udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 141 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-141

Névmutató: Cseresznyés Pál

2004. szeptember 28.

Az 1990-es marosvásárhelyi fekete március mártírja, Cseresznyés Pál a Dunakanyarban megrendezett Magyar Sziget fesztiválon jelen volt, a szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnökeként. A mozgalom minden hónapban támogatja őt. Tavaly jelent meg Cseresznyés Pál önéletrajzi könyve /Március mártírja. A marosvásárhelyi Cseresznyés Pál kálváriája (1991. január 16-1996. december 24), a szerző magánkiadása, 2003/ Tófalvi Zoltán előszavával. Cseresznyés Pál a könyvet azzal kezdte, hogy mindenkinek megbocsát. Úgy érzi, hogy magyarnak lenni azt jelenti: szeresd a közösségedet, a nemzetedet és a hazádat. Cseresznyés Pálnak van még egy nótagyűjtése, remélhetőleg hamarosan napvilágot lát, 113 ritka nóta lekottázva. Azok az emberek, akik ezeket a nótákat tudták, már jórészt meghaltak. – A Történelem főutcája nevet viselő rendezvényeknek hamarosan Cseresznyés Pál is az egyik állandó tagja, szereplője lesz. Ő a HVIM-et is elkísérte Szegedre, amikor nemrég a délvidéki magyarellenes atrocitások ellen tartott tiltakozó nagygyűlést. /Fábián Tibor: Március mártírja. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 28./

2005. március 18.

1990. március 16–17-án véres tüntetések zajlottak Marosvásárhelyen. Egy gyógyszertár bejáratára kétnyelvű feliratot függesztettek ki, emiatt a román tömegek több embert megvertek. A Vatra Romaneasca magyarellenes tüntetést szervezett, és a felheccelt tömeg magyar vért követelt: kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak, Tőkés Lászlónak és Kincses Elődnek. Március 19–21. Román buszok a környező falvakból újabb tömegeket hoztak Marosvásárhelyre, akik az RMDSZ székházát fejszékkel és dorongokkal ostromolták meg. Mintegy 75 ember maradt az épületben, akiknek a később megérkező katonaság szabad elvonulást ígért, ám amikor kijöttek, az indulatoktól elvadult tömeg láncokkal és botokkal ütlegelni kezdte őket. A katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket. Sütő András súlyosan megsérült, fél szemére megvakult, és több bordája eltörött. A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolta a marosvásárhelyi vérengzésért. Király Károly visszautasította ezt a megállapítást. 1991. január 19. Előzetes letartóztatásba helyezték Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakost, akit a tüntetések idején készült filmfelvétel alapján azonosítottak azzal, aki belerúgott Mihail Cofariu román tüntetőbe. A perben Cseresznyés Pál egyetlen rúgásért 10 év börtönre ítélték, ebből hat évet letöltött, végül a nemzetközi nyomásnak engedve, 1996 karácsonyán szabadon engedték. /Emlékeztető 1990. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 18./

2005. március 21.

1990 „fekete márciusáról” emlékeztek meg március 19-én Marosvásárhelyen: a Bernády Házban az RMDSZ találkozott az akkori események áldozataival, este a Kultúrpalotában pedig Kincses Előd meghívottai idézték fel a véres napokat. Az RMDSZ meghívta azokat, akik 1990. március 19-én a Bolyaiak terén a szövetség akkori székházának padlásán rekedtek. A találkozón jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke is. E rendezvényre várták az akkori események áldozatainak – Gémes István, Csipor Antal, Kis Zoltán – leszármazottait, illetve a börtönt megjárt Cseresznyés Pált és Juhász Ilonát, valamint Sütő András írót. Ugyancsak Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében Kincses Elődnek, a márciusi események egyik főszereplőjének a meghívására Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu, a bukaresti Emberi Jogok folyóirat igazgatója tartott előadást. A megemlékezésen részt vett Tőkés László püspök és Király Károly, az RMDSZ volt elnöke. Tizenöt évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen, egy gyógyszertár bejáratán feltüntetett magyar felirat felbőszítette a román tömeget, amely március 16-án randalírozott a városban. Az események 19–20-án tetőztek, amikor a Görgény völgyéből behozott parasztok a város főterén Bolyai és Sütő András életét követelték. Az RMDSZ-székház padlásán rekedt akkor 78 személy. Annak ellenére, hogy a hatóságok biztonságos elvonulást ígértek számukra, fizikai bántalmazás árán hagyhatták el csak az épületet, Sütő András író elvesztette fél szemét. Március 20-án a város magyarságának békés tüntetését a főtéren román falvakból újból behozott, gyűlöletre buzdított csoportok zavarták meg, botokkal felfegyverkezve estek neki az atrocitások ellen tiltakozóknak. Markó Béla beszédében úgy vélte, 15 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen dőlt el, hogy az erdélyi magyarság politikai eszközökkel akarja jogait kivívni, ugyanakkor nem engedi magát erőszakkal elhallgattatni. 1990-ben ez volt a szándék: a román–magyar konfrontációt, egy a boszniai vagy koszovói példához hasonló útra terelni, amelyen a magyarság jogköveteléseit véres erőszakkal akarták eltiporni. A magyarságot nem lehetett olyan útra vinni, amelyet nem akart: ehelyett példás összefogással saját kezébe vette a sorsát, felemelte a fejét és szembe fordult az erőszakkal. /Marosvásárhelyi mementó a „fekete márciusról”. Külön megemlékezést szervezett az RMDSZ és Kincses. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

2005. április 11.

A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

2005. július 5.

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke beszámolt az idei ötödik összmagyar ifjúsági nemzeti fesztivál /Verőce–Kismaros, augusztus 3–10./ programjáról. /Több mint huszonöt koncert, hatvan előadó, ingyenes buszjárat, új faházak, magyarországi és erdélyi sajtóklub./ A helyszín változatlan, a szervezők is ugyanazok. Előadják a délvidéki Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház színdarabját, a Trianon okozta traumáról szóló Halottak Napjától Virágvasárnapig című művet. Dr. Gaudi Nagy Tamás a nemzeti jogvédelemről tart előadást. Az Alfa Szövetség közreműködésével lesz egy magzatvédő sátor. A hagyományos Magyar Sziget Sajtóklubot Bencsik András, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorából ismert Haeffler András, Tóth Gy. László részvételével ismét megrendezik, ahogy az Erdélyi Sajtóklubot is, többek között Borbély Zsolt Attila, Fábián Tibor, György Attila részvételével. Az előadók között lesz Raffay Ernő, Koltay Gábor Bakay Kornél és Kiszely István történészek úgyszintén, de tiszteletét teszi az 1956-os forradalom hőse, Wittner Mária is. A közel tízezer fiatalt vonzó Magyar Sziget még soha nem kapott támogatást az államtól. Az elszakított területekről érkező több száz HVIM-tag számára az egyhetes Magyar Sziget teljesen ingyenes, igaz, cserébe ők részt vesznek a szervezésben, a munkálatokban is. Marosvásárhely hőse, a HVIM tiszteletbeli elnöke: Cseresznyés Pál mint mindig, ezúttal is itt lesz. A magyarországi és erdélyi balliberális média képviselői tavaly is, tucatnyi rosszindulatú, lejárató szándékú cikket írtak. Tavaly az Erdélyi Riport két újságírója lopózott be a Magyar Szigetre, mint egyszerű látogató, majd titokban készítettek egy riportot. Végül egy hazugságokkal, csúsztatásokkal és tévedésekkel teli írás jelent meg az Erdélyi Riportban a Magyar Szigetről. /Fábián Tibor: Magyar Sziget a festői Dunakanyarban. (Verőce–Kismaros, augusztus 3–10.). = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 5./

2005. július 20.

Nem indít eljárást a bukaresti Legfőbb Ügyészség a fekete márciusként elhíresült 1990. márciusi marosvásárhelyi pogrom ügyében, holott az 1989. decemberi események, valamint az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás esetében ez megtörtént. Ilie Botos, Románia főügyésze közölte: a nyomozóhatóság keretében hamarosan különleges ügyészcsapat alakul, amely sürgősségi eljárásban vizsgálja ki a 15 évvel ezelőtti romániai forradalom, illetve a ’90-es bányászjárások dossziéit. A Krónika napilap írásban kért választ a Legfőbb Ügyészségtől: szándékában áll-e a nyomozóhatóságnak eljárást indítania az 1990. március 20–21-i, hat halálos áldozatot és számos sebesültet követelő marosvásárhelyi fekete március kapcsán. A hatóság szűkszavú válaszából kiderül: a Legfőbb Ügyészség nem indít eljárást a másfél évtizeddel ezelőtt Marosvásárhelyen lezajlott események ügyében. Az 1990. március 19-én kirobbant véres etnikai összecsapás kitervelőinek és felbujtóinak megnevezésével a mai napig adós a román hatalom. A pogromot követően kizárólag magyar és roma nemzetiségű személyeket hurcoltak meg, és ítéltek el. Közülük Cseresznyés Pál a rászabott tíz év börtönbüntetésből hatot leült. Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes idén március 21-én elmondta: mindannyian tudjuk, kik azok az emberek, akiket behoztak Vásárhelyre vidékről, akiket husángokkal fölfegyvereztek, de ma már nem róluk kell beszélni, hiszen őket belehajtották, belerántották a konfliktusba. A felbujtókról keveset tudunk, hangsúlyozta. A 15 évvel ezelőtti események idején a Maros Megyei Tanács alelnöki tisztségét betöltő Kincses Előd ügyvéd meggyőződése, hogy a pogromot a román belügyminisztérium 0215-ös számú speciális egysége szervezte. Kincses szerint az RMDSZ vezetősége hibát követett el, amikor 15 évvel ezelőtt leült tárgyalni a Vatra Romaneasca nacionalista szervezet képviselőivel. Kincses Előd, aki közel hatéves magyarországi emigráció után térhetett haza, miután a román hatóságok népirtásra, gyilkosságra és rongálásra való felbujtással vádolták, majd megszüntették ellene az eljárást – nemrég nyilvános vitára hívta ki Virgil Magureanut. A Román Hírszerző Szolgálat egykori parancsnoka azonban nem vállalta a fekete március „örökségével” való szembesítést. /Rostás Szabolcs: A Legfőbb Ügyészség nem indít kivizsgálást a marosvásárhelyi pogrom ügyében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./

2006. január 18.

Traian Basescu államfő elutasította az 1990. márciusi tragikus események nyomán 10 év börtönbüntetésre ítélt Barabás Ernő kegyelmi kérvényét, közölték a 15 éve Magyarországon élő Barabás Ernő védőügyvédjével, dr. Kincses Előddel. Barabás Ernő nem térhet vissza Erdélybe 2007. július 18-a előtt, ekkor évül el ugyanis az ellene hozott ítélet. Barabás Ernőt az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket követően emberölési kísérlet vádjával 10 év börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet 1992 júniusában született meg, akkor, amikor Barabás Ernő már Magyarországon élt politikai menekültként. Ugyanennyit kapott Cseresznyés Pál, akit azonban börtönbe zártak és 5 év után szabadult. Kincses Előd elmondta el, hogy annak idején Emil Constantinescu államelnöknek is benyújtották a kegyelmi kérvényt, azonban választ nem kaptak rá. Kincses Előd megpróbálta elérni annak az ír televízió által készített videofelvételnek a szakértői elemzését, amelynek alapján Barabás Ernőt elítélték, de az igazságügyi szervek ezt a kérést nem vették figyelembe. Kincses ugyanis az akkori német sajtóra és más forrásokra hivatkozva kétségbe vonja, hogy a felvételeken látható személy a görgényhodáki Mihaila Cofariu lenne, és kijelentette, hogy e források szerint a felvételen egy Ioan Sacarea nevű személy látható, aki a későbbiekben öngyilkosságot követett el. Ioan Sacarea soha sem tett feljelentést a márciusi eseményeket követően, Márpedig ha bizonyítható lenne, hogy nem Mihaila Cofariu az áldozat, a Barabás Ernő ellen emelt vád elesne. Az ügyvéd hozzátette, hogy a román állam 1990 óta, amikor Barabás Ernő elhagyta az országot, nem kérte Magyarországtól az elítélt kiadatását. A sajtótájékoztatón Kincses kitért Dan Petru, a Marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészség jelenlegi főügyészének szerepére is a marosvásárhelyi események vádlottai, a magyarok és magyar cigányok ellen folytatott nyomozásban, ezt a szerepet elítélendőnek nevezte és úgy vélte, Dan Petrunak nem kellene a főügyészi funkciót betöltenie. A marosvásárhelyi fekete márciust követően a legnagyobb büntetést, 10 év szabadságvesztést Cseresznyés Pál és Barabás Ernő kapta, 5 évet egy másik személy, míg a többieket hat hónap és 1 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Román nemzetiségű elítéltről csupán egyről tud Kincses Előd. /Antalfi Imola: Az államelnök elutasította Barabás Ernő kegyelmi folyamodványát. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./

2006. január 31.

Traian Basescu elutasította az 1990. márciusi magyarellenes pogrom nyomán elítélt Barabás Ernő kegyelmi kérvényét. Kincses Előd elmondta, ezek után a 15 éve Magyarországon élő Barabás Ernő 2007. július 18-a előtt – ekkor évül el ugyanis az ellene hozott ítélet – nem térhet vissza Erdélybe. A marosvásárhelyi fekete március, a magyarellenes pogrom után a román igazságszolgáltatás mintegy száz személyt, magyarokat és magyar anyanyelvű cigányokat ítélt el. Maga Kincses is csak egyetlen román elítéltről tud. A legsúlyosabb büntetést, 10 év szabadságvesztést Cseresznyés Pál és Barabás Ernő, 5 évest Szabadi Ferenc kapott, míg a többieket hat hónap és 1 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet meghozatalakor a már Magyarországon élő Barabás Ernőt emberölési kísérlet vádjával 1992 júniusában 10 év börtönbüntetésre ítélték. Kincses Előd elmondta: első ízben még Emil Constantinescu idején folyamodtak elnöki kegyelemért, eredménytelenül. Ion Iliescu regnálása idején nem látták értelmét az újabb próbálkozásnak, abban viszont reménykedtek, hogy 15 évvel a történtek után Traian Basescu államfő megkegyelmez Barabásnak. Kincses Előd a per során az ír televízió által készített videofelvételnek – ennek alapján ítélték el Barabást – a szakértői elemzését kérte, ám az igazságügyi szervek ezt visszautasították. Kincses kétségbe vonja, hogy az ír tévések felvételein látható személy a görgényhodáki Mihaila Cofariu lenne. Az ügyvéd szerint a felvételen az időközben öngyilkosságot elkövetett Ioan Sacarea látható. Kincses feltételezését igazolja a szülőknek ama nyilatkozata is, miszerint felismerték fiukat a felvételeken. Ioan Sacarea sohasem tett feljelentést a márciusi események után, így a videofelvételek szakértői elemzése sem történt meg. „Márpedig ha bizonyítható lenne, hogy nem Mihaila Cofariu az áldozat, akkor a Barabás Ernő ellen emelt vád elesne” – jelentette ki Kincses. Cofariu azért sem lehetett a videofelvételen látható helyszínen, mert már Vásárhelyre érkezésekor, az autóbuszról leszállva megsebesült. Ezt bizonyítja Cofariu kezelőorvosának, Kisgyörgy Zoltánnak a nyilatkozata is, miszerint – tekintve a sérült kórházi felvételének időpontját – kizárt, hogy a filmen látható helyszínre eljuthatott volna. A román hatóságok 1990 óta egyetlenegyszer sem kérték Magyarországtól az elítélt kiadatását, ami azt bizonyítja, tartottak attól, hogy perújrafelvétel esetén az akkori országvezetés számára – beleértve magát Ion Iliescut is – igencsak kényelmetlen, terhelő bizonyítékok kerülhettek volna nyilvánosságra. /Szentgyörgyi László: Basescu döntött: nincs kegyelem. A román hatalom szerint agresszor és áldozat egyaránt bűnös. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 31./

2006. március 16.

Az RMDSZ országos vezetősége az idén is megemlékezik a márciusi események áldozatairól: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Takács Csaba ügyvezető elnök március 17-én, pénteken, Marosvásárhelyen találkozik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sok évi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, illetve Juhász Ilonával. A találkozó során az RMDSZ képviselői immár hagyományosan átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. /Találkozó a márciusi események kárvallottjaival. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./

2006. március 18.

Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események ma is arra figyelmeztetnek, hogy a nemzetek közötti békés együttélés csak akkor lehetséges, ha egyenlő módon élhetünk, és ha elismerjük a másik jogát arra, hogy nyelvét, kultúráját hagyományait megőrizze – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes március 17-én Marosvásárhelyen, a márciusi események 16. évfordulóján tartott találkozón. Az RMDSZ elnöke és Takács Csaba ügyvezető elnök az idén is fogadta a véres események során elhunyt Gémes István és Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált, illetve a súlyosan bántalmazott Juhász Ilonát. A találkozón a Szövetség vezetői átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Beszédében Markó Béla sajnálatát fejezte ki, hogy az akkori magyar jogkövetelő megmozdulások szellemi vezére, a szintén súlyosan bántalmazott Sütő András objektív okok miatt nem lehetett jelen az eseményen. Úgy értékelte, a nemzeti közösségek együttélése csupán egymás értékeinek, jogainak tiszteletben tartásával biztosítható, ha a nemzetiségek háborítatlanul élhetnek saját elképzelésük szerint. – Ha nincs tolerancia, akkor könnyen lángba borulhat ez az együttélés. Ezt ma sem szabad elfelejtenünk, hiszen az elmúlt hetekben bebizonyosodott, bármikor feleleveníthető a szélsőséges nacionalizmus, bármikor elővehető az a beszédmód, az az intolerancia, amely csakis kárt okozhat az együttélő közösségeknek – mutatott rá a szövetségi elnök. /Megemlékeztek az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

2007. január 31.

Másodjára is elutasította Traian Basescu államfő, hogy kegyelemben részesítse az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres román–magyar összecsapás ügyében elítélt Barabás Ernőt. Az államfői döntésről Kincses Előd, Barabás ügyvédje tájékoztatta a sajtót. Az államelnök nem indokolta döntését. Az ítéletet a bíróság a libánfalvi Mihaila Cofariu megverését rögzítő televíziós képsorok alapján rótta ki. Ezeken Cofariu egyik támadójaként Barabást, másik támadójaként pedig Cseresznyés Pált azonosították. Mindkettőjüket tíz évre ítélték el, de Barabás az ítélet végrehajtása elől Magyarországra menekült, ahol menedékjogot kapott. Társa, Cseresznyés Pál 1996 karácsonyán államfői kegyelemmel szabadult. Kincses egyébként azt is kétségbe vonja, hogy jól azonosította a bíróság a világot bejárt képsorokon látható személyeket. /Gazda Árpád: Most sem kapott kegyelmet Barabás. = Krónika (Kolozsvár), jan. 31./

2007. február 28.

Tizenhét évvel a marosvásárhelyi „fekete március” után a Maros Megyei Törvényszék európai elfogatási parancsot adott ki az akkori események következtében elítélt Barabás Ernő ellen. A tíz év szabadságvesztésre ítélt Cseresznyés Pál mellett a márciusi eseményeket követően Magyarországra távozott Barabás Ernőt is ugyanennyi ideig tartó börtönbüntetésre ítélték, a magyar állam azonban egyszer már elutasította kiadatását. Barabás Ernőt Kincses Előd ügyvéd képviseli, aki kijelentette, hogy jogi és politikai hibának tartja a törvényszék eljárását a Barabás-ügyben. Barabás Ernő kegyelmi kérvényét az államelnök elutasította. Kincses Előd szerint furcsa, hogy a Maros Megyei Törvényszék, noha azt is vizsgálja egy párhuzamos perben, hogy a büntetés végrehajtható-e vagy sem, még mielőtt megszületett volna az erről szóló döntés, európai elfogatási parancsot bocsátott ki. Ugyanakkor úgy véli, hogy az RMDSZ vezetősége nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a márciusi eseményekről kiderüljön az igazság. Ugyancsak Kincses Előd képviseli Szoboszlay Aladár családját abban a perben, amelynek célja rehabilitálni az 1958-ban tizedmagával kivégzett Szoboszlay Aladárt. /Antalfi Imola: Kegyelem helyett európai elfogatási parancs Barabás Ernő ellen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./

2007. március 17.

Az RMDSZ országos vezetősége az idén is megemlékezik a márciusi események áldozatairól: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Takács Csaba ügyvezető elnök március 17-én Marosvásárhelyen, az Elnöki Hivatalban találkozik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, illetve Juhász Ilonával. Az RMDSZ képviselői ez alkalommal is átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ szolidaritási alapjából különítettek el az áldozatoknak valamint hozzátartozóiknak. /Találkozó az 1990-es márciusi események kárvallottjaival. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./

2007. március 19.

„Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát, és nem felejthetnek azok a családok sem, amelyek súlyos emberáldozatot szenvedtek a véres események során” – jelentette ki Markó Béla Marosvásárhelyen, a márciusi események 17. évfordulóján tartott találkozón, amikor fogadta a véres események során elhunyt Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán hozzá tartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált és Szabadi Ferencet. A találkozón az RMDSZ vezetői idén is átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. „A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Nagyernyén Gémes Istvánt, férjemet” – emlékezett Csipor Antal özvegye. Ketten súlyosabban, Nemes Zoltán fia könnyebben sérült meg, a negyedik elgázolt ember, Gémes István belehalt sérüléseibe. „Kísérteties álmok kínoznak ma is. Gyakran riadok fel arra, hogy börtöncellám sötétjében égő cigarettát oltanak el testemen, miközben csípős paprikát dörzsölnek a szemembe, amitől másfél órára elvesztem látásom, s ez alatt folyton csak ütnek-vernek” – tárta fel személyes tragédiájának részleteit Cseresznyés Pál, aki évekkel börtönből történt szabadulása után sem tud szabadulni a kísérteties emlékektől. „Majdnem kiverték a fél szememet, a fogaimmal viszont már nem volt szerencsém, mind odalettek”. Később bebizonyosodott, hogy a magát kulturális szervezetnek nevező Vatra Romaneasca szervezte meg a román falusiak szállítását a városba, feltüzelve őket a magyarok ellen. Idén a tetszhalott szervezet más, nem túl ismert szervezettel közösen „Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események címmel” rendez szimpóziumot. Az összejövetelre meghívót küldtek Ion Iliescu akkori állam- és Petre Roman kormányfőnek, valamint Virgil Magureanu és Ioan Talpes volt titkosszolgálati vezetőknek. Kincses Előd ügyvéd, aki az események következtében egy időre kénytelen volt elhagyni az országot, szívesen venné, ha legalább most elmenne Ilisecu, Roman és Magureanu Marosvásárhelyre, ha 17 évvel ezelőtt nem tették. Több civil szervezet és számos román értelmiségi, a Temesvári Kiáltvány 17. évfordulóján nyílt levélben fordult a romániai törvényhozáshoz és az Európai Parlamenthez, amelyben igazságügyi vizsgálatot szorgalmaznak többek között a marosvásárhelyi események okainak és hátterének felderítésére. A Pro Európa Liga tavaly perújrafelvételt kért az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a titkosszolgálat /SRI/ között. Az Igazságügyi Minisztérium azóta sem válaszolt a felkérésre. Sütő Andrást 1990. március 19-én brutálisan megverték, egyik szemét nem lehetett megmenteni. Tizenhét esztendővel ezelőtt a közeli falvakból teherautón érkeztek a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. Másnap, március 20-án utcai összecsapások során sebesült meg a libánfalvi Mihaila Cofariu, akit a nacionalisták nemzeti hősnek kiáltottak ki, és akit mára már elfeledtek. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. A véres összecsapások három magyar áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. /Bögözi Attila, Simon Judit: Ártatlan áldozatok emléke és büntetlen vétkesek között. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

2007. április 3.

Április 6-ra halasztotta április 2-án a Marosvásárhelyi Bíróság a Barabás Ernő nevére kiadott európai letartóztatási parancs ügyében történő döntést. A férfit az 1990-es marosvásárhelyi vérengzések után ítélték tíz év börtönre, ő azonban Magyarországra menekült. Február 27-én európai letartóztatási parancsot adott ki a bíróság Barabás Ernő ellen. Barabás ügyvédje, Kincses Előd fellebbezett, kijelentette, a bíróság „azokat vádolja, akik az önvédelemhez való jogukkal éltek“. Kincses elmondta, csak magyarokat és cigányokat ítéltek el, holott ezek nem tettek mást, mint védték magukat a Maros mentéről és a Görgény mellől behozott románokkal szemben. Barabás Ernőt 1992-ben 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték gyilkossági kísérlet vádjával – a bíróság szerint Barabás egy hodáki férfit, Mihaila Cofariut akart meglincselni. Barabással együtt Cseresznyés Pált is tíz év börtönre ítélték, de Emil Constantinescu akkori államfő 1996 karácsonyán Cseresznyést kegyelemben részesítette. /M. L. : Eltolták Barabás ítélethirdetését. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

2008. március 20.

Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát, és nem felejthetnek azok a családok sem, amelyek súlyos emberáldozatot szenvedtek a véres események során. Az RMDSZ országos vezetősége az idén is megemlékezik a márciusi események áldozatairól: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója március 21-én Marosvásárhelyen, az elnöki irodában találkozik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán hozzátartozóival, a sokévi börtönre ítélt Cseresznyés Pállal, valamint a bántalmazott Juhász Ilonával és Szabadi Ferenccel. A találkozón megemlékeznek a két éve elhunyt Sütő Andrásról, akit szintén súlyosan bántalmaztak a véres magyarellenes események során. Az RMDSZ képviselői immár hagyományosan átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Az RMDSZ továbbra is szorgalmazza a márciusi események valós feltárását. /Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozataival találkoznak az RMDSZ vezetői. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

2009. március 18.

Az RMDSZ ez évben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi vérengzés áldozatairól: az RMDSZ vezetői március 20-án, Marosvásárhelyen találkoznak az elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával. /Az 1990. márciusi események áldozataira emlékeznek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./

2009. március 19.

Március 19-én van a Fekete március néven ismert marosvásárhelyi tragédiának a 19. évfordulója. Két évtized alatt sem tisztázódott, mi történt azokban a napokban. Elemzők szerint a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ megalakulásához kellett az etnikai konfliktus. 1990. március 15-én szélsőségesek tüntetéseken támadták a magyarságot, Tőkés László, Kincses Előd, Király Károly fejét követelték. Kincses akkor még Marosvásárhely polgármestere, Király pedig az egységkormány tagja volt. Március 16-án elkezdődnek az erőszakos események Marosvásárhelyen: részeg, randalírozó románok kifogásolták egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Március 19-én nacionalista tömeg tüntetett a magyarok ellen, a környékbeli falvakból 13 autóbusszal hoztak további tüntetőket. Fejszékkel felfegyverzett emberek megostromolták az RMDSZ székházát. Mintegy 75 fő rekedt az épületben, a rendőrség nem sietett a védelmükre. Később a katonaság szabad elvonulást ígért a bent rekedt magyaroknak. Amikor kijöttek, a román tömeg láncokkal, botokkal verte őket. Sütő András írót is összeverték, a fél szemére megvakult, több bordája eltört, bal karja zúzódást szenvedett. Március 20-án óriási magyar tömeg vonult ki a város főterére, a Rózsák terére. Követelték az előző napokban eltávolított Kincses Előd visszahelyezését a polgármesteri tisztségbe, továbbá az anyanyelvi oktatást. A közeli falvakból teherautón érkeztek ismét a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. A véres összecsapások három magyar és két román áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. Március 29-én még nem készült el a kormánybizottság jelentése a marosvásárhelyi eseményekről, ugyanakkor feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét magyar, illetve cigány etnikumú személyt, majd megkezdődött a tárgyalás. Március 30-án már ítéletet is hirdettek: számos magyar résztvevőt hónapokra, illetve évekre, évtizedekre küldtek börtönbe. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. Hat év után szabadult. Az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el támogatást az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Traian Basescu mostani államfőnek a kommunizmus elítéléséről szóló beszédében, illetve ennek dokumentumaiban nem szerepel a vásárhelyi fekete március. /Simon Judit: Marosvásárhely: élő kérdőjelek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

2009. március 21.

Az erdélyi magyarságnak nem szabad elfelejtenie 1990 márciusát: emlékeznünk kell az áldozatokra és az események kárvallottjaira, mindazokra, akik nem hagyták, hogy a magyar közösséget megfélemlítsék, és szembefordultak a támadókkal. De emlékeznünk kell azért is, hogy a történelem ne legyen visszafordítható, hogy mindez többé ne ismétlődhessen meg – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök március 20-án Marosvásárhelyen, a márciusi események 19. évfordulóján. Az RMDSZ elnöke immár hagyományosan, a Szövetségi Elnöki Irodában fogadta az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. Az eseményen megemlékeztek Sütő Andrásról, az erdélyi magyarság nagy személyiségéről. Az RMDSZ vezetői koszorút helyeztek el Sütő András sírjánál, a marosvásárhelyi református temetőben. Markó Béla úgy értékelte, a romániai társadalom nagy adóssága, hogy mindmáig nem derült fény a teljes igazságra: tizenkilenc év után is csak általánosságban lehet arról beszélni, hogy kik voltak a vétkesek, kik voltak a szervezők, az uszítók, kik hozták be távoli falvakból a botokkal és más eszközökkel felfegyverzett támadókat, és miközben magyarokon megtorolták mindazt, ami történt, az igazi vétkesek nevét ma sem tudjuk. /Nem lehet elfelejteni 1990 márciusát. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

2010. március 19.

A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
(Korabeli feljegyzések)
Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében.
Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák.
A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni.
A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára.
A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem.
Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok.
Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele.
Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak.
A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik.
Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért.
Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990)
Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva.
Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani.
Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát.
Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették.
A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült.
Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult.
Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért.
A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült:
A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból.
Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük.
A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt.
Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani.
Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit.
A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról
Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat.
Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk.
Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik.
A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek.
Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen.
A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról.
Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték.
Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól.
II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba.
A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt.
Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól.
Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt.
Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól.
A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt.
A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel.
Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt.
III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által.
A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában.
Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek.
A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott.
A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján.
Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve.
A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú.
Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét.
Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas.
Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó.
Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba.
A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet.
A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések)
(Folytatás szombati lapszámunkból)
VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken
A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott.
A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített.
Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni.
A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták.
A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani.
A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították.
Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön).
IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról
1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről
Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését.
Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön.
A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult.
V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat
1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154
Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat.
A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat.
A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an.
Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket.
A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás.
***
A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak.
A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek.
A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése.
Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon.
Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen.
Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990.
Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt.
Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet
1107/1991, a megyei bíróságon
A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan.
Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket.
Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé.
Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság)
Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk.
Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal.
Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése.
Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-141




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék