udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 4261-4290 | 4291-4320 | 4321-4350 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. július 29.
Új őstörténeti folyóirat: Kelet Kapuja
Kelet Kapuja címmel új őstörténeti folyóirat jelent meg a baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kún Kocsárd Egyesület kiadásában. A folyóirat főszerkesztője dr. Obrusánszky Borbála történész, mongolista, Kelet-kutató, a szerkesztőbizottság tagjai: dr. Czeglédi Katalin nyelvész, szlavista, Kelet-kutató, Benkő Mihály történész, dr. Darkó Jenő történész, Harangozó Imre néprajzos, Sántha Attila irodalmár. A Kelet Kapuja felelős kiadója Demeter László történész, muzeológus, a Tortoma Kiadó vezetője, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke. A folyóirat évente négy alkalommal jelenik meg., az első számon 2017. július-szeptember keltezés olvasható. Jövő szerdától kapható a Háromszék kiadója, a H-Press lapterjesztő standjain.
A lap beköszöntőjében írják, hogy közel két éve készülnek egy olyan tudományos folyóirat indítására, amely a magyarság eredetkérdésével foglalkozik magyar és külföldi szakértők tanulmányai segítségével. Igyekeznek bemutatni saját és rokonnépeinek nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől napjainkig. Mindehhez figyelembe kívánják venni a különböző tudományágak magyar és nemzetközi kutatásainak eredményeit, köztük a történeti, régészeti, nyelvészeti, néprajzi, embertani, népzenei, genetikai tudományok képviselőinek munkáit. A folyóiratban nemcsak a tudóstársadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődő közönséghez is. A tudományos írások, tanulmányok mellett beszámolnak jelentős tanulmányutakról, a tudomány magyar és nemzetközi híreiről. A tudományos cikkek összefoglalóját angolul is közlik.
A témakör hatalmas és szerteágazó, ezért olyan címet kívántak adni a folyóiratnak, amely mindezt magába foglalja. Az ötletek közül a Kelet Kapuja név mellett döntött a szerkesztőbizottság. A cím mindkét szava magyar, a messze ősi múltban gyökerezik, a ma élő rokon nyelvekben is használatos.
Az első szám tartalmából: Aradi Éva: A baktriai királyi szkíták; Csutak Bodroghy Attila: A magyar–székely hunhagyomány kérdésköre; Obrusánszky Borbála: A hun főhatalom kérdése; Czeglédi Katalin: A Turán név a földrajzi nevek tükrében; Sántha Attila: A székely nyelvjárások „déli-nyugati szláv jövevényszavainak” kérdéséhez; Dimádzsav Erdenebátor: A hunok anyagi kultúrája Mongóliában; Guldana Sarbassova: A ló mint a kazakok kulturális öröksége; Harangozó Imre: Vadászok útján, égi csapáson; Obrusánszky Borbála: A Kaukázus ismeretlen keresztényei. A Hírek rovat címei: A kovásznai Kőrösi Csoma Napokról; Együttélő rómaiak és hunok; Mongol lókultúra bronzkori eredete; A szanszkrit nyelv őshazája Szíria?; Honnan jöttek a szkíták?
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 29.
Szurkos András: Budapesti Székely Kör
Jövő évben ünnepli születésének 30. évfordulóját, nem évfordulós jókívánságokra emelem hát poharam. Megvan, végzi a dolgát, tudtam meg a Ferencz Vilmos elnökkel folytatott beszélgetésből. 1996-ban a kör akkori elnöke, Domokos Jenő őt kérte fel a titkári teendők végzésére. Nem véletlen, ismerte az apját, a gyergyóremetei Ferencz Vilmost, aki kapcsolatban állt a Székely Körrel is.
(Ifjabb F. V. mesélt apja kalandos életéről, elmondta, „részese volt a Szent Korona Nyugatra menekítésének, hazafelé Bécsben elfogták, a focșani-i gyűjtőtáborba került, az Észak-Erdélyben összefogdosott katonák között nagy esélye lett, hogy Szibériában kössön ki. Részben a szerencsének, de inkább annak köszönhette szabadulását, hogy korábbi katona alattvalói, románok, csángók, kiálltak mellette” – emlékezett Vilmos.)
„25 év megfizetett a kör neves alapítóinak és vezetőinek, az örök világosság fényeskedik nekik. 2000-et írtunk, amikor Domokos Jenő elnök érezte, neki nincs sok hátra, megsúgta, átadná nekem a stafétabotot. A legrosszabbkor. Pingponglabda-gyorsasággal hárítottam, kitelepedésemtől számítva napra tíz évre megérkezett a családom, unokástól. Lakásügyben a sok kínlódás gyümölcse beérett, a fejünk felett lógott, ki kellett várni a pottyanást, félre nézni sem lehetett. Sajnáltam, hogy csalódást okoztam a nagyszerű embernek, akit a legfelsőbb bíróság bírájaként is tisztelet övezett. Halála után elszakadtam a körtől, azt sem tudtam, ki az elnök, hallottam, hogy »papíron« így, valójában úgy… az Isten sem papíron teremtette a világot. Fiatal, lelkes ember vette át később az irányítást, de váratlanul beállt a végképp távozó öregek sorába. Akkor szakadt minden a nyakamba, azóta folytatjuk, ahogy szoktuk ” – mondja most Ferencz Vilmos elnök, akit mindenki ismer, s aki mindenkit ismer. Rólam téves információi voltak, úgy értesült, hazatelepedtem.
Nem, itt vagyunk a Várban található Litea könyvesboltban, itt futottunk össze, ahol annyi emlékezetes könyvbemutató és híres emberekkel való találkozó zajlott le a Székely Kör szervezésében, a tulajdonosnő, Anna Mária jóvoltából. Kivonulunk a közeli járdára helyezett vendéglői asztalokhoz, ott szabad cigarettázni. A Mátyás-templom tornya néz le ránk és a két korsó sörre. Árak tekintetében alighanem a város legdrágább pontját találtuk telibe, Vilmos meg is jegyzi, a következőt majd én fizetem, még drágább helyen. Ha csak árakból állna a világ, azt mondanám, vissza a szocializmusba, árakkal öl meg az „új világrend”. A dohányzás tilalma – EU-s norma – a régi kávéházi közösségi életnek befüstölt. A legtöbb dohányos arra szavazna – világnézettől függetlenül –, aki minden kerületben engedélyezne legalább egy cigis kávézót. De ma már mindenki egészségesen akar meghalni. Vagy sehogy.
Ha egy év múlva köszöntőt írok, nem fogok áradozni, milyen szépen gyarapodott létszámban a Székely Kör, Székelyföld rovására, akkor sem, ha netán így lesz. Székelyföld nem arra való, hogy fővárosunk lakossága számát szinten tartsa. Arra igen, hogy hazaszeretetből példát adjon a rászorulóknak. Maradj ott, ahol születtél – ma azt mondom. Az én esetem más. Van, aki a jég hátát sem bottal üti, inkább elolvasztja és belefullad. Hiba volt a családomat unszolni, hogy jöjjenek utánam.
A fogyást itthon kell megállítani, s átbillenteni a mérleg nyelvét, ha a tendencia makacskodik, nézhetjük egymást, mint egyik bölény a másikat. A születések számának megugratása! Nem gyógyszer, csak módszer, hogy a kölyök rossz, de adókedvezménynek megjárja. A román állam nem fogja kedvezménnyel támogatni a székelység szaporodását, a románságét sem képes. Tusványos óta tudom, a magyar állam most ebben is fáradozna... Kutyaszorító. Ha van szerepe a székely furfangnak, akkor helyben vagyunk. Biztos kitörés, egyetem sem kell hozzá. A cigányoktól megtanuljuk, hogyan kell szaporodni, a zsidóktól pedig, hogyan kell összetartani. A gyermekek megmutatják, mi a boldogság. Nézem Csatlós Misi barátom feleségét, béke és boldogság honol az arcán, dehogy van más dolga, mint élvezni, hogy unokái mászkálnak a hasán. Élmény volt, amikor egy tizennégy gyermekes házaspárral olvastuk meg a gyermekeket, s vitába keveredtek. A férj összezavarodott a nevek sorolásakor, ujjai egymás után egyenesedtek, az asszonyé lett az utolsó szó, ami ugye a békesség biztosítéka más dolgokban is. Gyermeket csinálni tud bárki, de nem arról csevegünk, hanem a vállalásról. Ne jöjj az életszínvonallal, Bangladesben Magyarország nagyságú területen százmillió ember él. A Kárpát-medence száz év múlva azé lesz, aki innen néz a csillagokra.
A Székely Kör távol tartja magát a napi politikától, így nyílzápormentes. A magyar közösségek kapcsolatait ápolja, Szentgyörgyön is voltak az ünnepnapokon, állandó a jövés-menés. A meghívottak skálája: gyermekegyüttesektől írókig, művészektől vezető értelmiségiekig. Az új műsor készül, majd továbbadom. Október 6-ára Gazda Józsefet hívták meg a Vármegye Galériába, örvendetes, érdemes lesz írni róla.
Több ezer székely él Budapesten. Közülük sok a kör tagja, százra tehető azoknak a száma, akik tagsági díjat is fizetnek. A többség furfangos, kitetszik a szavából, hogy tehén vagy fülemile. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 29.
Hogyan lehet átépíteni egy hegyet? – Beszélgetés Kovács Lehel Istvánnal, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnökével (Környezetünk)
Erdély egyik legrégebbi, idén 126 éves civil szervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület a hétvégén tartja a Rétyi Nyírben 26. vándortáborát. A szervezet elnökével, Kovács Lehel Istvánnal többek között a múlt korszerűsítéséről és mentalitásalakításról is beszélgettünk.
– Mindig is jelen volt az életében a túrázás, a természetjárás?
– Tulajdonképpen igen, a szüleinkkel rendszeresen kirándultunk, leginkább a Négyfalu környéki hegyekbe, a Babarunca és a Csukás volt a kedvenc, de a Bolnok is, ahol annak idején sízni is lehetett. Középiskolásként kezdtünk szülők nélkül járni a hegyekbe, megmászni a Nagykőhavast, a Keresztényhavast. A folyamat kissé megszakadt Kolozsvárra kerülésemmel, az egyetemi évekkel, de 2007-es hazatértünk után, immár a brassói EKE tagjaként újra rendszeresen kezdtünk túrázni.
– Az Erdélyi Kárpát-Egyesület alapgondolatát, múltját is a felcseperedéssel együtt tette a magáévá?
– Az EKE-ről csak a kilencvenes években szereztem tudomást, a középiskola utolsó éveiben Papp Anikó földrajtanárnőnk mesélt róla, aztán értesültünk az újraalakulásáról. Amúgy én mindig benne voltam mindenféle mozgalmakban, az Áprily Lajos Gimnáziumban diáktanácstagként sok, a közszférában ma is szereplő fiatalt ismertem meg. Kolozsváron néhány hét alatt a KMDSZ egyik vezetője lettem, később a Bolyai Kezdeményező Bizottságban ugyanúgy, egyszóval mindig voltak ötleteim, többnyire el is fogadnak a többiek, de aki dolgozik, előbb-utóbb amúgy is valaminek az élén találja magát. Én pedig soha nem futamodtam meg a kihívások elől.
– A Négyfaluba való hazatérést követően szervezeti szinten is azonnal magába szippantotta az „ekézés”?
– Gyakorlatilag igen, 2008-ban ugyanis a brassói EKE azt tervezgette, hogy 1995 után újra megszervezi az éves vándortábort. Megkerestek, felkértek a közös gondolkodásra, mivel én turisztikai-honismereti szempontból folyamatosan képben voltam a környékkel, írásaim, beszámolóim jelentek meg az Erdélyi Gyopárban. Objektív okokból – akkor számolták fel például a derestyei kempinget – abból a táborból ugyan semmi sem lett, de felkértek az Erdély hegyei című sorozatba szánt Keresztényhavas-monográfia megírására. Végigcsináltuk tisztességesen, bejártuk a 35 túraútvonalat, mértünk, GPS-nyomvonalakat, térképeket készítettünk, ám amikor a befejezéshez közeledtünk, elkezdték újraépíteni a Keresztényhavast.
– Hogyan lehet újraépíteni egy hegyet?
– A hóágyuk működtetéséhez hatalmas mesterséges tavat építettek a Ruia-rétre, emiatt a csúcs közvetlen közelében legalább három természetjáró útvonalat módosítottak. Az állatkert mögött futó kerülőút kialakítása másik két útvonalat érintett, így aztán úgy döntöttünk, megvárjuk a munkálatok befejezését, s azt követően véglegesítjük a könyvet. De ez a munka mindenképpen alkalmas volt arra, hogy újra a legmélyebb szintekig merüljek el a brassói turisztikai életben. Elkezdtük újra kiadni a két világháború között megjelenő, annak idején nagy népszerűségnek örvendő Encián folyóiratot, a legutóbbi számban már Háromszék is megjelenik. Az őszi, következő lapszám roppant érdekesnek ígérkezik, hatalmas, két világháború közötti turizmustörténeti anyag került hozzánk, amely a teljes brassói magyar sportéletet feltérképezi, és összehasonlítja a szász egyesületek tevékenységével.
– Milyen ma a szervezet, amelyet ön vezet?
– Az EKE tizenöt önálló területi egyesület szövetsége, reményeink szerint épp a vándortáborban vesszük fel a tizenhatodikat, a Hargitai megyei Kárpát Gyepü Egyesületet, amelynek tagjai a teljes Kárpát-koszorún a hajdani Magyarország keleti határait járják be. Egyszerre vagyunk laza és szigorú szövetség. Valamennyi egyesület éli a saját életét, önállóan ír ki túrákat, rendezvényeket szervez, de a szövetséget közgyűlés irányítja, a vándortábor az EKE égisze alatt zajlik, akárcsak az életre keltett EKE-bál, kiadjuk az Erdélyi Gyopárt. A Tordához közeli Várfalván megvásárolt ingatlanon kialakítottuk az EKE-várat, ahol közös tevékenységek zajlanak, tavaly ott tartottuk az EKE megalakulásának 125. évfordulós rendezvényeit. 2015-ben útjára indítottuk EKE-bakancs című sorozatunkat, eddig hat jelent meg, szép sikernek örvendenek.
– Mi jelentette a dobbantót az országos elnöki tisztség felé?
– Engem a székelyudvarhelyi szervezet javasolt, persze konkrét tervvel kellett pályáznom, amelynek legfontosabb eleme az EKE korszerűsítése, 21. századba való átemelése volt. A honlap megújításával kezdtük, ami talán érthető, lévén én is, illetve az elnökség több tagja is informatikus. Roppant elavult, sebezhető volt a rendszerünk, rengeteg robottámadás érte. Először a Gyopár honlapja újul meg – a július 29-ei közgyűlésen mutatjuk be –, Erdély legalaposabb turisztikai-szakirodalmi adatbázisának, keresőportáljának szánjuk. A teljes honlapot októberben tervezzük újraindítani, ez egy virtuális EKE-múzeumot is kínálna, miután az 1902-ben Mátyás király kolozsvári szülőházában berendezett igazi múzeum anyagát az államosítás a történelmi, illetve a néprajzi múzeumba költöztette. A túraleírások is GPS-felméréseken alapuló megújításra szorulnak, elindult egy Bejárható Székelyföld elnevezésű program, amelynek keretében nemcsak digitális felmérésben merül ki az adatolás. Hátizsákra szerelhető, körpanorámás fényképezőgéppel készített fotók révén a Google utcaképeihez hasonló módon lehet majd végignézni Székelyföld hegyeit. Immár nemcsak a gyalogtúrák, hanem a vízi, kerékpáros, lovas útvonalak is felkerülnek az adatbázisba, ennek a munkának a nagy részét „ekések” végzik.
– A túrázás, természetjárás mentalitása nem szorul semmiféle felújításra?
– E tekintetben ajánlatos külön kezelni néhány dolgot. Túrázni elsősorban az idősebbek szoktak, van idejük rá, igényük a társaságra, néhány EKE-osztályban hatvan fölötti az átlagéletkor. Ők azok azonban, akik legkevésbé használják a modern készülékeket, az internetet. Ezért megpróbálunk nyitni a gyerekek felé, akiket először többnyire a szülők, nagyszülők visznek magukkal túrázni. Nekik szántuk a tavaly kiadott, növényeket, állatokat, erdélyi természeti szépségeket, városokat ábrázoló memóriakártya-sorozatot, idén a gombák következnek. Elindítottuk a Gyopár gyermekváltozatát, a Gyopárkát is. Kiemelt figyelmet kíván a teljesítménytúrázók csoportja, akik külön regisztrációt, infrastruktúrát igényelnek. Számukra is ki akarunk építeni egy honlaprendszert, amely online-bejelentkezés alapján nyilvántartja a résztvevőket, illetve követhető a pontteljesítés állása. A legnagyobb odafigyelést a középiskolások, egyetemisták igénylik, a 15–30-as korcsoport megszólítása a legnehezebb. Járnak ők túrázni, de nem szervezett formában, pedig nagy szükségünk volna rájuk.
– Mit tart az EKE-hagyományok leginkább fenntartandó elemének?
– Mivel az egyik legrégebbi erdélyi magyar civil szervezet – egyes nézetek szerint a főnemesi osztály „játékszere” volt – roppant sokszínű a kép. A korabeli EKE-ről szóló leírásokban többnyire az szerepel, hogy az urak összeálltak, és elmentek kirándulni. Többnyire nagyon sokan, ötszáz főt számláló túrára is volt példa, közülük legtöbben persze nem gyalog mentek, hanem szekéren, fogaton. A személyzet viszont alaposan előkészítette a terepet: a patakokban pezsgőt hűtöttek be, a tisztásokon uzsonnázó, ebédelő helyet építettek ki. Ennek a hullámnak köszönhetően épültek ki rohamosan a fürdőhelységek, felmérték a vizek minőségét, Czárán Gyula munkássága tette ismertté a Bihari-hegységet, az Erdélyi Szigethegységet, ahol útvonalakat fedeztek fel, barlangokat tártak fel, körutakat építettek ki. Elkezdtek menedékházakat is építeni, többnyire magánterületre, külön telekkönyvezés nélkül, így aztán sajnos az EKE nem igényelhette vissza ezeket. A természetjárás közben pedig feltérképezték Erdély néprajzát, igazi úttörő munkát végeztek. Fénykorában hétezer tagot is számlált a szervezet. Nehéz a választás...
– Akkor fordítsunk: a természetjárás, honismeret, környezetvédelem hármas jelszavának parancsai közül melyiknek sikerül a legkevésbé eleget tenni?
– A környezetvédelem területén labdába sem rúghatunk, az ugyanis szinte semmi, hogy havonta összegyűjtünk ötvenzsáknyi pillepalackot. Nem nagyon tudjuk hallatni a hangunkat, de ezzel szinte valamennyi magyar civil szervezet így van. De nem adjuk fel, idén őszre szeretnénk összehívni magyar szakpolitikusokat, törvénymódosító javaslatok kidolgozását tervezzük. Olyan légüres terek, szabálynélküliség tapasztalható ugyanis bizonyos területeken, amelyek egyszerűen akadályozzák a tevékenységünket. A törvény például nem ismeri a menedékház fogalmát, pontosabban azt ismeri, amelynek parkolója van, teljes víz- és áramellátással rendelkezik, ez azonban csak az országutak közvetlen közelében megvalósítható. A Nagykőhavason lévő EKE-menedékház akkor hová sorolható? Hasonló törvénykezési hiány tapasztalható a túravezetők elismerésében is. Csak hivatásos, ezt a tevékenységet hivatásszerűen gyakorló túravezetőket ismer, az EKE-nél viszont mindenki szabadidejében műveli. Persze, mindenki saját felelősségére túrázik, a hivatalos elismerés hiánya azonban kihat a belépőkedvezmények, egyéb előnyök igénybevételére. A túraösvények karbantartását is inkább a civil szervezeteknek kellene kiadni, mivel a hegyimentő szolgálatoknak nincs erre erőforrásuk. Ebbe az irányba vezetnek ösvényeink.
KOVÁCS LEHEL ISTVÁN
Informatikus, Brassóban született 1975. január 21-én. 1993-ban érettségizett a brassói Áprily Lajos Középiskolában, négy évvel később informatikusként diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, doktori fokozatát 2006-ban szerezte Kolozsváron és Budapesten. Szakmai pályáját szoftverfejlesztőként kezdte a kolozsvári Praemium Kft.-nél, 2001 és 2006 között tanársegéd, majd adjunktus a BBTE-n, 2007 óta egyetemi adjunktus a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi informatikai karán. Szerteágazó közéleti tevékenység után 2015-ben a 15 egyesület 1473 tagját tömörítő Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnökévé választották. Nős, három gyermek apja.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 29.
Guzsalyasék nyári kalákája (XXXII. Kézműves- és Alkotótábor)
Telt ház van a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezei táborban: a megyeszékhelyi Guzsalyas Alapítvány e héten tartotta Nyári Kaláka Kézműves- és Alkotótáborát, immár a harminckettediket. A tevékenységet – jelképesen – ma koronázzák meg: este 8-kor a rendezvénysátorban kiállítás nyílik a hét nap kézművesterméséből.
Oktatókkal együtt nyolcvanan tartózkodnak a táborban, a házikókon kívül sátrakban is megszálltak a résztvevők. A tevékenységek négy műhelyben zajlottak, zajlanak. A tűzzománckészítőket Csókási Katalin Nóra szegedi zománcműves irányítja, a feladat mécsestartó készítése, ezenkívül fantázia, ügyesség és tehetség kérdése, hogy ki mit alkot még. Gyönyörű ékszerek kerültek ki a szorgos kezek közül. Szász Judit csíkdánfalvi származású, Sóváradon élő kézművesmester a bőrműveseket igazgatja – itt szandálkészítés a feladat, ezentúl ki-ki használati és dísztárgyakat készít. A fazekasokat Máté-Szentkirályi Imola felügyeli. Főleg visszatérők vagy a Guzsalyasék tanfolyamaira járók jöttek el, de kezdők is akadnak, mint mindenik műhelyben. Tóth B. Tinka és Kolozsi Ildikó a nemezelőket irányítja: mintás terítők, ruhaneműk, sálak, kendők készülnek. Újdonság, hogy ezúttal ausztrál merinó gyapjúból dolgoznak, mondta Tóth B. Tinka, hozzátéve, ez a legfinomabb anyag, másképp kell bánni vele, mint az eddig használt erdélyi cigája gyapjával, amely merevebb. Felnőtt táborról van szó ugyan, de egyes résztvevők gyerekeikkel érkeztek. Velük Benkő Éva és Szász Csilla foglalkozik, a kézművesmesterségek alapjait játékosan igyekeznek elsajátíttatni, népi játékokkal és mesemondással is szórakoztatják a kicsiket. A tavalyhoz hasonlóan húsz kamaszkorú részvételét támogatta a Bethlen Gábor Alap. Az ifjak nem kedvelték a fazekalást, a másik három műhely között oszlottak meg, de főleg a nemezelést választották.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 29.
Erősödik-e Romániában a regionalizmus? (Tusványos)
Van-e esély regionalizációra Romániában, amikor a napi tapasztalatunk az, hogy ezzel ellentétes folyamat zajlik, az Európai Unióban pedig az új kihívások miatt kikopni látszik a Régiók Európája fogalom? Hogy állnak a romániai regionalista mozgalmak, milyen következményei vannak az országban száz éve folyó homogenizáló-uniformizáló politikának, milyen esélyei vannak a székelyföldi, a bánsági, az erdélyi autonómiának? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdéseket jártak körül az Erősödő regionalizmus, régiók Romániája című beszélgetés résztvevői a Kós Károly-sátorban rendezett beszélgetésen – de nem maradt el Klaus Iohannis államelnök székelyföldi látogatásának értelmezése sem.
A Papp Attila Zsolt, a kolozsvári Főtér portál főszerkesztője által moderált vita résztvevői a regionalista mozgalmak szakavatott ismerői vagy éppen zászlóvivői voltak: Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár több régiósítási, autonómiatervezet kidolgozásában vett részt, Florian Răzvan Mihalcea a Temesvári Társaság vezetője, amely civil szervezet már az 1990 januárjában megfogalmazott temesvári kiáltványban kiállt a gazdasági és közigazgatási decentralizáció mellett, Fancsali Ernő pedig civil aktivistaként, majd az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökeként próbálta népszerűsíteni az autonómia gondolatát. S jóllehet az előadók abban egyetértettek, hogy a regionalizáció sikerre ítéltetett Romániában is, a kérdés, hogy ez mikor valósulhat meg, már jóval nehezebb.
Papp Attila Zsolt vitaindítónak szánt felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet: az Európai Unióban manapság két koncepcióról folyik a vita, a föderatív Unióról és a nemzetállamok szövetségéről, e harc közepette pedig kikopni látszik a régiók Európája fogalom. Bakk Miklós úgy értékelte, hogy az uniót foglalkoztató válságra és a globalizációra adott válaszok során az állami szint megerősödése tapasztalható az állam alatti szinttel, tehát a régiókkal szemben. Ráadásul nagyszabású geopolitikai átrendeződés foglalkoztatja Európát, az államok biztonságpolitikai szempontból tekintenek a régiókra – ennek is betudható, hogy a régiók Európája fogalom pillanatnyilag inkább „fű alatt” létezik. Ennek ellenére a fejlődés kiköveteli majd a regionalizációt – vélekedett.
Florian Răzvan Mihalcea a Romániában száz éve zajló központosítás, homogenizáció áldatlan következményeit, a decentralizációs törekvések buktatóit ecsetelte. Az osztrák-magyar uralom idején a románság is decentralizációt, regionalizációt hirdetett, a gyulafehérvári nyilatkozatban is autonómiát ígértek, hogy aztán az egyesülés után központosító, homogenizáló, uniformizáló politikát folytassanak. Ezt kiteljesítette a kommunista hatalom, áttelepítések folytak, kicserélődtek az emberek, ennek nyomán mára a régiók elvesztették egyedi, specifikus jegyeiket. Bánság multietnikus hagyományait ma már sokan nem ismerik az ott élők közül, nem is tanítják iskolában a régiók történelmét, de például a kommunizmus öröksége miatt építészeti szempontból, külalakra Csíkszereda sem különbözik Piatra Neamțtól. Pedig 1989-ben a temesvári forradalom is valahonnan innen indult: Tőkés László a falurombolás ellen emelte fel szavát, ez jelentette a forradalom szikráját. A decentralizáció, a régiók egyedi jellegének megerősítése ráadásul továbbra is hatalmas akadályokba ütközik: a Temesvár Társaságot már 1990-ben szeparatizmussal vádolták, amiért a temesvári nyilatkozat 11. pontjában decentralizációt sürgettek. A szeparatizmus vádja ma is él: a Victor Ponta elleni tüntetések idején például Temesváron Bánság zászlajával vonult fel a Bánsági Liga – másnap a médiában már azzal vádolták őket, hogy el akarnak szakadni Romániától. Fancsali Ernő úgy értékelte, az erősödő centralizmusra mindig az erősödő regionalizmus a válasz, ez tapasztalható Európában, például Skóciában vagy Katalóniában. Romániában is sikerre ítéltetett a regionalizáció, ma már sokkal nyíltabban lehet erről beszélni, mint korábban, maga Klaus Iohannis elnök is ennek fontosságát hangsúlyozta székelyföldi látogatásán. Ugyanakkor a romániai regionalista mozgalmak számbavételekor az derült ki: ezeknek a törekvéseknek még igen sokat kell erősödniük. Civil mozgalmak léteznek Erdélyben, Bánságban is – az Erdélyi Demokratikus Liga, a Bánsági Liga –, a politikai intézményesülés tekintetében azonban előrelépés nem történt, regionális párt, erdélyi párt még nem jött létre. Jászvásárban is van hasonló próbálkozás, Marosvásárhelyen a Szabad Emberek Pártja tartozna ide, de összességében gyerekcipőben még a multietnikus régiók autonómiamozgalma – e tekintetben a székelyföldi autonómiamozgalom jóval előrébb jár. Klaus Iohannis elnök székelyföldi látogatása és azon kijelentése, mely szerint az „etnikai autonómia” elfogadhatatlan, kisebb vitát váltott ki az előadók körében. Ha Fancsali Ernő értékelte azt, hogy az elnök a regionalizmus fontosságáról beszélt, Florian Răzvan Mihalcea pedig azt hangsúlyozta, hogy az autonómia fogalmának zsigeri elutasítottsága miatt egyebet nem is mondhatott az elnök, különben „szétszedik”, Papp Attila Zsolt úgy vélekedett: még Traian Băsescuhoz képest is visszalépés Iohannis megnyilvánulása. Bakk Miklós pedig úgy értékelte, az etnikai autonómia fogalmának hangoztatásával Iohannis voltaképpen a párbeszédet utasítja el egy retorikai csellel. Az etnikai autonómia kifejezés ugyanis amolyan papírtigris, használatának célja, hogy elutasítási reakciót váltson ki, és ezzel voltaképpen a dialógust utasítja el az elnök – pedig a Német Demokrata Fórum volt elnökeként is ismerhetné az erdélyiséget, az egymás mellett élő egyenrangú népek gondolatát.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 30.
Vannak települések, ahol megduplázódott a romák száma az elmúlt negyed évszázad alatt
A roma népesség képezi Európa legnagyobb kisebbségét, ráadásul a legsebezhetőbbet is, őket éri a legtöbb diszkrimináció, és közülük kerülnek a legtöbben a társadalom peremére. A hazai statisztikák szerint Maros megyében él a legtöbb roma, számos településen a számuk megduplázódott az elmúlt 25 évben.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a roma népesség aránya Maros megyében 8,8 százalék volt, míg 1992-ben 5,7 százalékot jegyeztek. Számos településen megduplázódott az arányuk 1992 és 2011 között: például Mezőbándon 10,6 százalékról 25,7 százalékra, Bonyhán 19,4 százalékról 34,5 százalékra, Marosugrán 11,1 százalékról 29,2 százalékra, Petelén 34,1 százalékról 47 százalékra.
Románnak vallott roma gyerekek
A Maros megyei statisztikai mutatók alakulása azonban nemcsak a roma lakosság növekedésével magyarázható, hanem azzal is, hogy a Kárpátokon túli megyékben például szinte egyáltalán nem jelennek meg a népmozgalmi regiszterekben – hívja fel erre a figyelmet Kiss Tamás és Barna Gergő demográfiai és statisztikai elemzésében, amely a 1992-es, 2002-es és 2011-es népszámlálási adatokra támaszkodik. A roma újszülöttek az esetek túlnyomó többségében románként kerülnek a regisztrációs ívekre, még abban az esetben is, ha a szüleik mindkét népszámlálás során romának vallották magukat.
De az inkonzisztencia Erdély egyes területein is jelentős. Kovászna megyében a román anyanyelvű roma újszülöttek (Előpatak, Hidvég, Bölön, Bardóc községekben) láthatóan románként kerülnek be a népmozgalmi statisztikákba, miközben a 2002-es, illetve a 2011-es népszámlálás során többségük romának vallotta magát” – írják a szociológusok.
Míg 1992-ben 401 ezren vallották magukat romának, addig 2011-ben 619 ezren szerepelnek romaként az országos nyilvántartásban. Csak érdekességképpen ez az arány a magyar közösségben a következőképpen alakult: 1992-ben 1 millió 624 ezer magyart jegyeztek, 2011-ben pedig 1 millió 237 ezren vallották magyarnak magukat.
A gazdag karácsonyfalvi romák
Az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálási adataiból az is kitűnik, hogy Maros megyében 22 837 személy vallotta a romani nyelvet anyanyelvének, ebből 5524-en városban élnek, 17 313-an pedig vidéken.
A Maros megyei települések közül legtöbben Petelén, 1335-en vallották anyanyelvüknek a romanit, Mezőbándon 1215-en, a Nyárádkarácson községhez tartozó Karácsonyfalván pedig 1070-en. Ferenczi György Nyárádkarácson község polgármestere lapunk megkeresésére elmondta, a lakosság harminc százalékát teszi ki a roma népesség, továbbá mintegy 67 százaléka magyar, és 1–2 százalékuk román nemzetiségű.
Az itt élő romák viszont egy gazdagabb közösségnek számítanak megyeszinten is, hiszen nem elszegényedett, társadalom peremén élőkről van szó, hanem olyanokról, akik luxusautókkal járnak és építkeznek. Hogy miből él a többségük viszont rejtély, hiszen maga a polgármester sem tudta erre a választ.
Nem láttam a mezőgazdaságban tevékenykedni őket, ha van is kertjük, a szomszéd dolgozza azt, de vannak olyanok is köztük, akik ismerik a bádogos szakmát, viszont nem biztos, hogy a lemezhajtásból annyi pénzt tudnak szerezni, mint amennyit másból – mondta Ferenczi György. Sok lány 13–14 évesen szül gyereket, ezért sokuk idejekorán otthagyja az iskolát. A fiúk általában kijárják az általános iskolát, már csak a sofőrkönyv megszerzésének érdekében is, amelynek feltétele a nyolc osztály. Nyárádkarácson községben nem jellemző az elszegényedett roma réteg, akad egy-két mélyszegénységben élő roma család, de ugyanennyi van a magyar és a román közösségben is – tette hozzá a polgármester, aki félig viccelődve meg is jegyezte, a karácsonyfalvi romák kellene segítsék a lakosság többi részét.
Hajnal Csilla / maszol.ro2017. július 31.
Megjelent Papp Z. Attila szerkesztésében a Változó kisebbség. Kárpát-medencei magyar fiatalok. A GeneZYs 2015 kutatás eredményei c. kötet
Változó kisebbség. Kárpát-medencei magyar fiatalok. A GeneZYs 2015 kutatás eredményei. Szerk.: Papp Z. Attila /MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2017./ kisebbsegkutato.tk.mta.hu/hirek2017. július 31.
AZ ANYANYELV FÖLÉRTÉKELŐDÉSE
A PEREMRÉGIÓK MAGYAR IDENTITÁSÁBAN1
Péntek János
az MTA külső tagja, professor emeritus, Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Kolozsvár
pentekjku(kukac)gmail.com
Az elmúlt negyedszázadban empirikusan is érzékelhető gyors változás és irányváltás következett be a Kárpát-medencei társadalmi és nyelvi folyamatokban. Különösen feltűnő volt ez a hirtelen változás rögtön 1990 után az anyaországon kívüli régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség él. A tízévente egymást követő népszámlálások (1992, 2002, 2011–12) eredményei aztán valósággal sokkolták a közvéleményt, és provokálták a kutatókat. Ebben a helyzetben különösen fontosnak bizonyult, hogy azok a kutatók is, akik az egyes régiókban élnek, és ennél fogva a terep és a téma jó ismerői, csatlakozhattak a magyarországiakhoz, számukra is megadatott a kutatás szabadsága. Szinte valamennyi társadalomtudomány érdekeltnek bizonyult: a demográfia, a társadalomföldrajz, a regionális kutatások, a szociológia és a szociolingvisztika. Az identitás és a nyelv kérdéskörében különösen fontosak voltak a szociológusoknak az 1990-es években végzett, az egész nagyrégióra kiterjedő kutatásai (Gereben Ferenc és munkatársai, Csepeli György és munkatársai), valamint az élőnyelvi, kétnyelvűségi kutatások (Kontra Miklós irányításával). Ilyen jellegű kutatások különböző szinteken azóta is folynak. A nyelvészetiek a külső régiókban az MTA által kezdeményezett és támogatott kutatóállomásokban, azok hálózatában intézményesültek. Ezek egyik résztvevőjeként a továbbiakban a címben megjelölt kérdésre vonatkozó megállapításaimat is elsősorban e kutatások eredményei alapján teszem, némi részrehajlással az erdélyi helyzet iránt. A részrehajlás egyik oka, hogy ebben a nagyrégióban a helyzetek, a folyamatok, a jelenségek mind előfordulnak, a másik, hogy ezek vizsgálatában közvetlenül vagy közvetve, tanítványaim révén magam is részt vettem.
Egyetlen példa arra, milyen kihívást és provokációt jelentettek szakmailag a népszámlások. A 2002. évi romániai népszámlálás a magyarok közel 12%-os, 200 ezres fogyását regisztrálta 1992-höz viszonyítva. A demográfia és a szociológia ennek két okát látta: a születések alacsony számát és az elvándorlást (akkor elsősorban a Magyarországra való áttelepedést). A nyelvi folyamatokra irányuló saját vizsgálataink alapján nem volt kétséges, hogy asszimilációs háttere is van az apadásnak, az asszimilációban pedig jelen van a nyelvi asszimiláció, a nyelvvesztés, a nyelvcsere is. Ezt bizonyította aztán be részletes elemzéssel – az asszimilációs veszteség arányait is jelezve – Szilágyi N. Sándor (2005).
A nyelv szimbolikus többletértékei és a nyelvpolitikai ideológiák
Noha napjainkban sok társadalomtudós azt is kétségbe vonja, hogy lényeges kapcsolat volna az anyanyelv és az identitás között (lásd Kontra 2006), az pedig egyenesen közhelynek számít, hogy a nyugati típusú, államnemzeti identitásnak csak az állampolgárság a meghatározója (legutóbb Romsics, 2013 szerint), magam azon a véleményen vagyok, hogy történetileg változó, kultúránként változatos formában és módon az identitásban valahol mindig ott a nyelv. A kelet-európai identitásokban, általában is a kisebbségek identitásában szimbolikus többletértéke van az anyanyelv varázsának, a látszólag tisztán vallási identitásokban (pl. a muszlimban) a titkokat őrző és közvetítő szakrális nyelv misztériumának. Azoknak a nyelveknek pedig, amelyeknek a státusa államnyelvi, hivatalos nyelvi, az állam által rájuk is átruházott hatalmi helyzetük van. Nyilván sem a szimbolikus többletérték, sem a fölérendelt státus nem inherens eleme egyik nyelvnek sem, hanem a nyelv és a nyelvi közösség történelmi kapcsolatában alakult ki, az államnyelv fölérendeltsége pedig az adott nyelvi csoport hatalmi fölényéből ered.2 Épp emiatt maga a szaktudomány ilyenekkel, mint varázs, misztérium, hatalom, nem tud mihez kezdeni, ezek a társadalomnyelvészet, társadalomlélektan körébe tartoznak.
Az államnemzeti identitásban formailag valóban az állampolgárság a meghatározó, ám a nemzetállamok által kiemelt státusú államnyelv, hivatalos nyelv maga is eszköze a hatalom gyakorlásának, és már eleve alárendeltté tesz minden más, az illető ország területén beszélt nyelvet.3 Az államok pedig kétféle nyelvpolitikai ideológia szerint kezelik az illető ország területén beszélt nyelvek viszonyát: dominánsan a nacionalista, asszimilációs ideológia szerint, kivételesen a pluralizmus, az egyenjogúság szellemében.
Az alárendeltség következményei
Ennek a státusbeli alárendeltségnek, az ezzel összefüggő korlátozásnak, hátrányos megkülönböztetésnek is következménye az anyanyelv fölértékelése a határon túli magyar nemzeti közösségekben. A beszélők államnélküli helyzetüket, veszélyeztetettségüket érzik, a szétszórtságot, felekezeti megosztottságot. Ilyen körülmények között a magyar nyelvben élik meg közösségüket, összetartozásukat, viszonyulásuk tulajdonképpen menekülés a nyelvbe. Ez szüli az olyan szimbolikus-mitikus, már-már szakrális kinyilatkoztatásokat, hogy „A mi hazánk a magyar nyelv.” Az anyanyelv szent céllá válik, miközben a napi döntések (nyelvválasztás, iskolaválasztás) nincsenek mindig összhangban ezzel a kivételes belső értékeléssel.
Szintén a nyelvi alárendeltség, a veszélyeztetettség miatt válik védekezővé, önigazolóvá, esetleg rejtőzködővé ez az identitás, ellenhatásaként annak, hogy vannak offenzív identitások, és hogy a fóbiák is részei a kelet-európai identitásoknak.4 Az egyik jelentős szociológiai kutatás következtetése is az volt, hogy a magyar közösségekben „az anyanyelv […] erős identifikáló szerepe […] védekező, […] identitásvédő…”. (Gereben, 2011, 255.)
A szociológiai és szociolingvisztikai kutatások eredményei egyaránt azt igazolják, hogy a peremrégiókban az anyanyelv fölértékelődik a magyarok, a magyar közösségek önmeghatározásában. Kárpátaljai nyelvészkollégánk, Csernicskó István, felvidéki szerzőtársával, Szabómihály Gizellával közös tanulmányában állapítja meg, hogy nagyfokú korreláció van a magyar nemzetiség és a magyar nyelv bevallása és vállalása (használata) között, a nyelvközösséghez tartozás központi helyet foglal el a közösség etnikai tudatában (Csernicskó ‒ Szabómihály, 2010, 167.). Gereben Ferenc szociológus az általa vezetett, kiterjedt kutatás következtetéseként írja: „…zárt kérdésünk alapján [17 tényező közül] a magyarsághoz tartozás legfontosabb »kellékének« – Kárpát-medencei konszenzus alapján – a magyar nyelvet tekinthetjük…” (Gereben, 2011, 253.). Ebben a konszenzusban jelentős az – és ez jelenti a fölértékelést –, hogy a fontosság mértéke jóval nagyobb a külső magyar régiókban, mint az anyaországban (Gereben, 2011, 250.). Kolozsvári szociológus kollégánk, Veres Valér grafikusan is ábrázolta az arra a kérdésre adott válaszok megoszlását, hogy „Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?”. Ez az ábra szintén mutatja a régiók többletét az anyanyelv és kultúra vonatkozásában az anyaországhoz viszonyítva (1. ábra).
Túlságosan kategorikusnak tűnik, mégis el kell fogadnunk Kárpát-medencei vonatkozásban is Lanstyák Istvánnak a szlovákiai magyarokkal kapcsolatos megállapítását: „…a szlovákiai magyarok nemzeti azonosságtudatának a nyelv – a magyar nyelv – nem járulékos, hanem központi eleme. […] azok a szlovákiai magyarok, akik feladják nyelvüket, egyben megszűnnek magyarok lenni. Ezért érdemes a helyzetünket meghatározó tényezők közül azokat kiemelni, amelyek hatással vannak vagy lehetnek a nyelvmegtartásra vagy éppen a nyelvcserére.” (Lanstyák, 2002, 12‒13., kiemelés tőlem, P. J.) Ezt a megállapítást akár súlyosbíthatnánk is azzal, hogy azok közül, akik feladják nyelvüket és asszimilálódnak, némelyek új identitásukban neofitáknak bizonyulnak. De vannak kivételek is. Elsősorban vallási közösségekről tudunk Erdélyben, olyan vallási közösségekről, amelyek a nyelvcsere után is magyarnak vallják magukat, és ezt az is erősíti, hogy a templomban, liturgikus használatban számukra a magyar nyelv szakralizálódott: nem beszélik, de hitéletükben ragaszkodnak hozzá (Borbándról, Óradnáról, Verespatakról, a Déva környéki református falvakból ismerjük ezt a helyzetet). És van egy másik adat is, amely azt jelzi, hogy a Kárpát-medencében és a régiókban is többen vallják magukat magyar anyanyelvűnek, mint magyarnak. 2001‒2002-ben a Kárpát-medencében 300 ezres volt ez a többlet (11,7 millió magyar és 12 millió magyar anyanyelvű; Kocsis et. al., 2006, 30.), 2011-ben Romániában 32 291 (1 227 623 magyar és 1 259 914 magyar anyanyelvű; a román Országos Statisztikai Hivatal adatsorai szerint). Romániában egyébként a magyar az egyetlen olyan nemzetiség, amelynek több az anyanyelvű beszélője, mint ahánynak magyar az etnikai identitása. Ez nyilván nem lemondás, hanem vállalás az előző évszázadokban magyar nyelvűvé vált svábok, örmények, romák, zsidók stb. részéről.
Az identitások szerveződése, átörökítése, átmenetisége, töredezettsége
Kétségtelen, hogy az embereknek és a közösségeknek sokféle identitásuk van. Az identitások sokféleségére való hivatkozás azzal a veszéllyel jár, hogy ezen az alapon relativizálhatók, és akár szembe is állíthatók egymással. Lényegtelennek véljük a közöttük lévő különbségeket, minden kötődést identitásnak tekintünk, és arra sem gondolunk, hogy az olyan alapidentitások, mint az etnikai vagy a nemzeti, részidentitások és kötődések köteléke.
Világosan érzékelhető az identitások függőleges szerveződése egy vertikális kontinuum mentén, az ilyeneké, mint az egyéni identitás → lokális identitás → regionális identitás (székely, palóc stb.) → erdélyi, felvidéki, muravidéki stb. magyar identitás → magyar (etnikai, nemzeti) identitás → közép-európai identitás → európai identitás. Az egyéni és a közösségi identitást a nyelv köti össze, az anyanyelvnek az etnikai, nemzeti szintig van (különleges) jelentősége. Az egyéni, valamint a lokális és regionális identitásnak is van nyelvváltozatbeli megfelelője: a vernakuláris, a helyi nyelvjárás, a nyelvjárási régió. Ez is identitást fejez ki, erősíti a közösségen belüli szolidaritást. Előfordul, hogy kívülről (vagy akár belülről is) manipulatív szándékkal szembeállítják őket (például székelyt a magyarral, erdélyi magyart a magyarországi magyarral), pedig nyilvánvaló, hogy ezek nem alternatívái egymásnak, hanem egymásba épülők, kontinuumot alkotva egymást erősítik.
Mind az egyéni, mind a közösségi identitásban rendszerint több részidentitás, identitáselem, kötődés kapcsolódik össze: az identitások vízszintesen, egy horizontális kontinuum mentén is szerveződnek. Ez már arra az identitásra is érvényes, amelybe az ember családjában, közösségében beleszületik. Ezek mind „független változók”, adottak az ember számára. Egymással szolidáris értékek kapcsolatáról van szó, történelmileg kialakult, valamennyire megszilárdult, emiatt megszokott, kongruens kapcsolódásokról. Gereben Ferenc – mint láttuk – saját szociológiai vizsgálatában tizenhét ilyen tényezőről beszél, a lista azonban nyitott abban a tekintetben, hogy ki mivel, mi mindennel kapcsolja össze saját és közössége egyéniségét, karakterét. Ennek a nyitott listának is vannak alapelemei, például az erdélyi magyar identitásban ilyenek kapcsolódnak össze kongruens módon: magyar nyelv + református/katolikus/unitárius vallás + történelmi hagyomány + magyarságtudat + erdélyiség… stb.
A peremrégiókban, de általában a mai mobilitás körülményei között, a hagyományos, stabil közösségek és az értékrendek felbomlásával sokszor és egyre gyakrabban kérdésessé válik a nyelv és az identitás áthagyományozása, átörökítése. „És mi lesz, ha románnak szület?” – kérdezte jó negyven évvel ezelőtt a maga sajátos nyelvén egy kolozsvári magyar család ötéves gyermeke, miközben testvére születésére vártak. Részéről ez akkor puszta kíváncsiság volt abban az időben, amikor a születés még jóval nagyobb titok volt, mint manapság. Ő már tudta a napköziből, hogy vannak fiúk és lányok, és hogy vannak magyarok és románok, ő maga is már beszélt románul, így joggal tehette föl saját töprengő kérdését. Ez a kérdés aztán egyre inkább relevánssá vált a demográfusok, szociológusok számára, mivel a nyelvileg, etnikailag vegyes házasságok száma egyre szaporodik. A párválasztás korábbi endogám szabályai jelentős mértékben fellazultak. Az is, amely a felekezetileg (vagy etnikailag) vegyes családokban azt írta elő, hogy a lány az anya identitását örökölje, a fiú az apáét. Az pedig – mint látni fogjuk – csak a naiv vélekedésben maradt meg, hogy az anyanyelv gondozója, átörökítője elsősorban az anya. Ez akár identitáskrízisnek is tekinthető a peremrégiókban, különösen a szórványokban, lakótelepi környezetben. Jó esetben már a nyelvtanulás kezdetétől szimultán kétnyelvűvé válhat a gyermek, kettős lehet az identitása. A környezet és az irányított asszimiláció viszont annyira erős, hogy rendszerint ezek korai egyensúlya a felnőtté válás időszakában egyre inkább a többségéhez igazodik. Szilágyi N. Sándor már hivatkozott, az asszimilációval foglalkozó tanulmányában az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok alapján azt állapíthatta meg, hogy „… a magyar nők vegyes házasságaiban […] a gyermekeknek csak 18‒23%-a lett magyar”, a magyar férfiak vegyes házasságaiban pedig ez az érték 35‒40% (Szilágyi N., 2005, 56–57.). Az átörökített identitás és nyelv ebben az esetben tehát kevésbé az anyáé, inkább az apáé, de arányaiban mindenképpen a többséghez tartozó házastársé.
A vegyes családok növekvő száma jelzi, hogy a felfokozott társadalmi mobilitásban a nyelvben és az identitásban is egyre inkább számolni kell az átmenetiséggel, a Kárpát-medencében inkább az átmenetiséggel, mint a kettősséggel. Az identitástényezők megszokott kapcsolódása, köteléke meglazul, megbomlik, szokatlanná, diszgruenssé válik. Ez jól tükröződik a romániai népszámlálásoknak a felekezetiség és az etnikai identitás szokatlan kapcsolódásaira utaló adataiban (1. táblázat).
Magyar román
Református 93,78% 3,29% (19 802)
Unitárius 93,67% 1,80% (1044)
Ortodox 1,65% (26 009) 93,67%
1. táblázat.• A felekezeti hovatartozás és az etnikai identitás „szokatlan” kapcsolatai Romániában (Forrás: Országos Statisztikai Hivatal, 2011, URL1: 14., ill. 16. táblázat)
A mozgásra, az identitáscserére, a három síkon végbemenő asszimilációra utalnak, nagyságrendjüket is jelzik a romániai népszámlások további adatai. (1) nyelvi asszimilációra a román anyanyelvű magyarok (elsősorban, mint jeleztük, vallási közösségekben): 1992-ben 32 949, 2011-ben: 34 203, (2) etnikai asszimilációra a román reformátusok, unitáriusok (mintegy 21 ezren) és a vegyes házasságokban románként bejegyzett gyermekekben jelentkező többlet, (3) felekezeti asszimiláció következménye az ortodox magyar kategória (26 009 a legutóbbi népszámláláskor). Jellemzőnek és viszonylag stabilnak tűnik az átmenetiségnek a 30 ezer körüli népessége. Ezek után az sem meglepő, hogy az 1992–2002 között az asszimilációs fogyást Szilágyi N. Sándor 32 ezerre becsülte, és ez a teljes akkori, tíz évre visszamenő demográfiai apadás (193 152) 16%-a volt (Szilágyi N., 2005, 85.).
Szabadság és méltóság az identitás megválasztásában és megvallásában
A szaktudományok szenvtelen stílusában gyakran jelenik meg az a megállapítás, hogy az identitás helyzetfüggő, érdekfüggő. Ez az eufemizáló szenvtelenség arra a súlyos tényre utal, hogy miközben az identitás megválasztását és megvallását alapvető emberi jognak gondoljuk, a közelmúlt legnagyobb szörnyűsége éppen az volt, hogy milliókat stigmatizáltak, üldöztek, semmisítettek meg vallási, etnikai, nyelvi identitásaik miatt. A szörnyűségek után sem tűnt el a stigmatizálás, a megfélemlítés, és mindenütt sérül az identitáshoz kapcsolódó jog, ahol félelemből kell valakinek elhallgatnia, elrejtenie vagy akár védenie identitását. Az identitás ilyen értelemben szabadságfüggő, méltóságfüggő. Márpedig a peremrégiók magyarsága, személyek és csoportok gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy félniük kell identitásuk miatt.
A tiltás, a korlátozás, a stigmatizálás elsődlegesen a nyelvre irányul, az irányított asszimiláció, az asszimilációs nyomás elsődleges célpontja az anyanyelv. Nyilván amiatt, mert az asszimiláció irányítói is tudják, hogy a nyelv kulcsfontosságú az identitásban, és azt is, hogy ezen a ponton a leginkább sebezhető: a kétnyelvűség révén, amely létfontosságú a beszélőnek, aki azonban a számára előnyös és fontos, anyanyelvdomináns hozzáadó kétnyelvűség helyett gyakran a felcserélő kétnyelvűségbe kényszerül. Lemond anyanyelvéről. Tulajdonképpen ebben jelölhető meg az integráció és az asszimiláció nyelvi határa: elég megtanulni és tudni az államnyelvet, vagy le is kell mondani az anyanyelvről?
A tiltás, a korlátozás, a diszkrimináció nyelvjogi kérdés, a stigmatizálás az előítéletekhez, sztereotípiákhoz tartozik. A magyar nyelv stigmatizálási skálája nagyon széles, stilárisan is változatos. Néha az önstigmatizálás is tetten érhető. Már a magyar nyelv nehéz voltára való hivatkozás is hamis sztereotípia, aztán következnek a kevésbé durvák, mint a madárnyelv, majd a nagyon durvák, nagyon bántóak: utálatos nyelv, hányingert keltő zagyvaság, az ördög nyelve… Gazdag gyűjteménye található mindezeknek Tánczos Vilmosnál, már legutóbbi könyvének címe is erre utal: Madárnyelven (Tánczos, 2011).
A stigmatizálás Tánczos által idézett példái a magyar nyelv moldvai változatára vonatkoznak. A moldvai magyarok (csángók) nyelvcseréje, asszimilációja mintegy 150 évvel ezelőtt, a román nemzetállam megalakulásától vált intenzívvé, azóta is tart, szemünk előtt ma is zajlik, és úgy tűnik, a végkifejletéhez közeledik. Viszonylag pontosan lehet látni a mechanizmusát, a benne szerepet játszó tényezőket, ezért érdemes közelebbről is szemügyre venni. A történeti források szerint a 13. századtól a 18. század második feléig alapidentitásuknak két erős eleme volt: az, hogy magyarok (magyar nyelvűek, etnikumúak) és katolikusok voltak (ortodox környezetben), etnonimaként a kettő szinonimája volt egymásnak (a környezet román nyelvében is: ungur, catolic). A 18. század második felében az akkor oda nagy számban érkező, menekülő székelyek az ott talált magyar csoportot, nyelvük egyik furcsaságára való utalással a kigúnyoló, stigmatizáló csángó névvel illette (Péntek, 2014). Ez a gúnynév kiterjedt aztán az egész moldvai magyar csoportra, a székelyekre, és végigkísérte további történelmüket. Nyelvjárásukat magyar és román részről is stigmatizálták, hogy aztán ők maguk is kétségbe vonják nyelvük „igaz” magyarságát. Nyelvük háttérbe szorítása azzal erősödött föl, hogy az állami oktatás román nyelven indult el, és folyik ma is, és hogy a liturgikus használatban a római katolikus egyház is feláldozta hívei anyanyelvét az államnyelv javára, noha ez a nyelv számukra mély hitükben a szakralitás misztériumának is őrzője (Szilágyi N., 2006). Soha nem adatott meg nekik önazonosságuk szabad megvallása, emiatt a magyar és a román között hányódva leginkább a katolikust nyilváníthatták ki (ebben implicite a magyar is benne volt), illetve amikor egy igazán kívülálló személy, a finn Yrjö Wichmann nyelvüket kutatta a 19. század elején, ő azt jegyezte le Szabófalván, hogy azok is magyarnak tartják magukat, akik már nem beszélnek magyarul. A 20. században már valósággal üldözöttekké váltak, állandó volt a fenyegetettségük. Közben a magyar kutatók, erdélyi és magyarországi értelmiségiek nyelvhasználatában etnonimává és lingvonimává vált a csángó megnevezés, és úgy tűnt, hogy ez a kettő, a katolikus és a csángó lehet a csoport identitásának jelölője.5 „Újabban a teljesen székely eredetű falvakban és az északi csángók körében is kialakult a csángó tudat, ugyanis Erdélyben és Magyarországon egységesen csángónak nevezték a teljes moldvai katolikus lakosságot.” Ennek a feltételezett csángó etnicitásnak is alapfeltétele „a tényleges és viszonylag jó nyelvtudás.” (Tánczos, 2011, 260., 264., kiemelés tőlem, P. J.) A gúnynévként keletkezett csángó név és a csángó tudat, identitás jó szándékú, kívülről való kreálása, kissé romantikus fölerősítése átmenetinek tűnik. A katolikus identitás és a csángóként megjelölt identitás különbözőképpen, de átmenetileg azt az alapvető tényt fedi el, hogy egy magyar római katolikus népcsoport magyar → román nyelvcseréje és asszimilációja ment és megy végbe.
A folyamatos félelem, megfélemlítés, befolyásolás azt is lehetetlenné tette, hogy a hivatalos népszámlások megközelítőleg is reálisak legyenek az ő vonatkozásukban. Vallásukat bizonyára minden esetben vállalták, a magyart sem nyelvként, sem etnikumként. Az a legutóbbi kísérlet pedig a 2011-es romániai népszámlás alkalmával, hogy szerepeljen a csángó is vállalható etnikai identitásként az etnikumok listáján, mint előrelátható volt, olyan eredménnyel járt, amely groteszk tükörképe magának a népszámlásnak, és a moldvai magyarok helyzetének is.6 Az Országos Statisztikai Hivatal közöl egy olyan táblázatot (URL1: 14. táblázat), amely az egyes etnikumok és a felekezetek kapcsolatának számadatait tartalmazza. Ezen az szerepel, hogy összesen 1536 személy vallotta magát csángónak, felekezeti megoszlásukban közülük 1054 római katolikus, 216 ortodox, 141 muzulmán, 125 pedig egyéb. Az 1536-os nagyságrend – ahhoz viszonyítva, hogy nyelvileg még mindig 40–50 ezer moldvai katolikusnak van valamilyen kötődése a magyar nyelvhez – tükrözi a megfélemlítettséget, de azt is, hogy bizonytalan körükben a csángó identitás elfogadottsága. A csángóhoz szokatlanul kapcsolódó ortodox felekezetiség – még ebben a kis számban is – kétségessé teszi azt, hogy a római katolikus egyház a magyar nyelvről való lemondással hosszú távon ellensúlyozhatná az ortodox egyház nyomását. A 141 muzulmán csángó pedig szinte hihetetlennek tűnik, bár ebből akár arra is következtethetünk, hogy csángó identitásukat legszabadabban a Konstancához közeli, muzulmán és „multikulturális” környezetben élő Oituz telepes falu lakói vállalhatták (ők két hullámban, a két világháborút követően kerültek ide Lujzikalagorból). Ennek alapján az ő körükben feltételezhető a katolikus–muzulmán vegyes házasság, az ilyen jellegű kettős identitás.
Nyelv és identitás: a szakmai megközelítés sokféleségéről
A társadalomtudományok művelőit mélyen megosztják a helyzetek, az érdekek és az ideológiák. Bizonyára magunk sem vagyunk mentesek ettől, befolyásol bennünket saját identitásunk, közösségekhez, közösségünkhöz, nyelvekhez való viszonyulásunk. Az bizonyára elfogultságoktól függetlenül állítható, hogy általánosan érvényes identitásmodell nincs, az viszont etikailag is kifogásolható, ha úgy látjuk, láttatjuk nagy közösségek identitását, hogy az (főként a sajátunkhoz viszonyítva) kevésbé fejlett, kevésbé korszerű. Vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs is közösségi identitás, én pedig – és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül – úgy gondolom, hogy az egyéni identitásnak nincs értelme a közösségi nélkül. Ami pedig a nyelv szerepét illeti: azt előadásaink szövegében fejtettük ki, cáfolataként is annak a véleménynek, amely azt kétségbe vonja. Mindebben a magyar tudomány ünnepére való tekintettel is indokoltnak érezzük felhívni a figyelmet a scientia mellett a conscientiára, a kettő viszonyára, a tények, a tudás és a tudomány, valamint lelkiismeret és felelősség elvárható egyensúlyára.
IRODALOM
Csernicskó István ‒ Szabómihály Gizella (2010): Hátrányból előnyt: a magyar nyelvpolitika és nyelvtervezés kihívásairól. In: Bitskey Botond (szerk.): Határon túli magyarság a 21. században. Konferencia-sorozat a Sándor-palotában 2006‒2008. Bp. Köztársasági Elnöki Hivatal, 167‒198. • WEBCÍM
Gereben Ferenc (2011): Az anyanyelv szerepe a határon túli magyarság azonosságtudatában. In: Híres-László Kornélia et al. (szerk.): Nyelvi mítoszok, ideológiák, nyelvpolitika és nyelvi emberi jogok Közép-Európában elméletben és gyakorlatban. (A 16. Élőnyelvi Konferencia előadásai.) Budapest–Beregszász: Tinta Könyvkiadó ‒ II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete, 245‒256. • WEBCÍM
Kocsis Károly – Bottlik Zsolt – Tátrai Patrik (2006): Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határainkon túli régióiban (1989–2002). Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet
Kontra Miklós (2006): Nyelvi emberi jogi polémiák. In: Benő Attila – Szilágyi N. Sándor (szerk.): Nyelvi közösségek – nyelvi jogok. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 3.) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 9–29. • WEBCÍM
Kontra Miklós – Szilágyi N. Sándor (2002): A kisebbségeknek van anyanyelvük, de a többségnek nincs? In: Kontra Miklós – Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 3–10. • WEBCÍM
Lanstyák István (2002): A magyar nyelv jelene és jövője Szlovákiában. In: Lanstyák István ‒ Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Pozsony: Kalligram, 12‒18.
Péntek János (2014): A moldvai magyarokról és a csángó elnevezésről. Magyar Nyelv. 110, 4, 437– 447. • WEBCÍM
Romsics Ignác (2013): A nemzetek típusai és kialakulásuk szakaszai. In: Kántor Lajos (szerk.): Párbeszéd nemzetről, nemzetiségről. Kolozsvár: Korunk–Komp-Press Kiadó, 11–14.
Szilágyi N. Sándor (2005): Asszimilációs folyamatok a romániai magyarság körében. In: Péntek János ‒ Benő Attila (szerk.): Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kiadványai 2) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 24‒94.
Szilágyi N. Sándor (2006): Nyelvi jogok, egyházi nyelvhasználat. A magyar nyelvű mise kérdése Moldvában. In: Diószegi László (szerk.): Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák. A moldvai csángók. Budapest: Teleki László Alapítvány, 107–114. • WEBCÍM
Tánczos Vilmos (2011): Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület
Veres Valér (2008): A Kárpát-medencei magyarok nemzeti és állampolgári identitásának fő sajátosságai. In: Fedinec Csilla (szerk.): Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Budapest: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, 35–60. •WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 A Magyar Tudomány Ünnepének 2016. évi ünnepélyes megnyitóján az Akadémia dísztermében, november 3-án elhangzott előadás utólag megírt szövege. <
2 Ennek ellenére például a többségi, kisebbségi jelző a nyelv mellett – manipulatív szándékkal – gyakran úgy jelenik meg, mintha ilyen inherens értékről volna szó. <
3 Olyan értelemben is szembekerül a többi nyelvvel, hogy például a román közoktatás terminológiájában az anyanyelv csak a kisebbségekre vonatkozik, anyanyelvük csak nekik van, nekik „csak” anyanyelvük van (Kontra – Szilágyi, 2002). <
4 Az identitással szembeni közömbösség gyakorlatilag ismeretlen a peremrégiókban, szemben Magyarországgal, ahol ez a 2001-es népszámláskor abban nyilvánult meg, hogy a lakosság 5,6%-a, 570 ezren nem tartották fontosnak, hogy nemzetiségükről nyilatkozzanak (Kocsis et al., 2006, 22–23.). <
5 Miközben románok számára ez arra volt jó, hogy ezen az alapon is kétségbe vonják a moldvai magyarok magyar voltát, magyar eredetét. <
6 Tánczos Vilmos közvetlen résztvevőként írja le ennek részleteit: Tánczos, 2011, 253–284. <
Magyar Tudomány2017. július 31.
Kulcsár-Terza József ősszel akár egyedül is benyújtja az autonómiatervezetet
Ha más nem is, ő benyújtja szeptemberben az autonómiastatútumot – ígérte az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként a szövetség jelöltlistáján bejutott MPP-s parlamenti képviselő, Kulcsár-Terza József. Hozzátette, „nem fogják napirendre tűzni, de ország-világ tudja meg, van akaratunk, mert amelyik gyerek nem sír, nem kap enni”.
Kulcsár-Terza József a félévről beszámolva kijelentette, olyan is történt, hogy amikor felvetette, a magyar frakciónak ki kell állnia azokért, akik a nemzeti ügyekben felszólaltak, és akiket emiatt meghurcoltak, akkor egy Hargita megyei szenátor rászólt. Beszélt arról is, hogy szót emelt a székelyföldi jelképüldözés kapcsán egy napirend előtti felszólalásban, és a legfelsőbb ügyészségre adták azért, mert kifejtette, hogy a romániai magyarság nem akar egyebet, mint az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglalt, máig beváltatlan ígéretek teljesítését.
Kulcsár-Terza hiányolja, hogy nincs a háta mögött támogatás, sem az RMDSZ, sem az MPP nem állt ki mellette, pedig szerinte ma igenis szükség lenne rá, amikor bárkit bármikor elvisz a korrupcióellenes hatóság, függetlenül attól, hogy bűnös vagy ártatlan. Ismertette, hogy miként sikerült létrehozni az Emberjogi Bizottság magyar ügyekkel foglalkozó albizottságát, amely egy lehetőség a párbeszédre a többségi társadalommal.
Szólt arról, hogy Sepsiszentgyörgyön sikerült megszervezni a három székely megye önkormányzatainak és az albizottság képviselőinek a találkozóját, Kolozsváron viszont megbuktatták kezdeményezését. Állítja, nem adja fel, lesz ott is találkozó, és Székelyföldet is be fogják mutatni a román parlamentben, mert vannak olyan politikusok, akik nem tudnak róla. Idén kell benyújtani a statútumot Azt is megindokolta, hogy szerinte miért idén kell benyújtani az autonómiastatútumot: jövőben ugyanis a román egyesülés centenáriumának apropóján a többségi társadalom, amellett, hogy az ünnep szervezésével lesz elfoglalva, provokációként értékelheti a kezdeményezést.
A képviselő szerint a dokumentumot már tavasszal elő kellett volna terjeszteni, amikor a Grindeanu-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány kapcsán kitört a magyarellenes hisztéria. Kulcsár-Terza József közölte, ha nem sikerül megegyezni a frakcióval, ősszel egyedül is benyújtja a tervezetet. Kérdésre válaszolva hozzátette, „mindegy, melyik tervezetet, a Csapó-félét-e vagy az RMDSZ-ét nyújtjuk be, úgysem fogják napirendre tűzni. De legalább tudják meg nyugaton is, van kérésünk.” Úgy véli, a tervezet kapcsán konszenzusra kellene jutni, és egyetlen statútum mögé kellene felsorakoznia az egész erdélyi magyarságnak, mert az „autonómiaigény nem valamelyik párté vagy civil szervezeté, hanem Székelyföldé”. „Az SZNT, a Néppárt, az MPP megy a saját útján, nincs összefogás, pedig elvárom a támogatásukat, összefogva lehetne eredményt elérni” – mondta.
Felvetődött a kérdés, hogy hiba volt-e RMDSZ-frakcióban indulni. „Nem volt téves lépés, hogy az RMDSZ színeiben indultunk, jobb két MPP-s képviselő, mint egy se. Ez volt az egyetlen lehetőségünk.” Hozzátette, „mindenkire szükség van, pártoktól függetlenül, cselekvőképes politikát kell folytatnunk, s ha látják, hogy együtt vagyunk, lesz eredmény”. itthon.ma/erdelyorszag2017. július 31.
Uniós forrásokból újítják fel a paszmosi Teleki-kastélyt
Beszterce-Naszód megye önkormányzata 4,8 millió eurós európai uniós finanszírozással felújítja a paszmosi Teleki-kastélyt - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Az önkormányzat hétfőn hagyta jóvá az épület felújításának utolsó műszaki részleteit. Radu Moldovan, a testület elnöke elmondta, harminc napon belül aláírják a finanszírozási szerződést és meghirdetik a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására.
Az önkormányzat kulturális központtá szándékszik alakítani és meg akarja nyitni a látogatók előtt az épületegyüttest. A kastélyban műtermeket, kiállítótermeket, könyvtárat, konferencia- és rendezvénytermeket, valamint vendégfogadásra alkalmas tereket alakítanak ki. Megerősítik az épületegyüttes falait, újból elkészítik, illetve restaurálják díszítéseit, kicserélik a vezetékeket, és turisztikai célponttá alakítják a kastélyt.
A paszmosi kastélyt a 18. század közepén barokk stílusban építtette fel az erdélyi Teleki-család. 1823-ban tűzvész pusztította el, de tulajdonosai hét év alatt újraépítették. 1948-ban államosították, majd az állami gazdaság székházaként használták. A kastély 1989 óta használatlanul áll és erősen leromlott. 2002-ben került a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat tulajdonába.
MTI; maszol.ro2017. július 31.
„Hazahozza” Veress Sándort a Segesvári Akadémia
Augusztus első két hetében 24. alkalommal szervezik meg a Segesvári Akadémia elnevezésű klasszikus zenei fesztivált, ahová 67 országból várnak zene szakos egyetemi hallgatókat. Ők Bázelből, Bécsből, Stuttgartból, Münchenből, Kolozsvárról és Bernből érkező előadóművészektől tanulhatnak.
A rendezvénysorozat ötletgazdája és főszervezője Alexandru Gavrilovici, Svájcban élő, romániai származású hegedűművész a Maros Megyei Néprajzi Múzeumban ismertette a kedden kezdődő programot.
Veress Sándor 1901. február 1-én született Kolozsváron, ahonnan 16 évesen költözött szüleivel Budapestre. Kodály Zoltán tanítványa volt a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés főtanszakán, majd a zongora főtanszakon tanult Hegyi Emánuelnél és Bartók Bélánál. A kommunista rendszerváltást követően 1949-ben Svájcba távozott, ahol kimagasló zenei karriert épített. Az ő művészete, illetve Dinu Lipatti állnak az augusztus 1-én kezdődő kéthetes rendezvénysorozat fókuszában.
Alexandru Gavrilovici a kolozsvári születésű zeneszerzőről elmondta, Romániában gyakorlatilag ismeretlen a neve, holott Nyugat-Európában és Amerikában nagy elismerésnek örvend, rendszeresen játsszák műveit. Most itt az alkalom, hogy az erdélyi közönség is megismerje Veress Sándor nevét és művészetét, amely Kodály Zoltán és Bartók Béla nyomdokait követi – hangsúlyozta Gavrilovici.
A két hetes sorozat keretében 67 diáknak tartanak mesterképzést és workshopokat. A romániai hallgatók mellett Németországból, Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Svájcból, Izraelből, Koszovóból várnak résztvevőket. Közösen dolgoznak, ötleteket cserélnek és a zene nyelvén beszélgetnek művészetről, előadásmódról, zenei stílusról, technikáról – mondta a szervező, hozzátéve, hogy mindez csak úgy jöhetett létre éveken át és valósulhat meg most is, hogy összefognak a művészek, együttműködnek, illetve nem utolsósorban támogatást kapnak a segesvári önkormányzattól is.
A rendezvény két hete alatt minden este hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget. A belépés valamennyi koncertre ingyenes, a helyszín a legtöbb alkalommal a segesvári városháza díszterme, illetve augusztus 8-án a segesvári zsinagóga.
Antal Erika / maszol.ro2017. július 31.
Húsz éves csúcson a romániai foglalkoztatottság
114 ezer munkahely létesült az év első öt hónapjában, a további növekedésnek azonban gátat szabhat a krónikus munkaerőhiány.
4,84 millió munkavállaló volt májusban Romániában, több, mint az elmúlt 20 év során bármikor, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Ebben a létszámban nem szerepelnek a hadsereg, a SRI, valamint néhány más fegyveres testület állományához tartozó munkavállalók. Az év első öt hónapjában a hazai vállalatok közel 114 ezer személyt alkalmaztak. Ezek az adatok azt érzékeltetik, hogy pozitív folyamatok zajlanak a gazdaságban, s immár kétség kívül kilábaltunk a gazdasági válságból, a dolgozók száma ugyanis nagyobb, mint a krízis kirobbanásakor. 2008 januárjában 4,7, ugyanazon év szeptemberében pedig 4,835 millió volt a munkavállalók száma 2010 legvégén azonban már csak 4,095 millióan dolgoztak a hivatalos adatok szerint, a mélypontot jelentette a foglalkoztatottság terén.
A gazdasági válság következtében mintegy 740 ezer munkahely szűnt meg. Az azóta eltelt hat és fél év alatt 750 ezerrel nőtt a munkavállalók száma, ami igazán figyelemre méltó eredmény, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy az elmúlt évtizedben két milliónál is több munkaképes személy hagyta el az országot. A 4,84 millió aktív állampolgár azonban még mindig roppant kevés, figyelembe véve, hogy a feleakkora lakosságú Magyarországon alig valamivel alacsonyabb a munkavállalók száma, mint nálunk.
„Jelenleg a munkáltatók minden tevékenységi területen keresik az új alkalmazottakat, s a tendencia megmarad az elkövetkező időszakban is. A gond az, hogy nincs aki dolgozzon, s a munkaerőhiány orvoslására két megoldás kínálkozik: vagy megpróbáljuk hazacsábítani azokat, akik jelenleg külföldön dolgoznak, vagy elindítunk egy ellenőrzött migrációs programot, melynek keretében az EU-n kívüli államokból fogadunk szakembereket” – nyilatkozta Florin Godean, a legnagyobb hazai munkerőközvetítő cég, az Adecco vezérigazgatója. Véleménye szerint a minimálbér emelése egy olyan kormányzati intézkedésnek tekinthető, ami hozzájárulhat a külföldön dolgozó alacsonyan képzett román állampolgárok hazacsábításához.
Az EU-n kívülről érkező munkavállalók alkalmazása jelenleg rendkívül bonyolult, hónapokba telik, amíg az adott szakember megszerzi a szükséges engedélyeket. A tulceai hajógyár a közelmúltban jelentette be, hogy 300 vietnámi hegesztőt és lakatost fog alkalmazni, mivel a belföldi munkaerőpiacon nem találnak jelentkezőket, azonban széles körben ez a módszer egyelőre nem jelenthet megoldást a munkaerőhiányra. A szabályozás könnyítésére nincs kilátás egyelőre, szakemberek szerint ugyanis az ellenőrzött gazdasági migrációval szemben a politikai elit és a közvélemény egyaránt elutasító.
Pengő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely); maszol.ro2017. július 31.
Az Úr világosságában
Tegyük meg azt, amit Jézus örökségül hagyott nekünk és ne csak várjuk, amit megígért - kérte Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános a szeretetszolgálat-csoportok találkozóján, szombaton.
A nemzetek ekevasakká kovácsolják kardjaikat, lándzsáikat pedig szőlőmetsző késekké. Egymás ellen nem emelnek fegyvert és nem tanulnak többé hadviselést, mert az Úr világosságában járnak - látja Izajás próféta az utolsó időkről látomásában (Iz 2,4-5). És ezekkel a gondolatokkal indították július 29-én, szombaton, a szatmárnémeti Szent István teremben találkozójukat a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye plébániai szeretetszolgálat-csoportjai. Ahogy nevük is mutatja, azokat a híveket gyűjtik egybe a különböző plébániákon, akik imádkozni és segíteni akarnak rászoruló társaikon: tapintattal felkeresik a szükséget szenvedőket, ételt, ruhát, egyéb használati cikkeket tartalmazó csomagokat osztanak, látogatják az egyedül maradt, mozgásukban korlátozott, beteg társaikat.
A plébániai szeretetszolgálat-csoportok Krisztus szeretetéből táplálkozva akarnak részt venni a szeretet alkotásaiban is, idejükből és erejükből áldozva a tevékeny segítségnyújtásra. A szombati találkozó lehetőséget adott az egyházmegye különböző pontjain tevékenykedő csoportok képviselőinek a tapasztalatcserére, de a lélekben való gazdagodásra is. A kezdőima és elmélkedés után Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános, szeretetszolgálatokért felelős lelkész tartott előadást "Gyertek, járjunk az Úr világosságában" (Iz 2,5) címmel. Ebben Izajás próféta gondolataival a résztvevőket erősítette és kérte tőlük: "Tegyük meg azt, amit Jézus örökségül hagyott nekünk és ne csak várjuk, amit megígért. Oldjuk fel azokat a bilincseket, amelyek megakadályoznak minket az Úr követésében és járjunk az ő világosságában. Krisztus maga a világosság, mindent csak az ő fényében és általa tehetünk. Így a bilincsek feloldásában is kérjük bátran az ő segítségét. Az Úr megnyitja a vakok szemét, legyünk mi is látókká, hiszen ahogy Szent Ágoston is mondja, mienk a hit gyógyító balzsama."
A rendezvényre Szatmárnémetiből, Nagybányáról, Máramarosszigetről, Nagykárolyból, Kálmándról, Mezőfényről, Felsőbányáról, Batizról és Krasznabéltekről, összesen tizenhét csoporttól érkeztek plébániai szeretet-szolgálat képviselők. Ők az előadás után Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens moderálásában számoltak be jelen tevékenységükről, de persze megosztották örömeiket, nehézségeiket is, és közös imával zárták az éves találkozót. szatmar.ro2017. július 31.
Az EMI-tábor meghívottai voltak a „székely terroristák”
Hogyan áll a Beke ügy?
Beke István Attila és Szőcs Zoltán neve a székely terrorizmus vádja kapcsán vált ismertté. A háromszéki fiatalok a 13. EMI-táborban az ügy helyzetéről, valamint várható kimeneteléről tartottak beszámolót szombaton, az Előadósátorban.
A helyi és az országos médiában egyaránt hosszú ideig voltak napirenden a 2015 decemberében Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke és Szőcs Zoltán, a szervezet erdélyi elnöke ellen indult ügy eseményei. Terrorizmus gyanúja volt a vád ellenük, a tettet 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén vitték volna végbe a kézdivásárhelyi megemlékezésen. Az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándéka és robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése vádjaival kellett szembenézniük, és vállalniuk a hosszú ideig tartó pereskedést.
Az esetről ma már szabad emberekként tartottak beszámolót a fiatalok, akik épp annyi időt töltöttek előzetes letartóztatásban, amennyi büntetést kaptak később a bíróságtól. Mint megtudhattuk, ebből az ügyből kifolyólag lettek más bírósági tárgyalásaik is, amelyek következtében Beke István nem lehet saját cégje vezetője, mivel közveszélyesnek ítélték személyét.
A nagy érdeklődésnek örvendő előadáson többek között a házkutatásokról, a börtönben töltött időszakukról meséltek. Olyan élményekről számoltak be, amelyeket a közönség soraiban ülők megdöbbenten hallgattak.
„Nem használhattunk akármilyen szavakat a börtönben: a börtönőrök között voltak jobbak és rosszabbak. A társak, mint embert, tiszteltek, és nem ítéltek el minket. Amikor betettek az autóba, a fények, a rácsok, a maszkok, a bilincsek elképzelhetetlen lelkiállapotot okoztak. A tény, hogy nem beszélhetsz, nem láthatod a családodat, elviselhetetlen. Mi ezt azoknak sem kívánjuk, akik ide juttattak minket” – mesélték.
Az előzetes letartóztatást végző intézményekről, valamint a börtönkondíciókról Kis Júlia ügyvéd is tartott egy rövid ismertetőt. Szerinte sem megfelelő körülményeket biztosítanak ezek az intézmények, amelyek a legerősebb embert is próbára teszik, valamint az előzetes letartóztatás ilyen szempontból megfélemlítés is lehet.
Arra a kérdésre, hogy szerintük mikor és milyen végkifejlettel lesz vége az ügynek, nem tudtak pontos választ adni, ugyanis a tárgyalásoktól függ minden.
„Nehéz eldönteni, hogy mikor lesz vége, lehet fél év múlva, lehet két év múlva, mivel nem lehet tudni, hogy mikor lesznek a tárgyalások” – fejtette ki Beke István. Szeptember 15-én másodfokon újabb tárgyalások indulnak, a fiatalok azonban bíznak, és vallják, hogy minden szenvedésnek van értelme és van vége. (Az EMI-tábor közleményéből)2017. július 31.
Illegális bevándorlás – Iraki és szíriai bevándorlók táboroztak le Temesvár határában a mezőn
Mintegy negyven iraki és szíriai bevándorló vert tábort Temesvár határában a mezőn – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség. A csoportban nők és gyermekek is vannak.
Az illegális táborra a Pressalert.ro temesvári hírportál figyelt fel a múlt hét végén. Beszámolója szerint a bevándorlók egy közeli bevásárlóközpontnál kidobott csomagolóanyagokból, kartonokból és fóliákból készítettek rögtönzött sátrakat maguknak. A portál híradása után a rendőrség ellenőrizte a táborozókat. Megállapította: valamennyien menedékjogért folyamodtak Romániában, és a román állam valamely befogadóközpontjában kaptak elhelyezést, de nem maradtak a számukra kijelölt helyen.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a rendőrség a temesvári befogadóközpontba kísérte őket, de ez a központ megtelt, és nem fogadhat további menekülteket. Arra kérték a bevándorlókat, hogy térjenek vissza azokba a befogadóközpontokba, amelyekben elhelyezték őket. Ezt azonban a csoport tagjai megtagadták. A Mediafax rendőrségi forrásokra hivatkozva hozzátette: a menedékkérők azért nem kívánnak visszatérni a számukra kijelölt befogadóközpontokba, mert a román-magyar határ közelében szeretnének maradni, hogy alkalomadtán megpróbáljanak átszökni a (belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezetbe.
MTI; erdon.ro2017. július 31.
Zenei stílusokat egyesített a mérai csűrszínpad
Mindenkit megmozgató világzene, fűben mezítláb táncoló fiatalok, családias hangulat fogadta a vasárnap zárult, a Kolozs megyei Mérán második alkalommal szervezett Méra World Music fesztivál résztvevőit.
A mérai Szarka-telek minden látogatója táncra perdült legalább egyszer a vasárnap zárult Méra World Music négynapos világzenei rendezvénysorozaton. A fesztivál szombati résztvevői már a délutáni órákban ellazulhattak a balkáni ritmusokon és karibi dallamokon. A mexikói Guajiro Calentano együttes a son calentano és afro-guerrerense stílust kolumbiai, francia, spanyol, brazil, guadalupe-i elemekkel gazdagította, dalaikat minden korosztály előszeretettel hallgatta, sőt akkora népszerűségre tettek szert, hogy a programon kívül, rögtönzött csűrkertkoncerttel szórakoztatták az éjjeli buszra várakozókat.
Erdély leghíresebb cigány rézfúvós bandája, a Fanfara Transilvania lüktető balkáni ritmusokkal fokozta a közönség hangulatát, mely a hiteles cigányzenét játszó, magyarországi Parno Graszt együttes fellépésére már a tetőpontra ért. A fesztivál legjobban várt koncertjére megtelt a Szarka-telek, a színpad és az előtte levő tér cigányzenétől lett hangos, a zenekar tagjai minden résztvevőt „megmozgattak”.
Világzene tengeren innen és túlról
A rendezvénysorozat első napján az olaszországi Brigan Folk lépett színpadra, akik kelta és mediterrán népzenéből ihletődő dalokat játszottak. Szintén csütörtökön koncertezett a lengyel Beltaine, amely ugyancsak kelta muzsikával szórakoztatta a közönséget, illetve a Rendhagyó prímástalálkozó is fellépett a magyar világzene és népzene legnagyobb sztárjaival: többek között Pál István Szalonnával, Herczku Ágnessel, Both Miklóssal, Doór Róberttel.
A pénteki programban szerepelt a Fölszállott a páva gálaműsora, ahol a tehetségkutatóverseny legemlékezetesebb táncos, énekes, hangszeres és zenekari produkcióit láthatták az érdeklődők. A román népzenét játszó Taraf din Naipu, valamint a Szalonna és bandája szórakozatta a fesztivál pénteki résztvevőit. Vasárnap a Fonogram-díjas Söndörgő, az amerikai The Resonant Rogues és a Muzsikás lép színpadra. A koncertek után minden este bulit szerveztek, amelyen helyi zenészek szórakoztatták a résztvevőket.
Ismét díjazták a tehetséges prímást
A Junior Prima díjas Kiss Balbinat Ádám nyerte az első kalotaszegi prímásversenyt, amelyet a fesztivál keretében hirdetett meg a Hagyományok Háza és a Kalotaszeg NTE Egyesület. A győztesek 7000, 5000, illetve 3000 lej értékű pénzjutalomban részesültek.
Kiss Balbinat Ádám 1987-ben született Sepsiszentgyörgyön. A kolozsvári zeneiskolában kezdett el hegedülni, 13 éves korától pedig már Budapesten folytatta klasszikus zenei tanulmányait. 2007-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem muzikológia szakára. Ugyanebben az évben megalapította a Góbé zenekart, amelynek azóta is hegedűse, énekese. 2012 óta a Zeneakadémia népi hegedű szakos hallgatója, 2014-ben magyar népművészet és közművelődés kategóriában Junior Prima díjas lett. A verseny második helyezettje Ficzus László lett, a kolozsvári Harmadik zenekar prímása, a harmadik díjat Maruzsenszki Andor budapesti hegedűs nyerte. A Hagyományok Háza különdíját a helyi hagyományok magas szintű ápolásáért László Csongor mérai prímás nyerte. A pénteki megmérettetésen a kilenc jelentkező egy kötelező és egy szabadon választott, maximum ötperces összeállítást mutatott be a négyfős zsűri előtt.
A kötelező versenyszámokban Fodor Sándor „Neti” kalotaszegi prímás játékát idézték meg, míg másik produkciójukban szabadon választhattak a kalotaszegi hegedűsök játékai közül a versenyzők. A magas művészi színvonalon lezajlott versenyen a zsűrizés szempontjai között a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó technikai tudása, valamint egyéni, művészi kisugárzása szerepeltek.
A zsűri tagja volt Fazakas Levente, a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar prímása, Papp István „Gázsa”, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának hegedűse, Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és Major Levente, az Üsztürü zenekar prímása. Az első kalotaszegi prímásversenyre 16 és 35 év közötti, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus erdélyi népzenei hagyományt ápoló hegedűsök jelentkezhettek.
Tartalmas nappali tevékenységek
A fesztivál egyik újdonsága, hogy megnyitották a látogatók előtt a falu bivalymúzeumát, az érdeklődőknek Varga György, a múzeum alapítója mesélt a bivalytartásról. A látogatók dr. Tötszegi Tekla vezetésével nyerhettek betekintést a mérai hagyományokba, valamint megtekinthették a helyi népviseletet.
A csűrstúdióban dokumentumfilmekkel várták azokat, akik többet szerettek volna megtudni a világzenéről, Kalotaszeg népzenei hagyományáról. A vetítések után az érdeklődőknek alkalmuk nyílt beszélgetni a filmek alkotóival. A programpontok között szerepelt Agócs Gergely mesemondó előadása, valamint a közösségi szövés. A szervezők fontosnak tartják a helyi kultúra megőrzésének támogatását és a faluturizmus fellendítését, ennek érdekében elindították a kalotaszegi faragott kapuk felújításának projektjét. A kezdeményezés nemcsak a tárgyi kulturális örökség megmentését, hanem a szakmai tudás átörökítését is kitűzte céljául.
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)2017. július 31.
Politikai divat
Magas politikai körökben divat, hogy minden ebek harmincadjára jutott elnök, miniszterelnök, tárcavezető bánatában pártot alapít, így próbálva megőrizni önbecsülését - ideig-óráig. Vannak, akik nem csak bánatból, hanem számításból is teszik. A cél: átmenekíteni valamennyit a hatalomból, megosztani az anyapártot. Van, akinek össze is jön. Most Victor Pontán a sor, hogy fenyegessen: új, a Szociáldemokrata Pártból (PSD) kiábrándultaknak alternatívát kínáló párt bejegyzését fontolgatja. Egyes vélekedések szerint utódja, a pártfüggetlen Dacian Cioloș is hasonló terveket dédelget.
Az ilyen természetű pártalapításnak hagyományai vannak Romániában. Kezdődött a Roman-Iliescu konfrontációval a ’90-es évek legelején. Miután az Iliescuék által a kormány éléről félreállított Petre Roman 1992-ben mégis megnyerte a Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnöki tisztséget, az akkor államelnök Iliescuhoz közel álló csoport kivált a pártból, és megalapította a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN). Ez megnyerte az 1992-es választásokat és 1996-ig kormányzott. Később felvette a Szociáldemokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet, majd 2001-től kezdve Szociáldemokrata Pártként (PSD) monopolizálja a baloldalt.
A történelem megismétli önmagát, mondják. Az elnöki mandátumait 2004-ben lezáró Iliescu azt hitte, rá vár a szociáldemokrata párt elnöki tisztsége. Nagy volt a meglepetés, amikor az ifjú Geoanăval szemben elvesztette a versenyt. Mit tesz ilyenkor egy politikus? Azt remélve, hogy ismét kihúzza a pártot ellenfele alól, új politikai alakulatot hozott létre, a Szociáldemokrata Pólust (PSD). Elsősorban az idős politikus kora miatt nem lett a dologból semmi. Annyi mégis: a pártalapítás lendületében az agg Iliescu a korábban riválisnak tartott Petre Romannal társult, aki időközben saját pártjában vált szintén kegyvesztetté, és idegesen kereste helyét a politikában - eleveníti fel az eseményeket a Gândul
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)2017. július 31.
Tuzson Bence a hős őrnagy leszármazottjaként összefogásra biztatott a Nyergestetőn
A magyarság egésze minden magyar emberért felelős, de minden magyar ember felelős a magyarság egészéért is – hangoztatta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szombaton a Nyergestetőn tartott megemlékezésen.
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi csatájának helyszínére a történelmi esemény 168. évfordulója alkalmából a csíkkozmási önkormányzat szervezett zarándoklatot – írja az MTI.
„A magyarság egészét ma Magyarország testesíti meg, hiszen 2010 óta nem egy határok által körbezárt terület, hanem minden magyar közössége, hiszen minden magyar megkaphatja a magyar állampolgárságot. Magyarország immár nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is felelős minden magyar emberért” – jelentette ki az államtitkár.
Ünnepi beszédében Tuzson Bence az idegen elnyomás ellen, az egész nemzet szabadságáért küzdő székelyek hősiességét méltatta, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az utókor egyetlen nevet sem vésett fel a nyergestetői emlékműre, mert akik itt harcoltak, nem saját maguknak akartak érdemeket szerezni, hanem az egész magyarság jövőjéért vállalták az áldozatot. A magyar kormány nevében megígérte: a magyar kormány minden magyar emberért kiáll, éljen bárhol, Székelyföldön, Budapesten vagy Torontóban.
Hozzátette: csak egy erős ország erős képes kiállni polgáraiért. Magyarország most erősödik, de a jövő a magyar emberek döntésétől függ. Tuzson Bence arra biztatta székelyföldi hallgatóságát, vegyenek részt annak eldöntésében, kik vezetik Magyarországot.
Rámutatott: ma nem kell véráldozatot hozni, mint a nyergestetői hősök idején, de a nemzet sorsát meghatározó döntés felelősségét mindenkinek vállalnia kell.
„Most és mostantól kezdve mindig össze kell fognunk, és részt kell vennünk Magyarország döntéseiben. A magyar sorsot, a magyarság sorsát nekünk kell eldöntenünk.
Ez a nyergestetői hősök üzenete” – zárta ünnepi beszédét a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. Szántó László, Csíkkozmás polgármestere a többszörös túlerő ellen is kiálló Tuzson János őrnagy és honvédei bátorságát méltatta. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke közéleti szerepvállalásra, a magyarországi és romániai választásokon való részvételre bátorította honfitársait.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára személyesen is kötődik a székely önvédelmi harc egyik legfontosabb jelképévé vált csatájához, ugyanis annak a Tuzson János őrnagynak a leszármazottja, akinek a vezetésével az alig kétszáz fős honvéd seregnek önfeláldozásával 1849. augusztus elsején sikerült feltartóztatnia a mintegy 1200 fős összevont osztrák–orosz csapatok csíkszéki behatolását a Nyergestetőn. Krónika (Kolozsvár)2017. július 31.
Nem újítják fel a nagyváradi pénzügyi palotát
Elutasította az egykori nagyváradi pénzügyi palota felújítására vonatkozó tervezetet a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ–PSD–ALDE-koalíciója. A megyei vezetés előbb az épület papíron való birtokbavételére törekszik.
Nem újítja fel egyelőre az egykori nagyváradi pénzügyi palota épületét a Bihar megyei önkormányzat, a testület legutóbbi ülésén elutasította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) erre vonatkozó határozattervezetét. A PNL-frakció azt követően nyújtott be javaslatot a római katolikus egyháztól elperelt ingatlan javítására, illetve adminisztratív székhellyé való alakítására, hogy Ilie Bolojan nagyváradi polgármester – aki egyben a párt megyei elnöke is – már többször is az impozáns, de leromlott ingatlan rendbetételére szólította fel a megyei vezetést. A Fő utca 35. szám alatti ingatlan a csütörtöki ülésen több határozattervezet témáját is képezte, a Bihoreanul hetilap internetes kiadása szerint a liberálisok említett két javaslatával párhuzamosan a megye vezetése ahhoz kérte az önkormányzati képviselők támogatását, hogy igényelhesse annak telekkönyvi kivonatát.
Mint az ülésen kiderült, elsősorban ennek hiánya akadályozza meg őket abban, hogy bármit is kezdjenek az épülettel. Ahogy az is, hogy az évtizedekig járóbeteg-rendelőként működő ingatlan még mindig az egészségügyi minisztérium nyilvántartásában szerepel, és csak ennek a jóváhagyásával lehet megváltoztatni a rendeltetését. Pásztor Sándor megyei tanácselnök és Ioan Mang PSD-s alelnök ellenben azt ígérte, lobbizni fog a bihari vezetésű szaktárcánál, hogy a megyei önkormányzat hivatalosan is birtokosa lehessen a legfelsőbb bíróság által decemberben nekiítélt épületnek.
Pásztor Sándor korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a júliusi tanácsülésen beterjeszti az épület eladására vonatkozó javaslatát, erre azonban – valószínűleg az említett okok miatt – végül nem került sor.
Az RMDSZ-es politikus szerint a számos nagy projektet futtató megyei tanácsnak nincs pénze a felújításra, és nincs is szüksége ilyen hatalmas ingatlanra.
Éppen ezért a tanácselnök több kisebb épületért cserébe felajánlotta azt a homlokzatfelújítást sürgető Ilie Bolojannak, de a polgármester hallani sem akar a tranzakcióról. A liberális elöljáró elutasító válaszát Pásztor lapunknak úgy értelmezte, hogy Bolojan „látszatmegoldást” akar, valójában nem érdekli a városképet rontó ingatlan sorsának rendezése. Attól tart, a liberálisok nem szavaznák majd meg javaslatát, és elismerte, kicsi az esély, hogy átmenjen a kétharmados többséget igénylő határozattervezet, melyhez a Bihar megyét vezető RMDSZ–PSD–ALDE-koalíció mellett a PNL-sek támogatására is szükség van. A római katolikus egyház számos kedvező bírósági ítélet után decemberben veszítette el az irgalmas rend által épített, az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának bérbe adott palotát. Ezt ugyan 2012-ben visszaszolgáltatták az egyháznak, de a megyei tanács a bérleti szerződésre hivatkozva megtámadta a restitúciós bizottság határozatát, szerintük ez azt bizonyítja, hogy az épület a magyar állam tulajdona volt, és a trianoni döntéssel a román állam csak átvette. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök korábban a Krónikának elmondta, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezik meg a jogerős bírósági döntést, illetve itthon is új pert indítanak az ügyben.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)2017. július 31.
Elhelyezték az Apáczai líceum új szárnyának alapkövét
Új szárnnyal bővül a valamikori Kolozsvári Református Leánygimnáziumnak, ma az Apáczai Csere János Elméleti Líceumnak helyet adó épület – tájékoztatott az Erdélyi Református Egyházkerület sajtóirodája. Az egyház által visszaigényelt és visszakapott ingatlan bővítését, valamint a régi épület felújítását a közelmúltban kezdték el, az új szárny alapkövét vasárnap délelőtt helyezte el Kató Béla erdélyi református püspök és Vörös Alpár, az iskola igazgatója.
Kató Béla püspök beszédében arra emlékeztetett, száz évvel ezelőtt a Református Egyetemes Konvent felhívást intézett az illetékes egyházkerületekhez, hogy alapítsanak új egyházi intézményeket és iskolákat. Az Erdélyi Református Egyházkerület egy kolozsvári központú felsőbb leánynevelő intézet felállításával készült a reformáció nagy ünnepére, az első világháború kitörése miatt azonban csak 1926-ra készült ez az épület, amelynek alapkőletételére ugyanazon év május 30-án került sor. A püspök szerint a reformáció ötszázadik évfordulóján sem tűzhetünk ki más feladatot, mint intézményeink újbóli birtokbavételét, kijavítását vagy újak építését.
Vörös Alpár igazgató rövid beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 91 éve ünnepelték utoljára Kolozsváron magyar tanintézmény alapkőletételét, amikor elkezdték a Református Leánygimnázium építését. Ebben az épületben azóta több ezer diák sajátította el a tudomány és az erkölcs alapköveit: az egyház az iskola alapításakor 250 diák számára tervezte az épületet, azóta gyarapodott az intézmény is, de a diákság száma is jelentősen emelkedett, így kinőtték az épületet, ezért éveken keresztül két váltásban folyt az oktatás. A mostani felújítási és bővítési munkálatokkal ezt az áldatlan állapotot szünteti meg az egyház. Vörös Alpár elmondta, az új épületszárny nyolc tantermet, egy tágas dísztermet, könyvtárat, ebédlőt foglal magába, tehát modern oktatási feltételeket biztosít majd az elemi osztályos diákok számára, a régi épület felújításával pedig ugyanezeket a körülményeket teremti meg az összes apáczais diáknak.
Az ünnepségen Kató Béla püspök és Vörös Alpár igazgató elhelyezték azt az időkapszulát, amelybe belekerült a megújult és kibővített épület látványterve, az iskola rövid története, valamint a Kató Béla püspöknek az alapkőletételkor elmondott beszéde. Az alapkőre azt az igét írják fel, amelyet Sámuel próféta felírt, amikor megnyerte életének legnagyobb csatáját a filiszteusok ellen (1 Sám 7:12): Eben-Háézer, ami magyarul azt jelenti: Mindeddig megsegített bennünket az Úr. Szabadság (Kolozsvár)