udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7017 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 6991-7017 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2005. január 15.

Háromszor is napirendre tűzték a Kolozs megyei alprefektus kérdését a bukaresti tárgyalásokon, de sem jártak sikerrel – magyarázkodott Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, aki a szövetség Megyei Képviselők Tanácsán (MKT) elhangzott elégedetlenkedő hozzászólásokra reagált. Az RMDSZ a hatvankét Kolozs megyei igazgatósági hely közül tizenhetet fog megkapni. Az RMDSZ-nek komoly gondot okoz megfelelő szakértők kinevezése a szóban forgó vezetői tisztségekre. Az MKT jóváhagyta Géczi Róbert kinevezését a Pillich László művelődési alelnök lemondása után megüresedett helyre. /B. T.: Tizenhét igazgatósági tisztség az RMDSZ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

2005. január 15.

A Nagy-Románia Párt több megyéből érkező csupán mintegy hetven tagja vett részt január 14-én a párt ifjúsági szervezete által a Kovászna megyei RMDSZ-es prefektus kinevezése ellen szervezett tüntetésen. A tüntetők piros-sárga-kék zászlókat lengettek Sepsiszentgyörgyön, transzparenseiken ez állt: “Mentsétek meg a Kovászna megyei románokat!”, “Az RMDSZ-esek az igazi szélsőségesek”. A Bukarestből, valamint Arges, Brassó és Kovászna megyéből érkezett NRP-tagok két órán át tiltakoztak a prefektúra épülete előtt a magyar kormánybiztos kinevezése ellen. /Magyarellenes tüntetés. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 15./

2005. január 15.

A Szülőföld-program keretében az Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKKA) idén 500 millió forint többlettámogatást nyújt a szomszéd államokban élő és dolgozó magyar kisvállalkozóknak. Emellett január 1-jétől az ÚKKA saját programja 460 millió forintot nyújt a pályázati feltételeknek eleget tevő hozzáfordulóknak. Az ÚKKA támogatása Erdély több megyéjében a kolozsvári székhelyű Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége (RPVSZ) vállalkozásfejlesztő központ közvetítésével valósul meg. Elnöke, Farkas Mária adott tájékoztatást a támogatás igénylési módjáról. /Ördög I. Béla: Új Kézfogás Közalapítvány: 500 millió forint többlettámogatás várható. A cél változatlanul az anyaországon túli magyar vállalkozók megsegítése. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

2005. január 15.

Január 14-én a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét adta át Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Virág György erdélyi magyar politikusnak az Országházban. „A Kolozsváron 1944-ben született Virág György az erdélyi magyar politikusok kiemelkedő felkészültségű, nagy, kiemelkedő gyakorlati tapasztalatokkal és széles kapcsolatrendszerrel bíró, Erdély-szerte ismert és elismert, az RMDSZ-ben is több fontos tisztséget betöltő személyisége” – mondta méltató beszédében Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Virág György egész életútja az erdélyi magyar közösség és elsősorban Maros megye magyarsága szolgálatában állt. Virág György 2004 júniusában vonult nyugdíjba, mint a Maros Megyei Tanács elnöke. /Magyar kitüntetés Virág Györgynek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./

2005. január 15.

Markó Attila helyettes államtitkár szerint nem szerencsés dolog a Trianon témában filmet forgatni, azonban hiba a művelődési miniszter részéről betiltani a filmet. Markó Attila azt állította, hogy „sokan épp attól lettek volna a legszomorúbbak, ha nem következik be ez a letiltás”. „Kénytelenek vagyunk szót emelni”, írta Markó Attila. A szervező egyesület magyarországi testvérszervezete levélben fordult a magyar külügyminiszterhez, segítségét kérve. /Markó Attila: Trianon-pánik? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./

2005. január 15.

Borzási István, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnöke a közelmúltban járt Aradon, ahol részt vett a 230 baptista gyülekezetet tömörítő három missziókerület közül a partiuminak az értekezletén. A 8500 tagot és 4500 hozzátartozót számláló szövetség elnöke a baptista szövetség jövőjét tekintve derűlátó, mivel áldozatkész, összetartó közösséget tudhat maga mögött. Borzási István elmondta, hogy tíz éve alakult baptisták lelkipásztor-képző teológiája, de nincs megfelelő épületük. Kolozsváron fogják elkezdeni a magyar baptista teológia otthonának a megépítését. /Balta János: Megtartó erő a gyülekezet. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 15./

2005. január 15.

Vásárhelyi Tóth Éva, Sopron egyik szellemi mindenese, a háromszéki–kelet-magyarországi kapcsolatok és históriai hagyományok újrateremtője és ápolója adta hírül, hogy Sopron városában elhunyt Szabó Béla mikóújfalusi származású festőművész. Szabó Béla tanár, festőművész 1950-ben született, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola grafika szakán szerzett diplomát, több egyéni és kollektív kiállításon vett részt Magyarországon, Romániában és Olaszországban. 1996-ban Civita Fidelissima ’75 Sopron díjjal jutalmazták, elnyerte a soproni Horváth–Lukács Galéria díját (1997), 2002-ben Sopron önkormányzatának díjával tüntették ki. Szabó Béla az Erdélyi fejedelmek arcképcsarnoka, Kolozsváron 2004-ben kiadott könyv társszerzője. /(sylvester): Elhunyt Szabó Béla festőművész. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 15./

2005. január 15.

Heim András Ruha István hegedűművész emlékének szentelt grafikai tárlata nyílt meg január 14-én Kolozsváron, a Korunk szerkesztőségében. A megnyitón felvételről felcsendült Ruha István hegedűjátéka. /Heim András grafikai tárlata a Korunk Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

2005. január 16.

A Sepsiszentgyörgyön született, Budapesten élő Zágoni Zsolt idén védi meg az ELTE olasz szakán szakdolgozatát, amely a Székelyek Itáliában, olaszok Székelyföldön címet viseli. Az olasz nemzeti egységért küzdő Garibaldi hadseregében kétezernél több magyar, köztük székely katona harcolt többek mellett Gál Sándor vezetésével. Egy olasz hadmérnök, Luigi Ferdinando Marsigli /1658-1730/ másolta és mentette meg az utókornak a harmadik legrégebbi rovásírás-emléket. Marsigli Gyergyószárhegyen, a ferences kolostorban akadt a kezébe egy másfél méteres juharfa bot, amelyen rovásírással készült naptár volt szentek neveivel és az egyházi ünnepekkel. Az eredeti írás 1450 körül keletkezhetett, ami azóta elveszett, csak Marsigli feljegyzése maradt fenn róla. /Kácser Anikó: Gyergyszárhegytől Velencéig. Székelyek Itáliában, olaszok Székelyföldön. = Új Ember (Budapest), jan. 16./

2005. január 17.

Az Egyesült Államok még ebben az esztendőben megkezdheti katonai támaszpontjainak telepítését Romániába és Bulgáriába, írta az Adevarul bukaresti lap. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./

2005. január 17.

Bukaresti kormányküldöttség kezd január 17-én hivatalos látogatást Budapesten. A delegációt Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök vezeti, s tagjai között Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszter, illetve Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszter mellett Markó Béla oktatásért, művelődésért és európai integrációért felelős kormányfő-helyettes is ott van. A látogatással kapcsolatban Markó Béla elmondta: fontos üzenete van a kormány és a miniszterelnök részéről ennek a látogatásnak, hiszen Calin Popescu Tariceanu első külföldi útja Budapestre vezet. A megbeszélések központjában az integrációs kérdések állnak, hiszen Románia tavasszal írja alá a csatlakozási szerződést az Európai Unióval. A román külügyminiszter kijelentésével kapcsolatban, miszerint a kétoldalú kapcsolatokat érintő kérdésekről a román félnek nem áll szándékában Budapesttel új tárgyalásokat kezdeni, Markó Béla hangsúlyozta: a mostani látogatás elvi jellegű tárgyalásokra ad alkalmat. Mihai Razvan Ungureanuval ellentétben Markó Béla úgy látja, a magyar–román kormányközi vegyes bizottságról nem kellene lemondani. /T. Sz. Z.: Magyar–román tárgyalások Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

2005. január 17.

Sem Calin Popescu Tariceanu, sem Gyurcsány Ferenc nincs abban a helyzetben, hogy most „soha nem látott lendületbe” hozza a két ország kapcsolatát, amelyről Eörsi Mátyás beszélt kincstári optimizmussal két héttel ezelőtt Bukarestben, a mostani találkozó előkészítésekor. Tariceanu számára a kormányalakítás gondjai is jelezték: a koalíciónak nemcsak a minimális parlamenti többségéből adódó nehézségekkel kell megbirkóznia, hanem saját belső koncepciótlanságával is. A háromszéki prefektusbotrány vagy Miclea oktatásügyi miniszter nyilatkozatai a kolozsvári egyetem magyar tagozatával kapcsolatosan ugyanis annak a jelzése is, hogy a magyarokkal szembeni politikában a D. A. Szövetség is a PSD nyomvonalán halad majd, írta Bakk Miklós. Gyurcsány Ferenc a népszavazás kampányában szembefordult a határon túli magyarok közvéleményével. Két koncepciótlanság óvatos egymást méregetésére kerül sor Budapesten a két miniszterelnök találkozóján. /Bakk Miklós: Koncepciók híján. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./

2005. január 17.

A korrupcióellenes törvény értelmében adott vagyonnyilatkozatok szigorítását tervezi Monica Macovei igazságügy-miniszter, aki szerint a nyilatkozati űrlapok részletesebbé tétele hozzásegítené a közvéleményt ahhoz, hogy alaposabban tájékozódhasson a köztisztviselők anyagi helyzetéről. Az érvényben levő törvény alapján a Tariceanu-kabinet a közelmúltban közzétette tagjai vagyonnyilatkozatait. Elmondható, hogy az RMDSZ-es miniszterek a kevésbé tehetős kormánytagok közé tartoznak. A miniszterelnök-helyettesek közül Markó Béla a „legszegényebb”: az RMDSZ elnöke egy 5,5 hektáros mezőgazdasági területet birtokol, ezenkívül van egy 1997-ben vásárolt 46 négyzetméteres lakása, valamint egy 2001-ben tulajdonába került 149 négyzetméteres lakóháza. Ezek adózási értéke összesen 1,127 milliárd lej. Az államminiszter tulajdonában van még egy 2001-es gyártmányú Renault Clio személygépkocsi és összesen 25 ezer euró értékű bankszámla. Érdekeltségeiként Markó a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány elnöki, illetve az RMDSZ elnöki tisztségét jelölte meg. A kormánypénzeket osztó Communitas Alapítvány élén betöltött tisztségről Markó kormányfő-helyettesi kinevezését követően lemondott. A kuratóriumot ideiglenesen Takács Csaba eddigi alelnök vezeti. Nagy Zsolt távközlési miniszter tulajdonában van egy 1999-ben vásárolt 70 négyzetméteres lakás, van egy 1996-os gyártmányú Ford és egy 2001-es gyártmányú Volvo személygépkocsija, valamint egy 10 ezer eurós bankszámlája. Nagy Zsolt az erdélyi magyar televízió létrehozását kezdeményező Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke, illetve a Progress Alapítvány elnöke. Markóhoz hasonlóan kinevezése után Nagy Zsolt kilépett a Communitas kuratóriumából. Borbély László területrendezési miniszternek nem kell lemondania az RMDSZ ügyvezető alelnöki tisztségéről, a politikus ugyanakkor a marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány kuratóriumának vezetője marad. Borbély egy 140 négyzetméteres, 1,120 milliárd lej adózási értékű lakóházzal, egy lízingben vásárolt, 2004-es gyártmányú Volkswagen Passat személygépkocsival és 20 ezer euró értékű bankszámlával rendelkezik. Az RMDSZ-esek közül is talán a legkevésbé tehetős Winkler Gyula külkereskedelmi miniszter, aki egy fél lakóházat birtokol, egy 80 négyzetméteres lakást Vajdahunyadon, valamint egy falusi házat. Autója, bankszámlája nincs. /Salamon Márton László, Cseke Péter Tamás: Gazdag kormány, szegény magyarok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./

2005. január 17.

Továbbra sincs döntés az államtitkári tisztségekről, mivel a kormánykoalíciós pártoknak még mindig nem sikerült megegyezniük a szóban forgó funkciók elosztásáról – derült ki január 15-én, a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsán (TEKT). Az RMDSZ nyolc-tíz államtitkári tisztségre számít. /Sz. K.: Továbbra sincs egyezség az államtitkárokról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./ A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát (TEKT) követő sajtótájékoztatón Markó Béla miniszterelnök-helyettes bemutatta a Tariceanu-kabinet két RMDSZ-es miniszterét, Nagy Zsolt informatikai és kommunikációs, valamint Winkler Gyula kereskedelmi minisztert. Markó Béla, az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy megtörtént a prefektusok és alprefektusok kinevezése. Az RMDSZ-nek négy prefektusa van Kovászna, Beszterce-Naszód, Máramaros és Mehedinti megyében, és nyolc alprefektusi tisztséget mondhat magáénak Hargita, Maros, Bihar, Szilágy, Szatmár, Arad, Temesvár és Krassó- Szörény megyében. Markó Béla elmondta, hogy a kormánypárt, illetve az RMDSZ működési szabályzatát egyeztetik. Katona Ádám, az EMK elnöke nemrégiben fogalmazott nyílt levelére utalva Markó kijelentette, hogy a kormányprogramban a kulturális autonómia szerepel. Egyelőre, jelentette ki, a helyi autonómiát kell kiépíteni a széleskörű decentralizációval és pénzügyi autonómiával, utána lehet specifikus autonómiákról, közöttük a gazdasági fejlesztési régiókról beszélni. A következő időszakban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet akarják megerősíteni akár román állami pénzekkel is, és a Babes-Bolyai Egyetemen kiépíteni a magyar karokat, fakultásokat. Hosszú távon azonban nem mondtak le az állami magyar egyetemről. /Az RMDSZ legalább nyolc államtitkári tisztséget igényel. Ülésezett a TEKT és az Operatív Tanács. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./

2005. január 17.

A nemzetpolitika nem azonos a határon belül és határon kívül élő magyarság kapcsolatának kérdésével – jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő. Véleménye szerint az állampolgárság ügyében népszavazást kezdeményezők és politikai támogatóik december 5-én vereséget szenvedtek. „Nem kárörvendve mondom, Isten látja a lelkemet, de megérdemelték a vereséget, mert felelőtlenek voltak, és felelőtlenül nem lehet politizálni” – mondta a miniszterelnök. Elmondta, hogy sok vitája van a konzervatívokkal, a liberálisokkal, de nincs kétsége afelől, hogy szándékaik a közös nemzeti akarat részei. /A nemzetpolitikáról nyilatkozott a magyar kormányfő. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./

2005. január 17.

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke január 14-én fogadta a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Kasza Józsefet és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökét, Bugár Bélát. Egy nappal korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Somogyi Ferenc külügyminiszterrel és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel találkoztak. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint a két határon túli magyar politikus – a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma Szabadkán megtartott értekezletének döntése értelmében – azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezze az Országgyűlés előtt a határon túli magyarok részére a magyar állampolgárság kedvezményes elnyerésére vonatkozó törvény megalkotását, illetve a hatályos állampolgársági törvény megfelelő módosítását. „Mádl Ferenc – mint ahogy eddig is támogatta – különös figyelemmel kíséri a kérdés rendezésének folyamatát – áll a közleményben. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is fogadta a határon túli magyar vezetőket. Bugár Béla a kétnapi tárgyalások összegzéseként elmondta: „Az egyik oldalon tudomásul vesszük azt, hogy a magyar kormány a kettős állampolgárságra és annak bevezetésére nagy hajlandóságot nem mutat. A másik oldalon mi természetesen elvárjuk, hogy a magyar kormány tudomásul veszi azt, hogy mi erre igényt tartunk. Ugyanakkor hajlandóak vagyunk arra, hogy az egyéb dolgokban egyeztessünk.” /Guther M. Ilona: A siker érdekében. Kompromisszum útján a határon túli magyarság kérdése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./

2005. január 17.

A magyar kormány támogatásával oktatási-képzési és konferencia-központ készül Tusnádfürdőn. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 800 millió forintot ígért a projektre – számolt be magyarországi látogatásáról hazatérve Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Az oktatás- és képzésszervező centrum nagy segítség lesz az európai uniós csatlakozási folyamatban, a konferencia-központ nem csupán Hargita megye, hanem az egész Székelyföld számára fontos lesz. A központ kivitelezéséhez a Hargita megyei tanács tízszázalékos önrésszel járul hozzá. /D. Balázs Ildikó: Gyurcsány 800 millióval támogatja a tusnádi projektet. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./

2005. január 17.

Erdélyi magyar párt létrehozásának lehetőségét vizsgálja az a munkacsoport, amelyet a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) bővített elnöksége a területi szervezetek javaslatai alapján hozott létre. Az MPSZ elnöksége üdvözölte a Szabadkán megalakult Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumát, és bíznak benne, hogy az rövid időn belül nyitott, valamennyi országos határon túli magyar szervezetet befogadó, hatékony érdekképviseleti fórummá válik. /Erdélyi magyar pártot terveznek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

2005. január 17.

Több száz plakátot függesztett ki a Gyergyószéki Székely Tanács Gyergyóalfaluban, Csomafalván, Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson és Újfaluban – vagyis az összes olyan helységben, ahol a népszavazás kiírásáról döntöttek az önkormányzatok. Az SZNT jelképét és a „Népszavazás az autonómiáért – Gyergyó 2005. január 30.” feliratot tartalmazó plakátok között Gyergyószentmiklós főterén feltűnt egy „Együtt az autonómiáért!” mottójú RMDSZ-es választási plakát is, melynek voksolásra biztató feliratát leragasztották a „Január 30-án szavazzon IGENnel!” felhívást tartalmazó papírcsíkkal. /Gergely Edit: Árus Zsolt: félretájékoztat a Mediafax hírügynökség. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./

2005. január 17.

A Székely Nemzeti Tanács a magyar identitás elleni sértésnek tekinti a Mona Musca kulturális miniszter által a Trianon című film bemutatása kapcsán kért vizsgálatokat. Az SZNT közleménye szerint a kulturális szaktárca és a rendőrség intézkedései sértik a magyar identitás szabad megélését. Az SZNT megdöbbenését fejezi ki az Erdélyi Magyar Fiatalok egyesület ellen indított vizsgálatok kapcsán, álláspontja szerint a dokumentumfilm bemutatása kulturális rendezvények keretében törvényes, a vetítések nem mozitermekben történtek. Gazda elmondta, hogy az akciók súlyosságát csak fokozza, hogy a vizsgálatokat egy olyan kormány minisztere kérte, amelynek az RMDSZ is tagja. /SZNT-állásfoglalás a Trianon-filmvetítés kapcsán. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./


lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 6991-7017




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék