udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 152 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-152

Névmutató: Maior, Petru

2013. május 27.

Régióvita magyarellenes felhangokkal
Szükség van az ország új adminisztratív felosztására, de csakis a történelmi régiók visszaállításával; közöttük azonban semmi keresnivalója az önálló Székelyföldnek – nagyjából ez volt a két leginkább hangoztatott tétel, ami felmerült a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem hét végi, regionalizációról szóló konferenciáján.
Végigfutva a Románia régionalizációja – hagyomány és európai modell között címmel rendezett konferencia szervezőinek és felszólalóinak a névsorát, már a rendezvény előtt borítékolható volt, hogy a felkért előadók közül egyetlen személy sem teszi le a garast az önálló székelyföldi övezet létrehozása mellett. Noha a rendezvény fővédnökeiként bekonferált miniszterek, Liviu Dragnea kormányfőhelyettes és Mircea Duşa, a védelmi tárca vezetője, az utolsó pillanatban lemondták részvételüket, a prezídiumban és a Petru Maior Egyetem aulájában helyet foglalók eddigi közmegnyilvánulásai garanciát jelentetettek a magyarellenes hangulat megteremtésére.
Burkolt magyarellenesség
Nem hiába választotta ketté köszöntőjében a megjelenteket „drága jó emberekbe" és „tisztelt ellenfelekbe" Ioan Sabău-Pop főszervező, hisz a résztvevők zömével az elmúlt két évtized során leginkább a Vatra românească hajdani gyűlésein lehetett találkozni. A Marosvásárhely 1990-es fekete márciusában aktív szerepet vállaló személyek, egykori katonatisztek, a Hargita és Kovászna megyéből érkező hivatásos feljelentők vagy a beszélgetést irányító Ioan Selejan ortodox püspök közül mindenik hozzátette a maga, tudományos burokba bújtatott magyarellenes részét. Ebben a környezetben a mérsékeltnek nevezhető Cornel Sigmirean egyetemi tanárnak sem tűnt meglepőnek a véleménye, miszerint a sztálini ihletésűnek nevezett Magyar Autonóm Tartományhoz hasonló régiót semmiként nem lenne szabad létrehozni. Ezt erősítette meg Ioan Lăcătuşu, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának alelnöke, hangsúlyozván, hogy a hazai akadémikusok sem támogatják a magyar pártok elképzelését. Lăcătuşu különböző számadatokat mutatott be, melyek segítségével ki lehetne egyensúlyozni az etnikai arányokat, ha a három megye egybemarad. Lehetséges megoldásként Brassó vagy Beszterce-Naszód a Székelyföldhöz való csatolását javasolta. „Szinte egyetlen román sem akar önálló Székelyföldet. Ennek mindössze két támogatója van: Smaranda Enache és Dorin Florea" – nevezte meg az emberjogi harcost és Marosvásárhely polgármesterét a felszólaló. Az etnikai szeparáció ellen emelte hangját Ecaterina Andronescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora is, mondván, hogy a Székelyföld önállósodása komoly károkat okozna az ország számára.
„Perverz a székelyföldi társulás"
Radu Baltasiu, a Román Akadémia tagja, aki egyenesen „perverz kísérletnek" tartja Maros, Hargita és Kovászna megye társulását, pótcselekvésnek, Lucian Chiriac ügyvéd átláthatatlan folyamatnak nevezte a regionalizációt, melynek során az ország szuveranítása foroghat kockán. „Mi lesz az egységes román nemzeti államból, amiért őseink harcoltak?" – tette fel a költői kérdést az utóbbi. A választ videoüzenetben Dinu C. Giurescu akadémikus adta meg, mondván, hogy a régiók létesítése az ország föderalizálásához vagy egyenesen annak széteséséhez vezet majd. Az előadók még egy dologban megegyeztek: a leendő régiókat semmiként nem számokkal vagy fantázianevekkel, hanem a történelmi elnevezéseikkel kell majd megjelölni.
Annak dacára, hogy a felvezetőben házigazdaként Cornel Sigmirean még a színes véleménynyilvánítás fórumának nevezte a rendezvényt, a konferencia egyoldalúsága miatt az a négy-öt meghívott, akiről köztudott, hogy más véleményt képvisel, a szünet után már nem tért vissza a széksorokba.
SZNT-tiltakozás az átszervezés ellen
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egyébként pénteken jelentette be a téma kapcsán: a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás megvalósítását jelen formájában nem szabad megengedni, ez ellen a szervezet utcai tiltakozásokat helyez kilátásba. Kifejtette: a román kormány kettős játékot űz, bár Victor Ponta miniszterelnök korábban megígérte, hogy minden nemzetközi kötelezettségvállalást tiszteletben tartanak, és szakmai kritériumokat helyeznek előtérbe az átalakításkor, a tervezet nem ezt mutatja. Közölte: az elképzelések megvalósulásával sérülne a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája is. Látszatkonzultáció ugyan folyik a témában, de egyértelmű, hogy amit a kormányfő ezzel kapcsolatban Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén ígért, nem kívánja betartani – mutatott rá. Izsák Balázs szerint nem szabad megengedni, hogy a Székelyföldet olyan közigazgatási régióba sorolják, ahol a magyarság aránya 30 százalék alatt van. Ezt minden demokratikus, erőszakmentes eszközzel meg kell akadályozni, jelentette ki. Az elnök ilyen lehetséges eszközként említette többi között a félpályás útlezárásokat.
Izsák Balázs közölte: az általuk indított európai polgári kezdeményezés olyan szakaszába érkezett, hogy hamarosan az Európai Bizottság elé kerülhet. Tervezetük kész van, ismert, most jöhet a következő lépés – ha a bejegyzés megtörténik –, az egymillió aláírás összegyűjtése. Az SZNT azt javasolja, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Jelezte, felajánlotta az együttműködést az RMDSZ, és arra jutottak a megbeszéléseken, hogy kölcsönösen támogatják egymás európai polgári kezdeményezéseit. Az RMDSZ az európai polgári kezdeményezés eszközével arra kívánja rávenni az Európai Uniót, hogy alkosson jogszabályt az EU kisebbségeinek védelméről. Izsák Balázs szerint az Uniónak alapvető értéke a kulturális sokszínűség, és az Unió kohéziós politikájának úgy kell megvalósulnia, hogy közben a regionális szempontok és Európa sokszínűsége ne sérüljön. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy az Európai Unió polgárai – egymillió támogató aláírás összegyűjtésével – közvetlenül is kezdeményezhetik uniós jogszabályok megalkotását vagy módosítását. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az Európai Bizottság megállapítja: az Unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2013. május 29.

Kulturális és Tudományegyetem lett az egykori Népi Egyetem Vásárhelyen
A Marosvásárhelyi Napok keretében mutatták be a sajtónak kedden a Kulturális és Tudományegyetemet, amely az egykor Népi Egyetem néven ismert intézmény jogutódja.
A Népi Egyetem korábban a Rózsák terén működött, ám évekkel ezelőtt kiköltözött az épületből, előbb albérletben, majd az ifjúsági házban talált helyet. A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartott sajtótájékoztatón Csegzi Sándor, az intézmény ideiglenes igazgatója ismertette az intézmény működését, valamint a rövid- és hosszú távú terveket.
Az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézmény együttműködést tervez a tanfelügyelőséggel, a Pedagógusok Házával, a Petru Maior Egyetemmel, a Sapientiával és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel. Továbbra is szervez szakmai tanfolyamokat, azokat, amelyek jelenleg is működnek: idegen-nyelv kurzust, néprajztanfolyamot. Újdonság a fotótanfolyam, ahol a hallgatók több szakaszban sajátítják el a fényképezés mesterségét, valamint a kommunikáció és közkapcsolatok szak, ahol a látogatók elméleti és gyakorlati alapismereteket tanulnak sajtókommunikáció, vezetéselmélet területén, szakemberek irányításával. A robotika-automatizálás szak szintén újdonságnak számít, ahogy a menedzser-képzés, vagy a tudományos kutatás is.
„Az 50 éves intézménynek az újjáélesztését tűztük ki célul a folytonosság és a fenntarthatóság jegyében” – fogalmazott Csegzi a maszol.ro-nak azt is elmondva, hogy az intézmény önfenntartó, de nem a tanfolyamok árából működik, hanem pályázatokból. „Az idei elmaradásokat az önkormányzat támogatásával kifizettük, a továbbiakban szakemberek bevonásával fogunk európai uniós pályázatokkal pénzt szerezni” – mondta az intézményvezető.

2013. június 25.

Iskolaalapítás román ellenszélben
Dúl a román–magyar vita Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium kettéosztásáról.
A marosvásárhelyi tanács következő ülésének napirendjére tűzné a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását célzó javaslatot az RMDSZ. A szövetség reméli, hogy az iskolaalapítás körüli magyarellenes hisztéria dacára a koalíciós partnerek is támogatni fogják a tervet. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy új magyar középiskola az egészséges versenyszellemet szolgálná, és az egyházi épületben működő Unirea Főgimnáziumnak is jót tenne. A római katolikusok hajlanak a kompromisszumra: amennyiben újra létrehozhatják a kommunista rendszer által felszámolt iskolájukat, az Unirea is az épületben maradhatna.
Az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületet, amelyben az államosítást megelőzően is tanintézet működött, a rendszerváltást követően visszakapta annak jogos tulajdonosa, az erdélyi római katolikus egyház. Annak ellenére, hogy az egyházi vagyont kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus jelképes összeget – négyzetméterenként 1,50 lejt – kért bérleti díjként, és a befolyt pénzt az iskolaépület javítására fordította, a polgármesteri hivatal soha nem törlesztette időben a számláit. Az önkormányzatnak a mai napig is tartozásai vannak az egyház fele.
Közben a főgimnázium kisebbik épületrészének a meghosszabbított bérleti szerződése is lejárt. Ebben a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai ingatlanban szeretne az egyház egy új, önálló, magyar nyelvű katolikus iskolát indítani, úgy, hogy a román többségű iskola maradhatna az épület nagyobbik részében. Bizonyos termeket és laboratóriumokat a két tanintézet közösen használna. A tizenkét osztályos iskola a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanuló katolikus osztályok átköltöztetésével és az Unireában működő, magyar tannyelvű osztályok átíratásával jönne létre. A román politikum és a hatóságok azonban vehemensen ellenzik a magyar tagozat önállósulását.
Rombolás vagy iskolaalapítás
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa elfogadhatatlannak és nacionalistának nevezte az egyház kezdeményezését. Mint kijelentette, sosem fog egyetérteni egy olyan „romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel vagy szakadást idéz elő". A kormánymegbízottat a város polgármestere, Dorin Florea követte, aki a középkorba való visszatérésnek nevezte az egyház szándékát. Az elöljáró ugyanakkor felkérte az egyházi vagyont kezelő státust, hogy hagyjon fel követeléseivel, és hagyja békében tanulni az egyébként elitiskolának számító Unirea Főgimnáziumban a román és magyar gyerekeket. Az iskolának jelenleg mintegy ezer diákja van, ennek 70 százaléka román tannyelvű osztályban tanul. Az egyházi ingatlant albérlőként foglaló iskola vezetősége is felháborítónak tartja a katolikusok szándékát, és a tolerancia hiányaként értékeli azt.
Peti András, Marosvásárhely egy héttel ezelőtt választott alpolgármestere nem érti azt a pszichózist, ami ez ügy miatt a városban keletkezett, mert szerinte az egyháznak joga van arra, hogy önálló oktatási intézményt hozzon létre részben katolikus, részben világi osztályokkal – főleg a saját épületében, ahol az 1948-as államosításig is katolikus iskolát működtetett.
Az egyház rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben végre Marosvásárhelyen is beindítsa a saját iskoláját. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke Jézusnak a feltámadás utáni, az apostolokhoz intézett szavait idézte: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – mondta az Úr. A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy az evangélium hirdetésének az egyik eszköze az iskola. Nekünk pedig rendkívül fontos a keresztény életre való nevelés." Lapunknak nyilatkozva Potyó elutasította és rosszindulatúaknak nevezte az afféle cinikus megjegyzéseket, hogy nem létezik külön katolikus matematika vagy katolikus irodalom. „Hajdanán a római katolikus kántoriskolában Simon István tanárunk megismertette velünk az összes olyan katolikus írót, aki nem szerepelt a hivatalos tananyagban" – hozta fel a kisszeminárium pozitív példáját a pápai káplán.
Nem adják fel a küzdelmet
A nacionalista hisztériakeltés után a hetekkel ezelőtt még rendkívül derűlátónak bizonyuló Holló László optimizmusa is alábbhagyott. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának az elnöke ma már nem tudja megítélni, mennyi esély van az iskola újjáalakítására. „Tény, hogy mi nem mondunk le a szándékunkról, és folytatjuk a küzdelmet" – jelentette ki lapunknak. Kérdésünkre, hogy amennyiben a nacionalista erők megakadályoznák az iskola beindítását, az egyház lemond a tervéről vagy jövőre újra próbálkozik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia kar tanszékvezetője kifejtette, hogy eszük ágában sincs meghátrálni és lemondani jogos követelményükről. Holló szerint az Unirea Főgimnáziumnak is érdeke lenne kompromisszumot kötni az egyházzal, ha továbbra is a nagyobbik épületben szeretne maradni. „Mi a továbbiakban is teljesen jóhiszeműen, a közös megoldásban gondolkodunk, ami nekünk is, a bérlőnek is előnyére válhat" – szögezte le a docens.
Szintén a békés egyezségben látja a megoldást Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő is. Mint mondotta, bár Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásában bármit meg lehet akadályozni, ebbe a kérdésbe a tanfelügyelőségnek szinte semmi beleszólása nem lehet. „Az új iskola létesítését az épület tulajdonosának és a benne működő iskolának kell kérnie. Azt tudjuk, hogy az Unirea iskola vezetősége nem fogja kérni. A döntést mint a tanintézetek fenntartója, az önkormányzat hozza meg" – magyarázta a Krónikának Illés. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha az ingatlanban működő állami főgimnázium nem hajlandó átadni a magyar osztályokat, a tanfelügyelőnő nem tudott választ adni. Mint mondta, az oktatási törvény nem fogalmaz egyértelműen.
Peti András is bízik a párbeszédben, szerinte a felek érdeke megköveteli, hogy megegyezésre jussanak, ő alpolgármesterként pedig felvállalja a közvetítői szerepet. Kérdésünkre, hogy milyen mértékben lehet számítani a kisebbségi kérdésekben eddig felemás álláspontot képviselő koalíciós partnerre, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy eddig normális hangnemben tudtak tárgyalni a Szociálliberális Unióval (USL). „Úgy tűnik, megértették a kérdés lényegét, ám érezhető, hogy szegregációtól tartanak. Tudtukra adtuk, hogy az épület- és az iskolaügy megoldása közös érdek" – számolt be az eddigi egyeztetésekről Brassai. A szövetség megyei vezetője azonban érzékeli, hogy a román vezetők közül senki nem vállalja fel nyíltan az ügyet. A döntéshozói pozícióban lévők afféle pingpongmeccset játszanak az egyházzal. „Senki nem utasított el, de azon vitáznak, hogy kinek van jogi kompetenciája az iskolaalapítás kezdeményezésében" – mondta el Brassai Zsombor.
Időszerű intézményalapítás
„Ezt az iskolát nem most, hanem évekkel ezelőtt újra be kellett volna indítani" – mondta a Sanctus Emericus Egyesület alelnöke, Bányász Sándor. Az elmúlt években az öregdiákokból álló civil szervezet volt az, amely a leginkább szorgalmazta az iskola újjáindítását. A Gyulafehérvárra küldött beadványokra az érsekség minden évben vagy elutasító, vagy az ügyet halogató választ adott. Egy adott pillanatban az egyház még az épület eladására is hajlott, amit Bányász szerint ma is tisztségben lévő vásárhelyi magyar politikus is támogatott. Egyik, 2009. december 4-én keltezett levelében Jakubinyi György érsek arról tájékoztatta az öregdiákokat, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Ezért jobb lett volna eladni és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel ezt nem tettük meg" – ismerte be levelében az érsek.
„Szerencsére időközben az érsekségnek változott az álláspontja, amit Jakubinyi György az egyesületünkhöz címzett levele is alátámaszt. Az érsek úr ebben elismeri, hogy egy adott ponton valóban az épület értékesítésén gondolkodtak, ám látván, hogy Marosvásárhelyen még mindig sokan szívügyüknek tekintik a római katolikus iskola felélesztését, lemondtak az anyagilag jóval kecsegtetőbb tervükről" – fogalmazott Bányász, aki szerint teljesen megalapozott az iskolaalapítási szándék, hisz a helyi magyarságnak a múltban is két, nagy hagyományú középiskolája volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a Református Kollégium. Beszüntetésükig a két tanintézet között egészséges versenyszellem uralkodott. Másrészt mindkét egyházi iskola minden nemzet fia előtt nyitva tartotta kapuit.
A római katolikus gimnáziumban érettségizett például a '48-as forradalom egyik román kulcsfigurája, Alexandru Papiu Ilarian is. Az egyház ugyanakkor arra törekedett, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekeken is segítsen. „Ezek után tényleg nem értem azokat a román nacionalisták, akik fűt-fát a magyarokra meg a római katolikus egyházra hordva, azon fáradoznak, hogy az épület tulajdonosát megakadályozzák, hogy az eredeti célra használja az ingatlanját" – mondta el Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár emlékeztetett: az egykori Klastrom utcában, a vár és a Bástyasétány felső része között, a vásárhelyi magyarság négy tanintézményt épített. Ezek közül ma kettőt a Petru Maior Egyetem, egyet az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium használ, ahol magyar tagozat egyáltalán nem működik. „Olyan nagy kérés, ha a negyedik ingatlanban, annak is a kisebbik részében egy magyar iskolát hoznánk létre?" – fogalmazta meg a költői kérdést a pedagógus.
Szucher Ervin

Krónika (Kolozsvár)

2013. július 16.

Magyar kilencedik osztályok szűnhetnek meg Maros megyében
Veszélyben a szórványban a magyar oktatás – kongatta meg a vészharangot keddi közleményében a Maros megyei RMDSZ.
A tájékoztatás szerint a kilencedik osztályok beiskolázását elemezve egyrészt kitűnik, hogy a szakoktatás iránt nincs kellő érdeklődés a magyar diákok körében, az alacsony létszámú jelentkezés miatt osztályok szűnhetnek meg. Másrészt az ellehetetlenülő osztályindítás révén történő átcsoportosítás miatt Szászrégenben és Segesváron veszélybe kerül a középiskolai szintű magyar oktatás.
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes közlése szerint összesen 259 hely maradt betöltetlen a Maros megyei magyar tannyelvű kilencedik osztályokban. „Főleg a szakközépiskolákban alacsony a jelentkezők létszáma, pedig igyekeztünk a különböző szakmai képesítéseket nyújtó osztályokban is biztosítani a magyar nyelven tanulás lehetőségét” – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Segesváron a Mircea Eliade líceum matematika-informatika szakán a 29 helyből 17 maradt betöltetlen; Szászrégenben összesen 22 helyet nem töltöttek be, a Lucian Blaga líceum turizmus szakán 13, a Petru Maior Elméleti Líceum matematika-informatika szakán 9 hely maradt betöltetlen; Nyárádszeredában a Bocskai István líceumban összesen 42 üres hely maradt, a kereskedelmi szakon 14, a természettudományi szakon 16, a mechanika szakon 12 hely maradt betöltetlen; Erdőszentgyörgyön 33-al kevesebben jelentkeztek a helyi Szent György líceumba, a filológia szakon 13, a higiénia szakon 20 hely maradt betöltetlen; Szovátán a Domokos Kázmér líceumban 19 hely maradt betöltetlen, 17 a társadalomtudományi szakon, 2 a kereskedelmi szakon; Sáromberkén az élelmiszeripari szakon 29 helyből 16 maradt betöltetlen.
Marosvásárhelyen 110-el kevesebben jelentkeztek a szakközépiskolákba, a Constantin Brâncuși líceum építészeti szakára a meghirdetett 58 helyre 15-ön jelentkeztek, a Ion Vlasiu líceum famegmunkálási szakán meghirdetett 29 helyre mindössze 10-en jelentkeztek, az Emil Dandea líceum vegyészeti szakára 13-an, a környezetvédelmi szakára 8-al kevesebben, az Avram Iancu líceum textil és bőrmegmunkálási szakára 5-el kevesebben, a Traian Vuia líceum elektrotechnika-automatizálás szakára 12-en, a mechanika szakára pedig 2-vel kevesebben.
„Sajnos az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel 15 fős létszám alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, mert megszűnhet például a faipari líceumban a magyar kilencedik osztály, de még nagyobb a veszély a szórvány vidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol az alacsony jelentkező létszám miatt megszűnő osztályokból nincs más olyan magyar tannyelvű osztály, ahova áthelyezhetnénk a diákokat” – nyilatkozta Illés Ildikó.
Maszol.ro

2013. október 9.

Ma is igény van a felekezeti oktatásra
A minőségre helyezi a hangsúlyt a Református Kollégium új igazgatója
Már több mint egy hónapja, hogy új igazgatója van a marosvásárhelyi Református Kollégiumnak Benedek Zsolt történelem szakos tanár személyében, aki Székely Emesét váltotta az intézmény élén. A marosvásárhelyi református oktatás terén idén jelentős előrelépés történt, elindult végre az elemi tagozat. Ennek jelentőségéről, valamint további terveiről faggattuk az új igazgatót, aki 2002 óta tanít a Bolyai líceumban és a Református Kollégiumban.
– Milyen tervekkel, elképzelésekkel kezdte a munkát?
– Számos elképzelésem van, mindenekelőtt azzal kezdtem, hogy picit szigorúbb rendszabályzatot léptettünk érvénybe, elvárom a diákoktól, hogy a rend és a fegyelem nagyobb legyen. Oda kell figyelni arra, hogy órákon, de iskolán kívül is hogyan viselkednek, hogyan öltözködnek, úgy kell megjelenjenek bárhol, hogy a kollégiumot méltón képviseljék. Ám mindezek mellett arra kértem kollégáimat is, hogy a minőségi oktatásra fordítsák a legnagyobb figyelmet.
– Idén végre elindult az elemi tagozat a kollégiumban; tudtommal kétszeres túljelentkezés volt…
– Erdélyben Marosvásárhelyen él a legnagyobb református közösség. Minden erdélyi református kollégiumban van elemi osztály, csupán nálunk nem volt. Láttuk, hogy itt is igény van rá a református körzetekben. Fontos hangsúlyozni, hogy nem református iskola, hanem egyházi, hiszen vannak katolikus diákjaink is. Azok a szülők irányítják ide gyerekeiket, akik úgy érzik, szeretnének valami többletet, azaz szellemi irányítást, vallásos nevelést is biztosítani gyerekeiknek.
– Nem gondolkodtak azon, hogy jövőben ötödik osztályt is indítsanak?
– Előkészítő osztály ezután minden évben indul. Nem mondhatom, hogy nem fontolgatjuk az ötödik osztály beindítását, de egyelőre még biztosan nem lesz. Jelenleg teremhiány van, a Forradalom utcai épület, ahol az előkészítő osztályosok tanulnak, nincs teljesen kész, ha majd az egyház is rábólint, és adott minden feltétel ahhoz, hogy újabb osztályok induljanak, komolyabban gondolkodunk ezen. Remélem, hogy azelőtt sikerül indítani ötödik osztályt, mielőtt a jelenlegi előkészítősök elérik azt a szintet, azaz nem csak 4-5 év múlva, hanem esetleg három éven belül. Amúgy is, valamikor teljes volt az oktatási paletta, reméljük, idővel újra így lesz, és az óvodától egészen a felsőoktatásig minden osztályunk lesz.
– Tudtommal az egyház vállalta, hogy a Forradalom utcai épület másik részét is rendbe teszi…
– Ez így igaz. A munkálatok folynak, szépen haladnak, bízom abban, hogy hamarosan egy szép, korszerű iskola lesz a Forradalom utcában.
– Összesen hány diák részese jelenleg a református oktatásnak?
– A cserealjai református óvodában van 59 kisgyerek, mellettük a 25 előkészítő osztályos tanulónk, a líceumban, a nappali tagozaton van nyolc osztály, osztályonként 31-32 diákkal, a csökkentett látogatású tagozaton a két osztályban 65 diákunk van. A posztliceális képzésen a Bod Péter Diakóniai Központban 92-en vesznek részt.
– A tanulmányi eredmények terén hogyan állják a sarat az iskola diákjai?
– Ha a sikeresen érettségizők arányát vesszük, akkor szinte a Bolyaival azonos szinten vagyunk, például az idei érettségin a nappali tagozaton diákjaink 97,6 százaléka vizsgázott sikeresen. A csökkentett látogatású tagozaton a 42 beiratkozott diák közül 31-nek sikerült az érettségije, ez 70 százalékos arány. A nappali tagozaton az osztályátlag 8.40- 8.50 között mozog, de van olyan, amely 9-es fölé is feltornázza magát. Például egyik, három évvel ezelőtt végzett osztályomnak 9,24 volt az átlaga tizenkettedikben.
– Mennyire tudnak felzárkózni a csökkentett látogatású tagozat diákjai?
– Már maga az, hogy járnak iskolába, nagy teljesítmény, hiszen vannak háromgyerekes édesanyák, nyugdíj előtt állók is, munkahelyük van, tehát erőfeszítést tesznek azért, hogy hetente egyszer órákra jöjjenek és megszerezzék az érettségi oklevelet. A csökkentett látogatású tagozat öt éve működik a Református Kollégium keretében, idén volt az első végzős osztályunk. Igaz, hogy most lesz egy megszakítás, mivel jelenleg nincsen 9., 10., 11. osztályunk a csökkentett látogatású tagozaton, de van 12., 13., és jövőtől, reméljük, ismét sikerül beindítani az esti tagozatot, mivel igény van rá Vásárhelyen. Idén sem mondhatni, hogy nem voltak beiratkozási kérések, de ezek nagy része tizenegyedik osztályra szól, úgy vettük észre, hogy kilencedikre nincs annyi jelentkező, nekünk viszont kilencedik osztályt hagytak jóvá. Jövőre megpróbáljuk, hogy esti tagozatot indítsunk tizenegyedik osztálytól magyar nyelven, ami jelenleg Vásárhelyen nincsen. Az idén csökkentett látogatású tagozaton végzettek nagy része 9.-et kezdett, de voltak, akik 11.- ben zárkóztak fel, akik már előzőleg elvégezték a 10., 11. osztályt valamely szakközépiskolában.
– Manapság vonzónak tartják a gyerekek a felekezeti oktatást?
– Nem úgy kell érteni, hogy itt csak felekezeti oktatás működik, hiszen van református teológiai osztály és társadalomtudomány-angol intenzív osztály is, aminek óriási a vonzereje, az Egyesülés Kollégiumban ez utóbbi szak megszűnt, ami szintén egy nagy diáksereget irányított ide. Amíg kétszeres túljelentkezésről beszélünk, azt jelenti, hogy van rá igény. A felekezeti oktatásnak valójában az is része, hogy nagyobb figyelmet fordítunk a diákokra, mint a világi iskolákban, odafigyelünk, hogy ha esetleg nem tud úgy teljesíteni a diák, annak mi lehet a hátterében, milyen gondjai lehetnek, ez az iskolalelkészek dolga.
– Nyomon követték-e, hogy végzőseik milyen pályát választottak?
– Sokan próbálkoznak az orvosin, a Petru Maioron a humán szakokon, mások a Babes–Bolyaiba, a Sapientiára mennek, mindenképpen a humán tudományok felé irányulnak. Voltak periódusok, amikor sokan a teológián tanultak tovább, de például idén egy diák sem választotta ezt.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

2013. december 11.

Fél évszázadot ünnepel a népi egyetem
Ötvenedik évfordulójához érkezett a marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem, amelynek alkalmából Csegzi Sándor igazgató foglalta össze sajtótájékoztató keretében a megvalósításokat és ismertette a jövő terveit.
„Reméljük a következő ötven év is a közösség javára lesz” – fogalmazott Csegzi, aki az élethossziglan tanulás jelentőségét emelte ki, azt, hogy a fő célja az intézménynek, hogy lehetőséget nyújtson a tanulásra, a szakmai továbbképzésre mindazoknak, akiknek ez kevésbé adatott meg, illetve olyan kapcsolatok kialakítása különböző egyetemek, intézmények és vállalatok között, amelyek a város kulturális, társadalmi és gazdasági fejlesztését szolgálják.
Közintézményként 1963-ban alakult meg az akkori Népi Egyetem, további másik 48 hasonlóval Romániában, majd a számuk 68-ra emelkedett a megyék létrejöttével – ismertette a múltat röviden Csegzi Sándor. Ezek azóta többnyire átalakultak, profilt váltottak, az egykori népi egyetemekből alig néhány, köztük a marosvásárhelyi, vagy a bukaresti maradt meg. A rendszerváltást követően a marosvásárhelyi intézmény megpróbált eleget tenni az igényeknek, olyan tanfolyamokat indítva, amelyek iránt kereslet mutatkozott. Tavaly megtörtént a névváltoztatás, Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem néven ma már nem csupán a tanfolyamok szervezése jellemzi, hanem számos partnerségi kapcsolat működtetése az egyetemek, intézmények és cégek között. A Petru Maior Egyetemmel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a Traian Săvulescu Líceummal (volt mezőgazdasági szaklíceum), az Imatex vállalattal, valamint a megyei tanfelügyelőséggel, a Pedagógusok Házával, a munkaerő-elosztó hivatallal, a Rotary Téka Clubbal, a Marx József Fotóklubbal áll kapcsolatban az egyetem.
A továbbiakban cserekurzusokat szeretnének szervezni a magyarországi és németországi népfősikolákkal, folytatni a korábban elkezdett projekteket, ami a városfejlesztést, a zöld energiát illeti.
Antal Erika
maszol.ro

2013. december 17.

Műkedvelő színjátszók találkozója
Kemény János szellemében
– "Vigyük tovább a lángot, és ne lankadjon soha a lelkesedés" – ezzel a jelmondattal indítottuk a színjátszó találkozót, amelyet az a társaság szervez, amelyet a színházpártoló mecénásról, a marosvécsi báró Kemény Jánosról neveztek el. Így ennek szellemében az egyesület kötelességének érzi, hogy ilyen szinten is támogassa a magyar színjátszást, annál is inkább, mivel a gazdasági helyzet miatt az utóbbi időben egyre kevesebb színtársulat keresi fel városunkat – mondta Fábián András szervező, a művelődési otthon magyar szakreferense. Nem versenyezni, hanem találkozni, barátkozni, szórakozni és szórakoztatni gyűlnek össze immár hagyományosan a városbeli és a meghívott csoportok. S mindezek mellett emlékezni arra a Kemény Jánosra, akinek szívügye volt az erdélyi magyar színjátszás – mondta Fábián András.
Az idén az elmúlt esztendőhöz képest bővült a részt vevő csoportok száma: a tavaly hat, az idén nyolc vett részt a találkozón, amelyen kilenc darabot mutattak be. Vendégként köszönthették a két sepsiszentgyörgyi csoport: a Visky Árpád amatőr színjátszó társulatot és a Dávid Ferenc ifjúsági egyletet. Ezenkívül a szászrégeni Petru Maior líceum Rosszcsontjai, az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermek színjátszó csoport, a gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc színtársulat, a Lucian Blaga líceum Fantázia csoportja, végül pedig a Szászrégeni Népszínház Kemény János társulata mutatta be produkcióját.
Hogy ez mennyire eredményes, munkára, alkotásra ösztönző rendezvény, igazolja az is, hogy a városban több színjátszó csoport is működik. Jelenleg a Csim-Bumm csoport 15 tagot számlál, míg a Népszínház Kemény János társulata 10-et, és mindegyik iskolában, ahol magyar anyanyelvi oktatás van, komoly munka folyik a diákszínjátszás terén is. S immár két találkozót is szerveznek Szászrégenben, ugyanis az amatőr társulatok mellett tavasszal a negyedik alkalommal szervezik meg a Gézengúzok diákszínjátszó találkozót, ahol a helyi gimnáziumok és kollégiumok csoportjainak újra alkalmat teremtenek a fellépésre. Kemény János büszke lehet a szászrégeniekre – mondta Fábián András.
Népújság (Marosvásárhely)

2014. január 16.

„Stresszió” felsőfokon
A marosvásárhelyi állami egyetemeken hétfőn kezdődik, a Sapientián már másfél hete zajlik a diáknyelven csak „stresszióként” emlegetett többhetes időszak. A Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán január 6-ától vizsgáznak a diákok, az egyhetes pótszesszió február 3-án kezdődik, 10-én pedig indul is a második félév. A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen január 20-ától február 9-ig bizonyíthatják tudásukat a diákok, a vizsgaidőszak utolsó hete a pótszesszió. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatói szintén hétfőn kezdik és február 16-án zárják a szessziót, 17-étől egyhetes vakáción pihenik ki a vizsgastresszt, az azt követő héten pedig pótvizsgázhatnak, a második félév február 24-én indul. A Petru Maior Egyetem diákjai január 20-ától február 9-éig vizsgáznak, 10-étől egyhetes szünidőre mennek, 17-étől pedig elmaradt, illetve sikertelen vizsgáikat tehetik le, majd február 24-én elkezdik a második félévet.
Az egyetemi vizsgák időszakának tétje a következő félévi tandíjmentesség. A jegyekért küzdő diákok feszültségét egy internetes hírportál tájékoztatása szerint Kolozsváron kanadai mintára állatterápiával próbálják oldani, ennek érdekében egy kutyákkal benépesített helyiséget alakítanak ki erre az időszakra, és ott a szessziózók négylábúak társaságában lazíthatnak. Az Országos Diáktanács (ANOSR) tavalyi jelentése szerint az idei tanévtől a romániai egyetemek több mint felében növelték a tandíjat – a bukaresti közgazdaság-tudományi egyetemen például 500 lejjel többet kell fizetni évente –, a marosvásárhelyi felsőoktatási intézményekben azonban nem változott a tanulmányokért fizetendő összeg – tudtuk meg az egyetemi titkárságokon.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely),

2014. február 15.

Kemény Zsigmondról neveznék el a mezőségi szórványiskolát
Két éve nincs román pénz, a kiutalt összeget is visszatartották
Habár égető szükség lenne rá, az anyagiak hiányában akár tíz évig is elhúzódhat a Mezőségi Magyar Oktatási Központ felépítése Szamosújváron: a 2012-es hazai kormányváltás óta a korábban kiutalt pénzt sem folyósították, csak az anyaország anyagi támogatására számíthatnak.
Segítség nélkül tíz évbe is telhet az építés – Mezőségen ez végzetesen hosszú idő lehet
A magyar diákok másodrangúak a vegyes iskolákban
A szamosújvári önálló magyar tanintézet létrehozásának ötlete közel tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szamosújvári Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vezetőségében, 2010 októberében megtartották az alapkőletételt. A 8000 négyzetméteres területen 4 épület állna, ám az elmúlt bő 3 évben csak az alapok megöntésére és két épület részleges felépítésére kerülhetett sor. Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke mégis bizakodó: a mezőségi magyarságot illető negatív demográfiai változásokat az erős szellemi központként működő önálló magyar tanintézmény lassíthatja.
– Miután 2006-ban befejeződött a szamosújvári Téka Alapítvány székhelyének udvarán a bentlakásépítés, a Kallós Zoltán Alapítvány vezetőségével közösen arra gondoltunk: a szórványban élő magyar gyerekek felkarolására vonatkozó projekt akkor működőképes, ha a bentlakási intézmények mellett van egy teljesen magyar tannyelvű és adminisztrációjú iskola, amelynek keretében a gyerekeket magyar szellemben és kultúrában neveljük. A magyar szellemiséget ugyanis elég nehéz megvalósítani a vegyes intézményekben, hiszen akárhogy is nézzük, a magyar gyerekek másodrangú tanulói azoknak a tanintézménynek, ahova járnak – mondta Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy a jelenleg Szamosújváron tanuló, közel félezer magyar gyerek három intézmény négy épületében végzi tanulmányait.
– A szamosújvári 1-es számú Általános Iskolába 300 magyar gyerek jár. Az V–VIII. tagozat két párhuzamos magyar osztállyal működik; közülük egy osztálynyira tehető a „tékás” és a közeli településekről (Bonchida, Ördöngösfüzes stb.) ingázó gyerekek száma. Az általános iskola két épületben működik. Magyar tagozat van továbbá a Petru Maior és Ana Ipătescu nevét viselő líceumokban. A helyi RMDSZ-szervezet, a történelmi egyházak, iskolák vezetőségével konzultálva elhatároztuk: belevágunk az iskolaépítésbe. A projekt kivitelezését a Téka Alapítványra bízta a helyi közösség, mert elegendő pályázási és projekt-lebonyolítási tapasztalattal rendelkeztünk már akkor – magyarázta Balázs-Bécsi Attila.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

2014. március 10.

A dáciai feliratok két százaléka tartalmaz dák nevet
A Magyar Tudományos Akadémia doktora, TÓTH ENDRE régész, egyetemi tanár A dáko-román kontinuitás elmélete címmel tartott előadást Nagyváradon. A jeles archeológus Szilágyi Aladár interjújában a téma néhány kevésbé ismert aspektusára is kitért.
Mit gondol, pontosabb volna a „dák-római kontinuitás” elméletéről beszélni a „dáko-román kontinuitás” helyett, hiszen a román történetírásban is a „daco-romană”, nem a „daco-română” jelzős szerkezet használatos?
Valóban, ez egy félresikerült fordítás, ami szinte kitörölhetetlenül meghonosodott a magyar közbeszédben.
Ismerjük a leckét, mely szerint miután 106-ban a rómaiak meghódították Daciát, elkezdődött a dák őslakosság romanizálása, ennek eredményeként kialakult egy latin nyelvű és kultúrájú népcsoport, mely a rómaiak kivonulása után is itt maradt a mai napig. E feltételezés első változatát nálunk Mátyás király krónikásánál, Antonio Bonfininél fedezhetjük fel. A teória búvópatakként bukkant elő a 19. század első felében, az Erdélyi Iskola két tagja, Gheorghe Șincai és Petru Maior Budán kinyomtatott könyvében. A derék írástudók viszont csak római eredetről tudnak. Szerintük „a későbbi románok tisztán római eredetűek, keveretlen fajták.” Azóta sokat változott a román szemlélet a kontinuitásról…
Kétségtelen, Dácia különleges tartománya volt a Római Birodalomnak. Dáciára nem mindig alkalmazhatóak azok az ismérvek, amelyek a Római Impérium európai tartományainak a kutatása során előkerültek. A többi tartomány esetenként több mint 400 évig volt római fennhatóság alatt. Dácia viszont csupán 160-170 esztendeig volt a birodalom része, s már 130 év múltán elkezdődött a fokozatos kivonulás. A Római Birodalom egy globalizált impérium volt minden tekintetben. Ugyanolyan volt az építészete, a művészete, az intézményrendszere az Atlanti-óceántól Kis-Ázsiáig. Az európai tartományok mindegyikében azonos módon zajlott le a romanizáció. Ma már tudjuk, ahhoz, hogy a meghódított kelta vagy germán népek rómaivá váljanak, azaz átvegyék a római kultúrát, a latin nyelvet, ahhoz legalább háromszáz év kellett. Ahol ez az időszak nem állt rendelkezésre, ott valami más zajlott le. Ez az egyik dolog, ami megkülönbözteti Dáciát a Római Birodalom többi részétől. A másik az, hogy a rómaiakkal – bármennyire is erőszakos bandaként jelennek meg a filmekben, akik állandóan háborúztak, gyilkoltak, kegyetlenkedtek – nem egészen így zajlottak le a dolgok. Nem szociális érzékenységből voltak kíméletesek, hanem megtanulták azok alatt az évszázadok alatt, amíg a birodalmat kialakították, hogy hogyan kell bánni a népekkel. Hogy azok „önként és dalolva” fogadják el a romanizációt, azaz vegyék át a római kultúrát.
A hódítók bizonyos dolgokba nem avatkoztak bele. Nem nyúltak a valláshoz, a hitvilághoz, a meghódított népek a maguk köreiben továbbra is azt csináltak, amit akartak, csak „meg kellett adni a császárnak, ami a császáré”.
Aztán szépen lassan a meghódítottak elkezdték használni a római eszközöket, tárgyakat, utakat, éppen azért, mert egy több száz éves tapasztalat, kulturális fejlődés révén jöttek létre. Ahogy a meghódított kelták, germánok átvették a rómaiak tárgyi kultúráját, ugyanúgy megkezdődött a szellemi kultúrának is az átvétele, a nyelvvel együtt. Nyilván voltak háborúk, de ezek közel sem jártak annyi áldozattal, mint Dácia meghódítása idején. Dácia elfoglalása egy hosszú, majdnem száz éves háborúskodás végeredménye volt. A rómaiak és a helyi lakosság között rossz viszony alakult ki. Meggyűlölték őket, egyszerűen azért, mert a dákok két esetben, amikor előbb Burebista, majd Decebal alatt egyesítették az erőiket, állandóan támadólag léptek fel a birodalommal szemben, és a Dunától délre fekvő gazdag római városokat fosztogatták. „A dák veszély” állandó fenyegetettséget jelentett, szimbolikus töltetet is kapott a rómaiak számára. Ezt próbálta aztán Traianus megszűntetni, amikor büntető hadjáratot indítottak a dákok ellen. Első menetben nem is gondoltak arra, hogy Dáciában tartományt hozzanak létre, hiszen a Római Birodalom határait Európában a nagy folyók, a Rajna és a Duna képezték. Dácia esetében egy bizonytalan határvonal alakult volna ki, nem olyan jól védhető, mint Európában máshol. A korszak kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a háború első menetében Traianus csak Decebalt akarta legyőzni, de nem akart provinciát alapítani. Azután „a héják”, a római szenátus harcias vezetői ragaszkodtak ahhoz, hogy tartománnyá alakuljon át a meghódított terület. Ez még Traianus uralkodása alatt meg is történt. Elkezdték kialakítani a szokásos közigazgatást, mint bárhol a Római Birodalomban, utakat építettek, táborokat, telephelyeket jelöltek ki. És… keresték a lakosságot. A háború sok véráldozattal járt a dákok részéről, a túlélők az évszázados háborúskodás után sok jóra nem számíthattak, biztos, hogy nagyon sokan elmenekültek a rómaiak elől. Harmadsorban meg aki maradt, azt elvitték katonának. Bárhová máshová. Azok a feltételezések, hogy csak néhány ember maradt életben, az túlzás, ilyet sehol nem írtak le más néppel kapcsolatban, de mutatja, hogy az emberveszteség rendkívül erős volt.
És mi a helyzet a régészeti leletekkel?
A régészeti leletek egyértelműen beszélnek. Azokból következtetni lehet, hogy a dák kultúrának mennyire maradtak nyomai, mennyire éltek tovább a dákok a római korban. A földrajzi neveknek, a vízneveknek a továbbélése nem jelent semmi különöset, mert
a rómaiak ebben is toleránsak voltak, mindenütt meghagyták a régi városneveket, földrajzi neveket, tehát ez nem bizonyíték arra, hogy a helyi lakosság tovább élt volna bármeddig.
Ha valakik helyben maradtak, azok rendkívül kis számban lehettek, nem mutathatók ki régészetileg. Vannak leletek, amelyekből egyértelműen lehet következtetni nem csak a lakosság továbbélésére, hanem arra is, hogy mennyire vették át a római kultúrát. Ezek a római feliratok, amelyek egyértelműen elárulják azt, hogy az állítója római polgár volt, hogy eredetére nézvést dák volt, vagy máshonnan került ide. Körülbelül háromezer felirat került elő Dácia területén, ezek két százaléka tráko-dák. Trák vagy dák, nem lehet igazán megkülönböztetni a személynevek alapján. Ez is azt bizonyítja, hogy a dák lakosság megfogyatkozott. Nem lehet azt sem feltételezni, hogy azért, mert „felmenekültek a hegyekbe”, és nem közösködtek, nem kereskedtek a rómaiakkal. Mert ha így történt, akkor nem romanizálódhattak, nem tanulhattak meg latinul.
Nem beszélve arról, hogy Dácia provincia messze nem fedte le a dákok lakta területeket…
A császárkorra vonatkozó kutatásnak két fontos alapkérdése van, ami mindenhol a birodalomban fölmerül. Az egyik a romanizáció, a másik a kontinuitás kérdése. Hogy mi történt az őslakossággal a római uralom alatt, és mi történt a birodalom felbomlás után? A rómaiak kivonulása után a Germániában, Galliában maradt népeknek maguknak kellett a sorsukról gondoskodniuk. Ha mások nem, az egyháziak, a 4. század végén kiépült püspöki szervezetek, a püspökök voltak azok, akik valamilyen formában megpróbáltak védelmet biztosítani a lakosság részére. Dáciában nem így volt. Dáciában már 118-ban is volt egy olyan háború, amikor fölmerült, hogy a rómaiak elhagyják a területét. Szarmaták és a roxolánok törtek be, s lefűzték Dáciát a birodalom testéről. A drobetai hídnak a faszerkezetét le is bontották, mert attól tartottak, hogy ott törnek be. Kiderült, a birodalom védelme szempontjából Dáciának nincs nagy jelentősége. Nyilván, a 2. század végén az aranybányászatnak köszönhetően vált fontossá, ez ideig-óráig meghosszabbította az ittlétet. A rómaiak nem voltak olyanok, hogy csak úgy, simán átadjanak egy területet. Ezt a császárság korában kétszer tették meg, az egyik Dácia volt, onnan kivonták a katonaságot, a lakosság meg elmenekült. Miért maradtak volna itt? A romanizált rómaiak, akiket a birodalom minden részéből telepítettek ide, nem maradtak itt, hanem átmenekültek a Dunától délre. Számukra külön tartományt alakítottak ki, a Dacia Mediterraniát, amely aztán különféle neveken szerepelt. Ez nagyjából a mai Macedónia, Szerbia, illetve Bulgária nyugati része, az a terület, ahová a menekült lakosság letelepedett. Ez jobbára már görög nyelvterületnek számított, mégis a 4. század végén viszonylag gyakoriak a latin feliratok, tehát latinul beszélő népességet telepítettek ide.
Meggondolkodtató, hogy a germán népek, majd az avarok legalább kétszer több ideig tartózkodtak Erdély területén, mint a rómaiak, mégis ennek nyoma sincs a mai román nyelvben, kultúrában. Ennek egyetlen magyarázata lehet: akkor a románok elei nem éltek abban a térségben, amelyet ezek a germán, illetve avar törzsek elfoglaltak.
Az egyik kulcsszó, ami a román történelemkutatásban a leggyakrabban szerepel, az „autochtónia” fogalma. Az, hogy ahol, amelyik földön most a románok élnek, ők onnan is származnak. A Ceușescu-érában egészen az őskorig visszamerészkedtek egyesek, a neolit korszakban is „megtalálták” a románok őseit. Kétségtelen, hogy a rómaiak 150 éves ittléte nem volt elegendő a romanizációra. Érdekes dolog, s fontossá válhat tudományos szempontból – ugyan még sok nyomát nem láttam –, a késő római, a 3. századi dáciai temetők feltárása. A 200-as évektől a rómaiak átálltak a csontvázas temetkezésre, tehát nem égették el a halottaikat, hanem eltemették. Ilyen temetőket eddig Dácia területén nem tártak föl. Ez világosan mutatná, hogy egy bizonyos idő után, a 3. század végére itt minden megszűnt. Olyan lelet nem került elő, ami 271 utánra keltezhető. Túllépve a dák-római kontinuitás kérdésén, ezeknek a síroknak a föltárása fontos lenne a birodalom szempontjából is, mert ez egy teljesen fix időhatárt mutatna a leletekre, arra, hogy bizonyos tárgyakat, eszközöket használtak-e 271 után is. A kronológia tekintetében az ember mindig keresi a támpontokat, fölállítja az egyes tárgyaknak a tipológiáját, mozgásait…
A kontinuitás-elméleten belül is több változat van. Már említettük, voltak, akik a tiszta római származásra esküdtek, olyanok még többen, akik a dákok és a rómaiak keveredésére, de akadtak olyanok is, akik a tiszta dák származás hívei voltak.
Amikor a dák-római kontinuitás kérdése beindult, Bonfiniék felfedezték, hogy „jé… itt a hegyekben parasztok élnek, akik valamilyen, a latinhoz hasonló nyelven beszélnek, majdnem olaszul”. Aztán az 1800-as években a nyelvújítások során ez be is következett: olasz, francia szavak garmadáját vették át, az addigi bővebb szláv eredetű szókincsük mellé. A 19. század legvégéig, sőt, a 20. század elejéig tartotta magát az a teória, miszerint a románok Dácia provincia római lakóinak a leszármazottai. S ez a motívum már a 18-19. században is erőre kapott, olyan vonatkozásban, hogy „mi előbb éltünk itt, Erdélyben, mint akár a szászok vagy akár a magyarok”. A 20. század 30-as, 40-es éveiben jött a dákokhoz való csatlakoztatás. Ez elsősorban Daicoviciu nevéhez kötődik, a táborával együtt azt próbálta bizonyítani, hogy ezek a „rómaiak”, akikből a románság kialakult, az egykori dák lakosság leszármazottai, romanizált, latinul megtanult dákok, akik aztán helyben maradtak, és belőlük alakult ki a románság.
Hadd térjünk át a másik elméletre, ez a bevándorlás elmélete. Többféle teória született arról, hogy mikor érkeztek, hány hullámban stb. Erre vonatkozóan találtam egy talán ma már nem annyira megalapozott tanulmányt. De úgy éreztem, amikor elolvastam, hogy korához képest racionális érveket tud felvonultatni. Szerzője 1899-ben jelentetett meg egy írást az Erdélyi Múzeum oldalain, Moldován Gergelynek hívták.
Igen Grigore Moldovan ő, akit a románok renegátnak tartottak…
Ez „a renegát” írástudó a saját népét sokra becsülte, szépeket írt róla, de azt is, hogy: „Hazánkban (értsd: Magyarországon) a román nép által lakott bármely kis területet vegyünk, a nép nyelvében, erkölcseiben, hitvilágában, mindenütt megkapjuk a balkáni ízt.” Moldován főleg Alsó-Fehér megyét, a Mócvidéket tanulmányozta. Pontról pontra, konkrét példák segítségével állapítja meg, hogy viseletben, szokásokban, babonákban, tradíciókban, a hétköznapi élet megnyilvánulásaiban, az önszervezésben is az egész Balkánra jellemző dolgokat fedezett fel. A hivatalos román történetírás hogyan viszonyul ehhez?
A román történetkutatás az eredet kérdésében sosem volt egységes. Általánosabb az a nézet, amelyik Dácia területén kialakultnak tartja a románságot, viszont a jászvárosi egyetem történeti iskolája egészen az 1950-es évekig még azt feltételezte, hogy a románság kialakulásának a helye az Észak-Balkán, a Dunától délre, a délszláv, makedón, Albániával határos terület. Ezért vannak például illíriai, albán eredetű szavak a román nyelvben. Azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a román egy neolatin nyelv. Vitathatatlanul a rómaiak leszármazottai bizonyos tekintetben, csak náluk nagyobb volt a keveredés, több az etnikai hatás, mint akár az olasz, vagy spanyol területen, a többi neolatin országban. Ez a két történeti iskola évtizedekig vitatkozott egymással. A források, a leletek azt mutatják, hogy a 12. század vége előtt itt, a Kárpát-medencében nem éltek románok.
Névjegy
Tóth Endre (Szombathely, 1944) római korral és középkorral foglalkozó régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának nyugalmazott főosztályvezetője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán régész és történelem szakos oklevelet szerzett (1969), 1971-ben egyetemi doktorátust. Előbb a szombathelyi Savaria Múzeumban, majd 1971-től a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályán dolgozik. 1975-ben az ELTE Régészeti Tanszékén tanársegéd, 1983-tól a Nemzeti Múzeum Régészeti Könyvtárának főosztályvezetője. 1999-ben a történelemtudomány kanditátusa lesz, 2010-ben az MTA doktora. 2012-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense. Kutatási területei: Pannonia római kori régészete és története; a tartomány késő antik anyagi kultúrája, római epigráfia; Savaria ókori és kora középkori régészete; a magyar koronázási jelvények; a Seuso kincs.
Tóth Endre
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

2014. március 20.

A Sapientia egyetem hármas útja
Dávid László neve egybeforrt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel: az utóbbi hét esztendőben rektorként vezeti a mintegy tizenhárom éve működő intézményt. Az intézményvezetővel fiatalkori álmokról, döntésekről, kihívásokról – és természetesen Sapientiáról beszélgettünk.
– Gyermekként Csíkszeredában biztosan nem arról álmodott, hogy egyszer majd rektor lesz. Mi szeretett volna lenni?
– Semmiképpen sem a státuszról ábrándoztam, annál inkább a tanári pályáról. Tanári családban nőttem fel, nagyon tetszett, amit a tanárság jelent, ezért annak is készültem. A családom viszont – a rendszerváltás előtti tanári pálya nehézségei miatt – arról akart meggyőzni, hogy mérnök legyek. Így Temesváron tanultam villamosmérnöki szakon, de végig megmaradt bennem a tanári elhivatottság. Egy érdekes történet következményeként már egyetemistaként kineveztek gyakornoknak: egy kísérlet előkészítésekor eltört egy – autó áránál is többet érő – lézer. Nagyon el voltam keseredve, hogy talán az én hibám lehet, de kiszámoltam és bebizonyítottam, hogy rosszul volt megtervezve, és ez oda vezetett, hogy felajánlották a tanársegédi állást.
– Ilyen előzmények után hogyan került Sepsiszentgyörgyre?
– Akkoriban azoknak, akik jó eredménnyel végeztek, két évig gyakornokoskodniuk kellett, majd visszamehettek az egyetemre. Mivel tizenhat nagyvárost zárt le Ceausescu, Sepsiszentgyörgyöt választottam, mert az mégis magyar és kulturált város, majd később nem mentem sem a távoli Temesvárra, sem a cernavodai atomerőmű előkészítését segítő nukleáris kutatóintézetbe, hanem egy bukaresti központú, de marosvásárhelyi fiókintézettel is rendelkező kutatóintézetet választottam. Miután a marosvásárhelyi főiskola egyetemmé alakult, otthagytam a kutatóintézet igazgatói pozícióját egy adjunktusi állásért. Aztán jött a docensi, majd a professzori kinevezésem. Visszatekintve úgy érzem, nem vesztettem a döntéseim miatt.
– Csíkszereda, Marosvásárhely és Atyha: mit jelentenek önnek ezek a települések?
– Csíkszereda a fiatalkoromat és a gyermekkoromat, s talán kissé azt is, akivé mára váltam. Azt, hogy mindig felháborít az igazságtalanság, hogy érzem, melyik oldalra kell állnom, akkor is, ha ez nekem személyesen veszteséget jelent. Marosvásárhelyre sokáig nem igazán gondoltam otthonomként. A városba csak ideiglenes letelepedési engedéllyel kerülhettem, az átmenetiség érzése sokáig meg is maradt. Akkor kezdett igazán otthonná válni számomra ez a város, amikor láttam a gyermekeimet felnőni, és a Sapientia egyetemet elkezdtük itt is építeni. Atyha pedig egy csodálatos hely. Örülök, hogy az atyhaiak befogadtak. Feleségem onnan származik, és úgy döntöttünk, nem adjuk fel azt a létet sem. Ezért Atyha jelenti nekem és az egész családomnak a feltöltődést, és azt, amit tömören úgy jellemeznék, hogy a hagyományos munkától az alkotásig minden belefér.
– Milyen vezetőnek, rektornak tartja magát?
– A rendszerváltás óta eltelt évekre jellemző, hogy olyan embereknek kellett státuszt vállalniuk, akik valamiért hitelesnek számítottak. Amit a szakmámban elértem, elég hitelessé tett és elég elkötelezett voltam, ezért úgy éreztem, el kell vállalnom ezt a pozíciót, még akkor is, ha valójában nem erre készültem. Tizenhárom évvel ezelőtt nem volt nyilvánvaló, hogy a Sapientia sikertörténet lesz, számos sikertelen szakindítási kísérlet és gond volt. Egyszer kiszámoltuk: csak akkor gondolkodhatunk hosszútávon, ha minden harmadik hónapban avatunk egy docenst vagy professzort, ami lehetetlen. Mindezt tudva vállaltam el a megbízatást, mert úgy látom: ez nem egy cél, hanem nagy feladat, tehát akkor érzem jól magam, ha sikerrel befejezem ezt a feladatot.
– Miért döntött a kétezres évek elején a Sapientia mellett? Nem volt kockázatos egy épp csak létrehozott egyetemet választani?
– Tudni kell, hogy Marosvásárhelyen eredetileg nem önálló magyar egyetemben gondolkodtunk, hanem a Petru Maior Egyetem keretében akartunk magyar tagozatot létrehozni. A műegyetem dékánhelyetteseként és egyedüli magyar vezetőként rám hárult volna a magyar tagozat kialakításának levezénylése. Erre vonatkozó kérésünket az egyetem annak ellenére sem fogadta el, hogy a magyar egyetemisták számaránya a rendszerváltás utáni hatvan százalékról a kilencvenes évek végére harminc százalékra esett vissza. Az esélyegyenlőség megteremtése érdekében az akkori tanügyminiszter segítségét kértem, aki hajlandó lett volna ezer magyar hely finanszírozására, de ezt az egyetem szenátusának kellett volna kérnie. Bárhogy próbáltuk, ezt nem tudtuk elérni, ezért amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a tagozatindítás meghiúsul, az alakuló Sapientiához fordultunk, és itt sikerült elindítani a magyar nyelvű műszaki szakokat.
– A sapientiás évekre visszatekintve elmondhatja, hogy „ilyen lovat akartam”?
– Amikor 2007-ben átvettem az irányítást, roppant nehéz helyzetben voltunk. A Szabadság hasábjain akkoriban jelent meg egy vádló cikksorozat a Sapientiáról. Tudtam, hogy az állításai nem igazak, azt is, hogy valahol valakiknek olyan hangulatkeltés az érdekük, hogy a Sapientia költségvetését jelentősen visszavágják, súlyát rombolják. Egyenként valamennyi vádat megcáfoltuk, de ezt senki sem akarta meghallani. Úgy döntöttünk: úgyis tudjuk, hogy jók vagyunk, megyünk előre. És igazunk lett: minden vád visszahullott és a Sapientia épp akkor bizonyított, amikor a legvehemensebben próbálták támadni. Közben voltak olyan visszajelzések, amelyek erőt adtak. Például az akkreditációs bizottság osztrák matematikus professzor tagja, aki miután bejárta az egyetemet, elismerte: előítéletekkel érkezett, ám egy európai szinten oktató intézményt talált.
– Érdekes vita következményeként alakult egyszerre háromhelyszínűvé a Sapientia. Mit jelent ez ma?
– Röviden azt, hogy nagyon heterogén. Minden helyszínen más és más megvalósításokat követel. Kezdetben arról volt szó, hogy a Sapientia a csíkszeredai egyetem, és pont. De mivel Erdély szellemi központja Kolozsvár, kialakult egyfajta kettősség, Marosvásárhely pedig egyáltalán nem volt képben. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vásárhelyi tagozatindítás nem lehetséges, a szükséges előkészületek után a Sapientia bevett a soraiba. Németh Zsolt államtitkár akkor úgy fogalmazott Csíkszeredában, hogy a marosvásárhelyiek vegyék tudomásul, a robogó vonat utolsó kocsijának utolsó lépcsőjére kapaszkodtak fel. Így történt, de most büszkén mondhatom, hogy Marosvásárhely meghatározó helyszíne a Sapientia egyetemnek. Kolozsvár és Marosvásárhely attól érdekes, hogy itt volt egyetemi múlt, gondolkodás, Csíkszereda meg attól, hogy azt a régiót meg kell védeni. Mert ha az értelmes fiatalok elmennek onnan tanulni és nem térnek vissza, kiürülnek a székely kisvárosok.
– Az egyetem eddigi története minden értelemben az építkezésről szólt. Melyik volt a legnehezebb az építkezések közül?
– Elkezdeni őket, és bevinni a köztudatba, miért és hogyan van szükség rájuk. Miért szükséges például, hogy Kolozsvár központjában, Bocskai szülőházában üljünk a rektori hivatalban, miközben felépítettünk egy szép kari épületet? Azért, mert mindennek mondanivalója van, mert azt jelenti, hogy nemcsak múltunk köt ide, hanem most is itthon vagyunk. Vagy miért kellett Marosvásárhelyen külön campust építeni? Mert ez sokkal több lehetőséget biztosított a jövőre, mint egy belvárosi helyszín, s ma már ezt mindenki elfogadja. És miért kellett Csíkszeredában szállodát átalakítani? Mert ott az egyetem több mint egyetem, szimbólum, amit meg kell mutatni.
– A végleges akkreditáció román állami támogatást is jelenthet?
– Jogunk van a román állami támogatásra erkölcsi és törvényes alapon is. Erkölcsileg azért, mert adófizetőként itt élünk, az államnak pedig kötelessége fiataljaink oktatása. Másodrendűek lennének a mi diákjaink, mert magyarul akarnak tanulni? A törvény értelmében a román állam bármely akkreditált egyetemet támogathat. Miért ne támogassa a Sapientiát, főleg ha bizonyítjuk a bárkivel összemérhető, jó minőséget? Az igényt fenntartjuk, s ez nem jelent egyebet, mint a szülőföldön való érvényesülés óhaját.
– Mintegy hetvenezren nézték már meg azt a videoklipet, amely a vidám Sapientiáról tanúskodik. Tényleg ilyen vidám az egyetem?
– Nem mindig vidám, de talán más és sokkal ember-, hallgató- és tanárbarátibb, mint mások. Erre jó példa a videó is, amitől én eleinte kicsit idegenkedtem, de meggyőztek. Jó hangulat van a Sapientián, ami alapfeltétele annak, hogy a munkatársaink kreatívak legyenek. Semmiképp sem szeretném visszavágni azt a szabadságot, hogy mindenki gondolkodjon, ötletekkel érkezzen. És ha az jó, hát valósítsuk meg. Hollandiából például azért hoztak első díjat kollégáim egy rangos informatikaversenyről, mert nálunk úgy tanítják az algoritmusokat, hogy eltáncoltatják azokat. Tusványosi szereplésünknek is pozitív a visszhangja, számos tehetséggondozó programunk igyekszik másként nevelni a fiatalokat, mint ahogy azt a skolasztikus iskolarendszer teszi.
– Melyek most a legfontosabb teendők, tervek a Sapientián?
– Egyrészt a mesteri és doktori képzések kiépítése. Az egyetem ugyanis hosszú távon nem attól lesz jó, ha mindenhez csak alapszinten fogunk hozzá, hanem ha van egy-két olyan csapás, ahol az oktatás teljes vertikumát megteremtjük a mesteri és doktorképzéssel együtt. A mesteriket már elindítottuk, a doktori iskola pedig ezek hároméves működése után rajtolhat. De a székelyföldi városokban is vannak feladataink. Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen tervezünk kihelyezett tagozatok beindítani. Nem levelező szakot akarunk „telepíteni”, hanem rendes egyetemi képzést nyújtani. Épp ezért egyelőre csak a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakot indítjuk el ősztől, az udvarhelyit még tervezgetjük, hogy felelősen és megfelelő minőségben kezdhessük majd az oktatást.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2014. március 21.

Továbbra is magyar főtanszékek nélkül a MOGYE!
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának tegnapi ülésén a magyar főtanszékek indítására vonatkozóan elutasító döntés született: a szenátus kétharmados többséggel ezek megalakítása ellen szavazott. A szenátus kétharmadát alkotó román egyetemi oktatók szavazata gyakorlatilag azt jelenti, idén sem indulhatnak el a magyar főtanszékek, annak ellenére, hogy az egyetemi akkreditáció ügyében illetékes Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) tavaly decemberben pozitívan döntött a magyar orvosi szak akkreditációját illetően. Dr. Szilágyi Tibor professzor, rektorhelyettes a Népújságnak kijelentette, hogy a döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy "sem a hétpontos egyezség nincs betartva, sem a 2011-ben életbe lépett új oktatási törvény. A szenátus úgy döntött, hogy a magyar főtanszékek kérdésének megvizsgálását egy évvel elhalasztják". A rektorhelyettes hozzátette, a szenátus román tagjai magát a magyar orvosképzés akkreditációját is vitatták, nem tartva teljes értékűnek az ARACIS erre vonatkozó döntését, mondván, az akkreditáció akkor lesz igazi, ha sikeresen lezárul még egy ARACIS-látogatás. "Olyan kijelentés is elhangzott, hogy a magyar főtanszékekre, a kisebbségi oktatásra vonatkozó passzust csak a Hivatalos Közlöny nyomtatása során "útközben" csempészték be az új oktatási törvénybe, ez nem is volt jóváhagyva. A szenátusi elutasítás az idei felvételi vizsgát nem befolyásolja, minden marad a régiben. Hogy mi milyen lépéseket foganatosítunk, meg kell beszéljük a kollégákkal, most még korai erről nyilatkoznom" – mondta lapunknak a rektorhelyettes. Ami a MOGYE és a Petru Maior Egyetem közötti konzorciumot illeti, a szenátus döntése értelmében megalakítják, a részleteket erre vonatkozóan kidolgozzák, és elvben nyitottak a Sapientia felé is – tette hozzá dr. Szilágyi Tibor.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely),

2014. április 9.

Bernády György emlékezete
1864. április 10-én született Bethlenben. Édesapja, Bernády Dániel 1878. november 13-án "felvétetett Marosvásárhely szabad királyi város polgárainak sorába". Az 1879. augusztus 18- án kötött szerződés értelmében – miután befizette a város majorsági pénztárába a kirótt illetményt, és patikavásárlási engedélyt kapott – megvásárolta özvegy Görög Józsefnétől az Aranyszarvas nevű főtéri gyógyszertárat. Hagyomány a családban Aeszkulapiosz szolgálata: a nagyapa fizikus-patikárius, kirurgus orvos, az apa, Bernády Dániel kitüntetéssel szerzi meg a gyógyszerészdiplomát.
Bernády György iskolai tanulmányait Besztercén kezdte el, majd 1878-tól a marosvásárhelyi Református Kollégium diákja volt, ahol 1882. június 30-án érettségizett. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte. Előbb gyógyszerészi (1885), majd – katonai szolgálatának teljesítése után – gyógyszerészdoktori címet szerzett (1888), aztán állam- és jogtudományi oklevelet (1896). Közéleti szereplését 1896-ban kezdi, amikor szabadelvű programmal Marosvásárhelyen országgyűlési képviselőnek választják. 1900-ban rendőrfőkapitány, majd 1902. március 8-án "közfelkiáltással" polgármesternek választják. Polgármesterségének kezdetén a város lélekszáma 19.522, mely 1915-re 10.000 fővel gyarapodott. Már programbeszédében megígérte, hogy "egy új várost építek!" 1913-ban sok és nagyméretű épület használatba adása után nyilatkozta: "lelki szemeimmel hazafias gyönyörűségtől eltelten látom, hogy miként fog Marosvásárhely népe művészeink alkotásainak nyomán gondolkodásban, érzésben nemesbülni, tudásban, ismeretekben gazdagodni, anyagiakban fejlődni és erősbödni." Nevéhez fűződik Marosvásárhely modern városközpontjának kialakítása, villany- és vízvezetékkel való ellátása, a közigazgatás újjászervezése, intézményhálózat létrehozása, középületek, gyárak (gázfejlesztő üzem, közüzemek épületei, raktárépületek, téglagyárak növelése, korszerűsítése, közvágóhíd, vámházak, kertészet és üvegházak) építése. Polgármestersége alatt épült a mára már a város jelképévé vált Városházán és Közművelődési Palotán kívül többek között: öt elemi iskola, a polgári iskola (ma Petru Maior egyetem), a felsőkereskedelmi iskola (ma Petru Maior egyetem), a leánygimnázium (ma Papiu Ilarian líceum), a katonai alreál iskola (ma orvosi egyetem), a kereskedelmi és iparkamara, továbbá 117 új utca nyitása, 3000 telek kialakítása, a Maros szabályozása (a Lenarduzzi céggel köt erre szerződést), gátépítés, a műcsatorna és hidak építése, víztisztító üzem, víztározók, szennyvíztelep építése, gyermekmenhely (ma tbc-klinika), a Polgári Sportlövöde (ma vendéglő a Somostetőn) létrehozása is a nevéhez fűződik. Itt kell megemlíteni munkatársait, a város főépítészeit, akik művének megvalósításában segítségére voltak: Steibel Andor, Flesch Adolf és Radó Sándor. Nagyívű terveit az I. világháború törte kettébe. Tervei között szerepelt egy vármegyeháza, színház, képzőművészeti ház, iparművészeti iskola, kaszinó, süketnémák részére egy intézmény, tbc-szanatórium építése a Somostetőn (melynek kanalizálása is nevéhez fűződik). 1913-ban mint m. kir. udvari tanácsost saját kérésére felmentik főispánná kinevezése miatt. 1917-ig volt a város főispánja. A Nyílt Levél című kiadványban 1920-ban azt írta: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak." 1926–29 között ismét polgármester. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból és megalakította a Polgári és Demokratikus Blokkot. Gondnoksága idején számos alapítványt hoz létre (egyet 1936 áprilisában, korán elhalt és forrón szeretett leánya, Györgyike emlékére), és erre ösztönzi kollégáit is. Pontosságára jellemző, hogy a 15 évi polgármestersége alatt tartott mintegy 90 elöljárósági gyűlésről csupán hatszor hiányzott! 1934-ben a 70. születésnapjára festi meg képmását Bordi András (szintén a kollégium diákja volt). Gagyi László diák, későbbi tanító, író a következő sorokkal ünnepelte: "Több egy tett, mint száz csiszolt beszéd, a tanulságot húsában hordja már egy új jövőért küzdő nemzedék. Vajon mi húsunkba hordjuk-e a tanulságot?" A festmény az iskola államosításáig a kollégium dísztermének falán függött. Négy felesége volt. Madarász Erzsébettel (aki egyébként cigány származású volt) 24 évig élt együtt, 1913-ban elváltak. Következő hitvese egy dúsgazdag, nagy műveltségű, osztrák származású asszony, a volt budapesti főpolgármester, Heltai Ferenc özvegye. Házasságuk nagyon rövid, másfél évet tart. 1916-ban házasodik utoljára, negyedik felesége élete végéig társa marad. Második házasságában örökbe fogadtak egy kislányt, egy zsidó pék árván maradt csecsemőjét, aki később Drezdában tanult, Bernády Margit tanárnő lesz. Egyetlen édesgyermeke, Györgyike 1919-ben születik negyedik házasságában, akit viszont fiatalon, 17 évesen veszítenek el! Bernády kevéssel éli túl gyermekét, meghalt Marosvásárhelyen 1938. október 22-én. Mint a Református Kollégium főgondnokát (1923-tól), az iskola dísztermében ravatalozták fel, s koporsója mellett a kollégium diákjai álltak díszőrséget és kísérték utolsó útjára a református temetőkertbe. Lakóháza a Szentgyörgy utcában állott, irodájának bútorait, könyvtárát a református plébánián őrizték. Ma a Kultúrpalotában állandó kiállításon látogatható Bernády dolgozószobája. A történelem úgy hozta, hogy a város polgárságának csak 1994-ben nyílt lehetősége, hogy hálája jeléül, a róla elnevezett téren szobrot állítson (a szovátai Bocskay Vince alkotása) emlékének. Nevét viseli az 1992-ben létrehozott Közművelődési Alapítvány, az 1995-ben megnyílt kultúrközpont (Bernády Ház). Halálának 60. évfordulóján – a tiszteletére szervezett Bernády Napok keretén belül – 1998. október 16-án avatták fel mellszobrát (Hunyadi László alkotása) a Kultúrpalotában, a Tükörterem előtt. 2002 októberében, polgármesterré választásának 100. évfordulójára, Kolozsvári Puskás Sándor Bernády Györgyöt ábrázoló domborművét helyezték el a Maros Megyei Tanács épületében.
Irodalom:
• Magyar Életrajzi Lexikon – Magyar Elektronikus Könyvtár
• Bernády György képviselő életrajza – Magyar Országgyűlési Almanach 1897- 1901
• Bernády Napok eseményei – Népújság, 1999. november
• A Bernády Alapítvány Házának felújítása – RMDSZ- tájékoztató
• Keresztes Gyula: Marosvásárhely szecessziós épületei, Dipfescar Kiadó, Mvhely, 2000
• Bernády György emlékezete, Impress Kiadó, Marosvásárhely, 1999
• Marosi Barna: Megbolydult világ, Bukarest, 1974. Népújság (Marosvásárhely)

2014. június 26.

Megszüntetnek hat magyar szakot a BBTE-n
Hat magyar tannyelvű szakot szüntetnek meg a következő tanévtől a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az oktatási minisztérium által kedden közvitára bocsátott határozattervezet alapján.
A szaktárca elképzelése szerint ősztől az ország 33 állami és magán felsőoktatási intézményében összesen 120 – főként idegen tannyelvű – szakot törölnének el, a korábbi években beiratkozott hallgatók ugyanakkor még befejezhetnék a képzést.
Az intézkedés a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi, valamint a Pszichológia és Neveléstudományok Karát érinti: ez utóbbin a magyar tannyelvű pedagógia szakon nem indítanak már új évfolyamot.
A közgazdasági kar esetében a tervezet több szakot is érint: a kereskedelem, a turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon megszüntetik a magyar tannyelvű nappali és levelező tagozatot is, emellett a marketing, valamint a pénzügy és bank szakokon is felfüggesztik a levelező tagozatot, de ősztől már a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozaton működő vállalatgazdaságot sem indítják el.
Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese a Krónikának elmondta: az egyetemen csak azok a szakok fognak megszűnni, amelyek felfüggesztését a felsőoktatási intézmény igényelte, ezeknek a listáját tartalmazza a tervezet. Mint kifejtette: nem volt értelme olyan szakokat továbbvinni, amelyek nem felelnek meg a tudományos igényeknek, nem életképesek, illetve alacsony velük szemben a piaci kereslet. „Mi kértük, hogy szüntessék meg ezeket a szakokat, nem arról van szó, hogy felülről diktáltak az egyetemnek” – szögezte le a rektorhelyettes.
Soós Anna hangsúlyozta: a megszűnő tagozatok helyett a BBTE ősztől új magyar tannyelvű szakokat indít, így a diákok várhatóan ugyanannyi helyre jelentkezhetnek, amennyire eddig. „Az igazi gondot az jelenti, hogy az újonnan jóváhagyott szakok még nem jelentek meg a Hivatalos Közlönyben” – tette hozzá Soós Anna.
Ősztől alapképzésen három, magiszteri szinten pedig két új magyar szakot indít a BBTE. A Közgazdasági Karon gazdasági informatika, a Bölcsészettudományi Karon kultúratudomány/művelődésszervező szak indul, Sepsiszentgyörgyön pedig környezettudomány-képzésre jelentkezhetnek a diákok. A magiszteri képzésen a Matematika és Informatika Karon indul adatelemzés- és modellezés szak, pszichológia karon pedig a hatékony tanulási stratégiák szakra lehet jelentkezni.
A BBTE-n emellett megszűnik két német tannyelvű szak a Közgazdaság, kettő a Történelem és Filozófia, egy pedig a Kémia és Vegyészmérnöki Karon, ez utóbbin pedig egy angol szakot is felfüggesztenek, a Fizika Karon pedig egy román szakkal indul kevesebb. Kolozsváron ugyanakkor az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen négy levelező és egy nappali tagozatos szakot függesztenek fel.
Az oktatási tárca intézkedése más erdélyi városokban is több felsőoktatási intézményt érint: a tervek szerint szakokat szüntetnek meg az aradi Aurel Vlaicu és a Vasile Goldiş Nyugati Egyetemen, a brassói Transilvania Egyetemen és a George Bariţiu Egyetemen, illetve a nagyszebeni Lucian Blaga és a Román-Német Egyetemen.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Petru Maior Tudományegyetemen is kevesebb szak indul, Temesváron pedig a Műszaki Egyetem, a Bánsági Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, valamint a Nyugati Tudományegyetem érintett.
Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

2014. július 5.

Ballagtak a MOGYE végzettjei
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) több mint 800 végzettje ballagott július 4-én, pénteken a Sportcsarnokban, az ünnepélyen az egyetem képviselői mellett jelen volt Răzvan Theodorescu akadémikus, Ciprian Dobre megyei tanácselnök, Vasile Oprea alprefektus és Dorin Florea polgármester.
Amint dr. Szabó Béla professzor, a magyar oktatók képviselője hangsúlyozta, az egyetemi évek pezsgését, a vizsgák záros határidőit a további folyamatos képzés, az orvosi hivatás lelkiismeretes és felelősségteljes gyakorlása váltja fel, a siker pedig eljön, de sok lemondás, áldozatvállalás árán. A ballagási ünnepségen dr. Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora mondott köszöntőbeszédet, gratulált az újabb fiatal orvos-, gyógyszerész- és fogorvosnemzedéknek, illetve a rövidtávú képzések végzettjeinek, e szakmák „nagyköveteinek”, akik, mint mondta, bizonyos benne, hogy megállják helyüket e folyamatosan, dinamikusan változó világban. A multikulturális környezet nyújtotta fejlődési lehetőségeket érintőlegesen említő rektorral szemben Răzvan Theodorescu akadémikus, volt kulturális miniszter több ízben is méltatta az orvostudomány fejlettségét Erdélyben, Bethlen Gábor fejedelemsége idején, a kulturális intézményeknek – többek közt a Teleki könyvtárnak – a szerepét az orvostudomány fejlődésében. „A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem európai színvonalú felsőoktatási intézmény, amelynek végzettjei a legszebb hivatást, az orvosi hivatást gyakorolhatják majd. Romániának és Európának szüksége van ránk” – tette hozzá.
A MOGYE szenátusának elnöke, dr. Constantin Copotoiu kijelentette: a „fehér köpenyes” hivatás a betegek iránti alázatot követeli meg, felelősséggel és sok tanulással jár, az orvosi hivatás nem irigy, és nem hivalkodó. Dr. Szabó Béla professzor a magyar oktatók képviseletében szólalt fel magyar nyelven, hangsúlyozva, az orvosi eskütétel az elmúlt 6 év kemény, áldozatos munkájának zárómomentuma. „A nehézségek azonban nem érnek itt véget, hiszen e fiatalok olyan életpályát választottak, amely rengeteg sikerélménnyel, erőfeszítéssel, de kudarccal is jár. Számvetés ideje van, az egyetemi évek szép emlékei megmaradnak, ugyanakkor az eddigi vizsgák záros határidőit a folyamatos képzés, az orvosi hivatás lelkiismeretes és felelősségteljes gyakorlása váltja fel. A majdani sikerek sok lemondással járnak azok számára, akik életüket annak szentelik, hogy mások szenvedéseit enyhítsék” – hangsúlyozta. A magyar oktatók képviselője elmondta, az egyetem belső vívódásait bizonyára megérezték a hallgatók is, akik számára a MOGYE nem biztosította azt a széles körű oktatási formát, amit a tanügyi törvény lehetővé tesz, a hatóságok pedig semmit nem tettek a törvény betartatása érdekében. „Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. A hetven éve folyó magyar nyelvű orvosképzés háttérbe szorult, de igyekszünk a legtöbbet nyújtani hallgatóinknak” – tette hozzá a professzor, kitartásra biztatva az új orvosgenerációt, arra, hogy ne morzsolódjon le, és ne siessen elhagyni szülőhelyét. Az angol évfolyamot dr. Angela Borda professzor angolul köszöntötte, majd felszólalt a Petru Maior Egyetem rektora, dr. Călin Enăchescu, Vasile Oprea alprefektus.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere az orvoselitképzés szükségességét hangsúlyozta, a vegyes – román és magyar – nyelvű orvosképzés megtartását. „Vegyes oktatási nyelvű orvosi egyetemre van szüksége Marosvásárhelynek, ahol az egyetlen mérce a tudás legyen, a cél az elitképzés, nem pedig az elszakadás. Harmóniára van szükség, nem konfliktusra” – zárta túlfűtött beszédét a polgármester. Ciprian Dobre megyei tanácselnök szerint „a MOGYE különbözik a többi romániai egyetemtől, a MOGYE fontos, hiszen egy kormány bukott meg egyesek politikai ambíciói miatt. Több nyelv ismerete gazdagabbá teszi az embereket, ez mindannyiunk közös célja. A megszerzett tudást senki nem veheti el tőlünk” – tette hozzá.
A felszólalók közt voltak az évfolyamelső végzettek is: Cosmina Marian (általános orvosi kar – román tagozat), Kovács Andrea (általános orvosi kar – magyar tagozat), Jonsson Karl Jonny (általános orvosi kar – angol tagozat), Temistocle Despina Luciana (fogorvosi kar), Bíró István-Lóránt (gyógyszerészeti kar), Parfene Alina-Larisa (3-4 éves képzések). Az ünnepség az orvosi eskü letételével zárult.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 24.

Együtt vagy külön utakon? (Magyar egyetemi oktatásról Tusványoson)
Minőség vagy létszám – S hol a magyar egyetem? témával a Kós Károly sátorban tegnap rendezett vitán azt taglalták a meghívottak – Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Nagy László, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Vass Levente orvos, a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány alelnöke –, hogy az állami egyetem magyar tagozata és a magánegyetemként bejegyzett, de közszolgálatot betöltő erdélyi magyar egyetemek ellenfelek, avagy kiegészítik egymást, egy célt szolgálnak.
Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke az ukrajnai magyar oktatás helyzetét taglalta. A beszélgetés moderátora Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi alelnöke volt.
Horváth Gizella elmondta, a PKE és a Sapientia magánegyetemként besorolt, holott sokkal több annál, nem piaci alapon működnek, hisz küldetésük, hivatásuk van: megtartani a magyar közösséget Romániában. Dávid László kiegészítette, a két egyetem közszolgálati, azért jött létre, mert az akkori hivatalos román hatalom nem egyezett bele az állami magyar egyetem felállításába. Céljuk, hogy minél több magyar fiatal maradjon itthon. Kötelességük minőségi oktatást biztosítani és kiszolgálni a régiót.
Nagy László szerint a magyar felsőoktatásnak az állami egyetemen a helye. Az európai hagyományok szerint a legjobb egyetemek az államiak, a magánegyetemek kiegészítik az állami oktatást. A BBTE minden olyan szakon, amelyre igény van, indít képzést. Hangsúlyozta, egy magyar diákra a román állam kétszer annyit költ, mint egy románra. Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani, minél több szakot kell indítani. Hangoztatta, nem szabad átvinni magánszférába a támogatott szakokat. A Sapientia indulásakor azt a célt határozták meg, hogy hiányszakokon indítanak képzést, ehhez képest most ütközések vannak, több párhuzamos szak jött lére a Sapientián vagy a PKE-n. Ennek következménye, hogy kevesebb diák kapja meg a román állami támogatást. Dávid László pontosított, céljuk megmaradt, közel 60 százalékban mérnöki képzésük van, igaz, vannak átfedések is, de többségében a BBTE indított olyan szakot, amit előzőleg ők már lefedtek. Megérti azt is – tette hozzá –, ha Székelyföld városaiba nem telepítenek oktatást, elvész a régió. Ezt elkerülendő egyetemi környezetet, tudományos kutatómunkával kiegészült alapot kell teremteni, ezért három központban működik a Sapientia: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Céljuk a minőségi oktatás és a közösség szolgálata. A Sapientia Kolozsvár-központú, mivel adott helyhez adott minőség társul, jelenlétüknek szimbolikus tartalma is van, de nem akarnak a BBTE konkurense lenni. Mindkét egyetemnek a magyar közösség érdekeit kell szolgálnia, minden szinten minőségi magyar képzést biztosítania.
Vass Levente úgy véli, a tény, hogy minél több székelyföldi városban, valamint a Partiumban működnek kihelyezett egyetemi tagozatok, nem megy a minőség kárára, és megtartó erőként szolgálnak, hisz a mai gazdasági helyzetben sok szülő nem engedheti meg magának, hogy idegenben taníttassa gyermekét. Összeegyeztethető-e az állami és a magánoktatás – tette fel a szónoki kérdést, s meg is válaszolta: igen. Példaként a Stúdium Alapítványt hozta fel. A 15 éve alakult civil szervezet, a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás háttérintézményként működik. Szakembereik 80 százaléka magánegyetemen tanult, és az állami oktatás támogatásáért dolgozik. Horváth Gizella elmondta, a PKE számára nem a BBTE jelent konkurenciát, hanem a nagyváradi román egyetem, hiszen a mai gazdasági helyzetben sokan nem engedhetik meg a más városban való tartózkodást. Az állami és ún. magánegyetem együttműködését célzó érdeklődésre Nagy László kifejtette, ő optimista, elmondta, az utóbbi években közeledtek, közös konferenciákat szerveztek, kutatásokat végeztek.
Dávid László ecsetelte, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetem és a Petru Maior Egyetem konzorciumot hozott létre. A Sapientia kivár, de úgy látja, abból az együttműködésből a magyar oktatás számára nem származik előny. Feltette a kérdést: mi lenne az állami magyar oktatással, ha nincs konkurencia? Kapott volna ugyanannyi magyar helyet? Ugyanolyan mértékben fejlődött volna? Versenyhelyzetben mindenik fel akar mutatni valamit, és fejleszt. Nem vagyunk egymásnak ellenségei, ugyanazt a célt szolgálják az állami és a magánnak nevezett közszolgálati egyetemek, keresik az együttműködést. Hozzátette, erdélyi jelenlétünk számaránya teljes egészében jogossá teszi egy egész egyetemi rendszer állami fenntartását. Ez nem történik meg. A Sapientia nem olyan szakokat indít, amelyek már léteznek, például a Sepsiszentgyörgyön létrehozandó központban agrármérnöki és erdészmérnöki oktatás lesz, ami nincs magyar nyelven. Tíz mesterképzőn biztosítják a továbbtanulást, lehetőséget kívánnak biztosítani a tehetséges magyarok hazatértésének vagy itthon maradásának.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. szeptember 10.

Kapunyitás előtt a Sapientia bentlakása
Egyelőre "háziaknak"
Az utolsó 500 méterhez érkeztek a munkálatok a Sapientia marosvásárhelyi karának tavaly óta épülő bentlakásánál, és remélhetőleg szeptember 15-én, tanévkezdéskor a diákszálló megnyitja kapuit első lakói előtt – nyilatkozta dr. Kelemen András, a kar dékánja. A magyar kormány finanszírozásával felépített, 240 férőhelyes bentlakásban garzon és apartman típusú lakások várnak a diákokra, eddig száz igénylés érkezett, elsősorban az elsőévesek részéről. A dékán elmondta, hogy egyelőre a Sapientia diákjainak biztosítanak szállást, a későbbiekben viszont, ha úgy alakul, más egyetemek hallgatóit is befogadják. A többszintes épületben lévő garzonok lakóinak 170, az apartmanokba beköltöző diákoknak 130 lejes bérleti díjat, illetve a közköltséget kell majd fizetniük, ugyanakkor havi 150 lej értékben étkezési jegyet is kell váltaniuk a tanintézet főépületében lévő étkezdébe. A bentlakás saját étkezdéje majd az elkövetkezőkben felépítendő második épületszárnyban kap helyet. Dr. Kelemen András arról is tájékoztatott, hogy a Sapientia marosvásárhelyi karán jövő hét elején, hétfőn indul az élet, az első úgynevezett regisztrációs hét lesz, amikor is az adminisztrációs ügyek intézése zajlik, a tanítás szeptember 22-én kezdődik, az ünnepélyes tanévnyitóra viszont csak október 3- án, az egyetem napján kerül sor.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a korábbi évekhez hasonlóan csak a diákok egy részének tud bentlakást biztosítani, a főépületben 6, a Joliot Curie utcában lévő internátusban 27 hely áll rendelkezésre. Ezekre eddig 40 diák jelentkezett, az őszi pótfelvételi után azonban még bizonyára nő az igénylők száma. A szobák kiosztását illetően az elsőéveseknél a felvételi, a többieknél a tanulmányi eredményt veszik figyelembe, pár helyet pedig a szociálisan hátrányos helyzetben lévő diákok számára tartanak fenn – tudtuk meg az egyetem titkárságán.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szeptember 10–15. között függesztik ki a bentlakási helyeket. A Petru Maior Egyetem internátusi helyeiről a tanintézet gazdasági igazgatójának távolléte miatt nem sikerült információhoz jutnunk, az azonban egyértelmű, hogy az új bentlakási épület anyagiak hiányában idén sem készült el.
n. sz. i. , Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 8.

Tizenhárom gyöngy
Emlékest Szászrégenben
A szászrégeni Eugen Nicora Művelődési Ház nagytermében tartottak emlékestet október 6-án a Humana Regun Egyesület és a művelődési ház szervezésében, ahol Tizenhárom gyöngy címmel állítottak össze az alkalomhoz illő műsort.
Bondor Renáta VI. osztályos tanuló és Géczi Jancsi, a Titán együttes zongoristája Zorán Kell ott fenn egy ország című dalával kezdte az előadást, majd Menyei Ildikó, az egyesület képviselője ünnepi bevezetőjében elmondta: "Valóban kell ott fenn egy ország, könnyebb a továbbélés, ha egy picit is hisszük, hogy van ott fenn valami, valaki. A hitből merítünk erőt és bátorságot, hogy az utunkba kerülő akadályokat és megpróbáltatásokat legyőzzük. Hogy van folytatás, és továbblépünk. A magyar nemzet is továbblépett, ápolva hőseink és mártírjaink emlékét, akik életüket áldozták nemzetünk szabadságáért. Hiába verték le a szabadságharcot, a magyar nép tovább harcolt. Fegyverrel, tollal, dallal, szóval, neveléssel küzdött a szabadságért, a magyar öntudat és kultúra megőrzéséért. És van folytatás, mert íme, ma mi is együtt vagyunk, magyar szóval és dallal, Szászrégenben, hogy méltóan ünnepeljünk, emlékezzünk".
Az ünnepi felszólalást követően Csíki Jácinta egyetemi hallgató az Eredj ha tudsz című Reményik-verset szavalta el, majd a művelődési ház Csimm-Bumm gyerek- és ifjúsági színjátszó csoportjának Tizenhárom gyöngy című előadásában ismét felelevenítették a vértanúk bátorságát és szerepét a forradalomban. Ördög Tímea, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum X. osztályos diákja, Ördög Ödön, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia másodéves hallgatója és Vajda Roland, szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum XII. osztályos diákja – mindhárman szászrégeni lakosok – alkalomhoz illő dalokat adtak elő.
Fellépett még a Fazakas Ildikó által vezetett marosvásárhelyi Fagyöngy citeracsoport, majd a Székely Rozália tanárnő irányította, a Petru Maior és a Lucian Blaga műszaki líceumok diákjaiból álló csoport – koreográfus ifj. Kovács János és Simon István – bemutatta Szabó Előd és Nagy Robert Brai 1849 című rockoratóriumát. Közreműködött a szászrégeni református egyházközség Szivárvány kórusa (karvezető Banga Gáspár). Énekelt Sándor Adél, Demeter Attila és Nagy János "Kánya".
A Bethlen Gábor Alap és a Humana Regun Egyesület által támogatott előadás záróakkordjaként az aradi vértanúk utolsó szavai hangzottak el, és azok üzenete: "Krisztusé legyen a szíved és magyar népedé az életed!"
Fábián András
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 21.

Marosvásárhelyiek a Gloria Victisen
Egy autóbusznyi középiskolás és egyetemista indult útnak Marosvásárhelyről, hogy részt vegyen az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére Budapesten szervezett Gloria Victis elnevezésű rendezvényen.
A Rákóczi Szövetség idén huszonkettedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségét, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve. A rendezvényen idén is több mint ezerháromszáz határon túli egyetemista és középiskolás vesz részt, emellett száz Kárpát-medencei középiskola több mint négyezer diákja utazhat az október 23-i Diákutaztatási Program keretében legalább egy Kárpát-medencei határ átlépésével egy másik magyar középiskolához ünnepelni.
„Marosvásárhelyről húsz egyetemista indult Budapestre, a Petru Maior Egyetemről, az orvosiról és a Sapientiáról egyaránt jelentkeztek, továbbá tizenkilenc középiskolás diák a Református Kollégiumból is részt vesz a megemlékezésen” – közölte a portálunkkal a Rákóczi Szövetség marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Benedek Zsolt, akitől megtudtuk: a Kárpát-medencei magyarság szolgálatában tevékenykedő Rákóczi Szövetség egyik legfontosabb feladatának tekinti a magyar ifjúság identitás- és összetartozás-tudatának erősítését. A Diákutaztatási Programban sikerrel pályázott Marosvásárhelyről az Avram Iancu szakképző líceum, a Bolyai Farkas Gimnázium, a Református Kollégium, Nyárádszeredából a Bocskai István Gimnázium, Segesvárról a Mircea Eliade Főgimnázium.
A szabadságvágytól áthatott magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték. Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között a forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el, közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta: Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost, Temesváron végezték ki dr. Kónya István Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban.
Az ő emlékükre október 23-án, csütörtökön az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete 17 órakor emléktáblát avat a Forradalom (volt Lenin) utca 8. szám alatt, 17.30-tól pedig a Vártemplom udvarán ünnepi beszédekkel egybekötött koszorúzással zárul a rendezvény. A Maros megyei EMNT szervezésében Velünk vagy ellenünk – 1956 címmel tart zenés, verses emlékműsort a Gondűzők színjátszó csoportja 18 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében, a belépés ingyenes.
A Magyar Dolgozók Egyesülete és a Szociáldemokrata tömörülés október 24-én 18 órakor emlékezik a forradalomra a Deus Providebit Tanulmányi Házban, meghívottak a volt politikai elítéltek. A történelmi bevezetőt Novák Zoltán történész tartja, köszöntőt mond Benedek István professzor, szavalnak a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai, táncol Kiss Vivien Bernadett és Madaras Hunor, énekel Buta Árpád Attila.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro

2014. november 1.

Október 31-én volt a Román Országos Levéltár napja
1864. október 31-én lépett életbe Romániában az Állami Levéltár szervezeti szabályzata, amely előírta, hogy az Állami Levéltárba helyezendő a minisztériumok hivatalai, tisztviselői és azok alárendelt egységei által létrehozott minden közérdekű dokumentum, amelyek konzerválása hasznos lehet az elkövetkezendőkben.
Habár az Állami Levéltár a román vajdaságok szervezeti szabályzata értelmében Havasalföldön 1831. január 1-jén, Moldvában pedig 1832. január 1-jén létesült, a levéltár napjának október 31-ét választották, mivel gyakorlatilag a már említett rendelet fektette le annak a modern intézménynek az alapjait, amely biztosította a dokumentumok konzerválását és használhatóvá tételét.
Az intézmény fejlődésének fontos állomása az 1925-ben elfogadott levéltári törvény, amely az iratmegőrzés mellett feltételeket biztosított a levéltár tudományos tevékenységének kibontakozására is.
Az 1996. évi 16. sz. törvény megjelenéséig az intézmény neve Állami Levéltár volt, azóta Országos Levéltárnak hívják.
Megyénkben a levéltár mint intézmény 1952. január 1-jén kezdte meg tevékenységét az Országos Levéltár Maros Tartományi Hivatala megnevezéssel, és hatáskörébe tartozott a mai Hargita, Kovászna és Maros megye. Azelőtt a levéltárakat a létrehozó intézmények őrizték, amelyektől az újonnan létesült intézmény fokozatosan átvette a fontosabb iratokat.
Jelenleg a Maros Megyei Levéltár a Maros vidékén élő lakosság 1369–1989 közötti időszakból való anyagi és szellemi életére vonatkozó, latin, magyar, német és román nyelven írt, 7000 irat-folyóméternyi dokumentumot őriz.
Ezt az örökséget hazai és külföldi kutatók tanulmányozzák a levéltár kutatótermében, és a kutatómunkából kiveszik részüket az intézmény munkatársai is, a levéltártant és a történelmet jól ismerő szakemberek, a levéltárban található iratok nyelvét és írásmódját ismerő munkatársak.
A Nemzeti Levéltári Alap tudományos bemutatása szakdolgozatok és A levéltár és a történetkutatás című konferenciákon tartott ismertetők révén történik, amelyeket a Petru Maior Egyetemmel és a Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Intézettel közösen tartanak. Ezen megnyilvánulásokkal párhuzamosan 2001 és 2005 között A marosi levéltár évkönyve címmel a levéltár négy kötetet is közzétett.
2012-ben a levéltár újraindította az évkönyvkiadást, amelyből eddig két kötet látott napvilágot, a 2014. évi pedig nyomdában van. Ugyanakkor kiadás előtt áll Az erdélyi levéltáros életrajzok című kötet, amelyben 40 néhai kolléga munkásságát ismertetjük.
A napokban Kolozsváron került bemutatásra Az 1918/1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei címmel – a Magyar Országos Levéltár és Románia Országos Levéltára közös kiadványaként – a kétnyelvű (magyar–román) levéltári útmutató sorozat első két kötete. Az első, amely mintaként is szolgált, a Maros Megyei Levéltár fondjegyzéke, Pál-Antal Sándor ny. levéltáros munkája. Ez a kétnyelvű kötet részletes útmutató a levéltárunk raktáraiban található 1918 előtti időszak anyagát kutatók számára.
Levéltárunk a közönség szolgálatában áll, évente több száz igazolást, másolatot és kivonatot adunk ki az általunk őrzött iratokról az igénylők számára.
Az állampolgárok jobb tájékoztatása érdekében az Országos Levéltár megkereshető az interneten is a www.arhivelenationale.ro címen, ahol az érdeklődő megtalálja az országban lévő levéltárak által őrzött levéltári fondok és gyűjtemények lajstromát, a fondok megnevezésével, évkörével és a leltári egységek számával együtt. Ugyanott megtalálható a levéltárak címe, valamint a kérvénymodellek és a kérvényezőket eligazító magyarázó szövegek is.
A Maros Megyei Levéltár e-mail címe: [email protected].
Prof. dr. Liviu Boar, az Országos Levéltár Maros megyei fiókjának igazgatója Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-152




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék