udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6975
találat
lapozás: 1-30 ... 4471-4500 | 4501-4530 | 4531-4560 ... 6961-6975
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. június 29.
Diktatúra a demokráciában: Tőkés László kampány-ármányára való válasz
Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.(2Tim 1,7) Tőkés elnök úr és képviselő érezhető indulattal és fékezhetetlen dühvel támad rá többek között az aláíró püspök utódjára, aki a partiumi magyarság nehéz helyzetében keresni merészelte munkatársaival a járható utat, hogy a helyi önkormányzatokban mégis megvalósulhasson, amennyire lehet, a magyarok térfoglalása.
Ebben az értelemben az általa pártegyháznak megbélyegzett egyházkerület választáson való részvételre szólította mind az Erdélyi Néppárt, mind az RMDSZ tagjait és a velük rokonszenvet érező polgártársakat.
Az egyházak felkérése ellenére is a választásokon való részvétel drámaian alakult. A Részeken és Erdélyben a választásra jogosultak több mint fele nem élt sorsbefolyásoló lehetőségével, inkább otthon maradt. Ebben a küzdelemben az abszolut vesztes a Tőkés László fővédnöksége alatt vitézkedő Erdélyi Néppárt. Az RMDSZ eredménye sem nevezhető sikernek, de mégis lett Szatmár megyében, Biharban megyei tanácselnök. Visszaszerezhettük a szatmárnémeti polgármesteri tisztséget. Temesvárnak alpolgármestere lett, hogy csak néhány sikert emlegessek azokon a helyeken, ahol éltek testvéreink a választás lehetőségével. A Néppárt sajnos újból megbukott, még akkor is így van ez, ha zavart keltő ködösítéssel azt halljuk, hogy nem sikerült a remélt áttörést vérehajatani. Megbukott a választásra jogosultak több mint fele, de mentségükre szolgál az, hogy ilyen árokásó politikával manipuláló emberek nyomán, mint Tőkés és elvbarátai, nem akartak megnyilvánulni.
Tőkés László, mint az autonómia harcosa leleplezte magát, amikor a helyi önkormányzatokba, jelenlegi adott helyi “autonóm” testületekbe bekerült személyeket letámadja, verbális agresszióval bírálja. Erdély nem azért “pirosodik be”, mert valaki is óhajtja a jelenlegi győztes román pártok ölelését, hanem azért, mert nincs más. A politikai prérin sehol sem látszanak az önmagukat nemzetinek és keresztyénnek meghatározó alakulatok. Joggal vádolhatjuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőségét azzal, hogy eredeti küldetésének megfelelően, nem tudta a Romániába szorult magyar nemzetrészt egyesíteni, sőt egyetlen párthoz elszegődve, a felszabdalódásunkat támogatta. Jelenleg tisztázás folyamata, hogy mennyire gonosz szándék áll a történtek hátterében, vagy csupán a hatalom miatti hajsza vakította el a főszereplőket.
A nemzetrész felszeletelése mellett állandó támadás érte az egyházakat, különösen a királyhágói református egyházkerületet és annak püspökét. A titkosszolgálattal való együttműködés vádja éppen egy évtizeddel ezelőtt éledt. Tőkés László által vezényelt átvilágítás igen szelektív módon jelentkezett. A hivatalos folyamatot megelőzte egy úgynevezett tudományos kutatás, amelynek anyaga részben könyvek formájában meg is jelent. Részben nem jelentek meg anyagok, vagy kísérlet történt arra nézve, hogy fontos személyek esetében elnézéssel legyenek a dossziék kezelői. Vannak személyek, akik akkor is elmarasztalhatóak, mint a jelenlegi püspök, ha csak közvetetten ráutaló iratok feltételezhetőek. Tőkés leleplező buzgalmában le is írja, hogy ezek nem bizonyítékok, de azért fogadjuk el, mert az ő véleménye mindenek feletti. A szelektív emlékezet elfeledteti, hogy ő személyesen általunk is látott két alkalommal kötelezte el magát a szolgálatoknak, ugyanakkor két esztendő hiányzó dokumentuma mellett sikerült igazolania ügynöki fedhetetlenségét.
Tőkés László elismerést érdemlő forradalmi tevékénységét követően érthetetlen módon lesz folyamatosan mélyülő formában méltatlan azokra a tisztségekre, amelyeket betöltött és amelyeket betölt. (Eltekintünk ezen írásban foglalkozni az egyházkerület immár lerendezett adóságával, vagy a Partiumi Keresztyén Egyetem botrányával.) Diktatúra van az általa hirdetett demokráciában, ameddig választott vezetőket támad ki. Királyhágómelléki Egyházkerület jelenlegi püspökét kétszázezer ember képviselete választotta meg 80 százalék feletti arányban. Diktatúra van abban a világban, amelyben a demokratikus egyházi választás után olyanoknak a hangja és szerepe nő meg, akik hatalmat kapnak, vagy szereznek arra, hogy egy közösség fejlődését akadályozzák, esetleg a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolják.
Tisztelettel kérem a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről. Alázattal kérem a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeket, hogy elemezzék körültekintőbben az anyaország határain kívül rekedt nemzetrészek sorsát. Várjuk a magunk munkájának a felülvizsgálatát, terveink megtárgyalását. Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat.
Tőkés Lászlót felkérjük, hogy igyekezzen valódi közösségi lekületet gyakorolni. Közelgő nyugdíjazásáig törekedjen Isten útján járni. Félelme nincs azoknak, akik erőt és szeretetet hordoznak az éberség világosságában.
Nagyvárad, 2016. június 29.
A békesség kötelékében!
Csűry István püspök
erdon.ro2016. június 29.
Elhalasztották a lakossági gáz árának emelését Romániában
Elhalasztotta a bukaresti kormány a lakossági gáz árának emelését, így 2017. március 31-ig a megawatt-óránkénti 60 lejes szabályozott energiaár marad érvényben – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség Victor Grigorescu energiaügyi miniszter előző esti bejelentését ismertetve.
A lakossági gázár tavaly nyáron elfogadott újabb liberalizációs ütemterve alapján a bukaresti kormány már nem negyedévenként vagy félévenként, hanem éves ütemben tervezte tíz százalékonként drágítani a gázt, amely így 2020 áprilisában érte volna el a liberalizációs program elején kitűzött 90 lejes árat.
A szénhidrogének világpiaci ármozgása miatt azonban már az import gáz sem kerül többe, mint a román kitermelésű szabályozott árú gáz, ezért Nicolae Havrilet, az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) vezetője áprilisban a lakossági gáz árának korábbi liberalizációját javasolta.
Erre ugyan nem került sor, de a kormány elhalasztotta a július elsején esedékes tízszázalékos áremelést, amely azt eredményezte volna, hogy a lakosság drágábban vásárolja a szabályozott árú energiahordozót, mint az ipari fogyasztók. A kabinet az ANRE által évente meghatározott tartalékolási kötelezettségeik betartására szólította fel a szolgáltatókat, hogy a téli hónapokban is képesek legyenek kivédeni az energiaszükséglet szezonális ingadozásait – magyarázta az energiaügyi miniszter.
Romániában a lakossági fogyasztók még államilag szabályozott áron veszik a gázt, az ipari fogyasztók azonban már nem. A kormány tavaly nyáron fogadta el a legújabb liberalizálási ütemtervet, amely 2018 helyett 2021-ig tolta ki a gázár-szabályozás megszüntetésének határidejét.
erdon.ro2016. június 29.
Vándorútra indul a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát viszi színre és mutatja be 15 Temes és Arad megyei településen idén a Bánsági Vándorszínház.
A Vajdaságban közel negyven éve működő Tanyaszínház mintájára – Aszalos Géza temesvári színművész ötlete alapján – 2014-ben alakult társulat szerdai közleményéből kiderül, hogy a bázis változatlanul a Temes megyei Végvár település, ahol a 8 fős alkotócsapat július 10-én kezdi meg a munkát, és ahol három hét leforgása alatt állítják színpadra a darabot, aminek a bemutatóját július 31-én tartják a községben, majd felkerekedik a társulat, és összesen további 14 Temes és Arad megyei települést járnak be az előadással. Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja, az előadás rendezője külön érdeklődésünkre elmondta, hogy a helyszíneket egy-két napon belül véglegesítik.
Az előző két évtől eltérően a jogi hátteret már nem a Bánsági Közösségért Egyesület biztosítja, hanem a vándorszínház szervezői által alapított Tarisznyás Egyesület. Bár idén a program költségvetése szinte a negyedére csökkent, ez nem változtat sem az előadás minőségén, sem a tervezett turné összetételén – emelték ki.
A vándortársulatot alkotó színészek a Kárpát-medence majdnem minden szegletéből érkeztek: Aszalos Gézán kívül a temesvári magyar színház tagja Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező, valamint Orbán Enikő dramaturg; rajta kívül Hodu Péter, a Szegedi Nemzeti Színház művésze, Vincze Tímea kolozsvári bábszínész, Mihály Csongor marosvásárhelyi bábszínész, Lanstyák Ildikó frissen végzett dunaszerdahelyi egyetemi hallgató és Dévai Zoltán, a Zentai Kamaraszínház művésze indul a turnéra.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro2016. június 29.
Megvonta a bizalmat az EMNP egykori politikusaitól
Megvonta a bizalmat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azoktól a tagjaitól, akik a helyhatósági választásokon nem a néppárt listáin vettek részt, valamint azoktól, akik kritizálták a szervezet vezetését a gyenge választási eredmények miatt.
Az EMNP országos elnöksége kedden értékelte ki a helyhatósági választásokon elért eredményeit, a kolozsvári ülésen több személyről is tárgyaltak az úgynevezett fegyelmi ügyek között. Erről szóló közleményében négy volt politikusát nevezi meg a szervezet, ezek: Gergely Balázs, Portik Vilmos, Sorbán Attila és Toró Tamás.
Gergely Balázs az egyházak javaslatára került fel és szerzett mandátumot az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján. A marosvásárhelyi Portik Vilmos a választások előtt lépett vissza a jelöltségtől, a megyei szervezet elnöki tisztségéről is lemondva. Sorbán Attila a gyenge választási eredmények miatt szólította lemondásra a párt vezetését, a brassói Toró Tamás pedig ugyancsak az RMDSZ listáján vett részt a választásokon, habár nem jutott mandátumhoz.
Az EMNP elnöksége úgy véli: „a néppárt jelöltjei ellen kampányoló Gergely Balázs, a marosvásárhelyi magyarokat és a Néppárt jelöltlistáját visszalépésével cserbenhagyó Portik Vilmos, a nyilvánosság előtt valótlanságokat állító Hargita megyei Sorbán Attila, valamint a titkos háttértárgyalásokon az RMDSZ listájára testületi jóváhagyás nélkül felkérezkedő brassói Toró Tamás” megnyilvánulásai ártottak az EMNP-nek. Ezért az elnökség megvonta tőlük a politikai bizalmat, nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a néppárt hivatalos álláspontját. Az alapszabályzat rendelkezései értelmében tagsági viszonyukról és a néppárt szervezetén belüli szerepükről az illetékes területi testületek döntenek.
A néppárt vezetése ugyanakkor megállapította, hogy a négy évvel ezelőtt elért kétszázharminc tanácsosi mandátum megtartásán túl az öt, néppárti támogatással megszerzett polgármesteri mandátum jó alapot szolgáltat a következő négy évben az önkormányzati építkezéshez.
A szervezet vezetése azt is eldöntötte: részt vesz az őszi parlamenti választásokon, ugyanakkor párbeszédet szorgalmaz a megméretkezésen induló magyar pártok között. Úgy vélik: az erdélyi magyar közösség politikai képviselete akkor lehet reprezentatív és erős, ha a közösségi érdek érvényesítése a cél a parlamenti választások során.
maszol.ro2016. június 29.
Szakvélemény: plagizált Victor Ponta a doktori dolgozatában
Plagizált doktori dolgozata Victpr Ponta – állapította meg a Mediafax hírügynökség szerint végső jelentésében az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakbizottsága.
A testület Victor Ponta doktori címének visszavonását javasolta, amiről a várhatóan csütörtökön dönt a CNATDCU – közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség. Amennyiben a jelentést elfogadják, a tanács Adrian Curaj oktatási miniszternek javasolja, hogy a tárcavezető vonja vissza a volt kormányfő 2003-ban a Bukaresti Egyetem jogi karán szerzett doktori címét.
Plagizált doktori dolgozata Victpr Ponta – állapította meg a Mediafax hírügynökség szerint végső jelentésében az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakbizottsága.
A testület Victor Ponta doktori címének visszavonását javasolta, amiről a várhatóan csütörtökön dönt a CNATDCU – közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség. Amennyiben a jelentést elfogadják, a tanács Adrian Curaj oktatási miniszternek javasolja, hogy a tárcavezető vonja vissza a volt kormányfő 2003-ban a Bukaresti Egyetem jogi karán szerzett doktori címét.
Az eljárás szerint Pontának ekkor két hét áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen.
Mint ismert, a plágiumvádakról a Nature folyóirat írt elsőként 2012-ben. A plágium tényét a CNATDCU már 2012-ben megállapította, ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés 2013-ban megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium".
maszol.ro2016. június 29.
Kolozsváron ülésezett az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége
Az EMNP elnöksége megállapította, hogy az önkormányzati választások eredményei jó alapot jelentenek a jövőre nézve, illetve fegyelmi ügyekben is állást foglalt. A közlemény alább olvasható:
Az önkormányzati választások eredményeinek értékelése során az elnökség megállapította, hogy a négy évvel ezelőtt elért kétszázharminc tanácsosi mandátum megtartásán túl az öt, néppárti támogatással megszerzett polgármesteri mandátum jó alapot szolgáltat a következő négy évben az önkormányzati építkezéshez. Az eddigi százöt önkormányzathoz képest a Néppárt most száznyolc önkormányzatban van jelen, ami lehetőséget ad arra, hogy az elkövetkezendő négy évben megjeleníteni és képviselni tudjuk a helyi közösségek érdekeit.
Az őszi parlamenti választásokra való felkészülés jegyében az elnökség tagjai áttekintették a választásokon való indulás lehetséges módozatait. Tekintettel arra, hogy az idei helyhatósági választásokon a magyar szavazóbázis tovább fogyott, hiszen a legutóbbi választásokhoz képest mintegy százhétezer magyar szavazattal kevesebb gyűlt be az erdélyi magyar pártok listáira, az elnökség megállapította, hogy az erdélyi magyar képviselet csakis úgy lehet teljes értékű, ha a Néppárt által támogatott és annak értékrendjét, céljait megjelenítő jelöltek is megméretkeznek. Az erdélyi magyar közösség politikai képviselete akkor lehet igazán reprezentatív és erős, ha elsősorban nem a pártérdek, hanem a közösségi érdek érvényesítése a cél a parlamenti választások során. Ezért az elnökség szorgalmazza, hogy induljon párbeszéd a választásokon indulni kívánó erdélyi magyar pártok között.
A beérkezett fegyelmi ügyek rendjén az elnökség megtárgyalta a Néppárt jelöltjei ellen kampányoló Gergely Balázs, a marosvásárhelyi magyarokat és a Néppárt jelöltlistáját visszalépésével cserbenhagyó Portik Vilmos, a nyilvánosság előtt valótlanságokat állító Hargita megyei Sorbán Attila, valamint a titkos háttértárgyalásokon az RMDSZ listájára testületi jóváhagyás nélkül felkérezkedő brassói Toró Tamás ügyét. Az elnökség tagjai egyöntetű szavazással megállapították, hogy a kampányban, az azt megelőző, illetve az azt követő időszakban az említett személyek megnyilvánulásai egyértelműen ártottak politikai közösségünk ügyének. Ezért az elnökség megvonja tőlük a politikai bizalmat, nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját. Az alapszabályzat rendelkezései értelmében tagsági viszonyukról és a Néppárt szervezetén belüli szerepükről az illetékes területi testületek fognak dönteni.
A továbbiakban az elnökség meghatározta az Országos Önkormányzati Tanács megújításához szükséges menetrendet, munkacsoportot hozott létre az újonnan megválasztott önkormányzati képviselők szakmai munkájának segítésére, illetve előkészítette az Országos Választmány július közepén sorra kerülő ülését.
Kolozsvár,
2016. június 28.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
itthon.ma//erdelyorszag2016. június 29.
DÖNTŐHÁZKÉNT FOGADTA EL A KÉPVISELŐHÁZ AZ RMDSZ SZÖVETKEZETBARÁT TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSÁT
A képviselőház döntőházként fogadta el június 28-án, kedden a mezőgazdasági szövetkezetek működésére és szabályozására vonatkozó törvény módosítását. A tervezet végre pontosítja a mezőgazdasági szövetkezetek tevékenységi körét, az elsődleges mezőgazdasági termékek feldolgozásának és/vagy forgalmazásának a lehetőségeit, és tisztázza az adózási rendszert is. „Mivel Romániában a mezőgazdasági termelés évről-évre növekszik, hatékonyabb szervezésre van szükség ahhoz, hogy ezen termékek a lehető legrövidebb úton, és a lehető leghozzáférhetőbb áron eljussanak a fogyasztókhoz. Azon termelők pedig, akik szövetkezetekbe kívánnak szerveződni, vagy már szövetkezetek tagjai, nemcsak a termelést oldhatják meg közösen, de a feldolgozást, illetve a piaci értékesítést is” – fogalmazott Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, a tervezet kezdeményezője. Hozzátette: a tervezet bizonyos adókedvezmények bevezetésére is kitér azon gazdák számára, akik termékeiket szövetkezeteken keresztül értékesítik. Elmondta: a 2014–2020-as Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) tartalmaz olyan európai uniós pénzalapokat, 90 százalékos vissza nem térítendő támogatások formájában, amelyek kifejezetten mezőgazdasági szövetkezetek létrehozására vonatkoznak. „Fontosnak tartom ezt a módosító javaslatot, hiszen fellendíti a különböző társulási szövetkezeteket, adókedvezményeket biztosít, így a helyi feldolgozó üzemek is gyorsabban fognak fejlődni” – mutatott rá Fejér László Ödön parlamenti képviselő.
A tervezet értelmében az első 5 évben nem kell nyereségadót fizetniük azoknak a szövetkezeteknek, amelyek mezőgazdasági termékek feldolgozásával foglalkoznak, valamint amelyeknek az évi forgalmuk nem haladja meg a 2 millió eurót. Emellett a mikró-vállalkozás jellegű szövetkezeteknek nyereségadót kell fizetniük, és nem jövedelemadót.
kms.mtva.hu2016. június 29.
Nem szűnik meg a Márton Áron Szakkollégium
Nem zár be a magyarországi Márton Áron Szakkollégium – írta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szávay István levelére válaszolva. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint ugyanis az utóbbi hetekben felmerült a határon túli magyar fiatalok anyanyelven való továbbtanulásának és így a magyar-magyar kapcsolatok e kiemelt színterének bezárása – ezért fordult a tárcavezetőhöz. A Külgazdasági és Külügyminisztériumba beolvadó Márton Áron kollégiumi hálózat az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenntartásába kerül, ugyanakkor alapvető cél az eddigi munka folytatása és az, hogy a határon túli magyar hallgatókat az átszervezés ne érintse, így a következő tanévben a képzésekben részt vevő határon túli magyar hallgatók fennakadás nélkül folytathatják tanulmányaikat – fogalmazott Szijjártó Péter. (MTI)
pannonrtv.com2016. június 30.
Megbénítja az alapellátást az orvosmigráció
Veszélybe kerülhet a romániai egészségügyi alapellátás az orvosok kivándorlása miatt. Az orvosi kamara nemrég nyilvánosságra hozott felmérése szerint tíz fiatal orvos közül nyolc tervezi azt, hogy külföldön próbál szerencsét – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. Kovászna megyében eközben a nyugdíjkorhatárt elérő háziorvosok nem tudnak visszavonulni, mert nem találnak utódot, aki átvenné a praxisukat.
Tíz százalék maradna
Az orvosi kamara által megrendelt felmérésből kiderül, hogy az orvosi egyetemek hallgatói és a rezidens orvosok elégedetlenek a fizetésükkel és a munkakörülményekkel, a túlórázás és a kutatás alulfinanszírozottsága miatt panaszkodnak. Az online kérdőíveket 700 fiatal orvos töltötte ki, és 29,5 százalékuk mondta azt, hogy külföldön szeretne munkát vállalni, míg 52,8 százalék már fontolóra vette, hogy kivándorol. Mindössze 10 százalék nyilatkozta azt: fel sem merült benne, hogy elhagyja az országot. A felmérés szerint a fiatal orvosok többsége az Európai Unió valamelyik tagországában vállalna munkát, de a kivándorlók körében az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, az Arab Emirátusok és Új-Zéland is népszerű.
Szülői segítségre szorulnak
Évente 3000 orvos végzi el tanulmányait és kerül be a hazai egészségügyi rendszerbe, ezzel párhuzamosan azonban 3500-an lépnek ki évente, mert nyugdíjba vonulnak, vagy külföldön vállalnak munkát. A felmérés arra is rámutat, hogy a fiatal orvosok többsége anyagilag szülői segítségre szorul. Éppen ezért elsősorban azt várják az államtól, hogy már a rezidensképzés kezdetétől olyan fizetést biztosítson számukra, amely szavatolja az anyagi függetlenségüket.
Érvelésük szerint azok a fiatalok, akik más hivatást választottak öt-hat év tanulás után már el tudják tartani a családjukat, miközben az orvosok még évekig tanulnak. Másrészt társadalmi elismerésre is vágynak, hiszen, mint rámutatnak, munkavégzés közben nagy nyomás nehezedik rájuk, az orvoshiány miatt kénytelenek sok ügyeletet vállalni, és nem utolsósorban az egészségüket kockáztatják.
Nem vonzó az alapellátás
A fiatal orvosok elvándorlása leginkább az alapellátásban fejti ki negatív hatását, amely néhány év múlva veszélybe kerülhet. Kovászna megyében a nyugdíjkorhatárt betöltött orvosok már most nem tudnak visszavonulni, mert nem találnak utódot, aki átvegye a praxisukat – hívta fel a figyelmet Seres Lucia, a Kovászna megyei háziorvosok egyesületének elnöke. Kifejtette, a megyében jelenleg 108 háziorvos dolgozik, ám közülük csak nyolc 45 év alatti, az orvosok kevesebb mint fele 45–55 év közötti, a legtöbben pedig idősebbek. Néhány orvos szeretne visszavonulni, vannak akik egészségügyi okokból mennének nyugdíjba, azonban nem tehetik meg, mert nem találnak utódot, akiknek átadhatnák a praxisukat. A fiatalokat nem vonzza az alapellátás, ráadásul kevesen költöznének vidékre, részletezte az okokat a Krónikának Seres Lucia.
A sepsiszentgyörgyi orvos szerint a jelenség oka, hogy az alapellátás mindig háttérbe szorul, kevés a finanszírozás, alacsonyak a fizetések. Miközben a kórházi alkalmazottaknak az elmúlt időszakban két ízben is emelték a bérét, az alapellátásban nem növelték a pontok értékét, mondta. Hátrányt jelent ugyanakkor, hogy a rendszer nem kiszámítható, például idén fél év alatt sem írták alá az új keretszerződést az egészségbiztosítási pénztárral. A helyzetüket nehezíti, hogy a háziorvosoktól jogosítványokat vontak meg, nem írhatnak fel különböző gyógyszereket, orvosi ajánlásért szakorvoshoz kénytelenek küldeni a beteget, ami a tekintélyüket is csorbítja, sorolta a nehézségeket Seres Lucia. A szakember szerint az említett tényezők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok nem választják a háziorvosi hivatást.
Hiányszakmák vannak
A kórházakban inkább hiányszakmák éreztetik hatásukat, az általános orvoshiány egyelőre nem annyira jellemző, állapította meg lapunknak Antal Álmos. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója példaként elmondta, hogy nehezen találni onkológust. Ugyanakkor rámutatott, hogy a Székelyföldön nem annyira súlyos a helyzet, mint a kilencvenes években volt, mennek el ugyan orvosok, de a többség marad, és jönnek újak, fiatalok, összegzett.
Antal Álmos szerint az orvoselvándorlást az orvosit végzettek nagy száma kompenzálja, mivel hazánkban sok az orvosi egyetem, pluszba is képeznek szakembereket, így bár sok fiatal kivándorol, a kórházakban nem mutatkozik meg olyan súlyosan a hiány. Azt azonban elismerte, hogy az alapellátásban sokkal nagyobb gondok vannak. Amióta az állam „levette a kezét az ágazatról", gyakorlatilag magánvállalkozásként működnek a háziorvosi rendelők, és egyre kevesebb fiatal választja ezt a szakmát, holott háziorvosként sok terhet levehetnének a kórházakról, sürgősségekről.
„Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni"
A bérezés és a munkakörülmények javítása a kulcsszó a kivándorlás megállításában – jelentette ki a Krónikának Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának alelnöke. Az orvosprofesszor felháborodottan sorolta a nehézségeket: nincs altatószer a kórházakban, és mivel fél éve nem írták alá a keretszerződést, a kórházigazgató nem tud állásokat meghirdetni, így nincs elég műtősnő. „Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. Ne csodálkozzunk, hogy a fiatalok elmennek külföldre" – szögezte le lapunknak az osztályvezető főorvos. Meglátása szerint az egészségügyi rendszer finanszírozását kellene növelni, illetve nagyobb rugalmasságra lenne szükség, hogy a betegellátást zökkenőmentesen megszervezzék. „A szándékot értjük, hogy a túlzott szabályozással próbálják megfékezni a korrupciót, de a közbeszerzés annyira bonyolult és merev, hogy például az egész országot egyetlen beszállító látja el altatószerrel, ezért fordulhat elő, hogy kifogy a szer, és nem tudunk műteni. Eltelt egy fél év, és még mindig nincs keretszerződés, érthetetlen, hogy ezt nem tudják időben megoldani. A kórházakban nem lehet előre tervezni, nincs kiszámíthatóság, csak hiánypótlás – ezért mennek el a fiatalok" – összegzett Szabó Béla – írja a kronika.ro.
Erdély.ma2016. június 30.
Ítéletidő volt Háromszéken
Jelentős károkat okoztak az elmúlt napokban a Háromszéken is tomboló viharok. Mikóujfaluban hétfőn és kedden az esőzés okozta áradásokkal kellett szembenézniük, Erdővidék több településén tegnap is voltak gondok, a megyei katasztrófavédelem egységeinek több alkalommal is be kellett avatkozniuk. Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere megkeresésünkre elmondta: hétfőn kevesebb mint egy óra alatt tetemes csapadék hullott a község területén. A heves esőzés nyomán a település Málnás felőli részén folyó patakjának a vízszintje helyenként másfél méterrel is megnőtt, kilépett a medréből, és hat utcát elöntött. Ezek mind makadámmal borított utcák voltak, s a víz gyakorlatilag elsodorta az elterített kövezetet. Emellett kétszáz pince feltelt, az udvarokra iszapot és köveket hordott be a víz. Tíz tehenet elragadott az ár – egyet nem is sikerült megtalálni, vélhetőleg megfulladt –, továbbá tyúkólakat vitt magával szárnyasokkal együtt.
A polgármester elmondása szerint a gabonát több termőföldön is lefektette a vihar, használhatatlanná téve. Kedden már zajlottak a helyreállítási munkálatok a községben, Demeter Ferenc szerint mind a prefektúra, mind a katasztrófavédelem folyamatosan érdeklődött a helyzetről, de nem vették igénybe a segítségüket, helyi erőforrásokkal láttak neki a rendteremtéshez. Aznap viszont újabb felhőszakadás tört rá a településre, és a Hatod felé eső résznél a hegyről lezúduló esővíz miatt gyűlt meg a bajuk. Egy áteresz megnyitásával sikerült viszonylag hamar elvezetni a patakba az árt, de károk így is keletkeztek, egyebek mellett a vasúti közlekedést több órára le kellett állítani a sínekre került hordalék miatt (a Málnáson és Sepsibükszádon leállított szerelvények utasait a felügyelőség egységei felügyelték). Az úttest szintén hordalékkal telt meg, amit tegnap igyekeztek végleg eltakarítani. A polgármester szerint a helyreállítással nincs gond, a helyiek első perctől odaálltak, végzik a takarítást, viszont a károk mértéke alapján jelentős kiadásokra számít az önkormányzat is, hiszen csak a hat utca helyreállítása nagy összegbe kerül.
Erdővidéken Bardocon egy ház pincéjét öntötte el az ár, itt a bodzafordulói tűzoltók léptek közbe.
A baróti és a sepsiszentgyörgyi katasztrófavédelem egységeinek kedden és tegnap is Baróton, Nagybaconban illetve Uzonkafürdőn kellett beavatkozniuk, elsősorban az úttesten felgyűlt víz, illetve hordalék eltávolítása érdekében. A felügyelőség közlése szerint nincs tudomásuk arról, hogy emberéletet veszélyeztetett volna az ár. Egy kézdivásárhelyi egység ugyanakkor Bákó megyébe indult tegnap, hogy az ottani megyei felügyelőségnek segítsen az áradások okozta károk elhárításában. (Nagy D. István)
Gondok Baróton is
Baróton a Felső Víz utca környékén, a bányahíd és a kollektívhíd közti részt árasztotta el keddről szerdára virradóra a Hatodban lezúduló csapadék. Nagyobb kár abban a két lakásban keletkezett, amelynek lakóterét is érte a víz, többeknek a pincéje és kútja telt meg. Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondása szerint ezeket a gondokat meg tudták oldani, a legtöbb helyről a felgyűlt vizet ki tudták szivattyúzni, az önkormányzat alkalmazottjainak mindössze egy helyre kell visszatérniük segíteni. „A két héttel ezelőtti történet ismétlődött meg: az uzonkafürdői és nagybaconi esőt Barót patakának keskeny medre nem tudta befogadni, s a legsebezhetőbb helyeken kiöntött. A helyszínen tájékozódott Sebastian Cucu kormánymegbízott is, akinek elmondtam, véleményem szerint ez a helyzet addig fog ismétlődni, amíg Baróton is megoldódik a patakmeder kiszélesítése. Remélem, közös erővel – a kormányhivatal és a megye segítségével – sikerül elérnünk a vízügynél, hogy minél hamarabb nekifogjanak a szakasz modernizálásának” – mondotta a városi elöljáró. (hecser)
Háromszék
Erdély.ma2016. június 30.
Befagyasztották a gázárakat
Kilenc hónapig nem drágul a lakossági földgáz: a kormány egyik, kedden elfogadott sürgősségi rendelete július 1-jétől 2017. március 31-ig a jelenlegi árán befagyasztja a belföldi kitermelésű földgáz árát. Az intézkedést azzal indokolják, hogy az elsődleges energiaforrások piacán bekövetkezett változások – köztük a kőolaj árának zuhanása – miatt a hazai földgázpiacon az államilag szabályozott árak elérték, sőt, túlhaladták a piaci árakat.
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében a belföldi kitermelésű földgáz árának 2016. július 1-jétől – holnaptól – megawattóránkénti 66 lejre kellett volna nőnie a jelenlegi 60 lejről, Dacian Cioloş kormánya azonban úgy véli, hogy az árszabályozásnak a lakosságot kell védenie a piac liberalizálásának negatív hatásaitól.
A sürgősségi rendeletben azt is rögzítették, hogy a szolgáltatóknak mekkora földgázmennyiséget kell elraktározniuk télire – a szükségleteket előzőleg a szakhatóság állapította meg –, és drasztikusan (akár félmillió lejre vagy az üzleti forgalom tíz százalékára is) megbüntetik azokat a cégeket, amelyek nem tartalékolnak. A téli készletet ezentúl évente fogják meghatározni – átlátható és nem diszkriminatív feltételek mellett –, a cél az, hogy biztosítani lehessen a belföldi fogyasztáshoz szükséges mennyiséget, az ellátás pedig folyamatos és biztonságos legyen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 30.
Háromnyelvű könyv örökségeinkről ( Székely hagyományok)
Székely hagyományok – bevezetés a székelyek kultúrájába címmel háromnyelvű könyvet és kísérőfilmet jelentetett meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen a bukaresti Közpolitikák Intézettel. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, illetve a Művész Teremben kedden bemutatott magyar, román és angol nyelvű kiadványok létrejöttét Norvégia, Izland, Lichtenstein és Románia kormánya pályázati alapjából finanszírozták.
Kulcsfontosságú és hiánypótló kiadványról van szó, amely érdekében a román kormány olyan projektet támogat, amelyben Székelyföldet idézőjel nélkül említik, hiszen a székely hagyományokról, a székely kultúráról van szó, ezért egy kicsit falbontogató jellege is van ennek a könyvnek – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester. Kiemelte, a májusi bukaresti Székely vásár után ez a második közös lépés a Közpolitikák Intézettel a székely kultúra népszerűsítése terén. Ez azt jelenti, Bukarestben is kezdik meghallani, hogy igenis van Székelyföld, székely hagyományok és székely emberek. A városvezető emlékeztetett, a Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa pályázatot is az identitásra alapozták, az volt a lényege, mutassuk meg és bizonyítsuk be, hogy az egymás mellett élő népek a kultúrán keresztül tudnak közeledni. Sztakics Éva szerint egy következő kiadványnak az innovációval kellene foglalkoznia, hisz az jelenti a jövőt.
Egy térségnek a kultúrája a legjobb nagykövete, és Székelyföld hagyományain keresztül mutatkozott be a májusi bukaresti Székely vásárban, ahol két nap alatt tizenötezer látogató fordult meg, és a legtöbb árus üres kézzel tért haza, mert mindent el tudott adni – ezekkel a szavakkal köszöntötte a jelenlévőket Adrian Moraru, a Közpolitikák Intézete aligazgatója, aki szerint a jelen kiadvány is jó alkalom, hogy a magyar identitás közelebb kerüljön Bukaresthez.
A jelenkori és archív fotókkal illusztrált vaskos kötetet, amely a székely hagyományokat a háromszékieken keresztül mutatja be, a kiadvány két szerzője, Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár és Kinda István sepsiszentgyörgyi néprajzos, muzeológus ismertette. Pozsony Ferenc elmondta, Háromszék korán polgárosult vidék, de mindig fogékony volt az újra, nagyon gazdag hagyományokkal rendelkezik, amelyek közül sok még ma is élő, ezért volt nehéz a válogatás, hogy mi kerüljön bele a könyvbe. Végül a háromszéki székely kultúra legjellegzetesebb elemei mellett döntöttek. Kinda István is a bőség zavaráról beszélt, a több mint negyven élő háromszéki hagyomány közül csak húszat mutatnak be a kötet három nagy fejezetében: az alkotó népművészet kategóriában ismertetik a faragóművészetet, a kopjafákat, a székely kaput, a festett bútorokat, a szőtteseket, varrottasokat, viseleteket, kúriákat, kastélyokat; gasztronómia címszó alatt jelenik meg a pityókás házikenyér, a mézeskalács, a kürtőskalács, a lakodalmas rakott ág, a szilvapálinka és a harmadik csoportosításban a kalendáris népszokásokat foglalják össze – lovas farsangok, farsangi bagolytemetés, tavaszünnep, húsvéti szánazás és locsolás, Szent György-napi juhászünnepek, Szent István-napi búcsú, karácsonyi betlehemezés, szilveszter a templomtorony alatt. A több mint kétezer példányban kiadott könyv (amely ingyenesen kapható a sepsiszentgyörgyi Tourinfo irodában – a Lábas Ház földszintjén) mellékleteként jelent meg az Erdély András, Vargyasi Levente és Várkonyi Eszter által készített ötvenhárom perces dokumentum jellegű film, amelynek születéséről az alkotók beszéltek, majd a könyvbemutató után a Művész teremben le is vetítették. A film rövid bepillantást nyújt az árkosi mézeskalács-készítés, a kisbaconi házikenyérsütés, a bodosi viseletkészítés, a csernátoni fafaragás, a vargyasi bútorfestés, az ozsdolai szilvapálinka-főzés, a mikóújfalusi lakodalmas rakott ág készítés titkaiba, a filmkészítők ellátogattak egy csernátoni hagyományos esküvőbe, a bölöni farsangi mulatságba, és ismertetik a kézdiszentléleki betlehemezést is. A Székely hagyományok című könyv és film bemutatója estéjén, a kettő között fellépett a Tőkés Edit és Tőkés Zsolt irányította Kincskeresők (korábbi Százlábú) néptáncegyüttes, amely megérdemelte volna a külön estés bemutatkozást. Színvonalas műsorukban körbevezettek a Küküllő mentén, a Mezőségen, Felcsíkon, előadásukat szászcsávási cigány tánccal zárták, meghazudtolva tizenéves korukat, hisz a cigány táncba bele kell születni, kívülállók közül csak a tehetségesek tudják elsajátítani.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 30.
Tenni Sepsikőröspatakért
Alapításának tizedik évfordulóját ünnepli a Kálnoky Ludmilla Egyesület. Sepsikőröspatak első és legkiterjedtebb tevékenységet folytató civil szervezete elsősorban a szakmai oktatást, a felnőttképzést és hagyományápolást tűzte zászlajára, de szervez honismereti kirándulásokat, együttműködik az egyházakkal, pártolja az ifjúságot és részt vesz romaprogramokban is.
Zsigmond Sándor, az egyesület elnöke beszélgetésünk elején előbb kidohogta magát: az igazgatótanács folyton váltakozó tagjainak zömére szervezéskor nem számíthat, a pályázatok megírásától kezdve, levezénylésén át jóformán minden rá és feleségére, Ildikóra hárul. Időközben megbékél: szívesen dolgozik azért faluért, azért a közösségért, amelynek lassan két évtizede tagja, ahol jól érzi magát, és megbecsülik tevékenységét. Csak az elmúlt négy év rövid kimutatásait nézzük át, s kiderül: több tízezer lej támogatást szereztek, az idei hat jelentősebb tervük megvalósításával pedig még további tizenhétezer lej jut közösségi tevékenységre. Mondhatnánk, könnyű annak, akinek jó kapcsolatai vannak a Bethlen Gábor Alapnál, a Communitas Alapítványnál, a Háromszéki Közösségi Alapítványnál és a megyei tanácsnál, partnerei között pedig nem egy erdélyi és anyaországi szakmai szervezet áll. Mondhatnánk, de nem lenne igaz, mert mindez a sikernek csak nagyon kicsi szeletét adja, a többiért újból és újból meg kell küzdeniük. Hasonlóképpen sok munkával jár a pályázati önrész előteremtése is. Igaz, meglehetősen sok tagja van az egyesületnek, s az évi tagsági díjat is fizetik, de mellé még szerezni kell, nem is keveset. A falu módosabb cégei készek jelentősebb összeggel is hozzájárulni az egyesület sikeréhez, és akadnak adakozóbb falustársak is. Harminc-negyvenre tehető azok száma, akik adójuk két százalékát nekik ajánlják. A teljesség igénye nélkül, csak szemléltetésül ragadtunk ki néhányat a „ludmillások” sikeréből. A sepsikőröspataki és kálnoki gyermekeknek tizennégy rend székely ruhát pályáztak, a fúvószenekarnak egyenruhát és dobot vásároltak, támogatták a tűzoltócsoportot, hozzájárultak a katolikus templomtorony szerkezeti megszilárdításához, kirándulásokat szerveztek, jártak Gábor Áron és Wass Albert nyomdokain, felkeresték az erzsébetvárosi szórványmagyarságot, hagyományos mesterségeket oktattak, szerepük volt a falunapok sikerében, legutóbb pedig kivetítő-felszerelést vásároltak. „Kicsit nagyobb létszámú és lelkesebb tagságra lenne szükség, hogy a rengeteg ügyintézéssel járó feladatot könnyebben el lehessen látni, illetve többet lehessen szervezni és tenni a falu érdekében. Jó érzés tölt el, amikor néhányan az úton csak azért állítanak meg, hogy a legutóbbi kirándulás élményeiért még egyszer köszönetet mondjanak, vagy arról érdeklődnek, mire készülünk, mert ők is jönnének, ők is mellettünk állnak. Szóval, tovább dolgozunk – remélem, erőnk is lesz hozzá, mert Sepsikőröspatak megérdemli a törődést” – mondta Zsigmond Sándor.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 30.
Templomaink – Sepsimagyarós (Református hírnök)
Sepsimagyarós a Háromszéki-medence déli szegélyén, a Bodzai-hegyek északi nyúlványainak előterében, a Cseretető alatt, Uzontól keletre elhelyezkedő település. A falu nevét a hagyomány szerint a környéken levő mogyorós területekről kaphatta. Nevének első írásos említése az 1512-es pápai tizedjegyzékben fordult elő Monyioros alakban. 1567-ben már a Mogyorós, 1678-ban Magyarós, 1834-től pedig a mai Sepsimagyarós megnevezést használják.
A település esetleges középkori templomáról nincs adat. Korábban a lakosság a szacsvai református templomba járt istentiszteletre. A falu központjában lévő, domboldalon álló észak-dél irányú, 3,5×6,7 méter alapterületű templom az okiratok szerint 1746–1752 között épült. Mai formáját több átépítés és toldás nyomán nyerte el. A templomnak szép, ólomkeretbe foglalt, hutaüveges ablakai vannak. 1797-es keltezéssel minden ablakon egy-egy család neve olvasható. A két templomkarzaton és a padok mellvédjein virágmintás díszítéseket láthatunk.
A 25 méter magas, a barcasági toronytetők stílusát őrző torony a templomnál később épült. Az 1775. évi vizsgálat ugyanis még csak a haranglábról tesz említést, amely aztán az 1794-es nagy tűzvészben leégett, a torony tehát utólag, a tűzvészt követően épült a templomhoz. Az ezt követő években készült el a templom mai berendezése is: az ólomkeretes ablakok, a karzatok kazettás mellvédjei, az úrasztala és a szószék. A szószékkorona az adományozó megyebíró nevét is megörökítette: „ÖRÖK EMLÉKE ns. MOGYORÓSI BENEDEK URNAK. Anno 1806”. Az egymanuálos, négyregiszteres orgonát Nagy József brassói mester építette 1885-ben.
A toronyban jelenleg két harang található. A nagyobbikat még 1798-ban vásárolták, 1941-ben azonban újraöntették. Erről tanúskodik maga a felirata is: „AZ 1798-BAN ÖNTÖTT ÉS 142 ÉVI SZOLGÁLAT UTÁN ELREPEDT HARANG ANYAGÁBÓL ÚJRAÖNTETTE A SEPSIMAGYARÓSI REF. SZENT EGYHÁZKÖZSÉG 1941-BEN”. A kisebbik harang 1783-ban került még a régi haranglábba, majd onnan az újonnan megépült toronyba, s miután 1837-ben megrepedt és újraöntötték, az első világháború idején hadi célokra rekvirálták. Helyébe 1922-ben vásárolták a ma is szolgálatot teljesítő kisharangot, amelynek felirata: „BESZEREZTE A SEPSIMAGYARÓSI EV. REF. GYÜLEKEZET KÖZADAKOZÁSBÓL. 1922”.
A templom melletti paplak 1893–1903 között épült, a templommal egy időben elkészült kántori lakban pedig 1925-ig (az új községi iskola felépültéig) a református iskola működött. Ma gyülekezeti ház és az id. Kese Kálmán Egyházi Könyvtár székhelye.
Szász Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 30.
Hírsaláta
TÉVEDÉSBŐL JUTOTTAK ÁLLAMTITKOKHOZ. 1990-től 2002-ig (a minősített információkra vonatkozó törvény életbe lépéséig) a román államfők – Ion Iliescu és Emil Constantinescu – csak azért jutottak a nemzetbiztonságra vonatkozó titkos információk birtokába, mert a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnökei és a haderők főparancsnokai voltak, a nemzetbiztonságra vonatkozó törvényből ugyanis kifelejtették, hogy – több más magas rangú állami tisztségviselő mellett (házelnökök, a parlament védelmi bizottságai, miniszterek és államtitkárok, prefektusok, megyei és bukaresti tanácselnökök, illetve Bukarest főpolgármestere) – az államelnököt is besorolják azok közé, akiknek joguk van hozzájutni bizonyos titkosszolgálati anyagokhoz. A Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatója, Costin Georgescu szerint ellentmondásos és túlhaladott a vonatkozó törvény, amelyet sürgősen módosítani kell, mert csak az alkotmány jó szándékú értelmezésén múlik bizonyos rendelkezések alkalmazása. (România liberă)
KITOLONCOLÁSBAN ELSŐK. A francia határrendőrség statisztikái szerint a románok állnak a Franciaországból kitoloncolt külföldiek toplistájának első helyén. 2015-ben 10 471 embert toloncoltak ki Franciaországból, közülük 2422 romániai, 165 pedig moldovai állampolgár. A román állampolgároknak több feltételt is teljesíteniük kell ahhoz, hogy Franciaországban maradhassanak, egyebek között igazolniuk kell, hogy szakmai tevékenységet folytatnak ott. Ellenkező esetben akár ki is toloncolhatják őket. A toplista második helyét az albánok foglalják el, 1934-et toloncolt ki 2015-ben Franciaország. A listán utánuk következik 831 algériai, 772 tunéziai és 731 marokkói állampolgár. Háborús övezetekből érkezőket is visszatoloncoltak a származási országba a franciák: 19 afgán, 11 gambiai, 8 iráni, 10 szudáni és 4 eritreai polgárt. A Franciaországból kitoloncolt külföldiek közül a román, albán, algériai, tunéziai és marokkói migránsok 63 százalékot tettek ki tavaly. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. június 30.
Megérkezett az uniós segély
Maros megyében 125 ezer személynek jár élelmiszercsomag
A héten kiosztják Marosvásárhelyen a hátrányos helyzetű személyeknek az Európai Unió által biztosított élelmiszercsomagokat. Maros megyében 125 ezer, a megyeszékhelyen 10 ezer jogosultat tartanak számon.
Tegnap a marosvásárhelyi Bodoni utcai lerakatnál rendkívül civilizáltan és szervezetten zajlott az élelmiszercsomagok kiosztása. Az érintetteket előzőleg értesítették, hogy melyik napon hány órakor jelenjenek meg a helyszínen, hogy átvegyék a nekik járó csomagot, így nem kellett sorba állni, zsúfoltságnak nyoma sem volt. Sokan taxiba ültek, de akadtak kisnyugdíjasok, akik kis szekérrel vitték haza az alapélelmiszereket.
Maros megyében 125.919 személy részesül élelmiszerekben a kis jövedelműek és hátrányos helyzetűek megsegítését célzó program keretében. A szabályzat értelmében a 450 lej alatti jövedelemmel rendelkezőknek jár a csomag. A jogosultak nagy része, azaz 10 ezer személy Marosvásárhelyen él, ezt követi Szászrégen 6.487 személlyel, Mezőbánd 3.935 és Dicsőszentmárton 3.861 hátrányos helyzetű személlyel. Az élelmiszereket június folyamán szállították ki a városok és vidéki önkormányzatok által megjelölt raktárhelyiségekbe, vannak települések, ahol már ki is osztották az erre jogosultaknak, ahol még nem, ott az elkövetkező időszakban kerül erre sor.
A kedvezményezettek két élelmiszercsomagot kapnak, amiben összesen 4 liter olaj, 2 kg cukor, 2 kg liszt, 4 kg puliszkaliszt, 2 kg rizs, két tasak szemes bab, két csomag száraztészta, 2 doboz marhahúskonzerv, 2 doboz májpástétom és 2 doboz paradicsompaszta van – közölte lapunkkal Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője. A megyeközpontban péntekig osztják az élelmiszercsomagokat, naponta reggel 8 és du. 6 óra között.
Az érintetteket előzőleg arra kérték, idejében jelezzék, ha az előírt időpontban nem tudnak megjelenni, hogy átvegyék a csomagot, ellenkező esetben ugyanis azt a segély visszautasításának tekintik. Major Márta elmondta, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben nagy hőség volt, bizonyos élelmiszereket nem lehet hosszú ideig tárolni. Utólag jelzik a Maros Megyei Prefektúrának, hogy hány csomag maradt meg, és ők majd eldöntik, hogy mi lesz ezeknek a rendeltetése.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)2016. június 30.
Átvette hivatalát Péter Ferenc megyei tanácselnök
"Kisebb járomból nagyobb járomba"
A Maros Megyei Tanács június 24-i alakuló ülésén Péter Ferencet választották tanácselnökké, aki 16 éven át Szováta polgármestere volt. Annak ellenére, hogy a PSD-vel való koalíciós egyeztetések előrevetítették a szavazatok alakulását, mégis nagy érdeklődés övezte a számlálóbizottság bejelentését: a teremben jelen levő 24 RMDSZ-es és PSD-s tanácsos egyöntetűen Péter Ferencre szavazott.
Az ülésen őszinte örömet és tapsot váltott ki ez a bejelentés azok részéről, akik azért szurkoltak, hogy az RMDSZ jelöltje négy év után ismét elnyerje a megye sorsát nagymértékben meghatározó tisztséget. Elnökké választását követően Péter Ferenc nyilatkozott a sajtónak.
– Négyéves időszakra szavaztak bizalmat önnek, milyen prioritásokkal kezdi a mandátumát?
– Kisebb járomból nagyobb járomba hajtottam a fejem. Négyéves mandátumról van szó, de négy évről beszélni túl sok. Először is a legfontosabb, hogy minden elkezdett munkálatot befejezzünk. Utána fel kell leltározni azokat a gondokat, amelyekkel a megye szembesül. Ezeket próbáljuk megoldani. Mindig az infrastruktúra volt a legfontosabb, számomra is ez a prioritás. Tudjuk, milyen állapotban van a repülőtér. Nagyon fontos, hogy a fellendülés érdekében lépéseket tegyünk, mert fennáll az a veszély, hogy kivonulnak a repülőtársaságok. Természetesen az országutak, megyei utak, az autópálya kérdése is nagyon fontos számomra, mint ahogy az is, hogy a nagyvárosi övezettel kiemelten foglalkozzunk. Lényegesnek tartom a helyi önkormányzatokkal, a polgármesterekkel való kapcsolattartást, tevékenységüket össze kell fogja a megyei testület. Velük együttműködve számos pályázatot "megfoghatunk" és nagyon sok regionális kérdés megoldható. Minden egyes kérdést kezelni kell.
– A szociáldemokrata párttal alkot koalíciót az RMDSZ, milyen lesz az együttműködés a liberális párti frakcióval?
– Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára fontos a megye s az ügyek megoldása. Nem hiszem, hogy valamely fontos megyei projekt bemutatásakor a liberálisok elleneznék a kivitelezést, mert akkor ez azt jelentené, hogy a megye lakossága ellen vannak. Ha olyan pályázatokat teszünk az asztalra, amelyek a megyét szolgálják, ők sem lehetnek ellene.
– Új elnökként hétfőn vette át a hivatalát, mivel kezdte a munkát?
– Bármilyen hivatalban, nem csak a megyei tanácsban, azokkal a hivatali vezetőkkel kell leülni, akiknek a munkáját meg kell ismerni. Meg kell állapítani a prioritásokat, sürgősen meg kell oldani azokat a gondokat, amelyek felmerülnek. Ezt követően lépésről lépésre megyünk tovább, a megyei tanács jegyzőjével, az alelnökökkel és irodavezetőkkel karöltve. Az elkövetkező egy-két hónapban lesz bőven munka.
– Egy korábbi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Lokodi Edit volt tanácselnök szakmai tanácsaira is számít.
– Természetesen. Nagyon jó kapcsolatban voltunk az elnöksége alatt és után is. Ha olyan kérdésbe ütközöm, amelyre nem találom a választ, véleményt kérek tőle is, hiszen nyolc éven át vezette ezt a megyét. És nem rosszul! Mindenkit tisztelek, aki tett ezért a megyéért, de úgy érzem, hogy az utóbbi négy évben sok minden elmaradt. Ha csak a vidékfejlesztési programot nézzük, a megyei testület egyetlen pályázatot sem nyújtott be. Ez a továbbiakban megengedhetetlen. Nem kell elfelejteni, hogy 100 km utunk továbbra sincs leaszfaltozva, sok a földút, és sok megyei út nagyon rossz állapotban van. Meg kell tennünk mindent, hogy a kormány nyújtotta támogatási lehetőségekkel éljünk. Az uniós pályázatoknál megjelentek az első kiírások különböző tengelyekre, s ezekre minél több pályázatot kell benyújtanunk – mondta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, aki azt is kihangsúlyozta, hogy az anyanyelv- használati jogok érvényesítéséért is mindent megtesz, amit a törvény megenged.
Megalakultak a szakbizottságok
A Maros Megyei Tanács alakuló ülésén megalakultak a szakbizottságok is. Az RMDSZ-es tanácsosok a következő szakbizottságokban vesznek részt:
A műszaki-gazdasági bizottságban: Kupás János, Pokorny László és Kolcsár Anquetil- Károly, a terület- és településrendezési bizottságban: Szabó Árpád, Brassai Zsombor és Tatár Béla, a közszolgáltatási bizottságban: Aszalos Gábor, Kovács Mihály-Levente, a szociális és művelődési bizottságban: Csép Éva-Andrea és Fülöp József, a jogi bizottságban: Szabó Albert és Bíró József-Attila, a mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságban: Bartha Mihály és Szigyártó Zsombor-István.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)2016. június 30.
Gátaljánál kiöntött a Berzava
A hétfő éjjeli esőzéseknek katasztrofális következményei vannak Temes megyében. Víz alá került Boldor település jelentős része (több mint 150 porta), de több tucatnyi lakóház udvarába és kertjébe hatolt be a víz Szakálházán, Berekszón és Bégaszentmihályon. Lugoson is 15 porta udvarába folyt be az esővíz, amelynek eltávolításán a tűzoltók fáradoznak. Daruváron és Boldoron az elöntött porták miatt nem tudtak vizsgázni matematikából a általános iskola VIII. osztályos diákjai, akik engedélyt kaptak a minisztériumtól, hogy csütörtökön vizsgázzanak.
Szerdán délelőtt kilépett a medréből a Berzava folyó Gátaljánál, ahol az ISU Banat tűzoltói, csendőrök és a helyi önkéntesek próbálták homokzsákokkal megfékezni az áradatot. A víz elöntötte a Gátaljához tartozó Szigetfalu egyik utcáját, ahol nyolc házba, öt kertbe és négy gazdasági épületbe hatolt be. A 2005. évi nagy árvíz idején több vályogház összedőlt Szigetfalun.
Mircea Băcală prefektus a Temes megyei tanács alakuló üléséről egyenesen Gátaljára utazott, ahol a Berzava folyó veszélyezteti a várost. „120 katasztrófavédő és helyi lakos dolgozik a gátak felmagasításán Gátalján, de a Berzava így is kilépett a medréből. Ha Gátalján túljut az árhullám, akkor Dentára összpontosítjuk az erőket, mert ott is kiáradhat a Berzava” – nyilatkozta a sajtónak a prefektus.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)2016. június 30.
Brittich Erzsébet kiállítása Budapesten
Június 29-én a Budapest-Fasori Evangélikus Egyház gyülekezeti termében (VII. kerület, Damjanich u.) nyílt meg Brittich Erzsébet aradi művész linómetszet-kiállítása, amely ex-libriseket, templomokat, a szülőföld tájait ábrázoló alkotásokat tartalmaz. A kiállítást Vasné dr. Tóth Kornélia, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa nyitotta meg.
Nyugati Jelen (Arad)2016. június 30.
Gyes: többet és többért ülhet otthon a szülő
További és újabb kedvezményekkel segítenék a gyermekvállalást
Július elsejétől, tehát holnaptól lép hatályba a 2010/111-es sürgősségi kormányrendeletet módosító és kiegészítő idei, 66. számú törvény, amely újabb kedvezményeket állapít meg a gyermeknevelési támogatást és szabadságot illetően: a szabadság időszaka egységesen a gyermek kétéves (vagy beteg gyermek esetében annak hároméves) koráig terjed, növelik a pénzügyi támogatás alsó szintjét és eltörlik a legfelső határt.
De jóval elérhetőbbé válik a gyereknevelési szabadságra való jogosultság is – eddig a gyerek születése előtti egy évet, mostantól már két évet vesznek alapul, amely idő alatt legalább 12 hónapban kell adóköteles jövedelemmel rendelkeznie a szülőnek ahhoz, hogy a szabadságot igényelhesse. Más uniós, fejlettebb országhoz hasonlítva többletjogoknak örvendhetünk, anyagiak tekintetében viszont továbbra is szegények vagyunk: a gyermekek közel fele szegénységben és társadalmi mellőzöttségben él.
Az új törvénykezés egyrészt visszatér jóval korábbi szabályozásokhoz a gyereknevelési szabadság és támogatás terén, másrészt viszont többletjogokat, kedvezményeket, nagyobb pénzügyi támogatást állapít meg, ezzel is megpróbálva ösztönözni, segíteni a családokat a gyerekvállalásban. Július elsejétől egységesen két év lesz (mint évekkel ezelőtt) a gyereknevelési szabadság időtartama, beteg kisgyermek esetében pedig továbbra is három év. Eddig a szülőnek már az elején választania kellett, hogy a gyermek egyéves, vagy kétéves koráig szeretne otthon ülni, és eszerint alakult a gyereknevelési támogatás összege is. Sőt, nem csupán legkisebb összeget állapítottak meg a segélynél, hanem szabályozták, legtöbb mekkora összegű támogatásban részesülhet a szülő, függetlenül annak keresetétől – az új jogszabály eltörli ezt a legfelső határt.
Szabadság (Kolozsvár)