udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 63 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63

Helymutató: Csíkszentkirály

2004. február 21.

Nem lehet autonómiát létrehozni, amíg Kovászna és Hargita megye a román állam támogatásából él. A két székely megye eltartottá vált, az elmúlt három évben jóval többet kapott a központtól, mint amennyit befizetett – jelentette ki Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. Tulit Attila, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a Magyar Polgári Szövetség háromszéki vezetője ezzel szemben az RMDSZ színeiben megválasztott vezetőket teszi felelőssé a régió erőteljes gazdasági romlásáért, és hangsúlyozta, el kell számolniuk eddigi munkájukkal. 2001-ben a Birtalan Ákos parlamenti képviselő által összeállított statisztikák még arról szóltak, hogy Erdélyből és a Székelyföldről sokkal több pénz megy Bukarestbe, mint amennyit visszakap a régió. Kovászna megye ugyan már akkor sem járt élen, ám a befizetések néhány százalékkal meghaladták a visszajuttatott összegeket. Az adatok kizárólag a költségvetési pénzekre vonatkoznak (nincsenek benne a különleges alapokból útjavításra és más beruházásokra folyósított összegek). A statisztikai adatok szerint Háromszéken a legkisebbek a fizetések Romániában, így a személyi jövedelemadóból összegyűlő összeg is alacsony, nagyon rosszak az ipari termelés mutatói, az ebből származó profitadóból és a hozzáadottérték-adóból (TVA) ugyancsak kevés gyűl össze, így tulajdonképpen nem lehet csodálkozni azon, hogy a megye nem járul hozzá túl nagy összeggel az országos költségvetéshez. Az elmúlt három évben a megyét elkerülték a külföldi befektetők is: míg 1996–2000 között több mint kétezer munkahelyet teremtettek a befektetők a megyeszékhelyen, 2000–2004 között alig száz új munkahely jött létre Sepsiszentgyörgyön. Háromszéken csak Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely önfenntartó, a községek túlnyomó többsége saját bevételéből csak költségvetése 20– 30 százalékát képes előteremteni. Hargita megyében csupán Csíkszeredának és Székelyudvarhelynek jobb a helyzete, valamint néhány községnek, Farkaslakának, Korondnak, Zetelakának, Csíkszentkirálynak – ezek ugyanis saját jövedelmükből is boldogulni tudnának. Az RMDSZ vezetői egyelőre csak a rossz hírt jelentették be, egyúttal pedig ezzel próbálták meg igazolni az autonómiatörekvések rossz időzítését. Demeter János szerint létre kell hozni a Székelyföldi Fejlesztési Régiót, megerősíteni a térség gazdaságát, és azt követően lesz értelme az autonómia kiharcolásának. „A tervek megvalósításához azonban hatalmon kell maradnia az RMDSZ-nek” – hangsúlyozta a tanácselnök. /D. Balázs Ildikó, Farkas Réka: Bukarest tartja el a Székelyföldet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./

2004. február 26.

Hat új községre (öt hargitai és egy máramarosi) vonatkozó törvénytervezetet hagyott jóvá a Képviselőház plénuma: Csíkszentkirály községbő kiválik és önálló lesz Csíkszentlélek és Csíkszentimre; Madéfalva község átszervezése révén Csíkrákos és Csíkcsicsó, Bögöz község átszervezése révén Galambfalva (Hargita megye); valamint Koltó község (Máramaros). Fontos kiemelni, hogy az utóbbi község az első önálló magyar település lesz Máramaros megyében. /Új községek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

2004. március 14.

Kászonújfaluban nyolcadik alkalommal rendezték meg Alcsík-Kászon egyházi kórusainak találkozóját. Nyolc énekkar (mintegy 250 kórustag) mutatkozott be: Csíkmenaság, Csíkszentimre, Kászonaltíz, Csíkszentkirály, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon, Csíkszentgyörgy és a házigazda Kászonújfalu énekara. /Koszti István: Kórustalálkozó Kászonújfaluban. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 14./

2004. április 14.

Hargita megyében új községek létrehozását hagyták jóvá: Fenyéd község átszervezése révén létrejött Máréfalva község, Bögöz község átszervezése nyomán Galambfalva község (magába foglalva Kisgalambfalvát és Nagygalambfalvát), Csíkmadéfalva átszervezése eredményeként Csíkrákos (magába foglalva Rákost és Göröcsfalvát), valamint Csíkcsicsó (magába foglalva Csicsót és Csaracsót), Csíkszentkirály átszervezése nyomán pedig Csíkszentimre (magába foglalva Csíkszentimrét és a Szentimrei Büdösfürdőt), valamint Csíkszentlélek (magába foglalva Csíkszentléleket, Fitódot, Hosszúaszót és Csíkmindszentet). Betfalva Bögöz községtől átkerült Székelykeresztúr város közigazgatásába. /Új községek megyénkben. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 14./

2004. április 23.

A nyugati gondolkodás egyik köteléke a most felavatott első romániai borvízút – fogalmazott Michael Guest, az Egyesült Államok romániai nagykövete, aki részt vett a Borvízút avató ünnepségén. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány által támogatott projektek keretében a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CSTTE) az elmúlt években több borvíz forrást, borvízfürdőt újított fel, és szintén az ő kivitelezésük a most felavatott borvízút, amely az Olt mentén lévő települések, források és fürdők között jelent összeköttetést. Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány elnöke emlékeztetett, a Borvízút ötlete három évvel ezelőtt született meg, a CSTTE tapasztalatát felhasználva készült el az út első szakasza. A Borvízút Csíkszereda, Zsögöd, Szeredai- fürdő, Borsfürdő, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csatószeg, Verebes, Újtusnád, Tusnád, Sószékfürdő, Lázárfalva, Nádasfürdő és Nyírfürdő településeket, fürdőket érinti. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány öt éve fejti ki tevékenységét a környezetért és a közösségért. /(Daczó Dénes): A Polgár-Társ Alapítvány ötödik születésnapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

2004. május 2.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának hallgatóból álló színjátszó csoport az első nagysikerű csíkszentsimoni fellépésük után egyre több helyszínen és közösségnek adják elő a dr. Papp Kincses Emese által írt és rendezett Árpád-házi Szent Erzsébet oratóriumot. Csíkdánfalva és Csíkszentkirály után Kolozsvárra is eljutottak. A következő állomásuk Csíkszenttamás volt. /Veress Dávid: Hitük és nemzetük szolgálatában… = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 2./

2004. június 14.

Immár második alkalommal került sor jún. 12-én Csíkszentkirályon a Csíki Fúvós Találkozóra. A helyi Tiva Egyesület szervezésében a vaslábi, az újtusnádi, a mikóújfalusi, a gidófalvi és a szentkirályi fúvószenekarok vettek részt. A résztvevők kora délután a kultúrotthonnál gyülekeztek, majd onnan vonultak a régi iskolához, ahol a bemutatót tartották. /Fúvós találkozó Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./

2004. június 14.

Immár második alkalommal került sor jún. 12-én Csíkszentkirályon a Csíki Fúvós Találkozóra. A helyi Tiva Egyesület szervezésében a vaslábi, az újtusnádi, a mikóújfalusi, a gidófalvi és a szentkirályi fúvószenekarok vettek részt. A résztvevők kora délután a kultúrotthonnál gyülekeztek, majd onnan vonultak a régi iskolához, ahol a bemutatót tartották. /Fúvós találkozó Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./

2004. augusztus 16.

Románia, Magyarország és Szlovákia tizennégy Szentkirály nevű településéről érkezett mintegy 400 személy részvételével tartották meg aug. 15-én Marosszentkirályon a Szentkirályok 9. találkozóját. Évről évre az államalapító Szent István királyról elnevezett más-más Kárpát-medencei település látta vendégül a többi település küldötteit. Most elsőként Marosszentkirály volt a vendéglátó. A rendezvényen beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-elnök és Borbély László képviselő is. "Szent István király üzenete a magyaroknak és mindenkinek: egy ország csak akkor erős, ha tiszteletben tart minden hagyományt és minden kultúrát" – mondta az RMDSZ elnöke. /Szentkirályok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./ Még el sem kezdődött Marosszentkirályon a hasonló nevű, kárpát-medencei települések küldöttségeinek a találkozója, máris támadták a marosvásárhelyi román lapok és a közszolgálati rádió. A Nagy-Románia Párt Maros megyei szervezetének sajtótájékoztatóján az NRP két helyi hangadója: Dumitru Pop szenátor és Adrian Moisoiu parlamenti képviselő bejelentette: bojkottálni fogják a szentkirályi találkozót, mivel a rendezvényre szóló meghívó színei a piros, a fehér és a zöld, és mivel a meghívón a Szent István koronájáról származó ferde kereszt látható. A nagy-romániások azt is kilátásba helyezték, hogy a Számvevőszéknél is feljelentik a szentkirályi önkormányzati vezetőket, amiért közpénzt használtak fel egy magánkezdeményezésből született rendezvény lebonyolítására. – A Szent Király Szövetség nyolc éve él. 1996-ban Csíkszentkirályon azoknak a településeknek a vezetői, amelyek nevében szerepelt a szent király kifejezés, létrehozták a Szent Király Szövetséget, ennek jelenleg 21 tagja van – Magyarországról, Romániából, Ukrajnából és Szlovákiából. Ezek közül az idén 15 volt jelen Marosszentkirályon. /Máthé Éva: Ünnepelt a Szent Király Szövetség. A Nagy-Románia Párt heves támadást intézett a rendezvény ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./

2004. augusztus 23.

Falunapokat tartottak Csíkszentkirályon. A községközpontban, a templom előtt áll a Szent István-szobor. Aug. 20-án a helyi fúvószenekar nyitányát követően Székely Ernő polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket. A község ismert, innen elszármazott, vagy itt élő alkotóinak (Botár István, Szabó András képzőművészek, Benedek Éva restaurátor) munkáit tették közszemlére. Az iskola udvarán Koltay Gábor-Koltay Gergely Zúgjatok harangok 1848 című rockoperáját mutatta be a kaposfüredi Rock Színkör Társulata, majd a Somogy Táncegyüttesnek tapsolhatott a közönség. A templom előtti emlékműnél a második világháborús hősökről emlékeztek meg. Nagy Benedek történelemtanár, megyei tanácsos idézte fel az akkori fájdalmas eseményeket, s a még élő veteránoknak emléklapokat nyújtottak át. Az ünnepi szentmisét követően, fúvószenekar kíséretében nagyszabású lovas felvonulást tartottak a falu főutcáján. Estétől hajnalig tartó bállal zárultak a falunapok. /Kristó Tibor: Falunapok Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./ 11/ Második alkalommal tartottak falunapokat a hét végén Lisznyóban. A félezernél kevesebb lélekszámú településen több vetélkedőt tartottak.   Derzsi György helybeli református lelkész, a falunapok egyik fő szervezője azt mondta, fontos, hogy legyen egy évben két nap, ,,amikor a szív és a lélek megtalálja a jövendő felé vezető utat”, Ráduly István, a Lisznyót is magában foglaló Uzon község polgármestere kijelentette: egységben az erő.    Jó hangulatban zajlott a lovaglási verseny. /(mózes): Az együttlét öröme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

2005. január 31.

Január 29-én Csíkszentkirályon szervezték meg nyolcadik alkalommal az alcsíki egyházi kórusok találkozóját. Csíkszentimre, Szentsimon, Szentmárton, Csíkszentgyörgy, Menaság, Kászonújfalu, valamint Csíkszentkirály kórusa lépett fel, majd következett a hagyományossá vált közös éneklés. /Takács Éva: Egyházi kórustalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 31./

2005. március 21.

Nagy anyagi károkat okozott a hóolvadás: leginkább az Arad, Fehér, Kolozs, Brassó, Kovászna, Hargita, Hunyad, Maros, Szeben, Dolj, Gorj, Mehedinti, és Valcea megyei háztartásokat sújtotta. Kolozs megyében 2500 hektár földterületet öntött el az ár. Désen 140 háztartást öntött el a víz. Szamosújváron 1500 hektár szántóföldet árasztott el a víz, Kackó községben pedig 250 hektár földterületet lepett el a megduzzadt patak. A vízfolyások több Kolozs megyei utat elárasztottak: továbbra sem lehet közlekedni Dés környékén és Szúnyogszegen. /J. L., K. O.: Erdély-szerte nagy károkat okoz az árvíz. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./ Az utóbbi évtizedek legnagyobb áradásával küzdöttek a hét végén a Hargita megyei települések. Az Olt és a Maros megáradt, termőföldeket, házakat öntött el. A Maros Gyergyóújfaluban 30, Csomafalván 20 háztáji gazdaságot öntött el, Maroshévízen közel egy kilométeres jégtorlasz képződött a folyón. Gyergyószárhegyen 50 lakásba és közel 1000 pincébe hatolt be a víz, sok esetben talajvízszivárgás következtében. Várhegyen 11 lakásba hatolt be a víz. Galócás és Maroshévíz között a 12-es országúton földcsuszamlás nehezítette a közlekedést. Maroshévízen kiöntött a Maros, 80 hektár termőföldet árasztva el, a város több utcáján is nehezen lehetett közlekedni. Kelemenpatak városrészben 20, Lunkányban szintén 20 háztáji gazdaság szenvedett árvízkárokat. A bajba jutott emberek nem kaptak számottevő segítséget a nehéz pillanatokban. Gyergyremetén 70 ház udvara és kertje, 35 hektár mezőgazdasági terület került víz alá. Csíkszentdomokoson 20 háztáji gazdaság, 35 pince és 30 kút szenvedte meg az áradást. Csíkszentkirályon 8 háztáji gazdaság és 20 hektár legelő szenvedett árvízkárokat, Szentimrén 4 háztáji gazdaságot, 60 hektár legelőt árasztott el a víz. Újszékelynél a Nagyküküllő szintje emelkedett meg. /Kovács Attila: Medrükből kilépett folyók. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 21./ Hunyad megyében több mint 400 hektárnyi termőföldet és tizenkét falut öntött el a víz. Öt települést teljesen elzárt a külvilágtól és körülbelül 130 gazdaságot érintett az áradás. A legsúlyosabb gondokat Alvácán, Kőrösbányán, Blajeni, Toplica és Demszus településeken jelezték. /Tizenkét falut öntött el. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./

2005. május 12.

Május 11-én öt Hargita megyei fúvószenakar hangjaitól visszhangzott Csíkszereda, a Hargitai Megyenapok alkalmából. A szentegyházi, az egyesített székelyudvarhelyi és agyagfalvi, továbbá a gyergyóalfalvi, a csíkszentkirályi és újtusnádi rezesbandák adtak ízelítőt repertoárjaikból. Ezt követően valamennyien a megyeháza elé vonultak. Az eső azonban az árkádok alá szorította az együtteseket. /Kristó Tibor: Fújták a rezet az árkádok alatt. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 12./

2005. május 30.

Május 28-án felvonultak Csíkszentkirályon Újtusnád, Vasláb, a háromszéki Gidófalva, valamint Mikóújfalu fúvószenekarai. A csíkszentkirályi Tiva Egyesület közösen az önkormányzattal, immár harmadik alkalommal szervezte meg a fúvósok találkozóját az alcsíki nagyközségben. /Kristó Tibor: Fúvósok Bűvöletében. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 30./

2005. július 28.

Árvízsújtotta falvakból Nagybodófalváról, Gátaljáról és Magyarszentmártonból érkezett 37 bánsági diákot nyaralnak Csíkszereda és Csíkszentkirály határában, a Caritas-táborban. A város önkormányzata és a megyei tanács is hozzájárult a tábor megszervezéséhez. /(Daczó Dénes): Árvíz után pihenés. Bánsági gyerekek Csíkban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

2005. július 28.

Megkezdődött Csíkszentkirályon az immár 5. alkalommal megszervezett Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka. Ez alkalommal erdélyi és magyarországi tájépítők, építészek a lakosság közreműködésével a Borsáros-fürdőt akarják hajdani állapotába visszaállítani. A munkálatokat a helybeli önkormányzat, az Alcsík Kistérségi Társulás, a budapesti Ars Tobia Alapítvány és nem utolsósorban a Csíki Természetvédő Egyesület támogatja. /Fürdőépítő kaláka Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 28./

2005. augusztus 8.

Augusztus 7-én felavatták Csíkszentkirályon az újjáépített és kibővített Borsáros fürdőtelepet. A helyi önkormányzat, a budapesti Ars Topia Alapítvány tájépítői (egyetemisták, építészek), Hargita Megye Tanácsa, CSTTE, közbirtokosság, a Hargita Gyöngye Rt., magánszemélyek, közületek és a helyi lakosság közös összefogásával 10 nap alatt kemény munka árán újjávarázsolták a lepusztult telepet. Herczeg Ágnes budapesti kert- és tájépítő, a munkálatok vezetője vázolta az eddigi alcsíki fürdőhelyek (Lázárfalva, Tusnád, Kászonújfalu, Csíkkozmás) felújításában vállalt szerepüket. /Kristó Tibor: Fürdőavatás Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./

2005. augusztus 12.

Augusztus 11-én került sor Csíkszentmártonban a magyarországi Jászapáti 2000 Rt. által Hargita megyébe irányított búzaszállítmány kiosztására. A küldemény 20,8 tonna csávázott őszi búza, amelyet gyergyói és csíki községek, illetve a csíkszentkirályi Agromec, a tusnádi Dako és a helyi Burgabotek vehettek át. Az adomány kiosztása előtt Bunta Levente megyei tanácselnök és Török Jenő mezőgazdasági és vidékfejlesztési vezérigazgató tájékoztatták a sajtót és az adomány átvételére érkezett polgármestereket, delegáltakat arról, hogy a megye árvízkárainak enyhítésére milyen segítségadásban részesültek. Az adomány legalább 80 hektár bevetéséhez elég, talán továbbszaporításra is alkalmas lesz a vidéken, ahol külön gond azon fajták hiánya, amelyek korábban érnek be, és amelyek bírják az itteni éghajlatot. Az adományozók korán érő és az itteni természeti viszonyainkat tűrő őszi búzát küldtek. A megye vezetősége, az igazgatóság köszönetet mondott Keresztes Vencel mérnöknek és a Burgaboteknek, hogy részt vállalt a raktározásban és szétosztásban. /Magyar búza megyénknek. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./

2005. augusztus 16.

A magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szentistvánon találkoztak a hét végén a Szent Király Szövetség tagjai. Szent István király nevét több település viseli Kárpát-medence-szerte, szövetségük 1996-ban alakult Csíkszentkirályon, jelenleg tizennyolc tagja van. Jövőre, a szövetség megalakulásának 10. évfordulóján ismét Csíkszentkirályon találkoznak a települések képviselői – tájékoztatott Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere. A hét végén tartják a csíkszentkirályi római katolikus templom búcsúját, ugyanakkor háromnapos ünnepségsorozatot szerveznek a falunapok alkalmával. /Sarány István: Ülésezett a Szent Király Szövetség. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./

2005. augusztus 18.

Augusztus 19-én kezdődik az ötödik alkalommal megszervezett Csíkszentkirályi Falunapok rendezvénysorozata. Kiállításmegnyitók, ünnepi tanácsülés, teleházavató, ügyességi és sportvetélkedők, koncert szerepel többek között a programban. Megkoszorúzzák a Szent István-szobrot. Kulturális műsor, tombolasorsolás, majd bál zárja a falunapokat. /V. Csíkszentkirályi falunapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 18./

2005. augusztus 22.

Csíkszentkirályon ünnepelték Szent István király napját. Megkoszorúzták István király templom előtt álló, egész alakos szobrát. Megszentelték Csíkszentkirály zászlóját, melyen a székely jelképek, a Nap és a Hold, valamint a korona és a kereszt láthatók, és a település alapításának éve, az 1332-es évszám olvasható. Kiállítások, sportrendezvények, teleházavató követték egymást, majd záróünnepséggel értek véget az 5. alkalommal megrendezett csíkszentkirályi falunapok eseményei. /Kristó Tibor: Szent István-napi búcsú Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 22./

2005. szeptember 15.

A Marosvásárhelyi Rádió munkatársai szeptember 14-én immár ötödször indultak útnak, hogy közel 400 km-t megtéve közvetlen kapcsolatot teremtsen az adáskörzetbeli hallgatókkal. A szerkesztők tájékozódnak az érintett településeken lakók gondjairól, megvalósításairól, a turizmusban rejlő lehetőségekről stb. Az útvonalról pedig minden alkalommal a Marosvásárhelyi Rádióban élő tudósításokban számoltak be kollégáink. A rádiósok kerékpárral járják be a Nagyernye – Nyárádremete – Szováta – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda – Csíkszentkirály – Hargitafürdő útvonalat, majd Székelyudvarhely – Korondra – Szováta – Nyárádszereda útvonalon érkeznek vissza Marosvásárhelyre. /-vagy -: Gurul a Rádió, ötödször. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 15./

2005. szeptember 19.

Szeptember 18-án felavatták a Csobotfalva határában található középbükki gyógyfürdőt. Csobotfalva ma már Csíkszereda része. Összegyűltek a közös munka eredményeként megújult fürdő avatóünnepségén, melyet kalákában építettek újra a helyi közösség, a közbirtokosság, magyarországi vendégkalákások segítségével, az Ars Topia és a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CSTTE) kezdeményezésére. A CSTTE kezdeményezésére eddig a kászoni Sóskút, a csíkkozmási Sószék, a lázárfalvi Nyíres, a tusnádi Nádas és a csíkszentkirályi Borsáros fürdőket újították fel. /Székely Judit: Gyógyfürdő Csobotfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./

2006. március 10.

Ígéreteket többször is kapott Csíkszentkirály vezetése, de a település közelében az Olt védőgátját továbbra sem emelték meg. Tavaly egyszer átlépte ezt a folyó, gyors hóolvadás esetén ez megismétlődhet. Székely Ernő, a község polgármestere legutóbb a polgármesterek árvízvédelmi felkészítőjén tette szóvá, hogy a gátat nem emelték meg. /Kovács Attila: Ígéretek vannak, védőgát nincs. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./

2006. március 16.

A Csíkszentmártontól alig néhány kilométerre lévő Nyergestetőn minden évben kétszer, augusztus 1-jén és március 15-én koszorúznak, ünnepséget tartanak az alcsíkiak és a kászoniak. Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere hangsúlyozta, hogy csak együtt lehet harcolni nemzeti érdekeinkért. Borboly Csaba, a Megyei Tanács alelnöke rámutatott, hogy a székelység jövője szempontjából fontos az autonómia, a nemzeti érdekekért vívott harcot csak szívós, kitartó munkával lehet elérni. Ráduly Róbert Kálmán, a Csík Területi RMDSZ elnöke szerint az autonómia-törekvések ott kell legyenek a székelység modern kori követeléseinek 12 pontja között, az autonómiáért folytatott harcot nem szabad feladni. A nyergestetői ünnepség második felében a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola diákjai mutatták be ünnepi műsorukat. /(Dobos László): Autonómia-követelések a Nyergestetőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

2006. március 31.

Egyre több helyen öntenek ki a folyók országszerte. Az illetékesek nem mindenütt készültek fel a természeti csapásra. A Dunán is árhullám várható. Marosvásárhelyen a Maros vízhozama több mint hatszorosa volt a sokévi átlagnak. Nagyarányú olvadás kezdődött, Gödemesterházán, Galonyán és Marossárpatakon. A Maros Maroshévízen tizenkilenc háztáji gazdaságot és százkét hektár mezőgazdasági területet öntött el. Gyergyóremetén százötven hektár mezőgazdasági területet és a helyi óvoda udvarát árasztotta el a Maros és a Kőpatak. Székelyföldön a patakok is kiöntöttek. Megáradt a Fitód pataka, amely Csíkszereda zsögödi részén harminc udvart öntött el. Csíkszentimrén az Olt lépett ki medréből, elöntve gazdasági épületeket. Tusnádfaluban az Olton kívül a Mitács pataka is kiöntött, tizenhat háztáji gazdaságot árasztott el. Dánfalván, Csíkszentkirályon, Csíkszentsimonban, Madéfalván, Csicsóban, Csíkszentgyörgyön, Gyergyóhollón is komoly árvízkárok keletkeztek a patakok miatt. Bihar megyében a Fekete-Körös Belényesnél és Tenkénél tetőzött, míg a Sebes-Körös Rév, Élesd, Kopácsfalva, Fugyivásárhely és Váradszentmárton területén haladta meg a védelmi szintet. Arad megyében a Fehér-Körös árasztott el több száz hektár mezőgazdasági területet, és több községi utat. A Bánságban is, Zsombolya és Gyertyámos környékén több mint száz hektár került víz alá. /Olvadás duzzasztja a folyókat. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

2006. április 8.

Markó Béla miniszterelnök-helyettes Sepsiszentgyörgyről Csíkszereda felé haladva állt meg Csíkszentimrén, hogy a tavaszi áradások okozta károkról tájékozódjon. Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere kifejtette, hogy a két éve különvált település az önállósodással járó többlettevékenység mellett kell megküzdjön minden évben a természeti csapással. Ezután az árvíz által érintett települések – Karcfalva, Madéfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Tusnád, Tusnádfürdő és Kászonaltíz – polgármesterei vázolták a településeket ért károkat. Miklós Géza, a Hargita Megyei Vízgazdálkodási Hivatal igazgatója arra figyelmeztetett, hogy ha nem folytatják az Olt mentén a tavaly megkezdett árvízvédelmi munkálatokat, továbbra is árvizekkel kell számolni a környéken. Markó Béla úgy értékelte, hogy az árvíz elleni védekezés a hosszú távú székelyföldi árvízvédelmi stratégia kidolgozásán múlik. /Orbán Ferenc: Markó Béla a Székelyföldön. Alcsíkon az árvízhelyzetről tájékozódott. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 8./

2006. május 26.

Évek óta várt esemény következett be a Csíkszentlélek községhez tartozó Csíkmindszenten: május 25-én meggyúlt az első gázláng, sikerült elvezetni a földgázt a településre. Ez az első falu, ahová a Hargita Gáz Rt. immár eljuttatta a gázt a fogyasztókhoz. A mindszenti közbirtokosság (a településen ugyanis a közbirtokosság anyagilag „meghitelezte” a munkálatokat, levéve a terhet az emberek válláról) udvarán Pál Péter, a község polgármestere gyújtotta meg az első gázlángot. A tervek szerint idén a község másik két falujában, Csíkszentléleken és Fitódban is elindul a gázszolgáltatás, egy hónapon belül Csíkszentkirályon gyúl majd meg a következő gázláng. /Szondy Zoltán: Meggyúlt az első gázláng Csíkmindszenten. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 26./

2006. június 26.

Tizenkettőre emelkedett az elmúlt napokbeli áradások halálos áldozatainak száma. A mentőalakulatok folytatták a kutatást további három személy után a Beszterce-Naszód megyei Felsőilosvánál. A felhőszakadások újabb áradásokat okoztak. Fehér megyében több száz háztartásban keletkeztek károk. A Hargita megyei Csíkszentkirályon negyedórás felhőszakadást követően öntött ki két patak, száznál több háztartásban okozva károkat, Kovászna megyében is több mint hatmillió lejnyi árvízkár keletkezett. Máramaros megyében Nagybányát és a Gutin túloldalán lévő Deszefalvát érintették leginkább a hétvégi áradások. /Árvíz: egyre több az áldozat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

2006. augusztus 14.

Egy évtizede működik a Kárpát-medencében a Szent Istvánról elnevezett településeket tömörítő Szentkirály Szövetség, amely évente más-más helyszínen, rendszerint augusztus első felében rendezi meg találkozóját. Az idei rendezvényt augusztus 10-e és 13-a között tartották Csíkszentkirályon. Augusztus 12-én Csíkszentkirályon, a polgármesteri hivatal halljában felavatták Szent István mellszobrát, a zsögödi Fodor Botond Levente munkáját. A díszteremben tartott közgyűlésen Székely Ernő polgármester egy évre átvette a szövetség ügyintézését a tavalyi szervezőktől, az anyaországi Királyszentistván küldöttségétől. A továbbiakban a résztvevők megszavazták az udvarhelyszéki Székelyszentkirály hivatalos felvételét az egyesületbe Az ünnepségen jelen volt Mikola István volt magyar egészségügyi miniszter is, aki éppen átutazóban volt Csíkmindszent felé, ahol egész alakos Attila-szobor felállításának munkálatait készítik elő. A megbeszélések során felvetődött közös internetes honlap létrehozásának ötlete is. „Mivel egy ilyen portál elkészítése jelentős költségekkel jár, mi felvállaltuk, hogy egy évig a saját honlapunkon fogjuk összegyűjteni és frissíteni a szövetség többi tagjának az adatait” – mondta el Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere. Hat erdélyi, két felvidéki és tizenegy magyarországi önkormányzat tagja a Szentkirály Szövetségnek, amely létrehozásának ötlete 1994-ben, Székelyszentistvánon született. Hivatalosan mindmáig nem sikerült bejegyeztetni a szervezetet. Ma Erdélyben tizenhárom település viseli a Szentkirály nevet, ezek közül csak Székelyszentistván esetében találunk közvetlen utalást az államalapító keresztnevére. /Jakab Lőrinc: Találkozás az államalapító nevében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./ Botár László festészeti tárlatát tekinthették meg az érdeklődők. A községháza üléstermében tartották díszgyűlésüket a Szent Király Szövetséget alkotó települések küldöttei. Hangsúlyozták: országalapító nagy királyunk neve olyan kötelék, mely a szétszakítottság dacára is egybefűzi e települések lakóit. Leleplezték a községháza előtt felállított Szent István király szobrot, Botár László és Nagy Ödön képzőművészek alkotását. Felolvasták Mádl Ferenc volt köztársasági elnöknek az ünneplőkhöz írt levelét. Végül felavatták a falumúzeumot, s az ünnepi szentmise után megkoszorúzták a templom előtt álló Szent István király szobrát. /Kristó Tibor: Jubiláló Szentkirályok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék