udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4302 találat lapozás: 1-30 ... 2011-2040 | 2041-2070 | 2071-2100 ... 4291-4302

Helymutató: Marosvásárhely

2002. április 6.

A Váradi Biblia nyomtatójának, Szenczi Kertész Ábrahámnak nevét viseli az a nagyváradi sajtóház és nyomda, amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyitott anyaországi támogatással. A jan. 5-i avató ünnepségen hangsúlyozta Tőkés László püspök: nagyobb építkezés első lépése a sajtóház megnyitása. Szabó Tibor, a HTMH elnöke avatóbeszédében a sajtóház további támogatását ígérte. A sajtóházban nyomda és a Partiumi Közlöny és a Harangszó mellett helyet kap a kárpát-medencei tudósítói hálózat fiókja, amely a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti és a kolozsvári magyar stúdiók tudósítóiból áll. Könyvbemutatókkal köszöntötték az eseményt: Csetriné Lingvay Klára Nagyasszonyaink című könyve 15 erdélyi nagyasszony munkásságát, történetét feldolgozva láttatja Erdély történetét. Balaskó Vilmos Élet a föld alatt című, a román börtönök összeírását tartalmazó könyve másodkiadást ért meg. Bemutatták a Heidelbergi Káté revidiált kiadását, végül Szabó István tanár átfogó Ottomány monográfiáját mutatta be Dukrét Géza, a Partiumi Könyvek szerkesztője. A nagyváradi regionális sajtóház a harmadik a marosvásárhelyi és a kolozsvári után. /(Balla Tünde): A tények beszéljenek. Sajtóház nyílt Nagyváradon a magyar kormány támogatásával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

2002. április 6.

A Reform Tömörülés Maros megyei csoportjának nyilatkozatában figyelmeztetett: újabb Cserehát-ügyet készítenek elő, nem messze Marosvásárhelytől. A helyi közösség akaratának semmibevételével, a törvény megkerülésével utalt ki a Maros megyei prefektus Székelykál határában 40 ha földet az ortodox egyháznak. A szándék, az államilag kiemelten támogatott ortodox egyház erőszakos betelepítése egy magyarlakta vidékre, távlatokban pedig az ott élők nemzetiségi arányainak megváltoztatása. A Reform Tömörülés Maros megyei csoportja arra szólítja fel az RMDSZ Maros megyei vezetőségét, hogy ne hárítsa a felelősséget a helyi közösség vezetőire. A törvénysértő lépést a központi, kormányzó hatalom követte el, az a hatalom, amely az RMDSZ partneri támogatását élvezi. Az RMDSZ megyei szervezetének, de az országos vezetőségnek is erkölcsi kötelessége határozottan, a nyilvánosság előtt fellépni a székelykáli ügy jogszerű rendezése érdekében. /Határozott fellépést a betelepítés ellen!. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./

2002. április 6.

Ápr. 6-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában tartott záróünnepséggel ér véget az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya által az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok aktuális kérdéseiről szervezett kongresszus. /Ma zárul az EME-kongresszus. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./

2002. április 8.

A Romania Libera napilap ápr. 5-i száma egész oldalas összeállítást közölt az RMDSZ udvarhelyszéki szenátoráról, Verestóy Attiláról, akinek viselt dolgai immár a román közvéleményt is kezdik megdöbbenteni. A lap beszámolója szerint a székelyföldi szenátor "karrierje" tizenévesen kezdődött egy betörőbanda tagjaként: több udvarhelyszéki épületet rámoltak ki, mígnem megnövekedett étvágyuk Konstancára is elkalauzolta őket, itt azonban a társaság lebukott. Szerencséjére a tengerparti "bevetésben" a 17 éves fiatalember nem vett részt, azonban miután megtudta, hogy társait a milícia letartóztatta, hamarjában beutaltatta magát a marosvásárhelyi elmegyógyászati klinikára. Az újság szerint itt kezdődött el a fiatal Verestóy szoros kapcsolata a Szekuritáté tisztjeivel, amely későbbi életét is meghatározta. Az újság azt is tudni véli, hogy a magyar szenátor azért nem igényli a magyar igazolványt, mert talán meg sem kapná, hiszen az igazolványok odaítélése előtt a magyar belügyminisztérium is belepillant saját adatbankjába... A bukaresti napilap szerint Verestóy számos vállalkozása összfonódott sógorával, Ferenczy Károllyal, akivel közösen aprópénzért vásároltak meg sok tízmilliárdot érő több székelyföldi állami vállalatot, illetve az udvarhelyi kábeltévés cégeket különféle zsarolásos módszerekkel. Verestóy Attila összesen 11 kereskedelmi társaság kisebbségi vagy többségi tulajdonosa, amelyek az újság szerint napjainkban (legalábbis a könyvelési mérlegek szerint) sok profitot nem hoznak, azonban RMDSZ-forrásokra hivatkozva az újság úgy tudja, a magyar szenátornak csillagászati jövedelmei vannak, amelyek nyilván nem jelennek meg a könyvelésben. Mivel Udvarhely polgármestere nem volt hajlandó belemenni Verestóy Attila törvénytelenségeibe, kegyvesztetté vált, és elindult ellene a hajtóvadászat, közéleti ellehetetlenítése. Az újság szerint Verestóy számos megkérdőjelezhető ügyletét a legmagasabb kormányszinteken támogatják, személyesen jó barátja, Octav Cozmanca közigazgatási miniszter. Az újság szerint az RMDSZ-be befolyó pénzek, különféle támogatások "főkurátora" is Verestóy Attila. A pénzek elköltését feszegető kérdésekre azonban a kérdésfeltevők rendszerint nem kapnak választ. /Górcső alatt a Verestóy család. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./

2002. április 8.

Ápr. 4-6. között tartották Marosvásárhelyen az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztályának szervezésében a XII. Orvostudományi Kongresszust. A megyei tanács nevébenVirág György köszöntötte a vendégeket, kitért arra, hogy a kormánypárt helyi vezetőivel aláírt egyezmény értelmében lesz magyar tagozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. A szakosztály elnöke, dr. Kovács Dezső egyetemi előadótanár összefoglalta a három nap eseményeit. Az első nap a továbbképző tanfolyamoké volt, 39 előadás hangzott el külföldi és hazai szakemberek részéről. A második napi szekcióüléseken 193 tudományos dolgozat hangzott el, közülük 22 hallgatói dolgozat, több, mint bármelyik eddigi ülésen. A továbbiakban a díjátadásra került sor. Dr. Incze Sándor, a szervezőbizottság elnöke tájékoztatott: 400 hazai orvos, Magyarországról pedig 120 orvos érkezett. Valamennyi hazai magyar professzor jelen volt, és eljött 15 magyarországi orvosprofesszor. Sikerült úgy akkreditálni a Romániai Orvosi Kollégium által ezt a rendezvényt, hogy összesen 49 kreditpontot kaptak a résztvevők. Szervezési gondot jelentett, hogy bejelentkeztek 400-an és eljöttek 600-an. A kongresszus anyagát négy kötetben fogják megjelentetni. /XII. Orvostudományi Kongresszus Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./

2002. április 8.

Romániai Magyar Gazdák Egyesületének vezetősége egységes oktatási programot dolgozott ki. A program keretében szervezték meg az ezüstkalászos gazda- és gazdasszony- képző tanfolyamokat. Csak azok iratkozhatnak a következő, magasabb fokozatú képzésre - az Aranykalászos, hat hónapos tanfolyamra -, akik Ezüstkalászos Gazda oklevéllel vagy érettségivel rendelkeznek. Maros megyében 1998 óta több mint 400-an végeztek ezüstkalászos gazdaképző tanfolyamot. A gazdasszony-képzés 2000-ben indult be, azóta több helyen vizsgáztak sikeresen. /(kilyén): Ezüstkalászos próbatétel. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./

2002. április 8.

A marosvásárhelyi magyartanárok pedagógia köre múlt év szeptemberében mozgalmat hirdetett a gimnáziumi tagozatos tanulóknak szüleik, nagyszüleik Maros vagy más megyei lakhelyének megismerésére, felkutatására, úgynevezett kismonográfiák írására. A diákszerzők ápr. 6-án beszámoltak munkájukról. Összesen 67 dolgozat készült, a megye 19 iskolájából. A dolgozatok készítői megjelölték a megye térképén a helységet, amelyről írtak, és röviden elmondták, amit a faluról tudni érdemes. Ez a kezdeményezés falujárásra, régi okmányok, könyvek, elfeledett családi iratok tanulmányozására készteti az ifjakat, voltaképpen a honismereti körök munkáját pótolja. /B.D.: Honismeret - nem kisiskolás fokon. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./

2002. április 9.

Dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere heti sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a szerződés mellékletében szerepel minden egyes, a táblákra vonatkozó adat, az RMDSZ-tanácsosok pedig aláírták azt. Akkor most mit akarnak, mit akadékoskodnak? Szerinte az utcatáblák kihelyezése megfelel a tanácsi határozatnak. Benedek István, az RMDSZ-frakció vezetője elmondta, hogy abszolút valótlanság, amit a polgármester állít. A szerződés szerint a táblákat kell kihelyezni két nyelven. Az RMDSZ nem írt alá semmit a színekre vagy a tartalomra vonatkozóan. Amit a polgármester tett, a város magyar lakosságának cinikus sértegetése. Milyen dolog odaírni románul az utca nevét és utána azt, hogy "utca"? Nem elég, hogy nem tartja be a tanácsi határozatot, még ráadásul gúnyolódik a város magyar lakosságával. A frakcióvezető-helyettes és a városrendezési szakbizottság elnöke levélben hívta fel a prefektúra figyelmét arra, hogy a polgármester ismét törvénytelenséget követett el. /A. I.: Kiújul a táblaháború? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 9./

2002. április 9.

Marosludason nem helyezték ki a kétnyelvű helységnévtáblákat, annak ellenére, hogy a hozzá tartozó településekkel együtt a magyar lakosság aránya 25 százalék körüli. /A kétnyelvű helységnévtáblákat nem tették ki. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 9./

2002. április 10.

Az anyaország körüli államokban élő magyar közösségek életének is fontos, bizonyos szempontból meghatározó jellegű eseményei az anyaországi választások, szögezte le Máthé Éva. Az a kérdés is megfogalmazódott, mi lesz az ősszel magyar állami támogatással beindított Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sorsa? Megkapja-e a további, elengedhetetlenül szükséges támogatásokat, vagy az első tanév után csúfosan kimúlik Antall József- 15 millió magyar vezetőjének tekintette magát - még ha csak lélekben is. Horn Gyula már csak tízmillió magyarban gondolkozott. Orbán Viktor négy évvel ezelőtti kijelentésére, miszerint az ország határai nem azonosak a nemzet határaival - Romániában felszisszentek a vezető politikusok. Medgyessy Péter "közjogilag" ismét elengedte a határon túli magyarok kezét. Helyes és értelmes kijelentés az, hogy közjogilag csakis tízmillió magyar miniszterelnöke lesz. De most, 2002-ben nekünk már nem elég azt mondani: természetesen a mindenkori magyar kormány felelősséggel tartozik az elszakadt nemzetrészeknek, hogy tevőlegesen hozzá kell járulnia életünk jobbításához. Ezen túl valami más is kell. Talán egy kevés érzelmi töltet, talán ígéret arra, hogy a kedvezménytörvény érvényben marad, s a Sapientia egyetem tovább járja a maga göröngyös, de biztos útját.? ?? sem Szili Katalinról, sem Lendvai Ildikóról nem tudom (sajnos) elképzelni, hogy álmatlan éjszakáik vannak a mi sorsunk sanyarúsága miatt.? ?Az MSZP nyilvánvalóan melléfogott akkor, amikor nemcsak több százezer, de több millió romániai munkavállaló várható beözönléséről papolt a kedvezménytörvény kapcsán. Jó lenne, ha kiegyensúlyozott, de nem elhidegülő nemzeti, nemzetiségi politikával maga mellé állítaná a határon túli magyarságot, nem csak a magyar választópolgárok felét. Az, hogy a pártnak nincs is szüksége ránk, mit se változtat azon, hogy a magyar nemzethez tartozunk. Valamit kezdeni kell velünk, még akkor is, ha egy más államnak (is) lojalitással tartozunk.? /Máthé Éva (Marosvásárhely): Értünk? Ellenünk? = Magyar Hírlap, ápr. 10./

2002. április 10.

Magyar Kertész Társaság alakult, a nonprofit, apolitikus érdekvédelmi szervezetet a múlt hónapban jegyezték be. Az alapító tagok: Kiss Borbély László, (Havad község, Geges falu) Seprődi József, (Dicsőszentmárton), Kiss Ildikó (Marosvásárhely) és Dán Márton József (Marosvásárhely). Seprődi József, a társaság egyik alelnöke ismertette, hogy 14 pontban fogalmazták meg a társaság megalakításának céljait, köztük van a kertészeti kultúra terjesztése, a kertészeti oktatás támogatása, a magyar kertészeti szaknyelv megőrzése és fejlesztése, kertészeti ágazatok szövetségeinek létrehozása, országos kertészeti hálózat kialakítása stb. /(kilyén): Kertész társaság alakult. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

2002. április 10.

Ápr. 8. és 11. között a szovátai Teleki Oktatási Központban Erdély minden tájegységét képviselő lelkipásztornők tanácskoznak az egyházban és a társadalomban betöltött szerepükről. /Papnők tanácskozása. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 10./

2002. április 10.

A magyar állam és a nemzetiségek 1848-1993 /Napvilág Kiadó, Budapest/ címmel jelentetett meg jogszabályokból és más dokumentumokból válogató forrásmunkát Balogh Sándor és Sipos Levente szerkesztésében. Szász Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója a 750 oldalas kötet budapesti bemutatóján azt emelte ki: különös jelentősége van a kiadványnak ma, amikor mind jobban felértékelődnek az eredeti dokumentumok. /A magyar állam és a nemzetiségek 1848-1993. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 10./

2002. április 10.

Suba László keramikus a makfalvi Wesselényi Művelődési Egyesületnek ajándékozza szülőházát. Itt rendezik be a makfalvi Fazekas Tájmúzeumot. Ápr. 13-án Marosvásárhelyen, a Mozaik Könyvesboltban nyílik meg a kiállítás, melyen grafikákat és kerámiákat állítanak ki, Suba László kerámiáit és a makfalvi művésztáborban részt vett alkotók grafikáit. A bevételt a fazekasmúzeum rendbetételére szánják. /b.d.: Tárlat a Mozaik Könyvesboltban. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 10./

2002. április 11.

Ápr. 10-én tüntetést szerveztek a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum román tagozatos diákjai, akik trikolorszínű karszalagokkal és az órákon való részvétel megtagadásával tiltakoztak az iskola "elmagyarosítása" ellen. Az RMDSZ és a kormánypárt között aláírt protokollum értelmében a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum a következő tanévtől kezdődően kizárólag magyar nyelvű tanintézménnyé válik. A kérdés igen kényes, mivel éppen az iskola ügye jelentette a fekete március eseményeinek kiváltó okát. Akkoriban a tanárok és a diákok tüntetései mély érzelmeket kavartak fel, de amint kiderült, ez most sincs másként. A diákok tiltakozó akciója éppen azon a napon zajlott, amikor Ovidiu Natea, a megye újonnan kinevezett prefektusa nyilvánosan bemutatta a protokollum szövegét. Natea kijelentette: az egyezmény Románia integrációs törekvéseinek a politikájához tartozik, neki kötelessége alkalmazni. A Transilvania Jurnal tudósítója magyar nyelvű diákoktól megtudta, a nap folyamán a magyar nemzetiségű tanárok türelemre intették őket, figyelmeztették, hogy ne válaszoljanak semmilyen fajta provokációra. Az egyik magyar diák arról panaszkodott, hogy a tüntető román diákok megfenyegették, és a román zászló megcsókolására kényszerítették. Jelenleg 13 román osztály működik a Bolyaiban, amelyeket más iskolákba helyeznének át, osztálycsere folytán. Kelemen Attila képviselő azt nyilatkozta: "Erről az oszálycseréről nem beszélni kellene, hanem cselekedni. Én elhiszem, hogy érzelmeket kavar fel ez, de mindenféleképpen egy európai megoldást szeretnénk keresni. Ebben az európai megoldásban a szociáldemokratákkal meg is egyeztünk, tulajdonképpen az 1960-ban felborított rendnek a visszaállításáról lenne szó. Én remélem, hogy előbb vagy utóbb a kedélyek le fognak higgadni, és meg tudjuk oldani ezt a gondot." Emil Boc demokrata képviselő elítélően nyilatkozott az SZDP-RMDSZ protokollum alapján a Marosvásárhelyen folyó "etnikai szegregacionizmusról". A másik "Bolyai-ügyben" BBTE magyar karainak a létrehozásáról Kelemen hangsúlyozta: minden esély megvan arra, hogy a következő tanévtől megalakuljon a két új kar. Azonban arra figyelmeztetett: fennáll annak a veszélye, hogy nem lesz elegendő számú diák a helyek betöltésére. Kása Zoltán rektor-helyettes a Szabadságnak nyilatkozva határozottan cáfolta Kelemen Attila képviselő feltételezéseit, hiszen csupán a most működő tanszékeknek az átcsoportosításáról van szó, tehát helyek száma ezáltal nem is fog növekedni. /Borbély Tamás: "Múltidézés" Marosvásárhelyen? Tüntettek a román diákok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./ Ápr. 10-én mederben folyt az oktatás, csend volt a Bolyai Farkas Líceumban. Annál "hangosabb" a helyi és a bukaresti román sajtó, a román tévék, a román rádióadások. Munkatársaik tiltakozást hoztak a tegnap nyilvánosságra, amiért négy órán át a Bolyai kapuján kívül tartották őket. A ferdítés természetesen nyilvánvaló. Azt ugyanis nem írták meg, hogy az iskola vezetősége a prefektusnál volt, visszatértét és a főtanfelügyelő odaérkezését kellett megvárniuk. A román lapok szerint a bolyais román diákok beadvánnyal fordultak a kormányhoz iskolájuk "magyarosítása" ellen, s ha nem teljesítik kérésüket, miszerint abban az iskolában akarnak érettségizni, ahova felvételiztek, akkor utcára vonulnak, és tüntetni fognak. /Máthé Éva: Negatív sajtókampány - Bolyai-ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./

2002. április 11.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) nyilatkozatában elégedetlenségét fejezte ki a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum körül kialakult helyzet miatt. A MIÉRT támogatja az Oktatási Minisztérium, illetve a megyei szintű felelős szervek azon elhatározását, mely szerint életbe ültetik az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt között született megyei szintű egyezmény erre vonatkozó fejezetét. /Nyilatkozat. = RMDSZ Tájékoztató, ápr. 11. ? 2183. sz./

2002. április 12.

Ion Iliescu elnök ápr. 11-én Csíkszeredában tett látogatást. Sajtóértekezletén a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban kialakult helyzet kapcsán kijelentette, nem érti, miért kell etnikai tisztogatáshoz folyamodni. Az államfő szerint az iskola diákjai "helyesebben fogják fel a valóságot". Hozzátette: az Oktatásügyi Minisztériumnak és a helyi önkormányzatnak "elfogadható megoldást" kell találnia. - "A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium kizárólag magyar tannyelvű intézménnyé való átalakítása érzékeny kérdés, ezért a helyi hatóságok feladata azt megoldani" ? nyilatkozta ápr. 11-én Ecaterina Andronescu tanügyminiszter. A demokraták után a Nemzeti Liberális Párt (NLP) is tiltakozott az ellen, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumot magyar tannyelvű, az Alexandru Papiu Ilarian Középiskolát pedig román tannyelvű oktatási intézményekké alakítsák. Markó Béla szövetségi elnök a Szabadság kérdésére a következőképpen reagált az államfő kijelentésére: Jó lett volna, ha az államelnök tájékozódik, mielőtt nyilatkozik erről a kérdésről ? mondotta. Marosvásárhelyen egy magyar tannyelvű középiskola sem létezik, ellentétben Kolozsvárral, Zilahhal, Szatmárnémetivel, Nagyváraddal, Araddal, Nagybányával, Székelyföldről nem is beszélve. /Iliescu: Érthetetlen "etnikai tisztogatás" Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

2002. április 12.

Ápr. 11-én néhány bolyais román tanulót fogadott Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere. A polgármesterrel való találkozást megelőzően a román diákok az újságíróknak elmondták, hogy ellene vannak az etnikai szeparatizmusnak. Dorin Florea polgármester kijelentette: "Mindig az etnikai alapon történő szeparatizmus és a szeparatizmus miatti primitív megnyilvánulások ellen voltam, és nem értek egyet az olyan hagyományok fenntartásával, amelyek megállítják a fejlődésben a várost". Csegzi Sándor alpolgármester szerint már évek óta halogatják a Bolyai sorsát. /Antalfi Imola: A polgármester elítéli a szeparatizmust. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 12./

2002. április 12.

Elcsendesültek a kedélyek a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban. A román tagozat diákjai trikolórok lobogtatásával is felhagytak. Stefan Somesan főtanfelügyelő úgy véli, az ügy eltúlzásában jelentős szerepet játszott a román nyelvű sajtó is. A helyi román nyelvű napilap, a Cuvintul liber is ápr. 11-i számában hét magyar-, illetve RMDSZ-ellenes cikket közölt. Iliescu: nincs szükség a cserére Nincs szó arról, hogy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban megszüntetnék a román tannyelvű osztályokat ? reagált a sajtóvisszhangra Ion Iliescu elnök csíkszeredai sajtótájékoztatóján. /Szucher Ervin: Csituló kedélyek. Már nem tüntetnek a Bolyaiban. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 12./

2002. április 12.

Ápr. 11-én, a költészet napján Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban bemutatták a Mentor Kiadó /Marosvásárhely/ három új verseskötetét. Egyed Emese Hajnalének, Kinde Annamária Szandra May kertje és Kovács András Ferenc Aranyos vitézi órák köteteinek keletkezési körülményeiről Káli Király István kiadói főszerkesztő beszélt. /(benke): Hármas könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

2002. április 13.

A Bolyai Farkas Gimnázium helyzetét "ésszerűen" kell rendezni, hogy biztosítva legyen a kisebbségi jogok védelme, ez azonban ne vezessen "mozaiktársadalomhoz", jelentette ki Adrian Nastase kormányfő a prefektusokkal tartott szokásos pénteki, /ápr. 12-i/ távértekezletén. "A megoldásokat figyelmesen össze kell egyeztetni az együtt élők és továbbra is együtt élni kívánók részéről jövő jelzésekkel, akik különböző nyelveket beszélnek az egyetlen hivatalos román nyelv mellett", mondta Nastase. Hangsúlyozta, csakis a román és az európai értékekkel összeegyeztethető megoldásokat kell alkalmazni. A miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy a szaktárca elfogadja majd az "ésszerű, igazságos, az európai normáknak megfelelő javaslatokat, amelyek a diákok és az oktatók javát szolgálják". Ecaterina Andronescu oktatási miniszter személyesen elemzi a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium és az Alexandru Papiu Ilarian középiskola kapcsán kialakult helyzetet, ennek érdekében hamarosan Marosvásárhelyre utazik. A miniszter asszony a sajtónak elmondta, személyesen kíván beszélni a marosvásárhelyi önkormányzat képviselőivel. /Nastase: Ésszerűen kell rendezni a Bolyai-gimnázium helyzetét. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 13./

2002. április 13.

Virág György, a megyei tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az SZDP és az RMDSZ közötti egyezség a lényeges, nem kibúvókat kell keresni abban a kérdésben, hogy a Bolyai Farkas Líceum magyar tannyelvű lesz a 2002-2003-as tanévtől kezdődően. Egyeseknek az a szándéka, hogy ebből botrányt kavarjanak. Az Adevarul szerint Ion Iliescu elnök nem érti az etnikai tisztogatás ügyét a Bolyai Farkas Líceumban. Sem a miniszterelnök nem hivatkozott erre, sem a prefektus. A miniszter asszony azt állította ugyanebben az újságban, hogy nem érti és nem tudja, mi történik ebben az iskolában. Virág cáfolta ezt, ugyanis a prefektus személyesen beszélt vele erről és megígérte, hogy jövő héten fogadja a küldöttséget. Az országos protokollumban is benne van a Bolyai ügye. /(mózes): Virág György: Nagyon kilóg a lóláb! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 13./

2002. április 13.

Ápr. 11-én Marosvásárhelyen a Polgármesteri Hivatal szervezésében Turisztikai kezdeményezések - partner- és testvérvárosok címmel szerveztek konferenciát a magyarországi Baja város küldöttségének részvételével. Csegzi Sándor alpolgármester is a testvérvárosok közötti együttműködés szükségességét hangsúlyozta. /A. I.: Bajaiak Marosvásárhelyen. Turizmusfejlesztés - testvérvárosokkal együttműködve. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 13./

2002. április 13.

A bukaresti Petőfi Társaság a Bolyai-év alkalmából meghívta Kiss Elemért és Weszely Tibort, jelenleg mindketten a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karának tanárai. Bevezetőül Öllerer Ágnes, a bukaresti Ady Endre Iskolacsoport zenetanárnőjének vezetésével a Lyceum Consort régizene-együttes reformkori magyar műveket adott elő. Kiss Elemér Bolyai Jánosnak az utókor előtt eddig ismeretlen arcáról, utána Weszely Tibor apa és fia életművének hazai és külföldi fogadtatásáról beszélt. Kiss Elemér arra utalt, hogy a tudomány világa Bolyai Jánosban eddig csak a geometria zsenijét tartotta számon, holott kéziratos hagyatékából újabban kiderült, hogy a matematika más területein is alkotott újat. Dr. Weszely Tibornak 1974-ben magyar, majd román nyelven is megjelent Bolyai Farkasról szóló monográfiája. Napok kérdése, hogy Budapesten kikerüljön a nyomdából a Bolyaiak utóéletét bemutató nagyszabású munkája, előadása ebből nyújtott ízelítőt. /Barabás István: Nehéz tétel. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 13./

2002. április 13.

A nemrég elhunyt Veress Dániel irodalomtörténészre, Németh László egykori levelező partnerére emlékezett Nagy Pál. 1959 és 1974 között Németh László, a magyar szellemi élet egyik legkiemelkedőbb egyénisége egy erdélyi kisvárosba, egy lelkes irodalmár fiatalembernek írta vallomásos leveleit zaklatott életének eseményeiről. Veress Dániel munkái maradandóak: esszéi, tanulmányai, színpadi művei, a monográfiák Erdély múltjának nagyjairól, Mikes Kelemenről, Wesselényi Miklósról, Kemény Zsigmondról. Veress Dániel Sepsiszentgyörgyön élt mindvégig, a székely kisvárosban megteremtette a maga sokablakos szellemi őrhelyét. /Nagy Pál: Baráti búcsú Veress Dánieltől. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 13./

2002. április 15.

Ecaterina Andronescu, a tanügyi tárca vezetője okt. 13-án villámlátogatást tett Kolozsváron, amikor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium felbujtatott román diákjai lecsendesítésére sietett. Andronescu azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban kialakult konfliktus más városok gimnáziumaiba is átterjedhet. Ecaterina Andronescu okt. 12-án járt Marosvásárhelyen. A tanulók és a miniszter közötti tárgyalás nem tartott tíz percnél tovább. A tanulóknak megtiltották, hogy a látogatás után nyilatkozatokat tegyenek. Okt. 13-án Markó Béla szövetségi elnök úgy nyilatkozott: meggyőződése, hogy Marosvásárhelyen ? Kolozsvárhoz, Szatmárnémetihez, Temesvárhoz, Zilahhoz hasonlóan ? újra lesz önálló magyar líceum. /Miniszterek villámlátogatása Kolozsváron Andronescu a marosvásárhelyi, Bartos a nagyváradi botrányt pihente ki városunkban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./ Okt. 14-én is tárgyalásokat folytatott Marosvásárhelyen Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter. A hosszas beszélgetések után még mindig nem alakult ki egységes álláspont a Bolyai Farkas Gimnázium ügyében.

2002. április 15.

Ápr. 13-án rendezték meg a Látó szépirodalmi folyóirat hetvennyolcadik Irodalmi Színpadát. A Látó jóvoltából Marosvásárhelyen lassan felvonul a kortárs magyar irodalom. Jött eddig is sok író, költő Erdélyből, Magyarországról és szerte a világból. Most Balla Zsófia költőnőt és Báthori Csaba költő, író, műfordítót látták vendégül a folyóirat szerkesztői. Balla Zsófia Kolozsvárról áttelepült Budapestre. Báthori Csaba jogi végzettségénél fogva a paragrafusok embere, de szívesebben ír verset, prózát, és fordítja le a világirodalom egyik legnagyobb levelezője, Reiner Maria Rilke leveleit, amelyekből öt kötetnyi megjelent, a hatodik most van készülőben. De magyarra fordította Goethe Faustját és németre József Attila életművét. /(lokodi): A Látó Irodalmi Színpadán: Költők a csiszolásos, összerakós játékokról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 15./

2002. április 16.

Mintegy háromszáz cigányt toloncoltak ki karhatalmi erőkkel Bukarestből. A cigányoknak megtiltották, hogy valaha is visszatérjenek a fővárosba. A helyi hatóságok rendeletet adtak ki a cigányok által emelt nyomortelep lebontására. A rendeletet a felvonultatott földgyaluk azonnal végrehajtották. A cigány szervezetek képviselői szerint ezzel súlyosan megsértették a kitoloncolt emberek alkotmányos jogait. /Cigányok kitoloncolása Bukarestből. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./

2002. április 16.

Funart, Kolozsvár polgármesterét mélységesen felháborították a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban történtek. Szerinte a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és az RMDSZ által kötött protokollum értelmében történő diák- és tanárköltöztetés megszegi az alkotmányt. Funar magyar irredentizmusról, szegregációról beszél. Azt akarja elérni, hogy a városi tanácsi döntése következtében a kolozsvári magyar tannyelvű líceumokba "visszahozzák" a román osztályokat, hogy "Kolozsváron véget vessenek a magyar és a román diákok közötti diszkriminációnak". Funar tanácsi határozat-tervezetet állított össze azért, hogy a Brassai Sámuel, Apáczai Csere János és Báthory István Líceumba "visszahozzák a magyar revizionisták nyomására 1990-ben kizárt román osztályokat". A polgármester ugyanakkor Ecaterina Andronescu tanügyminiszterhez, Constantin Corega tanügyi államtitkárhoz és Valentin Cuibus ideiglenes Kolozs megyei főtanfelügyelőhöz fordult kérésével. - A polgármester bármit kérvényezhet ? reagált a hírre Tőkés Elek, a Báthory István Líceum igazgatója. A beiskolázási terveket a tantestület fogadja el, és továbbítja a tanfelügyelőségnek. A Báthory István Líceum igazgatója nem hiszi, hogy a tanügyminisztérium eleget tesz Funar kérésének. A Báthory Líceumból 1993-ban távozott az utolsó román esti osztály. A Brassai Sámuel Líceum igazgatónője, Kósa Mária szerint a polgármester szélmalomharcot vív. A Brassaiban jelenleg 13 román tannyelvű esti oszály működik ? tette hozzá. Az utolsó román nappali osztály 1990-ben távozott az oktatási intézményből. /Kiss Olivér: Román osztályok kolozsvári magyar iskolákban? Jogi abszurdum a polgármester kérése. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./

2002. április 16.

Ápr. 13-a a medgyesi magyarság ünnepe volt. Testvérvárosi kapcsolat van Sopron és Medgyes között. Jakab Elek, az RMDSZ Szeben megyei elnöke köszöntötte a nagyszámú közönséget. A találkozó motorja Iszlay László polgármester volt, aki egyben gyakorló zenetanár is. Az ő keze alatt jött létre a magyar dalárda is. A segesváriakkal közösen megjelentetett Nagy-Küküllő című közéleti hetilap rá eső részét szerkesztette a lap megszűntéig. Medgyes kórusa több mint százéves magyar énekkari hagyományra épült, mikor 1990 októberében létrehozták. A próbákat 2001. márciusában kezdték el újra, az időközben elkészült Millenniumi Házban. A medgyesi Magyar Vegyes Kórus több helyen fellépett, egyszer Sopronban is. - Öt éve működik magyar néptánccsoport is a városban. Medgyesnek vannak magyar festői, sportolói, dalosai, költője pedig Derzsi Sándor (1919-1978). /Bölöni Domokos: Mert nyers, mint az igazság. A szív meséli, hogy mit érez. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./


lapozás: 1-30 ... 2011-2040 | 2041-2070 | 2071-2100 ... 4291-4302




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék