udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 552 találat lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 541-552

Helymutató: Arad megye

2004. március 17.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tiltása ellenére tavaly több lelkipásztor is indulni kívánt az RMDSZ színeiben a helyhatósági választásokon. Az egyházkerület nov. 14–15-i közgyűlésén hozta Tőkés László püspök javaslatára azt a határozatot, amely megtiltja az RMDSZ-szel való együttműködést. A rendelet csupán Bihar és Szilágy megyében érvényes. Tőkés rosszallását fejezte ki, hogy négy vidéki lelkész jelöltette magát az RMDSZ megyei önkormányzati listájára. „Ez de jure fegyelmi ügy” – jelentette ki a püspök, hozzátéve, az egyházkerület nem minden esetben él a fegyelmezés jogával. Kállay László fugyivásárhelyi lelkész kijelentette, hogy a közgyűlési döntés emberi jogaimban sérti, aki szerint a határozat diszkriminatív jellegű, mivel csak a Szilágy és a Bihar megyei lelkipásztorokra vonatkozik, a Szatmár, Máramaros, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei egyházközségekre nem. /Fegyelmi eljárás politizálásért? = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./

2004. március 18.

Az igazságügyi és helyhatósági intézményekhez egyaránt panaszt nyújtott be a Nagy-Románia Párt (PRM) Arad megyei szervezete, amelynek vezetői a Szabadság-szobor visszaállítása érdekében tett lépések törvénytelenségét igyekeztek bebizonyítani. Éjjel ismeretlen tettesek „Gyilkosok emlékműve” és hasonló feliratokkal festették tele Aradon a munkatelepet elkerítő pannókat. /Gujdár Gabriella: Panaszt tett a PRM. A Szabadság-szobor visszaállításának kivizsgálását kérik. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

2004. március 19.

Aradon a tábornokok emlékét gyalázó román nyelvű felirat /Gyilkosok parkja/ jelent meg a Tűzoltó tér kerítésén. Cziszter Kálmán, az RMDSZ Arad megyei szervezetének alelnöke szerint ez kapcsolatban áll a helyhatósági választások közeledésével. Cziszter Kálmán optimista a jövőt illetően, szerinte lecsendesednek a kedélyek. A feliratot a polgárőrség épülete mellett helyzeték el. A polgárőrök nem látták a tetteseket. /Borbély Tamás: Folytatódik a hangulatkeltés a Szabadság-szobor ellen. Lázító feliratok jelentek meg a Tűzoltó tér körül. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./

2004. március 22.

A szenátus megszavazta az új községek létesítéséről szóló törvénytervezetet. Ennek értelmében – az államelnöki kihirdetést illetve a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően – elnyeri ezt a közigazgatási státust többek között az Arad megyei Kisiratos, a Kovászna megyei Bikszád, Málnás és Mikóújfalu, a Hargita megyei Csíkcsicsó, Szentlélek, Csíkszentimre, Galambfalva, Csíkrákos, Máréfalva, a Maros megyei Koronka és Sóvárad, a Szatmár megyei Egri és Csomaköz. /Új községek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./

2004. március 23.

Márc. 21-én Tornyán megalakult a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete helyi fiókszervezete. Az eseményen jelen volt Kocsik József Arad megyei RMGE-elnök és Nagy István pécskai alpolgármester is. Az ideiglenes elnök Tóth Piroska, alelnök Köles József lett. /Fenyvesi Nóra: Az első lépés. RMGE-fiók alakult Tornyán. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./

2004. április 2.

Márc. 30-án látogatást tett Aradon, a Tűzoltó téri talapzatnál Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Serban Mihailescu kormányfőtitkár, ugyanakkor jelen voltak az RMDSZ helyi vezetői, illetve Dorel Popa polgármester és Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus is. A Szabadság-szobor felállításához szükséges gépeket egy debreceni cégtől hozatják. Takács Csaba ügyvezető elnök hosszan ecsetelte, mennyi bürokratikus akadályt kell naponta áthidalniuk ahhoz, hogy a munka elkezdődhessen. /Sz. K.: Már csak a bürokráciát kell túlélnie az aradi szobornak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

2004. április 5.

Háromnapos konferencián vettek részt a hét végén Déván a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió szakszervezeti vezetői. Hunyadi kezdeményezésre Arad, Temes, Krassó-Szörény, Békés, Csongrád, és Bács-Kiskun megyék, valamint Vajdaság képviselői az együttműködés elmélyítése mellett foglaltak állást. Déván a magyarországiak és a vajdaságiak a romániai szakszervezeti, illetve munkatörvénnyel ismerkedtek. – Bizonyos részeket módosítani kell 2007-ig, az EU-csatlakozás várható időpontjáig, mondta Sárosi Péter Bács-Kiskun megyei szakszervezeti vezető. Különösen a kollektív munkaszerződés rendszere tér el lényegesen az EU jogszabályaitól. /Chirmiciu András: Tapasztalatcsere az EU-integráció küszöbén. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 5./

2004. április 7.

Arad megyében a Románia Magyar Demokrata Szövetség tíz településen indít polgármesterjelöltet a helyhatósági választásokon. Fazekasvarsándon Miszlai Ferenc, Kisiratoson Almási Vince, Nagyiratoson Guth János, Nagyperegen Nagy Sándor, Nagyszintyén Erdős Bálint, Nagyzerinden Ozsvár Zoltán, Pécskán Nagy István, Sofronyán Sandu Piroska, Tőzmiskén Haász Tibor és Zimándújfaluban Kovács András indul a polgármesteri székért. Arad megyében összesen 300 tanácsosjelölt indul az RMDSZ színeiben. A megyében 36 településen van szervezete az RMDSZ-nek. /n. i.: Tíz polgármesterjelölt, háromszáz tanácsosjelölt. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./

2004. április 16.

Ápr. 15-én nemzetközi szavalóverseny helyszíne volt Arad minorita kultúrháza. A Kölcsey Egyesület és a Csiky Gergely Iskolacsoport immár harmadik alkalommal szervezte meg Tóth Árpád születésnapja tiszteletére a szavalóversenyt, s e kezdeményezést a debreceni Tóth Árpád Gimnázium is felkarolta: azóta felváltva tartják meg a két városban a vetélkedőt. Reggel megkoszorúzták a minorita kultúrházban lévő Tóth Árpád-emléktáblát, majd a Kölcsey Egyesület elnöke, Pávai Gyula mondott beszédet. A Magyarországról és több megyéből – Arad, Bihar, Hunyad, Temes – érkezett fiatalok két korcsoportban – VIII–X. és XI–XII. osztályosok – versenyezhettek. /Nemzetközi Tóth Árpád-szavalóverseny. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 16./

2004. április 23.

A Szabadság-szobor Egyesület mindenkit hív az ápr. 25-én történő újraavatásra. Amikor Arad megyében megalakult az RMDSZ, egyik követelésük volt a szobor újrafelállítása. Erre tizenöt évig kellett várniuk. A szoborcsoport alakjai most már a talapzaton állnak. /Tizenöt év kényszermunka... = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 23./

2004. április 26.

Öt nappal Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása előtt, ápr. 25-én, vasárnap ünnepélyes keretek között leleplezték az aradi Tűzoltó téren elhelyezett Szabadság-emlékművet, valamint a 48–49-es szabadságharc román hőseinek állítandó emlékmű makettjét. Az eseményre közel 7–8 ezren sereglettek össze, határon innen és túlról egyaránt. A magyar kormányt Medgyessy Péter miniszterelnök, míg a Nastase-kabinetet Razvan Theodorescu művelődési és kultuszminiszter képviselte. Jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, dr. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Jonathan Shelee, az Európai Bizottság romániai küldöttség vezetője, valamint a magyar történelmi egyházak vezetői. A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetséget Martonyi János volt külügyminiszter és Schmitt Pál, a FIDESZ-MPSZ alelnöke képviselte. A méltóságteljes ünnepséget egy kisebb, Románia zászlóját lobogtató csoport próbálta megzavarni, amely az ünnepi beszédek alatt nacionalista jelszavakat skandált, árulónak nevezte mind a magyar, mind a román felszólalókat. A hangulatkeltésen kívül rendbontást nem történt. Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A leleplezésre Markó Bélát, Razvan Theodorescut, Medgyessy Pétert, Dorel Popát, Arad polgármesterét, valamint Desewffy Sándort, a tizenhárom aradi vértanú egyik leszármazottját kérték fel. "És íme, áll a Szabadság-szobor! A Szabadság-szobor szabad! Kiszabadítottuk!" – jelentette ki Markó Béla ünnepi beszédében. Markó elmondta: "a Szabadság-szobor kiszabadítása fontos lépés egy újfajta nemzeti együttélés felé. Az erről szóló kormányhatározat azt jelenti, hogy ezt hivatalosan is elismerik. Erdélyben a magyar múltnak is méltó helyet kell biztosítani, akinek pedig múltja van, jövője is lesz! Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy a Szabadság-szobor megszabadított minket a kishitűségtől, reménytelenségtől, beletörődéstől, kiábrándultságtól, csalódástól, hogy nekünk soha, semmi sem sikerülhet", vélte az RMDSZ elnöke. Razvan Theodorescu művelődési és kultuszminiszter úgy vélte: a román–magyar Megbékélési Park felavatása vonatkozási pont, valószínűleg az egyik legjelentősebb a két szomszédos ország jelenkori történelmében. "Történelmi pillanat, ha mi, románok meg tudjuk érteni ezt a jövőt, kezet tudunk nyújtani azoknak, akik nem voltak nekünk, és akiknek nem voltunk mi barátai, de akik mellett annyi ideig éltünk, és akiket a történelem, a földrajz, a nemzetközi együttélés szabályai arra ítéltek, hogy hozzánk hasonlóan túllépjenek az ellenségeskedéseken", jelentette ki. Medgyessy Péter szerint ez a szobor a szimbólumkódja már nemcsak a múltról szól, amit végre ki kellene beszélnünk magunkból. Rámutatott: mindaz, ami magyarokat és románokat összekötött, csak akkor működik, ha tiszteljük egymásban azt is, amiben különbözünk. "Minél otthonosabban, szabadon érzik magukat itthon az erdélyi magyarok, a székely magyarok, annál nyugodtabb, szabadabb és prosperálóbb ez az ország." – állapította meg Medgyessy Péter. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke, akinek köszönhetően a Szabadság-szobor kikerült a várfogságból, beszédében kiemelte: ezen a vasárnapon itt Aradon, Erdélyben és az anyaországban hangsúlyosan érezhette a vigaszt, a büszkeséget, hiszen több évtizedes tetszhalotti állapotából támadott fel a Szabadság-szobor, amely egyben a Kárpát-medencei magyarság feltámadásának jelképe, a közös Szabadságé. A Szabadság-szobor azt üzeni, hogy Trianon sebeire nincs más gyógyszer, mint az Európai Unióhoz való határok nélküli csatlakozás, mondta. /Papp Annamária: Ismét áll Aradon a Szabadság-szobor! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./ Az ünneplők között voltak, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetői, a határon túli magyar szervezetek reprezentánsai, köztük Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetsége, Gajdos István, az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének vezetője, valamint Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke is. /Ünnepélyesen felavatták a Szabadság-szobrot. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./

2004. május 3.

Máj. 1-jén a román–magyar határon Nagylak város vezetősége köszöntötte a magyarországi Nagylak község küldöttségét Magyarország EU-csatlakozásának napján. Az eseményen jelen volt Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus is. /Kiss Károly: Közös ünneplés Európa kapujában. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./

2004. május 10.

Máj. 9-én Aradon zajlott az RMDSZ Arad megyei szervezetének kampánynyitója, az első szavazók báljával. Az ismert énekesnő, a sepsiszentgyörgyi Dancs Annamari lépett fel, aki számos koncertet adott már Európában. Ezután az RMDSZ megyei és városi tanácsosjelöltjei – Balta János, Bognár Levente, Búza Gábor, Bölöni György, Cziszter Kálmán, Csepella János, Horváth Levente, Király András, Nagy István és Sipos György – léptek színpadra. Király András RMDSZ-elnök mondott beszédet. /(nagyálmos): RMDSZ kampánynyitó. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./

2004. május 12.

Dr. Brauch Magda ny. magyartanár, nyelvművelő a vele készült beszélgetésben először dr. Ficzay Dénesre, Arad művelődési életének meghatározó személyisége emlékezett, aki Aradra vonatkozóan két lábon járó lexikon volt. Arad művelődési élete – Böszörményi Zoltán költő és sikeres vállalkozó bőkezű támogatása révén – nagymértékben fellendült. Ő alapította és támogatja az öt megye (Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, Temes) magyarságának szóló Nyugati Jelen napilapot. Havi melléklete a színvonalas Irodalmi Jelen folyóirat. Ugyancsak Böszörményi Zoltán építtette az elegáns Jelen Ház komplexumot. Nagyterme, színpada irodalmi estek, színdarabok, koncertek, vetélkedők, író- olvasó találkozók, egyéb rendezvények színhelye. A Jelen Házat az aradi magyarság második otthonának érzi. Az aradi magyar művelődési élet része a Kölcsey Ferenc Egyesület és a Tóth Árpád Irodalmi Kör tevékenysége. Havonta folyik köri tevékenység, az utóbbi négy-öt évben helybéli szerzők munkáiból válogatott antológiákat adtak ki. – Az aradi magyarság nyelvállapota, magyar beszéde nem kedvező, ezen Brauch Magda két kötete és tizenkét éve rendszeresen megjelenő nyelvművelő sorozata sem változtatott. A Tóth Árpád Irodalmi Kör keretében Beszélni nehéz! kör működött sokáig. A diákoknak évenként több szavaló-, vers- és prózamondó versenyt rendeznek. Köztük az egyik legrangosabb az Arad megyei Borosjenő városban hét esztendeje minden májusban sorra kerülő szórvány-szavalóverseny. /Bölöni Domokos: Munka után szeretek nyugodtan aludni. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

2004. május 18.

Ajánlást fogalmazott meg tagjai számára a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete: az újságíróknak politikai szerepvállalásuk idejére fel kellene függeszteniük újságírói munkájukat. A MÚRE-ajánlás dacára több újságíró is szerepel a különböző tanácsosi listákon. A jelöltek között – igaz, nem befutó helyen – két főszerkesztő is található, Veres István (Szatmári Friss Újság) és Graur János (temesvári Heti Új Szó), ezzel szemben Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője írásban adott ultimátumot a szerkesztőség tagjainak: válasszanak a kétfajta szerepvállalás között. A befutó helyekre Elek György (Szatmári Friss Újság, nagykolcsi helyi tanács), Magyari Lajos (Háromszék, sepsiszentgyörgyi városi tanács), Balta János (Nyugati Jelen, Arad megyei tanács), Dérer Ferenc (Bihari Napló, Bihar megyei tanács) és Fülöp D. Dénes (székelyudvarhelyi Polgári Válasz, udvarhelyi városi tanács) kerültek. Dérer Ferenc a tanács tanácsadójaként határozta meg önmaga helyét az önkormányzati testületben. Fülöp D. Dénes, aki a Népi Akció színeiben indul a választásokon. – A marosvásárhelyi RMDSZ-kampánystáb vezetője (Vajda György, Népújság) és egyik tagja (Farczádi Attila, Népújság) szerkesztőként keresi kenyerét. A tanácsosi listák „vonal alatti”, nem befutó helyein inkább azért vállalták a szereplést az újságírók, hogy nevük ismertségével segítsék a biztos befutókat. Pataki Zoltán, a Heti Új Szó munkatársa például a Temes megyei tanácsosi lista 35. helyén szerepel, holott az önkormányzatba legfennebb 3-4 embert juttathat az RMDSZ. Túrós Loránd és Bódi Sándor (Szatmári Friss Újság) szintén az esélytelenek nyugalmával várják a választásokat, míg Barazsuly Emil (kolozsvári Szabadság) úgy gondolja, jelölése már csak azért sem összeférhetetlen a szakmaisággal, mert a Kolozs megyei tanácsosi lista 13. helye amúgy sem befutó. Szondy Zoltán (Hargita Népe) a Német Demokrata Fórum csíkszeredai listáján akart szerencsét próbálni, akárcsak Becze Zoltán televíziós riporter. /Politikus újságírók miatt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./

2004. május 20.

Horváth Levente, az RMDSZ Arad megyei kampányfelelőse rámutatott, a kampány három pillérre épül. Közülük legfontosabb az életszínvonal növelése. A nyugdíjakról és a szociális juttatásokról van szó. A második az eredményes érdekképviselet, a harmadik az európai integráció. A jövőben az ISPA-, SAPARD-, PHARE-projektek, valamint a pályázatok kerülnek előtérbe. Az Arad megyei RMDSZ Kisiratoson tartott önkormányzati képzést. /(nagyálmos): Hunnia Európa felé mutat. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./

2004. május 24.

A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió (DKMT) legkésőbb a jövő év közepéig elfogadja a területéhez tartozó három különböző országrészre vonatkozó stratégiai fejlesztési tervet – közölte a Varga Zoltán, a DKMT soros elnöke. Első lépésben szakértők segítségével feltárják az eurorégió térségének – Romániában Arad, Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megye, magyar oldalon Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye, Szerbia és Montenegróban a Vajdaság – erősségeit és gyengeségeit. /Közös fejlesztési terv. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./

2004. június 3.

Kisiratos cserkészcsapatának hamarosan lesz zászlaja. Varga Piroska, az Arad Megyei Gazdasszony Kör elnöke készíti a zászlót, ráhímezi: 124-es számú Godó Mihály Cserkészcsapat, Kisiratos. /(ni): Készül a cserkészcsapat zászlaja. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./

2004. június 4.

A Fehér-Körös vidékére utaztak a dévai helytörténeti kör tagjai. Jelenlegi román népessége ellenére a Mócföld történelme gazdag magyar vonatkozású eseményekben. A török időkben a Kőrösbánya felé vezető út kötötte össze Erdélyt Nagyváraddal. 1849-ben erre menekültek a piski csata sebesültjei, amikor a helyiek rájuk támadtak. Pusztafalu fogadója Mártonffy József római katolikus püspök és Barcsay Ábrahám költő emlékét őrzi. Brád, az Érchegység központja sokáig a tragikus sorsú Brády család székhelye volt. A család már 1784-ben, Horea felkelése idején is sokat szenvedett, a drámai fordulat mégis 1848. október 25-én történt. Ekkor a Kőrösbányára menekült nemesi család 19 tagját azzal hitegetve, hogy hazaszállítják, fegyvereiktől megfosztották s iszonyú kegyetlenséggel lemészárolták. Brádot szinte elhamvasztotta Horea felkelő serege. Kristyortól a Fehér-Körös völgyén le Arad megyéig minden magyar birtokot felperzseltek, s minden kézügybe került magyart felkoncoltak. A római katolikus és a református templom azonban megmenekült. Kőrösbánya határában, az út baloldalán két kőkereszt. Az egyik felújított, amelyre egy emléktáblát helyeztek az állítólagos renoválók nevével. Tulajdonképpen a legyilkolt Brády család valamikori sírját jelzi. Kőrösbányán van a XIV. században épült ferences templom és zárdaépület, valamint az új tetőzetű, XIX. században épült református templom. Kőrösbányán, Zaránd megye egykori székhelyén ma már alig vannak magyarok. Kristyort még Zsigmond király adományozta 1404-ben a Kristyori család ősének tartott Boaknak és fiának, Boalyának, albán eredetű vajdának. A templomot a római katolikus püspökség építtette a XIV. században a hegyvidék görögkeleti jobbágyai számára. A falfestményén Szent István király, Szent László király, illetve Szent Imre herceg láthatók. A Kristyori család által emeltetett református templom romos állapotban van. Harangját Dévára szállították. /Schreiber István/CH. A.: Helytörténeti túra a Fehér-Körös völgyében. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

2004. június 23.

Megkezdődött a Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) eurorégiós együttműködés stratégiai programjának kidolgozása. A múlt hét végén a magyarországi Orosháza-Gyopárosfürdőn kétnapos konferenciát rendeztek. A magyarországi Bács-Kiskun, Csongrád és Békés, a romániai Arad, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyéket, valamint a Vajdasági Autonóm Tartományt tömörítő szövetség mintegy 5 millió ember érdekeit képviseli. Olyan program kidolgozását kezdték el, amelynek eredményeként a 2007–2013 közötti európai uniós költségvetési ciklusban a DKMT jó eséllyel pályázhat határon átnyúló fejlesztések támogatására. A tervek között szerepelhet a Temesvár és Szeged közötti két nyomtávú villamosított vasútvonal kiépítése, az Arad és Fiume/Rijeka közötti vasútvonal korszerűsítése, a Bega-csatorna újra hajózhatóvá tétele, valamint az M5-ös autópálya továbbépítése Thesszaloniki irányába. /DKMT eurorégiós stratégiai program. Vasutat építenek Temesvártól Szegedig, korszerűsítik az Arad-Fiume vonalat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./

2004. július 2.

Júl. 1-jén megalakult az Arad Megyei Tanács. Gheorghe Seculici lett e megyei tanácselnök, az alenök pedig Búza Gábor. /Irházi János: Megalakult az Arad Megyei Tanács. Búza Gábor alelnök lett. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 2./

2004. július 5.

Júl. 4-én Kisiratoson a római katolikus templomban 18 helybeli fiatal kiscserkész tett fogadalmat. A cserkészjelöltek a felkészülés során helytörténeti, népművészeti képzésben részesültek. Arad megyében a kisiratosi az egyetlen tevékenykedő cserkészcsapat, a közeljövőben a pécskai csapat munkáját szeretnék újraindítani, Majláton pedig létrehozni egy új cserkészcsapatot. /(b): Cserkésztestvéremmé fogadlak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 5./

2004. július 8.

Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke sajtóértekezletén értékelte a júniusi választásokon elért eredményt. Arad megyében az RMDSZ 29 helységben állított tanácsosjelölt-listát és teljes megyei listát, tíz polgármester- és 406 tanácsosjelölt indult színeiben csatába. Közülük 67 helyi és három megyei tanácsos, három polgármester járt sikerrel, ehhez járul a megyei tanácsi alelnöki és 7 alpolgármesteri tisztség megszerzése is. Az RMDSZ a negyedik politikai erő Arad megyében az SZDP, a DP és az NLP mögött. Király András hangsúlyozta: a csökkenő magyar lélekszám ellenére 2000-hez képest ezúttal 36%-kal több szavazatot szerzett az RMDSZ, s bár ezzel sem jött össze 4-4 tanácsosi hely az aradi és az Arad Megyei Tanácsban, sikerült megőrizni a lakossági aránynak megfelelő képviseletet. Az Arad megyei RMDSZ a DP–NLP koalícióval való együttműködésben látta célkitűzései elérését – ami sikerrel járt, hiszen Bognár Levente megőrizhette aradi alpolgármesteri tisztségét, és Búza Gábor révén először jutott az RMDSZ megyei tanácsi alelnöki funkcióhoz. Az RMDSZ nem lévén politikai alakulat, azokkal a pártokkal működik együtt, amelyekkel sajátos célkitűzéseit megvalósíthatónak véli. A megyében a sikerek mellett voltak veszteségek is – Nagyzerinden és Zimándújfalun. /Kiss Károly: Helyi választási RMDSZ-mérleg. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./

2004. július 14.

246 alpolgármester képviseli a RMDSZ-t az elkövetkező négy esztendőben, a helyi önkormányzatokban. Ez jelentős növekedést mutat 2000-hez viszonyítva, akkor ugyanis az RMDSZ 206 alpolgármestere nyert mandátumot. Arad megyében 7, Beszterce-Naszód megyében 4, Bihar megyében 28, Brassó megyében 6, Fehér megyében 4 alpolgármestere van a Szövetségnek. Hargita megyében 70, ebből: Csík területen 25, Gyergyó területen 12, Udvarhelyszéken 23 alpolgármester nyert mandátumot. Kovászna megyében 30, ebből: Felsőháromszéken 10, Háromszéken 20 alpolgármester képviseli az RMDSZ-t Kolozs megyében 19, Máramaros megyében 4, ebből Történelmi Máramaros területen 1, és Nagybánya területen 3 alpolgármestere van a Szövetségnek. Maros megyében 45, Szatmár megyében 20, Szilágy megyében 15, Temes megyében 4 alpolgármester szerzett mandátumot a Szövetség színeiben. Az RMDSZ alpolgármestereinek teljes névjegyzéke megtalálható a www. rmdsz.ro internetes oldalon. /Több alpolgármester mint 2000-ben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

2004. július 23.

A Román Akkreditációs Bizottság júl. 12-én elfogadta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációs kérelmét. A PKE idén 475 helyre hirdetett felvételt. Szűcs István, a PKE kancellárja, immár tíz éve részt vesz a felsőoktatási intézmény állami akkreditációjának megszerzésében. Kezdetben a Sulyok István Református Főiskola működött Nagyváradon, 2000-től mint Partiumi Egyetem új kormányzati engedéllyel indult útjára az intézmény. Az akkreditáláshoz igazolni kellett, hogy az egyetemnek önálló anyagi bázisa, saját gazdálkodása van. A szakokra vonatkozóan azt is kellett bizonyítani, hogy szükség van az adott képzésre a régión belül. Végül a vallástanár–német szakot, illetve az intézményt akkreditálták. A többi szak akkreditációját is rendre kérni kell, minden harmadik végzős generáció után. A PKE-nak az elmúlt tanévben 870 hallgatója volt nappali tagozatos képzésen, ezek 13 szakon oszlottak meg, levelező vagy távoktatási képzésük nincs. A PKE-n két kar működik: Bölcsészettudományi Kar és az Alkalmazott Tudományok és Művészetek Kara. Az előbbin történik a vallástanárképzés: a református vallástanár szak, a vallástanár–szociális munka és a vallástanár–német, a szociális munka, a szociológia, a filozófia, az angol nyelv és irodalom, az angol nyelv és irodalom – román nyelv és irodalom, német nyelv és irodalom. Az Alkalmazott Tudományok Karának szakjai: a menedzsment, a kereskedelem, a turisztika, a szolgáltatások gazdaságtana, tehát a közgazdászképzés, a zenepedagógia, a képzőművészet és reklámgrafika. Az agrármérnöki képzés nem indulhatott be, mivel elutasították a szakindítási kérelmünket. A PKE-nek mintegy 40 doktorandusza van. A magyarországi oktatók zöme Debrecenből származik. – Egy akkreditált egyetem szervezhet önálló diplomavizsgát. A hallgatók 70 százaléka érkezik Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből, illetve Máramaros és Arad kisebb részben van jelen. Szép számmal vannak székelyföldi hallgatók angol és német szakon, közgazdaságon és menedzsmenten is. A magyar nyelv és irodalom már régen szerepel elképzeléseik között. /Balla Tünde: „1959 óta először van akkreditált egyeteme az erdélyi magyarságnak". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

2004. július 26.

Színes forgataggá változott a júl. 23-25-e közötti falunapokon a vendégszeretetéről híres, idén községgé vált Kisiratos. A kultúrotthonban képzőművészeti kiállítással nyitották meg a háromnapos eseményt. A civil szervezetek /Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, Máltai Segélyszolgálat, Kölcsey Egyesület, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Pro Majlát Egyesület stb./ képviselői megbeszélést tartottak a szervezetek szerepéről a helyi közösségek alakításában. Kisiratos monográfiáját Ujj János történelemtanár mutatta be a szerző, Kovách Géza jelenlétében. Jövőre elkészül a kötet folytatása. Az újkori Kisiratos 1818-ban alakult meg. Volt olyan esztendő, amikor a helyi iskolában 520 diák tanult, ma 143-an vannak. Másnap falvédő kiállításra hívták az érdeklődőket. Almási Béla, a tájház létrehozója, a kiállítás szervezője megnyitotta a falvédő tárlatot. A település főutcáján zenekar kíséretében indultak el a népi táncosok. A Godó Mihály nevű cserkészcsapat tagjai bocsátották áruba munkáikat. Sikert ért el fellépő erdőhegyi Bokréta, a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles, a békéscsabai Tabán és Kis Tabán, a kisiratosi Gyöngyvirág és a szentannai Bazsalikom táncegyüttes. A kisiratosi Menyecske tánc- és népdalcsoport új ruhában mutatkozott, s az utolsóként színre lépett Kisiratosi Magyar Gazdák Egyesületének férfikórusa. A harmadik napon, vasárnap sportvetélkedők zajlottak. /Nagyálmos Ildikó: Falunap fáklyás felvonulással. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 26./

2004. július 31.

Aug. 1-jén nyílik a Halmágycsúcs községhez tartozó Ácsva (Avram Iancu) faluban a Népszokások és -hagyományok – Határon átnyúló kulturális átfedések elnevezésű néprajzi kiállítás. Az eseményt az azonos nevű PHARE CBC projekt keretében rendezik, amelyet az Aradi Múzeum a békéscsabai Munkácsy Mihály múzeummal közösen nyert el. A tíz hónapig tartó projekt néprajzi kutatásai tavaly november közepén indultak, kilenc települést fogtak át – Arad megyéből Pécskát, Tornyát, Nagypereget, valamint a Ácsvát, Vidrát és Kismagoldot, valamint Békés megyéből Méhkeréket, Eleket és Tótkomlóst. A kutatás során az etnikumok közös szokásait és hagyományait mérték fel. A kutatások összegzéseként kétnyelvű tanulmánykötet jelenik meg az eredményekről beszámoló dolgozatokkal, valamint dokumnetumfilm készül a kilenc érintett településről. /K. K.: Népszokások és – hagyományok. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 31./

2004. augusztus 13.

Ludányi-Horváth Attila konzul elmondta, hogy a kolozsvári főkonzulátuson jelenleg négy diplomata dolgozik: Cseh Áron Gusztáv, főkonzul, Szentpétery István, aki a főkonzul távollétében vezető és ő, továbbá egy külgazdasági attasé. Vannak technikai munkatársak, akik szintén Magyarországról érkeztek, és néhány helyi alkalmazottjuk. A főkonzulátus konzuli kerülete a négy határ menti megye: Temes, Arad, Bihar és Szatmár. Ezenkívül Szilágy és Kolozs megye tartozik még hozzájuk, ami nem jelenti azt, hogy másokkal nem foglalkoznak emberbaráti, humánus megfontolásokból. Jó lenne, ha Csíkszeredában is nyílna konzulátus vagy főkonzulátus. – A más megyében élők anyakönyvi ügyekben vagy a büntetésekben csak Bukarestben egyenlíthetik ki számlájukat. /Farkas E. Zoltán: Konzuli körzetek és a büntetések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./

2004. augusztus 16.

Aug. 13-15-e között 35. alkalommal tartották meg Majláthfalva (Arad megye) hagyományos ünnepét, a majláthfalvi hétvégét. A rendezvény keretén belül ünnepelték a helyi római katolikus templom felszentelésének 125. évfordulóját és a hagyományos Nagyboldogasszony-napi templombúcsút. A rendezvénysorozatot az Arad megyei néptáncegyüttesek 1969 óta évente megrendezett seregszemléje zárta. /Évfordulós rendezvények Majláthfalván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

2004. augusztus 23.

Tomboló vihar pusztított Kolozs és Beszterce-Naszód megyékben aug. 21-én, az ítéletidő a legnagyobb kárt Tordán, illetve a besztercei falvakban okozta. Ilyen erejű vihar emberemlékezet óta nem pusztított a városban. A szélvihar nagy kárt tett a villamoshálózatban. Hasonló hírek érkeztek Maros, Arad, Neamt és Suceava megyékből is. /Árvizek és kánikulák között. Vihar pusztított Kolozs és Beszterce-Naszód megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./


lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 541-552




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék