udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
159
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-159
Névmutató:
Nagy Béla
2009. április 6.
Két könyvbemutatót is tartottak április 3-án Nagyváradon. A dunaszerdahelyi magyar írónő, Nagy Erika az Illyés Gyula Református Könyvesboltba vitte Zsákutca című kötetét, mely humoros írásokat, rövidprózai alkotásokat tartalmaz. A kiadványt Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője méltatta. Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója megemlítette néhány váradi újságíró nevét, akik a kilencvenes évek elején véleményműfajban dolgoztak: Tőke Csaba, Implon Irén, Fábián Imre nyitja az illusztris névsort, de nem szabad elfeledkezni Szilágyi Aladárról és Gittai Istvánról sem, akik mai napig rendszeresen publikálnak. Nagy Erika elmondta: a Szlovákiai Magyar Írók Társasága rendszeresen szervez összejöveteleket a fiatal íróknak, s úgy érzi, a foglalkozások által nőtt az alkotókedv az ifjakban. A Magyar Autonóm Tartományról 1959-ben egy alkotói csoport tervezett könyvet megjelentetni, amelynek elkészültét Keszy-Harmath Sándor koordinálta. Az írásban huszonöt szakember vett részt, adatok ezrei révén nyújtottak képet az akkor még létező tartományról. A kötet azonban soha nem jelent meg. Mire nyomdába került volna, „kitört a botrány” – mesélte Nagy Béla, a néhai Keszy-Harmath veje, akinek most sikerült valóban kiadatnia a monográfiát, Volt egyszer egy autonómia címmel. A szerzőket meghurcolták, épphogy sikerült megúszniuk a börtönbüntetést, az összes fellelhető kéziratot elkobozta az államhatóság. Miután Keszy-Harmath 1991-ben elhunyt, leánya és annak férje, Nagy Béla találta meg a monográfia egyetlen fellelhető kéziratát. A Nagy Béla gondozásában a budapesti Szabad Tér Kiadónál megjelent dokumentumkötetet Nagyváradon mutatták be. /Nagy Orsolya: Új könyvek hétvégéje Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./2009. április 24.
Az RMDSZ eddig nyolc kongresszust tartott. I. kongresszus: 1990. április 21–22., Nagyvárad. Az Országos Elnökség tagjai: Domokos Géza, elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyimesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli István tagok. A váradi kongresszuson elfogadott program „a társadalmi csoportok és mindenféle kisebbségek kollektív jogainak és szabadságjogainak alkotmányba foglalását” rögzíti célként. A program ugyanakkor távlati célként „az önkormányzati rendszer csúcsszerveként működő kisebbségi parlament tervét” jelöli meg. II. kongresszus: 1991. május 24-26., Marosvásárhely. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök. Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A marosvásárhelyi kongresszuson elfogadott program alkotmányjogi terminusokat vezet be a romániai magyarság önmeghatározására és konkrét célul „a magyar kisebbség autonóm közművelődési intézményhálózatának kifejlesztését” tűzi. III. kongresszus: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ elnökévé elsöprő többséggel Markó Bélát, tiszteletbeli elnökévé Tőkés Lászlót választják. Tőkés László több javaslatát megszavazzák, ezek között szerepel, hogy az RMDSZ elkötelezi magát az 1989-ben elindult rendszerváltozás mellett, a Demokratikus Konvencióval együtt követeli a temesvári nyilatkozat nyolcadik pontja érvényesülését, kezdeményezi egy gazdasági tanács létrehozását, a legnagyobb kedvezmény megadását. Az elfogadott program alaptétele a belső önrendelkezés, „a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia”; a Romániában élő magyarságot „őshonos közösségként”, „államalkotó tényezőként” határozza meg, mely magát „a román nemzet egyenjogú társának tekinti”. IV. kongresszus: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Hosszú vita után a kongresszus elfogadja a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését. A nemzeti kisebbség helyett a nemzeti közösség elnevezést hagyja jóvá. A testület újraválasztja Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe, megerősíti Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, valamint megválasztja a kongresszus után megújuló SZKT 21 tagját. Nyilatkozatot ad ki, melyben tiltakozik a tanügyi törvénytervezet kisebbségi oktatást szabályozó XII. fejezetének jogsértő rendelkezései miatt. V. kongresszus: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A testület elfogadja az alapszabályzat és a program módosítását, valamint az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési programját. A személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia – amely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre” – megfogalmazások lényegében változatlanul megmaradnak az ötödik kongresszus után is. VI. kongresszus: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Újabb négyéves időszakra választják RMDSZ-elnökké Markó Bélát ellenjelöltjével, Kincses Előddel szemben. Állásfoglalást fogadnak el a romániai politikai helyzettel, illetve a Balkán stabilitásával kapcsolatban. A testület elfogadott határozataiban leszögezi, hogy hangsúlyt fektet az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítására, illetve a csángó magyarság helyzetének rendezésére. VII. kongresszus: 2003. január 31. –február 2., Szatmárnémeti. A kongresszusi küldöttek törölték az alapszabályzatból a tiszteletbeli elnöki funkcióról rendelkező fejezetet. Szövetségi elnöknek Markó Bélát választották, egyetlen jelöltként. A tiszteletbeli elnöki tisztségétől megfosztott Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület az RMDSZ-kongresszussal megegyező időpontban szervezett egyházkerületi közgyűlést szintén Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban. VIII. kongresszus: 2007. március 2–3., Arad. A módosított RMDSZ-program megerősíti a kulturális és területi autonómia törvényes keretei létrehozásának és gyakorlati alkalmazásának a szükségességét. A kongresszus egyik legfontosabb döntése, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) helyét a Kulturális Autonómia Tanácsa veszi át. Takács Csaba lemond ügyvezető elnöki tisztségéről, Markó Bélát egyedüli jelöltként újraválasztják RMDSZ-elnökké. A testület eldönti, hogy ismét kétévenként tartanak kongresszust, de az elnöki mandátum továbbra is négy évre szól. /S. M. L. : Húsz év RMDSZ, kongresszusokban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./2009. május 9.
Idén az immár tizennyolcadik alkalommal Kézdivásárhelyen megszervezett Bod Péter-napok koszorúzással kezdődtek, a névadó szobránál. Fellépett a tanítóképző Gyöngyvirág tánccsoportja és énekkara. Ezt követően az iskola egykori tanárára, az alig harminchét éves korában elhunyt Boér Gézára (1952–1989) emlékezett Zs. Ambrus Ágnes szakfelügyelő, valamint dr. Borcsa János tanár, irodalomkritikus. Felidézték a pedagóguskolléga, irodalmár személyiségét és munkásságát, majd az iskola irodalmi termében László Katalin tanár, a tanítóképző igazgatója leleplezte a Vetró Bodoni András által készített Boér Géza-domborművet. Ez a tanítóképző negyedik domborműve, három évvel ezelőtt néhai Nagy Béla iskolaigazgató, tavalyelőtt néhai Fülöp Kálmán, tavaly pedig néhai Vikol Kálmán tanár emlékplakettjét avatták. A háromnapos rendezvény május 8-án A nyelv manipulációs szerepe című tudományos konferenciával, valamint a kilencedik erdélyi Kossuth-szónokversennyel és irodalmi kávéházzal folytatódott. Május 9-én lesz a szónokverseny döntőjére. /Iochom István: Bod Péter-napok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./2009. december 2.
November 15-én a bekecsalji Torboszlón a falu és a gyülekezet kopjafát ill. jelfát állított Kovács Antal (1933-2006) hajdani református lelkész 43 évi szolgálata emlékére. A kis torboszlói templom megtelt, kb. 110 ember részvételével ünnepeltek. Versek és zeneművek hangzottak el, majd Nagy Béla selyei református lelkész beszélt. Biró János nyárádszeredai faragómester bemutatta a leleplezett jelfát. /Lakatos Gabriella református lelkipásztor: Kopjafaszentelés Torboszlón. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 2./2010. január 9.
Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ
1990
Április 21–22.
– Az RMDSZ I. Kongresszusa az Egységben az erő jelszó jegyében Nagyváradon. Felhívással fordul az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácshoz és Románia kormányához, tegye haladéktalanul vizsgálat tárgyává az országban a kisebbségi kérdés kezelésében kialakult állapotokat, és haladéktalanul foglaljon állást a kisebbségek kérdésének valóban demokratikus rendezése érdekében. Megválasztják az országos elnökség tagjait: Domokos Géza elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyímesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli Király István tagok. Tiszteletbeli elnök: Tőkés László.
Május 10.
–Az RMDSZ közleményében kijelenti, nem kívánja elkötelezni tagságát egyik államelnökjelölt személye mellett sem. Arra kéri választóit, menjenek el szavazni, és szavazzanak a visszarendezés ellen.
Május 15.
– Szőcs Géza RMDSZ-főtitkár nyilatkozatban teszi közzé a választási adatok feldolgozásával kapcsolatos aggályait.
Május 20.
– Parlamenti és elnökválasztások. Ion Iliescu a szavazatok 85,07 százalékával elnök lesz. A képviselőházban az RMDSZ 991 601 szavazatot (7,23%, 29 mandátum), a szenátusban 1 004 353 szavazatot (7,20%, 9 mandátum) kap.
Május 27.
– Az RMDSZ országos elnöksége a közvélemény tudomására hozza: a kormánynak az 1990/1991-es tanév megszervezésére vonatkozó 521/1990.05.12 Határozata ellentétes az érvényben lévő tanügyi törvénnyel. Beadvánnyal fordul az állam vezetőihez. Rámutat: ez a határozat visszalépés a diktatúra időszakához képest. A rendelet a kisebbségi jogokat korlátozó intézkedéseket vezet be az oktatásban (leszögezi, hogy az oktatás minden szinten román nyelven történik; „a nemzeti kisebbségek számára feltételeket teremtenek az anyanyelv elsajátítására és esetenként anyanyelvű képzésre”; az egyetemi oktatás fejezetében szó sincs a magyar nyelvű egyetemi oktatásról stb.).
Június 7.
– Demény Lajos tanügyminiszter-helyettest, marosvásárhelyi útja során, a helyi Nemzeti Megmentési Front és a Vatra Românească képviselői megakadályozzák abban, hogy a tanfelügyelőségen eleget tegyen hivatali feladatának.
Június 13–14.
– Bukarestben a rendőrség eltávolítja az Egyetem térről a demokratikus reformok gyorsítását több hete követelő tüntetőket, többszáz személyt őrizetbe vesznek. Miron Cozma vezetésével, Zsil-völgyi bányászok érkeznek Bukarestbe, a rend helyreállításának ürügyével behatolnak és törnek-zúznak, ártatlan járókelőket és tüntető diákokat kegyetlenül bántalmaznak.
Június 16.
– Az RMDSZ vezetősége a június 13–15-i bukaresti eseményekkel kapcsolatban tiltakozik Szilágyi Zsolt és Zsigmond László RMDSZ-képviselők indokolatlan bántalmazása ellen.
Június 20.
– Beiktatják a Petre Roman által vezetett új kormányt.
Június 27.
– Adrian Moţiu államtitkár semmisnek nyilvánítja a Demény Lajos tanügyminiszter-helyettes által kiadott rendeleteket. Deményt július elején fölmentették tisztségéből, de szenátorként alelnöke lett a szenátus oktatásügyi bizottságának.
Július 5.
– A helyi közigazgatási törvénytervezet vitája során a képviselőházban heves ellenállásba ütközik az a szakasz, amely lehetővé tenné a határozatok kisebbségi nyelven történő megjelentetését.
Július 9.
– Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron és Bukarestben a Vatra Românească szervezésében összejöveteleket tartanak a kisebbségek anyanyelvű oktatása ellen, a román tanulók „hátrányos helyzetbe” kerülése miatt.
Július 20–21.
– Az RMDSZ országos választmánya nyilatkozatban foglalkozik a marosvásárhelyi márciusi események résztvevőivel szemben indított egyoldalú büntetőjogi eljárás visszásságaival. Míg Sütő András támadói közül senkit sem azonosítanak, a büntetőeljárási szervek több magyar és cigány nemzetiségű személyt tartóztattak le és ítéltek szabadságvesztére.
Július 30.
– Domokos Géza nyílt levelet intéz Iliescu elnökhöz, amelyben ismételten kéri, hogy a prefektúrák felállításakor vegyék figyelembe a helyi magyar lakosság által beterjesztett javaslatokat
Augusztus 13.
– Marosvásárhelyen újabb magyarellenes tüntetést szervez a Vatra Românească, amelyen jelszavakat skandálnak késő éjjelig, megfélemlítve a lakosságot.
Szeptember 11.
– Az RMDSZ parlamenti csoportja interpellációban tiltakozik az oktatási miniszter azon telefonutasítása ellen, amely az érvényben lévő törvényben biztosítottak ellenére megfosztja a tanulókat az anyanyelven történő felvételizés jogától.
Szeptember 15.
– Az oktatási minisztérium magyar líceum megnyitását engedélyezte Aradon. Szept. 10-én Gheorghe Gîrbovan megyei prefektus kijelenti, hogy nem engedélyezi a líceum megnyitását. Tokay György képviselő tiltakozásul ülősztrájkba kezd. Sikerül elérnie, hogy szeptember 17-én mégis meginduljon a tanítás.
Október 4.
– A szenátus határozata értelmében a székelyföldi vonatokon rendőrségi és katonai járőrök tartanak ellenőrzést, azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy megvédjék a román utasokat a helybeli lakosok atrocitásaival szemben.
Október 6.
– Engedélyezik az aradi megemlékezést az 1848-1849-es magyar szabadságharc vértanú tábornokaira. Utólag a román kormány a Magyar Külügyminisztérium egy jegyzékére válaszolva úgy értékeli, hogy a rendezvény nemzeti uszításhoz, a román nép érzéseit sértő megnyilatkozásokhoz vezetett.
Október 9.
– Az RMDSZ képviselői tiltakozásul kivonulnak a parlamenti ülésről, mert a gazdasági társaságok törvénytervezete szerint ezek vezetője csak román lehet. Végül az RMDSZ által javasolt változatot fogadják el, amelyben a románt román állampolgárságúra cserélik.
November 2.
– Radu Ceontea és Adrian Moţiu (PUNR) szenátor javaslatára a szenátus napirendre tűzi egy bizottság felállítását, amely kihallgatná azokat a románokat, akik 1989. december 22. után távozásra kényszerültek Hargita és Kovászna megyéből.
December 1.
– A román nemzeti nap alkalmából Gyulafehérváron kerül sor a parlament szabadtéri, ünnepi ülésszakára. Szőcs Géza főtitkár közbekiabálással, fütyüléssel keltett hangzavarban próbálja elmondani a toleranciáról szóló beszédét. A román ellenzék sem jut szóhoz. A hangulatkeltésben részt vesz – a televíziós felvételen is láthatóan – Petre Roman miniszterelnök is.
December 2.
– Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a december 1-jei incidens ellen. Követeli, kormányfői minőségével összeegyeztethetetlen magatartásáért Petre Roman megbízatásának visszavonását.
December 5.
– A Nemzeti Megmentési Front (FSN ) frakcióvezetője, Vasile Văcaru szenátor államellenes tevékenység vádjával bűnvádi eljárást követel Sütő András és Tőkés László ellen.
1991.
Február 4.
– A közszolgálati televízió nemzetiségi nyelvű adásidejének csökkentése ellen nyilatkozatban tiltakozik az RMDSZ.
Február 22.
– Domokos Géza RMDSZ-elnök a parlamentben ismerteti a szövetség álláspontját az alkotmánytervezet első cikkelyével kapcsolatban. Kifogásolja azt a meghatározást, hogy Románia „egységes nemzeti állam”. Az RMDSZ és a többi nemzetiség parlamenti csoportja javaslatai az alkotmány tervezetéhez: a hatalom köteles biztosítani a nemzeti kisebbségek védelmét, a román állam alapja nem a román nép egysége, hanem a román nép és a nemzeti kisebbségek egysége. Több paragrafus átdolgozását kérik (pl. azt, hogy ne legyen büntetendő a nemzeti és etnikai szeparatizmusra való felhívás), és azt, hogy a kisebbségek használhassák anyanyelvüket a közigazgatási szervek előtt.
Május 24–26.
– Marosvásárhelyen megtartják az RMDSZ II. Kongresszusát. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök.
Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T.Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A kongresszus felhívást tesz közzé, melyben a kommunista nómenklatúra és a Securitate érdekösszefonódására és a hatalmi struktúrák továbbélésére mutat rá. Egy másik felhívást a magyarországi pártokhoz intéznek, kérve a magyar kisebbségpolitika pártérdekeken felülemelkedő stratégiájának kidolgozását.
Június 1.
– A Maros megyei prefektus, egy 1968-as törvényre hivatkozva, elrendeli, hogy a megyében szereljék le a kétnyelvű helységnévtáblákat, és cseréljék ki azokat románra.
Június 12.
– A képviselőház tanügyi bizottságában ismertetik az 1991/521. sz. kormányhatározat 1991/92-es tanévre aktualizált szövegét. Eszerint vegyes lakosságú térségekben akkor is kötelező román osztályokat indítani, ha a tanulók létszáma kevesebb tíznél. Románia földrajzát, történelmét és a műszaki tárgyakat románul kell tanítani a kisebbségi iskolákban is.
Június 25.
– A Kolozs megyei tanfelügyelőség néhány nappal a középiskolai felvételi vizsgák előtt közzéteszi a következő évi beiskolázási tervet. Ezek szerint a Báthory István, Brassai Sámuel és Apáczai Csere János líceumokban, ahol 1990-ben visszaállították a magyar nyelvű oktatást, most újból román osztályok indítását tervezik. A kolozsvárihoz hasonló gondjaik vannak a nagyváradi magyaroknak is.
Június 26.
– Iliescu elnök fogadja az RMDSZ küldöttségét. Szóvá teszik az iskolaügyben kilátásba helyezett újabb korlátozásokat, a földrajz, illetve a történelem kötelezően román nyelven való oktatásának kérdését szélsőséges nacionalista erők aggasztó térnyerését, az állambiztonsági törvény tervezetében a szeparatizmus önkényes értelmezésének veszélyét, és azt, hogy a szükségesnél kevesebb magyar nyelvű osztályt terveznek indítani. Felvetik, hogy a nagyarányú tanárhiányt csak a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával lehetne pótolni.
Július 6.
–Kolozsváron alakuló ülését tartja az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa (KOT). Felhívást intéz az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet genfi Kisebbségi Konferenciájához, a kisebbségi kérdés egész Európára való érvényességét hangsúlyozva. Ugyancsak felhívással fordulnak a román kormányhoz és pártokhoz, egy interetnikus problémákat tárgyaló kerekasztal létrehozását szorgalmazva.
(Részletek az RMDSZ, eseménynaptárából) Forrás: Szabadság (Kolozsvár)2010. május 25.
Színvonalas szín-játékok és kompozíciós rend
Balázs Kőrössy Ibolya selyembatik kiállítása a Kolozsvár Társaság székhelyén
Balázs Kőrössy Ibolya tiszta fényű kék szeme ma is úgy ragyog mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor kedvesen mosolyogva hozta a gőzölgő kávét – valódi kincs volt ez annak idején – s tette elém a szoba sarkában álló, tekintélyes vendégváró asztalra. Nekem, kezdő újságírónak azonban még ennél is nagyobb kincset jelentett az a baráti fogadtatás, amelyben férjével, a közíróként is elismert Balázs Péter festőművésszel részesítettek, valahányszor felugrottam a Főtér kellős közepén lévő, tetőablakával a Szent Mihály-templom tornyára néző, műtermül is szolgáló lakásukba. A sajátos perspektívában felkínálkozó téma megannyi festményről köszön vissza napjainkban is, a vendégváró asztal lakóival együtt azonban már máshova költözött. A ház ura immár odaföntről szemléli otthona alakváltozásait s benne festményeinek állandó tárlatát, a ház asszonya, Balázs Kőrössy Ibolya textilművész pedig kiállítóként a napokban tért vissza jelenleg a Kolozsvár Társaság székhelyéül szolgáló egykori lakásába. Selyembatik tárlatát Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke nyitotta meg és nyilatkozott elismerőleg az egykori főiskolai tanár és jeles művész munkásságáról, akinek tehetségénél csupán szerénysége nagyobb.
A művésszel való találkozás és selyembatik munkáinak sajátos varázsa különleges élményt jelentett mindazoknak a barátoknak, ismerősöknek és művészetkedvelőknek, akik az ünnepélyes megnyitó alkalmával zsúfolásig megtöltötték az értékes kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló termeket.
A textilművész nem tartozik a gyakori kiállítók közé, munkáinak népszerűsége pedig valamelyest az életmű egységének a rovására is ment. Hiszen az évek folyamán a legtöbb kendő, faliszőnyeg, eredeti tervezésű és mintázatú ruha gazdára talált, örömöt szerezve tulajdonosának. Ilyenformán a most kiállított alkotások csupán ízelítőt képesek nyújtani egy hosszú és tartalmas művészpálya terméséből.
A múlt század ötvenes éveinek sajátos, társadalmi, politikai, gazdasági viszonyai a művészetet sem hagyták érintetlenül. A kizárólagosságra törekvő szocreál évei voltak ezek, amelyek jó néhány művészt a pálya szélére sodortak vagy teljesen elhallgattattak. Mindazonáltal az egész periódus korántsem mondható terméketlennek, hiszen nem egy remekmű keltezési időpontja esik az említett időhatárok közé. S akárcsak a művészképző főiskola jeles tanárai mint Miklóssy Gábor, Kovács Zoltán, Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla, Kós András, Mohy Sándor, Vetro Artúr, Lövith Egon, Cs. Erdős Tibor, Szentimrei Judit és maga Balázs Péter is megtalálták az önkifejezésnek azt a módját, amely maradandóságot biztosított alkotásaiknak, tanítványaik közül pedig Feszt Lászlóhoz és Tóth Lászlóhoz mérhető nagyságok kerültek ki. Kőrössy Ibolya pályakezdése is ezekre az évekre esik. S bár a textilművészet területén is születhettek amolyan pártos-szocreálos alkotások, a technika sajátosságaiból adódóan az elvárások itt mintha kevésbé éreztették volna hatásukat. Érvényes ez a kifejezetten díszítőművészeti kategóriába sorolható batikolásra is.
A batikművészet bölcsője Indonézia, pontosabban Jáva szigete. A 20. század elejére Európában is népszerűvé vált többezer éves technika kiváló rajztudást, fölöttébb biztos kezet, művészi képzelőerőt és színérzéket igényel művelőjétől. Az anyag bizonyos részeit a művész forró viasszal lefedi, majd az egészet festékfürdőbe helyezi. A viasszal fedett részek alatt megmarad az anyag eredeti színe. Az eljárás szükség szerint többször is megismételhető, sajátos szín- és formavariációk lehetőségét teremtve meg ezáltal.
Balázs Kőrössy Ibolya kiállított munkái életművének egy csöppnyi szeletét jelentik ugyan, mégis fölöttébb beszédesek és sok mindent elárulnak alkotójuk sokoldalúságáról, művészi nyitottságáról, kísérletező kedvéről. Rendkívüli formagazdagság jellemzi a bemutatott alkotásokat. A kifejezetten dekoratív geometrikus, florális vagy zoomorf, népi ihletésű pávás motívumok találó felhasználásától az összetett, témás kompozíciókig terjed a skála. S bár ezek java része jó néhány évtizeddel ezelőtt készült tökéletesen megfelelnek napjaink korszerű követelményeinek. Azt is mondhatnám: a művész jóval megelőzte korát. A modern vonalú, leegyszerűsített mértani alakzatok szigorát a sejtelmesen suttogó, lágy színharmóniák megannyi változata enyhíti. Sajátos szín-játékok ezek, melyekkel a művész – kitűnő színérzékről téve tanúbizonyságot – oly bőkezűen ajándékoz meg. Érdekes Balázs Kőrössy Ibolya sajátos szimbólum- rendszerét is nyomon követni, melyben különleges szerepet játszik a nap és a szem motívuma. Kitűnő rajzkészségről árulkodó, optimizmust, életkedvet és szeretetet sugárzó, gyakorta játékos hangvételű faliszőnyegei az ornamens formák összetett kompozíciós rendjével is kitűnnek.
A művész egykori otthona a minőségi kultúra, egész Kolozsvár művészetkedvelőinek otthonává, a Kolozsvár Társaság székhelyévé vált. Időleges visszatérése és munkáinak néhány hetes itt tartózkodása nem véletlenül aratott megérdemelt sikert.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)2010. július 26.
Vallási-művelődési-történeti népünnepély a Nyúzóvölgyben
Augusztus 8-án szervezik meg az ötödik nyúzóvölgyi vallási-művelődési-történeti népünnepélyt a Bihardiószeg és Álmosd közötti Nyúzóvölgyben. Az ünnepség programját közöljük az alábbiakban.
„Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket és azt az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől magszabadult állapotában hagyhatom.” (Bocskai István)
Az ünnepi műsor programja: augusztus 8-án, vasárnap délelőtt – szórakoztató műsor a gyerekeknek és az ifjúságnak; 10–14 óra – nyúzóvölgyi bográcsosok találkozója; 12 óra – a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság együttműködési megállapodása – Cs. Nagy Zoltán tanár-elnök, Dukrét Géza tanár-elnök; népdalok előadása – Martin Tímea népdalénekes (Margitta); a tépei és bihardiószegi testvérgyülekezeti kapcsolat ünnepélyes kinyilvánítása – Oláh Attila, Gellért Gyula, Jakó Sándor lelkészek; előadások: Bocskai Istvánról – Nagy Béla Bocskai-kutató (Élesd-Sólyomkővár); Kölcsey Ferencről, születésének 220. évfordulóján (a Hajdúvitézek sátorában) – Maklucz Attila tanár (Székelyhíd/Bihardiószeg); Erkel Ferencről, születésének 200. évfordulóján (a Hajdúvitézek sátorában) – Ghitea Angéla tanár-kántor (Bihardiószeg); a földesi és bihardiószegi néptáncosok műsora; kórusok találkozója és éneke; 14.30 óra – Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperesének igehirdetése; a XC. zsoltár közös eléneklése; Gellért Gyula érmelléki esperes köszöntője.
Csataimitáció
15 óra (magyar idő szerint 14) – Bocskai és a hajdúk diószegi-álmosdi győztes szabadságharcának emlékünnepe a csata színhelyén: véres szablya helyett toborzás tárogatóval – Birtalan József és társai (Szilágybagos); felsereglés a csatára – az eseményeket ismerteti Horváth Lajos hadtörténész, az MH Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetője (Budapest); hajdúcsapat (lovas és gyalogos hajdúvitézek); osztrák sereg (sziléziai lovasok, szekeresek, tüzérség, gyalogság); Szólláth Tibor országgyűlési képviselő köszöntője (Debrecen); tisztavatás és hajdúcsapat eskütétele Bocskai zászlaja alatt – avatóbeszédet mond és az esküt beveszi dr. Papp Gyula ezredes (Debrecen); Szózat – Meleg Vilmos színművész előadásában (Nagyvárad); csatajelenet (csataimitáció) – rohamok, szekértábor; a Pusztai Farkasok (Székelyhíd) íjászbemutatója; Hajdú-Bihar megyei és érmelléki (Szentjobbi, Bihardiószegi) huszárok vágtája; koszorúzás, főhajtás az Emléksziklánál; köszöntő beszédet mond dr. Papp Gyula ezredes; a Himnusz közös eléneklése. Szeretettel várnak mindenkit! erdon.ro2010. szeptember 25.
Amiért érdemes élni
Beszélgetés Kusztos Endre festőművésszel, grafikussal
– Hogy lesz valakiből grafikus, festő, aki nem is annak készült?
– Valóban, előbb a kolozsvári jogi és közgazdasági szakon tanultam, de már ott is sokat rajzoltam. Jordáky Lajos, a közgazdasági egyetem rektora is helyesnek tartotta, hogy átmenjek a képzőművészeti főiskolára. Szobatársam volt a Móricz- kollégista Katona Szabó István, későbbi író, aki szintén javasolta, hogy a művészetire menjek át. Akkoriban a Bolyai egyetem előadásait is látogattam. Kapcsolatba kerültem László Gyula professzorral, aki 1947-ben meghívott a lakására. Elbeszélgetett velem. Kikérdezett, hogy miért akarom ott hagyni a közgazdaságit, mi a célom, kiket szeretek a képzőművészek közül, kiknek a műveit olvasom, milyen színházi előadásokat láttam. A zeneszerzőkről is érdeklődött, de úgy, hogy leült a zongora mellé, eljátszott egy darabot, amelyet fel kellett ismernem. Végül megnézte a rajzaimat, és azt mondta: "Magának tanulnia kell. Az anatómiát kell tanulnia, rajzolni kell tanulnia. Meg kell tanulnia a fej felépítését, a csont szerkezetét, hogy helyezkedik el a szem, az orr, a száj, mekkora a koponya. Rajzolni kell megtanulnia, de a rajzaiban az van benne, amit nem lehet megtanulni." Kiválasztott 15 rajzot, hogy majd közli az induló ifjúsági lapban. Sajnos, ebből nem lett semmi, mert el kellett hagynia Kolozsvárt. 1949-ben felvételiztem a képzőművészeti főiskola grafika szakára, majd katona voltam Enyeden. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola akkor még magyar nyelvű volt, de Iasi-ban megszüntették a művészeti főiskolát, és áthozták Kolozsvárra, hogy legyen párhuzamos román oktatás. Akkor II. éves grafikushallgató voltam, és egy hajszálon múlt, hogy ki nem tettek. Akkor kezdődött Csokfalván a kollektivizálás, édesanyámat, teljesen jogtalanul, kuláklistára tették. 32 évesen özvegyen maradt, és volt 1 ha 97 ár földje és egy italkimérése egy segítséggel. Ezért kulákká nyilvánították, és kilakoltatták. Így kerültünk Átyim János bácsiékhoz lakni. Elvesztettem a bentlakást, az étkezési jegyet, az ösztöndíjat, és hajszálon múlt, hogy nem tettek ki az egyetemről. Sok hercehurca kezdődött akkor körülöttem, de az erdőszentgyörgyi rajoni néptanács elnöke, Benedek János mellém állt. Ugyancsak mellém állt az egyetem alapító rektora, Kovács Zoltán, valamint Veress Pál, Kolozsvár akkori polgármestere. Kovács Zoltán indítványozta, hogy menjek át a festészetre. Ott összejöttem Szer-vátiusszal, akivel később Erdőszentgyörgyön dolgoztunk együtt. 1952–53-ban III. évesen a festőművészetin folytattam a tanulmányaimat.
– Kik voltak a tanárai?
– A III. év első negyedében Kovács Zoltán. Ő volt az, aki kérte a marxista katedrán, hogy a képzőművészetiseknek kevesebb bibliográfiát adjanak marxizmusból, nincs annyi idejük az olvasásra, mert nekik rajzolniuk, festeniük kell. A következő órán már nem ő jött be, hanem Abódi Nagy Béla. III. év után Miklóssy Gáborhoz kerültem, aki nagyon kemény, szigorú tanár volt. Nála végeztem a IV. évet. A diplomamunkámat arra a vászonra festettem, amit édesanyám szőtt Csokfalván. 1955-ben végeztem az egyetemet, de csak 1956-ban kaptam meg az oklevelet. Ugyanis nem olvastam elég szorgalmasan a marxista bibliográfiát, ezért visszatapsoltak.
– Hogyan alakult a pályája az államvizsga után?
– 1956 után a kolozsvári Képzőművészeti Szövetségnek lettem a jelöltje. Ez azt jelentette, hogy 5 évig keményen kellett dolgozni, hogy aztán véglegesítsenek. Kétévenként ellenőriztek. Jelen kellett lenni minden kiállításon, kötelező volt legalább egy vagy két bukaresti szalonban is kiállítani. Végül pedig kellett egy egyéni kiállítás is. Öt év elteltével egy bukaresti bizottság döntötte el, hogy kialakult-e annyira a jelölt stílusa, hogy megkaphatja a szövetségi tagságot. A jelöltség idejére egy fizetésnyi ösztöndíjat kaptunk, de minden két évben a bukaresti bizottság ellenőrizte, hogy a jelölt keményen megdolgozik-e az ösztöndíjáért. Öt év kemény, megfeszített munka után tagja lehettem a Képzőművészeti Szövetségnek.
– Ekkor került Erdőszentgyörgyre...
– 1962-ben meghívtak az erdőszentgyörgyi rajoni múzeumhoz muzeológusnak. Ott dolgoztam 1968-ig, amikor a múzeum és a Magyar Autonóm Tartomány megszűnt. Aztán megyei ellenőrként dolgoztam. Ellenőriztem az egész Nyárád mente kulturális tevékenységét, mert úgy nézett ki, hogy eljött a szellemi javak felértékelődésének ideje. Egész héten jártam a falvakat. Aztán kiderült, hogy vékonyan mennek a dolgok, és nekem azokról kellett jelentést írnom, akik olyan kedvesen fogadtak. Ezt a kínlódást látta a feleségem is. Azt mondta egy nap: "Te, Endre, otthagytad a közgazdaságit, hogy a művészetnek szenteld az életed. Egész héten odavagy, faluról falura jársz, nincs időd semmit alkotni. Na hát, én tanárnő vagyok, és van annyi fizetésem, hogy ketten kijövünk belőle, hagyd ott ezt a munkát." A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek. Olyan asszonyt találtam, aki mindig jó tanácsokkal látott el, mindig mellettem állt, míg élt. Így történt, hogy otthagytam ezt a munkát, és nekifogtam dolgozni. 68-ban rendeztem első egyéni kiállításomat.
– Volt-e alkalma, hogy tanítson?
– Sohasem tanítottam. Erdőszentgyörgyön Jakab Gyöngyi magyartanár többször behívott osztályfőnöki órára, hogy tartsak előadást a művészeti irányzatokról. Ezeken az órákon figyeltem fel két nagyon figyelmes lányra, Koszta Gabriellára és Suba Ilonkára. Suba Ilonka később Fülöp G. Dénes lelkész felesége lett. Koszta Gabriellát később hallottam szavalni, mondtam is neki, hogy a színire kell mennie. Aztán megtudtam, hogy bejutott a színire, később meghívott a vizsgaelőadására. Gegeshez fűződik egy emlékem. Fülöp G. Dénes szervezett egy alkotótábort, amelyiken én is részt vettem. Ott volt Szécsi András, Sükösd Ferenc és mások. A szállásunk a papilakon volt, amiért aztán valaki fel is jelentett minket. Mindenikünk olyan munkát készített, amely bekerült az országos grafikai kiállításra. Én festettem őket, amint dolgoznak, Sükösd Feri pedig megfestett engem, amint őket rajzolom.
– Kérem, mondjon néhány szót jelentősebb kiállításairól.
– Már említettem az 1968-as kolozsvári kiállítást. 1969-ben Marosvásárhelyen állítottam ki. Csodálatos volt a fogadtatás. Jelen volt Piskolti, Barabás István, Bordi András, Izsák Márton. Aztán volt a székelyudvarhelyi, 1970 augusztusában, amelyet Maszelka János szervezett. Már vége felé volt a kiállítás, én éppen a színházban voltam, amikor záróra előtt néhány perccel megérkezett egy vállig érő fehér hajú ember egy fiatal hölggyel, és nem akartak távozni. Kérte Maszelkát, hogy menjen utánam a színházba. Mikor megérkeztem, képről képre jártunk, nagyon tetszettek neki a képek. Ő volt Duray Tibor festőművész, a budapesti Nemzeti Galéria egyik megbízottja, aki "körülnézett" Erdélyben, hogy a Nemzeti Galéria számára kiállítókat keressen. Feljegyzett sok nevet, amit aztán közölt Pogány Ö. Gáborral, a Nemzeti Galéria igazgatójával. 1971-ben felkeresett Szovátán és decemberben jött a meghívó, hogy az 1972. októberi hónapot az én munkáimmal akarják megnyitni. Kérték, hogy válogassam össze a képeimet, amelyeket Duray látott Udvarhelyen, meg néhány újabb munkát, összesen ötvenet. Június végére a munkáknak ott kellett lenniük. Mintegy 80 munkát válogattam össze, és vittem a zsűri elé Kolozsvárra. Ott azonban nagyon húzták az időt, aztán az utolsó pillanatban eljutottak a művek Bukarestbe, de ott is sokáig húzták az időt. Huszár Sándor és Gálfalvi Zsolt segítségével végre az illetékes elvtárs elé kerültek a munkák, majd este 8-kor a főcenzor is áldását adta rájuk, mondván, hogy nincs kifogása ellenük. Volt még kiállításom New Yorkban a Magyar Házban 1977-ben, Detroitban és Los Angelesben.
– Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még megfesteni?
– Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle, mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért.
– Köszönöm a beszélgetést, Isten éltesse sokáig!
Székely Ferenc, az Erdőszentgyörgyi Figyelő szerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)2010. október 11.
Emléknap a váradi kőszínház tiszteletére
Nagyvárad – Pénteken egész napos programsorozatal emlékezik meg a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulójára a Szigligeti Színtársulat.
Nyílt próba, könyvbemutató, kerekasztal-megbeszélés, épületismertetés, ezek az események fémjelzik az október 15-i emléknapot, melyet a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából szervez a helyi Szigligeti Színtársulat. Dimény Levente a társulat művészeti vezetője az emléknap kapcsán elmondta: „amikor célul tűztük ki azt, hogy október 15-én megünnepeljük a Szigligeti színház épületének száztíz éves évforduljóját, akkor még volt egy ígéretünk arra, hogy az épület felújítása október 15-re elkészül. Nyilván, ma már mindannyian tudjuk, hogy ez 15-re nem készül el, de mivel az évforduló attól még évforduló marad, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megtartjuk az emléknapot.”
Színháztörténet
Péter I. Zoltán helytörténész a váradi kőszínház építésének rövid történetét vázolta fel lapunknak: Az első magyar nyelvú előadás 1798 aug 26-án volt Nagyváradon, ezt követően az 1820-as években merült fel először egy kőszínház építésének gondolata. Gyűjtést is rendeztek erre a célra, de a színházépítésből nem lett semmi, nemcsak azért, mert nem gyűlt össze elég pénz, hanem azért is, mert Újváros és Olaszi polgárai nem tudtak megegyezni abban, hogy hol épüljön fel a színház. A színházépítési terv az 1890-es években kapott új lendületet, amikor az önkormányzat versenytárgyalást írt ki, amelyet azonban nem nyert meg senki. Ekkor közvetlenül a Fellner és Helmer bécsi céghez fordultak, amely el is készítette a tervet. Akkor még úgy volt, hogy a színház a Nagyvásártéren lesz. Ez az elképzelés a befolyásos váradi építészek, és főleg id. Rimanóczy Kálmán közbelépése nyomán módosult. Rimanóczy a Bémer teret javasolta a kőszínház helyszínéül, ahol akkoriban szűk bazárszoros nehezítette a közlekedést. Rimanóczy vállalta azt, hogy a színház felépítésével párhuzamosan lebontja a Bémer téri épületeket is, és bazárépületet épít, melynek évi jövedelmét 20 ezer koronára becsülte, és amennyiben a bazárépület nem termelne ennyi jövedelmet, akkor ő a különbözetet saját pénzéből fizette volna ki. Ez az érv hatott, így 1899 tavaszán Rimanóczyt bízták meg a kivitelezéssel az új helyszínen. Megjegyzenő, hogy Fellner és Helmer jóváhagyták az új helyszínt, mert alkalmasnak ítélték arra, hogy ott épüljön meg az általuk a Nagyvásártérre tervezett épület. Mivel a szakmában nem vették jónéven Rimanóczy eljárását, ezért ő maga mellé vette két riválisát, Guttman Józsefet és Rendes Vilmost. 1899 nyarán hozzákezdtek a Bémer téri épületek lebontásához, és rekordidő, mindösszet tizenöt hónap alatt elkészült a színház. 1900 október 15-én délben tették le a zárókövet a színház előcsarnokában, és akkor helyezték el azt az időkapszulát is, amelyet nemrégiben találtak meg az épület restaurálásakor. Ezt követően díszgyűlést tartottak a régi városháza épületében, este hét órakor pedig megkezdődőtt a díszelőadás, melynek fő műsora Erkel Ferenc Hunyadi László című operája volt a Szigligeti Színház társulatának előadásában.
Program
A száztíz éves évforduló pénteki emléknapjának első programja délelőtt tíz órakor kezdődik és egy óráig tart: a Szigligeti színtársulat művészei várják a diákokat, akiket körbevezetnek a színházon, megmutatják nekik a színpadot, az öltözőket, a műszaki berendezést, a zsinórpadlást stb. Egy órától kerekasztal-beszélgetés lesz az épületfelújításban résztvevő szakemberekkel és vállalkozókkal, amelyen főként a felújítás technikai kérdéseiről lesz szó. Két órától Szabó Attila az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa tart vetített képes előadást Közép-Kelet Európa színházépítészetéről. Délután fél hattól mutatják be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét. Mind a kerekasztal-beszélgetés, mind a könyvbemutató moderátora Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa lesz. Az emléknap zárómomentumaként este hét órától nyílt próbára invitálja az erdeklődőket a Szigligeti Színtársulat. „A készülő Pirandello darabunk munkálataiba nyerhet bepillantást a közönség” – jelezte Dimény Levente. Az emléknap minden rendezvényére a belépés ingyenes.
Pap István
erdon.ro2010. október 17.
A nagyváradi kőszínház felépítésének története
Nagyvárad – A váradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából pénteken délután mutatták be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét.
A mai nap különösen fontos a számunkra: száztíz éves lett a színházunk – e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Dimény Levente, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője. Megfogalmazása szerint az évforduló köré szervezett egész napos rendezvények fénypontja a könyvbemutató, hiszen egy olyan alkotást ismertetnek, amely arról szól, hogy mennyire akarta a város ezt a színházat, és mennyi mindent volt hajlandó tenni azért, hogy felépülhessen.
Tisztelgés az építők előtt
Péter I. Zoltán helytörténész, az esemény moderátora arra emlékeztetett: 110 évvel ezelőtt ebben az órában már gyülekezett a közönség az első színházi bemutatóra. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy már hetekkel a premier előtt lefoglalták a helyeket, és státuszkérdésnek számított a nagyszabású eseményen való részvétel. – Tíz évvel ezelőtt is egy jubileumi könyvet adott ki Nagy Béla – ő az, aki a nagyváradi Szigligeti Színháznak történelmet írt, fogalmazott Péter I. Zoltán, arra kérve a szerzőt, hogy a legújabb kiadvány megszületésének „miértjét” válaszolja meg. – Az itteni polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy színházat építsen. A siker a harmadiknak jutott – ez a könyv tisztelgés akar lenni a nagyváradi polgárság ama generációja előtt, amely ezt a gyönyörű palotát felépítette – válaszolta Nagy Béla. Közülük kettőről részletesebben is szó esett a könyvbemutatón: dr. Hoványi Géza és Bús Dávid munkásságának bemutatásával tisztelegtek az előtt a nemzedék előtt, akiket 110 évvel ezelőtt méltán ünnepelhettek.
Dr. Hoványi Géza elkötelezett volt az ügy iránt, a városi tanács színügyi bizottságának elnökeként egyike volt azoknak, aki „kitaposta” a városnak a színházat. Nagy Béla a nézők soriban leszármazottait is köszönthette, a nagyváradi Kristófi család tagjait. Németországból került Nagyváradra, a saját képességei, tehetsége révén vált a város főmérnökévé Bús Dávid, akinek leszármazottait szintén a közönség körében köszönthette a szerző. „Kőkemény szakember” volt, aki hatalmas munkát végzett az építkezést megelőzően és közben is.
Rajongó szeretet
Ismert, hogy mit építettek – de hogyan? Ez utóbbi kérdésre ad választ a könyv, amely két részre oszlik. Az első felében a szakértői véleményezések, hivatalos levelezések találhatóak, míg a másodikban a színház építését felügyelő bizottság jegyzőkönyvi anyaga. „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal a bontáshoz kezd” – áll az egyik korabeli dokumentumban, hiszen miután az önkormányzat elrendelte a kisajátítást, először bontottak, és csak utána építettek eleink.
Sok érdekességet megtudtunk az építkezés körülményeiről. Mint elhangzott, valóságos harc folyt a két városrész, Olaszi és Újváros között a színház helyszínéről. Végül is az az érv győzött, hogy a színházat a hosszú távú városrendezés keretében építsék meg, és ugyancsak ennek keretében szüntessék meg az Olasziban lévő bazárszorost. Szó esett többek között arról is, hogy kőkemény anyagi büntetéseket helyeztek kilátásba, ha a vállalkozók nem tartották be a szabott határidőket, és hogy a váradiak milyen rajongó szeretettel viszonyultak a még csak épülőben lévő színházhoz: tanácsi határozattal kellett végül megtiltani a látogatást és az ezzel járó akaratlan rongálást (voltak azért kivételek is, mert a „kiváltságosaknak” és kíséretüknek továbbra is joguk volt az épület bejárására…)
A nagyon jó hangulatú, tartalmas és érdekes könyvbemutató végén Dimény Levente ez utóbbi gondolatra visszautalva fogalmazta meg: kívánja, hogy a váradi közönség ismét azzal a rajongó szeretettel viszonyuljon a színházhoz, ahogy eleink tették azt 110 évvel ezelőtt. A rendezvény – amelyen Hajdu Géza, Kovács Levente és Meleg Vilmos színművészek működtek közre – dedikálással zárult. erdon.ro2010. október 18.
Tisztelgés a színházépítők nemzedéke előtt
Október 15-én volt száztíz esztendeje annak, hogy megnyílt Váradon a kőszínház. A jubileum egyik fontos rendezvénye volt az a kötetbemutató, melyen NAGY BÉLA Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. Az eseményen a közönség sok érdekességet tudhatott meg a teátrum megépítésének mikéntjéről.
A váradi színház színpadán megtartott találkozón először Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője köszöntötte a résztvevőket. Szólt annak fontosságáról, mennyire akarta a város a színházat, s mennyi mindent tettek elődeink ezért a gyönyörű épületért.
Az Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című kiadványról a szerzővel, Nagy Bélával Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett. A könyv szerkesztője tíz esztendeje is írt egy jubileumi könyvet, Nagy Béla avatott ismerője és kutatója a váradi Szigligeti Színház történelmének. A helytörténész azt is megjegyezte: 1900. október 15-én már javában gyülekeztek az emberek a színházban. Státusszimbólum volt részt venni az első bemutatón, hetekkel előtte helyet kellett foglaltatni a premierre.
Nagy Béla elmondta: a váradi polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy teátrumot építsen. A siker a harmadik generációnak jutott. A kötet tisztelgés a színházépítő nemzedék előtt. Beszélt e nemzedék két jeles képviselőjéről, akik sokat tettek azért, hogy Váradon kőszínház lehessen. Hoványi Géza, a Takarékpénztár vezérigazgatója volt a színügyi bizottság elnöke volt. Az ízig-vérig közéleti személyiségnek számító Hoványi egyike volt azoknak, akik „kitaposták” a városból ezt a színházat. Nagy Béla köszöntötte a közönség soraiban ülő, Hoványi-gyökerekkel is rendelkező Kristófi János festőművészt és családját.
Az álom mit sem ér, ha nincsenek szakemberek. Busch Dávid főmérnök irgalmatlanul nagy és precíz munkát végzett az építkezést megelőzően és a színházépítés tizenöt hónapja alatt is. Hoványi törzsökös bihari származású ember volt, Busch viszont Németországból került Váradra, még magyarul sem tudott. Tehetsége révén vált főmérnökké, vitte végig az építkezést. A színháztörténész Busch Dávid leszármazottait is üdvözölte az eseményen.
„Az, hogy mit építettek eleink 110 éve, jól látható. A könyv megírásakor az érdekelt, hogyan”- fogalmazott Nagy Béla. A város önerőből teremtette elő a pénzt. A kötet első részében szerződések, levelezések, szakértői véleményezések találhatók, a második felében pedig a színház építését felügyelő bizottság üléseinek teljes jegyzőkönyvi anyaga olvasható. A dokumentumokból kiderül például, hogy: „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal bontáshoz kezd.” Vagyis nem pusztaság volt a színház helyén, hanem sűrűn beépített városrész volt. (A tizenöt hónapba még a bontás is beletartozott, nemcsak az építés!) Arról is tudomást lehetett szerezni, hogy vita tárgya volt Újváros és Olaszi között, hogy hová építsenek. Végül is az átfogó városrendezési koncepció lett a döntő érv az ügyben.
Az összejövetelen a Szigligeti Társulat művészei – Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Meleg Vilmos – olvastak föl részleteket korabeli dokumentumokból.
Több ízben is elhangzott az: milyen lelkesen rajongással szerette a színházat az akkori polgárság. A társulatvezető azzal búcsúzott: azt óhajtja, hogy a mostani közönség is ezzel a lelkesedéssel szeresse a színházat.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad)2010. november 12.
Tiltakozás
Abodi Nagy Béla az elmúlt 40–50 év kolozsvári művészetének egyik legmarkánsabb és legjelentősebb alkotója. Emlékszem azokra az időkre, amikor nagyszerűen újnak tűnt az a kezdeményező erő, hogy a művészek secco-kat készítsenek a közintézmények falaira.
A kolozsvári képzőművészek közül Abodi Nagy Béla volt a legelső, aki sikeresen vállalkozott a nagy méretű secco-ra, kifejezve az ifjúság vitalitását, életörömét és szépségét. A felkért két segítő kolléga Petru Feier és Petre Abrudan szintén a korszak jeles művészei.
A Barabás Miklós Céh vezetősége mélységesen elítéli azt a tényt, hogy avatatlan kezek a mester s a család jogi beleegyezése nélkül beleavatkoztak a kolozsvári Diákművelődési Házban lévő alkotás művészi arculatába, gátlástalanul, cinikus fölénnyel és szemtelen magabiztossággal átfestve azt.
Mélységesen elítéljük az intézmény igazgatóságát, valamint azokat a kegyeletet és művészi erkölcsöt nem ismerő „festőket”, akik a beavatkozás alantas megrendelését elvállalták.
Művészi értékeinket nem hogy óvnánk és konzerválnánk a jövő számára, hanem avatatlan kezek által megtörténhet a 21. századi Európában, hogy a szerzői jogra fittyet hányva, bárki autoritással belekontárkodhasson elismert mesterek alkotásainak a sorsába.
Mint a Barabás Miklós Céh, azaz a mintegy 150 tagot számláló szövetség elnöke, a magam s a tagság nevében mélységesen elítéljük és megvetjük ezt a vandál akciót.
Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Szabadság (Kolozsvár)2010. november 12.
Nagyváradi Szigligeti Társulat: Játszani, de hol?
A színházi évad újdonságairól, a teátrum felújítása okozta nehézségekről, a szilveszterre tervezett produkcióról és más eseményekről volt szó tegnap a nagyváradi Szigligeti Társulat sajtótájékoztatóján. Még lehet erre az évadra érvényes színházi bérletet venni. December 1-jéig minden kedden 10–13 és 17–19 óra között tartanak ügyeletet a jegypénztárnál, ezen a napon lehet továbbra is bérletet kötni. Boros Tamás elmondta: ebben az évadban több egyetemistabérletre tartottak igényt a fiatalok. Bérletkötés szempontjából a gimnazisták és középiskolások esetében körülbelül ugyanaz a helyzet, mint az előző évadokban.
Dimény Levente társulatvezető beszámolt arról, hogy az Áni Máni – Háború a csillagért, avagy Vazamotor visszavág című mesemusical (az évad első bemutatója) mostanáig tíz előadást ért meg. Az Áni Mánit hamarosan Bihar megyei településeken is láthatja a gyermekközönség. A második premier Luigi Pirandello darabja volt, a Hat szereplő szerzőt keres, ez adósság volt a múlt évadból. Két hét alatt tizennégy alkalommal játszották a Pirandello-drámát. Ám egy darabig kényszerszünetet kell tartaniuk, ugyanis november 7-től nem használhatják a nagyszínpadot a művészek a felújítás miatt. A produkciót elképzelhetetlen másutt játszani, mint abban a közegben. Ám amint használható állapotba kerül a színpad, újból műsorra tűzik az előadást, hiszen fontos, hogy mindenki megnézhesse, aki csak óhajtja. Dimény Levente hozzáfűzte: „Olyan produkció ez, ami rólunk szól, a színház világáról, arról az útkeresésről, amit a társulatunk képviselni akar. Több színházi szakember is megtekintette a produkciót, és az ő véleményük is ezt tükrözi.”
A Hat szereplő szerzőt keres című drámát november 13-án, szombaton este fél nyolctól az Aradon zajló Interetnikai Színházi Fesztivál közönségének is bemutatják. November 20-án pedig a Képzeld, beteg! című zenés-táncos pszichodrámával vendégszerepelnek a tiszaújvárosi Színház Határok Nélkül elnevezésű rendezvényen.
A nagyváradi kőszínház megnyitásának 110. évfordulóját ünnepelte a társulat október 15-én. A jubileumra megjelent, Nagy Béla által szerkesztett Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897–1902) című kiadvány továbbra is megvásárolható az előadások kezdete előtt a jegypénztárban.
December 2-tól lehet jegyet vásárolni a szilveszteri premierre. A Fekete Péter című operettet viszik színre Kányádi Szilárd rendezésében. Az ifjú rendező e műfajt fiatalosan, lendületesen akarja „tálalni”, a kortárs ízlésnek megfelelően. A mű ma is aktuális történet válságról, pénzről, szerelemről és persze emberi esendőségről. Az érdeklődéstől függően döntenek majd: legyen-e két előadás szilveszter napján vagy sem. A jegy árát (akárcsak a bérletekét) nem emelik.
A társulatvezető arról is szólt: nincsen sok esély arra, hogy még ebben az évadban a felújított színházban játsszanak annak rendje-módja szerint. Éppen ezért az évad második fele talányos abból a szempontból, hogy hol is tartanak majd előadásokat. Mind a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Passió című színjátéka, mind pedig a Közellenség című színmű nagyszínpadi produkció. Lehetséges, hogy kénytelenek lesznek igénybe venni a Szakszervezetek Művelődési Házát. Jó volna, ha minél hamarabb befejeződhetne a trupp kalandos vándorélete a városban, jegyezte meg Dimény. Színházat kell csinálni – megfelelő tér nélkül. A Pirandello-darabot rettenetes hidegben és huzatban, zajban próbálták a színészek, saját egészségüket kockáztatva. A szezon második fele az anyagiaktól is függ persze. A Transilvania mozival konkrét elképzeléseik vannak. Ám a lepusztult volt filmszínházat (amelyet a városi önkormányzat átadott a megyének) rendbe kell tenni, s talán valamikor jövőre kezdenek hozzá a felújításhoz.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság, Erdély.ma2011. február 16.
Sirató ének Komáromy Józsefért
Amikor 1956. november 3-án az utolsó, Romániába induló autóbuszok egyikével áldott állapotban lévő feleségével visszajött Erdélybe, és magával hozta a forradalom idején megjelent forradalmi verseket, kiáltványokat, röplapokat. A magyar–román határon egy óvatlan pillanatban a már átvizsgált csomagok közé átdobta a röplapokat, kiáltványokat, verseket és írásokat tartalmazó kis bőröndöt. Ezért a „dobásáért” Varga László tiszteletes urat az életfogytiglani kényszermunka mellett még tíz év fegyházbüntetéssel is sújtották.
Annyira pontos Komáromy József visszaemlékezése, hogy teljes mértékben rekonstruálható az „ENSZ-memorandum” megszövegezése, megírása, terjesztése. Komáromy József mindvégig vállalta tettének következményeit, és azt, hogy tanári pályája derékba tört. Soha többet nem taníthatott, nyugdíjazásáig ládagyári munkásként dolgozott.
Komáromy Józseffel az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában 2009-ben a köteteim bemutatóján beszélgettem utoljára. Örvendett, hogy megtaláltam az „ENSZ-memorandum” eredeti kéziratát, a hozzá kapcsolódó dokumentumokat, valamint a kihallgatási jegyzőkönyveket. Rezignált hangon jegyezte meg: mindez már az én elrontott életemen nem segít. Mint ahogy az őt vallató, gyötrő Uţiu Francisc szekus hadnagyot sem vonta soha senki felelősségre.
Életútját, egyéni sorstragédiáját pontosan összegzi a család gyászjelentése:
„Szeretettel, büszkén és tisztelettel őrizzük Édesapánk emberi és nemzeti helytállásának, áldozatának emlékét.
Ígéretes matematikatanári pályáját derékba törte a kommunista rendszer. Igaz és bátor értelmiségiként a közösségért, az igazságért és méltányosságért nem csak hét év nehéz börtönt, hanem az azt követő évtizedek mellőzöttségét is vállalta. Inkább örökre lemondott szeretett és tehetséggel gyakorolt tanári hivatásáról, mintsem a zsarnoksággal kiegyezzen. Szellemi, lelki kincseit ezentúl családjának ajándékozta. Férjként és apaként is a szeretet, az igényesség, a becsület és az önfeláldozó teljes odaadás jellemezte. Tiszta, hősi élete, bölcsessége és szerénysége erőt, vigaszt adó példaként marad itt közöttünk, és új, fényes sugárként tündöklik fel Isten országában.”
A jellemzéssel és a nekrológ szövegével teljes mértékben egyetértve úgy méltathatjuk legméltóbban, ha közzé tesszük a dr. Dobai István által megfogalmazott, nagyon feszes tanulmányt, az „ENSZ-memorandum”-ot, a szervezkedés kiindulópontját jelentő báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i levelét, illetve Kertész Gábor tanulmányát. Ezeket a dokumentumokat e sorok írója találta meg a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában, majd Varga László tiszteletes úr révén továbbítottam Dobai Istvánnak.
Tettem ezt azért is, mert többen – köztük Csetri Elek történész, Abody Nagy Béla festőművész – megkérdőjelezték, hogy egyáltalán elkészült-e az „ENSZ-memorandum”, vagy csak beszéltek róla. A dokumentumok – az említetteken kívül Bereczki András fantasztikus naplója – Kolozsvár 1956–1957. évi történetének rendkívül fontos elemei. Bizonyságai, hogy Kolozsvár Erdély szellemi központjaként a belső ellenállásban is meghatározó szerepet játszott. Komáromy József érdeme, hogy ezek a dokumentumok eljutottak a „kincses város” meghatározó értelmiségéhez. A 87 éves korában elhunyt Komáromy József életműve éppen e dokumentumok révén nem maradt torzóban. Egész életével, helytállásával bizonyította a legnagyobb matematikusok egyikének, Bolyai Jánosnak tulajdonított posztulátum örökérvényét: „Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja.” Komáromy József a legnehezebbet választotta, és soha semmilyen kompromisszumot nem kötött.
TÓFALVI ZOLTÁN. Szabadság (Kolozsvár)2011. április 21.
A magyar szó hatalma
Tamás Sándor az anyanyelv hivatalossá tételérõl
Közel két hete tartották Kovászna Megye Tanácsának székhelyén a Magyar Nyelvhasználat Háromszéken címû konferenciát, melyen házigazdaként Tamás Sándor, a megyei testület elnöke is részt vett. Az akkor kifejtett pár gondolatáról, illetve az anyanyelvhasználat fontosságáról kérdeztük az önkormányzati vezetõt.
- A konferencián, a hatékony többnyelvûség kapcsán megjegyezte, hogy furcsa világban élünk. Mire gondolt konkrétan?
- Egészen pontosan arra, hogy miközben Aranyosgyéresen azon ügyködnek, hogy leszereljék a helyi tanács által megszavazott és kifüggesztett, háromnyelvû bejárati táblát, addig Brüsszelben kínosan ügyelnek a francia-vallon kétnyelvûségre. Európában megbukott az olvasztótégelyszerû multikulturalizmus, de Finnországban, Dél-Tirolban, Belgiumban és Korzikán virágzik a világos szabályok szerinti többnyelvûség.
- Mi lehet a hosszú távú célja egy ilyen rendezvénynek?
- Célunk, hogy itthon, Székelyföldön tökéletesítsük a kétnyelvûséget. Igen, ki kell mondani, célunk az, hogy Székelyföldön az állam hivatalos nyelve mellett, legyen regionális hivatalos nyelv a magyar.
- Miért tartja ezt elengedhetetlennek?
- Egy nemzet számára a nyelve a legfontosabb összekötõ kapocs. Magyarságunk legfontosabb jelképe anyanyelvünk. Ha vész a nyelv, vész a nemzeti identitás, és végsõ soron a magyarság is. Erdély Széchenyije, gróf Mikó Imre Ádám fiának címzett intelmeiben az anyanyelvrõl a következõképpen ír: A nemzetiség legfõbb ismertetõ jegye a nyelv. Ez azon alak, melyben a nemzeti szellem a legtermészetesebben és egészen eredeti sajátságai és mivolta szerint nyilatkozhatik. Beszélhet valaki szépen és hibátlanul idegen nyelven, írhat is azon érdekes dolgokat, de a bensõjében élõ érzést a maga teljében és tisztasága szerint, a gondolatot finomabb árnyalatiig, úgy, mint anyanyelvén, ki nem fejlesztheti. Sokszor el volt már mondva, de nem árt azt még többször ismételni, hogy >nyelvében él a nemzet <. ?n azért édes anyai nyelvünknek elhanyagolását, csere tárgyává süllyesztését egyenesen nemzetünk elleni bûnnek tartom. A megyei tanács által indított szórványprogram sikeresen zajlik, miközben Székelyföldön is van magyar szórvány. A minap voltam Erõsdön, ahol a több mint százfõs magyar közösség nem tudja megélni teljes egészében magyarságát, hiszen nincs iskolájuk, minimális a magyar kulturális esemény. Székelyföldön többségben van a magyarság, és ezt az állapotot kívánjuk hosszú távon megõrizni. Ennek egyik eszköze az anyanyelvápolás, a tudatos anyanyelvhasználat. Az elmúlt évtizedben az RMDSZ megteremtette a jogszabályi keretet ahhoz, hogy azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, a hivatalos ügyeket is lehessen anyanyelven intézni. Azt tapasztalom, hogy anyanyelvi lehetõségeink nincsenek kellõképpen kihasználva. Ezen akarunk változtatni.
- Hogyan szeretnék ezt elérni?
- Két irányban kell lépni. Egyrészt a közalkalmazottakat kell felkészíteni a magyar nyelv használatára, másrészt a lakosságot kell tudatosítani, hogy éljen anyanyelvi jogaival.
Nagy Béla
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2011. április 28.
Könyvbemutató: A mi színházunk
Nagyvárad - Május 6-án, péntek délután 6 órakor a váradi Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám) Nagy Béla bemutatja S. Németh Katalin és Schneider N. Antal A mi színházunk címû könyvét.
Közremûködik a Varadinum vonósnégyes: Tokaji Ágnes, Costin ?va, Thurzó Sándor József és dr. Marcu Ágnes. A szerzõ szeretettel várnak minden érdeklõdõt, valamint a Nagyváradi Municípiumi Mûvelõdési Ház Színjátszó Együttesének egykori tagjait, akik ajándékba kapják a könyvet.
erdon.ro2011. október 16.
Tizenhárman a váradi magyar színházért
A Nagyváradi Szigligeti Színház első nagyszínpadi premierje előtt díjazták azokat, akik hozzájárultak az önálló váradi magyar színház létrejöttéhez.
A Szigligeti Színház díjait Czvikker Katalin menedzserigazgató adta át péntek délután a színház emeleti előcsarnokában. Az első díjazott Biró Rozália Nagyvárad alporgármestere volt, aki a színház zárkődokumentumának kiemelésében és felújitásában nyújtott támogatásával valamint a dokumentumok biztonságba helyezésével szerzett komoly érdemeket. Boka Lászlónak, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatójának a restaurálási folyamatban nyújtott áldozatos munkáért, Tóth Zsuzsannának, az OSZK szakrestaurátorának a magas szintű felújítási teljesítményéért ítélték oda a díjat. Jakabffy László – a folyamatos szakmai tanácsadás, illetve a premier előtt megnyitott kamarakiállitás kialakitásában nyújtott anyagi támogatása után vehette át az elismerést.
Politikusok
Sárközi Zoltán, a Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke a Szigligeti – szobor körüli méltó környezet kialakitásában szerzett díjat érdelmlő érdemeket, Pető Csilla parlamenti képviselő érdeme pedig az, hogy már 2009-ben politikai nyilatkozatot tett a parlamentben, továbbá levélben fordult Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetéhez a nagyváradi szinház ügyében, és már akkor szorgalmazta a társulat különböző anyaországi forrásokból való támogatását. Derzsi Ákos parlamenti képviselő anyagi és szakmai segítségnyújtásáért, Szabó Ödön megyei önkormányzati képviselő jogi támogatásáért kapott elismerést. Szabó volt az, aki a Bihar Megyei Tanács jogi bizottságának elnökeként újra és újra jogszerűnek tartotta az önnálló magyar szinház újraalapítását.
Civilek, művészek
Díjazták továbbá Kelemen Máriát, az Anna Nőszövetség elnökét, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi tagját és Nagy Bélát a Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkárát, akik elsőként vetették, és karolták fel az önálló magyar színház gondolatát. Díjat kapott a Szigligeti Társulat három korábbi művészeti igazgatója, Hajdu Géza, Meleg Vilmos és Dimény Levente is, akik a maguk során és módján szintén hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a váradi magyar színház.
Pap István
erdon.ro2011. október 16.
Szigligeti élete és munkássága bő ihletforrás
Nagyvárad - Szombaton a Szigligeti Színház rendezvénysorozattal készült az új évad ünnepélyes megnyitására. Megkoszorúzták Szigligeti Ede emléktábláját és mellszobrát, majd bemutatták az Új templom- régi oltár. A váradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája 1900-2011 című kötetet.
Az ünnepségsorozat délután 3 órakor kezdődött, Szigligeti Ede emléktáblájánál, mely annak az ingatlannak a falán található, ahol egykoron az író szülőháza állhatott. Nagy Béla színháztörténész, a váradi magyar társulat volt irodalmi titkára eltekintett attól az ilyenkor bevett szokástól, hogy annak az életét ismertesse, akire emlékeznek, helyette inkább a Szigligeti-kultuszról, illetve arról beszélt, hogy a Liliomfi mikor, milyen körülmények között és hogyan született. Arra hívta fel a figyelmet: Szigligeti 1849 őszén írta meg, az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, amikor a nemzet önérzete, büszkesége, önbizalma és a jövőbe vetett hite a porban volt, leginkább a Mohács utáni történelmi pillanatokhoz volt hasonlítható. Úgy fogalmazott: ha azt nézzük, hogy a Liliomfit két és fél hónappal október 6-a után mutatták be, akkor méltán gondolhatunk arra is, hogy a szerző valamikor éppen azokban a napokban fogott hozzá megírni ezt a munkát, amikor a kivégzések zajlottak. A színháztörténész szerint az alkotó a Váradon töltött gyermekéveiből, a szülői házból és környékéből meríthetett lelki erőt ahhoz, hogy egy ilyen nehéz mozzanatban létrehozza azt a színpadi munkát, mely azóta is etalonnak számít a magyar drámairodalom történetében.
A koszorúzás után Szigligeti Edének a színházépület előtti mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Röviden ismertette a magyar népszínmű megteremtőjének életét és pályafutását. Párhuzamot vonva a reformkor és napjaink eseményei között, azt tanácsolta: „álljunk be cölöpöket verni lápkorszakunk talajába” és építsen ki-ki amit tud, amihez ért. Hozzátette: „mi színházat építünk és valamibe kapaszkodunk”, hiszen Szigligeti élete és munkássága bő ihletforrás, a többi pedig már rajtunk múlik, hogy lesz-e majd mire hivatkoznia a következő reformkornak.
Könyvbemutató
16 órától a színház emeleti előcsarnokában folytatódott a rendezvénysorozat, ahol bemutatták az Új templom- régi oltár. A váradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája 1900-2011 című kötetet. Az egybegyűlteket Czvikker Katalin menedzser-igazgató köszöntötte, majd Péter I. Zoltán közíró, helytörténész készített hangos interjút a könyv szerzőivel, Nagy Béla színháztörténésszel, egykori irodalmi titkárral, Boka László irodalomtörténésszel, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatójával és Tóth Zsuzsanna szakrestaurátorral. Az érdekes és tartalmas múltidéző beszélgetésből többek közt az derült ki, hogy 111 évvel ezelőtt a városatyák gondban voltak, hogy milyen nevet viseljen a színház, a szavazáskor fele-fele arányban voksoltak arra, hogy Városi, illetve Szigligeti Színház legyen az elnevezése. Végül az akkori polgármester, Bulyovszky József döntött az utóbbi mellett. Érdekes, hogy még Adynak sem tetszett az akkor újdonságnak számító névadás, és különvéleményt fogalmazott meg.
Boka László egyebek mellett arról ejtett szót, hogy milyen volt Várad a 19. és 20. század fordulóján, Tóth Zsuzsanna pedig a fémhengerben talált dokumentumok restaurálási folyamatát ismertette részletesen, melyről annak idején honlapunk is beszámolt. Szó volt az alapkő-zárkő vitáról is, melynek kapcsán Nagy Béla azon véleményét juttatta kifejezésre, hogy alapkőletétel valószínűleg nem volt, mert az adott körülmények nem tették ezt lehetővé. A jelenlevők megtudhatták azt is, hogy miért tekinthető 1900. október 15. kettős ünnepnek a magyar színháztörténetben, hogyan tudósítottak a korabeli újságok a színház megnyitásáról, hányszor nyithatták fel az elmúlt 111 évben a zárkővet és minek köszönhető az, hogy a felújított színházépület napjainkban ugyanúgy néz ki, mint az átadásakor.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2012. február 12.
Pillantás egy életre
Kovács Levente rendező Ránézek az életemre című interjúkötetét mutatták be szombaton délután a nagyváradi színház emeleti előcsarnokában.
Az önéletrajzi jellegű mélyinterjú-kötetet Nagy Béla, a váradi Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkára méltatta, kiemelve, hogy a könyv színtere az erdélyi magyar színjátszás, de e kötet olvasói megismerhetik belőle a kommunizmusban uralkodó állapotokat és „a demokrácia hepehupás tájait” is. A méltatás után Kovács Levente beszélgetett Kádár Dombi Katalinnal, aki az interjúkötet kérdezője is volt. A beszélgetés során Kovács Levente humorban bővelkedő stílusban mesélte el életének néhány fontos, vagy érdekes momentumát, többek között első nagyváradi „dicsőséges” bevonulását, Nagyváradhoz való viszonyulását. Ez utóbbi tekintetben elmondta: „Várad vonzó atmoszférája miatt szerettem ide járni, de időközben Váradon idegenek jelentek meg, és megbomlott a város és az ember közötti kapcsolat, elfogyott az a váradi hangulat, ami ide vonzott. De ezt a váradiságot meg kell őrizni, mert még visszaszerezhető” – fogalmazott. A jelenlevők megtudhatták azt, hogy 1983-ban a Káin és Ábel című darabot rendezte meg először Nagyváradon, ahol összesen tizenhét előadást vitt színre, sőt az is kiderült, hogy 1989 előtt a gombfoci olyan szenvedélye volt, ami még a színháztól is képes volt elvonni, de ez a szenvedélye is áldozatul esett a rendszerváltásnak. Kovács Levente emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után összeomlott a mozikultúra, az egyetemi színpadok, a közös kávéházi olvasás hagyománya, és a színház szerepe is megváltozott: „A hatvanas években a színház szerepe az volt, hogy megtartó erőt sugározzon, és azt üzente, hogy lehet másképp is gondolkozni. 1989 után ezek az értékek elbizonytalanodtak. A posztmodern korban az a kérdés, hogy ki vagyok én, és az egyéni életérzéseket a legnehezebb közös nevezőre hozni. A színház jelenleg az önkeresés állapotában van, már nincs meg a mindent összefogó funkciója. A színháznak akkor van értelme, ha találkozóhely, és ezt a találkozóhelyet kell megőrizni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha kíváncsiak vagyunk egymásra” – fejtette ki Kovács Levente.
Pap István
erdon.ro2012. május 18.
Katonadolgok (Emlékezés Sylvester Lajosra
1955-öt jelzett a kalendárium. Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a Marianum felső emeleti folyosóján egy fiatal, bakaruhás katonát pillantottam meg néhai Nagy Béla társaságában.
Mindketten Kézdivásárhelyről jöttek felvételi vizsgára, a filológia magyar szakának levelező tagozatára. Magam is ezt az utat jártam, csak én orosz szakra iratkoztam.
Aztán egy találkozásunk alkalmával megkérdeztem tőle: – Miért jöttél felvételizni katonai egyenruhában? Ő így válaszolt: – Ez alkalomra szabadságot nem kaptam. Túl kellett járnom az eszükön. Ezért cselhez kellett folyamodnom, és ilyen módon sikerült eltávozást kapnom. Ekkor Sylvester Lajos 21 éves volt.
Később gyakrabban találkoztunk.
Sylvester Lajos sokat foglalkozott az 1944. augusztus végi Úz-völgyi eseményekkel, ahol a sepsiszentgyörgyi 11. Székely Határőr Zászlóalj (mely magyar katonai egységnek magam is közkatonája voltam) állt hadrendbe az Árpád-vonalon. A szovjet hadsereg modern hadigépezettel legelőször itt érte el a történelmi Magyarország határát, 26-án kora délelőtt.
Bejárta a "székely Don-kanyar" hadi eseményeinek színhelyeit, és első kézből írta le az Úz-völgyi hegyomlás című könyvében. Felkereste a túlélő frontszolgálatos katonákat, személyesen elbeszélgetett velük, filmet készített róluk. Megörökítette az eseményeket az utókor, a történelem számára. Ugyancsak az ő érdeme az Úz-völgyi temető 127 magyar hősi halottjának név szerinti azonosítása. Az elesettek nevei megjelennek az emlékmű márványtábláján is.
A fent említett hadtörténetet tartalmazó dokumentumkönyv forrásanyagként szolgált olyan könyvek megírásához, mint Illésfalvi Péter, Szabó Péter, Számvéber Norbert Erdély a hadak útján 1940–1944, vagy dr. Ravasz István Magyarország és a magyar királyi honvédség a XX. századi világháborúban című művei.
Bejárta a Csángóföldet, és Csupa csapás az élet című könyvében rögzítette a történelmi Magyarország Kárpátoktól keletre fekvő területén élő csángó magyarok életét, sorsát.
Háromszék egyik legtermékenyebb újságírója volt, számtalan cikke, esszéje, könyvismertetője látott napvilágot. Támogatta a régió képzőművészeit, pennás embereit, egész kulturális életét. De mindez csak morzsa életművéből, mely kötelez, hogy emlékét megőrizzük, mert Sylvester Lajosok nem mindennap születnek.
Nyugodj békében, barátunk, a szemerjai anyaföldben.
Boér Imre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)