udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6975 találat lapozás: 1-30 ... 6421-6450 | 6451-6480 | 6481-6510 ... 6961-6975 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. szeptember 21.

A nem létező Székelyföld és a gyűlöletpolitika
„Besszarábia a Romániáé, a Székelyföld pedig nem létezik!” – hangzott el talán milliomodszor, ezúttal Diaconu úr szájából abból az alkalomból, hogy az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete az ugyancsak nem létező székely zászlóval fotózkodott Sepsiszentgyörgyön. S most zeng a magasság, szárnyal a hisztérikus felháborodás a demokrácia megsértéséért, a román belügyekbe való beavatkozásért a Bukaresti nagyok ajkáról.
Megáll az ész! Íme, most – hála ostobaságuknak – a világ színe elé is kikerülhet, hogy a hivatalos román álláspont szerint – mely a gyűlöletet választotta politikája alapjául – egy több ezer éves nép, a székelység nem létezik. És ennek a több ezer éves népnek a földje – a Székelyföld – ugyanúgy nem létezik. Egyetlen román „gyártású” térképre sem íratik fel, s amikor jó évtizeddel ezelőtt politikusaink egy választás előtt – mert nekik is csak választások előtt van effélére merszük – kitették a Székelyföld-táblát, azt a hatóságok azonnal eltávolították Háromszék megye bejáratától. És mintegy fél évvel ezelőtt jött a hír, hogy a bíróság elutasította a Székelyföld Turizmusáért Egyesület bejegyzését is ugyanezzel a „nyomós” indokkal, hogy Székelyföld nem létezik. S ami nincs, annak turizmusa sem lehet.
De nem létező a nyelvünk sem Romániában. Semmiféle státussal nem rendelkezik. Oly nagy megtiszteltetésről számoltak be jó pár évvel ezelőtt az RMDSZ hírcsatornái, óriási vívmányt értek el: bírósági tárgyaláson jogunk van tolmácsot kérni. Jómagam is tanúskodtam Kézdivásárhelyen olyan tárgyaláson, ahol bírók, ügyész, fel- és alperes, tanúk, mindenki magyar volt – és az ország bölcs törvényei szerint át- és visszaforgatták a nyelvünket ott, a jognak asztalánál. Akkor arra gondoltam, ha történetesen a Zöld foki-szigeten lennék, ott is biztosítaná nekem a „jog”, hogy az anyanyelvemen mondjam el a mondandómat, s kötelesek lennének erre tolmácsot kinevezni. Na de itthon? Nem vívmány ez, ami itt történik, hanem önfeladás. Ott, a jognak asztalánál, amelynél nincs helye a nyelvünknek. A közel 700 ezer, mindenféle jogból kirekesztett, „nem létező” székely lakta nem létező földön ennek a 700 ezernek a nyelve sem létezik hivatalosan. Ha a helyi önkormányzatokhoz fordulunk vagy bármilyen hivatalossághoz – közjegyzőhöz, ügyvédhez, városgazdálkodási vállalathoz –, még a településünk nevét sem írják le magyarul. Kovásznán például annyira él „az ország szelleme”, hogy a gyermekek „jogvédelmének” biztosításával megbízott gyámhivatal vezetője nem tud kommunikálni a rábízott gyermekekkel, mert nem ismeri, nem kell ismernie ama gyermekek nyelvét. Ugyancsak velem történt: Magyarországra kellett egy közjegyzővel hitelesített nyilatkozatot vinnem. Gépbe mondtam a magyarnak született közjegyző előtt magyar nyelven a nyilatkozatomat, s nagy meglepetésemre közölte velem: holnapig lefordíttatják, akkor jöhetek az okirat után. De félreértett, mert Magyarországra kell, tehát nem kell lefordítani. Nem úgy van az – így a válasz –, mert ő csak román nyelven adhat ki hivatalos iratot, magyar nyelven csak akkor, ha azt fordítói jogosítvánnyal rendelkező személy „átültette” magyarra. Nesze neked, józanság, nesze neked, egyenjogúság, nesze neked, zseb! Egy magyar nyelvű hivatalos papír Romániában háromszorosába kerül a magyar nyelvűnek, mert ugye a román „alap” az egyszeres, a fordítás, az még egyszeres, s a fordítás hitelesítése a háromszoros költség! Még örüljünk, hogy a közjegyző úr fordítási díj nélkül is hajlandó volt első fokon lefordítani románra, amit magyarul mondtunk el neki! Törvényerőre emelt ostobaság, törvényerőre emelt gyűlölet. Gyűlölet tárgyai a szimbólumaid. Zászlód, címered. Még az emlékeid is, hogy Népiskola vagy Községháza. Ítéletek születnek ellenük. A prefektusok – a gyűlöletpolitika szolgálatos megbízottjai – végzik a feladatukat. Eltávolíttatják a zászlóidat, az emlékeidet. S erre megvan a „törvényesség” intézményrendszere, mely összeül, és meghozza döntését.
Hát igen. Így élünk Romániában. Ahol a „kisebbségi jogokat” példaértékűen oldják meg.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 21.

A külhoni magyar családi vállalkozások éve lehet 2017
Jövőre várhatóan a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz a tematikus év – jelentette ki Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikai államtitkára, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn. Potápi az idei külhoni magyar fiatal vállalkozók évét sikeresnek minősítette, és elképzelhetőnek tartotta, hogy az 525 millió forintos pályázati keretet 50- 60 millió forinttal megemelik. Azt is elmondta, hogy idén összesen 964 pályázat érkezett, ezek közül nagyjából 110-et tudnak majd támogatni. Beszámolt arról is, hogy a 2015 novemberében meghirdetett 50 milliárdos vajdasági és idén áprilisban indított 32 milliárdos kárpátaljai gazdaságfejlesztési program után várhatóan 500-500 milliós kerettel a horvátországi magyarság és a muravidékiek fejlődését segítő programok indulhatnak.
Népújság (Marosvásárhely)

2016. szeptember 21.

Odaítélték az idei Márki Sándor díjakat
Arad megyei RMPSZ elnökségi tagjaiból alakult bizottság a kétévenként kiosztásra kerülő Márki Sándor-díjak és Márki Sándor-életműdíjak odaítéléséről hozott döntést. Idén három, a megye magyar oktatásában tevékenykedő pedagógus részesül a díjban és egy tanár az életműdíjban.
2016-osMárki Sándor díjazottak, természetesen, mint az iskolában szokás, ábécé sorrendben:
KISS P. ANIKÓ az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola igazgatója, tanára. Az 1990-ben újraalakult iskolának azóta is igazgatója, így talán Arad megye egyik legrégibb iskolavezetője. Fizika-kémia szakos tanár, de már oktatóként elvégezte az angol nyelvtanári főiskolát is.
STRAUB JUDITH római katolikus vallásoktató tanár, a Bukaresti Egyetem Teológia karán szerzett pedagógusi képesítést. Még felsorolni is sok, hány iskolában tanít vagy tanított az elmúlt évek során, hiszen tantárgya egyórás, de a legtöbb iskolában az is több osztály tanulóit öleli fel. Kisiratoson, az Aradi Aurel Vlaicu iskolában és Szentpálon vallást tanít, Sofronyán és Pankotán, szakember hiányában, a fakultatív magyar nyelvoktatást vállalta fel.
ZSÓRI BARBARA a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola tanítója, a faluközösség megbecsült pedagógusa. Biztos pontja az intézménynek, gyermekeknek, szülőknek, de a falu magyar közéletének is.
2016-osMárki Sándor életműdíjat idén egyetlen pedagógus kap.
Király András történelem szakos tanár, jelenleg a Bukaresti Tanügyminisztérium kisebbségi kérdésekkel foglalkozó államtitkára. Tanított Szapáryligeten, Nagyiratoson, az Aradi 10-es és a 21-es, Aurel Vlaicu Iskolában, a Csiky GergelyFőgimnáziumban. Tanárként, igazgatóként, parlamenti képviselőként, majd államtitkárként sokat tett az Arad megyei magyar oktatás megtartásáért és építéséért.
A díjak ünnepélyes átadására október 3-án, hétfőn, a 16 órakor az Aradi Magyar Pedagógus Nap keretében kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Erre tisztelettel hívjuk és várjuk a megye pedagógusait, a kitüntetettek családtagjait, tanítványait, szülőket.
Ha magán- vagy jogi személyek szeretnének hozzájárulni a díj értékének növeléséhez, megtehetik a Főgimnáziumban Rogoz Marianna megyei RMPSZ alelnöknél, vagy alulírottnál telefonos értesítéssel (0745-602-839).
Matekovits Mihály
RMPSZ megyei tb. elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

2016. szeptember 21.

A kommunista rezsim áldozatát exhumálják
Exhumálják a kommunista rezsim által 1950-ben kivégzett Traian Pom holttestét, miután hétfő este, egész napon át tartó ásatások után megtalálták a sírt. A régészeti ásatásokat a Fehér megyei Bisztrán végezte a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).
„Kaptunk segítséget a rokonoktól és az önkormányzattól. Exkavátorral dolgozunk egy nagy területen, és megtaláltuk a sírgödröt. Ma kerül sor a hivatalos részére, a régészeti, kriminalisztikai vizsgálatra, egyházi szertartásra, a földi mAradványok kiemelésére, ezeket Gyulafehérvárra szállítják törvényszéki orvostani vizsgálatra. Miután a törvényszéki orvos kiadja őket, a család újratemeti majd a mAradványokat a bisztrai temetőben, a családi sírhelyek mellett” – mondták el tegnap. Traian Pom 1901-ben született, 1950-ben agyonlőtték, és Bisztra község központjától légvonalban mintegy 5 kilométerre földelték el, egy dombon.
Vele együtt két másik férfit is kivégeztek, azzal vádolták őket, hogy antikommunista propagandát végeztek, engedetlenségre buzdították a falubelieket, amikor a kommunista hatóságok kollektív gazdaságot akartak létrehozni Bisztrán.
Nyugati Jelen (Arad)

2016. szeptember 21.

Nyolc új kötet a Nemzeti Könyvtárban
Balassi Bálint, Asbóth János, Székely János, Karinthy Ferenc, Sárközi György, erdélyi novellisták, valamint Rákosi Viktor munkái jelentek meg a Nemzeti Könyvtár tizedik sorozatában. A legfrissebb munkákat tegnap mutatták be Budapesten.
Fábri Péter a Balassi tükör című kötetbe Balassi Bálint lírai életművének mintegy felét választotta ki, ezek mellé rövid bevezetőket írt, és Balassi életéhez kapcsolódó dokumentumokat társított. Asbóth János Az álmok álmodója című regényét a nemrég elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész ajánlására és gondozásában adták ki a sorozatban.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 21.

Drámaünnep Erdély-szerte
A Kolozsvári, a Marosvásárhelyi és a Csíkszeredai színház is megünnepli ma a magyar dráma napját, különböző rendezvényekkel várják az érdeklődőket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Délután két előadást tartanak, előbb Farkas Ernő értekezik arról, hogy milyen 2016-ban az író drámáinak recepciója, majd Buzogány Dezső beszél a Csillag a máglyán című Sütő-dráma üzenetéről. Az előző évek hagyományához híven a színház munkatársai megkoszorúzzák Aranka György erdélyi nyelvművelő, költő és művelődésszervező szobrát, este felolvasószínházi előadás keretében mutatják be Sütő András A szúzai menyegző című drámáját Sebestyén Aba rendezésében.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 21.

Illúziók karneválja
Egyik tiszteletre méltó erdélyi honfitársunk (nevét nem írom ide, hiszen nem személyével, még csak nem is az elveivel, pusztán érveivel van vitám) Brüsszelből ír – explicit szándéka szerint „alaposan érvelő” választ Orbán Viktor – határon túli magyar állampolgárokat is „nem”-ekre buzdító – kampánylevélére. (Lásd:www.vastagbor.atlaszto.hu.) A szerkesztők a válaszlevelet Remek választ kapott Brüsszelből Orbán Viktor a levelére címmel vezetik fel.
Az alapos érvelés azzal kezdődik, hogy a bevándorlók a háborúk elől menekülnek, ahogyan nem egyszer mi magyarok is tettük. A két szöveg, az Orbán-levél és a válasz főként ebben tér el egymástól. Orbán Viktor ugyanis következetesen migránsokról, a válaszadó következetesen menekültekről beszél, pedig az illegális határátlépők közt szép számmal vannak pusztán a jobb élet ígéretét hajszoló jó szándékú fiatalok, a jóléti társadalmak előnyeire ácsingózó kalandorok, sőt szélhámosok és terroristák is. Ahogyan szép számmal valódi menekültek is. (Ami lehangoló az az, hogy ezt a kettősséget sem a levél, sem a válaszlevél szerzője nem hajlandó tekintetbe venni.)
A válaszlevél minden alaposság-igény ellenére azt a kérdést sem érinti, hogy egyszerre miért éppen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában lángoltak fel a háborúk? Pedig Brüsszelben minden nehézség nélkül hozzáférhetett volna a legjelentősebb német Közel-Kelet-szakértő, Michael Lüders könyveihez és tévéelőadásaihoz, melyek alaposan dokumentálják, hogyan verte szét az angol, amerikai, francia kolonializmus, majd annak humanizált változata, a globalizáció a muszlim világ hagyományos társadalmait. Hogyan játszotta ki őket egymás ellen, hogy az olajtartalékokat megszerezhesse, majd megtarthassa, s végül az iszlám szélsőségesség fellángolása nyomán hogyan hagyta sorsukra őket.
Az sem vall alaposságra, hogy a magyar történelem menekülthullámait (főként az 56-ost) egy kalap alá veszi az illegális bevándorlással. Az 56-os magyarok pusztán az osztrák és a jugoszláv határt lépték át, s azt követően menekülttáborokban várták be türelemmel, hogy Nyugat-Európa, Észak-Amerika államai és Ausztrália önként vállalt kontingensekben befogadják őket. Nem gyalogoltak végig Európán, szeméthalmokat és letarolt kerteket hagyva maguk után. Nem követelőztek és nem lázongtak. Arról nem is beszélve, hogy feltétel nélkül, sőt hálásan elfogadták a vendéglátó országok jogrendszerét és viselkedési szabályait. Illegalitásuk a magyar határ átlépésében merült ki, s az is csak a kádári perspektívából minősülhetett annak. A határon túl a legalitás minden szabályát betartva kértek a szó szoros értelmében vett menedéket.
Bíró Béla
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 21.

Tanévnyitás a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 15. tanévét nyitották meg tegnap délben az intézmény Tordai úti épületének zsúfolásig telt dísztermében.
– 2002-ben az akkori intézményvezetők a kar első és akkor egyetlen tanulmányi programját képező környezetföldrajz szak első évfolyamának nyitották meg a tanévet. Ma, másfél évtizeddel később a környezettudomány, film, nemzetközi kapcsolatok, jog alapszakok, illetve diplomácia és filmtudomány mesterszakok akkreditációja után egyféle keretező szimbolikaként beindul a karon az újabb képzési kínálatot jelentő környezeti monitoring mesterszak is – mondta beszédében Tonk Márton, a Kolozsvári kar dékánja.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 21.

Tulipános casting
Nem újdonság, hogy egy generációváltás nem mindig szokott zökkenőmentesen lezajlani. Különösen igaz ez a politikára, amelynek alapvető mozgatórugója a hatalom megszerzése és megőrzése, tehát egy-egy csoportosulás vissza- vagy háttérbe vonulása tulajdonképpen létkérdés az új garnitúra számára.
Egyáltalán nem kivétel ez alól az RMDSZ sem, amely 26 évvel ezelőtti alapítása óta éppen ebben az időszakban megy keresztül a legmarkánsabb nemzedékváltáson, amely egybeesik a decemberi parlamenti választásokra való előkészülettel és a jelöltállítási folyamattal.
Ez pedig éppenséggel abban a Maros megyeben bizonyult eddig a legviharosabbnak, amelynek Markó Béla, Borbély László, Frunda György és Kelemen Atilla fémjelezte RMDSZ-es politikusgenerációja több mint két évtizeden keresztül meghatározta a szövetség, ezáltal pedig az erdélyi magyar közösség politikáját.
Ennek a nemzedéknek a tagjai közül egyesek önként döntöttek a visszavonulás mellett, mások azonban szívesen lehúztak volna még egy mandátumot a Bukaresti törvényhozásban, de ez irányú szándékukban nem leltek támogatásra a területi vagy a központi vezetőség köreiben. Vagy egyikben sem.
A szövetség több egykori, „nagy öregnek”, „dinoszaurusznak” is nevezett vezetőségi tagja bírálta az elmúlt időszakban leplezetlen sértődöttséggel az általa erőltetettnek vélt fiatalítást, azt sugallva, hogy „kényszernyugdíjazásuk”, mellőzöttségük az alakulat politizálása minőségének rovására megy.
A Marosvásárhelyi jelöltrangsoroló küldöttgyűlés azért eredményezett meglepetéseket egyesek számára, mert a különböző táborok egyformán bele akarnak szólni a képviselőházi és szenátusi frakciók összetételébe: az országos és a megyei vezetőség, továbbá az a régi garnitúra is, amely még nem szorult ki teljes mértékben a hatalomból.
Ez a tulipános casting azonban igazság szerint nem is bírna különösebb hírértékkel az erdélyi magyarság szempontjából, ha eleve meglenne a garancia rá, hogy a politikai érdekképviselet, a kisebbségi jogérvényesítés jobbítását, a szakértelem előtérbe helyezését szolgálja. Az eddigiek alapján azonban az csapódott le, hogy a szereposztás hatalmi harcok mentén zajlott, így egyelőre talány, hogy a generációváltás milyen előjelű változással jár minőségi szempontból. Aminek négy év múlva remélhetőleg nem az lesz a legfőbb fokmérője, hogy ki hány törvénytervezethez adta a nevét a parlamentben társkezdeményezőként.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 21.

Megsértődött a váradi RMDSZ: a Néppárttal tárgyalt a PNL
Sérelmezi az RMDSZ Nagyváradon, hogy a megyeszékhely liberális városvezetése az Erdélyi Magyar Néppárttal ( EMNP) egyeztetett arról, hogy az önkormányzat kiket delegáljon a helyi tanintézetek vezetőtanácsába – közölte az Erdon.ro.
A hírportálnak Huszár István, az RMDSZ-frakció vezetője nyilatkozott, aki elmondta, az érintett iskoláktól kapták azt az információt, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői az EMNP-vel, konkrétan Csomortányi Istvánnal, a párt megyei elnökével tárgyaltak a magyar iskolák vezetőtanácsainak önkormányzat jelölte tagjairól. Huszár István leszögezte: a magyarság megosztási kísérleteként értékelte a városvezetésnek ezt az eljárását.
Huszár egyébként azt is hangsúlyozta, semmi baja Csomortányival, és díjazta azt is, hogy a néppárt aláírásgyűjtésbe kezdett a Kert (Avram Iancu) utca részleges lebontása ellen, melyet a tanács RMDSZ-es frakciója is ellenez. „Nem tartom kizártnak, hogy pont most, amikor esély mutatkozik arra, hogy a Kert utca ügyében együtt fogunk működni, ők (a liberális váradi városvezetés – szerk. megj.) éppen most csapnak közénk” – jegyezte meg a szövetség tanácsosi frakciójának a vezetője.
A hírportálnak sem Huszár István és Kecse Gabriella RMDSZ-es tanácsos nem adott konkrét választ arra, hogy kik azok a személyek, akik az EMNP javaslatára kerültek az iskolák vezetőtanácsába.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke a Krónikának túlzásnak nevezte, hogy az RMDSZ egyeztetésnek minősíti a történteket, azt viszont elismerte, hogy a PNL javaslatot kért tőlük, és végül el is fogadta azokat a személyeket, akiket a tanintézmények vezetőtanácsaiba „küldtek” volna. „Ez óriási gesztus, mert politikai bosszúból megtehették volna, hogy a vezetőket lecserélik románokra” – mutatott rá a pártvezető, aki az RMDSZ által, a helyhatósági választások után felrúgott paktum következményének tartja a liberális városvezetés megkeresését.
Mint ismeretes, a júniusi voksolást követően az RMDSZ inkább a szociáldemokratákkal kötött megyei szintű együttműködést, emiatt a régi partnernek számító liberálisok eltávolodtak az alakulattól. „Mi abban a helyzetben voltunk, hogy javaslatot teszünk és megpróbáljuk biztosítani, hogy továbbra is legyen magyar személy a tanácsokban, vagy elutasítjuk, megkocáztatván, hogy román személyeket nevezzenek ki a helyükre" – magyarázta.
Csomortányi szerint ez kármentés, amire azért kényszerültek, mert az RMDSZ a megyei tanácselnöki tisztségért feladta a váradi pozíciókat, így ilyen jellegű PNL megkereséstől a jövőben sem fognak elzárkózni. Hozzátette, a szövetség vádjaival ellentétben igyekeztek pedagógusokat és az iskolai menedzsmentben jártas szakembereket javasolni a tisztségekre, „nem pedig úgy, ahogyan azt az RMDSZ tette a múltban, amikor politikusokat delegáltak a tanintézetek vezetőtanácsaiba”.
Amint arról beszámoltunk, a napokban heves vita robbant ki az iskolaigazgatók és aligazgatók októberben esedékes versenyvizsgája miatt. Sokan azt is aggályosnak tartják, hogy a versenyvizsga módszertana értelmében a magyar tannyelvű, illetve a többtagozatos iskolák esetében az igazgatói és aligazgatói versenyvizsgára jelentkezőknek rendelkezniük kell az RMDSZ megyei vezetőségének jóváhagyásával, a szövetség képviselői azonban nem találnak ebben kivetnivalót.
Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 21.

Összeállt Johannis országprojekt-bizottsága
Nevesítette az új országprojekt kidolgozásával megbízott elnöki bizottság tagjait kedden a Bukaresti elnöki hivatal: a 23 tagú testületben az RMDSZ által jelölt Korodi Attila parlamenti képviselő és Winkler Gyula EP-képviselő is helyet kapott.
Az MTI emlékeztet, Klaus Johannis államfő beiktatása óta többször említette, hogy Romániának új országprojektre lenne szükség, de az első konkrét lépésekre a brit népszavazás után, a parlamenti pártok bevonásával tartott válságtanácskozáson szánta el magát. „A románok egyik legfontosabb nemzeti célkitűzése volt az európai uniós integráció, a csatlakozás után azonban már nem volt olyan eszme, amely egységbe kovácsolta volna a nemzetet" – magyarázta Johannis, aki szerint ilyen értelemben „a Brexitnek nevezett válság" lehetőségeket is tartogathat Románia számára.
Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal frissen kinevezett szóvivője kedden közzétette az országprojekt kidolgozására felkért bizottság névsorát. Magyarázata szerint a parlamenti pártok – politikai súlyuktól függetlenül – két-két tagot delegálhattak, a kormány egy képviselőt nevesített, másik tíz személyiséget pedig szakmai tekintélyük alapján, és nem valamely intézmény képviseletében jelöltek a testületbe, amelynek a munkáját két elnöki tanácsadó, Leonard Orban és Cosmin Marinescu fogja vezetni.
A „saját jogon" nevesített személyiségek között jegybanki szakemberek, elismert szociológusok és politológusok, egyetemi oktatók, külpolitikai szakértők kerültek a bizottságba. Tagja a testületnek többek között Dan Dungaciu szociológus, geopolitikai szakértő, Ioan Aurel Pop, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Vasile Puşcaş történész, a BBTE tanára, Románia egykori EU-s főtárgyalója, Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának tanácsadója és Cristian Pîrvulescu politológus.
Az elnöki hivatal szóvivője tisztázta, hogy amennyiben a decemberi parlamenti választásokon új pártok jutnak képviselethez, az ő jelöltjeikkel is kiegészítik a testület, mivel fontos, hogy a kidolgozandó országprojekt valamennyi politikai erő támogatását élvezze. A testület havonta fog ülésezni, és az államfő reményei szerint nyárig elkészül egy olyan jelentéssel, amelyet közvitára lehet bocsátani.
A Cotroceni-palota szóvivőjének tájékoztatása szerint az új országprojekt nem egy újabb stratégia, hanem egy közép és hosszú távú fejlesztési célokat meghatározó politikai dokumentum lesz, egy közös elképzelés Románia jövőjéről, az Európai Unióban elfoglalt helyéről, és szerepéről, integrációjának mértékéről.
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 21.

Az atyhai templom újraépítéséről egyeztettek
Az egyházi épület tíz évvel korábban is leégett, így 2007-ben kapta azt a formáját, ami még néhány nappal korábban látható volt.
Atyhára a leégett templom helyszínére látogatott Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke, Biró Barna Botond alelnök, valamint Kolumbán Dávid, Derzsi Zoltán, Berde László megyei tanácsos, Katona Mihály, Korond polgármestere, Mátyás Károly főesperes, hogy megbeszéljék Albert Márton tervezővel és a helyiekkel, hogyan tudnának segíteni a templom újraépítésében.
– Ez a templom, ami néhány nappal korábban még ragyogott, most romokban áll, de az élet nem áll meg Atyhán, a közösség számíthat a megyei tanács segítségére, kötelességünk melléjük állni. Adományokat fognak gyűjteni, pénzügyi forrásainkat újra csoportosítjuk, hogy részben támogatni tudjuk az újjáépítés folyamatát a lehetőségeink függvényében. Az esetről Kelemen Hunor szövetségi elnököt is értesítettük, aki felajánlotta segítségét, hogy minél hamarabb újraépülhessen a templom. Ez egy hosszabb folyamat, de a megyei tanács segít a lépésekben – fogalmazott a megyeelnök.
A helyszínen elhangzott, hogy az egyházi épület tíz évvel korábban is leégett, így 2007-ben kapta azt a formáját, ami még néhány nappal korábban látható volt. A tervező elmondta a legelső lépés, amit meg kell tegyenek, hogy felmérjék a megmAradt épületrészek állapotát, lehetséges, hogy lesz olyan rész is, amit le kell bontsanak. Szükség lesz fára, betonra, vasra és cserépre, szakemberekre és önkéntesekre, akik kalákában segítenek majd.
Csíkszereda, 2016. szeptember 20.
erdon.ro

2016. szeptember 21.

Ne legyenek csalódottak!
Összefoghat Erdővidék, Olt mente és Orbaiszék
Erdővidéken élő választott képviselői a román törvényhozásnak ismereteink szerint legutoljára a két világháború között voltak, éspedig két ügyvéd, dr. Ferenczy Géza és dr. Fábián László.
Az idén decemberben esedékes parlamenti választásokon jelöltette volna magát Pál-Szilágyi Zoltán mérnök is, aki jelenleg a baróti városi tanácsban az RMDSZ-frakció vezetője, ám a nemrég Kézdivásárhelyen megtartott rangsoroló gyűlésen ehhez nem sikerült megfelelő számú voksot szereznie: a Háromszéki képviselőjelöltek közül a negyedik lett volna, de csak 47 szavazatot kapott a 265 érvényesből. A helyet Könczei Csaba Sepsiszentgyörgyi agrármérnök szerezte meg.
Váncza Tibor, az RMDSZ erdővidéki szervezetének elnöke szerint emiatt legfeljebb érzelmileg érezhetik magukat csalódottnak az erdővidékiek, hiszen végső soron a parlamenti munka során nem mérvadó az, hogy ki honnan származik. Ám mégis megjegyezte, a jövő feladata lesz az, hogy Háromszék régiói közül Erdővidék, a Felső-Olt mente és Orbaiszék „kitermelje”, kinevelje azt a minőségű embert, aki össze tudja majd fogni ezen vidékeket a hasonló megmérettetéseken (a mostani jelöltek gyakorlatilag mind Sepsiszentgyörgyiek vagy Kézdivásárhelyiek – szerk.). Ugyanakkor kifejtette, a gyűlésen jelenlevő erdővidékiek továbbra is támogatásukról biztosították Márton Árpádot, aki eddig is képviselte Erdővidéket, Baróton irodája is található.
– Sokan fintorognak emiatt, de az az igazság, hogy Márton Árpád az egyedüli ember a román parlamentben, aki mellesleg azt is tudja, sok kollégájával ellentétben, hogy ott mi történik. Nagy tapasztalata van, nem csak a képviselőházban, de a szenátusban is, ő egy két lábon járó törvénytár, akire nem csak az erdővidéki, de az egész romániai magyarság alapozhat – részletezte.
Még a rangsoroló gyűlés előtt, a Háromszéki RMDSZ által kiadott közleményben Pál-Szilágyi Zoltán úgy fogalmazott, amennyiben bejutna a parlamentbe, elsődleges céljának Erdővidék gazdaságának a „holtpontról” való kimozdítását tekintené. Váncza ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, Erdővidék, de más vidékek számára is az lenne most a legfontosabb, hogy az RMDSZ ott legyen a decemberben vélhetően megalakuló új román kormányban, hiszen egy államtitkár például – olyan kérdésekben, mint munkahelyek létrehozása vagy infrastrukturális fejlesztések – ténylegesen sokkal többet tehet egy adott vidékért, mint egy parlamenti képviselő vagy szenátor.
Váncza azt is megjegyezte, hogy az erdővidékiek az utóbbi években nem panaszkodhattak a fejlesztésekre, a megyevezetés is megértette, hogy a hátrányos helyzet miatt, melyben leledzett, ennek a vidéknek nagyobb lépésekben kell fejlődnie. Így utak újultak meg, felépülhetett az apácai híd. De ígéretes az elkövetkező időszak is: megvannak már a tervei annak a nagyszabású infrastrukturális beruházásnak, mely szerint Málnástól Baróton át Szászmagyarósig, illetve a Hagymás-tetőtől Vargyason át Barótig korszerű műút épülne, a települések között külön fejlesztésekkel. Ezen beruházás részeként újulna meg Baróton is az Olasztelekről jövő főút a központig, majd onnan tovább a Kossuth utca is Ágostonfalva irányába.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. szeptember 21.

Előrelépés történt
Tanácskoztak a volt politikai foglyok
Szeptember 15–17. között Mamaián tartotta 23. kongresszusát a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, melyen a Háromszéki szervezet öt küldöttel képviseltette magát.
A kétnapos rendezvény fő témája az 1990/118-as kárpótlási törvény alkalmazása és módosítása volt. Török Józseftől, a Kovászna megyei szervezet elnökétől megtudtuk, a nagygyűlésen javaslatok születtek a 118-as törvényerejű rendelet olyszerű módosítására, mely lehetővé teszi az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek talált és ezért visszavont, 2009/221-es törvény – amely egyrészt a kárpótlásra jogosultak körét bővítette a leszármazottakkal, illetve bevette a kulákokat is – előírásainak a beépítését is. A kongresszus ezeket elfogadta, és a kibővített törvénytervezetet jóváhagyás végett továbbította az illetékeseknek. Az adótörvényt is sikerült a 118-as törvény előírásai szerint módosítani. Ennek értelmében a volt politikai foglyok házastársai is mentesülnek az adófizetés alól, akik pedig ezt megtették, a befizetett összeget visszaigényelhetik.
Török József nem rejtette véka alá, hogy a szövetség országos elnöke megrótta a megyei szervezeteket, amiért nem fizetik be a központ fenntartása érdekében rájuk eső évi járulékot. Háromszéken a kárpótlásban részesülők alig 20%-ka fizette ki az idei tagsági díját.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. szeptember 21.

Két ifjú áldozat volt
Vasárnap a kollektivizálás áldozataira emlékeznek a gidófalvi református templomban. Az iskolások ünnepi műsorral készülnek, hogy élő emlékezetben tartsák a hajdani szomorú eseményeket, amikor a kollektivizálás és a kulákok elhurcolása ellen felvonuló menetbe lövetett egy csíki milicista, két ifjú halálát okozva. „A megtorlás áldozatai, a bebörtönzöttek és elhurcoltak közül ma már alig élnek, de Gidófalva hajdani szellemét ápolni ma is kötelesség” – mondta Bereczki László lelkipásztor.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. szeptember 21.

Összefogással újjáépítik a leégett atyhai templomot
A szakemberekkel és a helyiekkel karöltve a helyszínen mérte fel a Hargita megyei és a helyi önkormányzat, hogyan tudna segíteni a leégett atyhai templom újjáépítésében – számolt be szerdán Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.
Az önkormányzatok képviselői, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Biró Barna Botond alelnök, valamint Kolumbán Dávid, Derzsi Zoltán, Berde László megyei tanácsos, Katona Mihály, Korond polgármestere, Mátyás Károly főesperes a helyszínen egyeztetett Albert Márton tervezővel és a helyiekkel.
„Ez a templom, amely néhány nappal korábban még ragyogott, most romokban áll, de az élet nem áll meg Atyhán, a közösség számíthat a megyei tanács segítségére, kötelességünk melléjük állni. Adományokat fognak gyűjteni, pénzügyi forrásainkat újracsoportosítjuk, hogy részben támogatni tudjuk az újjáépítés folyamatát a lehetőségeink függvényében. Az esetről Kelemen Hunor szövetségi elnököt is értesítettük, aki felajánlotta segítségét, hogy minél hamarabb újraépülhessen a templom” – fogalmazott a megyeelnök.
A helyszínen elhangzott, hogy az egyházi épület tíz évvel korábban is leégett, így 2007-ben kapta azt a formáját, amely még néhány nappal korábban látható volt. A tervező elmondta: a legelső lépésként fel kell mérni a megmAradt épületrészek állapotát, lehetséges, hogy lesz olyan rész is, amelyet le kell bontani. Szükség lesz fára, betonra, vasra és cserépre, szakemberekre és önkéntesekre, akik kalákában segítenek majd - hangzott el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, vasárnap este villámcsapás érte és leégett az atyhai templom.
A tűzesetről hétfőn hajnalban számolt be az Élő Székelyföld munkacsoport. Tájékoztatásuk szerint a Korondhoz tartozó falu néhány évvel ezelőtt teljesen felújított temploma rendelkezett ugyan villámhárítóval, de olyan rendkívüli erősségű volt a légköri elektromos kisülés, hogy a szentély fölött a tetőszerkezet azonnal lángra kapott. A plébános és a harangozó, akik a helyszínen tartózkodtak ezekben a pillanatokban, hiszen szokás szerint harangoztak az égiháború ellen, az értékeket - a szentségtartó és néhány miseruha kivételével - már nem tudták kimenteni.
A helyi és a szomszédos településeken működő önkéntes tűzoltóegyesületek igyekeztek megfékezni a lángokat. Végül a tűzoltóknak hétfő hajnalban sikerült megfékezniük a lángokat.
Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének szóvivője elmondta, a tetőszerkezet és a mennyezet égő gerendái beestek a templomtérbe, és a tűz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tűzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. Első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes kárt okozott.
maszol.ro

2016. szeptember 21.

Meghallgatta az etikai bizottság a magyar napokról félretájékoztató újságírót
Az érintettek meghallgatásával elkezdte hétfőn a közszolgálati televízió etikai bizottsága a Kolozsvári Magyar Napokról készült ferdítő tudósítás ügyének kivizsgálását. Döntés jövő hétre várható – tudtuk meg a testület elnökétől, Horia Grușcától.
Mint ismert, a riport készítőjét, Diana Apahideant a Kolozsvári Magyar Napok szervezői és a TVR Kolozsvári területi stúdiójának munkatársai is bepanaszolták az etikai bizottságnál, amiért a szakma szabályait sutba dobva, a tényeket meghamisítva tudósított a Beatrice Kolozsvári koncertjéről.
Horia Grușcă elmondta, a bizottság hétfőn meghallgatta a Kolozsvári szabadúszó újságírót, illetve a TVR Bukaresti stúdiójának tudósítókért felelős illetékesét az ügyben. Utóbbi azért, mert a riportot a TVR országos híradójában játszották be. Szerdán várhatóan ismét ülésezik a testület, ekkor a híradó producerének álláspontját hallgatják meg. „Ez egy hosszasabb vizsgálat lesz, várhatóan jövő héten közöljük a döntésünket” – közölte az etikai bizottság elnöke.
Mint korábban megírtuk, a riport szakmailag olyannyira vállalhatatlan volt, hogy a Kolozsvári területi stúdió román szerkesztőségének vezetője, Adrian Rozenberg nem is engedte adásba a szabadúszó újságíró anyagát. Az etikai bizottság tagja, Kacsó Sándor a Maszolnak elmondta, az általuk javasolt legsúlyosabb szankció a szabadúszó újságíróval kötött szerződés felbontása lehet.
Diana Apahidean riportjából egy egész ország arról értesült, hogy a Nagy Feró vezette együttes kedd esti fellépésén elhangzó, XX. század című dala kedvező fényben tünteti fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet. A tudósítás ráadásul azt is sugallta, hogy egy irredenta rendezvénysorozat zajlik a kincses városban, ugyanis az elejére bevágott, YouTube-ról lehalászott 2009-es felvétel szerint Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár is újra magyar város lesz!” Ennek eredményeként a rendőrség is vizsgálódni kezdett az ügyben.
Cs. P. T.
maszol.ro

2016. szeptember 21.

Borboly is szavazásra buzdít
Az október 2-ai kvótareferendumról szóló népszavazáson való részvételre buzdítja a csíki térség magyar állampolgársággal rendelkező lakosait az RMDSZ Csíki Területi Szervezete – jelentette ki Borboly Csaba területi elnök szerdán.
„Részt kell vennünk a népszavazáson, hiszen nagyon fontos, hogy a magyar állampolgárok itt is kifejtsék véleményüket abban a kérdésben, amely hosszú távon meghatározza a mi sorsunkat is” – fogalmazott Borboly. Hozzátette, ez történelmi jelentőségű esemény, hiszen nemcsak az anyaország, hanem egész közép-kelet Európa sorsát befolyásolhatja.
„Ajánljuk a kettős állampolgároknak, hogy vegyenek részt és szavazzanak nemmel az október 2-i népszavazáson” – fogalmazott a területi elnök. Az elöljáró egyúttal élt is a szavazati jogával, az RMDSZ Csíkszeredai székházában felállított urnába dobta a levélszavazatát. Az ott összegyűjtött levélszavazatokat az RMDSZ majd továbbítja Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára. A csíki területi szervezet székházában egyébként segítséget és eligazítást kaphatnak a népszavazás kapcsán a választópolgárok.
Molnár Rajmond |
maszol.ro

2016. szeptember 21.

Csíkszéki Gazdanapok: előadások vadkárbecslésről, agrártörvényekről
Megmutathatják állataik és termékeik legjavát, sőt szakmai tudásukat is gyarapíthatják azok a Hargita megyei gazdálkodók, akik részt vesznek az első Csíkszéki Gazdanapokon. Csütörtökön a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumával kezdődik a háromnapos program.
„A magyarországi Szent István Egyetem első Székelyföldi képzésének 25. évfordulóját ünnepli idén Csíkszeredában, és mivel számos szakember itt lesz ezen a héten, ezért úgy gondoltuk az egyetem vezetőségével, hogy szervezünk egy tágabb, gazdatársadalomnak szóló rendezvényt. Csütörtökön kezdődik az esemény délután három órától a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumával, amelyet a Hunguest Hotel Fenyő Salvia termében tartanak. Pénteken pedig egy konferenciát tartunk, amelyen részt vesznek magyarországi agrárszakemberek, az országos agrárkamara vezetősége, továbbá hazai és magyarországi szakértők, a Sapientia egyetem előadói, valamint a szakmában dolgozó egyesületi vezetők” – avatott be a szervezők részéről Becze István.
Pénteken 10 és 16 óra között zajlik majd a konferencia Hargita Megye Tanácsának épületében. Elsőként köszöntik a résztvevőket, majd plenáris előadások következnek. Fél tizenegytől elkezdődnek a szekcióülések: az első szekcióban a helyi termékekről, védjegyekről (Székely Termék, Áldomás, Góbé, Hungarikumok), valamint a minőségbiztosításról tudhatnak meg többet az érdeklődők. A második szekcióban a vadkárok, vadkárbecslés, vadgazdálkodás, illetve a gazdaképzések, szaktanácsadás, falugazdászok lesz a téma. Az ebéd után két órától folytatódnak az előadások, az első szekcióban a tejtermelés és feldolgozás, együttműködések témakört járják körbe a szakemberek, míg a második szekcióban többek között az új agrártörvényekről, a határon átnyúló együttműködésekről és az agrártámogatások alakulásáról informálják a jelenlevőket. Öt órától pedig megtartják a Szent István Egyetem jubileumi tanévnyitóját a Márton Áron Főgimnázium dísztermében.
A gazdanapok programja szombaton Csíkszentsimonban a Szent László Gyermekvédelmi Központ területén folytatódik majd, ahol egy tangazdaság is működik, emiatt is alkalmas a helyszín a rendezvény lebonyolítására – emelte ki Becze István. Megjegyezte, az egész napos program keretében lesz állatkiállítás, a tanácsadók sátrában a gazdák rendelkezésére állnak a pályázatokat lebonyolító intézmények szakemberei. Emellett lesz sajtmustra, amely révén a környékbeli sajtkészítők és egyesületi tulajdonban lévő tejfeldolgozók megmutathatják, megmérettethetik termékeiket. A szórakozni vágyóknak a délután folyamán szekeres ügyességi és rönkhúzóversennyel is készülnek, továbbá fellép majd a csíkszentsimoni néptáncegyüttes, a helyi fúvószenekar, valamint a Heveder és Role zenekarok. Gyermekeknek szóló foglalkozások is lesznek, többek között kézművesvásár és kisállat-kiállítás. A megnyitóbeszédek 10.45-kor hangzanak el. Azok a gazdák, akik még ezt követően jelentkeznének állataikkal a kiállításra vagy termékeikkel a sajtmustrára, pénteken három óráig megtehetik a 0742-785 587-es telefonszámon.
Az ehhez hasonló rendezvényeken, ahol jelentős számú szakember vesz részt, ott a gazdáknak lehetősége van megszerezni az őket érintő legfrissebb információkat, tudnivalókat – hangsúlyozta a rendezvény célját, szerepét a szervező. Meglátása szerint a jövő a tudás alapú gazdálkodásban van, és egy ilyen rendezvénnyel sokat tehetnek a gazdák tájékoztatásáért – így azok is tanulhatnak, akik nem tudnak egy hosszabb képzésen részt venni, de egy hétvégi eseményre ellátogatnak. A szakmai rendezvény nem titkolt célja továbbá a csíkszéki, megyei, Székelyföldi gazdatársadalom felzárkóztatása is. Mint fogalmazott, ehhez ők megtették a lépést, most pedig a gazdákon a sor, hogy ők is tegyenek fejlődésükért. Kérdésünkre, hogy lesz-e folytatása az eseménynek, Becze István elmondta, mivel az elmúlt években Alcsíkon nem szerveztek ehhez hasonló eseményeket, mindenképp a térségi gazdák hasznára válik a gazdanap, így szükség van a folytatására.
Kömény Kamilla
maszol.ro

2016. szeptember 21.

Alakul a jobbágyfalvi iskolamúzeum
Csíkfalva község egykori iskoláira visszatekintést nyújtó múzeumot létesít a községi általános iskola. A tárgyak rendezése még folyamatban van.
A 20. század első éveiből származó könyvek, iskolanaplók, bútorzat, földgömbök, szemléltető eszközök ugyanúgy találhatók az alakuló gyűjteményben, mint a század második feléből való tárgyak: abakusz, irodai számológép, írógép, továbbá diavetítő, fényképezőgép, lemezjátszó. A bútorzat is korabeli: a sarokban régi érckályha, a falon elsősegélyes kis szekrény, kézmosáshoz használt bádog víztartály és természetesen fából készült fekete falitábla.
A le-felcsukható üléses fapadokat is legalább hetven-nyolcvan éve készíthették, de találunk néhány egykori diáktól származó rajzot is a múlt század első két-három évtizedéből. A kommunista korszak iskolai tevékenységeire emlékeztető tárgyak is előkerültek, pionírok által használt zászlók, dobok, trombiták.
A gegesi iskolamúzeum példájára Balogh Tünde igazgatónőben már két éve megfogalmazódott egy ilyen jellegű gyűjtemény létrehozásának gondolata. A jobbágyfalvi elemi iskola kiköltözött a régi épületből, mivel ott már nem voltak megfelelő körülmények, de az épület állaga megengedte azt, hogy az egyik kiürült helyiséget berendezhessék. A csíkfalvi iskolában is számos régi didaktikai eszköz, pad, tábla volt elraktározva, a padlásokon is több bútort és eszközt találtak. Az ötletet az igazgató megosztotta a szülőkkel, kollégákkal, községvezetőkkel, így akadtak támogatók és önkéntesek, akik az anyag összegyűjtésében és rendszerezésében segítettek szeptember első napjaiban.
Még nem nevezhető múzeumnak, de már alakul a gyűjtemény, és természetesen szívesen fogadnak további tárgyakat a község lakosaitól. Ha találnak önkéntes személyt, akkor programot is készítenek, és egy iskolai kulturális rendezvény keretében megnyitnák a helyszínt, hogy néhány hónapon belül a nagyközönség számára is látogatható legyen.
Látogató már eddig is akadt, egy magyarországi csoport járt itt, amely a tavaly Celldömölkön fogadta a község iskolás színjátszóit. Nagyon érdekesnek, szépnek találták, a kőzetgyűjtemény, a pionírsarok és a régi szekrény nyerte el főként a tetszésüket.
Eddig főleg Jobbágyfalváról és Csíkfalváról származó tárgyak kerültek birtokukba, de az egész községre kiterjedő gyűjteményt szeretnének létrehozni.
Az egykori jobbágyfalvi katolikus, később állami elemi iskolában levő termet a magyarországi testvértelepülés, Kakasd adományából újították fel, de támogatást kaptak az önkormányzattól is. Egyelőre ez lesz a helye a múzeumnak, de nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy idővel máshová költözzenek.
Gligor Róbert László
maszol.ro



lapozás: 1-30 ... 6421-6450 | 6451-6480 | 6481-6510 ... 6961-6975




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék