udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 511 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 511-511 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2004. május 5.

Újkissoda református gyülekezete fennállásának 75. évfordulója megünneplésére készül. A települést éppen száz évvel ezelőtt alapították Temesvár és Kissoda közötti üres területen. Újkissodát 1951-ben csatolták VI. kerületként Temesvárhoz. 1992 őszén Bálint Sándort választotta a közgyűlés a temesvár-újkissodai egyházközség lelkipásztorának. A hívek 1997-ben gyűjtést indítottak templomépítésre. 2003-ban kezdték el az alapozás munkálatait. A 180 férőhelyes templom, valamint a vele egybenyitható gyülekezeti terem építése kis lépésekben halad előre. Máj. 16-án ünnepi istentisztelettel üli meg alapításának 75. évfordulóját a református egyházközség. /Szekernyés Irén: “Múltunk öröm, jövőnk remény”. Templomot épít a 75 éves gyülekezet. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 5./

2004. május 5.

Az erdélyi magyar közösségnek és kulturális értékeinek elismerését jelenti, hogy a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum Szarkaláb Néptáncegyüttese máj. 7–9. között a franciaországi Lyonban lesz vendége az Európa Napok ünnepi rendezvényeinek. A lyoni magyar–francia baráti kör Magyarország EU-s csatlakozására való tekintettel döntött az erdélyi meghívás mellett. A Heltai-alapítvány nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően – a lyoni látogatást gazdag svájci program előzi meg. Máj. 4-én a zürichi magyar közösség látta vendégül a küldöttséget. Következő állomásuk a berni Ifjúsági Ház, ahol az autonóm közösségi önszerveződésekről Pillich László tart előadást, majd a Szarkaláb mutatja be másfél órás műsorát. /Európai küldöttségben Erdély magyarságáért. Újabb nemzetközi turnén a Szarkaláb. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

2004. május 5.

Minden év áprilisának utolsó hetében rendezik meg Győrött a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt, középiskolás tanulók számára. A 90-es évektől kezdődően a verseny szervezői rendszeresen fogadják a határon túli versenyzőket Kárpátaljáról, Vajdaságból, Felvidékről, Erdélyből. Az erdélyi középiskolákat a tavasszal Kolozsvárott megrendezett Aranka György-verseny nyertesei képviselték. Győrben a határon túli versenyzők együtt versenyezhettek az anyaországi tanulókkal, gimnazistákkal és szakközépiskolásokkal. Határon túli kategóriában öt Kazinczy-érmet és számos különdíjat osztottak ki. /39. Kazinczy verseny. Győr, 2004. április 23–25. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

2004. május 5.

Ápr. 29-én a Kazun Közéleti és Közművelődési Egyesület szavalóversenyt szervezett Kászonaltíz kultúrotthonában. A versenyen részt vehettek a Kászonokban tanuló gyerekek. 115-en neveztek be. Az Erdélyi Magyar Könyvklub értékes könyvajándékokkal kedveskedett a kis versenyzőknek. Sokan hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény sikerülhessen. /Antal Teréz: Szavalóverseny Kászonban. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./

2004. május 5.

Maroshévízen a magyar hősök temetőjét 1916-ban létesítették. 1943-ban a temetőt átrendezték, a német, osztrák és olasz katonákat szülőhazájukba vitték, így a 440 sírból csupán 165 magyar katona sírja maradt meg. A második világháború után a helyi Magyar Népi Szövetség vállalta a temető karbantartását, 1948-ban egy székely kaput állítottak fel a bejáratánál. Ekkoriban megemlékezéseket, koszorúzásokat szerveztek, de 1950-ben a helyi néptanács vezetői ezt betiltották. Így lassan a temető elhanyagolttá vált, sokan rátemetkeztek, a sírokról a kereszteket kitörték, csupán egy sír felett van még egy kincstári vaskereszt. 1993-ban néhai Kolumbán Tihamér helyi RMDSZ-elnöknek köszönhetően kitakarították a temetőt a millenniumi évfordulókor. 1100 fenyőcsemetét ültettek, rendszeresen szerveztek koszorúzást, halottak napján gyertyagyújtást. Kolumbán halálával a temető újból feledésbe merült. Egy hónapja megalakult helyi RMDSZ Ifjúsági Szervezet, tagjai hozzáláttak a szemét eltakarításához. Vissza szeretnék állítani a székely kaput, a temetőt körbe szeretnék keríteni, a meglévő sírokra pedig kereszteket szeretnének állítani. /Czirják Károly: Takarítás a magyar hősök temetőjében. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./

2004. május 5.

Gyengén fogynak a magyar könyvek, tájékoztatott mindkét nagyobb könyvesbolt vezetője Nagybányán. A Megyei Könyvtárból is kevesebb magyar nyelvű könyvet kölcsönöznek. /Szilvásy Zoltán: Könyvesbolti körkép. = Gutin-melléki Friss Újság (Nagybánya, máj. 5., I. évf. 14. sz. Főszerkesztő: Hitter Ferenc, kiadóigazgató: Farkas R. Zoltán. Az új magyar napilapot Szatmárnémetiben nyomják./

2004. május 5.

A marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság ügyészei vádat emeltek Csibi István csíkszeredai vállalkozó ellen emberölési kísérlet miatt, míg a Tankó Róbert ellen emberölési kísérletben való bűnrészesség miatt indított eljárást megszüntették. Csibi István 2000. nov. 4-én, csíkszeredai cége épületében, Tankó jelenlétében egy baseballütővel támadt Magyari Tiborra, akit megpróbált fejbeverni. A védekező áldozat bal karja eltörött, Magyari 30–35 napos orvosi ellátásra szorult. Csibi ellen más ügyekben is vizsgálat folyik, a vállalkozó, valamint Tankó Róbert és Bartalis Csaba továbbra is előzetes letartóztatásban van. /Bíróság elé állították Csibit. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

2004. május 5.

Barót eddigi legteljesebb monográfiájának hasonmásával köszönti a város első írásos említésének 780. évfordulóját, jelentette be Demeter László történész, tanár, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület (GMKE) elnöke. Veszely Károly néhai plébános „A baróti plébánia” című, 1868-ban megjelent munkája a helység történetét feldolgozta. Előfizetésekből és támogatásokból szeretnék előteremteni a kiadás fedezetét. /Gyűjtenek a helység monográfiájára. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./

2004. május 6.

A jövőben „civil”, politikailag független tisztségviselők állnak majd a megyei prefektúrák élén. Az erre vonatkozó törvénytervezetet máj. 5-én fogadta el a kormány. A prefektusokat nem a hatalmon lévő párt(ok) nevezik ki, hanem mindegyik megyében versenyvizsgát hirdetnek a tisztség betöltésére. A prefektus legfontosabb feladata felügyelni a törvények betartását, de jogkörei közé tartozik a kormány fennhatósága alá tartozó intézmények vezetőinek kinevezése és menesztése, illetve ezen intézmények költségvetésének jóváhagyása is. A tervezet szerint a minisztériumok helyi kirendeltségeinek vezetői is kizárólag a prefektusok beleegyezésével nevezhetők ki. A prefektus feladata ezenkívül a kormányprogram végrehajtása, valamint a közrend fenntartása és az állampolgári jogok védelme. /Semleges prefektusok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

2004. május 6.

Az RMDSZ alapvető célja, hogy a júniusi helyhatósági választásokon tovább növelje polgármestereinek és tanácsosainak számát az önkormányzatokban – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ mintegy 600 polgármester-, és 6100 tanácsos-jelöltet indít a júniusi választásokon. Markó sikeresnek ítélte az RMDSZ-ben megkezdett fiatalítási folyamat eredményeit is, elmondása szerint ennek nyomán mintegy duplájára nőtt a fiatalok, az ifjúsági szerveztetek képviselőinek száma az RMDSZ választási listáin. /Kiemelt helyen a szociális és gazdasági célkitűzések. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2004. május 6.

Továbbra is komoly figyelmet kíván fordítani szomszédaira az Európai Unió tagjává vált Magyarország, amely tapasztalatainak átadásával is segíti majd Románia integrációját, hozzájárulva a határon túli magyarság boldogulásához – jelezte Medgyessy Péter miniszterelnök az Erdélyi Riport legújabb számának adott interjúban. Medgyessy emlékeztetett, hogy tavaly óta a román kormányfővel együtt lobbiztak az észak-erdélyi autópálya megépítése érdekében, ami a romániai magyarságot is fokozottan bekapcsolhatja az európai vérkeringésbe. Bővülni fognak a határokon átnyúló civil és hivatalos kapcsolatok. – Magyarország a saját eszközeivel is segíti, hogy a határon túli magyarság az átmeneti időben se szakadjon el az anyaországtól – jelentette ki a miniszterelnök. /Medgyessy Péter segítséget ígér. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2004. május 6.

Az Európai Parlament máj. 4-i ülésén a vitához több magyar képviselő is hozzászólt, immár a testület teljes jogú tagjaként. Ékes József, az MDF politikusa többek között arról beszélt, hogy Trianon miatt Magyarország a magyar nemzeti kisebbségekkel határos, s ezért nagyon fontos, hogy Románia, Bulgária és Horvátország minél gyorsabban csatlakozzon az Európai Unióhoz, Ukrajna és Szerbia pedig minden lehetséges támogatást megkapjon a felkészüléshez. /Felszólalások az Európai Parlamentben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2004. május 6.

A bukaresti bíróság máj. 4-re tűzte ki a Nagy-Románia Párt által az RMDSZ ellen 2002-ben indított per tárgyalását. A bírónő a büntetőjogi pereket vette előre; végig kellett várni ezeket a pereket. Bombariadó volt, két órát kellett várakozni, végül a szakértők megállapították, hogy nincs veszély. Hat és félóra után került sorra tárgyalása, és – két percet vett igénybe. Frunda György szenátor, az RMDSZ védőügyvédje elősorolta alkotmányjogi érveit és más, vonatkozó törvényes előírásokat, és ezzel le is zárult a tárgyalás. Az NRP képviselője nem jelent meg. A tárgyalás után Frunda György kijelentette, hogy rosszhiszeműséget tapasztalt a bírónő részéről, mivel órákon át várakoztatta, holott ismerte az ügyet, és azt is, hogy pár perces tárgyalásról lehet szó, mert a felperes nem jelent meg. A 2002-ben indított perben az NRP alkotmányellenes tevékenység és a nemzeti érdekeket sértő program miatt kérte az RMDSZ betiltását, jogi feloszlatását. Első fokon az RMDSZ megnyerte a pert, de az NRP fellebbezett és ezúttal nekik adtak igazat. Időközben megjelent a politikai pártok törvénye, amely megengedi, hogy kisebbségi szervezetek részt vegyenek a választásokon, és ezek alkotmányosságát nem támadhatja meg bárki, bármikor. Emiatt az NRP keresetét éremben nem is lehetett letárgyalni, hanem – elutasítani. A bírónő jún. 1-jére tűzte ki a per érdembeli tárgyalását. /(Béres Katalin): Törvényszéki tudósítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

2004. május 6.

A hatalmon levők nyíltan sosem vallják be, hogy a jogállamiság csak akkor működhet, ha az ő érdekeiket szolgálja. Ennek beszédes példája az önkormányzati választásokat szabályozó törvény hónapokkal előbb elfogadott módosítása és a hozzájuk fűzött rendelkezések jóval későbbi közreadása. Ebben szerepet játszott az RMDSZ vezetősége is. Az RMDSZ-ből való kiábrándulás oka az a magatartás, amelyet a szervezet csúcsvezetősége tanúsít, amely a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét egy szűk körű politikusréteg véd- és dacszövetségévé alakította. Az RMDSZ 1997-tel kezdődően segédkezik antidemokratikus törvények meghozatalában; gyakorlatilag eltörölte az Operatív Tanács és holdudvara tevékenységének számonkérését. Az RMDSZ nem hajlandó elismerni az MSZP-t, mert akkor nem lehetne a romániai magyarság egyetlen legitim képviselője, nem rendelkezne kizárólagosan a román és magyar államtól a romániai magyar politikai és civil szervezetek számára kiutalt pénzalapokkal, állapította meg Mitruly Miklós. /Mitruly Miklós, Szilágysomlyó: Üsd-vágd, nem apád? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2004. május 6.

A Népi Cselekvés (NCS) egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megakadályozza a kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) előretörését Erdélyben – jelentette ki Smaranda Enache, az ellenzéki politikai alakulat kolozsvári polgármesterjelöltje. Szerinte az RMDSZ-re "történelmi felelősség" hárul a saját jelölt esetleges visszavonásával kapcsolatban: „Amennyiben az érdekvédelmi szövetség lemond Máté Andrásról, megteremti annak lehetőségét, hogy a „vörös kiskirályok betörjenek Erdélybe” – jelentette ki a politikus. A kormánypárt érdeke az RMDSZ szétmorzsolódása: amennyiben az érdekvédelmi szövetségen belül továbbra is belső harcok folynak, akkor minden esély megvan arra, hogy a Markó Béla vezette alakulat ne kerüljön be a parlamentbe – vélekedett Smaranda Enache. /Kiss Olivér: Enache: Kiiktatni a "vörös kiskirályokat" Erdélyből. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2004. május 6.

Nagyváradon megkezdődött a Varadinum rendezvény. A zsúfolásig telt templomban Tempfli József megyéspüspök mutatta be a szentmisét. Egyháztörténeti ritkaságokat mutattak be a bazilika képtárában. A tárlókban a nagyváradi római katolikus papnevelde tipográfiájában, a Nagyváradi Szemináriumi Nyomdában készült kiadványok sorakoztak. Az egyházmegye és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiállításán a 200 éve, 1804-ben megszűnt és 1745-ben, Csáky Miklós püspök által beindított nyomda kiadványai láthatók. A gyűjtemény anyaga könyv formájában is megjelent a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. Magyarország EU-s csatlakozásáról osztotta meg gondolatait a váradi újságírókkal dr. Pomogáts Béla, az Illyés Közapítvány elnöke, majd az alapítvány tevékenységéről beszélt. Pomogáts Béla leszögezte: a Commuintas az Illyés Közalapítványtól nem kapott pénzt, az alkuratóriumok felépítése teljesen független a budapesti, központi vezetéstől, nem szólhatnak bele az alkuratóriumok munkájába. Bemutatták Pomogáts Béla új könyvét, melyet Erdélyi autonómia európai integráció címmel a Nagyváradi Ady Társaság adott ki. /(Balla Tünde): Varadinum 2004. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

2004. május 6.

Újabban a Gyergyó Területi RMDSZ vezetősége a TKT-üléseket olyan hétköznapokra hívja össze, amikor dr. Garda Dezső parlamenti képviselő Bukarestben tartózkodik, s nem vehet részt az ülésen. Garda Dezső elmondta, hogy mellőzése rendszeres. Nem hívták meg például a színházi kollokvium alkalmával szervezett gyergyószentmiklósi tanácskozásra. Ezt utólag azzal indokolták, hogy a kulturális szférában mozgó emberek vettek rajta részt. Ugyanakkor a tanácskozáson jelen volt Melles Előd erdőmérnök is, aki nem foglalkozik kultúrával. Nem hívták meg a faipari üzletember-találkozóra sem, ahol Antal István parlamenti képviselőnek kellett ismertetnie azt az erdőgazdálkodási törvényt, amelynek éppen Garda a kezdeményezője. Garda a megyei TKT-ülésen felmutatott egy dokumentumot, amely igazolta, hogy Melles Előd akadályozta az erdők visszaadását. Melles Előd a dokumentumot hamisítványnak nevezte, de az erdészeti igazgatóság nem tartotta hamisítványnak, hanem felhasználta abban a perben, amelyet a gyergyószentmiklósi földosztó bizottság ellen kezdeményezett. A TKT nem engedte napirendre tűzni a kérdést, egy későbbi TKT-ülésre napolva el, ami azóta sem történt meg. Garda Dezső nem érti, hogyan lehet Melles Előd újra megyei tanácsosjelölt? Ez a szabályok legdurvább megsértését jelenti. /Gál Éva Emese: Mellőzik a parlamenti képviselőt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

2004. május 6.

A gyergyóalfalvi RMDSZ máj. 3-án óvást nyújtott be a területi küldöttek tanácsához /TKT/ a TKT azon döntése ellen, amely az Alfalut, Csomafalvát, Újfalut, Marosfőt magában foglaló déli kisrégió megyei tanácsosjelöltjeként Gyergyóújfalu jelöltjét, Melles Elődöt választotta Gyergyóalfalu jelöltjével, Illyés Béla Károllyal szemben. Alfalu mellé felsorakoztak a medence községei is, az óvást aláírta Gyergyóditró, Gyergyószárhegy, Gyergyóremete és Csomafalva RMDSZ szervezete, valamint Garda Dezső parlamenti képviselő. A május 3-i TKT ülésén Dézsi Zoltán TESZ-elnök javaslatára kizárták az ülésről a sajtó képviselőit. A TKT ülésén javasolták Melles Elődnek, Újfalu jelöltjének, az RMDSZ egységének megóvása érdekében vonja vissza jelölését a megyei tanácsosi tisztségről. Melles Előd ezt megtette, így a déli kistérség RMDSZ tanácsosjelöltje Illyés Béla Károly lett Alfaluból. /Gál Éva Emese: Alfalu mellé álltak a községek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

2004. május 6.

Szeptember elsejétől négy marosvásárhelyi általános iskola elveszti önállóságát, és egy-egy másik iskolával összevonva közös igazgatóság alatt működnek tovább. Az összevonással mindenütt megszűnik az egyik magyar aligazgatói állás, jó néhány (többnyire magyar tannyelvű) osztály önállósága, továbbá tanítói állások és tanári katedrák szűnnek meg, és csökken az óraszám is. Az összevonás oka a gyereklétszám csökkenése, és elsősorban a magyar tagozatot érinti. Az összevonások be nem vallott, de nyilvánvaló oka, hogy megszűnjenek azok az általános iskolák megyeközpontunkban, ahol egyensúlyban vagy enyhe többségben van a magyar gyermekek száma. Az összevont intézményben kisebbségben lesz a magyar tagozat, szóba sem jöhet, hogy az iskolát magyar személyiségekről nevezzék el, amiképpen az igazgató nemzetisége is egyértelművé válik. Az átalakítás esélyt teremt arra, hogy az iskolák összevonásával az egyik épületbe a magyar tagozat költözzék, a másikban pedig maradjon a román, de erre nem törekedett a tanfelügyelőség. /Bodolai Gyöngyi: Összevont tanintézetek. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2004. május 6.

Máj. 4-én Marosvásárhelyen, Erdély egyik legrégebbi iskolájában, a Bolyai Farkas Líceumban arra emlékeztek, hogy kettőszáz éve, 1804. május hatodikán mondta el az iskola új tanára, Bolyai Farkas székfoglaló beszédét. Pápai József latin- és vallástörténettanár Bolyai Farkas szellemét idézte. Dr. Weszely Tibor, Bolyai-kutató matematikatanár pedig a székfoglaló beszéd előzményeit, körülményeit ismertette. Végül kitüntették mindazon bolyais vagy református kollégiumbeli diákokat, akik az elmúlt évben különböző tantárgy-, illetve sportversenyeken kitűnő eredményt értek el. /Nagy Botond: Kétszáz éve még nem tudták... = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 511-511




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék