udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7426 találat lapozás: 1-30 ... 5371-5400 | 5401-5430 | 5431-5460 ... 7411-7426 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2006. szeptember 20.

A budapesti tüntetők behatoltak a Magyar Televízió épületébe, törtek-zúztak, fosztogattak. Ez közönséges vandalizmus, az elkövető pedig nem nép, hanem csupán csőcselék, írta Ercsey-Ravasz Ferenc, a lap munkatársa. Érdekes módon a politikai elit most sem azon vajúdik, hogy Gyurcsányék hazudtak, hanem azon, hogy ez kiderült. A magyar gazdaság másfél évtizede nem látott mélypontra süllyedt, a forint egyre csak zuhan, a társadalmi helyzet tarthatatlan. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Felcsináltuk! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Lezajlott Budapesten a Szabadság téri csata, több mint 125-en – köztük 113 rendőr – sérültek meg, több autó kiégett. A támadók elfoglalták az MTV budapesti székházát, fél három körül átadták petíciójukat Kert Attilának, az MTV hírigazgatójának. Hajnali négykor a már csendesebb, és alig néhány száz főre olvadt tömeget előbb a székházból, majd a Szabadság térről is kiszorították a rendőrök. Nyakó István, az MSZP szóvivője az ÚMSZ-nek kifejtette: a felelősség nemcsak a randalírozóké, hanem azoké is, akik már hosszú ideje törekednek arra, hogy a politikai vitákat a parlament helyett az utcára vigyék. Torockai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke – aki egyike volt azoknak, aki a tömeg élén a Magyar Televízió székházához vonultak – az ÚMSZ-nek elmondta: a tüntetés békés demonstrációként indult, de aztán elszabadultak az indulatok. „Én a tömegre nem tudtam hatni, csupán egy részük hallgatott rám” – magyarázta a HVIM elnöke, aki hajnalban már forradalomként emlegette az akciót. Gyurcsány Ferenc szerint a köztársaság nemzeti intézményét érte támadás. A miniszterelnök a harmadik Magyar Köztársaság történetének „leghosszabb és legsötétebb” éjszakájaként minősítette a Magyar Televíziónál történteket. A Fidesz megtartja szeptember 23-ra tervezett nagygyűlését Budapesten – közölte Szijjártó Péter kommunikációs vezető Orbán Viktor Fidesz-elnök szeptember 19-én tartott sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ a leghatározottabban elítéli az éjszaka történt erőszakos cselekményeket, és ugyanerre szólítja fel a Fideszt – közölte Kuncze Gábor pártelnök. – Azt javasoljuk, hogy Gyurcsány Ferenc kérjen bocsánatot, aztán távozzon a közéletből, a Fidesz pedig szólítsa vissza az embereket az utcáról – nyilatkozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Lemondásra szólította fel a magyar kormányt az Európai Néppárt. A nyilatkozat szerint a magyar kormány elvesztette minden szavahihetőségét és politikai legitimációját, mert kirívó és szervezett politikai hazugságok alapján választották meg. Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke viszont kijelentette, Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására. /Guther M. Ilona: Magyarország legsötétebb éjszakája. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Politikai tüntetésnek indult és bűnözéssé fajult a budapesti elégedetlenségi hullám, írta Simon Judit, a lap munkatársa. Szerinte akik megostromolták az MTV épületét, azok nem polgárok, azokat nem a Gyurcsány balatonöszödi beszéde háborította fel. Őket az érdekli, hogy felbomoljon a rend. /Simon Judit: Nincsenek ott polgárok. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Durva fordulatot vett Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a Magyar Szocialista Párt (MSZP) májusi balatonőszödi zárt körű frakcióülésén elhangzott beszédének nyilvánosságra kerülése. Zavargások voltak Budapesten, a közszolgálati televízió épületét pár órára elfoglalták a tüntetők. Az erőszak, a rendbontás elítélendő. Ugyanolyan szégyenletes, hogy egy ország miniszterelnöke bevallja: másfél-két éven keresztül hazudott a polgároknak. Az ellenzék azonnal kihasználta az alkalmat, és ismét lemondásra szólította fel Gyurcsányt. A magyarországi szocialisták nem sokban különböznek a romániai Szociáldemokrata Párt vezető egyéniségeitől. Tavaly ilyenkor még javában zajlott az SZDP különböző belső gyűléseiről kiszivárgott jegyzőkönyvek botránya. Ezek is körülbelül ugyanazokat a gondolatsorokat tartalmazzák, mint Gyurcsány mondatai. Úgy tűnik, az elvtársak ugyanazokat a módszereket alkalmazzák. /Kiss Olivér: Baloldali párhuzamok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Nem hiszem, hogy utcai harcokkal most, a 21. században meg lehet, vagy meg kell dönteni ebben a régióban a politikai hatalmat – nyilatkozta Kelemen Hunor képviselő, az RMDSZ Szövetségi Operatív Tanácsának tagja. – A miniszterelnök zárt körben fogalmazott, és szabadabban beszélt, amit mondott, az nem föltétlenül szalonképes, de ezzel nincs egyedül: hasonló helyzetben mindenki másképpen beszél, mint a nyilvánosság előtt – szögezte le a politikus. Úgy tűnik – vélte Kelemen – most az a gond, hogy kimondta az igazságot, hiszen egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc ezúttal nem hazudott. Úgy véli: 1956 után fél évszázaddal Magyarországon nincs szükség forradalomra. /Kelemen Hunor: Magyarországon nincs szükség újabb forradalomra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Gyurcsány Ferenc kormányfő kimondta, hogy hazudott, többes szám első személyben ismerte be, és közvetlen politikustársai nem tiltakoznak az ellen, hogy a nevükben is beszélt. Cs. Gyimesi Éva szerint a „politikai-társadalmi reakció azonban megdöbbentőbb, mint a szocialisták által beismert hazugság mértéke.” Szerinte a jobboldal politikai szereplői mintha azt tekintenék tűrhetetlenül „példátlannak”, „morálisan megsemmisítőnek”, hogy valaki fokozatosan, avagy hirtelen eljutott oda, hogy kimondja: Elég volt! Az igazat kell végre kimondani. Cs. Gyimesi Éva eszmefuttatása szerint egyre gyűlt a hazugságpohár, a hazugság, sok „civil” családban is. Cs. Gyimesi Éva megértette a miniszterelnököt: Most „Gyurcsánynak betelt a keserű pohár. Nem beszélt illemtudóan, és hiba, hogy más aktorok hazugságaira is kitért, visszamenőleg. De álszentség, ha valaki magáról azt állítja: neki nincs ilyen pohara. Inkább illemtudóan hazudjunk tovább?” /Cs. Gyimesi Éva: Elvették a játékát? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20., Népszabadság, szept. 21./

2006. szeptember 20.

Kiderült Gyurcsány májusi beszéde. Ezután Gyurcsány „szemrebbenés nélkül vési tovább önnön szobrát, s nem akarja észrevenni, hogy mindjárt nincsen talapzat, amit tovább kalapáljon. – Közben megy a szinte forradalom a tévében. – Mi, erdélyiek, nyelvileg is gazdagodtunk. Azok, akik a rendszerváltozás után is sikerrel gyümölcsöztették a „Fölfelé hízelegj, lefelé taglózz!” sokoldalúan bevált módszerét, máris újabb hódításra serkenthetik ízlelőszervüket. Mi, többiek pedig tanultunk egy új szót. Hallga csak: „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk.”„ /B.D.: Tragikomédia. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Magyarország erkölcsi katasztrófába sodródott. A magyar médiák, amelyeknek zöme a ludas a közerkölcs folyamatos süllyedésében, most Gyurcsány Ferenc pártját és az egész országot erkölcsi válságba sodró és súlyos konfliktusokba kergető hazugságai felmagasztalásán működnek. Friderikusz Sándor Magyar ATV műsorában a ,,mindenki hazudik” teóriájával Gyurcsány Ferenc és a véle szolidáris csoport ha-zugságait a pozitív erkölcsi tulajdonságok közé próbálta emelni. A magyar kormányfő a saját hazugságait (miután a botrány kipattant) büszkén vállalta, Lendvai Ildikó frakcióvezető és társai erényként tüntették fel a ,,bátor” szembenézést. A lakosság utcára vonulása a hazugság kipattanása miatt az erkölcsi igény és emelkedettség jele – ha ez nem torkollik atrocitásokba. Ha Gyurcsány Ferenc morális megsemmisülése után lemondott volna, vagy lemondatnák, mint ahogyan ő maga megpuccsolta elődjét, Medgyessy Pétert, nem csak a budapesti és országos tüntetések lettek volna elkerülhetőek, hanem a tévé ostroma is elmarad, állapította meg Sylvester Lajos. Amennyiben a közszolgálati tévé felelős beosztású emberei három vagy ennél több fiatalt simán beengednek az épületbe, és hagyják beolvasni azt a szöveget, amelyet a Kossuth téren közfelkiáltással már ismertek és jóváhagytak, s amelyet az ország lakossága ismert, hisz a Hír TV közvetítette, egészen bizonyos, hogy az épületostrom elmarad. Az ország erkölcsi és politikai válságából egyetlen kiút van: ha abbahagyják a szerecsenmosdatást, és a kormányfő lemond. /Sylvester Lajos: Új hungarikum: a hazugság megdicsőülése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Voltaképpen nem kellett volna tévét ostromló indulatokat kiváltania annak a hangszalagnak, amelyben Gyurcsány Ferenc elismerte: négy éve folyamatosan hazudtak a választóknak. A hazugság ténye már 2002-ben, és a határon túl is jól érzékelhető volt. Akkor, amikor Gyurcsány Ferenc akkori tanácsadó javaslatára a Magyar Szocialista Párt a 23 millió román munkavállaló veszélyére építette a választási kampányát. Az MSZP-nek talán az a tragédiája, hogy két választáson és egy népszavazáson is sikerre vitte a tudatos félrevezetés politikáját: azt a tanulságot vonhatta le, hogy eredményesebb a hazugság az egyenes beszédnél. És talán így folytatta volna ezután is, ha a folyamatos félrevezetésnek nem állják útját a makacs gazdasági tények. Gyurcsány Ferenc nem hajlandó lemondani. Mi több, tovább hazudik. Most éppen azt hazudja, hogy ferdített a sajtó, ő ugyanis az elmúlt 16 év hazugságspiráljáról beszélt. Még azt is hozzáteszi: jó hogy nyilvánosságra került a teljes szöveg, mert így bárki meggyőződhet erről. A beszéd azonban a szocialista-szabad demokrata kormányzásról szól. Még csak utalás sincs benne korábbi időszakokra. /A hazudozás folytatódik. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke gyertyás, néma szimpátiatüntetésre hívja mindazokat, akik támogatják a magyarországi kormányváltó megmozdulásokat. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke közleményében együttérzését és szolidaritását fejezi ki az anyaországi békés tüntetések résztvevőivel, mindazokkal, akik megelégelve az ország és nemzetellenes miniszterelnök, valamint az őt támogató koalíciós pártok tevékenységét, Gyurcsány Ferenc és kormánya azonnali távozását, továbbá új választások kiírását követelik. Szász utal a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra, amikor Gyurcsány Ferenc ,,ugyanazt a hazugságra és félrevezetésre épülő politikát alkalmazta”. Király András képviselő, az Arad megyei RMDSZ elnöke kifejtette, hogy a romániai magyarságnak nem szabadna beleavatkoznia ,,Magyarország belügyeibe”. Az RMDSZ-képviselő szerint a magyarországi tüntetéseket támogató vagy éppen ellenző bármilyen rendezvény nem helyénvaló Romániában. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) ,,a belső-magyarországi szabadságharcosoknak” fogalmazták meg üzenetüket. Miközben az erdélyi magyarság nem kapta meg a korlátozott önrendelkezést, az autonómiát sem, a magyarországiak autonómiát kaptak arra, hogy ,,látszatdemokráciában, álmagyar pártok kézi vezérlése alatt” abban a tévhitben éljenek, hogy rendelkeznek saját sorsuk fölött fogalmaznak az ifjak. ,,Kívánjuk Nektek és magunknak, hogy legyen végre magyar kormány Budapesten! És ha az meglesz, mi is lerázhatjuk magunkról a mi MSZP-nket: RMDSZ-ünket, MKP-nkat, VMSZ-ünket, lehetővé teszi, hogy mi is megszabaduljunk a nekünk is folyton-folyvást hazudó, egyfolytában megalkuvó magyarjainktól, lehetővé teszi, hogy a magyar ismét együtt, ahogy mindig is élt és küzdött, együtt harcoljon szabadságáért, önrendelkezési jogának érvényesítéséért!” – áll az EMI országos elnökségének közleményében. /(Fer-): Szimpátia és tartózkodás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete szimpátiatüntetést szervez Erdély-szerte a Magyarországon végbemenő eseményekhez kapcsolódóan. Marosvásárhelyen. szeptember 20-án találkoznak a Vártemplom udvarán. /Szimpátiatüntetés. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Az ’56-os forradalom fél évszázados évfordulóján a magyar demokrácia a rendszerváltás utáni legmélyebb válságát éli meg csak azért, mert a választásokat megnyerő szocialisták nem hajlandók elismerni, hogy belebuktak az ominózus hangfelvételek nyilvánosságra hozatalának botrányába. Ha Gyurcsány vasárnap este hamut szór a fejére, és Sólyom László asztalára teszi lemondását, akkor nincs gyújtogatás, nincs tüntetés Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Pécsett, a feldühödött tömeg pedig nem rohamozza meg a tévé székházát. A tévé székházának lerohanásáért a rendőrség az első számú felelős, ugyanis a randalírozók azonnali hatástalanítása helyett a rendőrség elbarikádozta magát (!) az épületben, és nem vetettek be rohamegységet, írta Irházi János, a lap munkatársa. Félő, hogy még nagyobb tömegek fognak engedély nélkül is utcára vonulni. /Irházi János: Az erő legyen velünk. Vajon minek kell még történnie, hogy Gyurcsány lemondjon? = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./

2006. szeptember 20.

A kisebbségi törvénytervezet szeptember 19-i vitájára létszámhiány miatt nem kerülhetett sor. A hiányzók inkább az ellenzék soraiból kerültek ki, de koalíciós partnereink közül is némelyek távol maradtak. /Stagnál a kisebbségi törvénytervezet vitája. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Marius Oprea, a miniszterelnök biztonsági ügyekkel foglalkozó tanácsadója az ellenzék és a Konzervatív Párt (KP) szenátorait azzal vádolta, hogy „összeszövetkeztek a Szekuritáté védelmében”, amikor kivonultak a szenátus üléséről, amely a személyes dossziékhoz való hozzáférésre vonatkozó sürgősségi rendeletet vitatta. A Szekuritáté mint politikai rendőrség felfedésére és a személyes dossziékhoz való hozzáférésre vonatkozó 1999/187-es Törvény módosítását célzó sürgősségi rendelet már második hete szerepel a szenátus igazság- és emberjogi bizottságának napirendi pontjai között. /Oprea: Szövetkezés a Szekuritáté védelmében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) megállapította: Mona Musca képviselő együttműködött a politikai rendőrséggel. Mona Musca megóvni készül az átvilágítók határozatát. „Megdöbbentő számomra a hír” – jelentette ki a politikus. /Cs. P. T.: CNSAS: Mona Musca besúgó volt. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2006. szeptember 20.

A koalíciós pártok megegyeztek: megszavazzák az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) létrehozásáról szóló törvény tervezetét, abban a formában, amelyben Monica Macovei igazságügyi miniszter javaslatát a kormány elfogadta. Kelemen Hunor képviselő elmondta: bár a RMDSZ Szövetség továbbra is fenntartja kifogásait a Macovei-féle tervezettel kapcsolatban, „minimális módosításokkal” megszavazza a jogszabályt. „Nem vállalhatjuk annak a felelősségét, hogy a mi segítségünkkel újabb politikai rendőrség jöjjön létre” – nyilatkozta Kelemen Hunor. /Sz. L.: Megegyezés született a Feddhetetlenségi Ügynökségről. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Kétnapos ülést tartott az Európai Néppárt (EPP). Az RMDSZ képviseletében Nagy Zsolt információs miniszter vett részt a tanácskozáson. A miniszter elmondta, a Demokrata Párt tagfelvételről tárgyaltak. A döntést a novemberi ülésre halasztották. Az Európai Néppárt felhívta a Demokrata Párt figyelmét, hogy a társult tagság elnyeréséhez szükséges egyrészt, hogy a parlamentben támogassák a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadását, ugyanakkor arra figyelmeztette, hogy intézményesítse a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal (PNTCD) a kapcsolatát. /(mózes): Az EPP novemberre halasztotta a DP tagfelvételét. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

2006. szeptember 20.

A Nagy Benedek-ügyre érdemes visszatérni, az RMDSZ-nek olyan botránya, mely jelentősebb a Neptun-gate-nél. Bemutatja meg, hogy a román hatalom zsoldjába szegődött RMDSZ-szárnyat semmiféle morális, etikai gátlás nem köti, ha le kell számolni a közös ellenféllel, a magyar ügy elhivatott és megvásárolhatatlan képviselőivel, írta Borbély Zsolt Attila. A Horn–Kuncze kormány által uralt magyar hírcsatornák a temesvári események ötödik évfordulójának ünnepléséről szóló beszámolójukban 1994 decemberében arról tájékoztattak, hogy Tőkés László elismerte: együttműködött a Securitatéval. Nagy Benedek képviselő frakciótársai között kiosztott egy röplapot, mely készpénznek véve a Tőkés Lászlóról szóló hamis híresztelést, többször is (ellenpéldaként) Márton Áronra hivatkozva, mintegy kiátkozta Tőkés Lászlót, „hűtlen kezelőnek”, „gátlástalan puhánynak”, „igazságot elhallgatónak”, az „Ördög szolgájának” nevezve őt, aki „fülelő lelkiismerettel” kívánja szolgálni embertársait. A szöveg többes szám első személyben való megfogalmazása és az eredeti példányon az aláírás hiánya arra utal, hogy a szerző egyfajta kollektív nyilatkozatnak szánta a röplapot, esetleg aláírásokat kívánt gyűjteni: „ezért vagyunk kénytelenek a legkevesebb másfél milliónyi nem kollaboráns erdélyi magyar nevében a leghatározottabban tiltakoznunk (a nyelvi helytelenség az eredeti szövegben) a volt Securitatéval való undok és becstelen együttműködés elbagatellizálása és egész hazai magyarságunkra való kiterjesztése ellen”. Borbély Imre képviselő javasolta az akció azonnali megtárgyalását és a testületi elhatárolódást. Tokay György frakcióvezető ezt pozíciójával visszaélve megakadályozta. Tőkés László 1994. december 29-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen átadja a sajtó képviselőinek Nagy Benedek irományát. Az RMDSZ szövetségi elnökét, Markó Bélát 29 RMDSZ tisztségviselő levélben szólította fel még december végén az azonnali állásfoglalásra, de ő az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet. 1994. január 4-én a Romániai Magyar Szóban megjelent A Securitate markában című írás, melyben a megrágalmazott püspök résztelesen leírja, hogyan próbálnak az áldozatból hóhért csinálni. Az RMDSZ parlamenti frakció vezetői továbbra is szabotálták az ügy megtárgyalását, mígnem a Nagy Benedektől önmagukat elhatárolni kívánók kiadtak egy saját nyilatkozatot.    Végül az SZKT, elfogadva az Etikai Bizottság döntését, kizárta Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. Megindul a sajtókampány a döntés ellen, Tőkés Lászlót ismételten megrágalmazták, hogy inkvizítor módjára kizáratta Nagy Benedeket. Valójában ennek az ellenkezője történt: Tőkés László azt kérte, hogy az SZKT mérsékelje az Etikai Bizottság által javasolt szankciót, azaz ne zárja ki Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. /Borbély Zsolt Attila: A Nagy Benedek-ügy – 1. rész, eseménytörténet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Ciprian Minodor Dobre, Maros megye prefektusa cáfolta a Mohácsi Viktória európai parlamenti (EP) képviselő romániai sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Mohácsi Viktória és Lévai Katalin EP-képviselők Szászrégen Abafája lakónegyedében tájékozódtak az itt történt rendőrségi túlkapásokról. Ezt követően zárt ajtók mögött tárgyaltak a megye prefektusával, az Országos Rendőr-főfelügyelőség főbiztosával és a megyei rendőrfőkapitánnyal, majd Mohácsi Viktória az esti órákban sajtótájékoztatót tartott. Mint elmondta, nem áll módjában a zárt ajtós megbeszélések tárgyában nyilatkozni. Annyit azonban közölt: a rendőrfőkapitány nyilatkozata szerint kétfajta vizsgálat folyik, egy belső rendőrségi és egy ügyészségi. Mindent megtesznek azért, hogy ha bármilyen szabálytalanság történt, annak meglegyenek a következményei. Dobre szerint a találkozó nem csupán protokolláris jellegű megbeszélés volt, hanem konkrét adatokat és információkat cseréltek arról, ami szeptember 7-én Abafáján történt. Mohácsi Viktória a prefektus szerint közölte, hogy a jelentés, amit Olli Rehn bővítési biztos és az Európai Parlament elé terjesztenek csak az abafáji romák álláspontját fogja tükrözni, ha a rendőrség addig nem bocsátja rendelkezésükre a vizsgálat végső eredményeit. A sajtótájékoztatón a roma nemzetiségű Radu Ioan Olimpiu rendőrfelügyelő, aki a lövöldözést megelőzően egy szászrégeni bár teraszán került konfliktusba két abafáji roma fiatalemberrel, áldozatként tüntette fel magát, s nehezményezte, hogy az EP-képviselők vele nem vették fel a kapcsolatot. Megjegyezte még, hogy az események óta állandó zaklatásnak van kitéve jómaga és a családja az abafáji roma közösség részéről. Azért jött ide, mert kivonult egy egység Abafájára és ott elkezdtek lövöldözni, reagált erre Mohácsi. /Bakó Zoltán: Mi hangzott el a zárt ajtók mögött? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Megosztottan nyitották meg az új tanévet Sepsiszentgyörgyön a református osztályok. Ezúttal nem vonult fel a vártemplomba minden osztály, csupán a Református Kollégiumban működők, a Váradi József Általános Iskolában még létezőek a szemerjai templomban hallgatták Isten igéjét. Ott voltak az ötödikesek, hetedikesek és nyolcadikosok, hatodik osztály nincs, azt tavaly testületileg a Református Kollégiumba íratták. Hivatalosan nincs református első osztály. Ezennel a Váradi Iskola megszabadítja magát a reformátusoktól. Addig lesznek, amíg az idei másodikosok kifutnak. A szemerjai templomban az évnyitó istentiszteleten elhangzott: megpróbálnak bennünket szétszakítani, ami jó volt, azt elrontani. A lelkipásztor óva intette a kisdiákokat attól, hogy olyan ,,megmutatós” emberek legyenek. /Szekeres Attila: Megosztottan. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./


lapozás: 1-30 ... 5371-5400 | 5401-5430 | 5431-5460 ... 7411-7426




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék