udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
118
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-118
Névmutató:
Jósika Miklós
2013. július 18.
Üresen maradnak az iskolapadok?
A pályatervezés hiányával és a sok bukóval, kimaradóval magyarázzák a szakemberek, hogy a kilencedik osztályos helyek jelentős hányada üresen maradt a magyar iskolákban.
A segesvári Eliade Eliade főgimnáziumba még 17 magyar diákot várnak
A számítógépes sorsolás kedden lezárult első szakaszának eredményei szerint sok tanintézetben egész osztályok kerülhetnek veszélybe, miután az induláshoz szükséges minimális, 15 fős létszámot sem sikerült biztosítani. Bihar megyében például több magyar osztályban sincs még meg a minimális létszám, nemcsak szakiskolák, gimnáziumok is diákhiánnyal küszködnek.
Amint Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban például egyelőre úgy tűnik, nem tudják elindítani a harmadik közgazdasági szakot, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban pedig a filológia osztályban hiányos a létszám. A megyeszékhely Andrei Şaguna Iskolacsoportjában a magyar nyelvű esztétika szak elindítását fenyegeti veszély, míg a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Iskolaközpontban épp az egyik fő szak, a mezőgazdaság iránt nincs kereslet.
A kevés jelentkező főleg annak tudható be, hogy a kilencedik osztályba való beiskolázási tervet az elmúlt tanév nyolcadik osztályosainak létszáma alapján alakították ki, csakhogy a tanulók közül többen megbuktak vagy egyszerűen nem jelentek meg a képességfelmérőn – magyarázta Kéry. Bihar megyében 143 magyar gyermek van hasonló helyzetben, akik sikeres pótvizsga esetén a beiratkozás harmadik szakaszában betölthetik a megmaradt szabad helyeket. Érdeklődésünkre elmondta, vannak olyan magyar fiatalok, akik az általános iskola után román nyelven folytatják tanulmányaikat, az erre vonatkozó statisztikát azonban még nem készítették el.
A főtanfelügyelő-helyettes jelezte, amennyiben a beiskolázás lezárása után is maradnak 15-ös létszám alatti osztályok, úgy azok csak külön minisztériumi engedéllyel műkődhetnek, de megoldást jelenthet az összevont osztályok indítása is. Különböző profil esetén ezt például úgy kell elképzelni, hogy az azonos tantárgyakat közösen oktatják majd a diákoknak, és csak a szaktantárgyakat tanulják külön. Kéry leszögezte, minderről majd az érintett diákok szüleivel is egyeztetnek, és közös megoldást találnak a helyzetre. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy amennyiben az idén nem tudják elindítani egyik vagy másik magyar osztályt, az a következő tanévben nem befolyásolja a kisebbségi oktatást, hiszen az osztálystruktúrákat ismételten a nyolcadik osztályosok létszáma alapján alakítják majd ki.
Szórványban nagyobb a baj
Több magyar osztály indulását fenyegeti veszély Kolozs megyében is, az adatok azonban nem véglegesek, hiszen ötven gyerek pótvizsgázik ősszel, akikkel egy-egy osztályban még feltelhet a létszám – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettestől. Elmondta, Kolozsváron egy osztály van veszélyben, de gondok vannak Désen, Tordán, Szamosújváron és Válaszúton is. Utóbbi településen 24 hely maradt betöltetlenül a 29-ből, a kolozsvári Transilvania Szakközépiskolában 15, a dési Andrei Mureşanu Gimnáziumba 12, a szamosújvári Ana Ipătescu Gimnáziumba 18 magyar diák jelentkezését várják.
Bánffyhunyadon a helyi szakközépiskola turizmus profilú osztályának kérdéses az elindítása, miután 19 hely betöltetlen maradt, de a Jósika Miklós Gimnáziumba is várnak még jelentkezőket, mezőgazdasági szakon például 19 hely maradt üresen. Péter Tünde elmondta, bár az 50 pótvizsgázó diák beiskolázásával javul majd a helyzet, így sem tudják valamenynyi osztályt elindítani.
Több helyen került veszélybe a magyar oktatás Maros megyében is, ahol 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül. „Az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel tizenöt fő alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, megszűnhet a magyar kilencedik osztály a faipari líceumban, de még nagyobb a veszély a szórványvidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol a kevés jelentkező miatt, ha megszűnnek a magyar tannyelvű osztályok, nincs ahová áthelyezni a diákokat" – nyilatkozta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A minisztérium felvételi honlapján közzétett adatok szerint a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium matematika-informatika osztályába 17 hely maradt betöltetlen, akárcsak a szovátai Domokos Kázmér társadalomtudományok profilú osztályában.
Nem számoltak a bukókkal
Hargita megyében mintegy 600 hely maradt üresen az első beiskolázási szakasz lezárultával, jóval több, mint az előző években – jelentette ki tegnap Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő szerint ez többek között azzal magyarázható, hogy az osztályokat eredetileg 28 fősre tervezték, a szaktárca azonban utólag 29-re módosította a létszámot.
Az első szakasz lezárultával elsősorban a szakiskolákban és vidéken maradtak betöltetlen helyek, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola bőr- és textilipari osztályában 23, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola mechanika osztályában 25, a szentegyházi Gábor Áron Gimnázium természettudományi osztályában 20 üres hely maradt. 23 helyet kell betölteni a székelykeresztúri Zelyk Domokos Szakközépiskola fafeldolgozó osztályában, 36-ot a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola mechanika osztályában, 31-et a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola mezőgazdasági osztályában, 18-at a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium természettudomány osztályában. Hargita megyében 2876 diák fejezte be a nyolcadik osztályt, míg 270-en megbuktak.
A bukók és az iskolát elhagyók miatt nem sikerült megvalósítani a beiskolázási tervet Kovászna megyében, jelentette ki Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint lapunknak elmondta, tavaly 1980 diák kezdte el a 8. osztályt, azonban közülük csupán mintegy 1500 iratkozott be felvételire, a többi megbukott, vagy abbahagyta tanulmányait.
„Tizenkét osztálynyi gyereknek nem volt jogosultsága beiratkozni 9. osztályba" – jelentette ki a Krónikának Keresztély Irma, rámutatva, amennyiben a nyolcadikosok számát veszik alapul, akárcsak a beiskolázási tervnél, akkor csupán a diákok 75 százaléka jutott be 9. osztályba, azonban ha a képességvizsgán átmentek arányát nézzük, 90 százalékukat sikerült beiskolázni. A főtanfelügyelő rámutatott, az említett okok miatt egyetlen évben sem sikerült száz százalékban megvalósítani a beiskolázási tervet, tavaly például két osztályt nem sikerült elindítani a tervezettből, és idén valószínűleg nagyobb lesz ez a szám. Rámutatott, a gimnáziumokban a művészeti és felekezeti osztályokban van hiány, míg a szakközépiskolák, szakiskolák esetében tömegesen maradtak távol a nyolcadikot végzettek.
Kérdésünkre Kerestély Irma arra is kitért, hogy a távolmaradás okai között szerepelhet az is, hogy Romániában a pályaválasztás felmérése még gyerekcipőben jár, egyelőre csak kísérletek vannak rá. Bár Kovászna megyében évente kétszer megpróbálják felmérni, hogy a hetedikes-nyolcadikos diákok milyen szakirányt választanának, ezt teljes mértékben még nem sikerült megvalósítani. Mint mondta, a tapasztalatok alapján nő az igény az elméleti oktatás, illetve csökken a szakiskolák iránt, utóbbi ugyanis nem tudja azt nyújtani, amit elvárnak tőle. Rámutatott, a törvény szerint az iskoláknak csak akkreditált szakokat szabad indítani, melyek esetében képzett oktatókkal rendelkeznek, emiatt megtörténhet, hogy nem találkozik a munkapiaci kínálat és kereslet.
Király: fel kell mérni a közösség igényét
A kínálat és kereslet közötti eltérésben látja az okot Király András oktatási államtitkár is, akit elmondása szerint meglepett, hogy az erdélyi magyar iskolák „diákok nélkül maradtak". „Nem tudom mivel magyarázni, hogy az iskolák számításai ennyire ne találkozzék a gyerekek-szülők igényeivel" – nyilatkozta a Krónikának az illetékes, aki szerint alaposan ki kell elemezni a helyzetet. Az államtitkár azon reményének adott hangot, hogy a második és harmadik beiskolázási szakaszt követően javul a helyzet, ráadásul, mint rámutatott, a kisebbségi oktatás esetében a minisztérium 15 fő alatti osztályokat is jóváhagyhat, amire az elmúlt években számtalan példa volt már.
Király András azonban úgy vélte, a jelenlegi helyzet szerint egyértelműen hiba van a rendszerben, „a hivatalos elképzelés nem találkozott a közösségi elképzeléssel". Rámutatott, érdekes módon épp a szórványban bizonyult példaértékűnek a beiskolázás, ami elmondása szerint a magyar közösségre nehezedő nagyobb nyomással is magyarázható. Példaként Arad megyét említette, ahol a megyeszékhelyen található Csíki Gergely Főgimnáziumban úgy tűnik, megtelik a tervezett négy kilencedik osztály. Hunyad megyében, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban is jó a helyzet, de Temes megyében sincsenek gondok, mesélte az államtitkár, aki szerint ez azzal magyarázható, hogy kisebb magyar közösség esetén jobban fel lehet mérni az igényeket. Úgy vélte, a jelenlegi helyzet is azt bizonyítja, hogy a teljes magyar közösségnek, pedagógusoknak, szülőknek, civil szervezeteknek és politikai pártoknak, érdekvédelmi szervezeteknek közösen kell részt venniük a magyar oktatás alakításában. Krónika
Létrejött a külhoni oktatási tanács
Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) segíti majd a határon túli magyarok anyanyelvi oktatását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. A KMOT-ot azért hozták létre, hogy segítse a határon túli magyarság anyanyelvű iskolahálózatának és intézményrendszerének építését, megerősítését és megtartását. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények integrálódjanak az egyetemes magyar oktatási rendszerbe, az egységes Kárpát-medencei oktatási térbe. Az új szakmai tanácsadó testület a köznevelési államtitkárt és az általa irányított szervezeti egységeket segíti a külhoniakat érintő ügyekben. Javaslattevő, előkészítő, valamint véleményező és értékelő feladatokat is végez majd. Részt vesz továbbá a határon túli anyanyelvű képzés stratégiájának kialakításában is.
100 ezer tankönyv Szászéktól
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közreműködésével a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) mintegy 100 ezer tankönyve jut el a határon túli, magyar nyelven oktató szak- és felnőttképzési intézményekbe. Szász Jenő, az NSKI elnöke közölte: a tavaly létrehozott kutatóintézet kiemelt feladata, hogy erősítse a Kárpát-medencei szemléletet, ezért az NSKI több minisztériummal is szakpolitikai partnerségi megállapodásra törekszik. Elmondta, hogy a tankönyvek a 2013/2014-es tanévben jutnak el Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára és a Délvidékre.
Krónika (Kolozsvár)2013. október 25.
Arról, hogy mi dolgunk a világon*
In laudem – Dávid Gyula
Amikor az Árapatakon 1928. augusztus 13-án született Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész csöndesen megérkezik és lelkesítő figyelemmel követi az eseményeket, s ha szól, célokat fogalmaz meg, ha nem szól, lelkifurdalásunk támad; járása-kelése valami egyértelmű úton levés benyomását kelti, mintha kicsit a föld felett is járna...
Pedig csak arról van szó, hogy eszmények útján jár, hogy meglelte szabadságát, amely szerint az élet sokféleségében önmaga számára folyamatosan értelmes feladatokat lát meg, fogalmaz meg és visz jó végre. De ha jobban megnézzük, ez az önmaga – noha szép családot is jelent – nagyon is az olvasni, tudni, érteni vágyó és bízzunk benne: a kincseit el nem herdáló közösség váteszi tagja is.
...Van és mindig is volt dolga a világon: amikor a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakát 1951-ben elvégezve szintén Kolozsvárt az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője volt; amikor ösztöndíjas aspiráns, majd 1956-ban tanársegéd lett a Bolyai Egyetemen. S aztán, szakképzetlen munkásként volt a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál, sőt, amikor öt éven keresztül munkanélküli volt, akkor is (1965–70). Vörösmarty szavaival mondom, hogy ereje „szerint és a legnemesbekért” dolgozott a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként is 1970-től nyugdíjazásáig (1992), a Kriterion Romániai Magyar Irók sorozata gondozójaként 22 éven keresztül, a Polis Könykiadó ügyvezetőjeként 1992 óta (többek között a Remekírók Diákkönyvtára sorozat révén), az Erdélyi Múzeum folyóirat, az Erdélyi Tudományos füzetek könyvsorozat, a Romániai Magyar Bibliográfiák, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, sőt ennek a 3. kötettől kezdve főszerkesztőjeként, a EMKE elnökeként (1991–1999) és a felsorolás koránt sem teljes. ...A több mint 250 kötet szerkesztőjeként, tankönyvszerkesztőként (A romániai magyar irodalom története), a Reményik-, a Bánffy-életmű kiadójaként, a filológia magas szintű művelőjeként tekintünk ma Dávid Gyulára.
E pálya elején, amelyet a társadalmi szolidaritásban és közvetíthető tudásban összefoglalható eszmények következetes érvényesítése jellemez, az ember társadalmi-politikai kiszolgáltatottsága mint sorsfordító, de nem lélekcserélő próbatétel jelentkezett – akkor, amikor az 1956-os magyarországi forradalom romániai hatásának is nevezhető események bekövetkeztek; voltaképpen az ’56-os magyarországi forradalmat a politikai önkény tisztogatási programja jegyében ürügyként használó romániai államapparátus megtorló akciója révén. A szép irodalomtörténészi-felsőoktatási karrier elé néző, egyébként a közösségért való munkálkodásban mindig is értelmet látó fiatalt koholt vádakkal tartóztatták le 1957-ben és ítélték el hét évre.
Mert korábban egy kollégájával beszélgettek a magyarországi forradalomról és azt nem helytelenítették. Mert néhány diákkal halottak napján kivonult a Házsongárdi temetőbe, felkeresték Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírját vagy emlékjelét: erre hivatkozva (és provokációkkal, vallatással, megtévesztéssel, zsarolással gyűjtve a politikai döntéshez hamis bizonyítékokat) távolították el munkahelyéről, egyfajta életútról, vetették alá lelki és testi tortúráknak.
Hogyan tudhatta megőrizni szellemi frissességét, az emberbe az értelmes életbe vetett hitét e hét szűk esztendőben (és az azt követőkben)? Állítása szerint szenvedőből megfigyelővé vált, kiszakította magát abból a kontextusból, amelyben élt: képes volt elvonatkoztatni a körülményektől. Több fogolytársával együtt (hogy csak néhányat említsünk: Páskándi Gézával, Várhegyi Istvánnal és László Dezsővel) a tanulás lehetséges formáit kereste.
Micsoda hét esztendő! Színhelyei a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön, ismét Kolozsvár, 1959: a Duna-deltai Periprava-Grind, Salcia, Luciu-Giurgeni, Grădina, Stoeneşti, majd újra Szamosújvár.
A könyveket mindig is értékelő családból származó Dávid Gyula maga is könyves ember: az általa írt vagy szerkesztett művek sorából politikai elítéltsége tapasztalatait is megjelenítő, de főleg a méltatlan feledés ellenében megtervezett és megvalósított jelentős munkát emelném itt ki. Az erdélyi 56-osok életrajzi adattárát 2004–2005-ben szerkesztette azokra figyelve, akiknek ügye közvetlenül vagy közvetve, de kapcsolódott a magyar forradalom romániai kihatásainak az ő szavával élve jelenségkomplexumához. Sorstársait is megszólította, az életrajz formát találta mértéktartó és a későbbi értelmezés számára is legmegbízhatóbb szövegtípusnak: a pályák emlékezete tömören és felszólító erővel kerül be az emberi szenvedéstörténet példázatai sorába.
Az emberi méltánytalanság sem cinikussá, sem embergyűlölővé nem tette, életerejét ma sem valamiféle bosszúvágy vagy a kivételesség tudata adja. „Igaz örökséggel új szövetségre lépni...” A hétköznapok egymásra torlódó tennivalóiban a köz fogalmát nem tartja értelmevesztettnek. Jogunk van a saját múltunkhoz, az átéltek megjelenítése is erőfeszítést, összpontosítást, sokféle döntést feltételez. Összehangolt munka, hosszú távú tervezés és a megbecsülés formái nélkül jelenünk és jövőnk bizonytalan, jelzi az eszménykövető, kultúrával politizáló kisebbségi.
Az értelmes feladatokat megfogalmazó, azokat bizakodva, szívós és módszeres következetességgel megvalósító élet: ez ama szabadság, amelyben igazi önmagát megteremtette Dávid Gyula, s amely által mégiscsak közelít eszményeihez az ember.
Adassék néki tisztelet.
*Elhangzott a díjátadó ünnepség alkalmával
Kolozsváron, az 1956-os magyar forradalom évfordulója alkalmából rendezett szerda esti ünnepségen Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője átadta Dávid Gyulának a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. A magas állami kitüntetést Áder János magyar köztársasági elnök adományozta az író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és könyvkiadó Dávid Gyulának a magyar irodalomban végzett kimagasló tevékenysége, irodalmi életútja elismeréseként Augusztus 20-a alkalmából, az átadásra azonban csak most került sor. Köszönő beszédében a kitüntetett örömét fejezte ki, hogy éppen erre az időpontra időzítették az eseményt. Dávid Gyula munkásságát Magdó János, magyar főkonzul és Egyed Emese irodalomtörténész méltatta. A magyar főkonzulátus által szervezett megemlékezésen magyar közéleti személyiségek, egyházvezetők és politikusok mellett Emil Boc polgármester is jelen volt, aki magyarul köszöntötte a jelenlevőket, valamint Mihnea Iuoras szociáldemokrata alprefektus is.
Szabadság (Kolozsvár)2014. március 19.
A szórvány gondjairól tájékoztatták Áder Jánost
A szórvány problémáiról tájékoztatták Áder János magyar köztársasági elnököt erdélyi magánlátogatásának utolsó napján. Az államfő és felesége, Herczegh Anita szerdán a bonchidai Bánffy-kastélyt, a válaszúti szórványkollégiumot, illetve a kolozsvári Házsongárdi temetőt kereste fel.
Bonchidán Hegedüs Csilla, a Transsylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója vezette körbe a vendégeket, akitől többek között arról érdeklődött Áder János, hogy mennyibe kerül a kastély teljes felújítása.
A következő állomás Válaszút volt, ahol Kallós Zoltán néprajzkutató várta az elnöki párt. Itt friss süteménnyel kínálták és rövid gyermekműsorral szórakoztatták őket. A műsort követően Kallós Zoltán a kollégium mellett található néprajzi múzeumban is körbevezette az elnököt, akivel – mint a sajtónak elmondta – a szórványkollégium új épületéről beszélgettek.
Az ingatlant kézművesépületnek szánják, a földszinten öt terem a szövő-, varró-, faragó- és agyagozóműhelyeknek ad helyet. Az emeleten öt szobát alakítanak ki a 9–10. osztályos kollégisták számára szálláshelyként.
Kallós Zoltán a sajtónak elmondta, hogy az építkezés finanszírozási gondjairól is tájékoztatta az elnököt. Mint kifejtette, a beruházást támogató magyar minisztérium némi csúszással utalta az építkezésre szánt összegeket, időközben gyengült a forint árfolyama, ezért az átváltással néhány ezer euróra rúg a veszteségük.
A Kallós Zoltán Alapítvány alapítója kifejtette, azért fontos a magyarországi elöljárók látogatása, mivel így megismerhetik a szórványkollégiumok, illetve a vidék gondjait. „Sokan el sem tudják képzelni, milyen munkát végzünk ezen a környéken, és azt, hogy nem is olyan könnyű végigcsinálni” – hangsúlyozta Kallós Zoltán. Emlékeztetett, hogy a kollégiumban mintegy 100 mezőségi gyerek tanul magyarul, akik egyébként a hétköznapjaikat román nyelvű környezetben töltik, még a játszótéren is románul beszélnek.
Áder János és kísérete délután visszatért Kolozsvárra, ahol a Házsongárdi temetőben tett sétát Magdó János kolozsvári főkonzul és Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány vezetője társaságában.
Az elnöki pár többek között a Bánffy- és Bethlen-család kriptáit, illetve Jósika Miklós, Mikó Imre és Brassai Sámuel sírhelyeit kereste fel, valamint 1848-as honvédtisztek síremlékeinél hajtott fejet. Ezt követően a köztársasági elnök Márton Áron püspök főtéri szobránál helyezett el virágot és a Szent Mihály templomot is megtekintette.
Mint arról beszámoltunk, Áder János és felesége hétfőn érkezett háromnapos nem hivatalos erdélyi látogatásra; kedden az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székelyföldi emlékhelyeit keresték fel és kulturális intézményeket látogattak meg. A magyar köztársasági elnök már több alkalommal is volt magánlátogatáson Erdélyben
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro,2014. május 16.
Újabb síroknak biztosítanának védettséget a Házsongárdban
Kelemen Hunor kulturális miniszter szerint a kolozsvári Házsongárdi temető újabb sírjainak kell műemléki védettséget biztosítani. A tárcavezető a történeti temetők örökségi értékeinek a megőrzéséről és a Házsongárdi temetőről szóló nemzetközi szeminárium megnyitóján mondott beszédet péntek reggel Kolozsváron.
Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy korábbi miniszteri mandátuma idején, 2012-ben nyilvánították védettnek a műemléknek minősülő temető 392 síremlékét.
„Tovább kell haladni ezen az úton” – jelentette ki az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő politikus. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan kell megtalálni a forrásokat, amelyekkel a történelmi jelentőségű sírokat helyre lehet állítani. A miniszter szerint elsősorban az örökös nélküli sírok esetében van felelőssége a közösségnek, a városnak és a tárcának.
Kelemen Hunor megjegyezte, elég egy sétát tenni a 429 éves sírkertben, és kiderül, hogy az nemcsak Kolozsvár, hanem Erdély, Románia és Európa örökségének is fontos része, amit semmiképpen nem szabad veszni hagyni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a város egyik legértékesebb műemlékeként említette a Házsongárdi temetőt, amellyel a város méltán büszkélkedhet. A volt miniszterelnök Kelemen Hunor érdemének tartotta, hogy 392 sír műemléki védelmet kapott, és reményét fejezte ki, hogy a lista tovább bővül.
Emil Boc köszönetet mondott a szeminárium kolozsvári megszervezéséért, megjegyezve, hogy a rendezvényen bemutatandó nyugati példákból a kolozsvári városvezetés is sokat tanulhat.
A mulandóság emlékkövei című szeminárium keretében portugál, spanyol, olasz, osztrák, angliai, amerikai, magyarországi és romániai szakemberek osztják meg a történelmi temetők irányításában, megőrzésében, népszerűsítésében szerzett eddigi tapasztalataikat az érintett helyi vezetőkkel, civil szervezetekkel, kutatókkal.
A kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik az erdélyi magyarság megannyi kiemelkedő személyisége. A védetté nyilvánított sírok között van Apáczai Csere János, Tóthfalusi Kis Miklós, Szenczi Molnár Albert, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Dsida Jenő, Jósika Miklós, Xántus János sírboltja, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella közös síremléke. Krónika (Kolozsvár)2014. augusztus 29.
KISEBBSÉGBEN: Itt helyben – Tordán!
Én magyar városként ismertem meg Tordát - bár akkor már nem volt az. Diákkoromban többször is jártam ott - a Tordai-hasadék felé menet - biciklistaként, és ha bármikor is bajban jutottam, Tordán találtam magyar embert, aki segítsen. Sőt, még a Mihai Viteazul Líceumban is (az 1911-ben létesült hajdani állami főgimnáziumban) magyar diákokkal találkoztunk.
Aztán eltelt jó pár évtized, és a minap, amikor turistaként – a sóbányát megcsodálni – jártam újra Tordán, már csak a házak voltak magyarok, a XIX. század végi és a XX. század eleji magyar polgári építkezés emlékei, egyébként sem egy utcanév, sem egy köztéri szobor, semmi sem utalt arra, hogy ezt a várost magyarok lakták, magyarok alpították, magyarok tették országszerte fontos településsé – sőt, még európai viszonylatban is fontossá.
Tordán ma már csak Mihai Viteazult, Avram Iancut, Horia—Cloşca—Crişant, Dr. Ioan Raţiut vagy Ioan Oprişt tisztelik nyilvánosan. De arról például hallgatnak, hogy itt tartott országgyűlést az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond; vagy arról, hogy 1568-ban, a tordai országgyűlésen hirdették meg a vallásszabadságot – elsőként Európában! – és ebben nagy szerepe volt nemcsak János Zsigmondnak, hanem Dávid Ferencnek is, az unitárius egyházalapítónak. Az ő szobraik hol vannak? És egyáltalán hol van a vallásszabadság meghirdetésének az emlékműve? – amelyre, ugye, a mai hatóságok is büszkék lehetmének, és amivel ország-világ előtt dicsekedhetnének...
De fontos szerepet játszott itt Bethlen Gábor is, aki Tordára hívta a sóvágókat, és újra elindította a sóbányászatot, amely a város felvirágzásának alapjául szolgált. De az ő szobrát hiába keressük... Pedig ugyancsak tisztelhetnék őt a román hatóságok, hiszan a sóvágók, akiket Bethlen Gábor a városba hozott, románok voltak – erről tanúskodik az az érdekes, különlegs stílusban épített görög-katolikus templom, amelyet a sóvágók templomának hívnak. Bethlen Gábornak nem volt baja a románokkal, miként elődje, János Zsigmond is többek között arról volt híres, hogy nyolc nyelven beszélt, közöttük románul is. El tudná ezt mondani magáról ma valamelyik román államfő, köztársasági elnök vagy vezető politikus – hogy ő bizony magyarul is tud? És ha így is lenne, ezzel nem szoktak eldicsekedni...
De a város szülöttei között is vannak még olyan személyek, akik utcát vagy szobrot érdemelnének. Gondoljunk csak Köteles Sámuelre – akit például Marosvásárhelyen utcával tiszteltek meg -, vagy Jósika Miklósra, de itt említhetnénk Nagy Albert festőművészt is vagy Étienne Hajdu szobrászt, akik ugyancsak Torda szülöttei. Még jó, hogy az egyik középiskola továbbra is Jósika Miklós nevét viseli... eddig legalább is nem restaurálták ... az elnevezését.
Az lenne természetes, ha a Torda város anyagi vagy szellemi létét meghatározó személyiségek – legyenek azok magyarok vagy románok – továbbra is együtt lennének, együtt alkotnák a városról szóló képet. Úgy, ahogy azt életükben, a múltban vagy a közelmúltban tették – és talán a jelenben is tehetnék. Meggyőződésem, hogy ők nem tagadnák le egymást.
Zsehránszky István, maszol.ro2014. október 24.
Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)2015. január 8.
Európai szellem Erdélyben
Már az igényes meghívó is erdélyiségünk fontos helyeként határozta meg Tordát, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Körének tavaly októberi háromnapos konferenciája alatt így is élte meg azt a harmincvalahány résztvevő. Az Ótordai Református Egyházközség gyülekezeti termében tartott ünnepélyes megnyitón Varga Gábor elnökségi tag – ma már megválasztott elnök – így köszöntötte a résztvevőket: „Kedves barátaim, mi nem az egykori dicső nagyipari fellegvár romjain keseregni jöttünk ide – bár egyszer talán fény derül majd arra is, miért is kellett voltaképpen tönkretenni az itteni gazdag altalaj kincseinek feldolgozására hívatott, korántsem elavult technológiájú vegyipart –, nem is a sok évtizedes környezetszennyezés átkos hatását kívánjuk tanulmányozni az itt élő embereken. Szeretnénk felkutatni, és ha kell, újra tudatosítani magunkban mindazon személyiségek nevét, akiknek tevékenysége ilyen vagy olyan módon e városhoz, ezekhez a falakhoz kapcsolódott. Szeretnénk feleleveníteni mindazokat a múltbéli eseményeket és történéseket, amelyek a mindmáig itt létező épületekhez kötődnek, s amelyeknek jelen ideig tartó kisugárzása erőt adó jövőre-biztatás lehet mindannyiunk számára még a netán reánk fenekedő ordas esztendők idején is.”
Bevett és megtűrt religiók
Az átlag erdélyi többnyire legalább annyit tud Torda történetéből, ami ugyan történelmi tankönyvekből kimaradt, de a város egyetlen, Jósika Miklósról elnevezett magyar nyelvű iskolájában azért megtanítanak: itt mondták ki 1568-ban a világon először a vallásszabadság türelmi rendeletét. Máshol bizonyára büszke és hatalmas obeliszk emlékeztetne erre a világelső, nemsokára ötödfél évszázados történelmi eseményre, Tordán azonban szerényen elrejtve a templomban mindössze egy fehér márványtábla hirdeti három nyelven – magyar, román, angol – a hely dicsőségét: „Az 1568. évi erdélyi országgyűlésen ebben a templomban hirdették ki a világon először a lelkiismereti szabadság és vallási türelem törvényét.”
Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa előadásában a romantikus középkori történelmi mítosztól való megfosztás után építette fel azt a sokkal hitelesebb, valóságosabb képet, amely szerint Tordán nem a mai értelemben vett négy vallási felekezet egyenlőségéről döntöttek, hanem a reformáció indította hitújítás közösségi vallásszabadságáról. Ezt a szabad vallásgyakorlatot erősítette meg három év múlva, 1571. január 6–14. között a marosvásárhelyi Vártemplomban tartott országgyűlés János Zsigmond fejedelem jelenlétében. Az országgyűlési döntés értelmében alakult ki egy jó emberöltő alatt az az erdélyi tolerancia, amelyben 1585-re belefér a lutheránus, református és unitárius vallásfelekezet, majd a jezsuita misszió hatására a katolikus is. Sőt, lassan megjelenik a négy recepta (bevett) religio mellett tolerata (megtűrt) religióként az ortodox egyház is.
Átfogó körök
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet (EPMSZ) több mint negyven éve alapították Nyugat-Európába menekült magyar értelmiségiek. Az 1960-1970-es években az ’56-os forradalom után Nyugat-Európában otthonra találó magyarok élete viszonylag rendeződött: a megerősödött Kádár-rendszer miatt gondolni sem mertek hazatérésre, választott új hazájukban pedig biztos életkörülmények között élhettek. Az alig huszonévesen Magyarországról elmenekült, nyugaton otthonra találó magyarok egymást felkutatva, országhatárokon is átívelő szervezeti közösséget kerestek és találtak az EPMSZ-ben. A kelet-európai nyitásig magyarországi vagy erdélyi magyar értelmiségiekkel nagyon szórványos volt a kapcsolatuk, hiszen Svájcban, Nyugat-Németországban vagy Ausztriában tartott évi konferenciájukra csak elvétve kapott utazási engedélyt a vasfüggönytől keletre élő meghívott. Az 1989-es változások után az EPMSZ egyre gyakrabban tartotta évi akadémiai napjait Magyarországon vagy Erdélyben: 1993-ban Szovátán, 2001-ben Illyefalván, 2012-ban Félixfürdőn. Az olaszországi Torre Pellicében 1999-ben megtartott akadémiai napokon hangzott el az igény: jó lenne megalakítani az EPMSZ erdélyi körét. Ez az erdélyi kulturális szervezet másfél évtizede évente egy-két alkalommal átfogja Erdély magyarok lakta régióját Besztercétől Vajdahunyadig, Nagyszebentől Nagybányáig. Legutóbbi három találkozóját Besztercén (2012), Brassóban (2013) és Tordán (2014) tartotta.
Előkelő lokálpatrióták
„Tordára általában nem jönnek az emberek, de innen sokan elmentek” – ezekkel a szavakkal kezdte a város hihetetlenül gazdag történelmi múltjáról szóló előadását Keszeg Vilmos, detrehemi születésű, Tordán élő egyetemi tanár. Enciklopédikus tudással és hiteles történelmi ismeretekkel mutatta be azt a várost, amelyet a kerülőút, illetve az autópálya miatt olyan sokan elkerülnek. Pedig Torda más, mint amit látunk – vallja Keszeg Vilmos. Szemléletesen vázolta fel, miképpen alakult át az 1850-ben még 75 százalékban magyar lakosságú település a mára már 10 százalék alá csökkent, magyar szórvánnyá vált várossá. E másfél százados demográfiai tragédia okait három nagy „útban” jelölte meg: egyesek szétszóródtak Erdélyben, és ott gazdagították pátriánkat, mások éppen etnikai és vallási identitásuk megőrzése érdekében Magyarországra költöztek, míg voltak olyanok is, akik a nagyvilágba vándoroltak el. Egy itt maradt szűk mag közben úgy vált szórvánnyá, hogy a más nyelvűek és vallásúak nagyon megszaporodtak.
Az előadás másik meghatóan szép része volt a Tordán születettek neveinek említése Jósika Miklóstól Székely Jánosig, Abats János református püspöktől Csetri Elekig. „Torda nagyon előkelő tényezője volt Erdély történelmének. (…) Nem baj, hogy szülöttei szétszéledtek, többen hálásan érezték a szülőváros biztatását, Torda városa életüket gazdagabbá tette. A baj az, ha nem tartjuk számon, ha nem vagyunk büszkék rájuk, ha nem tanulunk tőlük” – fogalmazott az előadó.
Mélység és a magasság között
Az EPMSZ akadémiai napjaihoz törvényszerűen hozzátartozik egy kirándulási nap, így az erdélyi kör programjában is szerepelt a helyismereti kirándulás. Tordán van, mit megkeresnie és megnéznie az ott tartózkodónak a műemlék református templomoktól kezdve a fejedelmi palotán át a sóbánya érdekes világáig. Erdélyből, Magyarországról és Londonból érkezett résztvevők ebben az erdélyi, szórványosodó városban kettős betekintéssel találkozhattak sajátos történelmünkkel: belepillanthattak a roppant gazdag történelmi múltba, ugyanakkor átélhették, ahogy az itt élő büszkén mutatja a megpróbált múltból átmentett jövőt. Szedilek Lenke városi tanácsos asszony köszöntőjében mindez így igazolódott: „Torda, mint történelmi város, szerepel a naptárunkban
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. április 4.
Kiöregedőben Torda magyarsága
A szórványvidékek lelkészeinek szinte közhelyszámba menő panasza: „nem keresztelek, nem esketek, csak temetek.” Tordán van még keresztelő és esküvői is, de egyre kevesebb. Sokan csak a jeles esemény miatt jönnek haza, külföldről, majd mennek is vissza oda, ahol sikerült munkát találniuk. Az egykor virágzó iparral rendelkező Torda ma nem kínál sok munkalehetőséget. Sokan kivándoroltak, az ötvenezer lakósból alig több mint háromezer a magyar. Az unitáriusok például internetes közösségi oldalon osztják meg az otthoni eseményeket, hogy a külföldön élők is értesüljenek arról, hogy mi történt a közösségben.
Szilágyi Szabolcs e téma kapcsán készített riportjában előbb Keszeg Vilmos néprajzkutató szólalt meg. Keszeg elmondta: Torda az 1880-as évektől nagy ütemben iparosodott, a jelenség pedig nagyszámú betelepedőt hozott magával. Viszont az 1990-es évektől az ipar teljesen megszűnt a városban, a megélhetés nélkül maradt lakosság pedig fokozatosan külföldre vándorolt. Úgy a románok, mint a magyarok.
Nagy Albert tordai református lelkész szerint a város magyarsága nem csak azért szétszórt, mert három református gyülekezet, katolikus és különböző neoprotestáns felekezetek is vannak, de azért is, mert a város nagy területen fekszik. Kiöregedőben van Torda magyarsága – hangsúlyozta a lelkész. A magyarság fogyása lépéskényszerbe hozza az erdélyi magyar társadalmat, a diákok létszámának apadása miatt sok településen nem tartható fenn a magyar nyelvű oktatás. Tordán például egy tanintézménybe vonták össze a város, és részben a környék magyar oktatását. Erről Józan Erzsébet, a Jósika Miklós elméleti líceum tanára beszélt a mikrofon előtt.
A tordai unitáriusok közösségi oldalon osszák meg az otthoni eseményeket, hogy a külföldön élők is értesüljenek, mi történik otthon – magyarázta Józsa Lajos lelkész, aki szintén a természetes népességcsökkenésre panaszkodott.
Kossuth Rádió
Erdély.ma2015. április 10.
Vetélkedő a székelység történetéből Udvarhelyen
A székelység története és kultúrája témában szerveztek vetélkedőt általános iskolásoknak szerdán a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskolában. A rendhagyó versenyre Hargita megye több településéről érkeztek diákok.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a díjátadón megköszönte a tanároknak, hogy felkészítették a gyerekeket a versenyre, a diákoknak pedig, hogy időt és fáradságot nem sajnálva tanultak a vetélkedőre.
„Nem olyan régi tantárgy a székelység története az iskolában, és ha már eljutottunk erre a szintre, hogy megyei versenyt szerveztünk, jó irányba haladunk. Székelyföldön ez a verseny nagy jelentőséggel bír, azt is mondhatom, hogy egyféle történelmi pillanat” – mondta a tanácselnök. Hozzátette, jó ötletnek tartaná, ha a vetélkedőt az egész Székelyföldre kiterjesztenék, a magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny mintájára, ahol, mint fogalmazott, szervezés, felkészülés tekintetében is magasra helyezik a lécet.
„Bízom abban, hogy mindazok akik eljöttek, nyertek, hiszen amit megtanultatok, segíteni fog az itthon maradásban, gyökéreresztésben. Legyetek büszkék arra a térségre, ahol születettek, és amelynek a történelmét már jól ismeritek” – tanácsolta a versenyzőknek Borboly Csaba.
A verseny valamenynyi résztvevője könyvjutalmat kapott, az első három helyezett pedig pénzjutalomban is részesült a Rákóczi Szövetség, a Pro Hungaris Alapítvány és a Hargita megyei önkormányzat támogatása révén. A verseny első helyezettje a fenyédi Márton Áron Általános Iskola csapata lett, melyet a Korondi Iskolaközpont diákjai, illetve az etédi Jósika Miklós Általános Iskola tanulói követtek a sorban.
Krónika (Kolozsvár)2015. június 3.
„Szeretetemmel együtt engedlek el...”
A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum tanárai, diákjai és hozzátartozóik számára igazi ünnep volt május 27-e: a líceum hetedik végzős évfolyama ballagott.
A 2014–2015-ös tanévben Máté Hajnalka osztályfőnök vezetésével 28 végzős diák vett búcsút az iskolától, diáktársaktól, tanáraitól, az iskolai élet néha megterhelő, de mindig biztonságos, élménydús pillanataitól. Sajátságos helyzetű osztály volt ez az idei, mint ahogy Istvánffy Katalin igazgató is kiemelte beszédében: a három éven át külön osztályként működő természettudományi (17 diák) és filológia (11 diák) szakot vonták össze tizenkettedikben egyetlen osztállyá.
A ballagók a délelőtti utolsó osztályfőnöki óra után Gau-deamust énekelve búcsúztak kisebb iskolatársaiktól, az elmúlt 7 év kedves helyszíneitől.
M. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)2015. június 27.
Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?
A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni.
Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel.
Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló).
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is.
További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31).
Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.)
Transindex.ro2015. augusztus 20.
Porladó szobrok: a kolozsvári színjátszás kálváriája
A Kolozsvárra érkező turista érdeklődése – főleg, amióta Erdély kulturális fővárosa tranzitváros lett a Székelyföld irányába – többnyire kimerül a Mátyás-szoborcsoportnál. Pedig nagyrészt még megtalálhatók annak épített emlékei, hogy a kincses város a magyar színjátszás bölcsőjének számít.
Kolozsvár főteréről több utcácska nyílik, az egykori városgazdák a térre merőlegesen tervezték meg őket néhány évszázaddal ezelőtt. A New York kávéház és szálloda tőszomszédságában kezdődik a Jókai utca, amely nevét akkor kapta, amikor a romantikus regényírás mestere itt szállt meg a 19. század utolsó éveiben. A magyar színjátszás története Kótsi Patkó Ferenc irányításával, a Jókai utcai Rhédey-ház egyik báltermében kezdődött 1792. november 11-én, majd egy másik – majdnem szemben lévő – épület padlásterében folyatódott. Általában ott léptek fel Kótsiék, ahol egy-egy gazdagabb nemes befogadta őket. Mindkét épület áll még, igaz, emléktábla csak a Rhédey-házon jelzi a történelmi tényt.
A kolozsvári társulat lassan kinőtte a báltermek, padlásszobák befogadó képességét, az idősebbik báró Wesselényi Miklós pedig kőszínházat álmodott a lelkes aktoroknak. Csakhogy a báró 1809-ben bekövetkezett halálával megszűnt az érdeklődés a kolozsvári kőszínház építése iránt. Szerencsére öt arisztokrata – gróf Teleki Ferenc és Teleki Lajos, báró Wesselényi Miklós, báró Thoroczkai József és báró Bánffy József – már 1803-ban megvásárolta a színház számára a telket, és el is kezdődött az építkezés. A kérdés csak az volt, miből fejezik be, hiszen az építkezés nagymértékben a készpénzadományoktól és a természetben (építőanyag, szakmunka, szállítás) tett megajánlásoktól függött. Mivel azonban a begyűlt összeg elenyésző volt, 1807-ben le is állt az építkezés.
A korszerű kőszínház
Az 1810–1811-es évi diétára Kolozs vármegye már követutasításba iktatta a színházépítés pártolásának ügyét. Határozat született arról, hogy a kórházi és inszurekcionális pótadó mellett a színház építésére is adót vetnek ki. A terv rosszul sült el, a következő évben például egyetlen fillért sem sikerült begyűjteni az adóból, de született egy zseniális ötlet. A színházi bizottság páholybérleteket bocsátott ki, és Bánffy György gubernátorral az élen szinte valamennyi magyar arisztokrata előre megvásárolta helyét az épülő színházban.
A Farkas utcai színház (képünkön) homlokzatán, annak ellenére, hogy csak 1821-ben nyitotta meg kapuit, a következő felirat állt: „Az Erdélyi Nemzeti Magyar Játékszín – 1813”. A magyarázat a következő: 1813-ra már minden külső kőművesmunka elkészült, és a belső ácsmunkák is készen álltak. Az állandó pénzhiány miatt mégis elhúzódott az építkezés 1821-ig, végül a belső munkálatok befejezésére a város nyújtott kölcsönt.
A Farkas utcai színház – amelyet a bécsi theátrum mintájára rendeztek be – a kor egyik legmodernebb színháza lett: a beltér olyan magasra volt tervezve, hogy a függönyt tekercselés nélkül is felhúzhatták a zsinórpadlásra, a színpadon három süllyesztő is működött, korszerű gépezet segítette a gyors díszletváltást. A korabeli tudósítások szerint „a theátrum, hogy illendőleg nézőkkel teli legyen, szorulás nélkül 800 ember kívántatik”, de amikor „nagyhírű játék vagy opera adatik” akár 1400 lélek is elfért benne.
Katona József Bánk bánja a színház Farkas utcai állandó otthonának 1821-es avatását köszöntő pályázatra született. Az író még 1815-ben elkészült műve első változatával, majd 1820-ban átírta. Amikor azonban 1821. március 12-én először gördült fel a Farkas utcai színház súlyos függönye, mégis „főrangú műkedvelők adták elő Theodor Körner Zrínyi-drámáját (többször játszott produkciójukat), a címszerepben a fordítóval, Petrichevich Horváth Dániellel, fontos szerepben a gubernátor lányával és vejével.” Másnap, március 13-án lépett fel a hivatásos színtársulat, eredeti magyar drámával, Szentjóbi Szabó László Mátyás király című „érzékeny játékával.” Kótsi Patkó János, a magyar színjátszás megteremtője soha nem lépett fel a kőszínház színpadjára. 1808-ban visszavonult a színjátszástól.
Bár Katona művének kolozsvári ősbemutatója nem jött össze, a Bánk bán mégis elkísérte a kolozsvári színjátszást. A felújított, immár a Kolozsvári Nemzeti Színház nevet viselő Farkas utcai épület Erkelnek a Katona művéből írott operájával nyitotta meg kapuit. Utoljára 1906. június 17-én játszotta el ezen a helyen a társulat a Bánk bánt, méghozzá Jászai Mari vendég felléptével, mivel közben felépült a Hunyadi téri új nemzeti épülete, a Farkas utcai színház befejezte pályafutását. Üresen, de állta még az idő sarát 1935-ig, amikor lebontották, helyébe egy jóval korszerűbb épületet emeltek, amely a mai napig a kolozsvári filharmonikusok otthonául szolgál. 2012-ben, a magyar színjátszás 220. évfordulóján, a helyhatósággal vívott hosszas küzdelem után a jelenlegi épület falán sikerült emléktáblát elhelyezni. A régi kövekből viszont hírmondónak sem maradt.
Megépül a Nemzeti
A Hunyadi (ma Avram Iancu) téren álló épület ma a román nemzeti színház társulatának otthona. Csakhogy – a Szamos-parti város annyi épületéhez hasonlóan – a románságnak semmi köze hozzá. A színház előtt két román költő, Mihai Eminescu és Lucian Blaga szobra fogadja a látogatókat. Talán még a kolozsváriak közül is kevesen tudják, hogy az épület megépítésekor a főhomlokzat két oldalsó szoborfülkéjében eredetileg Wesselényi Miklós és Jósika Miklós szobrai voltak. Sorsuk igencsak szomorúan alakult, évtizedekig megemlíteni is tilos volt létezésüket.
Az 1904 és 1906 között épült új színház ügyében a városi elöljáróság ismételt kérésére a budapesti minisztertanács 1903-ban döntött, anyagiakkal azonban nem támogatta a város kezdeményezését. A terv elkészítésével a Fellner és Helmer neves bécsi céget bízták meg. A két építész által vezetett tervezőiroda 1873 és 1919 között valósággal uralta a közép-európai színházépítést. Negyvennyolc színház terve kapcsolódik a nevükhöz Hamburgtól Szófiáig, illetve Zürichtől Odesszáig és Lembergig (Lviv). Ferdinand Fellner kolozsvári színháztervét 1904-ben fogadta el a városi közgyűlés, majd jóváhagyta azt a belügyminisztérium is. A munkálatok ugyanazon év őszén elkezdődtek, 1904 végére már elkészült az alapozás, 1905 nyarán került tető alá az épület, a belső építészeti munkálatok viszont majd egy évet igényeltek. A főhomlokzat rizalitjának két szélén egy-egy 9 méter magas torony emelkedik, amelyek tetején Apollónt (keleti torony), illetve Tháliát (nyugati torony) ábrázoló bronz szoborkompozíciók láthatók. Az alakokat hordó antik fogatokat 3-3 oroszlán húzza. A főhomlokzat két oldalsó szoborfülkéjében eredetileg Wesselényi Miklós és Jósika Miklós szobrai voltak, Szeszák Ferenc által irányított ifjú kolozsvári művészek munkája. Az alkotásokat 1919-ben távolították el.
Az építkezés 1906. augusztus 15-re fejeződött be, szeptember 8-án rendezték az avató ünnepségét és az első előadást. A színház építésének egyik irányítója, majd az intézmény igazgatója az 1872. december 8-án Ungváron született Janovics Jenő volt.
Szobrok a magasban
Az új nemzeti színház 1906. szeptember 8-i avatási ünnepségét kisebb botrány előzte meg. Az építésvezető és Szeszák Ferenc szobrász ugyanis komolyan összekülönbözött. Janovics Jenő, a színház igazgatója így emlékezett az esetre: „Az ünnepség békés harmóniáját néhány nap múlva szenvedélyes harc váltotta fel. Híre szárnyalt annak, hogy a homlokzatra tervezett Wesselényi Miklós-szobrot az építés vezetője, Bohn Alajos úr letiltotta. A dolog előzménye az volt, hogy Szeszák Ferencnél az építőbizottság két szobrot rendelt, amelyeket az első emelet magasságában kiképzett homlokzati benyílásokban kellett volna elhelyezni. Úgy tervezték, hogy Jósika Miklós és Wesselényi Miklós szobrait helyezik oda. Az építésvezető önhatalmúlag értesítette a szobrászt, hogy a Wesselényi szobor helyett mást készítsen, mert Wesselényi képmását nem helyezi el a színházon. Mérhetetlen felháborodást keltett ez a pökhendi intézkedés. Az építésvezető azzal védekezett, hogy az építőbizottság egyik tagja, akinek nevét azonban nem hajlandó a nyilvánosság számára átadni, rendelkezett így. Mindenki sejtette, hogy ez az építőbizottsági tag báró Feilitzsch Arthúr volt, aki így akart bosszút állni azért, mert a nemrégiben lezajlott képviselőválasztás alkalmával kisebbségben maradt Wesselényi Miklós egyik leszármazottjával, Wesselényi Ferenc báróval szemben.” (Janovics Jenő: A Hunyadi téri színház, Korunk Baráti Társaság, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2001. A szöveget gondozta Kötő József):
Szeszák Ferenc szerint viszont neki Bohm azzal indokolta a szobor letiltását, hogy Wesselényi egy rebellis egyén volt. Ekkor már városszerte elterjedt a híre a vitának, a kolozsváriak szinte meglincselték Bohm építésvezető urat, és kijelentették, hogy „a kolozsvári közönség nem fogja tűrni a magyar színészet atyjának, Wesselényi Miklósnak ilyen impertinens meggyalázását.” A kolozsváriak „osztrák útszéli betyárnak” titulálták az építésvezetőt, és követelték, hogy távolítsák el a színház építésétől. Végül Feilitzsch Arthúr Budapesten bevallotta, hogy ő kérte a Wesselényi szobor szabotálását, és ezzel valamelyest elült a vihar. A színházavatóra mindkét szobor teljes egészében elkészült.
Szeszák nem véletlenül választotta Wesselényit és Jósikát. Előbbi volt a kolozsvári színjátszás mecénása, Kótsi Patkó János támogatója és ösztönzője, nélküle nem létezett volna magyar nyelvű színház. Utóbbit a magyar romantikus regény megteremtőjének tartják, az 1848-as forradalom után részt vett a nemzetgyűlésben, majd bujdosnia kellett.
Kiűzetés a Nemzetiből, költözés a Nyári Színkörbe
Mindössze tizenhárom év telt el a Hunyadi téri Színház felavató ünnepségétől, amikor 1919. október elsejei kezdettel a magyar társulatot kikergették a színházból. Előző este, amikor már nyilvánvalóvá vált a költözés ténye, Janovics Jenő társulata, nem kis jelképes célzással, a Hamletet adta elő. A Román Nemzeti Színház még december 2-án beköltözött az épületbe. Az új tulajdonosok a magyarokra utaló szinte összes emléket el akarták tüntetni a színházból. Egyik „hőstettük” aszínház homlokzatán található két Szeszák-szobor ledöntése volt. A porba hullott szobrokat Janovics átvitette a Nyári Színkörbe. Ezzel ugyan megmentette őket a pusztulástól, de mára szinte a felismerhetetlenségig elporladtak.
Janovics a magyar társulattal ruhatár, díszletek és egyéb felszerelések nélkül 1919. október 4-én a sétatéri Nyári Színkörben kezdte el az évadot, egy fűtés és minden technikai felszerelést nélkülöző teremben, és az elkövetkező két évtizedet a magyar társulat itt vészelte át. A színház a 100 éves korában elhunyt Senkálszky Endre érdemes színművész szavaival élve „rideg és rossz akusztikájú volt a nézőnek, kényelmetlen és kimerítő a játékosnak”. 1931-ben bekövetkezett haláláig itt játszott az „örök Tiborc” Szentgyörgyi István (Fadrusz János róla mintázta a zilahi Wesselényi-szoborcsoport népi alakját), de tagja volt a társulatnak az akkoriban alig huszonéves Kovács György, Fényes Alíz, Tóth Elek, Tompa Pufi vagy Solymosán Magda és Váradi Miklós. Janovics társulatát a háborús években készített filmjeinek bevételéből tartotta fenn, illetve igyekezett a magyar kultúra minden jelentős eseményét megünnepelni a színházban.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. október 24.
A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (2.)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el
A megállapítás a Bolyai-per fővádlottjától, dr. Várhegyi Istvántól, a saarland-i Európa Intézet politológiai tanszékének vezetőjétől származik, akit a román büntető törvénykönyv hírhedt 327-es paragrafusa alapján rendszerellenes nyilvános felbujtás és agitáció vádjával ítélt hét évi börtönre a kolozsvári 3. számú katonai törvényszék büntető bírósága.
Visszaemlékezése pontos és világos összegezése mindannak, ami 1956 őszén a Bolyai Tudományegyetemen történt: „Azon a forró őszön Kolozsváron a magyar ifjúság célkitűzése a Bolyai Egyetem szabadsága: a magyar nyelv, a magyar tudományosság ápolása, az egyetemi önkormányzat megvalósítása volt. Nem sikerült, sőt, az erdélyi magyar értelmiség fellegvárának számító Bolyai Egyetemet is felszámolták. A korabeli hivatalos román álláspont szerint a magyar ellenforradalom nemcsak a szocializmus ellen irányult, hanem Erdély erőszakos visszaszerzését is célul tűzte ki, tehát a román állam integritását is veszélyeztette. A Bolyai Egyetemen jelentkező önrendelkezési törekvés, a magyarországi események iránti szolidaritás ugyancsak ellenforradalmi, irredenta, szeparatista mozgalomnak, az intézmény pedig az állam érdekeit mélyen sértő és veszélyeztető gócpontnak minősült. Az akkori mentalitásból annyi maradt, hogy a Bolyai Egyetem ma is mélyen inkriminált, szeparatista intézmény, vörös posztó a félrevezetett román tömegek szemében.” A román legfelső párt- és államvezetés kezdetektől fogva igen veszélyesnek minősítette a magyar forradalommal és szabadságharccal való szolidaritás nyomán kialakult helyzetet. A Bolyai Tudományegyetem már 1955-től különféle támadások célpontja volt. Az oktatásügyi minisztériumban azt a képtelenséget terjesztették, hogy az egyetem végzettjeit nincs hová elhelyezni, mert a Bolyain túltermelés van. Ekkor Nagy Lajos prorektor javaslatára az egyetem szűk körű vezetősége tanárokat küldött vidékre, akik felméréseik alapján bebizonyították, hogy a túltermelésről szóló híresztelés alaptalan, a tényleges szükséglet biztosítja a magyar nyelvű egyetemi oktatás folytonosságát. Az 1955 októberében a Bolyai Tudományegyetemet meglátogató Leonte Răutu, a Román Munkáspárt Végrehajtó Bizottságának tagja, és Miron Constantinescu oktatásügyi miniszter (aki a napvilágra került dokumentumok szerint Iosif Chisinevschivel Gheorghiu-Dej félreállítására szövetkezett, sikertelenül) arról érdeklődött: milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak a végzetteknek, nem kellene-e csökkenteni a hallgatók létszámát, s nemcsak az egyetem működésének szükségességét kérdőjelezte meg. Nehezményezte a magyar irodalom egészének tanítását, s a kiszivárogtatott hírek szerint a Bolyai Tudományegyetem valamilyen átszervezésének legfőbb szorgalmazója volt. 1956 nyarán megpróbálták felszámolni a történelem kart, majd koholt vádak alapján a társadalomtudományi tanszékről elbocsátották Saszet Géza lektort, Keszi-Harmat Editet és férjét, Keszi-Harmat Sándort.
A magyarországi forradalmi események időszakában a kolozsvári egyetemi hallgatók körében a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja adásainak hallgatásán és rendszeres kommentálásán kívül más akcióra alig került sor. A román kommunista hatalom a jól bevált fegyverhez, a nacionalista uszításhoz folyamodott. Hamarosan terjeszteni kezdték a diákság körében is Erdély elrablásának rémképét. Visszaemlékezések szerint ebben a Babeş Tudományegyetem akkori rektora, Raluca Ripan akadémikusnő járt az élen. A magyar egyetemi hallgatók körében elterjedt az a hír, hogy a két egyetem diákjainak közös felvonulására és a magyar forradalom melletti tüntetésre szóló felhívás tulajdonképpen provokáció, hiszen a javaslat, mely szerint „a magyar egyetem diákjai menjenek a menet élén”, valójában a szekuritáté mesterlövészeinek szolgáltatta volna ki az egyetemi ifjúságot. Az egyetlen, s később sokat emlegetett „megmozdulásra” 1956. november elsején, halottak napján a Házsongárdi temetőben került sor. Ennek előzményei 1956 nyaráig nyúlnak vissza, s valójában teljesen véletlen a magyarországi forradalmi harcokkal való egybeesés. 1956 júniusában a Bolyai Tudományegyetem akkori vezetősége részt vett a magyar tanszék tanévzáró ülésén, ott vetették fel, hogy az egyes tanszékek gondoskodjanak a szellemi nagyságok sírjainak rendbetételéről. Ott, helyben Dávid Gyula, Varró János és Lakó Elemér aspiránsokra ki is osztották a feladatokat. Varró János például Szenczi Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós és Dsida Jenő sírjának gondozását kapta hivatalos megbízásként, jegyzőkönyvbe iktatva. A másik kettő Brassai Sámuel, Aletta van der Maet, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Reményik Sándor sírját gondozta a halottak napi megemlékezésre. Mindhárom aspiráns 1956 nyarát, illetve őszét Magyarországon tudományos kutatással töltötte. Amikor hazajöttek, hozzáfogtak a sírok rendbetételéhez. 1956. október 23-án Magyarországon kitört a forradalom. Kétnapi mély hallgatás után Bukarest az internacionalista proletár szolidaritás jegyében élelmiszert és gyógyszert küldött Budapestre. A magyarországi események megítélésében nagyfokú bizonytalanság uralkodott. Visszaemlékezések szerint: a Bolyai Tudományegyetem pártvezetősége elhatározta, hogy táviratot küld Budapestre, amelyben „mélységes felháborodással elítéli az ellenforradalmi eseményeket” – mondja Várhegyi István. „Mint diákszövetségi titkárt engem is felkértek a távirat aláírására. Ezért Balogh Edgárral heves vitám volt. A professzor nyomós érvként hozta fel, hogy ezzel a távirattal bizonyítjuk hűségünket a Román Kommunista Párt iránt, ez lenne a próbaköve a romániai magyarság lojalitásának. Arra kértem Balogh Edgárt, hogy ne ismételjük meg azt az egységfronti, magyar népi szövetségi politikát, amely sok keserű áldozatába került a romániai magyarságnak.” Fazekas János, aki a Magyar Autonóm Tartomány teljhatalmú megbízottja volt, meglátogatta a Bolyai Tudományegyetemet, s azt ígérte, hogy az akkori épületeinek háromszorosát kapja, ha megszövegezik Budapestre a táviratot, bizonyítják a Román Munkáspárt iránti hűségüket. Várhegyi arra kérte Balogh Edgárt, hogy hívják össze a diákgyűlést, s ott olvassák fel a távirat szövegét. Az 1956. október 29-re összehívott diákgyűlésen felháborodva utasították vissza a távirat szövegét. Később a tárgyaláson Várhegyit a távirat elküldésének megakadályozásával vádolták.
A forradalmi események erdélyi átszivárgásától alaposan megijedt Bányai László rektor 1956. október 31-én estére gyűlést hívott össze a bölcsészkar dísztermébe. Szigorúan megtiltotta, hogy a diákok kimenjenek a Házsongárdi temetőbe. Lakó Elemér és Varró János tanársegéd jelen volt a gyűlésen, így ők a halottak napi megemlékezésen nem vettek részt. Dávid Gyula semmit nem tudott a gyűlésről, így csoportjával kivonult a temetőbe. A magyar irodalom és szellemi élet nagyjai – Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Apáczai Csere János és felesége, Aletta van der Maet, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor – sírján elhelyezték a kegyelet virágait és égő gyertyáit. Reményik Sándor sírjánál Bartis Ferenc első éves magyar szakos hallgató egy alkalmi versét mondta el, majd elszavalta az Eredj, ha tudsz című Reményik-verset. A magyar forradalommal való együttérzés jeleként nagyon sok egyetemi hallgató a kabáthajtókára nemzeti színű kokárdát és gyászszalagot tűzött ki. A visszaemlékezések szerint a himnuszt is elénekelték. A Házsongárdi temetőben beszédet mondott Gazda József, Kicsi Antal, és állítólag Székely László. A Securitate és a belügy emberei ott vizslattak, fényképeztek a megemlékezők és gyászolók között. A fényképek alapján az azonosítás már gyerekjáték volt. A meghurcoltatástól csak azok menekültek meg, akik éppen a Házsongárdi temető felsőbb részén tartózkodtak, őket nem fényképezték le. Negyvenkét év távlatából is egyértelműen megállapítható: a magyar forradalom és szabadságharc egész életre szóló felejthetetlen emlékként él a kortársak tudatában. Az egyetemi kollégiumokban, a lakásokban éjjel-nappal szólt a rádió, lélegzetvisszafojtva hallgatták a Magyarországról, Budapestről, a forradalmi harcokról és változásokról szóló tudósításokat. Páll Lajos képzőművész-hallgató révén eljutott az Irodalmi Újságnak az a száma, amely Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, valamint Benjámin László forradalmi versét közölte. Péterffy Irén első éves magyar szakos hallgató ki is vágta ezeket a verseket. A forradalmi események versírásra ihlették a még középiskolás Burchád Mártát is. Mivel a versesfüzet körbejárt a református teológusok körében, könnyű volt a rendszerellenességet és a „nacionalizmust” bizonyítani. Nemcsak Burchád Mártát tartóztatták le s állították bíróság elé, hanem mindazokat a teológusokat, akik tudtak a versesfüzetről, valamint a magyar irodalomtanárt, Imre Magdát, amiért tanítványát nem jelentette fel a Securitatén. Az 1956-os magyar forradalommal való együttérzés illusztrálására két visszaemlékezést idézek: „Mivel nagyon féltem a veréstől, elhatároztam, hogy nem hazudok. Így bevallottam, hogy együttéreztem a forradalmi szellemű magyar néppel, hogy sajnálatomat fejeztem ki a Nagy Imre kivégzése alkalmával, de tagadtam a rendszerellenességet.” (Imre Magda)
„A vád ellenem a következő volt: dicsőítettem az 1956-os magyarországi forradalmat, elítéltem a szovjet csapatok beavatkozását, vártam, hogy ez a forradalom átterjedjen hazánkba is, reménykedve a népi demokrácia bukásában. Több kollégával együtt megtagadtuk a Teológián, hogy részt vegyünk azon a gyűlésen, ahol elítélték a magyarországi forradalmat, a résztvevőket árulóknak minősítettük. Propagandát fejtettem ki Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása érdekében, azzal vádoltam a Romániában hatalmon lévőket, hogy nem tartják tiszteletben az alkotmányban előírt magyar és más kisebbségek jogait. Ezek csak papíron léteznek.
Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezek a vádak sok túlzást tartalmaznak, egy viszont tény: én is gyászoltam az elesett magyarokat, szolidaritást vállaltam mindazokkal, akik elítélték a szovjet csapatok mészárlásait.” (Gödri Oláh János akkori evangélikus teológus) (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)2015. december 15.
Egésznapos konferencia Torda szerepéről Erdély történelmében
A Jósika Miklós Elméleti Líceum és a Petőfi Társaság helytörténeti konferenciát szervezett szombaton, december 12-én Torda mindenkori szerepe Erdély történelmében címmel a helyi polgármesteri hivatal dísztermében.
A konferencia ülésvezetője, Józan Erzsébet – egyben a Jósika-líceum történelemtanára – bevezetőjében a helytörténet és a helyi értékek megismerésének fontosságáról beszélt. Elmondta továbbá, hogy a tordai magyarság történelmi szerepének felelevenítésével erősíteni szeretnék a szülőföldhöz való ragaszkodást, illetve tudatosítani Torda történelmi szerepét.
J. E.
Szabadság (Kolozsvár)2016. január 21.
Két magyar kilencedik osztály Tordán
Habár a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség vezetője eleinte fenntartással fogadta a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum azon kérését, miszerint a 2016/2017-es tanévben hagyjanak jóvá két magyar kilencedik osztályt, most mégis úgy tűnik, hogy a tanügyminisztériumba felküldött Kolozs megyei beiskolázási tervben két kilencedik osztályt kértek a Jósika-líceumnak – közölte lapunkkal Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes. Szabadság (Kolozsvár)2016. június 8.
Ballagással kezdték a hetet a tordai Jósika-líceum maturandusai
Hétfőn ballagtak el a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum végzős diákjai. Természettudomanyi szakon 17, a filólogián 14 diáknak tartott utolsó névsorolvasást a városi színház színpadán Kiss Réka, illetve Péter Erzsébet osztályfőnök.
A végzősöket Istvánffy Katalin igazgató és a 11. osztályos tanulók búcsúztatták; a ballagók telt házas közönség előtt intettek búcsút az iskolás éveknek, iskolájuknak, nevelőiknek, diáktársaiknak.
A kiemelkedő tanulmányi eredmények díjazása mellett különdíjakban részesültek azon diákok, akik különböző közösségépítő tevékenységet szerveztek; ezúton is köszönetet mondunk az RMPSZ Kolozs megyei szervezetének, a megyei és helyi RMDSZ képviselőinek, a tordai és hármasfalusi egyházaknak, a tordai Nyugdíjas Matematikatanárok Társaságának valamint az iskolánkat támogató, lelkes magánszemélyeknek (Kocsis Éva gyógyszerész, Halmágyi István és Ildikó, Csép Leylla).
Szabadság (Kolozsvár)2016. június 30.
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Bágyoni Szabó István íróval, költővel
Felénk siető égi postások
– A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre?
– Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt…
– Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”?
– Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához.
– Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált…
– Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani.
– 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál.
– Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem.
– A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma?
– A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra…
– Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek?
– Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”.
– Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada?
– Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő!
– Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal?
– Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek.
– Min dolgozol jelenleg?
– Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg.
Székely Ferenc
hargitanepe.eu2016. július 28.
Magyar tannyelvű iskolák bezárását akadályoznák meg Kolozs megyeben
Megyei szintű tanácskozás kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyerekeket és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett Magyari Tivadar az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, és Kelemen Hunor szövetségi elnök képviseletében Nagy Zoltán, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke is részt vett.
A probléma onnan fakadt, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony gyereklétszám, egyelőre mindössze hat gyereket tartanak számon, aki az ősztől ebbe az osztályba járna. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához.
Csoma Botond megkeresésünkre elmondta, az ülésnek az volt a célja, hogy felhívják az iskolaigazgatók figyelmét az egyeztetés fontosságára, hogy ne kerülhessen el egy gyerek sem saját településéről egy másik iskolába a települési iskola igazgatója tudta nélkül. Elmondta, nyilván, a szülők döntését tiszteletben kell tartani, ha egy másik iskolába íratnák gyereküket, azonban úgy véli, megfelelő egyeztetéssel megelőzhető az iskolabezárás.
A Jósika Miklós Líceumra utalva elmondta, egy iskola alapításának nem lehet az a célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat hozta fel követendő példának: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, akiknek helyben már nincs lehetőségük magyarul tanulni. Csoma szerint ennek az elvnek kell érvényesülnie a tordai Jósika Miklós Líceum esetében is.
Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós Líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba.
Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola. (hírszerk.)
Transindex.ro2016. július 30.
Hírsaláta
HARC A MAGYAR DIÁKOKÉRT. Megyei szintű tanácskozást kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyermekeket, és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett az RMDSZ Kolozs megyei, valamint oktatásért felelős vezetői is részt vettek. Az aggodalom oka, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony a gyermeklétszám, egyelőre mindössze hatan iratkoztak be ősztől ebbe az osztályba. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához. Az egyeztetés célja, hogy elkerüljék a magyar iskolák, tagozatok bezárását. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint egy iskola alapításának nem lehet célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat említette követendő példaként: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, ahol már nincs magyar oktatás. Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós-líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba. Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola. (Transindex)
LEJTŐN AZ EGYETEMEK. 2007 és 2009 között évente átlag 170 ezer tanuló jutott el az érettségiig, 2008-ban 172 ezren tették le a vizsgát. Azóta a létszám folyamatosan csökken: az idén 137 ezer végzősből 88 ezer érettségizett, akik számára a romániai egyetemek 62 ezer államilag finanszírozott (ingyenes) helyet kínálnak, akárcsak tíz évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy átlag 1,4 jelölt pályázik egy egyetemi vagy főiskolai helyre (2008-ban még 2,8 volt az arány). A felsőoktatási szakemberek szerint szigorítani kellene az egyetemi vizsgákat, mert ez emelné a színvonalat. Most – anyagi okokból – sok állami egyetem hirdet nagyszámú tandíjköteles helyet, és ez a minőség rovására megy. Ráadásul a gazdasági élet dinamizmusát figyelmen kívül hagyva a „régebbi” szakmákban képezik ki a legtöbb diákot. A romániai egyetemeken évente mintegy 4000 jogász végez, sokan közülük nem tudnak elhelyezkedni. Az újságírást oktató fakultásokon évente átlagosan 500 diák végez, az újságírói helyek száma azonban alig haladja meg az ötvenet. A politikai tudományok karán végzettek gyakorlatilag nem tudnak elhelyezkedni szakmájukban, akárcsak a filozófiát végzettek. (Maszol) FORRADALMÁR-KITÜNTETÉSEK. 548 személy számára hagyta jóvá a Meghatározó Szerepű Harcos az 1989. Decemberi Román Forradalom Győzelméért című kitüntetés adományozását Klaus Iohannis államfő. A kitüntetettek között politikusok is vannak, például Gheorghe Firczak, a rutén kisebbség parlamenti képviselője, aki Déván szerzett érdemeket a kommunista rendszer megbuktatásában, vagy Vasile Nistor liberális szenátor, aki Bákóban harcolt. (Hotnews)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. augusztus 4.
Gondot okoz a gyerekhiány Kolozs megyeben
Szeptember elején dől el a Kolozs megyei magyar iskolák sorsa. Ekkor tartanak ugyanis körzeti megbeszéléseket Tordán, Szamosújváron és Kolozsváron az iskolák vezetőivel, azzal a céllal, hogy lehetőleg egyetlen tanintézet se kerüljön bajba – közölte lapunkkal Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte: múlt héten részt vett azon a megbeszélésen, amelyen a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetői arra panaszkodtak, hogy a tordai Jósika Miklós Gimnázium a falusi iskolák rovására orvosolná a kis diáklétszámból fakadó problémáit, veszélyeztetve a községekben a magyar oktatást. Elmondása szerint a vidéki iskolák vezetői azt állítják, Várfalván és Tordaszentmihályon szülőket kerestek meg a tordai iskolától, hogy írassák a városi tanintézetbe a gyerekeket. A Jósika Miklós Gimnázium igazgatója nem lehetett jelen a megbeszélésen, ugyanis korábban lemondott, az új igazgatót pedig csak szeptember elsejétől lehet kinevezni.
„Tulajdonképpen szeptember elsején tudjuk meg, hogy igaz-e, hogy Tordára csábították a gyerekeket, vagy sem. Az biztos, hogy Tordán kevés gyerek van előkészítő osztályban, hat diák iratkozott be, és ez a szám sajnos nem lesz elegendő ahhoz, hogy önállóan tudjon működni az osztály” – magyarázta Török Zoltán. Mint mondta, szintén szeptember elején derül ki az is, hogy sikerült-e meggyőzniük a román tagozatra beiratkozott magyar gyerekeket, hogy iratkozzanak át, vagy lesz-e olyan szülő a környékbeli községből, akit rá tudnak venni arra, hogy Tordára járassa gyermekét. Az érintett iskolák vezetőinek közös megbeszélésén igyekeznek majd olyan megoldást találni, hogy egyik iskola se kerüljön ki vesztesként, ígérte az illetékes.
„Támogatom, hogy az elemi oktatás feltétel nélkül megmAradjon a községekben akkor is, ha összevont osztályokról van szó. Mert ha nincs elemi oktatás, annak a községnek nincs jövője. Ötödik osztálytól pedig mindent meg kell tenni azért, hogy valamennyi gyerek az anyanyelvén tanulhasson tovább” – fejtette ki álláspontját a főtanfelügyelő-helyettes. Török Zoltán szerint az alacsony gyereklétszám még Désen okoz problémát, ahol csak négy gyerek iratkozott be a magyar kilencedik osztályba, és azóta már át is iratkoztak más iskolába. „A gyereklétszám apad, ezt tudom, mindenki tudja, megpróbálunk mindent, a célunk az, hogy ahol csak lehet, anyanyelvükön tanuljanak a magyar gyerekek” – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)