udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
126
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-126
Névmutató:
Komoróczy György
2007. február 1.
Megjelent Murádin László kolozsvári nyelvész, egyetemi tanár, közismert nyelvművelő Mitől szép egy szó /Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad/ című anyanyelvi ismereteket tartalmazó kötete. /Komoróczy György: Mitől szép egy szó? = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./2007. február 15.
Nemrégiben jelent meg Lőrincz József székelyudvarhelyi gimnáziumi tanár folklórpedagógiai tanulmánykötete A kultúraváltás sikeréért /Magister Kiadó, Csíkszereda/ címen. A kötetet lektoráló Péntek János nyelvész, kolozsvári egyetemi tanár ajánlósoraiban tisztázta a kultúraváltás kifejezés jelentéseit. A könyv szerzője arról beszélt, hogy miként lehet úgy átlépni a hagyományos kultúrán, hogy meg is maradjunk benne, hogy meg is őrizhessük: miként lehet falusi általános iskolai tanulókkal úgy megismertetni a köznyelvet, illetve irodalmi nyelvet, hogy közben megőrizzék saját nyelvjárásukat is. /Komoróczy György: Nyelvi és kulturális értékmentés. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 15./2007. március 5.
A teljes vagyonelkobzással járó kitelepítésről emlékeztek meg az érintett családok tagjai Hargita megyében. 1949. március 2-án éjszaka kényszerlakhelyre, esetenként kényszermunkára hurcolták el a kommunista hatóságok a kulákokat, gyárosokat és nemeseket. Az áldozatok között sokan voltak, akik nem élték túl a megpróbáltatást, leszármazottaik gyűltek össze a Székelyudvarhely központjában levő emlékműnél. Komoróczy György, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) udvarhelyi titkára elevenítette fel az 58 évvel ezelőtt történteket. Komoróczy a dobrudzsai munkatáborok megpróbáltatásairól és a megbélyegzettek gyermekeinek hátrányos megkülönböztetéséről beszélt. Balogh Zoltán magyarországi országgyűlési képviselő, az emberjogi bizottság tagja és egyben a megemlékezés díszvendége szólt az egybegyűltekhez. „Az áldozatok ereje az emlékezésben rejlik” – hangoztatta a képviselő. Végül Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkész mondott beszédet. Gyergyóalfaluban március 3-án a szentmisét követően a Pofosz küldöttsége megkoszorúzta a kommunista rendszer áldozatává vált Lukács Irén emléktábláját, majd a Sövér Elek Iskolaközpont dísztermében kiállítás és előadás várta az érdeklődőket. Az iskola diákjainak dolgozataiból keserű emberi sorsok körvonalazódtak: Gyergyóalfaluból a Lukács és Ágoston családot vitte el a hírhedt fekete autó az éj leple alatt 1949 márciusában. Lukács Irén fia arra is kitért, hogy a jogfosztás az egykori kommunista alkotmány szerint is törvénytelen volt. /Kiss Előd Gergely, Jánossy Alíz: Emlékezésben az erő. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./2007. március 29.
A közelmúltban két kiadvány jelent meg magyar nyelven a közlekedési szabályokról. Az egyiket Bukarestben adta ki az Országos Könyvtár, románból fordították, címe: A közúti forgalom könyve (így!), a másik Székelyudvarhelyen látott napvilágot az Infopress Rt. nyomdájában, szerzője: Baló Jan-Eugen autóvezetést oktató mérnök, munkájának címe: KRESZ (a rövidítés jelentése: Közlekedésrendészeti szabályok). A Bukarestben megjelent munkának az a fő baja, hogy rossz a fordítása. Mondatainak szerkezete magyartalan, bonyolult, emellett számos kifejezés, szókapcsolat ismeretlen a normatív magyar nyelvhasználatban. Se szeri, se száma a magyartalan kifejezéseknek, például: vasúti szintjáró (= vasúti átjáró), nemzeti út (országút), állati erővel vont jármű (szekér), hajtóanyag-állomás (benzinkút vagy töltőállomás), hajtási engedély (vezetői jogosítvány). A Baló Jan KRESZ című munkája nyelvi szempontból egészen más. Apróbb nyelvi és helyesírási hibák ugyan fel-felbukkannak benne, de nem zavarják a szöveg megértését. A KRESZ szerzője arra törekedett, hogy munkája érthető legyen. Elérte célját. /Komoróczy György: Helyesen magyarul. KRESZ-verseny. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 29./2007. április 24.
Péntek János nyelvész, kolozsvári tanszékvezető egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke azzal a javaslattal lépett a szövetség elnöksége elé, hogy a néhány évvel ezelőtt létesített Nyelvőrzés Díjának elnevezését egészítsék ki Sütő András nevével, a díj neve legyen: Sütő András-díj – A Nyelvőrzés Díja. A javaslatot az elnökség elfogadta. A díjat minden évben A magyar nyelv napjai elnevezésű AESZ-rendezvény ünnepélyes megnyitóján szokták átadni. Péntek János úgy gondolta, ezt a díjat erkölcsi súlyában megemeli Sütő András neve és személyisége, hiszen köztudomású, hogy a Kárpát-medencében senki nem volt a 20. században, akit annyira foglalkoztatott volna, mint őt a nyelvben való megmaradás, saját közössége megmaradása. Egy magyarországi statisztika szerint az iskolások anyanyelvi versenyén Sütő András az egyik legtöbbet idézett szerző. /(Komoróczy György): Sütő András-díj nyelvőrzésért. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 24./2007. november 29.
Komoróczy György nyelvművelő cikke (Krónika, 2007. május 17.), burkolt becsmérlést tartalmazott: az „x” kiadvány szövege „…csaknem azonos a Hivatalos Közlöny gyatra fogalmazásmódjával. ” A Hivatalos Közlöny fordítása jó, rossz, érthető, érthetetlen, de legalább 57 éve rendelkezésre állnak, ami a határon túli magyarság számára igencsak tiszteletre méltó teljesítmény. Mindaddig, míg a székelyudvarhelyi ifjú „szemaforoknál” kénytelen percekig várakozni, miközben eszeveszetten siet kifizetni az „elektrikás fakturát” és két „ordin de plátát” leadni a bankba, addig a szerző nyelvi fejtegetéseinek jogosultsága nem indokolt. /Molnos Sándor, Románia Hivatalos Közlönyének egyik szerkesztője: A Hivatalos Közlöny gyatra fogalmazásmódja. = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./2007. december 20.
Ötvenéves a NyIRK, teljes nevén: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. 1957-ben indult Kolozsváron a Román Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának magyar nyelvű folyóirataként. Azóta is születése helyén jelenik meg évente kétszer. Az ünnepi számban két magyarországi szaktekintély: Görömbei András irodalomtörténész és Szathmári István nyelvész köszöntötte a folyóiratot. Ebben a számban Péntek János szóföldrajzi vizsgálatokat végzett a moldvai magyarban, Gulya János pedig a Halotti Beszéddel foglalkozott. A NyIRK megtett útjáról a folyóirat tudományos titkára, Murádin László nyelvész, a közismert nyelvművelő tájékoztatott. Kezdetben a példányszám ezer körül mozgott, 1974-től 500-600, 1993-tól csupán 350, 1997-ben megint 950, utána ismét visszaesett 300-ra. Csak megrendelők kapják, az Akadémiai Könyvtár számos példányt cserepéldányként küld szét a világba. Az I. évfolyam főszerkesztője Jancsó Elemér volt, őt követte Nagy István, aztán jött Gáll Ernő 1978-ban, utána a nemrég elhunyt Szabó Zoltán következett. A NyIRK tárgyköreit a nyelvészet és az irodalomtudomány között osztja meg, de nem zárkózik el más, humán jellegű szaktudományok, így a folklór vagy művelődéstörténet elől sem. Az írások szerzői túlnyomó többségükben a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kutatóiból, illetve a kolozsvári egyetem magyar tanszékeinek tagjaiból kerülnek/kerültek ki (Antal Árpád, Benő Attila, Csomortáni Magdolna, Egyed Emese, Fazakas Emese, Máthé Dénes, P. Dombi Erzsébet, Péntek János, Szabó Zoltán, Szabó T. Attila, Szilágyi N. Sándor és mások). A lap megindította a hely- és személynévkutatást. /Komoróczy György: Ötvenéves a NyIRK. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./2008. február 1.
Nyelvek és nyelvváltozatok címmel két vaskos tanulmánykötetet jelentetett meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kiadványaként, Péntek János kolozsvári nyelvész, akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár tiszteletére, hatvanötödik születésnapja alkalmából. A szerzők között a hazai egyetemi oktatók és tudományos kutatók mellett szép számmal vannak magyarországiak, és tisztelegtek a jeles tudós előtt felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és nyugat-európai pályatársak is. Az ünnepelt professzor tudta nélkül készülő, meglepetésnek szánt munka Simoncsics Péter budapesti nyelvész, egyetemi tanár köszöntőjével kezdődik. Ebben olvasható :„Péntek János is részt vett a nyelvészeti oktatás megújításában, amikor 1992-ben feladatául kapta, hogy általános nyelvészetet tanítson az egyetemen (…) Péntek János személyében kapcsolódik össze Erdély és Magyarország nyelvi kultúrája, tájnyelv és köznyelv, kisebbségi és többségi nyelvhasználat, regionalitás és univerzalizmus. És van abban is valami jelképes, hogy éppen ő, Kalotaszeg szülöttje hozta létre újra és erősítette meg ezeket a kapcsolatokat, mert éppen Kalotaszeg az a kultúrtáj, amely Erdélyben a magyarországiaknak legközelebbi rokona (…) Több mint másfél évtizedes tanszékvezetői működése gyarapodást, gazdagodást, differenciálódást jelentett a nyelvészet, az irodalom és a néprajz egyetemi oktatásában (…). " Péntek János megjelent könyveinek száma húsznál több, a fontosabb tanulmányainak, dolgozatainak száma is túl van a százötvenen. Több tudományos és civil szervezetnek tagja, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Bizottságának elnöke. /Komoróczy György: Köszöntő könyv Péntek János tiszteletére. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./2008. július 12.
Zsidó Ferenc székelykeresztúri magyar–német szakos tanár, író, újságíró, a Székelyudvarhelyen megjelenő Polgári Élet című hetilap főszerkesztője a közelmúltban védte meg doktori értekezését a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Tudományos irányítója Péntek János nyelvész- és néprajzprofesszor volt. Disszertációjának címe: Történeti néphagyomány egy Nagyküküllő menti kisrégióban. Többnemzetiségű régiót vizsgált, ahol a magyarság viszonylag nagy számú románsággal és cigánysággal él együtt. /Komoróczy György: Történeti néphagyomány egy Nagyküküllő menti kisrégióban. Beszélgetés dr. Zsidó Ferenc néprajzkutatóval. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 12./2009. február 4.
Komoróczy György Székelyudvarhelyen élő nyelvész, nyelvművelő, több nyelvművelő könyv szerzője írta: „Ha Magyarország legfőbb ügyésze lennék, bűnvádi eljárást kezdeményeznék a rádióelnök ellen. A vádemelés tárgya: szellemi genocídium vagy nemzeti közösségünk kárára elkövetett agymosás. A bevádolás oka: a közszolgálati rádióadók hagyományos, jól bevált elnevezésének kártékony megváltoztatása. ” Kossuth, Petőfi és Bartók esetében nem kell a közszolgálatiságot megmagyarázni, írta Komoróczy. A rádióelnök szerint azért kellett megváltoztatni a rádióadók nevét, mert a régi elnevezés kommunista örökség (így!). Ezért lett MR 1 stb. A világhálón végre megjelent, hogy visszakapják eredeti nevüket az adók „ésszerű határidőn belül”. Az a kérdés, mikor lesz ez? Nagyon sok embert idegesített a torzszülött, az Emeregy Kossuth rádió elnevezés. Jó volna, ha a közkedvelt szignálok után hallató lenne újból: Kossuth, Petőfi, Bartók…rádió Budapest. /Komoróczy György: A Magyar Rádió elnökének. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 4./2009. február 12.
Erdélyiek és magyarországiak nyílt levelet intéztek az erdélyi magyar politikusokhoz. Napjainkban Erdélyben a magyarság újabb térvesztése zajlik, olvasható a levélben. „A demokratikus erdélyi magyar nemzeti összefogás viszont erőt és hitet adhat az erdélyi magyarságnak, növelheti szavazóerejét”, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási szövetségének az európai parlamenti választásokon semminemű jogi vagy politikai akadálya nincs. Az aláírók kérik az RMDSZ-t és az MPP-t, lépjenek koalícióra, hozzák létre választási szövetséget, és ezáltal teremtsék meg a romániai magyarság részéről megnyilvánuló legszélesebb politikai támogatás jogi keretét. Kezdeményező aláírók: Böjte Csaba atya, Dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Gergely István, nyugalmazott csíksomlyói plébános, Boros Károly, felcsíki főesperes, Hegy Sándor, református lelkipásztor, Csoóri Sándor, író, Szűrös Mátyás, volt köztársasági elnök, Vízi E. Szilveszter, akadémikus, Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke, Haáz Sándor, zenetanár, Komoróczy György, nyelvművelő, közíró, Vetró András, szobrászművész, Erős Zsolt, Magyarország vezető expedíciós hegymászója. /Nyílt levél az erdélyi magyar politikusoknak – közölte: Szabadság (Kolozsvár), febr. 12., Népújság (Marosvásárhely), febr. 12., Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12., részletesen ismertette, idézett belőle: Krónika (Kolozsvár), febr. 12., egy mondatban említette a lista létezését: Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./2009. október 16.
Veres Péter székelyudvarhelyi muzeológus egyszemélyes szellemi műhelyének, könyvkiadójának neve a Litera-Veres. A jobbára történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti, irodalmi és képzőművészeti témákat megjelentető, tíz éve működő kulturális intézmény szép eredményekkel büszkélkedhet létezése óta. Ízléses, olcsó zsebkönyveket jelentetett meg: Szent István király intelmei; Gróf Apponyi Albert trianoni beszéde; Adalékok a Wass Albert-dossziéhoz (dr. Szakács István Péter). A történelmi, néprajzi művek között van: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett (Jánosfalvi Sándor István); Székely történeti kistükör (Hermann Gusztáv Mihály); Székely asszony, székely család (Kolumbán Zsuzsánna); Udvarhelyszéki famesterségek (Haáz Ferenc); Az erdélyi zsidókról (Gidó Attila). A közelmúltban két jelentős képzőművészeti tárgyú könyv látott napvilágot a Litera-Veresnél. A Kolozsvár művészeti életének egy bizonyos szakaszát vizsgáló vaskos, tekintélyes mű szerzője, Németh Júlia az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság és a Barabás Miklós Céh megalakulásának, illetve újraalakulásának fényében tárja az olvasó elé mondanivalóját (Kolozsvár – Mű-Hely-Szín, képzőművészeti látlelet). A másik mű a jeles kolozsvári művészettörténész, Murádin Jenő tollából származik: Ács Ferenc, az impresszionizmus erdélyi úttörője. A szerző szerint Ács Ferenc (1876–1949) képviselte látványosan az erdélyi részek felé is utat nyitó plein air festészetet és az impresszionizmust. Tíz éve alapította, azóta szerkeszti és megjelenteti Veres Péter az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóiratot is. /Komoróczy György: Litera-Veres. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./2009. december 4.
A székelyudvarhelyi Művelődési Házban mutatják be Komoróczy György Jókedvű udvarhelyiek című anekdotagyűjteményének második kötetét december 10-én. Házigazda: Lőrincz György író. /Jókedvű udvarhelyiek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 4./2009. december 11.
Komoróczy Györgynek december 10-én újabb kötetét ismerhette meg a székelyudvarhelyi olvasóközönség. Az öt évvel ezelőtt megjelent Jókedvű udvarhelyiek című anekdotagyűjtemény második kötete is napvilágot látott. Azért telt el öt év a két kötet megjelenése között, mert az anekdotákkal csak az úgynevezett szabadidejében foglalkozhatott. A nyelvművelő munkája mellett az újságírás is időigényes. /Antal Ildikó: Az emberek szeretnek mókázni. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./2010. augusztus 30.
Kibédi Napok – 2010
"Mellére tűz – virágcsokornak"
A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / "analizált" borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / "a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát." // Örökségül / anyatejes, "megigazított" életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó. (Ráduly János: Égtartó ember. Kibédi Mátyus István emlékének, 2002)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Pénteken emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. "Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog" – mondta Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az idei díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos. Szombaton délelőtt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudornak, Marosszék orvosenciklopédikusának, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzőjének szellemiségét idézték azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke. A konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az EME orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport a Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli. Az elhangzott előadások: Dr. Mátyus István, a hit megtestesítője (Falka Zoltán helybeli református lelkész), Az égtartó ember (Ráduly János verse), Mátyus István első gyógyvízbontó útján (vetített képes előadás, Mátyus András dr.), Mátyus István disszertációi és orvossá avatása (Mátyus András dr.), Mátyus István nemessége (Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus), Mátyus István, a nyelvművelő (Komoróczy György nyelvész), Mátyus István Diaeteticái az interneten (Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója), Knöpfler Vilmos, a tudós marosvásárhelyi orvos (Zepeczáner Jenő nyug. múzeumigazgató, Székelyudvarhely), Az Ó és az Új Diaetetica a magyar gombászirodalomban (Málnási András, a Gombászegyesület elnöke), Anya-, csecsemő-, gyermekvédelem a II. Diaeteticában (Mátyus Gyula dr. sen.), Leánykérés az öreg Mátyus István doktortól (egy anekdota Fogarasi Sámuel nyomán, Mátyus András dr.). Záróbeszédében dr. Halmy László elmondta: amennyiben sikerül az anyagi alapokat előteremtenie, meghívja az elhangzott dolgozatok szerzőit a jövő nyáron Budapesten szervezendő Mátyus István- emlékkonferenciára.
Délután a vidékfejlesztésről és a turizmusról értekeztek meghívott szakemberek a polgármesteri hivatal nagytermében. Emlékműsort tartott a Madaras Gábor Egyesület, a máig népszerű népdal- és nótaénekes halálának 30. évfordulója tiszteletére, a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyar nótatársulat énekesei voltak – Szekeres Vigh Ágnes, Zsombori Róbert, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton, Miklós Szilvia, Szilágyi Sándor, Ábrám Tibor –, illetve a társulat meghívottja, az erdélyi magyar nóta nagyasszonya, Cseh Judit. Kísért Jakab Attila és zenekara.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművésznő. Az emlékidézés zárómozzanataként megkoszorúzták Madaras Gábor szobrát.
Az időjárás függvényében szabadtéri rendezvényekre – bográcsgulyásfőzésre, szabadtéri játékokra – is gondoltak, és a könnyűzene is helyet kapott a programban. Fellépett a Wested, a Defender és az Edda művek legnagyobb slágereinek szerzője, Slamovics és zenekara.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)2011. november 21.
Magyar Kulturális Napok Dicsőszentmártonban
Idén gazdag rendezvények zajlottak Dicsőszentmártonban Márton napja előtt és után. Soraimmal a rendezvények azon szeletét ismertetném, melyeket a Kis-Küküllő Alapítvány szervezett.
Megható és nagy érdeklődést kiváltó est volt, amelyen Adorjáni Rudolf Károly Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve című könyvének bemutatására került sor. A 89 éves unitárius nyugdíjas lelkész néprajzi kört vezetett, mely a Sipos Domokos Művelődési Egyesületből nőtt önállóvá. Most, mikor már járása elnehezült, lelke és tudása megmaradt, egy 370 oldalas könyvet tett az asztalunkra. Nagy Endre, a jelenlegi unitárius lelkész, részletes ismertetése szintén elismerést váltott ki a hallgatóságból.
Egy másik rendezvény, az Andrei Bârseanu Líceum magyar tagozatának II. Vox Virtus művelődési vetélkedője volt. Irányító tanáruk Béres Ilona volt, őt Szilágyi Rozália tanárnő és Pataki Tamás diák segítette, aki jelenleg az ELTE I. éves hallgatója. Tíz, kéttagú csoport versenyzett, mindenikük jutalomban részesült. A nyertes csapat: Dégi Beáta és Szántó Adél. II. helyezést Füleki Kinga és Schmidt Kinga, III. helyezést Hidi Andrea és Keszeg Mónika értek el.
Színházi esten is részt vehettünk. László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze bemutatta Verébszárnyon című műsorát. Közvetlen játéka, kellemes hangja elismerést váltott ki a kis számú, de lelkes közönségből.
November 11-én a Magyar Közművelődési Központ néprajzi gyűjteményének ünnepélyes megnyitója a vártnál is jobban sikerült. Ehhez hozzájárult Balázs Éva, az említett alapítvány elnökének beszéde és az ünnepi műsor is. „A múzeum kiáltás a jövőbe, a magyarok hangját kívánja hallatni, elszórványosodó vidékünkön. Az tárgyak önmagukért beszélnek, regélnek a népről, mely évszázadok óta itt élt és évszázadokig itt akar élni!” Miklós Eszter VII. osztályos dombói tanuló Bartók Gyermekeknek című művéből részleteket mutatott be, majd vámosgálfalvi fiatalok léptek fel. Varga Ildikó, Hidi Andrea verseket szavaltak, Keszeg Mónika népdalokat énekelt. Muzsikált Harai Levente, Lukács István Paul és Gyárfás Róbert.
Sokunknak könny szökött a szemébe, amikor meghallottuk a szászcsávási férfikórus dalos műsorát. Vallásos énekek mellett Petőfi- és Csokonai-dalokat, kuruc dalokat énekeltek négyszólamban, ami nem csoda, hiszen Szászcsáváson már 1837-ben csodálatosan énekeltek, amit Kiss Sámuel egykori esperes is lejegyzett a vizitáció alkalmával.
A magyar Közművelődési Központban könyvvásárt tartottak. György Horváth László négy könyvét mutatta be: Székely Marosvásárhely, Stockholmi szerelem, Székely mesék és Székely balladák világa. A szerző Magyarkirályfalván volt lelkész, most Stockholmban él. Az olvasóközönség Komoróczy György két kötetét is megismerhette.
A hét Müller Péter és Seres Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljének bemutatásával zárult. A Mihai Eminescu kultúrházban hosszú tapssal jutalmaztuk a társulatot, ahová a színházkedvelő közönség visszavárja őket.
Köszönet dr. Kakassy Sándornak, a Kis-Küküllő Alapítvány elnökének fáradságos munkájáért, mely a néprajzi múzeum létrehozásában és a tartalmas rendezvények megszervezésében mtatkozott meg.
Szlovácsek Ida, Dicsőszentmárton
Népújság (Marosvásárhely)2012. február 11.
Hetvenéves Komoróczy György nyelvművelő
Hetvenéves február 10-én Komoróczy György erdélyi nyelvművelő. Ebből az alkalomból interjút közölt a Hargita Népe című székelyföldi napilap pénteki számában.
„A Hargita Népében – elődjét, a Hargitát is beleszámítva – bő 40 éve éltetem a heti rendszerességgel megjelenő anyanyelvápoló rovatot, a Helyesent. Ebben a munkában a korábbi és mostani szerkesztőségnek is érdeme van. Nyelvművelő írásokat szoktam még közölni a Székely Újságban, ritkábban a Krónikában, és erdélyi tudósítóként, munkatársként meg-megjelennek cikkeim a budapesti Édes Anyanyelvünk című folyóiratban is. A Székely Újságban, a korábbi Polgári Életben kulturális eseményekről szoktam írni” – foglalta össze eddigi munkásságát az 1942. február 10-én a Szatmár megyei Domahidán született Komoróczy György, aki további legalább 18 különböző újságban, folyóiratban, periodikában tette közzé eddig írásait.
Ahogy sajtóbeli írásai, úgy kötetei is többféle témával foglalkoznak. Első könyve 1975-ben Anyanyelvünk művelése címmel jelent meg.
Az interjúban Komoróczy elmondta, hogy hétéves korában, 1949-ben földbirtokos családja minden ingatlanját és ingóságát elkobozva kitelepítették, deportálták őket, így kerültek Székelyudvarhelyre. Később felsőfokú tanulmányokat származása miatt nem folytathatott.
A vegyésztechnikusi végzettségű nyelvművelő nyelvtudományi ismereteit autodidakta úton szerezte. Egyik nagybátyja magyar szakos tanárként, budapesti rokona, az ókortörténész Komoróczy Géza pedig minden, a magyar szakon szükséges egyetemi jegyzetet, tankönyvet és sok-sok nyelvészeti szakkönyvet megszerzett neki.
Komoróczy György munkásságában különösen a műszaki és a hivatalos nyelvhasználat sajátosságaival, hibáival foglalkozik, ugyanakkor kutatási területe a román–magyar kétnyelvűség, a nyelvi erózió kérdése is.
”Bármennyire derűlátó legyen is az ember, a nyelvromlást lassítani, esetleg megállítani csak a család–óvoda–iskola–egyház–tudományos műhelyek–tömegtájékoztatás nagyjából egybehangolt, összefogó munkájával lehet és lehetne. A baj a családban kezdődik. Sok helyen nem magyarul szól a rádió és a televízió, és nem jár magyar iskolába a gyermek. A hivatalokban és a közéletben még a Székelyföldön is számos helyen csak lélegeztetőgépen van a magyar nyelv” – mondta el az erdélyi magyarság nyelvi helyzetéről Komoróczy, hozzátéve, hogy szerinte „magyarként csak anyanyelvünkkel együtt tudunk megmaradni, ahhoz pedig a nyelvünk iránti hűségünkre, szeretetünkre, és a magyar nyelv presztízsének növelésére van szükség.”
Az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy az anyanyelv megtartásához úgy tudnak hozzájárulni Erdélyben, ha a magyarok élnek is törvény adta lehetőségükkel, és hivatalokban is használják a magyar nyelvet. „A hazai magyar politikának pedig egyebek mellett az volna a dolga, hogy szorgalmazza a törvényhozásban Bukaresttől Brüsszelig a magyar nyelv hivatalossá tételét az erdélyi régióban” – tette hozzá.
Terveiről Komoróczy György elmondta, hogy már nyomdába került a Székelyudvarhelyért Könyvek sorozatban megjelenő portrékötete néhai id. Hegyi István udvarhelyi református lelkipásztorról, és tervezi egy interjúkötet megírását is.
MTI
Erdély.ma2012. december 7.
Babér és borostyán: kalandozások anyanyelvünk csodálatos világában
A nyelvföldrajzban és nyelvjáráskutatásban is jelentőset alkotó Murádin László kolozsvári nyelvésznek a közelmúltban újabb – sorrendben a tizedik – nyelvművelő kötete jelent meg a nagyváradi Europrint Könyvkiadónál Babér és borostyán címen.
Modern meghatározás szerint: nyelvművelésnek nevezzük az alkalmazott nyelvtudománynak azt az ágát, amely a nyelvhelyesség elvei alapján a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egészséges fejlődését – olvasható az értelmező szótárban. Több évtizednek kellett eltelnie, amíg ehhez a felismeréshez eljutottak a szakemberek.
Bizonyíték erre Murádin László könyve előszavában olvasható mondatai is: „Én is hittem: a nyelvművelésnek csupán az az egyetlen feladata, hogy féltékenyen őrködjék a nyelv tisztaságán, irtsa a helytelen kifejezéseket és a nyelvtől idegen szavakat (…) Saját írásaimon kellett rájönnöm, hogy az igazi nyelvművelésnek az útja nem itt, hanem az anyanyelvi közműveltség növelésén át vezet. Ha érdekes cikkekkel sikerült felkeltenünk az olvasó figyelmét a nyelvről szóló írások iránt, akkor már ezekben az írásokban megbeszélhetjük a nyelvhasználattal összefüggő nehezebb nyelvtani ismereteket, nyelvi kifogásokat is”.
A több mint öt évtizede nyelvművelő írásokat, nyelvészeti tanulmányokat publikáló Murádin László ezzel a kötetével a szakmai modernizációra való hajlamát/képességét is igazolta, ugyanis mind a magyar, mind az európai nyelvművelés a nyelvi műveltség terjesztése irányába mozdult el. Ezt természetesen heves viták előzték meg, elég ha ezúttal csupán a különféle szemléletmódokra gondolunk: nyelvközpontú (az 1970-es évek), emberközpontú (az 1980-as évek), nemzetközpontú (a rendszerváltozás utáni) nyelvművelésre. A viták csúcsát az jelentette, amikor évekkel ezelőtt Budapesten nyelvészek egy csoportja kijelentette: fölösleges, értelmetlen dolog a nyelvművelés.
Ők a nyelvet szigorúan a tudomány tárgyának fogták fel, megfeledkeztek társadalmi szerepéről, arról, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés eszköze. A vitában Murádin László is hallatta szavát. Azt a hitvallását fejtette ki, mely szerint: kisebbségi létben a nyelvművelés társadalmi kérdés. Akkori meglátásai is teljesen összhangban voltak (és vannak) a korszerű magyar nyelvtudomány álláspontjával: a nyelvközösségek életében figyelni kell a meghatározó történelmi eseményekre, a nyelvpolitika és a nyelvállapot változásainak összefüggéseire.
A magyarság esetében nem hagyható figyelmen kívül például a trianoni békeszerződés (a nemzet egyharmada idegen államnyelvek hatása alá került), ennek egyik következménye a kisebbségi helyzetben élő magyarok helyenként tapasztalható kommunikációs zavarai, melyek akár a nyelvvesztéshez is elvezethetnek. Ha elveszti az egyén a nyelvét, elveszti nemzetiségének lényegét is.
Legfőbb megtartó erőnk, anyanyelvünk csodálatos világába kalauzolja – mintegy 250 cikkében – olvasóit Murádin László azáltal, hogy szavaink titkába nyújt betekintést: egy-egy szó, szólás eredetének, jelentése kialakulásának magyarázatával gyarapítja történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti, irodalmi ismereteinket. Erősítheti hovatartozási tudatunkat is. A kolozsvári Szabadságban évtizedek óta heti rendszerességgel megjelenő nyelvművelő rovatának írásaiból állította össze bő 400 oldalnyi kötetét.
Tapasztalatból tudom magam is, számos olyan szava van nyelvünknek, amelyeknek eredete, jelentése különösképpen érdekli embertársainkat. Ilyen például a kötetet indító kétkulacsos szó is, amelyről kiderül, hogy egy 1834-ben bemutatott színdarabból való. (Nagy Ignác Tisztújítás című darabjában egy kétszínű, züllött kortes megyei méltóságra pályázó mindkét jelölttől pénzt fogad el, mindkettő érdekében egyformán buzgólkodik, kezében két kulacsot tart, hol az egyikből iszik, hol a másikból aszerint, mikor melyik jelöltet kell éltetni…) Hasonlóképpen érdekes a vaskalapos szó története is (az elnevezés külföldi egyetemeken járt református teológusokhoz kötődik), de mondhatni a kötet minden, jó stílusérzékről tanúskodó, olvasmányos cikke szórakoztatva gyarapítja anyanyelvi ismereteinket.
Kedvcsinálónak még néhány cím: Csalafinta. Köntörfalaz. Sánta arasz. Se íze, se bűze. Nyakleves. Szamárlétra. Berúg, megrészegedik. Zsibvásár. Rókázik, okádik. Ádámkosztüm. Babér és borostyán. Rövidital, hosszúlépés. Lókötő, csirkefogó, naplopó. Cigány. A kastélytól a putriig. Rá se bagózik. A szerző Kosztolányi Dezső szavaival ajánlja könyvét olvasóinak: „Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Ez a küldetésünk – áldjon vagy verjen sors keze –, ez a mi küldetésünk.”
Komoróczy György
(Murádin László: Babér és borostyán, Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2012)
Krónika (Kolozsvár)2012. december 18.
A változás évfordulójára
Amikor olyasmiket olvasunk még 2012-ben is, hogy a románok 38 százaléka és az erdélyi magyarok 20 százaléka szerint jobb volt a kommunizmus, mint ami most van – egyszerűen megáll az ész.
Mindenkinek volt állása és fizetése – mondták a válaszolók a kérdezőbiztosoknak. Csakhogy épp ebben gyökereztek a bajok: a hagyományos gazdálkodás felszámolása, a falu tönkretétele, a lakosság városba kényszerítése a mai napig érezhető károkat okozott.
A válaszadók vagy megfeledkeztek róla, vagy nem tudják hiányos iskolázottságuk és tájékozatlanságuk miatt, hogy a szocialista tervgazdaság csapnivaló, hazugságra épülő teljesítménye és iszonyatos pénzpocsékolása folytán a rezsim összeomlott szépen magától. Nem egy jól működő valamit buktattak meg valakik! Amint azt többen is vélik. A diktátorpár pokolba szóló menetjegyének kiadása csak kísérő rendezvénye volt egy jelentős világeseménynek – szükséges ezt olykor hangoztatni a gyengébbek kedvéért.
Szóval az említett válaszadók december 9-én hatalomra juttatták újból azokat, akik közül a legtöbbnek csak turistaként volna szabad belépnie a parlamentbe. Így álltak bosszút azon a politikuson, aki hivatalosan évekkel ezelőtt elítélte a kommunizmust.
Öreg székely ismerősöm a „Csau unokáinak” nevezi őket. A felmenők távozásának évfordulójára kormányalakítást terveznek. Hírek szerint emlékezni szeretnének karácsonykor egyebek közt a mezőgazdaság szocialista átalakítására, a tömegek sorban állására, falurombolásra, a vegyészeti tudományos kutatásra (különös tekintettel a polimerizációs folyamatokra), az általuk sokat ócsárolt és tönkretett arisztokrácia majmolására a vadászatban, lovaglásban, teniszezésben. Meghívottként ott lesznek a kivénhedt munkásmozgalmi harcosok is, elvégre a hatalom átmentését nekik köszönhetik az ifjabb szocialisták. Meghívják a Hargita, Kovászna és Maros megyei véreiket is, akik főként az 1968-as megyésítés után tették be először lábukat a Székelyföldre, és akik nap mint nap magyarellenes szlogenekkel vagy feljelentésekkel hergelik az őshonos magyar lakosságot.
Az emlékezés apropóján eszembe jutott a Krónika évekkel ezelőtt készült teljes újságoldalnyi összeállítása, amelyben fiatalok mondtak véleményt a bukott rezsimről. A legostobább dolgot egy székelyudvarhelyi diáklány mondta: „Valami miatt a nép megharagudott, és leváltotta az államelnököt. De nagymamám azt mondta, akkor jó világ volt, mert ha például két bunda érkezett Udvarhelyre, az egyiket ő kapta.”
Szerencsére Székelyudvarhelyről ritkaság számba menő jó példa is említhető azokból a zivataros decemberi napokból. Néhai idősb Hegyi István református esperes kezdeményezésére lelkipásztorok, papok aláírásukkal igazolták szolidaritásukat Tőkés Lászlóval.
Az Udvarhelyen 1989. december 23-án megjelent Szabadság című lap 1. számából valók ezek a mondatok: „Nem ment tőlünk üdvözlő távirat a zsarnoknak, mert mindenki együtt érzett a temesvári felkelőkkel, és mindenki lelkében gyászolta az áldozatokat. Sokan tudtak arról, hogy korábban Hegyi István nyugalmazott református esperes huszonhárom református, katolikus, unitárius lelkésztársával együtt kemény hangú levélben követelte Tőkés László emberi és papi jogainak helyreállítását a kolozsvári püspökségtől.
Az egyházáruló püspök helyett a Szekuritáté válaszolt: meghurcolta és sokáig zaklatta a bátor aláírókat. Mindezek a közeledő tisztító vihar előjelei voltak, jelezték, hogy a székely Anyaszék, sokat szenvedett szülőföldünk népe nemcsak ismeri, hanem vállalja is az igazságot (…).” (Katona Ádám) Az viszont fölöttébb sajnálatos, jegyzem meg csendesen, hogy az egyik udvarhelyi alapítvány által megrendelt, Hegyi István életútjáról szóló portrékötet elkészülte után hét hónappal minden korrektúrán és egyebeken túl kinyomtatásra vár még mindig annak ellenére, hogy pályázati pénzt kaptak rá Budapestről.
A december 9-én győzedelmeskedő választóknak ajánlom, a nagy évforduló alkalmából ismerkedjenek a Nobel-díjas orosz író, Alexander Szolzsenyicin gondolataival: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenségük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.”
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvész, író
Krónika (Kolozsvár)2013. február 22.
Akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell
Anyanyelvünk állapotát, használatát folyamatosan figyelő székelyföldi lapigazgató (aki újságíró és költő is) meglehetősen borúlátóan beszélt anyanyelvápolóknak a hazai magyar sajtó, főként a helyi, regionális napilapok nyelvezetéről.
Amint mondta: nagy szükség volna a románból rossz fordítással vagy más – kifogásolható – ok miatt nyelvünkbe került helytelen kifejezések visszaszorítására, ugyanis nem fogadható el szakmailag, hogy a sajtó nyelve nálunk, a kevés kivételt leszámítva, az említett ok miatt eltérjen a normatív/standard változattól. Példákat is említett: a közigazgatásban nálunk még mindig, jó két évtizeddel a rendszerváltás után, a tanács uralkodik az önkormányzat felett és a tanácsos is elnyomja a (községi, városi, megyei) képviselőt. Az iskolanevekben óriási az összevisszaság: az újságírók zöme nem képes szabadulni a normatív változatban ma már csak történelmi megfontolásból használt líceumtól.
Elméleti líceumot írnak gimnázium helyett, az általános iskola felső tagozatát nevezik gimnáziumnak román nyelvi mintára. Nincs nálunk elemi vagy alsó tagozat, csak I-IV. osztály (clasele I-IV.), felső tagozata sincs az általános iskolának, csak V-VIII. osztálya (clasele V-VIII.). Hemzsegnek az újságokban a szaklíceumok, pedagógiai líceumok, na és a főgimnáziumok is a norma szerinti szakközépiskolák, tanítóképzők és gimnáziumok rovására. Az orvosolandó nyelvi bajok közt emlegette a kolléga még a zöldségnevek rossz használatát (vinetta a padlizsán helyett), a hivatalos nyelv szavait (tva – áfa, delegáció – kiküldetési rendelvény), a politikai élet kifejezéseit (parlamenter – országgyűlési vagy parlamenti képviselő, szerves törvény – kétharmados törvény). Stb. A lapigazgató a nyelvi hibák terjedése miatt az újságíróképzést is hibáztatta, mert az egyik munkatárs egyetemi tanulmányaira, illetve az egyetemi órákon hallottakra hivatkozott vita közben: nálunk azért tanács és nem önkormányzat egy-egy település vagy megye irányító szervezete/testülete, mert más a jogrendje Romániának, mint Magyarországnak – érvelt a fiatal újságíró.
Kommunista vs. nemzetközpontú nyelvművelés
Az egyetemeken oktató vagy kutatóintézetekben dolgozó nyelvészek közül is sokan elfogadják, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés, a kommunikáció eszköze, és csak azután a tudomány tárgya. Természetesen a nyelvművelés is így látja ezt, ezért kijelenthető: az említett észrevételek helytállóak, a sajtónak törekednie kell a szabványmagyar (standard: irodalmi és köznyelv) használatára még akkor is, ha az utódállamokban is kialakultak a magyar nemzeti nyelvnek különböző regionális változatai. A kérdésről nagy vita zajlott le a 90-es években a Kárpát-medencei magyar nyelvtudósok közt. A véleményeket kötetbe foglalta a tekintélyes budapesti Osiris Kiadó Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról címen. Az úgynevezett kommunista nyelvművelésen néhány évtizede felülkerekedő nemzetközpontú nyelvművelés elvei szerint az oktatásban, a tudományban, a sajtóban, a művelődési életben a normához kell igazodnunk.
A normán sokan a magyarországi, főként a budapesti nyelvváltozatot értették. Volt normavita is, azt meggyőzően árnyalta, finomította Péntek János kolozsvári nyelvészakadémikus, amikor egyebek közt azt mondta: földrajzi értelemben ma központi norma nincs, semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy a hiteles nyelvi mérce a nyelvterület központjában vagy a fővárosban (Budapesten) volna. A központi csupán központi akadémiai és egyéb művelődési intézményeket jelenthet, és jelentheti azt is, hogy ez a standardváltozat (azaz a nemzeti nyelv) fő vonulata. A norma mindig közös vagy éppen egyetemes mércét jelent. A közös nemzeti nyelvnek mindenütt jelen kell lennie, ahol a nemzet tagjai élnek, főképpen a mindenkori írástudók nyelvhasználatában – magyarázza az említett kötetben a jeles szakember.
Ebben a jól megalapozott szakvéleményben a közös azt is jelenti, hogy egységes, benne van az egész magyar nyelvterület, az írástudók közt pedig az újságírók is. Nem jogrendi kérdésről van szó, amikor a nyelvhasználatot, azaz a nyelvnek mint egyezményes jelrendszernek gyakorlati alkalmazását vizsgáljuk. Jó volna az újságíró szakos hallgatóknak alaposabb nyelvelméleti ismereteket átadni, mert ha értik a nyelv/nyelvek működését, könnyebben megtanulják a fordítások fogásait, a sokszor rossz, szó szerinti fordítások talán háttérbe szorulnának valamelyest. A fordítás csínját-bínját is egyetemi szinten kell oktatni, különben az újságírók közül többen is odajuthatnak, mint az egyik székelyföldi rendőrkapitány, aki szerint azért nem lehet magyarul intézménynévként használni a rendőrség formát, mert az magyarországi elnevezés (!).
Ismét Péntek Jánost idézem: „A beszédben vagy az írásban mindig igazodnunk kell egymáshoz, a régiók nyelvét is egymáshoz kell igazítani, meg kell újra ismernünk egymás nyelvi változatait, és adott határig tolerálnunk kell őket, csak ez jelentheti mindnyájunk számára a nemzeti nyelvet (…). Az erdélyieknek egyre több lehetőségük és esélyük van arra, hogy közvetlen tapasztalatból vagy a tömegkommunikáció révén megismerjék az anyaországi nyelvet és nyelvi változatokat, és arra is, hogy részben igazodjanak hozzá, az anyaországinak pedig szintén tudomásul kell venniük a határon túli régiók nyelvét, hozzá kell szokniuk éppen úgy, mint az ö-ző szegedihez, az a-zó palóchoz vagy a szintén nyelvjárásias somogyihoz vagy zalaihoz.”
Tanácsok, önkormányzatok
Szemléltetőanyagként álljon itt néhány példa az erdélyi magyar és a normatív/standard magyar változatokra. Közszállítás – tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés; szállítási minisztérium – közlekedési minisztérium; sofőriskola – autósiskola; sofőrkönyv, hajtási engedély – (autó)vezetői jogosítvány; alkoholos vezetés – ittas vezetés; nemzeti út – országút/közút; útgondnokság – közútkezelő; poliklinika – rendelőintézet; küldőpapír – beutaló; perfúzió – infúzió; reanimáló (osztály) – intenzív osztály; kórházi kibocsátó – zárójelentés; megyei tanács – megyei önkormányzat vagy megyei közgyűlés; megyei tanácselnök – a megyei önkormányzat elnöke vagy röviden: megyeelnök; városi/községi tanács – városi/községi önkormányzat vagy városi/községi képviselő-testület; községi, városi, megyei tanácsos – községi…képviselő; municípium – megyei jogú város; municípiumi kórház, municípiumi polgármesteri hivatal – városi kórház, városi polgármesteri hivatal; igazságügyi bélyeg – illetékbélyeg (nem tévesztendő össze a bélyegilletékkel: az első bélyegfajta, a másik pénzösszeg); központi statisztikai intézet – központi statisztikai hivatal; a nemzeti bank kormányzója – a nemzeti bank elnöke; tanügyminisztérium – oktatási minisztérium; tanügyi káder – pedagógus; elméleti líceum – gimnázium (itt jegyzem meg: a magyarországi Gyulán jól működik a kétnyelvűség: helyes felirat iskolanévtáblán: Liceul Teoretic Nicolae Bălcescu Gimnázium); művészeti líceum – művészeti szakközépiskola; pedagógiai líceum – tanítóképző; címzetes tanár (általános- és középiskolában) – tanár; tva – áfa; biztosítóház – egészségbiztosítási pénztár; legfelső bírói tanács – országos igazságszolgáltatási tanács; decentralizált/dekoncentrált hivatal(ok) – megyei közintézmény(ek). Stb. Fontos most megjegyeznem, hogy a közigazgatásban a tanács szót ’település, megye vezetőtestülete’ jelentésben a szovjet uralom előtt is használta nyelvünk, de azok a tanácsok önkormányzati elven működtek, képviselőit a lakosság választotta, akárcsak napjainkban.
Csakhogy 1945–1989 között a szovjet típusú tanácsrendszerben a népi tanácsoknak, majd a (nép)tanácsoknak semmi közük sem volt a demokráciához, a népakarathoz, a település vagy a megye lakóinak akaratához. Ezeknek a szocialista/kommunista intézményeknek emlékét kellett törölni a ’89-es rendszerváltás után a tanács szó kiszorításával, illetve önkormányzat szavunk újjáélesztésével. Ez a felélesztés nálunk főként azért akadozik, mert sokan közülünk – újságírók is! – abból indulnak ki, minek mi a román elnevezése, és legtöbbször nem találják meg a jó magyar megfelelőket.
Nem árt tudnunk, hogy 1945 előtt a román consiliu szónak volt ’képviselő-testület’ jelentése, amelyet ’89-ig nem használták, nem használhatták a románok. A képviselő-testületnek rokon értelmű párja (szinonimája) az önkormányzat. Azzal mit sem kell törődnie az újságírónak, hogy önkormányzat szavunkat már nem is egyszer politikai és diplomáciai feszültségkeltésre használták fel bizonyos bukaresti körök épp szó szerinti fordítással (autoguvernare). Egyébként a románból is kimutatható a rendszerváltás nyelvi tükröződése ennél a szónál is: sfat popular, majd consiliu popular (’néptanács’) ’89 előtt, consiliu (’önkormányzat’) a fordulat után.
A nagy műsorszórású magyarországi rádiókban és televíziókban is elég gyakran a határon túli tudósítóktól elhangzó tanács zavarkeltő lehet: sem a Kárpát-medencében, sem a tengerentúl nem minden magyar érti, miről van szó. Többször hallottam magam is ilyenforma kérdést: ha Románia is EU-tag, miért beszélnek tanácsokról az erdélyi magyarok? Vagy: milyen rendszerváltás volt Romániában, ha megmaradtak a diktatúrabeli tanácsok? Az erdélyi vagy akár a magyarországi magyarokat is gondolkodóba ejtheti például a felvidéki alapiskola vagy a városi hivatal kifejezés rádióhallgatás vagy tévénézés közben. Nem mindeni tudja, hogy általános iskoláról és polgármesteri hivatalról van szó.
Érdemes szólni ezúttal az olvasószerkesztő szerepéről is. Ő sokat segíthet a sajtó nyelvének pallérozásában például úgy, hogy padlizsánra javítja a vinettát, önkormányzatra a tanácsot, képviselőre a tanácsost, gimnáziumra az elméleti líceumot, országgyűlési vagy parlamenti képviselőre a parlamentert. És így tovább. Az volna viszont a jobb megoldás, ha az újságírók rendszeresebben olvasnának nyelvészeti/nyelvművelő írásokat, és ha gyakrabban belelapoznának az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában 2002-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent Román–magyar közigazgatási szótárba. Mert így gyarapíthatják anyanyelvi ismereteiket, ugyanis akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár),