udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7017 találat lapozás: 1-30 ... 6781-6810 | 6811-6840 | 6841-6870 ... 6991-7017 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2005. december 19.

A kormány ismételten elhalasztotta az új adótörvénykönyv 2006-os alkalmazását, ami a pénzügyi szakértők szerint az ország jövő évi gazdasági célkitűzéseit veszélyezteti. Ennek hiányában a vállalatok nem tudnak üzleti tervet készíteni – állítják a szakértők. /Jövőre sem alkalmazzák az új adótörvénykönyvet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./

2005. december 19.

Megalakulásának 16. évfordulóját ünnepelte a hét végén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Az évfordulós rendezvényt a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében tartották. Az ünnepség keretében átadták az immár hagyományos Ezüstfenyő-díjakat. /Kamaszkorú az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./ Ünnepség keretében Marosvásárhelyen átadták az Ezüstfenyő-díjakat. Az ünnepségen mondott beszédében Markó Béla hangsúlyozta: Hosszú volt az út, sokszor csalódtunk és sokszor ért minket ütés, sokszor kellett elkanyarodnunk attól a céltól, amit közelinek láttunk. Mégis lehetséges és eredményes volt a küzdelmünk, fontos volt a mi együttlétünk, mondta Markó. /Marosvásárhelyen átadták az Ezüstfenyő-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2005. december 19.

„A román és a magyar liberális párt között, akkor is jó volt a kapcsolat, amikor a két ország közötti viszony nem volt olyan jó” – mondta Bogdan Olteanu liberális miniszter a Kuncze Gábor SZDSZ-elnökkel folytatott megbeszélés után Nagyváradon. Kuncze hozzáfűzte: „a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban nincs nézetkülönbség a két liberális párt között”. A Nagyváradon megtartott tárgyaláson szó esett a közös kormányülésen elhatározottak gyakorlati megvalósulásáról, az erdélyi autópályáról, valamint Románia csatlakozásáról az Európai Unióhoz. Kuncze az ÚMSZ-nek elmondta: „A határon túli magyarságpolitikát nem kétszereplősnek kell tekinteni, ez nem csak magyar-magyar viszony. Ennek három szereplője van: a magyar kormány, a határon túli magyarság és jelen esetben a román kormány. Ezért fontos a magyar és a román kormány közötti jó viszony, mert ez segíthet az erdélyi magyarságnak is”. Kuncze Gábor Lakatos Péter Bihar megyei képviselő meghívására két napig tartózkodott a városban. Az SZDSZ elnöke látogatását az Együtt az EU-ba? című nyilvános beszélgetés zárta. Az Ady Líceum dísztermében fiatalemberek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom /HVIM/ és az Erdélyi Magyar Ifjak /EMI/ váradi tagjai cédulákat emeltek a magasba, melyen a Nem szó állt, ezenkívül tapssal, lábdobogással, sípolással próbálták megzavarni a beszélgetést. /Simon Judit: Liberális összhang Váradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./ Kifütyülték, folyamatos bekiabálással zavarták meg Kuncze Gábort hét végén azon a nyilvános fórumon, amelyet az SZDSZ-elnök kétnapos nagyváradi látogatása végén tartottak – olvasható az Erdély Ma internetes hírportálon. A fiatalok Kuncze Gábort egyházellenességgel, nemzetárulással vádolták. A fórumon többen nehezményezték, hogy a közönség soraiból érkező kérdésekre a politikusok nem válaszoltak, és a magyarságot érintő problémákról sem beszéltek. /Nagyváradon fütyültek Kunczenek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

2005. december 19.

Elutasította a Gyurcsány-kormány határon túli magyarokat érintő alkotmánymódosító elképzelését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP). A határon túli magyar szervezetek képviselőinek a magyar kormány illetékes vezetőivel folytatott hétvégi egyeztetése után Duray Miklós MKP-alelnök kiemelte: továbbtárgyalásra alkalmatlannak tartja a kormány alkotmánymódosító javaslatát, mert az a magyar nemzet megosztását eredményezné. Elmondta, Avarkeszi Dezső kormánymegbízott nem hajlandó elfogadni a magyar nemzet egységéről, a Magyarországon biztosított jogokról, a szétszórtan élő magyar közösségek védelméről szóló javaslatokat. Kovács Miklós KMKSZ-elnök leszögezte, a megegyezést a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) keretében kell kimunkálni. Az RMDSZ viszont a továbbiakban is tárgyalási alapnak tekinti a magyar kormány elképzeléseit. A kárpátaljai és felvidéki politikusok erősen vitatják a Szülőföld Alap kollégiumaihoz beérkezett pályázatok elbírálását, ami szerintük sok esetben politikai motiváció alapján történt. Kovács Miklós elmondta, az alapból a kárpátaljai magyarság számára oktatási és média célokra elosztható 90 millió forintból 75 milliót a KMKSZ ellenlábasa, a magyar kormány által „favorizált” Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség kapta, sőt a beregszászi magyar főiskolát eleve kizárták az oktatási támogatásból való részesedésből. Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője szerint kérdéses, hogy a kormányzat milyen forrásból kívánja a jelzett 1,125 milliárd forintot szétosztani, amikor az idei büdzsében csak 500 millió áll rendelkezésre, a 2006-os költségvetési törvényjavaslatban pedig az 500 milliós tétel mellett csak a személyi jövedelemadóból felajánlható 108 millió forint szerepel a Szülőföld Alap céljaira. Németh Zsolt szerint választási célokra, törvénysértő módon történő pénzosztásról van szó, ezért felszólította Somogyi Ferenc külügyminisztert, hogy a vitatott pénzekről született kollégiumi döntéseket ne írja alá. /A határon túliak többsége elveti az alkotmánymódosítási javaslatot. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./

2005. december 19.

A modern párt hasonlít egy vállalkozásra, kőkemény üzlet: a hivatásos funkcionáriusok és köreik pénzforrása állami tisztségek vagy a kapcsolati tőke révén, írta a budapesti Koncz Attila. A politikusok nem veszik észre, hogy eljárt fölöttük az idő, gondolkodásmódjukat tekintve. A Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetésében másfél évtizede ugyanazok az arcok mindenhol: Markó Béla Erdélyben, Kasza József a Délvidéken, Duray Miklós és Bugár Béla Szlovákiában, Kovács Miklós Kárpátalján. Nyilván tejjel-mézzel folyó Kánaánt teremtettek választóiknak. A pártok ma a társadalomtól elszakadva a világnak egy másik dimenziójában működnek. A két valóság között pedig a négy évenként esedékes választás jelenti az egyetlen kapcsolatot. Ma az egyetlen cél a hatalom és annak megtartása. Lehetne mondani, hogy ez valójában az anyaországi gyakorlat, a kisebbségi érdekképviseleteknél másképp működnek ezek a dolgok. Azonban a folyamatok igenis hasonlóak. A kettős állampolgárságról tartott népszavazás évfordulóját követő napon – hogy egészen pontosak legyünk – Budapestre jöttek a határon túli magyar szervezetek első vagy majdnem első számú vezetői, hogy a kormány képviselőinek társaságában mérleget vonjanak az elmúlt egy esztendő (plusz az előző három) nemzetpolitikájával kapcsolatban. Koncz Attila szerint nemcsak az anyaországban, hanem a határon túl is megérett az idő a változásra. /Koncz Attila: Állni látszék az idő... = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2005. december 19.

Ismét tüntetést szervezetett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának visszaszolgáltatása érdekében. December 18-án a megjelentek békés, imádságos tüntetéssel fejezték ki követelésüket, hogy a sportpályáját ismét használhassák a diákok. /G. Z.: Máig nincs sportpályája a magyar iskolának. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 19./

2005. december 19.

Átadták a Magyar Örökség díszokleveleket és aranyjelvényeket december 17-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében, ahol a tíz esztendeje alapított elismerés jubileumi, 40. díjátadási ünnepségét tartották. Jakó Zsigmond kolozsvári akadémikus történészprofesszor Erdély múltját feltáró munkásságáért érdemelte ki a kitüntetést. A jubileumi díjátadó gálán Magyar Örökség-díjat kapott Zenthe Ferenc, a nemzet színésze; Fitz Jenő ókortudós, múzeumalapító; Vörösmarthy Dániel szemészprofesszor; Jakó Zsigmond történész-kutató, valamint a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola. Elismerésben részesült a „fennmaradásért folytatott ezer éves küzdelméért” a moldvai csángó magyarság, valamint posztumusz kitüntetést szavaztak meg Nagy Ferenc somogyi fafaragónak. Jakó Zsigmond Erdély múltját feltáró munkásságáért, a romániai és a magyar történészek közötti hídépítő szerepéért vehetett át kitüntetést. A csángó magyarságnak megszavazott elismerés legyen ígéret arra, hogy a jövőben jobban oda fogunk figyelni erre az „évszázadokon át mellőzött,(...) legősibb magyar népcsoportra” – mondta köszöntőjében Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke, aki Petrás Máriának, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány alapítójának adta át az elismerést. /Magyar Örökség-díj Jakó Zsigmond akadémikusnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2005. december 19.

A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata által szervezett „Az erdélyi magyar felsőoktatás az Európai Uniós csatlakozás perspektívájában” című konferencián leszögezték: az egyetemnek nincs nyelvpolitikai stratégiája, erre pedig mindenképpen megoldást kell találni, legyen szó akár a román szaknyelv ismeretéről, a gyenge anyanyelvi jártasság fejlesztéséről, hiszen ez még a Bölcsészkar magyar szakos hallgatóinál is gondot jelent. „A konferencia nagy haszna, hogy az intézményvezetők, magyarországi és hazai oktatáskutatók, illetve a politikusok megismerték egymás álláspontját” – mondta Veres Valér egyetemi adjunktus, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet oktatási munkacsoportjának tagja. Markó Béla miniszterelnök-helyettes leszögezte, hogy lépni kell az önálló magyar felsőoktatás felé akár tanszékek, akár karok függetlenedésével. A konferencia reprezentatív anyagát és a következtetéseket kötet formájában is megjelentetik. /Antal Joós Erika: Nyelvpolitikai stratégia kell. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./

2005. december 19.

,,Betelt a pohár, ebben a csapatban én nem tudok tovább játszani” – jelentette ki az Erdélyi Naplónak Kása Zoltán, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára, dékán-helyettes, az egyetem szenátusának, valamint kari tanácsának tagja, aki írásban is benyújtja lemondását említett tisztségeiről. Példáját több kollégája is követni készül. Kovács Lehel adjunktus hírül adta, az egyetem szenátusa leszavazta a magyar informatika tanszék létrehozására irányuló indítványt. A BBTE vezetősége közleményben cáfolta a hírt, azt állítva, hogy a szavazás nem a tanszék létesítésének az elutasításáról szólt, mindössze elhalasztották a kérdés tárgyalását. Ez a közlemény váltotta ki Kása Zoltán és a magyar oktatók felháborodását, szerintük ugyanis a közlemény jegyzői valótlant állítanak. Salat Levente, a BBTE rektor-helyettese azt állította egy konferencián, hogy gerillaháborút folytatnak a magyar oktatók a karokért, melyeknek ügye ,,a rivalizáló radikalizmusok területére került”. /Nézeteltérés a kolozsvári egyetemen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

2005. december 19.

A temesvári magyarok december 18-án emlékeztek 1989 decemberének véres eseményeire és áldozataira ott, ahonnan az egykori lelkészük, a Tőkés László iránti aggodalomból fakadó szimpátiatüntetés rendszerváltó népfölkeléssé vált: a belvárosi református templomnál és lelkészi hivatalnál. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke kiemelte, 1989–90 az egymásra találás évei voltak a magyar nemzet történetében, de közbejöttek olyan események – például az egy évvel ezelőtti magyarországi népszavazás a kettős állampolgárságról –, amelyek “az újbóli elszakadás keserű ízével töltenek el”. Ilyen körülmények között az ige a közös hit és egységünk reményének medrébe tereli adventi várakozásunkat – fejtette ki. Az anyaországi és a határon túlra szakadt nemzetrészek, a tömbben és a szórványban élők egységét azért tartja fontosnak, mert szerinte a magyarságot belülről és kívülről is megpróbálják bomlasztani. Hozzátette: „A román kirakatpolitika felvizezett kisebbségi törvénnyel akarja kipipálni a romániai magyarság ügyét.” Fazakas Csaba, a temesvári egyházmegye esperese köszöntötte a vendégeket. /Pataky Lehel Zsolt: Tőkés: az 1989-es összefogásra lenne szükség. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 19./

2005. december 19.

A szavazás újabb négyéves mandátumra hatalmazta fel Albert Álmos elnököt az RMDSZ háromszéki területi szervezet élén a hét végén megtartott tisztújító ülésen. Albert Álmos tervei között első helyen szerepel tavasszal a 76 települési szervezet újjáalakítása, majd a heti rendszerességű kapcsolattartás kialakítása a parlamenti képviselettel, megyei- és városi tisztségviselőkkel. /Domokos Péter: Albert elnök maradt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./

2005. december 19.

December 19-én felavatták Székelykeresztúr főterén József Attila szobrát, a lengyelfalvi származású, Székelyudvarhelyen élő fiatal alkotó, Zawaczki Walter Levente egész alakos, trachitból készült alkotását. Benyovszki Lajos polgármester a város nevében háláját tolmácsolta mindazoknak, akik hozzájárultak e jeles műalkotás megszületéséhez. A „nyersanyagot” Szentegyháza Közbirtokossága biztosította, s a kisváros legújabb büszkesége az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület sikeres pályázata nyomán született meg, Hargita Megye Tanácsa, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint Székelykeresztúr Város Önkormányzatának hathatós támogatásával. A szobor leleplezése után az Orbán Balázs Gimnázium tanulói verseket adtak elő, majd Szőcs Endre, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület elnöke ismertette a szobor elkészítésének történetét. Végezetül a történelmi egyházak lelkészei áldották meg a szobrot. /Fülöp Lajos: József Attila-szobor Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 19./

2005. december 19.

Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház /Sepsiszentgyörgy/ új igazgatója csakis az általa javasolt változtatások mellett hajlandó aláírni a szerződést. „Azt tanácsolom Bocsárdi Lászlónak, kérje ki szakemberek véleményét, mielőtt meggondolatlan lépésekre szánná rá magát, azaz eldöntené, hogy nem írja alá a szerződést” – nyilatkozta Kalamár György, a vizsgabizottság elnöke. Bocsárdi elmondta, igazgatói pályázatának fő irányvonala a közönség felé való nyitás, célkitűzése egyértelmű, de ha ezt nem teszik lehetővé, akkor a megbízatást nem tudja vállalni. /Domokos Péter, Tapasztó Péter: Bocsárdira várva. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./

2005. december 19.

Néhány romániai könyvvizsgáló nemrég olyan oklevelet kapott, mely engedélyezi, hogy az Európai Unió bármely országában szakmai tevékenységet folytassanak. Közéjük tartozik Vincze Mária, a nagykárolyi Privat Kont könyvvizsgáló magáncég auditor-tulajdonosa is. Az oklevél az ez év szeptemberében Párizsban végzett tanulmányainak eredménye, mondta. /Sike Lajos: Magunkkal visszük a veszteglés terhét. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./

2005. december 19.

Megérdemeljük, hogy saját magunkat ünnepeljük, vélte Márkus-Barbarossa János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, a Kolozsváron december 17-én megtartott évzáró gálaesten, ahol az idei irodalmi kitüntetéseket osztották ki a liga tagjainak. – Bár az E-MIL adja át a díjakat ezen az estén, ezek mégsem E-MIL-díjak, hanem támogatók jóvoltából született kitüntetések – hangsúlyozta Márkus-Barbarossa János. A kiosztásra kerülő irodalmi díjak Méhes György Kossuth-díjas írónak, Böszörményi Zoltánnak (költő, író, főszerkesztő), egy bécsi, valamint egy sepsiszentgyörgyi kiadónak köszönhetők. Négy Irodalmi Jelen-díjat osztottak, tulajdonosai a következők: Eszteró István Egy könnyű garni című verseskötetéért, Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel (novellák), Orbán János Dénes Búbocska (ördögregény), Mózes Attila Céda korok történelme (irodalomkritika). Négy elsőkötetes fiatalt tüntettek ki a Méhes György-debütdíjjal: Ármos Lorándot, Burus János Botondot, Márkus Andrást és Muszka Sándort. Idén a Méhes György-nagydíjat Bréda Ferenc kapta. /Köllő Katalin: Kiosztották az irodalmi díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2005. december 19.

Fehér János, Albert Egon és Bardocz Zoltán egyetemisták három esztendeje saját erejükből kezdték el az Erdővidéki Tudományos Konferencia szervezését, s kitartásuknak köszönhetően azóta is rendszeresen sikerült összefogni a régió fiatal értelmiségét. December 18-án Baróton kilencen mutatták be más-más témakört érintő dolgozataikat. /(hecser): Tudományról ­Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

2005. december 19.

December 17-én tartotta meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör a VII. Honismereti Napot. Kiss Margit elnök okleveleket nyújtott át a honismereti tanfolyamot elvégzett „diákjainak”. A rendezvény előadásai a 600 éves Zsigmond-kori Kolozsvárról szóltak. Starmüller Géza a város honfoglalás kori és óvári építészeti történetéről, valamint Bocskai Istvánról, Asztalos Lajos A kerített város címmel tartott előadást. Máthé János diavetítésében a régi Kolozsvárt mutatat be. /Ö. I. B.: VII. Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

2005. december 19.

December 18-án Marosvásárhelyen a Médiabefutó Gálán a szatmárnémeti Henter Ambrus lett a Médiabefutó 2005 nagydíjasa, de a csíkszeredai Fading Circles-nek is bőven kijutott a díjesőből. Ének-zene kategóriában a fődíjat a csíkszeredai Fading Circles kapta, megosztott nívódíjban a szintén csíkszeredai András Orsolya részesült. A tánc kategória nívódíjasa a gyergyószentmiklósi G.S.G. lett; a legjobb szakmai felkészítőnek pedig Páll Ágnes (Gyergyószentmiklós) bizonyult. /Sikeres médiabefutók. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 19./

2005. december 19.

December 17-én Nagyzerinden, a kultúrotthonban az ágyai műkedvelő színjátszó csoport bemutatta be Nóti Károly Nyitott ablak című vígjátékát. A színjátszók keserű szájízzel mentek haza, mert szinte üres teremnek játszottak. /(balta): Nagyzerinden Nyitott ablak? = Nyugati Jelen (Arad), dec. 19./

2005. december 19.

Dániel Károly emlékezett nemrég elhunyt barátjára, Huszár Sándorra. Hajdani lakása Kolozsváron kicsit etnográfiai múzeum jellegű volt. Azután az A Hét főszerkesztője lett, bukaresti lakása bármelyik folkloristának dicséretére válhatott volna. A csergék, guzsalyok, festett bútorok, varrottasok paradicsoma volt. Miután leváltották, nehezebb lett az élete. 1988-ban Szegedre távozott, ahol nem akartak tudomást venni róla. Orvosnő lánya, Ildikó átköltöztette végnapjaira Szegedről Békéscsabára. /Dániel Károly: Huszár úr – a mimózalelkű. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./


lapozás: 1-30 ... 6781-6810 | 6811-6840 | 6841-6870 ... 6991-7017




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék