udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
194
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 181-194
Névmutató:
Szilágyi István
2008. október 28.
A hagyományokhoz híven idén októberben is sor került az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjainak kiosztására Székelyudvarhelyen, a városháza dísztermében. Október 25-én az ünnepségen telt ház előtt vehetett át EMIA-díjat a korondi Páll Lajos költő, festő és Szilágyi István író Kolozsvárról. Varga Borbála költőnek ítélték oda az alapítvány Debüt-díját. Hídverő-díjjal jutalmazta az alapítvány kuratóriuma Márkus Béla debreceni irodalomkritikust, egyetemi tanárt magas színvonalú műveiért. Életmű-díjat ebben az évben nem adtak át, köszöntötték viszont a hetvenéves írókat és költőket. Gálfalvi Zsolt írói, szerkesztői, irodalomszervezői munkásságát közelgő hetvenötödik születésnapja alkalmából Pomogáts Béla irodalomtudós méltatta. Cseke Péter egyetemi tanár értékelte ki az alapítvány által kiírt szociográfiai riportpályázatot, melynek végeredménye, a rendkívül erős mezőnynek is köszönhetően, megosztott második díj lett. A Babes–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos magiszteri hallgatói közül Berszán Rékát Középajtáról, Dénes Emesét Varságról írt riportjáért tüntette ki a kuratórium. Zörgő Noémi és Ferencz Zsolt a Művelődés különdíjában részesült, az oklevelet és a díjat a lap főszerkesztője, Szabó Zsolt nyújtotta át. A közönség külön örömére az ünnepélyen bemutatkoztak az újonnan megalakult Udvarhelyi Székely Filharmonikusok. /R. Kiss Kornélia: Díjkiosztó gála Székelyudvarhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2008. október 31.
Búcsúzik olvasóitól az Irodalmi Jelen. Az aradi irodalmi folyóirat októberi, utolsó nyomtatott lapszámában Hét év címmel Böszörményi Zoltán főszerkesztő és tulajdonos vázolta fel a lap papíralapú változatának megszűnéséhez vezető okokat. „Sok mindent megvalósítottunk terveinkből, elképzeléseinkből, mégsem eleget. Hét év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy érdekközösségek által irányított irodalomban, melyre néhol a politikum is rányomja a bélyegét, kimagasló eredményt érjünk el” – írta Böszörményi, leszögezve, hogy „az Irodalmi Jelen a magyar nyelven megjelenő irodalmi lapok palettáján nem egy volt a sok közül, hanem az irodalmi folyóirat, melyre oda kellett figyelni”. A lapot novembertől a www.irodalmijelen.hu honlapon követhetik figyelemmel olvasói. A hetvenéves Szilágyi István életművének szentel nagy teret a Székelyföld októberi száma. A csíkszeredai kulturális folyóirat Márkus Béla, Karádi Zsolt, Mester Béla és G. Kiss Valéria tanulmányaival, valamint Fekete Vince versével köszöntötte a Kolozsváron élő írót. Nádas Péter Saját halál című művéről született tanulmányokat mellékel külön „munkafüzetben” októberi lapszámához a Látó. A marosvásárhelyi szépirodalmi folyóiratban Lövétei Lázár László Nagy költő „kisebb” versei címmel emlékezett a 95 éve született Jékely Zoltánra. /Lapszempont. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./2008. november 10.
Budapesten a Magyar Írószövetség tagjai október 23-án megkoszorúzták a székház falán elhelyezett, a forradalom emlékét megörökítő emléktáblát, valamint a Gérecz Attila-emléktáblát. Ezt követően a szokásoknak megfelelően átadták az Arany János-díjakat. 2008-ban Arany János-díjat kapott Marsall László Kossuth-díjas költő és Szilágyi István Kossuth-díjas író, a Helikon főszerkesztője. A díjazottak munkásságát Mezey Katalin költő és Márkus Béla irodalomtörténész méltatta. /Hírek. = Helikon(Kolozsvár), nov. 10./2008. november 15.
Márciustól Balázs Imre József vette át a Korunk folyóirat főszerkesztői teendőit. Azért merte elvállalni, mert 1999 óta dolgozik a lapnál. A tematikus szerkesztés megmarad, de a témát sok szempontból, és alaposan fogják körüljárni. Jelenleg nincs olyan lapterjesztői hálózat Romániában, amelyik minden magyarlakta városba elvinné a folyóiratot. Az internetes változattal azokhoz az olvasókhoz tud eljutni a Korunk, akik másként nem olvashatnák el. A májusi számtól jelen vannak a magyarországi országos lapterjesztői hálózatban. 1990-től, amikor Kántor Lajos vette át a főszerkesztői teendőket, időről időre változott a szerkesztői csapat. A változás után Salat Levente, Visky András dolgozott itt, aztán Selyem Zsuzsa, később Demeter Szilárd, Szabó Géza és mások. A mai szerkesztők között pedig már vannak olyanok, akik a nyolcvanas években születtek. Két új szerkesztőségi tag van, Keszeg Anna, aki a társadalomtudományi, antropológiai jellegű írásokért felel, Zakariás Ágota pedig egyrészt a Korunk Galéria szervezését vette át, másrészt a lap képanyagát és művészeti írásait szerkeszti. A Korunk nemcsak folyóirat, hanem könyvkiadó, képzőművészeti galéria is, és egyfajta képzési központtá is vált /Korunk Akadémia néven futó programok/. Szabadegyetemi jellegű előadásokra is sor kerül. Balázs Imre József emellett a BBTE magyar irodalomtudományi tanszékén 20. századi irodalmat tanít. -A mai erdélyi magyar irodalom minden generációjában vannak olyan szerzők, akik jelentős munkákat hoznak létre, Szilágyi Istvántól Király Lászlóig és Kovács András Ferenctől Láng Zsoltig, Visky Andrásig, vagy a legfiatalabbakig. Kiegyensúlyozott irodalmi élet van. /Köllő Katalin: Mindenkinek ajánlom: merjen és tudjon egyedül lenni önmagával. Beszélgetés Balázs Imre Józseffel, a Korunk főszerkesztőjével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./2008. december 6.
A magyar irodalom történeteinek szerkesztői a történeti helyzetekre adott válaszokat és a művek hatástörténetét állítják vállalkozásuk előterébe. Az kerül szóba, amit e munka szerzői lényegesnek vélnek a magyar örökség megőrzése szempontjából. Amiről nem esik szó, azt kevésbé fontosnak gondolják – így igazít el az Előszó. A Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében megjelent A magyar irodalom történetei című munkáról van szó. A 20. századi magyar irodalomról szóló fejezetek szerzőit célirányosan választották ki, egyetlen szemléleti irány változatai kaptak lehetőséget irodalomtörténet-írásra. Zavaró a kötet egészének elképesztő tematikai, szemléleti, terjedelmi és módszertani aránytalansága. Ady Endréről szóló részben nincs szó az Új s új lovat, Az eltévedt lovas vagy az Ember az embertelenségben című versekről. Nem említik Móricz Zsigmond Erdély trilógiáját, Babits Mihálynál a Jónás könyvét. Egyetlen Németh László-regény és -dráma említése sem kapott helyet a vaskos kötetben. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténete „az újabb magyar líra egyik legnagyobb alkotásának” minősítette, ennek ellenére ez a vers csak néhány sort kapott az irodalomtörténetben, továbbá Illyés Gyula költészete is hiányzik a kötetből. Sütő András regénye, az Anyám könnyű álmot ígér sem kapott említést. Nagy művészeket teljesen mellőztek, miközben jelentéktelen alkotók kapnak néhány sort. Érthetetlen Tamási Áron szépirodalmi munkásságának kihagyása. Az Ábel a rengetegben irodalmunk klasszikus értéke, éppúgy, mint Tamási legjobb novellái és színpadi játékai. Hiányzik Kányádi Sándor, de Szilágyi István művei sem kaptak helyet A magyar irodalom történeteiben. Szemléleti elfogultság, hogy a sok folyóiratportré között sem a Válasz, sem a Magyar Csillag nem kapott helyet. Juhász Ferenc, Nagy László, Kormos István és Csoóri Sándor egyetlen tanulmányba foglaltan szerepel, „az 1945 utáni költői népiesség” kategóriájába sorolják őket. Együtt sem kapnak annyi helyet a kötetben, mint például a külön-külön tanulmányban elemzett Domokos István, Kertész Imre, Bodor Ádám és még sokan mások. Az avantgárd és neoavantgárd jelenségek aránytalanul nagy helyet élveznek a kötet sok írásában. A szemléleti elfogultság tüntető dokumentuma az, hogy Nagy Gáspár művészetét csak azért említi a kötet egyik tanulmánya, mert egy ironikus verse, az ún. nyelvkritikus költészet manifesztumának rekonstruálása eredeti dánból és honi sajt(ó)ból „a neovantgárd poétika lényeges jegyeit mutatja fel”. A határon túli magyar irodalmakat nézve is az elképesztő aránytalanság és szemléleti elfogultság jellemzi a könyvet. (Görömbei András: A másik magyar irodalom (Vázlat), Kortárs, 2008. szeptember) /B. D. : Milyen legyen? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./2009. január 22.
Az erdélyi magyar kulturális folyóiratok sikeres évként könyvelték el a 2008-as esztendőt: műfordítói műhely, kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, szabadegyetemi előadássorozat, könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók szerveződnek a lapok védnöksége alatt, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kiadványok weboldalai is. Az 1990-ben átalakult Utunk volt a közvetlen előzménye a Kolozsváron szerkesztett Helikon című lapnak, de az irodalmi folyóirat múltja még régebbre nyúlik vissza, így nem véletlen, hogy a lap nevében az Erdélyi Helikonra is történik utalás – mondta el Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztő-helyettese. „Megpróbáljuk ébren tartani az irodalmi emlékezetet különböző, nem is olyan rég még kortárs szerzőkről szóló tanulmányok, összeállítások és visszaemlékezések révén” – ismertette a Szilágyi István főszerkesztésében megjelenő lap szerkesztési elveit Karácsonyi. A helikon.ro weboldalon olvashatók a nyomtatásban megjelent szövegek, lehet, hogy a közeljövőben itt önálló rovatok is indulnak majd. Tavalyi két új szerkesztő, Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt került a laphoz, és nekik köszönhetően állandósult a film- és az interjúrovat, ugyanakkor megerősödött a kritikarovat is. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője beszámolója szerint a folyóirat 1200–1500-as példányszámban jelenik meg havonta, de a www.korunk.org címen elérhető honlap olvasóinak száma havonta közel tízszerese a nyomtatott példányok számának. A Korunk a teljes kultúráról tájékoztatást kíván nyújtani, legfontosabb műfajuk tanulmány. Minden lapszámunkban van egy-egy tematikus összeállítás, ez jó lehetőséget biztosít, hogy nyitottak maradjanak több kultúra, több tudományág felé. A Korunk nem csupán folyóirat, hanem komplex intézményhálózat. A Korunk Akadémián kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, műfordítói műhely, szabadegyetemi előadássorozat működik. A Korunk Galéria 1973 óta szervez kiállításokat. Tizenöt éve működik könyvkiadójuk, a Komp-Press, amelyik a tudományos és művészeti könyvek piacán az egyik legjelentősebb kiadó Erdélyben, évente mintegy tíz könyvcímet jelentet meg. 2008-ban a Korunk bekerült a magyarországi országos lapterjesztői hálózatba. A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó-s szerkesztők kezdeményezésére – emlékeztetett Szabó Róbert Csaba, a folyóirat főszerkesztő-helyettese. A főszerkesztő Kovács András Ferenc költő. A lato. ro címen a nyomtatott lap teljes anyaga hozzáférhető a világhálón. A folyóirat legfőbb műhelye a Látó Irodalmi Színpad. Hatvanadik születésnapját ünnepelte tavaly a kolozsvári Művelődés című közművelődési folyóirat, amely 1956-tól a Művelődési Minisztérium lapja volt – akkor Művelődési Útmutató címen Bukarestben szerkesztették –, a lap a nyolcvanas évekbeli rövid kényszerszünet után 1990-ben indult újra Kolozsváron – mondta el Szabó Zsolt egyetemi tanár, aki immár tizennyolcadik éve tölti be a Művelődés főszerkesztői tisztét. A havonta ezerkétszáz példányban megjelenő folyóirat kezdetben a kultúra és a tudomány minden területével foglalkozott, majd a helytörténeti témák és tudománynépszerűsítés felé fordultak, foglalkoznak faluszociológiával, falufejlesztéssel és az ezzel kapcsolatos társadalmi együttműködés gyakorlati kérdéseivel is. A folyóirat rendszeresen szervez kiállításokat és találkozókat. A folyóirat digitalizálása folyamatban van, egyelőre a 2005-ös és az azt követő évfolyamok érhetők el a www.muvelodes.ro weboldalon. „A legnagyobb eredmény az, hogy sikerült talpon maradni” – vonta meg a hatvanadik év mérlegét a főszerkesztő. A csíkszeredai Székelyföld kulturális havilap létrejöttét a Hargita Megyei Önkormányzat kezdeményezte, élén az akkori polgármesterrel, Kolumbán Gáborral –1997-ben indult Ferenczes István főszerkesztő vezetésével a folyóirat, amely köré tömörültek az 1990-es évek elején és derekán feltűnt fiatal alkotók: Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos. „Úgyszólván előzmény nélküli volt a lap, hiszen a Székelyföldnek mindent a nulláról kellett kezdenie: megteremteni az infrastruktúrát, kialakítani a klientúrát, olvasótábort, terjesztőhálózatot” – ismertette a kezdeteket Fekete Vince költő, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Átlagosan kétezres példányszámban jelenik meg a lap, de volt olyan számuk is, amelyből utána kellett nyomtatni, és több mint ezer előfizetőjük van nemcsak Erdélyből, hanem szinte a világ minden részéről, a www.hargitakiado.ro weboldalon pedig teljes terjedelmében olvasható a Székelyföld. A folyóirat terjedelmének nem egészen egyharmadát a szépirodalom teszi ki, emellett különféle rovataik vannak, mint az Academica Transsylvanica, Ujjlenyomat, Ködoszlás, Aranyág, Kelet Népe, Scripta Mundi, Literata Hungarica, Műteremtés, amelyekben portréinterjúkat, kordokumentumokat, oral-historyt, történelmi és szépirodalmi tanulmányokat, néprajzi írásokat, a csángókkal foglalkozó munkákat, magyar és világirodalmi figyelőt, színházi rovatot, politikai vagy képzőművészeti írásokat találhat az olvasó. A Székelyföld több könyvbemutatót és folyóirat-bemutatót is tervez 2009-re. A Várad című, Nagyváradon megjelenő, irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi folyóiratot 2002-ben alapította meg a Nagyváradi Ady Társaság, 2006 elején pedig a lap komolyabb anyagi támogatás reményében átkerült a Bihar Megyei Tanács kiadásába – foglalta össze röviden a Várad történetét Szűcs László főszerkesztő. A havi 300–500 példányban megjelenő folyóiratnak erdélyi és magyarországi előfizetői is vannak. A www.varad.ro weboldalt a közelmúltban átalakították, mert a partiumi régió kulturális portáljává kívánják fejleszteni azt, a nyomtatott folyóirat tartamát pedig a www.varadlap.ro oldalon találhatják meg az érdeklődők. A folyóirathoz kötődő legsikeresebb rendezvény, a havonta sorra kerülő, immár harmadik évadát élő Törzsasztal-beszélgetéssorozat, amelynek közismert, többnyire Magyarországon élő írók a meghívottjai. /Kultúra papíron és a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./2009. március 23.
Március 21-én Marosvásárhelyen a Színházművészeti Egyetem előcsarnokában látta vendégül a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat írói körét, szerkesztőit a Látó folyóirat Irodalmi Színpada. A beszélgetésen Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője, Király László, Karácsonyi Zsolt és Papp Attila Zsolt olvasott fel verseket, prózát. /Máthé Éva: Helikon a Látó-színpadon. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./2009. április 7.
Mit álmodsz? címmel Csiki László emlékestnek adott otthont április 3-án a Kolozsvár Társaság székhelye. Csiki rengeteg írásában tárgyalta, burkoltan vagy nyíltan Erdélyhez való tartozását, az itt élő kisebbségbe kényszerített magyarok hányadtatásait. „ Csiki László tíz év alatt körülbelül száz kötetet szerkesztett, egészen addig, míg át nem került az Utunkhoz. – Ő az az író volt, aki ténylegesen az írás mesterségének élt, nem csak beszélt róla – emlékezett Egyed Emese. Csiki László szerkesztőként a sebes munkatempó mellett a legalaposabb munkát végezte. Szilágyi István elmondta, hogy a Kő hull apadó kútba című regénye kéziratához Csiki körülbelül ezerötszáz megjegyzést fűzött. /Potozky László: „Aki az írás mesterségének élt”. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./2009. április 30.
„Búcsúzom most Tőled, Barátom, a magyar írók közösségének nevében is: nyugodjál békében, kísérjen és őrizzen meg szeretetünk” – hangzottak Pomogáts Béla búcsúszavai április 29-én a Házsongárdi temető kápolnája melletti téren, ahol pályatársak, barátok, ismerősök, valamint a család vett végső búcsút Lászlóffy Aladártól. A Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő temetésén Kádár István római katolikus esperes-plébános tartott gyászmisét. Pomogáts Béla mellett, aki a Magyar Írószövetség nevében búcsúzott, gyászbeszédet mondott Popa Mircea, tudományos kutató, a Román Akadémia, valamint a Román Írószövetség nevében, Szakolczay Lajos író, a magyarországi íróbarátok részéről. A sírnál Szilágyi István író, a Helikon főszerkesztője vett búcsút Lászlóffy Aladártól, a folyóirat főmunkatársától. /Végső búcsú Lászlóffy Aladártól. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./2009. április 30.
Szilágyi István író, a Helikon főszerkesztője volt Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság meghívottja, aki regényeiről, szerkesztői munkájáról beszélt. A Bernády Házban Csíky Boldizsár mint házigazda beszélgetett a prózaíróval. /Antal Erika: A regény íratja magát. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./2009. május 5.
Jó hangulatú estet szervezett a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság a múlt héten. Csíky Boldizsár zeneszerző beszélgetett Szilágyi István kolozsvári íróval, a Hollóidő, a Kő hull apadó kútba szerzőjével. A diktatúra idején jelentős művek születtek, ma azonban nem születnek azoknál jelentősebbek. Az olvasáskultúrából a szenzációhajhászás maradt, aminek tökéletesen megfelelnek a mai, írói dossziéügyek – mondta Szilágyi István. /Nagy Botond: Alkotói párhuzamok. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./2009. május 23.
Horváth István író, költő születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretén belül emlékkonferenciát tartottak május 22-én Kolozsváron. – Száz év elegendő ahhoz, hogy kiderüljön: egy író kihull-e az idő rostájából? Horváth István esetében bebizonyosodott, hogy életműve értékes – mondta megnyitó beszédében Kötő József színháztörténész. Véleménye szerint Horváth István a kisebbségi irodalom időben és térben messze látszó irodalmi tornyát építette fel. Görömbei András akadémikus a Magyarózdi toronyalja jelentősége a magyar irodalomban címmel tartott előadást, Horváth István költészetét pedig Márkus Béla irodalomtörténész méltatta. Szilágyi István Kossuth-díjas író Horváth Istvánt, mint embert mutatta be. Cseke Péter irodalomtörténész Az otthontalanság költője címmel, Vallasek Júlia adjunktus Horváth István és a Termés címmel tartott előadást. /Jakab Judit: Horváth István emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2009. június 10.
A Helikon folyóirat június 10-i számát az áprilisban elhunyt Lászlóffy Aladár költőnek, a folyóirat állandó munkatársának szentelte. Karácsonyi Zsolt, Széles Klára, Pomogáts Béla, Szakolczay Lajos, Czegő Zoltán, Antall István, Balázs Imre József és Szilágyi István főszerkesztő emlékeztek az elhunytra. /Helikon (Kolozsvár), jún. 10./2009. december 10.
Szilágyi István írót, a Helikon főszerkesztőjét Alföld-díjjal tüntették ki a november 5-7-e között megrendezett Debreceni Irodalmi Napok keretében. Alföld-díjat kapott továbbá Gömöri György költő, műfordító és Tarján Tamás irodalomtörténész, kritikus. Nagy Koppány Zsolttal találkozhattak az érdeklődők a Magyar Írószövetség Csikófogat rendezvénysorozatának keretében, november 4-én, Budapesten, az írószövetség székházában. Kőrösi Zoltán próza- és drámaíró, a litera.hu internetes portál főszerkesztője volt a Várad folyóirat Törzsasztal-sorozatának vendége november 13-án, Nagyváradon. /Helikon (Kolozsvár), dec. 10./2010. február 6.
Lapozó
Húsz év Helikon
Húszéves a kolozsvári irodalmi hetilap, a Helikon. Részlet az idei első szám vezércikkéből: "A lapelőd, az UTUNK szerkesztőségébe katonákat kvártélyoztak be ’89 karácsonyán, onnan kimenekítettünk két öreg írógépet, valamennyi papírt s indigót és egy doboznyi reprót s képet, hogy szöveget illusztráljunk velük, ha lesz még valaha szöveg… Ezen kellékekkel áthurcolkodtunk a főtér sarkára a nagy könyvüzlet fölé, s ott az írószövetség kolozsvári fiókjának egyik szobájában "nekiláttunk" az új folyóirat megalapításának. Ez akkor ott, a tó-tágast álló rendszerváltó valóságban lezajlott másfél-, két fertályóra alatt. Elköszöntünk két öregharcos kollégától, megegyeztünk abban, hogy leendő folyóiratunk milyen névre hallgasson, és máris elkezdtük amúgy egy álltó helyünkben fölvázolni, mit fogunk az első számban közölni. Hogy aztán hogy találunk gazdát, hol és ki fogja nekünk kinyomtatni, milyen pénzből, milyen papírra, ki és hol fogja terjeszteni, hogy azt végül el is olvassa valaki? – ilyesmikről egy szó nem esett, hisz az efféle gond immár csak arra jó, hogy ócska szegényszagú aggodalmakat teremjen, márpedig erre most semmi szükség, hiszen mi életünkben ma először olyan folyóiratszámot fogunk szerkeszteni, melynek a megjelentetését nem kell cenzornak jóváhagynia. Mert nincs cenzor; többé nincs cenzúra." (Szilágyi István főszerkesztő) * És egy írás az első Helikonból: "Tiszta nevek kellenek, mondta új lapunk főszerkesztője. Nem lepődnék meg tehát, ha visszautasítaná jelen kéziratomat. Ugyanis az én nevem bemocskolódott, mert hallgatva és szabadlábon éltem túl a Ceausescu-korszakot. Hála az Istennek, élnek közöttünk olyanok, akiknek a neve nem szennyeződött be e sötét években. Doina Cornea, Cs. Gyímesi Éva, Mircea Dinescu, Kányádi Sándor, Király Károly, Sütő András, Tőkés László és Tőkés László és Tőkés László. És sokan mások. És vannak aztán olyan nevek, amelyeknek kimondása azzal a kockázattal jár a gyanútlan beszélőre, hogy nem a saját nevét mocskolja be, hanem a száját. Egyetlen példát említenék. Az egyetlen példa: Hajdu Győző és Victor. (Tudok kettőig számolni. Ez a 2 ember ugyanaz. Ez az a 2 ember, aki egyebek mellett arra vetemedett, hogy a Szózatot is beleszője a Kondukátorhoz intézett hűségnyilatkozatába.) Neki nem ér a neve. És a többi hasonszőrűé sem. Sokaké. Hadd soroljak fel azonban végezetül még néhány tiszta nevet. Arad, Arad, Arad, Brassó, Brassó, Brassó, Bukarest, Bukarest, Bukarest, Kolozsvár, Kolozsvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyszeben, Nagyszeben. És Temesvár és Temesvár és Temesvár. És sokan mások." (K. Jakab Antal: Tiszta nevek)
B.D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. április 3.
Gyermekkorom húsvétjai
Csíkszépvízen, ahol gyermekkorom telt, nagyböjt folyamán egymással versenyeztünk, a felszegi és alszegi gyerekek, hogy ki gyűjt több pontot péntekenként, amikor a keresztútjárás állomásain elképzeltük magunkat Jézus mellett a Golgotán. Szilágyi István pap bácsi a templomban diafilmek kockáit vetítette, miközben művészien szomorú klasszikus zenét hallgattunk Majak magnójából, és nem tudtuk elhinni, hogy Jézus ennyit szenvedett értünk. Addig is jártunk moziba és néztük a cowboy-filmeket, de ezek a vetítések egészen másról szóltak, és annyira megmozgattak, hogy az iskolában napokig, egymás között is erről beszélgettünk. Titokban irigyeltük a pap bácsit, és olyan nagynak tűnt a szemünkben, amiért ilyen csodálatos mozit vetít nekünk a templomban. Aztán ahogy közeledett húsvét ünnepe, egyre több tennivaló került a templomban és a templom körül. Mint lelkes ministránsok, mindent tudni akartunk, a harangozónak és a plébános úrnak mindenben segíteni akartunk. Izgalmas volt, ahogy letakartuk a kereszteket feketevasárnap lila lepellel, aztán virágvasárnapra gyűjtöttük a pimpót, azaz barkaágat, amellyel körmenetet tartottunk. Úgy vigyáztunk ezekre az ágakra, hogy nyáron, amikor "erős idő" lett, dörgött-villámlott, édesanyánk leoltotta a villanyt, áhítattal meggyújtott egy gyertyát, a pimpót betette a kályhába, a tűzre, közben imádkoztunk, hogy Isten űzze el a nagyidőt. A legizgalmasabb nagypéntek volt, amikor nem lehetett csengetni és harangozni, csak a fakolompokkal zörgetni, és a toronyban harang helyett kelepelni. Tényleg a gólya kelepeléséhez hasonlított a kereplő hangja, amelyet a toronyban egy hajtókarral körbehajtottunk, és egy-egy fasíp odacsapódott a talpához, nagy, kerregő zajt keltve maga után. Nagypéntektől nagyszombat estig többször kellett jelezni az embereknek a harang helyett, úgyhogy felváltva versenyeztek az erősebb fiúk, hogy most ki szalad fel a toronyba, hogy az öreg harangozó, Anti bácsi helyett "elkelepelje" a "csonka misét". A szertartás alatt nagyon meglepődtünk és szomorúak lettünk, hogy az ártatlan Jézust keresztre feszítették, aztán sírba tették. De elhatároztuk, hogy őrt állunk a sírja mellett, nem engedjük, hogy ellopják a rossz emberek. Ezért nagypéntek estétől húsvét hajnaláig, a feltámadásig beosztottuk egymást, és őrködtünk. Minden órában egy másik váltás állt szolgálatba, de a legizgalmasabb az volt, hogy egy órán keresztül meg sem volt szabad szólalnunk a templomban. Így hát olvasgattunk az imakönyvből, vagy imádkoztuk a rózsafüzért. Otthon persze édesanyám, édesapám és a bátyámék készülődtek az ünnepre, takarították az udvart, főzték a tojást, előkerült a téli disznóvágásról eltett sonka, egy fonott kosár hímzett terítővel, hogy majd húsvét hajnalán vigyük szenteltetni. Elmaradhatatlan otthoni szertartás volt a bárány levágása – ez a férfiak dolga –, amelyet édesapám mindig úgy vezetett le, mint valami művész. Ahogyan felhúzta az istálló elé, ahogyan pengeéles bicskájával finoman megnyúzta, ahogyan a combokat "lesirítette", azt egyszerűen tanítani kellett volna. Mi, gyerekek megborzadva, ámulatba esve álltuk körül, meg se mertünk szólalni, miközben a legéletrevalóbb bárányból percek alatt sültnek és szenteltetnek való lesz. A bárányvágás szertartása nélkül a húsvét ünnepe sohasem volt teljes. Édesanyám celofánba takarva megsütötte a combokat, és felszeletelve készítette elő, hogy másnap reggel mehessünk az ételszentelésre.
Előtte azonban nagyszombat éjjel megbabonázott az a mennyországi hangulat, hogy kigyúlnak a fények a templomban, rázendít az orgona az allelujára és a tedeumra, felkeltjük az Úr Jézust és égő gyertyákkal éjfél körül kivonulunk a templom elé. És visszhangzik az egész falu, minden házban sötét van, de a templom fénye bevilágítja az éjszakát. Ezek a húsvét éjszakák minden évben elvarázsoltak. Nem tudtuk magunknak megmagyarázni, csak annyit fogtunk fel, hogy ez valami isteni, csodás mesevilág, amely közénk jött. Mintha az ég színpadán elhúzták volna a függönyt, és most egy kicsit belátunk, oda, ahonnan jön a titokzatos fény.
Húsvét hajnalán már korán keltünk, hogy az ételszenteléskor minél közelebb kerüljünk a templom bejáratához, hiszen onnan kezdte a pap az imát. Aki későn jött, az a sor végére állt, és oda nem jutott annyi szenteltvíz... Máig sem felejtem el, hogyan vigyáztunk otthon, még a tojáshéjra, a morzsára is, nehogy leessen a földre, mert az "meg van szentelve". A csontokat sem adtuk akkor a kutyának, hanem elégettük.
De húsvét ünnepe azért is izgalmas volt, mert a falu felső részében, a Nádon, ahol olyan finom káposzta terem, volt egy sík terep, egy kaszáló, ahol minden évben focizni szoktunk. Húsvét délutánján öregek és fiatalok, juniorok és veteránok rúgták a labdát, miközben a fél falu drukkolt a kedvenc csapatának. A felszegiek főleg a fiatal csapatot erősítették, de az öregebbek között is volt néhány olyan focista, akik már a szeredai csapatban játszottak. Ugyancsak húsvét táján, ha hóolvadás volt, csapatostól mentünk "békászni", vagyis a tócsás, sekély patakból kapkodtuk ki a hólével érkezett békákat, miközben néhány társunk egy-egy "hutyuróval", faággal koppintott a fejére, így a béka hamar megadta magát. Estére viszont meg kellett nyúznunk, mert édesanyánk csak a tiszta "békacubókot" volt hajlandó megsütni, amit aztán olyan becsben tartottunk, mint máskor a csirkecombot.
A húsvéti ünnepek hamar véget értek, mert kezdődött az iskola, a mezei munkák, megérkeztek a fecskék és a gólyák, lehetett mászkálni a természetben, ibolyát, báránylábat (kankalint) és vad boroszlánt (orgonát) szedni.
Mikor nagyobbacskák lettünk, úgy hetedikben- nyolcadikban, az erdészeti hivatal jó pénzért csemeteültetést szervezett, amelyre szinte minden gyerek jelentkezett. Ma is olyan jólesik látni azokat a fákat az út menti erdőcskében, amelyeket mi ültettünk hajdanán, a húsvéti vakáció idején.
Sebestyén Péter
Népújság (Marosvásárhely)2010. május 14.
Nagykorúsodott a Nyíló Akác fesztivál
Bihar megye – Egész nap hol beborult, hol kiderült az égbolt, végül Érmihályfalván a XVIII. Nyíló Akác Napok péntek délutáni megnyitóját „megúszták szárazon” az azon résztvevők. Most is volt felvonulás.
Délután négy órakor kezdődött meg a hivatalos megnyitó, mely, mint mindig, idén is színpompás felvonulással kezdődött. A menetben ott voltak a helyi előadócsoportok(modern– és néptáncosok, menettáncosok), az eseményen hagyományosan résztvevőholtmarosi néptánccsoport, és természetesen az óvodások, akik pár év múltán már az előttük vonult „nagyok” csoportjait fogják gyarapítani. Újdonságkét vonultak veterán autók és motorkerékpárok is, melyek már a szombat délelőtti találkozóra érkeztek.
Tízen tizennyolc éve
„Optimizmussal és hittel tekintünk az idei rendezvény elé is, mely akár nagykorúsítási ünnepségnek is nevezhető”, nyitotta meg a XVIII. Nyíló Akác Napokat Kovács Zoltán. A polgármester megköszönte a támogatóknak a nem kis mértékű segítséget, ugyanakkor felsorolta azokat, akik az elmúlt tizennyolc évben minden egyes alkalommal kivették részüket a szervezésből: Boros József, Kiss Csaba, Kovács Zoltán, Lunczer Mária, id.dr.Lunczer János, Nyakó József, id.Rencz Zoltán, id.Sütő Zoltán, Szilágyi István és Torda Imre (őket a ma déli ünnepi önkormányzati ülésen is köszöntik). A tizennyolc fesztivál már önmagában is bizonyíték az érmihályfalviak, az érmellékiek szülőföldjük iránti hűségére, mondta köszöntőjében dr.Sarkady Zsolt, hozzátéve, alprefektusként is ki kell jelentse: az anyanyelv és a kultúra által összekötött egy magyar nemzet részei vagyunk.
Testvérvárosok polgármesterei
A „magyar magyarok üdvözletét” Éles András hajdúnánási, míg a Felvidékét Czigány Zoltán tornaljai polgármester tolmácsolta (Érmihályfalva testvérvárosi kapcsolatban áll mindkét várossal). A beszédek után máris színpadi produkciók következtek, modern– és néptánc koreográfiákat látott a közönség, mely aztán az est folyamán több koncerten is részt vehetett. A kultúrházban kórusok találkozóját tartották, és ugyanott volt annak a CD–nek a bemutatója is, mely Érmihályfalva, Hajdúnánás (Magyarország), Ustron (Lengyelország) és Piest’any (Pöstyén, Szlovákia) zenészeinek közreműködésével készült, a Barátság hangjai címmel.
erdon.ro2010. szeptember 23.
Ódzsa-színház
Nagyvárad – Portréfilm Szabó József rendezőről a Duna Televízióban.
Szeptember 27-én, hétfőn 21.30 órától közvetíti a Duna Televízió Ódzsa-színház címmel Csáky Zoltán portréfilmjét Szabó József színházi rendezőről.
A nagyváradi színházkedvelők előtt közismert nevén, Ódzsa teremtette meg a ’70-es években Váradon az ún. költői színházat. A közel egyórás portréfilm az ő életútját követi nyomon szülővárosától, Székelyhídtól az írországi Sligóig. Betekintést nyerhetünk rendezői munkásságába, megismerhetjük a színházról, színészekről, irodalomról alkotott véleményét, rendezői ars poétikáját. Közben jeleneteket láthatunk nagyváradi, kolozsvári, veszprémi rendezéseiből és sok-sok Weiss István-fotót. A jeles rendezőről mint mesterről vallanak:
Szilágyi István író, Weiss István fotóművész, Miske László, Varga Vilmos és Hajdu Géza színművész. A filmet rendezte és szerkesztette: Csáky Zoltán, operatőr: Marossy Géza. erdon.ro2010. november 3.
Miért csillog könny a búzaszemeken – Az elfojtott hegyközi lázadásról
A rendszerváltó hatalmak nagy kudarca a mezőgazdaság volt, mert nem számoltak azzal az alapvető tényezővel, hogy a földműves ember, aki a földből él, nem csak fizikailag, de érzelmileg is kötődik ahhoz. Amikor az embereket szovjet típusú kollektív gazdaságokba kényszerítették, kirántották a lábuk alól a földet, többé nem érezték azt magukénak. Ez az eredményeken, a termésen meg is látszott. Ott születtek jobb eredmények, ahol egyéni érdekeltséget vezettek be. Sokan ott is hagyták a sok esetben vérrel-verítékkel megszerzett földet, és a nagyvárosok üzemeiben helyezkedtek el.
A kommunista diktatúra mindent elkövetett, hogy a földműveseket a téeszekbe kényszerítse. Ennek egyik módja az volt, hogy nagy beszolgáltatásokat vezettek be, s cséplésnél a nagygazdáktól az utolsó szem búzát is elvették. Az egyik hegyközi földművesnek hatvan mázsa búzája termett, s egy szem búzát sem vitt haza.
Ilyen körülmények között került sor 1949-ben Biharban a hegyközi lázadásra, amikor Csatárban, Tótteleken, Siterben követelték az embertelenül nagy beadások eltörlését, nyíltan ki is jelentették, hogy nem adják oda a búzájukat. A lázadók egy csoportja a községháza előtt gyülekezett, s kommunizmus-ellenes jelszavakat is hangoztattak. A hírhedt Szekuritáté nem késlekedett sokáig, csírájában igyekezett elfojtani a lázadást. Másnap egy teherautónyi szekus jött ki a Hegyközre, a hangadókat felhívták a községházára, s megkezdődtek a megtorlások. Egy Hatházi nevű embert csak a neve miatt vertek meg, azt hitték, hogy hat háza van, de válójában egy fél háza volt. Az volt a szavajárása, hogy vár a dolog az emberre. Vitéz Szilágyi Károlynak az volt a „bűne”, hogy bíró volt a régi rendszerben, és két vitézségi érmet szerzett az első világháborúban – őt is agyba-főbe verték.
Ifj. M. A. véletlenül került a tüntetők közé, őt is felhívták a községházára. Mikor belépett, behajították az egyik terembe, ahol már többen voltak, köztük az apja is. Őket másnap éjjel két órakor hozták be nagy kerülővel Váradra a Szekuritáté épületébe, ahol egy pincehelyiségbe zárták őket, ahol nem volt sem szék, sem asztal, sem ágy. Másnap egy karéj kenyeret adtak nekik enni. Ifj. M. A. éppen a kenyeret ette, mikor kihallgatásra hívták. Sajnálta otthagyni a kenyeret, nem is volt hova letegye, azt gondolta, ez lesz az „utolsó vacsora”. Így kenyérrel a kezében, kalappal a fején állított be a kihallgató tiszthez, aki éktelen haragra gerjedt. „Hogy jössz be hozzám, te paraszt?” -- kiáltott rá. A fiatalember zavarában a tiszt íróasztalára tette a kenyeret és a kalapot. „Vidd innen a mocskod!” – üvöltötte a tiszt. Erre a fiatalember a földre tette le a kenyeret. „Hogy becsülöd meg a drága román kenyeret?” – ordított rá a tiszt. Ő lehajolt, hogy felvegye, de ebben a pillanatban ütni-verni kezdték. És mikor elengedték, a hátsójába is rúgtak. Utána a fogdmegek elégedetten dörzsölték a kezüket, jöhetnek a többiek. Mindenki hasonló bánásmódban részesült.
Utána legtöbbjüket a kolozsvári hadbíróságra vitték, ahol koholt vádak alapján ítélték el őket. Id. M. A. kilenc hónap börtönt, míg I. B. négy hónapot kapott. Voltak, akik rosszabbul jártak: mikor négy nap múlva a Szekuritátéról hazavitték őket Biharra, két lövés is eldördült, állítólag szökni próbáltak. Mindez a házuk előtt történt.
Jó lett volna, ha a golyók célt tévesztettek volna.
Vajon miért csillog könny a búzaszemeken?
V. Szilágyi István, Reggeli Újság (Nagyvárad)2011. január 10.
Hívó szó, vándor időkben
RMDSZ-évfordulós dokumentumkötetet mutattak be a hétvégén Kolozsváron
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában.
A két évtizeddel ezelőtti eseményekre visszatekintő, mai emlékezéseket és dokumentumokat tartalmazó A hívó szó és a vándor idő. (Kolozsvár 1989–1990) című kötetet mutatták be a hétvégén Kolozsváron. A kiadvány az 1990 januárjában tartott első RMDSZ küldöttgyűlés évfordulója alkalmával jelent meg a Korunk-Kompress Kiadó és a Kolozsvár Társaság közös gondozásában. A résztvevőket Kántor Lajos, a könyv szerkesztője, a Kolozsvár Társaság elnöke köszöntötte.
„Ma is példaértékű, ahogyan 1990 januárjában az erdélyi magyar értelmiség képes volt alázattal, hűséggel és szolidaritással egységbe kovácsolni a számos helyi kezdeményezést, és letenni az egységes érdekvédelmi szervezet alapjait: ebben a hatalmas munkában a kolozsvári magyar értelmiségnek elsődleges szerepe volt” – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a könyvbemutatón.
Az RMDSZ elnöke szerint az is példaértékű, hogy bár az értelmiségnek nem a politikai szerepvállalás, hanem az alkotás az alapvető feladata, 1989 után többségében tudósok, írók, művészek voltak azok, akik élére álltak a kisebbségi jogküzdelemnek, és megfogalmazták a lényegében ma is érvényes célkitűzéseket. Az elmúlt két évtized politikai tanulságairól szólva Markó Béla úgy fogalmazott: szabadságot, jogot egyszer s mindenkorra kivívni nem lehet, ezt ugyanis minden nemzedéknek ki kell vívnia magának.
„Mi, akik akkor alapítói voltunk a szövetségnek, a magunk szövetségét megkötöttük, most pedig a következő generációknak is meg kell kötniük a maguk szövetségét, és ezt az esélyt, lehetőséget meg kell nekik adni” – mutatott rá beszédében Markó Béla.
A könyvbemutatón részt vett Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is, aki beszédében elmondta: 21 évvel ezelőtt is voltak olyan értelmiségiek, akik azonnal vállalták a cselekvést, olyanok, akik irányt mutattak, elméleti hátteret biztosítottak, és olyanok is, akik elsőre tudták, hogy nem akarnak aktív, politikai szerepet vállalni. A miniszter kifejtette: a kiadványból az derül ki számára, hogy ’90-ben semmi nem döntetett el végérvényesen, minden megfordítható ebben az országban, az értékrendek még nem kristályosodtak ki, még nem állnak a biztos alapok.
A kötet méltatásaként a kulturális miniszter kiemelte: ez nemcsak a lenyomata a 21 évvel ezelőtt történteknek, de útmutató, útravaló is azoknak, akik a közéleti, politikai szerepre vállalkoznak. A kordokumentumnak számító kötetből Kelemen Hunor kiemelte annak néhány olyan felvetését, amelyek 21 éve folyamatosan jelen vannak az erdélyi magyar közbeszédben.
A könyvbemutatón felszólalt több közéleti személyiség is, Gyimesi Éva egyetemi oktató, Bakk Miklós politikai elemző, Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője. A kiadványból Vindis Anrea kolozsvári színésznő olvasott fel, a rendezvényt a Concordia vonósnégyes zenéje tette hangulatosabbá. Új Magyar Szó (Bukarest)