udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
3980
találat
lapozás: 1-30 ... 3511-3540 | 3541-3570 | 3571-3600 ... 3961-3980
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. november 16.
Nyílt válaszlevél
A ,,sikeres alkupolitika” – magmaradásunk záloga?
„Kovács Péter RMDSZ-főtitkár megírta a nagyszalontai iskolaalapításról szóló propagandisztikus elektronikus naplóbejegyzését (blog), aztán elviharzott Budapestre, a Magyar Szocialista Párt kongresszusára. Jól tette volna, ha Nagyszalontát útba ejti, és ha már ott van, megszemléli, mit adtunk át a nagyszalontai románságnak, milyen körülmények között, hány épületben tanulnak diákjaink a csere nyomán. De mindezt nem tette meg, ennek hiányában született meg blog-bejegyzése. Úgy tűnik, ugyanaz a téma másként látszik Kolozsvárról RMDSZ-es szemüvegen keresztül, és másként Nagyszalontáról, érintettként. Korántsem arról van szó, amit a főtitkár így fogalmaz: ,,az áruló, megalkuvó RMDSZ-nek volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát!” Hanem arról, hogy ez mibe került. Csoóri Sándor Markó Bélához írt aggódó írása jut eszünkbe a nagyszalontai iskolacsere kapcsán is. Ebben nagy írónk abbéli félelmét osztja meg, még 2002-ben, az RMDSZ akkori elnökével, hogy az út, amelyen vezetik az erdélyi magyar közösséget, megmaradásunk szempontjából nem hatékonyabb, mint az elmúlt 80 év önfeladásos politikája. Most, majdnem tíz év távlatából olvasva ezt az írást, úgy tűnik, sajnos igaza van az aggódónak. Ráadásul minden bizonnyal az RMDSZ mai vezetése nem tanult az utóbbi esztendők hibáiból”
Török Sándor
Reggeli Újság (Nagyvárad)2011. november 16.
Tizedik plenáris ülését tartja november 23-24-én a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), a résztvevők többi között a készülő nemzetstratégiáról és a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról tárgyalnak. A Parlamentben tartandó tanácskozáson beszédet mond Orbán Viktor kormányfő.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, kidolgozták az intézmények támogatásának feltételeit, beérkeztek a módosítások is, ezeket beépítik a végső javaslatba.
A tervezett témák között szerepelnek továbbá a környező országokban jövőre tartandó választások, a népszámlások tapasztalatai, és egyéb aktuális kérdések, mint például a szerb restitúciós törvény. Az ülést Kövér László házelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitja meg, majd több szakbizottsági beszámoló és a stratégia megvitatása következik.
Az ülés második napján szólal fel Orbán Viktor miniszterelnök.
A Máért tanácskozására Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Répás Zsuzsanna a szlovákiai Híd-Most formáció részvételével kapcsolatban azt mondta: a párt önmagát zárta ki az együttműködésből.
MTI2011. november 16.
KMKF - Új szakpolitikai munkacsoport alakult, napirenden az infrastruktúra fejlesztés és az oktatás
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szakpolitikai munkacsoportja szerdán a parlamentben, a tanácskozás délelőtti napirendjén többek között az infrastruktúra fejlesztése, a kistérségek együttműködési lehetőségei szerepeltek.
Vitányi István (Fidesz), a munkacsoport társelnöke az ülés szünetében újságírók előtt úgy fogalmazott: új szakaszba lépett a KMKF a munkacsoport megalakításával. Felidézte, hogy idén márciusban született az a döntés, hogy négy munkacsoport jön létre, ezek közül egy már megalakult, a mostani a második ilyen testület.
A kormánypárti politikus hasznosnak értékelte a szerdai tanácskozás délelőtti részét, amelynek napirendjén Schengen, valamint az ukrán-magyar, horvát-magyar és a szerb-magyar határátlépési problémák, a megnövekedett várakozási idő, infrastruktúra-fejlesztési kérdések szerepeltek.
Hozzátette: felhívják a magyar kormány figyelmét, hogy ösztönözze a minél élénkebb gazdasági, befektetői tevékenység folytatására a magyar kis és középvállalkozásokat a határon túli magyar területeken.
Szabó Vilmos (MSZP), a munkacsoport másik társelnöke kiemelte: az infrastruktúra fejlesztése kapcsán felmerült az utak, vasutak összekötése, a kistérségek együttműködésének lehetősége. Témák között szerepelt még a pályázatok elkészítésének segítése is. Ez az ukrajnai résztvevők részéről merült fel.
Bíró Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke a schengeni napirend kapcsán azt mondta, fontos, hogy ne csak a közvetlen, határmenti, regionális együttműködést fejlesszék és erősítsék, hanem megtalálják azt az optimális módot, aminek keretében Székelyföld és az anyaország kapcsolatait szorosabbra tudják fűzni, hogy "Székelyföld, mint egy belső anyaország jelenjen meg".
A tanácskozás délutáni napirendjén az oktatás szerepel. Bíró Zsolt ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: fontos az önálló intézményrendszer megteremtése. Utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló történésekre, azt mondta: ezek ékesen bizonyítják, Romániában még nagyon messze állnak attól, hogy teljesen és megnyugtatóan rendezni tudják az anyanyelvű oktatás helyzetét.
MTI2011. november 17.
A BKB elnökét látta vendégül az Európai Néppárt Kisebbségi Munkacsoportja
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) egyik professzorát látta vendégül a Gál Kinga fideszes EP-képviselő által vezetett Kisebbségi Munkacsoport mai strasbourgi ülésén. Brassai Attila előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés azonban ezt sorozatos akcióival megakadályozza. Az ülés résztvevői azonnali fellépést sürgettek az ügyben.
Brassai Attilát, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnökét látta vendégül a Gál Kinga által elnökölt Kisebbségi Munkacsoport novemberi ülésén. Brassai Attila meghívását és a Marosvásárhelyi Egyetem magyar nyelvű orvosképzésének ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta napirendre venni. Az erdélyi európai parlamenti képviselő rövid felvezetőjében a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be. Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az Unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Brassai Attila professzor előadásában ismertette az erdélyi magyarság 20 éve tartó küzdelmét, amely a Ceausescu-diktatúra idején megszüntetett önálló magyar állami egyetem, illetve a magyar nyelvű karok visszaállítását célozza. Az egyetemi professzor elmondta: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem tartja be az érvényben lévő jogszabályokat, így önkényesen gátolja, hogy önálló magyar tagozat keretében, magyar nyelven folyhasson orvosképzés Erdélyben. Gál Kinga fideszes EP-képviselő az ülés levezető elnökeként hozzászólásában kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabály, illetve azok be nem tartása jogi és politikai következményekkel kell járjon. A néppárti politikus szerint a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően.
Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő hozzászólásában szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről. Ugyanezt erősítette meg a többi hozzászóló, így Sógor Csaba, Winkler Gyula erdélyi magyar, illetve Francois Alfonsi korzikai képviselő is. Az ülés résztvevői szerint a MOGYE ügye is rámutat arra a súlyos problémára, hogy az uniós csatlakozás feltételeként szabott koppenhágai kritériumok teljesítése – amely többek között tartalmazza a kisebbségi jogok védelmét is – a csatlakozás után már nem kerül számon kérésre. Ez olyan konfliktusokat és feszültséget eredményez az egyes országokon belül és azok között, amely hosszú távon alááshatja a közösségi bizalmat.
Erdély.ma2011. november 17.
Küzdelem a nemzet testéről való tragikus leszakadás ellen
A hétvégén Brassóban megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szórványtanácsa.
Az új szervezetről Lehőcz Lászlónak az EMNT ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor beszélt, aki elmondta, hogy céljuk formális keretet adni mindazoknak az elképzeléseknek, és programoknak, amelyek a szórványközösségekkel foglalkoznak.
Az elnök arról is beszélt, hogy az első számú prioritásuk véleményezni azt a szórványstratégiát, amelyet Bodó Barna terjesztett a Magyar Állandó Értekezlet Szórványalbizottsága elé, kiemelten fontos még egy szórványregiszter előkészítése, egy szórvány szervezeti hálónak a kiépítése, valamint a tehetséggondozás a szórványban.
Toró T. Tibor arról is beszélt, hogy a Szórványtanács tagjai az EMNT szórványmegyei területi szervezeteinek képviselői és olyan személyiségek, szervezetek képviselői, akik a szórványkérdésben otthonosan mozognak, céljuk, hogy ne engedjék leszakadni a szórványközösségeket a nemzet testéről.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma2011. november 17.
A székely virtus éltetői
Nem teszünk elhamarkodott kijelentést, ha azt állítjuk, hogy Gidófalva az elsők között van azon háromszéki települések sorában, amelyek tanúbizonyságot tettek a hagyományőrzésről és a székely virtus gyökereinek éltetéséről. Ma már a település nevének hallatán mindenkinek elsősorban a daliás huszárbandérium jut eszébe. Az alábbiakban dr. Kádár Lászlóval, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárkapitányával készített interjúnkat olvashatják.
– Gidófalván két egyesület is foglalkozik hagyományőrzéssel. Nincs átfedés a tevékenységük között? – A Csillagőrző és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület nem egy „hullámhosszon” működik. Előbbi az ősmagyar hagyományok szellemiségét próbálja őrizni – elsősorban szellemi síkon –, míg utóbbi a gyakorlati tevékenységek terén nyilvánul meg: toborzók, más huszár hagyományőrző rendezvények, lovasíjász bemutatók. Hárman vagyunk, akik mindkét egyesületben tevékenykedünk. A 2008-ban létrejött Csillagőrző Egyesület után fontosnak tartottuk a Szilaj Hagyományőrző csoportot is létrehozni az előbb említett, gyakorlati terület megalapozása végett. A tizenhat alapító tagon kívül a tevékenységekben aktívan részt vesznek tizennyolc év alatti fiatalok, akik az említett korhatár elérésével válhatnak teljes értékű tagokká.
– Hogyan tudja fenntartani magát a Szilaj Hagyományőrző Egyesület?
– Nonprofit tevékenységet folytató szervezetről beszélünk, amely tagsági díjakon kívül bemutatókból, pályázatokból igyekszik előteremteni a működéshez szükséges keretet. Ezek általában lószállításra, különféle rendezvények megszervezésére adnak lehetőséget. Néha kapunk adományokat is, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő.
– A huszárok felszerelése, öltözete sokba kerülhet. Ezt miből teremtik elő?
– Több lehetőség is létezik. A sepsiszentgyörgyi tanács által adományozott pénzből készíttettem el az első rend huszárruhákat, mely először a Csillagőrző nevén volt, bár a városi tanács tulajdonát képezi. Most azonban – miután a gyakorlati tevékenységek a Szilaj Egyesületnél zajlanak – a ruhák az itteni tagok rendelkezésére állnak. Minden év februárjában megrendezzük a jótékonysági huszárbált Sepsiszentgyörgyön, amelynek bevételéből sikerült négy ruhát megvásárolnunk. Egy felszerelés 2500-4000 lej közötti összegbe kerül, a különbség abból adódik, hogy a tiszti öltözet drágább a gazdagabb zsinórozás miatt. A huszár nem ülhet lóra kard nélkül, ezeknek is több típusa van, áruk 500 lejtől ezer euróig is terjedhet, attól függően, hogy eredeti-e vagy utánzat, díszkard. A felszereléshez tartozik még a fekete bőrcsizma, amelyekből néhány családi örökség részét képezi.
– Milyen eseményeken vesznek részt?
– A Székelyföldön megrendezett hagyományőrző jellegű eseményeken részt veszünk, elsősorban a toborzókra gondolok. Most már harmadik éve, hogy rendszeresen elmegyünk a csíki és a szentegyházi toborzókra is. Az utóbbi időben minden évben jelen vagyunk a homoródfürdői huszárakadémián, a marossárpataki huszárbálon, és öt éve, hogy felvonulunk Sepsiszentgyörgyön március 15-én. Tulajdonképpen ezzel kezdődött Gidófalván a huszár hagyományok őrzése. Rendszeresen tartunk lovasíjász- és huszárbemutatókat különböző városokban és falvakban. Részt vettünk a debreceni kezdeményezésű Bem tábornok lovas túrán, ez két heti lovaglást jelentett, melynek az utolsó szakaszát – Oklándtól Kézdivásárhelyig – a Szilaj Egyesület szervezte meg.
– A külföldi rendezvényeken is gyakran képviselik Székelyföldet.
– Tavaly szeptemberben Szentendrén vettünk részt a váci hagyományőrző tüzérek által megszervezett bajtárstalálkozón, ahol a ’48-as ágyúk használatát tanították, ezt nekünk is lehetőségünk adódott kipróbálni. Jelen voltunk, ugyancsak 2010-ben az -i megemlékezésen. Emellett, mint a székely vágta szervezői és a Honfoglalás című rockopera szereplői, a sepsiszentgyörgyi és a megyei tanács jóvoltából részt vehettünk Budapesten, a Hősök terén megszervezett Nemzeti Vágtán.
Székely Hírmondó
Székelyhon.ro2011. november 17.
Gyergyószentmiklós is apadt
Csökkent Gyergyószentmiklós lakossága, és változott az összetétele – közölte az október végén lezajlott népszámlálás adatainak 99 százalékos feldolgozottságára hivatkozva Nagy István jegyző, aki szerint tíz évvel ezelőtt több magyar és több román élt a városkában, és kevesebb roma.
A 2002-es népszámlálási adatokhoz viszonyítva 2210 fővel kevesebben élnek Gyergyószentmiklóson. A mostani adatok szerint a 17 808 lakosból 15 508 magyar, 1854 román, 445 roma, egy pedig német nemzetiségű. Gyilkostó 77 állandó lakosából 33 magyar és 44 román nemzetiségű.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. november 17.
Németh Zsolt az RTV kolozsvári magyar adásában
A nemzetegyesítés folyamata párhuzamosan zajlik a nemzet földarabolódásának folyamatával – mondotta ma a Román Televízió kolozsvári magyar adásának stúdiójában Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság parlamenti államtitkára. A beszélgetésben szó volt a közelgő Magyar Állandó Értekezlet napirendjéről is.
Bardocz Sándor, az Erdélyi Figyelő csütörtöki, közösségi magazinjának műsorvezetője több témakörben is kérdezte a magyarországi politikust. Az Erdélyi Figyelő közösségi kiadásának szerkesztői: Márkus Etelka és Szabó Csaba.
RTV kolozsvári magyar adás
Erdély.ma2011. november 17.
Közös fellépés Székelyföldért
Levélben fordult Hargita Megye Tanácsához és a marosszéki önkormányzatokhoz Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke, kéri, minél gyorsabban tűzzék napirendre az egységes székelyföldi régió létrehozataláról szóló népszavazási határozatot, jó lenne, ha minden érintett településen egy időben szervezhetnék meg a referendumot.
Kovászna Megye Tanácsa két és fél héttel ezelőtt fogadta el a határozatot, amely szerint 2012. március 11-én szerveznek népszavazást egy Székelyföld elnevezésű közigazgatási egység létrehozataláról. Az október 31-i tanácsülésen az MPP kezdeményezését az RMDSZ is támogatta. A polgáriak megyei elnöke már pár nappal ezt követően bejelentette, az RMDSZ-szel közös levélben kérik fel a Hargita és a Maros megyei önkormányzatokat, csatlakozzanak a háromszéki kezdeményezéshez. Kulcsár most elmondta, elküldte a megfogalmazott dokumentumot Henning Lászlónak, az RMDSZ frakcióvezetőjének, ám választ nem kapott, így most egyedül szignálta és küldte tovább a levelet. A levél egy politikamentes felhívás, arról szól, hogy az ellentéteken felülemelkedve, egységesen fellépve lehet eredményeket elérni, kivédhető a tervezett közigazgatási átszervezés veszélye, és a székelyföldi magyarság javára fordítható. Kulcsár-Terza József tegnap elmondta, bízik benne, belátják az ügy jelentőségét Hargita megyében, és az eddigi ellentmondó nyilatkozatok után hajlandó lesz támogatni a népszavazás kiírását Borboly Csaba tanácselnök is. Maros megyében a történelmi székelyföld részét képező önkormányzatoknak kell kiírniuk a referendumot, a megyei szavazás esélytelen, mert nincs magyar többség abban a testületben – fejtette ki az MPP elnöke. Kulcsár-Terza József bízik abban is, hogy György Ervin prefektus nem támadja meg a háromszéki határozatot, hiszen semmi törvénytelen nincs a nép véleményének kikérésében, no meg abban is, nem ad lehetőséget arra sem, hogy mint már annyiszor, távollétében megtegye a jogi lépéseket a román alprefektus.
György Ervin a hét elején azt nyilatkozta, megkapták a megyei tanács határozatát, jogászai a héten tanulmányozzák a dokumentumot, és várhatóan hét végéig meghozzák a döntést: jogszerűnek ítélik a kezdeményezést vagy kérik visszavonását.
A Kovászna Megyei Tanács ülésén elfogadott határozat értelmében, a helyi népszavazást jövő év március 11-re időzítették. Abban az esetben, ha közigazgatási, igazságszolgáltatási eljárás miatt felfüggesztik a határozatot, a bírósági végzés keltezésétől számított húsz nap utáni első vasárnapra halasztják a referendumot. A megye lakosainak két kérdésre kell válaszolniuk: egyetértenek-e Kovászna megye határainak módosításával? Egyetértenek-e Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozásával, és azzal, hogy Kovászna megye ehhez tartozzék?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. november 17.
Új könyv, új lelkész (Élő egyház Bölönben)
Fancsal Zsolt volt bölöni református lelkipásztor úgy távozott szolgálati helyéről, hogy 400 oldalra terjedő egyháztörténeti kötetet hagyott maga után (Múltunkban a jövőnk, jövőnkben a múltunk. A bölöni református egyházközség története. Hiperborea Könyvkiadó, Torda, 2010). A csodálatos Babits-idézettel nyíló kötet ajánlóját Demeter László jegyzi.
A mű nagy erénye – írja Demeter –, hogy helyi levéltári forrásokra támaszkodva részletekbe menően mutatja be az egyházközség történetét. Méltán sorolhatjuk ezt a vaskos kötetet olyan jeles erdővidéki egyháztörténeti kiadványok közé, mint Benkő József Filius Posthumusa vagy Veszely Károly, Karácsony Béla, Máthé János hasonló jellegű, dokumentumértékű munkái. Kiérdemli ez a könyv a monográfia minősítést is, az olvasó az egyház életének minden vetületéről kap benne eligazítást. A mindennapi olvasó számára nem könnyű olvasmány a nagy részletességgel és gazdag dokumentációs anyaggal elkészített munka. A szerzőnek részletesen ki kellett térnie arra az időszakra, amikor a bölöni reformátusok és unitáriusok közösen használták a ma már nem létező templomot, miként arra a felhőtlennek nem nevezhető időszakra is, amikor a két felekezet már külön járta élete útját. A bölöni történelmi magyar egyházak históriája akkor lesz majd kerek, ha ily részletesen olvashatjuk az unitárius eklézsia történetét is. Tiszteletes Fancsal Zsolt, jelenleg magyarhermányi lelkipásztor nevéhez nemcsak a bemutatott kötet, hanem a műemlék református templom teljes felújítása és pezsgő közművelődési tevékenység kapcsolódott.
A 197 tagú bölöni gyülekezet az év elején örömmel fogadta tiszteletes Bartha Attila 42 éves új lelkészt. A révkomáromi Selye János Egyetem teológia karának végzettjeként Szlovákiában szentelték magyar pappá. A baróti református gyülekezet irodavezető segédlelkésze volt, amikor a bölöniek meghívták a megüresedett eklézsiába. Első önálló szolgálati helyén feleségével együtt újszülött kislányuknak örvendhetnek. A gyülekezet gondnoka Boda Dénes.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. november 17.
Verseny, identitás, beolvadás
„Nem még emlékszem, mit mondott” – ezt, és más hasonló, a többségi nyelvből átvett szószerkezetet hallunk kincses városunkban, ismerősöktől és idegenektől egyaránt. Ehhez társul a romános hangsúly, amely „kóolozsvári nyelvjárásként” különböző kabarék kedvenc témájává avanzsált. Jogos a kritika, még akkor is, amikor ez olyan, a Székelyföldről vagy Erdély más tájairól ideérkezett egyénektől származik, akik a „csertifikát, szemafor, interszekció, borkány” stb. szavakat előszeretettel használják, igaz, teszik ezt jó, magyaros akcentussal.
Kolozsváron, főleg lakótelepi környezetben, adott a lehetőség a román nyelv elsajátítására, még gyerekkorban az iskola megkezdése előtt. Ennek egyik előnye, hogy nem kell a hivatalos nyelvet kvázi idegen nyelvként tanulni, viszont a későbbiekben, amennyiben nem figyelünk oda tudatosan nyelvhasználatunkra, és inkább – de nem feltétlenül – román környezetben szocializálódunk, a fentebb említett nemkívánatos szóhasználat fordulhat elő beszédünkben.
Etnopolitikai diskurzusunkban az identitás kérdése egyértelműen elsőbbséget élvez a versenyképességgel szemben. A nemzeti önazonosság megőrzése képezi kisebbségi politikai cselekvésünk egyik kiemelt fókuszpontját, és értelemszerűen, ehhez társul az anyanyelvközpontú szemlélet, mint ennek egyik kardinális eleme. Ez alapján alakítottuk ki oktatási rendszerünket, biztosítva az anyanyelven való tanulás lehetőségét az óvodától az egyetemig majdnem minden területen.
A román nacionalisták primitív, rosszindulatú, leegyszerűsítő és általánosító vádjain túl – amelyekben, csak úgy ex cathedra, kijelentik, hogy a magyarok nem tudnak, és nem is akarnak megtanulni románul –, szembe kell néznünk néhány ténnyel. Figyelembe véve, hogy Erdélyben a magyarok nagyjából két, szervesen elkülönülő élethelyzetben élnek, tömbben (vagy olyan térségekben, ahol nincsenek többségben, viszont arányuk számottevő) és szórványban. Ebből kifolyólag, nyelvi szempontból is, eléggé differenciált és, esetenként, szélsőséges helyzetek látnak napvilágot. A tömbből vagy ehhez hasonló régiókból származók, akik gyerekkorukat teljesen magyar miliőben töltötték, a magyar oktatási rendszer lépcsőfokait járták végig, beleértve az egyetemet is, diákéveik alatt Kolozsváron is többnyire magyar környezetben mozogtak, és ez idő alatt nem fordítottak különösebb figyelmet a román nyelv megtanulására, sok esetben komoly nyelvi akadályokkal küszködnek. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy sok ideig a magyar osztályokban is ugyanazokból a tankönyvekből tanították a román nyelvet, mint a román tagozaton, ami oktatási szempontból aberrációnak minősül. Emiatt az egyetem elvégzése után nagyon nehezen találnak munkát, még magyar tulajdonban lévő vállalatoknál is, mert sok esetben a tevékenység kifejtése érdekében azoknál is szükség van a román nyelv megfelelő ismeretére. Fennáll tehát a perifériára való sodródás és az egzisztenciális ellehetetlenülés veszélye.
Létezik ugye a másik helyzet, amikor bizonyos személyek szórványban már a tömbház előtt megtanulnak románul, de utána, több okból kifolyólag, kezdenek nagyon helytelenül beszélni magyarul – nagyon sok olyan esettel is találkozhatunk, hogy valaki sem románul, sem magyarul nem tud rendesen beszélni, de ez egy külön történet –, nem szembesül nyelvi korlátokkal az alkalmazásnál, viszont lassan, de biztosan elindul a nyelvi asszimiláció útján.
Mind a nyelvi korlátok miatt kialakuló marginalizáció, mind a nyelvi asszimiláció komoly kihívást jelent közösségünk számára. Első esetben, amennyiben nagyobb hangsúlyt fektetünk a versenyképességre, és szemléletváltásra kerül sor a román nyelvvel szemben, jó esély van a helyzet orvoslására. A második viszont keményebb dió, az élethelyzetből fakadó, környezeti hatásokon keresztül előidézett nyelvi és mentális metamorfózist nagyon nehéz ellensúlyozni. Nyilvánvaló, hogy az integráció és az identitás terén az egyéni igény és felelősség hangsúlyos szereppel bír, amit semmi más nem helyettesíthet.
CSOMA BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 17.
Megalakult a KMKF új szakpolitikai munkacsoport
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szakpolitikai munkacsoportja szerdán a magyar parlamentben, a tanácskozás délelőtti napirendjén többek között az infrastruktúra fejlesztése, a kistérségek együttműködési lehetőségei szerepeltek.
Vitányi István (Fidesz), a munkacsoport társelnöke az ülés szünetében újságírók előtt úgy fogalmazott: új szakaszba lépett a KMKF a munkacsoport megalakításával. Felidézte, hogy idén márciusban született az a döntés, hogy négy munkacsoport jön létre, ezek közül egy már megalakult, a mostani a második ilyen testület.
A kormánypárti politikus hasznosnak értékelte a szerdai tanácskozás délelőtti részét, amelynek napirendjén Schengen, valamint az ukrán-magyar, horvát-magyar és a szerb-magyar határátlépési problémák, a meg- növekedett várakozási idő, infrastruktúra- fejlesztési kérdések szerepeltek. Hozzátette: felhívják a magyar kormány figyelmét, hogy ösztönözze a minél élénkebb gazdasági, befektetői tevékenység folytatására a magyar kis- és középvállalkozásokat a határon túli magyar területeken.
Szabó Vilmos (MSZP), a munkacsoport másik társelnöke kiemelte: az infrastruktúra fejlesztése kapcsán felmerült az utak, vasutak összekötése, a kistérségek együttműködésének lehetősége. A témák között szerepelt még a pályázatok elkészítésének segítése is. Ez az ukrajnai résztvevők részéről merült fel.
Bíró Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke a schengeni napirend kapcsán azt mondta, fontos, hogy ne csak a közvetlen, határ-menti, regionális együttműködést fejlesszék és erősítsék, hanem megtalálják azt az optimális módot, aminek keretében Székelyföld és az anyaország kapcsolatait szorosabbra tudják fűzni, hogy "Székelyföld mint egy belső anyaország jelenjen meg".
A tanácskozás délutáni napirendjén az oktatás szerepelt.
Népújság (Marosvásárhely)2011. november 17.
Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Szekuritátés dossziék nyomában.
Gergely István római katolikus lelkészt Erdély-szerte Tisztiként ismerik. A fiatalok lelki nevelése melletti elkötelezettsége 1987-es csíksomlyói kinevezésével csúcsosodott ki: a rendszerváltás után immár intézményes keretek között fogott hozzá az árva gyerekek felkarolásához. Az egykori csíksomlyói plébánost a rendszerváltás előtt a szekuritáté likvidálni akarta.
Miután a hetvenes években sikertelenül próbálták beszervezni, a kommunista állambiztonság emberei 1989 decemberéig számtalanszor beidézték a szekuritátéra, hiszen minden lépését besúgók figyelték. A vele készült beszélgetés rávilágít a kommunista rezsim azon törekvésére, hogy a besúgókon keresztül az egyház minden apró lépéséről tudomást szerezzen. Gergely István emiatt tartja furcsának, hogy az egyházi vezetés elzárkózik a múlt őszinte feltárásától. – Egyik előző beszélgetésünk alkalmából mondta, hogy a kikért szekuritátés dossziéja 600 oldalt számlál. Az állami szervek szemében ezek szerint megrögzött antikommunistaként szerepelt… – A kommunista rezsimmel már gyermekkoromban szembekerültem, amikor az iskolában KISZ-tagnak akartak felvenni. Hetedikben az osztályunkból mindenki aláírta a belépési nyilatkozatot, egyedül én utasítottam el. Szünetben a tanárok behívtak az osztályba, és körbefogtak: az egyik egy kis pálcával, nem durván ugyan, de ütögette a fejemet, a másik a pajeszomat próbálgatta. Egyféle vallatás volt ez, hogy miért nem írom alá KISZ-tagságomat. Pár napig sikerült ellenállnom, végül beadtam a derekam. – Volt-e ennek valamilyen előzménye a családban? Ebben az ellenállási kísérletben szülei támogatták? – A hatvanas években szülőfalumban, Vicében éppen folyt a kényszerkollektivizálás. A szüleim otthon erről sokat beszélgettek, én meg gyerekfejjel sehogy sem értettem meg, hogyan vehetnek el tőlünk valamit, ami a mienk. Amikor a kertünket kobozták el, és a községi pártitkár jött kimondani a szentenciát, elkezdtem vele vitatkozni. Annyira igazságtalannak tartottam az eljárást, hogy hatodikos fejjel kemény vitába szálltam vele. Egyszer csak otthagyott és odafordult édesapámhoz: „ez a gyerek azért mond ilyeneket, mert maguk tanítják erre”. A szavaitól hirtelen megrémültem, mert beláttam, hogy ezzel sokat árthatok a szüleimnek. – A kényszer-szövetkezetesítéssel már gyerekfejjel megismerte a rendszer igazi arcát… – Ezek a súlyos visszaélések a szemem előtt történtek. Ma is jól emlékszem a részletekre. Volt egy gyerektelen család a faluban, akik nagyon szerettek, többször is náluk aludtam. Volt egy Manci lovuk: amikor be kellett szolgáltassák, Marika néni átjött hozzánk, és szólt, jöjjek, mert utoljára ülhetek a lóra... Emlékszem, nagy szomorúan felültem a Mancira – egy hatalmas, széles hátú ló volt –, és együtt vonultunk be a kollektívbe. Hamar megértettem, hogy ami most jön, az valami rossz lesz, amit nem szabad elfogadni. A papunkat, Pattantyús Ábrahám Miklóst, aki megkeresztelt, kétszer is elvitték a falunkból, évekig ült börtönben. Amikor kiszabadult, és visszatért Vicébe, egy hétköznap a falu népe összegyűlt a templom előtti téren. Mint ünnepnapokon, zúgtak a harangok, mindenki őt várta. Gyerekfejjel ekkor értettem meg, hogy tisztelet övezi azokat, akik szembe mernek szállni az igazságtalansággal.
– A Beszterce megyei Vicéről Gyulafehérvárra került. Mit jelentett ez egy tizenéves gyerek számára? – 1970-ben kerültem Gyulafehérvárra, kántoriskolába. Akkoriban jött hozzánk Albert atya plébánosnak, miután Désen szétverték a barátokat. Példája nyomán akkoriban sok fiú szeretett volna pap lenni. Gyulafehérváron egy más világ fogadott: szalmazsákot kellett magunkkal vigyünk, és azt az iskola udvarán töltöttük meg szalmával. Tanárainkat azonban szerettük, megbíztunk bennük. Meg sem fordult a fejemben, hogy lenne olyan tanár, aki nem az egyházát, hanem a kommunista rezsimet szolgálja. Márton Áron püspök mellett tanultunk. Szilenciumon, emlékszem, az ablak felőli padokban egy-egy kollégánk elszólta magát, hogy elindult sétálni a püspök úr. Mindannyian az ablakokhoz léptünk, és néztük, ahogy a püspök lassú léptekkel, méltóságteljesen jön lefele. Önmagában nagy esemény volt ez. Emlékszem nagy bakancsaira, a nagykabátjára, a kopott Kossuth-kalapra, sétapálcájára...
– Gondolom, a rendszer emberei, az állambiztonság ezt a tanár és diák számára egyaránt meghitt környezet is megbolygatták előbb-utóbb...
– A kántorképző középiskola után a gyulafehérvári teológia következett. Itt már érezhető volt a rendszer kevésbé tapintatos jelenléte. Másodéves koromban, amikor a vakáció idején otthon tartózkodtam, váratlanul behívattak a szekuritátéra. Több mint egy félnapon keresztül vallattak, puhítottak, próbáltak becserkészni. Megvillantották az élet szépségeit: elmondták, hogy amennyiben melléjük állok, és besúgó leszek, minden földi jóban részesülni fogok. Azt mondták, ha aláírom a nyilatkozatot, Rómában folytathatom tanulmányaimat, itthon pedig olyan plébániára kerülök, hogy soha nem lesz anyagi gondom. Ezt a szót használták: „zsíros” plébániára fognak kihelyezni. Meglebegtették előttem, hogy oda utazhatom a világon, ahova akarok, mert adnak útlevelet. A hosszú beszélgetés során aztán kiderült, hogy Anaklét atya besúgójává akartak beszervezni, akinek minden mozdulatára, minden szavára kíváncsi lett volna a szekuritáté. A teológiáról valószínűleg már elárulta valaki, hogy nagyon jó viszonyba vagyok vele. Szinte minden nap behívott, és sokat mesélt. Többek között arról is, hogy mit mondott a Szabad Európa: meggyőződése volt, hogy ez a rendszer sokáig nem maradhat fenn. Megbízott bennem: ha valahova titkos küldeményt kellett eljuttatni, engem és egy másik társamat kért meg. – Egyedül ment a szekuritátéra? – A plébánosom kísért el Besztercére, a szekuritáté ajtajáig. Miután órákon keresztül várakozott rám, felszállt az utolsó buszra, és hazament. Én késő éjszaka kerültem haza: szerencsére a szüleimet a plébános megnyugtatta. Abban az esztendőben szerettem volna Magyarországra utazni, de már a vallatás idején szóltak, hogyha nem írom alá a belépési nyilatkozatot, nem mehetek. Azt válaszoltam, rendben, akkor nem kell útlevél. – Hogyan lehetett ellentmondani a szekuritáté tisztjeinek? – Nekem ez volt az első találkozásom velük, még nem volt semmilyen tapasztalatom, de tudtam, hogy én nem leszek besúgó! Először azzal próbáltam elhárítani a kérést, hogy ezt meg kell beszéljem a tanáraimmal. Mint akit megcsípett valami, úgy ugráltak fel a helyükről a tisztek, és egymást túllicitálva kiáltoztak: szó sem lehet róla, hogy én bárkivel is szót váltsak az itt elhangzottakról. Aztán újra barátságosabb lettek: arról győzködtek, hogy tulajdonképpen embereket menthetnék meg a börtöntől, ha jelenteném róluk, hogy miben sántikálnak. Azt mondták, így meg lehetne előzni, hogy bárki is rossz útra térjen a teológiáról. Aztán elkezdtek agyba-főbe dicsérni: legyek a barátjuk, mert nagyon szimpatikus és mindenki által kedvelt, elfogadott diák vagyok. Olyan ember, aki mindenkihez közel tud férkőzni. Így tartott ez hosszú órákon keresztül, késő éjszakáig. Végül befejeződött a kihallgatásom. Nem álltam kötélnek: azt mondtam, én ezt semmilyen formán nem tudom vállalni. Akkor egy papírlapot tettek elém, és az egyik tiszt diktálta: „amennyiben az itt elhangzottakról bárkinek is szólnék, akkor kérem az állami hatóságokat, hogy a törvények értelmében börtönbüntetéssel sújtsanak”. Nem tudtam, hogy van-e ilyen törvény, de akkor úgy gondoltam, hogy jó, ha ezt aláírom. A papirost a tiszt magához vette, majd megragadta a karomat, és kitaszigált az utcára. Emlékszem, a besztercei szekuritáté főnöke a kihallgatás alatt többször is bejött, utoljára késő éjszaka, a találkozó vége fele: ma is látom a tekintetét, amint csodálkozással vegyes megbecsüléssel nézett rám. Valószínűleg nem ilyen magatartáshoz voltak szokva. – Kivel beszélte meg kihallgatás után a történteket? – Alkalmival hazatértem a szülőfalumba, és először a plébánoshoz mentem. Intett az ujjával, hogy egy szót se, a polcról leemelt két nagy unitárius poharat, és lementünk a pincébe. A poharakat megtöltötte, ráültünk a hordókra, és ott meséltem el részletesen első találkozásomat a szekuritátéval. Másnap reggel Bethlenben vonatra ültem, és leutaztam Gyulafehérvárra. Első dolgom az volt, hogy Anaklét és Huber atyáknak részletesen elmeséltem a történteket. Amikor elmondtam, hogy mit írtam alá, Huber atya legyintett, és azt mondta, ilyen törvény nincs! Innentől kezdve felbátorodtam, és mondtam fűnek-fának, hogy engem be akart építeni a szekuritáté. – A diákok körében lehetett beszélni? Gyanakodtak besúgókra? – Bizonyosat nem lehetett tudni, de voltak sejtéseink, hogy közöttünk kik a beépített emberek. Óvakodtunk, tartózkodtunk tőlük. Sejtettem, hogy immár én is rajta vagyok a megfigyeltek listáján, akikről folyamatosan jelentenek. Ez hamarosan be is bizonyosodott, amikor a szekustisztek egyre többször idéztek be kihallgatásra. – Az újabb beidézések már teológusként elkezdődtek? – A besztercei kihallgatásom után újabb és újabb idézések jöttek. Az egyikre ma is jól emlékszem: lelkigyakorlaton vettünk részt Vicében, amit a Hargitán folytattunk. A résztvevők között voltak teológusok, néhány plébános, magyarországi vendégek, és sok helybéli fiatal. Vicében kezdtük néhány elmélkedéssel, aztán elutaztunk Csíkba, ki a Büdösbe, ahol már elég sokan csatlakoztak. Megpróbáltuk diszkréten, csendben szervezni, de mégis nagy híre lett. Ahogy visszamentünk a teológiára, Páll Jóskával együtt (ő ma resicai plébános) rögtön hivatott a szekuritáté. Menet azt éneket énekeltük, hogy Nem félek, nem félek... Ezzel igyekeztünk bátorítani magunkat. A tisztek Jóskát beültették az egyik szobába, engem a másikba, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel mindkettőnknek. Volt egy előérzetünk, hogy ez így lesz, emiatt úgy egyeztünk, hogy csak az igazságot mondjuk. Igazából nem volt rejtegetnivalónk, hiszen tudtuk, hogy egy lelkigyakorlat nem lehet bűn. Kiderült, hogy a fiatalokat is sorra vették, kikérdezték őket Csíkban. A vallomásainkról jegyzőkönyv készült, ezt aláírtuk, aztán elengedtek. Az ilyen kihallgatások mindig azzal értek véget, hogy kirúgással fenyegettek! A tiszt szavaiból nem értettem, hogy honnan rúgnak ki: a városból, a teológiáról, vagy az országból? – Szekuritátés dossziéjának kézbevétele után rálelt ezekre a kihallgatásokra? – Ezek mind részletesen megjelennek a több mint hatszáz oldalon. A dossziéban tételesen szerepelnek azok a szekuritátés fenyegetések is, amelyek ugyan élőszóban nem hangzottak el, azonban leírva rögzítik, hogy milyen intézkedéseket kell foganatosítani velem szemben. – Hány helyen teljesített szolgálatot a teológia elvégzése után? – Gyergyóújfaluban kezdtem diakónusként, onnan kerültem Gyergyószentmiklósra, majd Brassóba, innen Kiskapusra, majd 1987-ben Csíksomlyóra. A szekuritáté parancsára 1989-ben a megyéből is el akartak takarítani. A helyzet pikantériája, hogy jóval a rendszerváltás után, amikor jegenyei lelkészként szolgáltam, meghívtam helyi fellépésre a Hargita néptáncegyüttest. A rendőrség egész nap ott körözött a faluban, majd előállított, hogy milyen jogon hívom meg az együttest Jegenyére? Van-e erre engedélyem? Azt válaszoltam, ha ez ilyen bonyolult, akkor a templomban tartjuk meg a rendezvényt. Végül mégis bekerültünk a kultúrházba, és egy nagyon sikeres előadást láthatott a közönség. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a megfigyelés, a zaklatás a rendszerváltással nem ért véget... – Példája azt bizonyítja, hogy aki akart, ellen tudott állni a szekuritáté beszervezési kísérleteinek... – A hetvenes, nyolcvanas években a beépítéskor egyfajta szelíd erőszakot alkalmaztak, de a szekuritáté nem minden áron szervezett be. Azt gondolom, ha valakit minden áron beépítenek, az nem „megbízható munkaerő”. Nekem akkor csak annyi bántódásom esett, hogy nem mehettem Magyarországra, miközben teológus kollégáim elmehettek. A későbbi kihallgatások alatt már nem a beszervezésről folyt a párbeszéd: a szekuritáté lemondott arról, hogy munkatársa legyek.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2011. november 17.
A váradiság kősziklájának tárlata
Szerda délután a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában Kristófi János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás.
A nyolcvanöt éves Kristófi János számos rokona, barátja, ismerőse, tisztelője jelent meg szerda délután a nagyváradi Fő utcai vizuális galériában, ahol a festőművész alkotásaiból összeállított tárlatot nyitotta meg Jakobovits Márta kerámiaművész, aki elöljáróban elmondta, hogy a váradiak számára nagyon sokat jelent Kristófi János és munkássága. Az alkotót és életművét Balla Tünde méltatta, a magyarul felhangzó laudáció szövegét Lakatos Attila olvasta fel román nyelven. A méltatásban többek között elhangzott: „Kristófi Jánosművészetének tudatosan vállalt hitvallása, hogy a hétköznapokat leporolva teremtse újra szűkebb pátriánkat, ezért avattuk őt Nagyvárad és a bihari táj festőjévé, ám ő ennél sokkal több: térben és időben behatárolt létünk lelke, lelkiismerete, akinek a képeiről bármikor vissza lehet csalogatni egy idilli Várad derűs vagy borús hangulatait, az üdén zöld falusi tájból égnek szökő istenházák megtartó erejét. (…) Ez idő tájt a váradiság egyik kősziklája, megkérdőjelezhetetlen bástyája kitekert értékrendű életünknek.” Elhangzott, hogy a művész hosszas betegségből épült fel, és azóta újra alkot, továbbá a most megnyitott tárlat harminc Kristófi festménye az alkotó munkássgának mintegy keresztmetszetét adja.
Egy szeretett művész
A tárlaton jelen volt Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, aki beszédében elmondta: „nagy öröm számunkra az, hogy Kristófi Jánost ünnepelhetjük”. Az alpolgármesterasszony bevallotta, hogy a városházi irodájának falán van egy Kristói alkotás, és rátekintve mindig erőt merít az abból sugárzó energiának köszönhetően. „Ajándék számunkra minden Kristófi alkotás” – tette hozzá Biró Rozália, kiemelve Kristófi János példaadó alkotói és emberi nagyságát, majd köszönetet mondott a művész családjának, amiért mindvégig támasza volt a művésznek hosszú alkotói pályája során. Beszéde végén az elöljáró ajándékot nyújtott át a művésznek, majd Kosza Ágnes egy J.S. Bach hegedűdarabot játszott el. Végezetül maga az ünnepelt szólt a megjelentekhez: „Nagy megtiszteltetés számomra ez a kiállítás, és nagyon boldog vagyok, mert érzem hogy szeretnek engem Nagyváradon” – fogalmazott. A tárlat november végéig látható a Fő utcai galériában.
Pap István
erdon.ro2011. november 17.
Sajtónyilatkozat
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek.
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek, amely reményeink szerint pontot tehet ennek a szomorú, és mindenki számára ártalmas ügynek a végére, annak érdekében, hogy a továbbiakban háborítatlanul folytathassuk a munkánkat, a színház pedig arról szóljon, amiről szólnia kell: közös alkotásról, színészek és közönség találkozásáról, jó előadások létrehozásáról.
Valamennyiünket szomorúsággal töltött el, hogy két nagyszerű színészkollégánk, Nagy Csongor Zsolt és Rappert Gábor elhagyja társulatunkat, ahogyan a nyáron felmondott, tudomásunk szerint főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is.
Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort valamennyien épp oly fontos, tehetséges és nagy szakmai tudású alkotótársaknak tartjuk, mint a sajtóban oly sokszor támadott művészeti igazgatónkat, Keresztes Attilát, akinek két évados munkája nyomán társulatunk számos szakmai elismerésben részesült, és a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett.
Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró.
Egy színtársulat mindig zárt alkotói munkaközösség. Legfontosabb döntéseit – a saját jövőjét illetően is – társulati gyűlések során hozza meg, nem pedig a sajtónyilvánosság előtt. Társulatunk három ízben is tartott társulati gyűlést, még azelőtt, hogy a probléma, magukat megnevezni nem kívánó személyek révén kiszivárgott volna a sajtóba. Ezeken a gyűléseken mindkét kollégánk részt is vett. A gyűléseken elhangzottak számos részlete már ismertté vált a különböző sajtóorgánumokon keresztül a város nyilvánossága előtt – köztük az a tény is, hogy a művészeti igazgató felajánlotta felmondását arra az esetre, ha ez maradásra bírja Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort. Ezt a felajánlást a felmondott kollégák nem fogadták el.
A társulati gyűléseken megszületett döntések értelmében, valamint a szakmánk írott és íratlan szabályainak szellemében, a továbbiakban zavartalanul szeretnénk folytatni alkotómunkánkat, a jelenlegi felállás és társulati összetétel szerint, beleértve a művészeti igazgatót, Keresztes Attilát is – miközben felmondott munkatársainkat bármikor készek vagyunk őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni soraink közé.
Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot. Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt.
A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett, továbbra is látogatják előadásainkat, a tőlük megszokott szeretettel bátorítva megfogyatkozott társulatunkat a további színvonalas, kitartó alkotómunkára.
Tisztelettel,
Lőrincz Ágnes színész
Bessenyei István színész
István István színész
Nagy Orbán színész
Gaál Gyula színész
Gál Ágnes színész
László Zita színész
Zákány Mihály színész
Galló Ernő színész
Némethy Zsuzsa színész
Varga Andrea színész
Boros Csaba színész
Nagy Anikó bábszínész
Bandura Tibor bábszínész
Bandura Emese bábszínész
Bessenyei Gedő István dramaturg
Balogh Attila rendező
Bodó A. Ottó dramaturg
Stier Péter ügyvezető igazgató
Végh Balázs irodalmi titkár
Tamás Ágnes művészeti titkár
erdon.ro2011. november 17.
Hétköznap, ünnepnap, szórványnap
Erdélyben néhány hiteles ember van csak, akinek joga a szórványról beszélni, mert ismeri az elszigeteltségben élők élethelyzetét.
Az utóbbi napokban alaposan fel lettem világosítva szórványkérdésben. (Villanyozva már kevésbé.) A csapból is a szórványstratégia langy vize folyt. Kora reggeltől késő estig volt szerencsém meghallgatni a határon inneni és határon túli tömbmagyarság jeles képviselőit arról, hogy milyen nehéz, de nem lehetetlen nekem szórványban élnem.
Az ősiség és hősiesség jogán nekem nem csupán ki lehet, de ki is kell tartanom, egészen addig, amíg sok megapixeles kamerájával a budapesti nemzetféltő rám talál, s mint utolsó brassói magyart megörökít. Elrettentő példa gyanánt azok számára az anyaországiak számára, akik nem akarnak kellőképpen sokasodni...
Háromgyerekes családapaként jól esett meghallgatnom a politikai karrierjük érdekében családról, utódról lemondó demográfiai szakemberek biztatását, hogy feltétlenül lassítani kell a magyarság fogyását. Megbizonyosodhatom, hogy aki szakértőként munkát vállal egy szórványbizottságban – joga van rá, mert nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyította elhivatottságát –, azt azoknak a párt(hon)lapja kezdi ki, akik meghívták a bizottságba. Mert ugye, úgy van az jól, hogy ne bízhassa el magát, őt nem a maga hitelességéért, hanem a mások hitelesítéséért választották be a csapatba, amelynek feltett szándéka a szórványból élni. Nem a szórványért.
Lehet, hogy igazságtalan vagyok, tisztelt uraim, de úgy tűnik, hogy divatba jön a szórvány a pályázatok kiíróinál, s a pályázók fényképezőgépeket vásárolhatnak maguknak, hogy lefotózzák az utolsó magyart, laptopokat, hogy megkönnyeztető power pointos prezentációkat mutathassanak be a zárványról, újabb szimpóziumokat szervezhetnek – mert tanácskozásnak aligha nevezhető az, amikor a tömbből érkező szakértők megmondják a tutit.
Erdélyben néhány hiteles ember van csak, akinek joga a szórványról beszélni, mert ismeri az elszigeteltségben élők élethelyzetét, minőségét, sorsát. Köztük van Szegedi László esperes, Winkler Gyula, Vetési László, Kallós Zoltán, Balázs Bécsi Attila. És ugyanakkor sokan vannak Erdélyben, Magyarországon, akiknek nem üresjáratú politikai nyilatkozatokat kellene intézniük a szórványról, a szórványhoz, hanem meghallgatniuk azokat a lelkészeket, pedagógusokat, családapákat és családanyákat, fiatalokat, akiknek hétköznapjai a szórványban telnek.
Megtudhatnák, hogy nem (csak) zajos ünnepnapokra, hanem alkotó hétköznapokra van szükség – ahogyan Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke is mondta. Támogatásra az értelmiséginek, hogy a szórványban maradhasson, ahol olyan élményekkel és érzelmekkel lesz gazdagabb, amilyeneket a tömbben nem tapasztalhat meg. Támogatásra az iskoláknak, bentlakásra, sportpályára, multimédiás könyvtárra.
Ha a szórvány tetemén lakmározni kívánók sasszemeket nyitnának, rájönnének, hogy a világ megváltozott. A globalizációs folyamatok közepette modernizációs együttműködésre, nem pedig az elzárkózásra igyekeznek berendezkedni az etnikai és társadalmi csoportok. Mert, mint a szegedi dr. Besenyi Sándor írja: nincs kék lagúna, nincs többé szigetlét, nincs zárványlét, nincs történelmi elszigetelődési, elzárkózási kényszer. A globalizáció feltöri a zárványokat, a korszerű kommunikációs eszközök hatékonyan rombolják le az elszigetelődés falait, zúzzák szét a nemzeti és provinciális fogyasztási szerkezetet.
Abban igazuk volt a tucatnyi szórványkonferencia előadóinak, hogy szükség van a zárványkérdések tisztázására, a szórvány kutatására, a nagyvárosi szórványok bekapcsolására a modernizációs folyamatokba. Legalább másfél évtizedet késett ez a felismerés, amely csak akkor született meg, amikor a tömb peremének töredezése kiviláglott. De természetesen jobb később, mint soha!
Ha a jövő évi szórványnapokon ennek a kutatásnak a hasznosítható eredményeit hallhatjuk az üres biztatások helyett, már előbbre léptünk.
Addig szerencsére zavartalanul élhetjük hétköznapjainkat a szórványban. Mert magunknak köszönhetően jó a szórványban élni hétköznapokon és ünnepnapokon.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. november 17.
Diaszpóra Tanács - Semjén: év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma
Év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is megtörténik - mondta Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki alakuló ülésén, a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kérelmek majdnem feléhez névváltoztatási kérelem is kapcsolódik.
Semjén Zsolt újólag megerősítette, nincs "A" és "B" kategóriájú állampolgár, s a még idén benyújtandó és elfogadandó választójogi törvényben lehetővé teszik, hogy a világon bárhol élő magyarnak szavazati joga legyen. Megjegyezte, ő azt szeretné, ha a határon túli magyaroknak lehetővé tennék a levélben történő voksolást.
Hangsúlyozta: a magyar állampolgárság egyúttal uniós állampolgárságot is jelent, minden korlátozás nélkül.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a most létrejött diaszpóra tanácsról kiemelte: eddig a nyugati magyarság szempontjai háttérbe szorultak, elsikkadtak, ezért is fontos, hogy külön megjelenhessenek, és az őket foglalkoztató kérdések ne legyenek alárendelve a Kárpát-medencei magyarság más típusú kihívásainak.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egységes nemzetben gondolkodnak, amely nemcsak az anyaországi, vagy a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az egyetemes magyarságot, a világ bármely pontján élő magyarokat jelenti. A magyar államnak az értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, és a magyar emberek életminősége megmaradjon - fogalmazott.
Hozzátette: a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás három pilléren nyugszik. Egyfelől a Friends of Hungary nevű kezdeményezésen, másfelől a Magyar Diaszpóra Tanácson és a nemzeti regiszteren, amely lehetővé teszi, hogy minden magyart elérjenek, éljenek bárhol a világon.
Kiemelte: igaz, hogy nyelvében él a nemzet, de az emigráció harmadik, negyedik, és sokadik generációjától már nehezen várható el, hogy az anyaországiakhoz hasonló szinten beszéljenek magyarul. Ugyanakkor őket sem akarják elveszíteni a magyar nemzetből - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért is érhető el két nyelven, magyarul és angolul a nemzeti regiszter.
Semjén Zsolt rámutatott: a regiszter megerősítheti identitásában azokat a magyarokat is, akik több száz, vagy ezer kilométerre élnek a legközelebbi magyar szervezettől, illetve miután a magyar nemzet világnemzet lett, ki kell használni ezt, hogy "nyomásgyakorlásra képes világmagyarságot építsünk fel". Az a cél, hogy a világ magyarságának összes szervezete rajta legyen a regiszteren, de nem csak azt szeretnék, ha a magyar állammal tartanának kapcsolatot, hanem, hogy egymással is kontaktust létesítsenek - jelezte.
A miniszterelnök-helyettes szólt a szerb restitúciós törvényről is, és leszögezte: a kollektív jogfosztást semmilyen formában nem tudjuk elfogadni, ez egy olyan ügy, amely felülír minden mást. Ha azt nem változtatják meg, és a magyarokat kollektív jogfosztással kirekesztik a kárpótlás és a vagyon-visszaszármaztatás lehetőségéből, akkor Magyarország kénytelen lesz vétót emelni a Szerbia tagjelölti státuszáról való szavazáson. Semjén Zsolt hozzátette: a tárgyalások során az látszik körvonalazódni, hogy a szabályozást meg fogják változtatni, s ha ez megtörténik, "lelkesen és boldogan meg fogjuk szavazni" Szerbia uniós csatlakozását.
Egy másik fundamentális tételként említette a Kárpát-medencében az autonómia "soha fel nem adását". A miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a szórványmagyarság esetében a kulturális autonómiáért harcolnak, míg a "tömbmagyarság" esetében a területi autonómiáért.
Világossá kell tenni, hogy a magyar megmaradás akkor lehetséges - például a Székelyföldön - ha területi autonómia van - szögezte le Semjén Zsolt, hozzátéve: minden párbeszédre készek, de "az autonómiához való ragaszkodásunkat soha nem adjuk fel", és minden politikai cselekedet ebbe az irányba mutat.
Ha más népeknek lehet területi autonómiája az unióban, akkor a magyarságnak is lehet, mert a magyar sem másodrendű nemzet - jelentette ki a kormányfő helyettese, akinek a szavait taps fogadta.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Bethlen Gábor Alap kuratóriumi elnöke jelezte: újdonság, hogy az alaphoz a diaszpórában élők is pályázhatnak. Mint kiemelte: támogatni kívánják a szétszóródott magyarság kezdeményezéseit is.
Beszámolt arról is, hogy a Friends of Hungary elnevezésű alapítványt a közelmúltban jegyezte be a bíróság. Az alapítvány - amelynek tagjai között van Oláh György Nobel-díjas tudós, Marton Éva operaénekes - célja, hogy megjelenítse, a magyarság milyen sokat adott a világörökségnek. Megjegyezte: tevékenységükkel a kormányt is szeretnék segíteni.
MTI2011. november 18.
Az utolsó emberig – könyvbemutató Nagyváradon
Zsúfolásig megtelt csütörtök délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme: ekkor mutatták be néhai Hary József szakaszparancsnok Az utolsó emberig – Isonzói jelentés című első világháborús visszaemlékezését. A kötet megrázó kordokumentációja az első világháborúnak. Néhai Hary József, a háborúban tisztként szolgáló, nagyváradi születésű királyi járásbíró visszaemlékezései nemcsak hiteles dokumentációkat, de megdöbbentő éleslátással, igazságérzettel bemutatott történelemformáló eseményeket is ismertetnek.
A könyvről a néhai járásbíró unokája, Zika Klára beszélt, és a rendezvényen jelen volt Hary József déd- és ükunokája is. Zika Klára megkapó őszinteséggel beszélt nagyapjáról, aki az isonzói harcmezőn a nagyváradi 37. gyalogezred 4. zászlóaljának volt a szakaszparancsnoka. A hallgatóság előtt afféle képzeletbeli időutazás során jelent meg Hary József életútja, az igazság szolgálatára felesküdött járásbíró emberi vívódásai az első világháború harcterein, ahol minden percben szembe kellett néznie a halállal, ahol az emberség szabályait semmibe véve gyilkolnia kellett.
Zika Klára elmondta, nagyon örül annak, hogy a váradi bemutatón sok fiatal is részt vett, ugyanis manapság az emberek, főleg az ifjak nagyon keveset tudnak az első világháborúról, azokról a történelmi tényekről, amelyek a későbbiekben meghatározták az egész magyar nemzet sorsát. Az isonzói front embert és emberséget próbáló eseményeit a nem kis írói tehetséggel megáldott Hary oly módon tudta naplójában feljegyezni, hogy ezek a gondolatok a ma emberével is szembesítik például azt a tényt, hogy a magyar katonák évszázadok óta idegen hatalmak érdekeiért kellett harcba vonuljanak, s ezrével haltak meg olyan hatalmi érdekekért, amelyekhez a magyar nemzetnek valójában semmi köze nem volt.
A Püski Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet megjelenése Hary családjának azért is nagyon fontos, mert ezen a módon az egykori szakaszvezető, járásbíró rehabilitálása mégis megtörtént. A volt kommunista korszakban ugyanis Hary folyamatos zaklatásoknak volt kitéve, s úgy is halt meg, hogy nem sikerült elérnie, hogy a magyarországi kommunista rezsim vezetői – akik többek között rendszerellenséggel vádolták – elismerjék, hogy királyi járásbíróként is a törvényt s az emberséget szolgálta. A csütörtöki eseményen többen is felszólaltak, így például Sárközi Zoltán váradi RMDSZ-es önkormányzati képviselő, aki maga is nagy kutatója az első világháború magyar s főleg Bihar megyei vonatkozásainak. Sárközi elismerően szólt Hary József visszaemlékezéseiről, s több érdekes részletet is elmondott az isonzói frontról, illetve azokról a kezdeményezésekről, amelyek segítségével méltó emléket állítottak az egykor harcolt magyar katonáknak.
A közönség soraiból is szót kértek néhányan, s megköszönték Zika Klárának és családjának, hogy elhozták Váradra is Hary József emlékiratait, ugyanis a jelen és a jövő nemzedékeinek is tudniuk kell azokról a magyar emberekről, akik halálmegvető bátorsággal bizonyították, hogy tartással lehetséges embernek maradni az embertelenségben is.
Szőke Mária
Reggeli Újság
Erdély.ma2011. november 18.
Európai tiltakozás (Strasbourgban a vásárhelyi orvosi ügye)
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén részt vevő EP-képviselők. Tőkés László kezdeményezésére a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke volt, aki ismertette: bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a román kari vezetés ezt sorozatosan megakadályozza.
Az Őshonos Kisebbségek Frakcióközi Munkacsoportjának ülésére Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta. Tőkés sajtóirodájának tegnapi közleménye szerint az EP alelnöke hangsúlyozta: Erdély elrománosítása ma is tart, és ez különösképpen az oktatási rendszerben tapasztalható. A MOGYE esete nem egyedi, ugyanis az önálló Bolyai Egyetem 1959-ben való megszüntetése és a magyar nyelvű oktatás visszafejlesztése több évtizedes gyakorlat. Ez az állami politika hozzájárult ahhoz, hogy Erdély lakosságának immár csak húsz százaléka magyar, és az asszimilációt okozó intézkedések jelenleg is zajlanak. Ezért szerinte az EU-nak nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell fellépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is. Gál Kinga fideszes magyar néppárti képviselő, a munkacsoport társelnöke a marosvásárhelyi ügyet nagyon komoly jogsértésnek minősítette. Brassai Attila, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, a MOGYE előadó tanára rámutatott: a hatvan évvel ezelőtt még színtiszta magyar intézményben mára a magyar kar beindítása sem lehetséges, annak ellenére, hogy erre az intézmény vezetőségét az új tanügyi törvény kötelezi.
Az Európai Szabad Szövetség frakció tagja, Francois Alfonsi korzikai képviselő azt kérdezte, hogy fordultak-e bírósághoz a magyar kar vezetői. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő azt hangsúlyozta, meg kell találni az egyensúlyt az önálló intézményépítést biztosító önrendelkezés és a decentralizáció között. Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát idézte, miszerint az oktatási minisztérium nem fogja engedélyezni egy, a törvénnyel ellentétes charta életbelépését. A bizottsági szakértőként jelen lévő Davyth Hicks arra kérdezett rá, hogy Románia, mint az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének aláírója, miért nem tartja be ennek előírásait. Surján László néppárti magyar képviselő azt emelte ki: továbbra is az európai fórumok elé kell tárni a diszkriminatív ügyeket. Válaszában Brassai Attila azt mondta, a bírósági út nagyon hosszú lenne, az egyetem sorsa viszont most dől el. Amennyiben nem indul be a magyar tagozat, a jelenleg üresen álló állásokra is az eddig gyakorolt nepotizmus szerint fognak román nyelvű tanárokat alkalmazni, az egyetem elrománosítása tehát még súlyosabb lehet. Zárszavában Gál Kinga a demokrácia és a jogállamiság fokmérőjének nevezte a MOGYE helyzetét, és azt hangsúlyozta, hogy az unió és az Európa Tanács szakértőinek továbbra is figyelemmel kell kísérniük a romániai jogsértéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. november 18.
Elszámoltathatja a magyar kormány a Mecénás Alapítványt
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)