udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6975 találat lapozás: 1-30 ... 4501-4530 | 4531-4560 | 4561-4590 ... 6961-6975 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. június 30.

„Gyúródsz, mint a csomafali” – tartja a mondás Gyergyószéken, a község pedig az őszi Bognyeső Nap után ezt a jelzőt is magára vállalta: Csomafali Nagy Gyúródás néven tartották meg a település idei ünnepét. Márton László Szilárd polgármester rámutatott: a helyiek felvállalták ezt a jelzőt, amely nem negatív tulajdonságot, annál inkább erős életösztönt jelez. Minden korosztály megtalálhatta a kedvére valót az ötnapos programkínálatban, hisz ahogy Csomafalván mondják: Szent Péter napjára még a rabokat is hazaengedik.
hargitanepe.eu

2016. június 30.

Székely szabadság napja – Ejtették a vádat Romániában a zsebkést viselő kovásznai férfi ellen
A román hatóságok ejtették a vádat a márciusban Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés egyik résztvevője ellen, aki zsebkést viselt magánál.
A vádejtésről az érintett személy nyilatkozott a Marosvásárhelyi Rádiónak szerdán. A román hatóságok a március 10-i székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen állították elő a férfit. Akkor az MTI-nek elmondta, hogy személyes használatra volt nála a bicska, és azért vette elő, hogy lefaragja egy, a csendőrség által kifogásolt zászlórúd hegyes végét. Mindezt az egyenruhások szeme láttára tette, eszébe sem jutott, hogy a zsebkése fegyvernek minősül.
A bicskát elővevő férfit a helyszínen kihallgatta a csendőrség, majd bekísérték egy rendőrőrsre, ahol jegyzőkönyvbe vették a történteket. Ellene büntetőjogi vizsgálatot indítottak, de a veszélyes tárgy viselésére vonatkozó vádat a június 23-i bírósági tárgyaláson ejtették, és beszüntették az eljárást.
A román csendőrség nyolcvannégy embert bírságolt meg összesen 70 800 lej értékben a marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés alkalmából. Az érintettek a bírságolási jegyzőkönyvek többségének megsemmisítését kérték a bíróságon. A büntetéseket annak ellenére rótták ki, hogy a megemlékezés és a felvonulás rendbontások nélkül zajlott le. A csendőrség azzal indokolta döntését, hogy a megemlékezés utáni felvonulásra a szervezők nem rendelkeztek hatósági engedéllyel, így az törvénytelenül zajlott.
erdon.ro

2016. június 30.

Újabb volt kommunista börtönparancsnokok ellen tettek feljelentést
További két volt kommunista börtönparancsnok ellen tett büntetőjogi feljelentést a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) csütörtökön.
A sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett egykori börtönparancsnokok közül eddig kettőnek az ügyében született ítélet.
Most Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát és helyettesét, Gheorghe Boștinát jelentették fel emberiesség elleni bűncselekményekért az ügyészségen: előbbit 104, utóbbit száz politikai fogoly haláláért tartják felelősnek.
Az IICCMER csütörtöki sajtóértekezletén felhívást intézett a Duna-deltában felállított peripravai munkatáborban eltűnt foglyok családtagjaihoz, hogy DNS-mintákkal segítsék az onnan kihantolt holttestek azonosítását.
maszol.ro

2016. június 30.

Székelyföldi egyházi iskolák támogatását jelentette be Soltész Miklós
A partiumi és gyimesi csángó oktatási intézményekben beindított sikeres programok után most három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány - jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az államtitkár a frissen megválasztott önkormányzati tisztségviselőkkel folytatott csütörtök esti megbeszélését követően a magyar közmédiának elmondta: a kormány jövőre első ütemben 10 és 20 millió forint közötti összeggel támogatja a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium több mint száz gyermeket befogadó kollégiumi épületének felújítását. Székelyudvarhelyen a református iskola - az idei támogatás folytatásaként - jövőre húszmillió forintos segítségben részesülhet, míg a római katolikus iskolának, amely eddig nem kapott támogatást, és ahol nagyon nagy gondok vannak az épület lepusztulása miatt, ötven millió forintos támogatást nyújtanak.
Rámutatott: fontos, hogy a különböző felekezetek támogatást kapjanak a templomfelújításokhoz, közösségi programjaikhoz, de legalább olyan fontos az egyházi oktatási intézmények segítése is. Emlékeztetett: Nagyszalontán a térség gyermekeit összefogó református iskola fejlesztése kezdődött el magyar kormányzati támogatással, Szatmárnémetiben a katolikus iskola részesült nagyobb támogatásban, a gyimesfelsőloki iskolát pedig többször segítették különböző beruházásoknál.
Soltész Miklós megjegyezte: a támogatásoknál mindig figyelembe veszik a közösség erejét és a magyar kormány lehetőségeit is, de mindenképpen azt tartják szem előtt, hogy a helyben maradást, a magyarság és kereszténység megmaradását segítsék.
"Mi minden nemzetet Európában is arra bíztatunk, hogy egyházaikat segítsék, legyenek azok bármilyen felekezetűek, hiszen ahhoz, hogy következő évtizedekben mind Európa békéjét, mind az európai identitásunkat megőrizzük, óriási szükségünk van egyházainkra" - jelentette ki az államtitkár. Székelyföldön vagy bárhol Közép-Európában az egyházak jelentik a nemzeti megmaradás legfőbb támaszait - tette hozzá.
Székelyudvarhely/Bukarest (MTI)

2016. július 1.

Lekerült a községháza homlokzatáról a címeres magyar zászló
Nincs már ott a madarasi községháza homlokzatán a címeres piros-fehér-zöld zászló, amely miatt kilencvenezer lejes bírságot kell kifizetnie a polgármesternek. Bíró László szerint a térség vezetői részéről hiányzik a nemzeti szimbólumokért való kiállás.
Ahogy korábban ígérte, a júniusi önkormányzati választások és a térség lakói között végzett közvélemény-kutatás eredményének ismeretében döntött a községháza homlokzatára kifüggesztett magyar zászló további sorsáról Csíkmadaras polgármestere.
Bíró László községvezető kérdésünkre elmondta, a zászlót már eltávolították. „Egy hatalmas lecke, tanulság volt, rá kellett ébredjek arra, hogy van néhány település, ahol hatványozottan megfogalmazódik a szimbólumainkért való kiállás, de hiányzik az egység, a kiállás. Két polgármesteri mandátumot is vittem a zászló alatt, kemény támadásnak kitéve, bírságokkal illettek, bírósági végzések sokasága kényszerít arra, hogy álláspontot változtassak” – magyarázta a döntést. Hozzátette, a választások eredménye azt igazolja, hogy a madarasiak többsége elfogadja az általa képviselt elvet, és kiállnak azért, hogy tovább érvényesüljön ez az eszme.
A zászlóról azt mondta, lehet szó arról, hogy a községháza mellett egy zászlórúdra húzzák fel, de csak akkor, ha erre határozott igény van a lakosság részéről, és többen is kérik, mert úgy látja, az egyéni ambíciónak nincs értelme. A piros-fehér-zöld lobogó most a községháza hátsó felére van kitűzve. Bíró értékeli, hogy többen aggódnak és gondolkodnak azon, hogyan tudja kifizetni a bírságot.
Kérdésünkre azt mondta, nem szeretné, ha a bírság kifizetése érdekében valaki gyűjtést szervezne. „Nem így akarom megközelíteni, én viszem a terhet, ha valaki tényleg akar ezért tenni, keressünk más formát” – javasolta. Például egy nonprofit jogvédő szolgálatot támogasson, amely képes egy ilyen helyzetet kezelni, felkarolni, és amikor a legalkalmasabb a pillanat, megmozgatni a térséget. „Nem pénzről van szó, hanem, szolidaritásról, legalább két-három napra vagy egy hétre tűzze ki mindenki a zászlót, és utána mindenki leveszi” – példálózott.
Bíró László szerint tovább kell vinni a harcot, de egy kicsit mérsékeltebben. „Egyedül nem tudom ezt megvívni. Továbbra is kiállok az ügy mellett, meg kell találni a módját, hogy megadják a tiszteletet nemzeti szimbólumainknak, hogy együtt tudjunk működni ebben a térségben. Nem törődhetünk bele, hogy megtörnek, és eltávolítják jelképeinket” – fejtette ki.
Miután a prefektusi hivatal megbírságolta, a Hargita Megyei Törvényszék, illetve a Marosvásárhelyi Ítélőtábla két jogerős ítéletet is hozott már arra kötelezve az elöljárót, hogy vegye le a községháza homlokzatáról a 2008-ban kitűzött zászlót. Először 2014. júliusában született ilyen döntés, de mivel a lobogó a helyén mAradt, az ítélet végrehajtása érdekében a prefektusi hivatal kezdeményezett újabb bírósági eljárást, ami idén márciusban hasonló eredménnyel végződött, tetézve a pénzbírsággal. Bíró László minden esetben azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a címeres piros-fehér-zöld zászló a magyar nemzetet jelképezi, és nem Magyarország hivatalos lobogója.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

2016. július 1.

Bunkónómia
Figyelve a 17 éves Imets Tamás történetét, aki Csíkszeredából fiatal feltalálóként tett szert olyan hírnévre, hogy még a Duna TV is érdemesnek tartja bemutatni (Térkép, szombaton 11.55 órától), lokálpatrióta énem megkaphatja a maga büszkeségadagját. Időről időre felbukkan ebben a városban is egy-egy briliáns elme – lásd például Barabási Albert László esetét, aki szintén a városból indulva vált világhírű tudóssá.
Ezek a történetek azonban ritkák, s nem meghatározóak. S ráadásul ezen elmék közül szinte senki nem itthon kamatoztatja tudását.
Mert a városra – és környékére – mégiscsak az a jellemző, hogy kiürül. A napokban Csíkszereda városfejlesztési stratégiájának újraalkotása révén ismét vizsgálat tárgyaivá váltak a demográfiai adatok. Ha a népességfogyást vesszük alapul, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy véleményüket sokan már nem az sms-rovatban vagy internetes hozzászólásokban fejtik ki, hanem a lábukkal: elhúznak innen messze.
Én például azon generációhoz tartozom, amely értelmiségi tagjainak több mint felét, de az is lehet, hogy akár kétharmadát hiába keresném itthon. Középiskolai barátaim közül szinte senkit nem tudok elhívni egy (most már füstmentes) kocsmai beszélgetésre, az internet segítségével kommunikálunk néha egymással. Van, aki közülük ma már San Franciscóban, van, aki Tokióban él – mind egy-egy egyéni sikertörténet, de a közösség és persze az én számomra megannyi fájó veszteség.
Az országos, regionális kontextus persze meghatározó. Elgondolkodtató azonban látni azt a görbét, amelyben az 1992 és 2015 közötti Csíkszeredai demográfiai adatokat az országos és a Hargita megyei tendenciával hasonlítottuk össze. Ezen ugyanis világosan kirajzolódik, hogy Csíkszereda lakossága 1992 és 2007 között tulajdonképpen nem csökkent. Utána történt valami, ami beállította az országos trendbe a várost.
Nyilván a válasz adja magát: 2007-ben csatlakozott Románia az Európai Unióhoz. Ez azonban nem lehet az egyetlen magyarázat. A kilencvenes évek közepén ez a város az összes infrastrukturális hiányossága ellenére egy fiatal, pezsgő kisvárosnak tűnt a mostani, bár rendezettebb, de ennek ellenére irritált, mégis álmos, tehetetlen, a kilátástalanság jeleit viselő, szürke regionális centrumhoz képest.
Ez a megállapítás lehet szubjektív, de azok a tapasztalatok, amelyeket nap mint nap átél az ember ennek a városnak a flaszterét koptatva, nagyon is valósak. Ideges, magából kikelő autóssal találkozik az ember, aki legrosszabb Bukaresti módra képes leordítani az ember fejét csak azért, mert néhány másodperces várakozásra kényszerült; méltatlankodó, a nyilvános parkoló használatát kifogásoló szomszéddal futhatunk össze, aki inkább szól két rossz szót az emberhez, minthogy elismerje, hogy hibázott: ez egyetlen szerdai nap tapasztalata nálam.
Pécs nem a világ közepe, mégis a nyugalom, az előzékenység és a civilizáció szigetének tűnt napjaink Csíkszeredájához képest, amikor a napokban egy hetet ott töltöttem. Érdemes elgondolkodni: hogy mennyire élhető egy város, nem feltétlenül az aszfaltszőnyeg simaságától, a létező vagy hiányzó körforgalmaktól, a szökőkutak számától függ, hanem nagyban tőlünk, a lakóitól, attól, hogy mennyire vagyunk emberségesek egymással, mennyire figyelünk oda a másikra. Ezt az oldalát az élhetőségnek nehéz tanulmányokban tetten érni, de nap mint nap tapasztalhatjuk, ha az utcára merészkedünk. S nincsenek róla statisztikai adatok, de ott az emberben a szorongó érzés, ami aztán a lábbal való szavazásra sarkallhatja. Biztos, hogy mi ilyen Csíkszeredát szeretnénk?
Rédai Attila
Székelyhon.ro

2016. július 1.

Elég volt a kifogásokból: másfél évtized után tényleges kétnyelvűséget követelnek
Tiszteletet a közösségnek címmel indít kampányt a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Maros megyeben, melynek keretében harminc olyan vidéki település önkormányzatát szólítja fel a kétnyelvűség teljes alkalmazására, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 60 százalék körül mozog.
Amennyiben egy közösség anyanyelvét nem tisztelik, (…) akkor ezt a közösséget sem tisztelik” – olvasható többek között annak a harminc Maros megyei frissen beiktatott polgármesternek címzett levélben, melyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom szétküldött. A civil aktivisták azokat a vidéki településeket választották ki, ahol a magyarság számaránya legalább hatvan százalék körül mozog. A harminc település közül huszonhetet RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, egynek az élén polgári párti elöljáró áll, míg a másik községben szociáldemokrata, a harmadikban független jelölt nyert.
A CEMO-sok lényegében arra kérik az elöljárókat, hogy kezdjék el lefordítani az önkormányzatok által elfogadott vagy kibocsátott valamennyi határozatot, a jövőbeli közgyűlések napirendjét tartalmazó összehívót, valamint a város-, illetve községházán használt formanyomtatványokat.
„Nem elég kiharcolni a kétnyelvűséget, annak alkalmazásáért is felelősséget kell vállalni” – jelentette ki Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a Románia által modellértékűnek tartott, sokat emlegetett közigazgatási törvény kibocsátásától a polgármestereknek lényegében másfél évtized állt rendelkezésükre, hogy megtegyék ezeket a lépéseket, de sokan közülük mindmáig csak részlegesen alkalmazzák a rendelkezést.
Szigeti reméli, azok után, hogy a választásokat megelőzően az RMDSZ az anyanyelv kötelező használatáról nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, a polgármesterek, helyetteseik és az önkormányzati képviselők tartják magukat a felvállaltakhoz. „Nem afféle ostorcsattogtatást akarunk, de a polgármesterek válaszától függ, hogy milyen irányba indulunk tovább” – figyelmeztetett Szigeti Enikő. A romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt a CEMO az idei év első félévében már több mint hetven peres és hatósági eljárást indított állami intézmények ellen.
A civilek szerint nem elfogadható mentség az, amihez a magyar polgármesterek is gyakran nyúlnak, miszerint a költségvetés nem teszi lehetővé a törvény biztosította kétnyelvűség alkalmazását. Erre mutatott rá a tavasszal a Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő Koronka egyik román nemzetiségű tanácsosa, Daniel Cheşa is, aki bebizonyította, hogy a közérdekű információk magyar nyelvre való fordítása nem jelent különösebb anyagi megterhelést egy közigazgatási egységnek.
Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy előtt
Noha a kétnyelvűség területén még rengeteg kell korrigálni a Marosvásárhelyi városházán, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, Szigeti Enikő szerint a statisztikák arról tanúskodnak, hogy Székelyföld egykori fővárosában még mindig jobb a helyzet, mint a két magyar többségű megye székhelyén, Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. A CEMO felmérései szerint az említett két település polgármesteri hivatalában ugyan sokkal többen beszélnek magyarul, mint a Marosvásárhelyi városházán, viszont a magyarra fordított dokumentumok aránya lényegesen kisebb.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2016. július 1.

Kapunyitogató a Székely Kaszinónál
Ismét megnyitja kapuit Nyárádszeredában az egykori Székely Kaszinó, hogy helyet adjon a művészeknek és a művészetek kedvelőinek.
A nyárádmenti születésű, de Magyarországon élő Losonczi testvérek néhány napja visszatértek Nyárádszeredába, s pénteken 19 órától ismét kultúrával „telik meg” az általuk bérelt ingatlan. Barátaikat is meghívták egy találkozó, bemutatkozó est erejéig, és természetesen minden kedves ismerőst, ismeretlent szívesen látnak, ha betérnek a főtérhez közeli épületbe.
Itt Losonczi Béla festőművész tavaly és idén született alkotásaiból nyílik tárlat, de visszatér Tamás Kincső sepsikőrispataki író is, akinek frissen megjelent novellafűzérét, A Csinált-patak állatkertje című könyvét ismerheti meg péntek este az érdeklődő közönség, amikor a szerzővel Vida Gábor Marosvásárhelyi író beszélget a Mentor Könyvek sorozatban megjelent új műről.
Birtalan Kölök Zsolt nemcsak mint a kötet borítójának tervezője lesz jelen, ugyanis fényképeit is kivitte Nyárádszeredába, ahol a Losonczi-műteremben a festmények és a néprajzi tárgygyűjtemény mellett ezek jól megférnek. És természetesen zene is lesz péntek este, két visszatérő ismerőssel is találkozhatnak azok, akik Losoncziék műtermét nyáron látogatni szokták: a Marosvásárhelyi Dzseztánnak és a Székelyudvarhelyi születésű Momóéknak lehet majd tapsolni. A jó hangulat mellett a résztvevőknek a kerti szénafetrengőt és teasarkot is figyelmébe ajánlják a szervezők.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

2016. július 1.

Gyermekek a szórványból
Tábornyitó szentmisével kezdtek hétfőn, kedden métával, rákfocival folytatódott a program, szerdán Sepsiszentgyörgy történelmi nevezetességeit látogatták meg, délután a sugásfürdői kalandparkban próbálták ki a mászókákat, tegnap csapatjátékokban jeleskedtek a Máltai Szeretetszolgálat és a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által szervezett tábor lakói a Benedek-mezőn.
Kovács Zsuzsa már gyermekként közel került a szeretetszolgálathoz, nyolcadikos korától segítőként vett részt a rászoruló gyermekek táborában, később csoportvezetőként tevékenykedett, jelenleg ő a táborvezető. Védjegye a mosoly és a szeretet, amit a gyermekek – akik közül többen először vannak táborban – bőven meghálálnak. A Máltai Szeretetszolgálat közel tizenöt éve szervezi meg a nehéz sorsú családok gyermekeinek táborát, négy esztendeje a szórványból is érkeznek résztvevők a helyi önkormányzat támogatásával. Idén Szotyor testvértelepüléséről, a magyarországi Alsónánáról tízen jöttek Benedek-mezőre, a Küküllő menti Magyarlapádról pedig hatan, s a máltás önkéntesek révén harminc szépmezői és Sepsiszentgyörgyi gyermek kapott lehetőséget a táborozásra. A szervezők arra törekszenek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, tapasztalják meg a közösségi együttlétet, kapjanak szeretetet a családtól távol is, majd szép élményekkel térjenek haza. Testvérek is érkeztek, ahol nagy a szegénység, ott kell segíteni – vélik.
A szeretetszolgálat részéről nyolc csoportvezető és négy segítő önkénteskedik a táborban, ők szervezik a programokat, vigyáznak a gyermekek épségére, és segítenek a távolabbról érkező csoportok kísérői is. Ottlétünkkor Székely Róbert, a táborvezető jobbkeze, játékmester minden gyermeket nevén szólított, a vetélkedésből senki nem mAradhatott ki, a nyolc-tizenkét évesek nagy élvezettel követték utasításait. Többen megjegyezték: a tanár bácsi szigorú, de nagyon szeretjük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. július 1.

Portik Vilmos kilépett az EMNP-ből
Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a Marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint „nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját”.
Portik Vilmos Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat, és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta. A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja. Hozzáteszi: régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új Marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja „azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák, amire huzamosabb ideje készülnek”. A Brassói Toró Tamás furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről a sajtóból kellett értesülnie: „Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek” – nyilatkozta.
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének közleményét. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten mAradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” – véli a Hargita megyei politikus, az EMNP volt országos választmányi elnöke. A Kolozsvári Gergely Balázs tudomásul vette a Néppárt határozatát, amelyről szintén a sajtóból értesült, de nem kívánta kommentálni.
(Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. július 1.

Erősítésben
„A nemzettudatot, identitásunkat hagyományként és örökségként erősítik a vitézi rendek, így a mi rendünk közössége is” – derült ki a Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomban tartott vitézavatón az elmúlt hét vasárnapján. Tizenhat felnőttel és öt fiatal kadettel bővült a Háromszéki Vitézi Rend tagozata, az avatás után megkoszorúzták a templomkertben álló háborús emlékhelyet. Az ünnepség, amelyen a jelenlévők rövid Háromszéki helytörténeti bemutatót hallhattak Háromszéki lányok-asszonyok a megpróbáltatások évtizedeiben címmel, közös ebéddel zárult. A rendezvényen jelen volt Varga László főszéktartó – közölte Kelemen Tibor törzskapitány.
(kgy. z.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. július 1.

Ahol kétszer kel fel a nap (Erdély első összművészeti fesztiválja)
Tegnap rajtolt és július 3-áig tart Torockón Erdély első összművészeti fesztiválja, a Double Rise. Mint a szervezők írják, a rendezvény Erdély első olyan magyar összművészeti kezdeményezése, ahol négy nap alatt közel tucatnyi helyszínen több mint száz programon lehet részt venni. Jelen vannak a legmenőbb magyar zenekarok és az underground művészek legjobbjai is. Zene és színház, irodalom és slam poetry, borudvar és táncház, filmes sátor, kézművesvásár, buli színesíti a kínálatot.
A szervezők több mint tíz helyszínnel várják a látogatókat a falu különböző pontjain és a település közelében. A Költőfészek irodalmi udvarban műhelygyakorlatokat tartanak, itt mutatja be könyvét Muszka Sándor és Bálint Tamás, továbbá beszélgetések lesznek a Prózaírók, a Költők vagy a Fiatal szerzők délutánján. A filmes sátor kínálatában helyet kaptak magyar és erdélyi vonatkozású filmek, többek között a Saul fia vagy A berni követ. Néptánc- és népdaloktatást is tartanak, továbbá hangszerbemutató előadások, kézművesség és népzenei mesterkurzusok várják érdeklődőket. A torockói Duna-házban nyílik a Márton Áron Agora, itt közéleti, vallási, történelmi kérdésekről beszélnek a meghívottak.
A koncertkínálat is igen változatos, fellép többek között a Bagossy Brothers Company, az Anna and the Barbies, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, a Punnany Massif, Szalonna és bandája, a Tokos zenekar, a Parno Grast, Baricz Gergő, Ferenczi György és a Rackajam, a Loyal. Részletes program a doublerise.ro oldalon olvasható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. július 1.

Magyarok kenyere összefogással
Idén a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót ismét Parajdról küldik, elkészítéséhez a Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak, a megőrölt liszt pedig a külhoni rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.
A 2011-ben indult Magyarok kenyere program pécsi sajtótájékoztatóján Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda a kezdeményezés sikeréről úgy fogalmazott: „túlnőtt rajtunk a program”, amely sok jó embernek köszönhetően rendszerré kezd összeállni. Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció során magyarországi és külhoni magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg tavaly már 440 tonna. Az elmúlt három év nagy mennyisége annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2013-ban 77, egy esztendővel később 120, tavaly pedig 362 tonna összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Korinek László hangsúlyozta: tovább terjesztik a programot a határokon túl, mivel nagyon jó a fogadókészség a környező országok magyarlakta területein. Vajdaság tavalyi csatlakozása után a kezdeményezés idén beindul Felvidéken és Észak-Erdélyben is. Győrffy Balázs, az NAK elnöke kiemelte: az adományok összeöntési ünnepségét augusztus 7-én tartják a Pécshez közeli Orfű malommúzeumában. Az augusztus 20-ai kenyerekhez a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász, a sót ismét az erdélyi Parajdról küldik, elkészítéséhez a legmagyarabb folyóként emlegetett Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak. A karitatív akció idei nagy kedvezményezettjei között említette a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont és a fővárosi Oltalom Karitatív Egyesületet. A támogatást szeptember 20-án, a gyermekek világnapján osztják szét a rászorulók között. Idén már lehetőség van arra, hogy a lisztadományból minden magyarországi megye karitatív szervezetei is részesüljenek. Páva Zsolt (Fidesz–KDNP), Pécs polgármestere azt mondta: a kezdeményezés kezdetén senki sem számított arra, hogy egy ilyen nemzetegyesítő programot sikerült elindítani a baranyai megyeszékhelyről. Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videoüzenetében méltatta az összefogást, és beszámolt arról, hogy évről évre egyre több gyermek arcára csal mosolyt a lisztből sült kenyér, fánk, palacsinta vagy éppen pizza az alapítvány árvaházaiban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. július 1.

Véget ér a háború a Kolozsvárról exhumált honvédek számára?
Jobbágytelke helyett Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra őket
Minden bizonnyal Mezőpaniton helyezik örök nyugalomra a tavaly júliusban Kolozsváron, az új zsidó temetőből exhumált magyar honvédek földi mAradványait.
Az eredeti tervek szerint a szintén Maros megyei Jobbágytelkén temették volna újra valamikor idén nyáron a kilencven magyar katona földi mAradványait, az itt létrehozandó központi magyar katonai gyűjtőtemetőben. Jóllehet helyi szinten megteremtődtek ehhez a szükséges feltételek, az elképzelést mostanáig nem sikerült kivitelezni. Hogy pontosan miért, erre egyelőre nem kaptunk választ, bár többször is próbálkozást tettünk a magyar honvédelmi minisztériumnál ennek érdekében. Tény viszont az, hogy az 1944 őszén a Torda és Kolozsvár környékén elesett katonák földi mAradványait őrző kis kartonkoporsókat kedden Nagyernyéből átszállították Mezőpanitba. Itt a református temetőben létrehozandó kriptaszerű sírban helyeznék őket ünnepélyes keretek között örök nyugalomra szeptember utolsó hetén.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 1.

Új és fiatal elnök a Romániai Magyar Közgazdász Társaság élén
Nemrég tartott tisztújító közgyűlést a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT). A napirendi pontok között tisztújítás is szerepelt, amelyen új elnöknek a Kolozsvári Ciotlaus Pált választották meg.
A fiatal közgazdász és vállalkozó kétéves mandátuma egyik legfontosabb kihívásának tartja a hazai magyar pályakezdő szakmabeliek támogatását, célja elérésben számít a tapasztalt, idősebb korosztályhoz tartozók tanácsaira, útmutatásaira – a tudás átadását szervezett formában tervezi megvalósítani. A szakmai civil szervezetnek van tudatosan kialakított jövőképe, küldetése, értékrendje – vélte, lapunknak nyilatkozva.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság június 25-én tartotta meg éves közgyűlését, amelyen egyúttal a szervezet tisztújítására is sor került. A közgyűlésen bemutatták a szervezet újragondolt és pontosított küldetését és jövőképét, valamint Szécsi Kálmán leköszönő elnök új programtervezetét, a Vállalkozás-katalizátort. A tagszervezetek részéről a harmincnyolc küldött szavazatai alapján két évre megválasztották a társaság elnökségét is. Az új elnök Ciotlaus Pál, aki korábban az egyik alelnöki és a RIF (RMKT Ifjúsági Frakciója) elnöki tisztségét töltötte be. Vele készült az alábbi interjú.
– A kívülálló úgy látja, hogy az RMKT erőteljes fiatalításon esett át az utóbbi években. Ez érezhető a tevékenységében is? Miben, mennyiben képes segíteni a fiatal pályakezdőkön? Gondolom, inkább konkrét támogatásokra várnak.
– Ez valóban így van, szervezetünk alapos fiatalításon esett át. A fiatalok egyre inkább szerepet vállalnak az RMKT tevékenységében, megjelennek a vezetői pozíciókban is. A fiatal pályakezdőkkel kapcsolatosan pont a tisztújító közgyűlésünkön mutattuk be a jelenlegi tiszteletbeli elnökünk, Szécsi Kálmán és a RIF (RMKT Ifjúsági Frakció) Katalizátor nevű mentoring programját, aminek keretén belül tapasztalt üzletembereket és közgazdászokat fogunk bevonni a fiatal vállalkozók és/vagy pályakezdők mentorálására. A kezdő vállalkozásoknak/vállalkozóknak sokkal többet tud segíteni egy valóban tapasztalt, harcedzett üzletember, aki horgászbotot és nem halat ad a kezükbe. Az elképzelés az, hogy egy olyan mentor-gárdát alakítunk ki, amely olyan emberekből áll, akiknek egyrészt tapasztalatuk, szakmai ismereteik vannak, hajlandóak egy meghatározott időt szánni és kapcsolatokkal is segíteni a pályakezdő vállalkozókat. Reményeink szerint ez a program jelentősen hozzá fog járulni az ifjú vállalkozók sikeréhez, otthonmAradásához, jobb esetben külföldről való hazaköltözéséhez is. A szomorú tapasztalat egyes statisztikák szerint az, hogy a kezdő vállalkozások 55%-a az első öt év után csődbe megy, és a következő 5 évben ezeket egy további 20% követi. Ez idő alatt a kudarc nem elsősorban az erőforrások hiányának tudható be, hanem az erőforrást teremtő képesség hiányának. Megfelelő szaktudással, hozzáállással, mentalitással bármilyen erőforrást elő lehet teremteni, és ez az amiben egy tapaszalt szakember segíteni tud.
Ezen kívül ott van a szakkönyvtárunk amit folyamatosan frissítünk és ahová, remélem, sikerül majd egyre több embert bevonzani. Itt nagyon értékes nemrég kiadott könyvekről is beszélünk, amelyek megvásárlása vagyonba kerülne. Ezen könyvek elolvasását egy-egy üzletággal kapcsolatosan nem tudja helyettesíteni egy 3-4 órás motivációs tréning. A legtöbb esetben a sikerhez nincs felvonó, hanem lépcsőkön kell menni.
Egy másik lehetőség a fiatal vállalkozók és/vagy szakmabeliek számára a közösség erejében rejlik. Manapság az üzleti és a szakmai életben alapvetően fontosak az emberi kapcsolatok, és ezek ilyen környezetben alakulnak ki a legjobban. Minden különösebb közvetlen tét nélküli, de társadalmi értéket teremtő projektek keretén belül alakulhatnak ki a legjobb emberi kapcsolatok ugyanis ezek a projektek nem mindig mennek simán, mindig akad nehézség, komolyabb kihívás, és ezekben az esetekben mutatkozik meg az emberek igazi karaktere. Azonnal kiderül, hogy kire lehet és érdemes alapozni, és kire nem.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 1.

Jobban vonzza, amit ki kell gondolni, főleg, amit meg kell fejteni
Szilágyi István íróval találkozhattak az érdeklődők
– A bemutatkozási rész megtörtént már az elmúlt ötven évben, akit érdekelt az irodalom Kolozsváron, annak nem kell ecsetelni, hogy Szilágyi Istvánt mivel eszik, mivel isszák – ezekkel a szavakkal vezette fel az Álljunk meg egy szóra sorozat júniusi beszélgetését László Noémi költő szerdán este a Bulgakov kávézó teraszán.
A Kossuth- és József Attila-díjas írót elsőként a zivataros, veszteségekkel teli huszadik századról, valamint a vesztesek sorsáról kérdezte a házigazda, utalva a Fekete Vince által készített interjúra, amely 2008-ban jelent meg a Székelyföld hasábjain. Ebben mondja Szilágyi István, hogy „a huszadik században a magyarság rengeteget veszített. Mi is, abból a jó iparos, kispolgári világból jővén, az a hajó, a mi hajónk vagy dereglyénk abban a században kétszer futott zátonyra: a front közeledtével az első világháborúban, majd a másodikban is. Hiszen írtam a nagyapám históriájáról is.”
Az est folyamán az író kifejtette: nem szívesen beszél ma már olyasmiről, hogy vesztesek vagyunk-e vagy sem, tény azonban, hogy vesztesebbek, mint amikor a beszélgetés készült. – Ezek az évek valahogy kegyetlenebbek lettek, mint amilyenek a régiek voltak, legalábbis olyan szempontból, hogy mára alig vagyunk – még akkor is, ha a „ménesgazda” románság, akik általában ötmillió Nyugatra szakadt honfitársukat szokták bevallani, vesztesebb nálunk. Közben meg ott van egy másik dolog: nem is tudjuk, hogy ez a Kolozsvár ma mennyivel több, mennyivel elviselhetőbb, mint ennek az országnak szinte valamennyi városa vagy olyan helye, ahol valami kultúramAradvány még létezik – hangsúlyozta.
Úgy érzi, jelenleg nem nagyon lát ki mindabból, ami körülveszi, s a jövőre vonatkozóan sincsenek konkrét elképzelései, viszont kapaszkodik szülővárosába, Kolozsvárba. – Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy mostanra elapadt a velem egykorú társaság, viszonylag kevés a hajdani kolléga. Valódi ember, akit nagyon szeretek, az Király Laci. Nem tudtam, hogy jelen lesz a mostani rendezvényen, de nagyon megörvendtem, amikor megláttam. Mert azonkívül, hogy a háromnegyed életünket együtt töltöttük, mára csak ilyen alkalmakkor látjuk egymást, anélkül, hogy bármi is megváltozott volna közöttünk. Legalábbis ezt én így érzem, és ahogy őt ismerem, ő sem érzi másként – magyarázta Szilágyi István.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 1.

Bécsi-Kolozsvári előadó az első orgonakoncerten
Kolozsvári származású és szülővárosával továbbra is élénk kapcsolatot ápoló orgonaművész, Windhager-Geréd Erzsébet nyitotta meg a Farkas utcai református templomban a nyári hangversenyévadot.
A bécsi lutheránus templom orgonistája nem lett hűtlen Kolozsvárhoz, ugyanis évek óta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán, a Zenepedagógia szakon kórust, karvezetést és orgonaimprovizációt tanít. A koncert elején a hangversenysorozat szervezője, Miklós Noémi orgonaművész és BBTE-oktató köszöntötte a jelenlévőket.
Évekkel ezelőtt már alkalmam nyílt meghallgatni Windhager-Geréd Erzsébet orgonaművészt, talán szintén egy nyári orgonahangverseny keretében. Már akkor feltűnt érett előadóművészi stílusa, technikai magabiztossága és nem utolsósorban muzikalitása. Most ugyancsak ezeket a pozitívumait emelném ki. Windhager-Geréd Erzsébet játékán érződött az, hogy gyakorlott előadó, akinél a hangszeren való játszás a mindennapok részét képezi.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 1.

A felejtésről és a félelemről – négy évvel a buzău-i ítélet után
Mottó: “Hát nem vesszük észre – legalább mi, magyarok – hogy épp ez a célja a modern »szekuritáténak«? Hogy a meghurcoltatással és megfélemlítéssel azt akarja elérni, hogy megroggyanjon térdünk? Hogy meghátráljuk? Hogy feladjuk? Akkor követnénk el nagy hibát, ha az igazságunk birtokában azt tennénk, amit ezek a szervek el kívánnak érni…”
A fenti idézet lehetne Kelemen Hunor néhány hónappal ezelőtti gondolata, amikor azt mondta: „Vállalni kell a közösségi munkát, még annak személyes kockázata ellenére is”. Vagy lehetne Antal Árpádé is, amikor idén a február végi SZKT ülésen így fogalmazott: „Előre kell menni, mert ha meghátrálunk és elbizonytalanodunk, akkor gyakorlatilag azt tesszük, amit azok akarnak, akik teszik ellenünk azt, amit tesznek”. Nos, nem ők és nem is mostanában mondták ezeket a szavakat.
Én írtam le. A Mikó-per alapfokú tárgyalásáról beszámoló blogomban, 2011. október 11-én...
Amikor ezeket a gondolatokat megfogalmaztam, akkor magam is tele voltam energiával, biztos voltam abban, hogy van igazság, vakon bíztam abban, hogy egy jogállamban ez győzedelmeskedik is, és semmi pénzért nem dobtam volna el a mögöttem levő – akkor még „csak” 21 évnyi – közképviseleti munkát. Azóta eltelt majdnem öt év. Közben megszületett a letöltendő 3 év börtönről szóló alapfokú, majd a felfüggesztett 3 év börtönről szóló jogerős, felháborítóan igazságtalan, elviselhetetlen, emészthetetlen, ördögi döntés, amihez már nem volt elég a tűrőképességem. És mindezek után, hogy még véletlenül se keljek fel a padlóról, jött a többi – éppoly igazságtalan – pofon.
Most már túl hosszú idő telt el, már csak azóta is, hogy lemondtam a képviselői tisztségemről. Egy olyan munkát hagytam félbe, amit minden korábbinál jobban szerettem. Mert az emberekről, a velük való közvetlen kapcsolatról, az emberek mosolyáról szólt. És arról, hogy lehetőségem adatott viszonozni azt a kézfogást, mindazt a szolidaritást, amit a Mikó kapcsán tőlük kaptam. Amikor lemondtam, tavaly április elseje volt – és a sors fura fintoraként hajszálpontosan egy évvel később, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén újra együtt ültem egykori kollégáimmal... Annyi mindent elmondtam volna, de éreztem és érzékeltem: nagy úr a felejtés, nagy úr a félelem.
Lehet, hogy ennek ez a rendje. Lehet, hogy csak nekem idegen ez a helyzet, mindenki másnak normális. Lehet, hogy tényleg lassan a feledéssel és a feladással kell szembenéznem. És lehet, hogy nem is kell már azon meglepődnöm, hogy elfordult arcokat látok.
Tényleg annyira nehéz arról beszélni…?
De tényleg. Tényleg annyira nehéz már arról beszélni, hogy a Mikó-perben azzal vádoltak bennünket, hogy a református egyháznak, mint nem valós tulajdonosnak adtuk vissza a Székely Mikó Kollégiumot, ennek ellenére egy olyan irat hiánya miatt ítéltek el jogerősen, amely mindig is ott volt a periratok között, és amivel amúgy soha senki nem vádolt meg? Tényleg olyan nehéz észrevenni, hogy nem lehetett volna visszaállamosítani a Mikót, ha valahogy – akárhogy – nem ítélnek el? Tényleg olyan nehéz már arról beszélni, hogy a kárpótlások körüli cirkuszban először úgy akartak letartóztatni, hogy jelen sem voltam a bizottság ülésén? Tényleg olyan nehéz kimondani, hogy nem lehet elkövetni egy olyan bűncselekményt, amiről nincs és nem is lehetett tudomásom – a mások lopásairól és lekenyerezéseiről? Tényleg olyan nehéz átlátni, hogy ha mondjuk egy mérnök szerint a tetőzet megbírja a terhet, de utólag az mégis összeomlik, akkor a mérnök a hibás és nem az, aki a tervet rendelte? Igen, tudom. Az igazságszolgáltatás dolga mindezt megállapítani. De mit tegyünk akkor, ha ez az igazságszolgáltatás nem teszi meg, sőt már bebizonyította, hogy nem is akarja megtenni? Akkor is oda kell tennünk a képünk? Nem inkább az a kérdés, hogy miért van ez így, és megpróbálni visszahozni az uralkodó állapotot a jog uralma, a jogállam elve alá?
Igen, lehetek naív és a valóságtól elrugaszkodott. De engem az egyetemen arra tanítottak, hogy az emberi jogokat semmilyen más fölöttes erő érdekében nem lehet feladni. Én ezt az elvet vittem egész politikai karrierem alatt a zászlómon. Ehhez képest az államhatalom létező legmagasabb szintjén büntetlenül ki lehet mondani, hogy az emberi jogok luxusnak számítanak, és ez minden jel szerint rendben is van.
MARKÓ ATTILA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 1.

Hitélet – Huszonöt éve nevezték ki a romániai örmények apostoli kormányzóját
Negyed évszázada Jakubinyi György a Romániai Katolikus Örmény Ordináriátus apostoli kormányzója. Személyében az örmény és a római katolikus egyház uniója is megvalósult Erdélyben 1994-ben, amikor Jakubinyi György lett a Gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az örmények több mint 300 éve telepedtek le Erdélyben, s bár a romániai törvénykezés nem ismeri el kultuszként, székesegyházuk is van Armenopolisban, azaz Szamosújváron.
Mind világtörténelmi és keresztény történelmi szempontból, mind a Romániában élő római katolikus örmények számára nagy jelentőségű eseménynek számít Ferenc pápa június 24–26. közötti látogatása az első keresztény nép földjén, Örményországban. 14. nemzetközi útján a pápa azzal a céllal utazott oda, hogy tovább erősítse az örmény apostoli egyházzal fenntartott ökumenikus kapcsolatokat, kifejezze együttérzését a vértanú örmény néppel, illetve bátorítsa a kisebbségben élő helyi katolikus egyházat.
Az örmény az első hivatalosan keresztény nemzet a történelemben, mert Világosító Szent Gergely 301-ben megkeresztelte népével együtt III. Tiridát örmény királyt, aki államvallássá tette a kereszténységet. Ez akkor történt, amikor a Római Birodalomban még javában tombolt a keresztényüldözés.
Az örmény keresztény egyház független és autokefál (saját jogú). Apostoli, mert eredetét visszavezeti Bertalan és Tádé apostoloknak az ország területén végzett térítőmunkájára. Az örmény apostoli egyház jó ökumenikus kapcsolatokat ápol mind az ortodox, mind a katolikus, valamint a protestáns egyházakkal, valójában egyházjogi szempontból teljesen független tőlük. Az örmény katholikosz irányítása alatt áll. Az örmény apostoli egyház önmagát ortodoxnak és katolikusnak is tartja, amennyiben hite az igaz keresztény, az egyetemes egyház hitének kifejeződése. 1996 decemberében hosszú előkészítés után Szent II. János Pál pápa és I. Karekin örmény katholikosz aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben megállapították az örmény és a római katolikus egyház közös eredetét.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 1.

Hajlandó együttműködni az RMDSZ az EMNP-vel
Az RMDSZ közös frakciót alakít az EMNP-vel a helyi tanácsokban, olyan településeken, ahol a két szervezet között jó az együttműködés, döntött az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Megyei Állandó Tanácsa – derül ki az RMDSZ tegnapi közleményéből.
A Megyei Állandó Tanácsának döntése értelmében, a Kolozs megyei RMDSZ hajlandó együttműködni az Erdélyi Magyar Néppárttal olyan településeken, ahol a helyi szervezetek kérik, és ahol a két szervezet között jó az együttműködés. Azokon a településeken, mint például Körösfő, ahol a helyi szervezetek között konfliktus alakult ki az idők folyamán, jelenleg nem adottak az együttműködés feltételei – teszi hozzá a közlemény, amely szerint az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a helyi szervezetek kérését veszi figyelembe és annak függvényében dönt, hogy hol valósuljon meg az együttműködés.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 4501-4530 | 4531-4560 | 4561-4590 ... 6961-6975




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék