udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 6361-6390 | 6391-6420 | 6421-6450 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. október 26.
„Ki a magyarokkal az országból!”
A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására hívta fel már több ízben is a romániai hatóságok figyelmét az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, több esetben feljelentést is tett. A jogszolgálat képviselői a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) néhány tagjával is találkoztak. Az együttműködés sikeresnek ígérkezik.
Az utóbbi időben megsokasodtak a magyarellenes megnyilvánulások. Valószínű, hogy ebben a „nagy egyesülés”közelgő évfordulója is közrejátszik, de talán inkább az, hogy a székelyföldi klubcsapatok egyre jobb eredményeket érnek el a különböző bajnokságokban. Legjobb példa erre a sepsiszentgyörgyi OSK, amely az idén nyáron harcolta ki a Liga 1-ben való indulás jogát, és ezzel a magyarellenes szurkolói attitűd is felerősödött. Az erdélyi magyarság ellen fokozódó ellenszenv megnyilvánulása adta az alapot arra, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat két tagja a Román Labdarugó-szövetség (FRF) képviselőivel találkozzék. A közösségünk elleni skandálások, erőszakos megnyilvánulások azonban nemcsak a focipályák lelátóin megszokottak, hanem már azon kívül is. Sőt, más sportágak esetében is.
Székelyföld román föld!
A múlt szezon végén a román női kosárlabda bajnoki döntőt a két nagy rivális, a kolozsvári U, valamint a szentgyörgyi Sepsi SIC vívta. A döntő harmadik, kolozsvári összecsapásán is felhangzottak a jól ismert magyarellenes rigmusok. Az U és a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC összecsapásán a helyiek kemény magja egészen a lefújásig türtőztette magát. Amikor azonban a meccs a szentgyörgyi csapat győzelmével ért véget és a magyar szurkolók a székely himnuszt kezdték énekelni, elszakadt a cérna. Megszólaltak az ultrák, és a himnusz sorait válogatott trágárságokkal, magyarellenes rigmusokkal (Ki a magyarokkal az országból!, Székelyföld román föld!) próbálták elnyomni. Igyekezetük mégsem sikerült, mert a magyarok becsülettel végigénekelték a dalt.
Néhány hónappal később, ugyancsak Kolozsváron, a kosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek román–magyar összecsapásán, szeptember 5-én hasonló eseményeknek lehettek szem- és fültanúi a nézők. A „kezdeményezők” ismét az U szurkolói voltak, akik a magyar himnusz ideje alatt hátat fordítottak a pályának, mérkőzés közben pedig többször is felhangzott a Kifelé a magyarokkal az országból! skandálás, de ennél többet is megengedtek maguknak, ugyanis a vulgáris szóhasználattól sem riadtak vissza. Természetesen a magyar kemény mag sem ijedt meg saját árnyékától, és válaszképpen felhangzott a Cigányok, cigányok! rigmus. Sokan valószínűleg a mai napig nem tudják, hogy a történet nem is a sportcsarnokban kezdődött, hanem a mérkőzés előtt az arénába való belépést megelőzően. Ekkor ugyanis az U szimpatizánsai egy magyar zászló elégetésével „hangolták”magukat a „sportszerű” szurkolásra. A helyszínen levő újságírók közül többen elmondták: az említett kemény mag sem a kosárlabda-, sem pedig a futballmérkőzésekre nem megy ki, csupán abban az esetben, ha a román csapatok magyar érdekeltségű együttessel kerülnek szembe. Ilyenkor „példamutatóan összefognak”, és nagy számban mennek ki a stadionba vagy a csarnokba, ahol elsősorban nem is a csapatukat buzdítják, hanem a magyarok elleni gyalázkodásra összpontosítanak.
Verekedés piknik közben
S ha már Kolozsvár, maradjunk a kincses városban. Az újabb magyarellenes – ezúttal tettlegességig fajuló – esetre nem is kellett sokat várni. Négy nap múlva ugyanis szeptember 9-én a magyar CFR-szurkolók piknikező, családi sportrendezvényt tartottak gyerekeikkel együtt. Az eseményre meghívták a debreceni és a felvidéki Dunaszerdahely csapatának a szurkolóit is. A kibérelt fellegvári sportpályán a békés flekkenezés közben egyszercsak megjelentek az U szurkolói mezeit viselő románok, behatoltak a területre és provokálni kezdtek. A szervezők felkérték őket a távozásra, az U-sok el is hagyták a területet, ám később visszamentek és verekedni kezdtek. Az első tettlegességre a magyar szurkolók grillrácsot ragadtak, így a kórházba végül csupán néhány U-szimpatizáns került. Ám nehogy azt gondolja a kedves olvasó, hogy ezek a skandálások, magyarellenes rigmusok elszigeteltek: a székelyföldi csapatok vagy a CFR mérkőzésein rendre felhangzanak. Legyen az futballmérkőzés, kézi- vagy kosármeccs, netán teremfoci. És akkor a híres Csíkszereda–Steaua hokimeccseken történtekről ne is írjunk, hiszen az külön oldalt igényelne.
Találkozás az FRF képviselőivel
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselői múlt héten Bukarestben tárgyaltak az FRF két osztályvezetőjével. A labdarúgó-szövetség székhelyén Adrian Stângaciu, a jogi osztály ügyvezetője, valamint Florin Sari, társadalmi felelősségvállalásért megbízott osztály ügyvezetője fogadta a szolgálat vezetőit. A párbeszéd kezdeményezésének előzménye, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szeptember 14-én levélben fordult az FRF elnökéhez, Răzvan Burleanuhoz, azzal a kéréssel, hogy a kolozsvári U szurkolói bázis csapata, amiatt, hogy Kolozsváron magyarellenes rigmusokat skandálva magyar családokra támadt, a lehető legszigorúbb büntetést kapja –olvasható a szolgálat közleményében.
A találkozón a felek biztosították egymást együttműködési szándékukról, annak érdekében, hogy az idegengyűlöletet és a szimbolikus erőszakot visszaszorítsák a lelátókról. A román fél képviselői hangsúlyozták: határozottan elítélik az erőszak bármilyen formáját, a pályán, és azon kívül is. Kiemelték, hogy a sportnak mindenki számára a játék izgalmát és örömét kell jelentenie, ezért elhatárolódnak mindenféle rasszista, diszkriminatív és gyűlöletkeltő megnyilvánulástól. A román szövetség illetékesei készségesnek mutatkoztak együttműködni a lelátókon megnyilvánuló idegengyűlölet és a szimbolikus erőszak visszaszorítása érdekében.
„Nagyon örültem a Román Labdarúgó-szövetség meghívásának, ugyanis szerintem csak velük együttműködve lehet elejét venni annak, hogy a magyarokat becsmérlő inzultusok érjék sportesemények alatt. Szolgálatunk számos alkalommal fordult a szövetséghez, mert Romániában a magyarellenes törekvések az utóbbi időszakban aggasztó méreteket öltöttek. Tisztában vagyunk azzal, hogy történnek még hasonló esetek a sportban, viszont meggyőződésünk, hogy az agresszív idegengyűlöletet nem szabad eltűrni, főleg abban az esetben, amikor ez a fajta agresszió egy teljes közösséget érint, a mi esetünkben a magyar közösséget”–összegzett a találkozón elhangzottakról Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője. Hozzátette, a szövetségnek nagy szüksége lenne egy határozott álláspontra, mert ezáltal világossá tehetik, mi megengedett és mi nem a sportarénákban. „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a sportnak a fair-playről kellene szólnia, nem a gyűlöletre való uszításról” – hangsúlyozta.
Határozottabb fellépést a gyűlöletkeltés ellen!
Csoma Botond parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kolozsvári vezetője jó kiindulópontnak tartja, hogy a szövetség a párbeszéd útját választotta e kérdésben. „Üdvösnek tartanám, ha a labdarúgó-szövetség határozottabban fellépne a gyűlöletkeltés ellen, főleg olyan esetben, amikor egy közösség, ebben az esetben a magyar közösség, folytonos célpontja ennek” – húzta alá álláspontjában a képviselő. Az RMDSZ-politikusok a tárgyaláson konkrét megoldási javaslatokkal is készültek, amelyeket átnyújtottak a szövetség képviselőinek. A javaslatok közé tartozik például az, hogy a játékvezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el, vagy amennyiben valamelyik csapat szurkolótábora visszaeső, büntessék zártkapus mérkőzésekkel. Csomáék kérték, hogy az FRF minden esetben küldjön ki független megfigyelőt azokra a mérkőzésekre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van.
A román fél megértőnek bizonyult
A szövetség különben pozitívan viszonyult az MJISZ leveléhez is. Rövid időn belül választ küldtek, amelyben teljes mértékben elítéltek mindenféle sportpályán vagy azon kívüli erőszakos, rasszista, diszkriminatív vagy gyűlöletkeltő megnyilvánulást, és elhatárolódtak ezektől. Ugyanakkor arra is kitértek, hogy a futballmérkőzéseknek a fair-play jegyében kell lezajlaniuk, és örömteli események kell, hogy legyenek – nyilatkozta lapunk megkeresésére Benkő Erika. A parlamenti képviselő elmondta: azt tapasztalták, hogy számos olyan sporteseményen, ahol székelyföldi csapatok vagy magyar vonatkozású csapatok vesznek részt – legyen szó a kosárlabdáról, kézilabdáról vagy akár jégkorongról –, a gyűlöletkeltő megnyilvánulások igen gyakoriak. Ezért ha a többi sportban is folytatódnak a magyarellenes megnyilvánulások, akkor a jogvédelmi szolgálat a többi szakszövetség segítségét is kérni fogja annak érdekében, hogy a magyarság jogai ne csorbuljanak a sporteseményeken.
„Az FRF belső szabályzata önmagában nem elég. Szükség van arra, hogy e rendelkezéseket olyan törvénybe foglaljuk, amelyben az ellenőrzési mechanizmusokat és a szankciókat is egyértelműsítjük, illetve figyelembe kell vennünk a nemzetközi szabályozásokat is. Meggyőződésünk, hogy e módosításoknak a meglévő sporttörvénybe kell bekerülniük. Ezt megelőzően konzultálni fogunk a sportklubok és egyesületek képviselőivel, valamint a sportszakemberekkel” –mondta Benkő Erika.
Arra a kérdésre, hogy amennyiben az országban eluralkodó nacionalista hangulat miatt a parlamentben a sporttörvény módosítása is elbukna, milyen más lehetőséget lát a sportpályákon dúló nacionalista megnyilvánulások megfékezésére, az RMDSZ képviselője azt válaszolta: „ebben az esetben az is lehetőség, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nemzetközi fórumokhoz fordul, elsősorban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA). Szövetségünk már korábban is sikerrel kérte a FIFA közbenjárását egy 2013-as román–magyar világbajnoki selejtezőn a román szurkolók által kifeszített magyarellenes transzparens miatt, amelynek nyomán a FIFA fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank értékű büntetést rótt ki a román szövetségre”. Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. október 26.
BARIKÁD – az ’56-os szabadságharc romantikája
Az esemény célja az általános,- és középiskolás gyerekek számára is fogyaszthatóvá tenni az 1956-os forradalmat, ezáltal egy, az ünnepi beszédeken, versmondáson és koszorú elhelyezésen túlmutató alternatívát nyújtani a hőseinkre való megemlékezésben.
A #BARIKÁD című megmozdulás célja a turné során Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár középiskoláinak falai közé becsempészni október 23. hangulatát, így elérhetőbbé téve a témát a fiatalok számára. A Nest művészei saját szövegekkel, korhű naplórészletekkel készülnek, amelyekkel a rettegés és elnyomás korát idézik vissza kép- és hanghatások kíséretében. A műsor korosztálytól független, ajánlott minden olyan személynek, aki a kísérleti műfajokra lehetőségként tekint. A produkción a nézők szemtanúi lehetnek annak, hogy egy bevett gyakorlatot miként lehet nem szokványos módon átértékelni és új perspektívába helyezni, valamint annak, hogy egy megemlékezés napjainkban, hogyan válhat emberközelibbé.
Szatmárnémetiben, szombaton azaz 28-án a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kap helyet a rendezvény, a díszteremben 15 órai kezdettel a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében. szatmar.ro2017. október 26.
Történelem és fantázia
A Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság szervezésében október 27-én, pénteken 18:00 órától a Károlyi-kastély kiállítótermében mutatja be Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényét.
Ennek kapcsán kérdeztük arról, hogy hogyan született meg a könyv, melynek története a Ceaușescu-korszak eseményeit eleveníti fel:
– Érdekes a témaválasztás, miért pont a Ceaușescu-korszak?
– Egy kivételesen érdekes emberkísérlet zajlott akkoriban, aminek én is része, elszenvedője voltam. Arra kereshették a választ, hogy miként lehet kiölni az emberséget, a szabad szellemet, hogy csak engedelmes állampolgárok, bábuk maradjunk. Arra kerestem a választ, hogy milyen mértékben sikerült a tervük.
– Mit jelentett ez a kor az Ön számára?
– A gyermekkoromat és természetesen a belőle lett felnőtt viszonyát a világhoz.
– Vannak-e önéletrajzi elemek a könyvben? Milyen arányban áll a könyvben a fikció és a megtörtént események sora?
– A regényt át-át szövik a gyermekkorom történései, de az alaptörténet a fantázia műve. A megjelenített figurák kitalált személyek, bár nem tagadom, sokan felismerni vélik egyik-másik régi ismerősüket, vagy éppen önmagukat keresik a könyv lapjain. Mindig nyomatékosan aláhúzom, hogy csak kitalált személyek szerepelnek a regényben, de mégis mindenki ott van benne, aki azt a kort itt Erdélyben megélte.
Sok a valós történet, de inkább az érzések hitelesek, mint az események tényszerű tálalása. Rossz a memóriám, ezért írás közben könnyen el tudok vonatkoztatni a valós eseményeitől, de a hozzájuk tartozó érzések élénken élnek bennem.
– Mennyi idegig íródott a könyv?
– Ha a fiókban pihentetés idejét is beleszámolom, akkor közel három évig írtam. A történet váza úgy három hónap alatt összeállt, de könyvé három év alatt ért.
– Ez az első könyve, adódtak-e problémák, nehézségek írás közben?
– Voltak kegyelmi időszakok, amikor a könyv írta önmagát, a teremtett világ élni kezdett, a szereplők akarata, karaktere, sorsa érvényesült. Aztán volt, hogy minden és mindenki elhallgatott, egy árva szót nem tudtam leírni. Olyankor tehetetlennek éreztem magam, és néha kétségbeestem. Olyan volt az egész, mint egy hullámvasút.
– Sokat változott-e az írás során az alapkoncepció, az alaptörténet?
– Az alapötlet nem, de minden más igen. Először egyes szám első személyben írtam meg, majd átírtam harmadik szám első személyben is. Nem volt jó. Újrakezdtem. Több címe is volt. Talán jobbak is, mint a mostani. De a címadás nem az író kiváltsága. A kiadónak is komoly beleszólása van.
– Miért érezte fontosnak megírni ezt a könyvet?
– Nincs rá egyértelmű válaszom. Meg kellett írnom. A történelem kimondta ránk az ítéletet, nekünk nem marad más, mint értelmezni azt. Talán ez az út vezet az önismerethez, így könnyebben megérthetjük azt, akikké lettünk. Meg aztán arra tettem kísérletet, hogy valamiféle vigaszt próbáljak nyújtani azoknak, akik ott voltak, és vigasztalanok maradtak.
– Van-e tervben új könyv, ha igen, milyen témában?
– Igen, dolgozom egy új könyvön. A témájáról még nem tudok nyilatkozni, túl korai lenne. Szándékom szerint ezúttal egy a jelenben játszódó történetet írok meg, ami az élet nagy kérdéseivel kíván foglalkozni, az élet apró trivialitásainak prizmáján keresztül. Nem tudok a konkrét történetről beszélni, mert, ha kibeszélem magamból, megszűnik az a belső feszültség, ami az íráshoz elengedhetetlen.
– Ön már nem Romániában él, lehet arról beszélni, hogy miért hagyta el az országot? Van ennek köze a könyv témájához?
– Nem Ceaușescu üldözött el, de biztosan köze van hozzá. Úgy gondolom, hogy a szelleme itt kísért közöttünk, mi magunk tartjuk életben azzal, ahogyan cselekszünk, ahogy reagálunk a közösségünk dolgaira.
– Mennyiben más az élet Magyarországon?
– Más! Nem jobb és nem rosszabb, hanem más. Azt hiszem, soha nem leszek otthon Budapesten, és már soha nem lehetek itthon Erdélyben. Ez az igazi bozgor-lét. Szóval, ha engem lebozgoroznak, már nem is tiltakozhatok. Bagosi Andrea / szatmar.ro2017. október 26.
Ahol más értéke van az emberéletnek
Fogarasi medvejárás
Tüneményes sebességgel megadta a kilövési engedélyt a környezetvédelmi miniszter a fogarasi „medvejárás” ügyében. A háromszéki elöljárók nem értik, mi a különbség aközött, hogy egy székely ember sérül meg egy medvetámadás következtében, vagy egy fogarasi.
Úgy látszik, hogy nem ugyanannyi az emberélet értéke Fogarason, mint nálunk – vélekedik Fodor István. A bodoki polgármester azt mondja: idén éppen 25 kárjelentést tett le, volt közöttük mindenféle termény, juh, kecske, tehén, szamár és méhkaptár is, de még arra sem méltatták, hogy elutasítsák, nemhogy jóváhagyták volna. – Örömmel látom, hogyha Fogarasra megy be a medve, akkor azonnal intézkednek. Ha hozzánk jön be, az nem számít. Vajon nem ugyanolyan emberből vagyunk? Tucatjával vannak olyanok, akiket bántott a medve, akiknek orcáját egész életére elcsúfította, vállát-lábát megsebezte, azok nem számítanak. Tényleg kár a fogarasi kislányért meg azért a férfiemberért is, de ott most volt először, arra azonnal lehet kilövési engedélyt adni? – háborog a polgármester.
Fodor István előtt „nem világos”, hogy miként tartják be az oly sokat emlegetett procedúrákat a fogarasi medve esetében, ha „most hirtelen kilövik”. A kilövési engedélyhez csatolni kellett volna ugyanis, hogy mennyi ideig monitorizálták a medvét, és meggyőződtek róla, hogy a veszélyt okozó egyedről van szó. Fodor szerint „Bodokon a felszeg már köszönőviszonyban van a medvéjével” annyiszor látták, mégsem kaptak engedélyt a kilövésre, ez a fogarasi pedig csak egyszer járt ott, vajon „hogy fogják ezek megtalálni” – teszi fel a kérdést a polgármester. Fodor szerint „a vadászatot arra találták ki”, hogy egyensúlyt tartsanak a természetben, a gyenge egyedeket kilőjék, az erősek pedig fejlesszék a fajt.
– Ezek az anyamedvék, amelyikek a leggyengébbek, s ide a falu határába leköltöztek, s van vagy 3-4 bocsuk, ezek soha nem fognak visszamenni az erdőbe. Nem csak azért nem, mert megszokták a „könnyű életet”, hanem azért sem, mert a domináns hím nem engedi, vagy esetleg elpusztítja a bocsokat, hogy párosodhasson. Emiatt értelmetlen az elköltöztetés is, mert ezek nem fognak sehol az erdőben élni, esetleg nem hozzánk, hanem más faluba ülnek be – véli a polgármester.
Sepsibükszádon két medvére és egy farkasra kértek kilövési engedélyt, de őket sem méltatták válaszra. Bács Márton Csaba arról számolt be, hogy a nyár folyamán 12 medvetámadásról készítettek jegyzőkönyvet, amely különböző nagyságú kárral járt, de „az nem érdekel senkit”. László Béla kilenc medvére kért kilövési engedélyt, ebből hármat megkapott. A Kovászna Megyei Vadásztársaság elnöke ezeket „be is váltotta”. A szakember szerint legalább 25 medvét kellene kilőni a körzetében ahhoz, hogy valamennyire rendbe jöjjenek a dolgok. Információink szerint további három medvére van engedély, ám valahányra hiányzik a minisztérium által kiadandó iktatószám.
Amint megírtuk, hétfőn Fogarason, egy tömbház előtt, egy 14 éves lányra és egy 39 éves férfire támadt egy medve. Az egyedre már kedden kiadták a kilövési engedélyt. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. október 26.
„Nem a jegyző ismerősének a dolga”
Fordítóirodákra van szükség
A mai napig nincs egy normális, egységes módszertana a közigazgatási törvénynek, amely megengedi, hogy azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, használhassák anyanyelvüket a közigazgatásban, hangoztatta Klárik Attila.
A Kovászna megyei tanács külpolitikai bizottságának elnöke egykori törvényszéki fordítóként is azt állítja: nem létezik valós kétnyelvűség. Eszerint ugyanis például a helyi tanácsoknak minden tájékoztató anyagot, tanácsi határozatot le kellene fordítaniuk magyar nyelvre is. Tapasztalata szerint ezt vagy nem teszik meg, vagy ha megteszik, többfele „használhatatlan, gagyi a fordítás”. – Ez nem úgy működik, hogy a jegyző ismerősének a szomszédja beugrik két órára, s lefordít egy rendeletet. Ide profi fordítók kellenek, akik ismerik a terminológiát. Ehhez persze pénz kell, ami nincs, illetve ami van, az kell hídra, útra, járdára, mert az fontosabb – mondja a szakember.
Klárik Attila meglátása szerint akkor lesz valós kétnyelvűség, amikor legalább regionális szinten állami pénzen működő profi fordítóirodák működnek. Úgy látja: ez valóban pénzbe kerülne, viszont spóroláshoz is vezetne, mert a „mindenki úgy értelmezi, ahogy megérti” jelenség miatt óriási mennyiségű per és reklamáció keletkezik, amit szintén állami pénzből kell „elsimítani”. Klárik szerint „minden szinten visszaköszön” az, hogy van egy „nagyon szép kerettörvény”, de hiányzik az alkalmazási módszertan, illetve a hozzárendelt pénzügyi alap. Itt külön fejezetként kezelte az igazságszolgáltatási nyelvhasználatot, amit „katasztrofálisnak” értékelt, nagyjából ugyanezen okok – pénztelenség, szervezetlenség – miatt. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. október 26.
Odafigyelnek a székelyföldi belső szórványra
Negyedik éve szervezi meg a Székföldi Magyar Napokat a belső szórványnak tekinthető Árapatakon, Hidvégen és Erősdön Kovászna Megye Tanácsa partnerségben a Kovászna Megyei Művelődési Központtal és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetével. Az idei eseménysorozat első két rendezvényét Erősdön tartják október 28-án, szombaton, vasárnap pedig Árapatakon.
A megyei önkormányzat által hagyományteremtő szándékkal elindított Székföldi Magyar Napok szervezésébe rendszeresen részt vesznek a helyi közösségek, önkormányzatok és az egyházak is.
A Székföldi Magyar Napok hétvégi programkínálata színes kulturális műsort ígér. A szervezők szombaton az erősdi kultúrházban 13 órától várják a kicsiket és nagyokat: lesz kézműves tevékenység, vígjáték, népzenei összeállítás, vers, mese és néptánc előadás. Vasárnap az árapataki református templomban istentisztelettel veszi kezdetét a rendezvény, majd a kultúrházban a köszöntő beszédeket szintén kulturális műsor és magyar bál követi. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. október 26.
Ott kell lenni a szórványban
Kárpátalján az Osonó
Kárpátalja négy településén turnézik az Osonó Színházműhely, ahol az 500-nál is többször játszott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót mutatja be. A Fazakas Misi által rendezett előadást Munkácson, Nagydobronyban, Mezőkaszonyban, és Karácsfalván játsszák. A csapat nem először turnézik Ukrajnában.
– A társulat missziójához hozzátartozik a szórványban, illetve a más országokban élő magyar közösségek felkeresése – mondja Fazakas Misi, az Osonó vezetője.
Az előadások után, jó osonós szokás szerint, közönségtalálkozókra kerül sor. A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával, a fiatalok személyes történetein alapuló dokumentarista előadás bemutatásán túl, a társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár – műhelyfoglalkozásokat is tart a kárpátaljai fiatalok számára.
A turné célja, hogy a színházi élmény és a dramatikus módszerekre alapuló személyiségfejlesztő képzések kapcsán a két térség magyar fiataljai és közössége közötti összetartozást és kapcsolódást erősítse. Az Osonó előadása a közép-kelet-európai térséget jellemző nehézségeket közelítik meg, és párbeszédet kezdeményeznek róluk a kulturális szempontból ingerszegény kárpátaljai környezetben. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. október 26.
Alapfokon pert nyert Fancsali Ernő az Erdély-zászló ügyében
Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke első fokon a március 15-i kolozsvári felvonuláson kapott 500 lejes bírság elleni fellebbezési perét – közölte csütörtökön az EMNP sajtóirodája.
Mint ismeretes, az ünnepi eseményen négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel.A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd.
„Négyből, három pert megnyertünk a csendőrséggel szemben. Az a tény, hogy eddig két per esetében nem fellebbeztek a csendőrök, bizonyítja, hogy gyenge lábakon áll az érvelésük” – közölte Fancsali.
A csendőrségnek – az ítélet hivatalos közlése után – 30 napja lesz arra, hogy fellebbezzen. Vincze Zoltán ügyében csütörtökön zajlott le a tárgyalás, a döntést még nem közölte ki a bíróság. maszol.ro2017. október 26.
Horváth István szociológus: szalonképessé vált a magyarellenesség
A magyarellenesség és általában a kisebbségellenesség szalonképessé vált a romániai közbeszédben. Azzal, hogy nem köthető egyetlen párthoz, és nem föltétlenül extrém formáiban nyilvánul meg, általános politikai jelenséggé vált, és nagyobb hatással van a közéletre, mint korábban – véli Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója, akivel a kisebbségek megítélését számszerűsítő felmérés kapcsán beszélgettünk.
– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával azt mondta, hogy Romániában létezik egy körülbelül 20 százalékos réteg, amely fogékony a radikális diskurzusra. Ez ugyanaz a kategória, amelyik csak turistaként látná szívesen a magyarok az országban?
– Ha különböző mutatókat összekombinálunk, általában 20-25 százalékra tehető azoknak az aránya, akiknek az esetében nem egyszerűen kulturálisan kódolt távolságtartó magatartásról beszélhetünk, hanem a gyűlöletnek egy bizonyos formájáról. Itt valószínűsíthetően ugyanarról a kategóriáról van szó, vagyis egy olyan intoleráns rétegről, amelynél a távolságtartás teljes kitaszítás formájában nyilvánul meg.
– Ezeknek az aránya nőtt tehát 29 százalékra?
– Igen. Van ugyan egy hibaszázaléka is a felmérésnek, és ha több mutatót össze tudnánk hasonlítani, akkor tisztább képet kapnánk, de valószínűsíthető, hogy valamelyes növekedés tapasztalható, igen.
– Milyen okai lehetnek a mutató romlásának?
– Elsősorban az, hogy megváltozott a politikai kontextusa a magyar- és általában az idegenellenes diskurzusnak. A kilencvenes években és a kétezres évek elején a magyarellenesség radikális formái jól meghatározott politikai pozícióval társultak. A magyarellenesség a nyilvánosságban mindenekelőtt olyan szélsőséges pártokkal vagy politikusokkal volt asszociálható, amelyektől/akiktől a többiek elhatárolódtak a radikalizmusuk és populizmusuk miatt, vagy mert a különböző „ellenességeikben” túlságosan vehemensek voltak. És mivel általában véve nem lehetett velük azonosulni, a magyarellenes diskurzusuknak sem volt akkora hatása. Évek óta már a magyarellenesség nem lokalizálható, politikai értelemben nem kötődik egyetlen csoportosuláshoz sem. Ráadásul ez a magyarellenesség a politikában nem föltétlenül extrém formáiban nyilvánul meg, mint annak idején a kilencvenes évekbeli Nagy-Románia Párt esetében, hanem olyanfajta retorikai köntösben, amelyben a magyarok „zsarolásairól”, „túlzásairól”, mindenfajta elítélendő politikai viselkedéséről van szó. Ezek a negatív diskurzív formák immár nem fenyegetőek, „csupán” rossz fényben tüntetik fel a romániai magyarság politikai törekvéseit, és általában véve a romániai magyarság viszonyulását Romániához. Ez a hangnem minden politikai alakulat esetében megvan, általános politikai jelenséggé vált a magyarok valamiféle fenyegetésként való beállítása. Ez a vélemény – a pártok fölötti konszenzus miatt – nagyobb hatással van a közéletre, jobban befolyásolja azt.
– Szalonképessé vált tehát a magyarellenesség?
– Igen. Erre még rátevődik az, hogy a magyarellenesség nemcsak a politikai diskurzus része, hanem más jellegű szereplők, állami hatóságok is ráerősítenek. Mert egy dolog az, hogy a pártok a parlamentben akár a „magyar kártyát” is kijátszva folytatnak egymással politikai küzdelmet – lásd például a MOGYE ügyét vagy a nyelvhasználati küszöb újratárgyalását –, de amikor különböző hivatalok nyilatkoznak erről – a Külügyminisztérium vagy a fogyasztóvédelem –, annak nagyobb súlya van. Ezeknek az intézményeknek ugyanis elvileg semmiféle hasznuk nem származik abból, hogy előveszik a „magyar kártyát”. És természetesen van egy harmadik szint is: a különböző ritualizált helyzetek és helyszínek – például futballmérkőzések –, ahol most már teljesen elfogadottá vált a magyarellenesség. A román közvélemény valósággal vadássza azokat a híreket, amelyeken keresztül meg lehet erősíteni a magyarok „illojális magatartását”. Lefilmezték például a sepsiszentgyörgyi focicsapat játékosait, hogy éneklik vagy nem éneklik a himnuszt, és óriási vita kerekedett abból, hogy a játékosok közül ki román, ki magyar. Ez egy eléggé mondvacsinált hírhelyzet, mert biztos vagyok benne, hogy más sportrendezvényeken is számtalan vitatható megnyilvánulást lehetne hasonló módon kipécézni, csak annak kevésbé volna hírértéke. Korábban is voltak olyan esetek, amikor a közbeszédben nem föltétlenül pozitívan jelentek meg a magyarok, de nem volt jellemző, hogy ezt folyamatosan napirenden tartsa a média. Az a benyomásom, hogy már nem esetlegesen megjelenő hírek özönéről van szó, hanem a szerkesztőségek – vagy a szerkesztők önszorgalomból – ráálltak az ilyen hírek gyártására. Mintha kötelező rovattá vált volna, hogy „mit követtek el újabban a magyarok”.
– Mindezek csak úgy történnek, vagy van ennek a jelenségnek egy „ősoka”?
– Nem tudom. Azt látom – a magyarellenesség „lokalizáltságának” megszűnése mellett –, hogy a posztszovjet térség államai általában jobban bántak a kisebbségeikkel az európai uniós integráció előtt, a politikai osztály általában egy befogadóbb diskurzust támogatott. A csatlakozás után átalakult a politikai retorika – sok esetben a közpolitikai intézkedések is, ami Romániában még nem történt meg, tegyük hozzá –, már nem kell annyira jófiúnak lenni a kisebbségekkel, főleg a magyarokkal szemben, tehát kevesebb az önfegyelem ezen a téren is. Ez az egyik meghatározó eleme a változásnak, amiről beszélünk, bár kétségkívül lehet több is.
– 2018 kapcsán szintén felcsaptak az indulatok.
– 2018 felveti a kérdést, hogy Romániában megoldott-e a kisebbségi kérdés olyan értelemben, hogy a magyar kapcsán tudtak-e egy érzelmi azonosulási felületet nyújtani, vagy éppenséggel a magyarok nem akarnak elfogadni semmilyen lehetőséget, hogy valamifajta identitásként is megéljék, hogy ennek az országnak az állampolgárai.
– Az a diskurzus, ami a téma kapcsán a médiában megnyilvánul, mire enged következtetni? Amúgy külön lehet választani Ön szerint a politikai és a médiadiskurzust?
– A politikai diskurzus visszafogottabb. Ennek oka az lehet, hogy még nem dőlt el, milyen konszenzus épül a centenárium köré, sőt hogy egyáltalán épül-e konszenzus, vagy kisajátítja valamelyik párt vagy politikai központ. Az én értelmezésem szerint a történetnek van két-három vonatkozása. Az egyik az, amire már céloztam, hogy a magyaroktól elvárható-e valamifajta lojalitás, és ha igen, a lojalitásnak milyen formái várhatók el. Ez olyan típusú kérdés, ami újra és újra felvetődik különböző helyzetek kapcsán. Magyar részről megfogalmazódott az elvárás ennek átbeszélésére, viszont a román közvélemény, miközben teljes hangulati azonosulást kevésbé vár el, illojális magatartásként értékeli már a felvetést is, hogy az ünneplés kapcsán nincs valami rendjén. Ez a román közvéleménynek az alapvető meggyőződése, hiszen amint ez a felmérés is mutatja, a legtöbbje úgy gondolja, hogy a magyaroknak – és általában a kisebbségeknek – akár több joguk is van, mint amennyi kellene. Ennélfogva bármiféle problematizálás csakis szimbolikus ellenállás vagy puszta dac lehet.
– Lát esélyt arra, hogy 2018 ne fulladjon fesztivizmusba, hanem helyette elinduljon a kollektív gondolkodás arról, hogy milyen országot szeretnénk?
– Ilyen típusú törekvések léteznek, de nem föltétlenül egy átfogó értelmiségi, hanem inkább szakértelmiségi és politikusi projektként. Azért itt van egy lényeges dolog. Ha 2018. a jövőbetekintés éve lesz is, elkerülhetetlenül beszélni kell a politikai közösség alakjairól. Csak egyéneket integrál Románia, és az egyéneknek biztosít különböző jogokat attól függően, hogy milyen az anyanyelvük, vagy éppenséggel Románia egy történelmileg kialakult nemzetnek az állama, és akkor ezen belül úgymond más csoportok mibenlétét is definiálni kell? Az individualista államfelfogást kérik számon a magyarokon, úgymond az állampatriotizmust, de ugyanakkor a közbeszédben az van benne, hogy Románia nemzetállam. E kettősség kapcsán mégiscsak kell adni egy artikulált választ. Mert ha Románia egy történelmileg kialakult nemzetnek az állama, akkor felvetődik a kérdés, hogy miként kell értelmezni a más csoportokat, amelyek ugyancsak történelmileg kialakult nemzetként vagy nemzetrészként definiálják magukat. Akik megpróbálták újragondolni a nemzetüket, például a németek a második világháború után, azok az alkotmányos patriotizmust helyezték a központba. Eszerint van a nemzetnek történelmi folytonossága, de az állam „birtokosa” nem a történelmi német nemzet, hanem az állampolgárok mindenkori közössége.
– Lehetséges-e egyáltalán ilyenfajta „újratervervezés”, miután az alkotmánybíróság 2014-ben az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította annak statuálását, hogy az kisebbségek államalkotó tényezők?
– Másodlagos kérdés, hogy milyen formában lehetne kodifikálni az alkotmányos patriotizmust, az elsődleges az, hogy a jövőprojektről kapcsán arról beszéljünk, mi a tökéletesíthető törvényes rendszernek az alapja. Az összes állampolgár teljes egyenlősége? Ezt tisztázni kell.
– Tisztázható ez a kérdés a centenárium kapcsán?
– Nem. A kilencvenes években, az 1991-es alkotmányozás és az azt követő időszakban volt valamelyes átfogó vita, amikor – még ha vehemensen is, de alkotó módon – értelmiségi csoportok és politikusok eléggé tartalmas vitát folytattak. Hogy mennyire volt ezeknek kifutása, más tál tészta, de úgy érzem, hogy az a momentum nem létezik. Úgy tűnik, hogy a vita nem-lezártsága valamiképpen a vita lezárását jelenti. Nincs meg az a kontextus, amelyben a nemzet kapcsán felmerülő elvi problémákat tágabban és filozofikusabban akár – nem kötelezően alkotmányos kodifikációban – újraértelmeznénk. Ez egyszerűen nem probléma. Pontosabban nekünk az, a kisebbségek számára az, bizonyos szakértők is be tudják azonosítani ezt a problémát, de a legtöbb közéleti és politikai szereplő számára egyértelmű a helyzet. Minek akkor problematizálni? (Az interjú a Bukaresti Rádió 2017. október 23-i adásában elhangzott beszélgetés rövidített és szerkesztett változata.) Szőcs Levente / maszol.ro2017. október 26.
Helytállás és hitvallás – interjú Tőkés Lászlóval
A Fidesz–KDNP erdélyi európai parlamenti képviselője, volt királyhágómelléki református püspök szerint ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyar közösségek autonómiaküzdelmében, mint amikor 1989-ben szinte esélytelenül fordult szembe temesvári gyülekezete a Ceauşescu-diktatúrával. A Figyelőnek adott exkluzív interjújában a magyar reformációról, az erdélyi ökumenizmusról, a román nemzeti kommunista titkosszolgálati szemlélet továbbéléséről, Brüsszelről és a székely lármafagyújtásról beszél.
– Ez év október 31-én pont ötszáz esztendeje tette közzé Luther Márton a vallást, a hitéletet megújító tételeit. Ezt követően Zwingli és Kálvin is elindította mozgalmát, amely Magyarországon szintén hamar fogadtatásra lelt, a reformációnak még külön erdélyi magyar ága is kialakult, az unitarianizmus. A tordai országgyűlés 1568-ban, a világon elsőként törvénybe foglalta a vallásszabadságot, a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius egyház, illetve a magyar, a székely és a szász közösség egyenjogúságát. Ön szerint mi a reformáció legnagyobb értéke a magyarság számára?
– A reformáció hozadékai közül a legfontosabbnak a magyar államiság folytonosságának a megteremtését tartom. Az ország háromfelé szakadásának idején Erdély lett a Szent István-i állam letéteményese. Első királyunk Krisztus nevében alapította meg a magyar államot. Fél évezreddel később, a reformáció szellemében alakult meg az Erdélyi Fejedelemség az unitárius II. János király (János Zsigmond fejedelem) vezetésével. Karakteresen magyar szellemiségben alakult tehát ki a Magyar Királyság utódállamának nevezhető Erdélyi Fejedelemség. Az ő uralkodása alatt tartott 1568-as tordai országgyűlés nemcsak Magyarország szempontjából, hanem nemzetközileg is komoly értékkel bír; a sajátlagosan magyar unitárius egyház megalapításával egyidejűleg a modern értelemben vett lelkiismereti és vallásszabadság előhírnöke lett Európában, megelőlegezve az ökumenikus keresztény törekvéseket.
– Ekkor Európa nyugati felében még dúlt a vallásháború.
– Igen, ezen időszakban irtották ki Franciaországban, Szent Bertalan éjszakáján a hugenottákat. Mi a vallásszabadság kihirdetésével előbbre jártunk. Emellett Erdély aranykorában, a XVII. században Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György fejedelem folyamatos harcot vívott a török uralom alatt megingott magyar államiság érdekében, valamint a Habsburg-elnyomás ellenében. A magyar reformáció így nagymértékben hozzájárult a magyar szabadságharchoz, s erre a magyar katolikusok is büszkék lehetnek, hiszen ugyanebben a korban Pázmány Péter volt a katolikus egyház megújulásának a vezéralakja. Ők voltak az egyházi megújulásnak, a nemzet megerősödésének a zászlóvivői.
– Ezek a történelmi példák – illetve a magyar ökumenikus türelem – is közrejátszottak abban, hogy a román kommunizmus legsötétebb, magyarellenes időszakában Erdélyben a templom volt a legfontosabb hely, ahol az ember megélhette magyarságát. A másik felekezet istentiszteletein, miséin, rendezvényein is sokan részt vettek, hogy megerősödjenek magyarságukban.
– Valóban. Én Kálvin alapművét, az Institutiót (a keresztény vallás rendszere – a szerk.) tartottam a kezemben, Luther szellemében hirdettem az igét, amikor a múlt század 80-as éveinek utolsó harmadában felléptem a temesvári szószékre, hogy a gyülekezet megélhesse a nemcsak tiltakozó, hanem a hitvalló, valami mellett kiálló szellemiséget. Lelki motiváltságunkban szerepet játszott ez a protestáns szellemiség. Az erdélyi tolerancia Temesvár szellemére is kiterjedt, így tudtak kapcsolódni hozzánk a forradalom előtt zsidók és görögkeletiek, valamint görögkatolikusok is, a város valamennyi nációját képviselő emberek. Visszatérve a reformáció ötszázadik évfordulójára, hadd tegyem hozzá, milyen csodája a Jóistennek, hogy amiképpen a reformáció utáni Erdély volt a Habsburg- és a török uralom alatt sínylődő Magyarország segítségére, most az államiságában erős, független anyaország segít bennünket, határon túlra került magyarokat. Akkor a magyar államiság volt a tét, most a külhoni nemzetrészek puszta megmaradása. Ezért harcolunk ebben a protestáns, kurucos szellemben. Nem véletlen, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett emlékbizottság olyan nagy hangsúlyt fektet a reformáció emlékévének Kárpát-medencei megünneplésére.
– A protestáns lelkész bátorsága kellett ahhoz, hogy 1989-ben Temesváron kirobbanjon a romániai forradalom. Most erről, valamint az 1956-os magyar forradalomról tartott előadást az Egyesült Államokban, a reformátusok, kongregacionalisták által alapított Yale Egyetemen és a fairfieldi magyar közösségben.
– Vannak helyzetek, amikor meg kell vallanunk a hitünket, amikor nem szabad hallgatni. Ezt nevezi a teológiai terminológia status confessionisnak. Ilyen volt Luther Márton számára a wormsi birodalmi gyűlés, amikor kimondta a császár és a rendek előtt, hogy „itt állok, és másképp nem tehetek”. Ezt tettük Temesváron, s ez érhető tetten 56-ot tekintve is, amikor a magyarság egy emberként kelt fel a szovjet elnyomás ellen. Kimondta a nemet egy ateista, kommunista diktatúrával szemben. Ez volt az üzenetem a Yale Egyetem rendezvényén. Igyekeztem jó hírvivője lenni a magyarságnak az angolszász egyházi világban, és úgy vélem, ez sikerült.
– Romániában 1956-ban Temesváron és Bukarestben volt tüntetés, de az egész erdélyi magyarság körében nagy volt a szolidaritás, a diákok gyűléseket tartottak, szervezkedtek. Ezért a magyarországihoz mérhető terror vette kezdetét, melynek legalább százötven halottja volt, és több mint huszonötezer politikai indíttatású letartóztatásra került sor az 56-ot követő években.
– Sajnos sokan még mindig nem tudnak erről, pedig több könyv is született róla, köztük Tófalvi Zoltán újságíró-történész tízkötetes műve. A román kommunista diktatúra újabb ürügyként használta fel 56-ot az erdélyi magyarság szétzúzására. Előtte, az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején felszámolták a Magyar Népi Szövetséget, beolvasztották a kommunista pártba. A magyar közéleti személyiségeket börtönbe zárták, élükön Kurkó Gyárfással, valamint más baloldali értelmiségiekkel és Erdély híres római katolikus püspökével, Márton Áronnal. Ekkor kezdték el fokozatosan felszámolni az erdélyi magyar iskolarendszert is. Az 56-ot követő megtorlássorozat volt a kegyelemdöfés. Lefejezték a magyar közéletet, kultúrát, oktatást, az egyházakat. Az erdélyi magyarság ezt a veszteséget azóta sem tudta kiheverni. A leszámolás legszemléletesebb eseménye Kádár János pártfőtitkár 1957-es bukaresti és marosvásárhelyi látogatása volt, ahol teljesen kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionálkommunistáknak. Ceauşescu hatalomra kerülésével még sötétebb évek következtek. Abból az időből hitvallásban és kiállásban Márton Áron katolikus vezető áll hozzám a legközelebb, aki felekezetre való tekintet nélkül védte a magyarság érdekeit, minden magyart, de a román görögkatolikusokért és a kollektíven megbélyegzett erdélyi németekért is kiállt. Nem véletlen, hogy Erdélyben a reformátusok, katolikusok, evangélikusok, unitáriusok vállvetve harcoltak a kommunizmus idején az elnyomás ellen, s a jogainkért való küzdelem a rendszerváltás után is folytatódott.
– Ahogy a kommunizmus idején elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatá-sáért, a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen vagy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megszüntetése miatt is együtt lépnek fel. Romániában nem szűnt meg a jogfosztásra való igyekezet, állandó elem a magyar autonómiatörekvéseket támadó magatartás, a magyar veszéllyel való riogatás. Önt pedig megfosztották attól a magas állami kitüntetéstől, amelyet 89-es forradalmi tevékenységéért kapott, mert szóba hozta Tusnádfürdőn, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi, székelyföldi magyarságért, ahogyan azt Ausztria tette a dél-tiroliak esetében, s aminek az eredménye az észak-olaszországi régió jól működő autonómiája. Bíróságon támadta meg a kitüntetés visszavonását; tavaly novemberben elvesztette a pert, de az indoklást tizenegy hónapja nem küldték meg, pedig ez kellene a fellebbezéshez.
– Éppen most tettem panaszt a román Legfelsőbb Bírói Tanácsnál emiatt Kincses Előd ügyvéddel, aki már 1989-ben is engem védett. Még van egy jogorvoslati perem Bukarestben, mert az Antena 3 hírtelevízió egy három évvel ezelőtti adásában elvitatta a temesvári forradalomban vállalt szerepemet, és a műsorban többen – köztük volt securitatés (kommunista titkosszolgálati) főnökök – hazaárulónak és magyar kémnek neveztek. Tudomásul kell venni, hogy Romániában még mindig erős pozíciói vannak a volt titkosszolgálatnak, és ez az elmúlt 27 év történetét is átszövi. Ez a mentalitás máig meghatározó. Amikor megkaptam az állami kitüntetésemtől való megfosztásom indoklását, olvashattam a szakállas szekus érveket, hogy el akarom szakítani Erdélyt az országtól, hogy magyar irredenta és románellenes vagyok, aki veszélyezteti a társadalom békéjét. Lényegében tehát változó formában ugyan, de továbbra is érvényben van az a román nemzetstratégia, amely Trianon után Erdély elrománosítását, Ceauşescu diktátor szavaival élve homogenizálását tűzte ki célul.
Ez a nemzetstratégia átitatta az egész társadalmat, ezért bármikor be lehet dobni a magyar kártyát: a nemzetféltés a gazdasági nehézségeket is felülírja. A többségiek oldaláról ránk zúduló gyűlöletbeszédnek csak az őszinte román–magyar párbeszéd, a történelmi megbékélés tudna véget vetni.
– Ön több ízben szóvá tette a Szerbiában, a Timok völgyében élő románok (vlahok) helyzetét, mert őket a vajdasági románsággal ellentétben csak nemrég ismerték el kisebbségnek, nincs anyanyelvi iskolájuk, templomi szertartásuk. De szólt a bulgáriai vagy az ukrajnai románok érdekében is.
– Én az anyaország természetes védelmét kívánom a határon túli románoknak is, és ahányszor csak lehetőségem adódik, mindig kiállok a kárpátaljai vagy a bukovinai románok jogaiért is. Az ukrán oktatási törvény most éppúgy hátrányosan érinti őket, mint kárpátaljai nemzettestvéreinket. Nem mérek kettős mércével! Eddig az volt az érzésem, hogy a románoknak nem olyan fontos a 400 ezer fős ott élő közösség, mint nekünk a 150 ezres kárpátaljai magyarság. De most úgy tűnik, elindult valami, és közös pont lehet a magyar–román viszonyban. Mi megadjuk a tiszteletet a szomszédos nemzeteknek, de ezt fordítva is elvárjuk.
– A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az idén is megszervezi október 29-én este Székelyföld történelmi határainak a kivilágítását. Őrtüzeket gyújtanak az auto-nómiáért. Ön most is ott lesz? Ön szerint a katalán függetlenségi népszavazás miként hat a székelyföldi törekvésekre?
– Természetesen ott leszek. A katalóniai helyzet nem tesz jót nekünk, mert felerősíti azok hangerejét, akik az autonómiában eleve szeparatizmust látnak, és Skóciára vagy Katalóniára utalva rajtunk verik el a port, holott az erdélyi magyarság nincs abban a helyzetben, hogy összemérje magát ezekkel a példaesetekkel. Rendszeresen deklaráljuk, hogy nem akarunk függetlenséget, de úgy tesznek, mintha nem hallanák. Azt kellene észrevenniük, hogy mi vezetett el idáig Katalóniában, és mi miért jutottunk el odáig Erdélyben, hogy ilyen elkeseredett módon kiállunk az auto-nómia mellett. Azért, mert ez a megmaradásunk feltétele. Példaértékű ebben testvérszervezetünk, a Székely Nemzeti Tanács politikája, mert noha az EU-s nagypolitika viszonyrendszerében szinte eszköztelenek vagyunk, nem látunk más alternatívát, csak azt, hogy kivívjuk az önrendelkezésünket, számunkra ez létkérdés. És hasonló módon cselekszik az általam létrehozott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is.
– Az EMNT, amely nemrég jelentette be, hogy mintegy 250 ezer honosítást, magyar állampolgársági ügyet segített elő, alig tíz napja Kolozsváron megerősítette szövetségét az SZNT-vel.
– Igen, együtt integrált autonómia-képviseletre törekszünk. Külön-külön nem megyünk semmire. Ilyen szempontból jól jön az önállósági törekvések összehangolásával foglalkozó magyar miniszterelnöki megbízott, Szili Katalin közvetítő szolgálata is, olyannyira, hogy az utóbbi időben még az RMDSZ-szel is asztalhoz ültünk. Ha nem sikerül a szövetség 90-es évek eleji indulásának a szellemében összefognunk, akkor autonómiatörekvéseink szétforgácsolódnak, politikailag súlytalanokká válnak. Mert nem lehetséges az, hogy kijön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Brüsszelbe, később Izsák Balázs SZNT-elnök, majd Pásztor István, a VMSZ vezetője a Vajdaságból, utána pedig Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának irányítója, valamint Brenzovics László Kárpátaljáról, és ott vagyunk mi, az Európai Parlamentben tevékenykedő nemzetpolitikusok, s külön malomban őrlünk. Ha nem lépünk fel összehangoltan ebben a kedvezőtlen politikai és kisebbségjogi környezetben, nincs esélyünk. Ezért mindent meg kell próbálnunk, hogy változtassunk Brüsszel hozzáállásán. Itt van az Európai Bizottság (EB) által befogadott kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés, a Minority SafePack, amelyhez Európa-szerte gyűjteni kell az egymillió aláírást. És ott van még az SZNT-nek az európai nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezése, amely miatt perben áll az EB-vel. Az EP kisebbségi frakcióközi bizottságának a képviselőivel együtt át szeretnénk ültetni az unió jogrendjébe az Európa Tanács kisebbségvédelmi rendszerét.
– Mit fog mondani a székelyeknek vasárnap este, a lármafagyújtáskor?
– Ugyanazt, mint a Ceauşescu-diktatúra idején, 1989-ben Temesváron, amikor úgy tűnt, hogy semmi esélyünk nincs jogaink, szabadságunk kivívására, s mégis belevágtunk. A román nacionál-kommunista apparátus célja elhitetni: úgy sincs esélyünk, s a jelenlegi magyar kormányt megelőzők némelyike ugyanezt a kishitűséget táplálta. Ha állandóan Brüsszel egét kémleljük, és azt a szomorú következtetést vonjuk le, hogy egyetlenegy migráns emberi jogai jobban foglalkoztatják őket, mint egy több százezres őshonos nemzeti közösség sorsa, akkor én is szegre akaszthatnám a palástomat. Ha sok minden nem is kedvez nekünk, meg kell találnunk az áttörési pontot, ahogyan más európai kisebbségi nemzeti közösségek is kiharcolták a megmaradásukhoz szükséges autonómia valamelyik formáját. Politikai elszántságra van szükség, ezt vállalni kell.
NÉVJEGY
Kolozsváron született, 65 éves, nős, három felnőtt gyermeke van az első házasságából, két kiskorú a másodikból
1975-ben lelkipásztori diplomát szerzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
1975 és 1984 között segédlelkész Brassóban, Désen
1984-ben az állami és egyházi hatóságokkal szembeni ellenállása, kritikai tevékenysége miatt kizárják a papság köréből, két évig munkanélküli
1986-tól temesvári lelkész, az egyházi állapotokat és a romániai falurombolást bíráló megnyilatkozásaiért a kommunista hatóságok zaklatják
1989-ben a hatóságok pert indítanak ellene, megfosztják szószékétől, a szilágysági Menyő faluba száműzik, a kilakoltatás ellenében hívei és a hozzájuk csatlakozó temesváriak megmozdulása robbantja ki a forradalmat
1989 decemberében, 1990 elején a Romániát vezető Nemzeti Megmentési Front tagja
1990 és 2009 között a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
1990-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja, 2003-ig tiszteletbeli elnöke, 2012-ben kilép a szervezetből
1999-ben megalapítja a Partiumi Keresztény Egyetemet, azóta is tanácsi elnöke
2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alapító elnöke, többször újraválasztják
2004-től a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács alapító elnöke
2007-ben függetlenként, 2009-ben az RMDSZ–EMNT listavezetőjeként, 2014-től pedig a Fidesz–KDNP listájáról jut be az Európai Parlamentbe, amelynek 2010 júniusától 2012 februárjáig egyik alelnöke
Számos díjat, kitüntetést kapott, több külföldi egyetem díszdoktora, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje és a Magyar Becsület Rend birtokosa
Magyarul és több idegen nyelven megjelent könyvei ellenállási tevékenységét, nemzetpolitikai és egyházi írásait, elemzéseit foglalják össze Moszkovits János
Megjelent a Figyelő (Budapest) 2017/43. lapszámában. figyelo.hu2017. október 27.
Itt lobbanak fel az őrtüzek Csíkszéken
Őrtüzek gyújtásával hívja fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre vasárnap 17.30-kor a Székely Nemzeti Tanács, amelynek vezetője, Izsák Balázs mindenkit arra ösztönöz, hogy „hittel, belső meggyőződéssel” vegyen részt ezeken a rendezvényeken.
„Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak, sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk” – állapította meg Izsák. Az SZNT-elnök korábban a katalán népszavazás kapcsán közölte, a katalánok szabadsága az európai demokrácia ügye, és arra kérte a székelyeket, lobogjon minél több katalán zászló is az október végi őrtűzgyújtáson.
Őrtüzek Csíkban is
Csíkban 27 helységben 29 őrtűz fog fellobbanni, közölte megkeresésünkre az SZNT csíkszéki székely tanácsa részéről Veress Dávid.
Az őrtüzek helyszínei
Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkoló; Csíkszentgyörgyön a focipálya; Karcfalván a külső Kőkert; Csíkszenttamáson a Csonka-toronynál (rossz idő esetén a kultúrotthon mellett); Dánfalván a Csere-tetőn; Madarason a Hegyen; Szépvízen a Kaszinó kertben; Csíkszentmiklóson a Cseretetőn; Gyimesfelsőlokon a Domokos Pál Péter iskola udvarán; Szentmihályon az Akasztó-hegy tetején; Csíkajnádon a Bánya-hegy tetején; Vacsárcsiban a Gece-hegyen; Kászonaltíz esetében a kászonimpéri focipályán; Madéfalván a helyi napközi melletti téren; Rákoson a Bogát-hegyen; Csíkszentkirály a turul emlékműnél fáklyákkal, Büdösfürdő felé a régi ülepítőnél; Csíkszentlélek esetében a fitódi Kerekdombon; Csíkszentimrén a nagy iskola udvarán; Csíkszentmártonban a kultúrház udvarán; Csíkkszentsimon esetében a csatószegi a kultúrotthon előtt; Csíkkozmás a templom mellett; Gyimesközéplokon két helyen: az Ilia-tetőn és a Szellő-tetőn; Csíkpálfalva esetében a csíkcsomortáni Kárpátok őre szobornál; Csíkszentdomokoson a focipályán; Tusnádfaluban a templom mellett; Csicsóban az emlékmű előtt; Tusnádfürdőn a Kicsi kertben. Székelyhon.ro2017. október 27.
Kivonultak a magyarok (Tanácsülés Sepsiszentgyörgyön)
Hirtelen zárult le tegnap a sepsiszentgyörgyi tanács októberi soros ülése: a magyar tanácstagok testületileg kivonultak a teremből, mert Adrian Cochior egyik kijelentését sértőnek találták.
Már az utolsó napirendi pontnál, a különféléknél tartottak, ott is az utolsó hozzászólót hallgatták, miután előzőleg 22 tervezetet kérdés és vita nélkül, teljes egyetértésben megszavaztak. A jövő hónapi ülésvezető megválasztása után előbb Gheorghe Ion liberális tanácstag kért szót, kifogásolta a Bodok Szálló körül felnőtt bozótot, és azt, hogy a városháza részéről senki sem vett részt a román hadsereg napján, október 25-én szervezett ünnepségen. Felvetéseire Tóth-Birtan Csaba alpolgármester válaszolt: elmondta, hogy a szállót és környékét remélhetőleg az új tulajdonos fogja rendbe hozni, a katonai rendezvényre pedig nem kaptak meghívót. Az elhangzottakhoz Sztakics Éva alpolgármester hozzátette, hogy az is sajnálatos, ami a kommunizmus áldozatainak emlékkopjájára helyezett koszorúval történt (egy nappal korábban egy román hölgy tüntetően letépte és a szemétbe dobta a piros-fehér-zöld szalagokat), a jelen levő három román tanácstag azonban nem határolódott el a szélsőséges megnyilvánulástól. Ellenkezőleg: a szociáldemokrata Cochior azt kezdte fejtegetni, hogy a román katona szobra a város gondnokságában van, majd kijelentette, hogy ő „többször is járt Magyarországon, sajnos”, meg Németországban is, de mindenütt az illető ország törvényeit, alkotmányát, zászlóját kell tiszteletben tartani. Ekkor azonban a magyar tanácstagok és a csatolt falvak képviselői már mind felálltak és sorra ki is mentek. Cochior előbb nem értette, hogy mi történik, és még megkérdezte a távozóktól, hogy talán le kellene fejezni a szóban forgó hölgyet, de már nem figyeltek rá. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 27.
A remény napja
Székelyföld-szerte őrtüzek gyúlnak vasárnap délután, jelképesen is kijelölve azt a térséget, mely autonómiáért, szabadságért, élhető jövőért kiált. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére immár harmadik éve lobbannak fel a lángok október utolsó vasárnapján, Székelyföld autonómiájának napján.
Szükség van-e az ilyenfajta akciókra? Közelebb vihet-e az önrendelkezéshez a közös ima? Van-e értelme napot kijelölni annak, ami még nincs, Székelyföld autonómiájának? Eljut-e az ily módon kinyilvánított közösségi igény a címzettekhez? Ha igen, vajon milyen választ szül: értelmes vitát nyit, vagy zsigeri elutasítást vált ki? Olyan kérdések ezek, amelyek sokakban fölmerülhetnek. Mert mondjuk ki: nem tudjuk, mi lesz a román államhatalom reakciója az október 29-i rendezvény után. Lehet – amint volt már nem egy példa rá – az akció teljes elhallgatása. Vagy lehet az egy újabb magyarellenes roham ürügye is – az eddigi tapasztalatok alapján az a legkevésbé valószínű, hogy másnap tárgyalásokat kezdeményezzenek követeléseinkről. Mégis, van-e jelenleg más választásunk, mint megpróbálni őszinte párbeszédet kezdeményezni? Hisz magyarellenes hisztériát ma már egy miccsrendelés ürügyén is gerjesztenek, s azt is megtapasztaltuk, hiába hallgatunk, hiába nem mondjuk ki nyíltan követeléseinket, ugyanúgy gyanúsan néznek ránk, ugyanúgy nemzetbiztonsági veszélyforrásnak tekintenek. Azon is hosszan lehetne vitatkozni, hogy közelebb visz-e törekvéseinkhez az őrtűzgyújtás és más hasonló kezdeményezés. Hiszen azonnali hatása aligha lehet, célja is inkább a közösségi élmény megteremtése, az összetartozás érzésének erősítése. Elég-e mindez céljaink megvalósításához? Nyilvánvalóan nem. De szükséges-e az egység, a közösségi akarat felmutatása céljaink eléréséhez? Elengedhetetlen.
Arra a kérdésre pedig, hogy van-e értelme Székelyföld autonómiája napjának, ha egyelőre oly távolinak tűnik az önrendelkezés, a Bibliában találjuk a legtalálóbb választ: „A hit a reménylett dolgoknak valósága.”
Legyen hát Székelyföld autonómiájának napja a remény, a közösségi összetartozás, a tenni akarás napja mindannyiunk számára.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 27.
Kilenc év Dózsa trónján (Könyvbemutató Kovásznán)
A Fábián Ernő Népfőiskola meghívására Kovásznán bemutatta legújabb, Egy alkotmánybíró hétköznapjai című kötetét Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró. A találkozóra szerda délután a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében került sor, mely megtelt az érdeklődőkkel.
Balogh Zoltán lelkész, a népiskola vezetője köszöntőjében hangsúlyozta: a találkozó rendhagyó, van néhány olyan eleme, mely nem megszokott a népfőiskola előadásain. Többek között arra utalt, hogy a szerző az Egy alkotmánybíró hétköznapjai című kötetének dedikált példányai utáni bevétel teljes összegét a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ számára ajánlotta fel. Az sem volt mindennapi, hogy az otthon zenekara, a SICTon Kolozsi István vezetésével rövid koncerttel kedveskedett a vendégnek, a résztvevőknek.
Puskás Bálint életútjáról, munkásságáról, az általa írt könyvekről Bedő Ferenc beszélt, majd Gyerő József polgármester jogászként, a szakmai oldalt is figyelembe véve ismertette a szerző harmadik kötetét. Sok értékes, közlendő tényt, megvitatandó témát tartalmaz, mindez úgy megfogalmazva, összeállítva, hogy semmiképp ne sértse a bírói titoktartás szabályait. Jogászoknak, szakembereknek is szól, de közben közéleti kérdésekről rántja le a leplet – fogalmazott a polgármester.
Puskás Bálint kijelentette: számára nem újabb bársonyszéket jelentett az alkotmánybíróság (mint ahogy tisztségbe iktatásakor sokan emlegették), Dózsa György trónja volt az ott eltöltött kilenc év. Feszült helyzetekben „székely észjárással” gondolkodott, érvelt, miközben sok volt a nyomás, a vád, kihallgatásokon kellett megjelennie. A feszült helyzetekre hivatkozva Gyerő feltette a kérdést: voltak-e félelmei alkotmánybíróként? Kezdetben nem, egészen addig, míg rá nem jött, hogy létezik egy „háttérintézmény”, amely azt csinál, amit akar – válaszolta Puskás. A fenyegetettséget konkrétumokkal is példázta: a Román Hírszerző Szolgálat hatáskörének csonkítása utáni napon „elvitték” Toni Grebla bírótársát; megnyirbálták a korrupcióellenes ügyészség hatáskörét, másnap az intézmény vezetője nyilvánosan bejelentette, az alkotmánybíróknak is tudnak dossziét készíteni. Gyerő kíváncsi volt Puskásnak a kisebbségek alkotmányos jogai biztosítását illető véleményére is. Románia alkotmánya lehetővé teszi bármilyen kisebbségi jog biztosítását. A román alkotmány nem tiltja az autonómiát sem, az bármilyen formában működhet – mondta el véleményét Puskás Bálint. Hozzátette: a rosszindulat és a félelem az, ami meggátolja a román politikusokat abban, hogy az autonómiáról beszéljenek.
A bemutatót követően Puskás Bálint a könyvét dedikálta, tetszőleges összegű adomány ellenében bárki megkaphatta a kötetet. Az adományok teljes összegét a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ számára ajánlotta fel. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 27.
Tőkés László: Ukrajna ultranacionalista törvényhozatalba fogott
Geopolitikai fontosságának tudatában Ukrajna olyan ultranacionalista törvényhozatalba fogott, amelynek csak az első kirívó darabja az oktatási törvény – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Strasbourgban tegnap.
Tőkés László tájékoztatása szerint mások mellett Johannes Hahn európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztossal folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségeket – köztük a magyarokat, románokat, bolgárokat és lengyeleket – végletes módon diszkrimináló új ukrán oktatási törvényt más rendelkezések is követni fogják. A képviselő Magyarország és Románia nevében arra kérte a biztost, hogy az unió vesse latba minden befolyását a nacionalista irányba elhajló ország feltartóztatása érdekében.
Válaszában Johannes Hahn elmondta, hogy előzőleg az oktatási törvény életbe léptetésének elhalasztását tanácsolta Ukrajnának mindaddig, amíg a Velencei Bizottság véleményezése meg nem születik. Talán az uniós gazdasági támogatások feltételekhez való kapcsolásával lehetne eredményt elérni a keleti szomszédság országai esetében – tolmácsolta Johannes Hahn szavait a néppárti képviselő. Tőkés László arról is tájékoztatott, hogy Sandra Kalniete lettországi EP-képviselő a megbeszélésen bejelentette, hogy Ukrajna oktatási miniszterét rövidesen meghallgatja az EP Külügyi Bizottsága az oktatási törvényről.
Az ukrán Legfelsőbb Tanács szeptember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatását, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé kizárólag az ukránt teszi. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 27.
Kétnyelvűség, különböző szemlélettel
Döntések utcanévtáblaügyben
Két, az utcanévtáblákra vonatkozó határozattervezetet is megszavazott csütörtöki soros ülésén a marosvásárhelyi tanács. Egyik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a másik a Szabad Emberek Pártjának (POL) a kezdeményezése, mindkét tervezet elfogadására szövetséget kötött a két politikai szervezet. A tanácsülésen jelen volt dr. Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke is, aki a sajtónak nyilatkozva „innovatív megoldásnak” nevezte a szövetség tervezetének jóváhagyását.
Az RMDSZ-nek a marosvásárhelyi utcanévjegyzék megváltoztatásáról szóló határozattervezete az összehívóban a 31. napirendi pontként szerepelt, Peti András javaslatára hozták előre ennek vitáját.
A tervezetet az RMDSZ és a POL képviselői egyaránt megszavazták, a szociáldemokrata, illetve a liberális képviselők tartózkodtak a voksolásnál. Az RMDSZ értelmezésében a javaslat „a marosvásárhelyi utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól”, arról, hogy „az utcák hivatalos neve eleve kétnyelvű legyen, az elnevezésben a román mellett kötőjellel elválasztva a magyar nyelvű megfelelő is szerepeljen, és ezután minden hivatalos okmányban és utcanévtáblán ilyen formában jelenjen meg.
Ebben az esetben nem fordításról, hanem névcseréről beszélünk”. A szövetség mindezt a tervezet megszavazása után kiadott közleményben pontosította, amelyben példaként említi: „azt az utcát, amelynek eddigi hivatalos, utcanévjegyzékben és okmányokban is szereplő neve Tineretului volt, ezután Tineretului – Ifjúság utcának fogják hívni”. Továbbá hangsúlyozták, Marosvásárhely 463 utcájából 352-t keresztelnénk át a fent említett módon: azokat, amelyek köznevet, helységnevet, történelmi esemény dátumát tartalmazzák. A történelmi személyek neve az utcanevekben csak akkor fog két nyelven szerepelni, amennyiben olyan személyről van szó, akit mindkét közösség saját történelme részének tekint. A POL kezdeményezése az RMDSZ-étől eltérő, a korábban is szorgalmazott kétnyelvűségre fekteti a hangsúlyt. Az RMDSZ által felhozott példánál maradva a POL értelmezésében az utcanév feliratozása során a „strada Tineretului alatt az Ifjúság utca” felirat szerepelne. Azaz nemcsak a strada–utca szavak jelenítődnének meg két nyelven, hanem a megnevezés is. Az elmúlt évek során volt már példa a fenti módon történő feliratozásra, de utcanévügyben kudarcot vallott a valós kétnyelvűség. Az RMDSZ képviselői a POL tervezetét is megszavazták.
A tegnapi ülésen tehát két – egyes képviselők szerint nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő – utcanevekre vonatkozó határozattervezetet is jóváhagyott a testület.
Vass Levente a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, „a marosvásárhelyi RMDSZ elnökeként azért jöttem el a tanácsülésre, hogy meggyőződjek, hogy az egyezség, amelyet a Szabad Emberek Pártjával kötöttünk, mely szerint mindkét határozattervezetet elfogadtassuk a tanácsülésen, meg is valósuljon”. Hozzátette: sikerült megszavazni az RMDSZ által benyújtott tervezetet, hogy az utcákat Marosvásárhelyen 16 éves huzavona után átkereszteljék. „Ezzel azt tudjuk bebizonyítani a marosvásárhelyieknek, magyaroknak és románoknak egyaránt, a vállalkozóknak, befektetőknek, hogy Marosvásárhelyen a sok etnikai probléma mellett van remény arra, hogy meg tudunk egyezni, és a következőkben a magyar és a román projekteket együtt meg tudjuk beszélni, a város fejlesztését együtt tovább tudjuk vinni. Vass Levente fontos eredménynek nevezte a tegnapi döntést az utcanévtervezetek esetében, ugyanakkor kijelentette, immár az a tét, hogy a határozatok hogyan lesznek végrehajtva. „Marosvásárhelyen az a nagy kérdés, hogy az a prefektus, aki minden magyar kezdeményezést megtámad, az elkövetkezendőkben hogyan fog ehhez a dologhoz viszonyulni. Ha a prefektus nem támadja meg a határozatot, azon leszünk, hogy mihamarabb érvényt szerezzünk ennek. Ez egy teljesen innovatív, új kezdeményezés, ami mögött sok munka áll, és bízom benne, hogy ez egy jó kezdet” – tette hozzá a városi RMDSZ elnöke. Antalfi Imola / Népújság (Marosvásárhely)2017. október 27.
Történelmi „lecke” és a valós tények
Vélemény
Makkai János véleményeivel (Népújság, 2017. október 25.) nem szállok vitába, szíve joga, hogy azt állítsa, Gyurcsány Ferenc jobb ötvenhatos beszédet mondott, mint Orbán Viktor.
Az ötvenhatos magyar forradalom valódi értékét, a forradalmárok nagyságát kisebbítő ténybeli tévedései miatt viszont tollat ragadtam. Makkai szerint a szuezi válságot kirobbantó angol-francia-izraeli katonai kalandban „érdekeltek azzal nyerhettek időt aktuális térképújrarajzolgatási foglalatosságukhoz, hogy »elfoglaltságot« teremtettek a Szovjetuniónak Magyarországon”. Csakhogy a forradalom 1956. október 23-án robbant ki, a szuezi intervencióra pedig csak öt nappal később, október 28-án került sor. A szovjet-amerikai viszonyban kispályás angol-francia duett még Makkai téves sorrendje esetén sem lett volna képes kiprovokálni a magyar forradalmat és szabadságharcot!
Az időközben megnyitott irattári anyag egyértelműen bizonyítja azt, hogy az Egyesült Államokat és elnökét, Dwight Eisenhowert abszolút meglepte mind a magyar forradalom kitörése, mind pedig a szuezi kaland, amelyik köztudottan nem a Nyugatnak, hanem a Szovjetuniónak vált hasznára.
Szerintem Nyikita Hruscsov 1956. februári pártkongresszusi beszéde sem járulhatott hozzá a magyar forradalom kitöréséhez. Álláspontomat két esettel támasztom alá: (1) Nagy Imre, a moszkovita múlttal rendelkező miniszterelnök úgy szólította meg a tüntető tömeget, hogy „elvtársak”; (2) a hruscsovi olvadás korlátait, viszonylagosságát pedig a november 4-i szovjet katonai intervenció bizonyítja.
Generációm a legérzékenyebb tinédzserkorban, 15 évesen élte át az ötvenhatos sokkot. Olyan osztálytársunk is volt, Moyses Márton, aki megpróbált átszökni a román–magyar határon, azért, hogy csatlakozzon a szabadságharcosokhoz. Egykori iskolánk, a Bolyai Farkas sajnos nem ápolja emlékét, noha 1972-ben a Brassó megyei pártbizottság székháza előtt szenvedett tűzhalált, így tiltakozva a nacionál-kommunista elnyomás ellen.
Kincses Előd
Előzmény: Népújság (Marosvásárhely), 2017. okt. 25.
Az alkalmi történelemleckékről
Hallgatom az ünnepi megemlékezéseket. A Gyurcsány Ferencé emészthetőbb, mert pragmatikusabb. Alapvetően fordulatosan megkomponált, emlékezésbe szőtt célzatos kampánybeszéd.
Az Orbán Viktoré emelkedettebb, de, ha nem is egyszerű, el lehet vele bajlódni. Azt persze ő sem tudja elhitetni velem, hogy „Mi, magyarok, a szabadság népe, egy különleges szabadságnemzet” lennénk. Sajátos talán, de „különleges” aligha. Valójában a lehetetlennel próbálkozik egy gondolatfonalra fűzni 56’-ot, a rendszerváltást s a mai orbáni „szabadságharcot” Brüsszellel. Bizonytalanok a kapaszkodók. Nem voltak és nincsenek egyszerű helyzetek, így semmit nem lehet kisajátítani, a történelmet meg végképp nem.
Nincs magyar 1956 a joggal emlékezetes, 1956. február 14-én elhangzott hruscsovi beszéd nélkül, amely az erjedés, vagy másként a szabadságeszmény újraéledésének első látható tünete volt a magam történetírásában…
De tovább árnyalva, nem tekinthetünk el ’56 összefüggésében attól sem, hogy a világ éppen akkor felforrósodó régiójában a szuezi válság eseményei kötötték le a világ figyelmét. Az ottani fejleményekben érdekeltek azzal nyerhettek időt aktuális térkép-újrarajzolgatási foglalatosságukhoz, hogy „elfoglaltságot” teremtettek a Szovjetuniónak Magyarországon, miközben eszükbe sem jutott a forradalom segítségére sietni. Cél helyett eszközzé silányítva így a magyar reményt…
Aztán ’56-ot legfeljebb összefércelni lehet a rendszerváltással, hiszen az akkori fordulatot az ugyancsak „elfelejtett” Bush–Gorbacsov 1989. decemberi máltai „hajókirándulása” alapozta meg – lejárt az addigi „jaltai világrend” szavatossága. Ezzel pedig mintegy „közmegegyezéssel” kínálták fel tálcán Kelet-Európa országainak a szabadságot. S ha volt ennek tétje, mindössze az volt, hogy ki hogyan képes élni az önállóság/függetlenség annyi amennyi esélyével. Ennek a siralmas panorámáját láthatjuk napjainkban…
Manapság a legnyomasztóbb a Brüsszellel vívott „szabadságharc”. Ha igaz az, hogy a közelebbről meg nem határozott globalizáció „farvizén felemelkedett pénzügyi birodalmak” megszállták Brüsszelt, kézenfekvő a megoldás: faképnél kell hagyni őket! Ahogy az uniós szövevényből napjainkban kínkeservesen szabadulni próbál Nagy-Britannia. Oszt’ jónapot…
Ami végül azt a szabadságot jelentheti, amire a legszívesebben gondolok, az Heltai Jenő Szabadság című költeményében zseniálisan összefoglalt, sosem volt és talán sosem lesz eszményi állapot. De attól még őrizhetjük a lelkünkben sok-sok egyéb „haszontalanság” mellett. Ajánlom mindenkinek, ha nem egyéb, mindannak mércéjeként, amit nap mint nap megélünk a való világban. Az ünnepi szónokokat kivéve. Az efféle költői eltévelyedés könnyen zavarba ejtő lenne, nem szokott szerepelni a számukra készített „emlékeztetőkben”. Akár szabadon szónokolnak nekünk, akár papírról olvassák fel a maguk alkalmi történelemleckéit… MAKKAI JÁNOS / Népújság (Marosvásárhely)2017. október 27.
A történelmi igazság útjai
Harc a nemzet érdekében
Az igazság megközelítésének (ha történelmiről van szó, akkor különösen – magam is már többször leírtam) legalább két, de gyakran több útja-módja lehetséges. Amennyiben, természetesen, a történetet író valóban (szubjektív szándékai szerint) őszintén az igazságot kívánja feltárni, és nem valamilyen (egyéni, nemzeti, csoport- vagy társadalmi stb. preferencia, megrendelés) érdekeinek mentén. Ez utóbbi esetben az utókornak már nehéz objektivitásról beszélnie, a valós tényeket feltárnia.
Nos, szerdán este Aradon, a Tulipán Könyvesboltban Borbély Imre: Harc a nemzet érdekében c., a Kárpátia Stúdió, Köröstárkány–Kápolnyásnyék 2017 kiadásában megjelent könyvének bemutatójára került sor. (A szöveget gondozta és a dokumentumokat válogatta Borbély Zsolt Attila – szerk. megj.: a 2017 januárjának végén elhunyt szerző fia.)
A 260 oldalas kötet két részre osztható: a Borbély Imrével (1948–2017) készült mélyinterjúra (illetve annak első részére), valamint az ehhez kapcsolódó dokumentumokra.
A temesvári Borbély Imrére bizonyosan sokan emlékeznek azok közül, akik az 1989-es fordulat utáni romániai magyar politikai élet alakulását nyomon követték. A kötetből most azt is megtudhatják: 1989 előtt a temesvári vegyészmérnök – katolikus vallásúként – az 1989-es Temesváron kirobbant, végül a diktátor bukásához vezető eseményeket elindító Tőkés László közeli barátja és munkatársa volt, bátyjának jelentős szerepe volt abban, hogy a Mária téren megállították a villamosokat és ellenállásra szólították fel a temesváriakat. A Borbély Zsolt Attila által tartott előadásból számos más igen érdekes részletet is megtudhattunk a kötet keletkezésének körülményeiről, de hangsúlyosan az 1989 után a hazai magyar politikai életbe bekapcsolódott édesapja pályafutásáról, tulajdonképpen az RMDSZ működésének első hat esztendejéről. Amelynek kezdetén Borbély Imre a Szövetség színeiben politizált, aztán fokokozatosan szembekerült – politikai, mindenekelőtt az autonómia kérdésében eltérő nézetek kapcsán – az RMDSZ akkori vezetővel: Borbély Imre a „kis lépések” politikájával szemben egy jóval határozottabb kiállást követelt a magyarság ügye mellett.
Nevéhez köthető, részben legalábbis, mondta el Borbély Zsolt Attila, többek között, 1990. március 13-án az ún. kolozsvári nyilatkozat megszületése (vajon ennek ellenreakciója volt-e a marosvásárhelyi, két nappal későbbi magyarellenes pogrom?), a román parlamentben elhangzott első magyar nyelvű felszólalás, a román parlament (1992–96 között a tagja volt) „talpra állítása” egy október 6. alkalmával. Meg egy sor igen jelentős megszólalás, politikai cikk és tanulmány, amelyekben az RMDSZ hivatalos, szerinte megalkuvó politikájával szállt szembe. Borbély Imre vetette fel, fia szerint, Románia föderalizálása, a háromszintű autonómia, a külhoni állampolgárság gondolatát.
A kötet (amelyet, fia elmondása szerint továbbiak is fognak követni) amolyan más, különböző álláspontnak is tekinthető a romániai magyarság 1989 utáni történetének felvázolásában, számos olyan cikkel, dokumentummal, amelyek alaposan „kiosztják” a Szövetség akkori vezetőit (köztük Domokos Gézát, Markó Bélát), a „Neptun-” és a „Nagy Benedek-ügy” szereplőit (Frunda György, Borbély László, Tokay György stb.) Kétségtelenül érdekes, figyelemre méltó, a történések tisztázását (vita útján) segítő könyv, amely bizonyos RMDSZ-es körökben aligha örvend majd elismerésnek. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)2017. október 27.
130 éves a Szent Borbála templom
Szent László emlékezete Petrozsényban
Október 28-án, szombaton 130 éves fennállását ünnepli a petrozsényi Szent Borbála templom. A délután öt órától kezdődő ünnepi szentmisét Msgr. Tamás József segédpüspök mutatja be. Ezt követően kerül sor a Pro Patria Egyesület és a petrozsényi Szent Borbála plébánia szervezésében a Szent László élete, kultusza és szellemi öröksége c kiállítás megnyitójára. A kiállítás igényesen megszerkesztett anyaga idén bejárta a Kárpát-medencét. Petrozsényi bemutatásán Okos Márton, a Szent László-év Tanácsadó Testület tagja, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke eleveníti fel Szent László király életét, történelmi jelentőségét, szellemi hagyatékát. A rendezvényre tisztelettel és szeretettel várnak minden érdeklődőt. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)2017. október 27.
Soós nyílt levele László Attilához: az RMDSZ által is megszavazott rendelet veszélyezteti Verespatakot
Magyarázatot kér Soós Sándor László Attilától, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke felszólítja az RMDSZ-es szenátort, mondja el, miért szavazott meg egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi a védett természeti területek határainak módosítását, az alattuk található altalaj kincsek kibányászását.
Hétfőn a szenátus, köztük az RMDSZ hat szenátora, 66 igen szavazattal fogadta el az említett tervezetet, áll az EMNP-közleményben. Soós szerint a rendelkezés – melyet a képviselőház is jóvá kell hagyjon – egyértelműen veszélyezteti Verespatakot, és zöld utat adhat az oda tervezett káros, ciántechnológiás bányaberuházásnak. Soós azzal vádolja a politikai vezetőket, hogy a választók akarata ellenére „kiskapukat biztosítva igyekeznek legféltettebb kincsünket, természeti környezetünket, kiárulni.”
László Attila a Szabadságnak úgy nyilatkozott: az RMDSZ szenátusi frakciójának nem volt közös álláspontja ebben a kérdésben, mindenki saját belátása szerint szavazott. Azt ugyan nem tudta pontosan megmondani, hogy a rendelet mennyiben jelent veszélyt Verespatakra nézve, de minden jel arra vall, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bányanyitásának terve halott dolog, mondta. A rendelet arról szól, hogy azokon a területeken, ahol altalaj kincsek kitermelése kezdődött el, akkor is folytatni lehessen a munkát, ha időközben a kitermeléssel foglalkozó cég saját tulajdonát képező területet védett területnek nyilvánították. Mindezt persze az érvényben levő környezetvédelmi szabályok tiszteletben tartásával – tette hozzá.
– Személyes véleményem az, hogy ideje némi racionalitást bevinni a környezetvédelembe, állatvédelembe. Amikor ugyanis az emberek megélhetése, mi több élete múlik bizonyos rendelkezéseken, lásd a medvék kilövési engedélyének kibocsátását, az autópályák megépítésének blokkolását, vagy épp a már elkezdett beruházás folytatásának lehetővé tételét, akkor az embernek, a közösség érdekének kell elsőbbséget élveznie – mondta a szenátor. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)