biztosított lehetőségekkel és jogokkal – amelyek saját közösségük számára adottak – félelem nélkül élhessenek. Arra is kitérnek benne, hogy a székelyföldi etnikai harmónia és az egymás iránti tisztelet feltételezi a más közösségek kultúrájának kölcsönös elfogadását – tájékoztat az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája.
Mint a levélben is írják, Mircea Diacon visszaélt funkciójával, amikor a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjeként 2015 február 19-én büntetést szabott ki egy székelyudvarhelyi cégre lejárt szavatosságú áruk miatt, továbbá árucímkéinek kicserélésére kötelezte a hentesárut forgalmazó vállalkozást, mivel azokon az állt: „székely ízek”. Diacon akkor kijelentette, hogy nem léteznek székely ízek, illetve, mint korábban nyilatkozott: nem tudható, milyen a „székely íz”, hiszen az ételek édesek, savanyúak vagy keserűek lehetnek. Mindemellett kikerülte azt a kérdést, amely a román ízek létét firtatta.
Az államfőnek címzett levélben arra is kitérnek az elöljárók, miszerint gúnyos, illetve sértő hangnemben beszélt Diacon arról, hogy még milyen termékeket lehetne székely elnevezéssel címkézni. Antal Árpád és Tamás Sándor ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, az ez alkalommal kialakult kettős mércére, amely csak a székely ízek esetében szab ki büntetést, a román ízek esetében nem – utalva itt a Mega Image cég román ízek elnevezésű termékcsaládjára.
Klaus Johannist arra kérik levelükben, „vizsgálja ki az ügyet és hasson oda, hogy az illetékes hatóság függessze fel funkciójából az említett közhivatalnokot.” Kifejezték abbéli reményeiket is, hogy „sem a magyar, sem a román ízek, sem a szász szalámi, sem a cigánypecsenye elnevezésű ételek nem tűnnek el a közhivatalnokok felesleges túlkapásai következtében.”
A levélhez hasonló tartalmú tájékoztatót küld a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelmi egyesületnek, az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal elnökének, a Consumers International elnökének, valamint feljelentést tesznek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és az ombudsmannál is – tudatták.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2015. március 15.
Kifütyülték Kelemen Hunort Sepsiszentgyörgyön
Többen hazaárulónak minősítették, majd kifütyülte a nemzeti ünnep alkalmából összegyűlt tömeg Kelemen Hunort Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen felszólalt még Soltész Miklós, Antal Árpád, Bogos Tibor, továbbá Mucha Oszkár a több ezres tömeg előtt.
A Szabadság térre tartó lovas felvonuláshoz vasárnap délelőtt lehetett csatlakozni, az indulás a megyeszékhely két pontjából történt, illetve a résztvevők ennek alkalmával egy-egy óriás székely és magyar zászlóval vonultak végig a városon. Az ünnepi műsort megelőzően az 1848–49-es honvédemlékműnél koszorúztak az Erzsébet parkban. A hideg, szeles idő ellenére is több ezres tömeg, fiatalok és idősek egyaránt gyűltek össze a nemzeti ünnepnapon, Sepsiszentgyörgyön.
„Nem lennénk most itt, ha nem lettek volna, nem lennének hőseink, viszonyítási pontjaink, szűkebb jelentéktelenebb lenne történelmünk” – hangsúlyozta Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere, aki hozzátette, magasra tették a mércét az elődök, hiszen megmutatták: amikor a haza hív, akkor Székelyföld egy emberként tud lábra állni. A bodvaji kohókban 1848-ban nem csupán a forró fém izzott, akkor öntötték formába először: „kik vagyunk, mit akarunk, és épp ezért elpusztíthatatlan, mert az emberek közös akarata hozta létre” – jelentette ki a polgármester, aki hozzáfűzte, ezért nem hajlandó a székelység egyetlen lépést sem hátrálni: igaz az ügy és közös az érdek. Antal Árpád kihangsúlyozta: Románia felelősséget vállalt a kisebbségekért, hiszen nem csak egy területtel, hanem számos nemzeti közösséggel is bővült az egyesüléskor. A román állam az által tett ígéreteket be kell tartania, tennie kell róla, hogy a kisebbségekhez úgy viszonyuljon: lehessenek jó magyarok és jó román állampolgárok egy időben.
„Nehéz úgy szeretni, ha naponta szájba vernek és megaláznak bennünket” – hangoztatta Antal, aki arról is beszélt, hogy azt kérik Románia vezetőségétől: hallgassák meg a kisebbség kéréseit, mert partnerek akarnak lenni. Napjaink harcait nem fegyverekkel kell megharcolni Antal véleménye alapján, hanem a demokrácia eszközeit felhasználva kell a két legnagyobb értéket megteremteni: a békét és a biztonságot. A románságnak bízniuk kell a területein élő kisebbségekben, mert bizalom nélkül nem lehet továbblépni, valamint engedményeket kell tenniük azokban a kérdésekben, amelyek fontosak: például a magyar hivatalos nyelvvé való válását vagy éppen a területi önrendelkezést. „Nem vagyunk szakadárok, sem terroristák” – hangsúlyozta ismét a megyeszékhelyi vezető, aki arra is kitért, hogy nem az Amerikai Egyesült Államokkal kell partnerségi szerződéseket kötni, hisz nem attól lesz erős a nemzet, ha nagyhatalmakkal szerződik.
Elmondta, ezek a nagyhatalmak főként azon kisebbségek kérését veszik figyelembe, akik erőszakhoz folyamodnak, így bátorítva az erőszakot előtérbe helyező megoldásokat. Éppen ezért Antal azt kéri tőlük, hogy álljanak a demokratikus eszközöket békésen használók mellé, támogassák törekvéseiket, gyakoroljanak nyomást a kisebbségekkel mostohán bánó államokra. Székelyföld mindannyiunké, úgy a román közösségé, mint a magyaroké is – zárta gondolatait Antal Árpád, akinek felszólalását több alkalommal is tapssal szakította meg a tömeg.
Bogos Tibor, a Székelykevei Helyi Közösség Tanácsának elnöke örömét fejezte ki, hogy a vajdaság legdélebben fekvő magyar településéről érkezve együtt ünnepelhet a székelyföldiekkel a nemzeti ünnep alkalmából. Elszakítottak, felapróztak, hogy gyengítsék erőnket – magyarázta a székelykevei vendég, aki hozzátette, a kisebbség sorsa nem lesz soha jó, hiszen megmaradni kisebbségben, vagy éppen szórványban a csodával határos helyzet. Tenni és akarni, nem belenyugodni, hanem küzdeni kell, és ha megbotlunk: fel kell állni, egymásba kapaszkodni, mert csak a bátorság és a vasakarat vezet célba – hangoztatta Bogos Tibor, aki hozzátette, generációk nőttek fel ezeken az eszméken, továbbéltetése pedig nagyon fontos feladat. Nem véletlenül ez a szülőföldünk, itt van dolgunk, családot kell alapítani, gyereket nevelni, megmaradni a hazánkban – említette a székelykevei elöljáró.
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Magyarország üzenetét hozta, ugyanakkor felszólalása alkalmával többször is hangsúlyozta: legyen béke, szabadság és egyetértés. Mint mondta, a pesti jogos törekvések megvalósítása a társadalom egészére kihatott. Figyelmeztetett, Magyarország továbbra is céljának tekinti az elszakadt területeken élő magyar közösségek államalakító tényezőkként való számontartását, a nemzeti örökség, a magyar kultúra, illetve a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeinek ápolását és megóvását. Soltész kitért arra, hogy hasonlóan fogalmaz Románia alkotmánya is, ennek megfelelően tehát az állam el kell ismerje és biztosítsa minden állampolgára számára az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez szükséges feltételeket. Ugyanez a feladatuk a romániai kisebbségek felelős vezetői számára is, és a három törekvésnek egy irányba mutatónak, egymást erősítőnek kell lennie – jelentette ki Soltész.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke alig lépett a színpadra, a jelen levő tömeg azonnal kifütyülte, többen a „hazaáruló” és a „bű’ RMDSZ-es vezető” szöveget skandálta. Mindennek ellenére a szövetség elnöke folytatta beszédét, amelyet több alkalommal is füttyel és további gyalázkodó szövegek skandálásával szakítottak félbe. „Él a magyarok életében az a szabadságharc, amely változásokat hozott a nemzet önbecsülésében és gyökeresen átformálta a társadalmi rendet” – emelte ki Kelemen. A szövetség országos vezetőjének véleménye alapján egyszerű a magyarázat arra, hogy a ’48-as történéseket követően 167 évvel később is Erdély, de Magyarország szerte is tízezrek hajtanak fejet a hősök szobrai, emlékhelyei előtt: a szabadság fogalmában kell keresni a választ.
„Vannak olyan értékek, amelyeket nem lehet megtermelni, előállítani gyárakban, mert csak a mi szívünkben, akaratunkban van jelen. Épp azok az értékek ezek, amelyeket 1848-ban is fontosnak tartottak, azokról az értékekről, amelyekért emberáldozatot kellett hozni” – emelte ki Kelemen Hunor, aki hozzátette, itt keleten a helyzet változatlan, hiszen napjainkban is az egyenlőségért és testvériségért kell újra kezdeni a harcot. Vannak, akik tiltani akarják emlékezéseinket, akadályozni, hogy utcára menjünk és megtartsuk nemzeti ünnepeinket, valamint a szocialista diktatúra méltó utódai meg akarnak fosztani a nemzeti szimbólumok használatától, kultúránktól, iskoláinktól, azaz a nemzeti identitás alapjaitól – magyarázta a párt elnöke.
Az ünnep alkalmával felszólalt Mucha Oszkár, az Erdélyi Magyar Ifjak által hetedik alkalommal megszervezett szónokverseny győztese is, aki a fiatalok közösségi felelősségvállalására hívta fel a figyelmet. „Most, 2015-ben ugyanaz a feladatunk, ami Petőfinek, s az ő kortársainak volt: keresni és kutatni kell azokat a problémákat, amelyek hátráltatnak bennünket a fejlődésben, kibontakozásban és a közösségünk előrehaladásával” – hangoztatta az ifjú szónok, aki hozzátette, a technológiai fejlődés következtében a fiatalok gyakran nem tesznek a jobb megélhetés érdekében, inkább „szenderegnek” elektronikai eszközeik előtt. Nem a nagy forradalmak gondolatától kell összeroppanni, hanem hinni kell abban, hogy személyesen mindenki képes nap, mint nap tenni valamit, ami által megélheti saját kis forradalmát – vallja Mucha Oszkár, aki a fiatalságot akarja „felébreszteni”.
A sepsiszentgyörgyi, március 15-i ünnepséget kovács István, unitárius lelkész áldása, majd a magyar és székely himnusz eléneklése zárta.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2015. március 16.
Ünnep – Idén sem „fogyott el” Kossuth Lajos kolozsvári regimentje
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság tovább vívja szabadságharcát
Hírügynökségi források szerint tegnap csak kisebb incidens zavarta meg Kolozsváron március 15-e megünneplését. A szélsőségesnek tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezet néhány képviselőjét a csendőrök kivezették a felvonuló tömegből. A fiatalok az egyesület lobogóival és kitűzőivel jelentek meg a rendezvényen. A menetelés elkezdése előtt néhány fiatal kokárdákat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szórólapját osztogatta.
A kezdetben ötszáz főre becsült tömeg csendben és a lehető legnagyobb rendben vonult végig a Kossuth/ 1989. December 21 utcán, majd megkerülte a Főteret, hogy a fél 1 órakor kezdődő misére pontosan megérkezzen. – Március 15-e, a magyar szabadság napja csak visszapillantás a múltba, de előre kell néznünk – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes, majd arra figyelmeztetett, hogy a szeretet a keresztény élethez tartozik, és mi, emberek önfeláldozó szeretetre teremtettünk.
Sallangmentes, megtisztult ünneplést!
Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja március 15-ét önmagunk revíziójának szimbólumaként értékelte. – A március 15-i ünnep igazi tartalma az, ha levetjük a felesleges sallangokat, és csak a megtisztult ünnepléssel maradunk. De van erőnk krisztusi lelkülettel bocsánatot kérni és megbocsátani? – tette fel a kérdést a lelkipásztor őszinte önrevíziót kívánva.
Beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egy kortárs magyar költőt idézve arra figyelmeztetett: ne higgyünk a híg beszédű szónokoknak, hanem hagyatkozzunk a Példabeszédek tanítására. – 2015 márciusában tegyünk arról bizonyságot, hogy áthat minket a szabadságnak, a szeretetnek és az egymást iránt érzett felelősségnek a fénye. A szabadság létének feltétele az erkölcsi értékek megléte. Nincs erkölcsi érték szabadság nélkül, mint ahogy szabadság sincs erkölcsi érték nélkül. Legyünk szabadok az erkölcsi érték igazságánál, legyünk szabadok, hogy felelősek is lehessünk. Ünneplésünk csak akkor lesz igazi, ha megújul a nemzethez való tartozás tudata – hangsúlyozta az unitárius püspök.
Meg is kell tartani a szabadságot
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Pál apostolt és Esterházy Péter kortárs magyar írót idézte, miszerint előfordulhat, hogy a szabadság voltaképpen rabság, és fordítva. – A mostani politikai rendszer sokszor használja a szabadság jelszavát, de a lényeg hiányzik. A szabadság nem azt jelenti, hogy függetlenek vagyunk, és elszakadunk az emberektől, hanem azt, hogy szabadon élek felebarátomért, és elkötelezem magam az elesettek védelmében. Igazán szabaddá csak Isten tehet minket. Nem elég a szabadságot kivívni, hanem meg is kell tartani – fogalmazott az evangélikus püspök. Az ökumenikus egyházi szertartás a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint az egyházi méltóságok áldásával zárult.
Nagy-Hintós Diana
Újrakezdés, cselekvésvágy, nemzeti összefogás
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nevében Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, frakcióvezető köszöntötte a volt Biasini-szálló épületénél az egybegyűlteket, mint mondta, az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás lehetőségét is magában hordozza ez az ünnep évről évre. – Annak büszke megvallását jelenti, hogy magyarként akarunk dolgozni a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, mert ez a mi otthonunk. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Gábor Áron népének egységesnek és kitartónak kell lennie; mert egy egységes és kitartó népet még senki nem tudott megállítani az útján – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: különösen is érvényes ez, elvégre „tisztességesek a céljaink, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk magunknak és más nemzeteknek is”. – Mert mi tudjuk, hogy a szabadságért meg is kell küzdeni nap mint nap, hogy emlékét becsülettel adhassuk át utódainknak. Kitartó, elkötelezett, céltudatos munkára van szükség. Ugyanakkor itt az idő, hogy mi, magyarok, végre együtt dolgozzunk nemzeti ügyeink sikeréért – hangzott el az ünnepi beszédben.
A folytatásban Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta Orbán Viktor üdvözletét. A levélben, amelyet számos más Kárpát-medencei helyszínen felolvastak, a miniszterelnök úgy vélte: magyarként „mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.” Orbán Viktor a levélben felidézte, hogy a magyar szabadság üzenete Budapestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. „Az azóta eltelt 167 év sok változást hozott, de az akkori igazságok máig örökérvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!”– fogalmazott levelében Orbán Viktor miniszterelnök.
Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken
A román kormányfő, Victor Ponta üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt jóval erősebbek lehetnek. A Gheorghe Vuşcan, Kolozs megyei prefektus által felolvasott szöveg szerzője szerint 1848 összeköti a románokat és a magyarokat, és azt jelzi, hogy a két népnek azonosak a törekvései. Véleménye szerint az is a két nép közös értékválasztását mutatja, hogy a magyar forradalom 12 pontjából 11 pont szellemisége az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyűlésének a követelései között is megtalálható. Hozzátette, hogy ma az euroatlanti struktúrákhoz való tartozás jelzi a közös értékválasztást. „Túl a feszültségeken és a vak szenvedélyen, amelybe néha beleütközünk, a magyar szomszédainknak és barátainknak szánt üzenetem a tiszteleté, a párbeszédé és a szolidaritásé. Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken, egymást tisztelve építeni tudtunk, szolidárisak lévén fejlődtünk, és tovább vihettük azoknak az eszményeit, akik feláldozták magukat 1848-ban. Igazán hiszem, hogy együtt dolgozva erősebbek vagyunk, és ha jobban összetartunk, bölcsebbek vagyunk” – fogalmazott a román miniszterelnök.
Tiszta szívvel, felebarátaink kezét fogva
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy amennyiben március idusának hívószavai közül a testvériség került volna az első helyre az évek során, „lehet, győzelmünk hosszadalmasabb lett volna”. – Nem úgy adta a jó Isten, nem úgy adták a csillagok, de örülünk, mert megmutattuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, itt lakunk, itt termelünk pluszt, itt élünk, neveljük gyermekeinket, és itt is halunk meg – mondta a tanácselnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszta szívvel, felebarátaink kezét megfogva érdemes és lehet előrehaladni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is utalt arra, hogy csak együtt lehetünk igazán erősek, magyarok és románok, „itthon, ebben a csodálatos városban, amelyet sikerült európaivá fejlesztenünk, s ahol minden helybéli és vendég jól érezheti magát, nemzetiségtől függetlenül”. Köszönetet mondott mindazért, amit 2004-től napjainkig, közös erőbefektetéssel sikerült megvalósítani Kolozsváron – mint mondta, ezáltal válhatott ténylegesen Erdély fővárosává, de ugyanakkor gazdasági és kulturális vonatkozásban, toleranciában is élen jár, jó példaként szolgálva más városok számára is.
Mit kíván a fiatalság?
A kolozsvári ifjúság 12 pontját Buchmann Wilhelm, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatója olvasta fel (a fiatalok egyebek mellett valós multikulturalitást, a történelmi kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, nemzeti jelképeink szabad használatát, önálló, állami magyar felsőoktatást, a magyar kisebbség számára is elfogadható tanügyi rendszert, nyelvi, vallási és etnikai toleranciát követeltek), majd különböző alakulatok, szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál: az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a városi tanács RMDSZ-es frakciója, a Kolozs Megyei Tanács és annak RMDSZ-es frakciója, László Attila szenátor, az RMDSZ Főtitkársága, az RMDSZ Kolozs Megyei Nőszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Magyar Diáktanács, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak. A rendezvény a Himnuszés Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ferencz Zsolt
„A szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás”
Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják fosztani nemzeti identitása alapjaitól – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen.
– 167 esztendő telt el azóta, hogy minden egyes évben, még akkor is, amikor nem lehetett, a szigorú tiltás esztendeiben – lélekben és szívben –, és azóta, amióta lehet, szabadon itt, mifelénk, Erdélyben is kint a köztereken ünnepeljük a szabadságharcot, emlékezünk erre a kiváló fordulópontra. 167 évvel a forradalom után is él a magyar emberek életében, lelkében, szívében és tudatában, kollektív tudatunkban, a nemzet memóriájában 1848, az a szabadságharc, amely leverése ellenére is felbecsülhetetlen változásokat hozott a szabadságjogok területén, változást a nemzet önbecsülésében, a világhoz való viszonyában, gyökeresen átformálta a társadalmi rendet és lelki, szellemi munícióval látta el a következő közel két évszázad szabadságszerető magyarjait – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen úgy vélte: föl kell tennünk a kérdést, mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben. – Mi a magyarázata annak, hogy most is, ezekben a napokban Erdély-szerte, Magyarországon, a Kárpát-medencében mindenhol ezrek, tízezrek, és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – százezrek mennek ki a közterekre a szobrokhoz, emlékhelyekre, és főhajtással adóznak a magyar szabadságharc harcosai, katonái, egyszerű emberei előtt? A magyarázatunk nagyon egyszerű lehet, és pontosan a szabadságban kell keresni ezt a magyarázatot. A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ – magyarázta az elnök.
Kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás, ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. – Ők azok, akik 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után méltó utódai lehetnek a császári és cári stratégáknak: meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani az iskoláinktól, meg akarnak fosztani a kultúránktól, és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – sorolta Kelemen Hunor, hozzátéve: ezért kell folytatnia az erdélyi magyarságnak a 21. században is a szabadságharcot.
Kijelentette: a magyar közösség tiszteletet kér a tiszteletért cserébe, azt, hogy maga dönthessen dolgairól. Az autonómia ezt teszi lehetővé – tette hozzá.
A székelyföldi megemlékezésen felszólalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki rámutatott: mind a magyar, mind a román alaptörvény kitér az országban élő kisebbségek és a határon túli nemzetrészek védelmére. Természetes elvárás, hogy ezeket az előírásokat az európai országok közössége elfogadja és tiszteletben tartsa – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztette a román államot, hogy felelősséggel tartozik a területén élő nemzeti közösségekért, és felszólította Bukarestet, hogy ne tekintse mostohagyereknek az erdélyi magyarokat, hanem figyeljen rájuk, tegye lehetővé, hogy egyszerre legyenek jó magyarok és jó román állampolgárok. A polgármester kijelentette: a székelyek nem szakadárok és nem terroristák, és a nagyhatalmaknak nem azoknak a kisebbségeknek a követeléseit kellene elismerniük, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem a jogaikért demokratikus eszközökkel küzdő közösségeket kellene bátorítaniuk.
A hagyományőrző huszárok felvonulásával, szavalatokkal, néptáncokkal és forradalmi dalokkal színezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi ünnepségen Székelykeve – a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek legdélebbi településének – küldöttsége is részt vett, és meleg fogadtatásban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)
A Noua Dreaptă (Új jobboldal) szélsőjobboldali szervezet tagjai immár hetedik éve szervezték meg a magyarság nemzeti ünnepével párhuzamos az Avram Iancu-emlékmenetet Kolozsváron. A Széchenyi tér (Piaţa Mihai Viteazu) – Wesselényi Miklós utca (Regele Ferdinand) – Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) – Bocskai tér (Piaţa Avram Iancu) útvonalon mintegy százan vonultak végig Autonomie doar la puşcărie (Autonómiát csak a fegyházban), Limba română, unica stăpână (A román nyelv az egyeduralkodó), Harghita, Covasna, pământ românesc (Hargita és Kovászna román föld) és más, hasonlóan uszító feliratú táblákkal és rigmusokkal, de a román zászlót és az Új Jobboldal szimbólumait is előszeretettel lóbálták menet közben.
Codrin Goia, a szervezet helyi elnöke a Bocskai téren tartott beszédében kifejtette: azt kérik a kormánytól, helyezze át Sepsiszentgyörgyre Románia fővárosát. Mint mondta, egyrészt sokkal jobban megközelíthető ez az ország más térségeiből; a másik dolog pedig, amiért szeretnék a változást, hogy ezáltal elejét tudnák venni a Székelyföldön uralkodó szeparatizmusnak, elvégre nem szeretnék Románia széthullását. – A szeparatizmus és az etnikai alapú autonómia megelőzésére ez lenne a legjobb megoldás. Az RMDSZ-esek sírtak amiatt, hogy szegény a Székelyföld, ha viszont Sespiszentgyörgy lenne a főváros, az gyors gazdasági fejlődést hozhatna – hangsúlyozta Codrin Goia .2015. március 17.
Elismerés Antal Árpádnak
A Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát adományozta Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere Antal Árpád Andrásnak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.
Sepsiszentgyörgy polgármestere a budapesti Stefánia-palotában tartott ünnepségen vette át a kitüntetést múlt héten. Tavaly az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Szőcs Gyula vállalkozó vette át a kitüntető címet tanúsító oklevelet és érmet. (sz.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 18.
Március 15. – Vajdasági vendégekkel ünnepelt Sepsiszentgyörgy
Évszázados álmunk valósult meg azzal, hogy hivatalos látogatás alkalmával Székelyföldre jöttünk székely testvéreinkhez, és éppen a magyar szabadság napján, közös nemzeti ünnepünkön – mondta lapunk érdeklődésére Bogos Tivadar, Székelykeve polgármestere, aki a holnapi sepsiszentgyörgyi központi ünnepség egyik meghívottja.
A negyvennégy tagú küldöttség a magyar nyelvterület legdélebbi magyar településéről Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester meghívására érkezett Háromszékre.
Az esemény rendkívüliségét az adja, hogy a délvidéki Székelykeve önkormányzatának ez az első hivatalos látogatása Székelyföldön. A helyi tanács képviselői mellett a csoportban vannak a helyi művelődési élet, a civil társadalom, a sportszervezetek, a hagyományőrzők képviselői, akik tegnap részt vettek a Székely Mikó Kollégium diákjaival és tanáraival együtt a gróf Mikó Imre-szobornál tartott megemlékezésen (fotó), majd a Székely Nemzeti Múzeumba látogattak, ma Ma-défalvára utaznak, holnap részt vesznek a sepsiszentgyörgyi ünnepségen.
Otthon csak a mesékből, balladákból ismerjük Székelyföldet, nem tanultunk róla a történelemórán, de pontosan érezzük, mit jelent a székelyek autonómiaharca, mit akarnak, és azzal a szándékkal jöttünk, hogy elhozzuk a székelykeveiek szeretetét, ölelését – mondta Bogos Tivadar.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 20.
Jól fizető állásokat hiányolnak Szentgyörgyön
Öt évvel ezelőtt az jelentett gondot Sepsiszentgyörgyön, hogy nem volt elég munkahely, jelenleg pedig inkább az, hogy nincsenek jól fizetett állások – fogalmazta meg csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád. A székelyföldi város polgármestere kifejtette, az év közepére olyan szakaszba ér a szépmezői ipari park kiépítése, hogy már telkekre lebontva tudnak egyeztetni a potenciális befektetőkkel.
Érdeklődők máris vannak, az önkormányzat stratégiája pedig az, hogy nem egy nagycégnek, hanem 8-10 kisebb beruházónak adna helyet. „Most eljutottunk oda, hogy vannak állások a városban, csak a svéd Autoliv kormánykerekeket gyártó vállalat 1700 személyt foglalkoztat. Inkább az a cél, hogy jobban megfizetett munkahelyek létesüljenek” – fogalmazta meg az elöljáró.
Szerinte a nagycégek esetében előfordulhat, hogy egyeztetnek egymás között a bérekről, a kisebbek viszont általában nem szalagmunkát, ezért jobb javadalmazást kínálnak. „Azért is kockázatos a nagycég, mert ha valami történik a vállalattal, elmegy, bezár, egyszerre 500–600 ember kerül az utcára, és ugyanennyi család megélhetése kerül veszélybe, míg 70-80 munkahelyet könnyebb pótolni” – vallja a polgármester.
Nem olyan könnyű azonban a kisebbeknek nagy fizetéseket biztosítani. Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője például arra hívja fel a figyelmet, hogy a háromszéki kis- és közepes vállalkozások vezetői arra panaszkodnak, hogy nem tudják bevállalni a minimálbér-növekedést.
„Ha a tervek szerint júliustól legkevesebb bruttó 1050 lejre nő a minimálbér, átszervezésekre lehet számítani, a vállalkozók kénytelenek lesznek csökkenteni az alkalmazottak számát, hogy elkerüljék a csődöt” – kongatta meg Kelemen a vészharangot. Az igazgató szerint egyébként már most is gondot jelent a bérek biztosítása, ám ha a fizetésalapot növelni kell, akkor terjeszkedniük kellene, új piacokra betörni, de erre kevés esélyt látnak.
„A multinacionális cégeket nem zavarja a kötelező béremelkedés, és a külföldi piacra dolgozó kisebb számítástechnikai cégek is biztosítani tudják az emelt fizetéseket, ám a többiek aggódnak” – mutatott rá Kelemen. A szakember egyúttal arra is kitért, hogy az elmúlt év végéhez viszonyítva enyhén növekedett a háromszéki átlagbér, a bruttó havi 1350 lejről 1482 lejre, ez a minimálbér emelkedésével is magyarázható, hiszen januártól ez 950 lej lett, és a Kovászna megyei munkavállalók jelentős része a törvény által megszabott legkevesebb fizetésért dolgozik.
Kelemen ugyanakkor egy jó hírrel is szolgált: újabb befektető érdeklődött az ügynökségnél: gyógyszercsomagoló kisüzemet létesítenének, és 50 személyt alkalmaznának.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. március 21.
Marosvásárhely márciusa (Visszajátszás a huszonötödik évfordulón)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett.
(Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt. Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a KözOktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.” Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom! Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek! Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” (Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal. erdely.ma/publicisztika.php?id=180784, 2015. február 2. ) Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 24.
Nem találta illetékesnek magát az autonómiapárti határozatok ügyében az ET bizottsága
Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön, ezért az ügyet visszautalta a kongresszus állandó bizottságának. A bizottság keddi strasbourgi ülésről az eseményen jelen levő Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tájékoztatta az MTI-t. Antal Árpád elmondta, a székelyföldiek nevében megszólaló Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő azt kérte, hogy az Európa Tanács monitorozza a romániai régiósítási folyamatot, mert a román kormány úgy akarja a régiókat kialakítani, hogy a magyar közösség mindenütt kisebbségbe kerüljön.
Pár nappal az ülés előtt Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke írt levelet a kongresszus elnökének, főtitkárának és a monitoring bizottság elnökének. Ebben a romániai régiósítási tervekre és az ukrajnai konfliktusra utalva kijelentették: nem szeretnék, ha a romániai magyar közösség megoldatlan problémái ürügyet szolgáltatnának az Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak a térségben. Egyben azt kezdeményezték, hogy a monitoring bizottság tartsa a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön a 2016 eleji kihelyezett ülését.
Antal Árpád elmondta, a román delegációt vezető Ludmila Sfirloaga Prahova megyei önkormányzati képviselő tízperces válaszában arra hivatkozott, hogy amit a székelyföldi önkormányzatok kérnek, az a román törvények értelmében nem az önkormányzatok, hanem a román kormány kompetenciája. A Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a székelyföldi magyarok etnikai alapon akarnak területi autonómiát, ami megítélése szerint ellentmond az ET elveinek.
Az egyórás vitában felszólaló képviselők többnyire amellett érveltek, hogy a régiósítás vitáját Románián belül, párbeszéd útján kell megoldani. „Többen is tanácsolták, hogy amikor megfogalmazzuk a törekvéseinket, ne területi autonómiáról, hanem a különleges státusú régiókról beszéljünk, mert az autonómia máshol is érzékeny téma" – magyarázta Antal Árpád.
A bizottság svájci elnöke, Philippe Receveur – a sepsiszentgyörgyi polgármester beszámolója szerint – úgy ítélte meg, hogy kényes kérdésben fordultak a székelyföldi önkormányzatok a bizottsághoz. Az elnök – úgy ítélvén meg, hogy a monitoring bizottság nem illetékes a döntésben – visszautalta az ügyet a kongresszus állandó bizottságának. Közölte azonban, hogy 2016-ban az Európa Tanács mindenképpen megvizsgálja: milyen mértékben teljesítette Románia az ET-dokumentumok ratifikálásával vállalt kötelezettségeit.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig 50 székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is. A dokumentumokat a román kormány mellett több nemzetközi szervezetnek, így a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának is elküldték.
A kormányt képviselő prefektusok valamennyi autonómiapárti önkormányzati határozatot megtámadtak a közigazgatási bíróságon. A határozatok egy részét már érvénytelenítette a bíróság. A román kormány 2013-ban olyan régiósítási elképzelést mutatott be, amely Székelyföldet egy nagy román többségű régióba olvasztaná be.
MTI
Erdély.ma2015. március 24.
Strasbourgban az autonómiaügy
Két sikertelen nekifutás után kedden napirendre kerülhet a székelyföldi önkormányzatok autonómia-határozatainak ügye az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa strasbourgi ülésén. A dokumentum szerint több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Munkatársunk a helyszínen követi a fejleményeket.
Mint ismeretes, a testület monitoring bizottsága már többször elhalasztotta annak a dokumentumnak a vizsgálatát, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Tavaly júliusban, Chişinăuban a román delegáció vezetőjének, Ludmila Sfârloagănak sikerült megakadályoznia az ügy napirendre tűzését; az idei, februári lisszaboni ülésen viszont azért kellett elnapolni a vitát, mert a romániai delegációban nem volt magyar képviselő. Klárik Attila, a testület RMDSZ-es képviselője tagja ugyan a kongresszusnak, ám a monitoring bizottságnak nem, és mivel nem szavazhatott volna, nem utazott el a portugál fővárosba. Nem lehetett ott a Magyar Polgári Párt két polgármestere sem, akik 2014-ben, Chişinăuban lobbiztak az ügy érdekében. Makfalva polgármestere, Márton Zoltán az esemény előtt néhány nappal szenvedett halálos balesetet, Mezei János, Gyergyószentmiklós elöljárója az Országos Korrupciós Ügyészség vizsgálata miatt nem hagyhatta el a várost.
A negyvenhét tagállam helyi és regionális önkormányzatainak választott képviselői előtt a romániai magyarságot ma a testület tagja, Klárik Attila háromszéki önkormányzati testületi tag képviseli, de a plenáris ülésen jelen lesz póttagként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is. Ugyanakkor a Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke által vezetett magyarországi delegáció támogatására is lehet számítani. Szintén itt van Strasbourgban és hatékony lobbimunkát igyekszik kifejteni a Magyar Polgári Párt három elöljárója is, élen Biró Zsolt pártelnökkel.
Az eseményt megelőzően az RMDSZ és az MPP vezetői közös levélben fordultak Jean-Claude Frécon kongresszuselnökhöz, Andreas Kiefer főtitkárhoz, valamint Philippe Receveurhez, a monitoring bizottság elnökéhez. Kelemen Hunor és Biró Zsolt két okból is az Európa Tanács segítségét igényli a romániai magyar közösség érdekében.
„Az egyik, hogy Románia egy nagyszabású közjogi átalakulás előtt áll, amelyben változni fog többek között az ország alkotmánya és közigazgatási rendszere, ez erőteljes hatást gyakorol az önkormányzatiság érvényesülésére általában is, és ezen változások alapvetően érintik közösségünk jogait. A másik ok, hogy Románia közvetlen szomszédságában, Ukrajnában olyan fegyveres konfliktus dúl, amelyben idegen erők beavatkozási ürügyként visszaélnek a nemzeti kisebbségek jogaira való hivatkozással. Mi nem szeretnénk, ha a romániai magyar közösség még megoldatlan problémái ürügyet szolgálnának Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak térségünkben. Mi azt szeretnénk, ha az Európa Tanács és az Európai Unió aktív támogatásával és a román politikai osztállyal való demokratikus és érdemi párbeszéd útján találnánk megoldást a romániai magyarság megoldásra váró ügyeiben” – olvasható a két erdélyi politikus által elküldött levélben.
Kelemen és Biró ugyanakkor arra kéri a monitoring bizottságot, hogy a testület a 2016 elején esedékes kihelyezett ülését tartsa Romániában, és legyenek Háromszék, illetve Sepsiszentgyörgy városának vendégei. A levélírók azt javasolják továbbá, hogy a romániai helyszíni ülést előkészítendő, 2015. november elsejéig az Európa Tanácsnak egy tényfeltáró bizottsága vizsgálja meg a közigazgatási szubszidiaritás elvének, valamint az önkormányzati jogoknak az érvényesülését a romániai magyar közösség körében – ide értve a települési és a megyei szintű önkormányzatokat is –, különös tekintettel a székelyföldi állapotokra.
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa a helyi demokrácia védelmezőjeként fogalmazza meg hivatását. Figyelemmel kíséri a helyi és regionális demokrácia fejlődését, szorgalmazza a nemzeti kormányok és helyi közösségek párbeszédét, valamint segíti a határokon átnyúló együttműködés helyi és regionális megvalósítását.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. március 24.
Kimondott Székelyföld – Felemás eredmény Strasbourgban
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS – Nem kompetens annak a dokumentumnak a vizsgálatára a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottsága, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni – állapította meg a keddi, közel egyórás strasbourgi vita után a testület elnöke, Philippe Receveur. A monitoringbizottság ezennel visszautalta az ügyet a kongresszus vezetőtestületéhez. Bár a székelyföldi küldöttség jobb eredményre számított, az ügy nem tekinthető elveszettnek, ugyanis az Európa Tanács (ET) 2016-ban egy éven keresztül monitorizálja Romániát.
A székelység számára akár félsikernek is felfogható, felemás eredménnyel végződött az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának keddi strasbourgi ülése.
A székelyföldi küldöttség azt szerette volna elérni, hogy a bizottság kezdje el annak a dokumentumnak a megvizsgálását, amelyben negyvennyolc Maros, Hargita és Kovászna megyei önkormányzat kinyilvánítja azt a szándékát, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe tartozzon.
Ezért lobbizott a testület elnökénél a strasbourgi üvegpalotában Tamás Sándor háromszéki megyeelnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is, akik az ülés előtt arról győzködték Philippe Receveur bizottsági elnököt, hogy a testület szervezze első jövő évi kihelyezett ülését Kovászna megyében.
Az RMDSZ-es elöljárók a testület bő száz tagját élő szóban is meghívták volna, csakhogy a svájci elnök – azon túl, hogy lehetővé tette a gyűlés végigkövetését – a belső szabályzatra hivatkozva, ezt nem tette lehetővé. Öt percre viszont szót kapott Klárik Attila kongresszusi tag, aki viszont egy másik bizottságban tevékenykedik.
Román idézetek a nemzetállamról
A háromszéki tanácsos hangsúlyozta, hogy három megye negyvennyolc önkormányzatának, és ezzel csaknem 335 ezer lakónak az üzenetét tolmácsolja. „Hiba lenne félresörpörni az önkormányzatok autonómiakiáltványait csak azért, mert a prefektusok vagy a romániai bíróságok szerint netán jogilag valami sántít" – hívta fel a kongresszustagok figyelmét a háromszéki képviselő.
Kisebbség és decentralizáció a plenáris ülésen is
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa plenáris ülésének napirendjén is több, a kisebbségekhez kötődő kérdés szerepelt. A küldöttek előbb a skóciai népszavazás eredményeit értékelték, majd az ukrán decentralizációs folyamat felgyorsítását sürgették. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a régióknak. Klárik Attila kongresszusi tag a Krónikának nyilatkozva úgy vélekedett, a két kérdés napirendre tűzése „még inkább kiemeli" a Székelyföld ügyét.
Emlékeztetett, hogy az évek során a román hatalom mindenféle önállósodási kísérletet már csírájában elfojtott. Klárik kifejtette, hogy eddigi tapasztalataik alapján Székelyföld lakói attól tartanak, hogy a Bukarest által tervezett régiófelosztásban még inkább sérülnek a magyarság nyelvi és kulturális jogai. Hozzátette, a kormány elképzelése egyáltalán nincs tekintettel a helyi sajátosságokra.
Felszólalása végén Klárik Attila is arra kérte a monitoringbizottságot, hogy a helyszínen vizsgálja meg a székelyföldi helyzetet, és vállalja fel a felek közti közvetítést.
Amint várható volt, a replika nem váratott magára. A román delegáció vezetője, Ludmila Sfârloagă az alkotmány első, Románia nemezetállami, egységes és feloszthatatlan mivoltát leszögező pontját idézte. A Prahova megyei tanács szociáldemokrata alelnöke pártbeli felettese, Liviu Dragnea tavaly küldött leveléből is idézett, miszerint a régiókialakítás nem tartozik az önkormányzatok kompetenciájába. Sfârloagă már tavaly júliusban, Chişinăuban is keresztbetett a székely ügynek, amikor sikerült elnapoltatnia a kérdés megvitatását.
Átpasszolt „kényes ügy"
Nem volt túlságosan biztató a francia, olasz, portugál és moldáviai álláspont sem. Szinte valamennyi felszólaló azzal hárította el az etnikai színezetet kapott székelyföldi kérdést, hogy az nem tartozik a kongresszus hatáskörébe. Nem jogi, hanem politikai ügy, amit ráadásul nem Strasbourgban, hanem otthon kell megoldani – vélekedtek a hozzászólók.
Magyar Anna Csongrád megyei fideszes politikus volt az egyetlen, aki megkérdezte: Romániában alkotmányellenes kérni valamit? „A régiót nem körbehatárolni, hanem meghatározni kell. Vagy az lenne a legjobb megoldás, ha erről a kérdésről nem tárgyalnak, inkább fentről határozzák meg?" – tette fel a kérdést a magyarországi politikus, aki raportőrök kijelölését és egy jelentéstevő bizottság létrehozását szorgalmazta.
Összegzésében Philippe Receveur bizottsági elnök azzal zárta le a több mint ötvenperces vitát, hogy Székelyföld ügye valóban kényes ügy, amivel nem a monitoringbizottságnak, hanem a kongresszus vezetőtestületének kell foglalkoznia.
A meghívás marad, a látogatás elmarad
Amint beszámoltunk róla, a kongresszust megelőzően az RMDSZ és az MPP vezetői közösen fordultak Jean-Claude Frécon kongresszuselnökhöz, Andreas Kiefer főtitkárhoz, valamint Philippe Receveurhöz, a monitoringbizottság elnökéhez. Levelükben Kelemen Hunor és Biró Zsolt leírták, azt szeretnék, ha az Európa Tanács és az Európai Unió aktív támogatásával és a román politikai osztállyal való demokratikus és érdemi párbeszéd útján sikerülne megoldást találni a romániai magyarság kérdéses ügyeire.
A két romániai magyar politikus ugyanakkor azt javasolta, hogy a romániai helyszíni ülést előkészítendő, 2015. november elsejéig az Európa Tanácsnak egy tényfeltáró bizottsága vizsgálja meg a közigazgatási szubszidiaritás elvének, valamint az önkormányzati jogok érvényesülését a romániai magyar közösség körében – ide értve a települési és a megyei szintű önkormányzatokat is –, különös tekintettel a székelyföldi állapotokra. A felkérésre írásos válasz nem érkezett, de a keddi döntés felért egy udvarias, de határozott elutasítással.
Nem épp olyan fekete az ördög
A Strasbourgba elutazó székelyföldi küldöttség RMDSZ-es és polgári párti tagjai úgy értékelték, csupán egy csata veszett el, nem a háború. Klárik Attila arról beszélt lapunknak az ülésteremből kijövet, hogy a továbbiakban, a román félhez hasonlóan, a magyar küldöttségnek is jobban elő kell készítenie a lobbit. „Nagyobb összhangra, átgondolt diszkurzusra van szükségünk" – sommázta a feladatokat a háromszéki tanácsos.
Ezzel a bizottság póttagja, Antal Árpád is egyetértett, mondván, hogy komoly munka vár az RMDSZ-re. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nincs ok a búslakodásra, hisz tudvalévő, hogy 2016-ban Románia ET-monitorizálásra számíthat. Ennek kapcsán a tanács számon kérheti a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának alkalmazását. Antal az utóbbi két évtized Fehér Könyvének az elkészítését javasolta.
A két erdélyi magyar politikai alakulat képviselői úgy vélték, azzal, hogy egy két és félórás bizottsági ülésen, melynek napirendjén csaknem tizenkét pont szerepelt, közel egy órát beszéltek a Székelyföldről úgy, hogy annak nevét a román delegációvezetőtől kezdve az ülésvezető svájci elnökig ki is mondták, egyáltalán nem számít rossz eredménynek. Mint ahogy az sem, hogy a délutáni órákban több befolyásos ET-taggal tudtak szót váltani a térség és lakói kéréséről.
Szucher Ervin, Strasbourg
Krónika (Kolozsvár)2015. március 25.
Biró Zsolt: a székely autonómia nem kerül le a napirendről
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatta a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ Strasbourgban tartózkodó delegációja. A találkozóra azt követően került sor, hogy a testület Monitoring Bizottsága kimondta, hogy nem kompetens annak a dokumentumnak a vizsgálatára, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke tájékoztatta Andreas Kiefert a romániai régióátszervezési tervekről és az „autonómiapárti határozatok” elfogadásáról. Kiemelte, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés hátrányosan érintené Székelyföld lakóit. „Ez ellen több ízben is tiltakoztunk, de a központi Román hatalom elzárkózik a párbeszédtől, nem ad lehetőséget népszavazások megszervezésére, ez késztette a helyi tanácsokat az elvi határozatok elfogadására. Románia minden eszközzel gátat szab a közösségi akarat kinyilvánításának, így például olyan alapvető jogok, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a gyülekezési jog gyakorlása is sérül, ha a régióátszervezés kérdése képezi annak tárgyát, ahogy történt ez március 10-én, Marosvásárhelyen.” – mondta Biró Zsolt, aki hozzátette, hogy az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve sérül.
„Azt szeretnénk ha régiókat elismernék és nem kijelölnék Romániában” mondta az MPP elnöke, aki arra is rávilágított, hogy korábban egy román alkotmányjogászokból álló bizottság (Stanomir Bizottság) ugyanerre a következtetésre jutott, de mégsem alkalmazzák ezt a demokratikus elvet. Biró Zsolt reményét fejezte ki, hogy ha most nem is kerül sor monitorizálásra, de a a 2016-ban esedékes romániai monitoring esetében hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a demokráciadeficitre hívta fel a figyelmet. „Románia uniós csatlakozását követően 2007-től folyamatosan „visszavesznek” jogainkból, legyen szó bármilyen közösségi jogról” fogalmazott.
Az MPP delegációjában két olyan polgármester kapott helyet, akik olyan településeket képviselnek, amelyek elfogadták az autonómia-határozatokat, így Gyergyószentmiklós képviseletében Nagy Zoltán alpolgármester és Kápolnásfalu polgármestere Benedek László kísérte el Biró Zsoltot az Andreas Kiferrel folytatott megbeszélésre. Az RMDSZ-t Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és Klárik Attila Kovászna megyei tanácsos képviselte. (Délelőtt a monitoring Bizottság ülésén jelen volt Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnöke is.)
Andreas Kiefert a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának tegnapi (keddi) plenáris ülésen választották újra a testület főtitkárának.
A székelyföldi küldöttség érdeklődéssel követi a plenáris ülés munkálatait, hiszen számos olyan kérdés szerepel napirenden, amely áttételesen érinti a székelyföldi helyzetet. Ilyen a skóciai népszavazás eredményeinek értékelése illetve az ukrán decentralizációs folyamat kérdésköre, melyet sokan sürgetnek. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a régióknak.
Közlemény
Erdély.ma2015. március 25.
Félresöpört autonómia (Strasbourgi napirenden Székelyföld)
Nem döntött az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyében, visszautalták az állandó bizottságnak. Így sikernek nehezen nevezhető a háromszéki önkormányzati vezetők strasbourgi útja, ám a monitoringbizottság elutasítását mégsem tekintik kudarcnak, bő egy órán keresztül Székelyföld volt a téma, és a jövőben lehet hozadéka, hogy a jelenlevők ízelítőt kaptak az erdélyi magyarság gondjaiból – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki póttagként volt jelen a tegnapi ülésen.
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusába minden Európa tanácsi tagállam delegál képviselőket, Románia tíz taggal van jelen a testületben, az erdélyi magyarságot egyedül Klárik Attila háromszéki megyei tanácstag képviseli, az ő feladata volt megindokolni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezését. Az SZNT más nemzetközi fórumok mellett ezt a testületet is megkereste, tudomásukra hozta, hogy eddig ötven székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is, de azt is, hogy a román kormányt képviselő prefektúrák megtámadták ezeket a határozatokat, és jelentős részüket a bíróságok már érvénytelenítették. Az SZNT beadványában szerepel az erdélyi magyarság aggodalma Románia tervezett közigazgatási átszervezése miatt.
A kongresszus több halasztás után tegnap strasbourgi ülésén tűzte napirendre a kérdést. Antal Árpád a Háromszéknek elmondta, a bizottság elnöke előbb ódzkodott, de végül belement, hogy póttagként ő is részt vegyen az ülésen felszólalási jog nélkül, és hosszas meggyőző munkára volt szükség, hogy beengedjék a terembe Tamás Sándor tanácselnököt, aki így az asszisztensek közül követhette a vitát. Biró Zsoltnak, az MPP elnökének már nem volt ilyen szerencséje.
A két és egynegyed órás ülésnek tizenkét napirendi pontja volt, és végül jó órát foglalkoztak az erdélyi magyarság ügyével, melyet „kényes kérdésként” minősített a bizottság svájci elnöke, Philippe Receveur. Klárik Attilának tíz perc állt rendelkezésére, és elmondta, három megye negyvennyolc önkormányzatának és ezzel csaknem 335 ezer lakónak az üzenetét tolmácsolja. „Hiba lenne félresöpörni az önkormányzatok autonómiakiáltványait csak azért, mert a prefektusok vagy a romániai bíróságok szerint netán jogilag valami sántít” – hívta fel a kongresszustagok figyelmét. Kitért arra is, politikai konszenzus van a magyarság politikai szervezetei között, hogy a román kormány által tervezett régiósítás jelentős veszélyeket hordoz a magyarság számára, meggyőződésük, Bukarest célja olyan régiókat kialakítani, melyek egyikében sincs magyar többség. Arra kérte a monitoringbizottságot, kísérje figyelemmel a folyamatot, és emeljen szót, ha beigazolódnak ezek a félelmek. Ugyanakkor meghívta a testületet, 2016-os első negyedévi ülését tartsa Sepsiszentgyörgyön.
A román delegációt vezető Ludmila Sfirloaga Prahova megyei önkormányzati képviselő szintén tízperces válaszában elsősorban azt emelte ki, hogy a székelyföldi önkormányzatok határozatai egy etnikai alapú területi autonómia létrehozatalát kérik, ez pedig ellentmond Románia alkotmányának. Ugyanakkor kitért arra is, a régiósítás nem az önkormányzatok, hanem a kormány hatáskörébe tartozik. Hosszan és részletesen idézte Liviu Dragnea miniszter tavaly e kérdésben írt válaszlevelét. A két felszólalás után jó páran hozzászóltak a vitához, többségük úgy ítélte meg, a kérdés nem tartozik a bizottság hatáskörébe, Románia belügyéről van szó, melyet itteni párbeszéddel kell megoldani. „Többen is tanácsolták, hogy amikor megfogalmazzuk törekvéseinket, ne területi autonómiáról, hanem a különleges státusú régiókról beszéljünk, mert az autonómia máshol is érzékeny téma” – magyarázta Antal Árpád. Néhány hozzászólás mögött egyértelműen tetten érhető volt a román lobbi, az SZNT kérése mellett csak a magyarországi Magyar Anna Fideszes képviselő érvelt. A vitát végül az ülésvezető zárta le, egyértelműen kimondta, nem tartozik hatáskörükbe a kérdés, jövőben az ET úgyis monitorozza, hogy Románia miképpen teljesítette vállalásait, és akkor majd odafigyelnek erre a vetületre is – mondta el Antal Árpád. Kifejtette, egyértelmű siker az lett volna, ha a bizottság kijelöl egy raportőrt, és elindítják Románia monitorozását ez ügyben, ám elégedettek lettek volna akkor is, ha most ugyan nem születik döntés, de tartanak egy kihelyezett ülést Sepsiszentgyörgyön.
„Kudarcnak így sem nevezném azt, ami történt, ott voltunk, beszéltünk Székelyföldről, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy elkészítünk egy árnyékjelentést és egy fehér könyvet az erdélyi magyarság helyzetéről, ezeket bemutatjuk jövőben a Romániát monitorizáló bizottságnak. Rendkívül nagy munka az alapos dokumentáció összeállítása, de talán meglehet a hozadéka, előrelépést érhetünk el” – fejtette ki Antal Árpád.
Pár nappal az ülés előtt Kelemen Hunor, az RMDSZ és Biró Zsolt, az MPP vezetője írt levelet a kongresszus elnökének, főtitkárának és a monitoringbizottság elnökének. Ebben a romániai régiósítási tervekre és az ukrajnai konfliktusra utalva kijelentették: nem szeretnék, ha a romániai magyar közösség megoldatlan problémái ürügyet szolgáltatnának az Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak a térségben. Egyben azt kezdeményezték, hogy a monitoringbizottság tartsa Sepsiszentgyörgyön a 2016. eleji kihelyezett ülését.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 26.
Kipakoltak bajainkról (Székelyföldiek Strasbourgban)
Nem ért véget a székelyföldi küldöttség programja a félsikernek minősített strasbourgi kongresszusi ülés után: kedden délután az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának frissen újraválasztott főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatták a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól. Az eseményről az MPP számolt be sajtóközleményben.
A Magyar Polgári Párt és az RMDSZ Strasbourgban tartózkodó delegációját azt követően fogadta Kiefer, hogy a testület monitoring- bizottsága kimondta: nem hivatott annak a dokumentumnak a vizsgálatára, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke tájékoztatta Andreas Kiefert a romániai régióátszervezési tervekről és az „autonómiapárti határozatok” elfogadásáról. Kiemelte, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés hátrányosan érintené Székelyföld lakóit. „Ez ellen több ízben is tiltakoztunk, de a központi román hatalom elzárkózik a párbeszédtől, nem ad lehetőséget népszavazások megszervezésére, ez késztette a helyi tanácsokat az elvi határozatok elfogadására” – fejtette ki Bíró Zsolt. Kitért arra is, hogy Románia minden eszközzel gátat szab a közösségi akarat kinyilvánításának, így például olyan alapvető jogok sérülnek, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a gyülekezési jog gyakorlása – utalt a március 10-ei marosvásárhelyi tiltásra. Hozzáfűzte, az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve sérül. „Azt szeretnénk, ha a régiókat elismernék, és nem kijelölnék Romániában” – mondta az MPP elnöke, aki arra is rávilágított, hogy korábban egy román alkotmányjogászokból álló bizottság (Stanomir Bizottság) ugyanerre a következtetésre jutott, de mégsem alkalmazzák ezt a demokratikus elvet. Biró Zsolt reményét fejezte ki, hogy a 2016-ban esedékes romániai monitoring esetében hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a demokráciadeficitre hívta fel a figyelmet. „Románia uniós csatlakozását követően, 2007-től folyamatosan „visszavesznek” jogainkból, legyen szó bármilyen közösségi jogról” – fogalmazott. Az MPP delegációjában két olyan településvezető kapott helyet, ahol elfogadták az autonómiahatározatot, Gyergyószentmiklósról Nagy Zoltán alpolgármester és Kápolnásfaluról Benedek László polgármester kísérte el Biró Zsoltot az Andreas Kiferrel folytatott megbeszélésre. Az RMDSZ-t Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Klárik Attila Kovászna megyei tanácsos képviselte. A székelyföldi küldöttség érdeklődéssel követi a plenáris ülés munkálatait, hiszen számos olyan kérdés szerepel napirenden, amely áttételesen érinti térségünk helyzetét. Ilyen a skóciai népszavazás eredményeinek értékelése, illetve az ukrán decentralizációs folyamat kérdésköre, melyet sokan sürgetnek. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a területén lévő régióknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 2.
Antal Árpád: veszélyes folyamat indult el a Mikó-üggyel
Markó Attila járulékos áldozata annak – az esetekben jogos – politikusok ellen irányuló üldözésnek, amely parlamenti képviselői tisztsége során indult, és valószínűleg a legjobb döntést hozta lemondásával – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Markó Attila parlamenti képviselői tisztségéről való lemondásával kapcsolatban Antal Árpád kifejtette, azzal a meggondolással jelölték néhány évvel korábban erre a címre, mert azt az üzenetet akarták megfogalmazni, hogy nem az számít, kinek hova szól a lakcíme, hanem az: amennyiben magyar ügy miatt került bajba valaki, azt segíteni kell. Sepsiszentgyörgy polgármestere nyomatékosította, ez történt Markó Attila esetében, aki az erdélyi magyar közösségnek tett munkája során került bajba.
A városvezető megjegyezte: visszatekintve, Markó Attila parlamenti képviselőnek jelölésével inkább ártottak, mint segítettek. Ennek oka, hogy időközben kialakult egyfajta politikusok felé irányuló üldözés, amely bár részben jogos, de ennek a folyamatnak járulékos áldozatai is vannak, s utóbbi helyzetbe került Markó Attila is. „Teljes mértékben biztos vagyok, hogy a Mikó-ügyben igaza volt és van, ahogyan abban is, hogy meg fogjuk érni még azt a pillanatot, amikor valahol valaki ki fogja mondani: ez egy nagy visszaélés volt jogállami szempontból” – fogalmazott Antal. Mint magyarázta, egyszer mindenki meg fog győződni arról, hogy igazságtalanság történt Markó Attilával szemben, még akkor is, ha ezt nem Romániában, hanem Strasbourgban, vagy máshol mondják ki.
Antal arra is kitért, hogy azon korábbi véleménye, miszerint a Mikó-ügy, valamint az RMDSZ-es parlamenti képviselővel kapcsolatos döntés nem más, mint az erdélyi magyar közösség ellenállóságának tesztelése, bebizonyosodni látszik. „Az, hogy a katolikus egyházak ellen és más történelmi egyházak visszaszolgáltatási eseteiben kezdenek indulni eljárások, megerősíti azt a feltevést, hogy igazunk volt a kijelentéssel” – tette hozzá az elöljáró, aki arra is rámutatott: valakik, valahol Romániában eldöntötték azt, hogy a magyar közösségtől vissza kell venni mindazt, amit vissza lehet. „Ott van az asztalomon most is néhány dokumentum, például a katonai központról, amely a katolikus egyházé volt” – említette példaként Antal azt az épületet, amelyet már 25 éve használ a katonaság, és mint mondta, mindent kitalálnak annak érdekében, hogy ne kelljen visszaszolgáltatniuk. Antal azt is megjegyezte, ezen történések ideje alatt mások kapnak meg olyan ingatlanokat, amely nem volt az adott intézményé.
Nagyon veszélyes folyamat indult el ilyen értelemben – hívta fel a figyelmet Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Nagyon meredek számomra eljutni oda, hogy egy ügyész azt írja: bűncselekmény az, ha valaki nem vett részt egy döntésben. Olyan irányba halad ez az ország, amelynek még nem lehet tudni, mi lesz a vége” – jegyezte meg a polgármester. Hozzáfűzte, az elmúlt huszonöt évben valakik tudatosan építették fel azt a rendszert, amelyben a politikusok, a véleményformálók és a vállalkozók egy része is kiszolgáltatott és megzsarolható lehet.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro2015. április 3.
Antal Árpád nem kételkedik Markó Attila ártatlanságában
Antal Árpád tűzbe tenné kezét Markó Attiláért, biztos benne, hogy nem követett el törvénytelenséget. Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón kifejtette: Markó Attila a kialakult helyzetben a legjobb döntést hozta, amikor lemondott képviselői mandátumáról, hiszen nehezen lehet elvárni, hogy bízzon a román igazságszolgáltatásban egy olyan embertől, akit évek óta ártatlanul meghurcolnak. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint 2012-ben azért döntöttek Markó Attila képviselő jelöltsége mellett, mert bár nem volt helybéli, de azt akarták üzenni, hogy ha egy magyar ember bajba kerül, nem engedik el a kezét.
Antal Árpád szerint beigazolódott, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyével az erdélyi magyarság immunrendszerét tesztelték, hiszen már a katolikus egyház visszaszolgáltatott ingatlanjai kapcsán is vizsgálódnak. „Valakik Romániában eldöntötték, hogy a magyar közösségtől vissza kell venni amit lehet", nyilatkozta a polgármester.
Példaként a sepsiszentgyörgyi katonai központ ügyét említette, amelyet arra hivatkozva nem adnak vissza a katolikus egyháznak, hogy az udvaron garázst építettek. Az egyház hiába fizetné ki annak ellenértékét, a visszaszolgáltatást hátráltatják, mondta a polgármester.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma2015. április 3.
Antal Árpád: Markó Attila áldozat
Utólag úgy tűnik, nem segítettünk, hanem ártottunk Markó Attilának azzal, hogy háromszéki képviselőnek választottuk, de annak idején azért jelöltük, mert így is ki akartuk fejezni: egy egész közösség áll mögötte, aki a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt évekig tartó meghurcoltatásokat viselt el – fejtette ki tegnap Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi polgármester és helyi RMDSZ-elnök jogosnak tartja az általánossá vált politikusellenes hangulatot, de továbbra is úgy véli, hogy Markó Attilát igazságtalanul ítélték el a Mikó-perben, és alaptalanul vádolják a Bica-ügyben is, járulékos áldozata a „valószínűleg sumákolók” ellen indított igazságszolgáltatási hullámnak. Markó Attila feladata a visszaszolgáltatási bizottságban az volt, hogy az erdélyi igényléseket ne hagyja félreseperni. Antal biztos abban, hogy a Mikó-ügyben valahol valaki egyszer kimondja, hogy jogállami szempontból súlyos visszaélés történt, de erre várhatóan nem egyhamar és nem Romániában kerül sor.
Antal Árpád korábban már közölte, és most is úgy gondolja, hogy a Mikó visszaállamosításával a romániai magyarság immunrendszerét, védekezőképességét tesztelték, és sajnos, erre mutat az is, hogy a katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanok ügyében is vizsgálatot indítottak. Valahol valakik eldöntötték, hogy a magyar közösségnek nem lehetnek javai – például a sepsiszentgyörgyi katonai központot sem adják vissza a római katolikus egyháznak, holmi garázsépítésre és hasonlóan átlátszó kifogásokra hivatkozva –, miközben mások azt is megkapják, ami soha nem volt az övék. Nagyon veszélyes folyamatok indultak el most Romániában, ha egy ügyész azért kérheti valaki letartóztatását, mert nem vett részt egy döntésben. Önként adódik a kérdés: hol voltak eddig a bűnüldöző szervek, miért hagyták a dolgokat idáig fajulni? A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint valakik tudatosan úgy építették fel a rendszert, hogy a politikusok, vállalkozók, újságírók egy része is kiszolgáltatott és zsarolható legyen, és az elitet lehessen lefejezni, ha elindul a leszámolás. Markó Attila esetében a média nyomása is nagyobb volt, mint több, valóban gyanús ügyben, ezért érthető a lemondása: a Mikó-perben kimondott ítélet és egy távollétében született döntésért megfogalmazott vád után Antal szerint „a román igazságszolgáltatásban bízni naivitás”.
Markó Attila nem kíván visszatérni
A jelenleg Magyarországon tartózkodó Markó Attila az MTI kérdéseire válaszolva közölte: maga is híve a korrupcióellenes harcnak, és vallja, hogy a korrupt politikusokat felelősségre kell vonni, de hangsúlyozta, ő soha nem kért és nem kapott csúszópénzt, és az ellene folyó vizsgálat a jogállamiság alapjait sérti. Elmondta, ha a román hatóságok a kiadatását kérik Magyarországtól, és ezt a kérelmet megfelelőképpen megindokolják, a magyar hatóságok rendelkezésére áll. Egyelőre csak az a vád ellene, hogy tagja volt a kártérítéseket megítélő bizottságnak, ami sehol a világon nem bűncselekmény, még kevésbé korrupció. A politikus úgy véli, a román igazságszolgáltatás a restitúció és a kárpótlás leállításának, a visszaszolgáltatott javak visszaállamosításának az eszközévé vált, amit szerinte Magyarország és Európa sem nézhet tétlenül.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 3.
Nagyobb pontot
Kelet-Közép-Európa színházi központja volt Sepsiszentgyörgy a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál ideje alatt – véli Antal Árpád polgármester. Az elöljáró szerint pozitív hozadéka a rendezvénynek, hogy a szakma képviselői nálunk gyűltek össze, még akkor is, ha akadtak, akik olyan kritikát fogalmaztak meg, miszerint az előadóterem felét színházi emberek foglalták el, és csak a másik felében kaptak helyet a klasszikus értelemben vett nézők. „Sepsiszentgyörgy az első fesztivál megrendezésekor felkerült egy térképre, fontosnak tartom, hogy ezen ott is maradjunk, és ez a pont egyre nagyobb legyen ott” – közölte a városvezető.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. április 3.
Antal Árpád: visszavennék a magyaroktól, amit tudnak
Járulékos áldozata a politikusüldözésnek Markó Attila – vélekedett csütörtökön Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
Leszögezte, a jelenlegi helyzetben Markó Attila a legjobb döntést hozta, amikor lemondott sepsiszentgyörgyi parlamenti mandátumáról. „miután a Mikó-ügyben évekig ártatlanul meghurcolták, nem várhatja el tőle senki, hogy bízzon a romániai igazságszolgáltatásban” – nyilatkozta Antal, aki szerint beigazolódott, hogy a Mikó-ügy az erdélyi magyar közösség immunrendszerének tesztelése volt, hiszen immár a római katolikus egyház visszaszolgáltatott ingatlanjai után vizsgálódnak.
„Veszélyes folyamat indult el: valakik Romániában eldöntötték, hogy a magyar közösségtől vissza kell venni, amit lehet” – fogalmazta meg az elöljáró, példaként említve a sepsiszentgyörgyi katonai központnak otthont adó ingatlant, amelyet 25 éve sikertelenül próbál visszaszerezni a katolikus egyház.
Legutóbb arra hivatkoztak, nem adhatják vissza, mert építettek egy garázst az udvarra, az egyház pedig hiába ajánlotta fel, hogy kifizeti a beruházást. A polgármester szerint Markó Attila feladata a kárpótlási bizottságban az volt, hogy figyeljen oda, az erdélyi ügyekkel is foglalkozzanak, különben azok ritkán és nehezen kerültek napirendre.
A politikusüldözés kapcsán ugyanakkor kifejtette, teljesen jogosnak tartja, viszont felvetődik, mit tettek az ellenőrző szervek az elmúlt tíz-tizenöt év alatt, eddigi hallgatásukkal ők is bűnrészesei az ország „kizsigerelésének”.
„Az elmúlt évtizedekben tudatosan építettek ki egy olyan rendszert, hogy a politikum, a média és a vállalkozók egy része kiszolgáltatott és megzsarolható legyen, hogy amikor eljön az ideje, beindítsák a leszámolást, és lefejezzék az addig kialakult elitet” – jelentette ki a polgármester.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)2015. április 4.
Marosvásárhely márciusa (1.)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt.
Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt.
A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.”
Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom!
Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek!
Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett.
Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem.
Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme!
Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni.
Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal)
Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. április 18.
Erősebb, jobb magyar közéletért – Antal Árpád a jövőről
Az „újratervezés” jegyében zajlik április 17–18-án Kolozsváron az RMDSZ 12. kongresszusa. Erről az újratervezésről kérdeztük Antal Árpádot, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnökét, aki az elkövetkező évek feladataként három fő kérdést fogalmazott meg: sokkal több empátia és szolidaritás a magyar közösségen belül, a regionális különbségek markánsabb megjelenítése a szervezeten belül, valamint a magyar–magyar viszony rendezése.
Antal Árpád a Székely Hírmondó érdeklődésére kifejtette, nem lehet elég gyakran hangsúlyozni „mennyire bonyolult helyzetben” van az erdélyi magyarság azáltal, hogy körülbelül 45 százalékuk tömbben él, 20 százalékuk szórványban, 35 százalékuk pedig interetnikus környezetben.
– Nagyon nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, aminek köszönhetően például egy kézdivásárhelyi ugyanúgy magáénak érzi a szervezetet, mint egy olyan magyar ember, aki talán egyedül él egy román településen. A következő hónapok és évek nagy kihívása, hogy megnézzük, újra lehet-e éleszteni, építeni az erdélyi magyar szolidaritást, létre tud-e jönni az erdélyi magyar közösségben egyfajta konszenzus azzal kapcsolatosan, hogy milyen nagy közösségi projektek mentén kell cselekedni – fogalmazott.
Mint elmondta, akkor van jövője a közösségnek, ha mindenki kicsit aktívabban részt vesz a politikában – és ez igaz az újságírókra is, az értelmiségre és a civilekre egyaránt.
Antal elismeri, hogy érezhető egy nagyfokú türelmetlenség és ingerültség, nemcsak a magyar, hanem az egész román társadalomban, ami nyilván a politikai osztállyal szemben is markánsan megfogalmazódik, mert 25 évvel a rendszerváltás után mindenki sokkal jobban szeretne élni, nagyobb biztonságban szeretné tudni saját magát és a családját. Valamint az is tény, hogy a székelyföldi emberek sokkal több eredményt vártak az RMDSZ-től az olyan nagy közösségi projektek tekintetében, mint Székelyföld autonómiája.
Azonban, tette hozzá, nem vezet eredményhez, „ha csak az RMDSZ-től várják a csodát azok, akik eddig nem vállaltak aktív közéleti szerepet, de aggódva figyelik a közélet alakulását”.
– Meg vagyok győződve arról, ha sokan szerepet vállalnak azok közül, akik eddig nem tették, de van markáns véleményük, vannak elképzeléseik, és szeretnének a közösségért tenni, akkor ez a csapat erősebb és jobb lesz – szögezte le.
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy „az újratervezés” része a regionális különbségek markánsabb megjelenítése is az RMDSZ-en belül, mert ez elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösségben elinduljon egy reális párbeszéd a regionális különbségekről, és az ezekkel kapcsolatos konszenzusos megoldásokról.
Ugyanakkor rámutatott, hogy van egy nemzedékváltás az RMDSZ-ben, és ennek az új nemzedéknek, amely egyre több teret és szerepet kap, szüksége van a közösségen belüli szolidaritásra. – Lehet azt mondani, hogy nem szólította meg az RMDSZ eléggé a szakmai köröket, az erdélyi értelmiséget, akkor pedig az RMDSZ feladata az elkövetkezőkben az, hogy ezt megtegye. Kérdés, hogy akkor megfelelő pozitív válasz érkezik-e? – tette hozzá. Antal az elkövetkező időszak feladatának tekinti a többi magyar szervezettel való együttműködést is, hangsúlyozva, hogy „félre kell tenni a magyar–magyar harcot”.
– Teljesen jogos, amikor valaki megfogalmazza: azt az energiát, amit arra fordítanak a magyar politikusok, hogy más magyar politikusokkal vitatkozzanak, inkább arra kéne fordítani, hogy a románokat meggyőzzük az igazunkról nagyon sok kérdésben. Tehát az újratervezésnek része kell legyen az is, hogy félre kell tenni a sérelmeket – nyilatkozta az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke.
Kiss Edit
Székely Hírmondó
Erdély.ma