udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7305 találat lapozás: 1-30 ... 3811-3840 | 3841-3870 | 3871-3900 ... 7291-7305 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2015. július 4.

A magyarság kisemmizése
Illúziók, ámítások
A második világháború után, amikor a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) még nem garantálja a magyar többségű Észak-Erdély Romániához csatolását, engedmények sora biztosítja a megmaradás intézményeinek működését. Az 1948-as tanügyi reformig – az óvodától az egyetemig – kiépül a magyar iskolahálózat.
1945-ben visszaállítják a betiltott dél-erdélyi magyar iskolákat. Brassóban és Kolozsváron magyar főtanfelügyelőségek létesülnek. 1945. május 28-án királyi rendelettel létrehozzák a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Az erdélyi magyar politikusok egy része – köztük Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke – hisz az ámításnak. Vannak olyanok is, akik nem táplálnak illúziókat. 1945/46 telén Márton Áron püspök figyelmeztet, hogy a magyar intézmények léte csak ideiglenes és kirakat jellegű. Idézzük szavait, melyet dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem lektorának mondott: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?”
Az iskolarendszer elsorvasztása
A Párizsi békeszerződés aláírása után Románia gyorsan számolja fel a magyar iskolarendszert. 1948-ban államosítja a magyar egyházak vagyonát. 2140 épület – iskola, kórház és más közösségi intézmény – mellett nagy kiterjedésű szántók és erdők kerülnek állami tulajdonba. Mivel e vagyon összértéke Románia egy évi jövedelmét teszi ki, ugyanakkor a román politika érdekelt a magyarság gazdasági és kulturális lehetőségeinek korlátozásában, a román kormányok mai napig halogatják, akadályozzák a magyar tulajdon maradéktalan visszaszolgáltatását. Mindezt teszik akkor, amikor ez alapfeltétele Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozásának.
1948-ban felszámolják a magyar tanfelügyelőségeket, szakiskolává minősítik az elméleti magyar iskolák egy részét. A közoktatási minisztériumban megszüntetik a nemzetiségekért felelős főosztályt. 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek vegyes tagozatúvá válnak. 1959-ben a Bolyait egyesítik a Babeş Tudományegyetemmel. 1948-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet önálló magyar főiskolaként kiválik a Bolyai Tudományegyetemből. 1962-ben anélkül, hogy a korábbi jogállását megváltoztatnák – szóbeli utasítással – kétnyelvűvé változtatják. Az intézmény rövid idő alatt román jellegű lesz, 1991-ben felveszi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet. Az 1945-ben alapított Bolyai Tudományegyetem 70. évfordulóján – amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jogelődje – már egy szót sem pazarolnak arra, hogy megemlítsék, ezek magyar tannyelvű egyetemek, amelyeket elrománosítottak. Az ünneplésen nem vesznek részt a magyar tanárok, tiltakozva a magyar tagozat elsorvasztása ellen.
Kérdéses a jogállamiság
A Batthyáneumot a katolikus egyház csak korlátozott jogkörrel veheti vissza. Újból államosítják a Református Székely Mikó Kollégiumot. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálja, miként adták vissza a magyar felekezeteknek az ingatlanokat. Szatmár megyében három település önkormányzatától kérnek adatokat a római katolikusoknak visszaszolgáltatott ingatlanokról. Egyetérthetünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterének Szatmárnémetiben elhangzott véleményével: a restitúció megkérdőjelezése veszélyezteti a romániai jogállamiságba vetett hitet.
Mivel az államnacionalizmus igyekszik kisemmizni magyar közösségünket, szükség lenne egy fehér könyvre, amely ismertetné azt a sötét kálváriát, ami a visszaadott ezer és az ennél nagyobb számban állami tulajdonban maradt magyar épületet érinti. Most két nagyhírű magyar intézményt – a gyulafehérvári Batthyáneum és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium – mutatunk be, melyek megjárták a román jogszolgáltatás útvesztőit, buktatóit.
Van is, nincs is Batthyáneum
A gyulafehérvári Batthyáneum – a hatalmas értékű könyvtár és tudományos gyűjtemény – visszaadása a római katolikus egyháznak nem egyszerű, mert a román állam igényt tart e magyar kulturális örökségre is. A visszaszolgáltatásra hosszú pereskedés után 1998-ban került sor. Úgy tűnt, győz a méltányosság, a jogállamiság. Azonban az ezredforduló után hatalomra jutó kormányok – a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására – bírósági úton lépnek fel a tulajdon visszaállítása ellen. A katolikus érsekség kénytelen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. E bíróság Romániát a tulajdonba való vissza­helyezés késleltetéséért 25 ezer euró kifizetésére utasítja. Mindezek ellenére a hatóságok továbbra is megalázzák az érsekséget. Az egyház képviselői csak minisztériumi engedéllyel léphetnek be saját tulajdonukba.
A Batthyáneum könyvtára nemcsak tudományos gyűjtemény, hanem összmagyar kultúrkincs is. A gyűjteményt 1798-ban Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi katolikus püspök, vallástörténész és heraldikus alapítja. A könyvtár 60 ezer kötetet őriz, köztük 927 kötetnyi kéziratot és kódexet. Az ősnyomtatványok száma 565, a legértékesebb a Codex Aureus, amelyet 812-ben írtak aranybetűkkel a lorschsi bencés apátságban. Itt marad fenn az egyik korai magyar nyelvemlékünk, a Gyulafehérvári sorok (1310–1320). Itt található a legrégebbi kéziratos protestáns énekeskönyv eredetije, a Döbrentei-kódex és a Batthyány-kódex is. Példaként említem, hogy a Codex Aureus értéke egymagában 25 millió dollár.
Székely Mikó Kollégium
Le kell írnunk újból és újból: Románia 2014 novemberében másodszor is államosítja a Székely Mikó Kollégiumot. A sepsiszentgyörgyi református iskola alapítását a Rikán-belőli Református Egyházmegye határozza el 1857-ben. Az oktatás a református vártemplom kaputornyában kialakított osztálytermekben indul. 1858-ban az Egyházi Főtanács javaslatára megszervezik azt a IV. elemi osztályt, amelynek tanulói 1859-ben az új gimnázium első osztályába iratkoznak. Ekkortól számítják a Mikó alapítását Székely Tanoda néven. Az iskola az 1863/64-es tanévben költözik a mai telkére. A hatalmas épületegyüttes kialakítása, felszerelése több mint 30 évig tart. A főtéri szárny 1870 és 76 között épül Zofalh Gusztáv tervei alapján, melynek költségeit gr. Mikó Imre vállalja. Az egyháznak az iskolaépítésre több mint 2500 személy ajánl fel pénzt, több százan pedig építőanyagot. Sepsiszentgyörgy városa telket ajándékoz és alapítványt hoz létre.
Gróf Mikó Imre 1876-os 60 ezer forintos adományából fejlesztik az iskolát főgimnáziummá. Nem véletlen tehát, hogy az iskola felveszi a Székely Mikó Tanoda nevet. A város elöljáróságának ötleteként, a három alapító – a református egyház, a székely nép és Mikó Imre – tiszteletére 1881 után honosodik meg az Ev. Ref. Székely Mikó Tanoda megnevezés (is). A déli épületszárny a budapesti főépítész, Alpár Ignác tervei alapján épül. Átadására 1893-ban kerül sor. Ez idő tájt jogosan beszélhetünk a Mikó Kollégiumról úgy, mint a hét erdélyi református középiskola egyikéről. Kitűnően felszerelt református kollégium, melyben szakképzett tanárok, könyvtár, szertárak és konviktus áll a diákok rendelkezésére.
A román uralom idején
1918. november derekán kezdődik Erdély megszállása, melyet a szégyenteljes Trianoni diktátum (1920) szentesít. Kelet-Magyarország területe – a történelmi Erdély, Partium és Bánság – fölötti román uralom végleges marad. A Mikó állami támogatás hiányában csak saját anyagi erejére és a székelység közadakozására számíthat, mert Románia az iskola működését nem támogatja, csak eltűri. Ezért furcsa, hogy most a magyar iskolát saját tulajdonának tekinti. A magyar oktatás erősítésére fogadta be a Mikó épületeibe Csutak Vilmos igazgató az Elemi Iskolát, a Polgári Leány- és Fiúiskolát. Amikor 1940. november 7-én a földrengés tönkreteszi az épületet, az oktatás a Tanítóképző épületébe szorul, majd 1944 decemberétől a kijavított épületben folytatódik. Az iskola megnevezése sűrűn változik, a társadalmi-politikai átalakulások tükreként. Az 1944/45-ös tanévben a Magyar Tannyelvű Líceum, majd az államosításig Református Székely Mikó Kollégium nevet viseli. A Székely Mikó Kollégium épületét az 1948/176-os dekrétummal államosítják. 1948-ban felveszi a Magyar Fiúlíceum nevet, majd sorban X Osztályos Fiú Középiskola, 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola, 1-es számú Középiskola, 1-es számú Líceum, 1-es számú Reál-Humán Líceum és végül Matematika–Fizika Líceum. 1989-ben visszanyeri a Székely Mikó Kollégium nevet. 1993-ban önálló tagozataként beindul a református oktatás, majd 1996-tól önálló intézmény, s felveszi a Református Kollégium nevet. Hosszú perek után 2000 decemberében visszakerül az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Azonban a perek újrakezdődnek, a Mikót 2014. november 26-án újraállamosítják.
Veszélyben az iskola
A Mikó Háromszék legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Amíg Sepsiszentgyörgy magyar többségű és magyar vezetésű, a kollégium magyar tannyelvűsége nem forog veszélyben. Azonban, ha a régiósítást a román nacionalista elit terve szerint valósítják meg, és Székelyföldet beolvasztják a Középrégióba, amelyben a magyar számarány 30 százalék alá csökken, a székelység beleszólása saját intézményeinek vezetésébe formális lesz. A Mikó sorsáról idegenek fognak dönteni, felgyorsul a románosítás, a betelepítés, megváltozik a város etnikai összetétele. Hosszabb távon a Mikó fennmaradásának garanciája csak az lehet, ha visszakerül a református egyház birtokába.
Küzdeni a közösségi jogokért
A Mikó visszaállamosítása nagy veszteség, akárcsak a többi ezernyi ingatlan, amelyet Románia bitorol. A magyarság kisemmizése egyértelmű, ki van szolgáltatva a hatalom kényének-kedvének. Ideje felébredni! A békés tiltakozás fegyverével, de hatalmas tömegdemonstrációk során kell elmondani a világnak, hogy a másodrangú, megtűrt állampolgári státust nem fogadjuk el. Minket kollektív jogok illetnek meg. Ezért követeljük a helyi, a kulturális és a területi autonómiát. Elsőként elvárjuk a magyar iskolarendszer azonnali és teljes visszaállítását. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítását. Egy olyan ország, mint Románia, amely arcátlan módon a kisebbségi kérdés modellértékű megvalósításával kérkedik, követhetné a finn modellt. Ott ahhoz, hogy a finn és a svéd nyelv hivatalos legyen, egyetlen feltételt szabnak: a kisebbségi számarány érje el nyolc százalékot. A nyelvismeret elsajátítását anyagilag is lehetne támogatni. Európában erre van példa! Jogainkról nem mondhatunk le, mert Erdély területén csak így lehet jövőnk!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 4.

Magyarságunk szellemvédői
Budapesten egy szemműtét után lábadozva épp befejeztem Kocz­ka György 1956 novemberi-decemberi, 1957 januári-februári törvényszéki kihallgatási jegyzőkönyveinek magyar nyelvre fordítását, amikor a Háromszék és a Krónika napilapban olvastam, hogy 76 éves korában, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.
Egyike volt azoknak, akiket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ürügyén a romániai magyarság ellen indított retorzió nyomán 1956. november 18-án letartóztattak, s a mellényszabóból hadbíró őrnaggyá avanzsált Macskási Pál elnökletével 1957. március 2-án három év börtönbüntetésre ítéltek. Többször is megvitattuk: a Securitate által megfogalmazott prekoncepció alapján összeállított periratot, kihallgatási jegyzőkönyveket minden esetben a legalaposabb forráskritikával kell kezelni. Sajnos, már nem tudom átadni Koczka Györgynek a bukaresti levéltárban nemrég megtalált, fénymásolt négy vaskos kötetből álló megfigyelési és követési dossziéja dokumentumait, amelyek nemcsak az életút, az életmű, hanem a temesvári magyarság huszadik századi mindennapjainak döbbenetes látleletei. A több tízezer oldalas periratok, a hírhedt „szekus-dossziék” több éve tartó áttanulmányozása, fordítása, lábjegyzetelése minden kétséget kizáróan bizonyítja: a legfelsőbb román párt- és államvezetés 1956 őszén stratégiai célként fogalmazta meg a Bolyai Tudományegyetem – mint „nacionalista, irredenta fészek” – felszámolását, bedarálását. Mindezt egyetemi hallgatók, tanárok, családtagok bebörtönzése, meghurcolása, ellehetetlenítése, egyetemről való kizárása, életének derékba törése révén! Valójában a romániai magyarság értelmiségi képzésének legfontosabb központját állították hadbíróság elé. A levéltári dokumentumokból az is kiderül: „egy füst alatt” a kizárólag magyar nyelvű marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet fokozatos felszámolását, elrománosítását is eldöntötték.
Koczka Györggyel nem voltunk barátok! Közel másfél évtizeden át mindketten a bukaresti magyar tévéadás belső munkatársai voltunk. A Krónikában volt egy éles vitánk Fazekas János megítélése kapcsán. Mint minden vitában, ezúttal is mindkettőnknek igaza volt.
Koczka Györgynek abban: Fazekas Jánosnak meghatározó szerepe volt a Bolyai 1956 novemberében letartóztatott négy diákjának meghurcolásában, elítélésében! Később a Trabantok kiutalásában „jeleskedő” miniszter, az RKP KB egyik titkára, a „meggyőzés, a marxista-leninista útra való terelés nemes szándékával” a börtönben is felkereste a négy letartóztatott, megrémült diákot, Koczka Györgynek orra alá dugva a „munkásöklöt”, és megkérdezte: „Tudod, mi az osztályharc? Tudod az anyád p....ját!” Így „védelmezte” a letartóztatottakat, a börtön kapujában álló sorsosait az önmagát a romániai magyarság megmentőjeként „definiáló” kommunista politikus.
E sorok írójának abban volt igaza: mindezek ellenére a történésznek igenis, szóba kellett állnia Fazekas Jánossal! A beszélgetés elodázása miatt eddig nem derült ki: a magyar forradalom kirobbanása idején, 1956 október végén, a Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár – a hivatalos román párt- és kormányküldöttség vezetőjeként – forródróton arról tájékoztatta Fazekas Jánost, a Magyar Autonóm Tartomány 1956. október 24-én déli 13 órakor teljhatalommal felruházott „biztosát”, akit a hadsereg, a milícia, a Securitate, minden elnyomó szerv parancsnokává is kineveztek! –: mintegy ezer vezető székelyföldi magyar értelmiségit kell letartóztatni! Fazekas János azt állítja: megakadályozta a tömeges letartóztatást. Ezt a vallomását Sütő András Kossuth- és Herder-díjas írónak is megismételte. Megígértem Koczka Györgynek: mindent megteszek az állítást bizonyító vagy cáfoló dokumentum megtalálásáért!
Drága Gyuri! Sajátos, megkésett siratómban az elmaradt dialógust folytatom! Ezt is immár az égi magasságban közölhetem a változatlanul közöttünk lévő éneddel: kezemben a Gheorghe Gheorghiu-Dej által széljegyzetekkel ellátott dokumentum, amely igazolja, hogy a Bolyai Tudományegyetem felszámolása a legfelsőbb pártvezetés szintjén dőlt el! A letartóztatásotok után Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár Leonte Răutu és Fazekas János vezetésével 1956. november 23-a és 26-a között népes pártküldöttséget zúdított a Bolyai Tudományegyetemre, hogy „kifejezetten a magyar értelmiségiekkel és az egyetem hallgatóival foglalkozzanak”. A legfelsőbb pártvezetés azonnal felismerte: a Várhegyi István III. éves történész hallgató által összeállított Határozati javaslat valójában a második világháborút követő első egyetemi reformtervezet!
Leonte Răutu és Fazekas János az 1956. december 5-én véglegesített Jegyzékükben azt írták: „a Határozati javaslat szerzői közül négyen letartóztatásban vannak. (…) Előnyünkre szolgált, hogy elsősorban politikailag izoláltuk ezeket a hallgatókat, valamint hogy kizártuk őket az egyetemről. Ezek után kell következnie elkülönítésüknek” (azaz: a bebörtönzés! – T. Z.)”. „(…) Hozzá kell tennünk, hogy a Securitate szervei kapcsolataikat illetően nagyon gyengék voltak a Bolyai Egyetemen, s teljességgel elégtelenül tájékoztattak a dolgok ottani állása felől. A Securitate vezetésében egyetlen elvtárs sincs, aki ismerné a kolozsvári magyar lakosság problémáit.” A jegyzéket olvasva Gheorghe Gheor­ghiu-Dej – élet és halál uraként – hol felháborodott, hol irányelveket fogalmazott meg azzal kapcsolatosan, hogy a „négyek bandáját” – ahogyan Benneteket a kihallgató tisztek, a pártaktivisták, a Katonai Törvényszék bírái aposztrofáltak – először ki kellett volna zárni az ország összes egyeteméről, utána letartóztatni, majd példásan elítélni! Miközben e nekrológot írom, kibomlik előttem a romániai magyarság egyik legdrámaibb korszakának halálos ítéletekkel, kivégzésekkel, súlyos börtönbüntetésekkel „tarkított” sok-sok epizódja. Ki kell végre mondani: az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal – Illyés Gyulával szólva: „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyával” – való együttérzésért a romániai magyarság (számarányához viszonyítva) nagyobb áldozatot hozott, mint az anyaországi magyarság! E megtorlássorozat „nyitányát”, drága Koczka Gyuri, a Ti letartóztatásotok, gyorsított eljárással való elítélésetek jelentette!
A Román Televízió magyar adásának 45. évfordulóján, 2014 novemberében a Sepsiszentgyörgyön tartott ünnepségen találkoztunk utoljára. A Rád jellemző nemes eleganciával jelentél meg a nagybetűs Publikum, a Tévénézők előtt. Amikor kezet fogtunk, fogaid között szűrve csak annyit jegyeztél meg: „Nagyon ramatyul érzem magam!” Néhány perc múlva, amikor Boros Zoltán, az 1989 decembere utáni főszerkesztő a közvetlen beszélgetések ringjébe invitált, már nyoma sem volt a „ramaty állapot”-nak. Az 1990-es évek rámenős, a „hivatalok packázásait” vitriolos gúnnyal kipellengérező fiatal szerkesztő szólalt meg, és fényűző részletességgel taglaltad: 1990. március 20-a, Európa és a rendszerváltást követő Románia kollektív emlékezetében túlságosan leegyszerűsítve „marosvásárhelyi interetnikus konfliktus”-ként emlegetett, négy magyar és két román áldozatot követelő véres összetűzés után hogyan sikerült a marosvásárhelyi kórházban a vatrás őrök hazafias éberségét kijátszani és megszólaltatni Mihail Cofart, aki a hivatalos román magyarázkodást meghazudtolva megvallotta: Libánfalván a pópa jelentette be, hogy amikor a harangokat félreverik, Marosvásárhelyre kell menni, megleckéztetni a magyarokat!
Igen, vérbeli újságíró, tévériporter voltál, kedves Koczka Gyuri! Most, amikor elindultál a „végzetes úton” az örökkévalóságba, mi mást tehetnék: tilalmat nem tisztelve, tabut nem ismerve írom a Bolyai Tudományegyetem ezeroldalasra tervezett kötetét. Csak így állíthatok méltó emléket mindazoknak – elsősorban Nektek –, akik az életük árán is védelmezték a romániai magyarság legfontosabb szellemi központját.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 4.

Atyha felett az ég
Látszólag csupán galériaavatással egybekötött kiállításmegnyitó. De a hely különlegessége meg a kezdeményezés egyedisége példamutató. Bár nem úttörő a jelenség, hiszen a saját házát-birtokát művészteleppé, alkotótáborrá vagy állandó kiállítótérré átalakító képzőművész számtalan akad a nagyvilágban, olyan céllal azonban, mint Vinczeffy László tette, már nem sokan.
Ő ugyanis nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint hogy szülőfaluját, a szép és szomorú Atyhát megmentse a kihalástól. Mégpedig úgy, hogy a sóvidéki kis falucskát megjelenítse a képzőművészet színterén azzal a hittel: az a kis pontocska, amit most felrajzolt ama képzeletbeli térképre, egyre jelentősebbé, egyre fontosabbá válik majd. Ha másért nem is, a vidám szoborparkért és a Kakasülő Galériáért Atyha bekerüljön a turizmus körforgásába, és ezáltal az élhető élet reménye visszatérjen a faluba.
A galéria
A Kakasülő Galériában június 28-tól kiállított alkotások között van egy festmény: Somogyi Győző alföldi festőművész Atyha című akriljén a vidám színek uralkodnak, piros kerítés, sárga háztető, mályvaszín utca, és a kép tele élettel, tyúkok a kerítésen, libák az út mentén, egy emberi alak kontűrje is. És két gólya kering a világoskék égen, fészket raknának – nem a régit felújítani jöttek vissza, hanem új életet kezdeni. Valahogy így tért haza Vinczeffy László is, szülőfalujában bennvalót vásárolt, a rajta álló házat felújította, nem is akárhogyan, hanem a helyi építkezési hagyományokhoz hűen, a kertet felélesztette, a menthetetlenül elöregedett gyümölcsfák helyébe fiatal csemetéket ültetett és meg is töltötte élettel, sajátos módon: színes, játékos formájú nonfiguratív szobraival népesítette be. S bár a gazdaember új élet kezdetén elsőként a gazdasági épületet húzza fel, hiszen állatainak a menedéket, szerszámainak a biztos helyet fontosabbnak tartja, mint saját feje felett a tetőt, Vinczeffy László fordított sorrendben dolgozott. A csűrt hagyta utoljára, mert az koronáján a legszebb ékszer. A Firtos alatti kis hegyi falu építkezési szokásai a helyhez alkalmazottak, így az istállónak, csűrnek és szekérbeállónak épített gazdasági épület sem a Háromszéken szokásos méretű, annak csupán kicsinyített változata. A régi épületet Vinczeffy László eredeti állapotában hagyta, az új rendeltetéséhez legszükségesebb átalakításokat végezte el mindössze: az egykori szénapadlásra egyetlen hatalmas rönkből faragott lépcső vezet, még fennebb, a szekérbeálló feletti lepadolt részbe – a kakasülőre – újabb néhány lépcsőfok. Ennyi csupán a kiállítófelület, mégis tágas. Ezt a rendhagyó teret lakják be a Vinczeffy által felkért művészek alkotásai, és itt jól megfér egymás mellett grafika és bronzszobor, olajfestmény és hologram, objekt és gipszplakett, fametszet és szénrajz. Hiszen a kiállítók összeválogatásában Vinczeffyt csupán egyetlen elv vezérelte: hogy az alkotásaikat bemutató művészek – életművel a hátuk mögött vagy még pályájuk kezdetén – mindannyian kísérletező kedvűek, az újításoktól soha vissza nem rettenők legyenek. És Budapesttől Szovátáig minden művész válaszolt a felkérésre, akik már a világ legnevesebb galériáiban állítottak ki, azok is. Mert megértették Vinczeffy László szándékát, és akkortól már nem az volt a fontos számukra, hogy egy isten háta mögötti, kihalófélben levő falucska talán senki által nem látogatott csűrjébe kerül munkájuk, hanem a cél, melyhez társul szegődhettek.
Az esemény
Atyhán annyi autó, mint múlt vasárnap, egyszerre még sosem volt. A Vinczeffy-porta előtt kiszélesedő tér kevésnek bizonyult a parkoláshoz, a környező szűk kis utcák mindenike még keskenyebbé vált a fél kerékkel az árokban megállított autók miatt. Pedig nem csapott nagy hírverést a galériaavató kiállításnak a házigazda, nem mondták be a rádiók, nem írták meg az újságok, csupán szájról szájra terjedt a hír. És Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyig, Kolozsvártól Székelyudvarhelyig felkerekedett a művészetpártoló közönség, hogy Atyhán a 101-es számú házat felkeresse. És Erdély bármely tájáról igyekezett Atyha felé az utas, mind az eget kémlelte. De valaki, ott fenn, a kiállító művészekhez hasonlóan, megértette Vinczeffy szándékát, és kicsit arrébb tolta a felhőket. A kiállításmegnyitót Vinczeffy Stefánia két éneke foglalta keretbe, közben hangzottak el a köszöntők. Vágási Albert, Korond menedzsere bizakodását fejezte ki, hogy Vinczeffy László kezdeményezésének köszönhetően újra pezsgő élettel telhet meg az elnéptelenedő falu, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kijelentette, arra a napra – június 28-ra – Atyha az erdélyi képzőművészet fővárosává vált, azt az üzenetet sugallva, hogy mi, magyarok, együvé tartozunk, éljünk bárhol is a világban. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a kiállítás fővédnöke üzenetét is közvetítve kiemelte, ki kell tartanunk nemzetünk hite mellett, hogy a magyarságnak ne csak dicső múltja, hanem jövője is legyen, Vinczeffy László kezdeményezését pedig követendő példának nevezte arra, hogyan lehet ott is reményt nyújtani, ahol a falu vezetése sem hitte, hogy van jövő. Nagy Miklós Kund művészeti író a kiállítást értékelve azt mondta, bár a tárlat látszatra eklektikus, hiszen a kiállított alkotások különböző műfajokat, stílusirányzatokat képviselnek, mégis egységes a minőséget illetően. Vinczeffy László a kiállítás létrejöttének körülményeit ismertette, hangsúlyozva, egyetlen felkért művész sem utasította vissza, bár ketten közülük – Kubinyi Anna textilművész és Kusztos Endre festőművész – már nem érhették meg a Kakasülő Galéria avatását. „De boldogok ők, ott fenn, mert jól sikerült ez a nap, és én is boldog vagyok, a mennyországba szállnék, ha tudnék” – mondta. Atyha felett az ég érzékelhetően kitisztult.
A folytatás
Az atyhai Vinczeffy-birtokon nem ez az első képzőművészeti rendezvény, Röpkiállítás címmel 2013-ban szervezett már kisebb méretűt. Úgy látszik, hogy öregségemre költözött belém a nagy energia, válaszolta arra a kérdésemre, hogy korábban, még a Gyárfás Jenő Galéria munkatársaként miért nem szervezett az atyhaihoz hasonló tárlatot.
– Három éve nyugdíjas vagyok, most jött el az idő, hogy kiállítást szervezzek, olyant, mely a falunak hírnevet hozzon. Mert egyetlen, még akár halálra ítélt faluról sem szabad lemondani, és ezt példának is szánom arra, hogy ilyen kis falvakban is lehet nagy dolgokat csinálni. De nekem az is ambícióm volt, hogy bebizonyítsam, nem csak városon történhetnek jelentős események, egy képzőművészeti rendezvényt meg lehet oldani egy falucskában is, ha rendesen megszervezed.
– A megnyitóbeszédekben többen is kifejezték reményüket, hogy egyik megvalósítás vonzhatja a másikat. Nem tartasz attól, hogy esetleg kirakatfaluvá válhat Atyha?
– Inkább attól félek, hogyha én innen eltűnök, akkor itt ismét nagy csend fog uralkodni. Azt sem tudom, mi lesz a kertbeli alkotásokkal. De csinálom tovább, mert kell bízni és előre kell nézni. Lehet, hogy valamikor lesz majd Szovátának egy képzőművészeti központja, amelynek része lesz Atyha is, erről már beszélgettünk. Az a lényeg, hogy ezt a képzőművészeti gócot is be kéne vonni a turizmus forgatagába, hogy ne csak Parajdra s Korondra menjenek látogatók. Nem mindenkit érdekel a képzőművészet, ez biztos, de ha egy csoportban van egy-két ember, aki fogékony, az boldogan veszi tudomásul, hogy itt mi történt.
– Lesz-e folytatása a Kakasülő Galéria kiállításának? – Minden évben új tárlatot szeretnék itt bemutatni. Úgy képzelem el, hogy a következő esztendő csendesebb év lesz, úgy értve, hogy csak pár képzőművész állít ki, de több művet, aztán ismét több művész szerepeljen kevesebb alkotással. Ez még a jövő titka, de míg egészségem van és bírom magam, addig minden évben egy megnyitót akarok. És a kettő között, mert ez lejár egy hónap múlva, majd felhozom pár munkámat s azokat kiállítom, hogyha valaki erre jár, a galéria ne álljon üresen. Az én birodalmamba jön be, megkapja kinn a szobrokat s benn képeket, grafikákat.
Csorgó A június 28-án az atyhai Kakasülő Galériában megnyílt, tíz magyarországi, tizenhét székelyföldi képzőművész egy-egy alkotásából létrejött tárlatnak a Csorgó nevet adta a szervező Vinczeffy László. „Közös kiállításunk címét az Atyhában és határában sokfelé felfakadó éltető, tiszta forrásvíz ihlette, de a Csorgó cím egyben metafora is. A csorgó vize, amely az itató felé tart, a művészt és alkotását jelenti. A vályú, amely felfogja és meggyűjti a vizet, maga a Galé­ria szeretne lenni. Remélem, hogy ebben a metaforapárban a műnek is ugyanolyan fontos szerepe lesz, mint a víznek: az embert szolgálja” – írja Vinczeffy a kiállítást kísérő katalógusban.
Van egy másik megközelítése a csorgó-vályú párosnak. A lefolyó nedű, amikor érintkezésbe lép a gyűjtőedényben levő víz felületével, önmaga körül egyre terjedő hullámokat képez. Úgy legyen, hogy a Vinczeffy László által keltett hullám minél messzebb elérjen.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 4.

Bukarestben járt a NATO főtitkára
Csütörtökön a román fővárosba látogatott Jens Stoltenberg. A NATO-főtitkár Klaus Johannis elnökkel, Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnökkel és Mircea Dusa védelmi miniszterrel találkozott. Az elnökkel folytatott eszmecserét követő nyilatkozatában megdicsérte Romániát, amiért az az elmúlt évek megszorító intézkedései dacára úgy határozott, hogy növeli katonai kiadásait. Mint mondta, Romániát példaként emlegeti e tekintetben az észak-atlanti szövetség többi tagállama előtt, amelyek még nem döntöttek katonai kiadásaik növeléséről.
Stoltenberg meglátogatta azt a Bukarestben létrehozott és működésbe helyezett vezénylési központot, amely a gyorsreagálású NATO-erőket szolgálja. A főtitkár elmondta, hogy ez a vezénylési központ nem katonai bázis, hanem kisebb székház, amelyben mintegy negyven alkalmazott dolgozik. Ennek a központnak kulcsszerepe lesz a hadgyakorlatok tervezésében, valamint az esetleges katonai kapacitások növelésének támogatásában – magyarázta a főtitkár.
Emlékeztetett, hogy Románián kívül Bulgáriában, Lengyelországban, Észtországban, Lettországban és Litvániában létesítenek hasonló vezénylési központokat, amelyek célja a NATO keleti határának vé-delme.
Hangsúlyozta, a gyorsreagálású erők létszámát a NATO 40 ezer katonára növelte, ami a legmagasabb létszám a hidegháború óta. Nyomatékosította, hogy a NATO szavatolja tagállamai biztonságát. Kiemelte: a NATO nem keresi a konfrontációt senkivel, de megtesz mindent azért, hogy megvédje tagállamait a keletről és délről érkező fenyegetésekkel szemben.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. július 4.

Életmű és ékszerdoboz
Marosvásárhelyi díjazottak Kisvárdán
Nemrég került sor az összmagyar színházi élet egyik legrangosabb eseményére, a kisvárdai fesztiválra. Idén a huszonhetedik alkalommal tartották meg az észak-szabolcsi városban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a Kárpát- medence magyar teátrumai mutatták be előadásaik legjavát.
Mint azt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tudatta közleményében, a társulat az Albu István rendezésében színre vitt színpadi adaptációval, Dosztojevszkij – Richard Crane Karamazovok című darabjával, valamint Pierre Beaumarchais Keresztes Attila által rendezett Figaro című vígjátékával szerepelt a fesztiválon. A Spolarics Andrea (Jászai Mari-díjas színművész), Árkosi Árpád (Jászai Mari-díjas rendező) és Balogh Tibor dramaturg, kritikus összetételű szakmai zsűri döntése nyomán számos díjat osztottak ki. Ezek közül, a szervezők megfogalmazása szerint, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és Figaro című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításaiért Galló Ernő színművész kapta. Szintén az idei Kisvárdai Színházi Fesztiválon kapott életműdíjat Dobre Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező, aki pályafutása során számos marosvásárhelyi előadásban volt alkotótárs. B. Fülöp Erzsébet, a Tompa Miklós Társulat színésznője pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításáért érdemelte ki a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját.
Kérdéseinkre – Hogy érzi, mit díjaztak leginkább alakításában, illetve milyen érzés az egyik legrangosabb magyar színházi szemle díjazottjának lenni? – B. Fülöp Erzsébet elmondta: az oklevélen az áll, "kimagasló színészi játékáért". – Úgy érzem, hogy a Barabás Olga rendezővel folytatott közös munka meghozta gyümölcsét, az Antosa című előadás számomra a kötöttségről és a szabadságról szól. Megvannak a produkció kötött pontjai, de ezek között teljes szabadságot kaptam, ezért mindegyik előadás kicsit más, mint az előző, olyan improvizációk születnek, amelyeket nem lehet előre kiszámítani. Ez engem is mindig meglep. Kisvárdán is ez a fajta szabadság érvényesült – ott nagyobb térben játszottunk, mint idehaza, és emiatt jobban át kellett hidalni a játékteret, a széksorokat. Mindemellett nagyon szeretem ezt az előadást, mindig jókedvvel játszom. Csak azt sajnálom, hogy azok a kollégáim, akik az Antosában szerepelnek – Sebestyén Aba és Péter Hilda – nem kaptak díjat. Én minden egyes alkalommal rájuk csodálkozom, mindig új árnyalatokat, új szabadságot csempésznek az előadásba.
Ami a díjat illeti, örvendek a visszajelzésnek, de kicsit úgy vagyok vele, mint az öreg király a mesében – az egyik szemem örvendezik, a másik sír. Boldog vagyok, hogy értékelik a munkámat, de még boldogabb lennék, ha a többieket is díjazták volna. Ugyanakkor nagy köszönettel tartozom Barabás Olgának, mert folyamatosan rám épít szerepeket, nekem talál ki karaktereket. Már jelekből is értjük egymást. Mindig különleges szerepekben léphetek színpadra, és az Antosa esetében csak az olvasópróbán olvashattam el először a szöveget. Béke és öröm szállt meg, hogy milyen nagyszerű dolog lesz ezt a fantasztikus karaktert eljátszani! Úgy tűnik, ezt a lelkesedésemet a zsűri is értékelte. Ünnep, amikor erre a szerepre készülök, az előadás pedig a kisvárdai kritikusok megfogalmazása szerint "kis ékszerdoboz".
Galló Ernő szerint a díj nem csak neki, hanem az összes kollégának szól.
– Nem született volna ilyen jó előadás egyik esetben sem, ha nincsenek olyan partnereim, mint például a Karamazovok esetében Bokor Barna, László Csaba és Bányai Kelemen Barna. Nagyon jól egymásra hangolódtunk, és a Figaróban is öröm volt a többiekkel együtt játszani, együtt lélegezni a színpadon. Jólesik, ha az ember buksiját a szakma megsimogatja, ha érdemeit elismeri, ha visszajelez, hogy a helyes úton halad, de ez – hiába közhely – felelősséggel is jár. Továbbra sem szabad lazítani, a színházat és színjátszást komolyan kell gondolni. Nem lehet elszállni, hiszen az élet megy tovább.
Dobre-Kóthay Judit hozzátette: nagyon megtisztelő számára, hogy életműdíjjal ismerték el eddigi tevékenységét, de ez egy kicsit olyan is, mintha lezárult volna egy ciklus.
– Annak idején, amikor kiosztották a látványtervekért járó díjakat, én voltam az első, aki megkapta Molière Nők iskolája című, a sepsiszentgyörgyi színház által színre vitt, Kövesdy István rendezte előadás díszletéért. Azóta eltelt pár év. Most is meglepetés volt, amikor felhívtak, és közölték, hogy életműdíjat kapok. Ez persze nem azt jelenti, hogy elmegyek nyugdíjba, mégis jólesik arra gondolni, hogy vannak, akik követik a munkámat, és elismerik a sok-sok éven át zajló alkotói tevékenységet. Ugyanakkor remélem, hogy a huszonhetedik évét ünneplő kisvárdai fesztiválon hamarosan eljön az idő, amikor a látványdíjakat tiszta lelkiismerettel lehet odaítélni – most felújítási munkálatok zajlanak a helyi művelődési házban, és a technikai körülmények sem megfelelőek. Jó lenne úgy oda vinni az előadásokat, hogy azok ne szenvedjenek csorbát. Mert a jelenlegi körülmények között a látványdíjak nem tudják a teljes valóságot felmutatni. Nemegyszer fordult elő, hogy a meghívott előadást nem lehetett Kisvárdára vinni, mert a díszletet képtelenség volt az ottani helyszínre beépíteni, illetve az is gyakran előfordult, hogy a válogatáson – az adott előadásnak otthont adó színházban – másképp vitték színre a produkciót, mint Kisvárdán, ahol a technikai körülmények miatt változtatásokra volt szükség. Remélem és bízom benne, hogy ennek a nagy múlttal rendelkező és szép jövő előtt álló fesztiválnak a szervezői hamarosan ezeket a problémákat is megoldják.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. július 4.

Nagy Ödön, a szórványlelkész és a néprajzkutató
Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen. Mély hite, lelkesedése, kitartása, helytállása fénylik fel abban a szép kivitelezésű könyvben is – Nagy Ödön – szórványlelkész és néprajzkutató –, amellyel családja állít emléket a keresztyén hivatást közel fél évszázadon át gyakorolt lelkipásztornak. A dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár szerkesztésében, az Exit Kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában megjelent kötetet a mezőfelei református templomban – a szerző 1958-67 közötti szolgálatának színhelyén – június 28-án, a felei napok keretében mutatták be.
Nagy Ödön, aki 101 éve született és húsz éve kísérték ki a mezőfelei temetőbe, nagyon büszke lett volna, ha unokáját, Ballai Zoltán református lelkészt, a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégium igazgatóját, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosát szószéki szolgálat közben látta volna. "Nem igazságtalan az Isten, bár hétköznapi emberként gyakran döngetjük a mennyek kapuját ezzel a gondolattal, ha el vagyunk keseredve" – hangzott el a prédikációban, amely azzal a gondolattal zárult, hogy hit, türelem és szeretet által mindenki elnyeri azt, ami neki jár. Csupán azzal a gondolattal egészíthetnénk ki a hallottakat, hogy a Mezőség leghűségesebb szórványlelkésze még életében megérdemelte volna, hogy a munkásságát átfogó kötet megjelenjen. De szép, tanulságos most is a könyv, és példaértékű, ahogy lánya, Ballai Ágnes biztatására összefogott a család. A rengeteg kéziratos anyagból szerettek volna minél többet a könyv borítója közé zsúfolni, s a szerkesztő Keszeg Vilmos professzor győzte meg őket arról, hogy a kötet az életmű kereszetmetszete kell legyen – osztotta meg gondolatait az Idea és a Glória Nyomdát vezető Nagy Péter, a másik unoka, aki köszönetet mondott testvérének, Szenkovics Enikőnek a korrektúráért.
A szerző életét a szerkesztő Keszeg Vilmos ismertette. Bár a Beszterce megyei Sajóudvarhelyen született egy marosszéki gazdatiszt és egy bécsi származású nevelőnő házasságából, Nagy Ödön életét a Mezőpanitban töltött gyermekkor, majd a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott útravaló és a város szellemisége határozta meg. Az érettségi vizsgát követően a német "vándormadarak" mozgalom hatására gyalogosan járta be Erdélyt. Kedvenc tanára, Molter Károly biztatására kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetem magyar irodalom fő-, latin, szociográfia mellékszakán. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulás hatására érlelődött meg benne a falu, a népélet iránti érdeklődés, vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület összejövetelein mélyült el, s ennek hatására iratkozott át a református teológiai kar II. évfolyamára. Teológushallgatóként szórványtitkári minőségben vezette a Földes Károly röpirata nyomán kibontakozó szórványmissziót, s a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, a teológushallgatók kiszállásait, munkatáborát, szociográfiai táborát szervezte. Miközben "lázasan, szorgalmasan" készült a pályára, gondolatait, véleményét újságcikkekben, tanulmányokban fejtette ki az Ifjú Erdély, a Hitel és a Havi Szemle hasábjain.
1939-ben fél évig segédlelkész volt Kolozsváron, majd a vállalt szórványlelkészi hivatást a kissármási leányegyházban kezdte, ahol nagy erőfeszítéssel próbálta visszatéríteni a gyülekezetbe az anyanyelvüket és vallásukat elhagyó híveket. A bécsi döntés nyomán Nagyölyvesen szolgált, majd a pusztuló szórványokért szót emelő Földes Károly szolgálati helyén, Mezőújlakon, ahonnan 1940-ben Mezőkölbölkútra került. Kiss Irén tanítónővel kötött házasságából három gyermeke született. Köbölkútról kénytelen volt Mezőméhesre távozni. 1945-ben gyülekezete visszahívta, visszavitték Köbölkútra, ahol templomot, parókiát javíttatott, falumúzeumot rendezett be, s megalakította a Magyar Nép Szövetséget. 1946-ban Hariba költözött, s az egyházi földek védelmezése miatt börtönbe került. További állomáshelyei: Istvánháza, Mezőfele, ahol második házasságából lánya született, Szolokma és Havad. 1981-ben, 42 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, s még három éven át szolgált a kissármási gyülekezetben, s idős paptársaival együtt szórványmissziót végzett.
A marosvásárhelyi Református Kollégium önképzőkörében Molter Károly biztatására kezdett el népdalokat gyűjteni Mezőpanitban. Néprajzi ismereteit és gyűjtésmódszertanát a budapesti Néprajzi Intézetben alapozta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy húga, Nagy Olga is elismert folklórkutatóvá vált. A 70-es években ő biztatta a gyűjtésre, s közös munkájuk eredménye a Havadról szóló társa-dalomnéprajzi vizsgálat. A lapokban, kötetekben szétszórva megőrzött néprajzi tanulmányai alkotják a kötet első fejezetét: temetési szokások, a mezőfelei adventista gyülekezet, a mezőpaniti juhtenyésztés, a hagyományos táplálkozás és változásai, a hagyományos szőlőtermesztés és borászat Mezőfelében, új háziipar, a seprűkötés ugyanott.
A második fejezetben a 30-as évek szórványhelyzetéről, az asszimilációról írt tanulmányai olvashatók, tele ma is rendkívül aktuális megállapításokkal. E két fejezetet a politikusi, lelkészi, pedagógusi, újságírói pályára készülőknek, e mesterségek mai művelőinek is kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Nagy Ödön kíméletlen éleslátással, szociográfusi pontossággal összegyűjtött adatok és a helyszínen tapasztaltak alapján elemzi, tárja fel a helyzetet, s keserűen nyugtázza, hogy a négy év alatt kifulladó szórványmozgalom a nagy szavak, patetikus szólamok időszaka volt csupán. A szórványkérdés jelentőségéről szóló indoklásából idézem: "...mert igazi erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkentenünk".
Ugyancsak ebben a fejezetben kapott helyet a "szórványkáté", amit a nyelvileg, történelmi és vallástörténeti szempontból hátrányos helyzetben levő református gyermekek oktatására állítottak össze Nagy József teológiai tanárral együtt.
A harmadik fejezet gazdag (a család ötszázat őriz) prédikációhagyatékából tartalmaz néhányat. A református gyülekezetnek újjá kell születnie című prédikációja a rendszerváltás utáni helyzetünkről készült könyörtelen társadalomrajz.
A következő fejezetben gyermekkori, mezőpaniti visszaemlékezéseit olvashatjuk, valamint teológushallgatóként 1934-37 között vezetett naplóját, továbbá az 1935 augusztus–szeptemberében a nagycégi szórványmisszió idején írt munkanaplóját. Ebben fogalmazza meg, hogy az egyház úgy oldhatná meg a szórványkérdést, ha minden erős anyaegyházközséghez beosztana egy szórványgyülekezetet, hogy a nagyobb a kicsit minden szempontból támogassa.
Érdekes színfoltot jelent levelezése, néhány általa írt, de különösen a neki címzett levelek, amelyek a szakmai kérdések mellett magánéletének egy-egy részletét is felvillantják.
A kötetet két lelkésztársának, Ötvös Józsefnek és Zöld Györgynek a "tisztelgő visszaemlékezése" és gazdag képanyag zárja.
Ennek a rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumkötetnek ott van a helye minden lelkész és a szórvánnyal foglalkozó szakember könyvtárában, a mezőpanitiak és a mezőfeleiek érdekes adatokkal gazdagodhatnak lapjairól.
Befejezésül a szerkesztő, Keszeg professzor szavait idézem, aki azt reméli, hogy a kötet életre kelti, megerősíti annak a Nagy Ödönnek az emlékét, akik közel fél évszázadon keresztül "...híveinek a Biblia és a zsoltárok erősítő szavait közvetítette, aki a 20. század történéseire elkötelezetten válaszolt, aki aktív jelenlétével tudatosan alakította a romániai magyar és a gyülekezeti életet".
A kötetet a bemutatót követően sokan megvásárolták, majd a néhai lelkész népes családja és a jelen levő lelkészek megkoszorúzták Nagy Ödön sírját a mezőfelei temetőben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2015. július 4.

Iskolából közösségi házat Bethlenszentmiklóson
A művelődési ház szerepét betöltő központot alakítanak ki a helybeliek a Fehér megyei Bethlenszentmiklóson. Közösségi összefogással kezdték felújítani a helyi unitárius egyház egykori iskolájának épületét.
A restaurálás megkezdésére csak azután kerülhetett sor, hogy Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes család leszármazottja anyagi támogatást nyújtott az iskolaépület felújítását célzó munkálatok egy részének lebonyolítására. A helyi közösség ezt a munkát szeretné folytatni. A Fehér megyei településen végzett felméréseket és a felújítási munkálatok megkezdését követően kiderült, hogy a tetőszerkezetet le kell cserélni. Ehhez azonban újabb támogatásra lenne szükség. Bethlenszentmiklós Szépmező község egyetlen olyan magyarlakta települése, ahol az állami óvodában és iskolában még magyar nyelvű oktatás zajlik.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 4.

Belviszály a megyei RMDSZ-ben?
Feszült a hangulat a Kolozs megyei RMDSZ-ben – legalábbis ez derül ki a nemrég megválasztott elnök, Csoma Botond tegnapi közleményéből.
A megyei elnök meglepetéssel vette tudomásul, hogy elődje, Máté András Levente képviselő Kolozs megyére vonatkozó megállapodás-javaslatot írt alá a szövetség nevében Simon Csabával, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos alelnökével. „A megállapodás-javaslat szövegével akár egyet is tudok érteni, ennek ellenére úgy gondolom, hogy a demokratikus és alapszabályzati követelményeknek megfelelően egy ilyen javaslatot először a Kolozs megyei RMDSZ Állandó Tanácsában, majd a Megyei Képviselők Tanácsában kellett volna megvitatni” – fogalmaz Csoma.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 4.

Megtiltotta az "Igazi csíki sör" forgalmazását a Hargita megyei törvényszék
A Hargita megyei törvényszék megtiltotta az "Igazi csíki sör" gyártójának a termék forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken Románia keresetének.
A hazai sörgyártók perében ma hozott ítéletét a törvényszék honlapján hozta nyilvánosságra.
Az ügyben eljáró bírák úgy ítélték meg, hogy az Igazi csíki sört gyártó és forgalmazó Lixid Project Kft. és tulajdonosa, Lénárd András megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc (Csík) és a Csíki Premium márkák levédése biztosított számára. A törvényszék álláspontja szerint az Igazi csíki sör gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben.
A sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai is vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is.
A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet csíki sörként emlegetünk. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi csíki sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
A Hargita megyei törvényszék mai ítéletében megszabta: az Igazi csíki sör gyártójának az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 nap alatt vissza kell vonnia termékeit a piacról, és meg is kell semmisítenie. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek hogy a www.csikisor.com és a www.csikisor.ro domainneveket használja. Emellett az alperest 35 ezer lej perköltség megtérítésére kötelezte.
A sörgyártók jogvitájában márciusban már született egy jogerős ítélet. Akkor a suceavai táblabíróság elutasította jogerősen a Heineken Románia kérését, amelyben a multinacionális cég törvényszéki elnöki rendelettel próbálta azonnali hatállyal bezáratni az Igazi csíki sört gyártó csíkszentsimoni gyárat.
Fellebbez a Csíki Sör Manufaktúra a döntés ellen
Lénárd András egy korábbi interjúban valószínűsítette, hogy a márkaperben nem Romániában születik meg a végső döntés. Elmondta, hogy a Heineken a romániai pereskedés mellett a spanyolországi Alicantéban székelő uniós szabványügyi hivatalhoz (OHIM) is panaszt nyújtott be. Az ottani eljárás szintén folyamatban van.
Csíki Sör Manufaktúra mai közleményben tudatta, hogy fellebbez a döntés ellen, és folytatja az "Igazi csíki sör" gyártását és forgalmazását. "Tudjuk ugyanúgy, mint minden székely és erdélyi magyar ember, hogy sem a Heinekennek, sem másnak rajtunk kívül soha nem volt a kereskedelemben Igazi csíki sör vagy Csíki sör nevű magyar márkája" - áll a cég közleményében.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 4.

Hetven éve hunyt el Gyárfás Elemér szenátor, az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnöke
Léczfalvi Gyárfás Elemér politikus, közgazdász az egykoron önálló faluban, ma a Dicsőszentmártonhoz tartozó Borzáson, 1884. augusztus 27-én született. A kolozsvári és budapesti jogi egyetemen, valamint a párizsi Sorbonne-on végzett jogi tanulmányokat. (1903-ban, kolozsvári joghallgató korában az ottani Szent Imre Kör alapító elnöke.) Az állam- és jogtudományi doktorátus megszerzése után Marosvásárhelyen ügyvédjelölt. Az 1909-ben letett szakvizsga után Dicsőszentmártonban, Kis-Küküllő vármegye székhelyén nyitott ügyvédi irodát. Abban az időben az ott megjelenő Vármegyei Híradó felelős szerkesztője. Az első világháborúban 1914-től az orosz fronton a 2. (székely) huszárezredben szolgált, és három év múlva tartalékos huszárszázadosként szerelt le. Háborús élményként – Gyóni Géza Csak egy éjszakára versének reminiszcenciájaként – írta le, hogy „a nehéz időkben hányszor elbeszélgettünk arról, hogy ha Európa összes diplomatáit, minisztereit, politikusait csak egy órára ki lehetne hozni ide… […] A diplomaták nem jöttek ki a lövészárokba, s a világháború most is folyik tovább.”
Politika és egyház
A világháború időszakában bekapcsolódott a politikai életbe, 1917 júniusától 1918 novemberéig Kis-Küküllő vármegye főispánja, ezt követően a forradalom időszakában a megyei Nemzeti Tanács elnöke. 1921-ben a Magyar Szövetség elnöki tanácsának tagja, majd működésének betiltása után a Magyar Néppárt és a Magyar Nemzeti Párt fúziójából 1922-ben megszületett Országos Magyar Párt vezetőségi tagja, valamint a közgazdasági szakosztály elnöke. 1926-tól 1938-ig két alkalommal Csík vármegye szenátora a román szenátusban, ahol egyházi, kulturális és közigazgatási kérdésekkel foglalkozott. Szenátortársai előtt kifejtette: „én ma sem teszek más egyebet, midőn képviselem és védelmezem egyházam jogait, mint amit elődeim tettek. […] nem akartunk egyetlen kormány kezében sem eszközökké süllyedni: sem az erdélyi fejedelmek, sem a Habsburgok, sem a magyar kormányok kezében.” Az Erdélyi Katolikus Státus a szenátus előtt. Gyárfás Elemér világi elnök beszéde és N. Jorga miniszterelnök válasza a szenátus 1932. február 12-iki ülésén (Kolozsvár, 1932.)
1917-től az Erdélyi Római Katolikus Státus gyűlésének, 1921-től igazgatótanácsának tagja, 1931-től a Státus – 1932 óta új nevén az Egyházmegyei Tanács – szabályzata szerint élethossziglan megválasztott világi elnöke. (A második bécsi döntés hatályának időszakában az észak-erdélyi részen Inczédy-Joksman Ödön alelnök.) A román szenátus előtt tisztázta, hogy elnökként sem fizetést, sem egyéb javadalmat, sem jelenléti díjat, sem költségtérítést nem kap. Az egyházpolitika fontos tényezője, 1920-tól az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapító-alelnöke, cselekvő részese a Vatikán és Románia között létrejött tárgyalásoknak, majd a két állam közötti Konkordátum megszövegezésének. 1929-ben az Erdélyi Katolikus Akadémia tagjai közé választotta, a társadalomtudományi és újságírói szakosztály elnöke, majd 1938–1940 között az abból létrehozott Pázmány Péter Társaság egyik alapítója és György Lajos mellett másik alelnöke. 1932-ben az egyik alapítója és 1936-ig főmunkatársa a nagyváradi Erdélyi Lapoknak. A második bécsi döntés után, 1940. november 4-től az 1944-es román kiugrásig a Dél-Erdélyben működő Romániai Magyar Népközösség elnöke. Kevéssé ismert, hogy a Maros megyei Szőkefalvi Római Katolikus Egyházközség főgondnoka volt. A dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank, később az Erdélyi Bankszindikátus elnökeként, valamint publikációival a gazdasági-pénzügyi életben is nevet szerzett magának [Románia hivatalszervezete és erdélyi magyar pénzintézetek (Lugos, 1924), A leu árfolyama és a pénzügyi válság (Kolozsvár, 1924)].
Nemcsak magánemberként, politikusként is jól kamatoztatta magas szintű román nyelvtudását. Az 1920-as történelmi változás előtt megfogalmazott írásaiban a reálpolitika mondatta vele, hogy meg kell ismerni a román nyelvet és irodalmat, mely hathatósan elősegítheti a magyarok és románok közötti válaszfalak lebontását.
Lesz még egyszer ünnep Erdély földjén
Első jelentős publicisztikai gyűjteménye az Erdélyi problémák. 1902–1923. (Kolozsvár, 1923) címen megjelent kötet, melynek Elöljáróba részében hangsúlyozta, hogy „az erdélyi magyarságnak az az Istentől rendelt, világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar népfaj között. […] Ez az egyetlen nagy cél, melyet az erdélyi magyarság ma maga elébe kitűzhet, s amelyért valóban érdemes küzdenie”. Ennek előzményeként a monarchia korabeli nemzetiségeivel való kívánatos kapcsolat kialakításának egyik fontos alapjaként már 1904-ben így fogalmazott: „minden magyar diáknak meg kellene tanulnia egy nemzetiségi nyelvet”. Az ellenségeskedés megszűnését a románság lelkületének, szokásának és vallásának jobb megismerésében látta, mely elengedhetetlen egy reális kép kialakításához. Mindezek ismeretében magától értetődő főispáni székfoglalójának ígérvénye: „Gondosan fogom ápolni a vármegye békéjét, a felekezetek, nemzetiségek, társadalmi osztályok harmóniáját.” Publicisztikai gyűjteményének Elöljáróbarésze és befejező írása, Az igazság lelke ugyanazzal a gondolattal kezdődik és végződik. „Ha az erdélyi magyarság meg tudja látni és be tudja tölteni ezt a történelmi hivatását, ha meg tudja értetni Budapesten, hogy a románság ellen elhangzott minden harag sugallta szó végeredményében az erdélyi magyarság testét, annak intézményeit, birtokállományát vagy kultúráját sebzi meg, és meg tudja értetni Bukarestben, hogy ha barátra és szövetségesre van Romániának szüksége, nem találhat biztosabbat, jobbat, kitartóbbat, mint azt, kinek szövetségesi hűségére és ragaszkodására kétmillió román állampolgár fajrokona a zálog – ha meg tudja ezeket értetni, ami pedig oly világos, oly kézenfekvő, akkor lesz még egyszer ünnep Erdély földjén is.” A gondolatoknak ismerősnek kell lenniük, hasonlóak olvashatóak Kós Ká­roly Kiáltó Szó címen elhíresült manifesztumában is. „Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Romániának. […] Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.” Kalotaszegi vállalkozás címen megjelent, a Korunk szerkesztőbizottságának írt levelében (Kolozsvár, 1971. május 24.) Kós Károly úgy emlékezett, hogy a korabeli politika „a Kiáltó Szó szerzőjének megszerezte az első osztályú ’nemzetáruló’ minősítést”. Hasonló mondataiért a maga korában Gyárfás Elemérre nem aggattak ilyen jelzőt, remélhetőleg a mostani időszakban, utólag sem kapja meg.
12 pont az autonóm Erdélyről
Az első világégés után, a formálódó új államhatárok időszakában, 1919. március 24-én 12 pontban az autonóm Erdély megvalósításáról memorandumot fogalmazott Iuliu Maniunak, a nagyszebeni Kormányzótanács elnökének. Javaslata szerint az Erdély címerét és lobogóját használó önálló „Erdélyország”-ban meg kell teremteni a három nemzet – magyar, román és szász – unióját és szövetségét, melyet 10-10 magyar és román, valamint 4 szász tagból álló, összesen 24 tagú kormányzótanács Gyulafehérvár székhellyel irányítana. A három nemzet bármely tagja becsületének, öntudatának megsértését, közöttük gyűlölet szítását felségsértésnek kellene tekinteni és annak megfelelően büntetni. Az időközben gyorsan változó történések miatt túlhaladottnak tekintette memorandumát és nem adta át címzettjének.
Legfontosabb munkája a Bethlen Miklós kancellár. 1642–1716. (Dicsőszentmárton, 1924) monográfia, melyben az önálló erdélyi fejedelemség időszakába illesztve a címadó erdélyi kancellár életét elemezte Cserei Mihály Historia (1709–1712) címen megszületett munkája alapján. Forrásként közölte a Diploma Leopoldinum, az Olajágat viselő Noé galambja és a Supplicatiószövegét, valamint Bethlen Miklós levelezését, melyet a bécsi fogságból feleségével és fiával folytatott. Művéről több ismertetés született, melyek közül a legalaposabb Biró Vencel piarista történészé. Monográfiája a korszak más történelmi jellegű munkáihoz hasonlóan „áthallásos”, a korabeli történések elemzésekor gyakran utalt saját korához való hasonlatosságokra. Marosvásárhelyen, 1924. október 12-én a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságban ez volt a székfoglalója.
Az Egyenes úton. 1901–1926. (Kolozsvár, 1926) címen megjelent második publicisztikai gyűjteményéhez Hirschler József pápai prelátus, főesperes-plébános írt előszót. A felkérés nem véletlen, cikksorozata a mélyen vallásos római katolikus Gyárfás Elemér nézeteit tükrözi. „Nekem, a társadalompolitikusnak, legerősebb és megingathatatlan bizonyítékom volt mindenkor az én keresztény hitem mellett az a napnál világosabban felismert igazság, hogy az emberi társadalom minden fájó problémájának egyetlen megoldása, minden vérző sebének egyetlen orvossága a hamisítatlan, tiszta, tündöklő keresztény világnézet.” Ezen az alapon állva adta egyik írása címének, hogy A Szent Imre Egylet üdvözli a Bethlen Gábor Kört. Abban meggyőződéssel vallotta: „Ez a mi Erdélyünk nem az az ország, melynek békéjét felekezeti viszályok képesek volnának feldúlni. […] Ez a mi Erdélyünk megszentelt földje a szabadságnak, a türelemnek, a szeretetnek.”
Ősei háromszéki primor származására utalva székelynek vallotta magát. Leszármazását A léczfalvi Gyárfás család sepsiszentgyörgyi ága címen a Genealogiai Füzetek negyedik évfolyamában mutatta be. 1925. október 20-án, a Kovászna megyei kézdikővári Szent Lőrinc vértanú-templom jubiláris ünnepségén elhangzott beszédében a székelységet így jellemezte: „A székelységet az ő katolikus öntudata megtanítja arra, hogy becsületes munka és önzetlen kötelességteljesítés és tiszta erkölcs és tiszta családi élet, tisztalelkű fiatalság és becsületben megőszült öregség olyan hatalmas erők egy nép életében, melyek biztosabban és tartósabban alapozzák meg egy nép életét, mint szuronyok erdeje és kincsek halmaza.”
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 4.

Bunta felelőtlennek tartja Verestóy nyilatkozatait
„A választásokig a munkára kellene fektetni a hangsúlyt, nem a politikai helyezkedésre, kavarásra” – jelentette ki a maszol.ro-nak pénteken Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Verestóy Attila csütörtöki nyilatkozatairól. Mint beszámoltunk róla, az RMDSZ udvarhelyszéki szenátora egy sajtóbeszélgetésen bírálta a városvezetőt, amiért szerint nem vesz részt eléggé a város politikai életében. Azt mondta: a polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja, ha változást lát ebben a kérdésben.
Bunta Levente felelőtlennek és meggondolatlannak tartja ezeket a nyilatkozatokat. „Két, nagy súllyal rendelkező udvarhelyszéki tisztségviselőnek nem kellene a sajtón keresztül üzengetnie egymásnak, nekünk a közösség dolgaival kell foglalkozni, nem egymással. Úgy gondolom, nem adtam okot arra, hogy Verestóy Attila velem foglalkozzon” – nyilatkozta a polgármester. Az elöljáró emlékeztetett, a parlamenti választásokig még másfél év van, a helyhatóságig egy év. „Én arra szegődtem, hogy dolgozom. Ezt a feladatot látom el elsősorban. A kampány közeledtével természetesen szeretném javítani a politikai téren kifejtett tevékenységemet is” – tette hozzá.
maszol.ro

2015. július 4.

Táncra, énekre és játékra oktatnak Kolozsvár szívében (GALÉRIA)
A város szívében tart „napközi tábort” az Ördögtérgye Egyesület és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Kolozsváron. A három hetes, gyerekeknek szóló tábor a tánc, a zene, a játék köré szerveződik, mindegyik hetet egy másik tájegység kultúrájának ismertetésére szentelve. Az idei, „Én elmentem a vásárba félpénzzel” titulust a harmadik évében járó rendezvény azért kapta, mert a gyerekek napközi foglalkoztatásával a szülők és a kicsik is jól járnak. Az első hét a moldvai, a második a dunántúli, a harmadik a felcsíki népi kultúrát ismerteti a kicsikkel. A programot is okosan szerkesztették meg: reggel, amikor behozzák a gyerekeket, ébresztő torna, majd reggeli vár rájuk, ezt követi a tánc, amelyet a Heltai emeletén gyakorolnak, majd egy pihentető levegőzés az udvaron. A tornával telt pihentető után furulyázni tanulnak, majd kézműves foglalkozás következik – az így elkészült darabokat legtöbb esetben a szülők is láthatják, pénteken azonban, amikor ottjártunk, a gyerekek által készült egér formájú sütiket sokuk nem bírta az asztalon hagyni, a szülői büszkeséget emelendő.
Az ebéd után, hogy az emésztés hatékonyabb legyen, mesemondással szórakoztatják a kis táborlakókat, majd játék, ismétlés, és társasjáték következik, ez utóbbi stratégiai, logikai, az elme fejlesztését szolgáló játékokat kínálva a gyerekeknek. Oláh Orsolya, a tábor ötletgazdája és egyik szervezője érdeklődésünkre elmondja, a 25-30-as létszám, amit még be tudnak fogadni, nemcsak a helyszűke, de a megosztott figyelem miatt is. Szívmelengető visszajelzéseket kapnak a szülőktől: van gyerek, aki énekel a tábor után, más a kézimunkákról beszél, egyik szülő egész listát írt össze a szükséges alapanyagokról. Akik belekóstolnak a táborba, legközelebb is várják majd, hogy megnyíljon előttük a Heltai kapuja.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

2015. július 4.

A győztes csatára is emlékeznünk kell
A dicsőséges pozsonyi csatára emlékeztek péntek délután a két éve felállított Kárpátok Őre emlékműnél Csíkcsomortánban.
Az eredeti szobrot száz évvel ezelőtt, 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám az első világháború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került 2013-ban a csomortáni iskola udvarára. Itt emlékezett meg a közösség az 1108 évvel ezelőtt történt pozsonyi csatára, ahol őseink dicsőséges győzelmet arattak a magyarok ellen törő, őket kiirtani akaró ellenség felett.
Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kárpátok Őre emlékmű a település központi helye lett. Az emlékmű központi eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült, határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. „Ma egy olyan csatára emlékezünk, amelyre büszkék lehetünk, melyet a feledés homályába próbáltak száműzni. 907-ben az akkori Nyugat-Európa – ahogy ma mondanánk –, a Frank birodalom fogott össze és teljes haderejével tett kísérletet a Kárpát-medencei magyarság megsemmisítésére. A magyarság örökös hivatása az őrt állás, az Istenbe vetett hit védelme” – hangsúlyozta a községvezető.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda nemrég lemondott polgármestere beszédében rámutatott arra, hogy nem a tisztség, hanem a tisztesség a meghatározó. „Ezután is, mint eddig, azt fogom hirdetni, itt is a Kárpátok Őre előtt, és mindenhol máshol, hogy a becsület és a »csemetéink« vállalása és felnevelése a legfontosabb küldetésünk. Vannak rajtunk kívül ők, a gyerekeink, akiknek tartozunk, és vannak az elődeink akiknek szintúgy tartozunk” – fogalmazott Ráduly.
Az eseményen a történelmi egyházak, civil szervezetek és a politikai pártok képviselői egyaránt részt vettek. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke megítélése szerint új fejezetet kell nyitnunk az erdélyi magyar politikában. Ez a felelős politika korszaka kell legyen, ami nem szólhat testvérháborúról – vélte az MPP elnöke.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke megjegyezte: Európa majdnem kivétel nélkül minden számbeli kisebbségbe szorult őshonos népe kivívta szabadságát, önrendelkezését, így nekünk is bizakodásra van okunk.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke úgy vélte, hogy a Kárpátok keleti őrei mi, székelyek voltunk, a feladat így ma sem idegen, ezer év óta ismerjük. „Nemcsak a hétköznapi munkát kell elvégezni, hanem erős hittel kell élni és mély elkötelezettséggel lenni a jövő nemzedék iránt” – mondta az elnök.
A történelmi egyházak részéről Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész kérte Isten áldását, majd a helyi néptánccsoportok fellépése után elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

2015. július 4.

Házkutatások után őrizetbevételek
Adatokkal is szolgált pénteken a Maros megyei rendőr-főkapitányság azzal a 17 házkutatással kapcsolatban, amit csütörtökön folytattak le Maros, Teleorman és Arad megyékben olyan személyek lakásán és telephelyein, akiket állatok adásvételével kapcsolatos adócsalással gyanúsítottak.
Amint a Maros megyei rendőrség szóvivője, Andreea Pop tájékoztatott, a 17 házkutatásból 14-et Maros megyében, kettőt Teleormanban, egyet pedig Arad megyében folytattak le a csendőrkatonák által is támogatott gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló rendőrségi szervek az ügyészség irányításával, valamint a hírszerző szolgálat támogatásával. A házkutatások során lefoglaltak 3 tonna Lengyelországból származó takarmányt 100.000 lej értékben, amire nem voltak eredetigazoló papírok. Jelentős készpénzmennyiséget is elkoboztak a további vizsgálatokhoz bűnjelként: 60.777 lejt, 7.645 eurót, 1700 forintot, 420 svéd koronát és 240 zlotyit. Lefoglaltak továbbá 1230 fülszámot, s azonosítottak 918 fő olyan sertést és szarvasmarhát, amelyeknek egy része nem szerepelt a körzeti állatorvosi rendelők nyilvántartásában. Egy állatgyógyszertár székhelyén 20.320 lejes különbség mutatkozott a bejegyzett és a valóságban létező gyógyszerkészlet között, a kassza ellenőrzésénél pedig 7447 lejes hiány mutatkozott a készpénzben.
A rendőrök 24 órára őrizetbe vettek hat személyt, ötöt adócsalás, egyet pedig megvesztegetés alapos gyanújával.
A házkutatások indoklásában az áll, hogy a 2015 februárjától júniusáig terjedő időszakban tíz személy az Európai Unió övezetéből állatokat és takarmányt vásárolt fel, amit aztán Románia területén értékesítettek. Fennáll a gyanú, hogy ugyanebben az időszakban ugyanezek a személyek állatokat vásároltak fel Romániában, amelyeket aztán az uniós övezetben adtak el. Ezek az állatok nem szerepeltek a körzeti állatorvosok nyilvántartásában. Az ezeket a tranzakciókat lebonyolító személyek magánemberekként szerepeltek az adásvételeknél, az állatszállítmányok esetében nem létezett kísérő dokumentum, eredetigazoló papír vagy szállítólevél, a befolyt összegeket nem könyvelték el, nem jelentették le a pénzügyi hatóságoknál. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak körülbelül 1.350.000 lej értékben jutottak bevételekhez, a be nem jelentett adásvételi tranzakciókkal pedig 216.000 lej kárt okoztak az államháztartásnak.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

2015. július 5.

Az MPP színe és fonákja
Akik odafigyeltek az elmúlt években az erdélyi magyar politika eseményeire, aligha lepődtek meg azon, hogy az MPP elnöksége Bíró Zsolttal az élen érvénytelenítette a párt sepsiszentgyörgyi szervezetének az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetével kötött együttműködési megállapodását.
Az MPP ezt játssza évek óta: színleg egyetért az autonomista erők összehangolt tevékenységével, valójában azonban ott tesz keresztbe az együttműködésnek, ahol tud.
2012-ben megjátszotta a tárgyalási készséget, majd az RMDSZ-szel ült asztalhoz, a választásokon pedig arra biztatta a szavazókat, hogy az RMDSZ-re voksoljanak. Tavaly stratégiai partnerségről szóló együttműködési megállapodást kötöttek az RMDSZ-szel, azzal a szervezettel, melynek ellenében jött létre a párt 2008-ban „a választás szabadsága” jelszóval. A partnerség kétes értékű gyümölcse az a székelyföldi autonómia-statútum, ami nem Székelyföldre vonatkozik, hanem három 1968-ban létrejött megyére, mely ésszerűtlen hatalmat adna a „megamegye” Bukarestben kinevezett prefektusának kezébe s melyet joggal minősített Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közvitára alkalmatlannak. Ezek után nem volt meglepő, hogy az MPP a tavalyi elnökválasztási kampányban sem támogatta Szilágyi Zsoltot, az EMNP jelöltjét.
A napnál is világosabb, hogy az MPP eszmei öröksége, az autonómiagondolat és az RMDSZ-szel ápolt partnerségi viszony között ellentmondás feszül. Amennyiben a párt komolyan gondolja az autonómia képviseletét, az Erdélyi Magyar Néppárt irányában kellene orientálódjon. Azonban, miként a sepsiszentgyörgyi eset is igazolta, még ha helyben ki is tudnak alakítani a két párt alapszervezetei egy kölcsönösen előnyös megállapodást, a központból befütyülnek, és letiltják azt. Nem tudni, hogy van-e e mögött RMDSZ-es ármány, biztatás, de nem is lényeges. Jól látni, hogy Bíró Zsolt RMDSZ-es ráhatás nélküli is első számú akadályozója az autonomista pártok összefogásának.
A kérdés csak az, hogy az autonómia célkitűzését zömmel komolyan vevő, őszinte, ügyszolgáló MPP-s középgárda meddig tűri, hogy a vezetés a párt eredeti programjával, értékrendjével, célkitűzéseivel ellentétes politikát folytasson. Meddig lesz fontosabb az elveknél a következő önkormányzati választáson remélt pozíció, meddig tudnak szembenézni önmagukkal egy önmagából kifordult párt középvezetői.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma

2015. július 6.

Színes székely forgatag
Idén is ezreket vonzott a Csíkszereda Megye Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Alapítvány által szervezett Ezer Székely Leány Napja a csíksomlyói nyeregbe.
2255 népviseletbe öltözött székely leányt és 1064 székely legényt számláltak a szervezők az idei Ezer Székely Leány Napján. Ennyien jelentkeztek be, de feltehetően még többen jelentek meg népviseletben az eseményen. Ez mindenképp több, mint a tavalyi regisztráltak száma, akkor ugyanis 2135 lányt és 939 legényt jegyeztek.
A jövő évi rendezvényen a házigazda Csíkszentimre lesz, ugyanis a lakosság arányához viszonyítva ők jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.
A nap folyamán 27 néptánccsoport mutatta meg tánctudását, gyönyörködtette a szemeket, fokozta a jó hangulatot, közel 1100 fellépővel Csíkszékről, Udvarhelyszékről, Gyergyószékről, Háromszékről és Marosszékről. A helyszínen több mint hatvan kézműves volt jelen, számos mesterségbemutatón lehetett részt venni. Idén is tartottak viseletmustrát, volt népviseletsátor, az András Alapítvány szervezésében zajló népviseletvarró kör résztvevőinek munkáit, valamint a csíkdánfalvi Nőszervezet által összeállított viseletbemutatót lehetett megtekinteni.
A legkisebbek gyerekjátékokba és foglalkozásokba kapcsolódhattak be, a Csíksomlyó Egyesület és a dánfalvi viseletvarró kör által felállított szövőszéken a szövés technikáit lehetett kipróbálni.
A rendezvény a hagyományoknak megfelelően a Szabadság téri gyülekezővel kezdődött, majd a kegytemplomnál szentmisén vehettek részt a székely ruhások. A megnyitót és a további programot a Hármashalom oltárnál, a csíksomlyói nyeregben tartották.
Székelyhon.ro

2015. július 6.

Határőröket jelentett fel a DNA-nál Kincses Előd
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA) fordult Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd a Transilvania repülőtéren ez év május 2-án és 12-én ért sérelmei miatt.
Amikor május elején Kincses áthaladt a vidrátszegi reptér útlevél-ellenőrző sávján, az egyik alkalmazott utánaszaladt, és visszakérte a személyi igazolványát, hogy fénymásolatot készíthessen róla. Visszaérkezésekor, tíz nap múlva, már eleve félreállították a sorból és elvették az úti okmányát, amit mintegy tíz perc után adtak vissza. Közben sem az országból kimenet, sem bejövet senkitől el nem vették a személyit vagy az útlevelet. Az ügyvéd tanú jelenlétében rákérdezett a hivatalnoknál, hogy miért van szükség az igazolványának a fénymásolására. A válasz szerint felsőbb utasításra jártak el.
Kincses, miután érdeklődött, megtudta, hogy az Országos Rendőr-kapitányságon adták ki az utasítást, majd amikor ott is magyarázatot kért, a határrendészethez igazították. Ott is érdeklődött a személyét ért eset felől. A válasz most érkezett meg és azt tartalmazza, hogy nem történt kihágás, a személyi iratok vizsgálatánál törvényesen jártak el, hiszen nincs arra vonatkozó szabály, hogy mennyit lehet várakoztatni valakit az országba történő belépéskor. Ugyanakkor nem hajlandók megmondani, hogy kinek az utasítására részesül „különleges figyelemben”.
„Számomra teljesen megmagyarázhatatlan, hogy egy Marosvásárhelyen kiadott személyazonossági igazolványt miért kell a marosvásárhelyi repülőtéren lefénymásolni és ellenőrzés végett állítólag Bukarestbe küldeni? Ennél már csak az érthetetlenebb, hogy miért kell ugyanezt a procedúrát megismételni akkor is, amikor hazatérek az országba? És miért kell ezt telefonon jelenteni Bukarestnek?” – méltatlankodott portálunknak nyilatkozva Kincses Előd.
A jogász szerint a módszer azért is számít visszaélésnek, mivel túllépi a szokásos határellenőrzési procedúrát. A vásárhelyi ügyvéd egyébként nem a szolgálatot teljesítő személyek ellen, hanem a törvénytelen parancsot kiadó felettesük ellen tett feljelentést.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2015. július 6.

Halogatások országa
A fontos törvények valahogy mindig késnek Romániában. Elhallgatják, elaltatják, elügyeskedik őket. Ez történt a faexportot felfüggesztő jogszabállyal, melyet a legnagyobb tüntetések hevében, májusban ígért meg Victor Ponta miniszterelnök. Aztán minden bizonnyal győzött a falobbi, mert az a kabinet, amelyik alig lép ki a rendeletekkel való kormányzásból, hirtelen jobbnak látta, ha a parlamenttel végezteti el a piszkos munkát.
Honatyáinknak természetesen nem volt idejük ilyen csip-csup ügyekkel foglalkozni, megvádolt társaik körül kellett védőbástyát alkotniuk, saját nyugdíjukról gondoskodniuk, s lám, a farönkök kivitelét korlátozó törvény nem került napirendre, így a nagy feldolgozók – például a Holzindustrie Schweighofer – nyugodtan vihetik az akár illegálisan kitermelt nyersanyagot külföldre. Fogyhat Románia zöld aranya, majd valamikor szeptemberben, októberben napirendre kerül a jogszabály, amely augusztus végéig korlátozta volna a rönkexportot.
Nem sieti el a kormány a közbeszerzési törvénycsomag kidolgozását sem, bár évek óta tudni, égető szükség lenne az ésszerűbb szabályozásra. Félbehagyott munkálatok százai, elveszített eurómilliók bizonyítják ezt. Elkészült egy változat az év elején, de kiderült, az Európai Bizottság nem fogadja el, a közösségi normák sajátos romániai értelmezése nem a zökkenőmentes működést, sokkal inkább a korrupciót táplálná. Hogy nem alaptalanok a brüsszeli aggodalmak, jól bizonyítják az elmúlt időszakban leleplezett ügyek százai. Márciusban, majd áprilisban Victor Ponta június végére ígérte az új jogszabályt, és később megerősítette Eugen Teodorovici európai ügyekért felelős miniszter is (ma már ő sincs a helyén): sikerült megállapodniuk az EU-val, készül a modern, igazságos, átlátható törvénycsomag, a parlamenti ülésszak végéig meglesz. Honatyáink már vidáman szabadságolnak, de a jogszabályoknak híre-hamva sincs, a bukaresti zűrzavarban, a Törökországban gyógyuló miniszterelnökkel odalett prioritása. Pedig égető szükségét jól mutatják Sepsiszentgyörgyön is a feltúrt utak, a nemrég felújított, de már omladozó terek. Előbbiek esetében áll a munka, mert a vesztes cégek bíróságon emeltek kifogást, hónapokig eltarthat, míg ítélet születik, és új licitet írhat ki a városháza, a már kész, de ramatyul elvégzett munkát pedig nem hajlandó kijavítani a kivitelező, a legolcsóbb ajánlat kötelező elfogadása garancia a rossz minőségre. Ez csak két példa közvetlen környezetünkből, száz, ezer hasonló eset található országszerte.
Mindkét jogszabály késlekedése azt mutatja, hiába a heves korrupcióellenes harc, akik eddig nyerészkedtek, még néhány hónapig, évig élvezni próbálják a zavaros, hiányos szabályozás áldásait. Akik feladata pedig a jogszabályok készítése, elfogadása lenne, inkább saját érdekeikkel törődnek, mintsem a közösség szolgálatával.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 6.

Vízimalmot, turistaközpontot avattak Csernátonban
Az egykori negyvenhárom csernátoni vízimalom közül a második is életre kelt pénteken, az egyetlen működőképes Bíró-féle vízimalom mellett a Virág-malom is megújult jelentős pályázati támogatással.
A Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület az Ika-vári torony közelében megvásárolta az egykori Virág-malmot és a hozzá tartozó félhektáros telket, ahol rekordidő alatt valóságos turistaparadicsomot hozott létre, nemcsak a régi malmot újították fel, hanem egy átalakított csűrben étkezdét alakítottak ki, valamint ötvenkét személy elszállásolására alkalmas három lakóházat is építettek. Az első házat – amelynek mintájára a másik kettő is épült régi csűrökből – Kézdialmásról kapták ajándékba, azt kurtapataki mesteremberek bontották le és építették vissza eredeti alakjában. A létesítmény udvarán egy szabadtéri színpad is helyet kapott, amelyet egy régi, a mestergerenda tanúsága szerint az 1800-as évekbeli kézdivásárhelyi lakóház faanyagából építettek fel. A Mára által bejegyeztetett Holnap Szociális Egyesület azt tűzte ki céljául – tudtuk meg Szőcs Ilona egyesületi elnöktől –, hogy hozzon létre egy turisztikai létesítményt, melynek keretében változatos turisztikai csomagokat és szolgáltatásokat kínálnak majd a vendégeknek, valamint különleges művelődési és vallási műsorok megszervezésével fejlesszék a vidék idegenforgalmát. Szolgáltatásaik megtervezésénél különleges hangsúlyt fektetnek a változatos turisztikai programok biztosítására, tematikus kirándulásokat, szekeres és lószános sétákat ajánlanak a látogatóknak, kulturális és szórakoztató rendezvényeket is biztosítanak, és helyi népi táncok megtanulására is meghívják az érdeklődőket. Ugyanakkor az ide látogatóknak arra is lehetőségük lesz, hogy megízleljék a helyi ételkülönlegességeket, sőt, megismerhetik a helyi hagyományos népi mesterségeket, valamint a házikenyérsütést, de a laskakészítés és gyümölcsfeldolgozás kulissza­titkaiba is betekintést nyerhet­nek. A szociális vállalkozás ke­retében hat új munkahelyet hoztak létre, ebből négyet hátrányos helyzetűek töltenek be.
A csernátoni Holnap Szociális Egyesület a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért segítségével pályázott sikeresen a ReSort-program keretében. A pályázat egyéves futamidejű volt, 2015. január 31-én ér véget, a projekt összköltségvetése 10 117 660 lej, ebből az Európai Szociális Alap vissza nem térítendő támogatása 8 195 001 lej, az országos költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás pedig 1 720 305 lej.
A pénteki malomkerti avatóünnepség Szőcs László felsőcsernátoni református lel­kész áhítatával kezdődött, majd Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pályázat egyik támogatójaként azt hangsúlyozta, hogy az általa vezetett intézmény régi partnere a Mára Egyesületnek, Csernáton községnek és a felsőcsernátoni református egyháznak, és ezentúl is ott lesznek partnerek, ahol lehet segíteni, ahol van elképzelés, ahol jövőt akarnak építeni szülőföldünkön. Bölöni Dávid polgármester nagyra értékelte az egyesület értékmentő tevékenységét, Szőcs Ilona egyesületi elnök bejelentette: előző nappal hivatalosan is beindult a szociális vállalkozás. A vízimalom avatószalagját Tamás Sándor és Szőcs Ilona vágta el, majd ezt követően a megyei tanács elnöke megnyitotta a zsilipet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 6.

Szép színes világ (Kőröspataki Kálnoky-lovarda)
Kiemelkedő szerepet kaptak a lovak az idei kőröspataki falunapon. Huszáralakulat mutatott be gyakorlatokat, a sasíjászok honfoglalás kori harci fogásokkal, íjászattal kápráztatták el a szépszámú közönséget. De a legnagyobb meglepetést a sepsikőröspataki Kálnoky-lovardából, a Shagya Lovasklubtól érkezett lovastornász-csapat hozta. Aprócska, elemi iskolás, máltai kereszttel, grófi koronás címerrel díszített mezben feszítő gyerekek mutattak be lélegzetelállító mutatványokat először talajon, majd lovak hátán.
Lovas tornászok
A pónikra könnyedén felpattantak, de a nagyobb testű Kalifára csak nehezen tudtak felkapaszkodni. Ám ha egyszer megvetették magukat a ló hátán, övék volt a világ. Kitűnő egyensúlyérzéket követelő pózokat vettek fel, akár többen is egyszerre ülték meg a lovat, így formáltak látványos, de nehezen megvalósítható gúlákat. Bukfencet vetettek a hátason, előre-hátra forogtak, sőt, volt, aki hátraszaltóval pattant földre a lóról.
A kálnoki attrakció a kőröspataki Kálnoky-lovardában folyó lovastornász-képzés bemutatójaként került a közönség elé. A megfeszített munka már hat hónapja folyik, sok önkéntes kapcsolódott a képzésbe. A Szép színes világ című, zenés, játékkal, néha vicces, máshol komolysággal teli pillanatokkal fűszerezett előadás koreográ­fiáját Kálnoky Anna lovardatulajdonos jegyezte. A lovas tornászok tanítását, edzését Ambrus Szabolcs vállalta fel, Ferencz Anna Kata lovasedző a drámagyakorlatokat végezte a gyerekekkel. A tornaelemek elsajátításában a kőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola sportszakos igazgatója, Váncsa Eszter működött közre. A lovas tornászat az egész országban ritkaságszámba megy, Magyarországon, vagy nyugatabbra viszont egyre nagyobb megbecsülésnek örvend. Elképzelhető, hogy sok munkával, kitartással, odafigyeléssel a mostani gyerekcsapatból profi lovas tornászok nőnek ki, akik majd az országot is képviselhetik a lovastorna terén – mondotta érdeklődésünkre Kálnoky Anna. – Más kicsikkel szemben a roma gyerekek sokkal jobban kötődnek a lóhoz. Nem kell kialakítani a ló-gyerek kapcsolatot, ők már egyek ebben, így jönnek otthonról. Ennek ellenére nem minden gyerek családjában van otthon ló. Így egyfajta ösztönösségről lehet beszélni a lóval szembeni kapcsolatukban. Szívesen vállalják az új dolgokat, amint valamit megtesznek, azonnal kérik a következő feladatot. Egyeseknél enyhe félelmet lehet ugyan tapasztalni, de ezt könnyen le tudják küzdeni – osztotta meg tapasztalatát Ambrus Szabolcs.
Iskola utáni oktatás
A tizenkét tagú lovastornász-csapat nagyobb program részeként edz és tanul. A sepsikőröspataki Kálnoky-udvarban iskola utáni oktatás folyik, ahol a lovastorna mellett kézművességgel, asztalossággal, szövéssel, rajzolással, festéssel, személyiségfejlesztő játékokkal és sok más érdekes tevékenységgel töltik idejüket a kicsik. Például ismerkednek a kertészettel, megtanulják a növények nevét, ültetnek, ápolják a kikelt palántákat, tanulmányozzák a maguk nevelte növényeket. Nyilván, mindemellett az egész csoport tanul lovagolni.
Az iskola utáni program megálmodója Kálnoky Anna. Hosszabb ideje költözött családjával Sepsikőröspatakra, volt ideje megismerni az ottani vegyes etnikumú közösséget. Megértette, hogy a sokak által rossz szemmel nézett roma családokban sok az élni akarás, életük mozgalmas, jókedvűek, erő van ezekben az emberekben. És rengeteg tehetség. Ezt akarta felkarolni, tenni a gyerekekért, fejleszteni őket az iskola utáni oktatással. Tervét a Máltai Szeretetszolgálat is pártfogásába vette – családja régi kapcsolatban áll a Máltai Lovagrenddel –, így a Kálnoky Alapítvány közreműködésével megnyílhatott az iskola utáni foglalkozás.
Első lépésként tavaly szeptemberben 142 gyerek képességét mérték fel – köztük magyarokét és cigányokét is. Kéttucatnyi 7–10 éves apróságot választottak ki. Közülük került ki a 12 lovas tornász, a többiek más tehetségfejlesztő foglalkozásokon, műhelymunkákon vehetnek részt. A foglalkozások a játszva tanítani elv alapján működnek. A gyerekekben sok a bizalom, nyitottság. Rengeteg szeretetet hoznak családjukból, érződik, hogy közösségükben szeretet veszi körül őket. Ez nagyon fontos, hiszen a nevelés, oktatás alapja a szeretet, és ez oda vezet, hogy meg lehet találni minden egyes gyerek miben tehetséges. Mert kisebb vagy nagyobb mértékű tehetség mindenkiben lakozik – magyarázta az iskola utáni foglalkozások alapját Kálnoky Anna.
Az asztalosműhelyben Császár Sándor erdővidéki asztalos, fafaragó, bútorrestaurátor foglalkozik a gyerekekkel. Két osztályt oktat, a gyerekek jókedvvel jönnek a foglalkozásokra, ambiciózusak. Legszívesebben festenek, rajzolnak, de betekintést kapnak a tulajdonképpeni famunkába is, kézbe vehetik a gyalut, más szerszámokat – tudtuk meg a mestertől. Sokan közülük eddig nem jártak asztalosműhelyben, nem ismerik a szerszámokat, kellékeket. Ám az ottani tevékenység érdekli őket. Ha erről beszámolnak otthon, megtörténhet, hogy szüleik is kedvet kapnak a famegmunkáláshoz – következtetett Császár Sándor.
A Kálnoky-udvarban zajló iskola utáni programok mágnesként vonzzák a kőröspataki gyerekeket. A program rugalmas, legalább két-három évig fog tartani. Még sok gyereknek lesz alkalma megtapasztalni az itt zajló életet, nevelést, oktatást – fejtette ki Kálnoky Anna.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 ... 3811-3840 | 3841-3870 | 3871-3900 ... 7291-7305




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék