udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
5045
találat
lapozás: 1-30 ... 3091-3120 | 3121-3150 | 3151-3180 ... 5041-5045
Helymutató:
Csíkszereda
2003. június 23.
Jún. 20-21-én első ízben választották a Gyilkostót népművészeti sokadalom színhelyéül. Az ötletet a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, a Viridis Kft. és az Általános Műveltség Alapítvány vitelezte ki - a Művelődési és Egyházügyi Minisztérium és sok helyi támogató segítségével. Két napon át ismét Gyergyószentmiklós részévé vált az üdülő. A vidék ismert néptáncegyüttesei: a gyergyószentmiklósi Romatűz és a Hóvirág együttesek és muzsikusaik mellett, a sepsiszentgyörgyi Fabatka népi zenekar is mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezhesse magát a Gyilkostóra látogató. Gyimesi, moldvai, kalotaszegi táncokat tanulhattak, bemutatkozott a Szatmárnémetiben élő dobos, Cserey Csaba és kis csapata is. A kézműves kirakodóvásár igazi ráadásnak bizonyult. /Bajna György: Népművészeti sokadalom Gyilkostón. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 23./2003. június 24.
A múlt hét végén a kalotaszegi Zsobokon megtartott szórványkonferencián többek között részt vett Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke, és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője. Pomogáts Béla elégedetlen azzal az összeggel, ami a rendelkezésükre áll - ez az idén 1 milliárd forint. Ezen kívül az IKA a kézbesítője ama 1,2 milliárd forintnak, amit azoknak a határon túli magyar családoknak folyósít a kormány oktatási támogatásként, akik egy vagy több gyereküket magyar iskolába járatják. A tavaly az erre szánt egy milliárd forintból 800 ezret ugyancsak a pályázók kaphattak meg, mert csak minimum két magyar iskolás gyerek esetén folyósították a 20 ezer forintos támogatást, és ezt a magyar igazolvány meglétéhez kötötték, viszont az igazolványok átvétele, beszerzése igen nehézkesen haladt. Mivel az idén a támogatás megszerzéséhez nem kell majd magyar igazolvány, és egy gyerek után is jár a juttatás, Pomogáts szerint kb. 2 milliárd forint kell majd ahhoz, hogy minden jogosult hozzájuthasson a 20-20 ezer forinthoz. Az elnök azt is elmondta: "A kormányváltás előtt elszabadult a pályázás. Az Orbán- kormány utolsó időszakában olyan pályázatokat hagyott jóvá, amelyekről világosan tudtuk, hiszen én akkor is kuratóriumi tag voltam, hogy az összeg magánzsebekben fog kikötni. Azt még meg tudtuk akadályozni, hogy egy felvidéki magánszálloda építésére valaki 50 millió forintot kapjon, de azt már nem, hogy 80 millió forintot utaljunk ki egy erdélyi sajtó- és könyvterjesztő hálózatra, és nyilvánvaló, hogy ez a pénz magánzsebbe vándorolt." Az idei 1 milliárd forintos keretnek a 66-68 %-a fölött a határon túli alkuratóriumok rendelkeznek. A HTMH (Határon Túli Magyarok Hivatala) jövőre 2-3 milliárd forintos támogatást kér majd a külhoni magyarok támogatására. Az IKA elnöke az idén is kiemelten fontos feladatnak tekinti az erdélyi templomok építését. Csíkszeredában római katolikus katedrális épül, azzal a távlati céllal, hogy talán püspöki székesegyház lesz Csíkban, e nagy méretű templom befejezése érdekében Pomogáts levelet írt Medgyessy Péter miniszterelnöknek, hiszen kb. 100 millió forint kell e célra, és ez elvinné a központi IKA-alapnak majdnem a felét. Pomogáts Béla rendkívül fontosnak tartja azt, hogy például Románia uniós csatlakozásáig az anyaország kedvező helyzetbe hozza, megerősítse az erdélyi intézményeket, hogy azok képesek legyenek részt venni az uniós pályáztatási rendszerben, ahol önerőre is szükség van. Emlékeztetett arra is, hogy a nyugat-európai kisebbségi régiók (pl. két belgiumi német falu, a dél-tiroli osztrákok stb.) igen jelentős összegeket kaptak az uniós alapból, és ez úgy volt lehetséges, hogy életképes projektjeik, intézményeik voltak. Arra is utalt, hogy a határon túlra jutó 6-7 milliárdos támogatásnak az IKA csak egy részével rendelkezik, tehát figyelni kell az Apáczai Közalapítványra, az Új Kézfogás Közalapítványra, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumára, ezekkel a közeljövőben együttműködik majd az IKA. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője jól dokumentált beszámolót nyújtott át a zsoboki konferencia résztvevőinek, amelyben nyomon követhető az AKA története, a főbb célkitűzések. Az 1999-ben létrejött közhasznú szervezet eddig 3,1 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg, a benyújtott 1236-ból 654 pályázatot ítélt életképesnek. Főleg a felsőoktatást, a szakképzést támogatta. Mivel a zsoboki konferencia témája a szórványmagyarság helyzete, jövője volt, Csete Örs erre a pászmára koncentrált. 2001-től az AKA évente 5-5 millió forintot juttatott hat erdélyi szórványközpontnak. Viszont Csete Örs jelezte: 2003-ban már nem tartozik feladataik közé s szórvány támogatása. Ezenkívül eddig hét ingatlanvásárlást, -építést támogattak Segesváron, Szamosújváron, Aradon, Válaszúton, Széken, Gyimesfelsőlokon és Temesváron. Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján és Felvidéken 86 szórványóvodát támogattak. A Magyarok - Határok Nélkül program keretében a nyugati magyar szórványokhoz juttattak ki magyar tanárokat, nyelvápoló táborokat szerveztek a kint élő gyerekek számára. 2003-ban a következő területeket támogatják: számítástechnikai jellegű pályázatokat, a szakképesítési alapból a középiskolai szakoktatást támogatják; a felsőfokú oktatás terén pedig a gyakorlati képzésre vonatkozó pályázatoknak van esélyük. Az AKA idei kerete 1,2 milliárd forint. /(Máthé Éva): Magyar közalapítványok beszámolója. Kevés a fóka, sok az eszkimó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ Zsobok 320 lelkes, színmagyar református falu. Szórványközpontja, a benne 1994 óta működő Bethesda Gyermekotthon a maga nemében egyedülálló, ahol a 115 gyerekből 54 állandó lakó (árva vagy szegény családból származó, elhagyott gyerek), a többiek az iskolai év idején olyan falvakból érkeznek az iskolába, bentlakásába, ahol nincs magyar tanítás. A kastélyszerű új épület németországi református támogatással készült. Jelenleg az öregek otthonát építik, ahol a 18. életévüket betöltő, a zsoboki otthonban nevelkedett fiatalok dolgozhatnak, lakhatnak majd - ha erre igényt tartanak. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia - idei tanácskozását Zsobokon, a Bethesda Otthonban szervezte meg. A téma: A rehabilitációs programok esélyei a romániai és a kárpát-medencei szórványokban. Pomogáts Béla szerint a szórvány felkarolását nem lehet tovább halasztani. A 20. század megtépázta a magyar nemzetet, társadalmat. Trianont még mindig nem dolgozta fel a nemzet, s most igen káros az, hogy "a határon túli magyarság ügye, a nemzetpolitika a pártpolitika részévé vált, pártérdekek alá rendelődött". A budapesti Teleki László Intézettől származó adatokat ismertette Pomogáts: a legutóbbi felmérések szerint a világon alig több mint 13 millió magyar él, 77,1 százalékuk Magyarországon, 2,6 millió a Kárpát- medencében, 1,72 millió Nyugaton. A magyarság 13,9 %-a, 885 ezer fő abszolút szórványban él, olyan településeken, ahol magyar oktatás már nincs, legfeljebb az egyház jelent még megtartó erőt. Viszont ha azokat is szórványmagyaroknak nevezzük, akik egy településen belül kisebbségben élnek a Kárpát-medencében, akkor kb. 1,1 millió az itt szórványban élők létszáma. Hozzájuk adódik a nyugati diaszpóra - 1,72 millió egyén. A leggyorsabban a nyugati diaszpóra épül le. Erdélyben is drámai a szórványban az asszimiláció. A szórvány ügye nemzetstratégiai tétel kell hogy legyen, amit a magyar kormánynak, a határon túli politikai és civil szervezeteknek együttesen kell felkarolniuk. A konferencia célja a problémák felleltározása volt. Vetési László az erdélyi református szórványgondozói szolgálat vezetőjeként konkrét példákkal ecsetelte, mennyire elszigetelődtek az egyes kis magyar közösségek, hogy sok helyütt az alkoholista lelkészek sem jelentenek már számukra mentsvárat, bár "az egyház az utolsó hajszálér-hálózat, mely egymáshoz kapcsolja a szórványmagyarokat". (Pusztakamarást említette, ahol az iskola után felszámolódik az egyház is.) Az erdélyi református 550 anyaegyházból 195-ben 300 alatt van a hívek száma. A lelkészek körében a felkészületlenség, az improvizáció terjed. Majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi szórványmagyarok 48 %-a városokban él, velük senki sem foglalkozik. Lépcsőzetes, gyakorlati tervnek kell készülnie ezzel kapcsolatban. A lehető legsürgősebben 300 pedagógusnak és 300 lelkésznek azonnali, folyamatos támogatást kell nyújtani, különben sok kisközösség egy- két év alatt eltűnik. A Sapientia Egyetem valószínűleg keretet biztosít majd e programnak, amely felkészítést is jelent. Szilágyi N. Sándor nyelvész-professzor az asszimiláció, a szórvány kifejezések pontos meghatározására vállalkozott. Statisztikai felmérések alapján mondotta: Romániában 27 ezer falusi magyar ember él olyan településen, ahol a magyarok részaránya nem éri el a 10 %-ot, és 139 ezer olyan városlakó van, ahol ez az arány 11-20 % között mozog. A két utóbbi népszámlálás között, tíz év alatt hivatalosan 13 százalékos volt a magyarság apadása. Péntek János nyelvész-professzor Zsobok példáját emelte ki. Nem hangzatos mondatokra, hanem egyéni cselekvésekre, nyelvi rehabilitációra van szükség. Szerinte a nyelvvesztés bármikor visszafordítható folyamat, csak meg kell találni a módját, a felelősét - egy-egy közösségen belül. Foggal-körömmel meg kell tartani az iskoláknak legalább az alsó tagozatát, mert az iskola nélkül maradó falu felmorzsolódik. Felhívta a figyelmet a lakótelepi szórványra, ahol a nyelvvesztés igen komoly méreteket ölt. Sok településen a "megfélemlített nyelvhasználat" áll fenn, ezt a kifejezést néhai Szabó T. Attila professzor alkotta meg. (Rád szólnak: ne beszélj magyarul!) Ez frusztrált lelki állapothoz vezet, és igen nagy mértékben járul hozzá a kivándorláshoz. Péntek János a szórványközpontok körének a kibővítése mellett szállt síkra. Több előadó utalt arra, hogy 30-50 ilyen újabb központra lenne szükség. Halász Ferenc, a temesvári Bartók Béla Líceum volt igazgatója a bánsági helyzetet elemezte. A magyarok részaránya Temes megyében jelenleg 7,58 %. Minden településen kisebbségben élnek (már ahol jelen vannak). Az utóbbi időben megkezdődött a fakultatív magyar nyelvoktatás ott, ahol erre igény van, ez már több mint 300 gyermeket érint. Még egyelőre 23 óvodában és 17 általános iskolában, és 1-2 középiskolában folyik magyar oktatás is (a Bartók Béla Líceumban csak magyar nyelven tanulnak). Az utóbbi időben beindult Élő kapcsolat nevű program keretében családonként keresik fel a magyar kisközösségeket. Mint mondotta: a Bánságban a vegyes házasságok 90 %-ában a gyerekek nem tudnak már magyarul. Pozitív jelenség, hogy szegedi támogatással táncházmozgalom indult be. Halász Ferenc sérelmezte, hogy az Apáczai Közalapítvány szórványtámogatása megszűnik. Dáné Tibor Kálmán az EMKE országos vezetősége nevében figyelmeztetett arra, hogy elsősorban az egzisztencia-teremtéssel, a szórványban élő vállalkozók támogatásával, megerősítésével kellett volna oda hatni, hogy megmaradjanak a magyar kisközösségek. A jelenleg "futó" programok kapcsán javasolta: ne csak nyelvőrző táborokat szervezzenek az illetékesek, hanem tehetséggondozást is vállaljanak - tematikus, festészeti, zenei, informatikai táborokat létesítsenek a szórványban élő gyermeknek. Pillich László, a kolozsvári Heltai Alapítvány elnöke statisztikai felmérések alapján, térkép segítségével vázolta az erdélyi korridor elméletet, mely szerint Szatmárnémetitől Sepsiszentgyörgyig egy folyosó mentén helyezkedik el a hazai magyarság, mely gerincének fő csigolyája Kolozs megye, Kolozsvár, ahol 17 %-ra süllyedt a magyarság részaránya. Márpedig ha ez a csigolya kihull, akkor a gerinc kettétörik, két enklávéba szorul be a magyarság. A Kolozs megyei magyar gyermekek 10 %-a nem magyarul kezdi az iskolát, 20 %-uk románul végzi a 8. osztályt, és 50 %-uk románul érettségizik - sorolta a szórványosodás adatait. Somai József, az Iskola Alapítvány elnöke eredményeiket sorolta, amelyek - mint mondotta - nem látványosak, de például a Zsil völgyében, Óradnán, és másutt is sok helyen támogatni tudták az ingázó tanulókat, ösztöndíjakat biztosítottak szegény sorsú, szórványban élő magyar gyerekeknek. A továbbiakban a vajdasági, burgenlandi, Beszterce- Naszód megyei magyar közösségek gondjairól, a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységéről, az óradnai, segesvári, hunyadi magyar közösségek, szórványközpontok sorsáról hangzottak el kiselőadások. A házigazda, a zsoboki Molnár Irma tiszteletes beszámolt arról, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége minden évben felvállal egy-egy ügyet, és azt kitartással támogatja. Most a megszűnő félben levő balázsfalvi magyar oktatást szeretnék megmenteni az enyészettől. Korábban a csucsai Ady-Boncza kastély szomszédságában levő református templomot festették le, újították fel, ahol 3 (!) református ember él. /Máthé Éva: Szórványgondok - magyar módra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./ 2003. június 25.
Bukarestben alig telik el nap, hogy falakon, aszfalton, hídkorlátokon ne tűnjenek fel festékszóróval, krétával készült feliratok, néha egy-egy horogkereszt, továbbá "Afara cu jidanii!", "Afara cu ungurii" (Ki a zsidókkal, ki a magyarokkal!). Másnap a felirat vagy rajz eltűnik, anélkül, hogy rendőrség, csendőrség, kormány, SRI, RMDSZ, izraelita hitközösség az esetet felfújná. De mi a helyzet a Székelyföldön, ahol nem a magyar és a zsidó az uszítás vizuális agitációjának témája, hanem - Isten bocsássa meg - a román? Ez már szentségtörésnél is súlyosabb merénylet, ezért nem is marad visszhang nélkül. Június 12-én és 13-án a Hargita Népe hasábjain Szondy Zoltán mutatott be egy ilyen esetet, majd ennek fonákját: "A romániai sajtó egy része szenzációként tálalta, valakik ákombákomokat festettek - többek között - a csíkszeredai ortodox templom falára is. A Hargita-Kovászna megyei ortodox püspökség fellépésének köszönhetően az incidensből ügy lett: a tettest a rendőrség azonosította, lakásán házkutatást tartott (?!?), tízmillió lejes büntetést rótt ki rá." A kézre került tettest a Nagy István Művészeti Líceum buzgó tanári kara kizárta az iskolából. Néhány nap múlva csíkszeredai gyermekek sárral kenték be egy magyar vállalkozó üzletének kirakatát, ajtaját, falait. Ez alkalommal nem történt házkutatás, pénzbüntetés, a tetteseket nem csapták ki az iskolából. Szondy cikkét helyesbíteni kell. A bukaresti román sajtó híradásaiban, Ioan Selejan püspök tévényilatkozataiban nem fordult elő az "is" szócska. Nem fogalmaztak úgy, hogy "ismeretlen tettesek firkáltak az otodox templom falára is." Következetesen csak az ortodox székesegyházat emlegették. Ezt az is szócskát tehát el kellett hallgatni. Mert ha a teljes igazságnak megfelelően tálalják a hírt, miszerint ugyanazon éjjel az ortodox templom és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szomszédos épülete esett áldozatul a profanizálásnak, akkor az újságírói etika szerint dr. Ioan Selejan ortodox püspök mellett meg kellett volna szólaltatni dr. Lányi Szabolcs dékánt is, mert egyformán voltak szenvedő kárvallottak. Ha pedig így történt, akkor az ügynek eleve ki van húzva a nemzeti méregfoga: Selejan püspök fájdalomtól el-elcsukló hangon nem siránkozhatja végig a román médiát, hogy Hargita és Kovászna megyében az ortodox üldözésének újabb tanúbizonyságával van dolgunk, ahogy történik már 700 éve. Hogy milyen ortodox mártírium kezdődött 700 évvel ezelőtt, az megtudható a románul és öt világnyelven 1995-ben megjelent könyvből: Romanii din Sfanta Episcopie a Covasnei si Harghitei (A románok Kovászna és Hargita szent Püspökségéből), kiadta a Vacaroiu-kormány tájékoztatási főosztálya. Ugyanezen kormány Vocea Romaniei című hivatalos napilapja (később megszűnt, mert nem volt olvasója) 1995. dec. 7-i száma azzal ajánlotta olvasói figyelmébe a kiadványt, hogy megismerhetik belőle "az itteni ortodoxia felszámolásának 700 éve módszeresen zajló kampányát." Mesélt a könyv a románok kemény ellenállásáról, amellyel útját állták az erőszakos elmagyarosításnak, a vallásuk megsemmisítésére irányuló "szüntelen hadjáratnak", felrobbantott ortodox templomokról, szétdúlt temetőkről. "A könyv célja bemutatni, milyen körülmények között működik az egy évvel előbb, 1994 őszén létesült Hargita-Kovászna Ortodox Püspökség" - olvasható az ismertetésben. Ennek a 700 éves, szakadatlan pusztítóhadjáratnak újabb fejleménye a csíkszeredai ortodox templom falára 2003 nyáréjszakáján a magyar gyermek kezemunkájával felkent, nem igazán azonosítható, nonfiguratív zagyvaság. Selejan püspök Csíkszeredában még nem érzi az Észak-atlanti Szövetség, az Európai Unió felől lengedező új szellőket, ő még a 700 éves múltban él, mert csak így tetszeleghet a nemzetmentő védangyal szerepében. A román ortodox püspök Oláh-Gál Elvirának adott interjújában (Erdélyi Napló, 2003. máj. 7.) büszkén említette: "2001-ben 700 óvodásgyereknek adtunk kalácsot és kiflit." Ugyanitt elmondta, hogy a magyaroktól lerombolt templomaikat helyreállítatta, vagy újakat épített s megjegyezte: "Ebben az évben 700 millió lejt adtam az épülő templomokra. Azt hiszi, a román államtól van? Nem." Selejan püspök bevallott 700 millió leje mellé a román kormány 1997-ben 802-es határozatával 1,5 milliárd lejt ajándékozott a püspökségnek. Más kormányhatározatok újabb milliárdokat és ingatlanokat utaltak ki kolostorok építésére, és talán marad még az óvodások kalácsára, kiflijére is. Az interjúban árva szó sem esett a bukaresti Adevarul szerkesztősége által 1997. november 19-én beindított országos gyűjtés eredményéről. Márpedig, e jótékonysági keresztény akció kifejezett célja a Hargita-Kovászna megyei ortodox templomok "megmentése" volt. A begyűlt összeg sorsáról a csíkszeredai püspöki könyvelőség azóta sem tett közzé elszámolást. /Barabás István: Firkálni veszélyes. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./ 2003. június 26.
Turisztikai szakemberek elkészítették a magyarországiak által legszívesebben látogatott erdélyi helységek listáját. Felméréseik alapján az első tíz sorrendje a következőképpen alakult: 1. Szováta, 2. Torockó, 3. Békás-szoros, 4. Korond, 5. Parajd, 6. Szent Anna-tó, 7. Tusnádfürdő, 8. Tordai-hasadék, 9. Kolozsvár és Marosvásárhely, 10. Kalotaszeg. /Borbély László: Erdélyi top tíz. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 26./2003. június 26.
A kolozsvári Korunk júniusi számának kiemelkedő anyaga Tófalvi Zoltán dolgozata: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. A Magyar Népi Szövetség a trianoni határokat állíttatta volna vissza, az erdélyi értelmiségiek egy jelentős csoportja - Márton Áron római katolikus és Vásárhelyi János református püspökök, az erdélyi gazdasági egyesületek, szövetségek elnökeinek vezetésével - memorandumot készített, térképpel, melyen vázolták, hogy az észak-erdélyi román többségű megyéket csatolják Romániához, ugyanakkor a Székelyföldet egy Marosvásárhely- Dicsőszentmárton-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad mentén húzódó "bővített korridorral" csatolnák Magyarországhoz, s ezzel 1.350.000 magyar és mintegy 850.000 román kerülne magyar fennhatóság alá. Tófalvi ismertette azt a programot is, melyet dr. Dobai István dolgozott ki a magyar-román viszony megoldására. Fodor Pál, csíkszeredai út-, vasút- és hídépítő mérnök Márton Áronhoz fűződő baráti viszonynak köszönhetően - két évtizedes adatgyűjtést követően - kidolgozta a román-magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készített hozzá térképvázlatot is, melynek alapján (elképzelése szerint) végre mindkét nép számára megnyugtatóan lehetne rendezni az erdélyi kérdést. Fodor Pált azért az elképzeléséért 1957. július 7-én társaival Csíksomlyón letartóztatták, vallatták, kínozták, s egy év múlva 25 évi kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: állam- és társadalomellenes szervezkedés. Az általános kegyelmi rendelet után, 1964. július 28-án helyezték szabadlábra. Vajdahunyadon telepedett le, ott tudta meg, hogy felesége már 1959-ben elhunyt. Újranősült, újrakezdte az életét. Véletlen baleset következtében hunyt el, 1966. augusztus 11-én. Sohasem rehabilitálták. Csíksomlyón nyugszik. Újabb jelentős részét olvashatjuk hát a sorozatnak, amely az erdélyi mártír szabadsághősök, bebörtönzöttek küzdelmét és kálváriáját tárja fel. Valójában a tanulmány könyvként olvastatja magát. "Ma, amikor az európai uniós kihívások törvényszerűen teszik szükségessé a föderalizmusra, a közép-európai fragmentumokra, régiókra vonatkozó, az ötvenes évek második felében született tervek, elképzelések alapos ismeretét. A levéltári dokumentumok, Szoboszlay Aladár föderalizmusa és a Keresztény Demokrata Párt létrehozására vonatkozó tervezete azt bizonyítják, hogy ezeket az elképzeléseket nem lehet a fantazmagóriák kategóriájába sorolni." Fodor Pál egyik gyermeke az Imre nevet viseli, és történetesen Marosvásárhely alpolgármestere. /B.D.: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./2003. június 27.
A jún. 27-én kezdődő hagyományos Régizene Fesztivál első alkalommal zajlik a Hargitai Megyenapok rendezvénysorozata keretében. Fellépnek többek között: Harmónia Kamarakórus (Csíkszereda), Collegium Együttes (Nagykároly), Musica Rediviva és Camerata Hungarica (Budapest), Codex Együttes (Brassó), Musica Humana Kamarakórus (Marosvásárhely); Bernády György Kamarakórus (Marosvásárhely) és a Kájoni Consort (Barót). /Régizene Fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 27./2003. június 27.
Beato Angelico nemzetközi díjjal tüntették ki Xantus Géza képzőművészt. A díjat 1985-ben, a Művészek Szent Évében alapította II. János Pál pápa. A Csíkszeredában és Budapesten élő-alkotó, kétlaki képzőművész az egyházi művészetben képezte tovább magát a római művészeti akadémián. Jelenleg államvizsgájára készül. A Beato Angelico pályázatot különböző kategóriákban hirdetik meg, Xantus Géza az európaiak számára felajánlott festészeti díjat nyerte el három pasztell pályamunkával. - A díjátadáskor elmondta Xantus Géza: a versenyen nem csak Magyarországot, hanem csíkszeredai lévén, az összmagyarságot képviselem. /Sarány István: Nemzetközi elismerés Xantus Gézának. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 27./2003. június 30.
Sikeres volt a Kastélynapok megnyitója Gyergyószárhegyen. Ségerc Ferenc és zenekara, a Fabatkások után Parászka Géza hagyományőrző kis lovascsapata is feltűnt. A megnyitó fénypontja a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fellépése volt. Másnap, jún. 29-én gazdag műsorral folytatódtak a Kastélynapok. A legnagyobb művészi élményt a Camerata Hungarica (Budapest) műsora jelentette. /Bajna György: Kastélynapok Gyergyószárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./2003. június 30.
Ebben az évben immár 37. alkalommal került megrendezésre a Szejke-fesztivál. Idén a magyar, román, német és roma nemzetiségű fellépők produkciója mellett a rögtönzött kirakodóvásár is volt. A fesztivál népviseletbe öltözött táncosok seregszemléjével vette kezdetét. A Székelyudvarhely utcáin felvonuló együttesek Szejkefürdő szabadtéri színpadán több mint négy órán át adtak műsort. Elekes Gyula, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója mondta a megnyitóbeszédet. /Szász Emese: 37. Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./2003. június 30.
Maroshévíz római katolikus egyházközségét bemutató kiadvány jelent meg nemrég, szerzője Czirják Károly, szerkesztője munkatársunk, Sarány István. /A maroshévízi római katolikus egyházközség története. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./2003. július 1.
Jún. 28-án immár 7. alkalommal szervezték meg a Gyergyócsomafalvi Értelmiségi Fórumot a községben született értelmiségiek számára. Az idén a csomafalvi születésű, Csíkszeredában élő ifj. Köllő Miklós műépítész előadása váltott ki nagy érdeklődést. Bemutatták a falu nagy lélegzetű monográfiája első kötetét. Rokaly József, a Gyergyószentmiklóson tevékenykedő történelemtanár három esztendő kutatásainak egy részét tette most közkinccsé a Mark House Kft.-nek köszönhetően. A 336 oldalas első kötet 1567-től 1918-ig vezeti el az olvasót Gyergyócsomafalva történetében. A napot a gyergyói festők Szárhegyen készült képeinek válogatásából nyitott kiállítással zárták. /Bajna György: Csomafalvi Értelmiségi Fórum. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./2003. július 1.
Az idei Ditrói Falunapok legemelkedettebb pillanatai a Kossuth-park felavatása és a két székely kapu megáldása volt. A két kapufaragó, Rozsnyai János faragómester, illetve Petres Lajos nyug. zenetanár, valamint Bardócz Ferenc polgármester köszöntötte a Kossuth Lajos park névadására egybegyűlt ünneplőket. A nagytemplommal szemben a község önkormányzata állított kaput. A felirata: "Mikor nem lesz hon, csak világ, a magyaroknak akkor is lesz hazájuk, hiszen övék volt Kossuth Lajos". A bejárat fölött Kossuth Lajos képe látható. A park északnyugati bejáratánál a helyi közbirtokosság állíttatott székely kaput. Avatásakor Kovács Béla közbirtokossági elnök vágta el a szalagot. Készítője, Petres Lajos díszkapunak nevezi, mert minden oldala székely motívumokkal díszített. /Bajna György: Kossuth-park Gyergyóditróban. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./2003. július 1.
Jún. 20-án Pál Árpád polgármester Cegléden járt, ahol a ceglédi székely falu megvalósítási lehetőségeiről tárgyaltak az érintett önkormányzatok. A ceglédi önkormányzat öt székelyföldi testvérvárosával (Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Szentegyház és Csíkszereda) a Cegléden létesítendő Termálfürdő és Szabadidő Központ mellett egy látvány-néprajzi székelyfalu létrehozását tervezi, melynek a megvalósításához Cegléd városa biztosítja a területet, és a háttér- infrastruktúrát, míg a székely testvérvárosok városonként egy-egy, az illető vidékre jellemző autentikus székely ház terveit, és a megépítéséhez szükséges, eredeti környezetből származó építőanyagokat. /A ceglédi székely falu. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./2003. július 3.
Adrian Nastase miniszterelnök Budapestre utazott, találkozott Medgyessy Péter miniszterelnökkel. Adrian Nastase szerint a román és a magyar hatóságok olyan kétoldalú megállapodás előkészítésén dolgoznak, amely a Magyarország határain kívül élő magyaroknak nyújtott kedvezménytörvény alkalmazásának feltételeit rögzíti nyilatkozott Nastase Budapesten azután, hogy találkozott a magyar kormányfővel. /Kedvezménytörvény és memorandum. Medgyessy-Nastase találkozó Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./ Medgyessy Péter magyar miniszterelnök és Adrian Nastase román kormányfő jún. 1-jei budapesti megbeszélésén egyetértett abban, hogy olyan kétoldalú megállapodásra van szükség, amely megteremti a kedvezménytörvény alkalmazásának feltételeit Romániában - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő Medgyessy Péter miniszterelnök és Adrian Nastase román kormányfő négyszemközt folytatott megbeszélése után. "Medgyessy Péter hangsúlyosan vetette fel a csíkszeredai konzulátus megnyitásának igényét és lehetőségét, amelyről további egyeztetések várhatók" - mutatott rá a szóvivő. "A közeljövőben létrejön a magyar-román külügyminiszteri találkozó, ahol várhatóan ezek a témák ismét felmerülnek" - tette hozzá a szóvivő. A román kormányfő a Romák a bővülő Európában - a jövő kihívásai című háromnapos tanácskozás júl. 1-jei zárónapjára érkezett Budapestre, ahol fel is szólalt. /Kell a kétoldalú megállapodás. Medgyessy Péter és Adrian Nastase megbeszélése. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./2003. július 3.
Az idei Bolyai Nyári Akadémia hivatalos megnyitóját júl. 14-én tartják Csíkszeredában, azonban a tanfolyamsorozat már a héten megkezdődött. Jún. 30. és júl. 6. között a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza a helyszíne az óvodavezetők számára meghirdetett képzésnek. A tanfolyamon harminc óvónő vesz részt. Ezzel párhuzamosan zajlik Szovátán, a Teleki Oktatási Központban a tanítók számára szervezett, egyhetes előadás-sorozat nyolcvan pedagógus részvételével. Jövő héten Szovátán kilencvenöt óvónő és Csíkszeredában harminc tanító vesz részt a nyári akadémia tanfolyamán. Lászlófy Pál, a Bolyai Nyári Akadémiát szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnöke elmondta, hogy hat helyszínen, huszonhat tanfolyamon mintegy nyolcszáz magyar pedagógus részesül képzésben. /Sarány István: Bolyai Nyári Akadémia. Megkezdődtek a tanfolyamok. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./2003. július 3.
Érdekes és hiánypótló könyv látott napvilágot a Kárpát-medencei gyermekjátékokról. Dr. Magyar György, az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola tanára, aki visszatérő vendége és előadója a Bolyai Nyári Akadémiának, gyűjtötte kötetbe azokat a gyermekjátékokat, amelyeket a továbbképzőn részt vevő testnevelő tanárok és tanítók közösen gyűjtöttek össze. A kötetben külön fejezetekben szerepelnek a futó- és fogójátékok, a sor- és váltóversenyek, a labdajátékok, a küzdőjátékok, a kirándulások játékai, a vízi- és téli játékok. A Kárpát-medence magyar gyermekjátékai című kötetet júl. 7-én mutatják be Csíkszeredában. /A Kárpát-medence magyar gyermekjátékai. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./2003. július 3.
V. Lármafa-Találkozón, a Szent László király emlékét őrző zarándoklaton Cegőtelkén, az alig 500 lakosú Beszterce-Naszód megyei faluban jártak a résztvevők, itt volt a cserhalmi ütközet. Győztes csatáink egyik színhelye. A 102 főből álló Szent László sereg Beder Tibor irányításával érkezett Cegőtelkére, ahol megcsodálták a Kolozsi Tibor alkotta, több mint tíz méter magas szoborkompozíciót, amely egy kettétört kardmarkolatot és egy pajzsot szimbolizál, rajta egy kereszt, illetve a pogány által elrabolt magyar lány két hajfonatával. A következő stáció Nagyvárad volt, amelynek püspökségét 1093-ban Szent László király alapította. Folytatták útjukat Felvidék felé. Rozsnyón az a szakavatott idegenvezető fogadta őket, Thököly Gábor, akinek nemrég jelent meg Kastélyok, kúriák, várkastélyok Gömörben című könyve. A kisebb településeket is felkeresték, ahol valamilyen Szent Lászlóval kapcsolatos legenda vagy templom létezik. Voltak Betlér, Hárskút, Szádelő, Debrőd, Lucska falukban, ahol a magyarság ugyan csökkenő számban van jelen, de közösségtudatuk és nemzetiségi öntudatuk magas. Lenyűgöző volt Krasznahorka büszke vára, a betléri Andrássy-kastély meg az emberek közvetlensége, barátsága. Kassa volt a zarándoklat utolsó stációja, ahol bejárták az óvárost, szentmisén vettek részt a Szent Erzsébet-székesegyházban, felkeresték a Rákóczi-emlékmúzeumot. /Farkas Aladár: V. Lármafa-Találkozó. Szent László emlékét őrző zarándoklat. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./2003. július 4.
Idén harmadik alkalommal hirdet felvételit a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Tonk Sándor rektor elmondta, az elmúlt napokban megrótták a sajtóban, mert azt merte nyilatkozni, hogy a jelenlegi professzori kinevezési rendszer alapján nagyon kicsi a remény arra, hogy az elkövetkező időkben magyar professzorokat nevezzenek ki. A feltételek olyanok, hogy sok magyar oktatót eleve kizárnak a versenyből. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem feladata az erdélyi tudományos élet szervezése. Sok a gond, kezdve azzal, hogy az EMT egy különleges struktúrájú intézmény, amely a Partiumtól egész Csíkszeredáig 25 szakot működtet, 1600 diákkal, 300 tanárral működnek. Mindenütt növekvőben van a továbbtanulás iránti igény. Az egyetem akkor magyar, ha szellemiségében az, ha olyan közösséget tud kialakítani, amelyben öntudatos magyar értelmiségit lehet nevelni. Ezért vezették be és tették kötelezővé minden szakon a diákoknak egy magyarságtudomány kurzusra való feliratkozást, hogy minden héten legyen egy előadás a magyarság történetéről, néprajzáról, irodalomtörténetéről. Ugyanakkor elkezdődött a lélekrombolás, lélektiprás a sajtóban. A Sapientia, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem feladata megszólítani az erdélyi magyar társadalmat, hogy valahogy ellensúlyozzák ezt a folyamatot. Az újságíró megjegyezte, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen volt egy sajtótájékoztató, ahol Tonk Sándor rektor kijelentéseit cáfolták. A rektor megjegyezte: szavait félreértették. Feltette a kérdését: Mondhatjuk azt, hogy minden rendben van a BBTE-n? A sajtóban megjelent cikkekben azon volt a hangsúly, hogyan meri Tonk Sándor azt kritizálni, ami rendben van. Pedig nincs rendben. Több szakon van magyar nyelvű oktatás, ebből csak négyből lehet magyarul letenni a magiszteri vizsgát. /Csomafáy Ferenc: Öntudatos magyar értelmiségi. Beszélgetés Tonk Sándor rektorral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./2003. július 4.
Jún. 14-én került sor Máréfalván immár a negyedik Székelykapuk Napja rendezvényre. Kovács Piroska, aki a kapumentés nagyasszonyaként él a köztudatban, emlékeztetett: a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület szervezésében a 90-es években elindult egy folyamat, megmenteni a düledező öreg kapukat. Az utóbbi évek kaputermése elszomorító, 2002-ben csupán egyetlen oszlopos kötött kapu készült, az idén viszont egy sem. Az egyesület 1998-ban egy hosszú távú programot dolgozott ki a kapuvédelemre. Máréfalván 11 műemlékkaput és 20 kapuból álló védett zónát tart nyilván a műemlékvédelem. Az első tanácskozáson főleg a község kapuiról beszélgettek, 2001-ben kibővült a téma, Népművészeti örökségünk, az Udvarhely vidéki öreg kapuk címmel tartottak szimpóziumot. A legutóbbi tanácskozás témája az Udvarhely vidéki székely kapuk múltja és jelene. Időközben elkészült 250 kapu adatlapja, ezt rajz- és fotódokumentáció egészíti ki, melyet számítógépen tárolnak. /Kristó Tibor: Kapunyitó Máréfalva. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 4./2003. július 4.
Albert Ildikó Csíkszeredában élő, gyakorló klinikai pszichológus Mindennapi lelkünk /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ című könyvében közérthetően tárgyalta többek között az érzékek és érzelmek, az intelligencia, a köztudatban élő előítéletek kérdéskörét. /A Mindennapi lelkünkről. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 4./2003. július 5.
Izgatottan várják az István, a király című rockopera erdélyi ősbemutatója stábjának tagjai a júl. 5-i előadást - főleg a résztvevők száma ad okot találgatásokra. Júl. 4-én a főszereplők és a stáb vezetősége sajtótájékoztatót tartott Csíkszeredában. Szörényi Levente zeneszerző kifejtette, nem először jár a produkció helyszínén, a két Somlyó-hegy közötti Nyeregben, hiszen korábban egész Erdélyt átfogó turnét képzeltek el az előadással. "Én is második alkalommal járok ezen a dombon, hiszen volt még a városban előadásom, és akkor nem hagyhattam ki, hogy megnézzem ezt a nevezetességet" - mondta Varga Miklós. Kovács Kriszta ebben a produkcióban - saját kérésére - nem István feleségét, Gizellát, hanem az első magyar király édesanyját, Saroltot játssza. Mint kifejtette, nagy kihívást, rengeteg izgalmat jelentett a Népstadionban hetvenezer ember előtt fellépni, ám a jelenlegi koncert valószínű, még több meglepetést tartogat.A kis népek önrendelkezésért folytatott erőfeszítései mindig tragikus szembenállásokhoz vezettek. Ez a darab az ősbemutató után két évtizeddel is aktuális, hiszen arról szól, hogyan lehet a magyarság számára az európai közösségbe vezető utat úgy megtalálni, hogy közben nemzeti érdekeink ne sérüljenek. Amíg ezek a konfliktusok áthatják a társadalmat, a rockopera érdekes marad - fejtette ki a szerzőpáros másik tagja, Bródy János, aki az előadáson a már elválaszthatatlanul hozzá nőtt krónikás, regős szerepében színpadra is lép. Az István, a király csíksomlyói bemutatója hozzávetőlegesen 30 millió forintot, vagyis több mint 4,2 milliárd lejt emészt fel, ezt az összeget számtalan támogató révén sikerült előteremteni. Rosta Mária producer szerint a riasztóan magasnak tűnő szám ellenére ez Magyarországon közepes költségvetésű produkciónak számít, és a legtöbb pénzt a szállításra, szállásra fordítják. Ennek ellenére a felvonultatott technika látványos lesz, a tökéletes, tiszta hangzást 70 ezer wattos hangszórók biztosítják, a látványhoz több száz fényszóró és pirotechnikai eszköz járul hozzá. Rosta fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a produkció háta mögött a forintmilliókon túl a kormány nyújtotta jelentős erkölcsi támogatás áll. Kifejtette ugyanakkor, hogy az előadást a romániai politikusok is jól fogadták. /Rédai Attila: Harmincmillió forintos rockopera. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./2003. július 7.
A lapok szerint mintegy háromszázezren voltak kíváncsiak júl. 5-én az István, a király rockopera erdélyi ősbemutatójára, Csíksomlyón. Ameddig a szem ellátott, hatalmas embertömeg töltötte be a két Somlyó hegy közötti nyerget. Az Ezer Székely Leány elnevezésű rendezvénysorozat utolsó mozzanataként a rockopera az ország minden részéből odavonzotta a magyarokat. Könnyű volt megállapítani, hogy az elszáguldó gépkocsik és buszok közül melyik tart a rendezvényre: a kolozsvári busz hátsó ablakába kitűzött, szentkoronás magyar zászló láttán heves dudálással, integetéssel fejezték ki tetszésüket a Maros, Hargita, Kovászna, Bihar megyei és magyarországi rendszámú járművek utasai. Az eredeti szereposztásból hárman voltak jelen: Vikidál Gyula Koppány szerepében, Istvánt Varga Miklós alakította, az öreg regöst pedig Bródy János. A tömeg együtt énekelte a jól ismert dalokat, bizonyos részeknél kigyúltak a gyertyák, és természetesen rengeteg magyar zászlót is lengetett a szél a domboldalon. István királlyá koronázását tűzijáték kísérte, majd színészek és közönség együtt énekelték a Himnuszt, de ezzel még nem szakadt vége az ünneplésnek. Hatalmas tapsot kaptak a színészek, a szintén jelen lévő szerzők, Szörényi Levente és Bródy János, a rendező-koreográfus Novák Ferenc, valamint a Honvéd táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművészeiből összeállított tánccsoport. A legfelemelőbb pillanat a legvégére maradt: Vikidál Gyula és Varga Miklós együtt kezdték énekelni a Székely Himnuszt, ehhez csatlakozott a közönség is. Az előadás végeztével az emberek elfogódottan, s lökdösődés nélkül, egymást segítve ereszkedtek alá a sötét és meredek domboldalról. Nem mindennapi esemény részese lehetett Csíksomlyón félmillió magyar. /Sándor Boglárka Ágnes: "Felkelt a Napunk, István a mi urunk". Húsz év után ősbemutató Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2003. július 7.
Lovasfelvonulással kezdődött júl. 5-én az Ezer Székely Leány Napja. Csíkszeredán a Vár térről indultak a résztvevő hagyományőrző csoportok, a lovas, szekeres menethez csatlakozott a Mádl Dalma hintója. A Magyar Köztársaság elnökének felesége vállalta az idei rendezvény védnökségét. A csíksomlyói Hármashalom oltárszínpadon szentmisét celebrált Tamás József segédpüspök, majd a hagyományőrző együttesek mutatták be műsorukat. Szentmise után ünnepi beszédet mondott Mádl Dalma fővédnök és dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere. A szünetekben íjászbemutatót, lovasbemutatót, lóversenyt szerveztek. A nap eseményeit az István, a király rockopera bemutatója zárta. Az eseményen mintegy 350 ezer néző vett részt. A műsort a Honvéd, a Háromszék és a Hargita nemzeti együttesek előadása, majd az ezer székely leány tánca zárta. /Sarány István: Ezer Székely Leány Napja. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./2003. július 8.
Hibás tesztlapokkal és rossz fordításokkal nehezítették idén az érettségi vizsgát.A tárca kivizsgálást ígért. Az oktatási szakszervezet szerint a soha nem tapasztalt fejetlenséggel és kétértelműségek sorozatával jellemezhető érettségi vizsgáért az oktatási minisztériumot terheli a felelősség. Ebben az évben vezették be a tesztrendszert a román, illetve magyar nyelv és irodalmat, valamint az egyetemes irodalmat kivéve, rengeteg bonyodalmat okozott mind a tesztlapok helyessége, mind a magyar fordítás, mind pedig a különböző vizsgákon elbukók további szereplése. Idén első ízben nem jeggyel, hanem sikeres/sikertelen minősítéssel osztályozták a szóbelit. A tárcavezető előzetes bejelentése dacára nem mindenütt engedélyezték, hogy az első elrontott teszt után az érintettek folytathassák az érettségit. A tiltakozások nyomán Bukarestben és Bihar megyében a minisztérium 189 diáknak engedélyezte az elrontott vizsga megismétlését, de Brassó és Vrancea megyében - miután a kérésüket elutasították - diákok százai tüntettek. Máramarosszigeten a Leövey Klára Gimnázium első végzős nemzedékének fele vizsgázott sikeresen, miután a 20 magyar diákból 9-en elbuktak. A sikeres 11 diák öröme sem volt felhőtlen, ugyanis közülük csak kettőnek sikerült hetesnél magasabb átlaggal zárni. A háromszéki végzősök idén gyengébben szerepeltek, mint tavaly. Botos Erika, a megyei vizsgabizottság titkára elmondta: 1651 tanuló iratkozott be, 1623 jelentkezett vizsgára, 1289-en vizsgáztak sikeresen. A tavalyi 82 százalékkal és az egy évvel azelőtti 88 százalékkal szemben most 79,43 százalékos a sikerességi arány. Csíkszeredában egyes tételek helytelen magyar fordítása okozott nagy gondot. A tesztlapon szereplő érthetetlen fordítások, illetve megfogalmazások közé tartoztak: "egy 30 cégből álló ipari ág, amelyekből egyiknek sem van több mint 4 piac százaléka", "behatásolyák", "munka kérés a képesek részéről", a profitrátából "profit láb" lett stb. A pedagógus szerint lehetetlen volt minden elírást helyesbíteni, "egész osztályok" buktak el közgazdaságtanból. Kálmán-Ungvári Zsófia Hargita megyei főtanfelügyelő szerint a csapnivaló fordításért Bukarest a felelős. Kolozs megyében a maturandusok 67,7 százaléka vizsgázott sikeresen. Tavaly 8 százalékkal magasabb volt ez az arány. /A diákokkal együtt a rendszer is bukott az érettségin. = Krónika (Kolozsvár), júl. 8./2003. július 9.
Az újabb sürgősségi kormányrendelet jelent meg a kormány munkaapparátusa, a minisztériumok és más központi közigazgatási szakhatóság keretében lévő egyes struktúrák működésére vonatkozó intézkedésekkel kapcsolatosan. Az átszervezések nyomán a kormányfő nem kevesebb mint 23 ügynökséget, szakhatóságot, főosztályt és országos bizottságot fog koordinálni ezentúl. Köztük az energiaszabályozási, a privatizálási, a fogyasztóvédelmi szakhatóságokat, az Országos Sportügynökséget, az Országos Statisztikai Intézetet, a Márka- és Találmányügyi Állami Hivatalt stb. stb. Ezenkívül a kormány apparátusa keretében vannak olyan szervek, amelyek közvetlenül a kormányfőnek vannak alárendelve (például a Határon Túli Románok Főosztálya vagy az Interetnikai Kapcsolatok Főosztálya). Mindez funkcióhalmozást jelent, ami kiváltotta egyes politikai elemzők rosszallását, mert ebben központosítási törekvést látnak. A bírálatokra hevesen reagált a kormányfő, azt állítva, hogy a kormánynak vannak alárendelve ezek a központi hatóságok, a koordinálói feladatkör pedig nem összetévesztendő az alárendelésivel. Az Országos Ellenőrzési Szakhatóság például mamutintézmény lesz, bonyolult felépítéssel. Ide fog tartozni a Kormány Ellenőrzési Testülete, a Környezetvédelmi Országos Őrség, az Állami Építkezési Felügyelőség, a Pénzügyőrség, a Vámügyi Vezérigazgatóság (e két utóbbi szerv esetében egykori feladatkörük egy része továbbra is a szakminisztériumok hatáskörében marad). /Hecser Zoltán: Karcsúsítás központosítással. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./2003. július 9.
A Kárpát-medencei Magyar Református Középiskolák VIII. Találkozójára kerül sor júl. 9-13. között Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Református Egyházkerület szervezésében sorra kerülő találkozó lebonyolításának az újraalakult Baczkamadarasi Kiss Gergely Református Gimnázium ad otthont, így Székelyudvarhelyen első alkalommal rendezik meg a találkozót. Számos magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, valamint hazai középiskolás diákokból és pedagógusokból álló, mintegy 130 fős küldöttség lesz jelen. A találkozó ideje alatt több rendezvényen, előadáson, kiránduláson, növényismereti sétán, valamint koncerten vehetnek részt a jelenlévők. A záró istentiszteletet Tőkés László püspök tartja. /Szász Emese: Református középiskolák találkozója Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./2003. július 9.
Székelyudvarhelyen érettségi találkozóra jött el dr. Sass Huba főiskolai docens, csillagász, Komoróczy György /Székelyudvarhely/ nyelvész gyermekkori barátja. Mindkettőjüket kitelepítették, deportálták, Sass Hubát 1959-ben, Komoróczyt 1949-ben; mindkettőjük édesapja 54 éves korában meghalt. Dr. Sass Huba az 1956-os forradalom ürügyén hazaárulással vádolt, majd kivégzett érmihályfalvi református lelkipásztor, néhai Sass Kálmán legkisebb fia. Sokan összetévesztik az érmihályfalvi 56-osok perét a szintén 56-os Szoboszlay-perrel. Ma már van ennek a kérdésnek megbízható irodalma. Elég, Balaskó Vilmos, Péterszabó Ilona és Tófalvi Zoltán kutatásaira, könyveire gondolni. Balaskó Vilmos cellatársa volt Sass Kálmánnak. Az ő könyvében található az egyetlen hiteles dokumentum másolata Sass Kálmán kivégzéséről (Élet a föld alatt, Nagyvárad, 2002; kiadja a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Sajtóosztálya). A kivégzés dátuma: 1958. december 2. Sass Kálmánt az úgynevezett érmihályfalvi csoport perében ítélték halálra, mint a csoport vezetőjét, a Szoboszlay-perben egy másik, bánsági csoportot ítéltek el. Az előbbit Nagyváradon, utóbbit Temesváron szinte azonos külsőségek mellett. És mindkét csoportnak egyforma bűne volt: az, hogy tagjai magyarok voltak. Semmi más. Az igazságszolgáltatás és annak végrehajtói elé egy célt tűzött ki a kommunista párt: minden olyan embert, aki az erdélyi magyarságot valamilyen formában össze tudja fogni, önazonosságtudatát ébren tudja tartani, el kell tüntetni, meg kell semmisíteni fizikailag.Sass Kálmánt 1957 februárjában letartóztatták le. A családja soha nem kapott értesítést arról, hogy hová vitték és mi történt vele. Sass Kálmán családját kitelepítették, csak 1964-ben jöhettek el a kényszerlakhelyről, a Baraganból. Sass Kálmán egyik gyermekét, Bélát szintén elítélték három év börtönre, agyba-főbe verték, megjárta Jilava, a Braila környéki hírhedt Duna-szigetének poklait. Dr. Sass Huba hangsúlyozta, hogy a mai napig tapasztalhatják a hátrányos megkülönböztetésnek bizonyos jeleit, ugyanis Romániában még nem volt igazi rendszerváltozás. Sok régi magas beosztású vezető ma is vezető. Ma is él a döntéshozók egy részében a gyűlölet például a volt történelmi osztály, a volt gazdagok, sőt az értelmiségi elit iránt is. A család például még nem kaptunk vissza semmit az elkobzott vagyonból, Sass Kálmán nincs rehabilitálva jogi értelemben. /Komoróczy György: A véndiák a küszöbről még egyszer visszanéz... = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./2003. július 9.
Ezt a könyvet nem nekem kellett volna megírnom" - ezzel a meghökkentő mondattal indítja a 2002-ben a csíkszeredai Státus Kiadónál megjelent könyvét Beke György, a másodikat, amely Magyarországra való áttelepülése, 1989 óta Romániában megjelent. (Előzőleg a kolozsvári NIS Kiadó jelentette meg, 1994-ben, a Hadi utak Erdélyben - Barangolások magyar katonák nyomában című "kései hadijelentéseket".) A magyarázat sem késik: "Magunk védelmében, de közös hasznunkra szólítanám azokat a román írókat, költőket, akik a szellem jobbik felét jelentik a rosszabbik felével szemben, és akik éppen a nemzeti önvizsgálat, a nemzeti önbecsülés jegyében - akárcsak a magyar Ady Endre - ítélkezzenek az utóbbi idő kisebbségellenes, magyarellenes és ilyképpen nyilván emberellenes román hatalom politikája fölött." Nicolae Balcescu jó százötven évvel ezelőtti keserű kifakadását - "Ó, mennyi szerencsétlenséget okozott a nacionalizmus ezeken a területeken" - azóta sem szívlelték meg, az őszinte önvizsgálat továbbra is késik. Pedig a történelem román vonatkozásban is kínált megoldási lehetőséget. Gondolhatunk a nemzetiségi jogok tekintetében 1918-ban meghirdetett gyulafehérvári határozatra, az együttélő népek számára meghirdetett "teljes nemzeti szabadság"-ra - de az írott malaszt maradt. Az 1945-ben kidolgozott Nemzetiségi Statútumot sohasem tartották tiszteletben. Pontosan elhatározott koncepcióról van szó. Beke György - Kocsis István A meztelen igazságért (A magyar-román viszony megromlásának története) című könyve szerint az állami függetlenségét elnyert Románia értelmisége, miközben az egyesülést tűzi zászlajára, már megfogalmazza azt is, hogy "egységes államukat "tiszta" nemzeti államként képzelik (...) kisebbségek és a kisebbségi kérdés nélkül". Bratianu kijelentette: Románia a nemzetiségi kérdést a kisebbségek beolvasztásával fogja megoldani. 1945-ben vámunióról, a határok légiesítéséről szólt Petru Groza miniszterelnök, a párizsi béke után mindent a visszájára fordítottak, később pedig a német és zsidó közösségeket kiárusították, diszkriminatív intézkedéseikkel a magyarok újabb tízezreinek szétszóratását idézik elő. Beke György könyve a nemzetiségi elnyomás hol burkolt, hol nyílt kibontakozását, gyakorlatát követte nyomon. A gyűlölet elhintett magvaiból tragédiák sora sarjadt. Enyed és környékének felperzselése 1849-ben..., kétszázezer erdélyi magyar kiűzetése 1918 után..., újabb százezer 1944 őszén..., a Maniu-gárdisták vérengzései..., az anyanyelvi iskolák önállóságának felszámolása..., marosvásárhelyi összetűzés 1990-ben..., a demokratikus román parlamentben 1991-ben a székelyek elítéltetését megfogalmazó vádirat... Beke György írásai az okokat keresik, a tényeket tárják fel, állítják olvasói elé. /Máriás József: Beke György: Gyulafehérvár árnyékában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 9./2003. július 10.
Húsz vállalkozó szellemű székelykevei, hertelendi és sándoregyházi fiatal úgy döntött, hogy egy nemzetközi kerékpártúra keretében felkeresi ősei szülőhelyét, a Bukovinában levő Hadikfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Andrásfalvát és Józseffalvát. Százhuszonnégy évvel ezelőtt ugyanis az említett településekről (és ma a Bákó megyében levő Magyarfalváról) az akkori magyar kormány hívására és szervezésében útra kelt több ezer csángószékely, hogy az Al-Dunánál új otthonra leljen. Megérkezésük után a Duna többször is teljesen elmosta településüket. Végül három helyen, a mai Székelykevén (Szkorenovácon), Hertelenden (Vojlovicán) és Sándoregyházán (Ivanovón) hetvenöt éves törlesztésre megfelelő portákat adtak a nem kis embercsoportnak. Azóta a valamikori bukovinaiaknak csak emlékeikben élt az őshaza. Olykor eldalolták a "Bukovina, mit vétettem, hogy én benned nem élhettem" kezdetű éneket, de nem mentek vissza szülei, nagyszülei egykori otthonát megnézni. Most erre vállalkoztak most a három faluból verbuválódott fiatalok. Júl. 23-án teherkocsival indulnak. Madéfalvától kétkeréken teszik meg a Bukovinába vezető utat, majd 26-án Hadikfalva lesz a visszaút kiindulási pontja, akkor magyarországi fiatalok csatlakoznak hozzájuk. /Both Mihály: Kerékpárral az ősök útjain Madéfalvától Bukovináig. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./2003. július 11.
Beke György Budapestről mindent ismer, rendszeresen olvassa az erdélyi lapokat, folyóiratokat, találkozik, beszélget erdélyiekkel. A legjobb jövőt jósolja az erdélyi magyarságnak, mert egy másfél milliós nemzeti közösséget nem lehet kalap alá rejteni. 1989-ben 1 153 000 fő vallotta magát mordvinnak, közülük 67% beszélte anyanyelvét, és ma már önálló államuk van, a Mordvin Köztársaság. Székelyudvarhely a legmagyarabb terület egész Romániában. Ennyire magyar jellegű más város ma már nincsen. Mindenütt felhígult a magyarság, de ott valahogy a történelem jobban benne van az emberekben. Beke György újrakezdte a Barangolások Erdélyben-t, amelyet annak idején a diktatúra megszakított a bihari kötettel, és most már megjelent a sorozat ötödik kötete. Az első, az itteni szerkesztésben a Szigetlakók. Az Fehér, Beszterce-Naszód és Szilágy megyét mutatja be. A Boltívek teherbírása Szatmár és Máramaros megyéről szól. Az Értől a Kölesérig Bihar megyéről. A sorozat negyedik kötete a Bartók szülőföldjén című volt, Arad, Temes, Szörény megyéről. Most jött ki a Déva vára alatt című könyve, mely Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyét mutatja be. És a befejezés a Székelyföld lenne. Ez érzelmileg sokkal telítettebb, hiszen szülőföldje. A háromszéki Uzonban született, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanult, tehát az egész Székelyföld az otthona. Ez jó vaskos kötet lesz. Emellett a tervek szerint szeptemberben jelenik meg a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál Sütő András fülszövegével az Advent a kaszárnyában című novelláskötetem. Beke az írói szociográfiát műveli, nem törekedik a teljességre. Az írói látásmód és szemlélet adja meg az egységét. Bekének van egy könyve a moldvai csángókról, címe: Csángó passió. Az Európa Könyvkiadónál jelent meg 1988-ban. Ha hozzáadjuk, hogy a bukaresti magyarságról is van egy családregénye, a Fölöttük a havasok, mely 1980-ban jelent meg, akkor elmondható, hogy Beke György a mai romániai magyarság képét rajzolta meg az írói szociográfia eszközeivel. Hátravan még egy Kolozsvárról szóló könyv. Erről a városról egy lírai képet akar festeni, mert annyira szereti. Annak a városnak a történelmi bukásáról, amely 1945-ben 94%-ban magyar ajkú, és ma már a 20%-ot sem éri el a magyarság, ahol a történelem leggroteszkebb román nacionalista figurája, Funar nyugodtan packázhat ezer év történelmével, Mátyás királlyal - ez történelmi dráma! Elmondhatatlan tragédia! Nem lehet tudni, a román kormány és Funar között hol lehet meghúzni a határt. Beke 1989 óta egyebet sem hallott, hogy a demokratikus kibontakozás a romániai magyarság helyzetét majd megoldja. "Én nem látom ezt a demokratikus kibontakozást sem", jegyezte meg az író. A szórványban már katakombákba vonul a nemzeti érzés, a történelmi tudat. "Csak Erdélyről tudok írni" - hangsúlyozta. Kiírták a gyergyói falvakban: "Vándor, ne felejtsd, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!" /Bán Péter: Hajbókolással, megalázkodásokkal nem lehet jogokat elérni. Könyvhéti beszélgetés Beke Györggyel. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 11./