udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 20038 találat lapozás: 1-30 ... 6181-6210 | 6211-6240 | 6241-6270 ... 20011-20038

Helymutató: Kolozsvár

2000. október 27.

Több évvel ezelőtt alakult meg a Csíki TV is, Csíkszereda lakosságának nem kis örömére. A kábeltévét működtető vállalkozók később eladták részesedésüket a Digital 3-nak /Székelyudvarhely/. A napokban a kolozsvári székhelyű Astral Telecom megvásárolta a székelyudvarhelyi Digital 3 részvénytársaság kábeltelevízió-hálózatait. Az Astral Telecom a romániai "kábelezés" egyik óriása, szolgáltatásaik elsősorban nem kábeltévézésről szólnak, internetszolgáltatók, terveik között szerepel a helyi telefonszolgáltatás is. Ferenczy Károly, a Digital 3 igazgatója elmondta, hogy most meg kell húzni a nadrágszíjat. A stúdiót viszont megtartották, mert nem akarták megszüntetni a hagyományokkal rendelkező helyi adást. Nézzék meg a vásárlót, a kolozsváriakat: hétszázezer előfizetőjük van, de saját stúdiójuk? A Csíki TV bejelentette: a Csíki harangszó név alatt futó, egyházi tematikájú saját műsor megszűnik. A Csíki TV alkalmazottai közül elbocsátanak legalább tíz személyt. /Szondy Zoltán: Új tulajdonosa van a kábelhálózatnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./

2000. október 28.

Az Európai Parlament (EP) rossz bizonyítványt állított ki Romániáról szóló jelentésében. A jelentés az állam gazdasági tehetetlenségére, a lakosság rossz alkalmazkodó képességére és az állami intézmények korrupciójára is utal. Mugur Isarescu miniszterelnök beismerte, hogy a készenléti hitel valószínűleg csak a választások után fut be. A jelentés 18 pontba szedve elmarasztalta Romániát, írta Neményi József Nándor, ismertetve a megállapításokat. Az EU elégedetlen a romák helyzetével, a környezetvédelemmel, az újságírók biztonságával, /akiket zaklatnak/, a vízumkényszer feloldásának előfeltétele a határokat megerősítése, Románia gazdasági helyzete törékeny, a gazdasági stratégia nehezen alkalmazható, a kormánynak nincs agrárstratégiája, a kataszteri nyilvántartása nem megfelelő, a helyi közigazgatás reformjának az üteme lassú, a korrupció nem csökkent, szükséges a büntetőjog gyors reformja, változtatni kell az árvaházak, gyermekotthonok állapotán. A gazdasági reformot gyorsítani kell, az ország alkotmányának módosítása is szükséges. /Neményi József Nándor: Rossz bizonyítvány után folytatódik a kiútkeresés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

A Központi Választási Iroda összesen 13 elnökjelölt jelöltségét hagyta jóvá. A jelöltek közül kilencen politikai párt színeiben, négyen pedig függetlenként indulnak. Az elnök-választásokon a következő személyek lépnek versenybe: Theodor Stolojan (Nemzeti Liberális Párt), Ion Iliescu (Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja), Petre Roman (Demokrata Párt), Frunda György (RMDSZ), Corneliu Vadim Tudor (Nagy-Románia Párt), Paul Philippe de Hohenzollern (Országos Megbékélési Párt), NIcolae Cerveni (Román Szabaddemokrata Párt), Ion Sasu (Román Munkáspárt), Teodor Melescanu (Szövetség Romániáért), valamint a függetlenként induló Mugur Isarescu, Graziela Elena Barla, Gheorghe Eduard Manole és Lucian Orasel. /13 elnök-jelölt indul a választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ A CURS által végzett legújabb közvélemény-kutatás szerint még mindig a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnökjelöltje, Ion Iliescu vezet 48 százalékkal. Őt követi a liberálisok államfő-jelöltje, Theodor Stolojan és a függetlenként induló Mugur Isarescu kormányfő, akik a megkérdezettek mintegy 13 százalékának a támogatottságát élvezik. Corneliu Vadim Tudorra, a Nagy-Románia Párt jelöltjére az alanyok 11 százaléka, Teodor Melescanura (Szövetség Romániáért), Frunda Györgyre (RMDSZ) és Petre Romanra (Demokrata Párt) jelöltjére pedig a megkérdezettek 5 százaléka szavazna. A pártok esetében szintén a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja szerepel az élen 52 százalékkal, míg a megkérdezettek 11 százaléka a Nemzeti Liberális Pártot támogatja. Ugyanennyien voksolnának a Nagy-Románia Pártra, 7 százalék az RDK 2000-re és az RMDSZ-re, 6 százalék a Demokrata Pártra, 5 százalék pedig a Szövetség Romániáért pártra. /Isarescu és Stolojan egyformán népszerű. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Okt. 27-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Eckstein-Kovács Péter kisebbségi miniszter és Kötő József oktatási államtitkár Csiha Kálmán püspökkel és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgató Tanácsával találkozott Kolozsváron. A megbeszélés tárgyát képezte az egyházi javak, kegy- és műtárgyak, levéltárak maradéktalan visszaszármaztatása jogos tulajdonosaiknak, a kórházakban lévő és sorkatonai szolgálatot teljesítő református hívők lelki gondozását lehetővé tevő törvényes előírások alkalmazása, a felekezeti iskolák megfelelő működési feltételeinek biztosítása, és az egyházak anyanyelvű könyvvitele. Markó Béla biztosította a jelenlevőket, hogy az RMDSZ továbbra is teljes erővel támogatja az egyházak jogos igényét, ezeket választási programjába is belefoglalta. /Markó Béla az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgató Tanácsával találkozott. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Az utóbbi időben Bánffyhunyadon két szobrot is avattak. Aurel Munteanu esperes bronzszobrát és Nicula Gheorghe bronz mellszobrát. Bartolomeo Anania ortodox egyházfő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a tragikus sorsú mártír esperes bátorsága, hazaszeretete példaként kell szolgálnia ifjúságunknak, s ezért cselekedeteinek az igazságnak megfelelően kell a köztudatba kerülniük. A szoborállítók felfogása szerint az 1940. szeptember 10-én Bánffyhunyadra bevonuló magyar hadsereg felelős Aurel Munteanu esperes, valamint Nicula Gheorghe helyi rendőr haláláért. Az eseményt a magyar fél másként világítja meg, hiszen a történtekről hivatalos jegyzőkönyv készült, s ez megjelent az 1988-ban kiadott Tanulmányok Erdély történetéről című könyv 221-222. oldalán. Eszerint a magyar uralom alatt a legalább 90%-ban magyar városban görögkeleti román egyház nem volt. Az erőszakos elrománosító politika építtetett román templomot a város egyik legszebb helyén, a magyarok birtokából kisajátítottak területen. Muntean Aurél esperest nevezték ki, aki soviniszta román, egyben magyargyűlölő politikát folytatott. Szónoklataiban a magyarok ellen izgatott s többször kijelentette, hogy a magyarságot el kell pusztítani, a magyar gyerekeket ki kell szorítani a magyar anyákból. Ez a túlnyomó részben magyar város lakosságának gyűlöletét váltotta ki. Nyikula György rendőr a román uralom alatt több magyar nemzetiségű egyént megkínzott. A magyar hadsereg bevonulásakor Muntean kijelentette, hogy minek jöttek ide a pohosok, úgy sem sokáig lesznek itt. Mehetnek akár Bukarestig is, majd ott gulyást aprítanak belőlük. Miért nem maradtak Ázsiában? Erre a provokáló kijelentésre a tömegben kitört a bosszúvágy, amely azért is élt a lelkekben, mert 1919-ben, a románok bevonulásakor több magyar nemzetiségű egyént megöltek és halálra sebeztek. A feldühödött tömeg megrohanta mind a papot, mind a rendőrt, agyba-főbe verte és megölte őket. A román állítással ellentétben tehát nem a bevonuló magyar hadsereget terheli a felelősség, hiszen mind az esperes, mind a rendőr lincselés áldozata lett. Ez ügyben két jogerős bírósági ítélet is született: hat személyt 2 hónapi börtönre, egy személyt 3 hónapi börtönre ítéltek, de mindegyik végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Az oroszok bejövetele után létrejöttek az úgynevezett népbíróságok. Ebben az ügyben 1946. március 8-12-e között zajlott a tárgyalás, melyen 5 vádlottat halálra, 7 vádlottat életfogytiglani kényszermunkára, 1 vádlottat 15 évi kényszermunkára, 3 vádlottat 5 évi kényszermunkára, egy vádlottat 25 évi kényszermunkára ítéltek. A családtagok elmondása szerint az elítéltek túlnyomó része, ott sem volt a gyilkosság elkövetésénél. /Péntek László: Ki a vétkes? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Okt. 26-án Kolozsváron, Röser antikváriumban bemutatták Csetri Elek történész Együtt Európában című könyvét. A tanulmányok nagy része olyan kiemelkedő egyéniségekkel foglalkozik, mint Wesselényi Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Széchenyi István, Bethlen Gábor. /Csurulya Szidónia: Hiánypótló kötet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Nagyenyeden okt. 10-én volt az Irodalmi Kávéház évadnyitó előadása, a Bethlen Kollégium dísztermében. Reményik Sándor születésének 110. évfordulója alkalmából, Hantz Lám Irén tanárnő és Albert Júlia színművésznő Reményik Sándorra emlékezett. /Bakó Botond: Emlékezetes Reményik est. Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Birtalan Ákos, az RMDSZ háromszéki képviselője, volt turisztikai miniszter a bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémián okt. 26-án megvédte doktori disszertációját. Dolgozatának témája Közép- és Kelet-Európa piacainak újragondolása volt. Szakmunkájára Birtalan Ákos a vizsgabizottság minden tagjától megkapta a kitűnő minősítést. A képviselő a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára is. /(Magyar Balázs): Birtalan Ákos doktor lett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./

1925-ben, 75 éve jelent meg a Varju nemzetség, Kós Károly krónikája az Erdélyi Szépmíves Céh harmadik könyveként saját illusztrációival. Kós Károly Temesváron született, de kalotaszegi ember lett, mert ezt a vidéket vállalta szülőföldjének, gyökereit ide eresztette. 1910-ben készült el Sztánán a saját tervezésű háza, a varjúvár. Itt írta a Varju nemzetséget. A Varju nemzetség megmaradt, a varjúvár elpusztult, mindenünk odaveszett, rajzai, feljegyzései, kéziratai is megsemmisültek. Egy szál ruhában jött Kolozsvárra. /Kovács Ferenc: 75 éve jelent meg a Varju nemzetség. Kós Károly krónikája. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Megjelent Kis Bitay Éva: Nézz a tükörbe! (Stádium Könyvkiadó, Kolozsvár) című könyve. A nyugalmazott biológiatanárnő beszámol a mágusokról, vajákosokról, boszorkányokról, a napjainkban dúló gyógyszerszedési mániáról, a klónozásról, a horoszkópok "sorsmeghatározó" szerepéről, gyógyító drágakövekről, vagy éppenséggel Nostradamus jóslatainak be-, illetve be nem teljesüléseiről. Az egészséges humornak köszönhető az, hogy a mű túllépi az egyszerű ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő műfaj kereteit. /Balázs Bence: Nézz a tükörbe! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2000. október 29.

A sajátos ünnep, az Ezer Székely Leány Nap keletkezését világította meg a Vasárnap, a katolikus hetilap. Az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetség vezetői aggodalommal tapasztalták, hogy az első világháború után az idegen uralomtól megfélemlített nép a szőttesekkel és a varrottasokkal együtt nemzeti önazonosságát jelentő értékeit is a ládák fenekébe rejti. A népi értékmentésre irányuló munka a nemsokára Erdély egész faluvilágát átfogó mozgalommá szélesedett Kaláka (Katolikus Lánykörök, Katolikus Asszonyok) néven. A Kaláka mozgalom keretében szorgalmazták a népi játékok, dalok, táncok tanítását. Megszervezték a feledésnek indult székely festékes szőnyegek, szőttesek, varrottasok háziiparát, és értékesítési lehetőséget teremtettek bel- és külföldön. Székely Leány Népfőiskolát, lelkigyakorlatokat, megyei leánynapokat szerveztek. A Kaláka mozgalom egyik szép kezdeményezése volt az Ezer Székely Leány Nap nevű rendezvény. Pusztulásra ítélt értékeket, erőszakosan feledésbe kergetett hagyományokat akart ismét közkinccsé tenni, A találkozás helyéül Csíksomlyót választották. /Biró Mária: Erdélyi sajátosságok. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 29./

2000. október 30.

Markó Béla RMDSZ-elnök okt. 28-án részt vett Sepsiszentgyörgyön RMDSZ Országos Önkormányzati Konferenciáján. "Az erdélyi magyarságnak erős parlamenti képviseletre van szüksége, ezért nagyon fontos, hogy az RMDSZ-es polgármesterek, alpolgármesterek és önkormányzati tanácsosok szavazásra mozgósítsák a választókat." - hangsúlyozta. Takács Csaba, RMDSZ ügyvezető elnöke rámutatott, hogy négy év politikai küzdelem nyomán egyértelműen új perspektívák nyíltak az önkormányzatok számára. "Elértük azt, hogy a román társadalom ma már nem tekinti irredentizmusnak a régiók fogalmát, és megteremtettük az emberközpontú önkormányzatiság alapjait" - állapította meg. Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje szerint tudatosítani kell, hogy a függetlenként induló magyar jelöltek gyengítik az RMDSZ esélyeit, az erdélyi magyarság ellen cselekszenek. - Az önkormányzati konferencia után az RMDSZ vezetői a Kovászna megyei vállalkozókkal találkoztak. /Országos Önkormányzati Konferencia. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 30./ Országos Önkormányzati Konferenciára és a romániai magyar polgármesterek IV. országos találkozójára került sor okt. 28-án Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen közel kétszázötven magyar polgármester, alpolgármester, tanácsos, önkormányzati képviselő vett részt. A rendezvényt Demeter János, az Országos Önkormányzati Tanács (OÖT) elnöke nyitotta meg. Ezután a szövetség elnöke, Markó Béla szólalt fel, aki tájékoztatójában a választások előtti politkai helyzetet elemezte. A találkozón jelen volt az RMDSZ elnökjelöltje, Frunda György szenátor felhívta a figyelmet az "ellenfélpártokra", mint például a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja által 1995-ben létrehozott Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártra, amelyet Frunda szerint azért "találtak ki", hogy az RMDSZ ellen legyen "magyar fegyver". A konferencia az 1996-os választásoktól eltelt időszak kiértékelésével folytatódott. A tisztújítás során Demeter Jánost újraválasztották a testület elnökének, megválasztották az Országos Önkormányzati Tanács öt alelnökét és három titkárát. /Papp Annamária: Országos Önkormányzati Konferencia Sepsiszentgyörgyön. Demeter Jánost újraválasztották az OÖT elnökének. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

A magyar állam rövidesen megindítja a kártérítési pert a februári ciánszennyezést okozó nagybányai Aurul cég ellen - nyilatkozta Gönczy János, a magyarországi Tisza-Szamos Kormánybiztosi Hivatal vezetője. Kiemelte: Magyarország biztonsága érdekében az Orbán-kabinet elsősorban az erdélyi szennyező források megszüntetését, illetve azok biztonságát szeretné elérni. Ennek érdekében Budapest már tárgyalt az illetékes román szervezetekkel, s abban már megállapodtak, hogy megjelölik a természetre különösen veszélyt jelentő helyeket. A technológiai, technikai fejlesztési terv kidolgozásához a felek szeretnék az Európai Unió segítségét is igénybe venni. /A magyar állam megindítja a pert a nagybányai Aurul ellen Az erdélyi szennyező források megszüntetését szeretnék elérni. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

Okt. 29-én felavatták a tordai csatában 1944. szeptember 13. és október 8. között elesett hősi halottak emlékművet, a kopjafát. Az emlékünnepségen jelen volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Kötő József oktatási államtitkár, Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Ravasz István alezredes, hadtörténész, a Honvédelmi Minisztérium képviselője is, Pataky József tordai RMDSZ-elnök, aki a honvédsírok feltárásában és rendbehozásában oroszlánrészt vállalt, hangsúlyozta: a tordai honvédtemetőben 183 hősi halált halt katona nyugszik, ezek közül 140 honvéd neve ismert. A felállított emlékoszlop nemcsak a tordai temetőben nyugvó katonák emlékét őrzi, hanem a tordai csatában elesett több mint 2000 hősi halottét is. (Az RMDSZ tordai szervezete már 1995-ben ünnepség keretében emlékezett meg a második világháborúban hősi halált halt vagy szovjet fogságba elhurcolt honvédekről és ártatlan polgárokról.) Emlékbeszédet mondott Ravasz István, Eckstein-Kovács Péter és Kónya-Hamar Sándor, majd Pataky József leleplezte az 1944-es csatában elesettek emlékére felállított kopjafát. /Kopjafát állítottak Tordán az 1944-es csatában elesettek emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

Okt. 26-27-én Prágában tanácskoztak a Visegrádi Csoport országai és Románia kisebbségi ügyekért felelős kormánytagjai. A megbeszélés célja, hogy a Romániával bővült visegrádi négyek kisebbségi ügyekért felelős vezető kormánytagjai egyeztessék tapasztalataikat, és kölcsönösen tájékoztassák egymást a megtett intézkedésekről. A konferencián a miniszterelnök-helyettesek és miniszterek országaik kisebbségpolitikájának keretében kiemelten foglakoztak a roma kisebbségeket érintő társadalompolitikai kérdésekkel. /A Visegrádi Csoport és Románia kisebbségi kérdésekben is együttműködik. A romák felzárkóztatása megoldásra váró probléma. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

lapozás: 1-30 ... 6181-6210 | 6211-6240 | 6241-6270 ... 20011-20038

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék