udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1030
találat
lapozás: 1-30 ... 931-960 | 961-990 | 991-1020 | 1021-1030
Névmutató:
Farkas Réka
2016. június 25.
Viszályt szít a zászlótörvény
Jövő héten, június 28-án tartja soros ülését az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusának Monitoring Bizottsága, és ezen napirendre tűzték négy székelyföldi polgármester beadványát a székely zászló ügyében – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunornak címzett nyílt levelében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Úgy tűnik azonban, hogy az ülésen a magyar álláspontot senki sem képviseli majd, megoszlik ugyanis a vélemény a „megvádolt” jogszabályról.
Izsák kiemeli, hogy a négy polgármester tulajdonképpen a Székely Nemzeti Tanács álláspontja alapján kér vizsgálatot a nemrég elfogadott, úgynevezett zászlótörvény kapcsán. Úgy értékelik, a képviselőház által megszavazott zászlótörvény elfogadhatatlan a székely közösség számára, mert korlátozó, nem teszi lehetővé a székely zászló szabad, a románnal egyenlő alkalmazását. Az SZNT elnöke felhívja a figyelmet, hogy az említett jogszabály „ellentmond a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartájának, ellentmond a hatályos közigazgatási törvénynek, sőt, Románia alkotmányát is sérti. Ugyanakkor nem veszi figyelembe az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő elbánás elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatához való viszonyában”. Meglátása szerint ezen észrevételek jogosságát az elmúlt hónapok székely zászlót ért támadásai a gyakorlatban is igazolták.
Izsák Balázs azt kéri az RMDSZ elnökétől, hogy a szövetség Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusába delegált tagja – Klárik Attila, háromszéki megyei önkormányzati képviselő – vegyen részt a meghallgatáson, a lehetőségekhez mérten ismertesse a székely zászlót ért sorozatos támadásokat. Értékelésük szerint most a beadvány nyomán lehetőség nyílik a helyszínen tájékoztatni a Kongresszus Monitoring Bizottságát ezekről a visszásságokról. Izsák Balázs levelében ismételten felhívja a figyelmet arra is, hogy „az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatlan, egységes az autonómiamozgalom és egységes a székely nép az autonómia igénylésében”.
Klárik Attila tegnap a Háromszék érdeklődésére elmondta, nem vesz részt a Monitoring Bizottság jövő heti ülésén. Egyrészt azért, mert meghívó hiányában nem kaphat szót és érdemi véleményt sem mondhat, „csak a hátsó sorban ülve jegyzetelhetnék” – mondotta. Ugyanakkor az RMDSZ álláspontja eltér az SZNT-éjétől a zászlótörvény kapcsán, a szövetség képviselői megszavazták azt, mert a székely zászló ügyére nem nyújt megoldást, de rendezi a helyi, megyei zászlók helyzetét. Kifogásolta, hogy érdemi megbeszélést vele senki nem kezdeményezett, és azzal sem ért egyet, hogy az SZNT egy ET-s ellenőrző-testület helyszíni vizsgálatát kéri, úgy érzi, „nevetségessé válunk, ha egy ilyen delegáció előtt különböző álláspontot képviselünk”. „Évek óta a tárgyalásokat, a konszenzus kialakítását szorgalmazom, hogy legyen egy egységes nemzeti minimum, amelyet mindannyian képviselhetünk. Enélkül nemcsak eredménytelen minden próbálkozás, hanem előbb-utóbb ellenkező hatást vált ki, nem veszik komolyan felvetéseinket nemzetközi partnereink” – mondta el lapunknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 28.
Civilekről, szórványról, megmaradásról (Bodó Barna könyveinek bemutatója)
Egy társadalom demokráciájának állapotát méri az, hogy a civil szféra mennyire él, mennyire működik, és mindazok, akik a civil szféra kibontakoztatásáért dolgoznak, ezért tevékenykednek. Minden olyan gondolat, amely az emberi szellem kibontakozását szolgálja függetlenül a hatalmi ágazatoktól, tulajdonképpen civil kurázsit igényel – ezekkel a szavakkal köszöntötte Bodó Barnát és köszönte meg munkáját Kovács István unitárius lelkész azon a kettős könyvbemutatón, amelynek az unitárius egyház tanácsterme adott otthont vasárnap délben. A Sepsiszentgyörgyről elszármazott szerzőt lapunk munkatársa, Váry O. Péter faggatta.
Tizenöt esztendő civil társadalommal foglalkozó írásainak válogatása a Civil szerepek – civil szereplők című kötet, „elméleti írások gyakorlati haszonnal” – amint Váry O. Péter fogalmazott. Nem siránkozik, nem panaszkodik, nem bűnbakot keres, hanem megoldásokat ajánl, s ez a laikusok számára is fontos lehet, „hisz valahol mindannyian civilek vagyunk, ha tettekben nem is, de gondolatainkban igen”. Kiemelt néhány gondolatot is, hogy miként határozza meg Bodó Barna a civilséget: egyenértékű a reménnyel, a civil társadalom egyfajta romlatlanságot jelent, a szellem hatalmát, függetlenségét, biztosíthatja a politika ellenőrzöttségét, a civil független, autonóm ember, a hivatalosan elvártnak az ellentéte. Bodó Barna Hegel szavait idézte, aki szerint a civil a társadalom kötőanyaga, magunkban kell megtalálnunk az erőt, hogy felálljunk és járjunk olyan helyzetben is, amire nincs felkészültségünk. Észre kell vennünk a körülöttünk lévő feladatokat, amelyeket talán csak mi végezhetünk el. Kitért a kötet utolsó tanulmányára, amely az erdélyi magyar civil tudományról szól. Azért civil, mert a modern társadalmakban a tudomány állami feladat, ám a magyar kisebbség tudományos életét egyáltalán nem segíti a román állam. Elemezték a román tudományos élet munkatársi gárdáit, és döbbenetes adatokkal szembesültek. A Román Tudományos Akadémián például 847 főállású kutató dolgozik, de közülük csupán kilenc magyar, a Székelyföldön kívüli nagy erdélyi városok múzeumainak 197 kutatója van, de alig 27 a magyarok száma. Ezért hozott létre ő maga egy civil kutatóintézetet, és ugyanezt teszi a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport szintén civil keretek között.
Bodó Barna beszélt szórványkutatásaikról is, nagyon nehéznek nevezte a helyzetet, van, aki demográfiai mutatókhoz vagy intézményes ellátottsághoz köti a szórvány meghatározását, de tulajdonképpen csak szociálpszichológiai helyzetképként lehet felfogni: az él szórványban, akire naponta a választás kényszere hat. A szórvánnyal való törődés felelőssége az anyaországnak, de az Erdélyben tömbben élő magyarságnak, például Székelyföldnek is. A szórvány nyelvhatár, közvetíteni tud, olyasmit adni, amire a nemzetnek szüksége van, kulturális értékeit muszáj megmenteni – fogalmazott Bodó Barna.
A másik bemutatott könyv, az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv legfrissebb kötete a korábban szerkesztett Romániai Magyar Évkönyv utódja. Az a politika, a társadalom történéseinek lenyomata volt, tíz év után szerkesztését átadta egyetemi kollégáinak, és ő az Erdélyi Magyar Civil Mozgalom elnökeként a civilek évkönyvének szerkesztését vállalta. 2013-ban az első ilyen kiadvány tartalmazott gyakorlati tudnivalókat, de Kárpát-medencei civil körképet is. A következő kötet elsősorban az utánpótlás, a harmincas fiatal kutatók munkáit közli, a most megjelent harmadik évkönyv pedig „látlelet, történelmi körkép, a velünk történtek számbavétele”, az erdélyi magyar fesztiválok, városünnepek leltára, azt összesíti, „hol vagyunk képesek megmozdulni”. A kilencvenes évek a szimbolikus térfoglalás ideje volt, ma már ez nem elegendő, a tereket birtokba kell venni, és a városnapok, fesztiválok tulajdonképpen ezt jelentik, jelentőségük különösen kiemelkedő ott, ahol nincs többségben a magyarság.
Mikor lesz autonómia? – tette fel a témától kicsit elrugaszkodó zárókérdést Váry O. Péter. „Nem az a kérdés, mikor lesz autonómia, hanem az, mikor vesszük tudomásul, hogy autonómia nélkül nincs jövő” – válaszolta Bodó Barna
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 29.
Alkuk idején
Az RMDSZ a politikai alkudozás nagymestere – ezt most, az önkormányzati választások után ismét bebizonyította. A szövetség nem szerepelt fényesen a nagy júniusi megmérettetésen – ez tény, még akkor is, ha vezetői az ellenkezőjét hirdetik –, ám ennek dacára majdnem annyi megyében társultak a többségi koalícióhoz, mint a 30 százalékot elérő Nemzeti Liberális Párt. Nyolc megyében részesei a hatalomnak, és ez hárommal több, mint négy évvel korábban. Örömteli a hír, ám jó volna tudni, nekünk, magyaroknak mit hoz e remek lehetőség.
Hargita és Kovászna megye „magyar kézben” volt és maradt – ez senki számára nem meglepő, RMDSZ-es vezetője lesz Maros, Bihar és Szatmár megyének is, és alelnöki tisztséget nyertek Arad, Brassó és Szilágy megyében. Volt, ahol a szociáldemokratákkal, máshol a liberálisokkal sikerült kiegyezniük, minden bizonnyal a jobb ajánlat billentette a két nagy politikai vetélytárs egyikéhez vagy másikához a mérleg nyelvének szerepében tetszelgő szövetséget. Csakhogy azt már megtapasztalhattuk a hasonló kormányzati alkuk során: egyik román párt sem híres szavatartásáról, és a vidéken papírra vetett egyezségek megvalósításának esélye semmivel sem nagyobb, mint a bukarestieké. Néhány helyen, például a Kolozs megyei Szászfenesen már meg is szegték a megállapodást, a titkos szavazás kibuktatta a magyar alpolgármester-jelöltet.
Egyelőre elsősorban tisztségekről szól a fáma, arról tudni, hol, hány vezetőfunkciót sikerült megkaparintani. Ahol mégis kiszivárgott valami, az nem túl kecsegtető, Kolozs megyében például máris kiderült, hogy a magyar feliratokat szavatoló megállapodás a gyakorlatban egész másról szól, nem vállalják ezek kirakását a felek, csak ígérik, hogy szorgalmazzák, és határidő sem szerepel, így egy-két-tíz vagy akár ötven év is eltelhet, amíg a kincses város bejáratánál magyarul köszönti az érkezőt a település neve. Ismerjük az ilyen jellegű egyezményeket, hozadékukat, s megtapasztaltuk az RMDSZ többszöri kormányzati próbálkozásai során, hogy a magyar szempontból legfontosabb kitételek valahogy mindig a halogatás és feledés homályába vesztek. Politikai alkukat kötni fontos és szükséges. Jó az is, hogy az RMDSZ nem központilag határozta meg, melyik párttal egyezkedhetnek a helyiek, rájuk bízta, akik jobban ismerik tárgyalópartnereiket és a lehetőségeket. Csakhogy az is jó volna, ha ezek a paktumok nemcsak vezető tisztséget hoznának néhányaknak, hanem pontot tennénk két és fél évtizede húzódó magyar ügyek végére, beruházásokhoz juttatnák a mostohagyerekként kezelt magyar településeket, normalitást hoznának a szórványban, illetve tömbben élő magyarok számára. És akkor nemcsak az RMDSZ, nemcsak magas hivatalba került emberei, de a magyar közösség is nyertese lehetne a júniusi választások utáni alkuknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 12.
Elvesztegetett esztendők
Évről évre ugyanazokat a köröket futjuk: az iskolások vizsgái után döbbenten megállapítjuk, hogy a Székelyföldi magyar gyermekek ismét gyengén teljesítettek a román megmérettetésen. Ez történt a nyolcadikosok képességvizsgáját követően, és várhatóan megismétlődik az érettségi eredmények nyilvánosságra hozatala után.
Semmi sem változik, nem is változhat, hisz ugyanazon módszer, tankönyvek szerint oktatják ma is a románt, mint tíz vagy húsz éve, nem módosult a követelményrendszer annak dacára sem, hogy öt esztendeje immár törvény biztosítja a lehetőséget, és az alternatív tantervek is elkészültek. Döbbenetes, amikor a zord valóságot politikusaink is felismerik, ahogy tette ezt a hétvégén Borboly Csaba, aki annak az RMDSZ-nek egyik vezető egyénisége, amely néhány éve hatalmas vívmányként ünnepelte az új tanügyi törvényt, többek között éppen az alternatív románnyelv-oktatás bevezetése okán. Mindez 2011-ben történt, azóta több ízben kormányon volt a szövetség, folyamatosan államtitkára van a tanügyi tárcánál, ám ez a fogas kérdés megoldatlan mAradt. Király András – a Tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős magyar államtitkára – minden megkérdezéskor elismételi: folyamatban az ügy rendezése. Pedig még az elemisták esetében is ott a szépséghiba, módszertan, tanterv ugyan létezik, de a harmadikosok román könyve két éve, a negyedikeseké egy éve késik. Az RMDSZ-es államtitkár pedig cseppet sem tűnik elégedetlennek, újabb és újabb, mind távolibb időpontokat jelöl meg, a legfrissebb változat szerint valamikor 2017 után kezdenék meg a sajátos tantervek fokozatos bevezetését.
Nehéz eldönteni, a közöny vagy a tehetetlenség miatt késik ennek az oly sok, elsősorban a Székelyföldön és a tömbben élő magyar gyermek számára fontos kérdésnek a rendezése. Tizenkét éven át nyúzzák a román nyelvet, kínlódnak a nehéz irodalmi szövegek bebiflázásával, de érettségi után többségük még egy üzletben is alig boldogul. Rengeteg befektetett energiával alig érnek el eredményt, s míg angolul majd mindenikük jól beszél már X–XI.-es korára, román környezetben meg sem mernek szólalni. És mivel kínlódásuknak alig van látszatja, megutálják a nyelvet, az országot, s távoznak, ahogy lehetőségük adódik, jobb pénzért, jobb nyelven építgetik életüket. A magyarság képviseletét felvállaló, sikereiket sűrűn hangsúlyozó politikusaink esetében az ilyen és hasonló gondok évente egyszer-kétszer kerülnek napirendre, s míg saját gyermekeik, unokáik nem ütköznek ugyanezen akadályokba, eszükbe sem jut, hogy ez is ott tornyosul a megoldatlan kérdések sorában. Mintha nem fognák fel fontosságát, tétjét. Nem is veszik tudomásul, hogy minden újabb elvesztegetett esztendővel tovább szaporodik azok száma, akik nem indulhatnak román társaikkal egyenlő eséllyel az életben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 20.
Tusványos színeváltozásai
A Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor vitafórumnak indult, és éveken át a nagy nézetütköztetések, szellemi megmérettetések helyszíne volt. Meg- és kibeszélésekre nyújtott lehetőséget, ötletek pattantak ki, amelyek egy része valósággá vált, nyílt párbeszédre és háttéralkukra, eszmecserékre egyaránt alkalmasnak bizonyult.
Aztán, ahogy bonyolódott életünk, helyzetünk, szépen lassan lekoptak a tárgyalópartnerek. Előbb a román fél szívódott fel, kezdetben a politikusok mondtak nemet a meghívásra, majd elmAradoztak a politológusok, véleményformálók is, és eltünedeztek a más nézetet vallók, a liberálisok, a baloldaliak, az elmúlt években már ritkán jelent meg egy-két képviselőjük. Az egyre egyszínűbbé váló előadásoknak pár évig izgalmat, színt kölcsönöztek az erdélyi magyar politikai viták: eljön-e az RMDSZ, tárgyal-e elnöke Orbán Viktorral, részt vesz-e a nyílt vitán, egymásnak feszülnek-e a polgáriak és néppártiak? Ki szólal fel az autonómiafórumon? Van-e esély együttműködésre, vagy mArad a marakodás? Tavaly, tavalyelőttre azonban már ezek az eszmecserék is eltompultak, a néhány fontosnak tűnő szópárbaj is kifulladt, nem nyitott új utakat, lehetőségeket, csak az acsarkodásra adott alkalmat. Tusványos mostanra teljesen megváltozott. Nem vitákat generál, közös nevezőt keres, nem véleményeket ütköztet, hanem egymást felerősítő hasonló nézetekkel próbál üzenetet közvetíteni. Idén előadások sora szól majd a migránshelyzetről, Európa jövőjéről, ám nem lesznek jelen a más nézetet vallók, kisebbségben élők érvelnek autonómiakövetelésük mellett, de a többségi véleménynek nem akad tolmácsolója, civil aktivisták szólnak az erdőirtás veszélyeiről, és nem hangzik el a kitermelők, feldolgozók álláspontja. Az erdélyi magyar politikai elit pedig jelen lesz, minden párt képviselteti magát, ezúttal a teljes egyetértés jegyében. Olyan témákat kerestek a szervezők – például a Székelyföldi önkormányzatok jövőjéről –, amelyekről mindenki nyugodtan értekezhet, nem bántják, nem sértik meg egymást, legfennebb a szintén távollévő román hatalom felé lövöldözik nyilaikat. Béke, egyetértés, teljes összhang várható. Bizonyára van értelme az ilyen találkozóknak, tanácskozásoknak, előadásoknak is, fontos, hogy megismerjük a Kárpát-medence különböző régióiban élő magyarok helyzetét, képet kapjunk okos emberektől a világ dolgairól, ám Tusványos lényege mégis elkopni látszik. Haladáshoz, építkezéshez különböző nézetek, viták is szükségesek, hiába seprik szőnyeg alá néhány napra, a viszályok léteznek, nem tűnnek el. A kibeszélések, viták Tusványosa a kompromisszumok Tusványosává változott, lehet kényelmesebb, de sokkal egyhangúbb és hasznosnak is kevéssé hasznos így.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 20.
Itthon Európában (Tusványos huszonhetedszer)
A zavaros európai és világpolitikai helyzet szolgáltatott alaptémát az idei Tusványosnak, melynek mottója: Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában. Nem véletlen, hogy a legnagyobb erdélyi diáktábor és szabadegyetem elsősorban a bevándorláspolitikára, a közép-európai térség szerepére és lehetőségeire koncentrál, számos előadásban latolgatják majd az Európai Unió jövőjét, esélyeit.
Tegnap délután huszonhetedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – igaz, a keddi nulladik nap elsősorban a szórakozásról szólt, a bulizni vágyók népesítették be a sportcsarnok melletti teret és a távolabbról érkezők foglalták el szálláshelyeiket. Ma a tíz órakor sorra kerülő megnyitó után majd kéttucatnyi helyszínen indul be a négynapos programfolyam. Legtöbb előadás a már említett témákról szól, a migránsválságról, hatásairól, az európai jövőről, de nem hiányoznak a napirendről a „klasszikus” tusványosi témák: a nemzeti önrendelkezés, a régiók szerepe, a kisebbségi jogok érvényesülésének helyzete, az autonómiaküzdelem, és képet kaphatunk a Kárpát-medencei magyarság általános és régiónkénti helyzetéről, a különböző térségekből érkezett politikusok több alkalommal is szót kapnak. Szombaton, a már ismert és megszokott forgatókönyv szerint Orbán Viktor és Tőkés László tart előadást Itthon, Európában! címmel. Évek óta nagy hiányzói Tusványosnak a román politikusok, véleményformálók, pedig indulásakor a bálványosi szabadegyetem a román–magyar párbeszéd egyik legfontosabb fóruma volt. Idén is alig ketten-hárman tettek eleget a meghívásnak, és akárcsak az elmúlt néhány esztendőben, érdemi magyar–magyar párbeszédre sem számíthatunk, kevesebb szó esik idén az erdélyi magyar politikáról, nem lesz pártközi vita, és a helyzetelemzések is inkább az önkormányzati választások eredményeire koncentrálnak. De nemcsak a politika uralja Tusványos programját, szó lesz gazdaságról, oktatásról, környezetvédelemről is, számos alternatív program kínál majd szórakozást a színház-, illetve irodalmi sátorban, lesznek kicsiknek és nagyoknak szóló játékok, vetélkedők is, esténként pedig sok-sok buli és zene.
A táborban idén is mAradtak a tavaly szigorított beléptetési szabályok, minden látogató karszalagot kap, délután négy óra előtt ingyen, ezt követően tíz lejért, a kiskorúak más színűt, hogy könnyebben elkerülhető legyen alkohollal való kiszolgálásuk a tábor területén. A szervezők szerint ez a megoldás tavaly bevált, sokkal kevesebb dolguk akadt a mentősöknek, orvosoknak, mint korábban. Igyekeznek a medvéket is távol tartani, hat vadőr teljesít szolgálatot, kettesével dolgoznak, és 24 óránként váltják egymást.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 21.
Útkeresés Európában (Megnyílt a 27. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor
Borongós idővel, szórványos záporokkal kezdődött a Tusványos huszonhetedik kiadása, és bár még csak a rendezvény első napjánál tartunk, már délelőtt szokatlanul nagy volt a nyüzsgés az Olt-parti kempingben. Tusnádfürdő élete néhány napra megpezsdült, ellepték a tusványosozók, sokan szórakozni, barátokkal találkozni érkeztek, mások belehallgatnak az előadásokba is, a felszólalókkal közösen keresik a megerősítést, hogy Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában.
A délelőtt 10 órára meghirdetett hivatalos megnyitó a már megszokott módon félórás késéssel kezdődött, az asztalnál – régi hagyomány szerint – az alapítók, szervezők, házigazdák kaptak helyet. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár megfogalmazása szerint Tusványos az elmúlt 26 esztendőben az erdélyi, sőt, a Kárpát-medencei magyar fiatalság egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát.
Potápi Árpád János szerint a szórakozás és találkozás öröme mellett Tusványos azért is jelentős, mert beszélgetésekre ad lehetőséget közéletről, nemzetpolitikáról, sok olyan gondolat, ötlet születési helye volt, melyek később valósággá váltak. Példaként említette az oktatási-nevelési támogatást, a státustörvényt, a kettős állampolgárságot biztosító jogszabályt, a magyar alaptörvény több cikkelyét. Elmondta, 2010 óta 850 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és 780 ezren az esküt is letették, majd kitért arra, hogy 2014 óta a magyar kormány nemzetpolitikájában előtérbe került a szülőföldön való boldogulás segítése, az első ilyen programot a Vajdaságban kezdték el 50 milliárd forintos támogatási alappal, ezt folytatják más térségekben is, tudatában vannak, hogy a magyar közösségeknek, családoknak gazdaságilag kell megerősödniük, hogy odahaza legyen jövőjük gyermekeiknek. Legsürgetőbb teendőnek az elvándorlás és a demográfiai csökkenés megfékezését nevezte. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor egyik kitalálója, alapítója az idei cím üzenetét járta körül. Itthon voltunk Európában, európai identitásunk evidenciának tűnhet, de nem az, különösen most, a britek kilépési döntése után. Egyre több a radikális hang Magyarországon is, de ők úgy gondolják, „identitásunk európai, összetartozunk az európai népekkel, közös a kultúránk, osztozunk az európai sorban”. Németh Zsolt megfogalmazása szerint az európai intézményrendszerben mélyreható válság tapasztalható, és az erre adott válaszok között helye van a magyar válasznak is. „Itthon vagyunk Európában, nincs szükségünk kioktatásra arról, hogy mit jelen az európaiság, ezért jogunk van egyet nem érteni uralkodó európai divatáramlatokkal” – fogalmazott a magyarországi politikus. A most tapasztalható nagyarányú válság összefüggésben van a migrációval, a terrorfenyegetettséggel, melyek drámai módon töltik be mindennapjainkat, és jelen van az orosz birodalmi ösztönök újjáéledése miatti fenyegetettség is. Az Európai Bizottság azonban rossz válaszokat ad mindezekre a kihívásokra, és erre jogunk van nemet mondani, az októberi népszavazáson való részvétellel a kisebbségben élő magyarság is hallathatja hangját, és ha erős lesz ez a hang, talán Brüsszelben is hajlandóak lesznek meghallani. Nem euroszkeptikusok, hanem eurokritikusok, nem rombolni akarnak, hanem európai identitást, intézményrendszert építeni – hangsúlyozta. Az idei Tusványos címének befejező része, az itthon leszünk Európában meglátása szerint azt jelenti, rendelkezünk jövőképpel arra vonatkozóan, hogyan kellene kinéznie ennek az Európának, milyen helye van benne régiónknak, Közép-Európának, és milyen helyük van a magyar kisebbségi közösségeknek. A következő napok előadásain ezekre a kérdésekre keresik a választ az előadók, a hallgatók – mondotta.
Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke főszervezőként gyakorlati tudnivalókat osztott meg a hallgatósággal, huszonnégy előadói sátorban több száz program várja az érdeklődőket, melyeket harmincnégy partnerszervezettel közösen alakítottak ki, hetvennyolc oldalas programfüzetük minden eddiginél vaskosabb. Van két teljesen új helyszín a Janus Pannonius kávéház, ahová elsősorban az irodalomkedvelőket várják, a Kriza János népzenei sátor pedig a népzene, néptánc szerelmesei előtt nyitott.
Toró T. Tibor, a másik alapító, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke Tusványos Köztársaság szabad polgárait köszöntötte, leszögezte, itthon vagyunk Tusványoson, Székelyföldön, Erdélyben, a Kárpát-medenceében és Európában is. Kifejtette, Tusványos jó alkalom a számvetésre, mi az, amit sikerült megvalósítani a legutóbbi tábor óta, és arra is, hogy feltérképezzék a tennivalókat. Felidézte az idei szabadegyetem fontosabb témáit, és kitért a feladatokra is: idén fontos lenne hozzátenni valamit a transzilvanizmus gondolatához, hisz az erdélyi magyarság jövője szorosan összefügg az erdélyi románokéval, meg kell találni az utat egymás felé, szükség van pAradigmaváltásra, hisz az eddigi próbálkozások kátyúba ragadtak. Reményei szerint ehhez tud hozzájárulni az idei szabadegyetem, mely, mint fogalmazott, a legérdekesebb, legsajátosabb arcú fesztiválja a Kárpát-medenceének. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke szervezőként válaszolt azoknak a román politikusoknak, akik nem fogadták el meghívásukat: Itthon vagyunk, leszünk Erdélyben. Minden politikai előadásra hívtak román előadót, sajnálja, hogy nem jutottunk még el odáig, hogy eljöhessenek anélkül, hogy a Bukaresti sajtó megbélyegezné őket. Sok még a teendő ilyen téren is, és sok a kérdés, melyekre az idei szabadegyetem keresi a választ, „készen kell állnunk, tudnunk kell, mi a jövőképünk, mit akarunk elérni” – mondotta.
A házigazda Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor a tőle már megszokott módon viccekkel fűszerezte köszöntőjét. Székelyföldet azért kaptuk őseinktől, hogy megőrizzük és átadjuk a következő nemzedékeknek, nem kívánunk egyebet, csak úgy élni, mint a tőlünk nyugatabbra levő kisebbségek – mondotta, nem akarunk úgy járni, mint a kánikulában kaszáló székely, kinek a fia szomorúan nézi az árnyékban evő, ivó urakat és azzal kell vigasztalnia: ne búsulj, fordul a világ, jő a tél, s akkor mi ülünk majd a hidegben s ők a melegben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 21.
Önrendelkezési törekvések földrészünkön
Nem volt mentes az ellentmondásoktól az a beszélgetés, amelynek központi témája az európai regionális öntudat megerősödése, a különböző önrendelkezési törekvések bemutatása volt. A meghívottak, az Európai Szabad Szövetség képviselői általános kép vázolásával és saját nemzeteik helyzetének bemutatásával szóltak Európa jelenéről, jövőjéről. Amint a moderátor Sándor Krisztina összegezte: többnyire olyanok szólaltak fel, akik szeretnék, ha az unió a régiók Európájává válna, nemzetállamokon belüli autonómiákkal, olykor függetlenedési törekvésekkel, de ugyanakkor szeretnének erősebb, egységesebb Európát is. Ez ellentmondásos is lehet, sokat kell még árnyalni az álláspontokat, mindkét oldalon – fogalmazott.
Szeklerland – under construction (Székelyföld – fejlesztés alatt) feliratú pólóval ült a pódiumra Günther Dauwen, az EFA igazgatója, ezzel kívánta jelezni, nem vagyunk egyedül, Európa számos régiója törekszik nagyobb önállóságra, és meglátása szerint a brexit Nagy-Britanniában legalábbis felgyorsítja ezeket a folyamatokat. A nemzetek önrendelkezésére alapozott Európát kell építeni, és jobban oda kell figyelni nemcsak az anyaállammal rendelkező közösségekre, de az állam nélküli népcsoportok hangjára is, Európának számukra is védelmet kell nyújtania – hangsúlyozta. A globalizmusra adott válaszként erősödőben a populizmus Európában, és ez rendkívül veszélyes – állapította meg a Baszk Nemzeti Párt külügyi bizottsági tagja, Jose Mari Etxebarria. Erősödnek az európai helyi identitások, és ezt jónak is lehet tekinteni, de olyan kihívásokkal kell szembenézni, melyekkel az államok egymagukban nem tudnak megbirkózni, ezért sokkal erősebb Európára van szükség – mondotta. A baszkok támogatják a székelység követeléseit, a román államnak, ha lojalitást vár polgáraitól, akkor el kell ismernie a magyar közösség elvárásainak jogosságát. Arra is figyelmeztetett, hogy céljaink eléréséhez elengedhetetlen az összefogás, a magyar politikai erők együttműködése és a kitartó, következetes küzdelem. Minden eszközt ki kell használni, hogy különböző szinteken, fórumokon bemutassuk a jogtiprásokat – vélekedett. Joanie Willett, az angliai Cornwallből érkezett egyetemi tanár saját nemzete, a korni közösség öntudatra ébredésének folyamatáról mesélt. A bányák bezárása után szegénységbe sodródott régiónak az EU-s támogatások jelentettek kiutat a nyomorból, és ezeket könnyebben megpályázhatták saját kultúrájukat, külön identitásukat felmutatva. Sikeresek lettek nemcsak azért, mert jelentős összegeket tudtak lehívni, de hatalmas kulturális, politikai energiákat sikerült felszabadítaniuk, autonómiát nyertek, saját intézményeik lettek és jobban láthatóvá váltak Londonban is. Teljesen még nem értek célt, a brit kormány intézményeiket elismeri, de önálló nemzetként még nem hajlandó tudomást venni róluk, pedig 2014-ben az Európa Tanács is elfogadta őket nemzeti közösségként. Az azonban mindenképpen előrelépés, hogy míg gyermekkorában, a 80–90-es években még saját zászlójukat sem ismerték, ma büszkék rá, ugyanúgy, mint helyi termékeikre, nyelvükre. Tapasztalata szerint a kulturális identitás megerősödésével jobban érvényesültek a gazdasági érdekek is. A másik oldal képviselőjeként mutatták be Pablo Nuevo Lopez spanyol alkotmányjogászt, és ő már felszólalása elején leszögezte, a magyar közösség helyzete más, mint a katalánoké vagy a baszkoké, hisz Spanyolország határai az elmúlt négyszáz évben nem változtak, míg Közép-Kelet Európában ez többször is megtörtént az elmúlt száz-százötven évben. Az európai kihívások erős államokat igényelnek, az egyéneknek kellene több joguk legyen, számukra kellene lehetővé tenni a fejlődést, és ez csak akkor lehetséges, ha az EU-ban biztosítják az alapvető jogokat minden állampolgár számára – mondotta. A Bajorország függetlenedéséért harcoló Bajorország Párt sajtófőnöke, Harold Amann kifejtette, a nagy államok nem alkalmasak a demokrácia kiteljesedésére, birodalmi törekvéseik vannak, ezt tapasztalják Németországban is, ezért szeretnének különválni. Bűnnek nevezte a nemzetállamok kulturális uniformizálását célzó törekvéseket, a régiók Európájának kialakítására kell törekedni, arra, hogy a döntések minél alacsonyabb szinten szülessenek, de falak és kerítések nélküli együttműködésre van szükség – fejtette ki.
Európa akkor lehet erős, ha erős országok, erős nemzetek, erős régiók szövetségeként működik – ismertette saját és pártja álláspontját Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Nem lesz erős Európa, ha egyik nemzet saját szabadságát a másik elnyomása által akarja vagy tudja megvalósítani – utalt a romániai helyzetre. „Nem lesz erősebb a román nemzet, ha a székely, a magyar önrendelkezés jogát tagadja, és az erőszakszervezetek, a titkosszolgálatok által üldözi azokat, akik különböző rendezvények, megmozdulások szervezése által szeretnék megélni a szabadságot, a döntés, az önrendelkezés szabadságát” – fogalmazott. Egy erős, autonóm magyar közösség Erdélyben, egy erős, parlamenttel és kormánnyal rendelkező Székelyföld egy erősebb Romániát és erősebb Európát eredményezne – hangsúlyozta –, békét, biztonságot, jólétet akarunk, megértést a románok és magyarok között, de nem akarunk eltűnni Európa térképéről. Románia politikai modernitásának fokmérője az is, hogy mennyire lehet beszélni a székely önrendelkezési törekvésekről. Az a tény, hogy az elmúlt 90 évben a román parlamentben erre mindössze 15 percnyi idő adatott, jól mutatja, mennyire képtelen megújulni ez az ország. Az unió felelőssége is, hogy a tagállamokat segítse a megújulásban – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 25.
Magyar jogérvényesítés a Kárpát-medenceében
Megoldatlan a magyar ügy a Kárpát-medenceében, a kisebbségi jogok érvényesítésében nagyon sok a visszaélés, de a helyzet nem reménytelen – így összegezhető annak a körképnek a következtetése, amelynek során az elszakított területeken élő magyarság képviselői ismertették helyzetüket. A moderátori szerepet is betöltő Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója több ízben leszögezte, a kisebbségbe szorult magyar közösségek békés, parlamenti eszközökkel próbálják elérni jogaik biztosítását, eddig nagyon kevés eredménnyel. Hangsúlyozta azt is, egyetlen megnyugtató megoldás létezne: a különböző szintű autonómiák biztosítása.
Csóti György röviden vázolta a jelenlegi helyzetet, „ahogy az Budapestről látszik”. Felvidéken a szlovák kisebbségpolitika brutálisan diszkriminatív, a meglévő enyhe engedményeket sem tartják be, Kárpátalján összetett a magyarság helyzete, elsősorban a tízmilliós orosz kisebbséggel van elfoglalva az ukrán politika, jövőjük nagymértékben attól függ, hogyan alakul Ukrajna helyzete. A román kisebbségpolitika álszent, hazug, képmutató, Vajdaságban van ok a legtöbb bizakodásra, a kulturális autonómia csírái kihajtottak, a szerb politika ugyan igyekszik néha visszanyesni, de áttörést hozhat az EU-tagságra törekvés. Néhány szót ejtett a jelen nem lévőkről is: Horvátországban és Szlovákiában olyan kevés magyar él már, hogy nyugodtan lehetnek nagyvonalúak velük szemben, Ausztriában azonban a kettős mérce érvényesül, míg oroszlánként harcoltak a dél-tiroli németekért, nem hajlandóak kollektív jogokat biztosítani a burgenlandi magyaroknak. Áttörés Vajdaságban
A magyar ügyet nekünk kell megoldanunk, Európa nem is nagyon látja és fontosnak sem tartja ezt – vélekedett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Ehhez mindenkinek el kell látnia a rábízott feladatot, és fontos szerepe van a magyar kormánynak, fontos Magyarország gazdasági, politikai súlya, érdekérvényesítő ereje és a magyarság képviseletét felvállaló szervezetek otthoni politikai súlya is. Az áprilisi választások után a VMSZ-nek sikerült olyan eredményt elérnie, hogy megtapasztalja érdekérvényesítési szerepét. Hétfőn Szerbia megnyitotta az uniós csatlakozás 23. fejezetét, amely az igazságüggyel és az alapvető jogokkal foglalkozik, és amelynek része a kisebbségi cselekvési terv is. Ennek kidolgozásában a VMSZ is részt vett, sikerült áttörést elérniük többek között a nemzeti kisebbségek tagjainak arányos alkalmazásával kapcsolatosan a közszférában és a közvállalatokban. Ez ma már a szerb jogrend része, a következő három évben fel kell mérniük a pontos helyzetet, ezután pedig el kell érniük, hogy a lakossági aránnyal összhangban legyenek képviselőik a közszférában. Tudatában vannak, hogy ehhez kellő számú, jól felkészült magyar szakemberre lesz szükségük, ezt stratégiák kidolgozásával, az oktatási rendszer átalakításával kívánják elérni. „Nem felhőtlen a helyzet, de nem is reménytelen, a magyarok elfogadottsága a szerb társadalomban jó, és Magyarországra sem tekintenek ellenségként, ehhez igyekezünk mi minél többet hozzáadni” – zárta előadását Pásztor István.
Ukrajna nem jogállam
Ukrajnában nem lehet kisebbségi jogérvényesítésről beszélni, mert Ukrajna nem jogállam – kezdte helyzetismertetőjét Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) titkára. Jogszabályi szinten jól mutatnak ugyan a dolgok, de hiába a törvények, ha nem hajtják végre őket, ha nincsenek források alkalmazásukra, ha felülírhatják alacsonyabb szinten hozott jogszabályok. Példaként említette a választási törvényt, amely sok átalakításon esett át, a magyar járásokat szétszabdalták, esélytelenné vált magyar képviselő parlamentbe juttatása. 2015-ben Porosenko mindent megígért, meg is változtatták a jogszabályt, ám az új törvényt nem voltak hajlandóak alkalmazni, és csak a KMKSZ bírósághoz fordulása után biztosítottak kompenzációként egy magyar képviselőnek bejutó helyet. Hasonló a helyzet a decentralizációval, az önkormányzati reformmal, évek óta napirenden van, 2014-ben a parlament elfogadta az önkormányzatok önkéntes egyesüléséről szóló törvényt, de a végrehajtási rendelet már nem arról szól, amit ígértek. Az ukrán nyelvtörvény ugyan egyik legmegengedőbb, de nem hajtják végre, nincsenek források, nincs kidolgozott alkalmazási mechanizmus, a polgármesterektől függ, hogy betartják vagy sem, a legtöbben lusták, félnek, nem alkalmazzák. Többnyire kettős mérce érvényesül: az oroszokkal szemben megengedőbbek, de a magyarok kevesen vannak, ez komoly hátrányt jelent az oktatásban is. Az alkotmány ugyan szavatolja az anyanyelvi oktatást, de 2005–2012 között oroszul igen, magyarul azonban nem lehetett érettségizni, nagyon sokan kiestek a felvételi rendszerből, és rendkívül rossz az ukrán nyelv oktatásának módszertana is, anyanyelvként tanítják, így a magyar gyermekek hamarabb megtanulnak angolul, mint ukránul.
Darcsi Karolina pozitívumokról is beszámolt, a helyhatósági választásokon sikerült jó eredményt elérniük, így megyei szinten megkerülhetetlen tényezővé váltak, de beszélt arról is, hogy a magyar állam támogatásainak köszönhetően felértékelődött a magyar nyelv, sok ukrán kezdte tanulni, útlevél, illetve gazdasági támogatások reményében. Mint fogalmazott, a helyzet náluk sem reménytelen.
Letargia Felvidéken
Lehangoló képet festett a felvidéki magyarság helyzetéről Menyhárt József, akit alig hat hete választottak a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökévé. Az elszlovákosodás, az elöregedés, az elvándorlás a felvidéki magyarság pesszimizmusát erősíti, 1991 és 2011 között arányuk 10,8 százalékról 8,5 százalékra csökkent, a magyar régiók gazdasági szempontból is leszakadtak, és ez az anyagi elgyengülés lelki elgyengüléshez vezetett. Ha a nemzetet összetartó közös múlt emléke elhalványul, nincs igény közös jövőre, közös tervre sem – mondotta. A szlovákiai magyarság politikai ereje megoszlott, az MKP már harmadik alkalommal nem jutott be a törvényhozásba, és egységük, politikai erejük hiánya megmutatkozott a jogok érvényesítésében is. Bírálta a parlamentbe jutott és kormányra lépett Most–Híd vegyes pártot, értékelése szerint túl olcsón adták magukat, a kormányprogramba kevés kisebbségi szempontból fontos kitétel került. Az önkormányzatokban még erős az MKP, ezért ott próbálják elérni jogaik, többek között a nyelvi jogok érvényesítését. „Az önálló Szlovákia létezésének két évtizede alatt a kisebbségi jogok vonatkozásában valódi Patyomkin-falut építettek fel. Minden fontosabb nemzetközi szerződést, előírást elfogadtak, létezik a magyar–szlovák alapszerződés, vannak alkotmányos előírások, csak éppen nem tartják be. Mindezt az állam szabotálja el” – mondotta. Menyhárt László kifejtette, azon lesznek a civilekkel közösen, hogy tudatosítsák a felvidéki magyarokban jogaikat, változtassanak ezen a kritikus és lehangoló képen. Politikai rendőrséggel a jogkövetelések ellen
A romániai magyarság helyzetét Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja vázolta. Ismertette a székely szabadság napjának elmúlt éves történéseit, az akadályoztatásokat, kirótt bírságokat, és levonta a következtetést: bizonyossá vált, Románia olyan ország, ahol bármelyik közhatóság fölléphet politikai rendőrségként. „Románia valahol a demokrácia és diktatúra között tántorog” – hangsúlyozta. Elmondta azt is, az SZNT a nemzetközi intézményekre nem nyomásgyakorló eszközként, hanem mint párbeszédet generáló fórumokra tekint, tudatában vannak, hogy az autonómia csak párbeszéd útján érhető el, és Románia esetében bizonyossá vált, külső ösztönzés szükséges, hogy saját állampolgáraival hajlandó legyen tárgyalni.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 26.
Hol a világ jobbik része?
Döbbenetes, hogyan váltak mindennapi életünk részévé a rettenetek. Szinte rendszeres immár, hogy esti film helyett merénylet, ámokfutás vagy éppen puccs élő közvetítését nézzük a tévében, reggel pedig egy újabb tömeggyilkosságról, annak megkísérléséről szóló hír az első, amivel szembesülünk. És mindez nem a világ túlsó felében történik, hanem valahol a szomszédunkban, az elmúlt hetekben éppen Franciaországban, Németországban, Törökországban. Az áldozatok között gyakorta román, magyar állampolgárok – lehetnének akár barátaink, ismerőseink, lehetnénk mi magunk.
Begyűrűzik a félelem életünkbe itt, Európa nyugodtabb felén is. Ha nyaralnánk, kétszer is meggondoljuk, érdemes-e határon túlra utazni, ma már nem csak pénz kérdése, hogy nyakunkba tudjuk-e venni a világot. Bejárnánk a híres nyugati városokat? Lám, bárhol, bármikor robbanthatnak, lőhetnek, a görög tengerparttól a beáramló migránsok sokasága, Törökországtól a diktatúrába hajló, erőszaktól sem mentes belpolitikai helyzet riaszthat vissza. Sokakban felmerül a kérdés, kockáztassák összekuporgatott pénzüket, kevés szabadidejüket egy esetleg vérbe fúló vakációra? Le kell mondanunk a huszonöt éve még oly nagyon áhított szabad utazás öröméről? Szomorú két hetet tud maga mögött Európa. Nizzában egy őrült vezetett teherautót a tömegbe, Németországban egy másik késsel támadt utastársaira a vonaton. A péntek esti müncheni lövöldözés után már szinte megkönnyebbülten hajtogatta mindenki, hogy nem migráns az elkövető, egy borult elméjű gyermek állt bosszút kortársain, köztük több bevándorlón is. Tíz halott nehezíti ámokfutása mérlegének serpenyőjét. Majd újabb késelés, szintén Németországban, robbantás egy szabadtéri fesztivál bejáratánál. Az elmúlt időszak történése közül van, amelyik kapcsolódik Európa elhibázott bevándorláspolitikájához, van, amelyik nem. Akad olyan, amelynek hátterében az Iszlám Állam radikális tanai állnak, s olyan is, amelynek semmi köze ahhoz. Követni is nehéz, ki miért végzett másokkal, magával, minden jel szerint egymást ösztönzik akcióra a pszichésen sérültek, a valamilyen okból kitaszítottak, s ha ez így van, a sorozatnak nincs vége, hisz örök megváltásra, legalább egy nap hírnévre oly sokan áhítoznak még.
Évtizedek során gyakorta fogalmaztuk meg, nem jó helyen születtünk, sóvárogva tekintettünk a jóléti társadalmakra, „a világ szebbik felére”, s lám, most kiderül: nem érdemes elvágyódnunk, a békésebb, nyugodtabb világ immár nálunk van. Gazdagságunk, életszínvonalunk nem közelíti ugyan a nyugatit, de egyelőre nem kell életünket féltenünk, ha a Szent Anna-tóhoz, Szovátara vagy éppen a Fekete-tenger partjára kirándulunk. Rájöhetünk: nem rossz hely ez, élhető, szerethető, és nem kell eltévedt golyóktól, rejtett bombáktól rettegnünk. Márpedig a mai világban ez nem is kevés.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 26.
Párbeszédek időszaka következik? (Autonómiáink és a világpolitikai fejlemények)
Az elmúlt huszonöt esztendőt meghatározta az autonómiáért folyó küzdelem, és mára egyértelmű, ennél többet követelni esélytelen, kevesebbet pedig nem érdemes, bizonyossá vált, hogy autonómia nélkül drasztikus iramban fogyunk – ezekkel a szavakkal vezette fel Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke azt a tusványosi beszélgetést, amely autonómiáink helyzetét vizsgálta a világpolitikai fejlemények tükrében. A meghívottak többsége valamilyen formában kapcsolódik az erdélyi autonómiamozgalomhoz, és bár igazán újat egyikük sem mondott, a vélemények megoszlottak arról, hogy kedvez vagy sem a jelenlegi időszak követeléseinknek.
Szász Jenő, a Nemzetstratégai Intézet igazgatója szerint Európa mély belső válságokkal küszködik, emiatt nincs energiája jó válaszokat adni a külső válságokra. Ilyen helyzetben nagy kérdés, hogy jut-e ideje, figyelme, s egyáltalán listáján hányadik helyen áll a Kárpát-medenceében élő nemzeti közösségek ügye. Szász Jenő véleménye szerint felértékelődőben vannak az őshonos közösségek, hisz az elmúlt egy-másfél esztendő megmutatta Nyugat-Európának, hogy míg a belső migráció többletforrást biztosított – munkaerőt, demográfiai növekedést –, a kívülről érkezők elsősorban kihívást jelentenek. Úgy látja, a párbeszéd időszaka következik, intézményesíteni kell azt az országok között és az országokon belül is. Európa komoly makrokihívások előtt áll, a nemzetek ügye egyre inkább háttérbe szorul, beszűkülnek a mozgásterek, de itt, a közép-európai térségben új párbeszédeljárások indulhatnak – vélekedett Szász Jenő.
Andrea Carteny Kelet-Európa-kutató szerint az EU egyik nagy hibája, hogy a kezdetektől belügynek tekintette a kisebbségi kérdést, pedig véleménye szerint az őshonos kisebbségeket meg kell védeni, pragmatikusnak kell lenni, folyamatosan nyomást gyakorolni, és a legfontosabb talán a tabuk nélküli nyitott viták folytatása.
Visszatérő vendége Tusványosnak Marc Gafarot I Monjó katalán politológus, publicista is, aki szerint nem kellene a kisebbség kifejezést használnunk, hisz ezzel önmagunkat kisebbítjük, a nemzeti közösség szóösszetétel sokkal kifejezőbb, helyesebb. Európában 50 millióan nem élnek többségben, sokan másodrangúnak tekintenek bennünket, pedig nemzetiségtől függetlenül mindenkit megillet az első osztályú állampolgárság. Meglátása szerint az itteni magyarok sokat vártak Ceauşescu bukása után, és nem igazságos, ami történt. Az autonómia a megoldás része, eszköz egy jobb társadalom megteremtésére, segít helyreállítani a párbeszédet különböző közösségek között, és eszköz a gazdaságfejlesztésre is, meglátása szerint ezért nem akarja Bukarest. Ha Európa egy polgáraihoz közel álló szövetség kíván lenni, akkor pozitívan kellene tekintenie „az olyanokra, mint mi”, és hűnek mAradnia a jelmondathoz: Egység a sokszínűségbe – vélekedett.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a közképviselet nemzetközi „ügyeiről” beszélt: július 28-ig beterjesztik fellebbezésüket a luxembourgi európai bíróság polgári kezdeményezésüket elutasító döntésével kapcsolatosan, véleménye szerint az alapfokú indoklás „elfogadhatatlan megállapításokat tartalmaz”. Kitért a Marosvásárhelyi bíróság székely szabadság napjához kapcsolódó ítéletére is, a csendőrség által kiszabott tízezer lejes büntetést részben törölték. Izsák szerint a közösség szempontjából ez nem rossz, azt a hatezer lejes bírságot helyezték hatályon kívül, amelyet a csendőrség azért szabott ki, mert úgy ítélte meg, hogy a székely vértanúk emlékművétől engedély nélkül vonultak a főtérre. Ez a döntés összhangban áll a másik ítélettel, lezárulni látszik a polgármesteri hivatallal, csendőrséggel, rendőrséggel folytatott jogvita, a jog győzött, nincs akadálya, hogy 2017. március 10-én több tízezer ember vonuljon fel Marosvásárhelyen. Izsák kiemelte, jövő év elején az új kormány ismét napirendre tűzi a regionális átszervezés kérdését, ezért szükség lesz arra, hogy nagy számban, közösen fellépve követeljük Székelyföld régió kialakítását.
Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke elmondta, az elmúlt 25 évben túl sok sikerrel nem dicsekedhetnek, talán arra lehetnek büszkék, hogy sikerült a politika napirendjén tartani az autonómia kérdését. Meglátása szerint úgy kell cselekednünk, hogy magunk javára fordítsuk az ellenük mutató politikai törekvéseket, ehhez stratégiai partnereket keresnek, többek között a transzilvanista románok soraiban is. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott „békemissziós” szerepéről beszélt, azt a feladatot kapta Orbán Viktortól, hogy próbálja egybefogni az erdélyi autonómiatörekvéseket, igyekezzen rávenni az együttműködésre, párbeszédre az itteni szervezeteket. Mint fogalmazott, ha két indián egymás skalpját követeli, annak a sápadtarcú örül, ezért fontosnak tartja feladatát. Ő is kiemelte a drasztikus népességfogyást, de beszélt arról is, hogy Európa „homokba dugja a fejét”, lakóinak 85 százaléka többségi társadalomhoz tartozik, tíz százalék nemzetiség, öt százalék pedig migráns, az öt százalék gondjaival hajlandó foglalkozni, de a tíz százalékról tudomást sem akar venni. Véleménye szerint a béke, a biztonság csak akkor teremthető meg Európában, ha új, szabályozott szolidaritást alakít ki, ha újradefiniálja önmagát, és nekünk készen kell állnunk, hogy „egyes nemzetrészeink egészséges versengésben megfogalmazott közös koncepcióval tudjanak előállni, vagy a sápadtarcúak győznek”. Répássy Róbert Fideszes képviselő leszögezte: Magyarországnak alkotmányos kötelessége támogatni a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit.
Kalmár Ferenc Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos nincs meggyőződve arról, hogy a párbeszéd ideje következne Európában, elhatalmasodóban a félelem, és ez egyáltalán nem kedvez. A migrációs válság kapcsán sokszor összemossák az őshonos kisebbségek és migránsok ügyét, és sok állam kockázati tényezőként tekint a kisebbségekre, mára felfüggesztették azt a tézist, hogy a sokszínűség Európa gazdagsági forrása lehet. Az autonómia elérésének egyik előfeltétele, „hogy egyet akarjunk, akkor talán meghallgatnának”. Ugyanakkor úgy vélte „mi is ludasok vagyunk, hogy ilyen keveset tudnak rólunk”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 5.
Az oktatás csődje
Egy héttel a becsengetés előtt már látszik, idén sem gond- és nehézségmentes az új tanév kezdte. Továbbra is megoldatlan a tankönyvek ügye, hiába telt el bő öt év a reformot szentesítő tanügyi törvény megjelenése óta, az új tantervekhez még mindig nem készültek el a friss könyvek, a harmadikos, negyedikes kisdiákok számára már szinte megszokottá vált, hogy jó esetben egy-két tankönyv árválkodik padjukon, és a remény, hogy év közben kiegészülhet a készlet. Számos iskola, óvoda kénytelen megnyitni kapuit egészségügyi engedély hiányában is, van, ahol ivóvíz nincs, vagy nem megfelelő minőségű, máshol az illemhelyek állapota kifogásolható. Főleg falvakon fordul elő – és nem is csak elvétve –, hogy háborút idéző körülmények között kellene megszeretniük a tudást, tanulást az apróságoknak.
A rendszerváltást követő negyedszázadban reform reformot, miniszter minisztert követett a romániai oktatásban, így jutottunk oda, hogy mára színvonala, minősége a béka hátsó fele alatti. Túlzsúfolt, cseppet sem hatékony tantervek, kevés eredményt hozó iskolában eltöltött heti harminc-negyven óra, az életben alig használható megszerzett tudás – ezzel szembesülnek gyermekeink. Nem csoda hát, ha a képességvizsgák, érettségik eredményei olyanok, amilyenek. És az sem, hogy menet közben lemorzsolódnak, akiknek otthoni körülményei, anyagi lehetőségei nem teremtenek esélyt, nem mutatják értelmét a folytatásnak. Döbbenetes adat, hogy idén ősszel Háromszéken majd 250 diákkal kevesebb kezdi a kilencedik osztályt, mint ahány befejezte a nyolcadikot. Évente hatosztálynyi gyermek vesztődik el a semmibe már 14–15 évesen, még a kötelező tíz osztályt sem járják ki, a fiatalok 15–20 százaléka idő előtt feladja vagy feladni kényszerül az értelmes jövőépítés esélyét. Nyolc esztendő alatt a rendszer arról győzte meg őket, szüleiket, hogy fölösleges az iskolapadot koptatniuk. Nem meglepő, de ugyanilyen döbbenetes szembesülni azzal is, hogy Európa tudástérképén Románia igen haloványan szerepel, régióiban 11–17 százalék között mozog a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, míg Nyugat-Európa legjobbjaiban (az északi államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban) ez az arány meghaladja az 50 százalékot is. Ott, ahol sikerült jól működő oktatási rendszert kiépíteni, értéke van a tudásnak, és ez a fejlődésben, a gazdasági adatokban is visszaköszön, jólétet generál. Több elnök, miniszterelnök ígérte már, hogy prioritásként kezeli az oktatást, de akarat, pénz és tudás hiányában a helyzet csak rosszabbodott. Legutóbb Klaus Iohannis ígérte, hogy 2017-re elkészül egy reformtervezet, de ismerve a romániai viszonyokat, félő, hogy már bemutatásakor elavult lesz. És az is, hogy nemcsak az egy hét múlva újabb iskolai évet kezdő gyermekek, de a most megszületők is a román oktatási rendszer csődjének lesznek az áldozatai.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 14.
Háromszéken tájékozódott az amerikai nagykövet
Tájékozódás, az itteni helyzet jobb megismerése végett érkezett Kovászna és Hargita megyébe Hans Klemm amerikai nagykövet, és bár rendkívül diplomatikusan kitért a kényes kérdések megválaszolása elől, alkalma volt a térség, az itt élők legfontosabb gondjaival szembesülni, és Sepsiszentgyörgyi, szűk félórás sajtótájékoztatója során legalább tízszer kimondta a Székelyföld románok által tagadott nevét angolul: Szeklerland.
Hans Klemm egy nappal korábbi Csíkszeredai látogatására utalva hangsúlyozta, nem csak politikusoktól tájékozódott, alkalma volt egyszerű polgárokkal is beszélni, hogy megértse az itteni kulturális, gazdasági, politikai helyzetet. Sepsiszentgyörgyre reggel tíz órakor érkezett, Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel, Antal Árpád polgármesterrel és Kató Béla református püspökkel találkozott, majd az újságírók kérdéseire válaszolt.
Amerikai álláspont
A táj szépségeit ecsetelő és az itteniek vendégszeretetét méltató szokásos bevezető után Amerika emberi és kisebbségi jogokat, demokráciát támogató álláspontját hangsúlyozta arra a kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államok támogatja-e az itt élő magyarság népszavazással és százezres tüntetéssel is megerősített területi autonómiaigényét. „Az Egyesült Államok maximálisan támogatja a Székelyföldi emberek jogát, hogy petíciókat nyújtsanak be és tömegtüntetéseken adjanak hangot elégedetlenségüknek a kormánnyal szemben” – mondotta. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében nem foglalt állást, de figyelik a restitúciós folyamatot, felgyorsítását sürgeti – derült ki egy másik kérdésre adott válaszából.
Lapunk kérdésére, mely szerint azt követően, hogy 60 évvel ezelőtt, az ’56-os forradalom során Amerika nem állt ki a szovjet hatalom és kommunizmus ellen fellázadt Magyarország mellett, van-e okuk attól tartani az erdélyi magyaroknak, hogy jogköveteléseik elsikkadnak a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt, Hans Klemm általános választ adott. Maga elé mormolva megjegyezte: „A nagyszerű ’56, érdekes...”, majd az Egyesült Államok prioritásait ismertette: a biztonság és stabilitás, melynek fenntartásában Romániának nagy szerepe van; a demokrácia, beleértve a kisebbségi jogok tiszteletben tartását – itt felsorolt más alapvető jogokat, a vallás- és szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot, a nők jogait, az emberkereskedelem megakadályozását –, és hozzáfűzte, ezek kiteljesítése soha véget nem érő próbálkozás. Harmadikként a gazdasági fejlődést említette, Románia jó mutatóit – bár ez nem jelenti, hogy problémái megoldottak, beleértve a kisebbségi kérdést is – fűzte hozzá –, és reményét fejezte ki, hogy a decemberi választások után is folytatódik a jelenlegi irány, sőt, erőteljesebbé válhat a két ország közötti együttműködés.
Magyar sérelmek
Rövid és keveset mondó sajtótájékoztatója után a nagykövet a „szomszédba” vonult a prefektussal találkozni, magyar vendéglátói pedig összegezték mindazt, amit ők elmondtak neki. Tamás Sándor kiemelte, már bevezetőjében elmondta, nem panaszkodni akarnak, partnert keresnek problémáink megoldására. Ismertették, a NATO- és EU-csatlakozásig valóban bővültek az erdélyi magyarság jogai, ám azt követően próbálják visszafordítani az alkotmányban leszögezetteket és jogszabályokba foglaltakat: visszaállamosítás, decentralizáció zajlik, kettős mércét alkalmaznak a hatóságok. Ez utóbbi alátámasztására képekkel is bemutatták, hogy míg Bukovinában hivatalosságok állnak a térség zászlója alatt, Székelyföldön büntetik a székely zászló önkormányzatok általi használatát. Azt is elmondták, hogy mindaz, amit az erélyi, Székelyföldi magyarság kér, az EU 15 államában működik, külön kiemelték Dél-Tirol példáját, és hangsúlyozták, nem szeretnénk mást, csak, ami máshol is lehetséges. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának akadályozását vetette fel, jövőben ünneplik egyházuk 500 éves fennállásának évfordulóját, ez alatt a fél évezred alatt nagyon fontos volt, hogy ne csak a templomban szolgáljanak, de az oktatást és a diakóniát is támogassák, a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanjaik e célokat szolgálták. Mindaz, ami Romániában jelenleg történik, a vallásszabadság korlátozását jelenti, megértik ugyan a geopolitikai helyzetet, de az Egyesült Államoknak is méltányolnia kellene, hogy az itt élő magyarok mindeddig békés, törvényes eszközökkel követelték azt, ami a jog szerint is megilleti őket. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azzal kezdte beszámolóját, hogy mi, magyarok lojális állampolgárai vagyunk Romániának, mégsem szeretnek bennünket, egyrészt mert mindig kimondjuk az igazságot, másrészt, mert szenvedélyesen szeretjük szülőföldünket, és bár száz éve folyamatosan nyomás alatt tartanak, mégis itt vagyunk. Kitért arra is, hogy úgy érezzük, az Egyesült Államok a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt lemondott arról, hogy az erdélyi magyarság ügyét markánsan képviselje. Az amerikai alapértékekkel egyetértünk, de lehet-e vallásszabadságról beszélni, miközben elveszik az egyház javait? Úgy értelmezik-e a demokráciát Amerikában, mint Bukarestben, hogy három farkas többségi szavazással dönthet a bárány megevéséről (a bárány ez esetben az erdélyi magyarság – pontosított), egyenlőség-e, hogy a Székelyföldi önkormányzatoknak tiltják azt, ami az ország más tájain lehetséges – sorolta a kérdéseket. Kitért a tervezett regionális átszervezésre, hogy olyan elképzelés körvonalazódik, amely az önkormányzatokat is kiveszi a magyarság kezéből, olyan régióba kívánják beolvasztani a Székelyföldi magyar közösséget, ahol nem lesz többségben, így a döntéseket sem befolyásolhatja. „Világosan elmondtuk, vannak olyan ügyek, amelyekben nincs kompromisszum, az itt élők szembeszálltak Ceauşecuval, Băsescuval vagy Dragneával, amikor szét akarták darabolni a régiót, és szembeszállnak bárkivel, akinek hasonló a szándéka” – ismertette tájékoztatójuk lényegét Antal Árpád.
Amerikai Könyvespolc a könyvtárnak
Hans Klemm a prefektussal folytatott tárgyalás után meglátogatta a Magmát és az Erdélyi Művészeti Központot. A Bod Péter Megyei Könyvtárnak átadta az Amerikai Könyvespolc nevű, 128 címből álló, 2593 dollár összértékű könyvadományt, amelyben szak- és szépirodalmi művek (klasszikus és kortárs amerikai irodalom, gyermekirodalom), valamint az angolnyelv-tanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkák találhatóak.
Háromszéki látogatása végén még egy rövid, de kötetlenebb beszélgetésre hívta az újságírókat, mely során meghallgatta egyebek mellett a nyelvi jogok betartásával, a román nyelv oktatásával kapcsolatos észrevételeket. Véleményét szavakban nem fogalmazta meg, de bólogatásai, arca elárulta, nem érti, miért ütközik akadályokba alapvető dolgok biztosítása. Elismerte: aludnia kell még az itt tapasztaltakra, a román és magyar felektől sokszor egymásnak szögesen ellentmondó tájékoztatót kapott, és ahhoz, hogy megértse az itteni helyzetet, meg kell emésztenie mindezt
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 14.
Számíthatunk Amerikára?
Lesz, amin gondolkodnia az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetének, ha kétnapos Székelyföldi tapasztalatai után valóban megpróbálja megérteni az itt élő magyarság helyzetét. Igaz, csak a táj szépségével kapcsolatosan fogalmazta meg, de nem azzal szembesült, amire számított. A két sajtótalálkozón egyértelműen érzékelhető volt, maga sem érti, számos gond miéer nem orvosolható, mikor oly egyszerű, kézenfekvő lenne a megoldás.
Hans Klemm jó diplomata módjára kényesen ügyelt arra, mit, mennyit mond, többnyire a jól ismert frázisokat ismételgette az amerikai alapértékekről, a demokráciáról, biztonságról, fejlődésről, az alapvető emberi és szabadságjogokról. Kínosan vigyázott, hogy ne foglaljon állást vitás kérdésekben, ne mondjon véleményt még a nyilvánvaló jogsértések ügyében sem – így annál értékesebb volt egy-egy félmondata, gesztusa. Például az, hogy az Egyesült Államok támogatja a Székelyföldiek jogát, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Bukaresti kinevezése után alig egy évvel egyértelműen új helyzettel szembesült Székelyföldi látogatása során, hisz mostanáig elsősorban a korrupcióellenes harcot, no meg a két ország katonai együttműködését kellett támogatnia. Hallhatott valamit az erdélyi magyarság gondjairól, és tiszteletre méltó, hogy fontosnak tartotta a helyszínen tájékozódást, no meg az is, hogy nem csak a politikusok, elöljárók véleményére volt kíváncsi. Kétnapos programját úgy állították össze, hogy alkalma legyen „civilekkel” is szót váltani, és mindez egyértelműen tovább árnyalta alakuló véleményét. Mint ahogy személyes látogatásra volt szükség, hogy szembesüljön azzal: lám, e térségben majd mindenki magyarul beszél. Mint mondotta, korábban azt gondolta, hogy legfennebb fele-fele az arány. Hosszú évek óta Hans Klemm az első amerikai nagykövet, aki itt, a helyszínen érdeklődik az erdélyi magyarság gondjairól. Szavaiból is kiderült, nem volt felkészülve arra, ami itt várta, meglepte az elégedetlenség mértéke, a panaszok sokasága és az ezeknek ellentmondó hatósági (prefektusi) tájékoztatás. Időre, no meg jó tanácsadókra lesz szüksége, hogy rendszerezze a szűk két nap alatt felhalmozott élményeket, tisztázza az elhangzottak valóságtartalmát, kialakítsa véleményét, álláspontját. És amikor ezt teszi, talán azt is mérlegeli, hogy egyik fél a megmAradásáért küzdő, örök védekezésre berendezkedett kisebbség, másik pedig a beolvasztását sürgető, elnyomó hatalom. Talán megérti és megérteti feljebbvalóival is, hogy a demokrácia fő védelmezője, az Egyesült Államok stratégiai érdekei miatt nem hagyhatja magára az erdélyi magyarságot a jogaiért való küzdelmében. Mert a térség biztonságának, stabilitásának, fejlődésének ez is épp úgy záloga, mint a Fekete-tenger partjára telepített rakétapajzs.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 14.
Sorozatban utasítják el a restitúciós kérelmeket (A Mikó-ügy után)
A református egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza az elmúlt héten a Bukaresti restitúciós bizottság – egyebek mellett erről is tájékoztatta Hans Klemm amerikai nagykövetet Kató Béla erdélyi református püspök. Meglátása szerint tudatos és következetes eljárásról van szó, a Mikó-ügy alkalmat teremtett, hogy teljesen leállítsa a Bukaresti testület az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását.
Kató Béla a Háromszék kérdésére elmondta: Sepsiszentgyörgyi, vásárhelyi, Kolozsvári ingatlanok szerepelnek a most elutasítottak listáján, többségében a református kollégiumokhoz tartozó vagyonelemekről van szó, és mindegyik esetében azonos az indoklás. Arra hivatkoznak, hogy a bejegyzett telekkönyvi tulajdonos nem azonos az egyházzal, aki ezt visszakéri. Elmondása szerint kihasználják, hogy a korabeli telekkönyvezési gyakorlat szerint nem magát az egyházat, hanem annak valamelyik alegységét jelölték meg tulajdonosként. Véleménye szerint ez azért is igazságtalan, mert az államosítás során a kommunista állam egyértelműen megjelölte, hogy mely egyháztól vett el egy-egy ingatlant.
Kató Béla elmondta: a folyamat végeérhetetlen, ők fellebbeznek a bizottság döntése ellen, az visszautasítja óvásukat, és nem mArad más út, csak a bírósági eljárás. Megemlítette, hogy a Székely Mikó Kollégium pere Brassóban már elkezdődött, és ugyanígy a Kolozsvári Református Kollégium új részének ügye is, amelynél az az érdekes, hogy annak idején felét visszaadták, a másik feléről pedig azt mondják, hogy nem jogos. (Mint ismert, a Mikó-ügyben született bírósági döntés – visszaállamosítás és Markó Attiláék elítélése – után az egyház újból a restitúciós bizottságnál kérte az iskola visszaszolgáltatását, azonban a testület ezt elutasította, ezért pert indítottak.) A püspök kifejtette: a Bukaresti bizottság mindeddig nem is hozott számukra kedvező döntést, az elutasítások már zsinórban történnek, semmilyen érv, mérlegelés nem áll a döntések mögött, bármilyen dokumentumot bemutathatnak, lesöprik az asztalról, és azokat az eseteket, ahol szó szerint szerepel, hogy az egyházé volt az ingatlan – tehát ezzel az érvvel nem lehet visszadobni –, nem is tárgyalják, más okokra hivatkozva halogatják a döntést. Félő tehát, hogy a Mikó ügyében született ítélet precedenst teremtett, e mögé álltak be, és ilyen módon „rendezik” az összes visszaszolgáltatási igénylést. „Már nem is várunk a restitúciós bizottságtól semmit, mert meg is félemlítették őket, és rá is álltak egy ideológiára” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Kató Béla erdélyi református püspök.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 16.
Csak a párt beleegyezésével
Szomorúan panaszolta nemrég Király András, az RMDSZ Oktatási Minisztériumba delegált államtitkára, hogy hiába dolgoznak látástól vakulásig, bizony, öt és fél év után sem sikerült elérniük a román nyelv alternatív oktatásának bevezetését.
Megvan a tanterv, tankönyvek is készültek – igaz, egyelőre csak az elemistáknak, az öt-hat-hetedikesekére csak ezután írják ki a pályázatot –, ám az alkalmazás mindig elbukott a kormány- és miniszterváltások miatt. Még nyolc-kilenc évnek kell eltelnie, míg minden magyar diák speciális tanterv szerint tanulhat románul – ismerte el. Hiába van hát magyar államtitkár a román oktatási tárcánál, nem sikerült kiharcolnia sem az észszerű román oktatás bevezetésének felgyorsítását, sem azt, hogy a harmadikos és negyedikes magyar gyermekek időben megkapják tankönyveiket. Ám úgy tűnik, eredményeket mégis fel tud mutatni az RMDSZ. Elérték, hogy az igazgatói, aligazgatói versenyvizsgán ajánlásuk kötelező legyen a jelentkezők számára. Mint kiderült, a 2011-ben életbe lépett tanügyi törvényben szerepel e tétel, ám azóta nem volt vizsga, így senki nem vette észre. És hét évvel ezelőtt a nagy közvitában elsikkadt ez a passzus. Szórványban talán még elfogadható, hogy szükség van a kisebbséget képviselő szervezet ajánlására – jobb, demokratikusabb megfogalmazás itt sem ártott volna –, így talán kivédhetőek a visszaélések, ám tömbben igencsak visszás helyzeteket teremt, hogy csak a megyei RMDSZ-elnök beleegyezésével jelentkezhet vizsgára valaki. Mit tesz az, aki talán valóban jó vezető lenne, de nem ért egyet a szövetség politikájával, nem kíván kuncsorogni az általa nem sokra becsült elöljárók ajtajánál? Ha nem tartja tisztességesnek, hogy politikai elköteleződést várnak tőle, pedig ő csak szakmai feladatot kíván ellátni? Ha történetesen nem ért egyet az RMDSZ politikájával, és esetleg hangot is adott véleményének? Ha feketelistára került más nézeteiért? És mennyire lehet majd független az az igazgató, aki „tartozik” a funkcióba kerülését lehetővé tevő iratért? A ’89 előtti sötét időket idéző intézkedés, amikor vezető tisztségbe csak a Román Kommunista Párt tagjai kerülhettek, és a megyei első titkár beleegyezése nélkül a fű sem nőhetett. Most az RMDSZ megyei elnöke az, aki dönthet, méltó-e egy jelentkező, hogy részt vegyen a minisztériumi megmérettetésen. Lehet, nem él majd vissza helyzetével, de ha arra szottyan kedve, megteheti. A 2011 januárjában életbe lépett oktatási törvény számos cikkelyének alkalmazása ma is késik. Ami előnyös lenne a magyar gyermekek számára, az nem bevezethető, ám a már említett kétes tétel alkalmazásának nincs akadálya. Jobb lenne, ha az iskolaigazgatók kiválogatása helyett az RMDSZ-es megbízottak inkább azzal foglalkoznának, ami valóban feladatuk lenne: képviselnék a magyarság érdekeit. Nemcsak egyesekét, hanem mindenkiét.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 19.
Az egypártrendszer visszatérése
Az RMDSZ győztesen került ki az ellenzékével vívott bő tízéves csatározásból – ez ma már vitathatatlan tény, és az is, hogy az erdélyi magyar pluralizmus kiépítésének kísérlete megbukott. Megengedheti-e magának egy kisebbségbe szorult népcsoport a többpártrendszer luxusát? Erről zajlott a vita az elmúlt két és fél évtizedben, és az már szinte törvényszerű, hogy a csúcson lévők – saját pozícióikat is erősítendő – amellett kardoskodtak, hogy ez csak veszteségekhez vezet, gyengít, csökkenti az érdekérvényesítés esélyeit. Arról már kevésbé szólt a fáma, hogy elsősorban saját hatalmukat féltették.
1989 után szűk tíz év elegendő volt, hogy lássuk, hová vezet az egypártrendszer, miként alakul át egy demokratikus, tömegeket vonzó és megmozgató, sokszínű szövetség más véleményeket kirekesztő, néhányak által uralt, sokszor önös érdekek által vezérelt párttá. Elkerülhetetlenné vált a szakadás, a belülről változást elérni nem tudó ellenzék külső ellenféllé alakulása, és ahogy erőt tudtak felmutatni – 2008-ban –, az RMDSZ-nek sem volt más választása, elkezdett demokratikusabbá válni, előkerültek az eredeti célkitűzések, esélyt kaptak új emberek. Olyan arcot igyekezett ölteni, amilyent ekkor már nyilvánvalóan elvártak tőle szavazói. 2012-re az eredmény is megmutatkozott, ismét bírta az erdélyi magyar választók 80 százalékának támogatását, az időközben két pártra szakadt, belső válságoktól felőrölt ellenzéke pedig mind gyengébbé vált. Mára egyiküket beszippantotta a nagy párt, másikuk népszerűsége mélypontján, teljes tehetetlenségben vergődik.
Most, hogy az RMDSZ megkötötte paktumát az MPP-vel, ismét teljhatalmúnak érezheti önmagát, és már mutatkoznak is az egypártrendszer áldatlanságának jelei. Háttérbe szorultak fontos célkitűzések, az autonómiastatútum benyújtása például újra nem időszerű, a román kormány által a magyarság számára kiutalt milliók elosztásánál már a látszatot sem próbálják őrizni, kizárólag híveiknek, elkötelezett támogatóknak juttatnak a pénzből, ismét kirakat-küldöttgyűléseket tartanak, amelyeken a szavazatoknak nincs tétje, mindenki előre tudja, az eredmény az elnökség akarata szerint alakul (lásd Kézdivásárhely a minap). És ami még súlyosabb: újra előkerültek a mindenbe beleszólás reflexei, legutóbb éppen az iskolaigazgatók versenyvizsgája kapcsán.
Tíz évvel ezelőtt felvillant egy szép álom: az erdélyi magyar társadalom is képes a demokratikus berendezkedésre, több párttal, választási lehetőséggel, amelyek tudnak tárgyalni, együtt fellépni a közösség érdekében. Mindez mára megbukott. Idő kérdése csupán, mikorra tűnik el ismét minden szín, más hang az újra egyeduralkodóvá vált szövetségből. Ellenzékükkel vívott tízéves harcuk sikere azonban az erdélyi magyarság kudarca, hisz belső demokrácia nélkül jogaink érvényesítése, kiharcolása is hiú ábránd mArad.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. október 5.
Ha párt lesz a szövetség
Nincs könnyű dolga egy magát érdekvédelmi ernyőszervezetnek nevező alakulatnak, ha választásokra készülődik. Demokratikus felépítésével, döntéshozatali mechanizmusaival dicsekedne, de óhatatlanul előtérbe kerülnek a pártreflexek, a felső vezetés olykor diktatórikus határozatai elégedetlenséget váltanak ki az alsóbb szinteken. Így járt az RMDSZ is, és nem csitulnak a kedélyek, hol egyik, hol másik helyi szervezet ágaskodik, nem akarja lenyelni a központi diktátumot.
A megyei jelöltállító közgyűlések csak látszólag demokratikus voltába még beletörődtek valahogy a küldöttek, ám azt sehogy sem akarják elfogadni, hogy az így meghozott – olykor kikényszerített – döntéseik is semmivé váltak a felsőbb érdekek miatt. Nemcsak az MPP-vel kötött egyezség, Biró Zsolt befutó helyének biztosítása okozott zűrzavart, hanem a csereberék, a „jó emberek” áthelyezése, a „vállalhatatlanok” kigittelése is. Egyre nagyobb az elégedetlenség, sorra jelentkeznek a lázadók, fenyegetőzők, és miután Verestóy Attila kierőltette a legfelsőbb fórum, a Szövetségi Állandó Tanács döntésének módosítását – átpasszolta Birót a hargitai listáról a Maros megyeire –, a bukarestiek is joggal remélhetnek hasonlót. Az elnök közvetlen munkatársai pedig háboroghatnak, hogy ilyen engedetlen társasággal nem lehet dolgozni, hogy képzeli minden kis helyi vezető, hogy beleszólhat, befolyásolhatja azt, amit a nagyok akarnak. Csúcsosodik a tudathasadás, egyre jobban pártosodik a szövetség. Bizonyára az eddigi jelöltállításokkor is voltak viták, ám mostanig ezek nem szivárogtak ki, és nem váltottak ki ily mértékű elégedetlenséget. Nem szerencsés így nekifutni a kampánynak, amikor amúgy is kritikus az ötszázalékos küszöb elérése. Hiába a fiatalokkal feldúsított lista, jó néhány nagy öreg – Verestóy Attila, Márton Árpád, Seres Dénes – elmozdíthatatlan, és néhány megyében, például Biharban egyetlen új ember sem került befutó helyre. Szépen hangzik, hogy az esélyes jelöltek több mint fele új a pályán, s az ígéret, hogy felkészült, versenyképes szakemberek, ha ennyi kérdőjel, ellenérzés, vita övezi a listaállítást, a majdani siker is kétséges. És egyre kevésbé hihető, hogy többletszavazatot hoz a nagy összefogás, az MPP-s jelöltek felkarolása, ha elnöküket szinte csak erőszakkal lehet lenyomni az egyik szervezet torkán. Minden jel szerint az RMDSZ-nek nem egy másik magyar párttal kell megküzdenie az őszi választásokon, hanem az emberek elégedetlenségével, közönyével. Amíg belső rendszere csak áldemokratikus, nehezen tudja elhitetni, hogy alkalmas a demokrácia építésére, hogy ismét a huszonhat évvel ezelőtt megálmodott valós ernyőszervezetté válhat, amely minden magyart képvisel. Összefoghat zsebpártocskával, újíthat csapatán, ilyen körülmények között az elveszített bizalom visszaszerzéséhez ez még kevés.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. október 7.
Tisztelgés a bátrak előtt (Sepsiszentgyörgy)
A tizenhárom aradi vértanú előtt tisztelgő kopjafapark idén is benépesült a sepsiszentgyörgyi megemlékezőkkel. A 167 évvel ezelőtti történelmi eseményeket idézte a Székely Mikó Kollégium diákjainak előadása (fotó), a hősök mártírhalálának mához szóló üzenetét tolmácsolták a szónokok. Nem mozgatott nagy tömeget a megemlékezés, de méltóságteljesen, szépen rótták le kegyeletüket idén is a sepsiszentgyörgyiek.
A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren 2011-ben állították fel a tizenhárom kopjafát, Balázs Antal fafaragó ötletének és kivitelezésének köszönhetően új kegyhellyel gyarapodott Sepsiszentgyörgy, és azóta minden esztendőben október 6-án itt gyülekeznek a főhajtók. Hagyománnyá vált immár a Székely Mikó Kollégium diákjainak fellépése is, évről évre ők állnak díszőrséget, mondanak verset, prózát, énekelnek a megemlékezésen. Idén Szemből, halál volt a címe irodalmi összeállításuknak, majd beszédet mondott Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője, megyei tanácstag és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Jó lenne, ha ünnepeink nem gyászos eseményekhez kapcsolódnának, de a viharos magyar történelemnek előnye is van, megerősített bennünket – hangsúlyozta beszédében Benkő Erika. Az aradi tizenhármak példát mutattak a magyarok méltóságából és szabadságvágyából, korai haláluk nem volt értelmetlen, hisz „nem az a fontos, hogy mennyit élünk, sokkal fontosabb, hogyan élünk, mit teszünk, milyen ügyek mellett állunk ki. A tartalmas és értékes élet lényege nem szűnik meg a halál után, aki alkotó, tevékeny életet él a közösség érdekében, annak csak a teste enyészik el, a szelleme addig nem, amíg vannak olyanok, akik hisznek az eszmében, amelyért dolgozott” – mondotta. „Bármilyen szörnyű volt is a történelem, nekünk mindig azt kell keresnünk benne, ami biztató, ami megerősít bennünket. A tizenhárom aradi vértanú halálában hagyatékuk a biztató, a bátran élt, teljes élet példája, amely mindannyiunk számára követendő út. Nekünk vannak még beteljesületlen álmaink, vannak céljaink, a mi időnk csak ezután jön el. Tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mit akarunk, mi a célunk a földön, és azt is, hogy mindezért dolgoznunk kell, és dolgozni is fogunk” – zárta beszédét Benkő Erika.
Latorcai János a reformkor nemzeti öntudatot élesztő, szellemi nagyságokat teremtő időszakát idézte fel. Beszélt a kivégzett tizenhármak bátorságáról, nagyságáról, és október 6. egyik legfontosabb üzeneteként fogalmazta meg: a halál nemcsak ölni, de éltetni is tud egy egész nemzetet, „vértanúink azért vállalták a halált, hogy elvezessenek bennünket a győzelemhez, hogy elhiggyük, véráldozatuk nem volt hiábavaló. Megtanították számunkra, hogy a nemzeti sorscsapásokban ne a könnyebbik utat keressük, hanem azt, amelyik, ha nekünk nem is hoz jót, de a nemzet javát szolgálja.” Mint fogalmazott, ez itt, Erdélyben nem szorul különösebb magyarázatra, hisz az itt élők ezt tapasztalják nap mint nap, generációról generációra. „167 éve a nemzet nagyjainak titka éppen abban rejlett, hogy a létkérdésekben világosan látták a megoldás útját, megértették, hogy itt, Nyugat és Kelet határán jövőnk csak akkor lehet, ha Európa irányába haladunk, de megtartjuk, ápoljuk saját különleges gyökereinket, kultúránkat.” Latorcai János szerint nemzeti identitásunk megőrzése ma éppen olyan fontos, mint 167 éve volt, akkor az osztrák elnyomás, ma a nemzetek létjogosultságát tagadó kozmopolitizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, megmaradásunk csak akkor biztosított, ha nem tévesztjük szem elől, hogy minden magyar – a csonka Magyarországon, az elszakított részeken, az öt világrész bármely táján élő – egy nemzet.
Balázs Antal nyugalmazott tanító szomorúan állapította meg, hogy kevesen tartották fontosnak a tisztelgést az aradi hősök előtt, elsősorban az idősebb korosztály tagjai jelentek meg a sepsiszentgyörgyi főhajtáson. Pedagógustársaihoz szólt: próbálják megtanítani a gyermekeknek, hogy emlékezni kötelességünk. Szabó Lajos római katolikus kanonok áldásában arra kérte az Urat, hogy „az aradi tizenhármak istenhite, család- és nemzetszeretete a miénk is legyen, így épüljön, szépüljön a magyar jövendő. Ne engedd, Uram, hogy az áldozatos életük árán megszerzett szabadságot szabadosságba kergessük, hanem engedd, hogy a hősök szeretetével, kitartásával és hitével bízzunk mi is a te atyai szeretetedben, általad, veled és benned épüljön újra a magyar nép.” A felszólalások és a kopjafák megkoszorúzása után himnuszaink csendültek fel, majd az egybegyűltek az Erzsébet park oroszlános emlékművénél is lerótták kegyeletüket.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. október 10.
A botladozó tigris
Románia Európa tigrise, idén a legnagyobb gazdasági növekedést éri el az unióban – ünnepelték hét közepén a Nemzetközi Valutaalap frissen nyilvánosságra hozott előrejelzéseit, és a számok valóban lenyűgözőek, a fejlődés várhatóan év végéig meghaladhatja az öt százalékot, míg az európai átlag két százalékra becsülhető.
Mindez nagyszerű, csakhogy mit ér, ha az egyszerű polgárok alig éreznek belőle valamit? Sokatmondó az egy nappal később nyilvánosságra került, immár hazai statisztika, amely szerint a családok jövedelme az első negyedévhez viszonyítva 2,7, a kiadások pedig 4,3 százalékkal csökkentek. Ki érti ezt? Hisz a nagykönyv szerint, ha nő a gazdaság – márpedig a hivatalos adatok szerint ez jó pár éve folyamatos –, akkor annak tükröződnie kell az életszínvonalban is. Még furcsább, hogy miközben a bruttó nemzeti össztermék folyamatosan emelkedik, számos fontos, alulfejlettséget igazoló kimutatásban Románia továbbra is sereghajtó. Utolsó helyen állunk az EU-ban az egy főre eső jövedelem, a gyermekhalandóság, az iskolaelhagyás listáján, de nálunk fogyasztja a lakosság a legkevesebb szappant, fogpasztát, mosószert, itt a legrosszabbak az utak, a legkisebb a kultúra iránti érdeklődés, a lakosság számához arányítva legkevesebb az orvos, a kórházi ágy, az egyetemista. Tény, Románia nagyon mélyről indult, hosszú éveken, évtizedeken át kellene dupláznia a nyugat-európaiak növekedését, hogy valamelyest közelítsen hozzájuk. Van-e erre valós alap, lehetőség? A jelenlegi irány szerint édeskevés, hisz az emelkedés az exportra és fogyasztásra alapozott. Az előbbi ingatag lábakon áll, hisz 40 százalékát a járműipara adja, a Dacia és Ford külföldi befektetői akármikor továbbköltöztethetik gyáraikat, ha máshol kedvezőbb a széljárás. A fogyasztás növekedése szintúgy nem szerencsés, nemcsak azért, mert elbillent az egyensúly, és nagyobb mértékű, mint a gazdaság növekedése, de azért sem, mert elsősorban az importnak kedvez, nem a hazai termelést serkenti. Az állami alkalmazottak bérének emelése, az áfacsökkentés mellé nem társult olyan intézkedés, amely az itthoni termelőket erősítette volna, így az egyensúly rendkívül ingatag, és hamar elbillenhet, ami ma előnynek tűnik, holnap hátránnyá válhat.
Hasonlóan dübörgött a román gazdaság 2006–2007-ben, a világválságot megelőzően, és nagyon mélyre zuhant azt követően, a keserves árat pedig a néppel fizettették meg. Mintha mit sem tanultak volna az ország irányítói, ugyanabba a csapdába sétálnak bele, reménykedve, nem következik újabb nagy nemzetközi összeomlás. Hiába a szép számok, mindaz, ami a román tigris száguldásának tűnik, egyelőre nem több botladozásnál.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)