udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4589
találat
lapozás: 1-30 ... 2551-2580 | 2581-2610 | 2611-2640 ... 4561-4589
Helymutató:
Székelyudvarhely
2003. július 1.
Feljelentést tett az ügyészségen Antal István parlamenti képviselő Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere ellen. A képviselő azért tett feljelentést, mert a polgármester visszaadta jogos tulajdonosának azt a kommunista állam által elkobzott házat, melyet időközben Antal potom pénzért megvásárolt a bitorlótól. A politikus szerint neki már sikerült korábban kiegyeznie a Svédországban élő Nyisztor családdal, az ingatlan egykori tulajdonosával. A polgármester szerint a képviselő az RMDSZ által megfogalmazott program ellen cselekszik, hiszen az tételesen kimondja: az elkobzott javak megilletik azok volt jogos tulajdonosait, a szövetség ezen elv maradéktalan érvényesítéséért küzd. Ez az eset is mutatja: csak papíron. A Nyisztor család visszakövetelte és megkapta az általuk épített családi házat, ami teljesen természetes - nyilatkozta Szász a Príma Rádiónak. /Antal feljelentette Szászt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./2003. július 1.

Jún. 20-án Pál Árpád polgármester Cegléden járt, ahol a ceglédi székely falu megvalósítási lehetőségeiről tárgyaltak az érintett önkormányzatok. A ceglédi önkormányzat öt székelyföldi testvérvárosával (Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Szentegyház és Csíkszereda) a Cegléden létesítendő Termálfürdő és Szabadidő Központ mellett egy látvány-néprajzi székelyfalu létrehozását tervezi, melynek a megvalósításához Cegléd városa biztosítja a területet, és a háttér- infrastruktúrát, míg a székely testvérvárosok városonként egy-egy, az illető vidékre jellemző autentikus székely ház terveit, és a megépítéséhez szükséges, eredeti környezetből származó építőanyagokat. /A ceglédi székely falu. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./2003. július 1.

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Kipi-Kopi napközi /Székelyudvarhely/. Hasonló ünnepség volt Székelykeresztúron a kisváros legrégebbi, Napsugár nevű óvodájának évzáróján. Az 1954 óta működő tanintézmény igazgatónője, Demeter Ilona óvónő igazi változatos évzáró ünnepséget szervezett kollégáival, a szokásos ünnepség helyett az udvaron játszóházat rendeztek a gyermekeknek. /Tóth Adél: Évzáró, tábor és születésnap. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./2003. július 1.

Kolozsváron az állami levéltárak helyzetéről értekeztek egyházi méltóságok és történészek. A konferenciát a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménye szervezte. Székelyudvarhelyről az Areopolis kutatócsoport tagjai - Gidó Csaba történelemtanár, Róth András könyvtáros-történész - vettek részt, akik az Udvarhelyszéki Református Esperesi Hivatal levéltári rendezését mutatták be. Az állami levéltárak anyagának kutathatósága és az egyházi, községi levéltári rendtartás volt a konferencia témája. Egyetlen állami levéltárban sincs magyar levéltáros, valamint a kutatók nehezményezik a levéltárak anyagainak körülményes hozzáférését, mondta Gidó Csaba történelemtanár. Leggyakrabban az intézmény igazgatójának önkénye okozza ezt az állapotot. Gyakran olyan kifogásokkal tanácsolják el a kutatókat, akiknek magyar vonatkozású adatok kellenének, hogy a levéltár anyaga rendezetlen. Továbbá nemrég lépett életbe egy kutatótermi szabályzat, amely hátrányosan érinti a kutatókat, ugyanis csak egy témával kapcsolatban lehet anyagot kikérni, illetve korlátozzák a kívánt anyagmennyiséget, melyet harminc nap után vissza kell szolgáltatni, és mindez ismét csak fél év múltán kérhető ki a levéltárból. Folytatva a nevetséges szabályzatot: tilos a hordozható számítógép (laptop) használata, bár sehol Nyugaton ilyen előírás nem létezik. A jelenlévők közt ott volt Márton Árpád Kovászna megyei és Garda Dezső Hargita megyei RMDSZ-képviselő, akik ezennel egy levéltári törvénytervezet megvitatásában vettek részt. Javaslat született arra vonatkozóan, hogy az SZDP-RMDSZ-protokollumban megjelenjen a magyar levéltárosi helyek biztosítása, valamint azon levéltárosok büntetése, akik akadályozzák a kutató munkáját. A konferencián döntöttek az állami levéltári anyagok digitalizálásáról. Pillanatnyilag egy levéltáros szak működik a Babes-Bolyai Tudományegyetemen - a 2002- 2003-as legelső évfolyam -, ahol öt magyar elsőéves tanul. /(barabás): Az állami levéltárak helyzetéről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./2003. július 1.

Az udvarhelyi Litera Könyvkiadó a Pro Memoria-sorozatban klasszikus magyar népmeséket jelentet meg. Amint Veres Péter, a kiadó vezetője és az első kis meséskönyv szerkesztője elmondta, ismert mesetípusok kiadását várhatja az olvasó a következőkben. A Csodaszarvas, Fehérlófia, Táltos kecske című mesék közül az első általánosan ismert eredetmondánkat Benedek Elek átdolgozásában közlik. A sorozatban korábban megjelent Alkalmi versek, Szent István király intelmei című kiadványokhoz hasonlóan várhatóan a mesék is közkedvelt olvasmányokká válnak. (pbá): Magyar népmesék. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./2003. július 1.
Az udvarhelyi Litera Könyvkiadó a Pro Memoria-sorozatban klasszikus magyar népmeséket jelentet meg. Amint Veres Péter, a kiadó vezetője és az első kis meséskönyv szerkesztője elmondta, ismert mesetípusok kiadását várhatja az olvasó a következőkben. A Csodaszarvas, Fehérlófia, Táltos kecske című mesék közül az első általánosan ismert eredetmondánkat Benedek Elek átdolgozásában közlik. A sorozatban korábban megjelent Alkalmi versek, Szent István király intelmei című kiadványokhoz hasonlóan várhatóan a mesék is közkedvelt olvasmányokká válnak. (pbá): Magyar népmesék. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./2003. július 2.
Az RMDSZ partnerséget, szoros és folyamatos együttműködést ajánl a romániai magyar vállalkozók számára - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke jún. 27-én a Székelyudvarhelyen megrendezett Magyar Üzletemberek Konferenciáján. A szakmai konferencián Erdély számos régiójából érkezett több mint 110 üzletember tanácskozott a romániai magyar vállalkozók helyzetéről. - Az RMDSZ politikájában alapvető változást jelent az, hogy a közösségi, kulturális, oktatási célkitűzések mellett a kormánypárttal folytatott együttműködésben az RMDSZ alapvetően a gazdasági célkitűzéseket, illetve a magyarok lakta megyék fejlesztését szolgáló célokat helyezi előtérbe - hangsúlyozta beszédében Markó Béla. A szövetségi elnök kifejtette: a konferencia megszervezése is jelzi, hogy az RMDSZ egyre inkább támaszkodni kíván a gazdasági szférára, a magyar vállalkozókra. Ezzel kapcsolatban bejelentette: a magyarok lakta régiók gazdasági fejlesztését érintő átfogó stratégia kidolgozásában nyújt majd jelentős segítséget az, hogy az RMDSZ hamarosan megnyitja saját gazdaságkutató intézetét, a kis- és középvállalkozások számára pedig az RMDSZ támogatásával vállalkozás-segítő iroda nyílik Bukarestben. - Az erdélyi autópálya elfogadtatása a bizonyítéka annak, hogy ha az RMDSZ és az erdélyi értelmiség együtt dolgozik, akkor eredményeket tud elérni, és jelentős befolyást tud gyakorolni a román kormányra - fejtette ki Markó. /Erdélyi magyar üzletemberek találkozója Székelyudvarhelyen. Markó Béla: Gazdag és tisztességes közösségre van szükségünk. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./2003. július 2.
Az RMDSZ partnerséget, szoros és folyamatos együttműködést ajánl a romániai magyar vállalkozók számára - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke jún. 27-én a Székelyudvarhelyen megrendezett Magyar Üzletemberek Konferenciáján. A szakmai konferencián Erdély számos régiójából érkezett több mint 110 üzletember tanácskozott a romániai magyar vállalkozók helyzetéről. - Az RMDSZ politikájában alapvető változást jelent az, hogy a közösségi, kulturális, oktatási célkitűzések mellett a kormánypárttal folytatott együttműködésben az RMDSZ alapvetően a gazdasági célkitűzéseket, illetve a magyarok lakta megyék fejlesztését szolgáló célokat helyezi előtérbe - hangsúlyozta beszédében Markó Béla. A szövetségi elnök kifejtette: a konferencia megszervezése is jelzi, hogy az RMDSZ egyre inkább támaszkodni kíván a gazdasági szférára, a magyar vállalkozókra. Ezzel kapcsolatban bejelentette: a magyarok lakta régiók gazdasági fejlesztését érintő átfogó stratégia kidolgozásában nyújt majd jelentős segítséget az, hogy az RMDSZ hamarosan megnyitja saját gazdaságkutató intézetét, a kis- és középvállalkozások számára pedig az RMDSZ támogatásával vállalkozás-segítő iroda nyílik Bukarestben. - Az erdélyi autópálya elfogadtatása a bizonyítéka annak, hogy ha az RMDSZ és az erdélyi értelmiség együtt dolgozik, akkor eredményeket tud elérni, és jelentős befolyást tud gyakorolni a román kormányra - fejtette ki Markó. /Erdélyi magyar üzletemberek találkozója Székelyudvarhelyen. Markó Béla: Gazdag és tisztességes közösségre van szükségünk. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./2003. július 3.
Júl. 3-án Székelyudvarhelyen sajtótájékoztatót tartottak a Székelyföldön alakulóban lévő Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) képviselői. Az elmúlt héten ugyanitt tartották az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) közgyűlését. Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester jelezte, hogy a székelyföldi polgári körök egy ernyőszervezetbe tömörülnek, amelynek neve Magyar Polgári Szövetség. "Nem elsődleges célunk a választásokon való részvétel, mi elsődlegesen érdemi közös gondolkodást szeretnénk megvalósítani. A választás csak eszköz, mint ahogy például a civil szervezetekben kifejtett munka is eszköz lehet egy élhető jövő kiépítéséhez" - tette hozzá Szász Jenő, az UPE elnöke. A Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ operatív vezető testületében Csíkszéket Soós Klára, Udvarhelyszéket Orbán Árpád, Kézdiszéket Fekete Károly, Gyergyószéket Bencze Attila, Sepsiszéket pedig Tulit Attila képviseli majd. A Maros megyei polgári csoportokat ketten képviselik a testületben, Tőkés András és Csete Árpád. /Zilahi Imre: Megalakul a Magyar Polgári Szövetség. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./2003. július 3.

Románia a balázsfalvi gyűlésen is, azután Párizsban is vallotta a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartását, de csak addig tartott, amíg a jegyzőkönyveket aláírták. Az alkotmányában már nemzetállamról beszélt. Ez a kétarcúság jellemző tulajdonsága maradt napjainkig. 1989-ben a román nép nagy többsége megpróbálta levetni magáról ezt a kétarcú kényszerzubbonyt, de sajnos nem sikerült. Még három hónap sem telt el a nagy fogadkozások után, 1990. márciusában a Nagy-Románia Párt már képes volt felhasználni az ártatlan, tájékozatlan hodáki román lakosságot, akik a pópa szavában vakon bíztak, s lett belőle véres pogrom, s utána ártatlan magyar és cigány emberek évekig tartó bebörtönzése. 1992-ben Gh. Funar már bemutatkozik a nemzetközi bíróságon a Brassai Sámuel Líceum igazgatója elleni váddal. A bíróság az ügy kivizsgálása után megállapította, hogy nem az igazgató, Funar érdemelne 6 hónaptól 5 évig tartó börtönbüntetést. Ezt már nem voltak hajlandók tudomásul venni. 1993-ban Tőkés László Amerikában kimondja az igazságot, hogy itt etnikai tisztogatás folyik. Az eredmény nagy felhördülés, de eszükbe sem jut utánanézni az igazságnak. Ugyanakkor már 1994-ben szabadon engedik az 1990-ben 14-15 évre ítélt tömeggyilkosokat, de az ártatlanul elítélt magyarokat - akiket az amnesztia ellenére zártak le - a börtönben tartják. 1995-ben egy román olajfinomító medencéjéből szennyezett olaj a Berettyóba, onnan a Körösökbe, majd a Tiszába került. Magyarországi szakemberek azonnal jöttek segíteni, ami 40 millió forintjába került az országnak, nem is beszélve a halpusztulásról. Amíg a munka folyt, Románia ígérte a költségek visszafizetését, a baj elhárítása után azzal állt elő, hogy ilyen megállapodás nincs. 1997-ben 160 marosvásárhelyi becsületes román ember kérte a márciusi pogrom szervezőinek megnevezését, persze hiába. Ezért április elején kerekasztal-megbeszélést rendeztek és kimondták, hogy a főszervező Ciontea, a Vatra megteremtője volt, Iliescu támogatásával. Közben folyik Székelyudvarhelyen a csereháti építkezés a város félrevezetésével és becsapásával, amit mai napig sem tisztáztak. 2001-ben beindul a huzavona a státustörvénnyel kapcsolatban. Július végén Iliescu elszólja magát: "Ha életbe lép a státustörvény, Romániában legalább 7 000 000 magyar lesz". Tehát ezért indult el a hadjárat, aminek a jelenlegi magyar kormány tökéletesen bedőlt. 2001 novemberében a gyimesbükki gyermekotthont, amit a svédek szereltek fel a fogyatékos gyermekek számára, egyszerűen ellopták, bevitték Bákó megyébe. 2002 februárjában eldőlt Bárányi Ferenc, Rákóczi Lajos, Aranyosi István pere, kiket alaptalanul vádoltak azzal, hogy a Securitate besúgói voltak. Elmondták, hogy e per alatt az RMDSZ a kisujját sem mozdította értük, pedig képviselői voltak. 2002. március 20-án írta le az újság, hogy a görög katolikus bíboros 1990. március 19-én Iliescu elnöknél volt. Mondta neki, hogy avatkozzék be, de ő azt felelte, most még nem, majd csak a végén. 2002 októberében az ortodox pap szemet vetett a szatmári Lemák család házára. A bíróság visszaítélte a házat a gazdájának, október 15-én át is akarták adni, de a pópa összehívta a híveit, elzavarták a törvény embereit, Lemákékat csúfolták, bozgorozták, majd a városházára hívatták. A polgármester azzal állt elő, hogy az egyháznak nincs annyi pénze, hogy kifizesse, elégedjenek megy egy másik lakással, ami a város tulajdonában van. Szerencsétlen családnak bele kellett egyeznie, de valószínű, hogy abból nem fognak kimenni a lakók. Ehhez hasonló "hőstettre" készül most megint az ortodox egyház Székelykálban, melynek jogtalanul 40 hektárnyi területet ajándékozott a hatalom kolostor építésére. Mit keres az ortodox kolostor egy székely faluban? Hisz ott egyetlen híve sincs. Célja a falu és az egész vidék elrománosítása, a székely fiatalok kiszorítása. /Szabó Rozália,Kisgalambfalva: Még meddig? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Postafiók rovat, júl. 3./2003. július 3.
Románia a balázsfalvi gyűlésen is, azután Párizsban is vallotta a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartását, de csak addig tartott, amíg a jegyzőkönyveket aláírták. Az alkotmányában már nemzetállamról beszélt. Ez a kétarcúság jellemző tulajdonsága maradt napjainkig. 1989-ben a román nép nagy többsége megpróbálta levetni magáról ezt a kétarcú kényszerzubbonyt, de sajnos nem sikerült. Még három hónap sem telt el a nagy fogadkozások után, 1990. márciusában a Nagy-Románia Párt már képes volt felhasználni az ártatlan, tájékozatlan hodáki román lakosságot, akik a pópa szavában vakon bíztak, s lett belőle véres pogrom, s utána ártatlan magyar és cigány emberek évekig tartó bebörtönzése. 1992-ben Gh. Funar már bemutatkozik a nemzetközi bíróságon a Brassai Sámuel Líceum igazgatója elleni váddal. A bíróság az ügy kivizsgálása után megállapította, hogy nem az igazgató, Funar érdemelne 6 hónaptól 5 évig tartó börtönbüntetést. Ezt már nem voltak hajlandók tudomásul venni. 1993-ban Tőkés László Amerikában kimondja az igazságot, hogy itt etnikai tisztogatás folyik. Az eredmény nagy felhördülés, de eszükbe sem jut utánanézni az igazságnak. Ugyanakkor már 1994-ben szabadon engedik az 1990-ben 14-15 évre ítélt tömeggyilkosokat, de az ártatlanul elítélt magyarokat - akiket az amnesztia ellenére zártak le - a börtönben tartják. 1995-ben egy román olajfinomító medencéjéből szennyezett olaj a Berettyóba, onnan a Körösökbe, majd a Tiszába került. Magyarországi szakemberek azonnal jöttek segíteni, ami 40 millió forintjába került az országnak, nem is beszélve a halpusztulásról. Amíg a munka folyt, Románia ígérte a költségek visszafizetését, a baj elhárítása után azzal állt elő, hogy ilyen megállapodás nincs. 1997-ben 160 marosvásárhelyi becsületes román ember kérte a márciusi pogrom szervezőinek megnevezését, persze hiába. Ezért április elején kerekasztal-megbeszélést rendeztek és kimondták, hogy a főszervező Ciontea, a Vatra megteremtője volt, Iliescu támogatásával. Közben folyik Székelyudvarhelyen a csereháti építkezés a város félrevezetésével és becsapásával, amit mai napig sem tisztáztak. 2001-ben beindul a huzavona a státustörvénnyel kapcsolatban. Július végén Iliescu elszólja magát: "Ha életbe lép a státustörvény, Romániában legalább 7 000 000 magyar lesz". Tehát ezért indult el a hadjárat, aminek a jelenlegi magyar kormány tökéletesen bedőlt. 2001 novemberében a gyimesbükki gyermekotthont, amit a svédek szereltek fel a fogyatékos gyermekek számára, egyszerűen ellopták, bevitték Bákó megyébe. 2002 februárjában eldőlt Bárányi Ferenc, Rákóczi Lajos, Aranyosi István pere, kiket alaptalanul vádoltak azzal, hogy a Securitate besúgói voltak. Elmondták, hogy e per alatt az RMDSZ a kisujját sem mozdította értük, pedig képviselői voltak. 2002. március 20-án írta le az újság, hogy a görög katolikus bíboros 1990. március 19-én Iliescu elnöknél volt. Mondta neki, hogy avatkozzék be, de ő azt felelte, most még nem, majd csak a végén. 2002 októberében az ortodox pap szemet vetett a szatmári Lemák család házára. A bíróság visszaítélte a házat a gazdájának, október 15-én át is akarták adni, de a pópa összehívta a híveit, elzavarták a törvény embereit, Lemákékat csúfolták, bozgorozták, majd a városházára hívatták. A polgármester azzal állt elő, hogy az egyháznak nincs annyi pénze, hogy kifizesse, elégedjenek megy egy másik lakással, ami a város tulajdonában van. Szerencsétlen családnak bele kellett egyeznie, de valószínű, hogy abból nem fognak kimenni a lakók. Ehhez hasonló "hőstettre" készül most megint az ortodox egyház Székelykálban, melynek jogtalanul 40 hektárnyi területet ajándékozott a hatalom kolostor építésére. Mit keres az ortodox kolostor egy székely faluban? Hisz ott egyetlen híve sincs. Célja a falu és az egész vidék elrománosítása, a székely fiatalok kiszorítása. /Szabó Rozália,Kisgalambfalva: Még meddig? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Postafiók rovat, júl. 3./2003. július 4.
Elkészült a képviselők új vagyonbevallása, amelyben azt kellett pontosítaniuk, hogy rendelkeznek-e vagy sem 10.000 eurót meghaladó banki letétekkel. Az összesítés szerint a 344 képviselőből 210 azt nyilatkozta, hogy nincs ekkora összeg a birtokában. Az RMDSZ-en belül 9 küldöttnek van jelentősebb számlája, 18 pedig egyáltalán nem is rendelkezik banki letétekkel. A képviselők közül a tehetősebbek közé sorolható Szilágyi Zsolt 29.000 euróval, Borbély László 21.000 euróval és Kónya-Hamar Sándor 17.000 eurós összeggel. Ráduly Róbert 14.000 eurót írt a bevallási lapra. A leggazdagabb RMDSZ-szenátor a lista szerint dr. Verestóy Attila, akinek bankban 25 milliárd leje és 150.000 eurója van. Frunda György bevallott anyagi helyzete így néz ki: 20.000 dollár, 59.000 euró és 100 millió lej. /(mlf): Politikusaink anyagi helyzete. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./2003. július 4.

Júl. 3-án történelemből vizsgáztak az érettségizők. Elmondásuk szerint ez a vizsga volt a legnehezebb. A diákok és tanáraik elmondása szerint is bonyolultak és résztudást igénylő kérdések voltak, ráadásul a kérdések magyar nyelvű fordítása csapnivaló volt. Még a szakos tanárok is csak nehezen tudták értelmezni a lefordított kérdéseket. Többek között a hadjáratot kampánynak nevezték meg, a hármas egyezséget pedig tripla paktumnak. Az amúgy is lámpalázas diákok nem tudtak boldogulni a számukra ismeretlen kifejezésekkel. A fordítók állítólag arra sem voltak képesek, hogy az adevar és a fals kifejezéseket igazra és hamisra írják át. /Tóth Adél: Érettségi: a tételeket zagyvanyelvre fordították. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./2003. július 4.

Becslések szerint az Izraelben dolgozó román állampolgárok közül jelenleg 200 ezren feketén, míg törvényes keretek között csupán 111.830-an tevékenykednek. Legtöbben építkezéseken dolgoznak, ők adják az e munkaterületen tevékenykedők háromnegyedét. Ahhoz, hogy egy munkás Izraelben dolgozhasson, legkevesebb 1.100 dollárt kell kifizetnie a különböző szervezeteknek és hatóságoknak: 200 dollár a Munkáltatók Szövetségének közvetítési díja, 550 dollár a kötelező egészségbiztosítás, 200 dollár a munkanélküli és nyugdíjbiztosítás (egy évre előre fizetve), végezetül pedig 150 dollárba kerül a kötelező orvosi vizit. /200.000 román dolgozik Izraelben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./2003. július 4.

Két magyar szerző munkáját díjazta a Romániai Írók Szövetsége jún. 30-án Bukarestben, az Odeon Színházban tartott ünnepélyes díjátadáson. Király László A szibárdok története /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002/ című verseskönyvével nyerte el a szövetség díját, míg a debütdíjat Papp Attila Zsolt kapta A Dél kísértése /Erdélyi Híradó Könyvkiadó, Kolozsvár/ című kötetéért. A nemzetiségi (magyar, német és szlovák) díjakat az írószövetség nemzetiségi bizottsága ítéli oda. /Papp Attila Zsolt debütdíjas. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./2003. július 4.

Moldován Gyula székelyudvarhelyi festőművész ötvenéves, 25 egyéni és 50 csoportos kiállítása volt bel- és külföldön, 13 nemzetközi és 15 belföldi alkotótábornak volt a résztvevője. Az alkotót a Hargita és a Sóvidék csodálatos tájai ihlették. Június elsején nyílt meg Budapesten a Korona Szálló kiállítótermében tárlata, 25 olaj- és pasztellképét mutatta be. Állandó kiállítása van Parajdon. /Fekete B. Zoltán: Moldován Gyula, a Hargita és Sóvidék festője. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./2003. július 4.
Moldován Gyula székelyudvarhelyi festőművész ötvenéves, 25 egyéni és 50 csoportos kiállítása volt bel- és külföldön, 13 nemzetközi és 15 belföldi alkotótábornak volt a résztvevője. Az alkotót a Hargita és a Sóvidék csodálatos tájai ihlették. Június elsején nyílt meg Budapesten a Korona Szálló kiállítótermében tárlata, 25 olaj- és pasztellképét mutatta be. Állandó kiállítása van Parajdon. /Fekete B. Zoltán: Moldován Gyula, a Hargita és Sóvidék festője. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./2003. július 5.
Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ Kolozs megyei képviselője júl. 4-i sajtótájékoztatóján elítélte a júl. 3-án Székelyudvarhelyen alakult Magyar Polgári Szövetség azon szándékát, hogy ellenjelölteket állítson az RMDSZ-szel szemben a székelyföldi helyhatósági választásokon. - Bűnös dolog szervezett módon ellenjelölteket állítani a helyhatósági választásokon, mert a választások jelentik a romániai magyarság közképviseletének alapját - mondta. A képviselőház által elfogadott alkotmánymódosító törvény szövegét Eckstein-Kovács Péter kompromisszumosnak nevezte. Románia nemzetállam jellegét leszögező első cikkely kapcsán a szenátor közölte, hogy javasolni fogja a román szenátus jogi bizottságának, egészítse ki a román alkotmány nemzetállamra vonatkozó cikkelyét azzal a mondattal, hogy a nemzetállam fogalma ne jelenthessen diszkriminációs jogalapot a román állampolgárok nemzetiség szerinti megkülönböztetésére. /Borbély Tamás: Bűnös dolog ellenjelölteket indítani. Eckstein-Kovács Péter sajtótájékoztatója. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./2003. július 5.
Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ Kolozs megyei képviselője júl. 4-i sajtótájékoztatóján elítélte a júl. 3-án Székelyudvarhelyen alakult Magyar Polgári Szövetség azon szándékát, hogy ellenjelölteket állítson az RMDSZ-szel szemben a székelyföldi helyhatósági választásokon. - Bűnös dolog szervezett módon ellenjelölteket állítani a helyhatósági választásokon, mert a választások jelentik a romániai magyarság közképviseletének alapját - mondta. A képviselőház által elfogadott alkotmánymódosító törvény szövegét Eckstein-Kovács Péter kompromisszumosnak nevezte. Románia nemzetállam jellegét leszögező első cikkely kapcsán a szenátor közölte, hogy javasolni fogja a román szenátus jogi bizottságának, egészítse ki a román alkotmány nemzetállamra vonatkozó cikkelyét azzal a mondattal, hogy a nemzetállam fogalma ne jelenthessen diszkriminációs jogalapot a román állampolgárok nemzetiség szerinti megkülönböztetésére. /Borbély Tamás: Bűnös dolog ellenjelölteket indítani. Eckstein-Kovács Péter sajtótájékoztatója. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./2003. július 9.
A Kárpát-medencei Magyar Református Középiskolák VIII. Találkozójára kerül sor júl. 9-13. között Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Református Egyházkerület szervezésében sorra kerülő találkozó lebonyolításának az újraalakult Baczkamadarasi Kiss Gergely Református Gimnázium ad otthont, így Székelyudvarhelyen első alkalommal rendezik meg a találkozót. Számos magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, valamint hazai középiskolás diákokból és pedagógusokból álló, mintegy 130 fős küldöttség lesz jelen. A találkozó ideje alatt több rendezvényen, előadáson, kiránduláson, növényismereti sétán, valamint koncerten vehetnek részt a jelenlévők. A záró istentiszteletet Tőkés László püspök tartja. /Szász Emese: Református középiskolák találkozója Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./2003. július 9.
A Kárpát-medencei Magyar Református Középiskolák VIII. Találkozójára kerül sor júl. 9-13. között Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Református Egyházkerület szervezésében sorra kerülő találkozó lebonyolításának az újraalakult Baczkamadarasi Kiss Gergely Református Gimnázium ad otthont, így Székelyudvarhelyen első alkalommal rendezik meg a találkozót. Számos magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, valamint hazai középiskolás diákokból és pedagógusokból álló, mintegy 130 fős küldöttség lesz jelen. A találkozó ideje alatt több rendezvényen, előadáson, kiránduláson, növényismereti sétán, valamint koncerten vehetnek részt a jelenlévők. A záró istentiszteletet Tőkés László püspök tartja. /Szász Emese: Református középiskolák találkozója Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./