udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1171 találat lapozás: 1-30 ... 931-960 | 961-990 | 991-1020 ... 1171-1171

Névmutató: Johannis, Klaus

2017. április 18.

Továbbra sincs megoldva a magyar nyelv használatának joga az egészségügyben
Félrevezetőnek és károsnak nevezte a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" a romániai egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az erdélyi Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) keddi közleményében, a csoport szerint ugyanis törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az AGFI a törvények áttanulmányozása után arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata. „Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport.
Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült székelyföldi lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire. Álláspontja szerint a kolozsvári kórházban „egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni" a most módosított törvény előírásainak. „Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem ha Kolozsváron 50.000 magyar él" – állapította meg az AGFI.
A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosította: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv.
Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben.
A román képviselőház a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére április 11-én ellenszavazat nélkül fogadta el az egészségügyi törvények módosítását, amely szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét. A módosított jogszabályok akkor válnak hatályossá, ha Klaus Iohannis államfő kihirdeti ezeket.
A törvénymódosításról az RMDSZ azon a címen számolt be, hogy „lehetővé tettük a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben".
Az AGFI korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez.
MTI; Erdély.ma

2017. április 20.

Az alkotmánybíróságon emelt óvást az ellenzék a kórházi nyelvhasználat-törvény ellen
Megtámadták az ellenzéki pártok az alkotmánybíróságon azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket – közölte csütörtökön a Maszol.ro hírportál.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) 124 képviselője a taláros testülethez küldött keresetében azt állítja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kezdeményezett módosítás nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban.
A törvénytervezet azokon a településeken követeli meg az egészségügyi intézményektől a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazását, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. Az RMDSZ javaslatát múlt héten ellenszavat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis államfő aláírására lett volna szükség.
Az RMDSZ csütörtökön kiadott állásfoglalásában érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette az ellenzéki pártok pálfordulását.
„Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor" – olvasható a közleményben.
Az RMDSZ szerint sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme. „Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek" – zárul az RMDSZ állásfoglalása.
Az RMDSZ azt követően terjesztette be a módosító indítványt, hogy tavaly márciusban a kolozsvári gyermekkórház egyik orvosa megalázott egy székelyföldi kislányt és annak hozzátartozóit hiányos román nyelvtudásuk miatt.
Az RMDSZ nem tagja a bukaresti szociálliberális PSD-ALDE kormánykoalíciónak, de annak pártjaival parlamenti együttműködési megállapodást kötött. A felek abban egyeztek meg, hogy frakcióik rendszeresen konzultálnak egymással törvényhozási terveikről, és kölcsönösen támogatják az egymással előzetesen egyeztetett törvénytervezeteket.
MTI; Erdély.ma

2017. április 22.

Versenyfutás a kisebbségellenességben
Az ellenzéki pártok versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tegnapi kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában, arra utalva, hogy csütörtökön a Nemzeti Liberális Párt (NLP), a Mentsük meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt (NMP) képviselői alkotmánybírósági óvást nyújtottak be a kórházi anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások ellen.
Az RMDSZ által javasolt törvénymódosításokat múlt héten még ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatálybalépéséhez már csak Klaus Iohannis államfő aláírására lett volna szükség. Kelemen Hunor szerint az NMP elnöke, Traian Băsescu volt államfő indította el a törvénymódosítások elleni támadást, aki – mint megjegyezte – kétszer szerzett elnöki mandátumot a magyarok szavazataival. Úgy vélte, az NLP vezetői is csak azt nehezményezték, hogy nem ők maguk indították el azt a jogi procedúrát, amely a törvények hatályossá válását veszélyezteti. Kelemen Hunor szerint a történteknek az a tanulsága, hogy az RMDSZ csakis az erdélyi magyarságra számíthat. Azok a román politikusok sem a magyarság barátai, akik elmennek Székelyföldre – utalt Traian Băsescura. „Egy szövetségünk van: a magyarság” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: ennek tudatában kell a román pártokkal megállapodásokat kötni, amelyeket szükségesnek tart, különben a hatszázalékos magyarság nem tud eredményeket elérni a törvényhozásban.
Kelemen Hunor ugyanakkor biztatónak minősítette az RMDSZ együttműködését a kormánykoalícióval. Hozzátette: reményei szerint úgy sikerül módosítani a helyi közigazgatási törvényt, hogy az megfeleljen Románia nemzetközi vállalásainak. Kijelentette: a benyújtott törvénymódosítási tervezetben kezdeményezték a kisebbségek nyelvhasználati jogát szavatoló küszöbérték csökkentését.
Az RMDSZ elnöke fontosnak tartotta azt is, hogy a szövetségnek sikerült nemzetközi támogatást szereznie törekvései megvalósításához. Azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának Romániáról szóló jelentésébe bekerültek az RMDSZ által jelzett sérelmek, és a szövetségnek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) összefogva először sikerült az Európai Unió elé vinnie az európai őshonos kisebbségek ügyét. Az SZKT megvitatta az alapszabály- és programmódosítási javaslatokat, és elfogadta ezek közül azokat, amelyeket majd a testület javaslataiként terjesztenek szavazásra a május 13-án tartandó zilahi kongresszuson. Elfogadták, hogy a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára, ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. Az SZKT az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökké választotta Horváth Annát, Kolozsvár nemrég lemondott alpolgármesterét.
Az ellenzéki pártok arra hivatkozva emeltek alkotmányossági kifogást az egészségügyi törvényt, valamint a szociális ellátást szabályozó törvényt a kisebbségek számára kedvezően módosító jogszabály ellen, hogy azok „akadályozzák az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget rónak a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül”. „A képviselőház által nemrég elfogadott szabályozás olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és a diszkriminációmentesség elvét” – írja az NLP tegnapi közleményében. Néhány formai kifogás mellett az is az alakulat által felhozott indokok között szerepel, hogy az elfogadott tervezet a közigazgatási törvény által előírt 20 százalékos küszöb mellett bevezeti az 5000 lakos jelentette alternatív küszöböt. Ez a beadvány aláírói szerint diszkriminatív lehet más nemzeti kisebbségekre nézve. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. április 24.

Elutasították Dragnea óvását, marad a felfüggesztett börtönbüntetés
Megalapozatlannak minősítette, ezért elutasította a legfelsőbb bíróság a Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ügyvédei által benyújtott óvást, amelyet a tavaly áprilisban rá választási csalás miatt jogerősen kirótt, kétéves felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélet megsemmisítését kérték. A hétfői döntés jogerős.
Dragnea arra hivatkozott keresetében, hogy tíz hónap elteltével sem kapta meg a jogerős ítélet indoklását, amelyet a végzés kimondásától számított 30 napon belül kellett volna kiadnia az ügyében eljáró legfelsőbb bíróságnak.
Keresete benyújtásakor a pártelnök úgy vélekedett: nincs is esély rá, hogy valaha szabályos indoklást kapjon, mert a dokumentumot az ítéletet kimondó öttagú bírói tanács valamennyi tagjának alá kellett volna írnia, ám a testület elnöke, Livia Stanciu, aki tavaly a legfelsőbb bíróság elnöki tisztségét is betöltötte, azóta nyugdíjba ment és Klaus Johannis államfő alkotmánybíróvá nevezte ki.
Nem sokkal azt követően, hogy Dragnea végrehajtási kifogást emelt az ítéletvégrehajtás ellen, a legfelsőbb bíróság közzétette az ítélet indoklását, de abból nem derült ki, hogy kik írták alá. Dragnea kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy megbánta-e bűnét, illetve arra is, hogy a jogorvoslati kérelmét úgy kell-e érteni, hogy nem ismeri el a jogerős ítéletet.
A jelenleg a képviselőház elnöki tisztségét betöltő Dragneát választási csalás megszervezésében és befolyással való üzérkedésben találták bűnösnek, miután bebizonyosodott, hogy a PSD akkori főtitkáraként és országos kampánystábja vezetőjeként 2012-ben csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami Traian Băsescu akkori államfő leváltását eredményezte volna.
Liviu Dragneát ez a jogerős bírósági ítélet akadályozta meg abban, hogy magának követelje a miniszterelnöki tisztséget, miután pártja a voksok több mint 46 százalékát megszerezve tavaly decemberben megnyerte a parlamenti választásokat. Dragnea ellen egy másik ügyben is vádat emelt a DNA, így ha még egyszer bűnösnek találja a bíróság, az első ügyben kiszabott börtönbüntetését is le kell töltenie.
Balogh Levente / kronika.ro

2017. április 28.

Klaus Johannis államfő kihirdette április 28-án, pénteken azt a törvényt, amely kötelezővé teszi a román nemzeti himnusz bejátszását az országos sportversenyek döntője végén.
A törvény a nemzeti zászlóról, a himnuszéneklésről, valamint a román nemzeti címer használatáról szóló, 1994/75-ös törvény 10. cikkelyét egészíti ki.
„Románia nemzeti himnuszát kötelező bejátszani a stadionokban és sportbázisokon is az országos bajnokságok vagy döntő tornák végén” - rendelkezik a törvény.
A jogszabályt még az elmúlt törvényhozási ciklusban kezdeményezte több szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, köztük Liviu Dragnea, Florin Iordache, Marian Neacşu, Florin Pâslaru, Mihai Fifor, Gabriela Firea és Valeriu Zgonea. Klaus Johannis államfő kihirdette pénteken azt a törvényt, amely kötelezővé teszi a román nemzeti himnusz bejátszását az országos sportversenyek döntője végén.
Agerpres; itthon.ma

2017. május 3.

Ismét csokorba szedte az ActiveWatch a magyarellenes kilengéseket
MTI - Folytatódtak tavaly a magyar közösség szólásszabadságának korlátozására irányuló hatósági próbálkozások, amelyek időnként sikerrel is jártak – állapította meg az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentésében.
A százoldalas dokumentumban háromoldalas fejezetet szentelnek a magyar közösségnek. A jelentésben felidézik: Romániában tavaly is folytatódott a székely jelképek üldözése, a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetők hatósági megfélemlítése, a kolozsvári polgármesteri hivatal pedig támogatásmegvonással büntette a többnyelvű feliratozás bevezetéséért ellene pert indító Muszáj-Musai civil szervezetet. Az ActiveWatch felemlegeti azt is, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt egy „rosszul fordított kijelentéséért" fosztotta meg Klaus Johannis államfő román állami érdemrendjétől. A jelentés szerint az előző évekhez hasonlóan a magyar közösségtől az elmúlt évben is arra hivatkozva próbálták elvitatni a szabad véleménynyilvánítás jogát, hogy az alkotmány egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Románát. Bár az utóbbi évben nem próbálták meg betiltani a Székelyföldnek autonómiát követelő rendezvényeket, újabb, „kifejezetten a magyar kisebbség ellen irányuló törvénytervezetek" jelentek meg, a magyarság jogaiért síkra szálló aktivistáknak pedig az ActiveWatch szerint a román hatóságok megfélemlítésével kellett szembenéznie. A jelentés kitér arra, hogy bár a Székely szabadság napján szervezett, Székelyföldnek autonómiát követelő tavalyi marosvásárhelyi tüntetés a csendőrség szóvivője szerint is „incidensek nélkül" zárult, a csendőrség utólag mégis több mint nyolcvan résztvevőre szabott ki bírságot, a szóvivő pedig az MTI-nek nyilatkozva elismerte: korábban nem volt példa arra, hogy egy megmozdulás ilyen sok résztvevőjét megbírságolják. A román médiafigyelő szervezet szerint a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki. A román törvényeket többször rosszhiszeműen alkalmazzák a hatóságok, amivel a magyar jelképek használatát még a magánszférában is korlátozzák – olvasható a jelentésben. Az ActiveWatch tavalyi jelentéséhez hasonlóan most is azt javasolta a hatóságoknak, hogy kezdjenek valós párbeszédet a magyar közösséggel minden őt érintő kérdésről a közös megoldások kidolgozása, az etnikai feszültségek megelőzése érdekében. A szervezet a sajtót arra figyelmezteti: ellenőrizzenek le a magyar közösséggel kapcsolatos minden információt, akkor is, ha „hivatalos" forrásból származnak, és magyar ügyekben mindig kérjék ki a közösség egy képviselőjének álláspontját is. A szervezet jelentése beszámolt arról is, hogy a (román közszolgálati rádió által működtetett) Rador.ro portál egyik cikke szerint egyes – korábban a Maszol.ro portálon publikáló – romániai magyar újságírók politikai nyomásgyakorlásra panaszkodtak a lapjukat egyik alapítványán keresztül pénzelő RMDSZ, illetve közvetve a magyar kormánypárt, a Fidesz részéről. A Rador publicistája a cenzúra megnyilvánulásaként értékelte azt is, hogy az RMDSZ Progress Alapítványa az alacsony olvasottságra hivatkozva felfüggesztette az Erdélyi Riport című online hetilap megjelenését. kronika.ro

2017. május 5.

Csíksomlyóra is várják Ferenc pápát a római katolikus püspökök
Csíksomlyó is szerepel azok között a helyszínek között, amelyekre a romániai katolikus püspökök meghívták Ferenc pápát.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia pénteken zárult kolozsvári ülésén vitatta meg a várt pápalátogatás kérdését. Az ülésről kiadott közlemény szerint a püspökök a pápát egyes romániai katolikus közösségek körébe és zarándokhelyeire hívták meg. Ezek között Balázsfalvát, Csíksomlyót, Máriaradnát és Bákót említették. Muary Buendia bukaresti apostoli nuncius arról tájékoztatta a római katolikus és görög katolikus püspökök közös testületét, hogy a pápa el akar menni Romániába „az egység nevében szervezett látogatásra".
A püspöki konferencia kolozsvári ülését záró sajtótájékoztatón Ioan Robu bukaresti érsek szinte biztosnak mondta Ferenc pápa 2018-as romániai látogatását. Úgy vélte: a látogatás alkalmat nyújtana arra, hogy ennek keretében avassanak boldoggá hét – a kommunista börtönökben elhunyt – görög-katolikus püspököt.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az MTI-nek telefonon elmondta: a püspöki konferencia megszavazta, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzék a romániai katolikus egyházban többségben levő magyar híveivel. Hozzátette: az erre vonatkozó meghívót a jövő héten küldi el Rómába. Szerinte ezt az is indokolná, hogy az idén 450 éves a csíksomlyói búcsú.
Az érsek az MTI felvetésére emlékeztetett arra, hogy a gyulafehérvári főegyházmegye egy hónappal ezelőtt közzétett állásfoglalásában leszögezte: akkor válik lehetővé a pápa romániai látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák az alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat. Az állásfoglalásban elsősorban a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának az elakadását és az egyházi oktatás akadályozását sérelmezték.
Az érsek a bukaresti pápai nunciust idézte, aki szerint a pápa sehova sem mehetne, ha a látogatás előfeltételének tekintené a katolikus sérelmek rendezését. „Ha a pápa a rendezetlen ügyek ellenére eljön, ezt azért teszi, hogy az ellentéteket kibékítse, az egységet elősegítse. Nem a románokhoz vagy a magyarokhoz, hanem a katolikus híveihez jön, de a többségi egyház esetleges szempontjaira is figyel. Bármely országban nyíltan beszél a problémákról, hogy a közbelépésével sikerüljön közelebb hozni az ellenfeleket. A katolikus elveket nem adja fel, de mindent megtesz azért, hogy az egységet ápolja" – magyarázta Jakubinyi György.
A gyulafehérvári érsek az MTI kérdésére kizártnak tartotta, hogy Ferenc pápa Románia és Erdély egyesülése centenáriumára érkezzen az országba. Hozzátette: a nuncius már tavaly tisztázta, hogy a pápa látogatása lelkipásztori jellegű lehet, és nem kapcsolható össze polgári és politikai évfordulókkal.
Jakubinyi György úgy vélte, ha a politikusok mégis megpróbálnák összekapcsolni Nagy-Románia megalakulásának az évfordulójával, ennek az lenne a következménye, hogy a hívek távol maradnának a pápalátogatás helyszíneitől. Felidézte: 1999-ben az ortodox egyház nem járult hozzá, hogy a Bukarestbe látogató II. János Pál pápa az erdélyi híveit is felkeresse. „Mi, püspökök ott voltunk Bukarestben, de a híveink nem jöttek el" – idézte fel az érsek. Az erdélyi látogatást szerinte az teszi indokolttá, hogy Romániában mind a római katolikus, mind a görög katolikus hívek többsége Erdélyben él.
Jakubinyi György elmondta: a pápalátogatás mindhárom hivatalos feltétele teljesült: a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia és Klaus Iohannis államfő már korábban, a Romániában többségi ortodox egyház feje, Dániel pátriárka pedig az idén küldött meghívót Ferenc pápának. Hozzátette: a Szentszék azt közölte, hogy Ferenc pápa 2017-es programjába semmiképpen nem iktatható be a látogatás, de 2018-ban lehetséges, hogy az egyházfő sort kerít rá.
MTI; Erdély.ma

2017. május 10.

A székely jelképek üldözéséről a parlamentben (Kulcsár-Terza József)
A székelyföldi jelképüldözés ellen emelt szót Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke tegnap a képviselőházban. A háromszéki politikus – aki az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként az RMDSZ jelöltlistáján jutott decemberben parlamenti mandátumhoz – úgy értékelte: Románia nem nevezhető jogállamnak, sem demokráciának, sem európai államnak, hiszen egy demokráciában biztosítják a polgárok egyenlőségét, szólásszabadságát, a közösségi jelképek és az anyanyelv szabad használatát.
A romániai magyar közösség nem kér több jogot, mint amennyi minden európai nemzetet megillet – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József. Kifogásolta, hogy miközben az ország más történelmi régióiban – a Bánságban, Máramarosban, Moldvában, Olténiában és Munténiában – szabadon használják saját jelképeiket, ugyanezt Székelyföldön az igazságszolgáltatás bünteti. Közölte: a romániai magyarság nem akar egyebet, mint az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt, máig beváltatlan ígéretek teljesítését. A hazafiságot magyarellenességként értelmező román képviselőtársaihoz és a Székelyföld létét is letagadó, „háttérből irányított gyűlölködőkhöz” intézett utolsó mondatát románul és magyarul is elmondta: „Székelyföld volt, van és lesz, és soha nem leszünk szolgák a szülőföldünkön.” Kulcsár-Terza József tegnap reggel a politikai nyilatkozatoknak fenntartott órában, meglehetősen gyér hallgatóság előtt mondta el beszédét, de az utána következő Corneliu Bichineț azonnal reagált szavaira, leszögezve, hogy Románia márpedig európai demokratikus jogállam. A Népi Mozgalom Pártjának Vaslui megyei képviselője felszólította az MPP politikusát, hogy tartsa be az ország törvényeit, szeresse a románokat, ahogy ők is szeretik a magyarokat, és a székelyek képviselőjeként csatlakozzon Klaus Iohannis államfő, illetve mindazok erőfeszítéseihez, akik Románia modernizálásán és a harmónia megteremtésén dolgoznak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 11.

Alkotmányos az anyanyelvhasználat
Nem sérti a román alkotmányt az a törvénymódosítás, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él – állapította meg egyhangúlag az alkotmánybíróság tegnapi ülésén. A törvénytervezet azokon a településeken követeli meg az egészségügyi intézményektől a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazását, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki.
A jogszabály ügyében a jobbközép ellenzéki pártok kértek normakontrollt azt követően, hogy előzőleg a képviselőházban maguk is megszavazták az RMDSZ által kezdeményezett módosítást. Az óvásban arra hivatkoztak, hogy a jogszabály szerintük nem biztosította volna a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban. A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Pártja 124 képviselőjének másik kifogása az volt, hogy a törvénymódosítás többletköltségeket ró az önkormányzatokra anélkül, hogy gondoskodna a finanszírozási forrásokról.
Az RMDSZ tegnapi hírlevelében üdvözölte az alkotmánybíróság döntését, amely a szövetség szerint egyértelművé tette, hogy a törvénytervezet nem kirekesztő, és biztosítja a törvény előtti egyenlőséget. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint az ellenzéki pártok pálfordulása versenyfutás volt a kisebbségellenességben, azt bizonyította, hogy a nyitottság, a kisebbségek iránti tisztelet – amelyet képviselőik gyakorta emlegetnek szólamok szintjén – mindmáig nem érvényesül törekvéseikben. „Az eset jó alkalom volt arra, hogy ismét bebizonyítsa a magyar embereknek, hogy a közösségünket érintő kérdésekben csakis magunkra számíthatunk! Az RMDSZ-nek pedig csak egyetlenegy szövetségese lehet: az erdélyi magyarság” – jelentette ki Kelemen Hunor. A taláros testület döntését követően a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítás hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis román államfő aláírására van szükség. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 13.

Iohannis: az RMDSZ a romániai demokratikus építkezés egyik alappillére volt és a jövőben is az marad
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai demokratikus építkezés egyik alappillére volt és a jövőben is az marad – mondta Klaus Iohannis államelnök az RMDSZ 13-ik kongresszusához intézett üzenetében.
“A demokrácia nem egy végső pont, egy cél, hanem egy út. Együtt léptünk erre az útra, románok, magyarok, németek, más nemzeti kisebbségek tagjai, Románia minden állampolgára, abban a reményben, hogy egy nyílt, plurális, toleráns és jóléti társadalomban éljünk. Az RMDSZ sikeresen képviselte a magyarságot az évek során és minden fontos romániai politikai párttal együtt kormányzott” – írta a Laurenţiu Ştefan tanácsos által felolvasott üzenetében az államelnök.
Klaus Iohannis azt kívánta a kongresszuson részt vevő képviselők számára, hogy sikeresen építsék fel Románia legmodernebb pártját és ismét indítsanak el egy olyan versenyt a többi párttal, hogy “ki jelöl minél feddhetetlenebb, professzionálisabb és elhivatottabb, Románia és a közösségük iránt elkötelezett személyeket az állami tisztségek betöltésére”.
Az államfő hangsúlyozta, hogy a változó Európában mindennél nagyobb szükség van a hosszú távú stratégiák kidolgozására, és megköszönte az RMDSZ államelnöki bizottságban véghezvitt munkáját, amely során kidolgozzák az ország stratégiáját.
“Minden romániai pártnak kellene, hogy víziója, stratégiája, programja legyen, de ugyanakkor energiájuk, eltökéltségük és felelősségük is, hogy amikor kormányon vannak, akkor véghez is vigyék ezeket. Remélem, hogy az önök példáját más parlamenti pártok is utánozni fogják” – üzenete Klaus Iohannis. erdon.ro

2017. május 15.

Őszinte román–magyar párbeszédet (Zilahi RMDSZ-kongresszus)
Alapszabályt és programot módosított szombaton az RMDSZ Zilahon ülésező kongresszusa, emellett stratégiai dokumentumot, illetve négy határozatot is elfogadtak a küldöttek. A köszöntőkben és beszédekben visszatérő motívum volt a magyar–román viszony, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök az államközi kapcsolatok „újragombolását” javasolta, Liviu Dragnea pedig burkoltan ugyan, de kormányra hívta az RMDSZ-t, amit a szövetségi elnök a kongresszus utáni sajtótájékoztatóján elhárított.
Zilahon tartotta tizenharmadik kongresszusát az RMDSZ, amely tisztújítás nélkül is izgalmasnak bizonyult, alkalmat adott a szövetség politikusai számára a kibeszélésére és odamondásra. Nemcsak saját eredményeiket méltatták, de az erdélyi magyarság gondjairól is szót ejtettek sokan, szó volt a romániai visszásságokról, no meg feladatokról és tervekről is. Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójának középpontjában a román–magyar viszony állt, a Román Tudományos Akadémia magyarellenes megnyilvánulásaira utalva hangsúlyozta, meg kell óvni a romániai társadalmat attól, hogy Románia és Erdély egyesülése jövő évi centenáriumának fő üzenete a magyarok ellen irányuljon. Hozzátette: „Ne magyarellenes retorikával fedjék el azt, hogy nincs egy olyan nagy össztársadalmi projekt, amely a közös jövőnkről szólna. A jövőt képeseknek kell lennünk alakítani, úgy formálni, hogy abban mindenkinek helye legyen, és ne az asszimiláció réme lebegjen előttünk, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése.” Az RMDSZ elnöke „politikai indíttatású merényletnek” minősítette a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárást, amelynek szerinte semmi köze a korrupció elleni harchoz. „Ugyanilyen határozottan állítom, hogy a székely zászló és a magyar feliratok abszurd drámába illő üldözése és bírósági döntések tucatja messze túl van a jogállamiság határain” – fogalmazott. Kelemen Hunor a jogállamiság megcsúfolásának tekintette a magyar önkormányzati vezetők ellen indított ügyészségi eljárásokat is. Úgy vélte, ezek az ügyek „újratermelik azt az évszázados félelmünket, hogy a magyar közösség asszimilációját a kommunista diktatúra után sem adta fel a magát nemzetállamként meghatározó Románia”. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az erdélyi magyaroknak az az érdekük, hogy Románia jól működő jogállam legyen, megtörténjen a hatalmi ágak szétválasztása, hogy a kisebbségi jogok ne csak papíron létezzenek, hanem a valóságban is érvényesüljenek. Azt is célnak tekintette, hogy az 1918-as gyulafehérvári ígéretek a centenárium közeledtével valósággá váljanak, és Románia elismerje a magyar közösséget államalkotó tényezőként. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a szövetség kidolgozta az önkormányzati törvény módosításának javaslatát. Javasolta, hogy csökkentsék azt a küszöbértéket, amely fölött nyelvhasználati jogok illetik meg a kisebbségeket, és egy alternatív küszöb bevezetését is kezdeményezte. „Ennek a tervezetnek a sorsa egyben a próbatétele is lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan a parlamenti együttműködést a szövetséggel” – jelentette ki. Tájékoztatása szerint a közösségi szimbólumok használatának a kérdése is a kormány asztalán van. „Nem kérünk mást, csak annyit, hogy (...) se a székely zászlóért, se Erdély zászlójáért ne járjon semmilyen büntetés” – jelentette ki. Kelemen megjegyezte: nem hisz a csodákban, és nem gondolja, hogy egyik napról a másikra minden megváltoztatható Romániában, de meggyőződése, hogy szorgalommal és hozzáértéssel, valamint tisztességesen és alázattal elvégzett munkával eredményeket lehet elérni. Román méltatások A kongresszust román és magyar politikusok egész sora köszöntötte, az SZDP elnöke, Liviu Dragnea burkoltan kormányra hívta az RMDSZ-t. Dragnea többek között említést tett arról a bizalmi viszonyról, amely közte és Kelemen Hunor között kialakult az elmúlt időszakban. Úgy vélte, az RMDSZ és az SZDP parlamenti együttműködése eredményes. Megjegyezte: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalú együttműködési megállapodás. „Gondolkozhatunk azon, Hunor, hogy talán érdemes megtennünk a következő lépést is” – utalt a kormányzati együttműködésre a politikus. Hozzátette: tudatában van annak, nem érett még meg az idő arra, hogy az RMDSZ már a zilahi kongresszusán döntsön erről. Liviu Dragnea arra kérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, hogy Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma közeledtével legyenek partnerek a következő száz év projektjének kidolgozásában. „Ha a megosztó stratégiákat folytatjuk, olyan dolgokat is elveszíthetünk, amelyeket közösen építettünk fel, és a román–magyar bizalom is sérülhet” – jelentette ki a politikus. Az RMDSZ támogatását kérte a „hegemóniára törekvő intézményekkel szembeni” harcban is, „amelyek nem értették meg a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességét” – utalt a politikus a korrupcióellenes harc vélt túlkapásaira. Az SZDP elnöke fontosnak tartotta az anyanyelvű oktatást, de arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy tanítsák meg románul is gyermekeiket, mert szerinte ezzel az ő lehetőségeik bővülnek. Azt is kívánatosnak tartotta, hogy Székelyföldet ne kerüljék el az autópályák. A politikus úgy vélte: nincs szüksége az RMDSZ-nek ügyvédekre – utalt a szövetség nemzetközi aktivitására –, és az RMDSZ-nek az országon belül kell keresnie a megoldásokat a közösség gondjaira. Semjén nem köntörfalazott Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes felszólalásában Liviu Dragneá¬hoz is szólva kifejtette: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar–román államközi kapcsolatokban. Elmondta, hogy a magyar–szlovák és a magyar–szerb kapcsolatok sem voltak kevésbé terheltek, Szerbiával és Szlovákiával mégis gyümölcsöző viszonyt sikerült kialakítaniuk. Kijelentette: Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arra kérte a kongresszus román meghívottjait: kérdezzék meg a nyugat-európai országokba kivándorolt románokat, ártott-e ezeknek az országoknak az, hogy autonómiát biztosítottak a területükön élő őshonos kisebbségeknek. Hozzátette: ahol megvalósult a kisebbségi közösségek autonómiája, annak mindenki haszonélvezője lett. Kijelentette: ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai. Semjén Zsolt azt kérte ugyanakkor a „román barátoktól”, hogy olvassák újra az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, és valósítsák meg mindazt, amit az erdélyi románok abban megfogalmaztak. Sérelmezte, hogy az utóbbi években Romániában „a szerzett jogok visszavágása történt”. Megemlítette a kommunista rezsim által államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen állandósult jogsértést és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium elleni hatósági eljárást, valamint a korrupcióellenes harc jegyében meghurcolt önkormányzati vezetők esetét. „Nyilvánvaló, hogy a jog álarca mögött megfélemlítés zajlik” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: fontos a korrupció elleni harc, de Romániában visszaélnek ezzel a harccal. A kongresszust köszöntötte szinte mindegyik magyarországi és romániai politikai párt képviselője, romániai kisebbségi szervezetek vezetői, a Kárpát-medence határon túli magyar szervezeteinek küldöttei, az Európai Néppárt főtitkára, valamint levélben üzenetet küldött Klaus Iohannis államelnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök is. Porcsalmi: haladás vagy maradás? Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszámolója kezdetén a szervezetépítésről, „az iramról és az irányról” beszélt. Szólt mandátuma eddigi száz napjáról és terveikről is, közölte, ősztől beindítják önkormányzati képzési programjukat, az RMDSZ külpolitikájában hatékonyabbá teszik a lobbit, és részt vállalnak a Minority SafePackkel kapcsolatos aláírásgyűjtésben. Külön kitért a fiatal vállalkozók támogatásának fontosságára, bejelentve a fiatal vállalkozók tanácsának megalakítását. Az ügyvezető elnök Wesselényi Miklósnak egy gondolatát idézve megállapította: a mai napig erős az ösztön a megszokotthoz, „a balítélethez való ragaszkodáshoz”, azaz az erdélyi magyar társadalom – beleértve az RMDSZ-t – konzervatív. Ám szerinte a kisebbségi helyzetből az következik, hogy nyitottnak kell lenni a másra, más kisebbségekre. „Nehezen értelmezhető az, hogy egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal szemben” – jelentette ki. Porcsalmi szerint az RMDSZ egy dilemma előtt áll, a haladás vagy a maradás között kell választania. Elismerte, elveszíti támogatását az a szervezet, amely az összes sarkalatos kérdésben szembemegy a közösséggel, de – Wesselényit parafra-zálva – a hajósnak az árral szemben is eveznie kell, ha haladni akar. Porcsalmi emlékeztetett, az RMDSZ egész politikai léte arról szólt, hogy az árral szemben hajózott, amikor nyelvi jogokat, több magyar iskolát vagy autonómiát követelt a többségtől. „Ha tudunk így hajózni, akkor miért nem tudunk legalább néhanapján nem a saját közösségünk balítéleteitől rettegni? Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Porcsalmi szerint az a közösség, amely bezárkózik, és elvet mindent, ami új, idegen, az nem marad meg, a politikusnak pedig irányt kell mutatnia. „Csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk” – zárta beszédét. Döntések, határozatok A politikai vita során az RMDSZ számos politikusa fogalmazott meg határozott véleményt a decentralizáció fontosságáról, a jogsérelmekről, a román–magyar viszonyról, a másság elfogadásáról, majd megkezdődött a „gyakorlati munka”, a küldöttek egyhangú szavazással fogadták el a program és az alapszabály módosítását, azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. Az alapszabály-módosítások közül a női képviseletre vonatkozó a legjelentősebb. Eszerint a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól, a területi és országos testületekben pedig 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek. A kongresszus a szövetség alapszabályában írta elő, hogy a Székelyföld–szórvány szolidaritás elmélyítése érdekében a székelyföldi megyék egyikének a képviselőházi jelöltlistán befutó helyet kell biztosítania a szórvány egy jelöltjének. A szövetség egyhangúlag fogadta el azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. A dokumentum az RMDSZ és az erdélyi magyarság partnerségének megerősítését, a romániai nyelvi jogok bővítését, a gyermekközpontú anyanyelvi oktatást és a vállalkozó fiatalok támogatását irányozza elő. Nem foglalkoznak a kormányra lépéssel Kelemen Hunor a kongresszus végén tartott rögtönzött sajtótájékoztatón újságírói kérdésre reagált Liviu Dragnea kormányra hívására. Elmondta, a szövetség egyelőre azt tekinti céljának, hogy tartalommal töltse meg a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodását. Kelemen Hunor nem kívánt részleteket elárulni arról a beszédében említett tényről, hogy a román külügyminisztérium akadályozni próbálja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) jövő heti kolozsvári kongresszusát. A témával kapcsolatban csak annyit említett meg, hogy több forrás is jelezte: a román diplomácia megpróbálja lebeszélni a FUEN-kongresszusra meghívott politikusokat, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Az MTI kérdésére, hogy a szövetség be kívánja-e terjeszteni a parlamentben a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervezetét, amelynek elkészítéséről a négy évvel ezelőtti kongresszuson született határozat, Kelemen Hunor kijelentette: a tervezetet akkor terjeszti be a szövetség, amikor alkalmasnak látja erre a pillanatot. „Mind a kulturális autonómia tervezete, mind a regionális autonómia tervezete készen áll, és várjuk az alkalmas pillanatot arra, hogy lépni lehessen” – fogalmazott. Hozzátette: eredményt akarnak, nem csak bűvészmutatványt. Úgy vélte: ha a szövetség most nyújtaná be a tervezetet, akkor az az alkotmánybírósághoz kerülne előzetes normakontrollra, és még a parlamenti vitáig sem jutna el. „Azt a helyzetet kell megteremtenünk, amikor érdemben lehet lépnünk. (...) A helyzetteremtéssel évek óta foglalkozunk, de ez nem csak rajtunk múlik. A román politika ma nemcsak a székelyektől, hanem általában a regionális identitások felerősödésétől fél” – fogalmazott a politikus. Kelemen Hunor arra a kérdésre is reagált, hogy a cselekvési terv miért nem tér ki a magyar nyelv székelyföldi regionális hivatalos státusának elérésére. Ez ugyanis hangsúlyos pontja volt a szövetség tavalyi választási programjának. Elmondta: a cselekvési tervben az 1918-as román ígéretek betartatása szerepel, és ez a nyelvi jog az ígéreteknek is része. MTI, Maszol, RMDSZ-tájékoztató / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 19.

Titok marad az államtitok: nem mindent hoznak nyilvánosságra a SIPA archívumából
Árnyalta csütörtökön egy nappal korábbi kijelentését Tudorel Toader igazságügy-miniszter, és kijelentette: a tárca egykori titkosszolgálatának archívumában található esetleges államtitkokat nem hozzák nyilvánosságra.
Ha államtitkokra bukkannak az igazságügy-minisztérium alárendeltségében működő egykori titkosszolgálat, a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumában, azokat nem hozzák nyilvánosságra – jelentette ki csütörtökön Tudorel Toader, a tárca vezetője. „Ha államtitkokra bukkanunk, azoknak a titkosságát én nem oldhatom fel. Ha a miniszter hatáskörébe tartoznak, a miniszter oldja fel a titkosságukat, ha a kormányéba, akkor kormányhatározat születik róluk” – szögezte le a miniszter.
Toader azt is közölte, egyelőre nem tudni, mikor kerülhetnek nyilvánosságra az archívumban őrzött dossziék. Mint kifejtette, egyelőre azt sem tudni, pontosan mit tartalmaznak, ezért az első lépés az, hogy tájékozódik a kérdésben, majd ha ez megvan, akkor bizottságot hoz létre az ügy további kezelésére. Megszólalt az ügyben Sorin Grindeanu miniszterelnök is, aki kiállt a dokumentumok titkosságának feloldása mellett, hogy „leszámolhassunk végre a khimérákkal, amelyekkel egyesek küzdenek". Klaus Johannis államfő úgy kommentálta az ügyet: a SIPA-archívumról úgy beszélnek, mintha „óriási államtitok" lenne, pedig nem az, ezért a miniszternek határozottan kell lépnie az ügyben. Hozzátette: amennyiben kiderül, hogy értéktelen adatokról van szó, akár el is égethetik őket. Mint arról beszámoltunk, Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerdán jelentette be, hogy feloldják a SIPA archívumának titkosságát.
Az archívum titkosságának feloldása azt követően merült fel, hogy az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap állítása szerint a szolgálat archívumának egy részét lemásolták, illetve ellopták, és megtörténhet, hogy bírák és ügyészek zsarolására használták őket. Ennek nyomán igazságügyi vezetők és politikusok az állítólagos lopásokra vonatkozó minisztériumi jelentés, illetve maga az archívum titkosságának feloldását szorgalmazták. Az Evenimentul Zilei cikke szerint a SIPA archívumát – amelynek terjedelme 10 000 és 21 000 dosszié között lehet, köztük 3000 olyan, amely a bírákra vagy az ügyészekre vonatkozik – lemásolták, sőt egyes dokumentumokat elloptak, illetve megsemmisítettek.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 19.

Kihirdette Johannis a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást
Kihirdette Klaus Johannis román államfő május 19-én, pénteken azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él.
A módosítást áprilisban ellenszavazat nélkül fogadta el a bukaresti képviselőház, néhány nappal később azonban a jobbközép ellenzéki pártok alkotmányossági óvást emeltek ellene.
Az alkotmánybíróság múlt héten megállapította, hogy az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály nem sérti a román alaptörvényt. A törvény a romániai közegészségügyi ellátás „alapelvei” közé sorolja, hogy az egészségügyi intézmények a kisebbség nyelvét beszélő dolgozókat is alkalmazzanak azokon a településeken, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. A jogszabály az egészségügyi minisztérium hatáskörébe utalja, hogy kidolgozza az előírás alkalmazásának módszertanát, erre azonban nem szab meg határidőt.
A szociális intézményeknél az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazásáról, amennyiben a településen ötezres lélekszámot vagy húszszázalékos lakosságarányt meghaladó számban élnek egy kisebbséghez tartozó lakosok.
A kórházi anyanyelvhasználatról szóló, pénteken kihirdetett törvény 2018. január elsején lép hatályba. MTI; Székelyhon.ro

2017. május 25.

Bónuszérv
A kolozsvári FUEN kongresszus egyetlen disszonáns vetülete a román külügy enervált reakciója, ami túlmutat egy egyszerű diplomáciai fogáson. Rendszerspecifikus megnyilvánulás: a romániai kisebbségi helyzet modellértékűségét szajkózó propaganda felelőseit nehéz lesz meggyőzni, hogy ezzel a módszerrel nem lehet a terítékről továbbra is leseperni a meglévő és dokumentált, tehát számon kérhető mulasztásokat, félmegoldásokat, vagy éppen visszalépéseket. De amikor a külügy ilyet cselekszik, figyelmen kívül hagy egy fontos tényezőt: hogy barátságtalan viszonyulása saját munkáját nehezíti meg.
Az eddig elhallgatott, vagy felszínesen kezelt határon túli románok helyzetéről van szó. A Minority SafePack rájuk is érvényes Bulgária és Magyarország vonatkozásában, mintegy fel- vagy átvállalja azt a munkát, törődést, amit a bukaresti kormány rendszeresen megspórolt lassan több mint két évtizeden át. Elegendő lenne összevetni a budapesti kabinet határon túli magyaroknak juttatott támogatását és odafigyelését azzal, amit Bukarestben egy tárca (és merem hozzátenni, megfelelő stratégia+büdzsé) nélküli államtitkárság biztosított határon túli honfitársainak. A statisztikákat tekintve van a jelenlegi határokon túl (a vendégmunkásokat, nyugatra költözőket és a Pruton túliakat leszámítva) hivatalosan mintegy 5 ezer lélek Bulgáriában, 30 ezer Szerbiában, 8 és fél ezer Magyarországon, Ukrajnában pedig 400 ezerre tehető a számuk. Készakarva hagytam észak-keleti szomszédunkat utoljára; Porosenko elnök ugyanis a minap jelentette be, hogy meghívta Klaus Iohannist a kétoldalú kapcsolatokról való tárgyalásra, méghozzá nem Kijevbe, hanem egyenesen Csernovitzba, hogy a témaérzékenységre való felkészülést megkönnyítse a Cotroceni palota lakójának.
Erőltetett és hiteltelen lenne, ha kisebbségi sérelmeinket másfelől klasszicizált jeremiádként zúdítanánk idelátogatóknak, hazai hatalmi tényezők és az esetleg arra érzékeny többségi sajtószereplők nyakába. Az 1989-es állapotokhoz viszonyítva kétségtelen és léptékekben is érzékelhető a kisebbségiek helyzetének javulása. Csakhogy a folyamat az ország uniós és NATO-csatlakozása után szintén látványosan lelassult, sőt elakadt, időnként visszájára fordult.
Amúgy az MSP-kampánynak, miközben az egyes uniós tagállamok kisebbségeit mozgósítja, jó eséllyel meg kell szólítania a többségi társadalm(ak)at is: ha az egymillióvalahány aláírás között majd román szignók jelennek meg, az lenne a kezdeményezés egyik igen érdekes, valóban az üzenetet erősítő hozadéka.
Rostás-Péter István / maszol.ro

2017. május 25.

Iohannis a román hősöket méltatta
Románia hűséges és megbízható partnere nemzetközi szövetségeseinek, és ezt az önfeláldozó hősöknek köszönheti – véli Klaus Iohannis elnök.
„Azokra kell gondoljunk, akik életüket kockáztatják a hadszíntereken, bátorságukkal bizonyságot téve arról, hogy Románia hűséges és megbízható partnere nemzetközi szövetségeseinek” – Iohannis köszöntő üzenetben.
Habár Iohannis a szavak szintjén tisztelgett a román hősök emléke előtt, önkritikusan megjegyezte, hogy ennyi nem elég: „A múlt tetteinek dicsőítése nem rekedhet meg a retorika szintjén, ránk hárul a kötelesség, hogy bebizonyítsuk: képesek vagyunk továbbvinni őseink példáját, az általuk közvetített értékek szellemében. Nagy szükség van manapság a béke, a fejlődés és a haladás nagyköveteire. Csak így tudjuk bebizonyítani, hogy megértettük a harc és az áldozat értelmét, megtanultuk a történelem által feladott leckét”.
Agerpres; itthon.ma/erdelyorszag

2017. május 29.

Bukarest a nyelvoktatási hálózat bővítésével próbálja védeni a külhoni románság nemzeti identitását
A román nyelvoktatás az identitásmegőrzés kulcskérdése a külföldön élő románság számára, ezért Bukarest bővíteni akarja a külföldi nyelvoktatási hálózatot – hangoztatta Andreea Pastirnac, a külhoni románságért felelős miniszter egy az elvándorolt románságról szóló vasárnapi rendezvényen.
A szaktárca vezetője arra figyelmeztetett, hogy egyre több külföldre települt román családban a gyermekek – bár tudnak románul – már nehezen tudják kifejezni magukat anyanyelvükön.
Pavel Nastase oktatási miniszter beszámolt arról, hogy a külföldi román nyelvoktatási programban jelenleg 134 tanár vesz részt, akik több mint 12 ezer gyereket tanítanak 859 csoportban, 523 iskolában. Hozzátette: a külföldre települt románok gyermekei számára Romániában csaknem 5900 helyet tartanak fenn az állami felsőoktatásban.
Nastase szerint arra lenne szükség, hogy a befogadó országokban, ahol nagyszámú román közösségek élnek, bekerüljön az iskolában oktatható idegen nyelvek közé a román nyelv.
Liviu Papadima, a rendezvényt szervező Bukaresti Tudományegyetem rektorhelyettese szerint a román nyelvtanfolyamokat tavaly mintegy 7200 tanuló végezte el Spanyolországban és 4500 Olaszországban. Megszervezésük nem könnyű feladat, hiszen a tanintézmények, és helyhatóságok rugalmas hozzáállására és megfelelő nyelvtanárra van szükség – tette hozzá.
A külhoni románság napját 2015 óta május utolsó vasárnapján ünneplik. Ebből az alkalomból Klaus Johannis államfő is köszöntötte külföldön élő honfitársait.
„Azt szeretném, hogy a románok, bárhol is élnének és bármilyen területen is dolgoznának, támogassák egymást, és vegyenek részt az őket is érintő döntések meghozatalában” – olvasható az elnök üzenetében. Rámutatott: a román állam azzal fejezheti ki elismerését a külföldön dolgozó nagyszámú románság iránt, ha segíti őket. Johannis szerint tavaly történt „némi előrelépés” a konzuli szolgáltatások bővítése és az oklevelek honosítása terén, de sok még a tennivaló.
Az utóbbi negyed évszázadban – de főleg a román uniós csatlakozás óta eltelt évtizedben -legalább hárommillió román állampolgár hagyta el szülőföldjét és költözött Nyugatra. Romániának csaknem 23 millió állampolgára van, az ország állandó lakossága viszont a 2011-es népszámlálás szerint 20 millió alá csökkent. MTI; Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 31.

Ismét hitelcseretörvény
Döntő házként elfogadta tegnap a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az önkormányzatok megvásárolhatják az ingatlanhitelt törleszteni képtelen családok lakásait, és bérbe adhatják nekik. Az RMDSZ által még az előző törvényhozási ciklus alatt kidolgozott jogszabály tervezetét Klaus Iohannis tavaly decemberben visszaküldte a parlamentnek, amely részlegesen eleget tett az államfő felülvizsgálati kérésének. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. június 6.

Román történész: a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be magukat”
Ha Klaus Iohannis a román nép nevében bocsánatot kérne Magyarországtól a trianoni békeszerződésért, egy napig sem maradhatna román államfő – vélekedett Marius Diaconescu román történész az Adevărul.ro portálon kedden közölt véleménycikkében.
A bukaresti tudományegyetem oktatója, aki rendszeresen közöl aktuálpolitikai írásokat a liberális kötődésű Adevărul búévárlap blogrovatában, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarvason elmondott beszédére reagált, revizionista propagandával vádolva a Miniszterelnökséget vezető minisztert, amiért igazságtalan békediktátumnak, a nyugati világ szégyenének nevezte Trianont.
A rendezvényen Lázár János kifejtette: a magyarok ma nem akarnak határrevíziót, etnikai feszültséget, vagy újabb háborúkat, de ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrik a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését. „Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani, együttérzést kifejezni június 4-én a magyar nagykövetségen? Mert olyan magyar miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapjára” – idézte a szerző Lázár János szavait.
Diaconescu cikkében vitába szállt Lázár János azon megállapításával, hogy Románia Trianonban „érdem és jogalap nélkül” szerezte meg Erdélyt és Partiumot. A román történész azt állította, hogy az „egyesülésről” az erdélyi románok döntöttek 1918 december elsején, Gyulafehérváron, a jogalapot pedig a Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv képezte (ami ezek szerint az erdélyi magyarokra nem vonatkozott).
A szerző szerint a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be, és gyászolják magukat”, de „a magyar kormány reménytelenül sír”, Románia sosem fog bocsánatot kérni Magyarországtól Trianonért. Diaconescu megemlítette, hogy a román lapok Eva Balogh – a Yale egyetem volt tanára –angol nyelvű blogja alapján számoltak be Lázár János beszédéről, és úgy vélekedett: Balogh nem túlzott, amikor írásában a térség biztonságát veszélyeztető hadüzenetnek nevezte az "Igazságot Magyarországnak” jelszó újbóli hangoztatását.
Marius Diaconescu a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen történelem szakán szerzett oklevelet 1995-ben, és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorált 2004-ben.
[Forrás: MTI] https://itthon.ma/erdelyorszag

2017. június 9.

A vízummentességért lobbizott a Kongresszusban Klaus Johannis
A Románia és Amerikai Egyesült Államok közti stratégiai partnerség kibővítéséről és Romániának a Visa Waiver programba való felvételéről tárgyalt csütörtökön Klaus Johannis az USA szenátoraival és képviselőházi tagjaival. 
A román államfő az amerikai törvényhozás székhelyén Orrin Hatch-csel, az USA szenátusának pro-tempore elnökével, Ron Johnson és Ben Cardin szenátorokkal, valamint Robert Aderholt, Tim Walberg, Jackie Walorski, Devin Nunes, Col Paul Cook, Mike Rogers, Dana Rohrabacher, George Holding és Jim Banks képviselőházi tagokkal találkozott - többségük tagja a Michael Turner vezette romániai baráti csoportnak. 
Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint Michael Turner átadta Johannisnak a csütörtökön a képviselőházban felolvasott politikai nyilatkozat egy másolatát, amelyben üdvözli az USA-ban látogatást tevő román elnököt, és kihangsúlyozza Románia fontosságát a transzatlanti biztonság tekintetében. A találkozó alkalmával Klaus Johannis ismét megerősítette a két ország közti stratégiai partnerség elmélyítése és kibővítése melletti elköteleződését. Uagyanakkor arra biztatta az amerikai Kongresszus tagjait, hogy látogassanak el Romániába. „Klaus Johannis elnök kihangsúlyozta, hogy Románia képes konkrét módon is hozzájárulni a transzatlanti kapcsolatok megerősítéséhez, és leszögezte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közti szoros kapcsolat életbevágóan fontos a demokratikus közösség és civilizáció jövője szempontjából” – teszi hozzá a közlemény. 
A román államfő felhívta a figyelmet, hogy Románia vonzó lett a befektetések számára, tekintve, hogy az EU-ban legnagyobb gazdasági növekedést regisztrált ország volt a tavaly. Ennek kontextusában beszélt annak fontosságáról is, hogy Romániát is felvegyék a Visa Waiver program kedvezményezettjei sorába. 
Az idézett forrás szerint az USA szenátorai és képviselőházi tagjai biztosították az államfőt, hogy támogatják a vízummentességet Románia számára, és munkacsoport dolgozik azon, hogy - a hatályos amerikai törvények adta keretek között - minél jobban leegyszerűsítsék a programhoz való felzárkózás folyamatát. 
A találkozó során Johannis elnök a NATO-együttműködés kapcsán kifejtette, hogy Románia fontos biztonsági tényezővé, az USA erős partnerévé vált a térségben, ugyanakkor a NATO keleti szárnyának államai számítanak arra, hogy az USA a térség biztonságának és stabilitásának elhivatott támogatója. 
A Kongresszus tagjai kiemelték Románia jelentőségét a térségben, hangot adva mély elismerésüknek az afganisztáni NATO-kiküldetésekben való részvételért, a deveselui rakétapajzs befogadásáért, valamint azért, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát a védelemre fordítja az állam - tájékoztat az államelnöki hivatal közleménye. 
A Capitoliumban ez alkalomból Klaus Johannis öt kongresszusi tagot tüntetett ki a Románia Csillaga érdemrenddel: Michael Ray Turnert, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa romániai baráti csoportjának társelnökét, Devin Nunes-t, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét, Mike Rogerst, az amerikai képviselőház stratégiai albizottságának elnökét, valamint Jackie Walorskit és Robert Aderholtot, a képviselőház romániai baráti csoportjának tagjait. 
maszol.ro

2017. június 10.

Romániának több milliárd dollárjába kerül az amerikai pártfogás
Klaus Johannis külpolitikai sikereként könyvelték el a ma megjelent bukaresti sajtókommentárok azt, hogy Donald Trump amerikai elnök fogadta az államfőt, és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Romániát, ugyanakkor megjegyzik: aligha nyílt volna meg a Fehér Ház ajtaja Johannis előtt, ha Románia nem vállalta volna, hogy dollármilliárdokat költ amerikai fegyverekre.
Az Adevărul vezércikkírója a két elnök közös sajtóértekezletének legfőbb üzeneteként értékelte, hogy Trump - egy román újságírói kérdésre válaszolva - megnyugtatta az Oroszországtól tartó kelet-európai NATO-szövetségeseket, az Egyesült Államok betartja a NATO-szerződés kollektív védelemről szóló, 5. cikkelyét, vagyis nem hagyja magukra őket egy külső támadás esetén.
Mind Johannis fogadását a Fehér Házban, mind Trump azóta bejelentett lengyelországi látogatását úgy értelmezik Bukarestben, hogy az Egyesült Államok meg akarja erősíteni kelet-európai pozícióit. Az Adevărul egy másik véleménycikke szerint ez már csak azért is sürgőssé vált Washington számára, mert elvesztette bizalmát "az Oroszország felé kacsintgató", kiszámíthatatlan, Erdogan-vezette Törökországban, így Románia maradt az egyedüli szövetségese a Fekete-tenger térségében, amelyre támaszkodhat a NATO délkelet-európai szárnyának védelmében.
Az Evenimentul Zilei vezércikkírója szerint azonban "Trump Johannishoz intézett szép szavai" hatmilliárd dollárjába kerülnek Romániának. Ennyibe kerül ugyanis az, hogy hazánk hét hosszabb és 21 rövidebb hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert szerezzen be az Egyesült Államokból - tette hozzá a szerző. Felidézte: közös sajtóértekezletükön - ahol sok szó esett arról, hogy Románia azon ritka NATO-tagállamok közé lépett elő, amelyek a GDP legalább két százalékát fordítják védelmi kiadásokra - Johannis nem is titkolta, hogy a korszerű katonai felszerelésekre szánt pénzt "Trumppal közösen" akarja elkölteni. Cserébe Johannis nem kapott semmit: a vízumkötelezettség eltörlése még csak szóba sem került - jegyzi meg a lap.
A Hotnews.ro konzervatív hírportál helyszíni tudósításában azt emelte ki, hogy a találkozónak - mindkét oldalon - belpolitikai üzenete is volt. Trump számára jó alkalom volt arra, hogy az európai NATO-szövetségesek melletti kiállással, a terrorizmus elleni harc tematizálásával megpróbálja elterelni a szót az elbocsátott FBI-igazgató előző napi szenátusi meghallgatásán elhangzottakról, Johannis pedig értékes muníciót kapott a Fehér Háztól az otthoni korrupcióellenes harc folytatásához.
MTI Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 931-960 | 961-990 | 991-1020 ... 1171-1171




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék