udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 63 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63

Helymutató: Csíkszentkirály

2006. augusztus 15.

A Szent Imre nevére utaló Kárpát-medencei települések találkozóját kezdeményezte Lezsák Sándor fideszes képviselő, az Országgyűlés alelnöke. Imre herceg születésének ezredik évfordulójára, a napokban Csíkszentkirályon megrendezett Szentkirályok találkozójának mintájára, Csíkszentimrén tervezik a 2007 augusztusában megtartandó rendezvényt. A tervek szerint jövőre minden Szentimre nevű helységben megtartják a millenáris ünnepséget. Felmerült egy közös emlékbizottság megalakításának gondolata is. A csíki elöljárók azt is felvetették, hogy amennyiben sikerül a megfelelő anyagi hátteret és színvonalat biztosítani, az ünnep idejére háromnapos szabadegyetemet szerveznének a község határában lévő Büdösfürdőn, ahova Lezsák személyesen ellátogatott. – Húsz-harminc Szentimre nevű településről tudunk. Az ünnepi rendezvényen azoknak a helységeknek az érdeklődésére is számítanak, amelyek közigazgatásilag beolvadtak más községekbe vagy városokba. Példa erre Székelyudvarhely, ahol az egykori Szentimre emlékét már csak egy utca őrzi. Sajnos olyan helységek is léteznek, amelyek mára nemcsak nevüket, hanem magyar ajkú lakosaikat is elvesztették. /Jakab Lőrinc: Szent Imre-ünnepséget terveznek Hargita megyében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

2006. augusztus 21.

A szokásosnál visszafogottabb volt az idei augusztus 20-a Csíkszentkirályon, mivel az ünnepségek a napokban a templom mellett felállított – Nagy Ödön és Botár László képzőművészek alkotta – Szent István király szobrának leleplezésekor lezajlottak. Aki a múlt héten elmulasztotta, most megtekinthette az iskolában a kézművesek termékbemutatóját. Csíkszeredában augusztus 20-át a Mikó-vár hátsó udvarán ünnepelték, a csíkiak és más tájakról érkezett vendégek székely népi táncokat és a lovas íjászatot láthattak. /Horváth István: Csíki „szent királyok”. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./

2006. december 19.

A Hargita megyei Csíkszentirályon december 18-án ünnepélyes keretek között üzembe helyezték a földgázhálózatot. Szentkirály az első az alcsíki helységek között, amelyben földgázhálózatot helyeznek üzembe. /Benkő Levente: Földgáz ég Szentkirályon. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék