udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 4231-4260 | 4261-4290 | 4291-4320 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. július 28.
Gyászban a konglomerát
A kortárs Erdély egyik legfontosabb alakjától, a napokban elhunyt Kántor Lajostól búcsúzunk, legutóbbi két váradi megjelenését is felidézve Szűcs László írásával.
Annyira sajnálom – s nem az első ilyen gyászos alkalommal teszem ezt, – hogy Kőrössi Jóska barátom tanácsa ellenére nem vezetek kellő rendszerességgel naplót. Különben most nem az lenne a helyzet, hogy kevés megidézni érdemes részletet tudok reprodukálni Kántor Lajos legutóbbi két váradi megjelenéséről. Nem azt, hogy a publikum előtt miről esett szó, amikor – hármasban Markó Bélával – az Ady Múzeumban beszélgettünk a Domokos Géza kockázatai című Kántor-kötet bemutatóján 2014 tavaszán, vagy szűk évvel későbbi Törzsasztal-estjén a Teleki utcai könyvesboltban. Mindkettőről megvannak a tudósítások, utóbbiról a hangfelvétel szerkesztett változata. Az tehát szöveghűen megmarad, miként idézte fel Szabédi László emlékét, de arról már nem találom a szavakat, amiről utána, a vacsoraasztal mellett beszélgettünk. Csak a kedélyességét, szellemes megjegyzéseinek a hangulatát őrzöm. Ez lehet a magyarázata annak, hogy amikor Lajosra gondolok, akkor nem valamelyik könyve ugrik be (na jó, ama legendás Kántor–Láng irodalomtörténet szürke borítója igen), vagy valamelyik publicisztikája a Riport hőskorából (azért a kollekciót fellapoztam a héten). Hanem a humora. Nem olyan röhögésbe fulladó harsány váradi, inkább visszafogottan polgári, csillogó szemű, kolozsvári, kicsit azért a polgárt is pukkasztó, karikírozó, némelykor pikírten szurkáló. (E pikírtségben, de szerepében és szellemiségében is Jakobovits Miklós festőművészre emlékeztet. Kortársak voltak, Miklós harminchatos, két nap híján egy évvel idősebb.)
Igazán MÚRE-elnöki szerepében ismertem meg a Korunk főszerkesztőjét, ereje és stílusa volt, fontos vezetője a magyar újságírók romániai egyesületének, legendás munkabírással. Abban az időben megannyi médium indulásánál volt jelen, mint erős háttérember, ma azt mondják az ilyenre, véleményvezér. Nélküle nem adott volna annyi hasznos, fontos kollégát a hazai szerkesztőségeknek a váradi Sajtókollégium sem. Médiában, kultúrában, egy ideig a politikában is megkerülhetetlen volt a véleménye, utóbbiban aztán mégis megkerülték, hiszen 1994-ben azért lépett vissza a formális politikai szerepből, az RMDSZ „miniparlamentje” (akkoriban KOT) tagságáról, mert leszavazták egy fontos javaslatát. Utólag persze neki volt, lett igaza, de hát mire ment, mire megyünk ezzel.
Folyton kritikusan fogalmazott az értelmiség és a politika kapcsolatairól, szerepéről, s ugyan látszólag a politikum mindvégig fontosnak tartotta a véleményét, valójában inkább a személyét – az RMDSZ alapításának negyedszázados évfordulóján, 2015 januárjában Életmű-díjat vett át –, mostanság nem úgy néz ki az erdélyi magyar politikacsinálás, mintha Kántor Lajos intelmeit kellő gyakorisággal megszívlelnék. Alig pár nappal az elismerés átvétele után a Riportnak adott interjújában árulta el, ő már leszámolt azzal kapcsolatos illúzióival, hogy a politikum ma vevő lenne az értelmiségiek véleményére. Pedig ő, ha bírált, azt úgy tette, hogy a szervezetnek, amelynek egyik alapítója volt, soha nem fordított hátat, és soha nem kívánt a bírálattal muníciót kínálni a politikai ellenfeleknek. Úgy tudott független maradni, hogy nem állt középen. Hisz aki középen áll, az talán sehol sem áll.
Nyugodj békében, kedves barátunk! Arcod, műved és hatásod igyekszünk megőrizni, s bizton megőrzik azok a kolozsvári fiatalok, akik szavaid szerint „sírás és panaszkodás, elvágyódás és elmenés” helyett ma pozitív dolgokat tesznek, s akik eredményei nyomán el lehet hitetni magunkkal, hogy „lehet élni ebben a konglomerátban új körülmények között is, valamit meg lehet találni a jelenben és a jövőben.” erport.ro2017. július 28.
Ha Erdélybe jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat
Mit üzen Orbán tusványosi beszéde nekünk, kisebbségi magyaroknak?
Próbálom néhány pontban felvázolni a kritikai észrevételeimet Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán, és szerényen az erdélyi magyarság figyelmébe ajánlani, mert azt hiszem nekünk, Magyarország határain kívül élő szabadságharcosoknak, lehet talán érdemi mondanivalónk annak a Magyarországnak a számára, amely a „hazafias nemzeti politika” mellett döntött. Orbán Viktor azt mondta, egy erős állam, egy erős nemzet „saját pénzén él”. Hogy Magyarország rá volt kötve egy IMF nevű „lélegeztetőgépre”, ami ugyan életben tartotta, de ezzel el is vette a lehetőséget az országtól, hogy önmaga lehessen, szabadon éljen. Azt mondta, hogy Magyarországnak sikerült felélednie, s szépen megköszönte az IMF-nek, hogy itt volt, és hazaküldék. Ha ez valóban így történt, az nagyszerű. Azt viszont nem mondta, hogy Magyarország, miután az IMF hazament, a nemzetközi piacokról vett fel hiteleket. Ám nekem, erdélyi magyarnak, az jutott eszembe, hogy az erdélyi magyar kultúra egy Magyarország nevű lélegeztetőgépre lett kapcsolva, anyagilag, kulturálisan, szociálisan. S ezzel az a baj, hogy így Magyarország éppen minket tart távol a saját lehetőségeink megvalósításától, hiszen igaz, hogy a lélegeztetőgép segít a túlélésben, de lehet, hogy ez nem éppen az az élet, amelyet az erdélyi magyarság élni szeretne. Mi is mondhatnánk, hogy megköszönjük Magyarországnak, hogy segített de értse meg, hogy el kell búcsúznunk tőle, s szépen hazaküldenünk, de nekünk nincs más behívni való barátunk. Pedig elvileg nekünk sem kellene a lélegeztetőgép, de aki nem kap levegőt, annak muszáj. Orbán Viktor azt is mondta, hogy egy erős államnak, erős nemzetnek szüksége van egy erős kulturális identitásra. Hiszen anélkül elveszti magát, felmorzsolódik. S azt is mondta, hogy erős nemzeti-kulturális identitás, „nincs stabil etnikai összetétel nélkül”.
Érteni vélem, hogy ez Magyarországon talán egy elképzelhető kívánalom, hiszen ott egy többségi, nemzeti egységes kultúra van. De nekünk, erdélyi magyaroknak, ez a gondolat egy kegyetlen arculcsapással ér fel, mert ezt a gondolatot Romániában Ceaușescu ápolta nagy gonddal – s ápolják ma is éppen elegen – ellenünk. Mert ha egy ország nem lehet erős, ha nincs egy stabil homogén etnikuma, akkor Romániából nézve, nekünk végünk kell legyen: „mert egy erős ország ilyet sohasem engedhet meg magának”. És Románia is erős, hazafias nemzetállam kíván lenni. De mi, székelyek, romániai magyarok, éppen a román állam stabil etnikai összetételét gyengítjük, árnyaljuk. Ezért mi mindig akadályai leszünk az olyan elgondolásoknak, amit a magyar miniszterelnök hirdet. És kötelességünk felemelni a szavunk az ilyen gondolatok ellen, ha a hazánkban megjelenik: attól függetlenül, hogy ez románul, Bukarestből vagy magyarul, Budapestről hangoztatik.
Ezzel kapcsolatban hadd mutassak rá arra is, hogy lehetséges – sőt: van! – erős kulturális identitás vegyes, kevert etnikai összetétellel: Erdély. Már ha az ember nem tesz úgy, mint Románia néha, s le nem tagadja, hogy Erdélyben több nemzet, több etnikum, több kultúra él egyszerre, együtt, párhuzamosan, s ez képes az identitásunkat éppenséggel építeni, erősíteni. A kisebbségi identitás mindig roppant erős kulturális identitás, de sosem lehet etnikai, mert az mindig a saját létünk fenyegeti.
Mikor Orbán ilyeneket mond, nem veszi figyelembe, hogy mindenféle „erős hazafias nemzetállam” nem csak Magyarországon szimpatikus gondolat: hanem Románia számára is. És amikor valaki ezt hirdeti Romániában, akkor ezzel az eszmével a mi létünket teszi kockára. Hiszen maga Orbán mondta, hogy jelenleg Európában a vezérkérdés az, hogy „az európaiaké marad-e Európa?”, amely számára azt jelenti, hogy „a magyaroké marad-e Magyarország?”… s mi muszáj tovább gondolkozzunk, s kérdezzünk: ez román szempontból azt jelenti, hogy a „románoké marad Románia? vagy az Erdélyieké marad Erdély? És itt lapul a magyar miniszterelnök által hirdetett eszme mély problémája. Kisebbségiként nem kívánhatom, hogy a románoké legyen Románia. Legyen egységes állam, legyen erős állam, de ne etnikai alapokon.
Orbán azt mondja, hogy egy idegen kultúra sikeres integrációját sem ismerjük, és hozzátette azt is: „Egymással ellentétes célokat képviselő emberek, ha egy rendszerbe, országba kerülnek, abból nem integráció lesz, hanem káosz.” „Egymással ellentétes eszmék és értékek egyszerre, egy időben nem érvényesíthetőek, ugyanis kizárják egymást”. A „hazafias kormányzat” kultúrája, értéke, eszméje ellentétes a kisebbségi kultúrával, annak értékeivel, annak eszméjével. S még valami többel, sokkal fontosabbal, mint a politika: a létével. Orbán eszméje a mi létünkkel ellenkezik.
Ehhez még hozzátartozik egy apróság: mivel a mi kultúránk, eszméink, értékeink a kisebbségi létünkből fakadnak, ezért kénytelenek erősebbnek lenni, mint a politikai eszmék. Erdélyben nem a politikumból fakad az identitásunk: a létünkből. Ezért erősebbek az erdélyi magyar és székely közösségek, ezért a mi identitásunk sokkal erősebb, mint bármilyen „nemzeti” identitás. De ha akarnánk sem tudnánk erről lemondani, s az erős etnikailag egységes nemzetállamiságot képviselni.
Persze, tudom, hogy a miniszterelnök nem rólunk beszélt, nem mi vagyunk számára a fenyegető idegen kultúra. De erdélyi magyarként mégis ezt kell kihalljuk a beszédéből, mert ha a beszéde románul, egy román politikustól hangzik el, akkor rögtön ezt fogja jelenteni.
Ebből egy olyan következtetés adódik, amelyet Orbán is megfogalmazott: „Sohasem lehetünk szolidárisak olyan eszmékkel, olyan emberekkel és népcsoportokkal, amelyek éppen azt a célt tűzik ki, hogy megváltoztassák azt az európai – kisebbségi, teszem hozzá - kultúrát amelyik a lényegét, értelmét és célját adja”. „Nem szabad szolidárisnak lenni, mert ennek a vége az önfeladás.” Ha az erős etnikai alapú társadalom képét hirdeti –, mi nem lehetünk szolidárisak Orbánnal.
Minket, erdélyi magyarokat, székelyeket, nem tud, nem képes egy erős anyaország megvédeni. Az nem igaz, hogy a mi sorsunk Magyarország kezében van. Hiszen volt idő – és nem is olyan nagyon rég – amikor Magyarországon tabutéma volt a határon túli magyarság: mi akkor is megvoltunk. Mi az erős anyaország nélkül is meg tudjuk szervezni önmagunk, erre egyszerű bizonyíték: maga a létünk.
Orbán ma Brüsszelben egy bürokrata hatalmi gépezetet lát, amelyik beleszól a nemzetállamok belső ügyeibe. Mi ettől nem félünk – mi ebben reménykedünk! Hiszen ha Románia önként nem ismeri el létünket és jogainkat, akkor csak egy erős brüsszeli bürokrácia biztosítja a jogaink-érdekeink figyelembe vételét.
Ha a "Soros-birodalom" az erős nemzetállamok helyett a nyílt társadalmak mellett teszi le a voksát, akkor számunkra – mert kisebbség vagyunk egy nemzetállamban – a nyílt társadalom a kívánatos, ahol önmagunk lehetünk, ahol úgy lehetünk állampolgárok, hogy nem firtatják az etnikai hovatartozásunk. Ahol nem jelent semmiféle negatívumot, ha nem a többség nyelvét beszéljük, nem a többség vallását hisszük, és nem a többség gondolatait gondoljuk. „Tisztán kell látnunk, nem szabad túlbonyolítani, nem szabad világ-összeesküvés összefüggésébe helyezni azt a küzdelmet, amely előttünk áll, hanem a lehető legracionálisabban kell leírnunk és viszonyulnunk hozzá.” - mondja a miniszterelnök.
A Trianon óta elszenvedett tragédiák forrása az „erős hazafias nemzetállam” volt. És Trianon óta nem állt fent nagyobb veszély, hogy ismét felbukkanjanak az „erős hazafias nemzetállamok” és tetézzék a tragédiákat.
Orbán azt mondta, hogy a „külső erők” lesznek az igazi ellenfelek. Azaz Brüsszel és Soros, és az általuk működtetett média. Eszközeik a pénzügyi zsarolás, a politikai fenyegetés, a médiakampány, a rágalomhadjárat. És persze a provokációk.
Ezzel az a gond, hogy mi, erdélyi magyarok és székelyek, már régóta ebben élünk. A román „hazafias nemzetpolitika” ezt a fajta retorikát nagyon régóta használja a kisebbségek ellen. Ezért elég nagy tapasztalatra tettünk szert benne, és számunkra jobban átlátható, mint egy magyarországi magyar számára. Csakhogy ezeket az eszközöket mi vagyunk kénytelenek "használni", nem a románok. A fegyvertárunkba szükségképpen benne kell legyen, hogy figyeljük a román politikum mozdulatait, és ha ellenünk tesz egy lépést, akkor hisztizünk, rágalmazunk, provokálunk – legalábbis ők ennek szokták nevezni a tüntetéseinket.
Amikor megünnepeljük március 15-ét, az provokáció. Amikor részt veszünk a székelyek nagy menetelésén, az provokáció. Amikor tiltakozunk a román szélsőjobb magyarellenes nyilatkozatai, tettei ellen, akkor az médiahiszti, feltűnési viszketegség.
Amikor a médiában saját érdekeinket megjelenítjük, akkor az „idegen befolyás a nemzeti politikában”. Ha saját értékeink mellett emelünk szót, akkor „idegen ügynökök” vagyunk.
Mi, erdélyi magyarok és székelyek nagyon rég provokáljuk a román nemzetállamot. És nem jó kedvből, és nem azért, mert ezért fizet Soros vagy bárki: hanem mert nem tehetünk mást, csak kiállni magunkért. A romániai magyarság tudja – vagy tudnia kell – hogy senki sem áll mellette: így minden eszközt meg kell ragadnia azért, hogy idejében észrevegye a rá leselkedő veszélyeket, és megvédhesse magát. Nekünk muszáj hinni az emberi jogokban, mert csak azok alapján kérhetjük, hogy tartsák tiszteletben a kisebbségi jogainkat. Errefelé nem valamiféle hablaty az emberi jogok diskurzusa. Mi civilekként, külföldi forrásokat is felhasználva érjük el jogaink érvényesítését, például Kolozsváron a magyar nyelvű Kolozsvár-táblák kitételét.
Tisztelt Orbán Viktor és magyarok: amikor az „erős hazafias nemzetállam” mellett álltok, akkor a magyar kisebbség léte ellen foglaltok állást.
Amikor a civileket idegen ügynököknek nézitek, akkor a mi évtizedes érdekérvényesítői munkánkat is megbélyegzitek.
Amikor azt hirdetitek, hogy a politikai korrektség lejárt, akkor megengeditek, hogy az erdélyi magyarokat nyugodtan lehessen rágalmazni, „bozgorozni”.
Amikor az emberi jogokat hülyeségnek nézitek, akkor elveszitek a mi eszközünket is, hogy saját jogainkat érvényesíthessük.
Amikor a tüntetést, a saját vélemény melletti kiállást „fizetett provokációnak”, „drogos fiatalok ámokfutásának” nézitek, akkor az erdélyi magyar kiállás eszközeit hiteltelenítitek el.
Amikor a terroristák ellen akarjátok felvenni a harcot, akkor jusson eszetekbe, hogy Romániában a magyarok a "terroristák".
Amikor ezt a szöveget elintézitek annyival, hogy egy Soros-bérenc pénzért megírta a tutit – akkor egy erdélyi magyar kisebbségi megszólalási lehetőségét veszitek el.
Amikor azt hiszitek, hogy ez pártoskodás, hogy ez politika: akkor elfelejtitek, hogy a kisebbség létével (is) szórakoztok.
Abban hittünk, hogy Magyarország a jövőnk, most azt érezzük, hogy talán mi vagyunk Magyarország jövője – egy békésebb, toleránsabb, nyitottabb, szolidárisabb Magyarország számára, aki talán végre tudatosítja, hogy Erdély, és a kisebbségi lét nem játék. Hanem egy biztos pont. Biztosabb, maradandóbb, mint a mindenkori politika.
Horváth-Kovács Szilárd / Transindex.ro2017. július 28.
Papp Sándor Zsigmond: Haj, kisvasút, békeharc
Elmegy az ember egy hétre nyaralni és megtörténik az elképzelhetetlen: egy lövétei lány, bizonyos Ladó Andrea képes volt befurakodni Orbán mellé a Tusványosról szóló hírekben. Azt nem mondhatnám, hogy ellopta a showt, mert a vezértől ezt képtelenség elvenni, akkor is lenne valamilyen verbális bombája a hüledező és felháborodó ellenzéki sajtó számára, ha ezer lányt rántanának le a hajánál fogva a földre. Most mégis osztoznia kellett, és már önmagában ez a tény felháborító a hívek számára. Amúgy viszont nincs semmi meglepetés.
Már írtam ezen a helyen, hogy nem vagyok nagy híve a fütyülésnek, hiszen ez csak lármához és nem párbeszédhez vezet, márpedig egymás meghallgatása nélkül sosem fogunk tudni kilépni az ördögi körből. Tudom, hogy sokaknak ez a tiltakozás bevett és Európában elfogadott módja (használták már nálunk is mindkét oldalon), ám én attól félek, hogy a mi kezünkben ez az eszköz csak olaj a már eddig is izzó gyűlölködésre. Azt már Budapesten is láttuk, hogy a miniszterelnökért rajongó kemény mag nem túl megértően válaszol a fütyülésre, Ungváry Krisztián véres arca annak idején bejárta a sajtót. Talán csak annyi új, hogy a magát a párbeszéd terepének hirdető (valójában a monológok rezervátuma) Tusványosról és az odalátogató székely emberek némelyikéről derült ki, hogy mégsem olyan jó vendéglátók, mint amilyennek szeretik hinni magukat, adott esetben éppoly türelmetlenséggel és agresszivitással válaszolnak, mint tápos társaik Pesten. Adódna a gyors következtetés, hogy Erdély/Székelyföld mégsem olyan ártatlan Tündérország, ahogyan az messziről, képeslapos esztétikával látszik. Az ennél is ostobább általánosításokat meghagynám az ellenzéki sajtó azon részének, amely mindmáig nem képes a maga sokszínűségében és változatosságában felfogni Erdélyt, csupán megvetendő masszát lát, „erdélyieket” és „tahó székelyeket” (holott, ha jól tudjuk, a tiltakozó lány is székely volt), hol a múlt zárványát, hol a jövő zsákutcáját látja benne.
De tényleg azok az emberek tehetnek mindenről, akik eltorzult arccal hajoltak a már fekvő lány fölé? Akik tán nagyobb kárt is tettek volna benne, ha ki nem vezetik a hívek gyűrűjéből? Teljesen félrevezető lenne, ha azt hinnénk, hogy ez volt a legnagyobb baj. Hiszen a felület olyan jól kezelhető: lám, a lányt haját megrántó fotósnak nem ad több munkát a magyar külügyminisztérium, a biztonsági őr némiképp büszkén nyilatkozik, hogy humánusan járt el, hiszen megvédte a lányt a még nagyobb bajtól, a szervezők szívből jövő üzeneteket írogatnak, amelynek minden szavát szétszedik a sajtóban, hogy aztán a cikkek alatt jókat köpködhessenek egymásra a kommentelők.
Csak az nem akar szűnni, ami az egészet kiváltotta.
Sőt. Orbán Viktor ez évi verbális bombájában további „küzdelmet” és még több gyűlölséget ígért a Soros-bérencek, vagyis mindenki ellen, aki nem sorakozik fel mögé. (A hívek tényleg elhiszik, hogy mindenki, így ezen sorok írója mögött is maga Soros ült, amikor a mondatait megfogalmazta. Vagy ő fizette, vagy saját kezűleg most át az agyát.) És egyelőre nem látni, hogy mi állíthatná meg ezt a gyűlölethullámot, amelynek kisülései a tusványosihoz hasonló esetek. Minden héten mégsem játszhat a pólócsapat világbajnoki döntőt, és nem verhetjük meg minden évben az osztrákokat fociban az EB-n. Ráadásul már a sport sem egészen az az összerántó erő, mint volt. Egynémely ismerősöm már azért sem nézi a vizes vébét vagy a meccset, mert a sport is Orbán kisvasútjává vált, és nem akar neki drukkolni a magyar csapat révén. Akkor mi marad? A kulturális teljesítmények már rég nem képesek gyűlöletmenetessé tenni az egymásra fenekedő táborokat, képtelenek vagyunk ugyanarra büszkék lenni, már ez is csak pártalapon megy. Az esztétikai alapon születő vélemény is hamar politikai állásfoglalássá válik, mert már alig hiszik el az olvasók, hogy valakinek saját véleménye is lehet, nem csupán megrendelt, lezsírozott, provokációval felérő. (Nem tetszett a vébé megnyitója? Akkor nyilván rövidlátó libsi vagy, akit maga Gyurcsány vakított meg. ) Közösen ünnepelni sem tudunk már. (Még szerencse, hogy a karácsonyban még senki sem fedezett fel semmilyen politikai potenciált.)
Tényleg mi marad? Mi adhat más irányt a hajcibálós, földrerántós gyűlölködésnek? Egy másik célpont? A köztársaság varázsszerű visszaállítása? Az Orbán-rendszer lebontása egészen az alapokig? Tisztességes választás vagy átengedett népszavazás? Netán önmérséklet, ha újra és újra megválasztják Orbánt, és lassan már nem lesz kitől féltenie a tökéletes világát?
És el lehet ide jutni még több földrerántás nélkül? Tényleg harcolnunk kell majd a békéért? maszol.ro2017. július 28.
Finisszázs helyett
Vasárnap zárul a Csíki Székely Múzeum idei nagy, időszakos képzőművészeti kiállítása. A Művészek ágyúdörgésben – Erdély az első világháborúban című tárlat zárása kapcsán megfogalmazott gondolatait Szabó András, a Nagy Imre-hagyaték kurátora osztja meg olvasóinkkal.
Két nap múlva zárul a múzeumban az első világháborús nagykiállítás. Véleményem szerint a múzeumi nagylélegzetű kiállítások legkiválóbb, 24 művész 89 alkotásából rendezett tárlata; s pontosan ez a szemlélet- és karaktersokaság teszi jelentőségteljessé. A kiállítást Szücs György és Murádin Jenő művészettörténészek rendezték a következő művészek alkotásaiból: Bajor (Bayer) Ágost, Biró Mihály, Dobai Székely Andor/André Székely de Doba, Dumitrescu Stoica, Eder Hans, Ferenczy Valér, Han Oscar, Horthy Béla, Iványi Grünwald Béla, Margó Ede, Márton Ferenc, Nagy István, Popp Aurel/Papp Aurél, Remsey Jenő, Schréder Etta/Kárpátiné Schréder Etel, Siklódy Lőrinc, Stróbl Alajos, Varga Nándor Lajos, Vaszary János, Vértes Marcell/Marcel Vertès, Vidovszky Béla. Négyen közülük – a csíkmindszenti Nagy István, a csíkszentgyörgyi Márton Ferenc, a gyergyóditrói Siklódy Lőrinc, a sepsiszentgyörgyi Varga Nándor Lajos és az időszakosan hozzájuk társuló csíkzsögödi Nagy Imre földink. És amint a kiállítás alcíme is sugallja, rólunk szól; nem véletlen tehát, hogy szám szerint a kiállítást a székelyföldi művészek alkotásai uralják. Máris feltehető a kérdés: művészeink vajon milyen lelkülettel vettek részt a Nagy Háborúban?
Köztudomású, hogy a székelység kétszer adta vérét ugyanazon Habsburg-uralkodó miatt: először az 1849-es szabadságharcban I. Ferenc József ellen. Másodszor 1914–16-ban I. Ferenc József mellett; nemcsak hivatalos kötelességből – mert besorozták őket –, hanem azért is, mert a Nagy Háború kitörésének idejére megszépült a székelyek császárképe, s katonadalaikban is – már pertu – énekeltek az uralkodóról: „Ferenc Jóska kiállott a kapuba, nagyot pökött a markába…”. Amúgy a „véradás” a császár halálakor nem szűnt meg: a háború befejeztéig tartott. „Addig fújtuk a »Ne félj, ne félj, kutya Szerbiá«-t – emlékszik vissza Nagy Imre az időszakra –, hogy egyszer csak eljött a háború. Úgy nézett ki, mintha megbolydult és megbolondult volna az egész világ. Megindultak a nagy behívások, vonat vonatot ért. A katonavonatok virágba öltözve.” A székelyföldi fiúk mindegyikét a Brassói 24-es honvéd gyalogezredbe, bakanyelven a „24-es regementbe” sorozták (lásd Nagy Imre egyenruhában). És ott nemcsak Ferenc Jóskáról énekeltek, hanem katonakesergőt is fújtak: „Szépen szól a, szépen szól a 24-es banda, székely bakák, 24-es bakák masíroznak rajta, masíroznak idegen országba, Olaszország gyászos határára.” (lásd Márton Ferenc: A 24-esek katonazenekara, 1917.)
Ebbe az egységbe hívták be Márton Ferencet, Nagy Imrét, Nagy Istvánt, Siklódy Lőrincet és Varga Nándor Lajost, s természetesen sok más fiatalembert is, de minket most csak az említett művészek érdekelnek.
Nagy Imrét Csanády Frigyes altábornagy megmentette a frontvonal gyilkos közegéből; fogolyszállítmány-kísérőként elvezényelte. Az eperjesi katonakórház orvosa pedig szanatóriumba küldte Tátralomnicra, ahol Szőnyi Istvánnal volt alkalma találkozni, és ahonnan aztán – úgy, egyenruhásan – mehetett is a főiskolára… hivatalosan nem lett haditudósító. A 24-esektől Márton Ferenc és Varga Nándor Lajos, illetve rövid marosvásárhelyi átvezénylését követően, bár nem hivatalosan, Nagy István is a Sajtóhadiszálláshoz került. „Bár beosztásánál fogva Nagy István nem élvezhette a hadifestők kiváltságait – írja Murádin Jenő a katalógusban –, felettesei igen nagyra becsülték. Strohoffer Jenő százados, zászlóaljparancsnok, akit a festő nagyméretű portréban örökített meg, külön szobát biztosított számára, ahol zavartalanul dolgozhatott. Tiltásai ellenére a művész mégis többször kiment a frontvonalba, hogy a lövészárokban »élesben« készítsen rajzokat.”
A 24-esek parancsnoka, Ágoston ezredes „1917 táján saját hatáskör-ében külön csoportot létesített a Sajtóhadiszálláshoz tartózó és e státusszal nem rendelkező művészekből, és konkrét feladatokkal bízta meg őket.
A csoport parancsnokának a grafikus és festő Varga Nándor Lajost jelölték ki, tagjai Fekete zászlós (?) és két tizedes, Márton Ferenc és Nagy István voltak. Az együttműködésnek folytatása is lett. Amikor 1917-ben az ezred Mezőtúron pihent, a csoport az alföldi kisvárosban közös kiállítást szervezett, amelyen az említetteken kívül a szintén mozgósított és hadnagyi rangban szolgáló festő, Nagy Imre is részt vett.”
A Sajtóhadiszállás volt a besorozott és az önként jelentkező művészek és fényképészek gyűjtő-eligazító központja, innen vezényelték őket a front valamely részére. „A lakókörzetük szerint bevonultatott katonák – köztük a művészek – a legkülönbözőbb helyszínekre kerülhettek.” Hermann Lipót nagyszentmiklósi származású festőművészt például egy világváros után, a még ma is világvégnek tekintett Kóstelektől nem messzire eső Sóstelekre, amelyet így jellemzett: „Csendes falu, szép vidék, kellemes változatosság Prága után.”
A katonavonatokat virágba öltöztető lelkesedés lecsengését követően a haditudósítók igencsak személyes jellemüknek, egyéniségüknek megfelelően élték meg a háború eseményeit: állóháborút, győztes, vesztes csatákat, annak borzalmait és apró szépségeit is. A kiállítás székelyföldi művészeinek anyaga alapján úgy tűnik: Az izgága, a mindenhol jelenlevő, a harcot férfiasságnak felfogó jellemmel rendelkező Márton Ferenc, a háború nyomorúsága mellett (Szerb foglyok, 1915., Fedezékben, 1916., Lövedékrobbantás, 1916., Vonuló bakák, 1917., Sacile [Horvátország], 1918.), a tisztesek és tisztek körében minden kellemetlenség és nyomorúság ellenére megőrzött, a katonai elegancia apró jeleire (Dr. Magyar törzsorvos, 1916., Dr. Sipos Gyula, 1917., Pércsi József őrmester, 1917.), és ez utóbbi vakszolt bajszára is figyelt.
Vele ellentétben Nagy István – zárkózott természetű lévén –, néhány kivétellel (Katonafej [pipázó], 1915., Biró Alajos, Sebesült katona, 1916.) inkább a sötét tónusokkal kifejezhető, a katonavilág komorságát közvetítő alkotást részesítette előnyben (Katona [félre sapkás], 1916., Önarckép, Pipázó katona, 1917., Katonák asztalnál, 1918 körül, Katonafej [plakát és borító], 1918.) Nagy Imre, aki a zavaros állapotokat nehezen viselő jellemmel rendelkezett, tartotta ugyan székelyföldi katona-művésztársaival a kapcsolatot, valódi háborús eseményről nem készített rajztudósítást. Ő tudósítóként a háború befejezése után – 1918-ban –, a már megváltozott politikai közegben jelentkezett a Vasárnapi Újság hasábjain. Akkor még rajzstílusa kizárólag a Márton Ferenc hatását viselte magán. Két katona témájú műve – egy vázlat és egy kompozíció – maradt ránk (Katonafestő, é. n., és Rakodók, 1918.) A Katonafestő mintha a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában található Incze Lajos fényképének társa lenne, pontosabban, mintha Márton Ferencet ábrázolná alkotás közben (Márton Ferenc fest, 1916 körül).
Siklódy Lőrinc és Varga Nándor Lajos karakteréről nincsenek ismereteim. Kiállított műveik és a Varga Nándor Lajos katalógusbeli naplójegyzetei alapján azonban feltételezem, hogy minimális érzelem ráfordítással vették tudomásul háborús helyzetüket. Műveik illusztratív jellegűek: (Siklódy Lőrinc: Honvédőrszem, 1916 körül., Varga Nándor Lajos: orosz katona- és fogolyportrék).
A kiállításon két Csíkszereda-ábrázolás is látható. Mindkettőt Vaszary János, egyik jelenlegi testvérvárosunk, Kaposvár szülötte készítette Csíkszereda, 1916. címmel. Egyik a Vármegyeház környékét ábrázolja, a másik a várost, a jelenlegi lőtér irányából nézve. A harmadik városrész-ábrázolás a katalógusban látható; Halász-Hradil Elemér: Csíkszereda, 1916. A leégett Kossuth Lajos utcában katonák masíroznak.
A kiállítást komolyan dokumentált, pontos, összefüggés-alapos és nagyon olvasmányos szövegű, gazdagon illusztrált katalógus kíséri. Tisztelettel ajánlom a kiállítás múltával is az érdeklődők figyelmébe! Hargita Népe (Csíkszereda)2017. július 28.
„2018 kapcsán mi érdekes helyzetben vagyunk”
Szerdán az RMDSZ országos ügyvezető elnöki minőségében hivatalos látogatást tett Váradon Porcsalmi Bálint. Szerkesztőségünkbe is ellátogatott, exkluzív interjújában a közelmúlt és az elkövetkező időszak történéseivel kapcsolatban fejtette ki a véleményét.
– Amióta az év elején megválasztották az RMDSZ országos ügyvezető elnökévé, ez-e az első hivatalos látogatása ebbéli minőségében Bihar megyében? Mi a célja?
– Ügyvezető elnöki minőségemben ez a mostani az első hivatalos látogatásom. Tájékoztató és tájékozódó jellegű látogatás ez, amúgy elég sok területi, illetve megyei szervezethez ellátogatok. A vizit több részből áll. Egyrészt a megyei szervezet vezetőjével találkozom. Tájékozódom arról, hogy éppen milyen projektek vagy politikai kérdések vannak napirenden, miben tudok mint ügyvezető elnök segíteni. Ugyanakkor van ennek egy szervezetépítési komponense is. A munkatársainkkal, a kollégákkal találkozom, próbálok első kézből értesülni arról, hogy milyen napi kihívásokkal küszködnek, illetve miben tudunk nekik segíteni abban, ami a szervezetfejlesztést és -építést illeti.
– A közelmúlt eseményeire visszagondolva, számomra legalábbis feltűnő volt az, hogy mintha az elmúlt évekhez képest az RMDSZ vezető politikusai hangsúlyozottabban lettek volna jelen Tusványoson. Vagy tévednék?
– Nem téved, alapvetően az eddiginél jóval hangsúlyozottabb volt az RMDSZ jelenléte. Tizenöt vagy tizenhat vezető RMDSZ-es politikus volt jelen Tusnádon. Ennek alapvetően két oka van. Az egyik – és szerintem ezen nincs mit titkolni –, hogy rendeződött az RMDSZ és a Fidesz viszonya, van egy partneri kapcsolat a magyar kormánnyal. A másik pedig, ami azt hiszem, hogy talán ennél is fontosabb, hogy van jó néhány olyan téma – gazdaság, oktatás, nemzetpolitikai kérdések, mint például a Minority SafePack –, amelyeknek kapcsán az RMDSZ álláspontja megkerülhetetlen és fontos. Ezért is voltunk ott, és mondtuk el a saját véleményünket.
– Ön Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppért ügyvezető elnökével vitázott, vagy folytatott párbeszédet, ha úgy jobban tetszik…
– Ami a Toró T. Tiborral lefolytatott vitát, párbeszédet, vagy beszélgetést illeti, én mindig azt mondtam, hogy nyitott vagyok bárkivel egy asztalhoz ülni hogyha vannak közös témák, vagy éppenséggel vitás pontok. Ez vezérelt akkor is, amikor elfogadtam a szervezőknek a meghívását erre a kerekasztalra. Így utólag értékelve, azt hiszem, hogy ez egy jó beszélgetés volt, jó néhány kérdés előjött, amelyekben nem értünk egyet, és volt néhány olyan kérdés is, melyekben egyetértünk. Én azt mondtam, hogy az egyeztetésen és párbeszéden túl arra kellene többet koncentrálnunk, hogy legyen folyamatos munkával való együttműködés. Akkor ott megkértem Toró T. Tibort, hogy az EMNP szálljon be például abba az aláírásgyűjtésbe, amit mi a múlt héten kezdtünk el.
– És lett ennek valami eredménye?
– Sajnos eddig még nem láttunk egyetlenegy olyan konkrét jelét se annak, hogy esetleg meghirdették volna ők is, de remélem, hogy ez meg fog történni. Jó dolognak értékelem tehát ezt a vitát, de hogy aztán ennek mi lesz a folytatása, vagy eredménye, majd kiderül.
– Milyen parlamenti őszre számít?
– Van ugye a parlamenti együttműködés, ami jelen pillanatban működik a PSD-ALDE kormánykoalícióval. Nyáron lesz egy közös frakcióülésünk, egy munkamegbeszélés, ahol értékeljünk, hogy azokból a kitűzött célokból, melyeket tavasszal, az év elején meghatároztunk, mit sikerült eddig megvalósítani, illetve ezekből mi az, amit meg lehet majd valósítani ősszel. Van jó néhány olyan kérdés, olyan projekt, amiről mi nem mondtunk le. Ezek most előtérbe kerültek a kormányválság alatt kialakult cirkusszal.
– Például?
– Például a 215-ös törvénynek a módosítása, ami az anyanyelvhasználatot illeti. De beszélhetünk a kisebbségi törvényről is, illetve van egy nagyon fontos hozadéka annak is, ami történt. Ez kimondottan a parlamenti ülésszak vége előtt volt, az oktatási törvénynek a módosítása, ami számunkra nagyon fontos új elemeket tartalmaz, és e héten kedden Klaus Iohannis államfő kihirdette ezt a törvényt. Tehát ma már törvény rendelkezik a differenciált képességfelmérő és érettségi vizsgákról. Az említett augusztusi megbeszélésen jelöljük ki az őszi prioritásokat, de még egyszer hangsúlyozom, a nagy projektjeinkről nem mondtunk le.
Centenárium
– Egyre inkább közelítünk 2018-hoz, a román egyesülés 100. évfordulójához. Az RMDSZ hogyan viszonyul ehhez a centenáriumhoz?
– 2018 kapcsán mi egy érdekes helyzetben vagyunk. Többször azt mondtuk, ez veszélyes lehet az egész magyar közösségre nézve abból a szempontból, hogy mivel Romániában nem látható az, hogy egy nagy, országos projekt töltené ki a centenárium megünneplésére vonatkozó kommunikációt, nagy valószínűséggel egy hazafias, de ami ennél félőbb, hogy egy nacionalista, magyarellenes retorika tölti majd be ezt az űrt. Mi viszont ezt az egészet egy lehetőségnek tekintjük. Alapvetően két dolgot tervezünk, és ez nem csak a parlamentre vonatkozik, hanem úgy általában véve. Az egyik az, hogy valamilyen formában megmutassuk azokat az értékeket, melyekkel az erdélyi magyarság az elmúlt száz évben hozzájárult Románia fejlődéséhez, a másik pedig az, hogy egyre többet beszélünk ma már arról, és tervezzünk is azt, hogy miként tudjuk a román közösséget megszólítani, hogyan tudjuk neki elmagyarázni azt, hogy kik vagyunk, és mit akarunk.
– És hogyan tudjuk?
– Lehet, hogy ennek az első lépése nem az kellene legyen, hogy az autonómiát kezdjük el magyarázni, hanem visszamegyünk egy kicsit a kályháig, és inkább alapdolgokat magyarázunk el a románoknak a magyarokról, hiszen lehet, hogy például sokan azt se tudják, hogy vannak magyar iskolák, vagy egyáltalán, mit is jelent magyarnak lenni Romániában. Tehát nem biztos, hogy nekünk azzal kellene most elkezdenünk elmagyarázni a saját dolgainkat, hogy a jogok kodifikációjával indítunk, hanem inkább visszatérve az alapokhoz, egy más típusú kampánnyal, egy más típusú kommunikációval kéne megszólítsuk a román közösséget.
– Önmagában, csupán az emlékezés, gondot jelentene?
– Tényleg nem a megemlékezéssel van a gond, hanem azzal, hogy nincs egy olyan konkrét témájuk, amire a megemlékezésüket építenék. Tegyük fel, nincs egy olyan sikersztori, amiről száz év elteltével meg tudnak emlékezni, marad tehát egy nagyon érzelmi kommunikáció. Éppen ezért ez az érzelmi kommunikáció óhatatlan, és már most látjuk ennek a jeleit, ami egy nagyon erős nacionalista, nemzetféltő, magyarellenes retorikát ölthet. Reméljük, hogy valamelyest meg tudjuk fékezni ezeket a kirohanásokat. Illúzióink azért nincsenek, tudatában vagyunk annak, hogy elég erősek lesznek. Mi fogjuk tenni a dolgunkat, és ehhez megpróbálunk román partnereket is keresni, mert azt hiszem, hogy vannak ilyenek. Nem sokan, de vannak olyan emberek, akik ezt a román–magyar kérdést egy más szemüvegen keresztül látják, normálisan érzékelik. Ugyanakkor Klaus Iohannist is arra kértük a székelyföldi látogatása kapcsán, hogy 2018 távlatában, mentén is próbálja ezeket a nagyon magyarellenes kirohanásokat valamiféleképpen tompítani, éljen a moderátori jogosítványaival. Neki ezt is elmondtuk ott. Másfelől ahhoz, hogy ezt a kérdés megfelelően tudjuk kezelni, illetve 2018-ban tovább tudjunk lépni, egy olyan stratégiai partnerséget kell kidolgoznunk és elfogadnunk a román állam és a magyar kisebbség között, melynek az alapja valahol az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban rejlik.
Aláírásgyűjtés
– Mindeközben úgy tűnik, hogy tágabb kitekintésben, az európai politikai helyzet nem éppen kedvezően alakul abból a szempontból, hogy ettől javulna a közérzetünk, vagy jobban éreznénk magunkat kisebbségi magyarként Romániában…
– Hát igen, én is azt hiszem, hogy az ismert problémák nem segítenek. 2018-ban azonban a mi itteni életünket elsősorban a centenárium fogja meghatározni. Még egyszer mondom: mi megpróbáljuk egy közérzet javító, pozitív kommunikációval temperálni a felénk irányuló negatív kommunikációt. Ami pedig az Európai Uniót illeti, van egy érdekes kezdeményezés, amit 2013-ban indítottunk el, de igazából idén áprilisban ért révbe. Ez a már általam említett uniós kisebbségvédelmi kezdeményezésünk, a Minority SafePack, ami szintén 2018-ban fog kicsúcsosodni. Az a véleményünk ugyanis, hogy az Európai Uniónak az őshonos nemzeti kisebbségek kérdéseit is rendeznie kell. Jelen pillanatban gyűjtjük az aláírásokat, ezúton is szeretném kihasználni az alkalmat, hogy a jogaink.eu honlapra hívjam fel a figyelmét a nagyváradi, illetve bihari magyar közösségnek, hiszen online már alá lehet írni. Az aláírásgyűjtést nagy valószínűséggel idén befejezzük. Egymillió aláírást kell összegyűjteni Európa-szerte. Jövő áprilisban lezárul ez az európai aláírásgyűjtés, és minden bizonnyal majd a nyár után, kora ősszel kezdődhet meg uniós szinten a politikai munka, a jogalkotás, ami a kisebbségek védelmét illeti.
– Az RMDSZ ugye 250 ezer aláírás megszerzését tűzte ki célul?
– Igen, 250 ezer aláírást akarunk összegyűjteni Erdélyben, aminek egy részét, mint ahogyan említettem, online úton. Azt tudni kell, hogy ez első internetes hivatalos aláírásgyűjtés, amit Romániában csinálnak. Más ilyen jellegű, vagy ekkora méretű kezdeményezés még nem volt. Ez egy új forma. Mindenkit arra bátorítok, hogy aki teheti, az online írja alá, mert egyszerűbb a kérdőív, mint a papír alapú. A papír alapú aláírásgyűjtésnek különben is csak majd szeptemberben fogunk neki, és egy kicsit bonyolultabb lesz, mint a szokásos aláírásgyűjtés.
– Jövőre egy számunkra másik fontos eseményre is sor kerül: a magyarországi országgyűlési választásokra.
– Látnunk kell a 2014-es választások, majd a referendum kapcsán, hogy körülbelül a kettős állampolgároknak a fele akar, vagy vesz részt a választásokon. Van egy nagyon fontos kérdés viszont, és én erről szoktam nagyon sokat beszélni, vagyis hogy létezik egy, nem nevezném akadályozó tényezőnek, hanem inkább adminisztratív kapunak, a választás és a választó állampolgár között. Ez a regisztráció. Mi, romániai magyarok ahhoz vagyunk szokva, hogy vasárnap szépen felöltözünk, vesszük a személyi igazolványunkat, a szavazókörben megkapjuk a pecsétet, és öt perc alatt szavazunk. Magyarország esetében azonban ez nem egy öt perces valami, hanem egy hosszabb, és eléggé összetett folyamat, procedúra. Egy bonyolult információkkal teli űrlapot kell kitölteni. A mi szerepünk, és a mi vállalásunk ebben, hogy segítünk azoknak, akik élni akarnak a szavazati jogukkal, tájékoztatjuk őket, segítünk nekik abban, hogyan kell regisztrálni. Szerintem ez a legfontosabb kérdés most, illetve valószínű, hogy januárban és februárban arról is kell beszélnünk majd, hogy hogyan szavazzanak helyesen. Lehet, hogy nem árulok el újdonságot, de 18–20 százaléka a határon túlról leadott szavazatoknak érvénytelen. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek rosszul szavaznak, csak rosszul töltik ki a kísérőpapírokat, a kísérődokumentumokat vagy azt az űrlapot, és éppen emiatt a rendszer ezt sokszor automatikusan visszadobja. Mi azonban bízunk abban, hogy a saját rendszereinken, a saját csatornáinkon és a saját szervezeti erőforrásainkon keresztül el tudunk jutni nagyon sok olyan kettős állampolgárhoz, aki szavazni akar.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro2017. július 28.
A várban járt a Csárdáskirálynő
Csütörtökön este a Csárdáskirálynő előadásával folytatódott a VI. Nyári Színházi Fesztivál a nagyváradi várban. Az operett népszerűségét jelzi: még a csilláron is lógtak volna, ha lenne ilyen ott.
Nagyvárad az operett fellegvára volt és maradt- azt hiszem, ez nyugodtan kijelenthető a csütörtök esti előadás után, hiszen zsúfolásig megtelt a várban található nyári színház nem csupán Bihar megyéből, hanem a határ túl oldaláról is érkezett magyarokkal, a jól ismert dalok- A lyányok, a lyányok…, Az asszony összetör!, Hajmási Péter, Hajmási Pál, Jaj cica, eszem azt…, Húzzad csak kivilágos virradatig- pedig olyan sikert arattak, mintha nem hallotta volna ezeket legalább több tucatszor az elmúlt években az operett előadásokkal, vagy legalábbis operett slágereket éneklők fellépésével elkényeztetett váradi közönség. Úgy tűnik azonban, hogy ez esetben nem állja meg helyét az mondás, miszerint a jóból is megárt a sok, és lehet a végtelenségig énekelni ezeket a szerzeményeket, mert sokak számára akkor sem unalmasak.
A hangulathoz, az előre borítékolható fergeteges tapshoz az is nagy mértékben hozzájárult természetesen, hogy olyan népszerű művészek parádéztak a színpadon, mint a Boni grófot szenzációsan alakító Bozsó József, az Edwin szerepében tündöklő Domoszlai Sándor, vagy a kabaré műfajából is ismert nagy kedvenc, Heller Tamás, alias Miska pincér. Talán fölösleges összefoglalnunk a Csárdáskirálynő sztoriját, hiszen annyira közismert, és nem is a történeten, hanem inkább a dalokon van a hangsúly, de az újszülöttek és a messziről jöttek kedvéért, íme a lényeg, dióhéjban, egy mondatban: ezen operett is mi másról, mint a szerelemről szól, ezúttal egy bécsi elkényeztetett arisztokrata és egy tehetséges pesti énekesnő izgalmas, poétikus, szenvedélyes egymásra találásáról.
Éljen a szerelem!
A rendezvényre a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a Partium Alapítvány égisze alatt zajló VI. Nyári Színházi Fesztivál keretében került sor, melynek médiatámogatója a Bihari Napló. Ennek megfelelően az elején a mandalás Dobos László igazgató, Nyíri Tamás, az NMD leköszönő elnöke és Cseke Attila szenátor, megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az érdeklődőket. A honatya arra hívta fel a figyelmet: a Csárdáskirálynő Kálmán Imre legnépszerűbb operettdarabja. Az Éljen a szerelem! címmel született meg, a szerzője valamikor 1914 tavaszán kapta azt a felkérést, hogy egy megírt szövegre zenét szerezzen. Nagyon megtetszett neki a szerelmi történt, neki is fogott, csak közben kitört az első világháború, és akkor abba is hagyta. További unszolásra végül mégis befejezte, és 1915 végén bemutatták Bécsben, majd egy évre Budapesten is, hogy aztán elinduljon világhódító körútjára.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro2017. július 28.
Hiánypótló vándorszínház a bánsági szórványban
Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei szórványtelepülésekre viszi el előadását augusztusban a Bánsági Vándorszínház, amelynek vezetője, Aszalos Géza színművész beszélt a kezdeményezésről a Krónikának.
Tizennégy bánsági szórványtelepülésen mutat be ingyenes színházi előadást augusztus második felében a Bánsági Vándorszínház. A negyedszerre szervezett fellépéssorozat újdonságának számít, hogy idén a csapat már nemcsak Temes, illetve Arad megyei településeket látogat meg, de szélesítve a kört Krassó-Szörény megyébe, Resicabányára is ellátogatnak.
A kilencfős csapat bázisául július 31. és augusztus 19. között a Temes megyei Végvár település szolgál, ahonnan a bemutatót követően augusztus 20-án indul a 14 napos turné.
Aszalos Géza, a kezdeményezés ötletgazdája a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Krónikának elmondta, a vándortársulat ötlete onnan származik, hogy pár éve részt vett a Vajdasági Tanyaszínház turnéján.
„Már akkor, négy éve felötlött bennem, hogy a vándortársulat a Bánságban is működhetne. Ezelőtt négy évvel Molnár Zsolt akkori parlamenti képviselővel együtt indítottuk a Bánsági Közösségért Egyesület égisze alatt, amelynek célkitűzése, hogy hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményeket biztosítson a környékbeli magyaroknak.
Két éve a vándorszínház tagjai által alapított Tarisznyás Egyesület szervezi a fellépéseket, a színdarabokat így azok láthatják, akik különben nem jutnak el színházi előadásokra” – fejtette ki Aszalos Géza,
Hozzátette, a csapat tagjai főiskolai hallgatók és színészek, akik a turné idejére kiköltöznek egy tanyára vagy faluba, 3-4 hét alatt együttműködnek, értékhordozó produkciót hoznak össze és mutatnak be. A vándorszínház egyik fő támogatója a temesvári színház, amely a jelmezeket, hang- és fénytechnikát is biztosítja.
„A csapatban vannak olyan tagok, akik a kezdetektől részt vesznek a vándortársulat munkájában és persze újak is érkeznek. A közönség részéről pedig pozitív reakciók érkeznek, évről évre eljönnek megnézni az előadást – ez jelenti a visszajelzést számunkra, hogy jó, amit csinálunk.
Ugyanakkor a részt vevő főiskolások – idén a kolozsvári és vásárhelyi főiskolán tanuló hallgatók csatlakoztak hozzánk – számára is egyedi élményt jelent a vándorszínház, hiszen a kőszínházakban nem tapasztalhatják meg ezt a fajta színházcsinálást: itt a csapattagok önellátóak, a díszletet ők maguk készítik. Ilyenkor reggel utazunk, a helyszínen felépítjük a díszletet, előadás után lebontjuk, aztán utazunk tovább, ez pedig természetesen gazdagítja a csapattagok színházcsinálási tapasztalatait” – mondta Aszalos Géza. Hozzátette, tavaly Rejtő Jenő-bohózattal léptek a szórványtelepülések közönsége elé, ami jó választásnak bizonyult, így idén is egy zenés vígjátékot állít színpadra, ezúttal Nóti Károly szövegei nyomán, Majd a jegenye címmel.
A csapat összetétele az előző évhez képest részben módosult, Aszalos Géza rendező, Orbán Enikő dramaturg és Albert Alpár díszlet-, jelmeztervező mellett Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze, Hodu Péter szegedi színművész, Scurtu Dávid, Zétényi Lina, Sosovicza Anna és Benczi Tekla színész szakos hallgató is részt vesz az előadás színpadra állításában. A tavaly óta a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működő színházi projektet idén a Temes Megyei Tanács támogatja.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)2017. július 28.
A székelyek mint magyarországi nemzeti kisebbség: kalandorság
Képzeljünk el egy olyan népszámlálási eredményt, amely szerint a magyarok száma Romániában 650 ezer. Nem ötven év múlva, hanem akár a következő cenzus nyomán, és nem természetes fogyás vagy kivándorlás nyomán. Hanem azért, mert a statisztikákban ugyancsak mintegy 600 000 főnyi székely is megjelenik.
A következmények meglehetősen súlyosak lennének, hiszen a magyar közösség hiába bizonygatná a valós tényeket hangoztatva, hogy a székelyek is magyarok, a statisztikai tények mégiscsak azt mutatnák, hogy két külön etnikumról van szó. Ami azt vonná maga után, hogy egyrészt elveszne a nyelvi és kulturális jogok jelentős része, másrészt lényegesen csökkennének a magyar közösség amúgy sem bivalyerős bel- és külföldi érdekérvényesítési képességei, és természetesen a román illetékesek mindent megtennének, hogy a székelyeket ne számítsák hozzá a világban élő összmagyarság létszámához.
Ez persze egyelőre negatív utópia, ugyanakkor könnyen megtörténhet, hogy egy magyarországi népszavazás nyomán előbb-utóbb akár ide is eljuthatunk. A Nemzeti Választási Bizottság ugyanis hitelesített egy olyan népszavazási kezdeményezést, amely arról szól, hogy a székelyeket ismerjék el honos magyarországi népcsoportnak. „Alulírottak kijelentjük, hogy a székely nemzetiséghez tartozónak valljuk magunkat!” – áll a kezdeményezésben, amelynek hivatalossá válásához elegendő ezer választópolgár támogató aláírása. Ezt követően ugyanakkor szükséges a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása is, majd az Országgyűlésé a végső döntés.
Az ügy eléggé furcsa, mi ugyanis eddig úgy tudtuk, hogy a székelyek sajátos kulturális hagyományaik és nyelvjárásuk mellett ugyanúgy a magyar nemzet részét képezik, mint a palócok vagy a matyók. Hiszen – amellett, hogy regionális és csoportidentitásuk vitathatatlan – magyarul beszélnek, és a székely identitáson túlmenően magyar identitással rendelkeznek, a magyar nemzet részének tekintik magukat. A mostani népszavazási kezdeményezés ezt az összetartozást torpedózná meg azáltal, hogy magyarországi „nemzetiséggé” degradálná a székelyeket.
Hogy ez kinek lenne jó, kérdéses, valahogy ugyanis nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy, a Székelyföldről Magyarországra költözött vagy székely származású magyar állampolgár számára kecsegtető jövőképet jelentene kisebbségivé válni úgy, hogy anyanyelve és kultúrája is magyar – bár persze mindenkit megillet a jog, hogy olyan nemzetiségűnek tekintsék, amilyennek vallja magát. Csakhogy jelenleg Magyarországon a székely nem számít nemzetiségnek.
Annál inkább Romániában. Ahol előfordult, hogy a népszámlálási íveken a választható nemzetiségek között a székely is szerepelt, hiába magyar anyanyelvűek és identitásúak a székelyek. A román hatóságok célja egyértelmű volt: ezáltal próbálták csapdába csalni azokat, akikben annyira túlbuzog a székely regionális öntudat, hogy – miközben bizonyára nem is mérik föl, mekkora baklövést követnek el – büszkén vallják magukat székelynek. Ezáltal pedig hivatalosan csökkentik a magyarok statisztikai létszámát.
Gondoljunk bele, mi történne Romániában, ha Magyarországon hivatalosan elismernék, hogy a székely a magyartól eltérő, önálló nemzetiség. Bár nem vagyunk jósok, el bírjuk képzelni, csak idő kérdése lenne, hogy a román illetékesek fölvessék: ha Budapest sem tartja magyarnak a székelyeket, akkor Bukarest miért tenné?
Amúgy is léteznek olyan hagymázas román történelmi képzelgések, amelyek szerint a székelyek ősei eredetileg románok voltak, csupán a „megszálló” magyarok magyarosították el őket erőszakkal. Úgyhogy ez jó alkalom lenne a székelyek „visszarománosítását” célzó mozgalom beindítására.
Ami akár azzal az abszurd helyzettel is együtt járhatna, hogy éppen a román hatóságok bátorítják a székely identitás és nemzetiség vállalását a népszámlálásokon is, éppen azért, hogy minél inkább csökkentsék a magyarok létszámát, és leválaszthassák a székely nemzetrészt a magyarokról. Miközben korlátoznák a magyar nyelvű oktatást a Székelyföldön – hiszen miért tanuljanak magyarul a székelyek, ha nem magyarok? Úgyhogy a budapesti népszavazási kezdeményezést veszélyes kalandorságnak tartjuk. Már csak azért is, mert feltételezhető kezdeményezője – akkor még más néven – hajtott már végre olyan akciót, amely öncélúságán túlmenően semmi egyébre nem volt jó, mint hogy a magyarok ellen hergelje a románokat.
Reményeink szerint azonban nem jut olyan szakaszba a történet, amely miatt aggódnunk kéne. Azt ugyanis nehezen tudjuk elképzelni, hogy az akadémia arra a következtetésre jut: jogos a felvetés, egy nemzetiséget ugyanis a hatályos törvény értelmében a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztet meg. Márpedig a székelyeknek saját nyelve – legalábbis eddigi tudomásunk szerint – nincs. Az üdvös tehát az lenne, ha a kezdeményezést még idejekorán elkaszálnák. Az ugyanis óriási kárt okozna a magyar nemzetnek és a magyar nemzet részét képező székelyeknek.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)2017. július 28.
Nem kérnek a megosztottságból: elítélik a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítását
Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon.
Jobbára csodálkozást és döbbenetet váltott ki Erdélyben a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden hozott döntése, melynek alapján a testület hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést. Az NVB honlapja szerint a kezdeményezést bizonyos Váradi Barna nyújtotta be.
Megosztást szolgáló kezdeményezés
Az RMDSZ minden egyes népszámlálás alkalmával arra kérte a magyarokat, így a székelyföldieket is: vállalják magyarságukat „székely öntudatuk” mellett, hiszen a magyar közösség valós létszámától függ több olyan alapvető jog is, amely például az anyanyelv-használathoz kapcsolódik – válaszolta a szövetség sajtószolgálata lapunk kérdésére.
Bár az identitás szabad kinyilvánításának oldalán áll, a szövetség mégis arra figyelmeztet: a hasonló kezdeményezések következményei beláthatatlanok lehetnek.
Ebben annak veszélye is rejlik, hogy a román szélsőségesek – az „oszd meg és uralkodj elve” alapján – ismét bizonyítgatni kezdik: a székelyek külön kisebbséget alkotnak, a magyar közösség számaránya így Romániában nem is tehető 1,3 millióra. „Székely vagyok, de a magyar nemzeten belül nem vagyok kisebbség. A kezdeményezést nem támogatom” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kelemen Hunor szövetségi elnök a téma kapcsán.
Nem tartja hasznos kezdeményezésnek a magyarországi próbálkozást Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke sem. „Minden identitás a pozitív ismérvek mellett negatív tényezőkkel is jár, ilyen ez is. Mihelyt létezik Székelyföld, létezhet székely identitás is, csakhogy ez a népcsoport annyira integrálódott a magyar közösségbe, hogy meggondolatlan és felesleges ilyen kezdeményezésekbe fogni” – vélekedett Toró. A néppárti vezető emlékeztetett azokra a román megosztási kísérletekre, melyek ’89 után megerősödtek. Ilyen volt például a forradalom utáni első két népszámlálás metodológiája, mely külön entitásként tüntette fel a magyart és a székelyt.
Pozsony Ferenc néprajzkutató lapunktól értesült a hírről, amelynek hallatán nevetéssel reagált a kezdeményezésre. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja kifejtette: ő is csak azt mondhatja, amit Egyed Ákos már rég megfogalmazott. A neves történész elmélete szerint a székelység már 1848–49-ben betagolódott a modern, polgári magyar nemzeti közösségbe. Utoljára Nicolae Ceauşescu próbálkozott a székelység kiragadásával a magyarság sorából, igyekezete azonban nem járt sikerrel” – mondta Pozsony Ferenc.
Már csak a jászok és a kunok hiányoznak
"Ilyen alapon a jászok és a kunok is alkothatnak külön népcsoportot” – reagált Váradi Barna kezdeményezésére Biró Zsolt. Bár meglepte a kezdeményezés, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, a Székelyföldön is akadnak székelyebbek a székelyeknél. Ez a legutóbbi népszámláláson is kiderült, amikor egyesek mindenáron székelyként szerették volna bejegyeztetni magukat. Biró nem zárja ki azt sem, hogy egyes áttelepültek így próbálnának hasznot húzni a legközelebbi kisebbségi önkormányzati választásokon.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke természetellenesnek és abszurdnak tartja a felvetést. Ugyanakkor nem zárja ki a kívülről irányított provokáció lehetőségét sem. „A törvény szerint az a népcsoport számít hivatalosan elismert kisebbségnek Magyarország területén, amely a magyar nyelvtől és kultúrától eltérő nyelvet beszél és kultúrát képvisel, ugyanakkor legalább száz éve az ország jelenlegi határain belül él. Tudomásom szerint sem a bukovinai székelyek, sem a Ceauşescu-rendszerben áttelepültek vagy a zöld határon átszököttek nem élnek száz éve Magyarországon. Hogy a nyelvükről meg a kultúrájukról ne is beszéljünk!” – fejtette ki lapunknak az SZNT elnöke.
Izsák Balázs továbbá leszögezte: bárhol is élnének, a székelyek magyar identitásúak. „Aki székely Csíkban, székely Pesten is!”
Lényegesen különbözik a fentiek véleményétől Ráduly Róbert, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterének álláspontja. Szerinte a Székelyföldön nagyon sok sors- és nemzettársában komoly igény mutatkozik arra, hogy magyar anyanyelvű székelynek vallja magát. Érvelése szerint az, aki Csíkban székelynek mondja magát, Magyarországon sem vallhatja másnak magát. Ha egyszer felkerülök a mennybe, és találkozok tősgyökeres székely nagyszüleimmel, hogyan magyarázzam meg nekik, hogy én elmagyarosodtam, már nem vagyok székely?” – kérdezett vissza Ráduly.
Az Országgyűlésé a végső szó
Amint arról a Krónika is beszámolt, a nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.
Jelenleg tizenhárom, az állam által elismert nemzetiség van Magyarországon: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. A törvény szerint amennyiben további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, legalább ezer, magát ehhez a nemzetiséghez tartozónak valló, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán szavazati joggal rendelkező magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását.
Ennek első lépéseként a kezdeményezők benyújtják a honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést az NVB-hez, amely azt formai szempon¬tok alapján elbírálja. Az NVB keddi ülésén a kezdeményezést hitelesítette, a határozat jogerőre emelkedése után a kezdeményezőknek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. Ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, és amennyiben megvan a szükséges számú aláírás, az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.
A választási bizottsághoz forduló Váradi Barnáról egyesek tudni vélik, hogy azonos azzal a Csibi Barnával, aki 2011 márciusában Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut jelképező szalmabábut.
A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapítója „hőstettét” pedig a világhálón is közzétette. A férfi ellen két bűnvádi per is folyamatban van. 2015 decemberében idegengyűlöletre való felbujtásért és revizionista eszmék terjesztéséért állították bíróság elé, két hónappal korábban pedig rasszista, fasiszta és idegengyűlölő nézetek terjesztéséért. Az időközben Kárpátaljára telepedett és megházasodott férfi felvette felesége nevét, így lett belőle Váradi Barna. Az utóbbi időben többször is felbukkant szülővárosában, bizonyos források szerint pedig nemrég hazaköltözött.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)2017. július 28.
Akár 22 százalékkal csökkenhetnek a fizetések
A jelenleginél akár 22 százalékkal kevesebbet kereshetnek az alkalmazottak, amennyiben megvalósul a pénzügyminisztérium által csütörtökön tett bejelentés. Eszerint a társadalombiztosítási járulékokat jövő évtől nem a munkáltatónak, hanem a munkavállalónak kell majd fizetnie.
A pénzügyminisztérium csütörtökön bejelentette: 2018. január elsejétől a társadalombiztosítási hozzájárulásokat teljes egészében a munkavállaló fizeti, azoknak az aránya azonban a mostani 39,25 százalékról 35 százalékra csökken majd, a jövedelemadó pedig 37,5 százalékkal csökken, tehát a mostani 16 százalék helyett csak 10 százalékos lesz – derül ki a PwC Románia közleményéből.
„Ezzel az intézkedéssel Románia lenne az egyetlen ország az Európai Unióban, ahol a társadalombiztosítási járulékot teljes egészében a munkavállaló fizeti. Ezt a többi tagállamban azért nem vezették be, mert annak, hogy a munkaadót bevonták a járulékok kifizetésébe, már kezdettől épp az volt a célja, hogy támogassanak bizonyos kategóriákat, amelyek szociális segélyben részesülnek, de nem járulnak hozzá a rendszerhez (például a diákok, egyetemi hallgatók, nyugdíjasok, akiknek anélkül van egészségbiztosításuk, hogy fizetnék a járulékot)” – mondta el Mihaela Mitroi, a PwC Románia osztályvezetője.
Ahhoz, hogy a munkavállalóknak ne okozzon kárt a rájuk háruló adóteher növelése, a munkáltatónak növelnie kellene a bruttó béreiket, a kormány bejelentett programjának értelmében, 22,75 százalékkal. A jelenleg hatályos törvények szerint a privát szektorban nem lehet a munkaadókat arra kötelezni, hogy módosítsák a bérszintet, kivéve a minimálbérért dolgozó alkalmazottak esetében, a munkaszerződések ugyanis személyes megegyezésnek számítanak, amelyeket az állam a felek beleegyezése nélkül nem változtathat meg.
„Lehet, hogy a munkaadók legnagyobb része megérti majd, hogy a munkavállalókra rótt pluszterhet béremeléssel kell fedeznie, ám ennek nem kell kötelező módon, minden esetben megtörténnie. Így előállhatnak olyan helyzetek, amikor az alkalmazott a mostani fizetésénél mintegy 22 százalékkal kisebb nettó bért vihet majd haza. Másfelől ezt a hatást részben kompenzálja majd a jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra való csökkentése” – tette hozzá Mihaela Mitroi.
Medifax / Szabadság (Kolozsvár)2017. július 28.
Mit gondol a Z generáció a munkavállalásról?
A Z generáció tagjai, a digitális fejlesztések gyermekei, a műszaki újítások ismerői, a kütyük világának nyelvezetét jól „beszélők” előbb-utóbb belépnek a munkaerőpiacra, hiszen az 1995 után született nemzedék tagjai lassan befejezték tanulmányaikat, és munkalehetőségek után néznek. A különböző munkahelyeken számos nemzedék képviselteti magát: jelenleg három generáció tagjai dolgoznak sokszor együtt, hozzájuk csatakoznak majd egy újabb, merőben más gondolkodásmódú, életszemléletű, viselkedésű generáció tagjai. A sok generáció pedig különböző munkavégzési módszert jelent, minden generáció tagjai másképp viszonyulnak a munkához. Ez megmutatkozik példá- ul abban, hogy míg az idősebbek egyetlen munkahelyen élték le életüket, addig a „mai fiatalok” többször váltanak munkaadót, amennyiben úgy érzik, az új munkahely számukra elő- nyösebb. Az EY Careers cég felmérte, a romániai Z generáció hogyan vélekedik a munkavállalásról.
Generációs különbségek a munkahelyen
A generációk vizsgálatának kiinduló- pontja a valamely csoporthoz tartozók születési éve, tehát egy adott időszakhoz tartozás, amely magával hordoz különböző, a generáció tagjai számára közös történelmi, kulturális eseményeket. Ezek a közös események, történések, trendek határozzák meg vagy befolyásolják az adott generáció gondolkodásmódját, életvitelét, viselkedését, értékeit. Hiába megy át mindenki ugyanazokon az életszakaszokon – gyerekkor, kamaszkor, fiatal felnőttkor és így tovább –, egy adott korban születettek jellemzőit, identitását a fiatal korban átélt közösségi élmények erősebben, mélyrehatóbban megszabják. Így például azok életét, akik az 50-es években születtek a gazdasági fejlődés, hidegháború befolyásolja nagy mértékben, míg a 2000-es évek után napvilágott látott gyerekek számára a technológia hasonló definiáló tényező. Ebből következik, hogy a különböző korosztályok munkához való viszonya, munkahelyi viselkedése, illetve a munkavégzési módszere is sok mindenben különbözik. A generációs különbségek munkahelyi konfliktushoz vezethetnek, a különböző nézőpontok, munkavégzési módszerek akadályozhatják annak gördülékenységét, ám számos lehetőséget is rejthetnek magukban.
Három generáció, három típus
Jelenleg a munkaerőpiacon három generáció tagjai képviseltetik magukat (baby boomerek, X és Y generációk), mindegyik saját értékrenddel és motivációval, ehhez csatlakozik lassan még egy nemzedék, a Z generáció: ennek tagjainak gondolkodás- és viselkedésmódja szintén más élettapasztalatokon alapszik, így várhatóan ezt az új, egyedi értékrendet a munkahelyekre is magukkal viszik. A különböző generációk munkaetikája nagymértékben eltér: míg a baby boomerek (1946–1964 között születtek) szorgalmasak, hűségesek, alázatosan végzik minőségi munkájukat, és akár egyetlen munkahelyen leélték életüket, addig az X generáció tagjai (1965–1980), a baby boomerek gyermekei, akik a gazdasági válságban nőttek fel, így átélték a munkahelyek bizonytalanná válását is, úgy vélik, szorgalommal lehetnek csak sikeresek. Ezzel szemben az Y generáció tagjai (1981–1994) a technikai fejlődés gyermekei, számukra a siker, gazdagság és karrier a legfontosabb, ennek elérése érdekében szívesen dolgoznak külföldön, vagy gyakran váltanak munkahelyet. A generációk közötti különbségek megmutatkoznak a kommunikációban, műszaki felszerelés használatában, munkavégzési módszerekben, munkahelyen eltöltött óraszámban és így tovább. Ehhez a három generációhoz csatlakoznak a legfiatalabbak, a Z generáció tagjai.
Milyen is a Z generáció?
A Z generáció, vagy más néven dotcom, Facebook generáció, Gen C (connected generation, összekötött, kapcsolatban álló generáció) tagjai 1996 és 2010 között születtek, és ahogy a generáció nevei is sugallják: ők az első olyan nemzedékhez tartozók, akik beleszülettek a technikai újításokba, és nem kell tanulniuk, hogyan kell alkalmazkodni és használni azt, mint az előző generációk tagjainak. Az előző nemzedékeket a digitális bevándorló fogalmá- val szokták leírni, míg a Z generáció tagjai a digitális bennszülöttek, sajátjuknak érzik ezt a világot, és segítség, tanulás nélkül eligazodnak az interneten, kütyük, applikációk között. Ez az első generáció, amely számára természetes, hogy a technológia mindenhol jelen van, hiszen egy napot sem töltöttek el digitális technológia, internet, telefonok, kütyük nékül. A technológia életük részévé vált, és akár napi 6–7 órát is eltöltenek médiafogyasztással, ám nem hagyományos médiát, hanem az internetes tartalmakat preferálják. Szabadidős tevékenységeik közé beívódott a neten való szörfölés, a közösségi médiahasználat: órákat töltenek YouTube videók nézésével, honlapok görgetésével. Connected generation: hisz nem csak az offline térben élik életüket, hanem folyamatosan jelen vannak online is: a Z generációs fiatal először lefényképezi az ebédjét, feltölti az Instagramra, csak ezt követően fog neki annak elfogyasztásához. Az online tér íratlan szabályainak nehéz megfelelni, így jellemző a közösség tagjaira a frusztráció is. A generáció állandó impulzusoknak van kitéve, tagjainak egyik fő ismérve, hogy egyszerre több mindent csinálnak, egyidőben görgetik az Instagramot, chatelnek, zenét hallgatnak, emiatt rendkívül magas az ingerküszöbük, néhány pillanat alatt döntik el, hogy egy információ érdekes számukra avagy sem, így nehéz a figyelmüket megragadni és fenntartani.
A globális generáció
A különböző generációk jellemzőit a megélt kohorszélmények határozzák meg, amelyek alapján szemléletmódjuk formálódik, kialakul. A Z generáció meghatározó kohorszélménye a krízis, terrortá- madások, globális felmelegedés, válság. Ez a nemzedék az első globális generáció – tagjai, éljenek a világ bármely pontján, ugyanazokat a márkákat, tartalmakat fogyasztják: ugyanazt a Spongyabob Kockanadrág rajzfilmet nézte a romániai kisgyerek, mint az amerikai gyermekkorában, ugyanazt a Harry Pottert olvasták, ugyanazon az iPhone-on chatel és ugyanabban a márkájú ruhásüzletben vásárol magának pólókat. Egyfajta globális populáris kultúrát ismernek, ebben szocializálódtak. Ennek köszönhetően identitásuk is globális, jellemzőik nagyon hasonlóak, hiába nőttek fel más-más régióban, hagyományos értelemben vett kultúrában. Ez a generáció a globalizáció jegyében éli életét, átlépi az eddig ismert kulturális különbségeket, nem egy helyen nőnek fel, mégis ugyanazok a trendek, események, folyamatok befolyásolják életüket, életmódjukat, szemléletüket.
Felismerik a digitális bevándorlókat
A generáció tagjai saját nyelvet beszélnek, a számítógépek, internet és számítógépes játékok egyéni nyelvezetének egyetlen ismerői, kisajátították ezt a „dialektust”. Az előző, X, Y generáció tagjai képtelenek úgy megérteni és elsajátítani a nyelvet, mint a fiatalabbak. Amennyiben egy digitális bevándorló próbál szóba állni velük saját nyelvükön, megérzik a különbségeket, azt, hogy ő csak tanulta ezt a nyelvet, „hallják az akcentusát”.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)2017. július 28.
Temesvár Napja a jövő héten
Pongrácz P. Máriát a város díszpolgárává avatják
1999-ben a temesvári önkormányzat határozatot szavazott meg, amely augusztus 3-át lépteti elő Temesvár Napjává. Nyolcvan esztendővel korábban, 1919 augusztus 3-án vonultak be a román csapatok Temesvárra, ahol az átmeneti szerb uralom után bevezették a román közigazgatást. Augusztus 3-án, csütörtökön koszorúzásokkal, megemlékezésekkel, a helyi tanács ünnepi gyűlésével, kulturális és sportrendezvényekkel emlékeznek meg a temesvári román közigazgatás bevezetésének 98. évfordulójáról.
Augusztus 3-án 9 órakor koszorúzási ünnepség lesz Virgil Economu ezredes szobránál, majd 10 órakor a Dóm téren a Bánság Romániához való csatolásának 98. évfordulójáról emlékeznek meg. 13 órakor kerül sor a városi tanács ünnepi ülésére, amelynek keretében a város díszpolgárává avatják Pongrácz P. Mária írót, valamint dr. ing, Tiberiu Dimitrie Babeut és Constantin Lupaşcut. Este 8 órától Vanotek, Antonia, The Motans és Carla’s Dreams-koncert lesz az Opera téren. Éjfélkor tűzijátékkal ér véget az ünnepi program. Augusztus 4-én, pénteken a sportrendezvényeken lesz a hangsúly, majd este 8 órától kezdődik a Temesvári Blues Fesztivál, ahol Vali Răcilă, „Sir Blues”, a Bega Blues Band & meghívottjai és a The Gamblers lépnek színpadra. Augusztus 5-én, szombaton este 8 órától Phaser- és The Weekend Band-koncert, Lorenzo Cristian-bűvészmutatványok, majd befejezésül Loredana-koncert lesz az Opera előtt felállított szabadtéri színpadon.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)2017. július 28.
Két kérdés Kövesinek
A 2009-es választásokat vizsgáló parlamenti bizottság csütörtökön úgy döntött, levelet küld Laura Codruţa Kövesinek, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének, amelyben két kérdést intéznek hozzá. A kérdések arra vonatkoznak, hogy mit keresett Gabriel Oprea lakásán a 2009-es államfőválasztások második fordulójának estéjén. „Megszavaztuk a levél végleges szövegét. Emlékezetből idézem a kérdéseket: ott volt-e az adott időpontban az adott helyen, és amennyiben ott volt, mi célból volt Oprea úr lakásán. Ezeket a kérdéseket intézik hozzá a képviselő urak” – közölte a parlamenti vizsgálóbizottság ülése után Anca Florea képviselő, a testület elnöke. Megjegyezte, a bizottság tagjai egyhangúlag megszavazták a levél végső szövegét, amelyet azt követően fogalmaztak meg, hogy Laura Codruţa Kövesi ismételten elutasította a meghallgatáson való részvételt. Népújság (Marosvásárhely)2017. július 28.
MOGYE-felvételi a számok tükrében
Csütörtökön késő este, amikor a hosszú várakozás után a felvételiző diákok és kísérőik izgalma a tetőpontra hágott, függesztették ki a nagy tömeg miatt rendkívül nehezen megközelíthető hirdetőtáblákon az eredményeket, amit sokan örömmel, mások csalódottan vettek tudomásul.
Az orvosi és gyógyszerészeti egyetemre felvételiző diákok azzal magyarázták a gyengébb eredményeket (a fő szakokra ugyanis hatos átlag körüli jeggyel is felvételt lehetett nyerni), hogy nehezebbek voltak a tételek, mint a korábbi években.
Kérdésünkre dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanár, aki évek óta tagja a tételalkotó bizottságnak, azt nyilatkozta, hogy a korábbi évekéhez hasonló összetételű bizottság az idén is hasonló nehézségi fokú tételeket állított össze. A kérdések feltételezték, hogy a diák megtanulta az egész anyagot, és képes volt logikusan elgondolkozni azon, hogy melyik a helyes megoldás. Szilágyi professzor továbbra is úgy értékeli, hogy az Általános Orvosi Kar román nyelvű képzésére a felvételiző diákok eredményei a magasabb létszám miatt voltak jobbak.
Egyébként a román tagozatra 587-en vizsgáztak. Az első helyre bejutott diák általánosa 9,64, a tandíjmentes helyekre bejutott utolsó felvételizőé 7,52 volt, és valamennyi tandíjköteles helyet is a román tagozatra jelentkező diákok foglalhatták el. A magyar nyelvű képzésre 268-an írtak tesztvizsgát, a legjobb diák 9,15-ös átlagot, a 135. diák 5,61-es átlagot ért el.
Az egészségügyi asszisztens szakon a román képzés 15 helyére 78-an jelentkeztek, és 9,84–9,43 közötti átlaggal jutottak be, továbbá betöltötték a tandíjköteles helyek többségét is. A magyar képzésre 33-an tettek vizsgát 9,64–8,97 közötti átlaggal, és 14 tandíjas helyet foglalhatnak el.
A Fogorvosi Karon volt a legerősebb a versengés – erősítette meg dr. Mártha Krisztina előadótanár, aki hozzátette, hogy a tandíjas helyekre nem jutott be magyar diák, így 35 tandíjmentes helyre bejutott hallgatóval kezdik az első évet. A román nyelvű fogorvosképzésre 155-en felvételiztek, az első bejutó 8,96-os átlagot ért el, a 34. diák 6,83-at. A magyar nyelvű képzés 35 helyére 92-en jelentkeztek, a legmagasabb átlag 8,63, az utolsó bejutóé 5,42 volt.
A Gyógyszerészeti Kar iránt volt a legkisebb az érdeklődés – erősítette meg dr. Donáth-Nagy Gabriella előadótanár, majd hozzátette, hogy nem tudják rá a magyarázatot. Állásajánlatban, különösen itt Marosvásárhelyen ugyanis nincsen hiány. Ennek ellenére a román tagozaton meghirdetett 40 helyre 43-an, a magyar nyelvű képzés 40 helyére 51-en jelentkeztek. Mivel a számuk majdnem megegyezett, a teljesítményük is hasonló volt, a román tagozaton 9,88-as átlagot ért el az első tandíjmentes helyre bejutó, az utolsó 6,16-ot, a magyar tagozaton 9,85 volt az első és 6,17 az utolsó helyre bejutó diák jegye. A meghirdetett tandíjas helyekből hármat román tagozatra, nyolcat a magyar nyelvű képzésre jelentkezett diák foglalt el. Nem tértünk ki a kizárólag román nyelven induló szakokra, ahol általában egyharmad vagy annál valamivel kevesebb százalékban jutottak be magyar diákok. A felsorolt általánosok az óvások eredményének a közlése után lesznek véglegesek. Az óvásokat pénteken du. 2 óráig lehet benyújtani, a választ hétfőn du. 2 óráig közlik.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)2017. július 28.
Székely István Gergő: Váltásra kényszerülhet az RMDSZ
Nem könnyű az RMDSZ vezetőinek helyzete a belpolitikában egyre határozottabban észlelhető átalakulások nyomán, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a lassan húsz éve alkalmazott viszonyulási modell egyre kevésé hatékony az érdekérvényesítésben, amint ezt a kormányválság is megmutatta – állítja Székely István Gergő politológus. Történik mindez úgy, hogy a jelek szerint a magyar–magyar pártharc lassan a végéhez ér, a szövetség pedig nyertesnek látszik.
Székely István Gergő a tusványosi szabadegyetemen a Román belpolitika – a szervezett káosz iskolapéldája panelbeszélgetés során elhangzott általános elemzésében tért ki röviden a magyar politikai tömörülések helyzetének ismertetésére. Értékelése szerint a 2016-os parlamenti választások tanulsága, hogy a magyar–magyar többpártrendszer, többpártverseny, ha formálisan nem is, de lényegileg lejártnak tekinthető. Az RMDSZ-nek sikerült összefogás cím alatt kooptálnia a Magyar Polgári Pártot, és bár ennek a folyamatnak helyi szinten még születhetnek érdekes konfigurációi, de alapvetően az egykori ellenzéki alakulatot két befutó parlamenti mandátumhely átadásának árán mondhatni pacifikálta a szövetség.
A pártverseny alapvetően átminősült, ha helyi szinten maradt is még valamennyi belőle – fogalmazott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa. Ami az Erdélyi Magyar Néppártot illeti, Székely István Gergő hasonlóan erős véleménynek adott hangot, meglátása szerint a tömörülés „nagyjából kimúlt”. Még létezik ugyan, de úgy tűnik, túl vannak a lendületen – tette hozzá. A szakértő szerint az RMDSZ szempontjából ez a felállás pozitívan csapódik le, viszont kívülről szemlélve a kialakult helyzet nem ad feltétlenül derűlátásra okot. Több példa is bizonyítja, hogy nem egészséges, ha egy politikai tömörülésnek nincs viszonylag életképes ellenzéke – érvelt Székely István Gergő.
Az elmúlt közel három év ugyanakkor azt mutatja, hogy megváltozott a román politikai rendszer logikája, és úgy tűnik, ebben a közegben az RMDSZ által 1996 és 2014 között alkalmazott taktika – melyet ők Kiss Tamással közösen kontrollkooptációs modellként írtak le – már nem feltétlenül minősíthető működőképesnek. Az említett, gyakorlatilag a román politikumhoz való viszonyulást leíró modell azt jelentette, hogy visszább kellett venni adott követeléseket – elsősorban az autonómiát illetőket –, cserébe pedig a román pártok az RMDSZ-t majdnem egyenrangú partnerként kezelték a forráselosztásoknál. Ez röviden annyit jelentett, hogy az RMDSZ legitimációja elsődlegesen a forrásszerzésre alapozódott. Csakhogy egyebek mellett a korrupcióellenes ügyészség tevékenysége, de általánosan a némileg átrendeződött egyensúlyok nyomán már magyar szempontból sem túl vonzó ez a taktika. Az RMDSZ számára nagyon faramuci helyzet alakult ki. Székely István Gergő szerint a nagy kérdés, amire a szövetségnek most választ kell találnia, hogy mit lehet lépni. A szakember stratégiailag kilátástalannak ítélte meg az RMDSZ jelenlegi helyzetét. A kormányzati szerepvállalás az eddigi megnyilvánulásaik alapján nem járható út. A kormányválság ugyanakkor arra is rávilágított: a 2014-es időszakkal némileg ellentétben nem egyértelmű, hogy a mindenkori kormánykoalíciók¬nak milyen mértékben van szükségük az RMDSZ-re akár a parlamenti többség biztosítása érdekében.
Nagy D. István / Háromszék; Erdély.ma2017. július 28.
Bayer Zsolt: „Két – három év múlva időszerűvé válhat az autonómia igény újratárgyalása.”
Először vett részt Erdély legnagyobb nemzeti táborában – a hagyományosan Gyergyószentmiklós mellett megszervezésre kerülő EMI-táborban – Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel tartott előadást. Az anyaországi meghívott kijelentette: a kárpát-medencei magyarság „életre van ítélve”, néhány év múlva pedig időszerűvé válhat az autonómiaigény újratárgyalása.
„Az anyaországban alkalmanként elvégzett felmérések szerint két verssort tartunk a legszebbnek: <> Petőfi verséből, valamint <> Vörösmarty Szózatából” – kezdte előadását Bayer Zsolt. Az idézett sorokból kiindulva részletezte: úgy irodalmunk, mint himnuszunk a jövőbeli reménytelenséget hangsúlyozzák. Véleménye szerint ugyanakkor a Trianonról való beszédmódot is hasonló keserűség övezi, no ha másként kellene rátekintenünk. A neves magyarországi újságíró rámutatott: a magyarság túlélte Trianont, és emiatt büszkének kell lennünk arra, hogy habár 1100 éven át német, tatár, török, habsburg és szovjet-orosz akart minket eltüntetni a történelem színpadáról, mégis még mindig létezünk. „Két-három év múlva büszkén kell hazánk szétszakítói ellenállni, és azt mondani: itt az ideje újra beszélni azokat az autonómiára – és az ahhoz kapcsolódó további jogokra – vonatkozó ígéreteket, amelyeket mind a mai napig nem teljesítettek. Mi már bebizonyítottuk, hogy életre vagyunk ítélve.” –jelentette ki az újságíró.
Bayer előadásában kitért a jelen liberalizmusára is, amely szerinte az egykori feltörekvő polgárság ideológiájából napjaink legnagyobb tragédiájává vált. Véleménye szerint a liberalizmusnak jelenleg két dimenziója ismert: a szabadság- és az én kérdése. A szabadságot olyan abszolútumként értelmezik, amelyet folyton hajtogatnak, de nem tudnak elérni, azért pedig a legnagyobb önzésként kezelik. E két tényező jelenünk nyugatában a nemzetállamok felszámolására törekszik. „Európa mi vagyunk. Mi, a mindig lesajnált, a nyugat által megvetett Közép- és Kelet-Európa. Ez irgalmatlan felelősség és kihívás, melynek itt és most kell megfelelnünk. Nem magunk miatt kell kiállnunk, hanem az elkövetkezőkért. Emiatt mi nemcsak a szabadság és az ego dimenziójában kell, létezzünk. Nekünk öt-hat dimenziósnak kell lennünk: gyermekekkel, hittel, hazánk iránti elszántsággal” – hangsúlyozta Bayer, majd hozzátette: Trianon kapcsán nem pusztulásunkat és önmagunk elsiratását kell látnunk, hanem azt az erőt, ami életre és megmaradásra késztet minket.
A 13. EMI-táborban, pénteken, Vincze Gábor történész és Babucs Zoltán hadtörténész előadásai is hallhatóak lesznek az Előadósátorban. Az EMI-sátorban a motoros életformát fogja bemutatni Szentjobbi Endre, az első romániai motorosklub megalapítója. A gyerekekkel érkezőket állandó programok fogadják a Gyereksátorban, a Művészsátorban és a Szénásban pedig kreatív kikapcsolódásra van lehetőség. Ma este az Omen és a Zorall zenekarok csapnak a húrok közé, a Kisszínpadon pedig a The Strangers és a Metalon együttesek fellépése lesz. látható. A fesztiválra a napijegy 30 lejbe kerül, a további napokra 120 lej. Gyergyószentmiklós és a tábor között menetrend szerinti buszjárat közlekedik, melynek programját az alábbi linken (https://www.emitabor.hu/erdely/buszjaratok-a-taborba/) találhatják az érdeklődők. Egyéb információkért és érdekességekért bárki ellátogathat a fesztivál honlapjára az www.emitabor.hu/erdely címen.
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája; Erdély.ma2017. július 28.
Rakétára van pénz
Négymilliárd dollárért – több mint 16 milliárd lejért – vásárolna Patriot rakétavédelmi rendszert Románia az Egyesült Államoktól. S ez még mindig csak a kezdet: Bukarest nagyszabású hadi fejlesztési programot kezdeményez a következő évekre – további közel 10 milliárd eurós ráfordítással.
Mindeközben Romániában jóformán leálltak az állami beruházások. Infrastrukturális fejlesztések alig zajlanak, az autópályák csigalassúsággal épülnek – ha éppen nem kell lebontani és elölről kezdeni, amire szintén volt már példa –, közegészségügyi szempontból jó pár évtizedet visszalépett az ország, tombol a kanyarójárvány, nincs védőoltás, a kis- és középvállalkozásokról éppen újabb rend bőrt készülnek lehúzni a részmunkaidősök adóterheinek növelésével, hogy a féktelen osztogatást legyen miből fedezniük, a vidéken élők életkörülményei továbbra sem nevezhetőek 21. századiaknak, a folyó víz, a csatornázás ma is csak álom ezer meg ezer településen. És akkor az oktatásról még szót sem ejtettünk: noha törvény szavatolja, az ágazatnak még sosem tudták biztosítani a nemzeti össztermék hat százalékának megfelelő költségvetést.
Lenne tehát, hová tenni a pénzt, vannak sürgősebb megoldásra váró gondok, mintsem az ország haderejének fejlesztése. S bár való igaz, hogy a világban zajló konfliktusok egyre csak éleződnek, egyre nyomasztóbb, rosszabb a hangulat, mind több és nagyobb a potenciális veszély, mi több, az észak-atlanti szövetség tagjaként Romániának kötelessége is nemzeti összterméke két százalékát védelmi célú kiadásokra fordítani, azért Bukarest igyekezete inkább tűnik túlbuzgóságnak, semmint valós szükségletekből fakadó lépésnek. Fölöttébb furcsa viszont az, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer megvásárlása körül meglehetősen nagy a csend: nincs egyetlen olyan román politikai erő vagy civil szervezet, amely szót emelne a döntés ellen, mintha a közélet egészében teljes lenne a konszenzus a fegyverkezés szükségességéről, a hadi erő fejlesztéséről, és arról, hogy mindezt elsősorban Amerikából kell beszerezni. Ennek tükrében kell értelmeznünk Hans Klemm, Amerika bukaresti nagykövetének minap elhangzott kijelentését is, mely szerint a Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzésének óriási hatása lenne Románia és a NATO biztonságára. És nem feledhetjük Klaus Iohannis pár héttel korábbi amerikai látogatását sem – a román sajtó szerint éppen a Donald Trumppal folytatott megbeszélésen született megállapodás a nagy beszerzésről. Úgy is fogalmazhatnánk tehát, hogy meglehetősen sokba került Klaus Iohannis kézfogása Donald Trumppal. A gond csak az, hogy a számlát ezúttal is nekünk kell állnunk... Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 28.
Az a cél, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa munkáját
A jövő év elején zajló magyarországi parlamenti választásokról tájékoztatják telefonon az elkövetkező héten, naponta 10 és 17 óra között Kovászna megye lakóit az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai.
A választáson részt vehet minden Romániában élő magyar állampolgár abban az esetben, ha regisztrált a Nemzeti Választási Irodánál vagy már az előző években szavazott.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke arra bátorít mindenkit, hogy éljen a szavazási lehetőséggel. „Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi erdélyi magyarok is hozza járulunk, úgy ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését. Azért fontos a szavazás, mert látjuk, hogy olyan nemzeti kormány van Magyarországon, amely értünk is tesz, nemcsak politikai nyilatkozatot, hanem megmaradásunkat, fejlődésünket segítő gyakorlati programokat indított el a határon túl, és ezen belül Erdélyben is. Azt szeretnénk, hogy minél több szavazatot kapjon, hogy olyan többsége legyen az Orbán kormánynak, amely nyugodt építkezést tud biztosítani. Ennek alapvető feltétele a választáson való részvétel minden magyar állampolgár részéről, ennek előfeltétele viszont a magyarországi választási rendszer értelmében a regisztráció.” – fogalmazott az elnök.
Abban az esetben, ha valaki részt kíván venni a jövő évi magyarországi választáson, de még nem regisztrált nagyon fontos, hogy mielőbb megtegye a legközelebbi RMDSZ irodában vagy online a https://www.regisztracio.ro honlapon, ahol részletes információkat is talál, valamint érdeklődni lehet a 0800-444-666-os zöldszámon.
Ha viszont még nem rendelkezik magyar állampolgársággal, igényelheti azt a legközelebbi RMDSZ-Eurotrans irodában. Az eskütételre az igénylés után 3-5 hónappal kerül sor, ezért, ha szavazni szeretne, legkésőbb 2017. augusztus végéig igényelje. Eskütételkor pedig ne felejtsen el regisztrálni a választásokra.
A szavazólapot levélben fogja megkapni az eskütételkor megadott címre. Ha azóta változtak a személyes adatok (lakhely, név), akkor érdemes újra regisztrálni.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete városi irodáinak elérhetőségei:
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök: 8-16 óra, péntek: 8-14 óra között.
Sepsiszentgyörgyi iroda: Martinovics Ignác utca, 2. szám, Beör-palota első emelete tel.: 0735-610100; Kovásznai iroda: Szabadság utca, 12. szám, telefonszám: 0734-639897; Kézdivásárhelyi iroda: Apafi Mihály utca, 1. szám, tel.: 0721-297540; Baróti iroda: Szabadság tér, 7-es th, A lh, 3-as lakrész, tel.: 0267-377773, 0734-640118. az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája; Erdély.ma2017. július 28.
Soha többé ne fordulhasson elő! – Zendülés a tónál
A hagyományteremtés, valamint az emlékezés és emlékeztetés szándékával gyűltek össze ebben az évben is Anna-napkor tucatnyian a Szent Anna-tó partján álló kápolnánál, hogy a 36 évvel ezelőtt ott lezajlott eseményekre emlékezzenek.
1981. július 26-a fordulópont volt az erdélyi magyarság életében, hiszen egy pillanatig felemelte a fejét, és szembefordult a zsarnoksággal. Egy maréknyi fiatal ugyanis kibontotta a magyar zászlót, majd a látvány hatására összeverődött tömeg kíséretében levonult a kápolnához, ahol hazafias versek, diktatúraellenes és tiltakozásra buzdító beszédek hangzottak el.
Mai szemmel tekintve vissza mindez nem tűnik nagydolognak. Tudni kell azonban, hogy a kommunista Romániában egy milliméternyi piros-fehér-zöld szalag birtoklása is elég volt ahhoz, hogy tulajdonosát az egységes román nemzetállam ellenségeként kezeljék, és félholtra verjék a hatalom pribékjei. „A történteket azért kell felidézni, hogy hasonló szörnyűségek soha többé elé ne fordulhassanak” – fogalmazták meg a találkozó résztvevői.
Bedő Zoltán / Erdély.ma2017. július 28.
Iohannis látogatása magyarellenes hangulatot szít
Klaus Iohannis július 18-i székelyföldi látogatását követően, a román média készségesen dicsérte az elnök hazafias magatartását és a „csodálatra méltó” taktikákat, amelyekkel kikerülte a helyi magyar közösség vezetői által állított „csapdákat”. Különösen értékelték azt, hogy nem vette át személyesen a neki ajándékozott székely zászlót, hanem egy testőrt kért meg erre, ő maga pedig egy román zászlóval viszonozta a házigazdák gesztusát. Bár az elnök meghallgatta a helyi vezetők által megfogalmazott problémákat, beleértve az etnikai diszkriminációt, amellyel a magyar közösség folyamatosan szembesül, Iohannis előszeretettel utasította el ezeket, és arra kérte a hallgatóságát, hogy inkább azokra a kérdésekre koncentráljanak, amelyek Románia más részeit is egyenlő mértékben érintik. Ezt a retorikai fogást a román média felettébb értékelte.
Sajnos egyes politikai kommentátorok nem érték be az elnök dicsőítésével, és ijesztően xenofób diskurzusba csaptak át, újfent ellenségként tüntetve fel a székelyföldi magyar közösséget. Rareș Bogdan, a Realitatea TV Jocuri de putere című műsorának házigazdája, aki egyébként is ismert magyarellenes kijelentéseiről, döbbenetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elnöknek egy székely zászlót adtak a helyiek ajándékba. Felháborodását kifejezendő, „párnahuzatnak” és „lepedőnek” nevezte a székely zászlót. A műsor végig nagyon ellenséges volt a magyar közösséggel és annak vezetőivel szemben, akik „fel merték hozni” a székelyek „állítólagos” sérelmeit az államelnöknek. A vitaműsor egyik meghívottja, aki ráadásul történész, nem átallotta a következőket mondani: „Meg kell mutatnunk az ajtót mindazoknak, akik nem akarnak románok lenni”. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy akik mások, mint a többség, azoknak nincs helyük az országban.
Aggodalommal tapasztaljuk, hogy újfent milyen gyorsan a magyar közösség ellen lehet fordítani a román közvéleményt, és mennyire mélyen gyökerezik a magyarellenesség Romániában, még 100 évvel a modern román állam megalakulása és 27 évvel a demokrácia bevezetése után is.
Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete; Erdély.ma