udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 552 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 541-552

Helymutató: Arad megye

2005. július 19.

A korábbi évek kiemelkedő fontosságú leletei után, idén szintén bizakodóak a régészek Arad megyében, Szépfalu mellett, az 1183-ban alapított Bizerei Apátság helyszínén. Tavaly az apátság templomát sikerült kiásni. Megtalálták az apátság kerengőjét, és néhány melléképületet is. Az eddigi eredmények nemzetközi konferenciákon is elismerést vívtak ki. Főleg az itt talált, Európában egyedülálló mozaik keltett nagy érdeklődést. /(Lehoczky): Folynak az ásatások Szépfalu mellett. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./

2005. július 23.

Az RMDSZ Arad megyei szervezete sajtótájékoztatóra hívta össze az újságírókat. Király András RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő elmondta: az RMDSZ kijelentette, hogy nem lenne előnyös az előrehozott választás. Ettől függetlenül a szervezet felkészült erre, az előrehozott választásokra. Király András kitért parlamenti tevékenységére is. Fölvállalt egy olyan kérdést, amivel 15 éve nem foglalkozott senki, ez a diákok utaztatásával kapcsolatos, a faluról ingázó diákok útiköltségének legalább felét szeretnék megtéríteni. Azt hitte, hogy ez másfél hónap alatt megoldható, de még mindig nem tudott eredményt elérni. /Nagyálmos Ildikó: Mérleget vont a képviselő. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./

2005. július 25.

A falunapok Kisiratos legnagyobb ünnepe immár négy éve. Ezeken a napokon érkezik a legtöbb vendég a községbe, s viszik a falu tisztaságának hírét a legmagyarabb Arad megyei településről. Kisiratos kiváltságos helyzetben van, ugyanis kevés településnek adatik meg, hogy könyvet, sőt könyveket írjanak róla. Sarusi Mihály kisiratosi származású József Attila-díjas költő, újságíró, író legutóbbi, Szalbek-Iratos című, az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban megjelent könyvét mutatták be. Július 23-án a falunap utcai felvonulással vette kezdetét, a megyéből, sőt a határ túloldaláról érkezett népi tánc-együttesek népviseletbe öltözve ropták a táncot a falu utcáin. A kisiratosi kis Gyöngyvirág után több együttes fellépett, köztük a pécskai gyermektáncegyüttes, a kisiratosi Menyecske asszonykórus, a pécskai Búzavirág, a majláthi Nefelejcs, végezetül a község férfikórusa. Másnap a tájház látogatása után különböző vetélkedőkön vehettek részt a sport kedvelői. /Nagyálmos Ildikó: Az otthon ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./

2005. július 28.

Hétvégén Kisiratoson először rendezték meg az Arad Megyei Magyar Fiatalok Találkozóját. A rendszerváltás óta ez az első ilyen próbálkozás. Az ifjúsági találkozón 24 Arad megyei településről érkeztek fiatalok. A megnyitón Almási Vince, Kisiratos polgármestere, Király András parlamenti képviselő, Szabó Mihály, az Aradi Magyar Ifjúsági Tanács (AMIT) elnöke és Derzsi Csaba, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) vezetője köszöntötte a vendégeket. Szabó Mihály beszámolt az AMIT és az AMISZ eddigi tevékenységéről. Matekovits Mihály főtanfelügyelő-helyettes az európai uniós országok vizsgáztatási rendszeréről tartott előadást. A résztvevők bekapcsolódtak a falunapok programjaiba. A második találkozó Simonyifalván lesz, ahol sokkal nagyobb méretű találkozót szeretnének szervezni. /(nagyálmos): Októberig megalakulnak a helyi ifjúsági szervezetek. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 28./

2005. augusztus 2.

Az Arad Megyei Múzeumban megnyílt a József Attilának emléket állító Eszmélet című vándorkiállítás. A vándorkiállítás multimédiás, József Attila életét költészetét új technológiák segítségével mutatják be. A kiállítás Aradról Székelyudvarhelyre, majd Sepsiszentgyörgyre, Székesfehérvárra, Bécsbe, Berlinbe, Kassára vándorol, decemberben Miskolcon ér véget. /Nagyálmos Ildikó: Multimédiás vándorkiállítás József Attiláról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./

2005. augusztus 11.

Zimándújfalun Kocsis József vezetésével újjáalakult, Székesúton pedig Hegedűs Zoltán elnökletével megalakult a gazdakör – tájékoztatott Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének (AMMGE) elnöke. Ezzel a két település magyar gazdái is EU-pályázati lehetőségekhez juthatnak. /K. K.: Gazdakörök alakultak. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 11./

2005. augusztus 19.

Nyolcra emelkedett az árvizek halálos áldozatainak száma. Négy embert agyoncsapott a villám, a többiek vízbe fulladtak. Vasile Blaga belügyminiszter szerint az özönvíz már huszonegy megyében pusztított, Arad, Kolozs, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben is érintett. Az országos összesítés szerint több mint 3800 házat öntött el a víz, 1140 lakhely súlyosan megrongálódott, csaknem százat teljesen újjá kell majd építeni. Augusztus 18-áig összesen 787 személynek kellett elhagynia lakhelyét. Mintegy 15 000 hektár termőföld került víz alá. Összesen 530 kisebb hidat sodort el országszerte a hömpölygő víz. /Nyolc halálos áldozata van az árvíznek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 19./

2005. augusztus 19.

Telekkönyvezheti a katolikus egyház az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport épületét. A püspökség nem kíván katolikus egyházi iskolát berendezni, hanem továbbra is támogatja a magyar nyelvű oktatást Arad megyében, úgy, hogy az épületet – protokoll alapján – használatba adja a városi tanácsnak, illetve a megyei tanfelügyelőségen keresztül az iskolának. Ez azt jelenti, hogy minimális, szimbolikus házbér fejében az épület kihasználása, javítása, karbantartása, mindennemű közköltsége továbbra is a városi tanácsra hárul, hasonlóképpen a pedagógusok, illetve a nem pedagógus személyzet fizetése továbbra is a tanfelügyelőség feladata. Aradon tehát a Csiky változatlan struktúrában működik tovább. A temesvári püspökség területén csak a volt piarista gimnáziumot szeretnék visszaállítani, az épületet jelenleg még a Műegyetem használja. /Kiss Károly: Megmarad a Csiky státusa! = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./

2005. augusztus 24.

Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes exkluzív interjút adott a Nyugati Jelennek. Nehezen megy a főbb állami intézmények élén a protokollumnak megfelelő vezetés-váltás, a megyék szintjén az RMDSZ-nek sok ilyen jellegű gondja van, Arad megyében is. Markó elmondta, hogy Tőkés Lászlóval, az EMNT elnökével, illetve Szilágyi Zsolttal, az MPSZ egyik vezetőségi tagjával is találkozott. Úgy látja, hogy az MPSZ elbizonytalanodott. Markó az együttműködést csak a RMDSZ-en belül tartja lehetségesnek. /Balta János: Változtatni, dolgozni, csinnadratta nélkül. Exkluzív interjú Markó Bélával. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

2005. augusztus 26.

Dénes József nagyzerindi református lelkipásztort a nyár elején megtartott tisztújító közgyűlésen a helybeli RMDSZ-szervezet elnökévé választották. Egy évvel a helyhatósági választások után, amikor Arad megye egyik legmagyarabb községében az RMDSZ elveszítette addigi vezető szerepét. Szerinte a jelenlegi polgármesterrel az emberek elégedettek. /(balta): Gondolkoznak. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

2005. augusztus 27.

Arad megyében az ágyai erdőben lévő, valósággal kifosztott és elhanyagolt Szent László kápolnát felújították. Pántya Elemér kisjenői plébános és csapata a pénztelenséggel küzdelmet folytatott, hogy szeptember elején újra felszentelhessék a kegyhelyet, ahol halálos vadászbalesetet szenvedett László főherceg. Szeptember 3-án lesz a felszentelés. A szertartás ellen a rosszindulat, a balkáni barbarizmus megnyilvánulása: a bekötőút hosszában elkezdték a fakitermelést és az áldozatos munkával, sok pénzzel járhatóvá tett utacskát sártengeré változtatták. Az illetékesek a vállukat vonogatják. /(balta): Kápolnaszentelés és rosszindulat. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 27./

2005. augusztus 30.

Arad, Békés, Csongrád és Temes megye közösen pályázott egy olyan PHARE CBC-programra, amelynek keretében a régió kis- és közepes vállalkozásai (IMM) ingyenesen vehetnek részt a DKMT által szervezett szakkiállításokon a szegedi Hangár Expo és Konferencia Központban. A szeptember 22–25. között megrendezendő szegedi mezőgazdasági, élelmiszeripari és -biztonsági vásáron az aradi kisvállalkozásoknak máris ingyenes lehetőségük van a megmérettetésre. /(ij): Arad–Békés–Csongrád–Temes közös program. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 30./

2005. szeptember 3.

Ötvenfős küldöttség képviselte az Arad megyei magyar gazdálkodókat a 71. Budapesti Nemzetközi Vásáron, ahol megszervezték a magyar–magyar gazdatalálkozót is. A házigazdákat Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, Szabó Béla HTMH-elnökhelyettes, míg a határon túli gazdatömörüléseket Bácskából Józsa László, Kárpátaljáról Homoki László, Romániából Sebestyén Csaba képviselte. A megbeszélések fő témája a határon túli gazdálkodóknak a szülőföldön maradását szolgáló támogatási rendszer működőképessé tétele volt. Dr. Albert Ferenc megállapította, a magyar állam nem támogatta a magyarországi földvásárlók bánsági befektetéseit, ellentétben az olasz, illetve osztrák állam ez irányú támogatásával. /Varga Piroska: Magyar–magyar gazdatalálkozó Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 3./

2005. szeptember 5.

Visszaragadtuk a vadontól s az emberi gyarlóság karmaiból Isten hajlékát, amelyet tatárhordák módjára kifosztottak, meggyaláztak– mondta beszédében Pántya Elemér kisjenői plébános szeptember 3-án, az ágyai erdőben felújított Szent László kápolna lépcsőjéről, miután köszöntötte a megjelent Roos Márton temesvári és Tempfli József nagyváradi püspököt, a papokat felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, Matula Iosif megyei tanácselnököt és a különféle nemzetiségű és vallású hívőket. Zarándokhely lesz, ahova magyarok és románok, katolikusok és más felekezetűek nem rombolni, hanem lelkileg épülni, imádkozni jönnek. Ebben támogasson bennünket a kápolna védőszentje, Szent László királyunk – fejezte be beszédét a felújítás fő szervezője, lelke, Pántya Elemér. Tempfli József eszmefuttatást tartott Szent László királyról, aki ahelyett, hogy megölette volna a hadifoglyokat, a népe közé fogadta őket. Matula Iosif, az Arad Megyei Tanács elnöke szólt arról, hogy az egykori templom- és hitrombolás után újraépülnek templomok és megerősödik a hit és a remény. /Balta János: „Fiat voluntas tua”. Újraszentelték Szent László kápolnáját. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

2005. szeptember 10.

Szeptember 6-án az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének Kocsik József elnök, Horváth Imre alelnök és Andó Csaba elnökségi tag összetételű küldöttsége kukorica bemutatón vett részt Szegeden. A bemutató után megbeszélést folytattak Koltai Csaba kutatómérnökkel, a Csongrád Megyei Búza Terméktanács ügyvezetőjével, ezt követően a két intézmény keretszerződést írt alá a kiváló minőségű búzavetőmag romániai forgalmazására. /Kiváló minőségű vetőmag igényelhető. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./

2005. szeptember 10.

Arad megyében felújították az erdőhegyi református templomot. A templom kerítését a presbiterek önkéntes munkával festették. Kovács Gyula lelkész köszönetet mondott Kisjenő város tanácsának a hathatós anyagi támogatásért és a hívek adakozásáért. /(b): Felújították az erdőhegyi református templomot. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./

2005. szeptember 12.

Szeptember 11-én tartották Kisiratoson a 125 évvel ezelőtt felszentelt kisiratosi katolikus templom búcsúünnepségét, ez a községi rangját nemrég visszanyert település egyik legnagyobb sátoros ünnepe. Ilyenkor hazalátogatnak az elszármazottak is. Ebből az alkalomból másodszor adták ki négy nyelven a Kisiratos képekben című, 36 oldalas színes ismertetőt, a helybeli tanács és a vállalkozók jóvoltából. A kisiratosiak kérésére Böjte Csaba ferences atya magával hozott 10 gyermeket, akik itt fognak iskolába járni. A szerzetes elmondta, az eddig létrehozott gyermekotthonok mindenütt élesztőjévé váltak az anyanyelvű oktatásnak és kultúrának. A létszámban megfogyatkozott, önbizalmukban megingott szórvány magyarok szívébe visszahozták a megmaradás reményét. Arad egyében még nincs általa szervezett gyermekotthon, megfontolandó egyet Kisiratoson létrehozni. /Balta János: Élesztője kultúránknak. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 12./

2005. szeptember 13.

Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatója, Szakács Ferenc közölte: két első osztály indult 31 kisdiákkal, az ötödik osztályban 40, a kilencedikben 86, a három szakosztályban 66 diák kezdte el a tanévet. Az aradi magyar iskola 31 osztályában összesen 783 diák tanul. Az iskola tanévnyitóján részt vett Búza Gábor, az Arad Megyei Tanács alelnöke is. A belvárosi katolikus templomban a tanévnyitó folytatásaként misét celebrált Horváth János atya, az erdélyi minorita rend tartományfőnöke, jelen volt Baracsi Levente református lelkész, Tóth Zoltán, az evangélikus-lutheránus egyház segédlelkésze, dr. Vass Gergely, a baptista gyülekezet prédikátora. /Nagyálmos Ildikó: Piros betűs hétköznap. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./

2005. szeptember 17.

Befejezték Arad megyében, Simándon a katolikus templom fedelének a javítását, melynek során a korhadt fa-szerkezetet kicserélték, a törött cserepeket pótolták, az egész tetőt átrakták. A sekrestyét újra vakolták és új, tölgyfából készült bejárati ajtót szereltek fel. A munkálatok finanszírozását a helybeli, illetve a Németországba elszármazott hívek adományaiból fedezték. A templom falairól a vakolat és a festék lemállott, az egész épület külső és belső felújításra szorul. Erre még pénzt kell keríteni. /A fedelét megjavították, de… = Nyugati Jelen (Arad), szept. 17./

2005. szeptember 19.

Arad megyében, Szentleányfalván harmadszor szervezték meg a Szentleányfalvi Napokat. Szeptember 17-én, szombaton a nemzedékek találkozójával kezdődött, a fiatalok sportvetélkedőn vettek részt. Vasárnap az ünnepi istentisztelet után megkoszorúzták a templomépítő lelkész, Szondy Géza emléktábláját. A kétnapos rendezvényt a parókián szeretetvendégség zárta, amelyen megjelent Militon Serb fakerti polgármester is, aki ígéretet tett a kétnyelvű helységnévtábla elhelyezésére, illetve a falunapok további rendezvényeinek a támogatására. A 81 éves hazalátogató Seres Sámuel emlékezett: az ő idejében 83-an jártak a szentleányi magyar iskolába, jelenleg már nincs magyar nyelvű elemi. /Balta János: Szentleányfalvi Napok harmadszor. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./

2005. szeptember 19.

Szeptember 17-én Arad megyében nyolcadik alkalommal került sor a pankotai magyarság legnagyobb évi ünnepére, a szüreti bálra, amelyet ezúttal is Dokopil Olga szervezett meg. 37 pár öltözött be magyarruhába, a lányok pártával, a fiúk árvalányhajas kalappal a fejükön. A fiataloknak alig a negyede magyar, a többiek azért varratnak maguknak ilyen ruhát, hogy részesei lehessenek a szüreti bálnak, ami magyar hagyomány. A magyar népviseletbe öltözött menet szőlőkosárral végigvonult a főutcán, betért a római katolikus templomba, ahol Ciurar János plébános megemlékezett a magyar népi hagyományok ápolásának szükségességéről, majd bevonultak a kultúrotthonba. Az egyórás műsor után a galsai–fazekasvarsándi vegyes zenekar húzta a talpalávalót. /Balta János: Nagy sikerű szüreti bál nyolcadszor. Élő néphagyomány Pankotán. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./

2005. szeptember 19.

Immár másodjára szervezték meg a hétvégén Arad megyében a Borosjenői Napokat. Szeptember 17-én sportesemények zajlottak, majd kerekasztal-beszélgetést kezdeményeztek az aradi parlamenti képviselők részvételével. A téma Borosjenő múltja és jövője volt. A központi parkban népművészeti standokat állítottak fel, könnyűzenei koncert is volt. Másnap román népviseletben vonultak fel fiatal és gyermektáncosok. A magyar műsorok elmaradtak, Brandibur Ioan nagy-romániás képviselő szerint azért, mert “az RMDSZ úgyis szervez a magyaroknak időszakonként”. /Sólya R. Emília: Borosjenői napok másodjára. Elmaradtak a magyar műsorok. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./

2005. szeptember 20.

Az Arad megyei Zimándújfalun a helybeli Borostyán Egyesület gyűjtést szervezett a székelyföldi árvízkárosultak javára. Az összegyűlt pénzt négytagú küldöttség vitte el a Székelykeresztúr mellett lévő Siménfalvára, ahol átadták András Gyula alpolgármesternek. /(b): Zimándújfalusiak adománya Siménfalvára Zimándújfalusiak adománya Siménfalvára. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./

2005. szeptember 21.

Októberben kerül az érdeklődők kezébe az a kétnyelvű, Határ mentén – De-a lungul frontierei című kötet, amely az Arad és Békés megye határ menti települései közti együttműködés elmúlt tíz évének kíván emléket állítani. A kötetet 16 Arad megyei település – Arad, Kisiratos, Kürtös, Mácsa, Nagyiratos, Nagylak, Nagypereg, Ottlaka, Pankota, Pécska, Pél, Sajtény, Sofronya, Szemlak, Nagyzerind, Zimandújfalu – és Arad megye, valamint 13 Békés megyei település – Battonya, Dombegyház, Elek, Füzesgyarmat, Gyula, Kétegyháza, Kevermes, Kunágota, Lőkösháza, Medgyesegyháza, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes – és Békés megye bemutatását tartalmazza. /(Kiss): Tízéves román–magyar határ menti együttműködés. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./

2005. szeptember 22.

Szeptember 21-én Nagy Zsolt távközlési és információs miniszter Arad megyében, felavatta az első teleházat, Ágyán, az “eMagyar pont” program részeként. Nagy Zsolt miniszter előbb románul, majd magyarul a teleházak létrehozásának céljáról elmondta: a vidéki fiatalságnak egyenlő esélyeket kíván felkínálni a városon élő sorstársaikkal. Az RMDSZ és a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium közötti együttműködés jóvoltából idén Erdély-szerte 89 “eMagyar pont”-termet hoznak létre. Horváth Levente alprefektus a jelképszerű “epont” jelről beszélt, amelyik Ágyát a világgal, a magyarságot egymással köti össze, amire mindnyájan büszkék lehetünk. Erdős Sándor kultúrotthon-igazgató köszönetet mondott dr. Köteles Lajosnak, a gyulai Tessedi Sámuel Egészségügyi Főiskola igazgatójának az adományozott 12 számítógépért és bútorokért; Honti Pál Árpádnak és Okos Pálnak az adományok helyszínre szállításáért; köszönet jár a számítógép-szerelőknek és Fekete Károly informatikatanárnak a segítségért. /Balta János: Ágya közelebb a világhoz. Arad megye első eMagyar pontja. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./

2005. szeptember 26.

Nagy Zsolt távközlési és információs miniszter a vele készült interjúban kifejtette, a rossz nyelvek szerint a világ végén levő Ágya, a kis, színmagyar település az eMagyar pont teleház felavatásával a világháló részévé vált. Ágyán erős, élni akaró közösséget ismert meg, az Arad megye vidéki, magyarlakta települései közül itt van a legtöbb kisiskolás. A miniszter rámutatott, csökkenő tendenciát mutat az informatikus szakemberek kivándorlása. Arra bíztatta a településeket, hogy kérjenek eMagyar pont teleházat. /Balta János: Kérjenek eMagyar pont teleházat! Exkluzív interjú Nagy Zsolttal. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 26./

2005. szeptember 26.

Szeptember 24-én tartotta az Arad megyei RMDSZ önkormányzati konferenciáját. A tanácskozáson részt vettek az RMDSZ polgármesterei, alpolgármesterei, tanácsosai. Búza Gábor, az Arad megyei tanács alelnöke beszámolt az elmúlt időszakban elért eredményekről, majd Király András parlamenti képviselő tájékoztatta a megjelenteket aktuális törvényhozási kérdésekről. /Önkormányzati konferencia. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 26./

2005. október 3.

Mintegy 2500 romániai állampolgárnak tiltották meg a határőrök az ország területének elhagyását, mivel nem tudták igazolni az uniós térségbe való kiutazásuk pontos célját. Az érintettek nem rendelkeztek érvényes meghívólevéllel, illetve az uniós országokba való kiutazáskor szükséges, a szállásfoglalást igazoló irataik is hiányosak voltak. A határrendőrség szóvivője, Florin Oprisa elmondta: kötelező módon fel kell mutatni a meghívólevelet, amelyet román nyelvre is le kell fordíttatni és ami csak hitelesítve érvényes. Az új rendelet október 1-jétől érvényes. Az RMDSZ Arad, Bihar, Kolozs, Máramaros, Szatmár, Szilágy megyei szervezeteinek vezetői aggályosnak tartják, hogy noha többször is felhívták a figyelmet a határátkelést szigorító belügyminisztériumi rendelettervezet elfogadhatatlan kitételeire, az eredeti formában lépett érvénybe. Szerintük a jogszabály ellentmond az alkotmány által biztosított szabad utazási jogoknak, és a határok átjárhatósági elvének. /Újabb vasfüggönnyel szembesítenek. Most már nem elég a pénz, meghívólevél is kell a kiutazáshoz. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./

2005. október 3.

A szórványmegyék speciális problémáit tárgyalták meg a hét végén a Bihar megyei Margittán összegyűlt RMDSZ-es képviselők, szenátorok, önkormányzati vezetők. A jövő évi költségvetésről, valamint a decentralizációs törvény módosításáról szóló egyeztetésen jelen volt Markó Béla RMDSZ-elnök is, aki támogatásáról biztosította a jelen levő Bihar, Kolozs, Szilágy, Szatmár, Arad, Beszterce és Máramaros megyei szövetségi tisztségviselőket. A találkozó a több mint két hónappal ezelőtt megszervezett kalotaszegi szórványtalálkozó folytatása kívánt lenni, az akkor egybegyűltek ugyanis megegyeztek, évente többször találkoznak a szórványmagyarság problémáinak megvitatására. /B. B. E.: RMDSZ-szórványtalálkozó, nemcsak szórványkérdésekről. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./

2005. október 7.

Király András, Arad megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő nyilatkozatában elítélte, hogy Aradon a belvárosi református a püspöki helynök szép igehirdetése után a Magyar Ifjúsági Tanács nevében Sándor Krisztina Aradon megleckéztette a helybeli közösséget. Aradon, ahol a város lakosságának 14%-a magyar, a beszédben „olyanokat kellett hallanunk, hogy árulók vagyunk, meggyaláztuk a szabadságot, meggyaláztuk az emlékművet.” Király András Baracsi Levente lelkészt is hibáztatta, amiért helyt adott „egy ilyen felforgató beszédnek. Nem lehet tudni, kikből áll a szervezet, hányan állnak mögötte. Csak annyit tudunk, hogy Tőkés László küldte őket Aradra.” Az incidens nyomán „az RMDSZ-tisztségviselők és egy tucatnyi ember tiltakozásként kivonult a templomból.” /“Az aradi magyar közösséget sértették meg”. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./


lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 541-552




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék