udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 15125 találat lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 ... 15121-15125

Névmutató: Dan, Vasile

1999. április 21.

A közalkalmazottak törvénytervezetének vitája során a képviselőház másodszor is elutasította az RMDSZ azon módosító indítványát, amely szerint azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20 százalékot, csak olyan állami alkalmazottakat lehet szerződtetni, akik ismerik az illető kisebbség nyelvét. Az előterjesztő, Kovács Csaba Brassó megyei képviselő felhívta kollégái figyelmét arra, hogy a módosító indítvány elutasítása ellentmondana Bill Clinton elnök azon kijelentésének, miszerint Romániában megoldódtak a kisebbségek gondjai. Tokay György képviselő rámutatott: Romániában 1347 olyan település van, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 20 százalékot. A vita után felszólalt a közigazgatási bizottság demokrata párti elnöke, és ismételten kifejtette: az említett passzust a bizottság elutasította, és nem találja helyénvalónak ezt vitatni. Vasile Lupu házelnök ezt a javaslatot tette fel szavazásra, így az RMDSZ tiltakozásképpen kivonult a teremből. A szenátusban, ahol a helyhatósági törvénytervezetet tárgyalják, a Demokrata Párt névre szóló szavazást kért az RMDSZ módosító indítványával kapcsolatban. Végül kvórum hiányában a szenátorok a jövő hétre halasztották a helyi autonómiát szabályozó törvénytervezet 51., az anyanyelvhasználat helyi közigazgatására vonatkozó szakaszának újabb szavazásra bocsátását. /Az RMDSZ kivonult a parlamentből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

1999. május 1.

Ápr. 31-én Kolozsváron Dávid Gyula irodalomtörténész és Tonk Sándor egyetemi tanár mutatta be dr. Imre Lajos hajdani teológiai tanár Önéletírás /Kolozsvár, Történelmi Füzetek 2./ című kötetét. Tonk Sándor a szerző emberi nagyságát emelte előtérbe. /Könyvbemutató a Protestáns Teológián. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 1./

1999. május 3.

Tony Blair brit miniszterelnök máj. 3-án Macedóniából Bukarestbe érkezett, néhány órás látogatásra. Blair személyében első alkalommal látogatott brit miniszterelnök Romániába. A vendég találkozott Emil Constantinescu államfővel, tárgyalásokat folytatott Radu Vasile miniszterelnökkel, és beszédet mondott a parlament két házának együttes ülésén. Andrei Plesu külügyminiszter nyilatkozata szerint a brit miniszterelnök romániai látogatása is igazolja azt, hogy a Nyugat nem csak konjunkturális érdeklődést mutat Délkelet-Európa iránt. Plesu szerint a tárgyalások fő témája a koszovói válság elemzése, a válságból kivezető utak megvitatása. Emellett külön hangsúlyt kap majd a konfliktus befejezése utáni helyzet értékelése, az, hogy Románia és a Jugoszláviával határos többi állam milyen szerepet játszhat az újjáépítésben - mondta Plesu. A parlamentben elmondott beszédében Tony Blair kijelentette: Nagy- Britannia támogatni fogja az Európai Unióban azt a javaslatot, hogy Romániát hívják meg a csatlakozási tárgyalásokra, és azt szeretné, ha minél rövidebb időn belül tagja lenne a NATO-nak. A brit miniszterelnök szerint Románia sikeresen oldott meg számos történelmi kérdést szomszédaival - Ukrajnával és Magyarországgal -, és a "térségben példaértékű módon sikerült kezelnie a nemzeti különbözőségeket". /Tony Blair brit miniszterelnök Bukarestben. Nagy-Britannia támogatja a román integrációs törekvéseket. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

1999. május 4.

Máj. 3-án találkoztak a koalíciós pártok vezetői, elemezték az RMDSZ-nek a tanügyi, a köztisztségviselők jogállását szabályozó, valamint a helyi közigazgatási törvénnyel kapcsolatos elégedetlenségét. A megbeszélést követően Markó Béla szövetségi elnök kijelentette, hogy a találkozón a koalíciós pártok között létrejött jegyzőkönyv tiszteletben tartását kérte, amit a kollégák meg is ígértek. Markó továbbá elmondta: a koalíciós pártok vezetői úgy döntöttek, hogy tárgyalni fognak a pártok parlamenti frakcióival a három törvény elfogadásához szükséges szavazatarány megszerzése érdekében. Ion Diaconescu szerint a keddi találkozó egyfajta "bíráskodás" volt az RMDSZ támasztotta problémák kapcsán. A parasztpárt elnöke kiemelte, hogy a legfontosabb problémákat sikerült megoldani, és tévesnek ítélte meg az RMDSZ elégedetlenségét. Markó Béla máj. 3-án a szenátusban cáfolta azt, hogy lemondtak volna az anyanyelvi felsőfokú intézmény létesítéséről. /Koalíciós egyeztetés kisebbségi kérdésekben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

1999. május 4.

A PER a hét végén Poiana-Brassó üdülőhelyen szervezett zárt ajtók mögötti kerekasztal tanácskozást a koalíciós pártok vezetőinek részvételével annak megvitatására, hogy a kormányzati szerepvállalás milyen hatással volt a romániai magyar kisebbségre és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre. A kormánykoalíció rendkívül jól és ígéretesen kezdett 1996-ban, ám alig egy év alatt kiderült, hogy a nemzeti többség és a nemzeti kisebbségek kapcsolatai zsákutcába jutottak. A román politikában megerősödött a nacionalista áramlat - jelentette ki Dan Pavel politológus, az alapítvány bukaresti irodájának vezetője a román sajtóban megjelent nyilatkozatában. A konferencián az RMDSZ vezetői hasonlóan értékelték a helyzetet. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ismételten leszögezte: a jelen pillanatban semmiképpen nem igaz az a megállapítás, hogy Romániát a kisebbségi kérdés megoldási modelljének lehetne tekinteni. /A kormányzati szerepvállalás hatása a romániai magyar kisebbségre és az RMDSZ-re. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 4./

1999. május 7.

II. János Pál pápa máj. 7-én háromnapos ökumenikus látogatásra Bukarestbe érkezett. Ez az első alkalom, hogy az 1054-ben történt egyházszakadás óta a katolikus egyház feje olyan országot keres fel, ahol a lakosság többsége az ortodox egyház híve. A repülőgépből kiszálló pápát Emil Constantinescu államfő és Teoctist pátriárka üdvözölte elsőként. Az elnök és Teoctist pátriárka üdvözlő beszédet mondott, amelyet román nyelven köszönt meg II. János Pál. A repülőtérről II. János Pál a nevezetes pápamobillal, amelyben a pátriárka is helyet kapott, a bukaresti pátriárkátusi katedrálishoz hajtatott, ahol imát mondott, majd rövid megbeszélést tartott a román ortodox egyház fejével. A szentatya és Emil Constantinescu államfő rövid tanácskozást tartott. Ezt követően a szentatya Petre Roman és Ion Diaconescu házelnökökkel, Radu Vasile kormányfővel, Ion Iliescuval, a Romániai Társadalmi Demokrácia pártjának elnökével, Teoctist pátriárkával, civil szervezetek képviselőivel, politikusokkal, az összes felekezet képviselőivel és a Romániába akkreditált nagykövetekkel találkozott. /II. János Pál pápa Bukarestben. Megérkezett "a hit és remény zarándoka" = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

1999. május 7.

A Babes-Bolyai Tudományegyetemnek 17 600 hallgatója van, közülük körülbelül 4000 magyar, melyből 2500 tanul teljesen magyarul. Ez fejlődést jelent az egyetemen, azonban jogon és a közgazdaságon nincs magyar nyelvű tanulmányi vonal, holott nagyon nagy szükség lenne rá - nyilatkozta Szilágyi Pál rektorhelyetes. Amikor külföldieknek nyilatkoznak a politikai vezetők - köztük a tanügyminiszter is -, nem mondják el a tiszta valóságot a kisebbségek felsőfokú oktatásával kapcsolatban. - A BBTE akkreditált egyetem, ki kellene fejlesztenie a teljes magyar tanítási vonalat. Ha létesítenek egy magyar nyelvű egyetemet, 6-7 évnek kell eltelnie az akkreditálás megszerzéséhez. Szilágyi hangsúlyozta: Mi Romániának adófizető polgárai vagyunk, állami jövedelemből kell megoldani a magyarok taníttatását az elemitől az egyetemig. /Csomafáy Ferenc: A magyar tannyelvű egyetem a román állam kötelessége!!! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./

1999. május 7.

A Bolyai Társaság az elmúlt időszakban nem volt kimondottan sikeres, szögezte le Beszélgetés Dezső Gábor egyetemi adjunktus, a BT titkára, nem sikerült létrehozni a magyar egyetemet. Eddig egyik fő tevékenységük a diákok Magyarországra történő "exportálása" volt. A BT szervezte a felvételit arra a 20 helyre, amelyet az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács (EMÖT) jóváhagyásával minden évben betöltünk. Ebből a húsz diákból lehet, hogy 18 nem jön vissza, de az is lehet, hogy egy sem. Emellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kiküld embereket posztgraduális, doktori, kutatói és második diploma megszerzését célzó képzésre, a KMDSZ pedig részképzésre. Az EME második diploma megszerzésére évente mintegy 25 személynek ad magyarországi ösztöndíjat, PhD-re és pót-PhD-re pedig évente körülbelül negyven-ötven személynek. Ezek közül is kevesen térnek haza. A mintegy száz kutatói ösztöndíjas visszatérési aránya jobb, mert ezek az ösztöndíjak csak néhány hónapra szólnak, és nem a legfiatalabbak kapják őket.- Megfelelőbb lenne a távoktatási formában történő tanulás. - A mostani romániai egyetemi oktatás nagy hiányossága, hogy nem választja külön a tudományos és didaktikai munkát. Tulajdonképpen csaknem mindegyik egyetemi tanárnak két teljes állása van. Ennek egyik oka, hogy olyan kevesen vagyunk, hogy szinte nincs ki tanítson a magyar tagozaton, s ez majdnem minden szakra érvényes. A tanárok Székelyföldről, Jászvásárról, Nagyváradról, Magyarországról ingáznak. Fontosak tehát az ingázó- és vendégtanár programok, amelyek lehetővé teszik, hogy egy bizonyos szakterületre meg lehessen hívni tanárokat. - Tanfolyamokat kellene szervezni, hogy a nem informatika szakos diákokat és kollégákat megtanítsák a számítógép kezelésére. Létre lehetne hozni diákokból álló, komplex kutatócsoportokat, mondjuk, a kisebbségkutatásra. - Jelenleg a vendégtanárprogrammal és az ösztöndíjak kiosztásával nagyjából ki is merül a Bolyai Társaság tevékenysége. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy egyesekben felmerül a kérdés: szükségünk van a továbbiakban a BT-re? - Az önálló egyetemről azonban nem szabad lemondani. /A Bolyai Társaságot meg kell erősíteni. Beszélgetés Dezső Gábor egyetemi adjunktussal, a BT titkárával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./

1999. május 10.

Máj. 8-án Budapesten megkezdődött a Fidesz - Magyar Polgári Párt XI. kétnapos tisztújító kongresszusa. Orbán Viktor pártelnök-kormányfő nem mondott beszédet, egyetlen elnökjelöltként a választás utánra tartogatta mondandóját. "Aggodalommal tölt el - mondta -, hogy az előző kormány tisztségviselői tűnnek fel olyan békemozgalmakban, amelyek nem tesznek különbséget a koszovói áldozatok és a bűn elkövetői között". Kövér László ügyvezető alelnök szerint a koszovói válság átfogó rendezésének keretében a vajdasági autonómiát is meg kell oldani. A kongresszuson meghívottként vesz részt - a határon túli magyarság képviselői közül - Bugár Béla, a Szlovákiai Magyar Koalíció Párjának elnöke, illetve Duray Miklós, a párt tiszteletbeli elnöke, Eckstein Kovács Péter, a román kormány kisebbségügyi minisztere, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke, Papp Ferenc, a Vajdasági Magyarok Kereszténydemokrata Mozgalmának elnöke, Szabó Zsolt, a Holland Szabadság és Haladás Pártjának külügyi titkára, valamint Tomka György, a Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség elnöke. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke levélben köszöntötte a Fidesz kongresszusát. "A vajdasági magyarság fél, de nem veszítette el a fejét. Azt tapasztaljuk, hogy Magyarország NATO-tagsága és a kormány határozott, kiszámítható fellépése erősíti pozíciónkat". Tőkés László együttérzéséről biztosította a vajdasági magyarságot. Köszönetet mondott Kövér Lászlónak az autonómiával kapcsolatban a kongresszuson mondott szavaiért, mert - mint fogalmazott - az elvszerű, politikailag és erkölcsileg tiszta beszéd bátorítólag hat a kisebbségi sorban élő magyarokra. Aggodalmának adott hangot, hogy Romániában a magyarság a belső önrendelkezésen alapuló autonómiapolitikája a többségi hatalommal megalkuvó asszimiláns kisebbségi politikának eshet áldozatul. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a kongresszust üdvözölve elmondta: azt a pártot köszönti, amely nem csupán Magyarország sorsáért, hanem közvetve az egész magyar nemzetért vállalt felelősséget. Azokért a magyar közösségekért, amelyek egymástól elszakítva is egymáshoz tartoznak, mert ugyanannak a nemzetnek vagyunk részei mindannyian - fogalmazott. Bugár Béla, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz vezette kormány egyenrangú viszonyt teremtett a határon túl élő magyar kisebbségek számára, és intézményesülhetett kapcsolatrendszerük az anyaországgal. /Fidesz-kongresszus és vendégei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

1999. május 11.

Budapesten, a Hadtörténeti Múzeumban Miholcsa József marosvásárhelyi szobrászművész és Xantus Géza csíkszeredai (születésű) grafikusművész közös tárlata április 9-június 30. között látható. Miholcsa József műkőből alkotott köztéri szobrai itthonról is ismertek: Kossuth Lajos egész alakos térszobra, valamint Márton Áron büsztje Gyergyószentmiklós büszkesége, Apor Péter mellszobra Torján áll, az Incitato Dálnokon (sőt, egyik variánsa fogantatása helyén, Fortyogófürdőn is) látható. Xantus Géza grafika és festészet határmezsgyéjén egyensúlyozó alkotásai valósággal rárímelnek alig öt évvel idősebb kiállítótársának mondandóira. /Gábor Dénes: Két erdélyi művész közös kiállítása Budán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./

1999. május 12.

Magyarhermány kéttagozatos iskolájában 178 gyermek tanul. A román tagozatra a falu pünkösdista cigánygyerekei járnak, a magyar tagozaton kevés a gyermek. A tavaly öten végeztek, az idén heten. Mindannyian továbbjutottak líceumba, szakiskolába. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még osztályonként tizenöt-húszas létszámmal dolgoztak. A tanítói-tanári kar igyekvését jelzi, hogy ketten a békéscsabai távoktatásban vesznek részt. Az iskolaépület falára háromnyelvű - magyar, román és német - bronztáblát szándékoznak elhelyezni, jelezvén, hogy Gábor Áron Magyarhermány területén, a bodvaji vashámorban öntötte az első ágyúkat. Toró Tibor, Temesváron élő, magyarhermányi származású fizikusprofesszor kerített pénzt az emlékjelekre. - 1880-tól 1950-ig 40-50 gyermek tanult a magyar tagozaton, 3-5 román cigány járt az akkor divatos betűvető tanfolyamra. 1950-ben az iskola átalakul I-VII. osztályos általános iskolává a magyar tagozaton, és I-IV. osztályos román tagozatot is létesítenek. 1970-ben a magyar tagozat VIII. osztállyal bővül, megalakul az V-VIII. osztállyal működő román tagozat is. 55-50 gyerekkel egy magyar óvodáscsoport és egy román-magyar vegyes csoport indul. A jelenlegi iskola elképesztő zsúfoltságú, nincs egy raktárhelyiség, a padlásra halmoztak össze mindent. A faluban még a községi tanács termét s a gyógyszertárat is tanteremként használják. Az egykori nagy tantermeket szekrényekkel, rögtönzött deszkafallal választották el, hogy a tagozatokat külön működtessék. Tulajdonképpen "lehallgató" tanítás folyik. - A falu ortodox templomát is a falu magyar gazdáival építtették föl, van tehát ortodox vallású hívek nélküli templom. - Magyarhermánynak magyarországi testvértelepülése is van: Mezőgyál. Minden évben kölcsönösen felkeresik, ajándékokkal kedveskednek egymásnak. /Lehallgatásos oktatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 12./

1999. május 14.

Április 30-án Aradon járt a Szabadság-szobor visszaállítási lehetőségeinek felmérésére érkezett magyarországi kormányküldöttség Óvári János külügyminisztériumi főosztályvezető vezetésével. A delegáció Radu Vasile miniszterelnök budapesti látogatásának eredményeként érkezett Aradra. Az akkori megbeszéléseken ugyanis felmerült a szobor visszaállítási lehetőségeinek mérlegelése. A mostani tárgyaláson semmilyen kézzelfogható ígéret nem hangzott el román részről. /Hivatalos tárgyalások az aradi Szabadság-szobor ügyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

1999. május 14.

Végh Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök meghívására kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Constantin Degeratu hadtesttábornok, vezérkari főnök. A felek máj. 14-i megbeszélésükön áttekintették a kétoldalú magyar-román katonai kapcsolatok helyzetét, további fejlesztésének új konkrét lehetőségeit, kiemelten a közös zászlóalj működésének egyes kérdéseit. Constantin Degeratu Hódmezővásárhelyen meglátogatja a Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandárt is. /Degeratu vezérkari főnök Magyarországon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

1999. május 14.

Máj. 15-én bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR). A bizalmatlansági indítvány tárgya a gazdasági reform felgyorsításáról szóló törvénytervezet, amelyet máj. 12-én terjesztett a parlament elé Radu Vasile kormányfő. A miniszterelnök a törvényjavaslat előterjesztésekor a kormányzati felelősségvállalás eszközéhez folyamodott. A parlamenti szabályok szerint, ha egy törvényjavaslatot a kormány ilyen formában terjeszt a törvényhozás elé és három napon belül nem nyújtanak be ellene bizalmatlansági indítványt, a tervezet automatikusan törvényerőre emelkedik. A jövő hét közepére várják az ellenzéki indítvány megtárgyalását. /Kicsi az esély a megszavazására. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./

1999. május 15.

RMDSZ-kongresszus - máj. 15-16./ Május 15-én Csíkszeredában megkezdődött az RMDSZ VI. kongresszusa. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszámolójában kiemelte, hogy "az utat ki kell jelölni, az utat meg kell építeni, az úton végig kell menni. Az úton időről időre meg kell állni, vissza kell nézni, hogy jönnek-e utánunk azok, akikkel együtt indultunk." Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke rámutatott a kormány "exportkirakat" politikájára. Megállapította, hogy az erdélyi magyarok, németek, szlovákok és cigányok ugyanazon etnikai tisztogatásnak és erőszakos asszimilációnak vannak kitéve, mint a koszovói albánok vagy a vajdasági magyarok. A román politikai elit továbbra is a kétkulacsos politikát alkalmazza. "Koszovó után nem lehet úgy politizálni, mint annak előtte. Új politikai helyzet adódott, amelyet kihasználatlanul hagyni több, mint bűn - hiba volna". Ezek után Tőkés László 12 pontos javaslatcsomagot mutatott be: erdélyi helyzet feltárása, a megújulási RMDSZ-fórumok újraértékelése, az Erdély- központúság programba foglalása, román? romániai magyar kerekasztal szervezése, a kormánybeli részvétel felülvizsgálata, a magyar állami egyetem helyreállítása, Románia nemzetállami státusának megváltoztatása, az aradi Szabadság-szobor helyreállítása, politikai nyilatkozat kibocsátása autonómia-ügyben, felhívás külföldön élő erdélyiekhez, új nemzetstratégia kidolgozása. Ezek elfogadását kérte a kongresszustól. - Emil Constantinescu államfő levelét Constantin Teleaga elnöki tanácsos tolmácsolta, majd Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter Radu Vasile miniszterelnök kongresszushoz intézett levelét olvasta fel. A magyarországi vendégek közül Dávid Ibolya igazságügyminiszter (MDF-elnök), Németh Zsolt külügyi államtitkár (FIDESZ-alelnök), Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, az MSZP részéről Nagy Sándor alelnök, a Független Kisgazda Párt részéről Lányi Zsolt alelnök, az SZDSZ részéről Dornbach Alajos országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet. Az SZKT, a SZET, az Országos Önkormányzati Tanács, az Operatív Tanács, Ügyvezető Elnökség beszámolója után több mint hatórás vita következett, majd mind a kilenc beszámolót elfogadták a küldöttek. A kongresszus munkálatai reggel hatig kitolódtak. Markó Bélát újraválasztották szövetségi elnöknek /431 küldöttből 274-en szavaztak rá, Kincses Elődre pedig 157-en./ Markó Béla megköszönte a bizalmat, Kincses Előd pedig jelentős sikernek mondta a szavazás eredményét, amely jelzi, hogy a tagság nagyrésze az RMDSZ megújítását akarja. /Egy nap és egy éjszaka sűrített krónikája: Markó Béla maradt az RMDSZ elnöke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17., Népújság (Marosvásárhely), máj. 18./ Máj. 16-án, a második napon újabb köszöntő beszédek hangzottak el. Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció pártja tiszteletbeli elnöke kifejtette, hogy a koalícióba való belépéssel sokat nyert a szlovákiai magyarság. Patrubány Miklós, a Világszövetség Erdélyi Társaságának elnöke a kettős állampolgárságról szólva kijelentette: ez csak elősegítheti a szülőföldön való megmaradást. A kongresszuson a küldöttek elfogadták, hogy kiemelten támogatni kell a csángók magyar nyelvhasználatát az oktatásban és a hitéletben. Az önálló magyar egyetem és a Petőfi-Schiller Egyetem közti különbségre hívták fel többen a figyelmet, és kérték a Szövetséget, hogy ne fogadja el a magyar-német főiskolát. A külpolitikára, a szociális védelemre, az önkormányzatokra, az egészségügyre, az egyházakra, az ifjúságra és a gazdaságra vonatkozó cselekvési prioritások megbeszélése után gazdasági kérdésekről volt szó. A kongresszus két nyilatkozatot fogadott el. Az egyik a koszovói válságra vonatkozik, a másik pedig az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának prioritásait tartalmazza. /Gui Angéla: Csíkszeredában szombaton és vasárnap zajlott le az RMDSZ VI. kongresszusa. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 17./

1999. május 21.

Radu Vasile miniszterelnök szerint a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) nem fogják aggasztani a nagy beruházóknak nyújtott pénzügyi könnyítések, mert nem várható, hogy évente két-háromnál több jelentősebb befektetés lesz Romániában. Vasile közölte, hogy a hét elején két levelet küldött az IMF vezetésének, s ezekben megmagyarázta, hogy a román kormány miért hozott határozatot az 50 millió dollárt meghaladó beruházásokhoz nyújtott kedvezményekről, miután a Valutaalaptól kért készenléti hitel feltételei között elfogadta azt, hogy a pénzügyi szigor keretében felfüggeszt minden könnyítést. /Néhány sorban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

1999. május 22.

A Szabédi Napokat máj. 21-22-én tartották meg. Tudományos ülésszakkal kezdődtek az idei Szabédi-napok. Az írói hagyatékok sorsa - irodalmi gyűjtemények helyzete volt a téma. A hagyatékok megszerzése elsősorban anyagi kérdés, másfelől pedig ezek gyakran közgyűjteményekbe kerülnek, ami szintén akadályt jelenthet. Dr. Dávid Gyula erdélyi helyzetképet festett a magyar irodalmi örökség pusztulásáról. A Szabédi-ház szerepköréről Balázs Imre József elmondta, hogy az emlékház további írói hagyatékok befogadására is képes lenne. Zuh Imre a nagyszalontai Csonkatoronyban berendezett Arany János Irodalmi Múzeum működésének száz évét elevenítette fel, azokat a pusztulásokat és pusztításokat, amelyek a múzeumot ez idő alatt érték. Nagy Pál beszédében kiemelte, hogy a Bözödi hagyaték szétszórva található napjainkban. Megkoszorúzták Szabédi László sírját. Május 22-én dr. Kötő József államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke méltatta a negyven éve tragikusan elhunyt költő munkásságát, elmondva azt is, hogy az idei Szabédi-napok alkalmával talán sikerült az erdélyi magyar irodalomtörténeti múzeumot is megalapozni. /Simon Melinda Vincze Melinda: Szabédi-napok 1999 Kolozsvár, május 21-22. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22., 25./ Előadásában Dávid Gyula fogalmazta meg, hogy szükséges az erdélyi magyar irodalmi múzeum megteremtése. A helyrehozott Szabédi-ház Kolozsvárott máris a megoldás csírája lehet. A Szabédi-hagyaték mellett itt van Méliusz József hagyatékának egy része is, sor kerülhet itt más hagyatékok, gyűjtemények elhelyezésére is. Fontos lenne az egyetem magyar irodalmi tanszékének támogató részvétele a majdani működtetésben. A Székely János emlékszoba lassan feledésbe merül. /Nagy Pál: Értékek védelmében. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 29./

1999. május 25.

Kerekes Károly Maros megyei képviselő feltette a kérdést Constantin Dudu Ionescu belügyminiszternek: igaz-e a csendőrök főparancsnokának, Anghel Andreescu dandár-tábornoknak Marosvásárhelyen tett látogatásakor mondott állítása, hogy a gyorsegységeken belül a szeparatisták elleni harcra kiképzett csoport is fog működni? A képviselőnek adott miniszteri válaszban az állt, hogy a főtiszt ilyesmit nem mondott, és ilyen kommandók létesítéséről szó sincs. - A Recurs című lap azonban lehozta Andreescunak a csendőrök előtt akkor elmondott beszédét. Egy részlet: "Erőltetett menetben végigjártam Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyéket. Ezeknek kétségtelenül van egy specifikuma. Valakiket zavart, hogy Brassóban létrehoztunk egy ilyen egységet, Kolozsváron egy másikat - amelyet a következőkben látogatok meg -, és itt is létesítünk egyet. Kinyilatkoztattam és most is hangsúlyosan kimondom, hogy ezeket az egységeket felhasználjuk a terrorista, diverzionista és szeparatista akciók ellen. Ne ringassák magukat abban az illúzióban, hogy békén hagyjuk őket, és nem teszünk eleget a kötelességünknek. Állítom azt, hogy nehéz napjai lesznek annak, aki a román állam ellen cselekszik." Kerekes képviselő újabb interpellációjában erre hivatkozott. - Andreescu dandártábornok tehát valamit elkottyantott. Az sem kizárt, hogy a csendőrgenerális tudatosan "kotyogott". Figyelmeztetésképpen. /Román Győző: A kotyogós tábornok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 25./

1999. május 26.

Csíkszeredában nemrég kibővített elnökségi ülést tartott az RMGE országos vezetősége. Az RMDSZ-kongresszussal kapcsolatos közös álláspont megfogalmazása, illetve a működő gazdasági tevékenységek elemzése volt a tanácskozás célja, közölte Sebestyén Csaba országos megbízott elnök. Ahol meg tudták oldani a székház kérdését, állandó jelleggel működik a tanácsadó szolgálat. Az Erdélyi Gazdában állandó jelleggel ismertetik az alternatív termelési módokat, de a piaci lehetőségeket is. - A magyarországi felvásárlókkal egyesek megjárták: szerződést kötöttek, ám a terményeket a mai napig sem vásárolták fel. Így jártak Bihar megyében a búzával, Székelyföldön az összegyűjtött bárányokkal, amelyekért nem jött az olasz megrendelő. /Gazdafórum Csíkszeredában. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26.)

1999. május 27.

Radu Vasile miniszterelnök máj. 25-én befejezte kétnapos hivatalos moldovai látogatását, melyen a két ország gazdasági és politikai együttműködésének lehetőségeiről tárgyalt vendéglátóival. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./


lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 ... 15121-15125




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék