udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 164 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-164

Névmutató: Hám János

2007. november 19.

Megnyílt a Hám János-emlékkiállítás Szatmárnémetiben. A kiállítást Schönberger Jenő püspök nyitotta meg. „Ismerjük meg Szatmár nagy püspökét” – így fogalmazta meg a kiállítás fő célját Muhi Sándor grafikus, aki olyan felvételeket és korabeli dokumentumokat gyűjtött össze, amelyek közelebb hozzák a ma emberéhez Hám János személyiségét. Hám János /Gyöngyös, 1781 – Szatmárnémeti, 1857/ 1827-1857 között volt Szatmár püspöke. Alapításai révén az egyházmegye igazi megszervezője. Egy évig (1848-1849) esztergomi érseke, Magyarország hercegprímása volt. Erről a rangjáról lemondott és visszatért egyházmegyéjébe. Jelentősebb megvalósításai: befejezte a székesegyház építését; felépíttette a püspöki palotát. Megtelepítette Szatmáron a Páli Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővéreket és az irgalmas rendi férfi szerzeteseket. Püspöksége idején épült fel: az irgalmas nővérek anyaháza és temploma, valamint az irgalmas rendiek kórháza, gyógyszertára és kápolnája, a püspöki konviktus, a szerzetesház a ferencesek részére, aggmenházat létesített a szegények számára, felépíttette a katolikus temetőkápolnát, 1844-ben megépíttette a Kálvária-templomot, leányiskolát és tanítóképzőt létesített. /Megnyílt a Hám János-emlékkiállítás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 19./

2007. november 29.

Mi pénzbe kerülhetett ez a választás nemcsak az RMDSZ-nek, de a független jelöltnek is. Legalább két-három kollégiumot lehetett volna építeni a kampányolásra költött pénzekből. Szatmárnémetiben mintegy kétezer vidéki magyar fiatal tanul. Ehhez viszonyítva van 250 kollégiumi szálláshely (A Kölcsey és a Hám János gimnáziumoknál). A reformátusok tizenöt éve építik a Rákóczi-kollégiumot, de még nem készült el. (A katolikusok másfél év alatt felhúzták az övéket, miközben legalább negyven-ötven más közösségi célt szolgáló intézménynek is új épületeket emeltek a megyében.) Sike Lajos újságíró szerint nem a hívek, az egyházvezetés szégyene, hogy sok vidéki református fiatal ingázik vagy egy közeli román iskolában tanul tovább. /Sike Lajos: A Rákócziért is! = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

2007. december 27.

Hám Jánost a szatmári római katolikus egyházmegye „második megalapítója”-ként, és Szatmárnémeti modern arculata kialakítójaként tartják számon. Iskolákat alapított, hatalmas méretű építkezéseket kezdeményezett, és különböző intézményeket hozott létre. A püspököt a „szegények atyjának” is nevezték, mivel kormányzásának első pillanatától felkarolta őket. Kórházat épített a város szegény betegeinek kezelésére. Vezetését az Istenes Szent Jánosról nevezett Irgalmas Rendi szerzetesekre bízta. Megalapította a Szatmári Irgalmas Nővérek rendjét, akik kórházakban és iskolákban tevékenykedtek. Alapítványt hozott létre a nehéz sorsú ifjak taníttatására, mely 35-40 szegény, de tehetséges ifjú tandíját fedezte. Az emlékezés keretében nyílt meg november 18-án, a Hám János-kiállítás a püspökség dísztermében. December 8-án az ünnepi szentmisét dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek celebrálta, és ő volt az ünnepi szónok is. December 27-én ünnepi szentmise lesz a Székesegyházban, majd átadják a Hám János díjakat. Délután lesz a Szent Erzsébet-szobor alapkövének letétele. /Ünnepi megemlékezések boldogemlékű Hám János püspök halálának 150. évfordulója alkalmából. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 27./

2008. január 8.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség nyilvános könyvtára jelenlegi formáját 2004-ben kapta. Az egyházmegyei könyvtár négy részből áll: a Bibliotheca Laurenziana, a Katekétikai Központ, a szatmárnémeti Hám János Iskolaközpont könyvtára, valamint a nagykárolyi Szent László Közösségi Ház könyvtára. Az iskolakönyvtár hozzávetőlegesen 12 ezer könyvvel rendelkezik, melyek közül egyeseket már online formában is böngészhetnek a diákok. A nyilvános könyvtári részen 13-14 ezer könyv sorakozik. A raktárban nagyobb részben XIX. századi könyvek találhatók, melyek között szerepelnek papi hagyatékok; a Pro Hungaricus Alapítvány, a Sapientia Egyetem, valamint magánszemélyek adományai; továbbá évkönyvek is gazdagítják az állományt. Az egyházmegyei könyvtár több részből áll, nemcsak Szatmárnémetiben, hanem Nagykárolyban, Túrterebesen, Nagybányán és Máramarosszigeten is találhatók kisebb-nagyobb fiókok. Céljuk az, mondta Schmidt Dániel könyvtárvezető, hogy a hívekhez jussanak el a vallásos irodalom dokumentumai. A könyvtárat a Hám János Iskolaközpont tanulói is igénybe veszik. A különféle témájú könyvek között kiemelt figyelemmel koncentrálnak az iskolatörténeti, helytörténeti gyűjtőkörre. A magyarországi Szülőföld Alap eszközbeszerzésben segített, a németországi Lázár Lovagrend anyagiakban járult hozzá a könyvtár megújulásához. /Nagy Krisztina: A Szatmári Római Katolikus Püspökség egyházmegyei könyvtára. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 8./

2008. február 19.

A Tanügyminisztérium véglegesítette azon vetélkedők listáját, amelyek országos nyilvánosságot élveznek. Magyar szakon két szatmári kezdeményezésű vetélkedő is felkerült erre a listára. Gál Gyöngyi, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőnője elmondta: az egyik a Költészet Napja alkalmából megrendezett irodalmi vetélkedő, amelyet IX-XII. osztályos diákoknak szerveznek. A másik pedig a tavaly hetedik alkalommal, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont által kezdeményezett és szervezett Vidám Versek Versmondó Versenye. Az utóbbi esetében tavaly az érintett tanintézmény adott otthont az országos döntőnek is. /(gyöngyi): Két szatmári kezdeményezésű vetélkedő is országos szintre emelkedett. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 19./

2008. március 10.

Március 8-án zajlott Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében a Zrínyi Ilona Matematikaverseny díjkiosztója. A magyarországi döntőbe minden évfolyamból kizárólag az első helyezettek juthattak be. A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány által meghirdetett vetélkedő célja elsősorban a logikus gondolkodás felmérése. Csoportban a harmadik és negyedik osztályos évfolyamban a Hám János Iskolacsoport /Szatmárnémeti/, az ötödik és hatodik osztályos évfolyamban pedig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a hetedik és nyolcadik osztályban pedig ismét a Hám János csapata vitte el a pálmát és lett első. /Bodnár Gyöngyi: A kölcseys és a hámos diákok hozták el a legtöbb díjat. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 10./

2008. március 31.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg március 29-én Szatmárnémetiben, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban a Vidám Versek Versmondó Versenyét. A vetélkedőre a megye diákjai neveztek be. Április 19-én lesz ugyancsak a Hám János Iskolaközpont szervezésében a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntője. /Bodnár Gyöngyi: Negyvenhárman jelentkeztek a Vidám Versek Versmondó Versenyére. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 31./

2008. április 5.

Szatmárnémetiben a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont a 2008/2009-es tanévben az óvodai és elemi oktatás terén is több csoportot, illetve osztályt indít, tájékoztatott Ádámkó István, az iskola igazgatója. Összesen öt, három német és két magyar tannyelvű óvodai csoport tartozik jelenleg a Hám János Iskolaközponthoz. Jövőre további két csoportot, egy németet és egy magyart szeretnének még indítani. Annak ellenére, hogy a 2008/2009-es tanévben már nem egy, hanem két első osztály indul a tanintézményben, még mindig túljelentkezés van. Két kilencedik osztályt indítanak a jövő tanévben. /(gyöngyi): Két óvodai csoporttal és egy első osztállyal több indul jövőre a Hám János Iskolaközpontban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 5./

2008. június 2.

Szatmárnémeti díszpolgári címét ítélte meg dr. Bura László nyelvész, tanár számára a városi tanács. Az RMDSZ-frakció kezdeményezte kitüntetéssel Bura László életművét kívánják méltatni, aki tanárként több generáció oktatásában-nevelésében vállalt fontos szerepet, íróként és publicistaként pedig a város és a megye művelődéstörténetének, egyháztörténetének és néphagyományainak kutatásában és megismertetésében szerzett érdemeket. „Nagyon kellemes meglepetés ez számomra, bár nem szeretem a címeket. Én a közösségért dolgoztam” – jelentette ki Bura László. A nyelvész élete egyik legnagyobb megvalósításának azt tartja, hogy 1990-ben az akkori 5-ös számú vegyes tannyelvű ipari líceumból sikerült megszerveznie Szatmár megye magyar elitiskoláját, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot. A gimnáziumban igazgatóként dolgozott 1994-ig, majd a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontot vezette három évig, amely – a Református Gimnáziummal együtt – a Kölcsey falai között kezdte meg működését. Bura László később a Babes–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetibe kihelyezett tanítóképző tagozatának vezetőjeként tevékenykedett. A 76 éves pedagógus jelenleg is tanít a BBTE pszichológia és pedagógia szakának szatmárnémeti tagozatán. Bura László 1955 márciusa és 1956 májusa között – amikor a kolozsvári egyetem nyelvészeti szakán dolgozott – államellenes szervezkedés vádjával börtönbe került, az ítélet ellen azonban fellebbezett, így kikerült a börtönből. /Babos Krisztina: Bura László Szatmár díszpolgára. = Krónika (Kolozsvár), jún. 2./

2008. június 26.

„Nagy segítség volt a magyar szóbelin a diákoknak, hogy idén először szöveggyűjteményt használhattak a vizsgán, és nem kellett fejből elemezni a tételen szereplő prózát vagy verset – értékelte az érettségit Szabó Csilla vizsgáztató bizottsági tag. Kollégája, Kiss Kálmán magyartanár szerint is jól szerepeltek Szatmárnémetiben a magyar érettségizők. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban vizsgáztak a másik két magyar középiskola – a Református Gimnázium és a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont – diákjai is. /Babos Krisztina: Leplezett vizsgadrukk. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

2008. augusztus 20.

Augusztus 19-én tartott előadást Szatmárnémetiben, a Hám János Líceumban „Katolikus egyház és polgári átalakulás Európában, Magyarországon, és a Szatmári Egyházmegyében a 19. század végén” címmel dr. Fazekas Csaba, a Miskolci Tudományegyetem docense. Az előadás után bemutatták a „Meszlényi Gyula püspök” című könyvet. /Szent István király ünnepe. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 20./

2008. augusztus 27.

Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásába még lehet iratkozni, a Hám János Iskolaközpont Szent Alajos Konviktusába már lezárult a beiratkozás. A bentlakások népszerűsége nem csökken, hiszen itt a diákok a szállás mellett háromszori étkezést is kapnak. A Kölcseyben 102 férőhely van, 62 lány és 40 fiú számára. A Szent Alajos Konviktusba a 120 férőhelyre sokkal többen jelentkeztek, mondta el Ádámkó István, az iskola igazgatója. /Bodnár Gyöngyi: Néhány nap alatt elfogynak a helyek a bentlakásokban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 27./

2008. szeptember 28.

A kommunista ideológiai terror béklyóiból felszabadult római katolikus egyház szellemi építő szerepe mind fokozottabb mértékben jut kifejezésre. A szatmári egyházmegyében számos jel utal erre, elég Hám János és Scheffler János püspökök, valamint Pakocs Károly életművét ismertető, bemutató könyvekre, továbbá a székesegyházat, a Szatmárnémeti és a Nagykároly I. esperesség római katolikus templomai történetét és művészeti értékeit bemutató albumokra és más kiadványokra. A szakrális szellemi építkezés újabb tanújele a Meszlényi Gyula Egyházművészeti Gyűjtemény megnyitása, amely liturgikus tárgyakat, miseruhákat, textíliákat mutat be. A püspökség – dr. Bura László szerkesztésében – külön kiadványban idézte fel Meszlényi Gyula püspök áldásos tevékenységét. /Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887 – 1905. Szatmárnémeti, 2008/ A püspök 1887–1905 között állt az egyházmegye élén. Fejlesztette az iskolahálózatot, megépítette az egyházmegye könyvtárát, a Bibliotheca Laurentianát, kezdeményezte az egyházmegye képzőművészeti múzeumának létesítését. Pártolta a szépirodalom, a vallásos és lelki irodalom, a szellemi tudományok művelését, e célból egyesületet, könyvkiadót létesített. A kötetben Muhi Sándor képzőművész Egyházművészet Meszlényi Gyula püspöksége idején címmel emlékezett. Muhi Sándor az egyházmegyei templomok művészeti értékeiről állított össze adatbázist. /Máriás József: Egyházművészeti gyűjtemény Szatmárnémetiben. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 28./

2008. december 19.

December 18–án Szatmárnémetiben a Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata és a Polgármesteri Hivatal közös szervezésében dr. Bura László egyetemi tanárnak díszpolgári címet adott át Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. Dr. Bura László /sz. Szatmárnémeti, 1932. márc. 31./ tudományos tevékenységét nyelvészként kezdte, egyetemi tanársegédként. Azóta 33 könyvet jelentetett meg, kilencet pedig társszerzőként, kisebb cikkeinek, tanulmányainak a száma pedig megközelíti az 1800–at. Egyformán otthonosan mozog a nyelvkutatás, a névtan, a lexikológia, a lexikográfia, a folklór, a néprajz, a nyelvművelés, a művelődéstörténet, a helytörténet, valamint az iskola és az egyháztörténet területén. E tekintélyes tudományos munkásságot dr. Bura László szabad idejében, pedagógusi hivatásának gyakorlása közben fejtette ki. 1990–től 1994–ig, nyugdíjba vonulásáig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatótanára, hét éven át pedig a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont egyik alapítója és első igazgatója volt, neki köszönhető, hogy a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem elindíthatta első évfolyamát Szatmárnémetiben. /Gugulya–Hégető Lóránd (volt diákja): Díszpolgári cím dr. Bura Lászlónak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 19./

2009. január 12.

A Kijelölt út című vallásos témájú előadásukat mutatták be a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont diákjai január 10-én Szatmárnémetiben. A tanulók ezzel az előadással szerettek volna hozzájárulni az iskolaközpont tornatermének felújításához, nem kis sikerrel. Az előadást Varga Mária állította össze, a zenei kíséretet Varga Péter és Varga György biztosították, a darabot Méhes Katalin színművésznő rendezte. /Előadás a tornaterem felújításáért. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 12./

2009. március 17.

Hunyad megye magyar kisdiákjai idén először neveztek be a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont által immár kilencedik alkalommal megszervezett Vidám Versek Versmondó Versenyére. A Hunyad megyei fordulót a petrozsényi Avram Stanca iskolában tartották, 33 kis versenyző jelenlétével. /Gáspár-Barra Réka: Vidám Versek Versmondó Versenye. Lámpalázat űzött Ákombákom. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./

2009. április 27.

Az ország 15 megyéjéből érkeztek kisiskolás, általános és középiskolás tanulók az április 25-én Szatmárnémetibe, a Vidám Versek Versmondó Versenyére. Az országos döntő a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében zajlott, ahol 85 versenyzőből kellett kiválasztania a legjobbakat. /Vidám versmondó verseny. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 27./

2009. május 21.

Május 20-án átadták a szatmárnémeti Hám János Iskolaközpontban a Pax Alapítvány tanulmányi ösztöndíjait. A Pax Alapítvány célja a katolikus oktatás és nevelés anyagi alapjainak megteremtése az állami támogatás kiegészítéseként. Az alapítvány évente tanulmányi és szociális ösztöndíjban részesíti a jó tanulmányi eredményeket elért diákokat, a hátrányos helyzetű, valamint a kiemelkedően tehetséges tanulókat, illetve azon oktatókat és nevelőket, akik hivatásukat átlagon felüli színvonalon végzik. Az ösztöndíjat Schönberger Jenő püspök adta át. /(bumbulut): A Hám János ösztöndíjasai. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 21./

2009. június 6.

Lengyel József-megemlékezésnek tartottak május 5-én a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban. Az ünnepségen Schönberger Jenő püspök köszöntőbeszéde után dr. Bura László ismertetette Lengyel Józsefről szóló értekezését, Fancsali József pedig bemutatta az író Három színmű című kötetét. Lengyel József /1868-1933/ Szinérváralján született katolikus pap, drámaíró és neves tanító volt. A Budapesten megjelenő bölcseleti folyóiratban közölte munkáit. Történelmi drámáját – Valkó vára vagy A vihartépte sziklafészek Szinérváralján 1927-ben adta ki. /Lengyel József irodalmár papra emlékeztek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 6./

2009. július 26.

Digitalizálják a szatmári katolikus egyházmegye Bibliotheca Laurenziana könyvtárának könyveit, melyet az egyházi körökben leginkább keresett kiadványok feltöltésével kezdtek meg. A projektet 2007 novemberében indították el azzal a céllal, hogy a szatmári egyházmegye ritka helytörténeti- és lelkiségi forrásmunkáinak tartalmát elektronikus formában is elérhetővé tegyék. Jelenleg már több mint 30 könyvet, dokumentumot és kiadványt sikerült digitalizálni és közzétenni, köztük a papi névtárak (így a sokat keresett 1904-es schematizmust); történeti munkákat; a szatmári építészetről, templomokról szóló műveket, életrajzi kiadványokat és szentbeszédeket is. A https://www.bibliothecalaurenziana.ro oldalon hamarosan olyan olvasmányokat is elérhetők lesznek, mint a Bukovinai és Csángó Magyarok című könyv Schlauch Lőrinctől. A Szatmári Egyházmegyei Könyvtár az egyházmegye megalakulását követően létesült, alapját pedig az Egerből kapott könyvek képezték. Ez az idők folyamán a szatmári püspökök könyvhagyatékaival és a káptalani könyvtárral gyarapodott. A jelentős előrelépést Schlauch Lőrinc püspök hozta meg azzal, hogy egyesítette a püspöki és káptalani könyvtárat, illetve 1873-ban Török János hírlapíró és könyvgyűjtő könyvtárát megvásárolta, majd azt 1887-ben, Nagyváradra való távozásakor az egyházmegyének ajándékozta. Az egyre gazdagodó kollekciónak Meszlényi Gyula építtetett tágas épületet, a könyvtárat pedig a nagy adományozónak, Schlauch Lőrincnek emléket állítva – a Bibliotheca Laurenzianára keresztelte. A szeminárium államosítása 1948-ban a Meszlényi püspök által felépített intézménynek és értékes állományának a végét jelentette. A közel másfél évszázadig gyarapodó gyűjtemény a felelőtlen, a múltat értékelni nem tudó kultúrvandalizmus áldozata lett. A pusztításból megmaradt könyveket a kolozsvári Román Akadémiai Könyvtárba szállították, ahol „feltárásukat” csak 1990 után kezdték el. Az egyházmegyei könyvtár mai formájában 2004–2006 között jött létre. Ebben az időszakban folyt a szatmári püspöki palota, a Hám János Iskolaközpontnak otthont adó szárny felújítása, s így 2004-ben a szatmári könyvtár is helyet kapott az intézményben. /Józsa János: Egyre több könyvritkaság az interneten. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 26./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-164




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék