udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 6391-6420 | 6421-6450 | 6451-6480 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. október 27.
Gyarapodás technikában, tudásban, hitben
Fizika-, kémia-biológia-, valamint idegen nyelv szaktantermet építettek a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum főépületéhez és ezeket berendezték. A diákok pedig már használatba is vették, zajlottak a tanórák, „laborok”, amikor október 27-én, délelőtt, a díszteremben, a megvalósítás feletti örömét ünnepelni gyűlt össze az iskolaközösség a támogatókkal, kivitelezőkkel, közigazgatási elöljárókkal.
Schönberger Jenő püspök, első megszólalóként a tanintézmény keresztény szellemiségét emelte ki. Mint mondta, ez betölti az iskolát, köszönhetően a jó tanároknak, a spirituális atyáknak. „Nagyon fontos a tudás, de nevelni is akarunk: szép életre, jóra. A tanárok úgy élnek hogy az életpéldájuk által is nevelnek. A diákok tudását pedig az eredmények bizonyítják. Most három szaklaborral bővül az iskolánk. És remélem, nem csak okos-táblák lesznek ezekben a laborokban, hanem okos diákok is, akik jól használják majd a technikát, maguk gyarapítására. Az eszközökre azért van szükség, hogy általuk többek, jobbak legyenek a diákok, és még inkább a szépet és a jót építsék be az életükbe. Sok áldozatot hozott felénk a Magyar Kormány. Ezt köszönöm, és merem remélni, hogy ez az áldozat a lehető legjobb célt szolgálja majd.”
Ádámkó István igazgató egy régi álom megvalósulását látja a szaktantermek átadásában: „Egy esztendővel ezelőtt, a Reizer Pál püspök úr kezdeményezésére 1991-ben újraindított katolikus iskolák fennállásának huszonötödik évfordulóját, a katolikus iskola újraindításának ezüst jubileumát ünnepelhettük. Végiggondolva honnan indultunk és merre tart katolikus oktatásunk, az első teológiai fiúosztály beindítása óta szembeötlő volt, hogy ezt az elmúlt 25 évet folyamatos építés, építkezés kísérte. (...) Tevékenységeink megfelelő keretét a jó tanulási környezet biztosítja, ezért is olyan kiemelkedő az építkezéseink sorában a mai alkalom: a három, korszerűen kialakított, interaktív táblákkal, kivetítőkkel, interaktív táblagép-készlettel, hangfalakkal, hangosító berendezésekkel felszerelt szaktanterem átadása. Nem túlzás állítani, hogy az iskola vezetőségének, a tantestületnek, a diákoknak és a szülői közösségünknek régi álma válik valóra, amikor a Püspök atya megszenteli és használatba vesszük az új, belső iskolai tereket: a fizika-, a kémia-biológia-, valamint az idegen nyelv szaktantermet.”
Ádámkó István is megköszönte Magyarország kormányának a nyolcvanhat millió forint támogatást, amelyet a három szaktanterem tervezési, engedélyeztetési, építkezési munkálatainak ellenértékeként folyósított; Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának pedig, hogy ötvennyolcezer lejjel támogatta a szaktantermek eszközbeszerzését.
Kereskényi Gábor polgármester szerint a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye a jó gazda gondosságával áll az ingatlanokhoz, amelyek a város területén találhatók. „Nem lehet nem észrevenni a munkálatokat, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy mi, szatmári polgárok büszkébbek lehessünk arra a helyre, ahol élünk, hogy javuljon az életminőségünk. (...) Én megköszönöm a támogatást és a munkát, és azt tudom mondani, hogy a magunk részét is hozzátesszük, hiszen feladatunk, hogy az oktatási intézmények működését zavartalanul biztosítsuk, az ehhez szükséges anyagi feltételetek, a felszerelések előteremtésével. Úgyhogy, számíthatnak ránk.”
Durla Paşca Mihai Călin megyei főtanfelügyelő az ünnepségen kiemelte, a szatmári tanügy abban az áldásos helyzetben van, hogy együttműködése az önkormányzattal és az egyházzal nagyon jónak mondható. Meglátásában mindegyik fél felfedezte, hogy a tanügybe való befektetés a jövőbe való befektetést jelenti. A létrejött szaktantermekkel kapcsolatban elmondta, azok európai standardoknak megfelelő szintű felszereltséggel rendelkeznek. „Most kedves tanárok, kedves gyerekek, a felelősség a vállaitokon, hogy válaszoljatok az előttetek álló kihívásokra. De mindabból, amit eddig tapasztaltam, a ti válaszoltok sem marad el, hiszen a megyében és országos szinten is kiemelkedő teljesítményt mutattok.”
Az iskola diákjainak előadása után Soltész Miklós, Magyarország kormányának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szólt az ünneplőkhöz, arra kérve a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjait, hogy az iskola mottójának megfelelően, Márián keresztül erősödjenek és jussanak el Jézushoz. „Ha a katolikus iskolának a termeit bővítjük, ha kollégiumát hozzuk rendbe, ha egy óvodát felújítunk, akkor azt a törekvést szolgáljuk, hogy a kereszténység megmaradjon és itt, közöttünk éljen. De törekvésünk azt az üzenetet is hordozza, miszerint a kereszténységben összetartozunk. Fontos azt tudni, hogy akár római katolikus, görögkatolikus, ortodoxiában élő vagy protestáns keresztények vagyunk, a cél egy. Sokkal több az, ami minket összetart – magyarokat, románokat, bármilyen nemzethez tartozókat ebben a térségben –, mint ami szétválaszt. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert nekünk a felelősségünk óriási: hogy az össz-kereszténységet szolgáló keresztény fiatalokká tudjuk a gyermekeket nevelni. Hogy Románia hűséges és becsületes állampolgárainak, a magyarságban megmaradó felnőtteknek tudjuk a gyermekeket nevelni. Én arra kérek mindenkit, segítse, hogy efelé menjen az iskola tovább!
Az ünnepség végén Schönberger Jenő püspök megáldotta a szaktantermeket – amelyekben amúgy már megkezdődött az oktatás –, majd a vendégek is megtekintették a megvalósítást, fejlesztést. szatmar.ro2017. október 27.
Jól fogna egy új Bernády Marosvásárhelynek
Nem mítoszrombolónak szánta könyvét Fodor János történész, mégis úgy gondolja, hogy árnyalni fogja a képet a „városépítő polgármesterről”, vagyis közelebb hozza az olvasókat Bernády György reális személyiségéhez.
Az olvasóink által is Bernády-kutatóként ismert történészt nem csak a Bernády-kultuszról faggattuk, de még arról is, vajon szükség lenne-e egy jelenkori Bernádyra. Bernády-kutatóként sok érdekességre derített fényt Fodor János történész
– A vásárhelyi magyaroknak kétségtelenül idealizált képük van Bernády Györgyről. Változtathat-e a könyv ezen az imázson?
– Úgy gondolom, hogy igen. Valóban többnyire egy pozitív kép él Bernádyról, mint a „városépítő” és a „boldog békeidők tevékeny polgármestere”. A könyv azt gondolom, hogy árnyalni fogja ezt a képet, ugyanakkor közelebb is hozza az olvasókat a személyiséghez, vagyis a realitáshoz. Célom ugyanakkor nem mítoszrombolás, csupán tisztázni azokat a tényeket, amelyeket a történelmi dokumentumok és források is igazolnak. Nem idealizált, hanem remélhetőleg kiegyensúlyozott Bernády-képet fog kapni az olvasó a kötettel, amelyben megismerheti a családot, a jó tanulmányi eredményeket elérő diákot, a kezdő és amatőr, de tudáséhes karrierkezdőt, később a hideg, kimért és olykor furfangos politikust, a csalódott és szerető férjet, a boldog és tragédiákat átélt családapát, egyszóval az embert, annak minden minőségében.
– Nevezhetjük Bernádyt politikusnak?
– Egyértelműen nevezhetjük, sőt megkockáztatom, hogy elsősorban politikus volt, és csak azután gyógyszerész, jogász, polgármester stb. A politika már zsenge fiatalkorában érdekelte. A kolozsvári és budapesti tanulmányai alatt nyitott szemmel figyelte a könyvek és vegyszerek mellett az országban történő politikai eseményeket is. Gyógyszerészként korán megörökölte a családi patikát, azonban ez szinte egy évre sem kötötte le figyelmét úgy, mint az általa izgalmasabbnak vélt politika világa. A patikát végül bérbe adva tagja lett a törvényhatósági bizottságnak, nem sokkal később már országgyűlési képviselő volt, és így tovább. Igazából politikai ambícióinak határait saját maga szabta meg, ha igazán szerette volna, lehetett volna budapesti főfunkcionárius is. Politikai credója a mindenkori hatalommal való jó kapcsolat volt, azonban ennek felismerése is kvalitásai közé tartozott. Legtöbben csak legendákat tudnak a legendás polgármesterről
– Tisztelték-e polgármestersége, közéleti tevékenysége idején a vásárhelyiek?
– A mai idealizált Bernády-képünkhöz képest sokszor teljesen mást gondoltak róla. Először is származásilag nem volt székelyföldi, így elképzelései felvázolásakor sokszor ezt fel is rótták neki. Másodsorban, ahogyan említettem, politikus volt és ahogyan manapság, ez nem mindig jelentett feltétlen megbecsültséget. Mondok egy példát: pályáját a városi függetlenségi (ellenzéki) párti oldalon kezdte, egészen a vezetői tisztségig vitte ezt városi viszonylatban. Azonban következtek az 1896-os országgyűlési választások. Nemes egyszerűséggel átigazolt a kormánypártba, ami akkoriban igencsak hangos botrányt eredményezett. Az ellenzéki párt tehát vezető nélkül maradt. Sokan ezt évekig nem bocsátották meg neki, ekkor romlott meg első ízben a kapcsolata Petry Zsigmond mészárossal is. Végeredményben a város is annyira szerencsétlen helyzetben volt, hogy amikor 1902-ben polgármesterré választották Bernádyt, már ez az „átigazolás” nem számított, később valahogyan feledésbe is merült. Tény, hogy minden korszakban megvoltak azok a városi befolyásos csoportok, amelyek tisztelték és követték, illetve amelyek versengeni kívántak vele. Utóbbiak többnyire nem jártak sikerrel, de összességében politikai ellenfelei is tisztelték tevékenységét.
– Kevés magyar polgármesternek van annyira jó megítélése, „sajtója”, mint Bernádynak. Joggal?
– Nem mindig volt ez így Bernády esetében. Azon korszerű politikusok közé tartozott, akik időben felmérték és bizonyos fokig manipulálták a sajtót. Komoly időt és energiát szentelt annak, hogy jó megítélése legyen, legalább a helyi lapokban, de sokszor ismeretségi körének köszönhetően a fővárosiakban is. Ez egyébként manapság is hasonlóan működik a sajtó világában, vagyis kevés változott azóta. Sajtóbotrányok akkor is voltak, amelyek egészen alpári hangnemben zajló vitákig vezettek. Ugyanakkor olyan alkalomról is tudunk, amikor Bernády neve gyászkeretben szerepel a helyi sajtó főoldalán, de nem a halála miatt. Hanem egyszerűen az adott orgánum így jelezte a szakítását az addigi támogatottjával, vagyis a lap számára Bernády politikailag halott volt. Persze ezek nem tipikus esetek, többnyire azért az őt dicsérő cikkek voltak jellemzően nagyobb számban. Ezzel is mintegy tudatosan készült arra, hogy neki egyfajta kultusza lesz, vagyis nagyon ügyelt a későbbi megítélésére.
– Tudom, a történészek gyűlölik a mi lett volna, ha kezdetű felvetéseket, de azért játsszunk el a gondolattal: milyen lenne ma Vásárhely Bernády György polgármestersége nélkül?
– El tudok képzelni pár dolgot ezzel kapcsolatban, ami viszont nem biztos, hogy így lenne. Mivel ez általános tendencia volt a korszakban, azt hiszem, lenne impozáns városháza Marosvásárhelyen, viszont nem biztos, hogy ez szecessziós stílusban épült volna, illetve az sem, hogy oda, ahol éppen ma áll. Továbbá azt is elképzelhetőnek tartom, hogy épült volna hamarabb városi színház is, viszont nem hiszem, hogy lett volna Kultúrpalota, mivel ez utóbbi egy teljesen Bernádyhoz kötődő kivitelezés. Az utcák és az infrastruktúra állapota is sokkal lassabban épült volna ki, ami egy lassúbb dinamikájú városbővüléshez vezetett volna a maihoz képest. Összességében pedig a központi arculata is más lenne, talán a főtér sem a mai helyén állna. Végül is ebből is kirajzolódik, hogy mit „örökölt” a mai város.
A könyvben bemutatja a politikus emberi oldalát is, például megtudjuk, milyen apa volt: – A vásárhelyi magyar fiataloknak mond-e valamit az építő elöljáró neve? Oktatási szinten megjelenik-e valahol Bernády?
– Én csak remélni tudom, hogy a vásárhelyi iskolákban időt szentelnek a honismereti témáknak, ezenbelül pedig Bernádynak is. Jó néhány történelemtanár kollégám mindenképp igyekszik a zsúfolt tananyagba Bernádyt is beépíteni, mindazzal, amit képviselt. Jómagam is néhányszor segítettem ebben, illetve amennyiben igény lesz, a jövőben is fogok. Ugyanakkor ott van minden évben a Bernády Alapítvány által szervezett októberi vetélkedő, amely azért jellemzően megmozgatja a kis- és középiskolás diákok egy részét. A kötet remélhetőleg beépül a következő évek vetélkedőibe, hiszen lesz miből készülniük a diákoknak.
– Milyen a Marosvásárhelyen élő románok viszonyulása Bernádyhoz? Ismerik? Tisztelik? Frusztrálja őket? Esetleg csak a „szokásos” magyar múltba révedezés eszközének tartják?
– Néhány ismerőstől volt szerencsém ezt megérdeklődni őszintén, de azt hiszem, ez nem egy reprezentatív minta, így nem tudom, a többség hogy viszonyulhat. Az ismerőseim mindenképp elismerően nyilatkoztak róla, mivel szerintük sok mindent épített, amelynek közösen lehetünk ma is élvezői. Amit megfigyeltem, hogy többen is valamifajta hasonlatba próbálják helyezni Bernádyt egykori román kortársával, Emil Dandeával. Kétségtelen, hogy a hasonlat nem túl szerencsés, hiszen teljesen más a perspektíva a két személyiség között, viszont a szimbolikus tereken és emlékezetpolitikában is városi versengés figyelhető meg a két közösség között a két jeles személyiségről. Egész alakos szobruk van a városban, amelyet szinte azonos időpontban állítottak, egymás mellett található a Kultúrpalotában mindkettejük emlékszobája, mindkettejükről most már rendelkezésre állnak életrajzi kötetek stb. Az ilyen versengés szerintem fölösleges. Én legalábbis nyitott vagyok, hogy munkámat megismertessem a román közönséggel is, sőt, pár évvel ezelőtt szintén a Bernády-napokra egy kétnyelvű ismeretterjesztő füzetecskét szerkesztettem Bernády polgármesterségéről. Azt gondolom, hogy érdemes lenne megismerni, hogy mit gondol Bernádyról a román közösség, és a mi feladatunk, hogy ismeretanyagokkal hozzájáruljunk, mivel az ő személye nem lehet politikai konfliktus tárgya a városban.
Nagyjából egyszerre lett Bernádynak és Dandeának egész alakos szobra.
– Vásárhely a szintén nagy múltú Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz képest alig változik, ami a városképet, például a főtér arculatát illeti. Elképzelhető, hogy a nagy becsben tartott Bernády-örökség az egyik gátja a bátrabb újításoknak? Vagy minden csak azon múlik, hogy milyen nemzetiségű a kezdeményező?
– Gátja nem lehet, hiszen Szeben és Kolozsvár központjának megújulása és városfejlesztése a kulturális örökség, vagyis a központi impozáns épületek felújításával és az akörül szervezett terek átstrukturálásával kezdődött. Szerintem nem nemzetiségfüggő, ha kezdeményezésről van szó, ugyanis igény van rá, de megfelelő szakemberi hozzáértés is szükséges, amely méltó módon tud hozzányúlni az ilyen fajta átalakításokhoz.
– Lesz, lehet egy új Bernádyja Vásárhelynek?
– Ezt nem tudom, de erősen jól fogna. De nem egy múltbeli minta szerint, hanem ahogyan akkoriban Bernády is vélekedett, a korszerűség és a jövő igényeinek megfelelően, aki például egy smart-city koncepciót véghezvinne.
Fodor János Bernády György – Politikai életrajz című könyvét október 27-én, pénteken 18 órától a Horea utcai Bernády Házban mutatta be Novák Csaba Zoltán történész.
Közreműködött Kilyén László színművész Pataky István / liget.ro2017. október 27.
Miről árulkodnak az erdélyi Szent László-freskók részletei?
Szent László a legenda szerint a kerlési ütközet után kiszabadított egy magyar lányt az ellenség karmai közül. A jelenetet a 14. és 15. században székelyföldi templomokban is előszeretettel ábrázolták. De valóban meg akart-e menekülni az a lány? És miért hasonlít Szent László a korabeli Krisztus-ábrázolásokra? Jánó Mihály művészettörténész többek között ezekre a kérdésekre próbált meg választ adni a kolozsvári Művelődés Estek keretében csütörtökön megszervezett előadásán.
A lánymentő Szent László történetéről a 14. századi Képes Krónika is beszámol: a mai Beszterce-Naszód megyei Kerlés határában történt 1068-ban, hogy Salamon magyar király, Géza és László hercegekkel legyőzte az Erdélybe betörő kun (mai értelmezés szerint inkább besenyő) sereget. László üldözőbe vett egy ellenséges vitézt, aki magyar lányt vitt a lován, majd a lány segítségével megölte.
Szent László politikai támogatottsága
László királyt 1192-ben avatták szentté. A magyar Anjou-ház alapítója, Károly király a 14. század elején nagy hangsúlyt fektetett a lovagkirály legendájának ápolására, mivel az erős központi hatalmat testesítette meg, szentként pedig az egyház támogatását is élvezte.
Így terjedtek el a Szent László ábrázolások a templomok falain is, így szakralizálódott a lánymentés profán témája. Jánó Mihály arra is rámutatott, hogy a lovagkirályt gyakran krisztusi szerepben ábrázolták. A Kovászna megyei Sepsikilyén templomában található freskón egyértelmű, hogy a hasonlóság nem csak a művész fantáziátlanságának következménye, ugyanis az ugyanitt ábrázolt utolsó vacsora jelenetben minden tanítvány egyedi vonásokkal rendelkezik.
A lánymentés legendája Felvidéken és Erdélyben maradt fenn, a Magyar Királyság középső részén a török hódoltság ideje alatt semmisültek meg ezek a freskók. A fennmaradt ábrázolások hasonló struktúrájúak: László kivonulása a várból, üldözés, párviadal a kún/besenyő vitézzel, pihenés, ünneplés a megmentett lánnyal. Az apró eltérések, helyi jellegzetességek vizsgálata viszont meglepő újdonságokkal szolgálhat.
Szent Lászlóval vagy a kun vitézzel tartott a magyar lány?
Jánó Mihály érdekes részletre hívta fel a figyelmet a sepsikilyéni falképen: az üldözés-jelenetben a kun vitéz Szent László felé céloz az íjával, a lován ülő lány pedig mintha támasztaná az íjat, másik kezével pedig a gyeplőt fogja. Kivel tartott valójában a „megmentett” lány? A kérdés nyitott a kutató szerint: miközben úgy tűnhet, hogy a lány segít az ellenséges vitéznek, az is elképzelhető, hogy éppen félrelöki a Szent Lászlót célzó íjat.
Profán képelemek a templomban
Ugyancsak a sepsikilyéni freskón láthatunk újabb szokatlan elemet: az éppen lefejezett kun vitéz nem csak nem hunyja le a szemét, mint más ábrázolásokon, hanem furcsa alakú tárgyat nyújt az őt lefejező lány felé. Jánó Mihály szerint a furcsa tárgy nem más, mint egy szív. A szívét a hölgynek felajánló férfi pedig a lovagi kultúra visszatérő eleme. A művészettörténész szerint jelen esetben a kun megtérését jelezték ezzel a motívummal.
Jánó Mihály szerint a lovagi művészethez a székelyderzsi falkép áll a legközelebb. Itt a legrészletesebb az úgynevezett „fejbenézés” jelenete is. A küzdelem utáni pihenés általában része a legenda ábrázolásának, itt azonban a lány egyértelműen László „fejébe néz”. A honfoglalás előtti hősi epikára is jellemző befejező jelenet konkrét szokásra, a tetvészésre vezethető vissza, és a férfi és a nő közötti bensőséges, szerelmi viszony ábrázolására használták.
Jánó Mihály művészettörténész több kiadványban foglalkozik az erdélyi falfestmények történetével, kolozsvári előadásának szerkesztett változata a Rubicon folyóirat ez évi 9. számában is megjelent. A Szent Lászlóhoz kapcsolódó romániai és magyarországi helyszínekről emellett a Szent László út internetes oldalán is található bővebb információ és képanyag.
Mint kiderült az erdélyi Szent László-freskók kutatás korántsem zárult le: a művészettörténész elárulta, hogy a Szeben megyei Somogyom faluban épp a napokban tárt fel újabb Szent László-freskót Kiss Lóránd restaurátor és csapata. maszol.ro2017. október 27.
Leragasztatta a szlovák kulturális minisztérium az MKP több választási óriásplakátját
Egy héttel a megyei választások előtt a nyelvtörvényre hivatkozva leragasztatta a szlovák kulturális minisztérium a Magyar Közösség Pártjának (MKP) több választási óriásplakátját – jelentették be pénteken, Párkányban (Stúrovo) tartott sajtótájékoztatójukon a felvidéki magyar párt politikusai.
„A kulturális minisztérium nyelvrendőrsége az ügyben tett polgári feljelentésre, illetve a nyelvtörvényre hivatkozva felszólította a választási óriásplakátjainkat kihelyező két céget, hogy a plakátjainkat távolítsák el, vagy hozzák összhangba a nyelvtörvénnyel” – tájékoztatta az MTI-t Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke, aki egyben a felvidéki magyar párt megyeelnökjelöltje is a plakátleragasztás által érintett Nyitra megyében. Elmondta: a kulturális tárca, a nyelvtörvényre hivatkozva azzal indokolta felszólítását, hogy a plakátokon szereplő kétnyelvű (magyar és szlovák) szövegben a szlovák kisebb betűmérettel szerepel, valamint azzal is, hogy a szövegben a „megyei választások” szókapcsolat csak magyar nyelven jelenik meg.
A felszólításra reagálva az egyik reklámcég fehérre ragasztotta át a párt hirdetőfelületeit. A másik cég is ugyanezt tette, ám a plakátokat megrendelő MKP-val történt egyeztetés után a fehér felületre, szlovák nyelven „A szlovák kulturális minisztérium cenzúrája – az eredeti szöveget a nyelvrendőrség betiltotta” feliratot ragasztották.
A felvidéki magyar párt több szempontból is helytelennek tartja az államnyelvtörvény most alkalmazott azon előírását, amely minden feliratnál – jelen esetben a politikai hirdetéseknél – a szlovák nyelv kötelező használatát írja elő. Ezzel kapcsolatban ugyanis azt tartják: egy politikai párt saját maga döntheti el, hogy kiket kíván megszólítani.
„Annak meghatározását, hogy kampányunk során választóink támogatását milyen nyelven és külalakkal kérjük, alapvető politikai szabadságjognak tartjuk. Az MKP természetesnek tartja, és a jövőben is ragaszkodni fog hozzá, hogy elsősorban választói anyanyelvén kampányoljon, és plakátjain a magyar nyelvet hangsúlyosabban szerepeltesse" - írták az MTI-nek eljuttatott állásfoglalásukban. maszol.ro2017. október 27.
Sógor Csaba azt kérte a Bizottságtól, hogy rendezzék az uniós joghézagot a kisebbségvédelem terén
A kisebbségvédelem terén mutatkozó uniós joghézagok jelenleg több millió európai polgár életét hátrányosan érintik, ezért ezek kezelése legalább olyan fontos, mint az uniós jogszabályok életbeültetésének vizsgálata – érvelt Sógor Csaba az Európai Parlamentben.
Az RMDSZ-es politikus az uniós jog alkalmazásának ellenőrzését értékelő jelentés csütörtöki vitájában mutatott rá az európai kisebbségvédelem hiányosságaira.
Sógor Csaba üdvözölte, hogy számos korábbi jelentés, így a jelenlegi is kiemeli, hogy az EU a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának elvén alapszik, egy olyan közösség, amely alapszerződésében ismeri el a kisebbségek védelmének, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatásának és előmozdításának szükségességét. Az erdélyi képviselő szerint az is fontos, hogy a jelentés rámutat: a Bizottságnak amellett, hogy nyomon követi a tagállamok szintjén az uniós szabályozások megsértését és gyakorlatba ültetésének hiányosságait, a Szerződések rendelkezéseinek érvényre juttatása érdekében arra is figyelnie kell, hogy jogilag olyan területeket is szabályozzon, amelyeket eddig nem fedett le uniós törvénykezés.
„Hadd emeljem ki azt, hogy még nem létezik egy uniós keretszabályozás a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és biztosítása érdekében, annak ellenére, hogy ezen a területen az EU nagyon aktív a harmadik országokat illetően” – utalt az európai kisebbségvédelem terén tapasztalható jogi hiányosságokra a képviselő. Sógor Csaba Bruno de Witte akadémikus professzor szavait idézve úgy fogalmazott: úgy tűnik a kisebbségek védelme az EU-ban még mindig exportra szánt, és nem belföldi fogyasztásra alkalmas termék.
Sógor Csaba nyomatékosította: ha nem volna elég az, hogy egyes tagállamok folyamatosan megszegik a vonatkozó nemzetközi egyezmények előírásait, az uniós polgárok petíciókban is jelzik a gondokat, és jelenleg az RMDSZ és a FUEN a Minority SafePack polgári kezdeményezés keretében is vázolja a lehetséges megoldásokat.
„A helyzetet tekintve felettébb sajnálatos, hogy az Európai Bizottság csak akkor fogadta be kezdeményezésünket, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, amikor az Európai Unió Bíróságának döntése erre kényszerítette” – mondta az erdélyi képviselő. Majd arra emlékeztette képviselőtársait, hogy a kezdeményezők mindössze azt kérték az EU-tól, hogy fogadjon el egy sor olyan jogi normát, amelyek arra hivatottak, hogy javítsák a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmét, és erősítsék az Unióban a kulturális és nyelvi sokszínűséget, vagyis nem egyebet, mint az Unió alapértékeit. maszol.ro2017. október 27.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége: a tankönyvkiadás centralizációja rossz irány
Az RMPSZ a közvitán lévő törvénytervezet kapcsán fogalmazta meg aggályait.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tartott sajtótájékoztatót az épp közvitán lévő új oktatási törvény kapcsán. A sajtótájékoztatón részt vett Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, Dr. Fóris-Ferenczi Rita egyetemi oktató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója, Dr. Péntek János nyelvész akadémikus és az Erdélyi Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, valamint Dr. Köllő-Zsófia az Erdélyi Tankönyvtanács ügyvezetője.
Első felszólalóként Burus-Siklódi összegezte az RMPSZ tevékenységét annak tekintetében, hogy tavaly ünnepelte a szervezet a huszonötödik évfordulóját. Mint elmondta a szervezet azzal a szándékkal jött létre, hogy ellássa a magyar nyelvű kisebbségi oktatással kapcsolatos vállalásokat és érdekvédelmet, azonban a rendszer működéséből adódó rendszerszintű hibák miatt mindössze több-kevesebb sikerrel tudott megfelelni e célnak. Elmondása szerint a legfontosabb mozzanatnak az számított mindig, hogy megoldják a szervezet területi lefedettségét.
Ennek, és ezen területi lefedettség megerősítése érdekében partiumi, közép-erdélyi és székelyföldi székhelyű különböző oktatási és módszertani központokat hoztak létre. Az első két terület esetében a Gál Kelemen nevét viselő központokról van szó, míg a harmadik esetében a Székelyföldi Oktatási Központ, amely nem csak Háromszék, hanem a csángóvidék és a bukaresti kisebbségek problémáival is foglalkozik. Ezen kívül létezik egy országos kiterjedtségű Teleki Oktatási Központ, amelynek Szovátán található a székhelye.
Felhívta a figyelmet, hogy már a kilencvenes évek elején megfogalmazódott egy igény, egy elvárás és ezek következtében egy elképzelés is a kisebbségi tankönyvkiadás irányába, amelynek következtében létrejött Péntek János és Székely Győző kezdeményezésére az Erdélyi Tankönyvtanács. Ez egy kuratóriumi vezetéssel irányított különálló szervezeti egység, amelynek az RMPSZ elvállalta az intézményi háttér biztosítását. Annál is inkább, mondta, hogy most az új tankönyv- és tanügyi törvény egy olyan korszak után kerül közvitára, amelyet a piaci alapú tankönyvellátás jellemzett. Ivácson András Áron / Transindex.ro2017. október 27.
Nagy Zsolt a börtönről: ez nem egy nyugdíjastábor
Politikai tisztséget nem vállal, de tanácsokkal szívesen segít az RMDSZ volt kampányfőnöke és minisztere, aki 982 nap után szabadult.
Rövid – vagy középtávon semmiképpen nem kíván politikai tisztséget vállalni Nagy Zsolt – közölte az októberben szabadlábra helyezett volt RMDSZ-es miniszter egy pénteki, kolozsvári háttérbeszélgetésen. Ennek személyes okai is vannak, de úgy látja, a társadalom jelenlegi állapotában, ebben a közhangulatban nem tenne jót a politikai szervezetnek sem, amelyben aktiválna – tette hozzá.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem kíván közélettel, politikával foglalkozni, tanácsokkal, véleményekkel szívesen segít – folytatta, kampányszervezői múltját emelve ki. Emlékeztetett: az Erdély TV-t és Erdély FM-et kiadó Janovics Jenő Alapítványnak mai napig ő névileg az elnöke, és „eljön az a nap, amikor ismét ellátom ezeket a feladatokat, mert szeretem – persze, ha mások is így gondolják”.
Az üzleti szférában szabadúszó tanácsadóként kíván tevékenykedni a volt politikus, akit korábbi partnereinek jelentős része már megkeresett itthonról és külföldről is, és jelezték neki, hogy várják, és vannak projektjeik, amelyekben számítanak rá.
Nagy Zsolt elmondta, bár már szabadlábon van, de továbbra is harcolni fog igazáért. Romániában minden törvényes lehetőséget kihasznált, és a strasbourgi Európai Emberi Jogok Bíróságához is fordult. Első ügyében, az úgynevezett Román Posta ügyben, amelyben négy év felfüggesztett börtönbüntetésére ítélték hatalommal való visszaélés vádjával egy kormányhatározat kezdeményezéséért, a strasbourgi bíróság 2015-ben visszautasította keresetét, azonban a második ügyében (stratégiai privatizációs ügy), amelyben eredetileg hazaárulással vádolták, és végül nemzetközi bűnszövetkezet morális támogatásáért ítélték el, az óvása átment az Emberi Jogi Bíróság szűrőjén. Óvását a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jogának sérülése miatt nyújtotta be, hiszen a védelem és ő személyesen sem ismerhette meg az ellene felhozott bizonyítékok egy részét, a bíróság nem hallgatta meg a védelem tanúit, és nem vették figyelembe azt sem, hogy a román fordítások hibásak voltak. Transindex.ro2017. október 27.
Erdély legrégibb templomának romjai a románok kontinuitását bizonyítják?
Még 2011-ben tárták fel a régészek azt a bizánci stílusú templomromot Gyulafehérváron, amelyet a kezdeti vizsgálatok alapján rögtön el is kezdtek Erdély (pontosabban Románia) legrégebbi ortodox templomának nevezni.
Az eléggé visszafogott régészi, történészi nyilatkozatokból két dolgot lehetett kihámozni. Az impozáns templomromok valószínűleg valóban egy bizánci rítusú egyházi központhoz tartoztak, amelyet a Konstantinápolyban 953-ban keresztény hitre tért Zombor gyula – a krónikák második Gyulája – Harka fia, Tétény vezér unokája alapított. Ő volt az, aki az uralma alatt álló erdélyi területekre magával vitte Hierotheosz szerzetest, akit egyes történeti források szerint Theophülaktosz konstantinápolyi pátriárka Magyarország püspökévé szentelt. A szerzetes sikeresen téríteni kezdett. Maga Zombor gyula mindvégig megmaradt a bizánci keresztény hitben, kiváltott és felszabadított sok keresztény rabot, s őrizkedett a Bizánci Birodalom határainak háborgatásától.
A másik szakértői elképzelés Szent István nevéhez köti a templom megalapítását. Szent István nagybátyja, Zombor gyula (a gyula mindvégig méltóságnév) legyőzése után nem tiltotta ki a meghódított országrészből a bizánci szerzeteseket, hanem felkarolta őket, ennek lenne egyik látványos bizonyítéka a feltárt templomrom.
A régészek, történészek óvatos nyilatkozatai nem tartották vissza ugyanakkor a dákóromán kontinuitás híveit attól, hogy a feltárt romokban ne azonnal a románok ősiségének bizonyítékát lássák. Ahogyan a gyulafehérvári ortodox püspök, Irineu Pop fogalmazott: „A most feltárt szenzációs leletek megerősítik a román nép létezését és folytonosságát ezen a területen.” Arra a kézenfekvő kérdésre, hogy hogyan lehet egy, a román szakértők által is két magyar történeti személyiséggel összefüggésbe hozott templomrom a román ősiség bizonyítéka, a püspök nem tért ki...
A gyulafehérvári katolikus székesegyház közvetlen közelében feltárt romokat időközben visszatemették, a terültet füvesítették. Úgy látszik, az ott talált tárgyi emlékek mégsem voltak eléggé románok. Barta Béla / itthon.ma2017. október 27.
Cemo: az RMDSZ vásárhelyi utcanévtábla-javaslata törvény- és alkotmányellenes
Nem tartja célravezetőnek a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozó, az RMDSZ kezdeményezésére elfogadott önkormányzati határozatot a kétnyelvűségért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).
A civil szervezet pénteki közleményében valószínűsítette, hogy az RMDSZ – a szövetség által innovatívnak nevezett – javaslatát törvényellenesnek minősíti a prefektus.
„A jelenlegi jogi háttér alapján, a hivatalos dokumentumokban nem lehet kétnyelvű lakcímeket bejegyezni, következésképpen, a marosvásárhelyi RMDSZ által választott megoldásnak az égvilágon semmi köze nincs az innovációhoz, még kevésbé a magyar közösség jogaihoz, amelyeket az Alkotmány, a Közigazgatási Törvény és számos nemzetközi egyezmény biztosít”
– írja a közleményben Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója.
A Cemo mellékelte az országos kataszteri hivatal álláspontját is, mely – felkérésére – véleményezte, és törvénytelennek látta az RMDSZ által javasolt megoldást.
A szervezet ugyanakkor helyeselte a POL kezdeményezésére benyújtott és szintén elfogadott önkormányzati határozatot, amelynek a kidolgozásában szakértőként vett részt.
„(...)a POL-SZEP határozata alapján kihelyezhetőek a kétnyelvű utcanévtáblák, az ügy szenzitív jellege miatt, nem kizárt, hogy a Maros megyei Prefektusi hivatal nem adja meg a törvényességi engedélyt, viszont a Közigazgatási bíróságon nagy eséllyel megnyerhető az ügy”
– írják.
A Cemo szerint az RMDSZ „a kisebbségjogi kritériumok mellőzése mellett, kizárólag politikai és szavazatoptimalizálás szempontok alapján hozta meg döntését” és a POL ismételt kérése ellenére sem volt hajlandó konzultálni sem a a POL tanácsosaival, sem olyan RMDSZ-es polgármesterekkel, akik már megoldották a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét.
„Ezúton felkérjük a marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosokat, hogy ne láttassák azt a marosvásárhelyi közösség irányába, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét megoldották, várják meg a Prefektusi hivatal törvényességi ellenőrzését, valamint konzultáljanak az Országos Kataszteri Hivatal képviselőivel, egyeztessenek más városok RMDSZ-es elöljáróival és keressenek – közösen a SZEP tagjaival- egy törvényesen kivitelezhető megoldást a kétnyelvű utcanévtáblák ügyének mielőbbi rendezése kapcsán”
– olvasható a Cemo közleményében.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület két határozatot fogadott el csütörtöki ülésén a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére. A POL által benyújtott tervezet az utcanevek magyar fordításának a kihelyezését írná elő, az RMDSZ által benyújtott tervezet pedig az utcanévbe emelné be a magyar elnevezést is. Mindkét párt megszavazta a másik kezdeményezését is, így az önkormányzati testület mindkét javaslatot elfogadta. [Forrás: Főtér] itthon.ma/karpatmedence2017. október 27.
Nyelvi jogokról az Európai Parlamentben
Az Európai Parlament Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Munkacsoportja (Kisebbségi Intergroup) mai ülésén a katalóniai és a leóni nyelvi jogok ügye szerepelt a napirenden. A másik két társelnök igazolt távollétében Josep-Maria Terricabras elnökölt a tanácskozáson, aki tiltakozását fejezte ki a hivatalos tolmácsok távolmaradása miatt. (Egy óra késéssel az angol nyelvű tolmács végül is megjelent, és ellátta feladatát.)
A Plataforma per la Llengua elnevezésű katalán nyelvvédő egyesület a legnagyobb nyelvi nem kormányzati szervezet (NGO) Európában – mondotta Oscar Escuder elnök, aki népe nyelvi helyzetéről és jogairól tartott általános beszámolót. Noha a katalán a 14 legtöbbek által beszélt európai nyelv közé tartozik, és 11 uniós tagállam nyelvét beszélik náluk kevesebben, mindazáltal emezekkel szemben a katalánok nem tudták kivívni anyanyelvük hivatalos státuszát – kifogásolta az előadó. Ezt követően arról a „strukturális nyelvi diszkriminációról” szolgált részletekkel, mely nemcsak Spanyolország egészének területén, hanem saját régiójukban, Katalóniában is sújtja őket. „Európai polgárokként nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni a saját hazánkban, s ezért kívánjuk a függetlenséget” – mondotta.
Ricardo Chao Prieto, egy León tartománybeli kulturális egyesület képviseletében regionális anyanyelve jogfosztott helyzetéről szólt a Kasztília és León Autonóm Közösség (Spanyolország) keretében.
Hozzászólásában Tőkés László európai képviselő csatlakozott Ivo Vajgl szlovéniai képviselőtársához, akivel együtt határozottan elítélték a spanyol rendőrség által alkalmazott erőszakot az október 1-jei katalóniai népszavazás alkalmával. Kijelentette, hogy a katalán függetlenség kérdésében nem kíván állást foglalni, mivel ez igen kockázatos volna. A romániai – erdélyi – magyarok, illetve a székelyek kizárólag autonóm közösségi jogaik kivívásáért harcolnak, és mégis nap mint nap „szeparatistáknak” bélyegzik őket a többségi nacionalisták – mondotta. Ugyanakkor szolidaritását fejezte ki a katalánok nyelvi és kulturális jogaikért folytatott küzdelme iránt, aminek az elérése a romániai magyaroknak is a legfőbb céljai közé tartozik. tokeslaszlo.eu2017. október 28.
Zavargások nélküli december elsejét
Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén 30 000 lejes hozzájárulást hagytak jóvá Románia nemzeti ünnepe háromszéki központi rendezvényének megszervezésére, lebonyolítására. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a rendezvény tartalmáért a prefektus felel. Jelezte, mai napig nem határolódott el senki a tavalyi incidenstől, amikor az egyik szónok Ázsiába küldött bennünket, és elfogadhatatlan, hogy a Lăcătuşu „elvtárs” által idegen megyékből hozott fiatalok Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból!
A határozattervezet felvezetéseként az elnök elmondta, Románia nemzeti ünnepének anyagi hátterét évek óta Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a megyeháza állja, a tartalmat a prefektúra biztosítja. Idén partnerségi szerződést kötnek a prefektúrával és a lebonyolító szervezettel, az Ecou Ifjúsági Egyesülettel. A szervezőbizottság elnöke Sebastian Cucu prefektus. Ő felel a rendezvény tartalmáért.
Tamás Sándor közölte, elmondta neki félelmeit, és ígéretet kapott, hogy nem lesz incidens. Nagyon nincs rendben, hogy a tavaly történt szónoklattól tíz hónap alatt nem határolódott el senki. Elfogadhatatlan, hogy Lăcătuşu „elvtárs” egy évtizede idegen megyékből hoz fiatalokat, akiket a Mihai Viteazul Főgimnázium bentlakásában szállásolnak el, és akik Sepsiszentgyörgy központjában azt ordibálják: Kifelé a magyarokkal az országból! Ilyen történik a prefektúra által szervezett, a román rendőrség és csendőrség által biztosított rendezvényen.
Tamás Sándor folytatta: két éve arról beszéltek, hogy Sepsiszentgyörgyön A román katona emlékműve melletti árbócon Románia lobogóját székely zászlóra cserélték. Miért nem derítették eddig ki, hogy ki követte el? – tette fel a szónoki kérdést. „Megkérdőjelezzük, hogy egyáltalán megtörtént-e az eset, amikor állandó járőr biztosította a környéket” – mondotta Tamás Sándor. Arra sem adtak választ, ki hasította fel a román zászlót, amelyet 2013 januárjában a román fejedelemségek egyesülése alkalmából állítottak a park sarkára. Pedig nyolc kamera pásztázza a teret. Az akkori prefektus, Codrin Munteanu azt nyilatkozta, az elvi elkövetők Antal Árpád és Tamás Sándor. És minden alkalommal a román sajtó megbélyegzi a teljes magyar közsséget.
Florentina Teacă szociáldemokrata tanácstag védelmébe vette Ioan Lăcătuşu „urat”, jelezve: tavaly mellette volt, és hallotta, mindenkit arra kért, ne kiabáljanak. Tamás Sándor visszakérdezett: az utóbbi húsz évben? Továbbá hangoztatta, neki továbbra is elvtárs, aki 1989 előtt a Román Kommunista Párt megyei propagandatitkára volt, most meg Isten szolgájaként tetszeleg. Ez az ő magánügye, „ha azokat az ortodox papokat, akiket ’89 előtt feljelentett, nem zavarja”, annál jobban őt sem, de egy minimális kérelme van: ne adjon neki leckét demokráciából.
Pethő István, a Magyar Polgári Párt képviselője hozzászólásában azt mondta, ha már ünneplésről van szó, jelzi, hogy október 29-e Székelyföld autonómiájának napja, a Székely Nemzeti Tanács őrtűzgyújtásokat szervez aznap este fél hattól. Kérte, minél nagyobb számban vegyünk részt ezeken a rendezvényeken, az RMDSZ vezetőit meg arra, buzdítsák a szervezet tagságát a részvételre. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma2017. október 28.
Átszervezték a csíkszeredai kulturális intézményhálózatot
Hat állást szüntettek meg Csíkszereda három kulturális intézményénél, továbbá 13 állást átszerveztek a polgármesteri hivatalhoz többek között egy kulturális, szervezői munkacsoport létrehozása céljából. A szervezői csapat irodáját a Csíki Moziban alakítják ki, feladatuk lesz többek között összehangolni az intézmények működését és a rendezvényeket. Az intézmények státusjegyzékének módosításáról, az intézmények átszervezéséről pénteki soros ülésén döntött a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. Az ülésen jelen volt az érintett intézmények több mint 50 munkatársa is.
Telt házzal zajlott a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki ülése, ugyanis a város kulturális intézményeinek átszervezése is napirenden szerepelt, emiatt a Csíki Székely Múzeum, a Csíki Játékszín, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes több mint 50 munkatársa is jelen volt a tanácsteremben, hiszen az állásaikról döntöttek.
Felszólaltak az intézményvezetők András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója felszólalásában arra kérte a városvezetést és az önkormányzati képviselőket, hogy ne csökkentsék az együttes bérkeretét és létszámát, amennyiben ez megoldható. Hozzátette, ők is megértették, el kellett fogadniuk, hogy a polgármesteri hivatal azért hozott átszervezési intézkedéseket, hogy költséghatékonyabban működjenek a kulturális intézmények, viszont az igazgató arra kérte még a testületet, hogy ha már a kisebb költségvetés és a kisebb létszám miatt gyengülni fog az intézmény, akkor a későbbiekben tegyék lehetővé a határozatok módosítási lehetőségét. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója elmondta, sokat egyeztettek a hivatallal.
Aggályosnak tartotta a döntéshozás „sebességét”, mivel gyorsan történt az átszervezés. Nehezményezte, hogy az utasításokat sokszor szóban kapták meg és csak keveset írásban, úgymond „lepapírozva”.
Hozzátette, a tárgyalások eredményeképpen sikerült ésszerű kompromisszumokat kötni. Azzal zárta mondandóját, hogy a múzeum csapata megtesz minden tőle telhetőt, hogy továbbra is jól működjön az intézmény. A Csíki Játékszín részéről, Parászka Miklós színházigazgató egészségügyi okokból nem tudott jelen lenni a tanácsülésen, helyette Kosztándi Zsolt, a színház színésze szólalt fel a társulat nevében. Ez a csendes hallgatás, amivel ma idejöttünk, egy kulturális figyelemfelkeltés, amivel jelezni szeretnénk, hogy a pár évvel ezelőtt 45-re lecsökkentett személylétszám a minimális arra, hogy működni tudjon a színház. Azonban a súgó, a kellékes, a hangosító, a szervező, valamint a pénztáros nélkül ez nehéz lesz – osztotta meg aggodalmukat a színház munkatársa, utalva arra, hogy az átszervezéssel a fentebb sorolt állások többsége megszűnik.
Halasztást kértek
Ezután mások is felszólaltak a kulturális intézmények dolgozói közül. Volt, aki azt nehezményezte, hogy a tanácsülés előtt egy nappal értesült a fejleményekről, és hogy nem tájékoztatták őket megfelelően az átszervezésről. Tőke Ervin, valamint Szabó Soós Klára EMNP-s önkormányzati képviselők azt javasolták, hogy halasszák el a döntést a vonatkozó határozattervezetekről, mivel az érintett intézmények munkatársai tiltakoznak az átszervezés ellen. Veress Dávid RMDSZ-es önkormányzati képviselő azonban amellett szólt, hogy inkább beszéljék meg a félreértéseket, és felkérte a határozattervezetek előterjesztőit és Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, hogy tájékoztassák a jelenlévőket, hogy miről is készül dönteni a testület.
Több változtatásra lehet számítani
Ráduly Róbert Kálmán szerint az a tény, hogy a kulturális intézmények dolgozói nem voltak megfelelően tájékoztatva, jól mutatja a menedzserek és a munkatársaik közötti viszonyt. Mint magyarázta, az átszervezéssel a hivatal és a kulturális intézmények közötti együttműködést szeretnék ösztönözni. Ugyanakkor kiemelte, a polgármesteri hivatalnak törvény által szabályozott létszámkerete van, emiatt nem tudtak újabb embereket alkalmazni, holott több szakirodájuk munkaerőhiánnyal küszködik. Ilyen körülmények között hatékonyabbnak ítélték, ha megszüntetik például azokat a tisztségeket, amelyeket amúgy is nyugdíjasok töltöttek be a színháznál, és amelyekre a színháznak lehetősége van bedolgozói vagy szerzői jogdíjas szerződést kötni. Hozzátette: eredetileg 12 állást akartak megszüntetni, végül hat mellett döntöttek. A Csíki Játékszín kapcsán még megemlítette, hogy január közepén lejár Parászka Miklós szerződése a városházával, és nem tudja még, hogy ki lép a helyébe, így a színház jövőjéről majd beszélgetéseket kíván folytatni a társulat színészeivel. Jövőbeli elképzelései között szerepel még, hogy átvegyék a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház ügykezelését és összevonják a csíkszeredai társulattal, hogy ezáltal bővítsék, jobbítsák a színházi szolgáltatások minőségét.
A felszólalásokat követően a kulturális intézmények státusjegyzékének módosításáról szóló határozattervezeteket végül napirenden tartotta és jóváhagyta a testület, a három EMNP-s önkormányzati képviselő nem szavazott, Emil Buşe (PSD) tanácsos pedig tartózkodott. Az intézkedések egy része november 1-től, a többi pedig december 1-től lép érvénybe.
Iroda a Csíki Moziban
Az önkormányzati képviselők döntöttek arról is, hogy a korábban a Csíki Játékszín ügykezelésébe adott Csíki Mozi épületét visszaveszik a városháza adminisztrálásába. Ugyanis oda terveznek létrehozni egy úgynevezett „forrópontot” a hivatal kulturális irodája alatt működő 8-10 fős szervezői munkacsoporttal. Ennek tagjai többnyire a kulturális intézmények átszervezésével kerülnek a hivatalhoz, a munkacsoport létszámát pedig szükség esetén bővíteni fogják.
A Csíki Mozi épületében elképzelt iroda nyújtana többek között tájékoztatást minden turisztikai látványossággal, kulturális programmal kapcsolatosan, emellett kivennék részüket például a rendezvényszervezésben, a jegyeladásban, lehetővé tennék a jegyek online vásárlását, ugyanakkor feladatuk lenne serkenteni a város „mecénás kedvét” is. Az iroda berendezéséhez a bútorzat közbeszerzése már folyamatban van, tudtuk meg.
Az átszervezéssel jár a létszámcsökkenés
Füleki Zoltán alpolgármester a tanácsülés végén elmondta, hogy a kulturális intézmények átszervezésével melyik intézményből hány állás szűnik meg és hányat vesz át a hivatal áthelyezéssel a fentebb említett kulturális munkacsoportjába. Azt fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy utóbbi esetben az alkalmazottak bérei nem változnak. A megszüntetett állásokat pedig bedolgozói szerződéssel vagy szerzői jogdíjas szerződéssel megoldhatják az intézmények.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes esetében három kezdő táncos állást és egy betöltetlen állást megszüntettek, hárman pedig a városházához kerültek: egy személyzetis, egy művészeti tanácsadó, egy irodalmi titkár.
A Csíki Játékszínnél öt állást korábban a mozi működtetésére különítettek el, ezeket visszaveszi a város, ezekből három volt eddig betöltve. Továbbá felszámolják a jegypénztárosi, a kellékes és a súgó állásokat. A hivatalhoz kerül a társulattól még három állás: egy szervező, egy díszletes (marketinget végzett), egy ügyintéző. A Csíki Székely Múzeumtól a városházához kerül egy PR-tevékenységeket ellátó muzeológus, egy másik muzeológust pedig elbocsátanak, továbbá egy be nem töltött restaurátori állást is megszüntetnek. Székelyhon.ro2017. október 28.
Elesetteken és gyengéken segítenek (Reformáció 500)
„Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből” – a Jakab apostol 2. leveléből vett gondolatra építette tegnap rövid áhítatát Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban abból az alkalomból, hogy két új megyeközponti szociális intézmény létrehozásáról tájékoztatták a helyi és környékbeli papságot, valamint önkormányzatok, segítőszervezetek, különböző hivatalok vezetőit. Az egyházkerület idősek számára épít lakóotthont, a Diakónia Keresztyén Alapítvány pedig védett lakásokat és az otthoni beteggondozás megyei székházát magában foglaló központ építését kezdi meg.
A diakónia, a szeretetszolgálat Istentől kapott feladat, enélkül az ötszáz éves reformáció megünneplése sem lenne teljes – hangsúlyozta Kató Béla. Az egyházfő emlékeztetett: régen a családok és a közösség gondoskodott az idősekről, de évszázadokkal ezelőtt ez nem volt olyan magától értetődő. Az egyháznak a középkortól kezdődően nagy szerepe volt az elesettek, gyengék segítésében, és az intézményesített szeretetszolgálatot is az egyház hozta létre, ebbéli szerepe máig sem csökkent – fogalmazott. A Gyöngyvirág utcai új református templom és a korábban épített keresztyén ifjúsági központ szomszédságában, az utcával párhuzamos vonalban épül fel a multifunkcionális szociális központ, amelynek földszintjén a Diakónia otthoni gondozószolgálatának irodáit és egy konferenciatermet rendeznek be, az emeleten pedig fogyatékkal élő fiatalok védett lakásait alakítják ki. Az építkezés megkezdéséhez a Diakónia Keresztyén Alapítvány mindkét ágazata – az otthoni betegápolás és a fogyatékkal élők számára biztosított szolgáltatások – a külföldi partnerektől kapott támogatást – tudtuk meg a két terület vezetőjétől, Tóth Annától és Makkai Pétertől. A helyi önkormányzat által a leendő szociális létesítmények rendelkezésére bocsátott terület Olt felőli részére tervezett idősek lakóótthonának építését a magyar kormány támogatja, a megvalósításhoz az önrészt az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja – tájékoztatta lapunkat Balla Zoltán előadói tanácsos, aki a szóban forgó beruházásért felel az egyházkerület részéről. Ez az épületegyüttes huszonnégy egyszobás és tizenkét kétszobás lakosztályt foglal majd magában, valamint tizenhét szobát egy elkülönített épületszárnyban idős betegek számára. A lakások bérbe vehetőek, illetve megvásárolhatóak, az épületegyüttesben különböző gyógyászati szolgáltatásokat és szórakozási lehetőséget is biztosítanak. A református egyház említett szociális intézményeinek építését levélben üdvözölte Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Sztakics Éva Sepsiszentgyörgy alpolgármestere pedig azt hangsúlyozta: mennyivel jobb lenne, ha az erre az ágazatra fordítható anyagi források elosztásáról helyben dönthetnének. Az eseményen közreműködött az Írisz Ház zenekara, a fogyatékkal élő fiatalokból álló Írisz Band, az együttlét közös imával és énekléssel ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 28.
Együtt dobbantak a magyar szívek (Könyvbemutató: ’56-os estek Háromszéken)
Négy 1956-os témájú könyvet – kettőt a nagyajtai Moyses Mártonról – mutattak be kedden Baróton, szerdán Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön Kézdivásárhelyen szerzőik, akik mindannyian kiemelték: az 1956-os magyar forradalom olyan pillanat volt, amikor együtt dobban a magyarok szíve határon innen és túl. Elhangzott az az igény is, hogy Moyses Mártonról utcát nevezzenek el Sepsiszentgyörgyön.
A bemutató körutat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, a háromszéki rendezvényeket követően Csíkszeredába és Székelyudvarhelyre látogatnak. Az estek házigazdája Bedő Zoltán közíró volt.
A négyből három könyvet a Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány adott ki, egyet a Magyar Szív Magyar Szó Alapítvány. Utóbbi címe: Nem hiába haltatok meg!, alcíme: Tercsi naplója 1956-ból. Tercsi, azaz Vajda Jenőné Németh Terézia elmondta, 1956-ban 14 éves volt, szeptember 1-jén kezdett naplót írni, eleinte semleges dolgokról, aztán amikor kitört a forradalom, és következtek a megtorlások, megírta az általa Veszprémben tapasztaltakat, és azt, amit a felnőttek beszélgetéséből kihallgatott. Következő év március 12-éig vezette a naplót, addig, amíg szülei rábukkantak s elvették, mondva, ennél kevesebbért is lógtak már emberek. Felnőtt korában visszaadták. Tercsi néni hangsúlyozta, a forradalom minden magyaré volt. Pataki Barbara, a könyv szerkesztője közölte, tavaly került kezébe a napló, érdekesnek, tanulságosnak találta, főleg olyan szempontból, hogy a fiatalok vigyék tovább az ’56-os lángot. A szövegben a kislányos báj ötvöződik a magyar virtussal – tette hozzá. Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész Dobai István nemzetközi jogászt idézve mondotta: akkor minden magyar egyformán érzett. Több, a tavalyi 60. évforduló alkalmából megjelent könyvet, valamint saját, ’56-os témában írt öt könyvét is felmutatta. Részletesen a legfrissebbről, a Moyses Márton tűzhalála címűről értekezett. Moyses Márton élete az egyik legfelkavaróbb sors, erdélyi tragédia – mondotta a történész, aki hőse szenvedéstörténetének bemutatásán túl forrásokat is közölt Moyses Márton követési dossziéjából. Arról a Moyses Mártonról van szó, aki 16 évesen három baróti iskolatársával nekivágott a román–magyar határnak, hogy a pesti srácok segítségére siessen, ám neki s egy társának nem sikerült átszöknie. Két évig sínylődött börtönben, kivágta nyelvét, hogy ne tudjanak belőle vallomást kicsikarni, majd 29 évesen Brassóban a pártszékház előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. Tófalvi Zoltán hangsúlyozta, a becsületesség mintaképe, ő az, akire tényleg emlékezni kell.
Benkő Levente Kolozsváron dolgozó, de mint kihangsúlyozta, Háromszéken „élő” baróti történész, lapunk volt szerkesztője szintén Moyses Mártonról szóló könyvét mutatta be. Jelezte, a 2002-ben kiadott Bűn volt a szó című könyvének azonos című, javított változata ez. Alcíme: Moyses Márton és 1956. Hangsúlyozta, míg Tófalvi Zoltán Moyses szenvedéstörténtét dolgozta fel, ő meghurcoltatásán kívül arra a környezetre is igyekezett rávilágítani, amelyben Moyses élt. Kötete háromféle forrásanyagra támaszkodik. Egyrészt a kolozsvári katonai törvényszéken talált nyomozati anyag, másrészt a korabeli sajtó, főként a Kossuth rádió, mert csak az jött át a határon, de a hazai sajtó is, amelyet rengeteg ferdítés jellemzett, harmadszor a Moyses Márton iskolatársaival, tanítóival, hozzátartozóival készített interjúi. Benkő Levente kiemelte, 1956 az a pillant volt, amikor a magyarság szíve együtt dobogott, Erdélyben egy akolba terelte a magyarokat és románokat, a Magyarország határain kívül élő nemzetrészek újra találkoztak saját kultúrájukkal, a szovjet agymosás után előkerült a Himnusz és a Nemzeti dal. Benkő Levente elhozta még Volt egyszer egy ’56 című, bővített, javított változatban a kolozsvári Exit Kiadónál tavaly újra megjelentetett könyvét is. Mindkét történész hangoztatta, Sepsiszentgyörgyön emléket kell álltani Moyses Mártonnak, aki itt született 1941. április 20-án, s egy évet itt is dolgozott: emléktáblát állítani, utcát vagy teret elnevezni róla.
Nahimi Péter történész, a Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány elnöke az általa összeállított Világ Csodája ’56 című, visszaemlékezésekből ollózott, korabeli fényképekkel gazdagon illusztrált kötetet mutatta be. Hangsúlyozta, 1956 forradalma egyetemesen minden magyaré, ám valami hiányzik mai megítélésében. Míg az 1848-as forradalomról mindenki tud, 1956 nincs benne kellőképpen az emlékezetben, pedig akkor az egész ország sajátos emelkedett állapotban volt, valami olyasmi történt, mint amikor egy nemzet nemzetté válik. Nahimi Péter jelezte, Kiskunmajsán áll Pongrátz Gergelynek, a Corvin közi felkelőcsoport második főparancsnokának emlékhelye, a Magyarországon egyetlen kimondottan ’56-os múzeum, vele szemben a Szomosújváron született Pongrátz Gergely (1932–2005) által emelt Kapisztrán Szent János ’56-os Emlékkápolna, ahol saját és testvére sírja is található, valamint ott működik az ’56-os Ifjúsági Tábor, ahova háromszéki középiskolás fiatalokat is várnak. Az est végén Nahimi Péter Pongrátz Gergely-emlékpakettet adott át Török Józsefnek, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki elnökének és a szintén jelen lévő Jancsó Árpád Csabának, akinek Moyses Mártontól eltérően sikerült kijutnia Magyarországra. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 28.
Elítélik a gyűlöletkeltést
Tiltakozását fejezte ki szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében a volt politikai foglyok háromszéki szervezete az 1956-os emlékkopjánál történtek miatt.
Mint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban az október 23-ai megemlékezéskor elhelyezett koszorúkról szerdán egy román nemzetiségű hölgy – aki egyébként 38 éve él Sepsiszentgyörgyön – letépte a piros-fehér-zöld szalagokat, majd a szemeteskosárba dobta azokat.
Az eset kapcsán a volt politikai foglyok szervezete azt írta: „nincs annál embertelenebb cselekedet, mint amelyet az ostobaság és a gyűlölet határoz meg”. Szóvá teszik, hogy az elkövetőt nem érdekelte, kikért helyezték el a koszorúkat az emlékjelnél, amelyről az évek során nem olvasta el „a számára ismeretlennek maradt szöveget. Azt sem akarta tudni, hogy van egy nemzet, egy nép, amely bárhol éljen, ezzel a három színnel tudatja a világgal jelenlétét, s amelynek tagjai most gyászolnak. Gyászolják a kommunista önkény ellen harcoló és a szabadságért életüket adó hősöket” – fogalmaznak. A szervezet tiltakozik a halottak emlékének meggyalázása, az együtt élő magyar és román polgártársak közötti gyűlöletkeltés szándéka ellen, „az ostobaság és tudatlanság ellen, amely folyamatosan meggátolja a békés együttélést a két etnikai közösség között”. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 28.
A romániai magyar politizálás mózesi kőtáblája (Beszélgetés Bodó Barna politológus-egyetemi tanárral)
A kolozsvári Szent Mihály-templomban negyedszázaddal ezelőtt esküdtek fel a romániai magyar politikai képviselet tagjai a hazai magyarság autonómiaigényét első ízben megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozatra. Emlékidézés a ma már történelminek számító esemény egyik fontos szereplőjével, Bodó Barna politológussal.
– Bár huszonöt év nem túl hosszú idő, az emlékezés okozhat néha meglepetéseket. A Kolozsvári Nyilatkozatra valamennyi szereplő egyformán emlékezik? – Amikor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett emlékkonferencia rendezői emlékezésre kértek fel, tudtam, hogy egymagamban aligha leszek képes a feladat teljesítésére. Természetesen vannak emlékeim, de korántsem az egészről. Az azóta az örökkévalóságból visszanéző Bárányi Ferenc „bátyánk” valamennyi összesereglésünkre papírral, írószerrel érkezett, szorgalmasan jegyzetelt. Mondogatta is, hogy egyszer feldolgozza sok ezer oldalas jegyzethalmazát, de erre nem került sor. Somai József a határidőnaplójába jegyezte le a legfontosabb események történéseit, sajnos, épp az 1992. októberi feljegyzései között van két üres oldal – ide biztosan be kívánt írni valamit.
– Saját emlékein túl milyen forrásokból igyekezett meríteni?
– Fellapoztam például Domokos Géza Esély című háromkötetes munkáját, különös alapossággal az 1992-es eseményekről szóló harmadik kötetet. Ebben a Teremtő politika című fejezet szól a Képviselők Országos Tanácsa, a KOT nevezetes gyűléséről, ahol a testület elfogadta a Kolozsvári Nyilatkozat szövegét. Az eseménysornak azonban sok más leírása is létezik. Ilyen Tóth Károly Antal Borbély Imrével készített, Harc a nemzet érdekében című életútinterjú-kötete. A Domokos-leírás és a Borbély-interjú viszont mintha nem egyazon eseményről szólna. És akkor itt vagyok jómagam, aki szerepet kaptam a nyilatkozat végső szövegének elkészítésében, az én változatom pedig nem egyezik teljes mértékben a Borbély Imréével sem. Miközben sok egykori kollégával, eszmei harcostárssal hosszan szálaztuk a huszonöt éve történt eseménysor emlékfonalait, az egyik visszatérő válasz így hangzott: negyedszázad hatalmas idő, eltelt, az emlékezet szerencsére töröl, hanem hova jutnánk...
– Milyen folyamatok vezettek e dokumentum megszületéséhez?
– Egy hónapokon át tartó, feszültséget kiváltó politikai vita érkezett el egyfajta végkifejlethez. Az erdélyi magyarság vezetőinek jelentős része már 1991 végére azon az állásponton volt, hogy az RMDSZ-ben véget kell vetni a Domokos Géza-érának. Ő 1992 nyarán fel is kínálta a lehetőséget, hogy visszavonják tőle az elnöki tisztséget, parlamenti szerepet sem készült vállalni az őszi választásokon, visszavonulási szándéka egyértelmű volt. Minden bizonnyal ezért nem váltották le, és maradt az RMDSZ elnöke az 1993. januári, brassói kongresszusig. Kezdjük tehát az ő változatával. Az Esélyben közzétett visszaemlékezései szerint az 1992. október 24–25-i KOT-ülés napirendjének fontos kérdése a kongresszusi helyszín eldöntése volt, de az ötödik napirendi pont, az elnökség munkájának elemzése a két csoport, a „mérsékeltek” és „radikálisok” összecsapását ígérte. Ehelyett, írja Domokos Géza, „az este fénypontját, totális nyilvánosság előtt, a magyar és a román sajtó jelenlétében lezajlott fő eseményt a Kolozsvári Nyilatkozatként ismertté vált dokumentum előterjesztése, vitája, újrafogalmazása, majd egyetlen tartózkodó szavazattal történt elfogadása” jelentette. – Ilyen körülmények között hogyan írná le, mi is történt az akkori Brassai Líceum dísztermében? – Megtisztelő volna, de fontosnak tartom tisztázni, hogy nem vettem részt a nyilatkozat eredeti szövegének előkészítésében – mivel ilyen szöveg nem is volt. A szövegező csapatot Domokos Géza szerint három jogász és két újságíró-szerkesztő alkotta: a „belső önrendelkezés” szintagmát ott először kimondó Eckstein-Kovács Péter, az alkotmányosság kérdését boncolgató Varga Attila és a törvényes keretek közötti politizálás mellett kardoskodó Tokay György, illetve Magyari Lajos és jómagam. Tokay korábban újságíróként is dolgozott, gyakorlott szövegszerkesztőnek számított. A jogászok valóban tárgyaltak külön, közös véleményük el is hangzott a KOT-ülésen, miszerint kezdeményezésünk nem alkotmányellenes. Ez azért fontos részlet, mert a tanácskozás közben – erre mindannyian jól emlékszünk – Tokay a rá jellemző hevességgel a román alkotmány szövegét tartalmazó füzettel a kezében a pulpitust verve állította: provokáció, amire a KOT készül, és vér fog folyni. – A nyilatkozat egyik atyjaként Borbély Imrét emlegetik. Mettől meddig húzódik az ő szerepe? – Borbély Imre úgy fogalmazott az emlékirataiban, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat megfogalmazását és elfogadását is ő javasolta. A gyűlésen kialakult polémiában már nem vett részt különösebben, mert az autonomista álláspontot teljes meggyőző erejével képviselte Tőkés László, aki többször is szót kért, szabályosan porrá zúzta az autonómia ellen szólók érveit. Elmondta, hogy nemcsak etnikai asszimiláció létezik, hanem politikai asszimiláció is, amely az RMDSZ-t is elérte. Ez meggátolja az éleslátást, annak lényeglátását, hogy az erdélyi magyarságnak nincs jövője, ha nem tűzi maga elé politikai célként az autonómiát. Mert ez célként erőket koncentráló módon hat, a cél elérését követően pedig létkeretet biztosít a megmaradáshoz, a békés gyarapodáshoz. Majd Domokos Géza felé fordulva mondta: te vagy a politikai asszimiláció vezetője ebben a szervezetben, a követőid rajtad keresztül asszimilálódnak. Az én emlékeimet, miszerint nem volt szöveges előterjesztés, később Tőkés is megerősítette: nem készített ilyet, s arra sem emlékezik, hogy bárkitől szövegjavaslatot kapott volna. A vita során egy idő után különösebb konkrét cél nélkül jegyzetelni kezdtem, s mivel a hozzászólásokat, javaslatokat, kritikát az ülés azonnal kezelte, kezdett kibomlani, miről is kellene szólnia a nyilatkozatnak. Természetesen szükség volt egy koherens szöveg kialakítására, ami a létező elemek logikus rendbe illesztését, a szöveg elleni esetleges politikai támadások lehetőségeinek csökkentését célozta. A KOT-ülés szavazattal döntött a szövegező csapat létrejöttéről: Tőkés László, Domokos Géza és Szőcs Géza jelöl egy-egy személyt a szövegező csapatba. Domokos Tokayt, Szőcs Géza Borbély Imrét, Tőkés László engem jelölt. Az első ülésnap végén Borbély Imrével ketten elvonultunk egy osztályterembe. Egy ideig vártunk Tokayra is, hiába. Megbeszéltük a szöveg szerkezetét, a mottókat, azt is, hogy egy oldalnál ne legyen hosszabb. Akkor Imre kijelentette, talán nem pontosan ezekkel a szavakkal: „neked írás a kenyered, a szöveget készítsd el te”. Nekiláttam, egy órai munkával elkészült a szöveg. Nem emlékszem, hogy a Tamási Hitvallásából kiválasztott részt kitől kaptam, a Gyulafehérvári Nyilatkozat idézett passzusa pedig közkézen forgott köreinkben. Reggel egyeztettünk Imrével, mert az önrendelkezési résznél volt egy passzus, amelyről feltételeztük, hogy a román oldalon politikai vitát válthat ki. Tőkés Lászlónak és Szőcs Gézának is jeleztük az említett részt, eljuttattuk a szöveget Tokay Györgynek is. A KOT a dilemmatikus passzus kihagyásával szavazta meg a nyilatkozatot. A KOT-ülés folytatása előtt meglepetéssel láttam az egyik sarokban a sajtósokkal beszélgető Tokayt, azt a szöveget mutatta be, amelynek az elkészítésében nem vett részt.
– A kolozsvári Szent Mihály-templomban tett ünnepélyes eskü különleges dimenzióba emelte a dokumentumot. Ennek történetére is különbözőképpen emlékeznek a szereplők?
– Tőkés László indítványozta: a parlamenti frakció esküdjön fel a Szent Mihály-templomban, hogy a megszületett döntést méltóképpen képviseli a román parlamentben. Így került sor a hivatalos esküre a lehető legfelemelőbb környezetben és hangulatban. Isten és ember előtt tett esküjüket szegték meg azok, akik soha egyetlen lépést nem tettek az autonómiáért, és még inkább azok, akik ellene cselekedtek. Ez az esküszegő társaság felelős azért, hogy a mai napig semmi nem lett abból, amit az autonómia vonatkozásában a Kolozsvári Nyilatkozat alapján az 1993-as brassói kongresszus határozatokba is öntött.
– Milyennek ítéli meg a dokumentum utóéletét?
– Domokos Géza idézett könyvében egy 1995-ös Székely Ervin-cikkre való hivatkozással írja le véleményét: „a Nyilatkozat mindmáig holt betű”. Ha 1995-ig, három év alatt nem sikerült az autonómiát megvalósítani, az egész holt betűnek tekinthető? Miközben a brassói kongresszust követően az általam vezetett Politikai Főosztály révén módszeres tevékenység kezdődött, ahol az autonómiához kapcsolódó olyan kérdéseket elemeztünk, mint a nemzeti kataszter, a belső választások és az autonómiamodellek kérdései. A kisebbségi jogokról magyar–román konferenciát szerveztünk 1994-ben Tusnádfürdőn, megjelentettük a Szövetség című kiadványt. Ebben nyugati autonómiamodelleket közöltünk, felidéztük az erdélyi előzményeket, a világháborúk között kidolgozott törvénytervezeteket mutattunk be, és több új modell első leírása is itt jelent meg. Az erdélyi magyar szellemi világban erőre kapott az autonómiával kapcsolatos alkotó munka, néhány év alatt több koncepció született – a téma élt és a gyakorlatot kötelező módon megelőző elméleti munkába mind többen kapcsolódtak be. Ez volna a „holt betű”? A nyilatkozat máig az erdélyi, romániai magyar politizálás zsinórmértéke, az a politikai lakmusz, amely tévedhetetlenül megmutatja, jó-e vagy sem a politikai képviselet, politikusaink által választott irány. Politizálásunk mózesi kőtáblája.
Bodó Barna
Politológus, író, szerkesztő, a Sapientia Tudományegyetem európai tanulmányok tanszékének egyetemi docense, a Sapientia EMTE tiszteletbeli professzora. Sepsiszentgyörgyön született 1948. július 29-én, iskoláit a Székely Mikó Kollégiumban végezte. Kutatási területei: kisebbségpolitika, helyi közigazgatás, regionalizmus, identitáspolitika. Főbb munkái: Talpalatnyi régiónk (2003); Politica regională şi dezvoltarea teritoriului (Regionális politika és területfejlesztés, 2003); Az identitás egyetemessége (2004), Szórvány és nyelvhatár (2009), Civil szerepek – civil szereplők (2014). A Romániai Magyar Évkönyv 2000–2009 közötti szerkesztője, 2013 óta az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv szerkesztője. Díjak, kitüntetések: Írószövetségi elsőkötetes-díj a Feleúton–útfélen című kötetért (1984), az Írószövetség Temesvári Társasága díja a Talpalatnyi régiónk című kötetért (2004), Wass Albert-díj (Sepsiszentgyörgy, 2006), Julianus-díj (Csíkszereda, 2006), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2014). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 28.
Ötvenhat Brassóban
Épeszű ember nem rajonghat a forradalomért. Nem, nem kívánhatja, mert emberéletek, teremtett értékek esnek áldozatul a forradalom okozta felfordulásnak. Mégis voltak forradalmaink, szabadságharcaink, amelyekre ma büszkeséggel, kegyelettel és tisztelettel emlékezünk.
Éppen ezért fontosnak tartom, hogy tisztázzunk két jelentős kérdést ebben a témakörben. A forradalmat nem a forradalmárok idézik elő, váltják ki, hanem a mindenkori élősködő, elnyomó hatalom, amely rosszul értékeli, számítja ki a tömegek, a nép tűrőképességét, és a végtelenségig fokozza az elnyomást. Népünk jellemzően elég „rosszul áll” tűrőképesség dolgában. Az ’56-os forradalom is elindította a kétszínű, embertelen és idegen érdekeket szolgáló kommunista rendszer bukását. A magyar forradalmat – közvetlenül – az a katonai parancs váltotta ki, amelyre a mezőgazdasági minisztérium ablakából géppisztolysorozatot zúdítottak a Kossuth téren békésen tüntetőkre.
Erdélyben nem volt kimondottan forradalom, sortűz, mégis számos áldozattal járt. A forradalom anyaországi leverése és megtorlása után beindult a bosszúhadjárat minden olyan ember ellen, aki nem úgy viszonyult viselkedésével az eseményekhez, ahogy azt a hatalom elvárta volna. A be sem következett, csak a Securitate által elképzelt forradalmat Erdélyben is vérbe fojtották. 17 erdélyi magyar embert ki is végeztek ártatlanul (románok közül ennek a többszörösét). A Securitate minden helységben és intézményben felsorakoztatta az embereket egy elképzelt barikád két oldalára. A barikád securitatés oldalán voltak azok, akik hajlandóak voltak együttműködni velük, magukévá téve az égbekiáltó hazugságokat ’56-ról a kommunista hatalom elvárása szerint, másik oldalán éltek az igaz emberek, akik nem voltak hajlandóak a fenti szerepet vállalni, elhinni, hirdetni katedráról, szószékről a sok hazugságot ’56-ról és mindenről, ami a kommunizmussal, a szovjet barátsággal és a kollektivizálással volt kapcsolatos. Ilyen igaz emberek voltak Brassóban Opra Benedek és Szikszai Jenő középiskolai magyartanárok. Még azok is veszélyes ellenségnek számítottak, akik hallgattak, és nem lehetett tudni, hogy a Securitate által elképzelt barikád melyik oldalán állnak. Az ilyen semlegesekre ráküldték a provokátorokat, hogy valahova besorolhassák őket is. Tüzetesen átvilágítottak mindenkit, és az „aki nincs velünk, az ellenünk” jelszó szellemében a legártatlanabbakat is perbe fogták „a szándékot is tettként büntetjük” elv alapján. A szándékot a Securitate találta ki, s ürügyén embereket végeztek ki. Kegyetlenebbül elbántak az erdélyi, úgynevezett forradalmárokkal (hivatalosan ellenforradalmárok), mint az anyaországi ávósok azokkal, akik fegyveresen harcoltak a magyar haza becsületéért a sokszoros túlerővel szemben. A szeku által szerkesztett, elképzelt barikád azon oldalán, amelyre minket, brassói diákokat EMISZ-identitásunk megőrzését és nemzeti öntudatunk ébrentartását célzó szervezkedés miatt felsorakoztattak, a kommunista rendszer elleni tevékenységért járó „bűneinkért” 15-25 év közötti büntetésekre ítéltek, kiegészítve azt vagyonelkobzással és tízévi jogvesztéssel. A vagyonelkobzást a kollektivizálás felgyorsítása érdekében gyakorolták. A kényszermunkát és nehéz börtönt a hírhedt román Gulag börtöneiben töltöttük embertelen körülmények között. Ahol ma már – végre annyi év után ismeretes – elpusztításunkat tervezgették. Ma is rejtély, biológiai csoda, miként sikerült túlélnünk hatból az első négy esztendőt. Túlélésünknek négy fontos feltétele volt. A vallásos hit, a közös imádkozás – lelkészekből nem volt hiány, a büntetést, a megtorlást is vállalva teljesítették hivatásukat. Hála és köszönet. Megtartott a tudat, hogy igaz ügy érdekében cselekedtünk, és azért tartanak fogva. Megtartott humorérzékünk: a legborzalmasabb órákban is tudtunk derülni, viccelni, mosolyogni, egymást vigasztalni és segíteni, valamint a vágy, hogy csakazértis haza kell térnünk, mert otthon várnak. Ha a négy túlélési feltételből (technikából) hárommal rendelkeztél, esélyed volt, hogy életben maradj, és viszonylag egészségben, vagy akár súlyos betegen, de hazakerülj. Mi, fiatal EMISZ-esek egy nagyon nehéz és súlyos katonáskodásnak tekintettük az egészet. Úgy gondoltuk, hogy a hidegháború hadifoglyai vagyunk. Állandóan vártuk az amerikaiakat, s Nagy Imre képzeletbeli önkéntes katonáinak éreztük magunkat. 16, 17, 18 évesek voltunk, nem sokat tudtunk a bonyolult nemzetközi feszültségekről. Mi csak azt tudtuk, hogy magyarok vagyunk, és Magyarországon ártatlan embereket gyilkolnak, csak mert ki merik mondani az igazat! Olyannyira azonosultunk vélük, elszántságunk annyira erős volt, hogy nem érdekelt bennünket a civil élet semmilyen formája kommunista keretek között. Rendszerváltásról és szabad, Nyugat-Európához tartozó, az ottanihoz hasonló életformáról álmodtunk. Tulajdonképpen mi is történt és hogyan?
Egy képzeletbeli, kitalált barikád szekus oldala a kommunista párttal együttműködve harcba parancsolta aktivistáit, megfigyelőit, besúgóit, provokátorait, és segítségükkel összeállította az ellentétes oldalon állók névsorát. A fekete autók éjjel-nappal kezdték behordani az embereket a Securitatéra. Ártatlant és „bűnöst” egyaránt, ám odabent aztán mindenkiből bűnöst faragtak. Akkoriban a központi intézkedés így szólt: inkább száz ártatlan bűnhődjék, minthogy egy vétkesnek mondható büntetlenül szabaduljon. Válogatott módszerekkel, verőlegények közreműködésével megszülettek a hírhedt dossziék, vádiratok. Utána azonnal következtek a koncepciós perek.
Románia nagy városaiba, így a nagy erdélyi városokba is: Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Szebenbe, Brassóba haditörvényszékek szálltak ki, s tanúkként használva a provokátorokat, besúgókat (ezeknek is szép bérezésük volt), megszülettek az ítéletek. A legtöbb elítélt 15-től 25 évig terjedő büntetést kapott. Legtöbb esetben az ügyész halálbüntetést kért. Nagyon sok vádlottat halálra is ítéltek, majd megváltoztatták az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre. Minden a KGB forgatókönyve szerint zajlott. A romániai kommunista „igazságszolgáltatás” igyekezett még túl is tenni a szovjet elvtársakon.
Szüleink négy évig azt sem tudták, élünk-e vagy elhurcoltak Szovjetunióba. A „szabadon” maradt családtagokat rendszeresen zaklatták, rémhíreket terjesztettek rólunk. A negyedik év után külföld felfigyelt az országunkban történő szörnyűségekre. Az ENSZ nyomására kénytelenek voltak megváltoztatni a megsemmisítésünket célzó bánásmódot, majd kétévnyi fokozatos enyhítés után, ugyancsak a külföld nyomására, hazaengedtek. Mi, EMISZ-esek nagyjából hat évet ültünk, és valamennyien élve kiszabadultunk. Bár több EMISZ-tag volt súlyos beteg, csodával határos módon minden kezelés nélkül újra talpraálltak és hazakerültek. Lay Imre, ’56-os elítélt, a brassói ’56-osok ügyvivője / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 28.
Kelet Kapuja 2. (Megjelent)
Megjelent a Kelet Kapuja őstörténeti folyóirat október–decemberi, második száma. A baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kún Kocsárd Egyesület kiadásában nyomdafestéket látott folyóirat főszerkesztője Obrusánszky Borbála történész, mongolista, Kelet-kutató, felelős kiadója Demeter László történész, muzeológus, a Tortoma Kiadó vezetője, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke.
A folyóirat évente négy alkalommal jelenik meg, az első számon 2017. július-szeptember keltezés volt olvasható. A tudományos folyóirat a magyarság eredetkérdésével foglalkozik magyar és külföldi szakértők tanulmányai segítségével. Igyekeznek bemutatni saját és rokonnépei nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől napjainkig. Mindehhez figyelembe kívánják venni a különböző tudományágak magyar és nemzetközi kutatásainak eredményeit, köztük a történeti, régészeti, nyelvészeti, néprajzi, embertani, népzenei, genetikai tudományok képviselőinek munkáit. A folyóiratban nemcsak a tudóstársadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődő közönséghez is. A lapszám tartalmából: Neparáczki Endre–Török Tibor: A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel; Obrusánszky Borbála: Jugra, Jugria és a magyar őstörténet; Erdélyi István–Benkő Mihály: A xiongnuk régészeti kutatása Mongóliában a legújabb eredmények tükrében; Harangozó Imre: Kelj, Szent István, mer’ megvirradott; M. G. Dzsanasvili: Nimród Könyve; Ajbolat K. Kuskumbajev: A magyar (madjar, madzar) etnonim kérdéséhez közép-ázsiai források alapján; Czeglédi Katalin: Csuvasok és böszörmények; Mubariz C. Helilov: Sabran és a szabírok; Baldzsignjam Bajancagán: A hun–kínai háború felirata; Harangozó Imre: Kalugarény – Az utolsó szó jogán. A 128 oldalas folyóirat kapható a Háromszék kiadója, a H-Press lapterjesztő standjain, a baróti Tortoma könyvüzletben (12,50 lej). Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 28.
Sógor Csaba: rendezzék az uniós joghézagot a kisebbségvédelem terén
A kisebbségvédelem terén mutatkozó uniós joghézagok jelenleg több millió európai polgár életét hátrányosan érintik, ezért ezek kezelése legalább olyan fontos, mint az uniós jogszabályok életbe ültetésének vizsgálata – érvelt Sógor Csaba az Európai Parlamentben. Az RMDSZ-es politikus az uniós jog alkalmazásának ellenőrzését értékelő jelentés csütörtöki vitájában mutatott rá az európai kisebbségvédelem hiányosságaira.
Sógor Csaba üdvözölte, hogy számos korábbi jelentés, így a jelenlegi is kiemeli, hogy az EU a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának elvén alapszik, egy olyan közösség, amely alapszerződésében ismeri el a kisebbségek védelmének, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatásának és előmozdításának szükségességét. Az erdélyi képviselő szerint az is fontos, hogy a jelentés rámutat: a Bizottságnak amellett, hogy nyomon követi a tagállamok szintjén az uniós szabályozások megsértését és gyakorlatba ültetésének hiányosságait, a szerződések rendelkezéseinek érvényre juttatása érdekében arra is figyelnie kell, hogy jogilag olyan területeket is szabályozzon, amelyeket eddig nem fedett le uniós törvénykezés.
„Hadd emeljem ki azt, hogy még nem létezik uniós keretszabályozás a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és biztosítása érdekében, annak ellenére, hogy ezen a területen az EU nagyon aktív a harmadik országokat illetően” – utalt az európai kisebbségvédelem terén tapasztalható jogi hiányosságokra a képviselő. Sógor Csaba Bruno de Witte akadémikus professzor szavait idézve úgy fogalmazott: úgy tűnik, a kisebbségek védelme az EU-ban még mindig exportra szánt, és nem belföldi fogyasztásra alkalmas termék.
Sógor Csaba nyomatékosította: ha nem volna elég az, hogy egyes tagállamok folyamatosan megszegik a vonatkozó nemzetközi egyezmények előírásait, az uniós polgárok petíciókban is jelzik a gondokat, és jelenleg az RMDSZ és a FUEN a Minority SafePack polgári kezdeményezés keretében is vázolja a lehetséges megoldásokat.
„A helyzetet tekintve felettébb sajnálatos, hogy az Európai Bizottság csak akkor fogadta be kezdeményezésünket, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, amikor az Európai Unió Bíróságának döntése erre kényszerítette” – mondta a képviselő. Majd arra emlékeztette képviselőtársait, hogy a kezdeményezők mindössze azt kérték az EU-tól, hogy fogadjon el egy sor olyan jogi normát, amelyek arra hivatottak, hogy javítsák a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmét, és erősítsék az unióban a kulturális és nyelvi sokszínűséget, vagyis nem egyebet, mint az unió alapértékeit. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)2017. október 28.
Új előadás a Stúdió Színházban
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara október 27-én mutatta be És akkor én most elengedlek, és felnövök!című előadását Hatházi András rendezésében.
Hatházi András Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas romániai magyar színész, rendező, drámaíró, író, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban felhagyott munkálatai után szabadúszó színészként, rendezőként többször dolgozott már együtt a kolozsvári Váróterem Projekttel. Ezúttal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztályával dolgozott egy rendhagyó előadáson.
Hét színészhallgató, néhány téma, számtalan történet, millió mondanivaló. A múltjuk, a jelenük és a jövőjük ötvöződik ebben az előadásban. Kérdések, amelyeket feltehet bárki, problémák, amelyekkel önszántunkból aligha foglalkozunk. De ők most foglalkoznak, ők most megkérdezik, és próbálnak választ találni önmagukban vagy épp társaikban. A produkció érdekessége, hogy a rendező által dramatizált, a szereplők, valamint évfolyamtársaik, Dőry Brigitta, Fekete Róbert, Nagy Norbert és Szabó J. Viktor által írt szövegek, monológok hangzanak el tömör másfél órában.
A „játékban” részt vesznek, a megszólalás sorrendjében: Szilágyi Míra, Jáger Simon, Zsenák Lilla, Erős Brigitta, Mesés Gáspár, Bajkó Edina, Lukács Ivett Andrea végzős színészhallgatók. Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta másodéves látványtervező szakos hallgató; zene: Fekete Hunor harmadéves zenepedagógia szakos hallgató; produkciós munkatárs: Kelemen Roland másodéves teatrológia szakos hallgató.
Az előadás október 31-én újra látható lesz. A Stúdió Színház műsoráról bővebb információt a www.studioszinhaz.ro onlapon találnak.
A jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában. Népújság (Marosvásárhely)