Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 4068 találat lapozás: 1-30 ... 2641-2670 | 2671-2700 | 2701-2730 ... 4051-4068
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2010. szeptember 2.

Szlovák megoldás a kettős állampolgárság "problémájára"
(MTI) – A szlovák külügyminiszter szerint Pozsony megtalálta a megoldást a magyarországi kettős állampolgárság "problémájára".
"Már néhány hete intenzív párbeszédet folytatok Daniel Lipsic belügyminiszterrel. Úgy érzem, megtaláltuk a végleges megoldást. Egyelőre nem beszélek róla, nehogy rosszat cselekedjek" – jelentette ki Mikulás Dzurinda abban az interjúban, amelyet kedden hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség.
A miniszter hozzátette, hogy elképzelése megvalósításához meg kell nyernie az egész kormánykoalíció támogatását.
"Eléggé valószínű, hogy már rövid időn belül sikerül megegyeznünk és változtatunk a szlovák oldal válaszlépésén. Fontosnak tartom, hogy ne büntessük az itt élő szlovák állampolgárokat, illetve azokat a régóta Csehországban, Kanadában, Ausztráliában élő szlovákokat, akik legitim módon kérnek kettős állampolgárságot. Népiesen szólva úgy mondanám, hogy mindenki söpörjön a saját portája előtt" – jelentette ki Dzurinda. Hozzátette, hogy csak ezt követően akarna lépni Magyarország irányában.
"Nem normális, ha tömegesen adják meg a kettős állampolgárságot, ha anélkül ítélik oda, hogy tartós kapcsolat lenne az egyén és az állam között, amelynek állampolgárságáért az illető folyamodik. Milyen az a kettős állampolgárság, ha 50 éve Szlovákiában élő emberek, akik nem akarnak elmenni innen, magyar állampolgárságot kapnak? Miféle rendszer ez?" – tette fel a kérdést a szlovák diplomácia vezetője.
Úgy vélte, a magyarokéhoz hasonló rossz lépést már más állam is tett, például Románia a moldáv állampolgárok esetében. Feltette azt a kérdést: "miként nézne ki az Európai Unió (EU), ha a spanyolok kettős állampolgárságot biztosítanának a mexikóiaknak vagy a kubaiaknak?"
Dzurinda leszögezte, hogy a kettős állampolgárság ügye nem szlovák–magyar kétoldalú ügy. Szerinte osztrák partnere, Michael Spindelegger külügyminiszter is egyetértett vele legutóbbi találkozójuk alkalmával abban, hogy "ez európai" téma. "Szándé-komban áll a témát európai szinten is felvetni" – zárta fejtegetését a külügyminiszter. Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 2.

Megszűnik a magyar elemi iskola Nagybodófalván és Pusztakeresztúron
Csak a minisztérium mentheti meg
A tanfelügyelőségen zajló átszervezések és leépítések végül nem érintették Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő és a magyar nyelvű, illetve a földrajz oktatásáért felelős tanfelügyelő, Kiss Ferenc állását.
A fejkvóta rendszer bevezetése okán megejtett iskola-összevonások, illetve bezárások nyomán a megye magyar oktatásában kialakult helyzetről a tisztségében szerdán megerősített Kiss Ferenc tanfelügyelővel beszélgettünk.
Jó hír az, hogy valamennyi magyar óvoda megmarad – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc – a megyében összesen 23 magyar óvoda működik, ebből 7 Temesváron. Kevésbé jó hír, hogy az alacsony gyereklétszám miatt a temesvári 1-es és 26-os Általános Iskolákban idéntől nem működik magyar tagozat. Az iskola-összevonások nyomán az I–VIII. osztályos gyerekek a Bartók Béla Líceumban folytathatják tanulmányaikat. A teljesen felújított és kibővített iskolában minden osztály délelőtt fog járni, kiváló körülmények között. A Bartók Líceumba várjuk az újszentesi V–VIII. osztályos gyerekeket is, mert az alacsony gyereklétszám miatt Újszentesen ősztől csak az I–IV. osztály működik tovább.
Vidéken hol lesznek a magyar nyelvű oktatást érintő iskola-összevonások, illetve bezárások?
Ősztől nem indul magyar nyelvű I–IV. osztály Nagybodófalván és Pusztakeresztúron, ahol 3, illetve 6 gyerekkel nem tudtuk az összevont elemi osztályt elindítani. Továbbra is működik az I–IV. osztályos magyar tagozat Dettán, Nagycsanádon, Ötvösdön, Szapáryfalván és Újszentesen. A nagybodófalvi magyar gyerekek a szapáryfalvi iskolában folytathatják tanulmányaikat.
Az I–VIII. osztályos vidéki magyar iskolák, illetve tagozatok tovább működnek Lugoson, Zsombolyán, Igazfalván, Óteleken és Végváron. Megszűnés fenyegeti a nagyszentmiklósi 1-es számú Általános Iskola magyar tagozatát. A gyereklétszám rendkívül alacsony, és az önkormányzat sem vállalta, hogy pótolja a tanító, illetve a tanárok fizetéseiből hiányzó összeget. Mi kéréssel fordultunk a Tanügyminisztériumhoz a nagyszentmiklósi magyar tagozat megmentése érdekében, de választ a mai napig nem kaptunk a megkeresésünkre. Holnap (csütörtökön – szerk. megj.) találkozunk a nagyszentmiklósi magyar gyerekek szüleivel, közösen keresve a megoldást. Az elképzelésünk az, hogy a minisztérium támogatásával a 2-es számú Általános Iskolában indítanánk el a magyar tagozatot, ahol német tagozat is működik, és az iskola vezetősége szívesen befogadná a magyar tagozatot.
Van-e arra példa, hogy a helyi önkormányzat besegít a magyar tagozat működtetésébe?
Lugoson és Dettán az önkormányzat támogatásával sikerült a magyar I–VIII., illetve I–IV. osztályokat megmenteni, havonta bepótolják az iskola költségvetéséből hiányzó összeget.
Mennyiben érintik az iskolabezárások és -összevonások a Temes megyei magyar oktatásban résztvevő tanerőket?
A véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem marad állás nélkül.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

2010. szeptember 2.

Leváltják a Kölcsey igazgatóját
Szeptember elsején több település iskolájában lejárt az iskolaigazgatók mandátuma, s ezzel egyidőben veszélybe kerültek a magyar igazgatói helyek is. Korábban nem hivatalos forrásból kiderült, hogy ezen igazgatók helyére a jelenlegi főtanfelügyelő, Mariana Popa politikai alapon, saját pártjából, a PDL-ből való embereket akar a tanintézmények vezetői székekbe ültetni, akár olyanokat is, akik nem is tudnak magyarul. Ennek hírére RMDSZ-es vezető politikusok, köztük Csehi Árpád tanácselnök, egyeztetésbe kezdtek. Múlt hét pénteken úgy tűnt, hogy sikerült megegyezésre jutniuk, azonban e hét elején a főtanfelügyelőnő mégis másként döntött, s a harcos hangnemben zajló egyeztetések tovább zajlottak. Veszélybe kerültek többek közt az ákosi, az egri és a kökényesdi magyar igazgatói helyek, valamint az erdődi, a sződemeteri és a halmi iskolákban az aligazgatói helyek. A kinevezéseket illetően még folyik az egyeztetés. A magyar líceumok igazgatóinak is lejárt a mandátuma. A Református Gimnázium és a Hám János Iskolaközpont esetében, lévén tematikus tanintézmények, az adott egyháznak is beleszólása volt, így maradtak az igazgatók. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium esetében sem akart beleszólni a főtanfelügyelőnő a kinevezésbe, azonban itt váltás történt. A tanári kar javaslatát is figyelembe véve, Pataki Enikő magyar szakos tanárnő lett az igazgató, Bálint Zsuzsa informatika szakos tanárnő pedig az igazgatóhelyettes. A nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola újonnan kinevezett igazgatója Visnyai Csaba lett. Szerettük volna megkérdezni a főtanfelügyelőnőt, hogy miért akarja politikai alapon kinevezni az igazgatókat, azonban nem sikerült elérnünk, ahogy az ügyben érintett prefektust sem. Csehi Árpád megyei tanácselnök lapunk kérdésére elmondta, hogy még folynak az egyeztetések, s mindent megtesznek azért, hogy azokban az iskolákban, ahol magyar tannyelvű oktatás folyik, ott a vezetésben is legyen magyar képviselet. Felháborodásának adott hangot atekintetben, hogy a jelenlegi kinevezések és intézkedések teljesen ellentétesek a kormányprogrammal s a kisebbségpolitikával. Szerinte a nyolcvanas és kilencvenes évek állapotai köszöntenek vissza, ahol hasonló módon, azaz politikai alapon neveztek ki vezetőket. Hozzátette, hogy nem fogják engedni, hogy a húsz év alatt felépített helyi kisebbségi oktatás bástyáját egyetlen tollvonással lerombolják. Az eseményekről már hivatalosan is értesítették Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, egyben kormányfőhelyettest. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

2010. szeptember 2.

Szabó Béla: Teljesítettük küldetésünket
Hazahívta a magyar külügyi tárca a csíkszeredai főkonzult, Szabó Bélát, aki hétfőn este fogadáson búcsúzott el a Hargita megyei önkormányzat elöljáróitól. A diplomata 2006-ban érkezett Csíkszeredába, amikor a megyeszékhelyen megnyitotta kapuit a Magyar Köztársaság külképviselete. Szabó Béla egyébként először 1987 és 1992 között teljesített szolgálatot Romániában, akkor Magyarország bukaresti nagykövetségén dolgozott, majd 1996–2001 között az akkori magyar nagykövet helyetteseként teljesített szolgálatot. Később a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke, majd megbízott elnöke 2006-ig. A Krónika többek közt a konzulátus tevékenységének eddigi eredményeiről, valamint a Székelyföldön szerzett tapasztalatairól kérdezte a diplomatát.
Több mint négy és fél éve teljesít szolgálatot Csíkszeredában. Menynyire töltötte be küldetését az új konzulátus?
– A négy év nyolc hónap nem egyforma körülmények között telt el és minden időszaknak megvoltak a kihívásai. Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy erre a konzulátusra szükség volt és teljesítette, teljesíti azt a küldetést, amiért a magyar állam létrehozta. Sok embernek segítettünk a munkavállalási vízum megszerzésében, nem kellett kilométereket utazniuk. Ugyanakkor segítettünk a bajbajutott magyar állampolgároknak is, akik itt tartózkodnak, s közben lejárt az útlevelük, illetve támogatást nyújtottunk a különféle intézményekkel való kapcsolatfelvételben. Az sem utolsó szempont, hogy a konzulátus épületében szavazni lehetett a nemrég lezajlott országgyűlési választások alkalmával.
Milyen folyamatban lévő programok vannak, amelyeket majd folytatnia kell az utódjának?
A legfontosabb a magyar Országgyűlés által augusztus 20-án elfogadott állampolgársági törvénymódosítás alkalmazására való felkészülés. Ez komoly munka lesz, amire a felkészülést már elkezdte Magyarország, valószínűleg növelni kell a konzulátuson dolgozók létszámát is, hiszen fokozott igénybevételre lehet számítani.
Becsléseik szerint mennyien fogják első körben igényelni a magyar állampolgárságot?
Véleményem szerint országos viszonylatban legalább háromszázezren, a csíkszeredai konzulátuson hozzávetőleg százezren fogják kérni a magyar állampolgárságot. A magyar állam mindent megtesz annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen az ügyintézés, ám ettől függetlenül már most kérem az emberek türelmét és megértését: időre lesz szükség ekkora tömeg kiszolgálásához.
Lehet-e már tudni, ki lesz az utódja?
Ezt soha nem lehet előre tudni, távozásom után egy-két hónapnak el kell telnie, míg eldöntik, ki legyen az utódom. De addig is a konzuli teendőket Balogh György konzul fogja ellátni.
Milyen élményekkel búcsúzik a Székelyföldtől?
Elmondhatom, hogy az elmúlt négy és fél év élményekben gazdag időszak volt. Jóleső érzés volt érezni az emberek szeretetét. Az utóbbi napokban, mióta híre ment, hogy hazamegyek, ismeretlen emberek állítanak meg Csíkszereda utcáin, hogy elköszönjenek tőlem. Ez a sugárzó szeretet pedig akkora érték, amiért érdemes lesz ide még visszatérni magánemberként is.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 2.

Dióhéjban a Szövétnekről
Két centenáriumról is olvashatunk a Szövétnek legfrissebb, augusztusi számában: a százéves aradi közíró, filozófus, a mai aradiaknak a történelemhez élő kapcsot jelentő Kövér Gábor születésnapi köszöntőjén kívül (az ünnepeltnek egyik idei írása is megtalálható a folyóiratban) a vele egyidős aradi vashíd történetéről is ír Ujj János felelős szerkesztő.
A városvédő és -féltő írások mellett a nyár idei aradi – vagy Aradhoz kötődő – irodalmi terméseit is csokorba gyűjti az aradi kulturális szemle: egyebek mellett Böszörményi Zoltán Halálos bűn című novelláskötetéről, Puskel Péter Aradi sikertörténetek című helytörténeti könyvéről, Pávai Gyula kölcseys színdarabgyűjteményéről (Színről színre)és Sarusi Mihály Végig a Corvinkán című önéletrajzi művéről is olvashatunk recenziót, értékelést, méltatást. Kiemelnénk Csanádi János nyelvművelő dolgozatát és a békebeli magyar sajtó társasági rovatát idéző Puskel-cikket (Aradi nemesi családok és „fekete bárányaik”).
Az irodalmi-történelmi kuriózumok (Dinyés László: Aradi felségsértési per és Pávai Gyula: Egy kétnyelvű aradi írónő a századelőn) is azt bizonyítják, hogy a Szövétnek szerkesztői nem ismerik az uborkaszezont. Az Arad megyei paptanárokról szóló sorozatban dr. Gerinczy Pál prépostprelátust és Hutás Pongrác Zoltánt mutatja be Pásztai Ottó, Berecz Gábor és Sztoi Demeter pedig Fazekasvarsánd történelmi pecsétjének vadászati elemeit járja körül.
Dióhéjban ennyit a Szövétnekről, mindemellett számos tartalmas írást olvashatnak a helytörténet, az irodalom, a közművelődés iránt érdeklődők.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

2010. szeptember 2.

Árnyaltabban az egymásra találás nemzetpolitikáról
A Sapientia-EMTE Rektorátusának dísztermében tartották meg a Kolozsvári Napok egyik legfontosabb megbeszélését Az egymásra találás nemzetpolitikája címmel.
Részt vevők Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Moderátor Székely István
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a 2010. áprilisi választások után Magyarországon korszakváltás következett be. Ennek érdekében fontos volt elfogadni két olyan törvényt, mely egyértelműen kifejezi azt, hogy a nemzetpolitikánk megváltozott. A könnyített honosításról szóló törvény, és nemzeti hovatartozásról szóló törvényt. A trianoni sebek gyógyítása a célja mindkettőnek. Az új tartalomhoz új formát is kellett találni.
Az elmúlt 8 évben tudatosan építették le a nemzet politika intézmény rendszerét. Felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a közalapítványi rendszert, Magyar – Magyar párbeszéd fórumát mind a mai napig nem hívták össze.
2004 novembere óta Gyurcsány Ferenc ellenszegült az állampolgárságról szóló vitában. Ezért újra kell építeni mindent. A nemzetpolitikával foglalkozó kormányhivatal egy eldugott kis főosztály volt a miniszteri hivatalon belül.
Az új rendszerben államtitkárság lett. Sokan kérdezik, miért nem állítottuk vissza a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Az új rendszerben magasabb szintre emeltük a nemzetpolitikát. Gyakorlatilag ugyan olyan súllyal van jelen az új rendszerben, mint bármely más terület.
Újra alakítják a támogatási politikát is. Szeretnék látni honnan, milyen forrásból mentek át a pénzek, kikhez és hova kerültek. Most folyik ezeknek az átvilágítása. Célunk a világos áttekinthetőség. A nemzetpolitika olyan, hogy nem lehet kis területre építeni. Az élet minden területét át kell fognunk, és a Kárpát- Medencére ki kell terjesztenünk-hangsúlyozta Répás Zsuzsanna. Megerősítik a területi képviseleteket, és az ősz folyamán kiépítik az új támogatási rendszert, ami kihat a Kárpát- Medencei magyarságra is. Létrehoztuk a Nemzet Politikai Tárcaközi Bizottságot. Összesen három Tárcaközi Bizottság lesz a kormányban: Felzárkóztatási Roma Bizottság, az Európai Integrációval összefüggő Tárcaközi Bizottság. A Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság.
A Magyar-Magyar párbeszéd, együttműködés, a Kárpát medencei magyar képviselők fóruma nagyon jelentős. A közel jövőben össze hívjuk a Magyar Állandó Értekezletet, valamint a Kárpát- Medencei Magyar Képviselők Fórumát. Mind két fórum azt fogja szolgálni, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság képviselői össze tudjanak ülni, megbeszélni a magyar ügyeket. Ne Budapesten találja ki valaki, mit is akarnának a külhoni magyarok.
Toró T. Tibor a bálványosi gondolkodás egyik elindítója.
2010-ben a II. Orbán kormány az összmagyar nemzeti integrációs programot hirdette meg, mely több szinten valósul meg.
A közjogi szint, mely az állampolgárság megadását jelenti könnyített formában. Az EMNT kész lesz a törvény végrehajtására. Nekünk külhoni magyar közösségeket befogadó állammal jó lenne tisztázni a viszonyt az állampolgárság kérdésében. Aki akarja, az a magyar állampolgárságot is megkapja. Ami természetes dolog lesz, annak mindenféle következményével együtt. A Kárpát medencében nincsenek rendezve a közjogi viszonyok, ami a magyarság életét érinti. Politikai szinten azokkal az államokkal, melyek területein magyarok is laknak, a magyar kormány részéről lépni kell. Erre jó lehetőség nyílik a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság munkája által. Kulturális, gazdasági, civil és egyházi integrációra szükség van. A külhoni magyarok különböző szervezeteinek munkásságát még jobban össze kellene hangolni. Ebben Orbán Viktor tekintélye nagy erőt jelentene. A politikai integráció szükséges. A kisebbségi kulturális intézmények megfelelő támogatása eredményt kell, hozzon. Ez szép feladat volna, és ehhez van megfelelő potencia is. Ezt bizonyítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége.
Székely István kiemelte, hogy létezik önkormányzati szint is. Hiszen a mindennapi élet problémái az önkormányzat szintjén oldódnak meg. Sokat tettek, az utóbbi két évtizedben, hogy az országok közötti Vasfüggöny leomoljon. A nemzet egymásra találásában az önkormányzatoknak fontos szerepük van.
Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere az önkormányzat szempontjából elemezte az egymásra találás politikáját. Pécsen él a legtöbb nemzetiség. Pécs és Kolozsvár között jó a civil szervezetek kapcsolata. Mint kulturális főváros programjában kiemelt szerepet kapott az, hogyan tudják a régió kapcsolatait erősíteni, a kulturális sokszínűséget bemutatni. Véleménye szerint az önkormányzat ne csak lokálisan, hanem igyekezzen a határon túli közösségekre is gondolni. Ebben fontos szerepet kap Pécs városának a geopolitikai helyzete. Melyhez közel van a Trianoni horvát határ és lakóinak egy része, nem csak horvát, de a határ túlsó felén sok a magyar is.
Kolozsvárral testvérvárosi kapcsolat köti össze. A nemzetiségi kapcsolatokat közösen kell megközelíteni. Itt dominálhat a kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. Szakmai értekezleten a fiatalok tudjanak egymással értekezni, kapcsolatokat kiépíteni. A kultúrát és gazdasági életet a határon túli magyarsághoz is el kell juttatni. Ezek a gondolatok nagyon jó fogadtatásban részesültek pozitív értékei miatt. Amikor arról beszélünk, hogy nemzet politika és határon túli magyarság a közjogi és politikai megoldásokon túl érvényesül, felvetődik az, milyen lehetőségeink vannak, hogy az azonosság tudatot megfelelő módon tudjuk erősíteni. Ebben a vonatkozásban fontosnak tartom, hogy az önkormányzatok ne csak lokálisan gondolkozzanak, hanem nézzenek a határon túlra is. És igyekezzenek olyan szolgáltatást nyújtani, mely befogadó kézséget tartalmaz. Nagyon fontos a közlekedés biztonságának megerősítése. Azok, akik beülnek az autójukba, könnyen eljussanak Magyarországon, olyan helyekre, melyeken őket érdeklő események történnek. Az autópályák ebben a gondolatsorban fontos szerephez jutnak. Van még egy nagyon fontos lehetőség, melynek most még csak az elején járunk, de perspektívája sokkal nagyobb, mint amennyit most egyesek kihasználnak. Ez nem más, mint az Európai gazdasági tér és együttműködésnek a kihasználása. Ez olyan lehetőség, amely nem rég nyílott meg. Néhány helyen már megalapították Európában. Lényege olyan jogi személyiséggel bíró, kimondottan gazdaságfejlesztő társulatot, céget hoznak létre, amelyek határ menti régió kiépülését szolgálja. Nagy előnye, ha két EU- s ország ezt kiépíti, lehet csatlakoznia a harmadik országnak is.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kárpát- medencei magyar összefogás politikáját helyezte egy tágabb nemzetközi környezetbe. Melyhez segítséget adott a Kettős állampolgársági törvény hatályba lépésének bejelentése.
Nemzetpolitikai jövőképünkben különösen fontos az, hogy világos legyen, mit akarunk elérni. Ennek a jövőképnek a funkciója az, hogy alapvetően világossá tegye azt, mit szeretnénk csinálni, és világossá tegye, mit nem szeretnénk tenni. Amikor nemzetpolitikáról beszélünk, akkor általában nagyon sokszor félreértés, adódik. Megfogalmazódnak gyanakvások. Mi van e mögött? Mit akarunk mi végső soron ezekkel a magyar napokkal? Megfogalmazódnak olyan szkeptikus vélemények is, hogy igazán veszett fejsze nyele. Ez már csak egy lecsengő történet. De gyakorlatilag itt más, sok esélye a magyar jövőnek nincs.
Egy nemzeti jövőkép megfogalmazása nagyon fontos. Ezáltal tudunk egyrészt bizalmat kelteni. Illetőleg gyanakvást oszlatni, a környezetünkben. De meg tudjuk erősíteni a reményt, az illúziót, a cselekvési vágyat fiainkban, akik ebben a nemzetpolitikában próbálják leélni életüket, megvalósítani önmagukat.
Három dimenziója van ennek a jövőképnek. Egy adott nemzeti kisebbségnek nyilvánvaló viszonyulnia kell az anyaországhoz. Az anyaországhoz való viszonyulás az erdélyi magyarság számára nem lehet más, mint az egyenrangúság követelménye, megfogalmazása az anyaország irányába. Akkor, amikor másodrangú állampolgárároknak érezték magukat az elmúlt években, akkor most nem fölösleges hangsúlyozni, az egyenrangúságot az anyaországgal.
Ez az egyenrangúság nem merülhet ki a kettős állampolgárságban. A kettős állampolgárság az egyenrangúságnak kiemelkedő összetevője. Az egyenrangúság nyilvánvalóan többet jelent. Azt jelenti, hogy egyenrangúak az egyes nemzetrészek, és nemzeti együttműködés rendszere kiterjed a határon túli magyar nemzetrészekre is. Nem lehet olyan magyar tárca, olyan magyar közintézmény, amely ne összmagyar dimenziókban működne.
Létrejött a Tárcaközi Bizottság, amely megpróbálja az egyes tárcáknak a nemzetpolitikai feladatait összehangolni. A magyarországi kapcsolat mellett nyilvánvaló második összetevője az, hogy milyen jövőképet fogalmazunk meg, az állampolgárság szerinti állam viszonylatában. Nem annyira az egyenrangúsági, mint az egyenjogúságnak a fogalmát kellene középpontba állítani. Az egyenjogúság megteremtésére dolgozta ki, az elmúlt években, a külhoni magyarság az autonómia koncepcióját. Az autonómia az egyenjogúság megteremtésének az intézménye.
Az autonómiának számos formája létezik. De egy közösség nem lehet egyenjogú az autonómia biztosítása nélkül. Az autonómia egy gyűjtőfogalom, de világos közjogi tartalma van. Ahol sikerült megteremteni a sikeres együttélésnek a feltételeit a nyugati demokráciának, az az autonómia segítségével történt. Vannak eredményei az autonómiai küzdelemnek. A Vajdaságban létrejött a kulturális autonómia intézménye. Megtörtént júniusban a választás után, az első autonóm testületnek a felállítása. Létrejött Szerbiában a Magyar Nemzeti Tanács. A választáson a vajdasági magyarság hetven százaléka a Magyar Összefogás listáján választott. A Vajdaságban további pozitív küzdelmekre lehet számítani. Ezt a küzdelmet más helyeken is követni fogják. Nem csak kulturális, hanem területi autonómia is létrejöhet.
A jövőképnek a harmadik fontos dimenziója nem pusztán az anyaország, nem pusztán az állampolgárság szerinti államviszony határozza meg egy kisebbségi közösség helyzetét, hanem az is, hogy benne vagyunk az Európai Unióban. Az EU számunkra több mint egy gazdasági közösség. Kinek lenne fontosabb az EU, mint éppen a kisebbségben élő magyar közösségeknek. Egyfajta egzisztenciális európaiság jellemzi a magyar nemzetpolitikának az európai dimenzióját, az európai elkötelezettségét. Számos európai kisebbségi közösség látványosan demonstrálta az elmúlt években, hogy nehéz erre az Európai Unió lovára tenni. Kérdezzük meg a Dél tiroliakat, a katalánokat, vagy bármelyik jelentős sikeres európai kisebbségi közösséget.
Ami a közép- európai vonatkozásokat illeti, van egy pár geopolitikai kihívás ma, ami az Európai Unió globális pozíciójából származik. Fakad abból, hogy a közvetlen környezetében, milyen kapcsolatot akar kiépíteni különösen az orosz, illetve a balkáni szférákra való tekintettel.
Nagyon fontos, hogy létre tudjuk hozni azt, amit az elmúlt 20 esztendőben magyar külpolitika nem tudott megteremteni. Egyensúlyba tudjuk hozni a szomszédság politikai szempontokat a nemzet politikai szempontokkal. Hol itt, hol ott billegett, borult fel az elmúlt években ez a fajta törekvés. Talán, most úgy tűnik a kettő egyensúlyba hozható. Lehet egy gyakorlatias együttműködést kialakítani, és lehet erőteljesen képviselni a nemzetpolitikai érdekeinket.
Az a fontos, hogy ez a közép-európai intézkedés változó geometriájú, együttműködési formákból fog felépülni. Nem utolsó sorban Visegrádi együttműködés. Formálódik egy egészen újszerű Magyar- Román kooperáció. Van egy déli kitekintés. Nyugati dimenzió. Duna stratégia. Jelentős infrastrukturális megvalósítás lesz Közép Európában. Ezáltal a monarchikus fejlődési dimenzió megvalósulhat. Jelentős közlekedési infrastruktúrát kell kiépíteni. Közép Európában legyen egy gyorsvasút hálózat. Arra is ügyelni kell, hogy Közép- Európában a hagyományos vasúti hálózat feljavuljon. Jelentős szerepe van a közlekedésnek is. De jelentős szerepe van a vízi közlekedésnek is. Az infrastruktúra létrehozásában különös jelentősége van az energia infrastruktúrájának. Hamarosan átadásra kerülhet a magyar- román gázvezeték. Tárgyalunk a Nabuco-ról, az együttműködés lehetőségéről. Ezek azt jelzik, valami történik ezen a területen is.
Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy a Magyar- Román határ menti kapcsolatok átláthatóvá váljanak.
A magyar külpolitikának van egy egzisztenciális európai jellege, ami nem igényel különösebb magyarázatot. Hiszen a mi XX. századi nyomorúságunkra azt gondoljuk, hogy az európai integráció nagyon fontos válaszokat hordoz. Felhívja a figyelmet arra, hogy 2011. január 1. az Európai Unió elnökségét Magyarország fogja adni. Ha sikerül Magyarországnak jó eredménnyel levezényelnie féléven keresztül az EU elnökséget, akkor Magyarország ezzel az Európai Uniónak valóban egyenrangú és méltó tagjává válhat. Ha sikeresen menedzseltük az EU elnökséget, akkor Magyarország az elkövetkező években fölkerülhet úgy az Európai Unió térképére, hogy az, nagymértékben megnövelheti a magyar nemzeti érdekvédelmi képességet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

2010. szeptember 2.

Hűbérbirtok?
Szent István királyunk ünnepén Szatmárnémetiben járt és előadást tartott Bárdi Nándor, az ismert pesti történész és kisebbségkutató. A kettős állampolgársággal kapcsolatos fejtegetését annak hangsúlyozásával kezdte: ha eddig nem tudtuk volna (sokan tudtuk!), vegyük tudomásul, hogy „ez a történet” nem rólunk, határon túli magyarokról szól, hanem Magyarország belső gondjairól, identitáskereséséről
Most is, hogy a Fidesz-kormány megadta, és akkor is erről szólt, amikor Kovács László, az MSZP elnöke a 2004-es népszavazáskor azzal riogatta a választókat, hogy huszonhárommillió román özönli el Magyarországot. A közvéleménnyel sikerült elhitetni, hogy a szocialisták támogatói az állampolgárság megadása ellen, a fideszesek pedig mellette voksoltak Bárdi szerint a valóság összetettebb, mert az MSZP-szimpatizánsok 32 százaléka mellette, ugyanakkor a fideszesek 20 százaléka ellene szavazott.
Ebből következik, hogy nem lehet csak egy párt nyakába önteni a szégyenlevest. A történész külön felhívta figyelmünket: ne legyenek illúzióink, Magyarország nem fogja, mivel nem tudja megoldani a határon túli magyarok problémáit. Ebből az következik: a helyzet kulcsa részben a mi kezünkben, részben a nemzetközi támogatottságban van.
S akkor mit tapasztalunk? Némelyik fideszes úgy próbálja beállítani, azt sugallja, hogy ők az erdélyi magyarok soraiban is rendet tesznek Az elmúlt napokban annyit idézték a lapok Kövér László egyik ide vonatkozó mondását, hogy már a klasszikusok sorába emelik.
Az Országgyűlés friss elnöke, aki elszólásairól már korábban híressé vált, a gyergyói EMI- táborban, amely jobbikosokat és más szélsőségeseket sem nélkülözött (ám akkor Kövér mit keresett ott?!) azt mondta, hogy pártja most dolgozza ki, miként viszonyuljon az erdélyi magyar szervezetekhez, s most határozza meg, hogy melyiknek milyen szerepet és feladatot szán.
Jól értették: feladatot! Mert hát mi ugye a Kövér hűbérbirtoka vagyunk, csupa lüke, elmebajos, tehetetlen emberek, akiknek halvány gőzük nincs, hogyan kell politizálni, kivédeni a román huncutságokat. Ezt sokkal jobban tudják a Rózsadombon lakó, románul egy kukkot nem tudó, velük soha nem élő budapesti politikusok.
Nem tudni, a jó ideje Brüsszelben élő európai parlamenti képviselőnkön kívül kik lesznek a kivételezettek. Tartunk tőle: a Jobbik itteni képződményei is, különben miért mutatkozott fideszes képviselő nem csak Gyergyóban, de Szatmár megyében is egy olyan rendezvényen, amelyet Vona Gábor neve fémjelzett?
Mert ugye, más a mérce Pesten és más Gyergyóban...
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. szeptember 3.

Az elmúlt két év magyar irodalmát szemlézik
Hatodik alkalommal szervezik meg pénteken és szombaton a Szárhegyi Írótábort. Fekete Vince költő, a csíkszeredai Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztője, az írótábor egyik szervezője a Krónikának elmondta: mint minden alkalommal, az idei táborban is a legutóbbi találkozó óta eltelt két év fontosabb irodalmi történéseiről, témáiról, fontosabb könyveiről, alkotóiról és vitáiról lesz szó, de az erdélyi írók problémáiról, az érdekvédelemről és könyvkiadásról is szó esik a két nap alatt.
Idén négy előadót hívtak meg: a magyarországi Podmaniczky Szilárd író, költő, Füzi László, a Forrás szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor, a békéscsabai Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője és Selyem Zsuzsa író, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára adnak elő. Péntek este az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerzőinek költői estjére kerül sor, felolvas Farkas Wellmann Endre, Muszka Sándor, Lövétei Lázár László, Király Zoltán és Fekete Vince, a nap befejezéseként pedig fellép Murányi Tóni és zenekara.
A kétévente megszervezett tábor második napján tematikus beszélgetésre kerül sor Zene és költészet címmel, Balla Zsófia költő, Demeter Szilárd író, Lövétei Lázár László költő, író és mások részvételével, a beszélgetést Egyed Péter költő, író, kolozsvári egyetemi tanár moderálja. Ezt követően első alkalommal kerül kiosztásra a Csiki László-díj. „2008-ban éppen az előző Szárhegyi Írótáborban voltunk, amikor Csiki László meghalt. Ekkor döntöttük el, hogy alapítani kéne egy díjat a tiszteletére” – mesélte Fekete Vince. A Sepsiszentgyörgyön született költőről, íróról elnevezett díjat ezentúl a tervek szerint minden évben kiosztják az írótáborban, olyan fiatal, 35 év alatti alkotó kaphatja meg, akinek az előző tábor óta kötete jelent meg. A Szárhegyi Írótábor dalesttel ér véget szombaton.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 3.

Elbocsátások a tanügyben
Szeptember elsejétől huszonnyolc és fél állás szűnt meg a háromszéki tanügyben, az elbocsátottak egyharmada pedagógus, a többi kisegítő, illetve adminisztratív személyzet. Ugyanakkor megszűnt az egyik főtanfelügyelő-helyettesi állás, Keresztély Irma főtanfelügyelő mellett az újonnan kinevezett Maria Băila fogja irányítani a hivatalt.
A megyei tanfelügyelőségnek három és fél állást kellett felszámolnia, az öt városban működő tanulóklubok tizenhat alkalmazottjuktól váltak meg, a sportiskolánál hat, a Pedagógusok Házánál négy és fél állás szűnt meg. Az oktatási minisztérium a számokat közölte a megyékkel, az elbocsátottak nevesítése ellenben az érintett intézményekre hárult.
Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, ahol lehetett, ott az ideiglenesen alkalmazott, illetve a meghatározott időre szerződtetett munkavállalókat bocsátották el, de két címzetes testnevelő tanár állása is megszűnt a sportiskolánál, számukra máshol kínálnak fel katedrát. Olyan leépített személy is akadt, akinek a megszűnt takarítói állás helyett óvodában ajánlottak fel dada posztot, de nem fogadta el.
Bár az érintetteknek megadják a lehetőséget, hogy szeptemberben még dolgozzanak napi négy órát, a többi időt fordítsák álláskeresésre, és kifizetik a le nem töltött szabadságot, a szakszervezetek elutasítják az eljárást, mert az elbocsátottakat későn értesítették, így nem tudtak a nyáron versenyvizsgázni, illetve a megüresedett állásokra jelentkezni, ezzel megvonták tőlük azt a lehetőséget, hogy el tudjanak helyezkedni a tanügyben. Nagy Gábor, a szabad szakszervezet háromszéki elnöke szerint többek között tapasztalt könyvelők kerülnek utcára, míg az év közben nyugdíjazás miatt üresen maradt könyvelői állásokat a rendszerbe kívülről jövő alkalmazottak foglalták el, valamint az óvodákban, iskolákban alig maradt takarítószemélyzet, és karbantartó is nagyon kevés.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 3.

Csűrdöngölő, spanyolcsizmában
Itt toporgunk, tipródunk a trianoni döntés kilencven és második bécsi döntés hetven tonnája alatt fejenként. Önjelölt vagy választott politikusaink pedig szöszmötölnek a konfrontáció meg a tolerancia szemétdombján, míg a magyarság ellenségei hasmánt feküdve markolják a földet, mint(ha) a magukét.
A román meg a szlovák vinnyogott, amikor a magyar lakta területek egy történelmi villanásnyi időre visszakerültek eredeti történelmi helyükre.
Vannak tömegével, akiknek a második világháborúról csak a zsidóüldözés és gyilkolás jut eszükbe. Hadd vegyek ki néhány tényt, gondolatot a Matatias Carp könyvéből! Míg Európa minden sarkából Magyarországra menekültek, mentsvárba az üldözött zsidók, a fasiszta Románia a tébolyig menő gyűlölettel végezte a legembertelenebb munkát, puszta kézzel, késsel, golyóval és tűzzel — még Hitler előtt.
1941. június 29-én és 30-án a rendőrök, román és német katonák Iaşi-ban, a rendőrkapitányságon, az utcákon és a házakban megöltek néhány ezer zsidót... A vérfürdőt túlélt 4400 férfit koncentrációs táborba irányították... A vagonokból 12 óra és 20 kilométernyi út után 1194 holttestet raktak ki.
A Vasgárda 6 000 000 lejt kapott azért a zsidóktól, hogy csituljon a tömegmészárlás.
Nem sorolhatjuk a számadatokat, közel 300 000 zsidót öltek le minden német kényszerítés nélkül Romániában, már a háború előtt és annak legelején.
Most a televízióban el-elcsukló elégedettséggel hallgatják a betáplált agyúak, hogy a román történész magyarul mondja ugyanazokat a marhaságokat Észak-Erdély visszacsatolásának kapcsán, amit mondtak minden elődjei.
Ne feledjük, az egyik erdélyi magyar párt ismét kormányon van, a demokráciának csúfolt rendetlenségben föl-föltoluló magyar üldözés közepette.
A párizsi Trianon kócerájban egykoron összeült, tájékozatlan nagyhatalmi szolgák a döntés másnapján már beismerték, hogy Európában ilyen (olyan) igazságtalan döntés még nem született, mint 1920-ban, Magyarország felosztásával.
Időnként kényszerítenek bennünket ezzel vagy azzal azonosulni, ettől vagy attól elhatárolódni. Az Európai Unió viszont ma sem hajlandó tudomásul venni, hogy egy nemzetet, a magyart üldözik s ítélik lassú pusztulásra olyan politikusok, szlovákok meg románok meg szerbek, akik tisztességes demokráciában — bármely égtájon — közvécét sem pucolhatnának. Soroljam a neveket? Tudja mindenki, s azt is tudja, hogy utánuk békésen csörtetnek, sorukra várva, az utódok.
És miről papolunk itthon, és mi mindenről hallgatunk? Beleszámítva Magyarországot is, ahol a bukott, lealjasodott pártok Fidesz-diktatúráról, egypártrendszer veszedelméről és neofasizmusról ugatnak.
Ott áll Románia kirakatában Európa-szerte a kormány magyar tagsága, színesben.
A magyarság idekinn fehér-feketében, megfogyva s megtörve.
A remény nem fogy, az erőnk igen-igen megcsappanva. Ennyit itt és most a spanyolcsizmáról.
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 3.

Végrehajtották a kormányátalakítást
A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) vezető testületének tegnapi ülésén a kormányátalakítás volt a fő napirendi pont. Az már a délutáni órákban kiderült, hogy Sebastian Vlădescu pénzügyi, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Mihai Şeitan munkaügyi és Gabriel Sandu távközlési miniszternek távozniuk kell tisztségükből. Később Adriean Videanu gazdasági miniszter maga kérte hogy távozhasson a kormányból. Videanu azzal indokolta kérését, hogy több ideje legyen a PD-L-vel foglalkozni. Végül Radu Berceanu szállításügyi miniszter is a távozó tárcavezetők közé került. A Boc által megnevezett miniszter-jelöltek a következők: Ion Ariton (gazdaság), Anca Boagiu (szállításügy), Valeriu Tabără (mezőgazdaság), Valerian Vreme (távközlés), Gheorghe Ialomiţean (pénzügy), Ioan Botiş (munkaügy).
Emil Boc a reggeli órákban Traian Băsescu államfővel találkozott, majd a párt székhelyén a demokrata-liberális párti vezetőkkel folytatott újabb megbeszéléseket. Ezt követően a Victoria-palotában külön tárgyalt Radu Berceanu közlekedési, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Sebastain Vlădescu pénzügyi és Mihai Şeitan munkaügyi miniszterekkel. Ezek után ült össze délután 4 órakor a parlament épületében a PD-L vezető testülete, ahol az előzetes bejelentések szerint véglegesen döntenek a kormányátalakításról.
A demokrata-liberális párti politikusok szerdán este határoztak arról, hogy lemondjon-e az egész kabinet, vagy inkább a jelenlegi kormány átalakítását választják. A Gândul című országos napilap szerint csak haton – Elena Udrea, Sever Voinescu, Raluca Turcan, Sulfina Barbu, Zamfir Iorgus és Vasile Gherasim – szavaztak a Boc-kabinet teljes menesztése mellett.
Kiszivárgott hírek szerint a miniszterelnök és az államfő között nem volt teljes egyetértés a végrehajtó testület átszervezését illetően. Emil Boc a Primăverii negyedi rezidenciáján kereste fel csütörtökön reggel az államfőt, hogy tudomására hozza a feketelistán lévő miniszterek – Sebastian Vlădescu, Mihai Şeitan, Mihail Dumitru és Gabriel Sandu – nevét tartalmazó jegyzéket, amelyen állítólag egyetlen „nagyágyú” – mint például Vasile Blaga, Adriean Videanu és Radu Berceanu – sem szerepelt.
A Hotnews úgy tudja: az államfő a teljes kormányátalakítást tartotta volna a legjobb megoldásnak, egyedül Vasile Blagát és Elena Udreát nem menesztette volna tisztségéből. Hírforrások szerint a miniszterelnök bízik abban, hogy a posztjukon maradó tárcavezetők képesek lesznek lehívni az uniós pénzeket. Traian Băsescu a beszélgetés során állítólag kijelentette: ezek után „leveszi kezét a pártról”, és kollégái azt tehetnek, amit akarnak.
Ami az RMDSZ-es miniszterek lecserélését illeti, Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerdán közölte: a kormányfő nem kérte az RMDSZ-es miniszterek leváltását, akik egy belső elemzés szerint jól teljesítettek.
„Mi is kielemeztük az RMDSZ-es miniszterek tevékenységét. Az a véleményünk, hogy minisztereink hathatós tevékenységet fejtettek ki, és jól teljesítettek” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve: a koalíciós pártoknak saját minisztereik tevékenységét kell kiértékelniük. Szabadság (Kolozsvár)

2010. szeptember 3.

Koncert Sólyom László fővédnökségével
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület falusi vagy szórványban élő tehetséges, de szegény sorsú romániai magyar fiataloknak nyújt ösztöndíjat azért, hogy magyar tannyelvű középiskolába járhassanak. Egy-egy ösztöndíj két magánszemély 74,6 lejes vagy 5000 Ft-os havi befizetéseiből tevődik össze. Az Egyesület ösztöndíjpályázatára az idén is csaknem 280 rászoruló tanuló jelentkezett – tehát ahhoz, hogy közülük legalább az 50 legtehetségesebb és legrászorultabb gyerek szeptemberben beléphessen a programba, 100 új támogatóra van szükség.
A támogatótoborzást és egyesületi tartalékalap megteremtését szolgálta az augusztus 26-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében rendezett jótékonysági hangverseny. A hangverseny fővédnökségét Sólyom László úr és felesége, Erzsébet asszony vállalta (ők a tehetségmentő program egészének is fővédnökei). A hangversenyen két fiatal művész – a csellista Zétényi Tamás és a zongorista Kiss Péter – játszott Bach, Beethoven, Schumann, Liszt, Bartók és Kurtág kamaramuzsikájából, nagy sikerrel. A szép számú hallgatóság soraiban a magyar tudományos élet számos kiválóságát fedezhettük fel. A hangverseny, amelyről a Kossuth Rádió több műsora, valamint az MTA hírlevele is beszámolt, anyagilag is sikeres volt. Ugyanakkor még mindig nagyon sok pályázó, sok falusi Nyilas Misi várja a továbbtanulás lehetőségét, ezért az egyesület (e-mail címe: [email protected]) továbbra is kéri mindazok jelentkezését, akik készek áldozni értük és a nemzet felemelkedéséért. Szabadság (Kolozsvár)

2010. szeptember 3.

Leépítések a székelyföldi színházakban
Ha a székelyudvarhelyi önkormányzat megszavazza a tervezett leépítéseket, a Tomcsa Sándor Színház 32 alkalmazottjából 11-et kénytelen lesz elbocsátani, így azonban Nagy Pál, a teátrum igazgatója szerint hosszú távon lehetetlenné válna a munka. A Csíki Játékszín négy, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig két alkalmazottól vált meg, a költségvetés 20 százalékos lefaragása pedig minden székelyföldi színházban gondot okoz, a legtöbb intézmény pályázati forrásokból pótolná a hiányt.
„Fizetésmegvonás, leépítések, a költségvetés 20 százalékos csökkentése. Amúgy is szűkös volt a keret, ezt nehezen fogjuk átvészelni” – öszszegezte a Krónikának Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója. A helyi önkormányzat még nem döntött a leépítésekről, ezért fennáll a veszély, hogy zárolják a polgármesteri hivatal számláit, amelynek következtében a színház alkalmazottai is fizetés nélkül maradhatnak. Felmérve a lehetőségeket az igazgató azt is elmondta, hogy ha a leépítéseket megszavazzák a mai rendkívüli tanácsülésen, akkor hosszú távon nem tudják majd működtetni a társulatot. „Megkérdeztem a polgármestertől, hogy ha valóban leépítések lesznek, akkor legalább a jövő évtől számíthatunk-e arra, hogy visszakapjuk ezeket az állásokat, ő pozitívan viszonyult ehhez a dologhoz, de ez attól függ, hogy sikerül-e kilábalnia az országnak a válságból. Nem vagyok derűlátó” – mondta Nagy Pál. Ha végül leépítések nem is lesznek, akkor viszont zárolják az önkormányzat számláit és ez maga után vonja, hogy szeptemberben nem lesznek fizetések. Az igazgató viszont már most biztosítja a színház dolgozóit, hogy személyesen fog gondoskodni arról, hogy ebben a hónapban is mindenki megkapja havi juttatását, amit elmondása szerint nem lesz nehéz összegyűjteni, hiszen így is kevesen dolgoznak a színháznál és alacsonyak a bérek. Jelenleg 32 alkalmazottja van a színháznak, a mai döntéstől függően elképzelhető, hogy közülük 11 embernek felmondanak.
Minden nehézség ellenére, a beütemezett tervek szerint már elkezdődtek a próbák – tudtuk meg Szarvas Zsuzsanna közönségszervezőtől. Az idei évadban összesen 5 nagyszínpadi produkciót láthat a közönség, elsőként Frank Wedekind A tavasz ébredése című gyerekelőadást tűzték műsorukra Szabó K. István rendezésében. Ugyancsak a nagyszínpadon láthatják Kiss Csaba De mi lett a nővel? című darabját Tóth Árpád rendezésében, de a programban szerepel Pozsgai Zsolttól a Liselotte és a május Tapasztó Ernő rendezésében. A hagyományos szilveszteri műsort Csurulya Csongor művészeti vezető rendezi, idén Breffort és Monnott Irma, te édes! című zenés vígjátékára esett a választás. Az idei évad újdonságai között szerepel, hogy a stúdió-előadásokon kívül egyéni előadások is lesznek, és minden nehézség ellenére megpróbálják tartani tavalyi áraikat, csupán a bemutatóbérletek ára emelkedik.
Leépítések Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson
„A Csíki Játékszín 65 állásából 49 volt eddig betöltve, de így is meg kellett válnunk 4 alkalmazottól, miután a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt csak 45 embert alkalmazhatunk. Emellett csökkentek a fizetések, és a produkciók költségéből is lefaragtak 20 százalékot, így számunkra most ezeknek a megszorításoknak a kezelése a tét” – mondta lapunknak Parászka Miklós, a csíkszeredai intézmény igazgatója. Hozzátette: 20 százalékos áremelésre kényszerültek, de bíznak a nézők szolidaritásában, és abban, hogy a jegyárak emelése ellenére is nőni fog a nézőszámuk az utóbbi évekhez hasonlóan. A Magyar Dráma Napján, a Színház Világnapján és a Magyar Költészet Napján egyébként alkalmi produkciókat mutat be a színház, ezekre a belépés ingyenes lesz. „Az évadban bemutatandó darabok között szatirikus alkotásokat találunk, olyanokat, amelyek napjaink problémáit is felvetik, gyakorlatilag így reagálunk a válság okozta gondokra” – mondta Parászka. Először Shakespeare Macbeth című tragédiáját mutatja be az intézmény, majd Jevgenyij Svarc A sárkány című művének Parti Nagy Lajos átírta változatát, de gyerekelőadást is láthat a közönség: Budaházi Attila Mint sót az ételben című művét vitték színre a kicsiknek. Az intézmény vezetője elmondta, fontos szempont számukra, hogy minél szélesebb réteget szólítsanak meg produkcióikkal, így a kísérleti színháztól a klasszikusokig és a populárisabb műfajokig minden megtalálható a repertoárban, így például idén operettet is színre visznek: Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című művét, és Tasnádi István kortárs drámaíró Magyar zombiját is láthatja a közönség. Az igazgató elmondta: a válság ellenére is színvonalas évadra számíthatnak a csíkszeredaiak.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szintén kénytelen volt megszüntetni három állását, ezek közül az egyik egy betöltetlen színészi állás volt, két alkalmazottat pedig elbocsátottak. Béres László, a színház igazgatója elmondta: lefaragták a költségvetésüket, ráadásul márciustól a színház megkapta a művelődési központ épületét, amelyben a társulat játszik, így a rossz állapotban lévő épület felújításáról is nekik kell gondoskodniuk. „A gondok ellenére azonban színvonalas évadot kívánunk tervezni, hiszen ez lesz a Figura 20. éve, 1990 októberétől működik hivatásos színházként. Ennek megünneplésére olyan alkotókat hívtunk meg rendezőként, akik korábban dolgoztak a Figuránál” – mondta az igazgató. Így Barabás Olga rendezi Goldoni A hazug című művét, Török Zoltán pedig a Figurának írt darabot Nagy nyavalya címmel, ezt Béres rendezi. A két nagyszínpadi előadás mellett a nézők két kísérleti előadásra és egy gyerekelőadásra is számíthatnak. „2005 óta a műsorpolitikánkat egyfajta kettősség jellemzi, hiszen számunkra hagyomány a kísérletezés, igyekszünk megújítani a színházi nyelvet, így évente két mozgás- vagy táncszínházi előadást viszünk színre, ugyanakkor a hagyományos színházat kedvelőkre is gondolunk, nekik minden évben rendezünk két előadást a nagyszínpadon. Gyermekelőadást évente rendezünk, így mi vagyunk az egyetlen erdélyi magyar résztvevői a Bukarestben évente megrendezett Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválnak, ahonnan már különdíjat is hazahoztunk” – mondta az igazgató. Idén októberben egyébként a Figura harmadik alkalommal szervezi meg a dance.movement.theater elnevezésű nemzetközi táncszínházi fesztivált, amelyre romániai és magyarországi társulatok mellett török, francia és szerb előadásokat is meghívtak. A színház jubileumára való tekintettel a fesztivál három helyett négynapos lesz, esténként pedig koncertek is lesznek, olyan zenészeket hívnak meg, akik már írtak zenét figurás produkcióhoz, így például Lajkó Félixet.
Tamási-darabbal kezdenek Kézdivásárhelyen
Tamási Áron Tündöklő Jeromos című darabja lesz a Kézdivásárhelyi Városi Színház idei évadjának első bemutatója, tudtuk meg Csapó Györgytől, a társulat vezetőjétől. Csapó a Krónikának elmondta, a kézdivásárhelyi színház következő évadjának költségvetése 750 ezer lej. Ennek az összegnek egyharmadát a színházat működtető Vigadó Kulturális Alapítvány állja, az alapítványt a helyi önkormányzat hozta létre. A költségvetés kétharmadát magyarországi és uniós pályázati pénzek teszik ki, illetve a helyi üzletemberek is támogatják a színházat. Mivel a színháznak nincs állandó társulata, a leépítések sem fenyegették, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi vendégszínészeket hívnak meg egy-egy előadás erejéig. Csapó György ugyanakkor elmondta, a színházi bérletek ára nem emelkedik. Erdély legfiatalabb színháza a most kezdődő évadban összesen négy nagyszínpadi előadást, két stúdió-előadást és egy szilveszteri kabarét tűz műsorra. December harmadikán mutatják be Sütő András Advent a Hargitán című művét. December 31-én a szilveszteri kabarét mutatják be, amelyet Brassótól Gyergyóig összesen 26 településen játszanak el a továbbiakban. Az évad utolsó bemutatója egy musical lesz, de egyelőre nem lehet tudni, melyik darabot adják elő. Csapó György elmondta, ez attól függ, mennyi pénze marad tavaszra a színháznak. Ha jól jön ki a lépés, akkor az Adamis Anna és Presser Gábor örökzöldje, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kerül műsorra, ha kevesebb pénzük marad, Horvát Péter Ciao Banbino című művét adják elő.
Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója későbbre ígért válaszokat, a színház alkalmazottai jelenleg is kényszerszabadságon vannak, a város másik színháza, az M Studio vezetője, Uray Péter pedig elmondta: az önkormányzat csak pénteken dönt arról, hogy mekkora lesz a színház költségvetése, így csak azután tudnak végleges évadtervet kidolgozni. Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 3.

Etnikai tisztogatás volt?
A múlt héten megtartott versenyvizsga után kiderült: a mezőgazdasági igazgatóság kötelékében maradó 29 alkalmazott között egyetlen magyar nemzetiségű sincs. Azok között, akiknek meg kell válniuk állásuktól, vagy akik kényszernyugdíjba mennek, olyan elismert szakemberek vannak, akik huszonöt-harminc éve az intézmény alkalmazásában állnak, kisujjukban vannak a megyei mezőgazdaság helyzetével kapcsolatos adatok. Nagyon kevés mérnök marad az átszervezés után az igazgatóságon, ezzel szemben számos olyan előadói munkakört hoznak létre, amelyek jóformán feleslegesek. Ilyen lesz például a termelői csoportosulásokat felügyelő előadó, akinek nem tudni, mi lesz a dolga, lévén hogy Szatmár megyében egyetlen hivatalosan elismert, teljes jogú gazdatársulás sincs bejegyeztetve. A PD-L gondolkodásmódjának megfelelően, a leépítés nem érinti a sajtószóvivői munkakört – a jó szakemberek elbocsátása mellett megtartja az intézmény ezt az állást. Közben nem sikerült a versenyvizsgája Szatmár megye egyetlen borászati és szőlészeti felügyelőjének – akkor, amikor többszáz hektárral nő a szőlőterületek nagysága, az EU-s programnak tulajdoníthatóan. Mindenki tudta, hogy a hivatalos mezőgazdasági adatok eddig is igencsak sántítottak – hozzávetőlegesek voltak –, ezután egyáltalán nem kaphatunk majd képet a tájegység mezőgazdasági helyzetéről, lévén hogy ezt az osztályt teljesen felszámolták. Hogy a minisztériumhoz ezután minek alapján jutnak majd el a különféle statisztikai adatok, nem tudni. A mezőgazdasági igazgatóságon megtartott versenyvizsgával az RMDSZ megyei vezetése is foglalkozik. Csehi Árpád Szabolcs megyei elnök szerint az érdekvédelmi szervezetnek kötelessége fellépni akkor, amikor úgy tűnik, hogy csorbul a kisebbség érdeke. – Számunkra több mint gyanús, hogy egyetlenegy magyar alkalmazott sem maradt a mezőgazdasági igazgatóságon. A megyei szervezet hivatalosan értesítette erről a helyzetről a központi vezetést, és átiratot fogunk intézni a Mezőgazdasági Igazgatósághoz. Mindenképpen utána fogunk járni annak, ami történt, hiszen úgy gondoljuk, a magyar szakemberek se nem gyengébbek, se nem képzettebbek román társaiknál. Felül fogjuk vizsgálni a versenyvizsga eredményét. Egyelőre ennyit mondhatok az üggyel kapcsolatban – nyilatkozta lapunknak Csehi.
Fodor I. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

2010. szeptember 3.

Velünk élő történelem
Tegnap a Szatmár Megyei Múzeum dísztermében vette kezdetét az a tudományos konferencia, amelyen neves magyarországi és romániai történészek tartottak előadást a II. bécsi döntés hetvenedik évfordulója alkalmából.
Dr. Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója és Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnökének köszöntője után előadások hangzottak el a II. bécsi döntésről, annak előzményeiről és következményeiről. Az előadásokat viták és kiegészítések követték, ami építő jellegű volt, hiszen hetven év után ez az első alkalom, amikor magyarországi és romániai történészek ültek egy asztalhoz, hogy a két nép közös történelmének erről a kényes kérdéséről tanácskozzanak.
Történészek véleményei
Dr. Szász Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia történelemtudományi intézetének tudományos igazgatója: „Azokat az érzéseket, amelyek ehhez a döntéshez kötődnek, ha nem is egészében, de az idő koptatja. Ebben sokat segít az, hogy mindkét ország az Európai Unió tagja, a határok átjárhatók. Ettől függetlenül, ha nem is egészében, de egy részét újra kell értékelni a hetven éve történteknek. Figyelembe kel venni, hogy ezek az események a II. világháború idején történtek. Hullámai még nem érték el sem Romániát, sem Magyarországot. Itt még minden úgy látszott, mintha béke lenne, de ez az időszak mindkét nemzet számára tragikus indulatokat rejtegetett. Furcsa módon a magyarok számára is. A bécsi döntés felszabadulást jelentett az észak–erdélyi magyarság számára, főleg kulturális vonatkozásban, de politikai vonatkozásban is, de mindenki tudta, hogy ez egy olyan struktúrában történt, ami bizonytalanságot rejtegetett. Mindkét nemzet attól tartott, hogy ebből még valami baj lehet. Az, amit a kortárs magyar átlagember emelkedésnek érzett, az valójában már magában hordozta a veszély momentumait. Hetven év távlatából az a legfontosabb, hogy értsük meg jobban a másik oldalnak az érzelmeit. Nekünk magyaroknak jobban kell érteni, hogy mit is jelentett a románok számára ez a veszteség. De ők is meg kell értsék azt, hogy mit jelentett a magyarság számára Trianon. Ez lenne ennek a tanácskozásnak a fő feladata. Egyeztetni kell a magunk szempontjait a mások szempontjaival.”
Román szemmel nézve
— Az ami hetven éve történt, mai szemmel nézve nagyon bonyolult — állítja dr. Ottmar Trasca, a kolozsvári George Baritiu Történelmi Intézet képviselője. — Az akkori magyarság számára nagy öröm volt az, hogy több mint negyvenezer négyzetkilométer területhez jutott. Ez a románság számára ugyanilyen elkeseredést és veszteséget jelentett. Én az 1940. szeptember 30–án történteket nem nevezem diktátumnak, hanem döntésnek. Egy olyan döntésnek, amely nyugati érdekeket elégített ki, ezzel nagy veszteséget és sok szenvedést okozva az itt élő románságnak. Sokat lehet vitatkozni arról, hogyan kellett volna dönteni, de ma már ezt csak amiatt tesszük, hogy valós képet kapjunk. Változtatni már nem lehet, megoldást pedig az adhat, hogy mindkét ország tagja az Európai Uniónak, lehetőség van a szabad mozgásra és a másság kinyilvánítására.
Kutatási lehetőségek
Nagy Mihály Zoltán, a Román Nemzeti Levéltár főigazgató–helyettese a mai kutatási lehetőségekről beszélt. „2007–től, mióta új vezetősége van az országos levéltárnak nagy változások történtek, újabb és újabb iratokat dolgoznak fel és bárki hozzáférhet a levéltári anyagokhoz, bárki végezhet kutatásokat. A II. bécsi döntésről azonban nem itt van a legtöbb anyag, hanem a Külügyminisztérium levéltárában, ami szintén nyilvános. Ami számomra meglepő, hogy eddig nem igazán volt igény ezeknek az anyagoknak a tanulmányozására. A román történészek részéről nem volt meg az a szándék, hogy közös kutatásokat végezzenek a magyar történészekkel. A romániai magyarság esetén az a probléma, hogy kevés olyan történész van, aki a XX. század történelmének tanulmányozására képezte ki magát, azzal is foglalkoznak és jól beszélik a román nyelvet. Ahhoz, hogy egy tanácskozáson vita alakuljon ki a román és a magyar történészek között, ahhoz kiválóan kell ismerni azt a kort és a román nyelvet. Egy másik probléma az, hogy azok az emberek, akik átéltek bizonyos eseményeket, később nem szívesen beszélnek róla. Ez valahol érthető is. Nagyon sokan voltak, akik 1940–ben lelkesen fogadták a bevonuló magyar csapatokat, de 1944–ben, amikor meghurcolták őket vagy eldeportálták, legszívesebben elfelednék örökre azokat az eseményeket. 2006–ban szerveztünk egy megemlékezést az 1956–os események ötvenedik évfordulója alkalmából, ahol szintén meglepődve tapasztaltuk, hogy azok, akik 1956–ban részt vettek szimpátia tüntetéseken vagy egyéb megmozdulásokon, nem szívesen beszélnek róla. Még mindig bennük él az a félelem, ami akkor született meg bennük.”
erdon.ro

2010. szeptember 3.

A második bécsi döntésről
Tegnap és ma „A második bécsi döntés 1940. augusztus 30. – Előzmények és következmények“ címmel tartanak tudományos konferenciát a Szatmár Megyei Múzeum dísztermében. Csütörtökön 10 órai kezdettel gyűltek össze a Megyei Múzeum második emeleti termében a külföldi és hazai neves előadók, akik közösen az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntéssel kapcsolatos legújabb kutatásaikat és szemléleteiket osztották meg egymással, elkerülve a nemzetek közötti vitákat. A konferencia során a megértés érdekében szinkrontolmács fordította az előadásokat. Hetven éve annak, hogy a döntés során Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. Előrehaladást jelent, hogy a konferencia alatt, az események által legjobban érintett három ország, Románia, Magyarország és Ukrajna történészei problémák és összetűzések nélkül beszélhettek kényes témákról, mely segíti a köztük levő kapcsolatok további fejlődését is. Két nap alatt számos romániai, magyarországi és kárpátaljai tudományos intézmény képviselői ismertették a második bécsi döntéssel kapcsolatos nézeteiket. Előadást tartott: Romsics Ignác, Seres Attila és Szász Zoltán Budapestről, Valentin Orga, Marius Borzan és Ottmar Traţcă Kolozsvárról, Alexandru Ghiţă a bukaresti Külügyminisztériumból, Nagy Mihály Zoltán a Bukaresti Állami Levéltárból, Kolontári Attila Kaposvárról, L. Balogh Béni Esztergomból, Vasile Ciobanu Nagyszebenből, Cornel Grad Nagybányáról, Zan Mykhaylo és Roman Ofitsynskyy Ungvárról, Claudiu Porumbăcianu és Sárándi Tamás Szatmárnémetiből. Az eseményen Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is jelen volt, aki elmondta, hogy ez az esemény nagy jelentőséggel bír, mivel általában ezen a témán tudományos monológok mennek végbe, most pedig alkalom nyílik a három érintett ország párbeszédére, és a történelmi eseményeknek érzelmek és nemzeti elfogultságok nélküli felvázolására, elemzésére. A múzeum igazgatója, Liviu Marta elmondta: egy konferencia megfelelő alkalom arra, hogy a történelmi előzményeket több szemszögből is megvizsgáljuk. Az elhangzott előadásokat tudományos kiadványban publikálják. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

2010. szeptember 3.

Jószomszédságra, de magyar összefogásra is szükség van
(MTI) – A román-magyar együttműködésről, a két ország közös érdekeiről és a magyarság összefogásának fontosságáról tanácskozott Bukarestben Martonyi János magyar külügyminiszter Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével.
Martonyi János a bukaresti magyar nagykövetségen tanácskozott az európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. Tőkés a találkozó után újságírók előtt emlékeztetett a Magyarországon végbement változásokra, kifejezve reményét, hogy a magyar nemzetpolitikában és szomszédságpolitikában is folytatódnak a változások.
Ugyancsak emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban több magas rangú magyar politikus tett látogatást Romániában, és a közeljövőben további magas szintű látogatásokra kerül sor. Minden téren folytatódik a román-magyar közeledés – fogalmazott Tőkés, nagyra értékelve azt, hogy az Európai Néppárt jeles kormányzati tagpártjainak képviselői széles körű román-magyar együttműködés kialakítására törekednek.
Az EP alelnöke kifejezte reményét, hogy a román- magyar szomszédságpolitika és együttműködés nem előzi meg a magyar összefogás politikáját. Martonyi Jánossal egyetértettek abban, hogy miközben a szomszédságpolitika terén fontos előrelépés történik, arra is törekedni kell, hogy "mi magyarok is egymásra találjunk". Megengedhetetlennek tartották, hogy a stratégiai célok kérdésében a magyarság "többfelé húzza a szekeret" – tette hozzá.
Tőkés László hangsúlyozta: az összefogást megkívánja az Európai Unión belüli helyzetünk, egész kelet-közép-európai politikánk. Ez a fajta összefogás a magyar nemzeti érdek szempontjából elengedhetetlen – fűzte hozzá Tőkés László. Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 4.

Belügyesek videózták a szentmisén résztvevőket a Bilibók-tetőn
A Gyimesi-szoros felett magasodó Bilibók-tetőn évekkel ezelőtt kialakított emlékhelyen a helybéliek minden év augusztusának utolsó szombatján szentmise keretében emlékeznek meg az orosz csapatok által megszállt magaslat 1944. szeptember 1-i visszafoglalásáról és az itt elesett áldozatokról. Az idén is mintegy kétszáz zarándok gyalogolt fel az 1200 méteres csúcsra, hogy méltó módon emlékezzen meg a hősi halottakról.
A megemlékezés ájtatos hangulatát sajnálatos módon beárnyékolta annak a két hatósági személynek a jelenléte, akik egyenruhában, fegyverrel az oldalukon minden álcázás nélkül végig filmezték a résztvevőket. Ugyanez a két egyenruhás a tavaly is filmezett a megemlékezésen, de akkor még civil öltözékben tették ugyanezt.
Amint azt akkor megírtuk, a helybeliek hasonló megfélemlítést voltak kénytelenek elviselni ez év március 15-én a gyimesbükki templomban tartott ünnepi szentmisén is. Ott civilruhás egyének szintén kamerával rögzítették az eseményeket, majd váratlanul nagy számban jelentek meg a plébánia udvarán, ahol aztán hosszabban ideig tartózkodtak, ezzel akadályozva a megemlékezők gyülekezését. Bánkuti Ákos. Erdély.ma

2010. szeptember 4.

Műemlékké nyilvánítanának több mint kétszáz házsongárdi sírt
„Légy kímélettel a hamvak iránt, oh ember, kinek szíved van...”
Ismerősök és ismeretlenek, kicsinyek és nagyok nyugszanak a Házsongárdban, akik hozzánk hasonlóan Kolozsváron (is) dolgoztak, tanultak, vigadtak és sírtak évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt. Emléküket sok esetben csak egy-egy sírkő őrzi, vagy már az sem: sajnos nem ismeretlen a sírgyalázás gyakorlata, amelynek neves személyiségek sírjai, kriptái is áldozatául esnek. A sírok megőrzését célul kitűző tudományos személyiségek és egyesületek már többször próbálkoztak az utóbbi évtizedekben azzal, hogy a művészeti szempontból kiemelkedő vagy a neves személyiségek földi maradványait őrző sírhelyeket műemlékké nyilvánítsák, és így megmentsék a pusztulástól. Most viszont úgy tűnik, hogy a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság kezdeményezése sikerrel jár: idén áprilisban több mint kétszáz sír műemlékké nyilvánítását kérték a Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumtól, ami ősszel be is következhet.
Balogh Edgár a megyei műemlék-bizottság tagjaként már az 1970-es években felterjesztette a műemlékké nyilvánítás által védendő Házsongárdi sírok jegyzékét az illetékeseknek. Kezdeményezését Jakó Zsigmond történész, az erdélyi tudományos élet kiemelkedő képviselője is folytatta. Az 1990-es évek második felében a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az alakulófélben levő műemlékvédelmi törvény kontextusában több kiegészítő, a Házsongárdi temető védelmére vonatkozó javaslatot terjesztett fel, ismét mellékelve a védelemre javasolt sírok jegyzékét. Ennek ellenére a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium által 2004-ben kiadott országos műemlékjegyzék csak a központi temetőként megjelölt Házsongárd egészét minősítette B kategóriás műemléknek – magyarázta a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöki, és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöki tisztét betöltő Gaál György helytörténész, a temető kutatója.
Újból elkészült a sírjegyzék
Idén áprilisban az Erdélyi Református Egyházkerület által szolgáltatott jogi keretben működő, felekezetközi jelleggel bíró Házsongárd Alapítvány, valamint az épített örökség és műemlékvédelem egyetlen országos hatáskörű erdélyi magyar szervezete, a megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ismét benyújtotta a műemléki státus védelmét igénylő sírok jegyzékét a Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumnak.
Házsongárd Alapítvány a helyi közigazgatás gondnoksága alatt álló köztemetői rész régi sírkertjének kilenc parcellájában (I. A-B-C, II. A-B-C, III. A-B, Kertek) körülbelül 500 jelentős síremléket tart számon. A jegyzék védelemre felterjesztett emlékei egyrészt az A kategóriaként jelzett csoportba tartozó sírok, sírboltok, sírcsoportok, kripták, mauzóleumok, a művészeti, építéstörténeti jelentőséggel bíró alkotások, másrészt a B jelölésű kategóriába tartozó, korjellemző emlékek, és neves személyiségek sírjai. Alapvetően minden 1910 előtt készült sírkőnek meg kellene kapnia az országos, avagy helyi érdekeltséget jelző műemlék-kategóriákhoz való tartozás nyújtotta védelmet – tudtuk meg a Házsongárd Alapítvány által rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból.
A felterjesztők javaslatai
Az országos műemlékjegyzékbe iktatandó, A kategóriás emlékekkel kapcsolatban a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Házsongárd Alapítvány azt javasolta a helyi közigazgatásnak, hogy a városi tanács által erre a célra kijelölt bizottság engedélyezze a felterjesztett jegyzéket, az egyenként megnevezett műemlékek pedig vétessenek fel a város, valamint a temető igazgatóságának nyilvántartásába, és a városháza által készített táblák jelezzék azok műemlék jellegét.
Az előterjesztésben szerepel továbbá a megváltási kötelezettség feloldása, és minden engedélyezetlen módosítás betiltása. Javasolják, hogy a sírhely használati joga az érintett felek hiteles jóváhagyását követően a másodfokú rokonokra is kiterjedhessen, illetve maradhasson meg a sírhasználati joguk azoknak a külföldi – vagy külföldön élő román – állampolgároknak, akik koncesszióval rendelkeznek. A temető igazgatóságának joga és kötelessége lenne a műemlékek megrongálását vagy rongálódását jelezni a helyi hatóságoknak.
Ugyanazon javaslat értelmében a B kategóriás – időszakosan bővíthető – jegyzékbe sorolt, egyenként megjelölt emlékeket a helyi közigazgatásnak kellene védetté nyilvánítania, tanácsi határozattal. A helyi tanács védelme alá rendelt sírok karbantartását, gondozását kötelező módon családok, egyházak, civil szervezetek látnák el. A további ajánlások annyiban térnek el a fentebb említettektől, hogy a sírhely használati joga a helyi tanács szabályzata értelmében csak a tulajdonos családját illethetné meg. Ha a család, illetve a jogos örökös nem hosszabbítaná a megváltást, a sírt többé nem kellene megváltani, de temetni se lehetne bele többet – szerepel az indítványban.
Az általános ajánlások többek között az egyházak, civil szervezetek megbízottjának az engedélyező bizottságban betöltendő tagságának elfogadására, a régi sírkertekben eszközölt beton-építkezések korlátozására, a Matei Basarab és a József Attila utcák találkozásánál levő bejárat rendezésére, az ottani építő- és betonöntő telep felszámolására vonatkoznak. Javaslatot fogalmaztak meg a temető közigazgatása számára is a védett sírok jegyzéke mellett a helyrajzi számokat és az emlékek jelenlegi állapotát megörökítő fényképeket tartalmazó külön nyilvántartás létrehozására, valamint magyar és román nyelvű, a turisták tájékozódását segítő szórólapok kiadására is.
Ősszel, Bukarestben döntenek
A Házsongárdi temető értékeinek törvényes védelme a felterjesztők reményei szerint változtathatna azon áldatlan állapoton, amelyben a felbukkanó új bérlők kénye-kedvétől függ a kultúr-, művészet-, és építéstörténeti emlékek sorsa, amelyben régi feliratos kövek leverhetők, bezúzhatók, kerítések lebonthatók, a sírok és kripták beköltözhetők, amelyben sírszobrok tűnnek el, és évszázados kripták, mauzóleumok pusztulnak el részben vagy teljesen.
Íme néhány példa: Keresztes Kálmán és Téglás Gábor körülbelül négy éve eltűnt sírszobraihoz társult tavaly ősszel Pákéi Sándor József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alapító főtitkára édesanyjának sírszobra is – hiába írja fejkövén. „Légy kímélettel a hamvak iránt, oh ember, kinek szíved van...”
A Béldi-kripta esete is szomorú: az emlék nemrég tisztázatlan körülmények között felgyúlt, jelenleg pléhfedele darabokban hever az építmény körül, fedélszéke ázik.
A mielőbbi restaurálásra szoruló emlék megrongálásáért még senkit nem vontak felelősségre, a család sem részesült kárpótlásban.
Ilyen körülmények között egyértelmű, hogy a síroknak, kriptáknak szüksége van a műemléki státusz nyújtotta védelemre, amelyet egyes sírok talán már az idén megkaphatnak. Kelemen Hunor kulturális és művelődésügyi miniszter lapunknak elmondta: a védelemre felterjesztett Házsongárdi síremlékek jegyzékéből jelenleg 130-nak van előkészítve a hivatalos dokumentációja. Az eljárásmód értelmében az Országos Műemlékvédelmi Bizottság tudományos szakmai tanácsadó szervként elbírálja a szakemberek által elkészített dokumentációt tartalmazó dossziékat, majd felterjeszti javaslatait a Kulturális és Művelődésügyi minisztériumnak, így az engedélyeztetési folyamat miniszteri döntéssel zárul, amire az ősz folyamán sor kerül – ismertette a folyamatot a szaktárcavezető.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

2010. szeptember 4.

Anyaországi adomány árvízkárosultaknak
A Magyar Mozgássérültek Társulatának is helyet adó Szent Kamill Szociális Otthonba tegnap megérkezett az az egy hónapra elegendő felnőtt pelenkaadag, amelyet a Kárpátok-Tisza Szövetkezet adomány formájában juttatott el a rászorulóknak.
A szövetség elnöke, Egri Sándor lapunknak elmondta: e hónap második felében nemzetközi építőtáborokat szerveznek az árvíz sújtotta Kovászna megyei Bölönben és a Hargita megyei Csíksomlyón, ahol a fiatalok az újjáépítésben vesznek részt. Kárpát-medencei, sőt azon túli magyar és nem magyar fiatalok nyolc-tizenöt fős csoportokban egy-egy hétig fognak dolgozni mindaddig, amíg szükség lesz a segítségükre. Ott tartózkodásuk alatt az építők együtt élnek majd az árvízkárosultakkal, akik a fizikai munkában megmutatkozó támogatáson kívül ily módon lelkiekben is érezni fogják, hogy nem hagyták őket magukra.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

2010. szeptember 4.

Sándor János művészi világa
Birtokunkban van a 2007-ben megjelent Fába faragva a történelmi Magyarország címerei a Magyar Nemzeti Könyvtárban című monumentális kiadvány, amely magyar, német, angol nyelven taglalja – részleteiben is – Sándor János címerfaragó művészetét. A legfontosabb tétel így szól: Sándor János „...tölgyfából kifaragta az egykori 63 vármegye címerét. Ehhez társult nagylelkű ajándéka, Magyarország ún. »középcímere«, szintén tölgyfából.” Eme sorok Fülep Katalintól valók.
Sándor János életének, munkásságának szakszerű értékelése Székely András Bertalantól származik. Íme: a művész „... 1941. augusztus 9- én született a Hargita alatti Homoródvárosfalván. A székelyudvarhelyi tanítóképző elvégzése után évtizedekig tanított, kultúrházat igazgatott, az egykori székely-magyar autonóm tartomány legjobb asztalitenisz gyermekcsapatát nevelte föl (...) Természet iránti érdeklődése korábban állatpreparálásban is megnyilvánult (...) Művészetének nagy elismeréseként meghívást kapott – alkotásaival együtt – a hannoveri világkiállítás pavilonjába is.”
A fa megmunkálása iránti erős vonzalma már gyermekkorában jelentkezett. Édesapjától látta, miként készülnek fából a használati eszközök, az állatfigurák. Képzeletét azonban leginkább a díszítőmotívumok fába álmodásának lehetőségei mozgatták meg. Mára könnyen kihámozhatóvá vált, milyen kútforrásokból merített nagy előszeretettel.
A legközvetlenebb hatást az élő természettől kapta. A növény- és állatvilág alapos ismeretéről tanúskodnak virág- és állatábrázolásai. A faragásokon sajátos mozgalmasság figyelhető meg, a megálmodott rajzok nem statikusak, nem merevek. Dús fantáziára vallanak az égbe nyúló mozdulatok, ezek a látomásban való gondolkodás erősségét bizonyítják.
Második forrásvidéke az erdélyi, Erdélyen belül a székelyföldi népköltészet és
népművészet. Művészettörténészek már eddig is hangsúlyozták Sándor János világának balladás jellegét. A Fehér Anna, Kádár Kata népballada-jelenetek mellett kibédi népballadát is megjelenített, a Lizsa, Lizsa, mit gondoltál kezdetűt. A népművészeti motívumkincset úgy építette be alkotásaiba, hogy azok teljes mértékben odaszervesültek művészi elképzeléseihez.
A művész harmadik forrása a történelmi múltban, a mondákká nemesült szövegekben gyökerezik. A szkíta meg avar kori régészeti leletek motívumkincse mellett a magyarság kora történetének epizódjai is megjelennek munkáin. Néhányat említünk: magyar turulmadár, Emese álma, a csodaszarvas több változatban, a vérszerződés, Szent László-jelképek stb.
A negyedik forrásvidék a későbben megjelent történelmi dokumentumok, a címertan létrejötte. A lényegre tapintott Bertényi Iván, amikor így fogalmazott: „Sándor János címersorozata úttörő vállalkozása a magyar címerművészetnek (...), címerpajzsait következetesen rámával veszi körül.” Magunk megjegyezzük: a rámának hangulatteremtő ereje is van.
Egyetlen dologra még ki kell térnünk. A Sándor János faragta kompozíciókról a szeretet ereje sugárzik felénk. Ezt a szeretetet szimbólumokká növesztette a művész. Játsszunk csak el a szavakkal: szívből kinövő szeretet, szeretetből kinövő életfa, életfából kinövő szeretet stb. Mert – Sándor János megfogalmazásában – „szeretet nélkül nincsen élet.”
Részlet egy tárlatnyitó beszédből.
Elhangzott 2010. augusztus 27-én a kibédi művelődési otthonban nyílt kiállításon.
Ráduly János. Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 4.

Nekünk főképp a nyelvi türelmetlenséggel van gondunk!
Egy Énlakához, akár Lövétéhez hasonló településen, ahol csak székelyek élnek (több száz ilyen települése van a Székelyföldnek), olyan szabadon szárnyal a magyar nyelv, mint Magyarország bármelyik településén. A rendőrség, csendőrség, törvényszék, prefektúra és egy-két hivatal kivételével így van ez a Székelyföld többségében székelyek lakta városaiban is. Így van, de csak addig, míg többségbe nem kerül a románság. 1992-ig így volt ez Marosvásárhelyen is, és még így van Sepsiszentgyörgyön. De már nem sokáig.
Nekünk nem a román emberek, hanem a tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött amorf tömeg, amelytöbbségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömbbe szerveződött székelység képes felvenni olyanformán, ha megtartja lakhe- lyének többségi arányát, sőt növeli is azt és ragaszkodik a nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja de nem állítja meg ezt a folyamatot.
Megvalósítható igaz történet
A történet színhelye a Székelyföld hajdani szép fővárosa, Marosvásárhely. Ezt a várost Bethlen Gábor, Erdély magyar fejedelme emelte városi rangra 1616-ban. Legimpozánsabb történelmi épületei a trianoni döntés előtt épültek, Bernády György magyar polgármester építtette ezeket. Az sem mellékes, hogy egészen a 2002-es népszámlálás időpontjáig a Székelyföld hajdani szép fővárosában az itt élő székely magyarok száma minden időkben meghaladta a betelepedő románok lélekszámát.
Ma az utcán elvétve hallani magyar beszédet, és a román feliratok mellett elenyésző számban van magyar. A kereskedelmi egységekben és az intézményekben szinte egyedülállóvá vált a román nyelv használata. Már-már úgy tűnik, mintha egy számunkra teljesen idegen városban tartózkodnánk. Pedig a város lakosságának fele még mindig magyar.
De meddig? – fogalmazódott meg a magyarok pártjának egyik vezetője fejében a kérdés. Aztán a közeledő március 15-ére gondolva merész tervet eszelt ki. Mi lenne ha ezen a napon…, és sürgősen munkához látott.
Először a szervezet vezetőivel beszélte meg, aztán sorra kapcsolódtak be a cselekvő magyarok, és egy hónap alatt a hírvivők eljutottak minden magyarhoz a városban. Már csak pár nap volt hátra az ünnepi napig, melyet izgatottan várt a város magyar része. Sokan, bár az elején nagyon nehezen ment, ki is próbálták. Volt, aki a munkahelyén, mások egy-két hivatalban vagy a bevásárlóhelyeken próbálkoztak. Többségük megrettent, amikor meghallotta saját hangját és meglátta a rámeredő szemeket. Aztán, amikor a közelükben mások is próbálkoztak, bátrabbakká váltak. Pedig az elején úgy tűnt, hogy az ég is leszakad. De nem szakadt rájuk.
Aztán elérkezett az ünnep napja, március 15. Reggeliben egymást érték a kérdések és a biztatások a családi közösségekben. Egyfolytában működtek a telefonok. Akkor abban maradunk, ahogy megbeszéltük?! És ehhez tartsuk magunkat egész nap?! – kérdezték egymástól és biztatták egymást. De voltak olyanok is, akiknek inukba szállt a bátorságuk és otthon maradtak. Nem akartak kockáztatni, na meg úgy érezték, hogy ehhez ők nem elég bátrak.
Óriási, eddig még nem látott számban gyűltek egybe a város főterén, ahol az ünnepséget tartották. Az ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott le, felvonulás, beszédek, műsor, majd a két himnusz, a magyar és a székely eléneklésével zárult. Eddig még simán ment minden, most kezdődött az, amire már egy hónapja készültek. Aztán elindultak a családok, barátok, ismerősök, az összeverődött csoportok a vendéglők, a piac, a bevásárlóközpontok irányába. Sokuknak a homloka izzadt, másoknak a szíve vert jobban, és voltak olyanok is, akiknek a lába botladozott. De úgy mentek, mint Hunyadi János magyarjai a nándorfehérvári csatába. Itt csak előre lehetett menni, akárcsak a csata idején.
Ugyanis az egész város magyarsága felfogadta, hogy a mai nap csak magyarul szólal meg, bárkivel is találkozik, lett légyen az akár maga a prefektus is.
A vendéglőkben és más szolgáltató egységekben az elején arra gondoltak, hogy magyarországi turisták lepték el a várost, akik nem értik a román nyelvet, aztán gyorsan magyarul tudókat kerítettek, akik a tolmács szerepét töltötték be. Aztán az egyik román ajkú kiszolgáló felismerte panellakásbeli magyar szomszédját, és örömmel üdvözölte, majd megkérdezte, honnan jött ez a vendégsereg. Nagy meglepetésére szomszédja magyarul válaszolt kérdésére, mire ő megkérdezte, persze ismét románul, hogy nem ismer rá? Dehogynem, volt a válasz, de ma mi, marosvásárhelyi székelyek csak magyarul vagyunk hajlandók beszélni. Még sok ehhez hasonló eset után a románság is tudomást szerzett erről a furcsa elhatározásról. Az elején csak vonogatták a vállukat. Megjön majd az eszük, mondogatták és egy legyintéssel elintézték.
Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek! Egyenes tartással kiálltak a nyelvhasználati jog és a valódi kétnyelvűség mellett. Nem kellett ehhez konferencia, kongresszus meg parlamenti szereplés, az egyénekre lebontott közös cselekvés hozta meg a sikert.
Aztán nemsokára az egyházi ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor is tartottak "Csak magyarul" napokat a "Csak románul" napok ellensúlyozására. Aztán a rákövetkező év minden hónapjának első napja, majd első hete, első két hete, végül minden napja magyar nappá vált. Aztán a város román lakossága is lassan elfogadta, hogy a város magyarságának is joga van saját nyelvét használnia, saját városában. Egyre többen tanultak meg magyarul, megszokottá és gyakorlattá vált, hogy a román románul, a magyar magyarul beszélt egymással, de olyan is előfordult, hogy a román magyarul, a magyar románul társalgott egymással. Marosvásárhely példája követőkre talált Tordán, Kolozsváron és Erdély minden olyan városában, ahol magyarok éltek.
Ennek következménye, hogy napjainkra a Kárpát- medence területén a magyarság legközelebbi barátja a román nép és tűzbe mennének egymásért.
A történet álomszép. Csak azért nem tudott még valósággá válni mert…
Csíkszerda, 2010. július 29.
Beder Tibor

2010. szeptember 4.

Megemlékezések napja
Két történelmi eseményről emlékeznek meg szombaton a Gyergyói-medencében. Egy hősies győzelem emléke előtt tisztelegnek a Tatárdombnál, valamint egy tragikus eseményre emlékeznek a Gac-oldalban.
Minden évben megemlékeznek a Gyergyószárhegy és Gyergyóditró határában lévő ferences birtokon a 351 évvel ezelőtt történt eseményekről, amikor a tatárok és az oláhok közösen törtek be Székelyföldre, a törökök segélycsapataiként, a helybéli asszonyok és idősek szembeszálltak velük, és legyőzték a 3000 felfegyverzett katonát. „Akkor bátor összefogással győzött népünk! A tanév kezdetén szeretettel hívlak, hogy imádságos szeretettel fogjunk össze, és győzzük le a nehézségeket, gondjainkat” – hívja a tatárdombi ünnepre az érdeklődőket a rendezvény megálmodója, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Az ünnepség felvonulással kezdődik szombaton délelőtt tíz órakor, majd szentmise következik. Megkoszorúzzák az 1908-ban állított emlékművet, a csíkszeredai Role együttes részleteket ad elő a Szent László rockoperából. Néptáncelőadás és lovasbemutató is része az egész napos programnak, melyen Böjte atya Gyergyói-medencében található gyerekotthonainak több mint 200 gyereke is részt vesz.
A Gyergyószentmiklós mellett található Gac-oldalban 65 évvel ezelőtt lemészárolt magyar katonákra emlékeznek szombaton fél kettőtől, imával, beszédekkel, koszorúk elhelyezésével. 1944. szeptember hetedikén 159 székesfehérvári katona vesztette életét Gyergyószentmiklós közelében. A következő napokban ártatlan gyergyóiak is a háború áldozatául estek. A tragikus esemény helyszínén emlékmű áll a magyar honvédek tiszteletére, egy kereszt és egy tábla pedig az ártatlanul meghalt felszegiek emlékét őrzi.
Lázár Hajnal. Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 5.

Folytatódnak a restaurálási munkálatok Gyulafehérváron
A Gyulafehérvári Érsekség megkülönböztetett módon foglalkozik a székesegyház és az érseki palota állapotával, méltó módon történő karbantartásával, helyreállításával. Egy ilyen jellegű középkori épületegyüttes megköveteli az állandó helyreállítási munkálatokat. Az utóbbi évszázad restaurálási munkálatainak a kiesése következtében a ’90-es évek elejére több helyen is sürgős feladattá vált a felújítás. 1999-ben a Gyulafehérvári Érsekség és a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal között létrejött egyezmény nyomán átfogó helyreállítási programterv született. Az anyagi források szűkössége miatt azonban elsősorban részfeladatok elvégzésére és sürgősségi beavatkozásokra került sor 2005-ig.
A Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szülőföld Alap, Románia Művelődési és Vallásügyi Minisztériuma, valamint partnerszervezetek és a hívek támogatásának köszönhetően a jubileumi évben befejeződött a déli torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, valamint a Kolonics István által 1877-ben épített orgona restaurálása. A szakemberek által is elismerést nyert munkálatok arra serkentenek, hogy a helyreállítási munkálatokat tovább folytassuk, újabb feladatokat vállaljunk.
A székesegyház helyreállításának jelen szakaszában a szentély és a kórus teljes felújítására kerül sor. A helyreállítás megtervezésére a Macalik Arnold építész által vezetett kolozsvári FKM Kft. kapott megbízást. A tervezés első szakaszában számos szakembert felkértünk, hogy a szükséges kutatásokat hajtsák végre és tegyék meg javaslataikat a szakterületükön. Művészettörténészek, szakrestaurátorok, statikusok, építészek tanulmányozták a helyreállításra váró épületrészt, az Egyházművészeti Bizottság (EMÜB) bevonásával a helyreállítási koncepció véglegessé vált.
A munkálatok jogát közbeszerzés alapján a csíkszeredai Harbau Kft. és a gyulafehérvári Grup Corint Kft. konzorciuma nyerte el. A restaurálási munkálatok augusztus 12-én kezdődtek el és tíz hónapot vesznek igénybe.
Bár az érseki palota főhomlokzatát 2000 és 2002 között helyreállították, a belső udvar, valamint a további külső homlokzatok elhanyagolt állapotban vannak: a málló vakolatok, megöregedett, károsodott nyílászárók, a kőajtó- és ablakkeretek esztétikailag rossz benyomást keltenek és hőszigetelési igényeket nem teljesítenek. A munkálat megtervezésére a nagyszebeni Guttmann Szabolcs építész (Arh Service Guttmann & Co) kapott megbízást.
A munkálatot a közbeszerzési kiírás nyomán a csíkszeredai Harbau Kft. nyerte meg. Ez a szentély restaurálási munkálataihoz hasonlóan idén augusztus 12-én kezdődött és a tervek szerint 11 hónapot tart.
A két nagy helyreállítási munkálat értéke meghaladja az 1 000 000 eurót. Ezt az összeget az érsekség önerőből képtelen lett volna fedezni. Sikerült azonban a romániai illetékes hatóságokkal olyan megállapodásra jutni, hogy a Román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet mindkét helyreállítási munkálat tetemes részét finanszírozza. Ezenfelül azonban még nagyon sok adomány szükséges. Történelmi székesegyházunk bőkezű mecénások és a hívek adományainak köszönhetően épült évszázadok során, fenntartása és az utókor számára való megőrzése érdekében azonban mindannyiunknak össze kell fognunk. Bármilyen felajánlást, támogatást és ötletet szívesen fogadunk.
Szász János. Vasárnap (Kolozsvár)

2010. szeptember 6.

Az oktatás decentralizálását sürgeti Markó
– Az új oktatási törvénytervezet nemcsak az anyanyelvű oktatás bővítése, hanem az oktatási rendszer decentralizációjaszempontjából is egy hatalmas lehetőség, ezáltal ugyanis a helyi közösségek, az önkormányzatok maguk dönthetnek majd a tanintézményeik sorsát illetően: ennek a decentralizációnak – akárcsak az egészségügyben – az RMDSZ a hajtómotorja – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Gyergyóremetén.
A szövetségi elnök Kelemen Hunor kulturális miniszterrel, Gyergyószék magyar iskoláinak igazgatóival, valamint a Hargita megyei főtanfelügyelőség képviselőivel tanácskoztak a magyar oktatás és a magyar pedagógusok helyzetéről, a készülő oktatási törvényről és a tanintézmények finanszírozási kérdéseiről. Az RMDSZ vezetői leszögezték: a szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy december 31-e után a pedagógusok a jelenleginél jobb, méltányosabb bérezésben részesüljenek.
A szövetségi elnök közölte: bár az oktatási jogszabály elfogadását a szenátus oktatási szakbizottsága akadályozza – itt ugyanis az ellenzék van többségben –, az őszi parlamenti ülésszakban fel kell gyorsítani ezt a folyamatot. Markó Béla szerint ugyanakkor a vita során az RMDSZ-nek kiemelten kell figyelnie arra is, hogy a tanulók után járó fejkvóta mértékét a kisebbségi oktatás számára megfelelő módon szabályozzák, ha ugyanis ezt nem differenciáltan alkalmazzák, számos magyar iskola kerülhet nehéz helyzetbe. Ezt alátámasztandó közölte: a magyar iskolák száma ma eléri a 12%-ot Romániában, ami a közösség 6,5%-ához viszonyítva jó arány, ám a helyzet korántsem olyan jó, mint amilyennek tűnik: ezeknek az iskoláknak a többsége ugyanis kis létszámú, ezért egy nem differeneciált kvótarendszer esetén jó részük megszűnhet. Az RMDSZ ezért vitte be a tervezetbe a nyelvi és a diszperziós kvótát: míg az előbbi magasabb fejpénzt biztosítana a kisebbségi diákok számára, a diszperziós kvóta azon kisebbségi iskolák esetében járna, ahol az alacsony tanulószám miatt a tanintézmény fenntartása lehetetlenné válna.
A szövetségi elnök arra emlékeztetett, az oktatókat is sújtó fizetéscsökkentések hatálya december 31-én lejár, ezt követően pedig a béreknek növekedniük kell: a következő időszakban az RMDSZ arra törekszik, hogy a pedagógusok számára méltányos bérezési rácsot alakítson ki a pénzügyminisztérium. Az oktatást érintő prioritásokról szólva elmondta: újra lendületet kell adni az iskolaépületek felújítását célzó programnak, és be kell fejezni az elindított, a gazdasági megszorítások miatt azonban félbeszakadt beruházásokat. Ebben a székelyföldi megyék is nagyon érdekeltek, hiszen a PNL-RMDSZ-kormányzás alatt számos fejlesztés indult a magyar településeken, így Hargita megye is "tele van" elkezdett beruházásokkal Most az a prioritás, hogy megyei szinten elkészüljön a magyar oktatás szempontjából kiemelt fontosságú beruházások listája, hogy annak megfelelően csoportosítsák az erre fordítható költségvetési forrásokat – hangzott el a tanácskozáson. Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 6.

Khell Ödönre emlékeztek (Emléktábla- és kopjafaavatás)
Szombat délután a Khell család, néhai vitéz Khell Ödön (1931—2009) tisztelői, barátai és a Gábor Áron Alapítvány kuratóriumi tagjainak jelenlétében a Szent Miklós római katolikus templomban a Máthé Ferenc plébános, címzetes esperes által szolgáltatott gyászmisét követően a tömeg a kilencablakos szülői ház elé vonult, ahol a hódmezővásárhelyi Ezer Nemzetség Alapítvány által adományozott Khell Ödön-emléktáblát dr. Grezsa István hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő és dr. Fazekas Özséb, a kerámia emléktáblát adományozó alapítvány elnöke leplezte le.
A Gábor Áron Alapítvány néhai elnökének a közösség érdekében kifejtett áldozatos munkásságát a jó barát, dr. Grezsa István méltatta. Az emléktáblát Máthé Ferenc plébános áldotta meg. A kettős ünnepségen Bereck másik testvértelepülését, Tótkomlóst Takács Ferenc alpolgármester képviselte. A koszorúzás után az ünneplők a Gábor Áron-emlékház és ifjúsági turisztikai fogadó udvarára vonultak, ahol a tavaly nyáron a Földi István, Sombori Sándor és Gyárfás Jenő kopjafája mellé állított, a helybeli Bodó Csaba által készített monumentális kopjafát leplezték le. A kopjafánál Dimény Zoltán polgármester, Balogh András, a művelődési központ igazgatója, Tibád Sándor ny. történelemtanár, vitéz Rózsa József és Handra Kelemen, a Gábor Áron Alapítvány alelnöke méltatta a múlt év december 21-én elhunyt vitéz Khell Ödön életét és közel húszesztendős munkásságát, valamennyien három nagy megvalósítását, az egész alakos Gábor Áron-szobor felállítását, a Gábor Áron-emlékház és az ifjúsági turisztikai fogadó átadását emelve ki. A negyedik kopjafát vitéz Khell Ödön három gyermeke, Ödön, Levente és Melinda leplezte le, majd Tusa Anna Boróka Reményik Sándor Kövek zsoltára című költeményét adta elő. A kettős megemlékezés koszorúzással, egyházi áldással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 6.

Kései elégtétel
Nehéz elégtételt venni az elrabolt évekért, de Fülöp Sándornak ez részben sikerült: kiírta magából1. Holott a történelem sok évet elrabolt életéből. Ilyen elrabolt esztendők voltak a katonaság – holott ezt nem így fogták fel annak idején a férfiak, éltek még olyan eszmék, mint hazafiasság, önfeláldozás, kötelességtudat –, de mindenképpen elrabolt évek voltak a hadifogságban eltöltött keserű évek és a dühöngő osztályharc áldozataként egy mondvacsinált ügyért kapott hat év fegyházbüntetés is.
Fülöp Sándor akkor született, amikor felszabdaltak egy ezeréves államot. Nem véletlenül írja a kötet bevezetőjében a szerkesztő, Papp Annamária, hogy a szerző: „egyidős az erdélyi magyarság kálváriájával, ugyanis 1920. augusztus 17-én született, valamivel több, mint két hónappal az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása után.”
A könyv műfaji besorolását Murádin János Kristóf történész így határozta meg: „Nem tudományos történelemkönyvet tart kezében az olvasó. Olyan korrajz ez, amely élő emlékek sorából tevődik össze. A szemtanú, az események átélője írja le benne mindazt, ami vele történt. Igazi 20. századi sors az övé! Fülöp Sándornak ugyanis igencsak kijutott a múlt század pokoljárásából. Kétévi katonáskodását fél év aktív frontszolgálat súlyosbította, majd négy év szovjetunióbeli hadifogság pecsételte meg. Mindezzel azonban még korántsem ért véget a szerző 20. században átélt kálváriája, hiszen 1956 felemelő pillanatáért hat év politikai fogsággal kellett fizetnie. Emlékezéseit ezekről az időkről is följegyezte”.
„Munkája régen elveszett naplójának aprólékos rekonstrukciója” – írja Murádin. – „Igényes, pontos, mégis olvasmányos mű. Az átélt élmények – éppúgy, mint a szenvedések – elevenek, mintha nem is érződne rajtuk öt évtized kényszerű hallgatásának nyomasztó súlya.”
Állítása alátámasztásához magát a szerzőt hívja segítségül: „Emlékeim ma is frissek. Fülemben az induló szerelvényen fölzendülő hetyke katonadal, majd az ágyúdörgés, géppuskakattogás, kézigránátok lángot és fekete füstöt vető robbanása…”
Hetyke katonadal... Minden benne van ebben a két szóban. A fiatal nemtörődömség, a túlfűtött érzelem, a katonás „snájdigság”, a kaszárnya bajtársias hangulata, a felettesek oktalan zaklatása. Később a hetyke katonadal elfojtott sóhajokká alakult: a gyimesközéploki és a gyilkostói, majd a rahói tisztiiskolai kiképzés után frontszolgálat következett. S a frontszolgálat után kínkeserves és megalázó hadifogság volt a jutalom. Közben a határok ide-oda mozogtak, éppen úgy, mint Fülöp Sándor születésének évében, s így történhetett meg, hogy elindult Kolozsvárról s megérkezett Clujra.
Középkori hagyományokat éltető, de közben korszerűsödő Magyarországról vonult be s egy önmagát haladónak mondó, a proletár internacionalizmus jegyében vívott osztályharc színterévé vált Romániában szerelt le. Így örökíti meg ezt az 1948. évi nyári nap történéseit naplójában:
„VI. 24., csütörtökre virradóan
Éjfél után érkezünk haza, Kolozsvárra: Bernád Zsigmond, Dobri János, Fülöp Sándor, Kató Kázmér, Kiss Gábor, Lőrinczi Ferenc, Mihályfalvi Miklós dr., Nagy Vilmos dr., Novák Miklós, Pócsai Károly és Székely András.
Szerencsés utat kívánva a Marosvásárhelyig tovább utazó Daróczi Lacinak, meg a Székelyföld felé tartó többi volt hadifogoly-társainknak, leszállunk a vonatról, és körülnézünk. Első benyomásunk nem öröm, hanem lehangoltság. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázástól még romos az állomás épülete és annak környéke. Csak a törmeléket takarították el úgy-ahogy. Imitt-amott sápadozik egynéhány villanykörte a sötétben. Valamennyien a Főtér felé megyünk, a szőnyegbombázástól egészen a Szamos hídjáig romos utcán. Sehol egy lélek útvonalunkon. A régi vashídnak nyoma sincs. Áthaladva az ideiglenes póthídon, nemsokára ott állunk a Mátyás-szobornál testületileg. A Szent Mihály-templom zárva. Ilyenkor nem térhetünk be. Hazatérés előtti fogadalmunknak a templom falain kívül a szobor talapzatánál teszünk eleget. Egy hálaadó ökumenikus miatyánkot mondunk el szerencsés hazatérésünkért, majd egymástól elköszönve széledünk el. Ki-ki a maga otthona felé tart.
Így végződött keresetlenül kalandos utazásom Kolozsvártól Clujig.”
A hadifogságban szerzett orosz nyelvtudásával kereste kenyerét: tanított középiskolában és egyetemen, közben tanult. Hányattatásai azonban nem értek véget, az ötvenes évek osztályharca minduntalan keresztbe tett karrierjének, míg végül az 1956-os magyar forradalmat követően őt is letartóztatták egy, a zsebébe csempészett – ma már csak mosolyra fakasztó, akkoriban azonban kapitális bűnnek kikiáltott tartalmú – cetli alapján: „Pártunk és kormányunk miután a Sovietunio hathatos támogatásával kinyalta Titonak a segét, nyalják ki az enyémet is szüret után hasmenéskor, mert az egész egy alias banda, akik kiszipolyozzák a szerencsétlen népet.” A cetli alján még az állt, hogy „Elolvasás után tébd el”. Egyik „jóakarója” csúsztatta a zsebébe a cetlit, a kötetben a szerző felfedi e meghasonult nő kilétét is.
Olvasmányos, mindvégig lenyűgöző kötet Fülöp Sándor önéletírása. A legizgalmasabb talán a gyimesi korszakot, majd a frontszolgálatot és a hadifogságot leíró rész, a legdöbbenetesebb viszont a román börtönökben töltött esztendőkről szóló fejezet. A könyvet a szerző által írt versek, no meg korabeli fényképek, illetve háborús emléktárgyakról készült felvételek teszik teljessé.
A kötet kései elégtétel a napokban 90. életévét ünneplő szerzőnek, tanulság az olvasónak.
1Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra. Fülöp Sándor élete a harctéren, a szovjet fogságban és a román gulágon, Csíkszereda, 2010, Pallas-Akadémia Könyvkiadó
Sarány Istvá. Szabadság (Kolozsvár)

2010. szeptember 6.

Szoboravatás és emlékünnepség
Szeptember 4-én és 5-én Kolcs Község Polgármesteri Hivatala, a Szamoskrassói Református Egyházközség, a Szatmárnémeti Németi Református Egyházközség és a Szatmárnémeti Szent István Kör Szatmárnémetiben és Szamoskrassón ünnepséget rendezett Bem tábornok emlékére. A rendezvényen számos hazai és külföldi személyiség is részt vett. Szombaton délután 18 órától Szatmárnémetiben a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében szép számban összegyűlt érdeklődők hallgatták figyelmesen dr. Kovács István, budapesti történész professzor, volt krakkói főkonzul Bem tábornok életútjáról szóló előadását. Az előadás előtt Nt. Sipos Miklós lelkész beszédében kihangsúlyozta, örül annak, hogy még manapság is egy személy és egy gondolat, méghozzá a szabadság gondolata ennyi embert tud összegyűjteni egy helyen.
Az előadás a „Bem, aki nem ismerte a reménytelenséget“ címet viselte, mely a professzor elmondása szerint nem csupán a tábornok fő tulajdonsága, hanem a lengyel nép jellemzője is. A számos csata és háború, melyben a tábornok részt vett, illetve az 1848-as, 49-es szabadságharcban betöltött fontos szerepe a magyar történelem jeles szereplőjévé is formálta a tábornokot, aki – bár nagy kockázatokat vállaló manőverei nem mindig voltak sikeresek – példát statuált csapatainak és a legkisebb kilengést sem tűrte. Híressé vált mondata „aki nem engedelmeskedik, fejbe lövetem, de azért jutalmazni is tudok“ számos katonától követelte meg az engedelmességet. Vasárnap Szamoskrassón 11 órától vette kezdetét az ünnepi istentisztelet, melyen Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, ezt követően került sor a Darvay-kúria előtt a Bem-szobor leleplezésére. Az eseményt jelenlétével megtisztelte Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete és dr. Adam Bartosz, a Tarnówi Múzeum igazgatója is. (Brigitta) Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

2010. szeptember 6.

Divatszakma lesz az irodalom?
Beszélgetés Láng Gusztáv irodalomtörténész professzorral. (Szatmár volt a “nevelő-földem” Láng Gusztáv 1936-ban született Budapesten. Édesapja foglalkozása miatt gyakran és váratlanul változtatott a család lakóhelyet; ennek 1943-ban lett vége, amikor “hazaköltöztek” Szatmárra. Láng Gusztáv édesapja ugyanis a Szatmár megyei Erdődön született, nagyszülei ott élték le csaknem egész életüket, és Láng is minden iskolai szünidőt Erdődön töltött. “Szatmár volt tehát a “nevelő-földem”. Az ottani magyar nyelv, az iskolák, melyeket érettségiig kijártam, mai napig sokat jelentenek életemben” – vallja. 1959-től tanított a kolozsvári egyetem Magyar Irodalom Tanszékén 25 évig. A 80-as évek elején kiderült, hogy kettős – magyar és román – állampolgársága a két állam között létrejött szerződés értelmében nem tartható fenn tovább; valamelyikről le kell mondania. “A magyar állampolgárságról lemondani érzelmi okokból képtelen voltam, ezért távozni kényszerültem Romániából” – emlékezik Láng, aki a szombathelyi főiskolán lett tanár, majd 16 évig tanszékvezető. Jelenleg nyugdíjas.
Irodalomkritikákat és szaktanulmányokat egyetemi hallgató korától ír; ezek száma 500 és 600 között van. Kántor Lajossal megírták a romániai magyar irodalom 1944 utáni történetét; írt egy monográfiát Dsida Jenő költészetéről, és több irodalom-tankönyvet a romániai magyar iskolák számára. Az erdélyi magyar folyóiratokkal – elsősorban a Székelyfölddel és a Korunkkal – mindmáig “szerzői” kapcsolatban áll; Szatmárnémeti irodalmi rendezvényein minden évben szerepel. Két évig vendégtanár is volt a kolozsvári egyetemen; ez idő alatt Nagyváradon is többször megfordult előadóként.)
Látszólag összefügg, hogy a Bihar megyében meghirdetett 14 végleges magyartanári állásért mindössze 6-an “versengtek” – az őszre beígért PKE-magyarszakra viszont máris nagy a túljelentkezés. De ez csak a “fecsegő felszín”, hisz Kolozsváron sokan végeznek/végeztek. A “hallgató mélyben” valamiféle divatjelenség érlelődne, sikk volna az irodalommal foglalkozni, netán jól hangzik, feldobja az önéletrajzot?
Annak csak örülhetnénk, ha divatszakma lenne. Akkor bízhatnánk az irodalom varázsában, mely esetleg rabul ejti a vele csak divatból foglalkozót, és a felületes vonzalmat tartós elkötelezettséggé változtatja. A bölcsész pálya azonban – magyarországi adatok bizonyítják – inkább csak a reáltárgyakban gyenge fiatalokat vonzza. Vagy vonzalomról nem is beszélhetünk; a diplomaszerzés kényszere tereli a “könnyebb” (könnyebbnek érzett) szakma felé őket. Aki ezen változtatni kíván, annak tudomásul kell vennie, hogy a mai társadalomban az egyik alapvető jog az érvényesülés joga. Tanári pályára olyan típusú emberek mennek, akik a kockázatmentes életstílus hívei, de éppen biztonság-vágyuk megkövetelné, hogy a tanári munka tisztes megélhetést biztosítson számukra. És természetesen illő társadalmi megbecsülést. Vagyis egyfajta érvényesülést. Az a felfogás, mely a tanártól áldozatkészséget, lemondást követelt, már a múlté; általában elmondható, hogy a kisebbség identitás-őrzése nem épülhet az egyén szempontjából értelmetlen – érvényesülés-gátló – áldozatokra. Ehhez megfelelő kisebbségi iskola- és oktatáspolitikára van szükség; remélhetőleg lesz olyan magyar politikai szervezet, mely ezt megtervezi és képviseli.
Sok évtizedes egyetemi tanári tevékenysége, de nem utolsósorban irodalomtörténészi, kritikusi tapasztalata értelmében válhat-e irodalmárrá három, illetve öt esztendő alatt az, aki mondjuk nem szeret olvasni, vagy képtelen önálló véleményt megfogalmazni egy-egy irodalmi művel kapcsolatban? Magyarán: működik-e még a valaha olyan sokat emlegetett veleszületett hajlam (tehetség, érzék stb.) vagy ma már ezek sutba dobható avult kacatok?
Tehetség és elhívatottság nélkül egyetlen szakma sem művelhető; a tanári sem. A magyar szakos tanár egyik nélkülözhetetlen tulajdonsága az olvasás-szenvedély. Általános tapasztalat az olvasáskedv csökkenése a középiskolások körében; ezen csakis a tanárnak az órákon kisugárzó személyes példája segíthet valamelyest. Az önálló véleményalkotás szintén a “példaadás” körébe tartozik. Babits Mihály annak idején abban határozta meg az irodalomóra célját és hasznát, hogy megtanít beszélni és gondolkozni. Az irodalmi mű értelmezésének egyik lényeges ismérve éppen a személyesség; a befogadó saját élmény- és értékvilága szerint “érti meg” a művet, és miközben véleményt formál róla, önmagát is mélyebben érti meg. Az irodalomtanításnak e felfogás szerint szakítania kell a csak “tananyagszerű” ismeret-átadással, és a vélemény-alkotás szabadságára kell nevelnie. Természetesen úgy, hogy ezek a személyes vélemények – ha úgy tetszik, ízlés-ítéletek – minél szélesebb körű és szilárdabb intellektuális alapokra épüljenek. De ebben is a tanár példaszerepe lehet meghatározó.
Joggal beszélünk olyan sokat a globalizációról, hisz a hétköznapok majdnem mindenik vonatkozásában szembeköszön. De az irodalomban, melynek eszköze a nem globális nyelv, van-e hatása?
Nyugodtan felelhetek igennel, mert mivel elvben az irodalomra minden hat, ami az őt alkotó és befogadó közösségre hatást gyakorol, a tévedés kockázata kizárt. Ez a hatás azonban nyilván közvetett. Ilyennek látom a posztmodern szemlélet uralkodóvá válását, melynek egyik fontos összetevője az ahistorizmus, másik a dolgok hierarchikus rendjének tagadása. Mellőzve az idegen szavakat, a posztmodern életérzés tagadja (vagy megtagadja) létünk történetiségét, a történelmi múlt jelentőségét önazonosságunk alakításában. A hierarchia hiánya ugyanúgy tagadáshoz, az értékek tagadásához vezet, hiszen azok csak érték-rendben létezhetnek, és minden ilyen rend rangsorolást is jelent. Gondoljon arra, hogy jelenkorunk egyik vezető irodalomtudósa – akit egyébként igen nagyra becsülök – a (poszt)modernség legnagyobb erényének azt tekinti, hogy kifejezésre juttatja “az euro-személyiség válságát”. Az önmagával azonosságra, az autentikus létre törekvő személyiség létállapota, “ontológiai státusa” ezek szerint a válság, vagyis az, hogy önmagával nem azonos, hanem meghasonlott. Természetesen a személyiség önmegvalósítása sohasem volt akadálytalan, e tekintetben tehát mindig “válságban” volt. A kérdés az, hogy törekszik-e az ember – éspedig értékek mentése és azok szellemében – e válság leküzdésére, az autentikus létre. Ennek egyik lényeges vetülete a közösséghez való viszony. A globalizáció és szellemi kísérőjelenségei maguk is újra meg újra válságba kerülnek, és a maguk másságára törekvő, annak történelmi örökségét megőrző kulturális identitások éppen válság-leküzdő értékeket kínálnak.
Szűkítsük tovább a kört: a nyelv ugyanaz, összmagyar irodalomról mégis inkább csak mi, a mai Magyarország határain kívül élők beszélünk. Hogyan látja ezt a több mint negyedszázada Erdélyből Magyarországra távozott irodalomtörténész?
Beszélnek erről a magyar határon belül élők is. Mondhatnók erre fitymálóan Hamlettel, hogy “szavak, szavak, szavak”, vagy Petőfivel, hogy “megint beszélnek, csak beszélnek”, az igazán fontos kérdés azonban nem az, hogy beszélünk-e róla, mármint az egységről, hanem hogy valóban létezik-e. A nyelvi egység természetesen létezik, a közép- és kelet-európai diktatúrák bukása után pedig kialakulóban van az intézményes egység is; kisebbségi írók a magyar írószövetség tagjai lehetnek, műveiket magyarországi folyóiratok és könyvkiadók is megjelentetik, kapcsolatuk az “összmagyar” közönséggel zavartalan. Az egység azonban nem jelent egyformaságot. A kisebbségek irodalmának – és általában a kisebbségek kultúrájának – az ad létjogot, hogy valami többletet visznek az “összmagyar” műveltségbe. Ez a többlet éppen másságukból következik; az összmagyar irodalom a sokféleség egysége. Itt nem valami elvont, esetleg váratlanul kipattanó esztétikai értékre kell gondolnunk. A kisebbségi irodalmak létrehozója az identitás-őrzés volt, de – mint a globalizációval kapcsolatban említettem – ez nem csupán a kisebbség “válságmegoldó” ügye. Éppen e tekintetben szolgálhat minden határon túli irodalom érvényes mintákkal (és természetesen értékmintákkal) a magyarországi irodalom számára.
Végezetül engedjen meg egy személyes, de nem személyeskedő kérdést: több mint negyedszázadot említettem az előbb, felnőttként viszont az ember egészen másként érzékeli az idő múlását. Mire volt “elég” ez a 26 esztendő? Vagyis a kérdésem lényege: ha “otthont” álmodik, most, 2010-ben hol van ez az otthon?
Az emlékeimben. Márai Sándor írja valahol – talán a San Genaro vérében –, hogy az emigráns sohasem térhet haza, mert az otthon, melyet elhagyott, már nem létezik. Vagy pontosabban: egyre kevésbé létezik. Az én két otthonos városom, Szatmár és Kolozsvár, nem is hasonlít egykori, “otthon”-kori önmagára. Nem szólva arról, hogy az otthon emberi kapcsolatokat is jelent, és e városokban alig van már ismerősöm, s akik még vannak, egyre fogynak. Múltunk által vagyunk azok, akik vagyunk, és addig vagyunk, illetve addig értjük meg önmagunkat, amíg ezt a múltat emlékezetünkben megőrizzük.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 6.

Őrölnek a történelem malmai – interjú Romsics Ignác történésszel
A demokratikus viszonyok és az EU-n belüli közös lét minden korábbinál jobb feltételeket biztosít a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának különböző szintű intézményesüléséhez – állapítja meg a Krónikának adott interjúban Romsics Ignác Széchenyi-díjas budapesti történész, a 20. századi magyar történelem neves kutatója.
Gratulálunk idén elnyert akadémiai rendes tagságához, amelyet egyesek szerint rég kiérdemelt, de megkésett elismerés. A professzor úrnak a kolozsvári Korunk Akadémia szervezésében rendezett Trianon-előadásán arra gondoltam, vajon a történelem malmai is ilyen lassan, de biztosan őrölnek?
Azt mondanám, hogy a történelem malmai néha lassan, néha gyorsan, de folyamatosan őrölnek, viszont a végeredmény biztosan sohasem prognosztizálható. A 90 évvel ezelőtti nagyhatalmi döntés hideg zuhanyként érte a magyar társadalmat. A „nemzeti nagylét” helyett, amelyre készültek, csonkolás következett, amelyet senki sem tudott elfogadni igazságos és végleges rendezésként. Az elutasítás mögött viszont különböző múlt- és jövőképek, valamint revíziós programok húzódtak meg. A „mindent vissza” jelszava mellett körvonalazódott az etnikai elvű revízió koncepciója, sőt olyan regionális és multikulturális jellegű megoldásoké is, mint amilyen a transzszilvanizmus volt. Az 1938 és 1941 közötti változások igazolni látszottak az akkori kormánypolitikát. Az ország területe csaknem megkétszereződött, s lakossága 9 millióról közel 15 millióra nőtt. Jelentős magyar kisebbség 1941 után már csak Dél-Erdélyben élt. A II. világháború utáni újabb békeszerződés, az 1947-es párizsi azonban az 1920-as határokhoz tért vissza, sőt további három falut csatolt el az országtól. Ezután közel 40 éves időszak következett, amikor nemcsak a revízió veszítette el aktualitását, hanem a magyar kisebbségek létjogait is semmibe vették. Az 1989–90-es változások óta a helyzet minden tekintetben sokat javult, ami természetesen nem jelenti, hogy ne lennének gondok és további tennivalók. Én úgy látom, hogy a demokratikus viszonyok és az Európai Unión belüli közös lét – perspektivikusan akár a közös európai állampolgárság – minden korábbinál jobb feltételeket biztosítanak a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának különböző szintű intézményesüléséhez, természetessé válásához és napi szintű megéléséhez.
Az anyaország elszívó hatása az elmúlt kilencven évben változó intenzitással, de folyamatosan érvényesült a Kárpát-medence magyar kisebbségeivel szemben. Számszerűsíthetők-e ezek az adatok, például a három nagyobb kivándorlási hullám: a két világháború utáni idők és a nyolcvanas évek végének esetében?
Elég pontos adataink vannak az egyes migrációs hullámok mértékéről. 1919–20-ban mintegy 350–400 ezer fő érkezett – menekült vagy optált – az anyaországba. Ezek közel fele erdélyi volt. Közülük több tízezren hónapokon át pályaudvari vagonokban vagy rögtönzött barakkokban laktak. A II. világháború alatt és után körülbelül ugyanennyien kerültek át a mai Magyarország területére. Az 1949-es népszámlálás összesen 376 ezer olyan személyt mutatott ki, aki 1941 után került az országba. Közülük 134 ezren Erdélyből, 119 ezren Csehszlovákiából, 66 ezren pedig Jugoszláviából érkeztek. Ezek egy része menekült volt, más része a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében került át, harmadik része pedig egyszerűen itt ragadt. Az 1980-as évek második felében elsősorban Erdélyből érkeztek menekülők és áttelepülők. Ennek oka – a rendkívül represszív román politika – jól ismert. 1985-ben 1700, 1987-ben 6500, 1988-ban közel 10 ezer letelepülni szándékozó erdélyi magyart regisztráltak a hatóságok. Sokan viszont egyenesen Nyugatra tartottak, amelyre 1986 végéig Ausztrián keresztül volt is lehetőség. Hogy a Nyugaton szétszóródott és egzisztenciát teremtett erdélyi magyarok hányan lehetnek, azt nem tudom. Viszont bárhol járok a világban, érzékelem, hogy léteznek. Az 1991 és 1995 közötti délszláv háború a vajdasági magyarság jelentős részét késztette otthonának elhagyására. Az ottani magyarok száma 1991 és 2002 között 341 ezerről 290 ezerre csökkent. Jelentős részük Magyarországon telepedett le, másik részük továbbment Nyugatra. Az anyaország felé irányuló migráció tehát jelentős, összességében közel milliós nagyságrendű volt. Más körülmények között ez a folyamat ma is tart. Ennek átgondolása és a lehetséges alternatívák tudatosítása fontos politikai feladat.
Előző kérdésünkhöz kapcsolódva: az utódállamok hogyan viszonyultak a lakosságcseréhez, a repatriálásokhoz, illetve a kettős állampolgársághoz?
Ez nagyon bonyolult kérdés; az álláspontok korszakonként különböztek. Az I. világháború után az utódállamok lakói dönthettek arról, hogy hol kívánnak élni: addigi lakóhelyükön, avagy az anyaországban. Az utóbbiakat hívták optánsoknak. A II. világháború után egészen más volt a helyzet. A csehszlovák hatóságok akkor lényegében teljes mértékben meg akartak szabadulni a magyaroktól. Vagy azt várták tőlük, hogy nyilvánítsák magukat szlováknak, vagy azt, hogy távozzanak. A nyugati hatalmaknak, elsősorban az Egyesült Államoknak köszönhetően ez a tervük nem sikerült. Ha megfogyva is, de a felvidéki magyar közösség megmaradt. Erdélyben egészen más volt a helyzet. Bár a háború alatt a román béke-előkészítők egy része foglalkozott nagyarányú népességmozgatások tervével – a székelyeket például Máramarosba, a Székelyföldön kívüli magyarokat pedig a Partiumba akarták telepíteni –, a háború után más irányt vettek az események. Itt nem történtek erőszakos kitelepítések; a román politika egy ideig adott a látszatokra. Jugoszláviában pedig, miután a véres megtorlóhullám befejeződött, viszonylag kiterjedt kulturális és önigazgató jogokat kaptak a magyarok, s ez egészen Tito 1980-as haláláig így maradt. Ma ismét egészen más a helyzet. Az Európai Unió keretében lényegében a diákok és a mobil munkavállalók is szabadon vándorolhatnak, és telepedhetnek le bárhol. Néhány évtizeden belül ez éppen magyar–magyar relációban is egészen új helyzetet teremthet. Őszintén szólva, ezt én sokkal lényegesebb kérdésnek tartom, mint a kettős állampolgárság ügyét. A 2004-es szerencsétlen népszavazás óta a helyzet mindenesetre sokat változott, és a Nyugat-Balkán integrálásával, ami napirenden van, tovább fog változni. Schengen a magyar–magyar relációban is előrelépés, ezért nem nagyon értem azokat, akik ezt kárhoztatják. Nyilvánvalóan külön feladat és belátható ideig az is marad Kárpátalja, mivel Ukrajna uniós tagsága nincs napirenden, és ha valaha napirendre kerül, az ismét egészen más helyzet lesz.
Integráció és dezintegráció egymást váltják a történelemben. A magyar huszadik század ebben a párosításban milyen példákkal, tanulságokkal szolgál?
Ha ránézünk Közép- és Kelet-Európa politikai térképére a 19. és a 21. század elején, akkor világosan látjuk az államfejlődés fő tendenciáját. 200 évvel ezelőtt három nagy birodalom – az orosz, az oszmán és a Habsburg –, valamint a Porosz Királyság uralta a térséget. Ma közel 20 független államot találunk a helyükön. Vagyis: a multietnikus nagy birodalmak több lépcsőben átadták helyüket a nyelvi-kulturális szempontból egységesebb nemzeti államoknak. E folyamat eddigi végpontja Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlása volt. Koszovó példája és más térségen kívüli fejlemények (Belgium, Spanyolország) arra utalnak, hogy a dezintegrálódás még tovább is folytatódhat. Ugyanakkor jól látszik, hogy a dezintegrálódással párhuzamosan az utóbbi évtizedekben jelentősen előrehaladt az európai integráció, amelynek a jövőjét én sokkal optimistábban látom, mint néhány mai közgazdász. Ez az integrálódás már eddig is a nemzetállami jogosítványok körének szűkítésével járt együtt, és ez a jövőben is folytatódni fog. Ismerünk víziókat arról, hogy az Európai Unió idővel nem nemzetállamok, hanem régiók föderációja lesz. Azt azonban, hogy ez valóban így lesz-e, senki sem tudja megjósolni. Egy magyar akadémiai levelező tagról nagy valószínűséggel állítható, hogy 6 vagy 9 éven belül rendes tag lesz. A történelem azonban olyan soktényezős folyamat, és annyi benne a véletlen, előre nem látható elem, hogy nem tudunk felállítani biztos prognózisokat. Csak azt látjuk és halljuk, hogy a malmai őrölnek.
A nemzet televíziójában a vasárnap délutáni Törzsasztalt a legnépszerűbb, legnézettebb műsorok között tartják számon. Elképzelhető-e, hogy fájóbb vagy sürgetőbb gondjaink műsorbeli megvitatásához szalonképesebb vitapartnereket az érintett utódállamokból is meghívjanak?
A Törzsasztalnál eddig is megfordultak a határon kívüli magyarok képviselői. Legutóbb éppen egy szabadkai dramaturggal és az erdélyi Selmeczi Györggyel beszélgettünk. Korábban Duray Miklós volt többször a Törzsasztal vendége. Igazat adok azonban önnek abban, hogy ez a jelenlét lehetne gyakoribb és intenzívebb. Továbbítani fogom észrevételét a szerkesztőknek és Vizi E. Szilveszternek, akik ebben dönthetnek. Valójában én is csak vendég vagyok, még ha „törzsvendég” is.
Krajnik-Nagy Károly. Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 2641-2670 | 2671-2700 | 2701-2730 ... 4051-4068




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998