udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
152
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-152
Névmutató:
Szonda Szabolcs
2014. szeptember 21.
Világhálón toboroznak olvasót
Kilencedik alkalommal tartott vándorgyűlést a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKTE). A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban pénteken és szombaton főként arról értekeztek, hogy miként lehet életképessé tenni napjainkban a könyvtárakat.
Többek közt Bákai Magdolna könyvtáros tartott előadást, aki a ReMeK-e hírlevélről beszélt, mint kifejtette, 2006 óta működik a könyvtárosok internetes újságjának is minősíthető kiadvány, amelyet ő is szerkeszt, és amely tartalmazza az erdélyi magyar könyvtárakhoz köthető legfontosabb híreket. Ezekből szemelgetett néhányat.
Kötődött Bákai értekezéséhez Bodnár Róbert és Kovács Eszter Könyvtárak a közösségi médiában című előadása. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár munkatársai azzal foglalkoznak, hogy miként lehet a világhálón népszerűsíteni a könyvtárakat. Méréseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az erdélyi magyarok legnagyobb hányada a facebook közösségi oldalt használja, így szerintük inkább erre érdemes információkat feltenni. Bemutatták, hogy akár ingyenes programok segítségével ezen a felületen is elérhetővé tehetik a könyvtárak a katalógusaikat.
Könyvadományokat vár az Erdélyi Magyar Gyűjtőkönyvtár
Természetesen a könyvtárak továbbra is főként a nyomtatott kiadványok gondozói és kölcsönzői kell legyenek, a vándorgyűlésen felolvasták Szonda Szabolcsnak az Erdélyi Magyar Gyűjtőkönyvtárra vonatkozó levelét. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója az ügykezelője az elmúlt héten alapított intézménynek, amelynek a fő célja, hogy minden, 1990-től kiadott romániai magyar könyvből legalább egy példányt begyűjtsön. Az állomány alapját a már említett Kovászna megyei könyvtárból létesítik, de természetesen szívesen fogadják a könyvadományokat. Persze ehhez fel is kell mérni a potenciális állományt. Egy on-line katalógust hoztak létre, ahol rá lehet keresni a jelenlegi kötetekre, illetve lehet jelezni azt is, ha valami hiányzik, kitöltve a megfelelő űrlapot.
Újráztak az egyesület vezetői
Szombaton az RMKTE tisztújító ülést tartott, melyen továbbra is bizalmat szavaztak a korábbi vezetőségnek. Elnöki tisztségben marad Kopacz Katalin Mária, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója, tiszteletbeli elnök Kiss Jenő, az RMKE alapító elnöke és alelnök Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro2014. szeptember 22.
Gárdonyi-emlékkiállítás
Gyermekzsivajtól hangos megnyitó
A héten nyitották meg Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és az egri Dobó István Vármúzeum közös, interaktív emlékkiállítását.
Még mielőtt a hivatalosságok ünnepélyesen megnyitották volna a még 2013-ban, Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulójára készült, A láthatatlan ember arcai címet viselő interaktív kiállítást, ötödikes–hatodikos megyeszékhelyi diákok árasztották el a termet, és gyermekzsivajtól keltek életre a közszemlére tett tárgyak, ereklyék (Gárdonyi írógépe, pipája, fotelje, íróasztala, eredeti kéziratok). Az anyag gerincét a nagy Gárdonyi-regények: az Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai és Ida regénye képezték.
A hét magyarországi bemutatót megélt „időutazás” nagy sikernek örvendett a megyeszékhelyi gyermekek, idősebb érdeklődők körében is: a kicsik bátrabbaknak bizonyultak, így minden kézzel fogható tárgyat megtapogattak, nem csupán bámulták a néma képernyőket, mint az idősebb, „jól nevelt” látogatók.
A gyermekek lelkes „birtokbavételét” a megnyitón felszólaló Lakatos Mihály, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója, Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, továbbá a csíkszeredai főkonzulátus képviseletében jelen lévő dr. Szarka Gábor konzul is méltatták.
A korszerű, video- és audioanyagokkal felszerelt kiállítás minden korosztálynak szól, és október 31-ig keddtől péntekig, 10 és 18 óra között (szeptember 26. és október 15–17. kivételével!) tekinthető meg. Csoportok fogadása előjegyzés alapján történik, jelentkezni és időpontot kérni a 0267.351.609-es telefonszámon vagy a [email protected] címen lehet.
Tinca Teddy, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. november 29.
Kapható az új Helikon
Egyed Emese Múzsák kétszáz éves háza... című írásával indul a Helikon című folyóirat november 25-ei száma. Farkas Wellmann Éva erdélyi származású költőt, a békéscsabai Bárka folyóirat szerkesztőjét Papp Attila Zsolt faggatja indulásról, költészetről, alkotásról.
A kolozsvári szépirodalmi folyóirat e havi második lapszáma közli az interjút adó költő, továbbá Kenéz Ferenc, Andrei Bodiu (Szonda Szabolcs fordításában), Dimény H. Árpád és Pál Tamás verseit, valamint Erdei L. Tamás, Roboz Gábor, Balázs K. Attila és Sebestyén Mihály prózai írásait.
Bogdán László az idén elhunyt Váradi B. László íróra és munkásságára emlékezik. Horváth Előd Benjámin ezúttal Visky Zsolt költőt „villámkérdezi” és méltatja A nagy Kilometrik fiatal tehetségeket bemutató sorozatában. Szőcs István folytatja Morgondiózus jegyzeteit, Czakó Gábor történelmi barangolásra invitálja az olvasókat.
A Kinematográfban Ferenczi Szilárd a Holtodiglan című filmről, a Theátrumban Csuszner Ferencz a Vidéki jegyesekről ír. Kritikával Béres Norbert jelentkezik Péterfy Gergely Kitömött barbárjáról, a recenziókban Benke András ismerteti Borcsa János és Balogh Attila egy-egy kötetét. A képzőművészeti és komolyzenei rovat szerzői Túros Eszter és Jakabffy Tamás.
Krónika (Kolozsvár)2014. december 17.
Székelyföldi jelképektől végzetes versekig (Mentor kiadói est a könyvtárban)
Erdély – tény és fikció címmel tart író-olvasó találkozót a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó csütörtökön 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzők közül jelen lesz Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Sebestyén Mihály történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója és Bogdán László költő, író, publicista, a Háromszék főmunkatársa. Beszélgetőtársuk Káli Király István író, a Mentor Könyvkiadó vezetője. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Négy könyvet mutatnak be, de a rendezvényen a Mentor Kiadó további kötetei is kedvezményesen megvásárolhatók.
A bemutatott kötetek:
* Pál-Antal Sándor: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek (2014). A hiánypótló, összefoglaló kézikönyv a székelyföldi pecséthasználatot mutatja be. Részletesen tárgyalja a székely „nemzet”, a székely székek, városok, községek helyhatósági, intézményi, egyházi, iskolai, céhes és ipartestületi pecsétjeit. Nyomon követi a fontosabb intézmények pecséthasználati gyakorlatát, azok bevezetésének és használatának folyamatát a kezdetektől 1918-ig, az impériumváltásig, külön figyelve a pecséteken megjelenő jelképekre. Pál-Antal Sándor 850 pecsétet mutat be képileg és közli azok leírását.
* Sebestyén Mihály: Időtár IV. – Marosvásárhely történeti kronológiája, 1945–1989 (2014). Az 1945-tel kezdődő nagy változások és nagy csalódások korát követi nyomon az összeállítás abban a formában, ahogyan az olvasó, a felhasználó megszokhatta az előző három kötetben. Marosvásárhelynek a jelzett 45 évéről szóló, teljességre törekvő feltárása érdekfeszítő olvasmány. * Vaszilij Bogdanov (Bogdán László): A végzet kirakós játékai (versek, 2013). Bogdán László sziporkázó fantáziájára, de egyben tényismeretére is vall az a csodálatra méltó változatosság, ahogyan egy 20. század eleji orosz költő tudatából, érzelemvilágából kiszólva ábrázolja mindazt, ami egy időben az orosz korszellemre és Európa nyitottabb világára is jellemző. * Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek (2013). Az 1946-ban született, idén elhunyt szerző novellái látszólag állattörténetek, ám leginkább az állatokra vadászó vagy az állatokat védelmező emberek kerülnek előtérbe. Az a típusú próza ez, amely a világ és az ember harcában a világ pártján áll, mert a világot tartja az ember édes hazájának.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. december 20.
Tény és fikció (Mentor-est Sepsiszentgyörgyön)
Kezd hagyománnyá válni a marosvásárhelyi Mentor Kiadó író-olvasó találkozója ilyenkor, karácsony előtt – nyitotta meg Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott Erdély – tény és fikció című rendezvényt. Káli Király István, a kiadó igazgatója sikeres sorozataikról beszélt, majd két-két történelmi munkát és szépirodalmi kötetet mutattak be.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja idén megjelent Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek című munkáját Spielmann Mihály – írói nevén Sebestyén Mihály – történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója méltatta. A kötetben feldolgozott 850 pecsétről a könyv szaklektora, Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus tartott vetített képes előadást. A szerző elmondta, pecséttani kutatásainak szintézisét tette le az asztalra.
A Sebestyén Mihály által összeállított Időtár című sorozat legfrissebb, Marosvásárhely történeti kronológiája 1945–1989 című, negyedik kötetét Pál-Antal Sándor méltatta. Elmondta, a szerző a teljességre törekedett, ám az csak akkor következhet be, ha majd a titkosított iratok is kutathatóvá válnak. Sebestyén Mihály értékelésében Marosvásárhely elveszítette személyiségét, vonzereje a nullára csökkent, az emberek elvándoroltak vagy belső emigrációba vonultak. Az egykori székely kisváros, majd közép-erdélyi nagyváros mára inkább románul beszélő várossá vált, a magyar városlakók száműzik magukat a központból.
A tények után következett az áttérés a fikcióba. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Vaszilij Bogdanov néven írt A végzet kirakós játékai című verseskötetéről Káli Király István elmondta, ebben csúcsosodik ki Bogdán László Bogdán Lászlósága. A költő elmondta, igazából csak a Kovács András Ferenc által kitalált orosz név alatt tudta megírni biografikus ciklusát. A nemrég elhunyt Váradi B. László Emlős-viselkedéstani jegyzetek című novelláskötetét Bogdán László ismertette.
Madarasi István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 26.
Van mit, van hol, de ki?
Hozzájuthatnak-e a legújabb magyar könyvekhez azok, akik nem tudják megengedni maguknak a kiadványok megvásárlását? Milyen ma az olvasási kedv Erdélyben? Az Erdélyi Napló könyvtártúrán járt.
Az elektronikus könyvek terjedésével leáldozóban lévőnek tűnik a nyomtatott kiadványok népszerűsége. Egyre kevesebb családban gyűjtik a könyveket, egyrészt, mert a fiatalabb generációk nem tartanak rá igényt, másrészt mivel egyre drágábbak – legalábbis a bérekhez mérten. Aki mégiscsak szeretne kézbe venni hagyományos kiadványokat, annak marad a könyvtár.
Kicsi, majd nagy olvasók
Diákok számára – főleg a házi olvasmányok tekintetében – az iskolai könyvtár a könyvekhez való legkézenfekvőbb hozzáférési mód. „Nálunk a kötelező házi olvasmányok mind megtalálhatók” – jelenti ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, Solymosi Zsolt. A több mint 10 ezer kiadványt számláló, nemrég felújított könyvtárban Feischmidt Ildikó könyvtáros kalauzol végig. Az állomány kissé megcsappant, mióta szétköltözött a korábban egyazon épületben működő unitárius gimnázium és a Brassai Sámuel Líceum. Még mindig sok a régi rendszerben vásárolt kötet, amelyeket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kölcsönöznek ki a diákok. Az állomány mintegy 70 százaléka olyan kiadvány, amelynek tartalma mára elavult. A frissítést magánadományokból, hagyatékokból, csekély állami pénzből, valamint az iskolát támogató Pro János Zsigmond Szövetség révén végzik. És nem is akárhogyan: a látogató meglepődik, hogy a polcon ott találja például Dragomán György nemrégiben megjelent, nagy sikerű Máglya című regényét is, amely egyes könyvesboltokban már elfogyott.
Az 1–4. osztályosok a könyvtár leglelkesebb látogatói, tudjuk meg Feischmidt Ildikótól, 5–8. osztályban lanyhul az érdeklődés, de kilencediktől ismét gyakran megfordulnak a diákok a könyvek birodalmában. Érdekességként: az unitárius kollégium minden évben könyvkavalkádot szervez, amikor ingyen el lehet vinni a könyvtár és a diákok által felajánlott plusz példányokat.
Nem sokban különbözik a helyzet a Brassai Sámuel Líceumban sem. Könyvtáruk valamivel több mint 30 ezer kiadványt tartalmaz, a gond itt is az, hogy nagy részük még az elmúlt rendszerben került leltárba. Az iskola könyvtárosa, Pop Adrián sem panaszkodik a diákokra, nagyon sok fiatal keresi fel, és nem csak a házi olvasmányok érdeklik őket.
A kiadók sem adják ingyen
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a könyvtár, a hozzá kapcsolódó nyelviskola és nyelvvizsgaközpont 1992-ben kezdte meg tevékenységét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Könyvtári Szakosztályának intézményeként. Az alapítvány saját tulajdonú kolozsvári székházában mintegy 60 ezer kötetes, egyetemi oktatást is kiszolgáló könyvtár működik, olvasóinak zöme Kolozsvárott tanuló magyar egyetemi hallgató és középiskolás diák. Egyik beszerzési forrásuk a Márai-program, amelynek keretében különböző kiadók köteteiből rendelhetnek ingyenes példányokat egy-két alkalommal egy évben. A gond az, hogy csak bizonyos, a kiadók listáján szereplő kiadványokat rendelhetnek meg, amelyek nem mindig találkoznak a diákok, illetve a többi olvasó igényével. „Évekkel ezelőtt a kiadók még megengedhették maguknak, hogy új kiadványaikat elküldjék a könyváraknak is, de ez ma már nem működik” – mondja Miklós Erika könyvtáros. Az olvasók száma így évről évre apad – noha ennek elsősorban nem a könyvtári állomány az oka.
A közkönyvtár nem csak könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék közkönyvtárának története a reformkorig nyúlik vissza. A főszékhelyen található három olvasószolgálati részleg és a városban működő fiókkönyvtár több mint 220 ezres összállománnyal áll az olvasók rendelkezésére. A megyei könyvtár jelenlegi szervezeti formájában 1974 óta működik, és a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. „A közkönyvtárak egy ideje nemcsak könyves intézményekként működnek, hanem egyéb szerteágazó feladatokat is végeznek az olvasásra nevelés és a kulturális rendezvények során. A könyvtárba beiratkozottak száma jelenleg mintegy nyolcezer főre tehető, azaz Sepsiszentgyörgy lakosságának közel 16 százaléka aktív könyvtárlátogató” – tájékoztat Szonda Szabolcs igazgató.
A könyvtár állományának több mint fele magyar nyelvű, a szakkönyvek némileg túlsúlyban vannak, de a szépirodalom is több mint 100 ezer kötetet tesz ki. Az állománybővítés érdekében a pénzalapot negyedévekre osztják be, és bizonyos rendszerességgel vásárolnak. Közben folyamatosan zajlik a felmérés arról, mire van szüksége a könyvtárnak, ebből a célból úgynevezett hiánylisták készülnek, amelyeket a különböző részlegeken megbízott kollégák frissítenek. „Évente mintegy nyolc-tíz alkalommal vásárolunk, van, amikor a kiadótól, máskor a könyváruházaktól vagy akár az internetről” – mondja az igazgató. A magyar, román és más nyelvű könyvek, periodikák, dokumentumok mellett 2669 elektronikus dokumentum is az olvasók rendelkezésére áll.
A statisztikák szerint az egyéni igénylések száma évente mintegy 75 ezerre tehető. A könyvtár rendszeres látogatói főként az 5–8. osztályos diákok, illetve az idősebb korosztály, a középkorúak kisebb száma vélhetően a munkával és egyéb elfoglaltságokkal is magyarázható.
Magyar kiadványok a rengetegben
Többemeletes épületben található Kolozsváron a megyei könyvtár. Néhány éve költözött ki a városközpontból a külvárosba, azóta megcsappant a látogatók száma – mondják a könyvtár illetékesei. Kolozs megye megközelítőleg 700 ezer lakosának 15 százaléka magyar, ennek ellenére a magyar könyvek a világirodalom címszó alá vannak besorolva. Nem csoda, hogy elvesznek az egyéb nyelvű publikációk rengetegében: mindössze négy-öt könyves szekrény áll a magyar részleg rendelkezésre. Floarea Elena Mosoiu, a könyvtár aligazgatója pontos számmal is szolgál: 16 487 magyar könyvcím áll az olvasók rendelkezésére, az összállomány 8 százaléka. Ugyanakkor a 30 ezer rendszeres könyvtárlátogató 6,5 százaléka magyar anyanyelvű, ami nagyon kevés a megye magyar lakosságához képest. 2014-ben 318 új magyar nyelvű kötetet vásárolt a könyvtár, ez csupán 3 százaléka az újonnan beszerzett könyveknek. A megyei könyvtár egyik beszerzője szerint igyekeznek a lakosság nemzetiségi összetételével arányosan beszerezni a könyveket – csakhogy ez, ahogyan az adatokból is kitűnik, nem mindig sikerül, és nem is igen látszik.
Olvasói apokalipszis
Elkeserítő helyzetképet mutatnak a romániai olvasási szokásokról készült statisztikák. Egy nemrég készült kimutatás szerint az összlakosság fele egyáltalán nem olvas könyveket. Egy évtized alatt 30 százalékkal csökkent a könyvtárak száma, hasonló mértékben azoké, akik köteteket kölcsönöznek. Ezzel szemben a franciák 90 százaléka havonta elolvas egy könyvet, egy bestseller 1,5-2 millió példányban fogy el. A finnek 77 százaléka évente legalább egy könyvet megvásárol, Romániában az arány 24 százalék. A romániai megkérdezettek egynegyede soha életében nem vásárolt könyvet.
Milliós állomány, újságolvasó nyugdíjasok
Kolozsvár legjelentősebb könyvtára – amely könyvállományában messze felülmúlja a 700 ezer kötetes megyei könyvtárat – a közismert nevén egyetemi könyvtár. Megalakulása pillanatában, 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem könyvtára több mint 11 ezer kötetet számlált, amely felölelte Joseph Benigni főhadvezérségi titkár hagyatékát, a régi királyi jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet könyvtárát, illetve a főkormányszék levéltárát. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 ezer kötetből álló könyvtára, amelyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott. Jelenleg a négymillió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli, a gyűjtemény tematikájában és információhordozók tekintetében enciklopédikusnak tekinthető: könyvek és régi könyvek, kéziratok, időszaki kiadványok, térképek, metszetek, fényképek, képeslapok, apró nyomtatványok, kották, különböző audiovizuális és elektronikus dokumentumok, valamint adatbázisok alkotják.
„Mintegy 50 ezer beiratkozott olvasónk van” – ismerteti a helyzetet ifj. Györfy Dénes könyvtáros. Hogy a könyvtári állományban hány magyar nyelvű kiadvány található, arról nincs külön adat, 1918-ig gyakorlatilag csak magyar nyelvű kiadványok voltak az egyetemi könyvtárban, közöttük ma is találhatók 16–17. századi dokumentumok, kéziratok. A ritkaságokat természetesen nem lehet hazavinni, de valamennyi kiadvány a kutatók rendelkezésre áll. Van a könyvtárnak kölcsönző részlege is, sok diák és nyugdíjas pedig az egyetemi könyvtárba jár napi- vagy hetilapokat olvasni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2015. március 31.
Mi ide tartozunk!
Makovecz, a magyarságtudat építője
A Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) adott otthont annak a vándorkiállításnak, melynek jóvoltából betekintést nyerhetünk a szerves magyar építészet egyik úttörője és prominens képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, Makovecz Imre (1935–2011) sajátos grafikáinak és egyedi vázlatainak álomvilágába.
Amióta a hetvenes évek közepe táján szembesültem Makovecz gondolataival, számomra is fontossá vált építészete és abban megnyilvánuló gondolkodásmódja, illetve esztétikája – mondta az alkotásokat befogadó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán, aki meleg hangú köszöntője után az építészhez fűződő személyes élményei egy részét is megosztotta a szép számban jelen lévő közönséggel. Szonda Szabolcs, az eseményt szervező Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója Makoveczről szólva többek között megjegyezte, hogy ő nem csak a magyar szerves építészet stílus és iskola teremtője volt, hanem olyan közéleti ember is, akinek életében, munkásságában és megnyilvánulásaiban a hit és a nemzettudat egyaránt fontos szerepet játszott.
A Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke, dr. Gubcsi Lajos jóvoltából Háromszék fővárosába is eljutó kiállítást Bogos Ernő csíkszeredai építész, Makovecz egykori tanítványa, majd munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja nyitotta meg. Véleménye szerint Makovecz Imre tevékenysége, gondolkodásmódja, szabadságértelmezése a magyar építészet és társadalmi események alakulásában egyaránt meghatározó szerepet játszott. Hiszen ő nem csak világszerte elismert építész volt, hanem irodalmi, művészeti munkája mellett politikai, közéleti szereplést is vállalt, ugyanakkor közösségalapítóként, emberi magatartásával példát mutatott kortársainak. A magyar kultúrát a legelemibb jelekre bontotta le, és Kodályhoz, valamint Bartókhoz hasonlóan, ezekből kezdett el újra építkezni.
Makovecz azon útkeresők egyik vezéregyénisége volt, akik az 1956-ban levert magyar szabadságharc bódulatából felébredve, a társadalmi és politikai síkok helyett a szakmai és kulturális élet területein kerestek új megoldásokat. Így 1985-ben a következőket írta: „A mi épületeink, házaink, egy antik atmoszférát mutatnak fel, néha misztikusan sejtelmesen. A nép hangjait lehet hallani a falakból, a mi kupoláink betakarnak minket, mint az egek. A népi motívumaink, a mi szétszakított etnikai közösségeink visszatérnek a háromdimenziós struktúrákban. A mi felmenőink, akiket kiüldöztek a lelkünkből, most újra visszatérnek, beszélni velünk, hogy segítsenek megvalósítani, felépíteni, azt, amiben hiszünk, hogy ehhez a helyhez tartozhassunk.”
Makovecz Imre építészeti stílusát megyénkben két jeles építmény is magán hordozza: a vargyasi református templom, valamint a szemerjai ravatalozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. április 9.
A Bolyongó az év szervezete
A sepsiszentgyörgyi Bolyongó Színházi Egyesület – amelyet inkább Osonó színházként ismer a közönség – kapta A 2014-es év civil szervezete díjat a Civilek Háromszékért Szövetségtől. A megye civil szervezeteit tömörítő CIVEK az idén harmadik alkalommal ítéli oda a kitüntetést, amely elsősorban erkölcsi elismerése az elmúlt évi, közösségért végzett tevékenységnek. Először a Háromszéki Közösségért Alapítvány kapta meg a közösségi kártya bevezetéséért, tavaly az Erdélyi Magyar Ifjak kézdivásárhelyi szervezete az anyanyelvhasználatért folytatott széles körű kampányáért.
Idén négy egyesületet neveztek be, ezek közül csak egyik a CIVEK tagja, ami Bereczki Kinga elnök szerint igen örvendetes, a külsők bizalmát jelzi. Az elbírálás egy pártatlan háromtagú bizottságra hárult, és ha oklevelet nem is, de méltatást és buzdítást mindenki kapott: a nem egészen egy éve alakult Parittya Egyesület szerteágazó, tartalmas programjaiért, az Ecou a román és magyar fiatalok közötti párbeszéd fenntartásáért, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület az egészséges élet és tiszta környezet iránti elkötelezettségéért. Az Osonót nem kell bemutatni: a csapat, amely egyik krónikása szerint „létezésünk hírnöke a nagyvilágban” jelenleg Marokkóban turnézik, a díjat és az ezerlejes nyomtatási utalványt Erdély András vette át. Megköszönte Szonda Szabolcs megyei könyvtárigazgatónak a jelölést, és elmondta: a zömmel diákokból álló, folyton változó összetételű amatőr társulat külföldön sokkal nagyobb elismerésnek örvend, mint itthon, pedig olyan hallgatóságot szólítanak meg, amelyet mások nem tudnak, és már ezért többet érdemelnének a jelenlegi szűkös támogatásoknál.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. május 18.
A népdal a legjobb slamszöveg
Beszélgetés Lövétei Lázár László költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével.
– Mennyire helytálló a meglátásom, miszerint az ön költészete afféle téli költészet? Ebben hasonlítana kedvenc klasszikusához, Arany Jánoshoz. Mitől lesz valaki klasszikus, s mitől aktuális egy klasszikus?
– A verseimnek ezt az olvasatát, miszerint én téli költő volnék, még nem hallottam, ám legyen. Ha már klasszikusokról és télről van szó, akkor Tolsztoj általában télen írt, elég sokat, tudjuk, a Háború és békét tízszer írta át, s szegény Szofja, a felesége tízszer másolta le. Hogy mitől aktuális egy klasszikus? Ma még nem tudom megmondani. Miután az ember kezd őszülni, talán megérik arra, hogy klasszikusokkal kezdjen foglalkozni. Szerencsés esetben ez nem jár együtt azzal, hogy kortársakat már nem olvas. S mivel szerkesztő is volnék, nem is lenne jó, ha teljesen kidobnám az ablakon a kortárs irodalmat.
Lövétei Lázár László
Lövétén született 1972-ben, 1990-ben érettségizett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Főgimnáziumban. Két évet járt a kolozsvári Műszaki Egyetemre, majd 1993-tól a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–román szakának hallgatója. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld szerkesztője, ma főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Kötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle. Régi és új versek (2009), Zöld (2011).
Emlékszem, középiskolás koromban Csokonaiból írtunk felmérő dolgozatot, s én félretoltam a papírt és elővettem a padból valami kortárs szerzőt. Szikszai Annamária tanárnő kivette a könyvet a kezemből, megnézte, mit olvasok, s adott egy jó tanácsot: nem ártana az alapokat is megtanulni, utána majd lehet írogatni. Igaza volt.
– Annyira jól elsajátította az alapokat, hogy kis füzetre való esszét is írt Arany Jánosról Arany versek címmel, amelyben kevésbé ismert Arany-verseket elemez, de Hunyt mesterem címmel szerepel benne a díjnyertes Arany-esszé is. Miért épp ezeket a verseket választotta?
– A sepsiszentgyörgyi Cimborának írogattam ezeket a miniesszéket, Szonda Szabolcs kért fel, miután a Hunyt mesterem című írásommal megnyertem a Tehetséges Magyarországért Alapítvány pályázatát. Igyekeztem úgy összeválogatni a verseket, hogy legyen szó bennük nemzetről, hazáról, versről, betegségről – mindenről, ami egyáltalán fontos volt Arany számára.
– Nemrég rangsorolták a magyar irodalom költőit aszerint, hogy költészetében ki használta a legtöbb szót. Eszerint Arany János lenne az első helyezett, aki összesen 287 425 szót használt, a második Vörösmarty 214 104-gyel, a harmadik pedig Petőfi 154 721-gyel. Hogyan kezeli ezeket a rangsorokat?
– Mint nem lényegeseket. Nemrég újraolvastam Kosztolányi Vörösmarty-esszéjét, amelyben határozottan állítja, hogy amiként Puskin az oroszoknak vagy Dante az olaszoknak költői nyelvet alkotott, úgy a magyaroknak Vörösmarty alkotta meg a költői nyelvet. Ebben sok igazság van, mint ahogy abban is, hogy Vörösmarty a leggazdagabb szókincsű magyar költő. S bár az említett statisztikában Vörösmarty csak a második helyen szerepel, mindegy, ki a győztes, mert kevés szóval is lehet fontosakat mondani. Egy másik kedvencem George Bacovia, kétszáz szónál aligha használt többet, mégis érvényes költészetet hozott létre. Nem véletlenül klasszikus.
– Több esszéjében is megpróbál választ adni, miért Arany János a kedvence, s arra a következtetésre jut, hogy Arany nem tudása a lényeges számára. Mit ért nem tudás alatt?
– A nem tudás valóban lefedi Arany Jánosnak a költészetről, nemzetről, hazáról vallott nézeteit. Nem írt Baudelaire-ről, de saját lapjában helyet adott annak a véleménynek, amelyben a szerző azt fájlalja, mennyire dekadens Baudelaire. Arany ezzel szemben valamiféle fogódzót akart adni a saját nemzetének, bár látta annak hibáit is. A bizonytalansága is szimpatikus volt benne. Hogy nem hitt saját magában sem. Nagyjából tudta magáról, mit ér, de nem volt mindenkit elnyomó személyiség, mint Petőfi vagy Ady. Fekete Vince költőkollégámnak szoktam idézni Adynak azt a sorát, hogy „nagyobb vagyok magamnál is" – micsoda pompás megfogalmazása annak, hogy kinek is gondolta magát Ady. Szerencsére Arany nem ilyen volt.
– Az esendő Arany képét tárja fel, s egyfajta bálványimádásról is beszél...
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnám a hibáit. Az ihlet perce című szonettje annyira rossz, hogy kezdő költőtől is ritkán olvasni ilyet. Vagy ott van a Széchenyi emlékezete című műve. Kapott egy szekérderék pénzt érte, de nem tudott ódát írni, mint például Berzsenyi vagy Vörösmarty. Egy alkalommal megfogadtam, hogy elolvasom százszor a Széchenyi emlékezetét, hátha megszeretem.
De nem ment, a megemelt nyelv nem állt neki jól, soha nem fognak tudni meggyőzni, hogy az egy jó vers. Vagy ha már az emberi arcát keressük: Molnár Vilmostól kaptam egy SMS-t, amelyben azt írta, „ha én Petőfi lettem volna, s túléltem volna az oroszokat, és lenne gyerekem, akkor soha nem bocsátottam volna meg Aranynak, hogy pénzt kért a gyereke és a felesége eltartásáért." Tudniillik amikor Petőfi elment az erdélyi harctérre, s Aranynál hagyta a feleségét és a gyerekét, Arany benyújtotta a számlát.
A legenda szerint Petőfi ekkor adta el a lovát, és elküldte a pénzt Aranynak. Vagy a Bach-korszakban, amikor elment Nagykőrösre tanárnak, Bécs mindenkit ellenőrzött, miként viselkedett a forradalom és szabadságharc idején. 1854-ben tanári önéletrajzában azt írta: „Fájdalmasan ismerem el, hogy ezen idő alatt néhány kisebb költemény jelent meg tőlem nevem alatt, amelyeket, valamint később meg is semmisítettem, úgy mostani érettebb gondolkodásommal nem írnék alá." Ez most szólhat arról is, hogy a Szabadság zengő hárfája címmel ponyvára küldött kis füzetecskéjét tagadta meg, de szerintem inkább arról van szó, hogy kellett neki a tanári állás, s ezért megtagadta a forradalmi verseit...
– Mégis védelmébe veszi, ha kétségbe vonják költői nagyságát.
– Hát persze! Arany egy csoda. Én nem akarok ítélkezni fölötte, én olvasni szeretem a verseit, s boldog vagyok, ha a kritikai kiadásban felfedezett hibát kijavíthatom. Még akkor is, ha a szakma erről az észrevételemről nem vesz tudomást.
– A kritikusok azt állítják önről, olyan, mint egy gótikus templomkészítő vagy egy középkori festő, aki nem elkülönülni akar a magyar költészeti hagyománytól, hanem alázattal, játékosan közelít hozzá. Egyfajta szerepjáték-költészetet művel. Azonosulni tud ezzel a nézettel?
– Én annak örültem a legjobban, amikor azt mondták rólam: a költészetem annyira konzervatív, hogy ez már mindenképp újdonságszámba megy. Nem szándékosan alakult így, de csak örülni tudok neki. Pláne látva a tendenciákat, hogy merrefelé íródna a magyar irodalom. Az egészen fiatal magyar irodalmat, a slammereket nem ismerem eléggé, de a költészetükben is van valamiféle ritmus, rím, s ilyen szempontból ezt is tekinthetjük végtelenül konzervatív költészetnek. A legjobb slamszöveg szerintem még mindig a népdal, de ezzel a nézetemmel alighanem egyedül vagyok.
– Ebbe a konzervativizmusba belehelyezhető a Zöld című, eklogákat tartalmazó kötete is?
– A Zöld egy külön állomás. Folyamatában kell látni a dolgot. Az első kötetemről, A névadás öröme címűről azt mondták, folytathatatlan, ezért megpróbáltam valahogy szabadulni attól a fajta beszédmódtól, abból lett a Távolságtartás, egy teljesen sikertelen kísérlet. Utána jött egy másik hang, életrajzi vonatkozásokkal, a Két szék között, ez egy betegség kiírása volt, afféle terápia. Örülök, hogy szerették az olvasók. De ettől is nehéz volt megszabadulni. Erre találtam ki a Zöldet, megpróbáltam, tudok-e írni hexametert. Kiderült, hogy nagyon könnyű. De amikor már önjáróvá válik, jobb abbahagyni. Most volnék egy olyan helyzetben, hogy fogalmam sincs, merre tart a költészetem. Nem siettetem, majd csak kialakul.
– Világirodalomból a nagy kedvence az orosz irodalom, azon belül is Csehov. Ez is habitus kérdése?
– Persze. S Csehovban is épp az tetszik, ami Aranyban: a bizonytalansága. Igaz, Csehovot sem tudom megmagyarázni, még magamnak sem. Például nem az ismert novellái tetszenek elsősorban. A nagy kedvencem, amelyet legalább 150-szer olvastam, a Rothschild hegedűje mindössze öt oldal, mindenre jó, időt tölteni, elmélázni, jobb kedvre derülni, életkedvet kapni.
– Hogyan látja a kulturális, irodalmi lapok szerepét napjainkban?
– A magyar kultúra kifejezetten folyóirat-kultúra: a legfontosabb közlések még mindig folyóiratokban jelennek meg, legyen szó szépirodalomról vagy kánonképző szövegekről. Jó lenne tehát továbbra is életben tartani a folyóiratokat, pláne ha azok komolyan veszik magukat, és kétheti-havi rendszerességgel fontos, közérdeklődésre számot tartó írásokat jelentetnek meg.
– A Székelyföld előfizetőinek száma impozáns. Mi a titka a lap sikerének?
– Leszámítva a székelység iránt (újfent) megnyilvánuló érdeklődést, illetve a lap szerencsésen kialakított struktúráját (nemcsak irodalmat közöl, hanem történelmet, néprajzot stb.), annyit mondhatok, hogy folyamatosan mozogni kell, eleget kell tenni a meghívásoknak, el kell menni a legutolsó faluba is közönségtalálkozókra. Egy kicsit fárasztó, de másképp nem megy. Nagyon érdekes figyelni az olvasók reakcióját, figyelünk is rájuk, no nem olyan értelemben, hogy teljes mértékben kiszolgáljuk az igényeiket, hanem úgy, hogy ha csak egy mód van rá, igyekszünk olvasható szövegeket közölni.
– Ma már minden folyóirat igyekszik online is jelen lenni. Mennyiben követi ezt a folyamatot a folyóirat?
– Maradjunk annyiban, hogy az online nem az én világom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne látnám a trendeket ezen a területen. De ha az online felület nem frissül folyamatosan, semmit sem ér a dolog, a potenciális olvasó meg máris elhúzott nyüzsgőbb vidékekre.
– Csíkszentdomokoson él, de ki-kimozdul a „falusi magányból", ha máshova nem, hát Csíkszeredába. Miért döntött úgy, hogy Kolozsvár, Csíkszereda helyett inkább egy csendesebb helyen akar élni?
– Nincs ebben semmi rousseau-i, „vissza a természetbe"-szerű dolog. Falun születtem, ott érzem jól magam. Ilyen egyszerű ez. Mondhatni: falusiasan egyszerű...
Demeter Zsuzsa
Krónika (Kolozsvár)2015. május 19.
A megtisztuláshoz szükséges az átvilágítás (Szigorúan ellenőrzött evangélium)
Molnár János egyháztörténész a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség, a Securitate kapcsolatát feldolgozó, Szigorúan ellenőrzött evangélium című, négy kötetben megjelent, bővített kiadású könyvét mutatták be szerda este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzőt Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője faggatta, továbbá H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője osztotta meg a témával kapcsolatos észrevételeit. Az est házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató volt.
Molnár János saját bőrén tapasztalta a Securitate ténykedését. Mivel megtagadta az együttműködést, segédlelkészként szolgált. 1989-ben Magyarországra távozott, jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense. A témával úgy találkozott, hogy Tőkés László megkérte, nézze át a mintegy 12 ezer oldalas megfigyelési dossziéját, lehet-e kezdeni azzal valamit. Igen érdekesnek találta, és 2007 óta kutatta a Securitate és a református egyház viszonyát. Eleinte kedvesen kiszolgálták a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Levéltárban, de egy ideje egyre nehezebb adatokhoz hozzájutni, így most szünetelteti a tevékenységet – mondotta a bemutatón. A szerző elmondta, a titkosszolgálati munka és megfigyelés két szakaszra osztható: az egyik Gheorghe Gheorghiu-Dej halálával véget ért, a másik Nicolae Ceauşescu uralomra jutásával kezdődött. Az elsőben az ellenség felszámolása és ellenségkép tudatosítása volt a politikai rendőrség fő feladata, a másodikban Ceauşescu abból indult ki, hogy a kommunizmus ellenségeit már megsemmisítették, és a többieket meg kell győzni a rendszer fontosságáról. Az első időszakban nagyon sok lelkész volt azok között, akiket 1952-től kezdve ítélet nélkül munkatáborokba hurcoltak, illetve az 1956-os magyarországi események romániai kisugárzása nyomán letartóztattak. A második periódusban a letartóztatások száma csökkent. Ekkor a meggyőzés volt a cél, sokkal nagyobb mértékben terjesztették ki a hálózatot, gyakorlatilag teljesíthetetlen feladatot adtak: például 1985-ben egy utasítás szerint az összes lelkészt be kellett volna szervezni, de ez nem valósult meg. 1967-ben átszervezték a Securitatét. Úgy becsülik, 1975-ben 200 ezer, 1989-ben már egymillió volt az informátorok száma. Arról nincs adat, hogy hány embert figyeltek meg. A szerző mindkét hazai református egyházkerületet, az erdélyit és a királyhágó-mellékit is kutatta. A református egyháznak is két időszaka volt. 1962-ig a püspökök elkötelezettek voltak ugyan az állam irányába, de nem voltak informátorok, és megfigyelték őket. Utána informátorokat helyeztek a püspöki székbe, tehát a hierarchia legmagasabb pontjára. A teológiai tanárok nagy részét beszervezték, az ő feladatuk az is volt, hogy a külföld irányába hirdessék, a szocialista Romániában minden rendben van.
H. Szabó Gyula hozzátette: a második időszakban már nem alkalmaztak fizikai erőszakot, hanem zsarolással, lélektani megtöréssel dolgoztak. Nem lehet általánosítani, minden esetet külön kell vizsgálni, és el kell olvasni a kontextust is, ahogyan beszerveztek valakit és ahogyan jelentett, mert csak úgy lehet érdemben következtetéseket levonni.
Molnár János elmondta: a közhiedelemmel ellentétben volt lehetőség a választásra, hogy valaki együttműködik a Securitatéval vagy nem. Nehezen, de járható volt az az út is, hogy nemet mondott valaki, ami nem kecsegtetett karrierrel. Az elutasítók nem lehettek tisztségviselők, segédlelkészi minőségből nem emelkedtek vagy a lehető legeldugottabb parókiákra helyezték őket – lásd Tőkés László esetét. El kellett dönteni, mit vállal az ember: karriert épít vagy becsületes marad. Tény, hogy sok embert lekötött a viszonylag kis, körülbelül 800 ezer főt számláló református közösség. Hogy az egyik legfontosabb kérdés a 19-es kóddal jelölt magyar nacionalista irredentizmus, a másik meg a 343-as kóddal jelölt református egyház volt, azt jelenti, nagyon féltek tőle, ami érdem is a református egyház számára. Igen fontos intézmény volt tehát a magyar kultúra és anyanyelv ápolásában. H. Szabó Gyula elmondta, a rendszer rendkívül fertőzött volt, nagyon sokan botlottak meg, vétkeztek saját erkölcsi felfogásukkal szemben, mégis az intézmény, a református egyház győztesen került ki a negyvenéves sivatagi vándorlásból, mert mindig voltak emberek, akik a keresztény erkölcsiséget vitték tovább, nemcsak erkölcsös lelkészek, hanem erős gyülekezetek is. A botlások ellenére a református egyház történelmi küldetését messze betöltötte – hangsúlyozta a kiadó vezetője. Azt, hogy miként viszonyul a beszervezett informátorokhoz, mindenkinek magának kell eldöntenie, mondta, de hozzátette: nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeket az embereket a magyarságuk miatt üldözték Romániában. Kiemelte: létezik egy egyház, amely egyáltalán nem foglalkozik ezzel a múlttal, felső papsága nemhogy informátor, hanem valószínűleg fedésben levő tiszt volt. Amíg az ortodox egyház elzárkózik attól, hogy a Securitatéhoz fűződő kapcsolatával szembenézzen, nehéz elképzelni, hogy a dolgok tisztulhatnak. Ehhez mérten a református egyház átvilágítása, a többi kisebb egyház erre irányuló törekvése nagyon nagy előrelépés – összegzett.
Molnár János leszögezte továbbá: amíg nem lesz teljes átvilágítás Romániában, addig az érintettek ki lesznek téve a zsarolásnak.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 17.
Tíz év munkájának gyümölcse
– interjú Tóth Mónika költővel –
A kovásznai, 35 éves Tóth Mónika 10 éve írja a verseit, és nemrég az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub bátorítására, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület támogatásával Soványít hiányod címmel megjelenhetett első kötete.
– Mi késztette a versírásra?
– Habár könyvelői szakon végeztem, mindig volt bennem valami művészi hajlam, és zárkózott típusként írásban tudtam jobban megnyílni, és kifejezni magam. Próbálkoztam prózával is, de ez még nem annyira kiforrt, így a verseket választottam. Az évek során publikáltam a Helikonban, a Napszigetben, valamit az Új Magyar Szó Szonda Szabolcs (a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója – szerk.) által vezetett versrovatában. Mindezek mellett jelentek meg írásaim román irodalmi lapokban is. Verseimet József Attila – akinek emlékére is írtam –, valamint a múzsáim inspirálták.
– Hogyan született meg a kötet?
– Két éve tartottam bemutatót a verseimből a kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klubban, ahol Szabó Etelka tanárnő említette meg, hogy jó lenne, ha mindez kötetben is megjelenne. Gazda József tanár úr is sokat segített a kritikájával, majd felkarolt az általa vezetett Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, a helyi önkormányzat, a városi Művelődési Ház, emellett magánszemélyek is támogatták a kötet megjelenését. Én pedig köszönöm mindenkinek a segítséget. A kötet a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó gondozásában jelent meg, a borítótervet meg Călugăru Anna kovásznai képzőművész készítette. A kötet 162 verset tartalmaz, ezek közül három angol, három török nyelven íródott.
– Miért épp ezen a két nyelven?
– Angolul azért, mert középszinten beszélem, és szeretem a nyelvet, nem a divatért, mert manapság tudom, hogy divat angol nyelven is írni. Törökül meg azért, mert nagyon szeretem a török kultúrát, hiszek a török–magyar barátságban, szerelemben. Igaz, még csak kezdő szinten tanulom a törököt, de folyamatosan fejlesztem magam. A költői nevem is Hilal Gül, ami Holdsarló Rózsát jelent.
– Mik a tervei a jövőre nézve?
– Egyelőre várom, hogy a nyomda elküldje a köteteket, amelyeket a Facebook-oldalamon (Monika Hilal Gül Toth név alatt) rendelhetnek meg az érdeklődők. Bízom benne, hogy első kötetem pozitív fogadtatásban részesül. Ami biztos, továbbra is írni fogok.
– Mivel bátorítaná azokat, akik írni szeretnének?
– Bízzanak önmagukban, és higgyenek benne, hogy amit a legjobb odaadásuk szerint csinálnak, annak lesz eredménye. Ugyanakkor ne torpanjanak meg a negatív kritikától vagy a kudarctól, hanem kövessék a kitűzött célt, és akkor megvalósíthatják álmaikat.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. augusztus 25.
Mit olvasunk manapság?
Felmérések is igazolják, hogy olvasási szokásaink változóban vannak. Ha több-kevesebb időre sikerül kiszakadnunk a mindennapok rohanásából, és lehetőségünk adódik az olvasásra, általában az internetet, közösségi oldalainkat böngésszük számítógépen, táblagépen, okostelefonon. Az idősebbek, akik kevésbé mozognak otthonosan a technika világában, többnyire tévéznek vagy újságot lapoznak. A jelenség okairól, valamint az írók, könyvkiadók, könyvtárak szerepéről és felelősségéről beszélgettünk Zágoni Balázs íróval, a Koinónia Könyvkiadó vezetőjével, Szonda Szabolccsal, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával és Hollanda Andreával, a könyvtár olvasószolgálatának vezetőjével.
Könyvről, könyvkiadásról
„A kultúrafogyasztásnak is megvannak a maga gravitációs törvényei, és az ember, mint minden élőlény, mindig a kisebb energiakifejtés felé szokott elmozdulni, ha nincsenek kötelezettségei” – mondja Zágoni Balázs. Ha választanunk kell egy írott szöveg és egy videó között, egyszerűbb az utóbbit befogadni, a választék pedig ebben is óriási. Többnyire tehát nem tudatosan fordulunk el az olvasástól, de tudatosan kell figyelnünk arra, hogy része legyen az életünknek, mert az idő, amit korábban csak erre fordított az ember, most sokfelé oszlik. Zágoni Balázs szerint ha nem próbáljuk gyermekeinket tudatosan rávezetni az olvasásra, kevés az esélye annak, hogy a kínálkozó más lehetőségek mellett – internet, közösségi hálók, Youtube videomegosztó, tévécsatornák, rádió – éppen a könyvet választják majd. Bár ő filmes újságíróként és lapszerkesztőként szoros kapcsolatban áll a mozgóképpel, négy évvel ezelőtt azt a radikális döntést hozták meg feleségével, hogy kiiktatják a tévét a lakásukból. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem néznek mozgóképet, ellenkezőleg: náluk a filmnézés közösségi, családi élmény, nem véletlenül vagy megszokásból történik. A döntés az olvasás szempontjából is nagyon jó hatással volt a gyermekeikre.
A Koinónia Könyvkiadó nevelési stratégiája a gyermekeknél és a kamaszoknál kezdődik, a kiadó gyermekkönyvei jó értelemben vett „elitista könyveknek” számítanak, amelyek nem az öt-tíz lejes kategóriába tartoznak. Zágoni Balázs szerint ennél jóval több csak a nyomdaköltsége egy könyvnek, nem számítva a kiadó más költségeit, ezért inkább arra törekednek, hogy értékes, szép kiadványokat mutassanak be, mintsem olcsó és gyenge minőségűeket. „Szerencsére, még vannak olyan emberek – mondja –, akik szerint egy értékes könyvért érdemes kiadni mondjuk két ebéd árát…”
Zágoni szerint amúgy 2009 óta nem lehet úgy megjelentetni magyar könyvet Erdélyben, hogy a kiadó csak a minőségre, az értékre koncentrál, nem törődve azzal, van-e kereslet a megjelenő termékre. Ma már minden kiadó kénytelen megtalálni azokat a szerencsés házasságokat, ahol az érték találkozik egy jól körülhatárolható potenciális olvasóközönséggel, mert az a néhány pályázati forrás, amely megmaradt, képtelen eltartani őket, sőt, a könyvek közvetlen előállítási költségeit is csak részben fedezi. Ha a kiadónak pénzbe kerül az előállítás, és utána semmit nem tud eladni a megjelent kötetből, sem az alkalmazottjait, sem a számláit nem tudja kifizetni, és csődbe jut. A Koinónia hat évvel ezelőtti könyvkiadó és könyvterjesztő partnereinek a fele sem létezik már. Örülnek, hogy nekik sikerült túlélniük az átállást, de fájó pont, hogy verseskötetre alig van kereslet. „Ha a magyar versirodalom értékeinek tudatában olyan pályázatokat is hirdetnének, amire csak verseskötettel jelentkezhetnének a kiadók, talán nem ott tartanánk ezen a téren, ahol jelenleg” – mondja keserűen. Használ e-book olvasót, és okostelefonon is olvas Zágoni Balázs, szerinte ezek az eszközök jó lehetőséget kínálnak arra, hogy olyan rövid időt, ami többnyire haszontalanul telik a mindennapjainkban – például várakozás a buszmegállóban, az orvosi rendelőben stb. –, olvasásra lehessen fordítani. Hangoskönyvet ritkán hallgat, ennek irodalma Amerikában virágzik a leginkább, mert az ott élők hatalmas távolságokat autóznak. Az sem mellékes, hogy ők fizetnek minden szellemi tartalomért, nem ingyen próbálják letölteni, lemásolni ezeket. A hangoskönyvek kiadása költségesebb, a szerzői és fordítói jogdíjakon túl a színészek honoráriumát és a CD előállítási költségeit is állni kell. Zágoni úgy véli, ma kevés szépíró él meg csak az írásból, de azért van pár ilyen. Ő nem osztja azt a nézetet, miszerint aki írásból él, az bizonyára ponyvát vagy gyenge irodalmat ír. „Mi általában Amerikát látjuk, ahol jobb a helyzet, mert világpiac, néhány szerencsés angol író meg is él ebből, de ők is keményen megdolgoznak egy-egy kötettel, mert a kiadók előlegéből ott sem lehet pár hónapnál tovább megélni”. Úgy véli, nem ördögtől való, ha valaki célul tűzi ki, hogy megéljen az írásból, ha ott publikál, ahol jobban fizetnek, vagy akár megrendelésre ír, mert a tehetség sokszor keretek között bontakozik ki a legjobban. Az angolszász világban a kiadók pontosan megmondják, mire van szükségük, az is előfordul, hogy más befejezést kérnek egy regény végére. Nálunk nagyobb tisztelete van az írói függetlenségnek, aktívabb a kiadók jelenléte az irodalomban – ha nem is egyenlő mértékben, de közösen hozzák létre a műalkotást.
Az irodalom jövőjét illetően Zágoni derűlátó. A gyermek is látja, hogy nem lehet egy napon említeni a regényeket az ezekből készült filmfeldolgozásokkal, elsősorban azért, mert egy több száz oldalas regénynek sokkal összetettebb az időkezelése, mint egy filmnek. „Mindig lesznek új divatok, új médiumok, új adathordozók, de hogy az ember szavakkal el tud mesélni egy történetet, le tudja írni, amit az életről gondol, annyira alapvető része az emberi létezésnek, hogy nem szűnhet meg sohasem” – vallja.
A könyvtár szerepéről
Sepsiszentgyörgy a város lélekszámához viszonyítva gazdag állományú, jól felszerelt könyvtárral rendelkezik, melyet az intézmény munkaközössége állandóan próbál gyarapítani és az olvasói igényekhez igazítani, mind a magyar, mind a román könyvállományt illetően, különös tekintettel a romániai magyar irodalomra és ennek az 1990 után megjelent kiadványaira. Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója lapunknak elmondta, nemcsak korosztályonként, szezononként, de akár évszakonként is változik, hogy mit olvasnak az emberek. A kicsik körében azok a sorozatok a legnépszerűbbek, amelyekben a szöveg vagy a történet még nem játszik fontos szerepet, inkább a képanyag és a figurák ragadják meg a képzeletüket, például a Bogyó és Babóca, a Geronimo Stilton vagy a Rosszcsont Peti sorozat. A nagyobbaknál azok a könyvek is népszerűek, amelyek jobban megdolgoztatják a fantáziát, ide sorolandók Varró Dániel vagy László Noémi versei, Berg Judit, Zágoni Balázs, Darvasi László prózája stb. A sulisok körében népszerű sorozatok – Leiner Laurától a Szent Johanna gimi, Maros Edittől a Hűvösvölgyi suli – kicsit olyanná tették az olvasást, mint a televíziós sorozatfogyasztás, de ez fenntartja az olvasási kedvet. Nagyon jó fordítások jelentek meg az európai ifjúsági irodalomból olyan témákban is, amelyek túlmutatnak a fantáziavilágon, valóságközeliek, a kamaszodás, az ifjúvá érés családon belüli és kívüli kihívásaival foglalkoznak. A felnőttek az újdonságokat követik, a kortárs szépirodalom a legvonzóbb számukra. „Ez valószínűleg azzal is magyarázható, hogy az utóbbi időben elég gyakran megfordulnak kortárs szerzők a könyvtárban, az író-olvasó találkozók pedig jól lekövethetően növelik az olvasási kedvet, a keresletet egy-egy szerző iránt” – mondja. Az olvasás kikapcsolódás is: a krimik, romantikus regények, családregények, fantáziaregények iránt is nagy a kereslet, de az életvezetési könyvek, alkalmazott pszichológia, ezotériával foglalkozó művek vagy a mindennapokban hasznosítható, gyakorlati jellegű kiadványok (kertészkedés, gyógyászat) is keresettek. Iskolaidőben marketing, menedzsment, közgazdaságtan, pszichológia és más szakkönyvek, nyáron pedig az útikönyvek, nyelvkönyvek iránt nagyobb az érdeklődés. A könyvtárosok nemcsak kiszolgálják az igényeket, hanem ajánlanak is, általában a felhasználók olvasói előéletének ismerete alapján.
Az új könyvek beszerzéséhez a könyvtárosok figyelik a különböző tematikákat, ezekről ajánlások és igénylések alapján listákat készítenek, így rendelik meg a fontosabbnak ítélt kiadványokat, összehangolva a könyvpiaci kínálatot a látogatók igényeivel. A beszerzésre szánt pénzösszeg tekintetében országos viszonylatban elég jól áll a Bod Péter Megyei Könyvtár, nemcsak a nyomtatott könyvek, hanem az elektronikus kiadványok, hangoskönyvek vonatkozásában is igyekeznek beszerezni minden fontosat.
Nemrég egy bukaresti alapítvány által készített felmérés tizenhat százalék körül határozza meg a könyvtárhasználók arányát Romániában. Kovászna megyében ugyanez az aktív olvasók száma, a kisebb településeken kisebb, a megyeszékhelyen nagyobb, de az átlag ekörül jár, amit az elmúlt időszak felújítási-átalakítási munkálatai közepette is tartani tudott a könyvtár. Úgy tűnik, az író-olvasó találkozók körüli állandó pörgés kezdett visszahatni a könyvtárhasználatra, sikerült az olvasás iránt is érdekeltté tenni a közönség azon rétegét, mely korábban csak a rendezvények iránt volt fogékony. Könyvkelengye, Varázskuckó
Hollanda Andreától, a könyvtár olvasószolgálatának vezetőjétől megtudtuk, hogy az intézmény már a kisbabák körében elkezdi az olvasás népszerűsítését, 2010 áprilisától a sepsiszentgyörgyi újszülöttek szülei könyvcsomagot kapnak ajándékba, idén augusztus elejéig 853 család vette át ezt. Két éve elsősöknek is jár a csomag, és időközönként nagyobb diákok – negyedikesek, nyolcadikosok, végzősök – is kaptak ajándékkönyvet. A magyar és román nyelven működő Könyvkelengye program célja a gyermekek figyelmének a könyvekre irányítása, a csomagban lévő bibliográfiák által a szülők segítése abban, hogy különböző életkorokban mit érdemes olvasni. A programot a városi önkormányzat támogatásával valósítja meg a könyvtár.
Olvasóvá nevelés vonatkozásában más akciókat is kezdeményezett a könyvtár. Ilyen például a mozgókönyvtári szolgáltatás: könyvtárosok és önkéntesek kiadványokat visznek iskolákhoz, óvodákhoz, idősekhez és fogyatékkal élőkhöz, akik válogatnak ezekből, és két hét múlva cserélik a könyveket. A tapasztalat szerint ennek nyomán is nőtt az olvasás iránti érdeklődés, és azokban az osztályokban, ahol igénybe vették a szolgáltatást, a gyermekek szövegértése jobb lett. A könyvtár rendszeresen tart óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló délutáni foglalkozásokat Varázskuckó néven, vakációkban pedig egyhetes napközis tevékenységet Csodalámpa néven – mindezek során az olvasásnak is fontos szerep jut.
A könyvtár igazgatója elmondta, az 5–8. osztályos diákokat általában kulturális, kreativitási, könyvtárhasználati vetélkedőkkel szólítják meg, partnerségben olyan intézményekkel, mint például a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, hiszen közös céljuk, hogy értő, érdeklődő utánpótlást neveljenek. „Soha nem lehet hátradőlni – mondja Szonda Szabolcs –, figyelni kell arra, hogy minden lehetséges eszközzel fenntartsuk az érdeklődést a könyvtár és az olvasás iránt.”
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. szeptember 2.
Irodalmak, határvidékek
Az utóbbi évek helyszínén, Árkoson szervezi idén is írótáborát – sorrendben a tizenhatodikat – az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A hétvégén, péntektől vasárnapig tartó rendezvény nemcsak az erdélyi írók és költők seregszemléje, de szakmai fórum is.
Idén a téma a magyar és a román irodalom kapcsolata és különbözősége, mindez a műfordítások, illetve a két nyelvterület könyvkiadásának és érdekvédelmi szövetségeinek prizmáján keresztül. A táborban zajló beszélgetéseken részt vesznek a román irodalom jelentős képviselői is, mint Filip Florian, Lucian Dan Teodorovici, Dan Lungu, Ioan Groşan, valamint a román irodalom magyar tolmácsolói közül Lövétei Lázár László, Szonda Szabolcs, Lakatos Mihály. Mindennap beszélgetésekre kerül sor, pénteken például írószervezetek vezetői – Varujan Vosganian, Markó Béla, Karácsonyi Zsolt, Szentmártoni János – járják körül a román és a magyar irodalom kapcsolatának kérdését. (vop)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. szeptember 7.
Magyar–román irodalmi határvidékek
Hétvégén tartották az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) tizennegyedik írótáborát Árkoson, melyre magyar és román írók is hivatalosak voltak, ugyanis az Irodalmak, határvidékek elnevezésű rendezvény a magyar szerzők román nyelvre, román szerzők magyar nyelvre való átültetésének kérdéskörét próbálta többek közt körüljárni, érdekes és tanulságos gondolatokat fogalmazva meg általában a műfordításról, annak szépségeiről és nehézségeiről.
A csütörtök esti megnyitó után, melyen a főszervező Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke köszöntötte a vendégeket, elkezdődtek az éjszakába nyúló kötetlen, baráti beszélgetések, melyek a pénteki és szombati program hivatalos eseményein túl is végig jellemezték a tábort. Péntek délelőtt Hubbes László, Andrei Dosa és Markó Béla volt a házigazda Karácsonyi Zsolt beszélgetőtársa, akik az általuk végzett fordításokról, saját műveik fordításairól, a magyar–román irodalmi kapcsolatok alakulásáról és a műfordítói munka működésének támogatását célzó intézményrendszer szükségességéről értekeztek, majd a fiatal román szerzők bemutatkozása következett Fischer Botond közreműködésével. A három fiatal író – Andrei Dosa, Vlad Drăgoi és Alex Vasies –, mint felolvasott műveikből is kiderült, különbözőképpen használja a nyelvet, de mindhárman friss, élő, mai hangon szólalnak meg, és úgy tükrözik egyelőre még névtelen nemzedékük életérzéseit, hogy nem próbálnak teljesen szakítani a korábbi generációk versírói hagyományaival. Szombaton 10 órától magyar és román könyvkiadók képviselői osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel: Király Zoltán, a Sétatér Egyesület ügyvezetője, Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, Dan Lungu író, a jászvásári Irodalmi Múzeumok Kiadó igazgatója és Marin Mălaicu Hondrari, a Charmides Kiadó vezetője, miután röviden bemutatták kiadóikat, fordításokkal kapcsolatos tapasztalataikról, a magyar és román irodalom általuk érzékelt viszonyrendszeréről, saját kiadói gondjaikról és a jelenkori könyvkiadás általános nehézségeiről beszélgettek, a házigazda Lakatos Mihály volt. A délben tartott E-MIL-közgyűlés után Filip Florian és Lucian Dan Teodorovici, valamint fordítóik, Lövétei Lázár László és Karácsonyi Zsolt az írás-fordítás folyamatáról, az író magányáról és saját fiktív világába való elvonulásáról, az időről, múltról, nosztalgiáról beszélgettek Szonda Szabolcs kérdései nyomán, később pedig Dan Lungu és Ioan Groşan, valamint fordítóik, Szonda Szabolcs és Lakatos Mihály közreműködésével az író és fordító személyes kapcsolatáról, az irodalmi művekben megjelenő humorról, a regények szerkezeti felépítéséről és más érdekes témákról esett szó. Este a fiatal magyar szerzők mutatkoztak be: Horváth Előd Benjámin, Varga László Edgár, Fischer Botond és Kali Ágnes a beszélgetést irányító Fekete Vince kérdéseire válaszolva őszinteségről és hitelességről, az erdélyi irodalomban való fogadtatásukról, a generációik közötti különbségekről és hasonlóságokról, egy esetleges írói csoportosulásba való szerveződésükről, valamint az erdélyi és magyarországi befogadói közeg sajátosságairól mondta el gondolatait a hallgatóságnak. Amint Karácsonyi Zsolt lapunknak összefoglalta, a táborban a már megszokott szintet és létszámot idén is tartani tudták, idén is érdemi eszmecsere zajlott a jelen lévő szerzők, műfordítók, kiadóvezetők között, és annak ellenére, hogy kicsit magába forduló ez a rendezvény, néhány irodalomkedvelő is ellátogatott az árkosi táborba, és végighallgatta a viszonylag zsúfolt program előadásait.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. október 3.
Fél évszázad irodalmunk mezsgyéjén (Bemutatták Egyed Péter új könyvét)
Annak ellenére, hogy egész könyvtárszekrényt meg tudnánk tölteni, amelyben legalább száz kimondottan értékes alkotás kaphatna helyet romániai magyar írók, költők tollából, alig néhány szerző neve és műve van forgalomban. Így azonban az elmúlt ötven esztendő irodalmi termésének igen nagy hányada kihull az idő és az emlékezet rostáján – foglalható össze röviden Egyed Péter megállapítása. Ezt a romániai és ezen belül az erdélyi magyar irodalom utóbbi fél évszázados szintézisének hiánya okán fogalmazta meg kedden az Irodalmi rosta című, kritikákat, esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötete sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott könyves találkozón házigazdaként azt mondta, Egyed Péter esetében az irodalomról való gondolkodás egyszerre jelenti a kint és bent levést, mert költőként, íróként ő maga irodalmat alkotott, szerkesztőként, kritikusként mások írásait értelmezte. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró folytatta az előbbi gondolatot, kiegészítve azzal, hogy Egyed Péter, aki a harmadik Forrás nemzedékhez tartozott, már a hetvenes években megfogalmazta kritikai észrevételeit korosztálya írásairól, azt mondták róla, ő nemzedéke szekértolója. Ez az Irodalmi rosta című gyűjteményes kötetben is erőteljesen megjelenik, az első harmad írásai tulajdonképpen összefoglalják a kettes feles (Egyed Péter megfogalmazása) és a harmadik Forrás nemzedék indulását. A szerző elmondta, Balla Zsófia, Bogdán László, Markó Béla, Mózes Attila, Szőcs Géza költészete, prózája jóval érzelmesebb és személyesebb világról szólt, mint amiről az előbbi nemzedék írt, hisz az érzelmekről a szocializmusban nem nagyon lehetett ilyen kitárulkozással és radikalizmussal beszélni. Bogdán László kérdésére, hogy a következő nemzedék, a Kovács András Ferencék irodalmára kritikusként miért nem terjedt ki a figyelme, Egyed Péter azt mondta, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként nagyon sokat olvasta ennek a korosztálynak az alkotásait, ami a művel és a szerzővel való rendkívüli azonosulást igényel. „Ahhoz, hogy egy mű erényeit és hibáit, formagazdaságát, bőségét vagy hiányosságait, romlandó részét az ember megértse, úgynevezett technikai olvasattal kell az illető verset felfogni.” Ez azt eredményezi, hogy „minden szerkesztés megöl egy kritikát”. Egyed Péter olyan széles spektrumban követte, hogy mi történt az elmúlt ötven esztendőben irodalmunkban – legalább hatvan szerző életével, munkásságával foglalkozott, írásaikat szerkesztette, elemezte, értelmezte –, hogy jogosan jelentette ki: „Azzal maradtam vizsgálódásaim után, hogy mennyire szegények vagyunk, mert nem veszünk tudomást arról, hogy ez az irodalom jóval gazdagabb, mint ami látszik, mint amit forgalmazunk belőle.” Felrótta, hogy az iskolában is csak egy picinyke szeletét tanítják ennek a hatalmas szellemi értéknek, hiányként fogalmazta meg, hogy nem született meg egy reális szintézise a romániai magyar irodalomnak, de szerinte nincs jobb helyzetben a művészet, képzőművészet, tudomány sem.
A költő, író, egyetemi tanár, filozófus, könyvszerkesztő, a hagyományos kritika és az általa meghonosított beszélgető kritika jeles művelőjének Bogdán Lászlóval folytatott könyves beszélgetése ugyan egy vaskos kiadvány bemutatása alkalmából hangzott el, de korrajz, (irodalmi) kortörténet volt a javából, a hazai magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak sorsáról, a bebörtönzésekről, a magyar intézmények ellehetetlenítéséről, a szocializmus éveiben hol nyíltan, hol alattomosan zajló kulturális genocídiumról. Az Irodalmi rosta (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014) olvasószerkesztője Dávid Gyula, az 1976 és 2014 között a Helikon, Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, Alföld, A Hét, Élet és Irodalom, Magyar Műhely, Irodalmi Szemle, Székelyföld és más folyóiratokban megjelent kéziratok felkutatója és rendezője Kovács Eszter. A szerző méltatta segítségüket, és azzal zárta gondolatait, bízik abban, hogy a különböző szellemi színtereink szintézisei megszületnek, és e tekintetben is erős közösségként tudjuk magunkat megmutatni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. október 10.
Derűs emlékezés
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön is bemutatták B. Kovács András Vándorszékely hazatalál. Egy ragaszkodás története című kötetét, mely a kézdivásárhelyi születésű, Bélafalván élő, Sepsiszentgyörgyön dolgozó Boldizsár Béla élettörténetét meséli el.
Szerdán este a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott könyvbemutatón – miután Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, a szerző B. Kovács András pedig röviden ismertette a kötet megírásának körülményeit, és bemutatta interjúalanyát – Boldizsár Béla sajátosan ízes, humoros stílusában maga mesélte el röviden élete néhány fontosabb fejezetét. Az est meglepetésvendége Sebestyén Rita középiskolás diáklány volt, aki saját versét szavalta el a hallgatóságnak. Boldizsár Béla gyulafehérvári kántoriskolai élményeiről, házasságairól és hat gyermekéről, külföldi kirándulásairól, sokféle szakmájáról, a rendszerváltás utáni kalandos munkáséveiről, gyermekeivel kapcsolatos viszontagságairól és mostani életéről, az általa szervezett munkássztrájkokról, Márton Áron püspökkel való kapcsolatáról, az elismerésekről és kitüntetésekről, amelyeket rangos magyarországi politikusoktól kapott, saját politikai és társadalmi szerepvállalásairól, valamint egészségi gondjairól mesélt, melyek közül egyesek vaklármának bizonyultak, de amelyek egy anyajegy miatt végül komollyá változtak.
Bámulatra méltó az életkedv és elégedettség, amellyel visszatekint, a derű, amellyel életútjának kudarcait, szomorú eseményeit is szemléli és szemlélteti. Kemény harcához kitartást kívánunk, hogy egyszer majd vidám történetei közé sorolhassa anyajegyes kalandjait is.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. október 15.
Gyökerekben rejlő kincsek
A korondi Ambrus Lajos Vezérek és atyafik – székelyföldi mondák, regék, történetek című, a Kriterion Könyvkiadó által kiadott könyvét mutatták be kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A szerző évtizedek alatt, tájegységek szerint gyűjtötte össze kötetét, arra figyelve, milyen történet rejlik a gyökerekben.
Népismerettel is alaposan foglalkozó költőként, prózaíróként köszöntötte a szerzőt Szonda Szabolcs, beszélgetőtársa, Czegő Zoltán pedig leszögezte, összes fejrevalóját megemelte, amikor olvasta ezt a remek könyvet, mely a magyar nyelv kincshordozója. Nemeskürty, Babits és Márai hazával kapcsolatos gondolataira hivatkozva – utóbbi vallotta, számára a magyar nyelv a haza – Ambrus Lajos úgy fogalmazott, „a lelki, az oszthatatlan haza küldött minket szép magyar mondákat keresni”. „Segítőtársa” volt ebben Orbán Balázs is, akinek főművét ismerve járta be a székely tájegységeket – Aranyosszéket is –, s kérdezősködött az öregektől a mondákról, próbálta megtalálni azt a gyökeret, amelyből fel lehet építeni a történetet, összeseperte, amit még lehetett. A történelem az, ami az ember lelkében él, a nép emlékezete pedig az, ami szentesíti a jövőt – tette hozzá.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. november 17.
Megjelent a Kincses Képeskönyv Sepsiszentgyörgyöt bemutató kötete
A Kincses Képeskönyv erdélyi városokat ismertető sorozatának legújabb kiadványa Sepsiszentgyörgyöt mutatja be. A képeskönyv megyeszékhelyi könyvbemutatója 2015. november 19-én, csütörtökön, 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban lesz. A rendezvényen a könyv szerzője, Zágoni Bálint és az illusztrátor, Jánosi Andrea mellett részt vesznek a kötet történész szakértői: Csáki Árpád, József Álmos, Nagy Botond, Sztáncsuj Sándor József, valamint Tóth-Bartos András is.
A nagy sikerű képeskönyvsorozat leginkább az iskoláskorúakat célozza meg, de az olvasmányos, mívesen illusztrált színes világ a mindenkori olvasó számára is élménydús barangolást nyújt az adott település múltjáról és jelenéről. Ezúttal Háromszék szívébe, Sepsiszentgyörgyre szólítja olvasóit a tizenegy fejezet, amely segít feltérképezni a város hétszáz éves múltját, elárulva többek közt azt is, miként festett a középkorban az éves sokadalom Szentgyörgyön, a XVIII. században miért nem örvendtek a város lakói a huszárezred éves hadgyakorlatainak, azt is megtudjuk, hogy Jókai Mór is többször megfordult a városban, és hogy milyen tornaversenyen bizonyultak a szentgyörgyi diákok az ország legjobbjainak. A kiemelkedő épületek, a Lábas Ház vagy a vártemplom mellett Sepsiszentgyörgy legendás alakjaival: Gábor Áron, Császár Bálint, ifjú Gödri Ferenc és Kós Károllyal is megismerkedhetünk az aprólékos rajzokon, „Tekintsd tehát a Kincses Képeskönyvet kedvcsinálónak, várostörténeti kutatásaid kiindulópontjának. Reméljük, hogy a könyv elolvasása után kedvet kapsz a város további történetei, kincsei után kutakodni.” – összegeznek a kiadvány alkotói ajánlójukban.
A szerzők munkáját helyi szakemberekből álló csapat segítette, akik a közösen kiválasztott témákhoz szakirodalmat ajánlottak, a képi világtörténelmi hitelességének kialakításában is segítették az illusztrátor munkáját, illetve szakmailag ellenőrizték a kéziratot – mondta el kérdésünkre Csáki Árpád történész. A kötet a helyszínen megvásárolható.
A sorozat első, Kolozsvárt bemutató könyve 2007-ben elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv versenyének fődíját. Ezt követően Marosvásárhely, Nagyvárad és Segesvár után, Visegrádról és Székesfehérvárról is kiadvány született.
A sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón a könyv alkotóival Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget, a meghívott Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
maszol.ro2015. december 4.
Elvetélt álmok nyomában
A Szentkereszty bárók háromszéki emlékezete
Szép kivitelezésű és tartalmas kötetet mutattak be a Háromszék közéletében jelentős szerepet vállaló Szentkereszty család történetéről kedd este Kézdivásárhelyen, a református parókia dísztermében tartott találkozón. Szerzőivel ma 17 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében találkozhatnak az érdeklődők, beszélgetőtársuk Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
A „Hagyatékul hagyod utódaidnak.” Elvetélt álmok nyomában – fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című, gazdagon illusztrált és dokumentált, vaskos kötet négy szerzője közül Sándor Lajos Levente nem lehetett jelen a kézdivásárhelyi bemutatón. Viszont Balog László történész–irodalomtörténész, Málnási Levente magyartanár és a Szentkereszty-leszármazott Kovács Márta Mária előadásában elhangzott szövegrészletekből és összegzésekből kiderült, nemcsak egy, a történelem süllyesztőjében eltűnt családról szól a könyv, hanem az önismeretünk egy fontos szeletéről is letörölték a feledés porát, hiszen a Szentkeresztyek az erdélyi és jelesen a háromszéki közélet majd minden területén jelentős szerepet vállaltak.
Az érdeklődőket és előadókat Beder Imre lelkész köszöntötte, kifejtve, hogy a történelmet nemcsak tények sorozataként kellene értelmezni, hanem észre kellene venni a benne tetten érhető isteni akaratot is. Balog László, a csíkszeredai Sapientia Egyetem könyvtárigazgatója a szent család útra kelésének jelképével indította gondolatait, elmondva, hogy a kutatás és könyvírás magányos foglalkozásából az olvasókkal való találkozás zökkenti ki a szerzőket. Ilyenkor érezhetik, hogy célba értek, és befogadást nyertek olyan körülmények közepette is, amikor a jelen társadalmában eluralkodott az írott szó iránti érdektelenség. Hiszen nemcsak a bajba jutottak iránt lettünk közömbösek, hanem az idő, illetve totalitárius rendszerek által bedaráltakkal szemben is csökkent az érdeklődés az újabb nemzedékekben. A Szentkereszty család sorsának tragikus fordulatairól, eltűnésükről, de még a fénykorukról sem tudunk semmit vagy vajmi keveset, és talán azt is pletykák formájában.
„Úgy érezzük, jogunk van a történelmünk felemlegetése jogán időnként magyarkodni, miközben elfedjük azt a tényt, hogy a háttérben valójában történelmünk alapos ismeretének hiánya lapul, ezt viszont jobbára zászlólengetéssel és kokárdákkal leplezzük” – fejtette ki a történész annak kapcsán, hogy egy ilyen átfogó, többéves munka során nem csupán az adott téma kerül a felszínre, hanem az a hiányérzet is, hogy még számos, hasonló sorsú főnemesi család története vár feldolgozásra, miközben a lehetőségek tára nagyon szűk teret szab a kutatások folytatására, anyagiak és idő hiányában.
Málnási Levente csíkszeredai magyartanár részleteket olvasott fel a könyvből, meggyőzve hallgatóit, hogy nemcsak történelmi tényeket feltáró, hanem egyben olvasmányos kötetet vehetnek kézhez. Kovács Márta Mária a családhoz fűződő személyes vallomásait osztotta meg a közönséggel. A könyv a zágoni Veres családnál, Beder Imre tiszteletesnél, valamint a mai sepsiszentgyörgyi bemutatón is megvásárolható.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely2015. december 5.
Ezek és ennyi (Fekete Vince új kötetének bemutatója)
Én verseknek ezeket és ennyit gondolok – vonta meg költői pályájának nagyon szigorú határát Fekete Vince. Az ezek és ennyi megállapítás legújabb könyvére vonatkozik, a csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Teinben bemutatott Vak visszhang című válogatáskötetre, mely korábbi könyvei általa legjavának vélt, illetve következő könyve ízelítőjének szánt verseit tartalmazza.
Fekete Vince épp húsz éve debütált, a Kolozsváron tömörülő híres transzközép nemzedék tagjaként 1995-ben jelent meg első kötete, a Parázskönyv: már az abban közölt verseken érezhető volt, a maga útját járja – vezette fel a beszélgetést Szonda Szabolcs, mintegy zöld jelzést adva a nosztalgiázó emlékezésre. És Fekete Vince szívesen mesélt is arról a „hőskorszakról”, amikor a Bretter György Irodalmi Körben keményen bírálták egymás verseit, „sokszor igazságtalanok voltunk, néha mellélőttünk, de mindig őszinték”. Az olykor happeningekkel fűszerezett kibeszélős találkozókról aztán szinte törvényszerűen vezetett az út a megmutatkozásig, a Helikon „bevételéig” – mely hadművelet könnyebben sikerült, mint remélték, hiszen nem kellett betörni az irodalmi folyóirat (képletes) falait, a Helikonnál tárt karokkal fogadták a fiatalokat. Így született a Serény Múmia, az ottani közlésekből pedig a transzközépesek első kötetei. Vince is beválogatta addigi versei legjavát debütkötetébe – aztán ott állt üres zsebbel és egy újabb kötetre való felkéréssel. „A határidő volt a múzsám” – emlékszik második kötete, az Ütköző megírásának körülményeire. A Vak visszhang válogatáskötetbe e két könyvéből legfennebb három-négy verset engedett volna belefoglalni, „de a kezdeti bizonytalan lépéseket is kell vállalni, hanem nincs meg az íve” a kötetnek, a költői pályának. Az igaz, tette hozzá, hogy utólag bele-belejavított akkori verseibe. A következő kötetek – A Jóisten a hintaszékből, Piros autó lábnyomai a hóban, Védett vidék – hasonlóképp szigorú rostán estek át, ezekből is az általa legjobbaknak vélt versek kerültek bele új kötetébe, melyet aztán az utóbbi öt év terméséből készült válogatás, a Vargaváros ciklus zárja – ez egyúttal következő könyvének beharangozója is, ismertette Fekete Vince. Megkerülhetetlen téma életművében a próza és vers viszonya, hiszen paródiákat, tárcanovellákat egyaránt jeleseket alkotott – e téren hogyan tovább, faggatta az est zárásaként Szonda Szabolcs. És Vince a hívei számára elkeserítő választ adott: nem akar több tárcanovellát írni... Kiemelendő és mindenképp értékelendő, hogy – a régi hagyományt felelevenítve – a versek felolvasását színművészre bízta Fekete Vince, Kolcsár József személyében pedig megfelelő partnert is talált: oly elemi erővel, bele- és átéléssel adta elő a színész a verseket a meglehetősen kisszámú közönség élvezetére, hogy még a költőt is meglepte.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)