udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1013
találat
lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 | 991-1013
Névmutató:
Ady Endre
2017. március 21.
Megvannak a Versünnep fesztivál erdélyi továbbjutói
Jeles költők alkotásait szólaltatták meg az előadók a Versünnep fesztivál 2017-os erdélyi elődöntőjén a hét végén, a rendezvénynek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont.
Mondott vers kategóriában Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója (képünkön) és Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója; megzenésített vers kategóriában dr. Incze G. Katalin zeneszerző, a dalok szerzője, Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, előadó; valamint Szép András zongorista, a dalok társszerzője jutott tovább. A megfilmesített vers kategóriában Kocsis Tünde kolozsvári rendező képviseli Erdélyt a versünnep fesztivál – 2017 döntőjében április 9-én Budapesten a Nemzeti Színházban.
Ebben az évben Arany János születésének 200. és halálának 135. évfordulója, Ady Endre születésének 140. évfordulója, valamint Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója tiszteletére – vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés és képző-, és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdették meg a fesztivált. A fellépők teljesítményét az előző évhez hasonlóan Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészei értékelték. A műsorvezető Gecse Ramóna színművésznő volt.
A Versünnep fesztivál tizenkét éve indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelven született irodalmi alkotásokra és népszerűsítse a művészi versmondást, mely képes minden magyar anyanyelvű embert összekapcsolni téren és időn keresztül egyaránt – olvasható a rendezvénysorozat honlapján. A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon rendezi a fesztivált, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja.
Krónika (Kolozsvár)2017. március 21.
Istennek, hazának, tudománynak
A protestáns iskolahálózat történelméből
„Istennek, hazának, tudománynak!” – a Jókai Mór által a pápai alma maternek választott jelmondat talán a legtalálóbban adja vissza a protestáns iskolák szellemiségét. A sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett iskolatörténeti vándorkiállítás – amely a Protestáns iskolatörténeti mozaik címet viseli, és amely a Református Tehetséggondozó Alapítvány és a Reformáció Emlékbizottság kezdeményezésére készült – hiánypótlónak számít, hiszen arra vállalkozik, hogy 500 év rendkívül gazdag történelmét foglalja össze. Mint neve is jelzi: mozaik, azaz a teljesség igénye nélkül felvillant számunkra egy-egy felemelő korszakot a protestáns iskolák történetéből. Az alap történelmi ismereteken kívül elsősorban az irodalmi alkotások szolgáltatnak háttér-információkat a témához, íróik maguk is egykori kollégiumi diákok lévén. Itt említem rögtön Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét, amely a XIX. századvégi debreceni református kollégium világát ismerteti a kisdiák Nyilas Misi sorsán keresztül. Bár ez a világ zordnak hat az író ábrázolásában, Móricz többször hangsúlyozta, „ami kedves van a darabban, az debreceni emlék, ami nem kellemes, az máshonnan jött”. Szabó Magda Abigél című regényében a főszereplő Vitay Georgina, Gina kerül 1943-ban egy vidéki református intézetbe. A Matula zárt, puritán világa szintén önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő egykori kollégiumára, a debreceni Dóczy Leánynevelő Intézetre ismerhetünk benne. És bár a szigorú szabályok, a szoros napirend kezdetben megkeseríti a főhősnő életét, hamar rájön, hogy valójában ez a rend és fegyelem egyben jótékony is, óvó és védő szerepet is ellát. Jókai Mór És mégis mozog a Föld regényének cselekménye szintén a debreceni kollégium falai közül indul, az író erdélyi vonatkozású, A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélése pedig a XVIII. század eleji nagyenyedi református kollégiumot és annak diákjait emeli ki a kuruc-labanc szabadságharcok idején. De miről is szólnak a történelmi források? A protestáns kollégiumok alapításának igénye a reformáció elterjedésével egy időben jelentkezett Európa-szerte. A reformáció célkitűzése az egyház és a társadalom megújítása volt. Ennek pedig legfontosabb eszközei az anyanyelvi prédikáció, a nyomda és az iskola voltak.
A Magyar Királyság területén a XVI. század első harmadától kezdve sorra jöttek létre a magyarság szempontjából meghatározó szellemi központok, így 1531-ben már a reformáció szellemében alakult meg a sárospataki református kollégium, ugyanebben az évben létrejött a pápai református kollégium is. 1538-ban a debreceni városi iskolát is reformátori vezetés veszi át, és megszervezik az alsó tagozattól az akadémiai tagozatig az oktatói és nevelői munkát, ugyanitt született meg 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv. A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság is sorra alakította át a középkori városi iskolákat humanista szellemben, mint például Leonard Stöckel 1539-ben alapított bártfai iskolája, vagy a Brassóban az 1540-es években, Johann Honter, Honterus polihisztor által létrehozott iskola, amelynek utódintézménye ma is a nevét viseli. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében Erdélyben. Kolozsvárott az 1557-es tordai országgyűlés határozata alapján létrejön Dávid Ferenc vallásalapító irányításával az unitárius kollégium. Az „óvári” kollégiumként emlegetett iskolában olyan kiválóságok tanítottak, mint Heltai Gáspár. Ugyanebben a században alapították még a kecskeméti, mezőtúri, szatmári, marosvásárhelyi református kollégiumot, a békési és a nagykőrösi református gimnáziumot.
A XVII. században az erdélyi fejedelmek kiemelt szerepet szántak az oktatás támogatásának és az iskolaalapításnak a reformáció szellemében. Bethlen Gábor 1620-ban fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron alapított kollégiumot, amelyet két évvel később akadémiai szintre emelt. Szimbolikus jelentőségű, hogy épületét az egykori domonkos kolostor, illetve saját lakóháza helyén emeltette. Első tanárai külföldről meghívott költők, elismert tudósok, első magyar professzora pedig Apáczai Csere János, aki 1653–56 között tanított itt. Az 1658-as tatárdúlás után Apafi Mihály fejedelem elrendelte a kollégium áthelyezését Nagyenyedre, ahol a későbbiekben felvette Bethlen Gábor nevét. Kolozsváron 1608-tól a református oktatás is elkezdődött a Farkas utcában. Utódintézménye felvette egykori diákja és tanárja, Apáczai Csere János nevét. A zilahi református kollégium 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal, 1902-től főgondnoka után Wesselényi Miklós Kollégiumként lett ismert. Székelyudvarhelyen 1670-ben jött létre a református kollégium.
A század derekán Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívására érkezett a híres cseh-morva pedagógus, Comenius a sárospataki kollégiumba. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. Új tantervet dolgozott ki, amelynek része volt a szemléltetés és a színjátszás is. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született itt, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Debrecenben Descartes, Newton és Leibniz korszerű művei alapján oktatnak. A XVIII. században újabb protestáns gimnáziumok és kollégiumok jöttek létre, mint a csurgói református gimnázium, a pozsonyi, szarvasi, nyíregyházi evangélikus gimnáziumok, valamint a székelykeresztúri unitárius kollégium. A pozsonyi gimnáziumban a gyakorlati tárgyakat helyezték előtérbe, élő nyelveket is tanítottak, mint pl. francia, német, magyar. A XIX. században Sárszentlőrincen evangélikus gimnázium indult, amely a későbbiekben Bonyhádra költözött; 1859-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult a Református Székely Mikó Kollégium. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az egykori középkori magyar királyság területén, és azután is csak ott létesítettek községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek. A XIX. század második felében és a XX. század elején létrejöttek az első protestáns leánynevelő intézetek is, mint a debreceni református kollégium Dóczy Gimnáziuma, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, a budapesti evangélikus leányképzés, a kolozsvári Felső Református Leánygimnázium, a sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium. A protestáns kollégiumok céljaiban és szervezetében rokonvonások sokaságát fedezhetjük fel, bár számos különbség is van közöttük, hiszen más táj, más emberek közössége formálta ezeket az intézményeket. Közös bennük: a humanista háttér, eszmeiség, mint például az anyanyelvre lefordított Biblia és zsoltárok, a népoktatás szükségességének szemlélete, a műveltség nyíltsága, európai tájékozottsága és a nevelés sokoldalúsága. Vallották, hogy az ember formálható. Közös továbbá a tradíció és a haladás egységének sajátos szemlélete, a „docendo discimus”, a tanítva tanulás elve: az iskola önállóságra tanította a diákokat azáltal, hogy az alsóbb szinteken a tehetséges diákok közül választottak ki tanítókat, ők voltak az ún. publicus vagy privát praeceptorok, másképp az osztály- és magántanítók; a professzorok sokáig csak az akadémiai tagozatokon tanítottak. Diákönkormányzatok (vagy „coetus”) működtek: a protestáns kollégiumi diákság nemzedékeken át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte ügyeit. Közösek az alaptantárgyak is: alsó tagozaton kiemelt szerepet kapott a szépírás, számtani alapművelet, Európa országainak vázlatos ismerete, zsoltáréneklés – természetesen anyanyelven –, bibliai és erkölcsi ismeretek; míg felsőbb tagozatokon a latin nyelv, a görög-római kultúra, stilisztika, retorika, poétika, aritmetika, földrajz és történelem, természettudományok, szent nyelvek, teológiai stúdiumok voltak tanulható tantárgyak. Közös vonás az is, hogy haladó szellemiség jellemezte a tantestületet, mindig az adott kor aktualitásaihoz igyekeztek igazodni a tudományok terén, elég megemlíteni azt a tényt, hogy Descartes racionalizmusa, majd Newton és Leibniz tudományos hatása a fizikában és matematikában a protestáns iskolák közvetítésével jelentkezett először Magyarországon. Fontosnak tartották az éneklést, kórusok működését: temetésekre, valamint családi ünnepekre a kollégiumi énekes diákok a XVI. századtól kezdve már szervezetten jártak. Jellemző volt a külföldi egyetemjárás („peregrinatio academica”), a peregrinusok kezdetben a wittenbergi egyetemet látogatták, majd a heidelbergit, a németalföldi, svájci, angol akadémiát. 1526 és 1789 között mintegy 25 ezer magyar diák látogatott külföldi egyetemet. Ők a megszerzett tudást itthon kamatoztatták, többen az itthoni szolgálatot választották, viszont rendszeresen tartották a kapcsolatot nyugat-európai kollégákkal. Közös e rendszerben a támogatás mikéntje is: nemcsak az egyház részéről, hanem a helyi tanács és a helyi közösség is adakozott sok esetben, és ezáltal aktívan részt vett a tanintézmények fenntartásában, de még ún. „angol pénzről” is beszámolhatunk a nagyenyedi kollégium esetében, ahol az angol király, I. György is gyűjtést szervezett a kuruc–labanc harcok során sérült kollégium újbólépítésére. Az is közös ezen iskolákban, hogy a magyar nemzeti törekvéseket, a magyar hazát szolgálták kurucként, majd ’48-as nemzetőrként, honvédként, illetve a világháborúkban. A protestáns kollégiumok sorsa is hasonló: gondoljunk itt ellenreformáció által üldözött iskolákra, a kommunista rendszerre, amely évtizedekre beszüntette a felekezeti oktatást – kivételt képez a debreceni református kollégium –, vagy gondoljunk a boldogabb időkre, az 1990-es évek elejére, amikor újra létrejöhettek ezek az iskolák.
Összegzésként megállapítható: ezek az alma materek az életre képesítő tudás és a jellemformálás helyszínei is egyben, hiszen a magyar kultúra, a magyar tudomány számos nagy alakját köszönhetjük a protestáns kollégiumi oktatásnak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Bolyai Farkas, Bolyai János, Arany János, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Kriza János, Berde Mózsa, Orbán Balázs, Benedek Elek, Gyárfás Jenő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Tisza István, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Bay Zoltán, Szabó Magda, Varga Nándor Lajos, Kós Károly, ifj. Kós Károly, Áprily Lajos, Beke György, Nemes Nagy Ágnes. Az évszázadok során a protestáns kollégiumok nemzeti kultúránk kibontakoztatásának termékeny talajául szolgáltak, és folyamatos táplálói lettek, egyúttal jelképei a folytonos küzdelmekben a hitnek, a kultúrának és tudományosságnak.
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 29.
Egyetem-népszerűsítő körúton volt a PKE
Székedi Levente, Pásztor Rita, Bánffy-Benedek Andrea, Szilágyi Ferenc, Kristófi János, Kulcsár Árpád, Bordás Andrea, Flórián Gyula egyetemi oktatók, valamint Nyíri Enikő kommunikáció és PR-felelős a múlt hét folyamán látogatást tett a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban, a margittai Horváth János Elméleti Líceumban és az érmihályfalvai Főgimnáziumban.
A diákok betekintést nyertek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem életébe, képzéseibe, interaktív játékokkal szemléltették a társadalomtudománnyal foglalkozók kutatási tevékenységét, pályaválasztással kapcsolatos hasznos információkat mondtak el az oktatók, valamint gyors és hatékony német nyelvoktatásban részesültek a diákok.
Az egyetemnépszerűsítő körút résztvevői köszönik az intézményvezetők, tanárok és diákok kedves fogadtatását. A következő hét folyamán még több képzőiskolába ellátogatnak.
A PKE továbbra is hívja és várja a középiskolás diákokat az április 11-ei egyetemi nyílt napra.
Reggeli Újság (Nagyvárad)2017. április 3.
Gally Katalin meséje a csendről
Festészeti és grafikai kiállítás a Györkös-emlékházban
„Gally Katalin nyitottsággal és elemző precizitással figyeli a világ, az élet rezdüléseit, amelyeket csendes kitartással és nem szűnő következetességgel fogalmaz meg képeiben”, állapította meg Portik Blénessy Ágota a Györkös Mányi Albert Emlékház múlt heti eseményén. A fiatal művészettörténész az emlékház által szervezett tárlaton méltatta Gally Katalin képzőművész munkáit, a megnyitón közreműködött Oláh Orsolya fuvolaművész.
Portik Blénessy Ágota egy Ady Endre vers – Mesélj a csendről – részletéből kiindulva kezdte méltatását, mint mondta, ez a néhány verssor visszhangzott benne Gally Katalin legfrissebb grafikai és festészeti munkáit nézegetve. Úgy vélte, a képzőművész sajátosságához tartozik „a csendről beszélni szavak nélkül és mégis mindent elmondani... az emberről, az emberi lét nehézségeiről és apró kis örömeiről, az emberi kapcsolatokról, a múltról és jelenről, a szaladó idő könyörtelenségéről, ugyanakkor a maradandó értékekről, kultúráról”.
– Gally Katalin képei visszafogottságukkal, szűkszavúságukkal és kimértségükkel késztetnek megállásra, gondolkodásra. Személyiségéből adódó érzékenysége és visszafogottsága képein is jól nyomon követhető, de komolyságuk nem téveszthető össze a komorsággal. Annak ellenére, hogy munkáiban visszatérő tematika az idő múlása, az élet körforgása, amely sokszor elégikus hangvétellel párosul, gyakran ezt éppen a címadás vagy egy becsempészett részlet játékossága oldja fel és teszi életszerűvé. S éppen e tartalom és megfogalmazás közötti paradoxon adja művészetének sajátos hangvételét – hangsúlyozta a művészettörténész.
Gally Katalin legfrissebb grafikai és festészeti munkáiból született tárlat anyaga Unipan Helga kurátor rendezésében tekinthető meg a Györkös-emlékház székhelyén (Majális/Republicii utca 5 szám). A kiállítás április 21-ig látogatható, hétfőn, kedden és pénteken 9-13, szerdán és csütörtökön 13-17 óra között, valamint a rendezvények alkalmával.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)2017. április 4.
A most megjelent Tőkés László-breviárium bemutatójáról
A Tőkés László Alapítvány kuratóriumának rendezésében tartották meg Kisvárdán április 2-án a Hit és nemzet – Tőkés László breviáriuma című könyv díszbemutatóját, egybekötve a névadó születésnapi köszöntésével – közölte az erdélyi EP-képviselő sajtóirodája.
Az 1989 őszén, még a Ceaușescu-diktatúra bukása előtt létrejött, Temesvár üldözött lelkipásztora iránti szolidaritásból és mellette való kiállásként Tőkés László nevét felvett alapítvány számos jó ügyet támogatott az elmúlt bő negyedszázad során, s ezen felül évente kiosztja a Tőkés-díjat a nemzetszolgálatban jeleskedő személyiségek valamelyikének.
A kisvárdai alapítvány kuratóriuma az önkormányzattal karöltve szervezte meg az ünnepi köszöntést és könyvbemutatót, amelynek helyszínéül a református templom szolgált, keretéül pedig a vasárnapi istentisztelet. Százvai László lelkipásztornak a 71. zsoltár alapján tartott igehirdetését a nyilvános és ünnepélyes kuratóriumi ülés követte, amelyet Papp Angéla kuratórumi tag vezetett le. Elöljáróban köszöntötte a megjelent egyházi és közéleti méltóságokat, mindenekelőtt Tőkés László püspököt és családjának jelenlévő tagjait, továbbá Tilki Attila és Vinnai Győző országgyűlési képviselőket, Baracsi Endrét, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnökét, Leleszi Tibor kisvárdai polgármestert, Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnököt és kurátortársait, a gyülekezetet és az érdeklődőket. Nem utolsó sorban pedig Szabó Ferenc vezérigazgatót, presbitert, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumának tagját, aki nagy szerepet vállalt a most megjelent díszkötet létrehozásában. A reformáció 500. évében kiadott breviárium jórészt magának Tőkés Lászlónak az írásaiból, beszédeiből, rádiós igehirdetéseiből, valamint ezek mellett róla szóló és hozzá intézett textusokból nyújt egy átfogó, mégis szűknek mondható válogatást úgy, hogy a teljes eddigi életpályára és életműre koncentráló, ezeknek összetettségét bemutató, fotódokumentumokkal ellátott gyűjteményből kirajzolódjon annak az embernek a képe, akit egyik méltatója a hit és a nemzet hősének nevezett.
Az Ady Endre verseivel és Buhály József festőművész illusztrációival gazdagított kötetet Jánosi Zoltán irodalomtörténész szerkesztette az általa kiválasztott szövegekből, grafikai-képi megjelenítése Farkas Ernőt dicséri, a kiadói hátteret a Magyar Napló biztosította. A szerkesztők hozzászólásukban kifejtették: egy olyan kiadványt igyekeztek letenni az olvasók asztalára, amely legfőképpen Tőkés László 28 évi küzdelmeit és munkáját hivatott bemutatni. Az ötletadó, kezdeményező Szabó Ferenc a saját indítékairól beszélt, Buhály József pedig a művészetek mecénásaként is méltatta az ünnepeltet, akit a továbbiakban többen is köszöntöttek 65. születésnapja alkalmából. Tilki Attila a kor meghatározó politikusának és egyházi elöljárójának nevezte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspökét, aki egy évtizede európai parlamenti képviselőként is tevékenykedik, miközben továbbra is az erdélyi magyarság ügyének fáradhatatlan harcosa. Néhányan, mint például a kisvárdai polgármester, a rendszerváltozáskor szerzett élményeiket is megosztották a hallgatósággal, hiszen volt idő, amikor Tőkés Lászlóra és Temesvárra figyelt a fél világ. Lengyel Szabolcs illőnek tartotta, hogy a püspök nevét viselő alapítvány történetét és munkáját is vázolja, a kuratórium nevében pedig a jelen lenni nem tudó Tófalvi Zoltán köszöntötte egy esszészerű, „hazulról haza” küldött levélben az ünnepeltet. Végül a szolgatárs, Százvai tiszteletes méltatta azt, aki református lelkészként és püspökként egyházának egyik prominensévé vált.
A köszöntésekre és méltatásokra adott rövid válaszában Tőkés László elsődlegesen a kisvárdai polgárok 1989-beli kiállását idézte fel hálatelt szívvel, valamint az 1990. februári emlékezetes fogadtatását az itteni református gyülekezetben és lakóközösségben. Méltatta az őt nevében is megtisztelő alapítvány létrehozását és nemzetépítő tevékenységét, köszöntötte a jelen lévő Horkai László nyugalmazott kárpátaljai református püspököt, megemlékezett elődeiről, szüleiről, harcostársairól, mindazokról, akik a szolgálat és hivatás egységében erőt adtak neki ahhoz, hogy elvégezze a Teremtő által reá szabott feladatokat. A helytállás és az erkölcspolitika, a kitartó közösségépítés és a nemzetvédelem jegyében végzett munkából minden cselekvőképes embertársunknak ki kell vennie a részét – biztatott végül mindenkit a püspök, mielőtt az Úr áldását kérte volna a jelenlévőkre.
itthon.ma/kult2017. április 5.
Hencz Hilda: Persona non grata (vagy a Magyar Bukarest, és ami mögötte van)
Ritkán kerül a kezünkbe olyan könyv, amely egy másik könyv kiadásának történetét meséli el. Hencz Hilda nem eléggé elismert, nem eléggé népszerűsített, sőt, mondhatni elhallgatott, hiánypótló kötetéről (Magyar Bukarest) van szó, amely számtalan eddig ismeretlen adalékkal szolgál a bukaresti magyarság 19–21. századi történetéről.
Íróját többször méltánytalanul lekezelő megállapításokkal, véleményekkel illették, bevallott vegyes identitása miatt kerülték. (Anyja révén református magyar család sarja, csak 1948-tól, anyjának román férfival való házassága után változott környezete románná, aki aztán román iskolába is kényszerítette fogadott lányát.) Sietek megjegyezni, a fentiek nem érvényesek vidékünkre, hisz a Hármas (a Háromszéki Magyar Sajtóért) Alapítvány elnöke, Farkas Árpád kezdeményezésének köszönhetően a múlt év végén a Kaláka-sorozatban végre megjelenhetett a Magyar Bukarest magyar fordítása, s a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóirat mellett a Háromszék negyven száma is érdekes részleteket közölt a kötetből. Hogy honnan veszem a fenti megállapításokat? Nos, a Pro Universitaria Kiadó gondozásában a múlt év végén megjelent Hencz Hilda Persona non grata – vagy hogyan sikerült megírnom a bukaresti magyarság történetét című könyve, amelyben keserű felhanggal, már-már lemondó rezignáltsággal végigvezet könyvei – Magyarok román világban (Maghiari în universul românesc); Bukaresti magyar időszaki kiadványok, 1860–2010 (Publicațiile periodice maghiare din București) – megjelenésének rögös útján, az elébe gördített számos akadály sikeres vagy sikertelen elhárításán. E folyamatban a legfájóbb az, hogy ezeket a lekicsinyléseket, semmibevevéseket, elfordulásokat, intellektuális eltulajdonítási próbálkozásokat nemcsak román, de több esetben a jelenlegi bukaresti magyar értelmiségi réteg azon, nem egyszer a hierarchia csúcsához közel álló képviselői követték el vagy próbálták elkövetni, akikhez az író segítségért fordult kutatásai s könyve megjelenésének érdekében. A könyv címe magától beszél: írója, miközben a bukaresti magyarság történetét kutatta, írta, nemegyszer tapasztalta, hogy többen, akikhez segítségért, támogatásért fordult, nem kívánt személynek tekintették. E megállapítása természetesen az írónő alkalmankénti túlzott érzékenységének is betudható, témájának fontossága talán túlfűtött optimizmussal, gyors sikerek elérésének reményével kecsegtette, s akadályokra nem számítva indult el kutatásai útján. Számos esetben meglepetéssel tapasztalta, hogy az egyházaknál, könyvtárakban vizsgált dokumentumokból a magyarságra vonatkozó adatokat eltávolították. A Bărăția (Barátok) római katolikus templom (épült 1666-ban) közelmúltig szolgáló román lelkésze nemcsak hogy elferdített és téves egyháztörténeti adatokat közölt az egyház lapjában, de Hencz észrevételezésére az RMDSZ részéről kémkedéssel is megvádolta. A bukaresti állami könyvtár számos esetben tagadta le a tanulmányozásra kért dokumentumok létét. Amikor az egyik kiadó tulajdonosa megtudta, hogy a Bucureștiul maghiar című könyvének egyik tudományos referense Lucian Boia történész, úgy nyilatkozott róla, ő a román történelem megcsúfolója. Fekete József A levegő hőseinek emlékművét szánta könyve első kiadásának borítójára. Közelharcot kellett vívnia a kiadóval, hogy a szobrász nevét ne Iosif Negruleáként írják le. Több alkalommal magyar szakemberektől, lelkészektől, a művelődési vagy politikai élet magyar korifeusaitól sem kapta meg a kért támogatást. Ígértek mindent, hogy aztán keserűen tapasztalja, csak azzal maradt. Mikrofilmek beszerzésével, más városokban, például Budapesten – ahová kutatni ment – szállás ígéretével biztatták, nyugdíjba vonulása után állással a magyar kulturális központnál, befolyásos, ismert szakembereknek adta át vagy küldte el véleményezésre kutatásai eredményeit, többen közülük válaszra sem méltatták vagy kitértek előle, mi több, olyan is akadt, aki Hencz eredményeit sajátjaként próbálta felhasználni. A kiadókkal, szerkesztőkkel, fordítókkal sem járt jobban, bár itt is volt része ígéretekben. Nem volt szívesen látott vendége a Petőfi Háznak és a Petőfi Egyesületnek, az Ady Endre Líceum igazgatósága, a Bukaresti Egyetem Hungarológia Fakultásának jeles személyiségei, a bukaresti magyar egyházak lelkészei próbáltak szabadulni kilincselései elől. Könyve Petőfi Társaságnál történt bemutatójáról teljességgel hiányoztak a magyar kulturális élet képviselői. Mi több, ez alkalommal számos jelentős magyar személyiségnek is küldött tiszteletpéldányt, ezek is visszhang nélkül maradtak. A szerencsés végkifejlet: főként két román szakembernek (egy történésznek és egy építésznek), román kiadónak köszönhetően jelenhettek meg könyvei. Mindeközben tovább dolgozott, kutatott, újabb és újabb magyar származású bukaresti személyiségeket fedezett fel, többek között olyanokat is, akik az évek során lemondtak magyar identitásukról, elrománosítva nevüket, vagy elnézve, hogy már a 19. század elejétől mások tették ezt. (Ez történt családja nevével is a két világháború között. A Petőfi Egyesületnek felrótta, hogy egyik román nyelven írt közleményében a Zsolt név Joltként, a Csaba Ciabaként, a Gyárfás Gherasimként jelent meg.) Újabb felfedezéseiről a Persona non grata című könyvének Addenda fejezetében olvashatunk. Csak példaként: a román állatorvosi iskola megteremtője Wolfgang Lucaci, azaz Lukács Farkas, az első román nyelven írt állatorvosi könyv szerzője pedig Ioan Huboți – Hubossy János volt (1842). Bizonyítja Nadia Comăneci magyar eredetét, akinek nagyszülei a Kémenes nevet viselték, vagy hogy a neves román színészek, Mircea Albulescu és Carmen Stănescu édesanyja is magyar volt. Számos magyar vonatkozású 17–19. századi történelmi adalékkal is gazdagodhatunk e fejezet olvasása közben. A könyv utolsó fejezete az utóbbi két évben eltávozottakról emlékezik (köztük Koczka György, Bács Lajos, Balázs Jolán vagy dr. Kovács Albert, Mircea Dinescu apósa, illetve Silvia Kerim írónő, aki csak idős korában vallotta be magyar anyanyelvét). Végül keserűen állapítja meg, hogy a regáti magyarság beolvadásában igaznak bizonyult Ürmösy unitárius lelkész 1843-ban Bukarestben tett észrevétele, miszerint az oda érkezett magyarok egy része épp az esetleges feléjük irányuló gyűlölet miatt vonakodott felfedni nemzetiségét, s ez a félelem napjainkban is megmutatkozik. A románság pedig soha nem fogja bánni, megérezni azoknak a magyaroknak az eltávozását, akiknek őseihez több tíz jelentős bukaresti középület, templom, műemlék, tudományos és művészeti vonatkozású, jelentős úttörő munka fűződik. Ettől függetlenül „továbbra is harsogni fog nemcsak a rádióban és a televízióban, de a közterületeken is a miccsek zenei sercegése által kísért manele” – fejezi be könyvét.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 10.
Váradon díjazták a Fürkész országos nyerteseit
Az ország leghelyesebben író diákjai mérték össze tudásukat az elmúlt hétvégén a nagyváradi Ady Endre Líceumban, a 6. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjének keretében. Az elemisták díjkiosztóját szombaton tartották az iskola dísztermében.
Az ünnepséget Krasznai Tünde pedagógus, a verseny létrehozója és főszervezője nyitotta meg, aki köszönetet mondott az elszánt és lelkes versenyzőknek, valamint az őket támogató szülőknek és pedagógusoknak. Ezt követően Szabó Ödön parlamenti képviselő mondott köszöntőbeszédet, rámutatva, hogy a megyeszékhely kiváló pedagógusi gárdával rendelkezik, és az ő kezdeményezőkészségüknek köszönhetően Nagyvárad az utóbbi időben a „tantárgyversenyek fővárosává” vált.
A diákok teljesítményét Kocsis Annamária, a versenybizottság elnöke értékelte ki. Mint elmondta, a második osztályosok közül senki nem hibázott a szótagolási feladatokban, ami nagyon dicséretes, hiszen a szakemberek véleménye szerint a gyermekek csak körülbelül harmadikos korukra érnek meg gondolkodásban arra, hogy a szótagolást írásban is helyesen végezzék. A másodikosoknak ugyanakkor meggyűlt a bajuk a „j” és az „ly” megkülönböztetésével, illetve helyesírásával. A negyedik osztályosoknak viszont épp ez volt az erősségük. A nagyobb diákok ugyanakkor nagyon értékelték a mondatok szóösszetételével kapcsolatos és idén első ízben bevezetett kódos feladatot. A harmadik osztályosok könnyedén megbirkóztak a tulajdonnevek helyesírására vonatkozó feladatokkal, míg a negyedikesek a tollbamondást oldották meg szinte hibátlanul.
A pontösszegzést követően az alábbi eredmények születtek. A második osztályosok mezőnyében I. díj – Gyenge Edwin Márton (99 pont, margittai Horváth János Elméleti Líceum), II. díj – Costin Evelin (98,5 pont, nagybányai Nicolae Iorga Gimnázium), III. díj (megosztva) – Ruff Brigitta (98 pont, kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum) és Lőrincz Barbara (98 pont, csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum). A harmadik osztályosok mezőnyében I. díj – Vicsai Bíborka (97 pont, zilahi Simion Bărnuţiu Gimnázium), II. díj – Tekse Hunor (96,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Rus Lilla (95,5 pont, szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola). A negyedik osztályosok mezőnyében I. díj – Darvas Teréz Katalin (96 pont, gyergyóremetei Fráter György Gimnázium), II. díj – Szász Kamilla Zsófia (88,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Toma Tamara (88,5 pont, nagykárolyi 3-as számú Általános Iskola).
Dicséretben részesültek továbbá Iuhasz Salomé második, Todor Hunor és Molnár Zsófia harmadik, valamint Király Anna és Domokos Márk-Zoltán negyedik osztályos tanulók. A váradi mezőnyt tekintve Király Alexandra (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Székedi Péter (Szent László-líceum) kiváló teljesítményükért gyermeknapi kirándulást nyertek Budapestre.
A verseny a 16-os számú Általános Iskola és a Diákokért Egyesület közös szervezésében zajlott, a Tanügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A díjkiosztó ünnepségen közreműködtek a nagyváradi 16-os számú Általános Iskola énekesei és gitárosai, akik Lukács Annamária zenetanárnő vezetésével megzenésített Juhász Gyula-verseket adtak elő.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)2017. április 19.
Rimanóczy-leszármazottak jelenlétében adták át a Rimanóczy-díjat Nagyváradon
A Rimanóczy-család neve elválaszthatatlan Nagyváradtól, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán a város máig emblematikus épületeinek tervezői és kivitelezői voltak. A róluk elnevezett díjat egyenesági leszármazottaik, Rimanóczy Kálmán és Péter jelenlétében április 18-án, a műemléki világnapon adták át Jakabffy László építészmérnöknek.
A díjátadónak az Ady Endre Emlékmúzeum adott otthont, ahol Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket majd átadta a szót Péter I. Zoltán helytörténésznek, aki megköszönte a Rimanóczy-testvéreknek – akik id. Rimanóczy Kálmánnak ük-, ifj,. Rimanóczy Kálmánnak dédunokái – hogy eljöttek ez alkalomra Nagyváradra, ezzel „hitelesebbé téve megemlékezésünket”.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hagyományt szándékoztak teremteni a díjjal, és egyben emléket állítani azoknak, akik sokat tettek Nagyváradért. A 2016-os Rimanóczy-díjat adták át, pontosította az ügyvezető elnök, mivel tavaly választási év lévén nem akarták a kampánnyal egybemosni az ünnepséget. Szabó Ödön azt is elmondta: ettől az évtől kezdve a műemléki világnapon adják majd át a díjat.
Ifj. Rimanóczy Kálmán halálának századik évfordulóján, 2012-ben a Bihar Megyei RMDSZ eldöntötte, hogy Rimanóczy-díjat alapít, melyet egy szakmai zsűri évente a műemlékvédelem terén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembernek ítél oda. Ekkor döntötték el azt is, hogy egy emléktáblával is leróják tiszteletüket idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán emléke előtt. Első alkalommal 2013. június elsején egy táblaavatóval egybekötött ünnepi rendezvény keretében idézték fel a mai városkép alakítóinak az emlékét. A díjat Ráday Mihály, a közismert magyarországi városvédő vehette át elsőként. 2014-ben Péter I. Zoltán, míg 2015-ben Dukrét Géza volt a díjazott.
„Számunkra volt megtiszteltetés a díjátadásra a meghívás, és a díj nekik dicsőség, hiszen megőrzi azoknak emlékét, akik Váradot építették” - mondta Rimanóczy Kálmán, míg öccse, Péter felidézte: annak idején a családban beszéltek az építészekről, azonban ezt például „az iskolában nem volt szabad mondani”. „Az én szívemben Várad a legszebb hely a világon” – mondta Rimanóczy Péter, és hozzátette: bár 1985-ben áttelepültek Magyarországra, most büszkén állnak itt, és örülnek annak, hogy ezt a nevet viselik.
„Jakabffy László építőmérnök Nagyvárad szülötte, aki egyetemi tanulmányait leszámítva eddigi élete során ebben a városban élt és dolgozott, tevékenykedett a város és a magyarság életében” – kezdte a díjazott laudációját Szabó Ödön. Jakabffy László volt többek között a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ingatlankezelő igazgatóságának műszaki igazgatója, a Bihar megyei és Nagyváradi Műemlékvédő Alapítvány műszaki igazgatója, ebben a minőségében többek között a váradi vár felújítását felügyelte.
Részt vett 1991-ben a megkerült Petőfi-mellszobor felállításában a költőről elnevezett parkban, volt városi és megyei önkormányzati képviselői az RMDSZ színeiben, melynek bihari alapítói közé tartozik. Gazdag életpályája során volt főgondnok és presbiter, nevéhez fűződik a váradi Rulikowski-temetőben létesített háborús hősök obeliszkje, és kezdeményezte, hogy a vártemplomban egy majolika-plakettet helyezzenek el annak emlékére, hogy Mátyás király Vitéz János püspöksége idején járt az erődítményben. Ez a plakett egyébként a felújításkor elkerült onnan, a díjazott pedig elmondta, szeretné, ha visszakerülne. Jakabffy László vágya még, hogy a Bihar megyei műemléképületeket egy-egy tábla jelölje, hangzott el a laudációban, erre úgy tűnik, lesz lehetőség, mondta el azt est végén Péter I. Zoltán. „Amíg a Jóisten segít és erőt ad, addig próbálom folytatni ezeket a dolgokat” – ígérte a díj átvétele után Jakabffy László.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro2017. április 19.
„Az ember belül hordja a mindent”
Schneider Németh Antal (1939–2013) pedagógus-pszichológus, közíró Temetéstől halálig című posztumusz kötetét mutatták be szerda délután a nagyváradi Tibor Ernő Galériában (TEG).
Schneider N. Antal Temetéstől halálig című posztumusz kötetének bemutatóján kellemes, baráti-családias hangulatú beszélgetés alakult ki szerdán Nagyvárad Kanonok-sori művészeti galériájában, ahol a négy éve csontrákban elhunyt tanárember özvegye, Schneider Németh Katalin és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a tanár volt diákja osztották meg a jelenlévőkkel a kötet kapcsán feltörő emlékeiket a szerzőről.
A kötetbemutatón Gavrucza Tibor, a TEG vezetője köszöntötte az ismerősöket, barátokat és érdeklődőket, majd Ariadna Mircescu fuvolajátékát követően Schneider Németh Katalin Dsida Jenő Nagycsütörtök című verséből szavalt. A bevezető után Szűcs László vette át a szót, aki röviden bemutatta a Litera Print Kiadó gondozásában megjelent „tanár és reneszánsz sokműfajú ember” könyvét: „Három kedvenc írását adja közre posztumusz, amelyek műfaji és tematikai különbségeket mutatnak. Az első, a Temetéstől halálig (a haldokló Csokonai naplója) egy esszéregény, amelyet a szerző dokumentumregénynek nevezett, hiszen fikció és valóság keveredésében, a költő eredeti szövegeinek felhasználásával hiteles szöveget ad utolsó hónapjairól. A második írás Lelkivilágunk címen igazi tudományos szakszöveg, pszichológiai tanulmány, míg a harmadik, a „Szíve meghasada…” teljes mértékben önéletrajzi ihletésű írás, melyben a saját szívbetegsége körüli gondolatait írta ki magából, amelyet 2006-ban a Várad Irodalmi riport-pályázatára küldött be, és amellyel különdíjat nyert.”
Az este hátralévő részében a két moderátor közreműködésével beszélgetés formájában szó esett a Schneider – Németh házaspár életének egyes állomásairól (akik frigyre lépésükkor felvették egymás nevét): megismerkedésükről, váradhegyaljai kezdőtanári tapasztalataikról az 1970-es években: „Antal magyar nyelv és irodalom mellett fizikával is kínlódott, sőt énekórái is voltak – bár ezek annyiban merültek ki, hogy lemezeket hallgattatott a diákjaival. Én testnevelést és oroszt is tanítottam. Nagy volt a szegénység, de az ember belül hordja a mindent, regés belőlünk sugárzott a gyönyörűség” – mesélte a feleség. Szó esett természetesen Schneider hosszú betegeskedéséről és a vágyról, hogy majd a rákkal való küzdelmét is kiírja magából, de sajnos erre már nem kapott időt.
Özvegye elárulta, hogy gyönyörű színházi kritikáit életében nem akarta könyvbe foglaltatni, de talán újabb posztumusz kötetben majd erre is sor kerül. Temetéstől halálig című kötete a nagyváradi Illyés Gyula és a Libris Könyvesboltokban kapható.
Szamos Marian
Schneider N. Antal Petrozsényban született 1939-ben, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett pedagógia-magyar szakos tanári oklevelet, amelyet a brassói és bukaresti egyetemek iskolapszichológusi szakképesítésének bizonyítványával egészített ki. Nagyváradon különböző tanintézetekben, például az Ady Endre Líceumban oktatott és tartott pszichológusi minőségben fogadóórákat a diákoknak, egészen nyugdíjba vonulásáig. Munkássága nagyon sokrétű: több száz publicisztikai írás, színikritika és szakcikk került ki a tollából, illetve munkafüzetek, pedagógiai kézikönyvek megírásában és szerkesztésében is részt vett. Több szépirodalmi munkája, köztük a posztumusz kötet írásai is a Várad folyóiratban 2006 és 2008 között jelent meg. A Reggeli Újság rendszeres szerzője volt. Reggeli Újság (Nagyvárad)2017. április 20.
Mérnök, művész, helytörténész
A Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány díját vehette át tavaly év végén Nagy Béla nyugalmazott mérnök, helytörténész, képzőművész, közíró. Kolozsváriként szenvedéllyel kutatja a város múltját.
– A díj átadásakor Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője „telepi gyereknek” nevezett. Hol is volt az a bizonyos telep, ahol felnőttetek?
– A város egyik legrégibb utcájában, a Király utcában születtem. A ház, amelynek egyik albérleti szobájában segített a világra egy Holdvilág utcai bábaasszony, az Apáczai Csere János Líceummal szemben ma is áll. Hétéves koromig ott éltünk, ám az ötvenes évek közepén, a Sztálin-korszakban édesapám kapott egy telket és állami kölcsönt, hogy családi házat építsen. A telek a Nagy Gábor-féle gyümölcsös helyén van, a Házsongárdi temető és a Tordai út között. Legtöbben munkások, de agrármérnökök, tanárok is építettek ott hasonló módon. Úgy hívtuk azt a negyedet, hogy a Telep. Nagyon vigyáztak akkoriban a nemzetiségi összetételre: magyarok, románok, németek, zsidók vegyesen éltünk ott.
– Milyen volt ott az élet?
– A Király utcához képest nekem valóságos Paradicsomnak számított, bár kisgyerekként a Király utcában is jól éreztem magam. A költözésre már nem emlékszem, viszont belecsöppentem a nagyobb telepi családba, ahol akkoriban mindenki ismert mindenkit. Reggeltől estig fociztunk, a szomszédunkban volt a temető, ahol szintén lehetett játszani. Rengeteg gyerek volt, és mindannyian magyarul beszéltünk, beleértve a románokat is. Persze mi is megtanultunk románul, úgyhogy nem volt semmilyen nézeteltérés közöttünk. A mostani balettiskola Petőfi utcai épületében működő magyar elemi iskolában jártam, majd 1959-től az Ady Endre Líceumba írattak, ott is érettségiztem.
– Mikor döntötted el, hogy a mérnöki pályát választod?
– Még a Király utcában volt egy gyergyói származású székely szomszédunk, Baricz bácsi, aki asztalosként dolgozott a Vasúti Javítóműhelyekben (Február 16.). Délutánonként otthon a saját műhelyében bütykölt ezt-azt. Négy-öt éves koromban beszabadultam a műhelyébe, az öreg mindig felállított egy kicsi ládára a gyalupadja mellé, és estig, amíg dolgozott, onnan lestem, mivel foglalkozik. Belém ívódott a fa és a csontenyv illata, annyira, hogy a mai napig szeretem a fát és a szerszámokat. Nem tudnám megmondani, ez is közrejátszott-e, de egyszer kijelentettem, gépészmérnök leszek. Érettségi előtt Kovács Mihály latintanárom eljött apámhoz, hogy rábeszélje, küldjön engem Brassóba az erdőmérnöki egyetemre. Ott szükség volt a latin nyelvre, és a tanárom szerint abból jó voltam. Idegen városba menni költséges lett volna, de már nem is nagyon tudtak volna lebeszélni a gépészmérnöki pályáról. Sosem bántam meg a választásomat, egész életemben tervezéssel foglalkoztam, ami élvezetes és valóban mérnöknek való munka.
– Napjainkban nehezebb munkát találni. Könnyű volt azokban az években elhelyezkedni a szakmában?
– Volt egy lista a munkahelyekkel, ezekből lehetett választani – természetesen az egyetemen elért eredmények alapján. Nem voltam a legelsők között, de azért elég közel Kolozsvárhoz, Zilahon kaptam állást. 1975-ben kerültem vissza a szülővárosomba, a Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetbe, innen is mentem nyugdíjba 35 év után. Négyszázan dolgoztunk az intézetben, de az 1989 utáni években mintegy nyolcvanan maradtunk. Ebből már csupán 10–12 személy foglakozott tervezéssel. Energetikai berendezéseket terveztünk és gyártottunk, gyakorlatilag mindent, aminek a hőenergiához köze van.
– Az alternatív energiatermelők is beletartoztak?
– Már a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben kezdtek divatba jönni az úgynevezett megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések, a Ceauşescu-rendszer ezen a téren is meg akarta mutatni a világnak, mire képes. Intézetünk a szélerőműveket kapta feladatnak, másokkal együtt én is terveztem néhány kísérleti példányt, amelyek közül egy 30 kW-os szélturbinát a Dregan-völgyi gyűjtőtó szomszédságában szereltek fel. A rendszerváltás után már nem volt pénz kutatásra, tervezésre, pedig volt egy 400 kW-os szélturbinánk is, ami félig készen állt. Egyébként az egykori állami tervezőintézet – amelyik Ceauşescu feleségének közvetlen felügyelete alá tartozott, és amely 1994-ben az alkalmazottak részvénytársaságává alakult át – ma is működik, de már osztrák tulajdonban van.
– A művészetek mikor kerültek be az életedbe?
– A 60–70-es években egyes vállalatok otthonra adtak ki munkát, az egyik unokanővérem férje ezzel foglakozott. Nálunk a pincében folyt a „domcsizás” (így hívtuk akkoriban ezt a fajta bérmunkát), amelyből én is kivettem a részemet, többek közt forrasztani kellett különféle rézből készült dolgokat. Innen került rézlemez, és nekifogtam a rézlemez-domborításnak. Miután az egyetem után Zilahra kerültem, ott eléggé unatkoztam. Már nős voltam, de a feleségem Kolozsváron maradt, így elkezdtem gondolkodni, mit tehetek szabadidőmben. Magánszorgalomból megtanultam furulyázni, aztán falikárpitot készíteni. Sőt az amatőr színjátszásba is belekóstoltam. Komolyabban a 2000-es évek közepén kezdtem foglalkozni a művészetekkel. Akkor már jártam Mákóba és Zsobokra fafaragó táborokba, ott képeztem magam Gál Potyó István fafaragó szakavatott irányítása mellett. Az apatársam, Essig József és felesége Klára, rávettek, vegyek részt az általuk évek óta szervezett és nagy népszerűségnek örvendő zsoboki képzőművésztáborban. Kezdetben itt is csak fába véstem, közben az egyik táborozó képzőművésztől, Koncz Münich Judittól ellestem a linometszés technikáját. Ezt most is tanulom, úgy tűnik, kissé későn érő típus vagyok…
– Komoly munkát végzel helytörténészként is, Kolozsváron együtt emleget a szakma Asztalos Lajossal és Gaal Györggyel. Mi váltotta ki ez irányú érdeklődésedet?
– Ez kissé túlzás, hisz míg az ő munkásságuk évtizedekre nyúlik vissza, addig én csak az utóbbi hat-hét évben kezdtem el foglalkozni ezzel. Egyébként Gaal György osztálytársam volt. Nagy szeretettel és érdeklődéssel olvastam munkáit, és telenként, amikor a műhelyben nem lehetett faragni, beültem az egyetemi könyvtárba vagy a levéltárba, és régi újságokat, évszázados iratokat böngésztem. Ha már átnéztem őket és rengeteg érdekes dolgot találtam, jegyzeteltem is.
– A helytörténet melyik része érdekel?
– Az épületek története, illetve az emberek. Sok érdekes ember sorsát fedeztem fel. Az első, aki felkeltette érdeklődésemet, éppen Nagy Gábor volt, akinek az egykori telkén épült a házunk. Nagy Gáborról tudni kell, hogy pincérből vendéglős lett, a születési éve 1845, amelyet az Ellenzék egyik 1922-es lapszámából sikerült kiderítenem. Dúsgazdag ember lett, egy időben Kolozsváron neki volt a legtöbb földterülete, telke. Nagyon jól hegedült és foglakozott zenekutatással is. A mai Melody épületében – amelyet akkor a katolikus egyháztól bérelt – a külföldön is híres Központi szállodáját működtette, amelynek vendéglőjében még Ferenc Józsefnek is felszolgált. Az egykori Ellenzék című lap azt is megírta, hogy a császár busás borravalót hagyott a pincéreknek
– Érdekes írásod jelent meg a Széchenyi tér jellegzetes palotáiról, amelyek a 19. század végén épültek. Mi késztethetett egy akkori patikust vagy mészárost, hogy bérpalotát építsen?
– Mindenekelőtt megérte befektetetni a pénzt bérpalotákba, hiszen ebből komoly jövedelem származott. Ugyanakkor mind a négyen, akik a palotákat építtették, dúsgazdagok lettek. Az sem mellékes, hogy mind a négyen virilisként (a legtöbb adót fizető polgárból kikerülő tanácsos) vagy választott polgárként a város Törvényhozó Bizottságának tagjai voltak, és első kézből tudták meg, hogy a városrendezési tervben az újonnan felépítendő Szamos híd négy sarkára bérpalotákat terveznek. Az Ellenzék 1891. egyik februári lapszámában megjelent tudósítás szerint Benigni Sámuel, Széki Miklós, Varga Dániel és Oriold József telektulajdonosok palotákat készülnek építeni. Benigni és Széki három év alatt fel is építette, viszont Varga Dániel helyett üzlettársa, a dúsgazdag ékszerkereskedő, Babos Sándor készíttette el – sorrendben harmadikként – a Széchenyi tér sarkán lévő épületet, amely később a református egyház tulajdona lett.
– Az egyik palota földszintjén régóta működik gyógyszertár. Ez eredetileg így épült?
– A Malom utca sarkán lévő Széki-palota építtetője Széki Miklós patikus volt. Bútora, berendezése a mai napig ugyanaz, mint amikor megnyitották 1893-ban. Ezt barátja, B. Bak Lajos műbútorasztalos mester, bútorgyáros készítette, aki özv. Oriold Józsefnével, a negyedik palota építtetőjével még az építkezés során kötött házassága révén a mai Astoria melletti épület névadója lett. Sajnos ezt kevesen tudják, és teljesen helytelenül továbbra is Benigni- vagy Berde-palotaként említik az épületet.
– Írásaidban foglalkozol a Reményik család történetével is. Milyen érdekes dolgokat derítettél ki róluk?
– Kevesen tudják, hogy a költő édesapja volt az első okleveles építészmérnök Kolozsváron. Azelőtt a budapesti műszaki egyetemen nem osztottak diplomát, hét-nyolc egyetemi félév után elismerték, hogy az illető mondjuk mérnök. Ilyen volt Pákey Lajos, kora egyik legnagyobb építésze. Bár korábban fejezte be az egyetemet, mint Reményik Károly, végül csak utána szerzett diplomát, amikor az okleveles építészmérnöki cím megszerzését vizsgához kötötték. Pákey az önéletrajzában el is ismeri, hogy ő a második vagy a harmadik okleveles építészmérnök volt Kolozsváron. Kevesen tudják azt is, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak otthont adó épületet Pákey tervezte ugyan, de Reményik Károly cége építette fel. Abban az időben a tervezőn volt a hangsúly, így általában az ő neve maradt fent, aki pedig a munkálatokat elvégezte, az lassacskán feledésbe merült. De a Farkas utcai egyetem keleti és nyugati épületszárnyai, az egyetemi könyvtár, a klinikák épületei is Reményik nevéhez kötődnek. Jellegzetesen klinker téglával burkolta az általa épített épületek külső falait, mint ahogy a saját Szentlélek utcai egyemeletes családi házát is.
– Mi vár még feltárásra a te szempontodból?
– Nem kimondottan épületekről szóló téma, de szeretném feldolgozni a kolozsvári mészáros céh történetét. Sok irat található róla megalakulásától, az 1470-es évektől. Azért is szeretném ezt megörökíteni, mivel édesapám mészáros volt…
Nagy Béla
Kolozsváron született 1948. január 13-án. A Kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakán diplomázott 1971-ben. 1971–1975 között a Zilahi Öntöttvas és Acél Ipari Csapszerelvény Gyárban (IAIFO), 1975–2009 között a Kolozsvári Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetben (ICPET, ma SIETA SA) dolgozott. A Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Kézművesek Szövetsége, a Kolozsvár Társaság és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. április 26.
Csodaszarvas nyomában – rovásírásverseny Széken
Miután sok évig Szamosújvár és Dés környéke adott otthont a hagyományos Csodaszarvas nyomában elnevezésű országos rovásírásversenynek, a múlt hét végén Szék községben szervezték a rendezvényt. A szamosújvári 51-es számú Czetz János Cserkészcsapat által XVIII. alkalommal szervezett vetélkedőn hat erdélyi és székelyföldi megye 12 csapatának 125 cserkésze vett részt.
A résztvevőknek alkalmuk adódott megismerkedni Szék község népművészeti, természeti és történelmi nevezetességeivel, mint például a tájházzal, a református templommal vagy a faluvégi nádassal (Erdély Duna-deltája!). Mindnyájan kellemes és hasznos emlékekkel tértek haza. Szatmár, Maros, Temes, Kovászna, Hargita és Kolozs megyék képviselői igazán kitettek magukért, a verseny jól sikerült.
Íme a győztesek: A kategória, 2–4. osztályosok: Ábrahám Emese (csíkdánfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola), B kategória, 5–6. osztályosok: Mezei Annamária (szászrégeni Koós Ferenc 37. sz. cserkészcsapat), C kategória, 7–8.osztályosok: Orosz Katalin (temesvári Boronta Cserkészcsapat), D kategória, 9. osztályosok: Veress Boglár (csíkszeredai Ady Endre 104. sz. Cserkészcsapat).
Csapatban, az A kategória keretében a szilágysomlyói Báthory István 16. sz. Cserkészcsapat, míg a B-C kategóriákban a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata végzett az élen. Az idén is kiírták a hagyományos botrovás versenyt, amelynek győztesei a dési 1-es számú Általános Iskola és a szászrégeni 37. sz. Koós Ferenc Cserkészcsapat voltak.
Feltétlenül említésre méltó a jó szervezés, de a székiek vendégszeretete is. Sallai János polgármester, Csorba István alpolgármester, Sallai Márton református lelkész és Győri Sándor iskolaigazgató mindent megtettek a rovásírásverseny sikeréért. Emellett Kasza Tamás programirányítónak is jelentős szerepe volt a rendezvény sikeres lebonyolításában. A borús idő elle
Erkedi Csaba / Szabadság (Kolozsvár)2017. április 27.
Mindig ugyanazok
Láthatóvá tenni a rejtőzködő ellenséget, napfényre hozni a társadalom szövetébe titkos járatokat rágó aprócska lényeket – ez biztosíthatja a nyugodt építkezéshez szükséges hosszú távú stabilitást Ágoston Balázs szerint, akinek elemző és összegző írása a Magyar Demokratában jelent meg, alább olvasható.
A Budapest utcáin hangoskodó szélsőliberális csoportok és az őket uszító-felkészítő háttér-agytrösztök végső célja, hogy társadalmi támogatottság híján szükség esetén erőszaktól sem visszariadva, puccs-szerűen megragadják a hatalmat. E jakobinus-bolsevik lelkület és módszertan XX. századi történelmünk során országvesztést és valóságos diktatúrákat eredményezett, Európa-szerte kormányokat buktatott, és ma is országokat taszít zűrzavarba. Hazánk és nemzetünk léte a tét.
A nemzetellenes balliberális politikai tábor 2010-ben összeomlott, legalábbis ami a reguláris, pártszerű megjelenési formáit illeti. Elaggott, szellemileg leépült politikusai ma már közröhejt sem váltanak ki a nagyközönségből. Ezért a háttérhatalom globális és helyi rezidentúrái új szereplők után néztek. Mivel vezéregyéniséget, karizmatikus személyt egyelőre nem leltek, stratégiájukat harsány propagandára és az arctalan tömeg, a hasznos hülyék felhergelésére építik. Mindig harcolnak valamiért: a hetente eltemetett sajtószabadságért, a tartalmilag soha meg nem határozott, egyébként Magyarországot rendre tragédiába sodró köztársaságért, a nemi identitásukban sérült emberek „jogaiért”, a balliberális történelmi narratíva egyeduralmáért, az illegális migránsok ellenőrzés nélküli beengedéséért, mostanában épp egy magát egyetemnek nevező, igencsak kétes körülmények között működő oktatási intézményért, illetve nagyjából minden ellen, amit a biztos társadalmi támogatottsággal rendelkező magyar kormány tesz.
Ütemet diktálnának
E békétlen lelkek jól ismertek a történelemből, mint ahogy a háttérben szervezkedő megszállott ideológus típusa sem új. Raffay Ernő történésznek a szabadkőművesség magyarországi aknamunkáját feldolgozó, gazdagon adatolt, tényeiben cáfolhatatlan, ezért vita helyett szervezetten elhallgatott munkáiból pontosan tudjuk, hogy a cél már a XIX. század utolsó évtizedeiben is a keresztény és nemzeti gyökerek szétszaggatása, Magyarország magyar jellegének megszüntetése volt. E cél érdekében titkos akciókra és nyílt színi felforgatásra egyaránt sor került.
Ady Endre Új, tavaszi sereg-számla című versében, melyet a korabeli konzervatív közbeszéd által csak Galíciai Körnek hívott Galilei Körnek ajánlott, a Láz ifjú seregének nevezi e radikális budapesti szabadkőműves páholyok által a nyilvánosság előtt, de a valós hátteret elfedve működtetett egyletet (tagja volt többek között bizonyos Rákosi Mátyás), melynek küldetése a magyar lelkek manipulálása, megtévesztése, idegen érdekűvé asszimilálása. „…mink nézetjük most vele a világot”, teszi egyértelművé a célt Ady, hozzátéve: „meg kell tanulni a mi ütemünk.”
Sajnos 1918 őszén a háborús összeomlás és a szabadkőműves propaganda által az egekig korbácsolt elkeseredettség nyomán voltak, akik az ő ütemüket verték. És mivel a kritikus pillanatban a történelmi politikai elit bénultan tűrte a végzet beteljesedését (maga gróf Tisza István volt miniszterelnök fatalistaként fogadta az életére törő terroristákat, ahelyett, hogy revolverével ártalmatlanná tette volna őket, hogy a nemzet élére állva mentse a menthetőt) a valóságos támogatottságot nem élvező puccsisták – a mentálisan sérült hazaáruló Károlyi Mihályt maguk előtt tolva – ideig-óráig kezükbe kaparintották az ország irányítását. Tormay Cécile Bujdosó könyvéből, e remekbe szabott irodalmi naplóból tudjuk, hogy ezek a hónapok a legsötétebb csőcselék rémuralmát hozták, s 1919 márciusában eljött a mélypont, amikor Kun Béla egyenesen a börtönből került az ország élére hasonszőrű társaival együtt.
Az első magyarországi kommün véres terrort, bestiális gyilkosságok sorozatát, hazánk magyar történelmi jelképrendszerének meggyalázását és végül soha nem látott országvesztést hozott. A Szamuely-féle Lenin-fiúk – bár csak körülbelül kétszázan voltak – rettegésben tartották a magyarok millióit, és a maguk embertelen küldetéstudatával igyekeztek a saját képükre formálni Magyarországot. Nem csoda, hogy országszerte több helyen lázadások törtek ki az életidegen ideológia jegyében dúló vörös rendszer ellen, ami 1919 nyarának végére össze is omlott.
Újra jöttek a Kun Bélák
Mintegy negyedszázév ellentmondásoktól terhes, de alapvetően és összességében helyes irányú konzervatív, jobboldali, a szerves magyar történelembe visszakapcsolódó kurzust követően aztán a szovjet ármádia árnyékában visszatértek a vörösök, és bár – kezdve az 1944 decemberében a megszálló Vörös Hadsereg által Debrecenbe összeterelt, senki által soha meg nem választott „nemzetgyűléstől” – valóságos társadalmi támogatottságot ezután sem tudhattak magukénak (az 1945-ös, egyébként legitimnek aligha nevezhető választáson a kommunisták mindössze 17 százaléknyi voksot kaptak, és az 1947-es, több jobboldali párt kizárásával és kékcédulás választási csalásokkal tarkított megméretésen is csak 22,25 százalékot szereztek), mégis kezükbe kaparintották a meghatározó pozíciókat, hogy a látszatdemokrácia kulisszái mögött Rákosi és társai azonnal véres leszámolásokra indítsák terrorkommandóikat.
Az 1956-os nemzeti fölkelés és szabadságharc idegen fegyverek segítségével történt leverése után, mint közismert, véres megtorlás következett, és bár a nemzet többsége ama lázas-bizakodó napokban a hercegprímásként jog szerint államfői szerepkörben fellépő Mindszenty József bíborostól remélte a kibontakozást, majd a Munkástanácsokban látta a kommunista diktatúra leépítésének lehetőségét, a vörös rendszer emblematikus figurája, Marosán György hírhedt mondata („mától kezdve lövünk”) világossá tette, hogy a kommunisták továbbra is fittyet hánynak bármiféle társadalmi legitimitásra, és nem tűrnek meg más gondolatokat, más irányzatú politikai erőket.
E felfogás az 1980-as évek végén lezajlott rendszerváltozás során sem változott, pusztán annyiban módosult, hogy a hamis és kíméletlen élcsapat-tudat az elaggott kommunista vezérektől a jórészt belőlük szocializálódott balliberális SZDSZ-hez került. Mentalitásukat jól jellemezte a cinikus és kirekesztő „SZDSZ vagy Mucsa” fordulat, azon rögeszméjük eszenciája, mely szerint ők, és csakis ők hivatottak közéletet, politikát szervezni Magyarországon. Bizony ez a Galilei Kör és a bolsevik kizárólagosság jól ismert hangja volt. „Ébresztő, magyarság! Megint félrevezetnek! Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Bélák időszaka”, figyelmeztette népét a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorának 1990. január 14-i adásában elhangzott jegyzetében Csurka István.
A magyar írónak sajnos igaza lett. Jöttek a Kun Bélák, a galilelisták, és az SZDSZ úgy kormányzott összesen három ciklusban, hogy soha nem nyertek választást, sőt, gyakran épp csak megugrották a parlamenti küszöböt. Mégis kulcspozíciókat kaparintottak meg a köztársasági elnöki poszttól a belügyi tárcán és az oktatásügyön át a gazdasági irányításig. A szocialisták hozták a bamba, arctalan, megvezetett tömeget, az SZDSZ pedig irányított – 2010-re meg is lett az eredménye.
Harc a nemzetek ellen
És ma sem történik más: a Kun Bélák – mivel választás útján nem képesek rá – zavarkeltéssel, felforgatással, erőszakkal igyekeznek megrendíteni a stabil kormánytöbbséget. A mai Lenin-fiúk és –lányok maroknyian vannak csupán, de középszerű, éhes kalandorok, narcisztikus zavarodottak és hasznos idióták sokasága tapad hozzájuk, akár a legyek a légypapírra. Gulyás Márton ismeretlen státusú nárcista maga mondta el egy 30 perces, végtelen hosszúságúnak tűnő öntömjénező videóüzenetben egy magát radikális anarchista baloldalinak nevező létforma társaságában, hogy választáson nem lehet megverni a jelenlegi kormányt, ezért „attraktívabb” akciókra van szükség.
Ezeket pedig ugyanúgy a felszín alatt szerveződött globális hálózatok módszertana alapján valósítják meg, mint ezelőtt száz-százhúsz évvel. A szabadkőműves eszmény ugyanaz: népek, emberfajták összekeverése, minden helyi nemzeti, vallási, kulturális sajátosság megszüntetése, s az ekképp mesterségesen létrehozott, nyitottnak és plurálisnak hazudott „új társadalom” ideológiai kizárólagossággal történő irányítása.
E folyamat útjában állnak az önépítő nemzetállamok, köztük Magyarország, melynek kormánya a balliberális-szabadkőműves eszménnyel szembemenetel. Ezért támadja 2010 óta nem szűnően, a jövő évi parlamenti választásra tekintettel pedig most éppen fokozódó intenzitással hazánkat a globális háttérhatalom és annak helyi ügynökei.
A forgatókönyv mindig ugyanaz: úgynevezett nem kormányzati, magukat civilnek mondó szervezetek (non-governmental organization, NGO) marginális vagy gyakran látszólag rokonszenves ügyekre (környezetvédelem, az elesettek segítése, és így tovább) szakosodva vezényszóra mozdítható, külföldről pénzelt egységfronttá állnak össze, igyekezve mondvacsinált ürügyekkel fellázítani az erre fogékony embereket. Közép-Európában leginkább George Soros magyarországi születésű amerikai zsidó tőzsdespekuláns sötét alakja sejlik fel ezek hátterében. Az ő Nyílt Társadalom Alapítványa az 1980-as évek első felében hatolt be Magyarországra, felkarolva, támogatva és ideológiával is ellátva az akkori ellenzéki szervezetek jó néhány későbbi vezéralakját. Igen, Orbán Viktor is Soros-ösztöndíjas volt közel harminc évvel ezelőtt, ám ő azok közé tartozik, akik idejekorán felismerték a spekuláns milliárdos ártó szándékát, és szembefordultak törekvéseivel. Nem véletlen, hogy a felforgatók gyűlöletének legfőbb céltáblája évtizedek óta a magyar miniszterelnök, akit nagyon szeretnének megbuktatni, hogy saját embereiket ültethessék a hatalomba.
Mert ez a cél: ha lehet, választáson, ha nem lehet, hát fondorlattal, erőszakkal megszerezni az országok irányítását, legalábbis befolyásolni a folyamatokat. Ez történt 2000 őszén Szerbiában: az azóta meghalt Szlobodan Milosevity eltávolításában főszerepe volt az Egyesült Államok kongresszusa által alapított Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy, NED) nevű szervezeten keresztül összesen 41 millió dollárral támogatott Otpor (Ellenállás) nevű szervezetnek. Ugyanez történt a 2003 lezajlott grúziai „rózsás forradalom” idején, 2004 őszén, majd 2014 februárjában Ukrajnában, és hasonló kísérlet zajlott 2006 márciusában Fehéroroszországban – itt azonban nem sikerült kormányt buktatni.
Fénycsóvát rájuk!
Magyarországon is biztosnak és megingathatatlannak tűnik a kormány, ám számolni kell azzal, hogy az infantilizmust sem nélkülöző anarchista akciók kezelhetetlenné válnak. A módszerek ugyanis egy Oroszországból Amerikába bevándorolt ortodox zsidó család egyetlen életben maradt fia, Saul Alinsky (1909–1972) marxista író és „közösségszervező” boszorkánykonyhájából származnak. Neki rögeszméje volt politikai tényezővé emelni a csőcseléket, ennek jegyében több amerikai városban sikerrel lázította fel a néger és latin gettók lakosságát. Saját szavai szerint totális háborút folytatott a kirekesztettség ellen, olyan háborút, amiben nincsenek szabályok, és főleg nincs fair play. Eszköztárából ízelítőt adott lapunk múlt heti száma (Készülnek a háborúra, Demokrata, 2017. április 19.)
Az efféle módszerek ellen azért nehéz védekezni, mert a végtelenített provokációk célja épp az, hogy az önmagukban nem túl komoly konfliktusok eszkalálódjanak, és így megrendüljön a nemzetállam. Óriási türelemre és önuralomra van tehát szükség most, amikor a silány pimaszság láttán egyébként okkal-joggal viszket a józan magyar többség tenyere.
A hatásos ellenszer az információ, a felvilágosítás lehet. Igen helyes nemzeti önvédelmi lépés, hogy a jövőben az úgynevezett civil szervezeteknek bizonyos összeg fölött törvényes kötelezettségük lesz nyilvánossá tenni, milyen külföldi forrásokból kapnak pénzt. Láthatóvá tenni a rejtőzködő ellenséget, napfényre hozni a társadalom szövetébe titkos járatokat rágó aprócska lényeket – ez biztosíthatja a nyugodt építkezéshez szükséges hosszú távú stabilitást.
itthon.ma/szerintunk2017. április 29.
A Magyar Költészet Napja, húsvét méltatása Lippán
Szerdán 17 órától a lippai Hildegardis Ház tárgyaló termében tartotta e havi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az irodalmi ülést a szép számú helybeli érdeklődő mellett a gyoroki József Attila Irodalmi kör két tagjai, Tusa Erzsébet és Simó Klára is megtisztelték a jelenlétükkel. Az egybegyűlteket Czernák Ferenc köszöntötte, aki a Magyar Költészet Napja, illetve a húsvét jelentőségét méltatta. A továbbiakban a jelen lévők József Attila, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula húsvéttal kapcsolatos verseinek adtak hangot, de locsoló versikéket, húsvéti mondókákat is felolvastak. Czernák Ferenc elszavalta József Attila: A Dunánál című költeményét, ugyanakkor Márai Sándorról is megemlékezett, a Halotti beszéd című költeményének az elszavalásával. A felolvasásban közreműködött Barabás József, Détári Katalin, Igna Ilona, Gurmai András, Tóth Emil, Tusa Erzsébet, Veres Ildikó és Wonerth Loránd, aki egyben a rendezvény kiváló házigazdájának is bizonyult. A szerdai találkozó agapéval, kellemes, baráti beszélgetéssel zárult. Az Olvasókör a legközelebbi ülését Nagyszalontán tervezi az ottani Arany János Irodalmi Körrel közösen.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)2017. május 2.
Péntektől hangolódhatunk a nagyváradi Festum Varadinumra
Több mint 150 program, egyházi események, klasszikus és könnyűzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások, tudományos ülésszakok és ifjúsági események várják az érdeklődőket május 7–21. között a XXVI. Festum Varadinumon. Az ünnepségsorozatnak elő- és utórendezvényei is lesznek.
Bár hivatalosan csak vasárnap kezdődik a fesztivál, már pénteken könnyűzenei programok lesznek: 20 órától három kávéházban is koncertekre várják a rajongókat. A Gekko Pub rendezvénytermében az AK26 zenekar, a Moszkva Kávéházban az Elefánt zenekar lép fel, a Bodega Kávéházban pedig ingyenes Aurevoir-koncertre kerül sor. A Gekko Pub és a Moszkva Kávéház eseményeire jegyek elővételben, illetve a helyszínen kaphatók.
Szombaton 10 órától kezdődik a VI. Európai Fotográfiai Fesztivál, amelynek idén a Nagyváradi Vármúzeum ad otthont. Az Euro Foto Art Egyesület szervezte eseménysorozat programjában fényképészeti kiállítások és workshopok is helyet kapnak.
Ugyanaznap, 12 órától az Ady Endre Emlékmúzeumban nyitják meg a Puskás Ferenc-kiállítást, amelyet 14 órától a Varadinum Kupa labdarúgó gála követ.
Szintén szombaton, 18 órától rendhagyó Törzsasztal Könyvdélután lesz, amelyben a Noran Libro és a Naphegy kiadók újdonságait ismertetik a házigazdák.
Az estet a Moszkva Kávéházban 20 órától az ART – Po3tri összművészeti esemény, a nagyváradi várban pedig a magyar könnyűzene egyik legfontosabb zenekara, a Kiscsillag szintén 20 órától kezdődő koncertje zárja.
Május 7-én, vasárnap 11 órától ünnepi istentisztelet nyitja az egyházi események sorát: az Unitárius Templomban szószéki szolgálatot végez Pap Gy. László, a Debreceni Unitárius Egyházközség lelkésze. Május 14-én Egyházmegyei Zarándoklati Nap lesz, 20-án pedig Őrizd a várat! címmel a nagyváradi várban tarják a Református Egységnapot.
A vársáncban május 7-én a Mindenki Majálisa! elnevezésű, immár hagyományos rendezvényre várják az érdeklődőket. A magyar tannyelvű iskolák, illetve intézmények bemutatkozóit követően a vársáncban felállított színpadon Magyarország legnépszerűbb zenekarai koncerteznek: 16 órától Gryllus Vilmos, 17 órától a Desperado, 18 órától pedig a Soulwave zenekar lép színpadra. Az estet 19.30-tól a Wellhello, 21 órától pedig Szikora Róbert koncertje zárja.
A rendezvénysorozat része a Körösvidéki Múzeum új székhelyénekmegnyitó ünnepsége, május 18-án 10 órától a debreceni Déry Múzeum a 20. század elején keletkezett pasztell- és akvarellképekből, szén- és ceruzarajzokból, illetve fotográfiákból álló kiállítási anyagát, valamint a Kisinyovi Természettudományi és Etnográfiai Múzeum társszervezésében nyíló tárlatot láthatja a közönség.
Az elmúlt évtized legjobb magyar filmes termésével vár mindenkit a Nagyváradi Magyar Diákszövetség által második alkalommal megszervezett Magyar Film Napjai. A XXVI. Festum Varadinum kísérőrendezvényén vígjátékok, ifjúsági- és animációs filmek, krimik és dokumentumfilmek egyaránt láthatók lesznek a Lotus Centerben található Cinema Palace vetítőtermeiben.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro2017. május 27.
Elballagtak a Ghibu-líceum magyar „álmodói”
„Az álmoknak ránk van szükségük: az álmodókra” – olvashattuk a Donát negyedi Onisifor Ghibu Elméleti Líceum magyar tagozatának ballagásán, a Törökvágási Református Templomban megtartott ünnepély során, miközben a kivetítőn képsorokban elevenedtek meg tizenhét ballagó magyar fiatal emlékei. – Egyre inkább megfeledkezünk az Alkotóról, aki ezt a világot teremtette, igazgatja. Imádkozzatok Istenhez, legyen állandó kapcsolatotok Vele, hogy életetek ne váljon reménytelenné. Terveitek megvalósulása tőletek függ, de kérjétek Isten áldását, amikor nincs veletek a szülői védelem, tanári szeretet. Magatokkal viszitek azt, amit itt kaptatok: a templomban és az iskolában, a családban és az osztályközösségben. Vigyétek magatokkal az emlékeket és a tudást – vélekedett igehirdetésében Bibza Gábor református lelkipásztor, esperes.
– Habár a mai nap lezárja életetek egy szakaszát, a bezáruló ajtótól nem kell megijedni, hanem meg kell látni a feltáruló lehetőségeket. Ne feledjétek: minden nap valami nagyszerű kezdődik. Remélem, hogy az itt eltöltött évek, a tudás, az élmények sokasága, tanáraitok embersége, szeretete, elegendő éltető erőt adott nektek a mindennapos helytállásához. Váljatok sikeres és hasznos emberekké, különböztessétek meg a jót a rossztól, legyetek hűek önmagatokhoz, bízzatok önmagatokban – búcsúztatta a ballagókat Irsai Mónika igazgató-helyettes.
Király Csilla ballagó diák szavalata és a maturanduszok éneke után Kozma Edit 11.-es tanuló búcsúbeszédében kifejtette: „az élet főnixmadár, ami önerőből születik újra. Tizenkét év megszokása most megszakad, de motivációval teli felnőttekké váltatok”. Péntek Hunor 11.-es diák szavalata után Jobb Alexandra 12.-es diák búcsúzott el az iskolától, köszönetet mondva tanároknak, szülőknek.
– A mai nap a maga feszültségével és rohanásával majd csak évek múlva válik értékessé, amikor a szertartások emlékezetes pillanatokká válnak – magyarázta Győri Karola osztályfőnök, élménydús életet kívánva volt diákjainak.
Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos alelnöke Ady Endre versét idézve arra buzdította a maturanduszokat, hogy legyenek igazságosak, becsületesek, küzdjenek kitartóan és lelkük mindig legyen szabad.
A legjobb tanulmányi előmenetelt az alábbiak érték el: I. díj Király Csilla; II. díj Debreczeni Dóra; III. díj Jobb Alexandra és Petean Marius – tájékoztatott Győri Karola osztályfőnök. A különdíjak kiosztása után Irsai Mónika igazgató-helyettes adta át a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ajándékát, Arany születésének 200. évfordulója alkalmával egy Toldi-díszkiadással gazdagodtak a fiatalok.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)2017. május 30.
Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásához
Mindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat
Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját.
Még egy bíztató ölelés
„Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő.
Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője.
A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg.
A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése.
Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául.
Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el.
Székely Kriszta
„Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé”
Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is.
„A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat.
Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá.
Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott.
Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával.
A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget.
Dézsi Ildikó
Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval
Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt.
Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján.
A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak.
Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély.
Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára.
A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát.
A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”.
A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek.
A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta.
Kerekes Edit
Brassais ballagás a szimbólumok jegyében
A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul.
Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.”
A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el.
A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.”
Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak.
A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe.
A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12.
Póka János András
A jövő rajtatok keresztül lép be a világba
A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.”
Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.”
A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra.
A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára.
A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével.
Balázs Bence
A zene nyelvén értők is elbúcsúztak
„Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!”
A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.”
Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”.
A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár)2017. június 6.
Újra „csillagfényben” pompázott Nagyvárad
Május harmadik hétvégéjén tartották a 6. Csillagszerző Matematikaverseny országos döntőjét Nagyváradon. A verseny megálmodója és szervezője a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola igazgatónője, Hodgyai Edit.
A vidéki iskola rangos eseményét több nagyváradi intézménnyel partnerségben Nagyváradon szervezi, így a megnyitót a Mihai Eminescu Főgimnáziumban tartották, a versenyre a Szacsvay Imre Általános Iskola biztosított termeket, míg az ország matekesei az Ady Endre Elméleti Líceumban voltak elszállásolva.
A megmérettetés megnyitója pénteken délután volt, a műsort hagyományos módon az országos mezőny tagjai biztosították, bárki megcsillogtathatta másfajta tehetségét is a 76 érkező matematikában tehetséges tanuló közül. A megnyitón zongorajátékával Sógor Bence, a kolozsvári Sigizmund Toduţa Zenei Főgimnázium VIII. osztályos tanulója egy Bach prelúdium és fúga előadásával kápráztatta el a közönséget; Orbán Pál, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum V. osztályos tanulója pedig saját, A Nyár című versét adta elő. Bagosi Ákos, a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola tanulója a Görböc Néptáncegyüttes további tehetséges diákjaival és az országos illetve a nemzetközi versenyeken eredményesen szereplő tanulóival együtt lépett színpadra.
Hochhauser Enikő, a Mihai Eminescu Főgimnázium aligazgatója házigazdaként üdvözölte a megnyitó résztvevőit, akik 15 megyéből érkeztek, és bemutatta nekik az iskola történelmi múltját. Dr. Debrenti Edit, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, a versenybizottság elnöke beszédét Brenyó Mihály matematikatanár gondolataival indította, aki több matematikaversenyen megfordulva a következőket mondotta: „Nagyon jól nevelt, intelligens gyerekekkel találkoztam. Egyszer sem kellett fegyelmezni őket. A tudásuk sokkal nagyobb, mint a korosztályukbelieké”. Debrenti, akiszerint a matematika nem csak a gondolkodást, de az egyéniséget is fejleszti, örömét fejezte ki, hogy a Brenyó Mihály Pontszerző Verseny folytatásaként létrehozott és már a hatodik alkalommal megszervezett Csillagszerző Matematikaverseny lehetőséget nyújt az igényes gondolkodás, a tehetséges matematikus észjárás fejlesztésére és gondozására.
A megnyitóünnepségen Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, a versenybizottság ügyvezető elnöke is köszöntötte az országos mezőny tanulóit és oktatóit. Mint mondta, évről évre számos tanuló, nagyon lelkiismeretes munkával igyekszik szakmai tudását gyarapítani a gondolkozás és a matematika tudománya terén.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, a tanügyi bizottság tagja köszöntőbeszédében értékelte, hogy vidéken is működhet szellemi központ, hisz van rá példa, hogy falvakból érkeznek olyan tehetségek, akik majd közösségi, társadalmi célokat, stratégiákat képviselnek és fejlesztenek magasabb minőségi szintre.
Hodgyai Edit versenykoordinátor rövid kiértékelőt tartott az országos döntőt megelőző levelező illetve megyei fordulókról. Köszönetet mondott és oklevelet nyújtott át azoknak a tanulóknak, akik a levelező feladatsorokat kiegészítették egy-egy saját szerkesztésű feladattal. Ők a Csillagszerző Matematikaverseny országos döntőjének eddigi díjazottjai: Garfield Adrienne Kolozsvárról, Kozman Botond Csíkszeredából, Portik Ábel Szovátáról és Erdei Csongor Micskéről, akik jelenleg X. osztályos tanulók, illetve Miklós Csenge IX. osztályos tanulónak Sepsiszentgyörgyről. Díjakat adott át azoknak a tanulóknak is, akik negyedik alkalommal jutottak be az országos döntő mezőnyébe.
A szombaton zajló versenyt követően az országos mezőny diákjai kreatív és csapatépítő foglalkozásokon vehettek részt, amelyeket a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola tanárai, Halas Ilona, Oláh Mária és Szabó Amália vezettek.
Ebéd után a szabadidős foglalkozások keretén belül, többen választották a nagyváradi vár meglátogatását, ahol különböző kulturális programokon vettek részt, kiállításokat tekintettek meg. Az esti órákban zártkörű minitáncházban szórakozhattak együtt, melyet Sipos-Hodgyai Edit, a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola tanára vezetett, a talpalávalót a Görböc Zenekar szolgáltatta.
A ű szombat esti táncház után sor került az eredményhirdetés első szakaszára, melyen azokat a tanulókat díjazták, akik Csillagszerző különdíjban részesültek, így senki sem távozhatott a döntőről üres kézzel és dicséret nélkül.
A legizgalmasabb természetesen, a vasárnapi eredményhirdetés volt. A Bihar megyei tanulók az idén is sikeresen szerepeltek:
Kun Édua Boróka VII. osztályos diák, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulója és Bede Ákos VIII. osztályos diák, a berettyószéplaki 1-es Számú Szakképző Líceum tanulója Minisztériumi III. és Csillagszerző II. díjban részesült, felkészítőjük Kovács Klára és Orbán Ilona Kármen tanárok. A VI. osztályosok köréből Erős Joó Kincső Enikő, a Miskolczy Károly Általános Iskola tanulója Minisztériumi dicséretet és Csillagszerző II. díjat, míg Bodnár Mónika Brigitta a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulója Minisztériumi dicséretet és Csillagszerző III. díjat nyert, Árva Norbert ÁkosVIII. osztályos tanuló az Ady Endre Elméleti Líceumból szintén Minisztériumi dicséretet és Csillagszerző III. díjban részesült. Felkészítőik Hodgyai Edit, Kovács Klára és Báthori Éva tanárok.
Az országos verseny támogatója a Tanügy Minisztérium, Communitas Alapítvány, Europrint Nyomda illetve a Miskolczy Károly Általános Iskola oktatói közössége volt. Reggeli Újság (Nagyvárad)2017. június 17.
Bercsényi Miklós-díjat kapott Matekovits Mihály
Június 15-én, a Bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum évzáró ünnepségén első alkalommal osztottak Bercsényi Miklós-díjat olyan személyeknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel hozzájárultak a bukaresti és az erdélyi magyar oktatás fejlesztéséhez, fennmaradásához.
Markó Béla egykori RMDSZ-szövetségi elnök és Pufulete Rudolf, az Ady Endre Líceum volt történelemtanára mellett Bercsényi Miklós-díjat kapott Matekovits Mihály Arad megyei nyugalmazott matematikatanár is.
Az Ady Endre Líceumban nemrég ünnepelték a bukaresti magyar oktatás fennállásának 200. évfordulóját, ebből az alkalomból döntöttek úgy, hogy Bercsényi-díjjal jutalmazzák azokat, akik valamit tettek a bukaresti/erdélyi magyar oktatás fennmaradásáért.
Gróf Bercsényi Miklós a Rákóczi-szabadságharc egyik kiemelkedő irányítója volt. A díjat mindhárom jelöltnek személyesen adta át dr. Bencze Mihály iskolaigazgató a tanévzáró ünnepségen.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)2017. június 19.
Bukaresti Magyar Élet
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy dr. Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója havonta elküldi nekem e-mail-ben a címben jelzett fővárosi magyar lap írásait. Nincs ebben semmi különös, ha csak az nem, hogy a Maszol mellett immár ez a világhálós kiadvány is ötödik éve megmutat valamit a fővárosi magyarság életéből, az ő művelődési igényükről kapunk felvilágosítást.
A legutóbb számban számomra legérdekesebb írás a ballagó 12.-esek elköszönéséről szól. Kilencen végeztek, köztük bizonyára tiszta román családból származó fiatalok is. Eszembe jut, magam is évekkel ezelőtt vizsgáztattam az Adyban, egyik esztendőben nyolcadikosokat, egy másik alkalommal érettségizőket. Mindkétszer meglepett az a komolyság, ahogy a tanulók és szüleik is viszonyultak ehhez az aránylag kis létszámú, de annál szorgalmasabb iskolai közösséghez.
Annak idején, tudom, bukaresti ismerőseim, barátaim közül többen is reggelente hosszú utat tettek meg, hogy csemetéjüket elvigyék az egyetlen magyar iskolába, a tanárok pedig mindannyian ott izgultak a vizsga színhelyének közelében. Kellemes meglepetés volt szóbeli feleleteiket hallgatni, írásbeli dolgozataikat javítani. Olyan nem akadt közöttük, aki legalább három Jókai-regényt el ne olvasott volna, Mikszáthról, Kosztolányiról nem is beszélve. Igényelték, hogy meghallgassuk őket, hogy beszéljenek. Eladdig egyetlen egyszer kért meg az egyik sepsiszentgyörgyi vizsgázó, amikor kiváló felelete közben le akartam állítani, hogy ő még beszélhessen, mert beszélni akar a modern drámáról, ugyanis tanórákon erre nem nyílt lehetősége (ezért is tartom baromságnak, hogy a szóbeli vizsgát teljesen tét nélkülivé tették).
Igen, ott, Bukarestben olvasott diákokat vizsgáztattunk. Egyikük édesapja várt az állomáson gépkocsival, kiderült, magyarul nem tud, a budapesti román konzulátuson dolgozik, s fiát azért adta az Ady Endre Líceumba, hogy elsajátítsa a magyar kultúrát, belőle is diplomatát akar nevelni. Akkor még román nemzetiségű volt a magyar iskola igazgatója, szerencsére, mert ő mentette meg a felszámolástól ezt a tanintézetet, a sírból hozta vissza, ahogy mondani szokás, nem engedte megbuktatni. (Tényleg: milyen könnyű iskolát felszámolni, s milyen nehéz megtartani, újra megalakítani! Nevét meg szokták jegyezni az iskolaalapítónak, de meg az iskola felszámolójának is! Az elsőnek sok helyen szobrot is állítanak.)
Persze, a bukaresti magyar élet nem csupán ennyiből áll, de az Ady Endre Líceum kétségtelenül a fővárosi magyar közösség magyar életének egyik fontos, talán legfontosabb része, rájuk figyelnünk innen távolról is érdemes és tanulságos!
Péter Sándor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. június 28.
Sikeres üzleti tervek és barátságok születtek a kalotaszentkirályi Örökségünk Őrei táborban
Kalotaszentkirály adott otthont idén is az Örökségünk Őrei tábor második kiadásának június 23–26 között. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya által szervezett táborban több mint 70 diák gazdagodott újabb élményekkel és szakmai tudással – fogalmaznak a szövetség sajtóközleményében. A diákok olyan üzleti terveket dolgoztak ki, amelyek hasznosítják a település és Kalotaszeg épített és kulturális örökségét.
Összesen hét iskola képviseltette magát a háromnapos táborban: a dévai Téglás Gábor Líceum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a brassói Áprily Lajos Elméleti Líceum, a kolozsvári Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai együtt fedezték fel a falut és találtak ki projekteket annak fejlesztésére.
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a táborba érkező fiatalok megtanuljanak együtt dolgozni, közösen tervezni – mondta Újvári Dorottya, a kultúráért felelős főosztály munkatársa. Az szerették volna elérni, hogy a diákok otthonosabban mozogjanak ebben a környezetben, és erre legjobb megoldásnak bizonyult a diákok vegyes csapatokba való elhelyezése. A főosztály munkatársa szerint ez volt a legmegfelelőbb módszer arra, hogy a szakmai tudás elsajátítása mellett új barátságok is szülessenek a táborban.
A diákok munkáját szakemberek segítették: Makkai Bence, Hegedüs Csilla, Winkler Gyula, Benedek István, Krippán Kinga, Kádár Magor, Márton Kata és Tamás Ágnes, akiknek köszönhetően fantáziadús és jól kidolgozott projektek születtek.
Vasárnap a kalotaszentkirályi kultúrotthonban Póka András György polgármester jelenlétében egy befektetői konzorciumnak mutatták be a diákok a táborban elkészített projekteket. Izgalmas üzleti tervek készültek, amelyek a kalotaszentkirályi értékeket hasznosítják, munkahelyeket teremtenek és fejlesztik a helyi közösséget. A polgármester és a szakemberekből álló befektetői konzorcium mind a nyolc elkészült projektet értékelte, sőt néhányat közülük gyakorlatba is akar ültetni.
„A kulturális örökség elemeinek fontos szerepük van a helyi gazdaság fejlesztésében, a lokális és globális érdekek pedig ötvözhetők a szülőföldön való gyarapodás érdekében” – hangsúlyozta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki egy szakmai előadás keretében osztotta meg nézeteit a táborozókkal.
„Panziók, bicikli utak, programok és fesztiválok: ezek voltak a főbb projekt ötletek, de szerepelt az elképzelések között a Bánffy-örökség és az Ady Endre-kultusz hasznosítása is. A diákok felismerték a kulturális örökség és a hagyományaink turizmus- és településfejlesztő hatását, a projekteken keresztül megmutatták Kalotaszentkirály és Kalotaszeg óriási potenciálját” –összegzett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Szabadság (Kolozsvár)