|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4068 találat | lapozás: 1-30 ... 3961-3990 | 3991-4020 | 4021-4050 | 4051-4068 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. december 23.Bálint András-díj bloggernek A Hargita Népe volt munkatársának tiszteletére alapított Bálint András-díjat osztották ki tizenhatodik alkalommal Csíkszeredában. Szőke László blogger és Csíki Sándor újságíró részesültek a kitüntetésben „a közösségért végzett munkájukért”. Szőke László blogger és Csíki Sándor újságíró kapta a tizenhatodik alkalommal kiosztott Bálint András-díjakat. A Hargita Népe volt munkatársa emlékére alapított díjat Csíkszeredában osztották ki szerda este a Székelyföld folyóirat székházában. Bár eleinte a Bálint András-díjat pályakezdő újságíróknak ítélték oda, néhány éve lazítottak a szabályokon, és több éve munkálkodó újságírókat is elismernek. Az idén Szőke László bloggert, a Fekete-fehér blog szerzőjét, a Magyar Nemzet munkatársát, valamint Csíki Sándor közírót díjazták. A székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Szőke László újságíró és blogger neve nem ismeretlen az olvasók előtt, ő ugyanis a Fekete-fehér internetes napló működtetője, ahol nyilvánosságot próbál biztosítani az udvarhelyi közbiztonságot zavaró, gyakran egészen az alvilágból eredő eseteknek. „Alapvetően mindig jobban fénylenek azok az elismerések, amelyeket azon a helyen kapsz, ahol születtél, és amely hely kedves számodra. Érdekes, hogy egy ilyen elismerést 700 km-rel odébb kapok, mint ahol élek. Természetesen jól esett, örülök minden elismerésnek, és köszönöm szépen” – mondta lapunknak Szőke László, aki hozzátette, egy évig még biztosan folytatja az alvilági erőszakszervezetek és bűnhálózatok elleni harcot. A Bálint András-díjat Csíki Sándor tanár, közíró is átvehette. Az Erdélyi Naplóban, a Polgári Életben és a Népújságban jelentek meg cikkei. „Szeretném, ha írásaimmal és egész értelmiségi létemmel egy akadályt gördíthetnék fogyásunk útjába. Hiszem és vallom, hogy nekünk nem szabad elfogyni, nem lehet erről a szép hazáról lemondani. Úgy kell élnünk, dolgoznunk, alkotnunk itt ezen a földön, hogy Erdélyt megtartsuk magunknak” – mondta el magáról Csíki Sándor. Baloga-Tamás Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 23.Új testület jött létre Nemzeti összetartozás bizottság névenNemzeti összetartozás bizottság néven új testület jött létre. A bizottságnak tizenkét tagja lesz. Kövér László házelnök nyújtotta be csütörtökön a határozati javaslatot, melyet az Országgyűlés 314 igen 46 nem 3 tartózkodással fogadott el. A határozati javaslat szerint 2011-ben, az állampolgársági törvény kiterjesztésével, a Magyarország határain kívül élő magyar emberek és a magyar állam között közjogi kapcsolat létesítésének a lehetősége nyílik meg, amely az elmúlt kilencven, illetve elmúlt húsz esztendőhöz képest alapvetően új helyzetet és lehetőségeket teremt, valamint új feladatokat ró a magyar-magyar kapcsolatok területén a kormányzatra, illetve a kormány feletti ellenőrzést gyakorló Országgyűlésre egyaránt. A javaslat indoklása szerint a 2010-es választásokat követően kialakított új kormányszerkezet kifejezésre juttatta azt a politikai szemléletváltást, mely szerint a határon túlinak mondott magyarok ügye nem külügyi kérdés, ezen ügyek vitele kormányzati szinten nem a Külügyminisztérium, hanem egy tárca nélküli miniszter (miniszterelnök-helyettes), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata. A javaslat szerint a képviselőcsoportok között egyetértés van abban, hogy az Országgyűlés bizottsági rendszere is tükrözze ezt a szemléletet. Ennek kifejezéseként az országgyűlési határozat létrehozza a Nemzeti összetartozás bizottságát, illetve a megváltozott feladatkörnek megfelelően módosítja a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága nevét. A határozat 2011. január 1-jén lép hatályba. A testület elnöke Potápi Árpád János (Fidesz), alelnöke, Kovács Ferenc (Fidesz) és Szili Katalin (független). Tagjai, Ékes Ilona (Fidesz) Hoppál Péter, (Fidesz), Kőszegi Zoltán (Fidesz), Révész Máriusz (Fidesz), Kalmár Ferenc András (KDNP) és Stágel Bence (KDNP) valamint Szávay István (Jobbik). Az LMP frakciója az Országgyűlés első tavaszi ülésnapján tesz javaslatot a bizottság tagjára. Tóbiás József, az MTI-nek úgy nyilatkozott: az MSZP nem jelöl tagot a bizottságba. Indoklásképpen azt mondta: pártja a házbizottság csütörtöki ülésén azt kérte, ne most döntsön a határozati javaslatról a parlament. Véleménye szerint nehéz olyan bizottságról dönteni, melynek nincsenek meghatározva a céljai, a feladatai. MTI 2010. december 23.VAJÚDÁS: SZÉKELYFÖLDI RMDSZ SZÜLETIKMíg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Miről beszélünk? A székelyföldi RMDSZ körvonalazásával pontosan arról beszélünk, hogy milyen RMDSZ-t akarunk. Pontosan azt vázoljuk, hogy véleményünk szerint hogyan nézne ki a legoptimálisabb struktúra, mely hatékonyabbá tenné a szövetséget, és közelebb hozná az erdélyi magyarságot céljaihoz. Úgy gondoljuk, maga a tény, hogy az elképzelés „indulatokat váltott ki”, azt mutatja, hogy felvetésünk indokolt, sőt, égető és fontos kérdés a szervezet reformja. Mi a székek szerepe? Az RMDSZ-t Háromszéken gyakorlatilag úgy szerveztük át, hogy bár egyesítettük a területi szervezeteket, a széki szervezetek autonómiáját növeltük. A széki és a regionális szervezetek közötti megyei szervezetek jelenleg sem relevánsak, tulajdonképpeni szerepük, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, a valódi munka nem ezekben zajlik. A legkevésbé sem kívánjuk csorbítani a széki szervezetek autonómiáját, célunk a széki szervezetek hatékonyabb koordinálása, nem autonómiájuk csorbítása. Ne csorbuljon a szervezet belső demokráciája Az RMDSZ egyik legfontosabb értéke a szervezet belső demokráciája, ami nem sérülhet a jövőben sem. Továbbá, a választókerület alapú szervezés nem lehet elsődleges cél, mert nem szervezhetjük át a szövetséget, valahányszor változik Romániában a választási rendszer. Ugyanakkor, a választókerületek és a széki szervezetek eléggé lefedik egymást ahhoz, hogy választások alatt a székek a kerületekben megfelelően aktivizálódjanak. Mi lesz a székelyföldi RMDSZ szerepe? Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat. Hangsúlyosan képviselje a régiót, és a régió törekvéseit. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy míg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukba foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint Partiumban is. A Partium esetében sem mindegy, hogyan zajlik le a regionalizáció. Székelyföld és a Szórvány viszonya Elhibázottnak és elhamarkodottnak tartjuk azt a következtetést, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása. Ellenkezőleg, határozottan fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni úgy adottságai mint affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld-Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Alulról építkezünk Maximálisan egyetértünk azzal, hogy a szervezetnek alulról kell építkeznie. És ennek szellemében is gondolkodunk. Mivel a felvetés önkormányzati körökből érkezett és önkormányzati vezetők támogatják, úgy gondoljuk, hogy a szervezeti struktúra regionális átalakításának gondolata pontosan arról a szintről érkezett, mely a legközelebb van ahhoz a közösséghez, melynek képviseletét szervezetünk céljának és feladatának tekinti. Noha jelenlétünk hangsúlyos kell legyen mindenütt, ahol a közösség érdekében cselekedhetünk, úgy Budapesten, mint Bukarestben, Brüsszelben, vagy akár a szívünk csücske Kolozsváron, tudjuk hogy mindenhol vannak fontosabb ügyek, mint a székelység ügye. Kell lennie a világon egy helynek, ahol nálunk senki sem fontosabb, és ez a hely a mi otthonunk, Székelyföld. Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere Tamás Sándor a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Transindex.ro 2010. december 23.Mindannyian felelősek vagyunk nyelvünk állapotáértAz idei év”, „a tavalyi év”, „a Monostor” Vannak, akik nyelvünk „fejlődéséről”, sőt „fejlesztéséről” fáradhatatlanul gondoskodnak. Elszólják magukat, és „szólásuk” máris futótűzként terjed. A terjesztésben azután a magyar tömegtájékoztatásnak, ezen belül elsősorban a Kossuth rádiónak, a Duna tv-nek és a többinek döntő szerepe van. Tevékenységük egyirányú: onnét errefelé szórják az „újításokat”, ami azt jelenti, hogy visszajelzésre nincs mód. Esetleg a helyi sajtóban. Amit viszont odaát, enyhén szólva, senki sem vesz figyelembe. Ez az egyirányúság bizonyos mértékig ugyan hozzájárul nyelvünk egységének megőrzéséhez. De csak látszólag. Mert – amint a szólás tartja, „minden jóban van valami rossz” –, hátránya sem marad el. Esetünkben az, hogy a hazai magyar sajtóban, rádióban, tévében odaátról gyakran épp az „visszhangzik”, aminek nem kellene. Ilyen „visszhang” például az év végén, év elején, de máskor is elég gyakran hallható, olvasható „tavalyi év”, „idei év”. Sajnos, a Szabadság sem kivétel (2010. december 21., 1. old.). De mit jelent egyáltalán a „nyelvújításnak” ez a „gyümölcse”? A tavaly – a távol határozószó alaki és jelentéstani szempontból elkülönült változata – jelentése első, 1435. évi lejegyzésekor ’a múlt év’ volt. És ezt napjainkban is így értelmezzük. A tavalyi ennek -i képzős változata, jelentése ’a múlt évi’. Az idei – az idő főnév ide- tőváltozatából alakult -i melléknévképzős származéka – jelentése első, 1549. évi írásbeli említésekor ’folyó évből való’, tömörebben ’folyó évi’, ’ez évi’ volt. És ma is ugyanez. Mi kifogásolható a fönt említett „tavalyi év”-ben, „idei év”-ben? Mi az, ami tavalyi és idei lehet, és ami az új divat előtt nemrégiben még az volt? A tavasz vagy bármelyik évszak, a búza-, a szőlő- stb. termés, és sok minden. De nem az év! Mert a „tavalyi év” jelentése magyarul, mint a fentiekből következik, ’múlt évi év’, az „idei év” pedig ’ez évi év’, ’folyó évi év’. Ami körülírás, és mondanunk sem kell, fölösleges szószaporítás. A magyar nyelv egyik sajátossága ugyanis épp a tömörség. A sajtóban megjelent, a tévében elhangzott néhány példa, mint „...drágulást jövendöl az idei év egészére” esetében „az egész évre”, „a folyó évre”, „erre az évre”, „2010-re”, illetőleg „...aki már végigrettegte a tavalyi évet” esetében „...a múlt évet”, „...az elmúlt évet”, a „...tanulságai az idei évre még inkább érvényesek” esetében az „...erre az évre”, „...a folyó évre” a helyes, a magyaros. Az ugyancsak gyakori „az idei évben” (’az ez évi évben’) helyett egyszerűen „az idén” vagy „a folyó évben”, „ebben az évben”, „a tavalyi évben” (‚a múlt évi évben’) helyett pedig „a tavaly”, „a múlt évben”. Újabban „a tavalyi év folyamán”, „az idei év folyamán” is hallható, olvasható. Ez további szószaporítás, úgynevezett terpeszkedő kifejezés. Magyarul „a tavaly”, „az idén”. Akár azt is hihetnők, hogy ebbe a román „în cursul anului trecut” tükörfordítása is besegített, de magyarországiakról is lévén szó, saját „fejlesztés”. Ennek ellenére merőben idegen nyelvünk szellemiségétől. Magyarul ez, mint láttuk, „a tavaly”. A Monostor Meglepő, sőt kolozsvári szemnek meglehetősen idegen az utóbbi időben a helyi hírekben fölbukkanó a Monostor („a Mócok útján a Monostor felé menet”). Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a városrésznevek többnyire névelősek. De nem mind. Névelő nélkül használatos azoknak a városrészeknek a neve, amelyek az egykori várostól külön épültek, mint például Hidelve, vagy régebben önálló települések voltak. Utóbbiak közé tartozik Monostor is. 1895. január elsejétől ugyan a város része, neve azonban most is úgy viselkedik, mintha önálló település lenne, tehát névelő nélkül írandó. Ugyanígy Szamosfalva sem a Szamosfalva, Kardosfalva sem a Kardosfalva. De: a Hóstát, a Házsongárd, a Kerekdomb, a Tóköz, természetesen a Hajnal-, a Dónát-, a Györgyfalvi-, a Hóstáti-negyed (Mărăşti helyett!), az Írisz-, a Bulgária-, a Pillangó-, az ONCSA-telep stb. Ugyanígy a Monostor-negyed vagy a Monostori-negyed. Valószínű ezek hatására, a második tag, illetőleg ennek és a melléknévképző -i-nek az elvonásával jött létre az újdonsült a Monostor. ASZTALOS LAJOS, Szabadság (Kolozsvár) 2010. december 23.„Volt-e értelme?”Az 1989 decemberi áldozatokra emlékeztek Erdély-szerte Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek tegnap Románia-szerte. Kolozsváron több politikai és civil szervezet képviseltette magát a Forradalom Igazságáért Egyesület által szervezett megemlékezésen. A résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a forradalmárok emlékművénél, a város központjában. Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek tegnap Románia-szerte. Kolozsváron több politikai és civil szervezet képviseltette magát a Forradalom Igazságáért Egyesület által szervezett megemlékezésen. A résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a forradalmárok emlékművénél, a város központjában. „Az elmúlt huszonegy év alatt a leggyakrabban arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy volt-e értelme a 29 kolozsvári fiatal véráldozatának. Erre a kérdésre értelmes választ nem tudok adni. Mindenesetre annyit elértek azok a fiatalok, akik akkor életüket vesztették, hogy a ma élőknek van szólás- és mozgásszabadsága” – fogalmazott beszédében Aurel Coltor, a szervező forradalmárszervezet elnöke. Hozzátette: szeretnék, ha a jelenleg Egyesülés térnek nevezett kolozsvári főtér visszakapná korábbi nevét, és az áldozatok emlékére a Szabadság tér nevet viselné. Marosvásárhelyen tegnap délben emlékeztek meg az 1989. december 21-i eseményekről, amikor a város gyáraiból, üzemeiből elinduló tömeg a főtéren követelte a kommunista diktátor lemondását. Az esti órákban több ezer ember gyűlt össze, a tömeg eloszlatása céljából a karhatalom közéjük lövetett. Hatan veszítették életüket, emléküket őrzi az egykori helyszínen felállított, fából készült emlékmű. Tegnap gyertyákat gyújtottak a forradalom hőseinek emlékére, majd koszorúkat helyeztek el a forradalmárok, a polgármesteri hivatal és a Maros Megyei Tanács nevében. Antal Erika, Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 23.Művészek a világhálónA visszaszámlálás elkezdődött, december 24-én startol a www.transyl-vaniart.ro, az erdélyi keramikusok és üvegművészek tevékenységét átfogó adatbázis, ahol cikkek, leírások, beszámolók olvashatók, fotók és videók láthatók a különböző egyéni és közös tárlatokról. A művészeti portállal, ahogy Mana Bucur marosvásárhelyi képzőművész, a transilvaniart.ro egyik kezdeményezője elmondta, lehetőséget szeretnének nyújtani az alkotók számára, hogy bemutathassák munkáikat, eredményeiket. „Elsődleges célunk, hogy összeállítsunk egy, az erdélyi keramikus- és üveg-művészek tevékenységét átfogó adatbázist: fotókkal, videókkal, leírásokkal, egyéni és csoportos megnyilvánulásokhoz kapcsolódó beszámolókkal” – mondta el Mana Bucur. Úgy véli: „itt, Erdélyben a »tűzművészetek«, azaz a kerámia, tűzzománc és üvegművészet különleges világa – etnikai, vallási, felfogásbeli különbözőségeinken túl – a művészetek síkján, összekapcsol bennünket”. A portálra feltöltött munkákat nemcsak síkban, hanem térben is megnézheti a látogató. Az oldal a képzőművészek bemutatásával, munkáik archiválásával, tájékozódási lehetőséget biztosít a mai erdélyi művészetek, ez esetben a kerámia-, porcelán-, tűzzománc- és üvegművészet területén. „A művészetek kedvelői betekintést és naprakész információkat kaphatnak a transylvaniart.ro honlapon e művészeti terület eredményeiről, történéseiről” – hangsúlyozta Mana Bucur. A kezdeményezés Marosvásárhelyen indult, ugyanis a városban hagyománya van ennek a képzőművészeti ágazatnak, művelői egyéni és közös kiállításokon bemutatkoztak már, Cerart néven pedig egyesületet is létrehoztak, amelynek az idősebb generáció mellett a fiatal, pályakezdő alkotók is tevékeny résztvevői. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 23.Az igazság arcvonásaiCsupán egy kissé kell megerőltetnünk emlékezetünket, hogy felidézzük a 2000 körüli esztendők egyik leggyakoribb politikai közhelyét: Románia útja Magyarországon keresztül vezet Európába. A magyarországi médiát központosító, sokszínűségét megszüntetni óhajtó és a kormányzat számára kellemetlen híreket és véleményeket büntetésekkel megcenzúrázó médiatörvény elfogadása után alighanem módosítani kell ezen a mondaton. Csupán egy kissé kell megerőltetnünk emlékezetünket, hogy felidézzük a 2000 körüli esztendők egyik leggyakoribb politikai közhelyét: Románia útja Magyarországon keresztül vezet Európába. A magyarországi médiát központosító, sokszínűségét megszüntetni óhajtó és a kormányzat számára kellemetlen híreket és véleményeket büntetésekkel megcenzúrázó médiatörvény elfogadása után alighanem módosítani kell ezen a mondaton. A médiademokrácia számára ugyanis már nem jelkép Budapest, és a magyarországi újságíróknak inkább Bukarestre kell tekinteniük. Itt ugyanis amikor Silviu Prigoană honatya a nyomtatott sajtót is az Országos Audiovizuális Tanács vagy hozzá hasonló intézmény gyámkodása alá helyezte volna, olyan felháborodás tört ki, hogy még az illetékes parlamenti szakbizottság ajtaja sem nyílt meg a kezdeményezés előtt. Hasonlóképpen járt az a Magyarországon ma már szintén elfogadott javaslat, miszerint a tömegtájékoztatási eszközöknek adott százalékban úgynevezett „pozítiv anyagokat” kell közölniük. És volt még egy halovány kezdeményezése egyes újságírók pszichológiai vizsgálatára egy liberális szenátornak, amely huszonnégy óra alatt megkapta a csattanó választ: minden rendben, csak a vizsgálatokat a parlament két házában kell elkezdeni. A romániai média sokszínűségét még a mogulokkal keményen hadakozó államelnöknek sem sikerült megtörni. Ugyanis politikailag lejárató hírek, vélemények, sőt akár csúsztatások és manipulációk ellen harcolni a demokratikus országokban csak a vélemények még nagyobb szabadságával lehet, hiszen minél többen mondják a magukét, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy hamarabb megcsillannak az igazság arcvonásai. A magyarországi médiatörvény – alighanem a mostanában oly sokat emlegetett Kelet és Kína felé tekintve – még azt a világhálót is szeretné megszabályozni, amely a szakemberek véleménye szerint ezután lép ki a gyermekcipőből, és olyan robbanásszerű fejlődés előtt áll, amelyet még körvonalazni is alig lehet. Soknemzedéknyi magyar büszke volt arra, hogy a magyar forradalmak mindig a sajtószabadságot tűzték a zászlójukra, és alighanem most nagyon sokan szégyenkeznek, hogy földbe taposták ezt a zászlót. A magyar médiatörvény minden bizonnyal megteszi a maga hatását az immár szabadon gondolkodó és író Kárpát-medencei magyar értelmiségre is, akik aligha szeretnének valamiféle médiadiktatúrában újra meghonosodni. A Kossuth rádió bemondójának tegnap reggeli bátor kiállása, a Magyar Újságírók Szövetségének állásfoglalása, több neves magyarországi tollforgató és médiamunkás szólásszabadságért folytatott küzdelme azonban azt igazolja, hogy a hatalom a győztesnek vélt országházi csata után hiába dörzsöli elégedetten a tenyerét, mert a médiaháborút hossszabb távon úgyis elveszíti. A szólásszabadság szellemét ugyanis még egy háromszínű magyarországi palackba sem lehet visszazárni. Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 23.Antal Árpád: össze kell fogni TőkésselAz RMDSZ székelyföldi szervezetének létrehozását sürgeti Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. A Krónikának adott interjújában a háromszéki politikus hangsúlyozta, az újonnan létrehozandó regionális szervezet jobban össze tudja hangolni és hatékonyabban tudná irányítani a térség autonómiapolitikáját. Szerinte a román kormányban szerepet vállaló RMDSZ-nek együtt kell működnie a magyar kormány támogatását élvező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és Tőkés Lászlóval. Több alkalommal is hangot adott azon véleményének, miszerint létre kell hozni az RMDSZ székelyföldi szervezetét. Miért tartja ezt szükségesnek? – Erre vonatkozóan már az alapszabály módosítását célzó javaslatunkat is beterjesztettük. Szükség van egy olyan regionális szervezetre, amely össze tudja hangolni, irányítani tudja a térség autonómiapolitikáját. A szövetség jelenlegi felépítése nem tette lehetővé, hogy hangsúlyosan megfogalmazzuk a régió igényeit, így egy közös székelyföldi szervezetben kell gondolkodnunk. Mint ismeretes, Háromszéken egyesítettük a területi szervezeteket, de a széki szervezetek autonómiáját növeltük. Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat, hangsúlyosan képviselje a régiót és törekvéseit. Nekünk úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukban foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak a Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint a Partiumban is. – Olyan vélemény is megfogalmazódott, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása. – Ellenkezőleg: mi továbbra is fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. A Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni mind adottságai, mind affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld–Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Ezt a programot a jövőben tovább terjesztenénk. – Számos bírálat érte önt amiatt, hogy több sajtónyilatkozatban is az RMDSZ és az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Miért tartja ezt fontosnak? – Én 2004 óta politizálok, és azóta hiszek az együttműködésben, abban, hogy az erdélyi magyar szervezeteknek közös célkitűzéseik kell legyenek. Az összefogás hatékonyságára a legjobb példa a legutóbbi EP-képviselő-választás Háromszéken, amikor az RMDSZ-lista Tőkés Lászlóval az első helyen több szavazatot kapott, mint korábban a szövetség és Tőkés külön-külön. A szavazópolgárok egy részét éppen az összefogás mozgósítja szerintem. Az új párt alapítása lehetőség, ugyanakkor veszélyeket is rejt az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyeztetése. Vállalkozóként bátran ki merem jelenteni: hiszek abban, hogy a politikai verseny előreviheti a romániai magyarság ügyét. A politikai vezetők hozzáértésén múlik, hogy ezt a lehetőséget mire használják: egymást erősítik, vagy egymás ellen harcolva gyengítik az alakulataikat. A felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy szükség van az összefogásra, hiszen másként nem érhető el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb. Egyértelmű most, hogy az új magyar kormánynak Tőkés László és az EMNT a partnere, így az erdélyi magyarság számára két erőforrás mozgósítható: az RMDSZ a román kormányban való részvételével, az EMNT a magyar kormány támogatásával segíthet. Ha ezt a két erőforrást egymással szembeállítjuk, kioltják egymást, ha egymás mellé állítjuk, erősek vagyunk. – Elképzelhető, hogy ön egy másfajta kapcsolat kialakítását is szorgalmazza az EMNT által alapítandó párttal? – Értem, mire céloz. Én nem örülök személy szerint az új párt megalapításának – egy téglával sem fogok hozzájárulni az új szervezet létrehozásához –, és nem is támogatom ezt az ügyet, az együttműködést azonban továbbra is támogatni fogom az RMDSZ képviselőjeként. Ez két külön dolog. – Nem tart attól, hogy ez az állásfoglalás szankciókat vonhat maga után? – Nem félek a büntetéstől. Autonóm politikusok vagyunk egy olyan szervezetben, amely az autonómiáért küzd. – A február végére időzített nagyváradi kongresszuson 18 év után tisztújításra kerül sor az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy a szövetség háromszéki szervezete, vagy a székelyföldi RMDSZ, ha úgy tetszik, előrukkol egy önálló elnökjelölttel? – A Kovászna megyei RMDSZ azt fogja javasolni a háromszéki küldötteknek, hogy fontolják meg Kelemen Hunor elnökké választását, hiszen személyében székelyföldi politikus kerülhet az elnöki tisztségbe. Januárban hivatalosan is döntünk arról, hogy a jelenlegi két elnökjelölt közül kit támogatunk a szavazatainkkal. Ha jól tudom, már a Hargita megyei RMDSZ is közölte, hogy Kelement támogatják, míg a Maros megyeiek részéről Borbély László is úgy nyilatkozott, jó megoldásnak tartja Kelemen Hunor jelölését az RMDSZ élére. Véleményem szerint meglepetésekre már nem nagyon lehet számítani. De talán túlságosan is sokat beszélünk az elnök személyéről. Az RMDSZ reformja semmiképp sem egyetlen személyen fog múlni, ezt mi közösen kell hogy kivitelezzük. Csak együtt tudjuk elérni azt, hogy a szövetség megújuljon. A nagyváradi kongresszus után véleményem szerint az RMDSZ-nek az lesz a legfontosabb feladata, hogy egy vonzó jövőképet tudjon felmutatni az erdélyi magyarok számára, hogy az itt élők érezzék: ez a mi otthonunk, itt érdemes tervezni a jövőt, érdemes itthon gyereket vállalni. Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár) 2010. december 23.Több magyar osztály NagyváradonHét új magyar osztály indulhat Nagyvárad iskoláiban, amennyiben a tanügyminisztérium jóváhagyja a következő tanévre szóló beiskolázási terveket – közölte tegnap Biró Rozália alpolgármester. Elmagyarázta: nagyjából egy hónapja nevezte ki saját képviselőit a helyi önkormányzat a tanintézetek vezetőbizottságába, mindenhová kettőt. A színmagyar iskolákban mindkét képviselő magyar, a vegyes tannyelvűekben pedig az egyik. Az elöljáró a magyar osztályok számának bővítését a magyar képviselők munkájának tudja be, akik pedig a beiskolázási tervek leadása előtti utolsó pillanatban kerültek a helyükre. A Művészeti Gimnázium 2011-től magyar ötödiket indíthat, amennyiben elég diák jelentkezik. Biró Rozália felidézte: tavaly nem telt meg az osztály, így jelentős eredmény, hogy idén mégis kérvényezhették újra a beindítását, de nagyon fontos, hogy most elég gyerek jelentkezzen. Személyes találkozón mintegy 13 szülő jelezte, hogy szívesen adná gyermekét a magyar ötödikbe, de az elöljáró szerint jó lenne, ha még többen jönnének. Ez az ötödik osztály vegyesen állna zene és képzőművészet szakosokból is. A szintén jövőre indítandó magyar kilencedikbe olyanokat is várnak, akik mostanáig külsős osztályba jártak a művészetibe. A Mihai Eminescu Főgimnáziumban a meglévő két, matematika-fizika profilú magyar kilencedik osztály mellé egy biológia-kémiát kérnek, az Andrei Şaguna Szakközépiskolában pedig három kilencediket és egy tizenharmadikat. Különleges helyzetben van a Roman Ciorogariu Ortodox Gimnázium, amely ingatlan-visszaszolgáltatással egy vegyes tannyelvű gimnáziumot kebelezett be az elmúlt tanévben. Biró Rozália, aki a rogériuszi iskola vezetőtanácsának egyik önkormányzati küldötte, emlékeztetett: a fúzióról a tanácsban szavazni kellett, neki pedig meggyőződése volt, hogy a magyar tagozatos gyerekek szüleinek ellenvetéseik lesznek, ezért elhatározta: mielőtt az RMDSZ tanácsi frakciója kialakítja álláspontját, egyeztet velük. Kiderült azonban, hogy a szülőket valójában nem zavarja az, hogy gyerekeik mostantól az ortodox gimnáziumba járnak. Az összeolvadás megtörtént, de most már az is nehéznek tűnik, hogy a meglévő magyar osztályokat évről évre feltölthessék gyerekekkel. Az alpolgármester egyébként úgy véli, a tény, hogy a magyar szülők nem szerettek volna sem külön épületbe, sem teljesen külön iskolába kerülni, azt mutatja, hogy a magyar pedagógusok munkájának köszönhetően nem érzik hátránynak, hogy kisebbségi helyzetben vannak. Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár) 2010. december 23.Honvédemlékmű lesz NagyváradonMihamarabb szeretné felavatni a Románia területén elesett magyar katonák emlékművét Nagyváradon, a Rulikovszky-temetőben a Pro Liberta Partium Egyesület. A szervezet alapító tagjai, három RMDSZ-es helyi önkormányzati képviselő, azt mondják, valószínűleg az engedélyeztetés nem lesz zökkenőmentes, de az emlékműállításra törvényi alapjuk van. Románia és Magyarország által kormányközi egyezményként is elfogadott uniós rendelkezés szerint ugyanis nemhogy szabad, de kell is emlékhelyet létrehozni az Európai Unió tagállamaiban azoknak a más nemzethez tartozó katonáknak, akik az illető ország területén vesztették életüket valamelyik háborúban. Sárközi Zoltán, Delorean Gyula és Pásztor Sándor önkormányzati képviselők az elmúlt esztendőben alapos kutatást végeztek Doberdóban és környékén, ahol az első világháború három éve alatt több tízezer Bihar és Temes megyei magyar katona vesztette életét. 1918-ban Rimler Károly akkori nagyváradi polgármester felhívására közadakozásból emeltek négy emlékművet az elesetteknek a csaták helyszínein. A gúla alakú építményeket – egy kivétellel, amelyet egy magyarországi civil szervezet felújíttatott – évtizedek óta nem tartotta rendben, és nem is látogatta senki. Az egyesület tagjai ezek közül hármat megtaláltak ezen a nyáron, a negyedikre pedig székesfehérvári partnereik nem sokkal később a mai Szlovénia területén akadtak rá. Ez a legutóbbi darabokban van, így a nagyváradi köztemetőben állítandó emlékmű mellett a Pro Liberta Partium Egyesület ennek helyreállítását is mihamarabb el szeretnék kezdeni. Mint ismeretes, nemrég Tőkés László európai parlamenti alelnök is látogatást tett a doberdói csatatéren, Krisztus-szobrot ajándékozva az ottani kápolnának. A három RMDSZ-es tanácsos jó lépésnek tartja ezt, mint mondják, a Rulikovszky-temetőbeli emlékmű felállításához mindenki segítségét szívesen veszik, mint fogalmaztak, még az RMDSZ-t gyakran bíráló Erdélyi Magyar Ifjakét is, hiszen civil kezdeményezésről, és nem politikai ügyről van szó. Az EMI még 2006-ban felállított egy keresztet a temetőben a magyar honvédek emlékére, ám az már másnapra eltűnt. A sírkertben ugyanis régebben volt magyar honvédtemető, ennek parcelláit 1990 után kiosztották a román veteránoknak. Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár) 2010. december 23.Hivatalos ünnep lesz március 15-eEgymás mellett szavazott az RMDSZ és az MPP Napirendre került és hosszas vitát szült a Magyar Polgári Párt által beterjesztett, március 15-ét hivatalos ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánító határozattervezet Kovászna Megye Tanácsa tegnapi rendes ülésén. A testület emellett több lényeges kérdésben is döntött. Formai és jogi vita övezte a tervezet jóváhagyását. Elsőként Varga Zoltán, a megyei tanács jegyzője szólt az ügyben, kijelentve, hogy törvényellenes a kezdeményezés, mivel többek között Románia Alkotmánya előírásait is sérti, ugyanis az MPP által benyújtott dokumentum megyeszintű hivatalos ünnepet ír elő. Az alaptörvény értelmében kizárólagosan a parlament előjoga, hogy hivatalos ünneppé tegyen egy napot. A jegyző ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az indoklásban felhozott előírások ugyan megállják a helyüket, viszont ebben a helyzetben nem elégségesek. Varga szerint a prefektúra hivatalból meg fogja támadni a tervezetet. Varga felvetéseire Kulcsár Terza József, az MPP megyei szervezetének elnöke reagált, aki szomorúnak minősítette, hogy húsz év után azon vitatkoznak, hogy törvényes vagy sem egy hiánypótló tervezet. Az elnök ez alatt azt értette, hogy mivel a román parlamentben a magyar képviselők nem kezdeményezték a hivatalos ünnepnappá való nyilvánítást, kénytelenek ehhez a megoldáshoz folyamodni. Az elhangzottakra a román tanácsosok részéről is érkezett reakció. Sabin Călinic szerint törvénytelen egy ilyen döntés, és nem határozat formájában kellene megfogalmazni, hanem csak ajánlásként. Ehhez kapcsolódóan Ioan Solomon kifejtette, hogy amennyiben jóváhagyják ebben a formájában a tervezetet, akkor regionális parlamentként járnak el, ilyen pedig még nem létezik. A határozat végül több formai módosítással, az RMDSZ és MPP tanácsosainak támogató szavazatai révén jóváhagyatott, viszont a román tanácstagok kivétel nélkül ellene szavaztak. A fentiek mellett a tanács még döntött a mezőgazdasági termékek átlagáráról a 2011-es évre. A határozat az étkezési burgonya árát 60, a pék ipari búzáét szintén 60, a kukoricáét 55, a takarmány árpáét 50 baniban állapította meg. Emellett a sertéshúst 7,5, a szarvasmarhahúst 3,5, míg a növendékhúst átlagban 5,5 lejért lehet hivatalosan értékesíteni, egy liter tej átlagára pedig 75 bani. Végül az ülésen kitüntetést vehetett át Bakk Dávid Tímea, a Transindex internetes portál szerkesztője, illetve Sibianu Adél és Rákos Zsolt, a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai. Előbbi a nemrégiben elnyert európai szakmai díjáért, utóbbiak az idei tevékenységük elismeréseként részesültek az elismerésben Nagy Demeter István, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2010. december 23.Hazudott lapunknak Répás?Cáfolta tegnap lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában az RMDSZ ügyvezető elnöksége Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság vezetőjének korábbi állítását, miszerint az RMDSZ még nem kereste meg a budapesti kormány illetékeseit azzal a kéréssel, hogy partner legyen a könnyített honosítási eljárásról szóló tájékoztatásban. Mint ismert, a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott demokrácia-központok kolozsvári irodájának december 16-i avató-ünnepségén lapunk kérdésére azt nyilatkozta: az EMNT-hez hasonló ajánlattal egyetlen szervezet sem kereste meg őket, ám „nyitottak minden megállapodásra”. Az RMDSZ tájékoztatása szerint Takács Csaba ügyvezető elnök 2010. november 29-én, 116/K/2010 iktatási számmal küldött levelet a nemzetpolitikai államtitkárságra, amelyben felkínálják az RMDSZ irodahálózatát a honosításról történő tájékoztatásra. „Az RMDSZ területi szervezetei, valamint az Ügyvezető Elnökség már november elején elindította a tájékoztatást, és elkezdte több mint 100.000 kiadvány eljuttatását a magyar családokhoz. Ugyanakkor létezik a közösségünk tagjai által folyamatosan igénybe vett irodahálózatunk, mely tevékenysége minden szempontból (adatvédelem, területi lefedettség, felszereltség, képzett humán erőforrás) rendelkezik eme nemzeti törekvésünk megvalósításához szükséges feltételekkel, ezért hasznosnak tartjuk, hogy a kettős állampolgárság igénylésével járó feladatokat is ellássa. (...) Kérem, fontolják meg javaslatunkat, mely értelmében irodahálózatunk koordinációjával látható el a legmegfelelőbb módon a kettős állampolgársággal kapcsolatos tájékoztató tevékenység is” – olvasható az RMDSZ ügyvezető elnökségének levelében. A levél tartalmáról Szép Gyula ügyvezető alelnök és Székely István irodavezető 2010. december 1-jén, Budapesten személyesen is tájékoztatta a helyettes államtitkárt. Tegnap lapunk megkereste a budapesti nemzetpolitikai államtitkárságot is ez ügyben, Répás Zsuzsannát azonban nem tudtuk elérni. Lukács Bence tájékoztatási osztályvezető mára ígért választ az RMDSZ állásfoglalására. Mint korábban beszámoltunk róla, Gergely Balázs, a demokrácia-központok igazgatója azt nyilatkozta lapunknak: úgy tudja, az RMDSZ is megkereste a magyar kormány illetékeseit ebben az ügyben. Kifejtette, az EMNT nem törekszik kizárólagosságra a honosítási eljárásról szóló tájékoztatásban. Kovács Péter ügyvezető alelnök azt nyilatkozta az ÚMSZ-nek, „természetszerű”, hogy az RMDSZ támogassa az erdélyi magyar közösség tagjait az állampolgárság kérvényezésével kapcsolatos tudnivalókkal. Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 23.RövidenAz EU visszafogottan kezeli a kommunista bűncselekményeket Nincsenek meg a feltételei annak, hogy az Európai Unióban egységes jogi szabályozást vezessenek be a kommunista rendszerek által elkövetett bűnökről, egyebek között egy szintre helyezve ezeket a náci rezsimek bűneivel — állapította meg az Európai Bizottság egy tegnap Brüsszelben kiadott jelentésében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. december 23.Háromszéki nekigyürkőzés (1989 decemberének megidézése)Karácsonyi-újévi ajándékozásra készül a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó: Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala résztámogatásával Háromszéki nekigyürkőzés címmel vaskos kötetet jelentet meg az ezelőtt huszonegy esztendővel Háromszéken is bekövetkezett rendszerváltoztatásról, amelyet — utólag — ironikusan vagy cinikusan jópofáskodva nevezhetnek bárminek, tény, hogy az ország sorsának alakulása az 1989. decemberi eseményeket követően az előző időszakhoz képest más irányt vett. Sylvester Lajos szerkesztésében megjelent a huszonegy évvel ezelőtti decemberi népfelkelés eseményeit felidéző, sokszerzős kötet Háromszéki nekigyürkőzés címmel. Alcíme: Emléktöredékek qz 1989-1990-es rendszerváltás napjaiból. Könyvbemutató ma 17 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. Házigazda: Szonda Szabolcs, Sylvester Lajos, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton. A kötet a bemutató helyszínén és a Charta könyvesboltban megvásárolható. A bajok, gondok egy része maradt, a társadalmi elégedetlenség is folyamatosan jelen van és újratermelődik a politikában és a mindennapi életben, de az alapvető emberi jogokat tekintve ma mégiscsak szabadon vehetünk levegőt. Vagy nagyon ostobának vagy a kommunista diktatúrához valamiképpen kötődőnek kell lennie annak, aki a Kárpátok Géniuszának jogtipró korszakát visszasírja. Szerencsénkre ez ránk, erdélyi magyarokra alapjában véve nem jellemző. A két évtizeddel ezelőtti háromszéki események idézése és könyvbe foglalásának szándéka, amint köztudottá vált, olyan rendkívüli érdeklődést váltott ki, amely a kezdeményezőket is meglepte. Sorra jelentkeztek az akkori történések résztvevői és szemtanúi, a fiókok mélyéről jelentős fotódokumentáció is előkerült, és két évtized múltán megszólaltak olyan személyek is, akik a barikád másik oldalán élték meg a ’89-es decemberi fordulatot: katonatisztek, a párt és állami adminisztrációban tisztségeket viselők. Olyan tömegben, hogy a könyv szerkesztése során folyamatosan rövidíteni kellett azt az időszakot, amelyet egy kötetbe össze lehet markolni. Végül is 1989 decemberére és január első napjaira összpontosítottunk, az ezt követő időszak eseményeire vonatkozó anyagot tartalékba kellett helyeznünk. Kötetünk kiadását nemcsak az évek során megkopó emlékek felelevenítése, az események sodrását meghatározó személyek és közösségek természetes fogyatkozása, hanem az is sürgette-indokolta, hogy a háromszékinél nagyobb médiafigyelemben részesülő régiók, városok mellett háttérbe szorult, jelentéktelenné degradálódott mindaz, ami nálunk történt. Ez azért is bántó és bosszantó, mert a háromszéki események visszapörgetése révén érthetőbbé és értelmezhetőbbé válik az, ami az országban történt. A közzétett visszaemlékezések, dokumentumok választ keresnek az olyan kérdésekre, hogy Temesvár, Bukarest hatására egy népfelkelésnek minősülő megmozdulást miként nyergel meg az előző rendszer bizonyos elemeinek és személyeinek átmentésében érdekelt ilyen vagy amolyan csoportosulás. Mindezt a kötetben megtalálható beszédes címek is jelzik: A rendszerváltás előhangjai, A nagy nyúzás, Tankó Vilmos vezérkari ezredes emlékezik, A gyárak megmozdulnak, Karácsonykor a bilincsek lehullnak, Nyíló világ, bezúzott ablakok, Az ellenség fellegvárában, Kétarcú forradalom, Fiúk fegyverben, Volt egyszer egy nap, született egy lap, Forradalom, puccs vagy miegyéb?, Decemberi zűrzavarban, A hatalmi háló szemei, Forradalom, vagy annak elrablása?, A letartóztatott videokazetta, Robot voltam én is — Beszélgetés Rab Ştefannal, Pakkot kaptunk — Veszprémiek Háromszéken, Barót a ’89-es fordulat napjaiban, Vargyas színeváltozása stb., stb. A Háromszéki nekigyürkőzés című kötet — hinni merjük — arról győz meg, hogy nagy dolgok véghezviteléhez a tömegek felhajtó ereje szükséges. Erről tanúskodik az 1968-as adminisztratív területi átszervezés — a megyésítés — is, ezt bizonyította 1989 decembere, és ezen áll vagy bukik annak a sikere, hogy lesz-e, lehet-e az erdélyi magyarságnak többszintű autonómiája. Tollforgató ember számára az is tanulság, hogy az adott eseményeket minden időkben és többféle műfajban — naplóban, napilapban, folyóiratban, rádióban, tévében, fotóval-filmmel stb. — rögzíteni kell. Másképp a történetek fakulnak, kihullanak az idő rostáján, és tanulságaikkal együtt elvesznek az utókor számára. Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. december 23.1989 dicsőségén és bukásán túli időszerűségeA vita, mely arról folyik, hogy államcsíny vagy forradalom, összeesküvés vagy népfelkelés részesei voltunk-e ’89 decemberében a román—magyar glóbusz bukaresti vagy akár erdélyi sarkában, alighanem éppoly befejezhetetlen, mint amennyire eldönthetetlen. Az egymásnak ellentmondó fogalmi ismérvek ugyanis jól ráillenek arra, ami történt, s amit megéltünk, vagy a ,,világtörténelem első, tévén közvetített forradalmáról" saját szemünkkel láttunk. A nagy decemberi fegyverropogástól hangos eseménysor skálája egyaránt átölelte a véresen komoly, tömeggyilkos megtorlás momentumát, melyben a rendszer erőszakszervei a diktátorpár akaratának megfelelően és parancsait végrehajtva cselekedtek, át azt az elhúzódó, új évbe hajló, ezer ember életét követelő lövöldözést, melyet a megfoghatatlan ellenség, a terroristák elleni harc jelentett, beletartozik a napokig tartó általános munkabeszüntetés, a százezres tüntetések, az ipari zónákból kiözönlő tömegek felvonulása a pártszékházak elé, a központi és vidéki, alulról sarjadzó szervezkedések, a lakosság felszabadulásának kimondhatatlan érzelmi mámora, a páratlan össznépi élmény, de az államcsíny minden ismérvét kimerítő ármánykodás, pálfordulás is. Így a hatalmi központok irányváltása, színfalak mögötti egyezkedése, újak kialakítása, a hadsereg és az állambiztonsági szervek átállása. Legutóbb Ana Blandiana költőnő — a kevés volt disszidens egyike, aki az azóta sajnálatosan felszívódott Polgári Szövetség megalapításában is részt vett — tartotta fontosnak, hogy az RTV1 országos nyilvánossága előtt fejtse ki nézeteit az eseményekről. A költőnő ma abban látja az utólagos fonák fejlemények okát, hogy ’89 decemberében nyilvánvalóan két tábor mozdult meg, azok, akik főleg Ceauşescutól és sleppjétől kívántak szabadulni, és azok, akik magával a kommunizmussal is szakítottak volna. Nem lehet kétséges, mondja, visszatekintve az évekig tartó küzdelemre, hogy a sokkal jobban szervezett és azonnali hatalmi eszközökkel rendelkező első mozgalom győzött, az ragadta magához a kezdeményezést már ’90 elején, és az seperte le a színről tisztességtelen eszközökkel a legtovább kitartó Egyetem téri tüntetőket, az tartja uralma alatt az országot és nemzetet a mai napig, mégpedig úgy, hogy valamennyi pártot áthat. E jelenséget így minősíti: pártok feletti szolidaritás. Súlyos ítélet a román többpártrendszerről, történészek feladata lehet az írói intuíció igazolása vagy cáfolata. Ma az elkeseredett néphangulat hajlik arra, hogy igazat adjon neki. A politikától kimondottan megcsömörlött írónő nem áll egyedül véleményével, ma a legtekintélyesebb román értelmiségiek sora ad hangot a politikától való elfordulásának, sokak a nemzeti kultúrában amúgy hagyományos esztétizálás menedékébe húzódnak vissza, ezért külön becsülendő, ha valaki legalább a közéleti véleményformálástól és nyílt állásfoglalástól nem tartózkodik. Érdemes azonban a gondolatmenet folytatásaként újabb következtetésekig továbblépni. Ma, két évtizedes távolságra a ’89—’90-es eseményektől, nem kétséges ugyanis, hogy a hatalom megkaparintásán, a magánosítás saját haszonra fordításán túl, mélyenszántóbb társadalmi folyamatként a rendszerváltás is visszafordíthatatlanná vált — ez lévén a szociológiailag legátfogóbb jelentőségű fordulat. A mai ellentétek, fonákságok fő forrása ezért nem az, hogy az átállást a diktátorellenes csoport kezdeményezte és hajtotta végre, hanem az, hogy kizárólagos hatalmi hegemóniája birtokában a rendszerváltást is ő, illetve az általa kineveltek vezényelték le, és irányítják a mai napig. Mint ismeretes, az Iliescu nyomába szegődötteknek — bányászjárásokon és erősen etatista előítéletek éveken keresztül való éltetésén túl — végül mégis engedniük kellett az új geopolitikai realitások nyomásának, s bár úgy lehet, sikeresen szivárogtak be és hatottak át minden ún. ellenzéki, korábbi polgári gyökerekre hivatkozó pártot, a NATO-csatlakozás kényszerét és a reprivatizációt nem tudták, nem is akarhatták kicselezni, s ahogy hatalmukat megszilárdították, az EU-s integrációt is vállalták. Tény, más volt ennek hasznáról saját elképzelésük, és más a népi elvárás, más az emberek többségének hozzá fűzött reménye. Mai bajaink diagnózisában alighanem eme elit felemás viszonyulása a polgári társadalomhoz és többpártrendszerhez, a keleti antidemokratikus hagyományok szívós továbbélése a pluralizmus álarca alatt az, mely vezérfonalat képezhet annak a felfejtésében, amit az írónő, élesen fogalmazva, az uralkodó elit maffiaszerű felépítéséről és működéséről állít, s melynek ellenében — kiábrándulás ide vagy oda — a harc nem szünetelhet. B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. december 23.„Én nem vagyok Markó Béla”Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket. Miniszter úr, a napokban azt nyilatkozta, 98 százalékos támogatottságot élvez RMDSZ-elnökjelöltként. Ezt hogyan számolta ki? – Nem vagyok matematikus, és belátom, hogy nem volt szerencsés százalékarányokat emlegetnem. Igazából azt akartam mondani, hogy a szervezetek nagy többsége engem támogat, ami lehet, hogy 98, lehet, hogy 95, lehet, hogy 85 százalék, végül is teljesen mindegy. Közelítsük meg másképp a kérdést. Mi a két százalék? – Ugye azt tudjuk, hogy Kolozs megye Eckstein-Kovács Pétert támogatja. Ez várható volt, hiszen ő Kolozs megye szenátora volt, három mandátumon át. A Szabadelvű Kör, amely platformként szintén jelölhet, ugyancsak őt jelöli, és ez is érthető, hiszen ő a platform elnöke, alapítója. Másrészt a szervezetek támogatásától a küldöttek szavazatáig még van egy kis távolság, és ebben a pillanatban még azt sem tudjuk pontosan, kik a küldöttek. Én a megyei szervezetek vezetőivel, tagjaival beszélgettem a napokban, és az ő visszajelzésükből, biztatásukból, illetve az általuk tett ígéretekből jutottam el arra a következtetésre, hogy a szervezetek nagy része támogatni fog. Szilágy megye, Hunyad megye már meghozta az ilyen irányú döntést, és januárban a többi szervezetnél is megtörténik ugyanez. Mivel tudta meggyőzni őket, hogy támogassák? – Amikor találkoztunk, elmondtam nekik, hogy én milyen RMDSZ-t képzelek el. Az RMDSZ helyéről, szerepéről, a magyar közösség jövőjéről beszélgettünk. Ezután jutottak el arra a következtetésre, hogy támogatni fognak. De meg kell várni a küldöttgyűléseket, én nem szeretnék előreszaladni, nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy itt előre lehet tudni mindent. Gondolom, jelöltként van már RMDSZ-elnöki programja. – Van, és hamarosan el fog készülni írott formában is. A megyei szervezeteknél közvitára bocsátjuk, elküldjük a közvélemény-formálóknak, azoknak, akik úgy gondolják, hogy véleményt akarnak mondani róla. Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket. Van néhány alapelv, ami számomra szentírás: csapatmunka, munkamegosztás, az RMDSZ függetlenségének megőrzése a román és a magyarországi politikától, és természetesen arról is kell beszélnünk, hogy hogyan valósítható meg az erdélyi magyarság politikai képviselete 2012-ig és 2012 után, amikor minden bizonnyal éles versenyhelyzet lesz, amennyiben Tőkés László kollégánk nem gondolja meg magát, és nem hagy fel pártalapítási szándékával. A tavalyi, 2009-es elnökválasztási kampányomból nagyon sok elemet átveszünk, például azt, hogy a politikus ne ígérjen olyasmit, amit nem tud betartani, és amiről előre tudja, hogy nem fogja tudni betartani. Kelemen Hunort Markó Béla közeli munkatársának, követőjének tartják. Mi az az elem, az a személyes jegy, amiben RMDSZ-elnökként megkülönbözteti majd magát Markó Bélától? – Én nem vagyok Markó Béla, mint ahogy Markó Béla sem volt annak idején Domokos Géza. Nem úgy fogok dolgozni, nem úgy fogok döntéseket hozni, mint Markó Béla. Ez nem jelenti azt, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ-től bármilyen módon elhatárolódnék. Markó Béla a Kárpát-medence legsikeresebb politikusa az elmúlt húsz esztendőben, össze tudta tartani a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget tizennyolc éven keresztül. Én nem szégyellem, hogy azzal az emberrel dolgoztam együtt, attól az embertől tanultam, akinek emberi habitusát, értékrendjét, politikusi arcát nagyon nagyra tartom. De, ismétlem, ez nem jelenti azt, hogy olyan vagyok, mint Markó Béla. Mit csinálna másképp, mint ahogyan Markó Béla csinálta? – Változtatni kell munkamegosztásban – és ilyen szempontból én a csapatmunka feltétlen híve vagyok –, változtatni kell a kommunikációban. Én nem fogok ugyanúgy kommunikálni, mint Markó Béla: jobb vagy rosszabb lesz a kommunikációm, erről majd sokat fognak vitázni az újságírók, de más kommunikációt folytatok, mint ő. A döntéshozatalt kiszélesíteném bizonyos esetekben, a megyei területi szervezeteknek nagyobb autonómiát, hatáskört adnék, ami a politikai döntések meghozatalát illeti: a különböző jelöléséknél – megyei önkormányzati képviselőtől polgármesterig – a felelősség és a döntéshozatal a megyei szervezeteké kell, hogy legyen. Mint ahogyan, fennebb lépve, a parlamenti képviselőtől az európai parlamenti képviselőig az országos vezetőségé kell hogy legyen a felelősség. Ilyen szempontból a felelősségek újragondolása, újra körülhatárolása, illetve a munkamegosztás lenne az, amin mindenképp változtatnék. De ez nem jelenti azt, hogy a szervezetet a feje tetejére állítjuk. Ami a román és a magyarországi pártokkal való viszonyt illeti, folytatná a „Markó-vonalat ”? – A román demokratikus parlamenti pártokkal szerintem a kiegyensúlyozott viszony megtartandó, nem kötelezzük el magunkat senki mellett, nem vagyunk senkinek a csatlósai. Nincsenek örök barátaink, nekünk érdekeink vannak, mint ahogyan az erdélyi magyarságnak is érdekei vannak. Ami a magyarországi politikát illeti, én a Fidesszel közelebbi, szorosabb viszonyra törekszem, mint amilyent Markó Béla az utóbbi években ki tudott alakítani, nem feltétlenül az ő hibájából. Én azt gondolom, a Fidesszel szót lehet, szót kell érteni, megint csak azt az elvet követve, hogy a partnerség fontos. A partnerségnek pedig az a lényege, hogy egymásra oda kell figyelni, egymást meg kell érteni, de a döntéseket külön-külön hozzuk meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kormányzó párttal, pártokkal a viszonyunkat rendezzük, és ilyen szempontból megint csak változásra lehet számítani, amennyiben én leszek az RMDSZ elnöke. Sok bírálat hangzott el az RMDSZ irányában egyrészt román részről, másrészt magyar ellenfelei részéről azzal kapcsolatban, hogy a mgyar érdekvédelmi szervezet mindig a mindenkori hatalom oldalán áll. – Az RMDSZ-nek mint politikai szervezetnek arra kell törekednie, hogy a végrehajtó hatalomban is benne legyen. Legyen benne a végrehajtó hatalomban a megyékben, legyen benne a végrehajtó hatalomban központi szinten. Nem bármi áron, de erre kell törekednie. Ha erre törekszik egy magyarországi párt kétharmados parlamenti többséggel, nem látom, hogy miért rossz az, ha az RMDSZ arra törekszik, hogy az egységes képviseletet biztosítsa? Én erre a vádra azt szoktam mondani, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese a romániai magyarság, amellyel hosszú távú, felbonthatatlan szövetségre léptünk. A többi partner, a többi szövetséges csak eszköz a romániai magyarság céljainak megvalósításában. Átalakítaná-e a szövetség külső és belső viszonyrendszerét? – Szerintem szükséges egyfajta nyitás a civil szervezetek felé, illetve a magyar politikai szereplők felé: a Magyar Polgári Párt felé, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felé, azt a fajta ernyőszervezet-jelleget erősítve, amely az RMDSZ-t mindig is jellemezte. Bár az elmúlt években ezt a jelleget némi sérülés érte, és ezt korrigálni kell. Ami a politikai platformokat illeti, ők azok, akik a különböző ideológiai értékekeket meg tudják jeleníteni, és én úgy gondolom, hogy hasznos, ha a döntés-előkészítésben az eddiginél hangsúlyosabban részt vesznek. Ehhez egy olyan testületben kell jelen lenniük, mint a Szövetségi Állandó Tanács, mert erre az értékartikulációra szükség van. Ön azt mondja, hogy a Fidesszel szorosabbra fűzné a viszonyt. Éppen ezt az „aduászt” villantgatja meg mostanában egyik lehetséges ellenjelöltje, Olosz Gergely. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője aki bírálta a szövetség eddigi „egyenlő távolságtartás”-politikáját a magyarországi pártok felé, arra hivatkozva, hogy – nem idézem pontosan – a magyarországi jobboldal közelebb áll az erdélyi magyarság értékrendjéhez. – A Fidesszel, mint mondtam, rendezni kell a viszonyt; a többi magyarországi párttal rendezett a viszonyunk, és ezt nem kell elrontani. Arról, hogy a romániai magyarságnak mekkora százaléka jobboldali, és hogy egyáltalán ebben a pillanatban mit értünk jobboldaliság alatt, sokat lehetne beszélni. Én nem gondolom azt, hogy az erdélyi magyarságot be lehet így skatulyázni, hogy jobboldali, mint ahogyan a Tőkés László által igen kedvelt skatulyába sem lehet bezárni az RMDSZ-t, hogy „posztkommunista”. Ma egyébként a jobboldali pártok programjában rengeteg szociális, populista elemet lehet fölfedezni, ami a jobboldali pártokra korábban egyáltalán nem volt jellemző. Ezeket az ideológiai vitákat én Olosz Gergellyel vagy bárki mással szívesen lefolytatom, de én nem innen látom megközelítendőnek a problémát. A problémát onnan kell megközelíteni, hogy az erdélyi magyarságnak nem érdeke, hogy konfliktusban legyen a magyar kormánnyal, a magyar kormányzó pártokkal. Hogy most a magyar kormányzó pártok középjobboldali pártok, ez egy adott helyzet, így döntöttek a magyar választópolgárok. De nem lehet és nem is szabad az erdélyi magyarságnak megmondani, hogy akkor a jobboldalt kell szeretni, vagy a baloldalt kell szeretni. Nem tartja taktikai hibának, hogy az RMDSZ bejuttatta Tőkés Lászlót az európai parlamentbe, hiszen ő most azokat a forrásokat és azt a legitimációt használva ellenpártot indít? – Nem tartom hibának, de azt meg kell mondanom, hogy jobbra számítottam. A politikában meg kell tanulni, hogy jótett helyében ne várj jót. Mi azt gondoltuk, hogy egy ilyen megállapodással hosszú távú együttműködést alapozunk meg, bennünket a jó szándék vezérelt. Tőkés László tudta, hogy az ő püspöki, egyházi karrierje a végéhez közeledik, ő politikai karriert akart, és mi azt gondoltuk, hogy ha egy ilyen úton együtt indulunk el, az a hosszú távú együttműködést erősíti. Hát nem ez történt. Mit jósol, meddig tart még ki a jelenlegi romániai kormánykoalíció? – A román politikában nehéz jósolni. 2010 nehéz esztendő volt, a megszorító intézkedések miatt rengeteget veszítettünk, ennek ellenére azt gondolom, egy felelős politikus ilyen helyzetekben nem futamodik meg, hanem megpróbál megoldásokat találni, megpróbálja megmagyarázni, hogy a döntései mögött milyen ráció áll. Remélem, hogy 2011-ben a megszorító intézkedéseket nem kell folytatni, és azt is remélem, hogy a következő döntések – ha nem is a nagyon gyors, de – a kiszámítható javulást vetítik előre. Az ellenzék soraiból egyre gyakrabban hallatszik a hívó szó az RMDSZ felé... – A tapasztalat azt mutatja, hogy egy négyéves ciklus félidején túl az ellenzék már nemigen hajlandó kormányozni, főleg ilyen nehéz időszakban. A mostani ellenzék nem akar kormányozni, egyetlen célja van: ezt a kormányt megbuktatni. Ez kevés politikai programként, és a két ellenzéki pártot rengeteg minden el is választja egymástól. Nem hiszem, hogy képesek szövetséget létrehozni anélkül, hogy valamelyikük identitása ne sérüljön. Csak egy példát mondok: az egységes adókulcs kérdése. Ennek feladása a liberálisok szempontjából a politikai halált jelentené. Ezért én azt gondolom, hogy ez a kormány, amely két európai néppárti tagpártból áll, képes erre a két esztendőre együtt maradni. Utolsó kérdés önhöz, mint RMDSZ-elnökjelölthöz: mikor lesz autonómia? – Nem az a fontos, hogy mikor, hanem az, hogy hogyan. Ha rajtunk múlna, akkor tegnaptól lenne autonómia. A hogyan sokkal fontosabb, és a hogyanra az a válaszom, hogy egy hat és fél százalékkal rendelkező kisebbségi szervezet csak a többségi társadalommal folytatott párbeszéddel, parlamenti eszközökkel és nemzetközi lobbival tudja elérni az autonómiát. Ehhez kell egyfajta akciótervet elkészíteni a következő jó néhány esztendőre. A következő két évben két jogszabályt kell elfogadtatnunk: a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómia kereteit biztosítja, és a régióátszervezési törvényt. Mindkettő a törvényhozásban vár sorsára, és valószínűleg jövő tavasszal tudunk újra elkezdeni ezekkel foglalkozni. Ehhez azonban nagyon erős szolidaritásra van szükség. Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 24.Felértékelődött a magyar állampolgárságAz erdélyi magyar közösség számára Schengen közeledőben, hiszen a magyar állampolgárság és a magyar útlevél megszerzésével más elbírálás alá esnek az erdélyi magyarok, akadálytalanul lehet utazni Európában és az Egyesült Államokba is – hívja fel a figyelmet tegnapi közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) háromszéki szervezete. A Jakabos Janka elnök és Nemes Előd ügyvezető elnök által aláírt dokumentumban Franciaország és Németország Románia schengeni csatlakozásának halasztására vonatkozó kérelme kapcsán úgy vélik: várható volt, hogy a franciaországi és olaszországi romabotrányok nem maradnak visszhang nélkül a határellenőrzés nélküli átjárás tekintetében. Az EMNT szerint ezáltal a magyar állampolgárság még jobban felértékelődik, ezért arra biztatnak mindenkit, hogy igényeljék. Hangsúlyozzák: az EMNT közbenjárása nyomán semmilyen dokumentumra nem szükséges a közjegyzői hitelesítés, nem kell a rendőrségi erkölcsi bizonyítvány sem, hogy ne legyenek magasak a költségek. A Demokrácia Központok partnerei ugyanakkor a szükséges fordításokat is olcsóbban végzik el – állítják az aláírók. Kitekinto.hu, Erd.ma 2010. december 24.A nátha, a karácsony, a könyvek és a szerzők, akikre büszkék lehetünkKilenc plusz egy erdélyi magyar szerző, költők, írók és egy illusztrátor ajándékozta meg idén a közönséget, kicsiket és nagyokat egyaránt a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Legszebb karácsonyi ajándék a nátha – Mai erdélyi mesék című kötettel. Kilenc mese a legszebb és leglátványosabb ünnepünkről, a karácsonyról, amikor a család valamennyi tagja együtt örül a fenyőfa alatt, szaloncukor- és bejgli illat lengi be a levegőt, s valahogy a megszokottnál is kedvesebbek vagyunk egymáshoz. Mi más lenne megfelelőbb ajándék ilyenkor, mint az igényesen kivitelezett, tartalmas olvasnivalóval szolgáló könyv – no meg a nátha, már ami a kötet címét illeti ,Balázs Imre József, Berszán István, Boda Edit, Demény Péter, Láng Zsolt, László Noémi, Máté Angi, Simon Réka Zsuzsanna, Szabó Zelmira és Zágoni Balázs tolmácsolásában. Kinek van kedve és ihlete szeptemberben karácsonyi mesét írni? Amikor az élet egészen másról, az iskolakezdésről vagy akár a nyári élmények felidézéséről szól... Ezért döntöttek úgy a kiadó munkatársai, hogy már januárban, közvetlenül az ünnepek után megszólítják az erdélyi magyar szerzőket, az emlékek és az ünnepi hangulat közelségéből fakadóan pedig írásra buzdítják őket. Remek ötlet, amelynek mindenki a saját stílusával tett eleget, valós, kitalált, avagy közismert szereplők „történetbe hozásával”. Az antológiát Szabó Zelmira hangulatos illusztrációi teszik teljessé. Egy karácsony előtti karácsonytörténetét meséli el Boda Edit: „főszerepben” a családjával és rokonaival egy festett barlangban élő Maja, aki a Nagy Sötét Hónapban megbetegszik, barátjának, a farkas Taburunak viszont sikerül „kiegyeznie” a Teremtővel. Amellett pedig, hogy a hétéves kislány jobban lesz, Isten fiának majdani megtestesüléséről szóló hír, egy másfajta születéstörténet is napvilágot lát. A dzsungel könyve és a Biblia, szelídítés és születés egyazon mesében. Akár ennek is lehetne a folytatása Balázs Imre József Három vándor című írása, amelyben a napkeleti bölcsek „utódjai” – a babiloni Gáspár, a perzsiai Menyhárt és a szíriai Baltazár – útra kelnek, hogy a csillag jelzését megértsék, egyszersmind saját életüket is foglalkoztató titkokra választ kapjanak. Örökké élni, mindent tudni, valós arcukat megismerni – ezt a három vágyat hozza összefüggésbe a szerző a tömjénnel, a mirhával és az arannyal. Alan Alexander Milne örök emlékének ajánlja meséjét Demény Péter: régi barátunk, Micimackó és Róbert Gida többek között az Almássy térre is megérkezik. Előtte persze a karácsonyi (mirácsonyi?) rohangálás, vásárlási láz részeseivé válnak, s egy új szót is tanulnak, de ez legyen meglepetés. Kalandos fejezet, amelyben Micimackó unatkozik és kifulladásig. Olvastatja magát. S hogy milyen az, amikor egy magányos ablak levelet ír az angyalnak? Kiderül Máté Angi meséjéből: a Volt egyszer egy ablak főszereplője társaságra vágyik, arra, hogy valaki „billentgesse a rézkilincseket, nyissa és csukja az ajtót”, hogy egyáltalán valaki átnézzen rajta, bele a világba. A várva várt ajándék meg is érkezik, hiszen erre való a karácsony: pöttöm pókok derítik jókedvre hősünket. Barni, az aranyos kisfiú sem hiányozhat az antológiából: ezúttal azonban nem Berlinben, hanem a hétköznapokban, egy héttel iskolakezdés után tűnik fel előttünk. Ezúttal azt kell bebizonyítania barátjának, hogy igenis létezik Angyal. Anya és Apa is besegít neki természetesen, a végére pedig igazi Angyal-tanítvány lesz Barniból – ez Zágoni Balázs Az Angyal tanítványa című meséjének rövid vázlata, de ahogyan az lenni szokott, ennél jóval izgalmasabb történetnek lehetnek a részesei, akik elolvassák a nagyszerű mesét. A tőle megszokott bensőségességgel mesél fiának, és persze nekünk, olvasóknak is Berszán István: A juhászkutya karácsonya című történetben a szerző egyik hegyi túrájának emlékeit eleveníti fel, azon ritka pillanatok egyikét, amikor kimozdulhat rövid időre a városi élet forgatagából. S hogy miként kapcsolódik ehhez a juhászkutya, mitől lesz igazán karácsonyi mese? Ez is kiderül a kötetből. Van az úgy, hogy sehogy sem jó. A karácsony meg pláne nem, főleg egy olyan világban, ahol „egész évben cibálták meg püfölték egymást a csúszdák mellett”, homokot borítottak a szépen befont hajakra, s az ember lányának disznósikítással a fülében kell végigülnie az ünnepet. Cinege Panni nem örül, de aztán álmodik– hogy mit és hogyan, azt László Noémi meséjéből tudjuk meg. A fúvóverseny igencsak megváltoztatja a négy széltestvér egymáshoz való viszonyulását Simon Réka Zsuzsanna A szelek karácsonya című történetében: miután sikerül jól összeveszniük, mindenki megy, amerre lát. Az ünnep közeledtével azonban, érezve a többiek hiányát, úgy döntenek, hazatérnek, hogy viszontlássák testvéreiket. Fűmanó és Tökmag is összekap Láng Zsolt Az erdei náthacímű írásában, egy jól irányzott nátha, no meg egyikük megérzése azonban segít újból összehozni a két barátot. Hogy aztán mindketten úgy gondolják: „a nátha a legszebb karácsonyi ajándék”, amely képes alkalmat teremteni az igazán fontos pillanatoknak. Nem hiába szerepel a kötet címében is a nátha, és emellett természetesen a könyv, amely ilyenkor, karácsony táján mindennél aktuálisabb, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes kikapcsolódást biztosít. Több, hasonlóan izgalmas kötet jelent meg idén a Koinóniánál: ilyen például Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendája, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó, Kiss Bitay Éva Fantasztikus földgolyó és Andri Snaer Magnason A kékbolygó történetecímű könyve. Ezek mellett pedig továbbra is ott vannak az „örök klasszikusok”, Demény Péter Ágóbágó naplója, Balázs Imre József Hanna-hintája, valamint Zágoni Balázs Barni-könyvei. Valamennyi nagyon jó, érdemes kipróbálni. A kellemes karácsonyi ünnepek hangulatát garantáltan emelik, még manapság, az internet korában is. FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár) 2010. december 24.Vizsgálat a Mikó visszaszolgáltatása ügyébenKarácsonyi hangulatrontónak ennél jobb sem kellett: a Korrupcióellenes Ügyészség átiratban értesítette a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, lépjen be abba a perbe, melyben az állam megkárosításával vádolják a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottságot. A városvezető testület tegnapi ülésén úgy döntött, nem engedhetik, hogy veszélyes precedenst teremtsenek némely szervek, tehát nem vesznek részt a perben. Az ünnepinek szánt — s amúgy valóban olyanná sikeredett — tegnapi tanácsülésen ismertette Antal Árpád András polgármester a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát, melyet hétfőn kapott kézbe, s arról értesíti a városházát, feljelentés nyomán vizsgálatot indítottak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében, az állam 1,3 millió eurós megkárosításával vádolnak három személyt, köztük Markó Attilát, ki akkoriban a restitúciós bizottság vezetője volt. Az ügy olyannyira előhaladott, hogy a három gyanúsított személyi vagyonát zárolták már. A polgármester szerint azonban az államnak nem lehet jogi szerepe ebben az ügyben, hiszen a Mikó épülete az önkormányzat tulajdona volt a visszaszolgáltatás időpontjában, így ha igaz volna is, amit a feljelentők állítanak — mármint, hogy a Székely Mikó Kollégium sohasem képezte a református egyház tulajdonát —, akkor is a város károsodott volna, nem az állam. Azért ismertette az önkormányzattal a helyzetet, illetve kérte ki a képviselők véleményét a felszólításról, mert 2002-ben is a városi tanács szavazta meg az ingatlant az egyháznak átadó jegyzőkönyvet — tette hozzá. A frakciók nevében Klárik Attila elmondta, szerinte veszélyes precedenst teremtene Sepsiszentgyörgy, ha belépne a perbe, amilyen nehezen indult a restitúció, épp annyira vissza akarják most fordítani a folyamatot egyesek, ezért az RMDSZ határozottan elzárkózik az ügyészség felszólításától — mondta. A románok részéről a liberális Ivan Nicolae elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát nem ismeri, ezért nem foglalhat állást, de személyes véleménye, hogy az iskolának a város tulajdonában kellene lennie. Az MPP álláspontját a frakcióvezető Bálint József alpolgármester ismertette, mint mondta, a 2008 előtti képviselő-testületek számos döntésével nem értenek egyet, a Mikó visszaszolgáltatásával viszont igen. A szavazáskor csupán Ivan voksolt a perbe lépés mellett, a szociáldemokrata Pârvan Rodica véletlenül a tartózkodás gombját nyomta meg, de utólag kérte, javítsák szavazatát nemre. Hogy mennyire súlyos következményei lennének egy ilyen perben való részvételnek, azt a Háromszék kérdésére Antal Árpád András fejtette ki: lavinát indítana el, következne a szórványbeli egyházi tulajdonok — nem csak épületek, de földek, erdők is — visszaállamosítása, majd a többi városokbeli, végül a kolozsváriaké. ,,És a legszomorúbb az, hogy magyar emberek tettek feljelentést a Korrupcióellenes Ügyészségnél“ — fűzte hozzá. Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. december 24.Nyolcvankilenc holdudvarábanSepsiszentgyörgyi cigányok égetik a diktátor portréját december 23-án Ezerkilencszáznyolcvankilenc késő ősze, telének eleje évfolyamtársaimmal együtt Kolozsváron talált, első éves egyetemistákként a kincses város szívében, az akkori diákberkekben közismertnek számító Avram nevű (a Iancu utótagot senki sem biggyesztette hozzá) bentlakásból közelítettünk életünk akkori helyszínei felé. Geológus hallgatókként barátommal egy kőhajításnyira laktunk a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Farkas utcai főépületétől, melynek előadótermeit remények és kételyek bizarr egyvelegével napi rendszerességgel látogattuk. Egyetemi éveinket amolyan hamuban sült pogácsák feltarisznyálási lehetőségeként, ínyes szellemi táplálékként képzeltük el, de nem egészen ez lett belőle. Nyolcvankilenc számomra nem csak a temesvári, romániai forradalom évfordulója, hanem a világra figyelés kezdete is, hiszen Szentgyörgy után, Kolozsvár egyetemi központként, Erdély fővárosaként még az akkori bezártságban is horizontok tágulását jelentette. De a forradalom — szerencsénkre — egész diákkorunkat átrajzolta, akkori emlékeim amolyan zárójeles apróságok, személyes élménytöredékek. Miután 1988-ban érettségiztünk az akkori 1-es számú Matematia—Fizika Líceumban (a közbeszédben természetesen akkor is Mikóként emlegettük, ám a mikós szellem, hagyaték, örökség stb. akkoriban nem szerepelt a hivatalos vagy akár félhivatalos diskurzusban), majd bejutottunk az egyetemre, fiú osztálytársaimmal vállvetve kilenc hónapra bakának álltunk. Nem azért, mert férfias lelkületünket ekképpen szerettük volna tömegesen demonstrálni, hanem, mert a kommunista pártállam diktatúrájában ez így működött. Azért is fontos volt első nekifutamodásból sikeresen felvételizni valamilyen karra, mert a kiesők egy év és hat hónap katonaság elé néztek. Tehát nyolcvannyolc őszén bevonultunk, s nyolcvankilenc nyarán leszereltünk. Osztálytársaim többsége Lippára ment gyalogosnak, hárman, geológus hallgatókként pedig belügyi alakulathoz kerültünk, mivel az ország érctelepei, kőolajmezői és bőséget ígérő szénbányái a szocialista ipar féltett kincsei közé tartoztak. Kolozsváron olyan katonai egység ölelt kebelére, mely az akkori milicistákat (a Bukarestbe, szintén földtani egyetemre jelentkezett sorstársunk a milicisták táborát gyarapította, ezen mi ketten zöld egyenruhásokként igen jól szórakoztunk, már amennyire kúszás, parkettkaparás, konyhapucolás, decemberi kukoricaszedés és más hasonló értelmes cselekedetek után még maradt energiánk néhány torz vigyorra), illetve a klasszikus, zöld angyalbőrbe bújtatott, úgynevezett ,,szekuritátés csapatokhoz" tartozó katonákat terelte egy zászlóaljba. A kilenc hónapos belügyes státusnak persze nem örültünk, de e szakmát választva nem volt, mit tennünk. Igaz, a belügy fegyveres alakulatának közönséges katonaság szintjén semmi köze nem volt a hírhedt Securitatehoz, legfennebb annak jöhetett jól, aki ugródeszkának képzelte el, egy későbbi, profi karrier megalapozásaként. Ráadásul, barátaimmal való beszélgetéseinkből az derült ki, hogy míg a gyalogosok máshol aránylag nyugodtan éldegéltek, minket, ,,szekusokat" igyekeztek tisztességgel megedzeni, azaz, katonásan fogalmazva, megereszteni. Ez következetesen gázmaszk viseletet, rohangálást a lőtér körüli hegyoldalakon, konyhavikszolást, ipari mennyiségű burgonya és zöldhagyma pucolását jelentette. A magyarokat sem szerették túlzottan, a baljós előjelek már a kezdet kezdetén jelentkeztek: amikor fabőröndjeinkkel besomfordáltunk a vaskapun, és felsorakoztunk az egység udvarán, egy fehér zoknis, műanyag papucsos káplár azonnal megkérdezte: ki magyar közületek? És talán kétszer volt részünk olyan riadókészültségben, amikor fogalmunk sem volt, hol és mi történik, csak annyit sejtettek velünk, hogy esetleg valahova elvisznek. Utólag sikerült beazonosítanunk az egyik izgalom okát: 1989. június 16-án Budapesten újratemették Nagy Imrét, eközben mi Kolozsvár központjában, az egykori Budai Nagy Antal utcában lévő kaszárnya udvarán fegyvereinket pucoltuk. Komor, szigorúan ellenőrzött város hangulatát keltette 1989 őszén Kolozsvár. Fokozta a bezártság érzetét, noha újdonsült egyetemistákként korlátok helyett inkább a lehetőségekre próbáltunk figyelni. Román nyelvű előadásokat hallgattunk, s bár órarendünk nagyon zsúfolt volt (heti közel negyvenórányi kurzus, illetve szeminárium, szombaton is tanítás volt), kötelező jelenléttel, mégis az újszerűség érdekessé tette ezt az életformát. A bentlakásban, ahová csak a portás cinkosságával lehetett vendégeket becsempészni, szemfülesebb diákok 10 lejért sört árultak (az üzletben 6 lejért, egy mozijegy áráért lehetett a közönséges kolozsvári sört megvásárolni), így esténként a szomszédból beszerzett sörök mellett jó beszélgetések zajlottak szobánkban is. Amikor délután öt óra után már nem kellett beülni valamelyik laboratóriumba, még mindig maradt kétórányi időnk, hogy az egyetemi könyvtárban szakirodalmat olvasgassunk. Emellett természetesen több mozi és a magyar színház kulturális ajánlata is vonzónak tűnt, 1989 vége felé különös élmény volt megnézni Dan Piţa akkor bemutatott, nyomasztó hangulatú November, utolsó bál című filmjét, ugyanis éppen akkor novemberben tartották a tizennegyedik s egyben utolsó pártkongresszust, ahol karácsonyi kilövése előtt még utoljára újraválasztották a haza legszeretettebb fiát. A késő ősz másik emlékezetes — ezúttal színházi — eseményeként maradt meg a Tompa Gábor által rendezett, A buszmegálló (szerzője a kínai Kao Hszing-csien) című stúdió-előadás, ugyanis abban az időben számomra mind filmben, mind színházi előadásban, illetve írott szövegben a mindenkori hatalommal szembeni feleselgetés, tiltakozás, ellenkezés felismerése jelentett elsődleges élményt. Az egyetem első időszakában, mint ahogy középiskolás diákként is foglalkoztatott — most is gondolok olykor erre —, ki, kik lehettek azok, mind Szentgyörgyön, mind Kolozsváron, akik besúgókként is funkcionálhattak. Kíváncsi lennék esetleges jelentéseik szövegére. A katonaságtól való leszerelés előtt nagyon tartottam attól, hogy valamilyen ajánlattétel hangzik majd el, erre azonban nem került sor. Mindannyiunkkal elbeszélgetett a különös járású és tekintetű, fejét furcsán félre fordító úgynevezett kontrainformációs tiszt, aki szerencsémre nem előlegezett meg túlzottan bizalmával, azt mondta, diákéveink során vélhetően találkozunk külföldi egyetemistákkal (akkoriban görögök, arabok voltak szép számmal Kolozsváron), és legyek résen, mit kérdeznek, illetve vigyázzak, mit mondok majd nekik. 1989. december végén bentlakásunk ötvenhatos szobájában hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, onnan tudtuk, mi történik Temesváron, Kolozsváron talán csak a fokozottabb, a bentlakásba való ki-bejárásnál történő ellenőrzés tűnt különösnek. De még pár napig, hazautazásunk előtt éppúgy jártunk órákra, könyvtárba, mint máskor. Amikor aztán egy este elindultunk haza, azaz a vasútállomásra (tizennyolcadika, tizenkilencedike lehetett), az éjjeli gyorsvonaton és a brassói állomáson feltűnően sok volt a járőröző, fegyveres katona, a Szentgyörgy felé tartó szerelvényen azonban ők is tétováknak, bizonytalanoknak tűntek. A forradalom sepsiszentgyörgyi eseményeit vakációzó diákként, fejemet ide-oda kapkodó, naivan reménykedő, tizenkilenc éves fiatalként éltem meg. Talán december 23-a délelőtt lehetett, amikor fényképezőgéppel elindultam a tömeget a központba vonzó belvárosba, a Kőrösi Csoma Sándor utcában iratok füstölögtek a Securitate, illetve a megyei milícia udvarán, köztük a diktátor portréja is fel-felbukkant. Mindenféle ember álldogált hamu és korom között, füstölgő iratkupacok mellett, zűrzavarban és káoszban. A parkban nagy tömeg volt, a mai prefektúra erkélyéről szóltak a beszélők. Központban lakó barátomhoz léptem fel, ott beszélgettünk, míg utol nem ért az a rémhír, miszerint Brassó felől negyvenezer terrorista közeledne Szentgyörgy felé. Hazarohantam, az utcán általános rémület, mindenfelé kapkodás, sietség. A rémhír fullánkját nem véletlenül döfködték mindenfelé, a szekusok bizonyára a zűrzavarkeltésben voltak érdekeltek. A tévéközvetítések során úgy éreztem, teljesen más világ fogad majd Kolozsváron, s egyik napról a másikra a Nyugat csillogása, jóléte árasztja majd el a mi reménytelen keleti térségünket. Mérhetetlen volt az örömöm, úgy tűnt, véget ért ,,a nedves kor", melyben ,,nappal vér folyik, éjjel bor", miként akkori kedvencem, Hobó énekelte az akkoriban agyonhallgatott Vadászat album Orgia című dalában. Ilyenszerű érdeklődésünk egyébként közös volt jó néhány mikós osztálytársammal, barátommal: s ha akkoriban nagyon visszafogottan beszélhettünk arról a bizonyos mikós szellemről, azt talán ez a beállítottság is jelenthette. Noha alkalmazkodnunk kellett a kor követelményeihez, azaz erőteljesen matematika, illetve fizika centrikusnak kellett lennünk, mert ezekből a tantárgyakból felvételiztünk egyetemre, mégis volt egy olyan kulturális kapocs közöttünk, amely ha csak érdeklődés szintjén, de szűkebb körben egyfajta szemléletet, egy más, egy nyitottabb világ iránti igényt jelentett, még ha arról csupán gyermeteg módon, suttogva beszélhettünk. Mai napig őrzöm eme tiltott gyümölcs — közösen nézett filmek, beszélgetések könyvekről, versekről — ízét, az akkori légkör hangulatát, mely erős szövetként fogott össze néhányunkat. És annak is örültünk, hogy mindez nem szerepelt az akkori kommunista tantervben. Vissza 1989 karácsonyához: televíziós élményeink után két barátommal úgy döntöttünk, az áldozatok emlékére (következetesen hatvanezerről beszéltek, noha ez nagyon eltúlzott adat volt) elmegyünk egy esti misére a központi katolikus templomba. Alig voltak hívek, a városban sem nagyon járkáltak, a Csíki utcában légüres tér, mindössze két katonai járművet láttam, és egy, a bejárat felé sebesen szaladó milicistát, aki — ha arcmemóriám nem csal — ma is vezető beosztásban dolgozik. Amikor aztán 1990 legelején aztán visszamentünk Kolozsvárra, paleontológiatanárunk nem győzött lelkesedni, köszönetet mondani a fiataloknak, a diákoknak. Úgy fogalmazott, hogy már a KISZ-gyűlésen is megmondta, vannak bizonyos lehetőségeink, próbáljunk meg azokkal élni. Mi persze 1989 őszén, a majdani kommunista párttagság megszerzését előkészítendő KISZ-gyűlésen gondolni sem mertünk arra, hogy ilyen lehetőségekkel kellene élnünk. 1990 kora tavaszán reménységként villant fel annak a lehetősége, hogy magyarul tanuljunk az egyetemen, mi több, felmerült a Bolyai Egyetem újraindításának gondolata. Mindez később illúzióként foszlott szét. Aztán 1990 márciusában a kolozsvári magyar diákok háromnapos ülősztrájkkal szolidarizáltak marosvásárhelyi kollégáikkal, akik szintén a magyar nyelvű egyetemi oktatásért tüntettek. Akkor, a Farkas utcai főépületben minden folyosón magyar hallgatók sorakoztak, tudtommal azóta sem volt ilyen tömeges tiltakozása a magyar diákoknak Kolozsváron. Ez március tizenötödike előtt történt, az évfordulóra ugyanis Budapestre utaztunk, s onnan tovább mentünk, geológus barátaink meghívására a miskolci nemzetközi ásványbörzén vendégeskedtünk. A marosvásárhelyi események híre a Duna-parti fővárosban talált, éppen baráti és szakmai kötődéseket erősítő szálak szövögetése közben... Utóirat. Az ezerkilencszáznyolcvankilences, illetve kilencvenes tanévben az Avram bentlakás 56-os szobájában öten laktunk. Akkori miniatűr sorsközösségünk három informatikusa közül ketten ma Finnországban vannak, egy Magyarországon, geológus barátom pedig az Amerikai Egyesült Államokban találta meg azt a szakmai lehetőséget, amelyre mindig is vágyott, én magam pedig rögtön az egyetem elvégzése után szegre akasztottam geológuskalapácsomat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. december 24.Mozgalmas évet zárt a Csíki Székely MúzeumA Csíki Székely Múzeum idei legnagyobb kiállítása a 19. századi magyar festőóriások műveiből nyílt, jövőre a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből kölcsönöznek. Tartalmas, mozgalmas, nagyszerű kiállításokban gazdag évet zár a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum. Amint Gyarmati Zsolt múzeumigazgatótól (képünkön) megtudtuk, az intézmény néhány éve különös gondot fordít a rendezvényeikről, tárlataikról készült fényképek, újságokban megjelent írások archiválására, amelyekből idén is elkészítették a 2010-es év kétkötetes krónikáját. „Jó muzeológusi szokás szerint mi is folyamatosan gyűjtünk, rögzítünk, archiválunk, és hosszú évek óta vezetjük ezt a krónikát” – mondta Gyarmati. Az igazgató röviden visszatekintett az elmúlt év kiállításaira: elsőként a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Démoni ragály: a pestis című vendégkiállítását fogadták, majd tavasszal került sor a kiemelkedő kiállításra, amely a 19. századi magyar festészet remekműveit mutatta be. Ezt az időszakos tárlatot 20 ezer látogató tekintette meg. Fontos rendezvény volt idén, a megyeközpontban elsőként megrendezett Múzeumok Éjszakája is, ami Csíkszeredában hatalmas sikert aratott: egy nap alatt több mint 2500-an látogattak el a múzeumba. „Június 19-én a délelőtt a gyerekeké volt, majd megemlékeztünk a 80 éve történt múzeumalapításról, koncertet szerveztünk a fiatalságnak és az érdeklődők a kulisszák mögé is betekinthettek” – fejtette ki az intézmény vezetője. Mint hangsúlyozta, terveik szerint ennek, a Nyugaton már régóta megszervezett rendezvénynek hagyományt teremtenek Csíkszeredában is. A városnapok keretében egy színvonalas Nagy István-életmű-kiállítást nyitottak meg a közönség számára, amelyet a múzeum 40 darabos kollekciójából, illetve a magyarországi műgyűjtő, Antal Péter gyűjteményéből válogattak. A csíkzsögödi származású festőművész alkotásait bemutató tárlat szintén nagy érdeklődésnek örvendett. A Romániai Magyar Cserkészet idén ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját – ez alkalomból is szerveztek kiállítást a múzeumban. Jelenleg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari múzeumból kölcsönzött, kávékultúrát bemutató kiállítást lehet megtekinteni a csíkszeredai intézményben. „A kiállítás idején egy kávéházat is működtetünk itt a múzeumban, és megpróbálunk vonzó programokat szervezni a tárlat mellé” – mesélte Gyarmati. A múzeum élete nemcsak a kiállítások köré fonódik, hiszen az intézmény alkalmazottai kutatási eredményeiket rendszeresen publikálják, ezek a Csíki Székely Múzeum idén is kiadott közel 600 oldalas évkönyvében olvashatók. „Nemcsak a múzeum dolgozói írtak ebbe a könyvbe, hanem mindenki, aki Csíkszereda környékén tudománnyal foglalkozik, vagy kutatásai Csíkhoz kötik” – fejtette ki az igazgató. A Csíki Székely Múzeum jövő évi terveivel kapcsolatban elhangzott, hogy 2011-ben sor kerül az intézmény „csúcsrendezvényére”, hiszen kiállítás nyílik Rejtélyek, sorsok, múmiák címmel, amelynek anyagát a Magyar Természettudományi Múzeum adja kölcsön. „Ezzel a tárlattal kissé elkalandozunk a képzőművészet világától, hiszen alapvetően 18. századi múmiákat fogunk bemutatni, sőt, a kutatók révén egy-egy élettörténetet is megismerhetnek majd a látogatók” – hangzott el. A városnapok alkalmával újabb képzőművészeti tárlattal rukkol majd elő a múzeum, azonban a tervek még nem véglegesek. Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár), 2010. december 24.Politikai vita a tanácsadásértCáfolja Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke Wetzel Tamásnak, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságát vezető helyettes államtitkárnak az Új Magyar Szónak tett nyilatkozatát. Az RMDSZ még nem kereste meg a budapesti kormány illetékeseit azzal, hogy az EMNT-hez hasonlóan partner legyen a könnyített honosítási eljárásról szóló tájékoztatásban, ám a magyar állam nem zárkózik el ettől a lehetőségtől” – fogalmazott december 16-án Wetzel. „Ezzel szemben – mutat rá az RMDSZ közleménye – Takács Csaba ügyvezető elnök 2010. november 29-én, 116/K/2010 iktatási számmal küldött levelet a nemzetpolitikai államtitkárságra. Minderről Szép Gyula ügyvezető alelnök és Székely István irodavezető december 1-jén személyesen tájékoztatta a helyettes államtitkárt. A levélben egyébként arról tájékoztatták az államtitkárságot, hogy az RMDSZ már november elején elindította a tájékoztatást, s felajánlották a már kiépített irodahálózatukat a tájékoztató kampány lebonyolítására. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ugyanakkor válaszában közölte: legelőször, még szeptemberben Tőkés László fordult a magyar kormányhoz, hogy a demokrácia-központok az EMNT irodahálózatán keresztül segítenek az egyszerűsített honosítással kapcsolatos tájékoztatásban, az iratok összeállításában. „Azt szeretnénk, ha az erdélyi politikai élet szereplői egymással tudnának megegyezni, s megtalálnák a párbeszéd és az együttműködés fórumait” – fogalmazott. Hozzátette: az RMDSZ képviselőjének felvetette, hogy keressék meg az EMNT-t, de tudomása szerint ez nem történt meg. Krónika (Kolozsvár), 2010. december 24.Rendezvénymagyarság helyett működéstámogatásra van szükség - interjú Vetési Lászlóval„Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal.” - beszélgetés Vetési László református lelkésszel, szórványügyi előadóval. (Vetési László. Református lelkész, egyházi író, szórványkutató, szociográfus. 1953. december 26-án született Székelyudvarhelyen. 1976-ban végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1976–1983 között Bürkösön, majd a kolozsvári Pata utcai gyülekezetben teljesített lelkipásztori szolgálatot. 1983–1990 között az Erdélyi Református Egyházkerület kiadói szerkesztője, majd 1990-től szórványügyi előadó, az egyházkerület Szórványgondozó Szolgálatának vezetője. 1990–1992 között a Felebarát című szórványlap szerkesztője, 1996-tól szerkeszti az Üzenet Levél című szórványlap mellékletét. Rendszeresen jelennek meg cikkei, tanulmányai, szórványelemzései a hazai és magyarországi sajtóban, több tanulmánykötet szerzője. Jenei Tamással együtt a Czedler Márton és Földes Károly Szórványdíj alapítója. Munkatársaival a romániai szórványmagyarság statisztikai felmérésének, a művelődés- és oktatástervezésnek, a nyelvi, etnikai és vallási rehabilitációs program stratégiai tervének a kidolgozója. Munkásságát számos díjjal ismerték el, 2005-ben Bethlen Gábor-, 2009-ben Kemény Zsigmond-díjat kapott.) Székelyudvarhelyen, tömbmagyar vidéken született. Hogyan irányult a figyelme a szórványra? – A végzős segédlelkész oda megy, ahova kihelyezik. Volt abban szándékosság is, hogy Szeben megyébe kerültem, a teológián egyházpolitikai világmegváltó szándékaink voltak Tőkés Lászlóval és még néhány kollégával. Ennek része volt, hogy egy megyében maradjunk, és közösen tegyünk valamit. Így kerültem Bürkösre, egy Szeben megye közepén fekvő elszigetelt településre, ahol 30–40 kilométerre vannak a legközelebbi magyar szomszédok. Bürkös tárháza volt valamennyi, egész Erdélyre jellemző szórványproblémának. – Melyek voltak ezek a problémák? – Először is a kisközösség túlélési küzdelme. Ha egy hagyományos közösség elszigetelt, kialakít védekezőtechnikákat, néhány tekintélyelvű emberre, általában a lelkészre vagy az egyházi vezetőségre építi a fennmaradását. Bürkösön volt egy keménykezű gondnok, aki a házassági tanácsadásig elmenően mindenbe beleszólt. Például segítettük a fiatalokat magyar házasságokat kötni. Bürkösön 1971-ben volt az első magyar–román vegyes házasság. A család, a falu irányította, hova kell menni lányért, fiúért. Ezenkívül léteztek egyéb immunizációs technikák is, de volt még Bürkösnek egy egyedülálló érdekessége, ami felkeltette az érdeklődésemet a kérdés iránt. Három-négy hónap után rájöttem, hogy a híveim 50 százaléka német eredetű, a magyarság asszimilálta a szászokat. Nagyon kedves idők voltak, nehéz idők, de épületesek. Az ember egy életre lökést kapott, hogy mit kell tennie. Egy székelyföldi meg különösen, hiszen alapvető együttélési formákat kellett megtanulnom. – Az ottani tapasztalatok késztették arra, hogy létrehozza a szórvánnyal foglalkozó Diaszpóra Alapítványt? – A 70-es évek végétől a 80-as évek végéig, amíg Kolozsváron voltam, illetve a püspökségen dolgoztam kiadói szerkesztőként, nem volt törés. Nemcsak a bürkösi évekhez való hűségből jártam vissza és gyűjtöttem adatokat, már akkor rendszeresen jártam a vidéket, elsősorban a Mezőséget. Tudatosan készültem arra, hogy pontosan át kell látni, mi a helyzet, mit kell tenni, miben segíthetünk a tanítóknak, a lelkipásztoroknak. Ez persze nem volt könnyű, hiszen tevékenységünk a hatóságok figyelmébe került. De ’89 tettre készen talált, és tudtuk: itt az idő. Nagyon korán kezdtük az alapítványi munkát, 1991-ben már elhangzott az óhaj, hogy be kellene jegyezni egy ilyen szervezetet, és ’92-ben sikerült is. Nagyon sok területen kezdtük el a munkát, elsősorban teológusokkal és vidéken szolgáló lelkészekkel. Lassan eljutottunk oda, hogy információs és tanácsadói központként a szakmai tanácsadás, kapcsolattartás, közösségépítés, értelmiségre való vigyázás, oktatástervezés minden területét megpróbáljuk átlátni. A legkisebb közösségek meglátogatásától kezdve az egyházak vezetőségének, az RMDSZ-nek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak szóló tanácsadáson át eljutottunk a magyar kormány legmagasabb szintű tanácsadásáig, beleértve a Sólyom László volt államfőnél lezajlott szakmai találkozók rendkívül nagy visszhangot kiváltott szórványprogramját és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szórványprogramját. Ezt a hatalmas skálát a közösségében utolsónak maradt magyartól a Magyar Köztársaság elnökéig megpróbáljuk becsületesen lefedni. – Mit céloznak ezek a szórványstratégiák? – A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma a maga szórványstratégiáját ez év februárjában letette az asztalra. Hogy mi lesz a testülettel a továbbiakban, még nem kristályosodott ki. Ez egy általános, elvi megközelítés a Kárpát-medence, az őshonos magyarság és a diaszpóra magyarsága szemszögéből. Ehhez kell megvalósíthatósági tanulmányt, részletes tervet készíteni. A másik, amit a Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Répás Zsuzsanna vezetésével akar folytatni és kibontakoztatni, hogy ne csak a cselekvési terv legyen benne, hanem a hozzá tartozó összes eszköz-, intézmény- és lépésterv. Ezt az elkövetkezőkben kell elkészíteni. Várjuk, ki kap megbízatást erre. – Mennyire segítik az önök munkáját a hatóságok, a politikai pártok? – Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal. Mi csak ennek függvényében tudunk dolgozni, hiszen a nagy titkunk a vidékkel való kapcsolattartás. Nálunk a heti 600–700 kilométeres út fontos, hiszen pontosan át kell látnunk a helyzetet. Ha épül egy bentlakás, oda évente háromszor ki kell menni, megnézni, hogy állnak, mennyi pénzre van szükségük. Alanyi jogon kellene fenntartani ezt az egész rendszert. Jelenleg az egyház állja az iroda költségeit, a Communitas Alapítvány a munkatársaink fizetését és az utazásokat, de várjuk a folytatást. – Sokan azt várják, hogy a magyarországi kormányváltással fellendül a határon túli magyar intézmények ügye, vagy legalábbis a támogatásuk megoldódik. – Nagyon vártuk már, hogy a támogatáspolitikában az esetlegességeket, véletlenszerűségeket felváltsa valamilyenfajta rendteremtés. Én is készen állok bizonyos tervekkel. A gépemben van néhány elképzelés, sürgősségi program arra vonatkozóan, hogy melyek azok a területek, ahol haladéktalanul kell cselekedni. Ezek elsősorban szórványbeli intézmények fenntartására irányulnak. Nekem fixa ideám, hogy ha nem jutunk el a lokális társadalomig, akkor szimbolikus cselekvés folyik, egyfajta rendezvénymagyarság, rendezvény-élményteremtés. Márpedig az említett intézményeknek működniük kell, értem ezen az iskolát, a lelki gondozást, kellene falugondnok, meg kell oldani a néptanítók kérdését. Ha nem jutunk el a működéstámogatásig, nagy bajok lesznek. Sokan kérdezik, hogy januárban ki fogja kifizetni 25–30, szórványfeladatot ellátó erdélyi magyar intézmény gázszámláját. A bentlakások támogatására külön pénzt kell elkülöníteni, mert csak egy részük kapja meg a román állami támogatást, a másik része ügyeskedik, pályázik vagy könyörög, hogy fenn tudja tartani magát. Az egyik legfontosabb feladat az intézmények fenntartásának normatív rendszerbe történő helyezése. Utána pedig tovább kell lépni, hogy minél szélesebb rétegekhez jussunk el. – Eddig milyen eredményeket sikerült elérni? – Munkánk eredményessége kétféle skálán mozog. Az egyik az indirekt szolgálat. A témát belőttük a köztudatba, leülepedett a társadalom különböző rétegeiben, és egy idő után észrevétlenül, közvetett módon erősítette azokat a civil kezdeményezéseket, amelyeket nem akarunk, és nem is szabadna a magunk dicsőségének feltüntetni. De közvetett módon hozzájárultunk ezek sikeréhez. A legújabb siker a megyeközi kapcsolatok kialakulása a szórvány- és székelyföldi megyék között. Megyei tanács megyei tanáccsal, iskola iskolával, önkormányzat önkormányzattal, művelődési egyesülettel közvetlenül tartja a kapcsolatot. A történet leglátványosabb része a romániai magyar szórványoktatási hálózat megszületése, fenntartása és a teljes stratégizálás. Mi, egyházi alapítványként, én lelkészként szaktanácsadói helyet kaptam különböző kuratóriumokban, ahol nemcsak pénzről döntenek, hanem stratégiákról is. Részem volt az RMDSZ szórványoktatási stratégiájának kidolgozásában, most készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványstratégiája. Abban, hogy ma Erdély legnagyobb része szórványoktatási szempontból lefedett, nekünk is komoly részünk van. Nem mindig közvetlenül, hanem például azzal, hogy animátori szerepet vállalunk: a helyi közösségeket mozgósítjuk, tanácsot adunk, pályázati pénzekhez juttatjuk. Ha van valami, amire az elmúlt húsz esztendőben elmondhatjuk, hogy sikertörténet, az éppen a legkritikusabb helyzetben lévő gyermekközösségek megszólítása. Ma már az erdélyi magyar gyerekek 70–80 százaléka számára biztosított az objektív feltétele annak, hogy anyanyelven tanuljon. Ezt fontos sikernek tartom. A lelkészek támogatása szintén siker, van 36 olyan református gyülekezet Erdélyben, amely kiemelt státusú missziói feladatot kapott. A civil szféra kialakulását, erősödését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel közösen segítjük. Emellett vannak a pályázati rendszerek. Az Illyés Közalapítvány még meg sem született, amikor a magyar kormánynak már volt egy grémiuma, amelyben a határon túli magyaroknak szánt pénzekről az érintettek döntöttek. Ennek már ’90 őszétől tagja voltam, és elkezdődött a civil építkezés. Úgy döntöttünk, hogy olyan kezdeményezések kellenek, amelyek mögött építkezés van, nem pedig egy nagy zsák, melyben eltűnik a pénz. Hogy legyen egy dévai Téglás Gábor-iskola, egy szamosújvári Kemény Zsigmond-iskolaközpont, egy szilágycsehi, tordai magyar iskola. Ezeket mind sikerként említhetem. A legnagyobb siker pedig az, hogy valamennyi érintett intézmény között meg tudtuk, és meg tudjuk találni a kommunikáció, a közvetítés lehetőségét. Nem a törésvonalakat keressük. Amikor tenni kell valamit, nem az a fontos, hogy ki mit képvisel, milyen vallású vagy politikai nézetű, hanem hogy a gyermeknek iskolába kell járnia. Mindig ez a magasabb rendű cél, amely révén felül tudunk emelkedni a konfliktusokon, közvetíteni tudunk intézmények, egyházak, civil szervezetek, politikai alakulatok között. – Az intézmények támogatásán kívül felméréseket is készítenek a szórványban élő magyar gyerekekről. Miről árulkodnak ezek a kutatások? – Most fejeztük be a Mezőség gyermekjegyzékét, közel 40 település gyermeklétszámát mértük fel, a csecsemőtől a 14 évesig. Ez azért fontos, mert vannak még hiányosságok. Sorolhatnám, hogy oktatási szempontból melyek az elmúlt évek nagy fájdalmai: a nagysármási iskolaközpont kiépítését nem tudtuk megoldani, a mezőbándit sem. Ezek nagy lélekszámú magyar közösségek, amelynek a vonzásereje földrajzilag, demográfiailag és gazdaságilag adott, és ide be kell hozni a környék gyermekeit. Ez volt az egyik nagy adatgyűjtő munkánk. A probléma az, hogy a megvalósítás már nincs teljes egészében a mi kezünkben. A helyi közösségeket kellene úgy mozgósítani, ösztönözni, hogy ők maguk érezzék szükségét, hozzák létre ezeket az intézményeket. Kutatásaink nem elméleti jellegűek, ez cselekvéstervezés. Stratégiákhoz gyűjtünk adatokat, amelyekből könnyen kibontható, hogy a következő lépést hol és hogyan kell megtenni. Ugyanez vonatkozik egy másik munkánkra is. Ez a Holt-tenger elnevezésű dokumentációs program olyan területekről, ahol vagy nagyon kevesen vagyunk, vagy már egyáltalán, de még maradt valami utánunk. Jelenlegi adataink szerint legalább 500 olyan település van Erdélyben, ahol valamilyen formában jelen volt a magyarság az elmúlt 150 esztendőben, és eléri az ezret a veszélyeztetett települések száma. Ide muszáj kimenni, megkeresni az utolsó magyart, lefényképezni az utolsó kastélyt, parasztházat, a temetőket, mert ezzel befejeződik a magyarság jelenléte azokon a településeken. És ennek az emlékezete is. Ez nagyon nagy feladat. Most már körülbelül 90 százalékban elvégeztük ezt a munkát Fehér megyében, 70–80 százalékban Hunyad megyében, Kolozs és Beszterce megye is viszonylag jó szakaszban van. Nemcsak a magyar településeket keressük fel, hanem a vonzáskörzetükben lévő román falvakat is, mert nagy a kölcsönhatás. S még mindig találunk nemesi temetőt, udvarházat, amelyet senki nem tart nyilván. Ez nagyon lesújtó. Erre szoktuk mondani, hogy az utolsó utáni percben vagyunk. Ha ezt most nem készítjük el, rögzíthetetlenek lesznek ezek az emlékek. Hihetetlen mennyiségben és ütemben pusztulnak el ezek, tűnnek el az emberek. Idén, egyetlen év alatt öt településen halt meg az utolsó magyar: három Kolozs megyében, egy Fehér és egy Hunyad megyében. Ez szomorú szám. – Azáltal, hogy foglalkoznak a szórvánnyal, hogy létrejönnek a különböző intézmények, mennyi esély van arra, hogy a következő húsz évben másként alakul az erdélyi magyarság számaránya, mint az elmúlt húsz évben? – Ez a legnagyobb kérdés, amelyet feltettünk, felteszünk a témában. Nemcsak, hogy mi az értelme, hanem hogy milyen hatékonyságot mutathatnak fel ezek az intézmények. Szerencsére nem lehet mérni, és nem is méricskélünk, léteznek kőkemény elvárások. Ha építünk egy intézményt, annak hatékonyságát ki kell jelölni, mert milliókba, milliárdokba kerül. Nem lehet csak álmodni, hogy majd csak lesz belőle valami. Minden intézmény egyaránt beszél sikerekről és kudarcokról. Megmentett gyerekekről, hisz egy intézménynek nagyon nagy a hozzájárulása a magyarság régióban való fennmaradásához. Ez bizonyítható, Böjte Csabát emlegetjük a legtöbbet. Ha nem lenne Csaba atya, a gyermekek többsége bizonyosan elveszne. Nincs választás, átmenet, vagy megmentjük a gyereket, vagy az utcára kerül, elvész. És nemcsak az anyanyelv szempontjából, bizonyos helyzetekben ugyanis ez a legkisebb probléma, hanem az, hogy emberileg nem tudja sem a család, sem a közösség biztosítani számára a megmaradást. Ilyen értelemben ezek egzisztenciális intézmények, és ezt a feladatot 70–80 százalékban el is látják. A gyerekek közösséget kapnak, olyan nyelvi, emberi, hitbéli töltést, ami felvértezi őket a további életükre. – Beszélt a kudarcokról is. Említene néhányat? – A legnagyobb problémája a szórványkérdésnek Erdélyben és a Kárpát-medencében is a nagyváros. Nem jutottunk el, nem tudunk eljutni a nagyváros magyarságának mélyebb rétegeihez, ahol a legnagyobb szükség volna a család, a gyermekek megszólítására. Tipikus példa erre Kolozsvár, Nagybánya, Brassó, Temesvár, Szeben. De közülük is Kolozsvár, ahol létezik az elit réteg, amely magyar nyelvi burokban él, magyar iskolába jár, magyar intézményekben dolgozik, másrészt létezik a periféria, amit általánosan Monostor negyednek szoktunk nevezni. Ahol a kolozsvári magyarság egyharmada marginalizálódik abból a nyelvi közegből, amelyből érkezett, vagy amelyben valamikor élt. A monostori magyarokhoz nem találtuk meg a bejáratot. Úgy élik le az életüket ugyanazon a Kolozsváron, több egyetem, magyar középiskola, szerkesztőség árnyékában, hogy semmilyen magyar közösségi élményben nincs részük. Többségi médiát fogyasztanak, vegyes környezetben barátkoznak, vegyes házasságban élnek, a gyerekük „băiat de cartier”, utcagyerek lesz. S ez vonatkozik minden erdélyi nagyvárosra. Itt vannak a nagy kudarcélmények. Nagyon kétséges, hogy ezt a kérdést hogyan lehetne kezelni. Ha valami fontos, az az, hogy megkeressük a nagyvárosi szórvány megszólításának módozatait. – Karácsonyi ajándékprogramot is működtetnek. Ez miből áll? – Tizenvalahány éve a kapott támogatásokból hátrányos helyzetű településekre viszünk karácsonyi ajándékokat, ahol a gyülekezetnek erre nem futja. Ezzel egy kis ünnepet is viszünk az embereknek, akik ott élnek a többség tengerében, nincsenek közösségi, nyelvi élményeik, szociális problémákkal, magánnyal küszködnek. Voltak idők, amikor 1500–2000 csomaggal mentünk ki, ez a szám visszaesett 60–80-ra, de ezekkel is végigjárjuk Erdélyt, mert tartozunk egymásnak egy kis karácsonnyal. – Ha már a karácsonynál tartunk: mi volt a legkedvesebb karácsonyi élménye? – Sok kedves karácsonyi élményben volt részem, hisz mi nem irodalelkészek vagyunk, hanem minden ünnepen szolgálunk, főleg olyan gyülekezetekben, ahol nincs lelkész. Vidékre feltétlenül ki kell menni, és mikor megy ki oda az ember? Amikor az örömet személyesen is kiviheti: karácsonykor. Az egyik legérdekesebb élményem egy Kolozsvártól nem messze található kicsi faluhoz kötődik, ahol az utolsó magyar él szerény körülmények között, Miki bácsi. Ő úgy fogalmazott: „Itt már egyedül én vagyok a gyülekezet”. Amikor karácsony előtt kimentünk, láttuk, hogy Miki bácsi háza előtt vágják a fát a szomszéd románok, az asszonyok a putriban takarítanak, karácsonyfát díszítenek, a szomszéd boltosné pedig töltött káposztát készít, hogy Miki bácsinak is legyen karácsonya. Nem kérdeztem meg, miért, nem lehet ilyet kérdezni, de így fogalmazott: „Ce să facem, Miki bácsi e al nost!” (Mit tegyünk, Miki bácsi a miénk!). Ez azt jelenti, hogy az egész közösség magáénak érzi a Miki bácsi sorsát. Érzi, hogy valamivel hozzá kell járulnia ahhoz, hogy neki is jusson szeretet, figyelmesség. Hihetetlen energiák vannak az emberekben, és nemcsak karácsonykor. És ez nemcsak erre az ormányi esetre vonatkozik. Annyi szeretetet soha senkitől nem kaptunk, mint a szórványban élő magyaroktól és románoktól egyaránt. Mindig kapunk simogató szót, bátorítást, hogy érdemes szeretetben élni. – A fogyasztói társadalomban egyre inkább átértékelődik Jézus születésének ünnepe, a lelkiek helyett az anyagiakra tevődik a hangsúly. Ön hogyan érzékeli ezt? – A szórványban megőrizték a hagyományos ünneplési formát. Ha kimegyek a Mezőségre szolgálni, most is megérem, hogy a gyülekezeti tag a parókia előtt leveri a havat a cipőjéről és kántál, csak utána lépi át a küszöböt. És karácsony hajnalán a betlehemezők háromszor-négyszer is felköltenek. Itt a hagyományos karácsony még mindig él, alig érte el a szupermarketek vásárlási szele. Falusi környezetben tartalmasabb az ünnep. Persze, a nagyvárosi szórványban ez a fajta karácsony nem ismerős, de falun még mindig erőteljesen él a hagyományos karácsonyozás a maga minden szépségével együtt. Pap Melinda, Krónika (Kolozsvár) 2010. december 24.Lassan elnémulnak a felső-marosmenti harangokJódtelep az egyetlen kimondottan magyar falu a Felső-Marosmentén. Jó félszáz kilométeren keresztül, Disznajó és Maroshévíz között, e kis sziget lakói kivételével már csak mutatóban maradt pár magyar család. Ezek leszármazottai is többnyire románul beszélnek, és az ortodox templomot látogatják. A Bánffyak, Kemények, Éltetők egykori birtokain az általuk behozott jobbágyok utódai kerültek többségbe. Hívek híján a református egyház kénytelen volt eladni a dédai parókiát, beletörődni a szalárdi fatemplom pusztulásába, mint ahogy az ellen sem tehet, hogy a csodálatos palotailvai templomban is fúj a szél a padsorok között. Maros völgye maroknyi reformátusságát Disznajótól Palotailváig Nagy Ferenc jódtelepi lelkipásztor szolgálja, míg maroshévízi kollégája, Balla Árpád a gödemesterházi hívekben tartja a lelket. Mindketten tudják: a leépülés megállíthatatlan, megfékezése mindössze ideig-óráig járhat sikerrel. Hívek hiányában eladták a parókiát Disznajó a Maros völgye utolsó színmagyar települése. Jódtelep kivételével a következő ötven kilométeren található falvakban egészen Maroshévízig a románság és az ortodoxia uralkodik. Dédán, a Monarchia kiépítette vasúti csomópontnak számító községközpontban ma már mindössze három református él. Pedig egy évszázaddal korábban, 1905-ben a magyar állam még parókiát is építtetett az akkor jelentős számú kálvinista gyülekezetnek. Az egyháznak sikerült visszaszereznie az évtizedek során kocsmának, szövetkezeti épületnek, fogorvosi rendelőnek, majd iskolai laboratóriumnak használt ingatlant, de hívek híján kénytelen volt eladni az önkormányzatnak. A Jódtelepről lejáró Nagy Ferenc már csak úrvacsoraosztáskor toppan be az Ördögh családhoz, ahol az istentiszteleteket tartják. „El sem tudom mondani mennyire felemelő érzés, amikor ünnepek alkalmával eljön a tiszteletes úr, és az édesapám portáján szolgál” – lelkendezik Şandor Ibolya. A vegyes házasságban élő asszony azonban nem várja meg a sátoros ünnepeket; van, amikor autóba ül, és elmegy Holtmarosra vagy Jódtelepre istentiszteletre. Máskor meg férjét követi a helyi ortodox templomba. Mint megjegyzi, jó viszonyt ápol a helyi románokkal, akik ódzkodnak attól, hogy vallása vagy nemzetisége miatt sértő megjegyzéseket tegyenek rá. Dédán mindössze három református él, de nem sokkal fényesebb a helyzet a szomszédos Dédabisztrán sem, ahol nyolc gyülekezeti tagot tartanak számon. Azok is idős emberek, gyermekeik sem magyarságukat, sem vallásukat nem őrizték meg. Pedig az anyakönyvi adatok alapján, valamikor itt is népes magyar közösség élt. Galonyán már csak Kemény báró egyik leszármazottja, a Magyarországról hazaköltözött Nagy Géza képviseli a vallási és nemzeti kisebbséget. A középkorú férfi a turizmusból próbál megélni, és a jódi istentiszteleteket látogatja. Ezt teszi az a néhány ratosnyai református is, akinek egy-két kilométert kell gyalogolnia a községközponttal összenőtt Jódtelepig. Nagy Ferenc valamikor kijárt a vízi erőmű építésénél dolgozó, barakkokban élő munkásokhoz. Ma viszont már nincs akihez. „A székelyföldi munkások mind hazatértek falujukba, ma már egyetlen református sem dolgozik a gátépítésen. Van viszont néhány magyar nő, aki éppen Jódtelepről ment férjhez egy-egy moldvai munkáshoz” – meséli a lelkész, aki bár furcsállja, nem kommentálja a menyecskék döntését. A szomszédos Borziatelepen valamikor még élt egy református. A völgyön felfele haladva, Andrenyásza szintén fehér foltnak számít. A legutóbbi népszámláláskor a falu egyik lakója reformátusnak vallotta magát, de aztán kiderült, hogy lényegében jódtelepi. Fia, Forró Ferencz József hiába visel ennyire hangzatos magyar nevet, már csak románul hajlandó megszólalni, és az ortodox templomot látogatja. Szalárd, az államosított falu A második világháború előtt talán senki nem jósolta volna meg, hogy a múlt század elején komoly fejlődésnek induló Szalárd telep 2010-re szinte teljesen kiürül. Mára nemcsak a többségi, református magyarok tűntek el a faluból, de román család is alig maradt. A völgyet hétvégi házak és a Marosvásárhelyről, Szászrégenből kiérkező nyaralók népesítik be. „Valamikor mind ipari, mind egyházi szinten nagy versengés volt a két párhuzamos völgy, Szalárd és Jód között. Szalárdon több református élt, mint Jódtelepen, 1908 után egy kis fatemplomot építettek. Az első világháborúig csaknem tizenkét kis fűrészüzem működött a faluban. Ma már üzemek sincsenek, lakók sem maradtak” – állapítja meg Nagy Ferenc. A lelkész megítélésében Jód azért maradhatott meg, mert az ide telepített dolgozóknak az erdő- és gyártulajdonos Bánffy család házhelyeket adományozott. A Szalárd völgyén ellenben a munkásokat és családjukat bérházakban szállásolták el. „Miután az első világháborúban felrobbantották a gátereket, a magyar munkáscsaládok egy kivételével, mind elhagyták a falut. Nem rendelkeztek házzal, házhellyel, nem volt, ami a településhez kösse őket” – véli a lelkész. A gyülekezettel együtt a fatemplom is elpusztult, harangja vélhetően a mintegy három kilométerrel odébb fekvő Palotailvára került. Református hívek, ortodox szokások Palotailva az egyházmegye legfiatalabb gyülekezetei közé tartozik. Az itteni reformátusok többsége a második világháború idején telepedett le a fejlődésnek indult faluba. Felszámolva a szalárdi fűrészgyárat, a magyar kormány a jobb fekvésű Palotailvára telepítette át a munkatelepet, és vele együtt a dolgozókat is. Ahogy azonban a leányegyházközségnek nincs múltja, jövője sem igen lesz. A 64 lelket számláló gyülekezetből sokan elrománosodtak, de azok is átvették az ortodox szokásokat, akik a református templomot látogatják. „Haláleset után hat hét, majd hat hónap múlva megemlékeznek a távozottról. A tehetősebb családok ilyenkor megkínálják a gyülekezet összes tagját kaláccsal, üdítővel, szeszes itallal” – sorolja a románoktól átvett szokásokat Nagy Ferenc, aki szinte minden egyes keresztelőt, házasságkötést és temetést két nyelven celebrál. Mint meséli, már azzal is szembesülnie kellett, hogy a konfirmálni készülő gyerek románul válaszolt a kérdéseire. Viszont sokak kellemes meglepetésére nem egy ortodox román kisiskolás volt hajlandó magyar versikét tanulni, és ünnepi alkalmakkor fellépni a református templomban. „Sajnálatos módon nagyon érződik, hogy nem tősgyökeres közösségről van szó. Itt nincsenek hagyományok, a vasárnapi istentiszteleten kívül nem zajlik egyházi élet” – panaszolja a kéthetente Palotailvára látogató lelkész. Nagy Ferenc szerint nemcsak az a fájó, hogy egyes gyülekezeti tagok képesek az egyháztól kapott karácsonyi csomagjaikat átvételük után néhány perccel eladni, és a pénzt elinni, lehangoló jelenség az is, hogy a hatalmas templomban mindössze nyolc–tíz ember kíváncsi az igére. „Ennyi emberrel szinte olyan, mintha üres lenne” – mondja a Debreczeni László – az Erdélyi Református Egyházkerület építésze – tervezte, és a második világégés ideje alatt magyar katonákkal felépíttetett, majd 1954-ben felszentelt templomra a lelkész. A hideg beálltával némileg változik a helyzet: istentiszteleti célra a jóval szűkebb toronyfeljáratot használják. Az impozáns, Kós Károly-stílusban megálmodott és felépült hajlék a hegyvidék és Erdély építészeti jegyeit viseli magán. A 18 méter hosszú és 23 méter magas tornyával az épület csodálatosan ötvöződi a kő- és faelemeket, melyeket a telekkel együtt báró Bánffy Dániel adományozott az államosítás előtt. A kéthetente együtt imádkozó néhány idős embernek jelentős ünnep Isten házában összegyűlni. „A fiatalok egyáltalán nem járnak templomba, csak mi, vének. De számunkra ünnep, amikor Jódtelepről eljön a tiszteletes úr, és magyarul hirdeti az igét. Advent előtt az esperes is ellátogatott hozzánk, akkor legalább negyvenen gyűltünk össze a templomban” – mondja Simon Márton. Az idős gondnok, akit 1959-ben a fűrészüzem „csalt el” a színmagyar Mezőcsávásról, büszkén vallja: azon kevesek közé tartozik, akiknek egész családja – fia, menye, unokái – megmaradt magyarnak. Az idősek kitartanak Hasonló a helyzet a völgy legfelső, magyarok lakta községközpontjában, Gödemesterházán. A hozzá tartozó két kisebb faluban, Nyágrán és Mesterházán egyetlen református sem maradt. A gödei, szintén fogyatkozó magyarokat az különbözteti meg az ilvaiaktól, hogy ők nem az iparosításkor telepedtek meg a Maroshévíz közelében fekvő faluban. Templomuk ugyan nincs, de ez nem a mai megcsappant, mindössze tucatnyira tehető lélekszámnak tudható be. „Valamikor jóval többen éltek itt. Annyian, hogy nem voltak képesek megegyezni abban, hogy Bánffy báró a Maros jobb vagy bal partján adományozzon telket a leendő templomnak. Addig vitatkoztak, míg jött a háború, majd az államosítás” – meséli Balla Árpád, hogy miként maradtak a gödemesterháziak istenháza nélkül. A maroshévízi lelkész minden hónap első vasárnapján a Kolpinszki család házában szolgálja öregedő híveit. „A fiatalság, sajnos, nem veszi komolyan a hitéletet. Az öregek viszont szorgalmasan eljárnak, még azok is, akik szinte már semmit nem hallanak a prédikációból” – világít rá a nemzedékek közötti ellentétre a hévízi lelkipásztor. Mivel az egész Felső-Marosmentén alig-alig akadnak Simon Mártonok, Şandor Ibolyák meg idős, de a hitéletükről semmi pénzért le nem mondó hívek, a reformátusokat szolgáló lelkészek nem bízhatnak a beolvadás visszafordításában. „Ezt a folyamatot megállítani nem lehet, de még csak megfékezni sem. Itt nincsenek befektetők, nincsenek munkahelyek, nem létezik faluturizmus. Magyar reformátusok még vannak, de ki tudja, meddig?” – fogalmazza meg a költői kérdést a Maros-völgyi szórvány lelkipásztora, Nagy Ferenc. Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár) 2010. december 24.Továbbra is hallgat RépásTovábbra sem tudjuk, miért hallgatta el lapunknak Répás Zsuzsanna, a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság vezetője azt, hogy korábban az RMDSZ is felajánlotta a magyar kormány illetékeseinek: irodahálózata révén tájékoztatna Erdélyben a honosítási eljárásról. Továbbra sem tudjuk, miért hallgatta el lapunknak Répás Zsuzsanna, a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság vezetője azt, hogy korábban az RMDSZ is felajánlotta a magyar kormány illetékeseinek: irodahálózata révén tájékoztatna Erdélyben a honosítási eljárásról. A helyettes államtitkár december 16-án az ÚMSZ kérdésére válaszolva azt nyilatkozta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz hasonló ajánlattal egyetlen szervezet sem kereste meg őket. Amint tegnapi lapszámunkban megírtuk, az RMDSZ ügyvezető elnöksége cáfolta Répás Zsuzsanna kijelentését. Állásfoglalásuk szerint Takács Csaba ügyvezető elnök 2010. november 29-én, 116/K/2010 iktatási számmal küldött levelet a nemzetpolitikai államtitkárságra, amelyben felkínálják az RMDSZ irodahálózatát a honosításról történő tájékoztatásra. A levél tartalmáról Szép Gyula ügyvezető alelnök és Székely István irodavezető 2010. december 1-jén, Budapesten személyesen is tájékoztatta a helyettes államtitkárt. „Létezik a közösségünk tagjai által folyamatosan igénybe vett irodahálózatunk, mely tevékenysége minden szempontból (adatvédelem, területi lefedettség, felszereltség, képzett humán erőforrás) rendelkezik eme nemzeti törekvésünk megvalósításához szükséges feltételekkel, ezért hasznosnak tartjuk, hogy a kettős állampolgárság igénylésével járó feladatokat is ellássa” – hangzott az RMDSZ ajánlata. Lapunk már szerdán szerette volna megtudni Répás Zsuzsanna álláspontját ebben az ügyben. Akkori megkeresésünkkor a helyettes államtitkár sajtósa, Lukács Bence Ákos csütörtökre ígért választ. Kérésére lapunk eljuttatta az államtitkársághoz az RMDSZ ügyvezető elnökségének cáfolatát is. Az ígéret ellenére a nemzetpolitikai államtitkárság tegnap sem reagált az RMDSZ állásfoglalására, lapunk a nap folyamán sem Lukács Bence Ákost, sem Répás Zsuzsannát nem tudta – többszöri próbálkozása ellenére – elérni. Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 24.Törvény a Bethlen Gábor Alapról(MTI) – A Szülőföld Alap általános jogutódjaként egységesíti a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert a jövőben a Bethlen Gábor Alap – az erről szóló törvényjavaslatot csütörtökön fogadták el a magyarországi képviselők. Az Országgyűlés 257 igen szavazattal, 64 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett hagyta jóvá a törvénytervezetet. A kormánypártok és három független képviselő támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte a javaslatot, a Jobbik tartózkodott. A törvény az előterjesztő szándéka szerint négy ponton hoz új szemléletet a támogatások kezelésében. Egységesen kezeli a nemzetstratégiai elképzeléseket és az azokhoz rendelt forrásokat, többszintű döntés- előkészítő munkát szab meg, átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá teszi a kifizetéseket, valamint megnyitja a lehetőséget az uniós alapok hatékonyabb kihasználásához. Az alapot az Állami Számvevőszék folyamatos ellenőrzés alatt tartja. A törvény alapján a jövőben nem bázisalapon, hanem az ellátandó feladatokhoz mért tervezési munkával próbálják meg biztosítani a külhoni intézményrendszerek működését és fejlődését. Az új jogszabály szerint lehetőség nyílhat a Bethlen Gábor Alap javára önkéntes befizetésekre és adományokra, állampolgárságtól és lakóhelytől, illetve telephelytől függetlenül bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet és természetes személy számára. A büdzsében meghatározott forrásokat is biztosítanának az alap javára, mindenkori működőképességének megőrzése érdekében a törvény egy minimális költségvetési támogatás kötelezettségét írja elő, azaz minden költségvetési évben legalább egymilliárd forintra ki kell egészíteni az alap pénzeszközeit. Az alapból a támogatások nyilvános pályázat vagy egyedi kérelem benyújtása keretében lennének elnyerhetők. Rögzítették, hogy az alap irányítását ellátó bizottság tevékenységét a Magyar Állandó Értekezlet elvi iránymutatásainak figyelembe vételével végzi. A nemzetpolitikáért felelős miniszter szükség szerint, de legalább évente egyszer, április 30-ig tájékoztatja a kormányt, amely május 31-ig beszámol az Országgyűlésnek az alap előző évi tevékenységéről és működéséről, valamint e törvény alkalmazásának tapasztalatairól. A beszámolót az alap honlapján is nyilvánosságra kell hozni. Az új alap elnevezésekor azért esett a választás Bethlen Gáborra, mivel nevét és a hozzá fűződő erdélyi rendi, gazdasági és társadalomszervezési aranykort minden magyar ismeri – olvasható az indítványban. Népújság (Marosvásárhely) 2010. december 26.Ünnep-elő a nagyváradi Szent László GimnáziumbanA nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnázium tizenkét évfolyamának diákjai – az idei tanév nagy ajándékaként – új iskolai épületben, immár együtt élik mindennapjainkat, illetve együtt teszik ünnepibbé az egyházi és világi ünnepi alkalmakat. Ez új élettel töltötte meg az iskola azon húszéves hagyományát is, miszerint jeles egyházi ünnepeink előtt lelki napot tartanak kicsik és nagyok. Az idei adventi készület közös gyertyagyújtással vette kezdetét, s mindannyiunk örömére szinte kicsinek bizonyult hétfőnként reggel az iskola sportcsarnoka az adventi koszorúk fényénél éneklő diákseregnek és nevelőiknek. Az advent első hétfőjén megáldott koszorúk az osztályközösségek és a diákok családjainak meghitt ünnepi készülődését hivatottak gazdagítani. Az adventi fények erejét növelték december 13-án az alsó tagozatosok körében, december 15-én pedig az V–XII. osztályosok, illetve a tantestület számára szervezett ünnepi előkészületek. A lelki napok szervezői, Benedek Ramóna vallástanár és Szabó Ervin, az iskola spirituálisa, az idén is fele-fele arányban hívták meg a római katolikus és a református egyházak képviselőit az egyházmegye minden területéről, mivel az iskolába katolikus és református gyerekek egyaránt járnak. A meghívottak közül sokan örömmel tettek eleget a meghívásnak, hiszen most először nyílt alkalmuk megnézni az iskola új épületét. Az adventi lelkigyakorlat lényege, hogy közelebb vigye a gyerekeket a betlehemi jászolhoz s ráhangolja őket a karácsony ünnepére – mondták a szervezők. Mindkét nap az osztályfőnökök (tanítók, illetve tanárok) által vezetett lelki ráhangolódással kezdődött, később mindenik osztályban adventi témájú elmélkedések zajlottak. A meghívottak különböző szempontok alapján és más-más, az életkori sajátosságokat figyelembe vevő módszerekkel, a kisebbeknél kézműves foglalkozásokkal is közelítették meg az ünnepvárást és ébresztették rá a gyerekeket az ünnep jelentőségére. A „nagyok” idei lelki napjának rendhagyó eleme volt az is, hogy a délelőtti elmélkedések után a katolikusok szent gyónáson vehettek részt, mely hét helyen zajlott az iskolában, a reformátusok számára pedig bűnbánati istentiszteletet szerveztek az iskola dísztermében. Az ünnepvárás meghittségét fokozták az alsó tagozatosok számára az iskola kápolnájában, illetve a nagyobbaknak a székesegyházban celebrált szentmisék. Ez utóbbi egy szimbolikus momentummal kezdődött: a gyerekek mécseseket helyeztek az oltár elé – a kis lángok saját, megtisztult lelküket voltak hivatott jelképezni. Kiss Albert apát-kanonok, a Barátok templomának plébánosa köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Kovács Zsolt püspökségi irodaigazgató szólt az advent különös varázsáról, az átdolgozott év utáni kellemes fáradtságról, melynek során felmerülhet bennünk: vajon miért nincsenek manapság is nagy csodák, miért nem szakítja szét az ég függönyét számunkra is Isten? Valószínűleg azért, mert a világ zűrzavarában hangja túl csendes, a karácsonyi portékákat árusító cégek ellehetetlenítik számunkra, hogy halljuk a hangját. Sokszor pedig mi magunk zárjuk be Istent a templomokba, hogy még véletlenül se találkozzunk vele a hétköznapjainkban. De Isten az embereken keresztül szól hozzánk, hiszen vannak, akik elmesélik nekünk az ő nagy tetteit, s tetteiken keresztül is felfedezhetjük Isten jelenlétét. A nagyobbak lelki napja a diákok műsorával folytatódott: a szeretet, az áldozat, a csend szépségéről szóltak a Pál apostol leveleiből, valamint Teréz anya elmélkedéseiből elhangzó részletek, a vallásos témájú, megzenésített versek. Az iskola hagyományához híven a tanárok lelki délutánjával zárult az idei adventi lelki töltekezés a Szent László Gimnáziumban: a tanintézet pedagógusai is elmélkedésen vehettek részt, az idén dr. Kovács Zsolt vezetésével. Az már csak a nap „ráadása” volt, hogy este a tanárokból és diákokból álló vegyes kórus öregbítette az iskola hírnevét a város felekezeti iskolái számára szervezett karácsonyi koncerten való színvonalas fellépésével, Boros Beatrice zenetanár vezetésével. Tankó Veronika-Zita Vasárnap (Kolozsvár) 2010. december 26.Gondolatok a befogadásról a kettős állampolgárság kapcsánÖrömmel és hálás szeretettel köszönöm a magam és a gyermekeim nevében a magyar kormány döntését, amellyel befogadó szeretettel utat nyit az országhatárain túl élő testvérek számára. Remélem, ez az integráló, a sokféleségben egységet kereső lelkület nem fog leállni a trianoni döntés által határon kívül maradt és továbbra is ott élni akaró magyarok befogadásával. A Kárpát-medence, de bármely más térség felvirágzása mindig is összeköthető a bizalomból fakadó befogadó, integráló, a másikban testvért látó lelkülettel. Árpád vezér nagysága, országalapító ereje éppen e bizalomból fakadó, az itt élő családokat egy asztalhoz ültető magatartásából ered. Amikor Olaszországban a városállamok egymás ellen háborúztak, amikor a német fejedelemségek egymást ostromolták, ő képes volt egy hatalmas, egységes nagy családot megálmodni. Annyira jó tudni, hogy a honfoglalás korából nem kerültek elő felégetett városok, tömegsírok – ez mind-mind azt bizonyítja, hogy a honfoglaló törzsek és a honfoglalás előtt itt élő emberek képesek voltak összefogni, békében élni, közösen jövőt álmodni. Az évtizedekig tartó nyugat-európai kalandozásokra is csak azért kerülhetett sor, mert otthon a hátországban béke volt, és a harcosok családjukat hosszabb időre magukra merték hagyni. Ha polgárháborús feszültségek lettek volna, mindenkinek otthon kellett volna maradnia, hogy egymást kölcsönösen sakkban tartsák. Az Árpád-házi királyok továbbvitték a befogadó lelkületet, ők minden embert ajándéknak, áldásnak tekintettek, még a legyőzött ellenséget is. Szent László – Erdély védőszentje – életében olvassuk, hogy a betörő kunokat legyőzte Beszterce környékén, és amikor a katonái elkezdték lemészárolni a legyőzött ellenséget, azonnal leállította őket, mert tudja, hogy az otthont, hazát kereső emberekkel több, gazdagabb lehet a Kárpát-medence. Éppen ezért papokat hív, hogy tanítsák, készítsék fel a közös otthon építésére a legyőzött ellenséget, majd befogadja, bizalommal és sikerrel letelepíti őket az ország belsejébe. Ez a lelkület, ez a szellemiség győzedelmeskedett nagyon sokszor a történelem folyamán, és nyomában mindig felvirágzás, gazdagság, erő költözött a Kárpát-medencébe. Nemcsak kisebb csoportokat, hanem nagyon népes közösségeket, a bajban lévő horvát népet is befogadta a magyar korona. Milyen sok mindent köszönhetünk egymásnak! Hány szálon kapcsolódott, kötődött össze az itt élő családok, népek története! Nándorfehérvárnál, akárcsak oly sok más csatatéren, az összefogás, a bizalom diadalmaskodott, hisz e térség fiai együtt álltak ki a Kárpát-medencét elpusztítani akaró erőkkel szemben. Maga az erdélyi fejedelemség is, nagyon nehéz történelmi időszakban, a horvát származású Szapolyai Jánosnak és az ugyancsak horvát eredetű Martinuzzi Györgynek köszönheti létrejöttét. A történészek szép feladata felsorolni az összefogás életet teremtő erejének megannyi bátorító eseményét. Együtt, közösen könnyebb és eredményesebb házat, hazát építeni. Ez a szép Árpád vezéri álom fakult meg és dőlt össze Trianonnal. Hiszem, hogy nem az itt élő népek érdeke volt egymást megtagadva a szülőföldet vérrel megtölteni testvéreink sírjaival. Biztos, hogy mindannyian kevesebbek, szegényebbek lettünk azáltal, hogy megtagadtuk a testvéri összetartozást. Egészen biztos, hogy a világ nagy családjai között, e térséget darabocskákra szabdalva, egymásnak feszülve nem képes a helyét, szerepét eredményesen felvállalni. Trianon sebére sajnos a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény nem végleges gyógyír. Az ott felszakadt gondokra, kérdésekre az e térségben élő népek csak együtt adhatnak választ! Én szívből remélem, hogy amit a 20. század elvett a Kárpát-medencétől: a békés, testvéri együttgondolkodást, a bizalomból fakadó békét, azt a 21. század elhozza, visszaadja, és akkor az itt élő népek jókedvű munkával, közösen, mindnyájunk örömére tündérkertté tehetik a földnek ezt a részét is. Reménnyel telt szívvel Böjte Csaba testvér, Vasárnap (Kolozsvár) 2010. december 27.Magyar kántálás karhatalmi felügyelet mellettKarhatalmi felügyelet mellett kántálhattak a magyarok Karácsony napján, Marosvásárhely főterén, a fenyőfánál. A magyar kezdeményezésről tudomást szerezve ugyanis a város román vezetősége hasonló jellegű, de román nyelvű kántálást kezdeményezett az ortodox vallásúak körében. A mozgósításnak azonban nem volt eredménye, mindössze egy hattagú román kórus állt fel. Az EMNT az MPP Maros megyei és városi szervezete mellett az RMDSZ városi szervezete, az SZNT, a HVM és az EMI is csatlakozott a felhíváshoz. Az EMNT közleményben köszönte meg a részvételt és leszögezi, a továbbiakban csakis magyar nyelven folytat párbeszédet a marosvásárhelyi polgármesterrel, és erre buzdítja hasonlóan gondolkodó partnereit is. Marosvásárhelyi Rádió, Erdély.ma 2010. december 27.Egy tál, két tál, hány tál?Nagy változások lesznek RMDSZ-körökben. Lesznek? Nem tudni, mindenesetre azok, akiket ez a dolog még érdekel, törhetik a fejüket. Sajnos sokakat már teljességgel hidegen hagyja a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetéből párttá avanzsált formáció sorsa. Úgy értve, hogy a magyarok közül. Mert mióta a nagy lelkesedéstől fűtötten megalakult 1989 decemberében, azóta sok víz lefolyt Tiszán, Dunán és Szamoson, bizony. Sokan azonnal beiratkoztunk ebbe az érdekvédelmi tömörülésbe, amikor még azt hittük, ez lesz az a szervezet, amely összetartja a romániai magyarságot, tehát aki magyar, annak feltétlenül be kell iratkoznia, mert végre lehet Romániában magyarnak lenni, végre lehet énekelni a magyar himnuszt, lengetni a magyar zászlót. Aztán 1990 márciusában rájöttünk, hogy mégse. Romániában a magyarság sorsa nem a magyaroktól, hanem a románok érettségétől függ. Mégpedig azért, mert ők vannak többen, és a magyarok csak azt tehetik, amit a többségi nemzet tolerál. 1990 márciusában például nem tolerálta a koszorúzgatást meg a magyar zászlót. A himnusz éneklését is sokáig tartott lenyomni a torkukon. Mondhatni, ez az egyetlen olyan dolog, ami az érdekvédelem sikerét bizonyítja. Ám számoljuk csak meg gyorsan, hogy az 1990-es atrocitások után hány magyar távozott külföldre bánatában? Na ugye! Húsz év alatt nagyon megfogyatkoztunk itt, Erdélyben, hogy a Kárpát-kiflin túl élő szórványról már ne is beszéljünk. Aztán meg kitalálódott, hogy párttá kell lenni az RMDSZ-nek is, mert másképpen nem lehet folytatni az érdekvédelmet. Azonban a “párt” címszó még az átkos rendszerből valami csúnya dolgot jelentett, olyasmit, amibe belelépni büdös volt. Persze sokan megtették, muszájból. De egy finnyásabb lélek visszaretten attól, hogy valami, amibe ő előzőleg mint egy másvalami, betársult, most fogja magát és az ő megkérdezése nélkül más káposzta lesz. És abban a másik valamiben ő már nem akar benne lenni. Mit ért el az RMDSZ, mióta párt lett? Bejutott a parlamentbe. Azazhogy bejuttatták a romániai magyarok, mert kötelességüknek érezték a “magyar pártra” szavazni. Jobb lett-e ettől a magyaroknak? Azoknak minden bizonnyal, akik bejutottak az elitbe. De mások, akik nem jutottak, s ezért mérgeskedtek, pedig szerintük ők is épp olyan jó vagy még jobb magyarok, erre alapítottak ők is egy másik pártot, hátha közelebb jutnak a moslékos dézsához. Ezért fúrni kezdték saját nemzettársaikat, nem akarnak velük egy tálból cseresznyézni. Sőt, újabb párt, azaz újabb tál a láthatáron. És a mesének (és a fúrásnak) még nincs vége... Debreczeni Éva, Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
