Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 4068 találat lapozás: 1-30 ... 3991-4020 | 4021-4050 | 4051-4068
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2010. december 27.

23 millió lej kisebbségi szervezetek támogatására
A Kormányfőtitkárság (SGG) költségvetését a kormány 23 millió lejjel egészítette ki a tartalékalapból. Ebből azokat a nemzeti kisebbségi szervezeteket támogatják, amelyek nem részesülnek költségvetési támogatásban.
A kedvezményezettek listáján a következő szervezetek szerepelnek: RMDSZ (ez kapta a legnagyobb összeget, vagyis 5,7 millió lejt), a Bánsági Bolgár Szövetség (1,1 millió lej), a Török Demokrata Szövetség (1,9 millió lej), a Türk-muzulmán Tatárok Demokrata Szövetsége (2,4 millió lej), Hellén Szövetség (1 millió lej), Ukránok Szövetsége (5,3 millió lej).
A kormány ugyanakkor arról is döntött, hogy a Kormányfőtitkárság költségvetését kiegészítik 3,5 millió lejjel, amelyet a Vallásügyi Államtitkárságnak szánnak.
Mediafax, Nyugati Jelen (Arad)

2010. december 27.

Miniszteri biztos:
A Bethlen Gábor Alappal egységessé válik a határon túli magyarság támogatása
A közigazgatási tárcánál található 13 milliárd forintos keret felett rendelkezik a most létrejövő Bethlen Gábor Alap, amelynek létrehozásával egységes rendszer szerint lehet majd a határon túli magyar szervezeteknek a támogatásokat nyújtani – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek. Kiemelte: ebből az összegből mintegy 1,2 milliárd, amit nyílt pályázaton hirdetnek meg, 8,5 milliárd, ami normatív támogatás, a fennmaradó keret pedig programfinanszírozásra osztanák szét. A Bethlen Gábor Alap jogelődjének, a Szülőföld Alapnak és az azzal párhuzamosan több tárcánál működő célelőirányzatoknak a korábbi támogatási struktúrája nem teremtett lehetőséget arra, hogy egységesen átlássák a határon túli támogatásokat. A Szülőföld Alap kizárólag nyílt pályázati forráskeretet biztosított, s tulajdonképpen a 2004.december 5-ei sikertelen népszavazás után, egyfajta kárpótlásként nyújtotta az MSZP-SZDSZ kormány a határon túliaknak ezt a kétmilliárdos támogatást. A Bethlen Gábor Alapnál egységes döntéshozatali és nyilvántartási rendszerben nyújtják az összes támogatást, nemcsak azokat, amelyeket nyílt pályázaton lehet elnyerni, hanem a normatív kereteket is – emelte ki a miniszteri biztos. Így átláthatóbbá válik a rendszer, és ki tudják szűrni a párhuzamosságokat is a továbbiakban – hangsúlyozta. Kifejtette: a KIM jogelődjénél és az oktatási, valamint a kulturális és a gazdasági tárcánál eddig számtalan esetben párhuzamosan biztosítottak ugyanazon szervezetek számára támogatást. Létezett ugyan egy támogatást nyilvántartó rendszer, de ezt nem töltötték fel rendszeresen, és így nem lehetett kiszűrni a párhuzamosságokat. Az egyik cél a Bethlen Gábor Alapon keresztül az, hogy ezt a nyilvántartó rendszert korszerűsítsék, valamint az, hogy a többi tárcánál lévő források is szerepeljenek benne. Egyeztetni kívánnak a tárcák képviselőivel arról, hogy a jövőben ne legyenek párhuzamos kifizetések – tette hozzá. A kiszámíthatóság érdekében év elején rögzítik a nyílt pályázatokra jutó összegeket, s ezenkívül leginkább normatív támogatásokat kapnak majd a nagyobb, főleg ernyőszervezetek, egyházi hátterű intézmények, illetve felsőoktatási intézmények. Külön keretet kívánnak majd elkülöníteni programfinanszírozásra is. Elmondta, hogy nem egyszemélyi döntések születnek majd a támogatásokról, mint az elmúlt nyolc évben, hiszen a Szülőföld Alappal kizárólag a miniszter rendelkezett. Közölte: a jövőben minden évben lesz egy Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), amely kimondottan a támogatáspolitika fő irányait szabja meg, ennek alapján a szakbizottságok az egyes szakterületekre vonatkozóan egyértelmű útmutatásokat rögzítenek, s ennek alapján a Bethlen Gábor Alapkezelő megfogalmaz egy költségvetési javaslatot. Erről a javaslatról fog dönteni egy háromtagú bizottság, amelynek tagja lesz Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Répás Zsuzsanna területért felelős helyettes államtitkár és Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára. Ezzel minőségi változás valósulhat meg, mert döntést a bizottság csak egyhangúlag hozhatja meg – mutatott rá Ulicsák Szilárd. Kitért arra is, hogy a nevelési–oktatási keret éves, tanulónkénti 20 ezer forintos összegét kiterjesztik az óvodásokra is. Ez várhatóan 5-5,5 milliárd forint lesz. Megjegyezte: komolyabb, helyszíni ellenőrzések várhatók, mert eddig előfordult, hogy egy nem magyar ajkú gyermek egy hétvégére elment valamilyen magyar képzésre, és ennek alapján megigényelhette, és meg is kapta a támogatást. Az a cél, hogy olyan magyar családokhoz jussanak ezek a támogatások, amelyek folyamatosan magyar nyelvű nevelési és oktatási intézménybe járatják gyermekeiket. Felvidéken pedig azt tervezik, hogy a beíratási programra adnának nagyobb összeget, szorosan együttműködve a nemrég Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Rákóczi Szövetség helyi szervezeteivel. A támogatások szétosztásával kapcsolatban elmondta, hogy a MÁÉRT, a Magyar Ifjúsági Konferencia és a határon túli magyar szervezetekkel folytatott konzultációk alapján kiderült, hogy van néhány terület, amely kritikus a határon túli magyarság életében. Ezek között említette a népességfogyás megállítását, az asszimiláció megfékezését, a szórványmagyarság és a csángómagyarok megsegítését, valamint a magyar nyelvű köz- és felsőoktatás támogatását. (MTI) Nyugati Jelen (Arad)

2010. december 28.

Marosvásárhely főterén lehet és kell magyarul énekelni!
Antalfi Imola
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei elnökségének felhívására közel félezren gyűltek össze karácsony első napján Marosvásárhely főterén, a feldíszített fenyőnél, hogy együtt ünnepeljenek, énekeljenek. A történelmi egyházak, civil szervezetek mellett jelen voltak a romániai magyarság politikai érdekképviseletét ellátó szervezetek is, kivéve a megyei RMDSZ-t.
A közös éneklés, ünneplés már kevéssel 13 óra előtt megkezdődött. A karácsonyi dalokat Kovács András karvezetésével előadó Psalmus kórushoz csatlakoztak az egybegyűltek, a meghitt hangulatú ünneplés azonban keveset, mintegy negyedórát tartott csupán. A szervezők nevében Ábrám Noémi, az EMNT megyei alelnöke a Népújságnak elmondta, a rendezvénnyel azt a közösségi érzést szerették volna belopni az emberek szívébe városon is, amit a vidékiek megélnek, megmutatni, hogy mi, magyarok, közösen is tudunk ünnepelni. "Az utóbbi időben nagyon sok torzsalkodás volt közöttünk, erdélyi magyarok között, különösen politikai síkon, de úgy érzem, az emberek, baráti társaságok között is. Úgy gondoltuk, a karácsony megfelelő idő arra, hogy mindenkit elhívjunk ünnepelni és mindenki megjelenjen" – hangsúlyozta. Az alelnök hozzátette, alapos előszervezéssel a politikai pártok helyi és megyei vezetőit is felkérték arra, hogy eljöjjenek. "Úgy látszik, a politikumot volt nehezebb meggyőzni, de végül is jelen volt az MPP városi és megyei vezetése, a Marosszék Székely Tanács vezetősége, a Regionális Székely Tanács vezetősége is itt volt, az RMDSZ részéről a marosvásárhelyi szervezet vezetője illetve városi tanácsosok. A megyei RMDSZ elnöke, dr. Kelemen Atilla azt válaszolta felkérésünkre, hogy ma van az RMDSZ születésnapja – bár tudomásom szerint nem ma van az említett esemény – és emiatt nem tudnak eljönni. A fontos végül is az, hogy nagyon sok RMDSZ-tag részt vett az ünneplésen, és természetesen a történelmi egyházak képviselői, az EMKE, az EMI is képviseltette magát" – mondta az EMNT megyei alelnöke. Aki szerint még mozgalomként, és nem kimondottan politikai vonulatként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács olyan lépést tett, amit az utóbbi időben nem sikerült megtennie más politikai, de még civil szervezetnek sem: annak ellenére, hogy "a város polgármestere, a polgármesteri hivatal próbáltak keresztbe tenni, más programokat rászervezve, az EMNT kezdeményezése összefogta a civil szférát, a politikumot, üzenve, hogy "Marosvásárhely főterén lehet és kell magyarul énekelni, mert ez a város a miénk is". A Psalmus fellépését követően néhány, román nyelven karácsonyi dalokat előadó kórus lépett fel, azonban kisszámú hallgatóság követte a polgármesteri hivatal által meghirdetett előadást. Annál több rendfenntartó vigyázott a programok "békés" lezajlására.
Az EMNT hagyományt kíván teremteni a karácsony első napján szervezett főtéri ünnepléssel, számítanak a templomból kijövő hívek részvételére. Közelebbről január 1-je, Petőfi Sándor költő születésnapja az az alkalom, amikor ismét megmutathatja Marosvásárhely magyarsága, hogy tud együtt ünnepelni. Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 28.

Ösztönzött kollektív ösztön
Néhány napja már megírtuk, de manapság a jó hírt megismételni igazán nem számít véteknek: Kolozsvár magyarsága pozitív demográfiai változások elé néz. Polgármester-helyettesünk szerint jelenleg az állami iskolákban tizenhárom magyar nyelvű első osztály működik, de jövőre várhatóan tizennégy, két-három év múlva tizennyolc, 2014-re már huszonkét osztályra elegendő iskolakezdő korú gyermeke lesz közösségünknek. És akkorra igazolódik majd be, hogy érdemes volt harcolni a külvárosi magyar tagozatok életben tartásáért, mert egy ilyen méretű számbeli fejlődést belvárosi nagy iskoláink fizikailag sem lennének képesek „megemészteni”. Ami arra jogosít fel, hogy reméljük: Kolozsvár ismét Erdély legnagyobb magyar népességű városává nőheti ki magát, miután évtizedeken keresztül tartotta ezt a megtisztelő és példás, kollektív magatartási elvárásokkal járó címet.
Jól tudjuk, hogy mikor és miért indult süllyedésnek létszámbeli ittlétünk: a Ceauşescu „aranyérában” az erőszakos iparosítás hátsó, és a valóságban tökéletesen bevált célja az etnikai arányok megváltoztatása volt. Erre ráadásként a nyugatra irányult illegális elvándorlási hullám is nagyobb részt harapott ki – arányait tekintve – a kolozsvári magyarság „testéből”, mint a többségiekéből. Utána pedig, a Funar-korszak tizenkét esztendeje kifejezetten az etnikai tisztogatást viselte zászlaja hegyén. Talán éppen az utóbbi hadviselésnek tulajdonítható, hogy működésbe lépett a tudat alatti közösségi ösztönünk (bárhogyan is szeretnék egyesek, ez még nem veszett ki belőlünk), és mostanra érte el az iskolás kort a „mentőövnek” született magyar gyermekek nemzedéke.
Természetesen jóval többen lennének, ha a „megszámláltak” közé azokat is bevehetnék, akiket szüleik román tannyelvű iskolába terelnek, amiből törvényszerűen következik az önazonosság elvesztése, felcserélése. A mindennapi keserű tapasztalatok szerint, az ilyen janicsárságból csak nagyon ritkán van visszatérés a saját táborba.
2011 küszöbén próbáljunk meg újból hatni ezekre a szülőkre, megmagyarázni nekik, hogy milyen gazdagságtól fosztják meg csemetéiket, amikor – éppen az anyagiak elérhetőségére hivatkozva, tévesen – a beolvadás útjára viszik őket. Egy ilyen szervezett (meggyőzési) akció is része lehetne annak a bizonyos kollektív ösztönnek, amely fennmaradásunkat szavatolhatja.
ÖRDÖG I. BÉLA, Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 28.

Tízéves a Hunyad Megyei Hírmondó
A Hunyad Megyei Hírmondó megjelenésének 10.évfordulóját ünnepelték hétfő délután a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont aulájában. Az eseményen egykori és jelenlegi szerkesztők, tudósítók, munkatársak és a hűséges olvasók vettek részt. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke beszédében megköszönte a hajdani és jelenlegi munkatársaknak az elmúlt tíz évben kifejtett munkáját, továbbá elmondta, hogy a Hunyad Megyei Hírmondó fontos szerepet töltött be a magyar nemzeti öntudat megtartásában. „Hunyad megyében 2600 magyar családhoz jut el rendszeresen magyar nyelvű újságunk, lefedve ezzel a megye összes magyarok is lakta települését” – fogalmazott Winkler.
Az ünnepségen Csatlós Zsófia, a lap első főszerkesztője, valamint Kun-Gazda Gergely jelenlegi főszerkesztő ismertette és méltatta Hunyad megye magyar nyelvű havilapját. Winkler Gyula reményét fejezte ki, hogy a Hunyad Megyei Hírmondó jövőjében aktív szerepet vállal a Téglás Gábor Iskolaközpont, amely a Hunyad megyei magyarság szellemi központja is egyben, akár egy diákmelléklet megjelentetésével. Energiát és szakértelmet kell ugyanakkor találni, hogy a Hunyad Megyei Hírmondó a világhálón is elérhető legyen – tette hozzá Winkler Gyula. Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 28.

„A nemzetpolitikai fordulat éve”
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke adott exkluzív interjút az Erdély Onlinenak
- Melyek voltak 2010 legsikeresebb és legsikertelenebb momentumai?
- Az egyik szemem sír, a másik nevet. Két évtizedes szolgálat után, idén vonultam vissza gyakorlatilag teljes egészében a püspökségtől. Nem volt könnyű dolog a püspöki szolgálat fejezetét lezárni. A másik szemem azért nevet, mert nem a senkiföldjére kerültem az egyházi szolgálat határáról, hanem európai parlamenti alelnökké választottak, és ezáltal egy hasonlóan nagy horderejű szolgálati pászmába léptem, ami emberileg ellensúlyozta az egyházi szolgálat hátrahagyása nyomán támadt űrt. Ez volt a két meghatározó személyes esemény a 2010-ben. Politikai szempontból a nemzetpolitikai fordulat évének nevezném 2010-et. 1989-ben elkezdődött a rendszerváltozás, de a kommunista diktatúra bukásával még nem érkeztünk el a Kánaánba, hanem elkezdődött a rendszerváltozásnak egy hosszan tartó folyamata, tele meghátrálással, visszarendeződéssel, de úgy érzem, hogy a 2010-es esztendő hozta meg az áttörést a rendszerváltás folyamatának felemás első korszakát követően. A különbség talán annyi a kettő között: míg az első esztendő inkább a politikai-ideológiai rendszerváltozás kezdetének tekinthető, addig 2010 a nemzetpolitikában jelentett egy hasonló rendszerváltozást. Elsősorban az áprilisi magyarországi választásokra gondolok: akkor nemcsak a posztkommunizmusnak vetett véget a nemzeti erők átütő sikere, hanem a nemzetpolitikában is gyökeres változást hozott, ami a nemzeti összetartozásról szóló törvény, és a magyar állampolgárságról szóló törtvény országgyűlési elfogadásában ölt testet, és egy nemzeti együttműködési rendszernek a meghírdetésével folytatódik, amelynek a határon túli magyarok is részesei. A határok feletti nemzetegyesítés politikájának a győzelmeként értékelhető a 2010-es nemzetpolitikai fordulat. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) stratégiai partnere lett az új magyar kormánynak, más megközelítésben pedig a Fidesz-KDNP szövetségnek, és e minőségében az EMNT tovább folytathatja azt, amit 2009-ben az RMDSZ-szel való összefogás, és általában az erdélyi magyar összefogás szintjén megkísérelt, hogy integrálja az erdélyi magyar politikát és közéletet.
– Az Európai Parlament alelnöki tisztségétől azt várta-e, mit amit kapott?, – kérdeztük Tőkés Lászlótól.
– Rosszabbra számítottam, mert nagyon rosszul kezdődött európai parlamenti képviselőségem. Első alkalommal az RMDSZ jelöltjei ellenében pályáztam meg a képviselőséget, tehát inkább a szembenállás, mint az összefogás volt a meghatározó. Aztán amikor bejutottam az EP-be, kitaszítottak az Európai Néppártból, román oldalról kompromittálni próbáltak mint párton kívüli szélsőséges magyar politikust. Majd véget ért a csonka ciklus, és akkor már sikerült az erdélyi magyar összefogás jegyében az RMDSZ-szel együtt jelölteket állítani egy EMNT–RMDSZ megállapodás értelmében. Ez teljesedett ki akkor, amikor megválasztottak a magyar néppárti delegáció tiszteletbeli elnökének, majd az Európai Parlament egyik alelnökének, tehát várakozáson felül jól alakult a helyzet. Figyelembe véve a lehetőségeket, a korlátokat, a szűkre szabott politikai mozgásteret, amit az EP a magunkfajta kisebbségeknek jelent, ahhoz képest eredményes, és felfelé ívelő képviselői pályát mondhatok magaménak.
Értelmes együttműködés
– Különféle román politikusok a közelmúltban is az ön ügyészség elé citálását követelték az autonómiával kapcsolatos kijelentései kapcsán. Hogyan próbál meg ezek ellen védekezni?
– Nem lehet megszokni ezeket a támadásokat. Mindig mondják, hogy tegyem túl magam rajtuk, de hogyha Temesvár szelleméből és hitvalló eszményeimből indulok ki, akkor nagy csalódást jelent nekem, hogy ahelyett, hogy a barátot látnák bennem, ellenségkép gyártására használnak fel. Márpedig meggyőződésem, hogy komoly szolgálatot tehetnék a román–magyar megbékélés és együttműködés érdekében, azonban ezt nem látják azok, akiknek továbbra is érdekük a megosztó politika. Itt gondolok elsősorban a lappangó posztkommunista erőkre, a titkosszolgálat és a volt nomenklatúra képviselőire, és ilyen szempontból sajnos nem csak a szociáldemokrata pártot és a román nacionalista pártokat emlegethetjük, mert ezek az erők valamennyi romániai pártba beszüremkedtek, és látjuk, hogy húsz év után nem csak a magyarok, hanem Románia is emiatt szenved, mert nem tud kievickélni a kommunizmus utáni mély nyomor és politikai zűrzavar állapotából. Én változatlanul azt tekintem célomnak, hogy ha fáj is mindez a támadás, túltegyem magam ezeken, és értelmes együttműködésre törekedjünk az egységesülő Európában. Ennek vannak kedvező előjelei: gondoljunk a tusnádfürdői együttes fellépésre, ahol a román államelnök, a magyar miniszterelnök, és jómagam is ott voltunk együtt, vagy említhetem a tavalyi államelnöki kitüntetést. A brüssszeli román delegációnak is nem egy tagjával nagyon jó kapcsolatot ápolok, és sikerült például olyan ügyekben összefogni, mint a ciánkérdés. Gyakran odaállunk közös ügyeink mellé, most például a moldvai csatlakozás, vagy az ukrajnai románok és magyarok érdekeinek a védelme, a kommunizmussal való szembenézés, a korrupcióellenesség, és Románia európai felzárkózása mind olyan kérdések, amelyekben talál a szó olyan képviselőkkel, mint Cristian Preda, Monica Macovei vagy Renate Weber, hogy csak néhányat említsek a román képviselők közül. Erdélyi összefogás
– Mennyire tartja megfelelőnek a jelenlegi romániai és európai konjunktúrát az erdélyi autonómia megvalósításához?
– Nagyon érdekes fejlemény, hogy Szerbiában létrejöttek a nemzeti tanácsok, köztük a román nemzeti tanács is. Szerbia, amely még távol van attól, hogy tagja legyen az Európai Uniónak, megelőzte Romániát, még ha fogyatékos is a szerbiai kulturális és személyes autonómiára vonatkozó jogi rendelkezés. Ha Koszovó függetlenségére gondolunk, ami más síkon szintén a nemzeti önrendelkezésnek egy kivilágló példája, vagy a moldáviai gagauz autonómiára gondolunk, akkor nem is kell elmennünk Dél-Tirolba vagy Finnországba, hanem Romániának a saját nemzeti szomszédsági környezete kínálja a példát, és furcsamód Románia teszi a süketet. Például 250 ezer Timok völgyi vlah románról olyan nagyvonalúan feledkezik meg, mint ahogy szeretné, hogy mi megfeledkezzünk az ugyanilyen számban élő csángó magyarokról. Románia nem kerülheti el a múltjával való szembenézést, gondolok itt Trianonra. Igenis Trianonról hideg fejjel, de érző szívvel beszélni kell, el kell ismerni Trianon sebeit. El kell ismerni, hogy van kisebbségi kollektív önrendelkezés, másképp Románia nem is kapta volna meg Erdélyt. Ők arra hivatkoznak, hogy 1918. december 1-jén így döntött a románság. Hát ha az akkor 55 százalékot kitevő románságnak van döntési joga a sorsát illetően, akkor természetesen a másik 45 százaléknak is volt döntési joga, de őket nem kérdezték meg. És ez az elv ma is érvényes: nekünk közösségi módon döntési jogunk van a saját sorsunkat illetően. Ezt az elvet nem elismerni Európában, vagy a modern világban, ez politikai vakság és rosszhiszemű elfogultság. Oda kell kényszeríteni Romániát a tárgyalóasztalhoz. Európában egyetlen gond van, mégpedig az, hogy az ilyenfajta közigazgatási, államszervezési, vagy éppen a kisebbségi kérdéseket az EU szigorúan a tagországok belügyeinek az illetékességi körébe sorolja, ezért olyan nehéz áttörést elérni. De Európa nem fogja ellenezni, hogy ezt a fajta rendezést életbe léptessük. Hiszek a politikai fejlődésben, itt inkább a magyar fél megalkuvásától félek, mint a román fél ellenállásától, ezért nagyon fontos az erdélyi összefogás, a magyar–magyar integráció, hogy egy európai integráció keretében tudjuk segíteni a felvidéki, a délvidéki, az erdélyi magyarokat, és így egyesült erővel valóban egy nemzeti önrendelkezés alakuljon ki megfelelő szinteken, megfelelő formákban, Magyarországnak ki kell vívnia gazdasági önrendelkezést, mi kivívjuk a területi vagy a kulturális önrendelkezést, és így az autonómiák és a nemzet önrendelkezése együttesen egy modern európai nemzeti lét távlatait vetíti előre. Nem öncél a pártegység
– Milyen szándékkal hozzák létre az Erdélyi Magyar Néppártot, illetve hogyan látja ennek integrálódását a magyar közössségbe? Nem fenyeget az a veszély, hogy megosztja a magyarságot az új párt, s így elveszítheti parlamenti képviseletét?
– Ez mindig attól függ, hogy milyen megközelítésből nézzük a dolgokat. Hogy egy praktikus metaforával éljek, ha van a gépkocsiállományunkban két gépkocsi, és az egyik már lerobbant, a másik pedig ugyan új, de nagyon gyenge teljesítményű, és nem alkalmas a román politikai terepen való közlekedésre, akkor egy olyan járműre van szükség, amely minden igénynek megfelel: jó a befogadóképessége, jó a technikai felszereltsége, bírja a romániai nehéz politikai terepet, és célba tudunk érni vele. Mi amikor rájöttünk, hogy megítélésünk szerint sem az RMDSZ sem az MPP nem tudja betölteni azt a hivatását, akkor úgy gondoltuk, hogy nekünk egy új politikai instrumentumra, új pártra van szükségünk. Nem öncél a párt. És a pártegység nem öncél. A nemzeti egység a cél, és a pártegységnek csak a nemzeti egység szolgálatában van létjogosultsága. Ha már ezek a pártok képtelenek a magyarságot összefogni, sőt, a Felvidék vagy a Délvidék sorsára juthatunk, ahol a magyarok a nagy tömegben átszavaznak. Még Erdélyben állunk a legjobban, itt még nem veszítettük el az etnikai, politikai érdekképviselet szavazói és eszmei bázisát. Az világos számomra, hogy az RMDSZ 450 ezer szavazatot tud összegyűjteni, hogyha minden erejét megfeszíti, és az is nyilvánvaló számomra, hogy még annyit se nyerne el, ha lenne más kínálat, hiszen az MPP rögtön rést ütött az RMDSZ szavazóbázisán. Az én bejutásom az EP-be, mikor egyedül indultam, szintén bizonyította, hogyha van politikai opcióra lehetőség, akkor az erdélyi magyarság nem egy egynemű pártegységben képzeli el a jövőjét. Mi szeretnénk gyűjtőpártként megjeleníteni a magyarság legfőbb célkitűzéseit. A magyarság vegye kezébe a sorsát, és ő határozzon a saját magát illető dolgokról. Ez aztán autonómiákban jelenül meg, és a magyar integráció rendszerén belül helyezkedik el, ezt a távlatot látjuk magunk előtt, és ennek érdekében indítványoztuk az Erdélyi Magyar Néppártnak a létrejöttét, rákényszerültünk, úgy éreztük, hogy valóban hiányzik az a jármű, ami célba fog vinni. Nem valakik ellen, hanem valaminek a kiegészítéseként szerveződik, és buták volnánk, hogyha nem az összefogásra készülnénk, hiszen nyilvánvaló, hogy elveszíthetjük országos szintű képviseletünket, hogyha nem fogunk össze. De már az is félő, hogy így is elveszítjük. Nekünk az a véleményünk, hogy már most veszélyben forog a képviselet, ha nem teszünk valamit. Most legyünk azon, hogy olyan összefogást tudjunk megvalósítani, amely biztosítja számunkra a képviseletet, sőt távlatilag érjük el azt, amit már Horvátországban megvalósítottak, ahol az öt százalékos küszöb is megszűnik, és a kisebbségek számarányuknak megfelelő arányban jutnak be a parlamentbe. Markótlanítás és szásztalanítás
– Lát-e valós esélyt arra, hogy akár az RMDSZ-szel, akár az MPP-vel sikerüljön konszenzusos listát megvalósítani?
– Azt gondolom, hogy az RMDSZ-t markótlanítani, az MPP-t szásztalanítani kell, és akkor ezek a szervezetek és pártok is képesek az újjászületésre. Mi azt reméltük, hogy nem is lesz szükség egy harmadik erdélyi pártra. Már az MPP létrehozatala sem öncél volt. Kezdetben azt hittük, hogy az RMDSZ megújítható, utána azt hittük, hogy az MPP betöltheti a szerepét. Mikor ráébredtünk arra, hogy ez nem fog megtörténni, akkor szántuk el magunkat erre a lépésre. Ehhez szövetségeseket is szereztünk. Lehet tévedni is, de senki nem vitathatja el annak a szükségességét, vagy jogosságát, hogy egy politikai instrumentumot létrehozzunk egy adott politikának a megvalósítása céljából. Felemás helyzet
– Hogyan látja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyzetét az egyházi átvilágítás tükrében?
– 2007-től errefelé nagy megrőkönyödéssel döbbentünk rá, hogy távol állunk még attól, hogy az egyház megtisztult volna a kommunista titkosszolgálati múltjától. Dokumentumok vaskos tömege bizonyította, hogy még mindig, miként az egész romániai társadalmat, ezen belül a magyar kistársadalmat, úgy az egyháztársadalmat is, még mindig átszövi a titkosszolgálati múlt. Ekkor kellő tisztánlátással meghirdettük az egyházi átvilágításnak a folytatását, mely az azt megelőző években többször is abbamaradt. 1989-es rendszerváltoztató múltunk, valamint élő hitünk köteleztetéseképpen meghirdettük az átvilágítás és az egyház megtisztításának a programját. Az én püspökségem idején már nem volt idő befejezni az átvilágítást, a körülmények sem engedték, és az ellenállás is akadályozott. Sajnos a legutóbb tartott általános tisztújítások sem oldották meg ezt a kérdést, és most egy felemás helyzet alakult ki. És nemcsak a kirívó esetekre gondolok. Még mindig nagy titkok lappanganak az egyházban. Sajnos egyesek azt hiszik, hogy ez csak a református egyház problémája. Létrejött az együttműködés rendszere az unitárius, az evangélikus és a református egyház között. A katolikusok nem kapcsolódtak be, de ez nem azt jelenti, hogy ők mentesek volnának ettől a múlttól. Nem lehet visszafordítani az átvilágítást, és nem is szabad, mert időzített bombaként ketyeg az egész titkosszolgálati múlt. Az egyház ha nem tisztul meg a múltjától, ha nem lép a bűnbánat és megtérés útjára, akkor nem tudja betölteni hivatását a világban. A kommunizmus idejében ugyanazok a típusú közszereplők, nemzetidegen árulók adták fel és juttatták mai helyzetébe a magyarságot, akik a két világháború idején elárulták a nemzetet. A külső erők önmagukban nem lettek volna képesek elbánni velünk, nyilvánvaló, hogy csak a kollaboránsokkal lehetett ezt a nemzetet tönkretenni. A magyar kollaboránsok nélkül nem lett volna Securitate, és nem lett volna Ceauşescu. Krisztus azért vállalta a kereszthalált, hogy meggyógyítsa és feltámadást hozzon a nemzet életébe, ő a keresztfa helyett a jászolbölcső békéjét kínálja. Itt az ideje, hogy ne keresztfákat ácsoljunk, hanem a jászolbölcsőt álljuk körül, és elfogadjuk a megbékélésnek ezt a krisztusi ajándékát. Ezekkel az érzésekkel jöttem haza a doberdoi hadszíntérről is, és büszke vagyok a váradi 4. honvédezredre: miközben ők életüket áldozták a nemzetért, azok, akik idehaza voltak, értéktelenné tették az ő hazaszeretetüket és áldozatukat, és elárulták a nemzetet. Karácsony és Krisztus váltsága legyen a gyógyítás, a békéltetés és a feltámadásnak az ígérete.
Rais W. István, Erdon.ro

2010. december 28.

Pontosítások a Bethlen Gábor Alapról
(MTI) – A közigazgatási tárcánál található 13 milliárd forintos keret felett rendelkezik a most létrejövő Bethlen Gábor Alap, amelynek létrehozásával egységes rendszer szerint lehet majd a határon túli magyar szervezeteknek a támogatásokat nyújtani – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek.
Kiemelte: ebből az összegből mintegy 1,2 milliárd, amit nyílt pályázaton hirdetnek meg, 8,5 milliárd, ami normatív támogatás, a fennmaradó keretet pedig programfinanszírozásra osztanák szét.
A Bethlen Gábor Alap jogelődjének, a Szülőföld Alapnak és az azzal párhuzamosan több tárcánál működő célelőirányzatoknak a korábbi támogatási struktúrája nem teremtett lehetőséget arra, hogy egységesen átlássák a határon túli támogatásokat. A Szülőföld Alap kizárólag nyílt pályázati forráskeretet biztosított, s tulajdonképpen a 2004.december 5-ei sikertelen népszavazás után, egyfajta kárpótlásként nyújtotta az MSZP-SZDSZ kormány a határon túliaknak ezt a kétmilliárdos támogatást.
A Bethlen Gábor Alapnál egységes döntéshozatali és nyilvántartási rendszerben nyújtják az összes támogatást, nemcsak azokat, amelyeket nyílt pályázaton lehet elnyerni, hanem a normatív kereteket is – emelte ki a miniszteri biztos. Így átláthatóbbá válik a rendszer, és ki tudják szűrni a párhuzamosságokat is a továbbiakban – hangsúlyozta.
Kifejtette: a KIM jogelődjénél és az oktatási, valamint a kulturális és a gazdasági tárcánál eddig számtalan esetben párhuzamosan biztosítottak ugyanazon szervezetek számára támogatást. Létezett ugyan egy támogatást nyilvántartó rendszer, de ezt nem töltötték fel rendszeresen, és így nem lehetett kiszűrni a párhuzamosságokat.
Az egyik cél a Bethlen Gábor Alapon keresztül az, hogy ezt a nyilvántartó rendszert korszerűsítsék, valamint az, hogy a többi tárcánál lévő források is szerepeljenek benne. Egyeztetni kívánnak a tárcák képviselőivel arról, hogy a jövőben ne legyenek párhuzamos kifizetések – tette hozzá.
A kiszámíthatóság érdekében év elején rögzítik a nyílt pályázatokra jutó összegeket, s ezenkívül leginkább normatív támogatásokat kapnak majd a nagyobb, főleg ernyőszervezetek, egyházi hátterű intézmények, illetve felsőoktatási intézmények. Külön keretet kívánnak majd elkülöníteni programfinanszírozásra is.
Elmondta, hogy nem egyszemélyi döntések születnek majd a támogatásokról, mint az elmúlt nyolc évben, hiszen a Szülőföld Alappal kizárólag a miniszter rendelkezett. Közölte: a jövőben minden évben lesz egy Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), amely kimondottan a támogatáspolitika fő irányait szabja meg, ennek alapján a szakbizottságok az egyes szakterületekre vonatkozóan egyértelmű útmutatásokat rögzítenek, s ennek alapján a Bethlen Gábor Alapkezelő megfogalmaz egy költségvetési javaslatot. Erről a javaslatról fog dönteni egy háromtagú bizottság, amelynek tagja lesz Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Répás Zsuzsanna területért felelős helyettes államtitkár és Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára. Ezzel minőségi változás valósulhat meg, mert a döntést a bizottság csak egyhangúlag hozhatja meg – mutatott rá Ulicsák Szilárd. Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 28.

Hosszú tél
A két világháború között megszokott gyakorlat volt, hogy a Horthy-rendszerrel, a neobarokk Magyarországgal elégedetlen szerzők Szlovenszkóban vagy Romániában publikálták a kényesebb írásokat, azokat, amelyeket a magyar kir. cenzúra amúgy sem engedett a nyilvánosság színe elé.
No persze senki ne gondolja, hogy azért jelenhettek meg például Romániában, mert itt a rendszer toleránsabb, pláne demokratikusabb lett volna, vagy mert itt a dolgokat másként fogták fel, direkte szerették az ilyen-olyan magyarokat.
A valóságban a Kisantant államai, hogy ne mondjunk utódállamokat, mert sértik a neonátusok önérzetét, szóval a Magyarországot környezők és annak gyümölcseiből jókorát harapók ott tartottak be Budapestnek, ahol csak lehetett, ha árthattak, az ártalomhoz jól jött a belső (baloldali) ellenzék tudatromboló munkája és az engedetlen irodalom minden eszköze.
Ez mostanában gyakran jut eszembe, mióta az új rend egységesíteni kezdé, regulákba szedi a liberális, szertevéleményező, széthúzó és sokszínűségével tüntető sajtót. Törvényt hoz, egyenhírekkel és azonos véleményekkel dolgozná meg a publikumot. Bármiként is csűrnék és csavarnák, bármiféle anyagi ésszerűségre is hivatkoznék a kormányzat, a többszólamúságnak beintettek föntről és keményen. Örül ennek, aki eddig úgy érezte, hogy a balliberális torokgyík megfojtotta.
Nos megoldásnak – amennyiben mindenre kiterjed az ellenőrzés és deláció – kínálkoznék a másutt publikálás. Amennyiben nyomtatott sajtóra gondolunk, van az utódoknál elegendő fórum, az utóbbi huszonegy év alatt minden átjárhatóvá lett, nem kell bemutatni előzetes cenzúrának a másutt közlendőt. Nem kell tartani a következményektől. Az elektronikus szerkesztett blogok esetében pedig tele a világ másféle magyarokat is szerető, befogadó, szolgáló szerverekkel, ha már a belföldieket serv(er)us humillius (alázatos szolgának) kívánják tenni. A nonkomformista szerzőket, véleményeket nálunk is lehet(ne) publikálni.
Így ábrándoztam magamban, midőn rám röffent a fölöttes énem (vagy a tiéd volt?!), és megrángatta a fülemet: hol élsz, kisfiam, hiszen az utódállamok kisebbségi sajtója rosszul fizet, s ha a magyar ellenzék itt akarna publikálni, fel is kopna az álla. Már csak azért is, mert akik nem álltak be már a korábbi években a sorba, azoknak ugyancsak beintettek felülről. Azzal a bizonyos felfelé tartott mutatóujjas nemzetközi jellel indexeltek bé. Sajtótámogatást nem adnak és nem kapnak. Siba te! Lábhoz, kutyulik, vagy lesznek szívesek az ellenzéki úrikutyák hosszú böjtös télre számítani.
Sebestyén Mihály, Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 28.

?Az írott sajtó 365 napja
ÚMSZ-összeállítás
Az év vége a számadások időszaka – sorozatunkban górcső alá vesszük a romániai médiaélet legjelentősebb eseményeit, melyek az újságok, rádiók és televízióadók portáján történtek. Alább a lappiacot érintő eseményeket „játsszuk vissza”.
Elbocsátások, lemondások és „átigazolások”, drasztikusan csökkenő példányszámok és fizetések, illetve tranzakciók és lapindítások jellemezték a romániai újságírás idei esztendejét. A júniusban bemutatott Media Fact Book 2010 szerint tavaly az írott sajtó piaca óriási veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ami idén tovább tetőzik. A jelentése szerint az újságok létét biztosító reklámbevételek idén tovább csökkentek, számításaik szerint csupán 27 millió eurót számolhatnak a gazdasági igazgatók.
Laphalál és Kamikaze
Az idei évi lapmegszűnéseket már tavaly decemberben megelőlegezte az egyik legtekintélyesebb országos napilap. A Sorin Ovidiu Vântu Realitatea-Caţavencu médiabirodalmához tartozó Cotidianul december 23-án jelent meg utoljára. Január 6-án és 7-én a Gardianul és a Ziua című lapok szűntek meg. Ugyanebben a hónapban a Jurnalul Naţional napilap 50 alkalmazottjától vált meg és lemondott szombati lapszámáról, illetve mellékletéről is.
Február 3-tól az Adevărul, Academia Caţavencu, Gazeta Sporturilor, Jurnalul naţional, Libertatea és Pro Sport című lapokat szerdánként a Moldovai Köztársaságban is terjesztik. Dinu Patriciu lapja, az Adevărul december 6-tól teljes szerkesztőgárdával, hétfőtől péntekig jelen van a Pruton túli országban. A hónap elején, Cornel Nistorescu, a tavaly megszűnt Cotidianul lapigazgatója bejelentette, hogy SOV trösztjének F5 nevű új média csoportjától „bérbe vette” a cotidianul.ro-t.
Ebben a hónapban történt a 2010-es esztendő egyik legnagyobb tranzakciója: a Ringier tulajdonába tartozó Evenimentul zileit és Capitalt megvásárolta a B1 TV-t működtető társaság, melynek többségi tulajdonosa Bobby Păunescu. Sajtóinformációk szerint a két lap több mint 8 millió euróért kelt el.
Március 4-én az Academia Caţavencu című élclap mintegy 20 szerkesztője, élükön Mircea Toma lapalapítóval otthagyta a kiadót és bejelentették, hogy „alternatív Caţavencu-t” indítanak. Lapjuk március 17-én jelent meg, Kamikaze címmel. Március 12-én 75 ezer példányban megjelent az OK! című nemzetközi bulvárlap román nyelvű változata. Ugyancsak márciusban jelentette be a Google nevű keresőóriás, hogy irodát nyit Bukarestben. (Erre novemberben került sor.)
Többdimenzió és Erő
Április elsején, korántsem áprilisi tréfából lemondott az Adevărul Holdingnál betöltött tisztségéből Răzvan Corneţeanu vezérigazgató, akit másnap több, a menedzsmentben és reklámszervezésben dolgozó vezető beosztású személy követett. Dinu Patriciu a tröszt élére Imre Pétert nevezte ki.
Április 14-én az elbocsátások, bezárások stb. ellenére új, országos napilap jelent meg Romániában, Puterea (Erő) címmel. A Gardianul, Ziua és Cotidianul vezető újságírói által alapított lap ünnepélyes indításán Mihail Gorbaciov volt szovjet elnök is részt vett.
Májusban szintén érdekes médiaeseménynek lehettünk tanúi: a DailyBusiness.ro című online gazdasági lap közel három év után nyomtatott havilapként is megjelent, DailyBusiness.ro Best of the Month címmel. 29-én a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tavaszi közgyűlésén Karácsonyi Zsigmondot szavazta meg új elnöknek. A Népújság lapszerkesztője a második mandátumát záró Ambrus Attilát váltotta.
Június 2-án a Pro Sport és a Gazeta Sporturilor című sportlapok, elsőként Romániában 3D-s kiadásban jelentek meg, fókuszban a dél-afrikai labdarúgó világbajnoksággal. A PubliMedia International tulajdonába tartozó gandul.info hírportálon, a Gândul című országos napilap honlapján 21-től magyar, angol és német nyelven is megjelennek a fontosabb cikkek. Júliusban Marius Hagger bejelentette, hogy legkésőbb 2011 január 31-ig távozik a Ringier Kiadó Románia ügyvezetői posztjáról. A svájci NZZ Grouphoz igazoló szakember utódját nem nevezték meg.
Padlón a sajtószabadság
Augusztus elején a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) német lapkiadó konszern bejelentette: kivonul Romániából, mivel „túlságosan torz a román médiapiac”, eladja részesedéseit a kelet-európai médiapiacról és Németországra koncentrál. A WAZ tulajdonában van többek között a România liberă című napilap is.
Szeptemberben Silviu Prigoană demokrata-liberális képviselő – akinek a fővárosi szemétszállító vállalata mellett Etno Tv és Taraf Tv néven két televíziós csatornája is van – beterjesztett egy törvényjavaslatot, amellyel a nyomtatott és online lapok ellenőrzését is az Országos Audiovizuális Hatóságra bízná. A javaslatot már a beterjesztéskor többen kritizálták, így nem csoda, hogy elbukott a szavazáson.
Október 14-én ismét megjelent a korábban több mint egy éves szünetre kényszerült Erdélyi Napló című hetilap. A kolozsvári, évek óta létminimumon tengődő hetilapot a magyarországi Magyar Nemzet című újságot kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vásárolta meg. A Riporterek Határok Nélkül sajtószervezet ebben a hónapban megjelent sajtószabadság-rangsorában Románia az 52. helyen áll, olyan EU-tagállamokat előzve csak meg, mint Bulgária és Görögország.
November hónapban indította el a CorectNews hírportált Sorin Roşca Stănescu újságíró, a portál főrészvényese Dinu Patriciu üzletember. Decembertől – az időközben megszűnésre ítélt Szülőföld Alap őszi pályázati eredményeinek nyilvánosságra hozatalát követően – immár világossá vált a budapesti kormány által ellenségesnek tekintett határon túli sajtóorgánumok vezetői számára, hogy jövőre más támogatási források után kell nézniük. Ha még létezni akarnak 2011-ben... Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 28.

Fütyürésszünk Petrit
Szótárlat
Szabad a szerelem 2011. január elseje után is. Azt viszont meg kell fontolni, ki mit ír róla. Nem sért-e közerkölcsöt, kisebbséget vagy többséget; a naturalizmussal, bizonyos testrészeink néven nevezésével jó lesz vigyázni.
Hasonlóképpen érdemes lesz megfontolni, szerelmünk ábrázolt tárgyát helyesen választottuk-e ki – ennek paramétereit kódex rögzíti majd. Ne bolygassuk továbbá a szerelem intézményesített kereteit! És bajban lesz, akinek a demokrácia, a kritikai gondolkodás, a rákérdezés a szívszerelme. Ilyesmikről most írjunk és olvassunk fel, amíg lehet, van még pár napunk.
Amíg lehet – volt a címe az estnek, amelyet a Beszélő folyóirat rendezett, és amelynek az egyik legbefogadóbb budapesti helyszín, a Nyitott Műhely adott otthont; az alcíme pedig: megemlékezés Petri György születésnapján az ünnepeltről és az eltűnőben lévő, féltett sajtószabadságról. Az Amíg lehet egyébként Petri egyik utolsó szerelmes verse – a szervezők címválasztása nem csak a szilveszter után lecsapó médiatörvényt fricskázza.
Amíg lehet, addig vitális a szerelem, írja Petri; azután már a vég hava jön, de még akkor is „együtt bár úttalan-útatlan / toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.” Van, amin nem fog ki a médiatörvény – például a szerelmen, mert azon talán e bizonyos hóvihar sem. Hasonlóképpen lehetetlen az irodalom, a szó szabadságigényét megzabolázni. Maradjunk a Petri-metaforánál: az irodalom beszél, amíg lehet, de a hóviharban sem fogja be a száját. És mért kéne befognia? Kinek van szüksége hebegő, rettegő napilapokra, tartalmatlan portálokra, bólogató kutyus folyóiratokra?
Jövőre a központi szabályozás az internetre is kiterjed. Kénytelenek leszünk eldugott tartalmak után kutatni. Ezt máris elkezdhetjük, keressük meg az ezen az estén elhangzott műveket. Elsőként Vallai Péter, akinek Petri második anyanyelve, mondta el az Ó, Oroszország című verset. Utána Németh Gábor hozott részletet Zsidó vagy? című kötetéből, majd fölolvasta Petri 1956 Karácsonyát. Kukorelly Endre két verset olvasott legutóbbi kötetéből: a Vojtina redivivust és az Errort.
Gerevich András a titokzatos Rosmer János Hátsó ülés című kötetéből választott a szerelem és a homoszexualitás megjelenítésében újszerű verseket. Forgách András 1111 szó című visszaemlékezésével gondolkodtatott el. Márton László mélyen ironikus részletet olvasott fel a Minerva búvóhelyéből, Petritől pedig A leghosszabb című verset. Darvasi László egy Szív Ernő-tárcával hozakodott elő (Enni vagy nem enni), aztán Takács Zsuzsa következett az Ajánlás című prózával és Petri Vörösmartyjával. Esterházy Péter visszaemlékezését (Az ember méltóságáról) Kardos Róbert olvasta föl.
Várady Szabolcs régi, de maróan aktuális versét mondta el (Egy kívülálló, ha volna ilyen), barátjától, Petritől pedig talán az egyik legfontosabbat – Hogy elérjek a napsütötte sávig címűt. Utána következett a frenetikus Az étkezés ártalmasságáról Parti Nagy Lajostól, és néhány pontos helyzetértékelő szó.
Szilágyi Ákos recitálta saját H mint Hazáját – feltétlen nézzenek utána, megtalálható a neten. A záró performance is látható a youtube-on: Závada Pál népi író a Csík Zenekar népdalfeldolgozásait vetítette a falra, fütyülte a dallamot, Petri-verseket énekelt e népi-posztmodern zenei háttérre. Kell a Petri-karaoke. Még csak sejtjük, mi történik. Visszaút az időben – 1984. Megint lesz szamizdat? Egy ilyen estre újra annyian jönnek, hogy a közönség fele az utcán áll. Demokratikusnak hazudott cenzúra – ilyenünk még nem volt. De van hozzá Petrink, a legfülledtebb diktatúrában is független. Nem tudjuk, hogy a groteszkül kegyetlen médiaszabályozásra mennyiben fütyülhetünk; de: fütyürésszünk Petrit. Szűcs Teri, Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 28.

Répás: honosítás-ügyben keressék az EMNT-t!
A Magyar Távirati Irodán (MTI) keresztül reagált a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság vezetője Hazudott Répás az ÚMSZ-nek? című múlt heti írásunkra. A cikkben azt feszegettük, hogy Répás Zsuzsanna korábban elhallgatta: az RMDSZ is felajánlotta irodahálózatát a magyar kormánynak a honosítási eljárásról történő tájékoztatáshoz.
A Magyar Távirati Irodán (MTI) keresztül reagált a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság vezetője Hazudott Répás az ÚMSZ-nek? című múlt heti írásunkra. A cikkben azt feszegettük, hogy Répás Zsuzsanna korábban elhallgatta: az RMDSZ is felajánlotta irodahálózatát a magyar kormánynak a honosítási eljárásról történő tájékoztatáshoz.
A helyettes államtitkár ugyanis december 16-án az ÚMSZ kérdésére válaszolva azt nyilatkozta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) hasonló ajánlattal egyetlen más szervezet sem kereste meg őket; ezt azonban néhány nappal később az RMDSZ hivatalos állásfoglalásban cáfolta.
Az ügyvezető elnökség részleteket juttatott el a sajtónak abból az iktatószámmal ellátott, november 29-én keltezett levélből, amely az ajánlatukat tartalmazza. A levél tartalmáról Szép Gyula ügyvezető alelnök és Székely István irodavezető utóbb személyesen is tárgyalt a helyettes államtitkárral – tudatta az RMDSZ. Lapunk szembesíteni szerette volna Répás Zsuzsannát (képünkön) az RMDSZ állásfoglalásával, ám a helyettes államtitkárt nem sikerült elérnünk. Utóbb az államtitkárság sajtósa választ ígért, ám ez sem érkezett meg.
Ehelyett Répás Zsuzsanna az MTI-nek nyilatkozott a cikkünk kapcsán. A távirati irodának elismerte, valóban érkezett az államtitkárságra hivatalos levél az RMDSZ részéről, és utóbb személyesen is tárgyalt a szervezet képviselőivel, ám nem a honosítási eljárásról. „Ezeken a megbeszéléseken az RMDSZ által működtetett, a magyarigazolványokkal és az oktatási-nevelési támogatás folyósításával foglalkozó irodahálózatokról, működésük felülvizsgálatáról volt szó. Az egyszerűsített honosítás ügyéről csak érintőlegesen esett szó” – mondta az MTI-nek Répás Zsuzsanna, aki, mivel informális módon történtek, további részletekkel nem szolgált az RMDSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokról.
Annyit azonban mégis elárult: azt mondta az RMDSZ képviselőinek, hogy nyitottak minden megkeresésre, de a kizárólagosságot nem tudják elfogadni. Tárgyalópartnereinek felvetette, hogy keressék meg a honosítási eljárás ügyében az EMNT-t. A helyettes államtitkár az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett: legelőször Tőkés László fordult a magyar kormányhoz, és ajánlotta fel, hogy a demokrácia-központok az EMNT irodahálózatán keresztül segítenek az egyszerűsített honosítással kapcsolatos tájékoztatásban, az iratok összeállításában.
Úgy fogalmazott: a honosítás ügyét nem akarják alávetni a pártpolitikai csatározásoknak, ezért nem politikai párttal, hanem civil szervezettel kötötték meg a szerződést, és ehhez az elvhez a továbbiakban is szeretnének ragaszkodni.
„Az erdélyi magyar politikai élet minden szereplőjének tudomásul kell vennie, hogy a magyar kormánynak az erdélyi magyar politikai és közélettel való kapcsolattartása nem egycsatornás” – jegyezte meg nyilatkozata végén a helyettes államtitkár.
Lapunk egyébként továbbra is szerette volna tisztázni, mi volt az oka annak, hogy az ÚMSZ-nek adott nyilatkozatában Répás Zsuzsanna hallgatott az RMDSZ honosítási eljárással kapcsolatos ajánlatáról. Sajtósa, Lukács Bence Ákos kérésünket azzal hárította el: az MTI által közölt nyilatkozat „az államtitkárság hivatalos álláspontjának tekinthető”.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 28.

A Székely Hadosztályra emlékeztek
Tegnap reggel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjai csípős hidegben vonultak az egykori Székely Katonanevelde épülete elé, Kratochwill Károly (1869—1946) első erdélyi köztéri szobrához, ahol az 1919-ben az elvesző magyar hazáért és becsületért küzdő Székely Hadosztályra és annak parancsnokára emlékeztek.
A Székely Hadosztály hősiességét Tóth Bálint egyetemi hallgató, a HVIM szóvivője és Boldizsár Béla, a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság vezetője méltatta. A koszorúzást követően a résztvevők elénekelték a székely himnuszt. (Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 28.

Magmaömlés
Piros, fehér és zöld lávaömlés követte Sepsiszentgyörgyön a Magma — Kortárs Művészeti Kiállító Térben Felkarolandó Felejthető Felejtendő című kiállítás megnyitóját: Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas sepsiszentgyörgyi képzőművész az öt magyarországi kiállító december elején Sepsiszentgyörgyre hozott és Budapestnek címzett performansz-provokációját.
Ütő Gusztáv felháborodásának a Háromszék hasábjain kifejtett oka: (...) 2010-re olyan szintű "szabadsággá" torzult a művész önkifejezési lehetőségének gazdag palettája, hogy — a jelen esetben anyaországi — kiállítók szabad alkotásainak sorozata sérti Székelyföld magyarságának nemzeti érzelmeit. Kismagyar és nagymagyar jeleink lejáratásaként. Karikatúraszintre. Ütő bírálatára az öt kiállító interneten válaszolt. Válaszaikkal önmagukat minősítik, szövegeik olyan politikai csataterekre visznek, amelyek szóhasználata és fogalmi tartalma teljes mértékben azonos a mai magyar nemzetpolitikát pocskondiázó s a nagyvilág előtt lejáratni próbáló törekvésekkel. ,,Szlovákiai magyarként volt alkalmam megtapasztalni a melldöngető (magyar vagy szlovák) nacionalizmus káros hatását a társadalom egészére. Amíg a nacionalista erőket sikerül kordában tartania egy adott politikai hatalomnak, addig a társadalom egységes tud maradni. Amint a nacionalizmus válik a hatalom vesszőparipájává, elszabadul a pokol, megjelenik a társadalmon belüli megosztottság. A szlovákiai kisebbség és többség lassan kezdi megérteni, hogy az ódivatú nacionalizmus nem járható út. Egy ember egy másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb" — írja Farkas Loránd. Négy sértett társát már nem is idézem, mert eme szöveg alapján értelmezhetővé válik a Magma-beli kiállítás magva. Az a filozófia, amelyet Farkas Loránd internetes levelében kifejt, jól ismert a jelenlegi magyar ellenzék balliberális programjából, amely a csonkaországban a rendszerváltoztatás után kormányon vagy ellenzékben is tobzódik a magyar jelképek sok esetben vulgáris, otromba lejáratásában. Ez nemcsak a ,,piros-fehér-zöldezés" kigúnyolásában nyilvánul meg, hanem a nemzeti ereklyék becsmérlésében is. (A Szent Korona, a Szent Jobb stb.) Ez a kurzus tiltotta ki Budapestről a Turul-emlékművet, a nacionalizmus és antiszemitizmus vádja alapján Teleki Pál szobrát, a koncepciós perben Romániában elítélt Wass Albertét. Csupán a viszonyítás kedvéért utalok arra, hogy abban az időszakban, amikor az összes, Magyarországgal szomszédos országban tombolt a nacionalizmus. A leginkább azon csodálkozom, hogy a felvidéki — a Felvidék is egyik tiltott fogalom Szlovákiában — Farkas Loránd Sepsiszentgyörgyön talál teret és alkalmat, hogy a magyar ,,nacionalizmus", a piros-fehér-zöldezés ellen zászlót bontson, s a magyar nacionalizmussal megküzdjön. Performanszuk üzenete mennyivel hatásosabban célba találna, ha Pozsonyban karikíroznák ki a szlovák nemzeti szimbólumokat, ott, ahol nemzettársainak, képletesen szólva, nyelvét tépik ma is, s ahol a kettős állampolgárságot, ha magyarokról van szó, az új szlovák parlament is bünteti, és ahol a Beneš-dekrétumokat még ma is szentírásnak tekintik, s ahol ,,egy ember a másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb", annyira nem, hogy a magyarság megosztására vegyes pártokat is létrehozhat, amelyek aztán bevezetik a jó magyarokat a nemzeti szimbólumok nélküli mennyországba. ,,A társadalmon belüli megosztottságot" a nemzeti szimbólumok ,,szélsőséges kisajátítására" fogni, különösen 2004. december 5. után, cinizmusra vall, hiszen a magyar társadalom egyik fele akkor tagadta ki a másikat nemzettársai közül. Egyébként nekünk, erdélyieknek érdemes felfigyelnünk arra a nyomulásra a ,,szélsőséges magyar nacionalizmus" ellen, amint ennek a kurzusnak politikus képviselői megpróbáltak Kolozsvár utcáin és Bukarestben érvényt szerezni, s akik Nagyváradon már a Gyurcsány-kormány agonizálása idején is bizonyos körökben baráti fogadókészségre találtak. Az sem vitás, hogy a Kárpát-medencében ennek hagyománya van: a két világháború között Románia biztosított lehetőséget arra, hogy az országukban nem kívánatos személyek itt politikai levegőhöz jussanak, akár pártot is alakítsanak, valahol tökéletes egyetértésben azokkal, akik Bécsből és másunnan ostorozták a magyar irredentizmust és nacionalizmust, s akiknek emlékjelei ma is köztereken ,,ágálnak", s utcanévtáblák őrzik, akárcsak a Kun Béláét Hortobágy községben.
Romániában 1956 után s a Ceauşescu-diktatúra idején egy piros-fehér-zöld szalagért súlyos börtönbüntetésre ítéltek embereket, egy mondatért és egy verssorért is. Regáti románokat is bebörtönöztek vagy állásukból kipenderítettek azért, mert ,,tudattalanságukban" piros-fehér-zöldre festettek ezt-azt, egyik megyei párttitkár az erdővidéki Vargyason a farsangi játékokon a lovak sörényéből gyomlálta ki a magyar trikolór szalagjait a lila, kék és sárga pántlikák közül. Valószínű, a kiállítók eme három szín nálunk nemzeti érzelmekhez tapadó erejéből éreztek meg valamennyit, amikor az eredeti Piros Fehér Zöld kiállítás és performansz cím helyett a Felkarolható Felejthető Felejthetetlen, egyébként erősen Lukács György 3T-jére — Támogatott Tűrt Tiltott — emlékeztető szlogenjét választották.
Ütő Gusztávot igazán nem lehet azzal gyanúsítani, hogy nem a modern művészeti irányzatok híve és szálláscsinálója Háromszéken. A szomorú az, hogy az érintettek nem érzékelik, ami ezzel a kiállítással hozzánk benyomult, provokációként hat, akkor is, ha nem annak szánták. És azt sem tudják, hogy a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítő politikájának sok a híve és támogatója Erdélyben. És azt sem tudják, hogy a piros-fehér-zöld színegyüttesről mi az erdélyiek véleménye. (Nézzenek szét valamelyik március 15-én bármelyik településen, hogy otthon fel tudják mérni, valakik milyen hatalmas eredménnyel munkálkodtak odahaza a nemzeti színek visszaszorításában.) ,,(...) nos nincs itt semmilyen veszély, ez a kiállítás nem veszélyes, maximum tilos, mi nem a művészi szabadság zászlaja alatt lengetjük a piros-fehér-zöldet, hanem magyarországot és a magyarokat szerető művészekként" — zárja levelét Horváth Tibor. (Betűhív közlés). Vajha így lenne!
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 28.

Mélyponton a Gyere haza program
Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester kitart véleménye mellett, hogy jó kezdeményezés volt a Gyere haza program, de a gazdasági válság ellehetetlenítette. Lát azonban megoldást a folytatására, bár elképzelésének életbe ültetése sok lobbit kíván.
Két évre való programindítást bírált el az illetékes bizottság, százan kezdhetnék a Borvíz utca végén kijelölt telkeken az építkezést — ehhez képest csupán egyetlen család írta alá a szerződést. A krízis ugyanis éppen a pályakezdőket érintette legérzékenyebben, ők azok, akiknek nem adnak kölcsönt a bankok, akik minimális indulótőkével rendelkeznek, s akiknek jövőképük is meglehetősen sötét színekben villan fel rossz álmaikban. Bár az elképzelést jónak tartották, nagy érdeklődés övezte a Gyere haza programot, közművesített telket kapnak ingyen, a ház tervéért sem kell fizetniük — ennél többet nem sok város kínál hazacsábítandó értelmiségi fiataljainak —, a történelem s főszereplője, a gazdasági válság felülírta azt, hiába csökkentette az önkormányzat a házépítéshez szükséges minimális tőketulajdon értékét, a szigorú szabályok szerint kiválogatott családok nem mernek belevágni az építkezésbe. Két kiutat lát ebből a pillanatnyilag reménytelen helyzetből Sepsiszentgyörgy polgármestere: az Országos Lakásépítési Ügynökség a tömbházépítés helyett házépítési programra térne át, vagy a kormány némi kedvezményt adna a fiataloknak, például áfamentesítést. Mindkét változat kivitelezése nehézkesnek tűnik, a kormány egyelőre semmi hajlandóságot nem mutat a gazdasági fellendülés beindítására. A város azonban nem adja fel, a Sugásfürdő felé vezető út bal oldalán folytatják a közművesítést, előbb a villanyvezetéket, a leendő utcahálózat közvilágítását oldják meg.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 28.

Hat Szent György-ösztöndíjas
A menetrendnek megfelelően utolsó soros ülésén adta át Sepsiszentgyörgy önkormányzata a testület által alapított, idén második ízben odaítélt Szent György-ösztöndíjat, melyre kiemelkedő tanulmányi eredményeket és a közösségi életben való élénk részvételt felmutató végzős diákok pályázhattak.
A menetrendnek ellentmondott viszont, hogy idén hat ösztöndíjat — oklevelet és fejenként 2000 lejt — osztottak ki, mivel a rangsorban ötödik és hatodik pályázó pontszáma csupán hat századdal különbözött. A díjazottak sorrendben: Orbán Szabolcs (Székely Mikó Kollégium), Szabó Lilla, Vlej Zsombor, Tulit Gyopár (mindhárman Mikes Kelemen Főgimnázium), Mihály Judit (Székely Mikó Kollégium) és Ioana Gabriela Panaitiu (Mihai Viteazul Főgimnázium), akiknek megérdemelt díjuk átnyújtásakor Antal Árpád András polgármester azt kívánta, akármerre vezeti sorsuk, mindig térjenek vissza városukba. (vop) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 28.

Belföldi hírek
Milliók a kisebbségeknek
23 millió lejjel egészítette ki a kormányfőtitkárság költségvetését a kormány a tartalékalapból. A pénzt azok a nemzeti kisebbségi szervezetek kapják, amelyek nem részesülnek költségvetési támogatásban. A kedvezményezettek listáján az RMDSZ a legnagyobb összeggel, 5,7 millió lejjel szerepel, második helyen az ukránok szövetsége 5,3 millióval, utánuk a türk-muzulmán tatárok 2,4 millióval. A török nemzetiségűek közösségi céljaira 1,9, a bánsági bolgároknak 1,1, a romániai görögök szervezetének pedig 1 millió lejt utaltak ki. 3,5 millió lejt a vallásügyi államtitkárság számára utalt ki a kormány.
Túl sok a belügyes
Romániában átlagosan 500 belügyi alkalmazott jut 100 000 lakosra, és ez 25 százalékkal meghaladja az európai átlagot, a szaktárca pedig elsősorban költségcsökkentés miatt szeretné leépíteni a fölös személyzetet a rendőrök, a katonák és köztisztviselők körében. Az erre vonatkozó törvénytervezetet közvitára bocsátják — az indoklás szerint a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és a Világbank által támogatott válságellenes program jelenti Románia számára azt a megoldást, amely a pénzügyi viszonyok normalitásához vezet, megfordítja a gazdasági egyensúlyvesztési folyamatot, és előkészíti a gazdasági fellendülést. Az idei év második felében a közigazgatási és belügyminisztérium nagyszabású átszervezést kezdeményezett, amelynek meghirdetett célja a decentralizáció, a bürokrácia felszámolása és a hatékonyság növelése. A személyzetcsökkentés javasolt szempontjai: a bűncselekményekben való részvétel, fegyelmi kihágások, a szakmai etikai követelményeknek való megfelelés, szakmai felkészültség, tapasztalat, az egyéni teljesítmény értékelése. A tervezethez január 7-ig lehet módosító javaslatokat benyújtani. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 28.

Az új kormány szemléletváltást hozott a nemzetpolitikában
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint szemléletváltás valósult meg a nemzetpolitikában a kormányváltással. Répás Zsuzsanna az eddigi intézkedéseket összegezve az irányváltás legmarkánsabb jelei között említette az egyszerűsített honosításról és a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényeket. A jövő év komoly feladatának a honosítás eljárás mellett külön szórványstratégia kidolgozását nevezte.
Az új kormány hivatalba lépése után a legnagyobb változás a nemzetpolitikai szemléletben valósult meg – fogalmazott Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott év végi interjúban. Az előző nyolc évben nem is lehetett észrevenni, hogy a nemzetpolitikai szemlélet jelen lett volna a kormány tevékenységében. Egy eldugott kis főosztály képviselte a kormányzati szerkezetben a nemzetpolitikát, és a legnagyobb problémát az jelentette, hogy semmilyen fórumon, területen nem jelent meg a nemzetpolitika mint szempontrendszer – mondta. Radikális változás történt e téren, külön államtitkárság jött létre, s miniszterelnök-helyettes felügyeli a nemzetpolitikát – mutatott rá.
A helyettes államtitkár kiemelte: az új kormány igyekszik helyrehozni azokat a károkat, amelyeket az elmúlt nyolc évben követett el a szocialista–liberális vezetés. Intézkedéseivel szeretné helyrehozni azt a törést, amit a 2004. december 5-i népszavazás és főleg „az azt megelőző szégyenteljes szocialista kampány” okozott – mondta.
Répás Zsuzsanna az irányváltás legmarkánsabb jelei között említette a január 3-án induló egyszerűsített honosítási eljárást, valamint a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényt. A nemzetpolitikai irányváltást kifejezi a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat, amely külön kitér arra, hogy ebbe a rendszerbe a határon túliak is természetes módon beletartoznak. Ezek a lépések szimbolikusan is kifejezik a magyar nemzet összetartozását és hogy az új kormány teljesen más szemlélettel tekint a határon túli magyarokra – fogalmazott.
Répás Zsuzsanna beszélt a határon túli tanulmányi kirándulásokról. Mint mondta, a Határtalanul! programot kibővítik, keretében két-három évig pályázati úton nyújtanak támogatást a kirándulásokhoz, majd ez normatívává válik. Azt szeretnék, ha néhány éven belül minél több középiskolás eljutna határon túlra tanulmányi kirándulás révén.
A program részeként szervezik meg az iskolákban a nemzeti összetartozás napjáról való megemlékezést június 4-én, „a trianoni békediktátum aláírásának napján”, s jön létre 2012. december 31-ig a Magyarság Háza, várhatóan a fővárosban. Olyan interaktív múzeumot hoznának létre, amely a gyermekeknek be tudja mutatni a határon túli magyarságot, illetve tudományos háttérintézmény is lenne. Fontos, hogy újra összehívták a Máértot
A helyettes államtitkár nagyon fontos lépésnek tartotta a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívását hat év után, mint kiemelte: igyekeztek, hogy a teljes magyarság reprezentatív képviselete megvalósulhasson. Az, hogy újra működhet a Máért, azt jelenti, újra van párbeszéd a magyar politikai élet szereplői között határon innen és túl – mondta. Az elmúlt időszakban egy sor problémát a szőnyeg alá söpörtek, s nem tudott kialakulni közös elképzelés nemzetpolitikai kérdésekben.
Répás Zsuzsanna szólt arról is, hogy a Máért külügyi és jogi, oktatási és kulturális, gazdaságfejlesztési és önkormányzati, valamint szórványszakbizottságaiban is megkezdődik a munka januárban. Utóbbinak két albizottsága lesz, a Kárpát-medencei szórvánnyal és a nyugati diaszpórával foglalkozó testület. A helyettes államtitkár azt mondta, a szórványmagyarsággal kiemelten szeretnének foglalkozni, s külön szórványstratégiát dolgoznak ki a jövő évben.
Kitért a tárcaközi bizottság létrehozására, ennek 23 államtitkár a tagja, s várhatóan január elején tart ismét ülést. Ezen értékelik az eddigi eredményeket, hogy mely területeken kell továbblépni.
A nemzetpolitika költségvetéséről azt mondta, hogy az elmúlt nyolc évben a megszorítások jellemezték ezt a területet, mint kifejtette, a gazdasági helyzet a nagyon bőkezű támogatást továbbra sem teszi lehetővé. A határon túli területen ugyanakkor kismértékű növekedést sikerült elérni, 13 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Reményének adott hangot, hogy hatékonyabbá és kiszámíthatóbbá is válik a források felhasználása, ezért és a párhuzamosságok megszüntetése érdekében hozzák létre a Szülőföld Alap jogutódaként a Bethlen Gábor Alapot. A jövő évi források a legfontosabb feladatokra elegendők, s remélhetőleg, ha a gazdasági helyzet javul, többletforrás is rendelkezésre állhat a jövőben.
MTI, Erdély.ma

2010. december 28.

A román szélsőségesek élesen bírálták Semjén Zsoltot
A Konzervatív Párt kemény hangvételű közleményben reagált Semjén Zsolt kormányfő-helyettes hétfői, a kettős állampolgárság kapcsán tett kijelentéseire.
A nyilatkozatot a párt alelnöke, Bogdan Diaconu jegyzi, és arra reagál, hogy Semjén Zsolt hétfőn kijelentette, a könnyített honosítás a magyar nemzet újraegyesítéséhez járul hozzá, írja a Krónika internetes kiadása.
Diaconu szerint az állampolgárság megadása a külhoni magyaroknak csak a magyar szélsőségeseket bátorítja, valamint hogy területi és politikai igények megfogalmazásához vezethet, ami sérelmes lehet a román nemzet számára.
A közlemény azt javasolja a „budapesti politikusoknak", hogy ha újra akarják egyesíteni a nemzetet, akkor hívják minden „alattvalójukat" a magyar határokon belülre, de ne avatkozzanak be szomszédjaik belügyeibe.
„Romániának el kell utasítania a budapesti kormány agresszív politikáját, amely 2011-ben csak erősödni fog, miután Magyarország az Európai Unió soros elnöki tisztségének átvételét is kihasználhatja annak érdekében, hogy egész Európában terjessze revizionista nézeteit" – áll a nyilatkozatban. Erdély.ma

2010. december 28.

Kétezer árva atyja
Fáradhatatlanul úton van, akár az árvák utazó nagykövetének is nevezhetnénk. Erdély 62 településén már csaknem kétezer-kétszáz gyermek gyarapítja az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány népes családját. Előadásaiból, beszélgetőkönyveiből egyre többen merítenek erőt. Böjte Csaba ferences szerzetest a minap Ezüstfenyő Díjjal jutalmazták.
Olyan a remény az ember számára, mint járműnek az üzemanyag, mint puskának a puskapor. Merjünk csak beletaposni a gázpedálba! Mit sem érünk vele, ha csak duzzogunk tehetetlenül és sértetten a sarokban, csordultig telve az önsajnálattal – ezekkel a hasonlatokkal biztatja a máriabesnyői lelkigyakorlat résztvevőit Böjte Csaba atya az ő magával ragadó stílusában, mikor megérkezem. Pedig ha valakinek, neki aztán oka lett volna orrolnia a sorsra, hiszen az édesapját – akit nem másért, mint egy politikai célzatú verséért börtönöztek be – már ötesztendős korában elvesztette, emléket is alig őriz róla. Korán megtapasztalta viszont a kemény mezei munkát, igaz, utána fürdéssel kárpótolta magát a hűvös patakban. Panaszkodásra ma sem fecsérli az időt Csaba testvér, ahogy Erdély-szerte nevezik. Olyan iramban járja az útját és teszi a jót, hogy bízvást hihetjük, a rossz előbb-utóbb lemarad mögüle.
– Miért éppen arra tette fel az életét, hogy a gyerekeken segítsen? – faggatom egy csendes sarokban a lelkigyakorlat szünetében az atyát, aki idén kiérdemelte az egyik legrangosabb állami kitüntetést. – Szívfacsaró dolog, hogy megszületik egy ép, egészséges gyermek, s mivel nem foglalkoznak vele, értelmi, lelki fogyatékos lesz. Ám őt még lehet menteni, ha szépen felneveljük, bármi válhat belőle. Mi lehetne nagyobb érték a gyermeknél, amikor a társadalmunk öregszik, és a népünk legnagyobb csatáját a demográfiai síkon vívja?!
– Manapság egyre nehezebben házasodnak és alapítanak családot a fiatalok. Mi lehet ennek az oka? – A régi idők embere tudta, hogy sokat kell bajlódni addig, amíg egy kapirgáló kis-csirkéből kifejlődik a húslevesbe való tyúk. Ma viszont megszoktuk, hogy az ételt is készen kapjuk, csupán a celofánt kell letépni róla. Sok fiú csak óvatosan kerülgeti a lányokat, tétovázik, húzza az időt. Pedig annak a férfinak úgy kéne jönnie, mint a sas, amelyik lecsap, és már viszi is. Némelyik legény azt se tudja, hogy abból a pattanásos csitriből hogyan szeresse ki az asszonyt, aki aztán boldogan gyereket szül neki, hiszen titokban minden nő erre vágyik. Volt egy fiatalember, aki hosszú évek óta udvarolgatott, de mégsem tudta elszánni magát. Mondtam neki, először is igyon néhány korty bort bátorításul, aztán lépjen a tettek mezejére. A fiú elment, az egész havi fizetéséből rózsákat vett, és végre megkérte a lányt. Ma öt gyerekük van, és gyönyörű szép családjuk. – Aki ilyen remek, életrevaló tanácsokat tud adni, csoda, hogy maga nem nősült meg. – Ha magam családot alapítottam volna, akkor most volna hat-hét gyerekem. Így viszont van kétezernél is több. – Mekkora nyomorúságból jönnek, és mivé válnak azok az árvák, akik Dévára és más otthonaikba kerülnek, majd később kiröppennek onnan? – Akadt olyan lánykánk, akinek az apja meghalt, az édesanyja pedig a sok családi cirkusz miatt öngyilkos lett. Egy állami árvaházból hoztuk ki, ahol slaggal mosták le, az volt számára a tisztálkodás. Elfelejtett magyarul, újra kellett tanulnia az anyanyelvét, mikor hozzánk került. Aztán olyan szorgalmasan behozta a lemaradását, hogy szépen leérettségizett, majd történelem–levéltár szakon elvégezte az egyetemet, és most azzal bíztuk meg, hogy a már elhunyt ferences atyák hagyatékát gondozza. Istennek legyen hála, most már mintegy húsz esztendeje dolgozunk az alapítvánnyal. Legalább húszan vannak olyanok, akik óvodától az iskoláig nálunk jártak, majd egyetemet vagy főiskolát végeztek, és mára munkatársaink lettek. – Szomorú történeteket hallunk a volt állami gondozottakról, akiknek kisiklik az életük. Mi a titka, hogy ne így legyen? – Megesett, hogy egy hat-nyolc éves fiú úgy járkált az erdő szélén, mint Maugli, senki sem törődött vele, míg hozzánk nem került. Volt, hogy az anya a kutyáknak kitett ételből szerzett a kicsiknek, és még ágyuk se volt, úgy húzták meg magukat, mint a kóbor állatok. S lám, szeretettel, jósággal, némi gondoskodással milyen szépen fel tudnak nőni ők is. Amikor odajönnek hozzám ezek a kölykök, először koldulnak, és azt nézik sunyin, hogy mit csenhetnének el. Amikor hazaviszem őket, talán még kicsit büdösek is. Aztán elmennek mosdani, és mikor kijönnek tisztán, megfésülve, már egészen máshogy néznek ki. Ám ami a legfontosabb: a szeretetre szeretettel válaszolnak. – Kétféle gyermekvédelmi tevékenységbe fogott az alapítványuk, a gyerekotthonok mellett napköziket is nyitottak. Nemrég például Tekerőpatakon nyílt egy. Ez a helység arról hírhedt, hogy innen jött az a fiú, aki egyszer Pesten megszurkált valakit. – Ha a szülő beteg vagy más okból nem képes leülni a gyerekkel tanulni, az ő lelki, szellemi nevelését vállalni, akkor ezt részben átvállaljuk tőle. A diákok általában déltől este hatig-hétig vannak nálunk, és nemcsak a leckét írják meg, de megtanítjuk őket a háztartási teendőkre is, főzni, tisztán tartani a ruhát. Ezt a napközit nem úgy kell elképzelni, mint egy intézményt, hanem mint egy rendes falusi házat, ahol van konyha, ebédlő, kis kert. Az esetek nyolcvan százalékában ezzel sikerül megtámogatni a családot, és megelőzhetjük, hogy állami gondozásba kerüljön a gyermek. Mivel sokan kértek és biztattak, ezt a napközis rendszert Magyarországon is tervezzük elterjeszteni. – Azon erdélyi falvak és városok közt, ahol gyermekvédelmi központokat alapítottak, vannak szimbolikus értékű helyek. Szovátán például épp nagypéntekre virradóra égett le néhány éve a csaknem elkészült ház. Hogy tette túl magát az efféle kudarcokon? – Emlékszem, ott álltam a lobogó épület előtt, és éreztem, hogy milyen kicsi vagyok, milyen gyarló. Vádoltam magam, hogy hiába bíztak rám egy ilyen értéket, mégsem tudtam megvédeni. Óhatatlanul is az merült fel bennem, hogy nem vagyok sem képes, sem méltó arra, hogy egy ekkora feladatot megoldjak. Ám hirtelen belém nyilallt, hogy a gonosz lélek pont azt szeretné, hogy dobjam be a törülközőt. Lenyúltam, és egy marék parazsat a tenyerembe szorítottam. Mondtam magamban egy cifrát, és megfogadtam, hogy azért sem adom fel a harcot, hanem megpróbálom újraépíteni ezt a magtárból lett gyermekotthont. Néha nem könnyű újrakezdeni, de a kudarcainkból erőt kell merítsünk. Aki nem hiszi, hogy az emberek jók, álljon neki valami jót csinálni, és meglátja, mennyien köré sereglenek. – Csaba testvér bölcs beszélgetőkönyveit egymás kezéből kapkodják ki az olvasók. Meglepő ez egy kiábrándult világban! – Egyre többen éheznek a lelki értékekre, lassan megcsömörlenek a limlomok utáni hajhászástól. Sajnos a mai lomtalanító világban egymást is lomnak nézve könnyen kidobjuk a másikat életünk ajtaján. Pedig tanulhatnánk az okos szerkentyűktől. A kocsink műholdas készüléke, a GPS sose zsémbel velünk, ha véletlenül rossz irányba fordulunk. A gép azt ismételgeti csak, hogy újratervezés. Egy feleség is többre menne vele, ha nem veszekedne, nem zsörtölődne, amikor a párja elvéti az utat az életben. Hanem újra bizalmat adna neki, és csendesen annyit mondana: Kicsi szívem, újratervezés… – Hogyan készül a közelgő ünnepre? – Hiszem azt, hogy nem csak én rakok Déván a gyermekeim karácsonyfája alá ajándékokat. Az idei év elhozta a határon túli magyaroknak, hogy kérhetik a kettős állampolgárságot. Bízom abban, hogy 2011-re a Jóisten újabb ajándékokat készít népünk, nemzetünk számára is, és én alig várom, hogy kibontsam ezeket a csomagokat. Az ünnepnek nem a vásárlási lázról kellene szólnia, hiszen Jézus Krisztus is üres kézzel jött közénk. Nem hozott semmiféle mennyei kütyüt. Önmaga volt az ajándék. Az volna jó, ha mi magunk tudnánk egymás számára áldás, ajándék, simogatás lenni. Palágyi Edit
szabadfold.hu, Erdély.ma

2010. december 29.

A román alkotmánybíróság januárra halasztotta a döntést az oktatási törvényről
A román alkotmánybíróság január 4-ére halasztotta a döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára oly fontos oktatási törvényről, amelynek sorsa továbbra is bizonytalan, emiatt a kormánykoalíció sem áll szilárd lábakon. Egyelőre nem világos, miért húzza az időt e jogszabály ügyében a taláros testület, miközben a többi döntésében gyorsnak bizonyult, alkotmányosnak minősítve a parlament által elfogadott, de az ellenzék által megtámadott törvényeket a 2011-es költségvetésről és határozott a közalkalmazottak egységes bérezését érintő kerettörvénynek, valamint annak a kormányhatározatnak az ügyében, amely korlátozza a pénzintézetek lehetőségeit a hitelszerződések módosítására.
Az oktatási törvénynek eddig is göröngyös volt az útja a parlamentben. A bonyodalmak abból eredtek, hogy a szenátus oktatási bizottsága május óta húzta-halasztotta a jogszabály vitáját. Az ellenzék azt a cikkelyt támadta a leghevesebben, amely biztosította volna a nemzeti kisebbségek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ tagjaiból álló kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került.
Az RMDSZ ezért volt kénytelen szorgalmazni koalíciós partnerénél a törvény felelősségvállalással való elfogadását. E procedúra révén az előterjesztett törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül, ha viszont átmegy, megbukik az egész kormány.
Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke azonban az alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvénybe ütközik a felelősségvállalás egy olyan jogszabály esetén, amelynek tervezetéről már folyamatban van a vita a parlamentben. Az alkotmánybíróság először alkotmányellenesnek minősítette a felelősségvállalást, de egy későbbi állásfoglalásában úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. A szociáldemokrata párt ismét az alkotmánybíróságon támadta meg a törvényt, mégpedig ugyanazzal az érvvel, miszerint azt közben párhuzamosan a parlament is vitatja.
Az RMDSZ korábban határozottan jelezte koalíciós partnerének: kormányon maradásának az a feltétele, hogy az oktatási törvényt még az év végéig elfogadják. Az alkotmánybíróság döntésének mostani halasztása után Markó Béla, az RMDSZ elnöke a bukaresti Új Magyar Szónak kijelentette: "Egyre fogy a türelmünk". Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja személyes okokat sejt a döntés hátterében. Úgy véli, nem annyira a kisebbségeket, mint inkább a felsőoktatás általános reformját érintő cikkelyek okozzák a problémát. Az alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár - emlékeztet a honatya. Bukaresti megfigyelők többször érzékeltették, hogy a romániai "egyetemi lobby" szerintük nem érdekelt a jelenlegi oktatási rendszer gyökeres átalakításában. Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 29.

Magyar állami kitüntetés Buzogány Dezsőnek
A magyar kormány Nemzeti Erőforrás minisztere, dr. Réthelyi Miklós december 21-i keltezéssel írta alá a Károli Gáspár-díjjal járó oklevelet Buzogány Dezső kolozsvári teológiai professzor részére. A díjat Budapesten a Károlyi-kastély dísztermében adták át december 21-én, a 17 órakor kezdődő ünnepségen. A minisztériumot Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár képviselte.
Az 1997-ben alapított Károli Gáspár-díjat minden esztendőben azoknak adományozzák, akik a biblikus tudományokban kimagasló eredményeket értek el, vagy kiemelkedőt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújítása területén. A magyarországi református zsinattól nemrég aranygyűrűs teológiai doktori címet kapott professzor ezennel – többek között – jelentős egyháztörténeti tudományos munkásságáért, több külföldi egyetemen is végzett oktatási tevékenységéért, intézmény-alapításért és működtetésért, szakmai utánpótlás-nevelésért, Kálvin fő művének, az Institúciónak a fordításáért vehette át a nemzeti magyar kormány kitüntetését.
Kérdésünkre a professzor elmondta, hogy a díjjal együtt járó elismerést szeretné megosztani mindenek előtt munkatársaival, doktoranduszaival, tanítványaival, de nem utolsósorban családjával, különösképpen pedig a tudományos munkával járó otthoni hiányzásokat türelmesen viselő feleségével. Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 29.

Erdélyi új családregény
Huber András könyvéről
Akik irodalmi értéket keresnek, vagy csupán egy könyv erejéig bele szeretnék élni magukat mások életébe, bizonyára nehezen fogják letenni kezükből Huber András nemrég megjelent regényét. Habár a regény kezdetén az események adriai- és földközi-tengeri városokba vezetnek, a későbbiekben pedig Párizsba és Budapestre, nagyrészük ennek ellenére egy kistelepülésen zajlik: Réshidán. Erről jegyzi meg a szerző: „a térképen ugyan más néven szerepel, mégis könnyen betájolható. Tipikusan erdélyi kisváros, ahol a szülői ház, és vele együtt a család fogalma sokáig meghatározó erővel bírt”.
Egy polgári család négy nemzedékének a sorsát követhetjük nyomon Huber András Ház a Domb utcában című regényében, amelyben a jelen valahogy minduntalan visszaköszön a múltnak, máskor meg a múlt fintorog, ölt nyelvet az ajtón kopogó újabb időknek. A szereplőket, legyenek szimpatikusak vagy éppenséggel ellenszenvesek, magunk között érezzük, családtagjainknak fogadjuk, és együtt találgatjuk velük: ki és mi alakította az életüket, önmaguk avagy a történelmi és társadalmi változások, amelyeket át- és megéltek?
Több mint egy évszázadot ölel fel a Ház a Domb utcában. Cselekménye a XIX. század végén indul és a XXI. század elején ér véget, ha egyáltalán véget ér a szó klasszikus értelmében... Az indíték a történet bemutatására a rendszerváltás utáni fiatalok és a szülők (ebben az esetben az apa) közötti véleménykülönbségre épül. A házát, kertjét szerető, féltő apa elmeséli gyermekeinek és azok barátainak famíliájuk történetét. Abban reménykedik, az eredmény a kölcsönös megértés lesz. Ám feloldódhat-e a nemzedékek közötti konfliktus, s hat-e még a mindig jóságos Rebike érzelmi öröksége a hovatovább elidegenedő világban? (A Rebike nevű dédmama egyébként a regény legjobban megrajzolt, legszimpatikusabb alakja.)
A család életének a bemutatása még az úgynevezett „boldog békeidő” felidézésével kezdődik, amit aztán egy katasztrofális háború, egy nemzet, egy ország erőszakos szétdarabolása követ és a továbbiakban még mennyi minden. Menekülés és a beilleszkedési kísérletek történése, az új körülményekhez való alkalmazkodás nem jár áldozatok nélkül, a család szerkezete, összetétele is változik, de az ábrázolt személyek alapos kidolgozottsága valószínűvé teszi a cselekmény pörgetését. A családban egymás mellett és ellenében állnak „a jók” és „a rosszak”, akik hála az író valóságérzékének, sem túl jók, sem túl rosszak. Emberek a maguk gyengéivel, akik közül egyesekben esetleg nagyobb mértékben érvényesül az individualizmus. Vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy 2006 nyárutóján az ősapa ükunokái immár farkasszemet néznek saját apjukkal az otthoni maradék vagyon felosztására várva. Ekkor mondja a családfő: „Az ember csak akkor tud eligazodni az életén, amikor a vége felé jár. De annak akkor már mi a haszna?”... Tegyük hozzá: szinte semmi, bár a fiatalok tanulhatnának az előttük járók példájából...
Huber András regénye mentes a didaktikus megfogalmazásoktól s a moralizáló hangtól. Nincsenek benne „unalmas” részek, ehhez járul hozzá a helyszínek és az idősíkok kitűnő mozgatása is; nemegyszer megtörténik, hogy nemcsak egyik városból a másikba, hanem egyik országból a másikba, egyik társadalmi berendezkedésből a másikban találja magát az olvasó.
Nagy érdeme a dési írónak, hogy óvakodik a (ma sok helyt még) divatos túlzásoktól. A két világháború történései és következményei meglehetősen kiegyensúlyozva jelentkeznek Huber könyvében és főleg a család és a városka életében megjelenő apróbb-nagyobb változásokban tükröződnek. Míg a keret, amely egybefogja ezeket, valóságos (háborúk, rendszerváltások stb.), addig a beléje kerülő történet az írói fantázia sikeres terméke.
A számtalan kitűnően megformált szereplő közül, Rebikén kívül, egyiket sem emelném ki név szerint, nem kívánom az olvasót megelőzni. Ők mintegy vetületei a korabeli valóságnak, úgy is viselkednek, csak jellembeli pozitív vagy negatív tulajdonságaik teszik emlékezetesebbé egyiküket-másikukat. Van közöttük, aki elvszerűen él és van, aki épp mások divatos nézeteit vállalja fel, nem épp céltalanul, de olyanokkal is találkozunk, akik szinte láthatatlanul irányítják az eseményeket, amelyekkel aztán együtt sodródnak.
Egy család, egy század, egy kisváros... Vonzó könyvről lévén szó, még a terjedelme sem riasztó (félezer oldal), szerkesztése egységes, semmi zavaró hatás nem vonja el a figyelmet. Ennek ellenére, talán nem lett volna felesleges, ha a szerző egy vázlatos családfa közreadásával megkönnyítette volna az eligazodást a szereplők között. (A szerzőtől tudjuk, regénye kéziratát többször is átdolgozta, míg tartalmilag, formailag rálelt végső alakjára.)
Családregényt írni napjainkban nehéz feladat, mert az aktív olvasók száma mind kevesebb. Jó családregényt írni még nehezebb, mert erdélyi irodalmunkban sok magas mércét kiállott precedens van erre; Huber Andrásnak mégis sikerült, talán azért is, mert nyelvileg is egységeset alkotott, ami a műve megértését segíti. Kiemelném még a regény befejezésére vonatkozó ügyes kompromisszumos megoldást is, amely nyitva hagyja a lehetőséget és elgondolkoztatja az olvasót; az alternatíva keresése korunk jellemzője.
A könyvet Lukács Solymossy Éva művészi, figyelemfelkeltő borítója díszíti.
Huber András: Ház a Domb utcában Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010.
PÁVAI GYULA, Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 29.

Vád Markó Attiláék ellen
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében vádat emelt tegnap a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Markó Attila kisebbségügyi államtitkár, Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa és Clim Silviu, az igazságügyi minisztérium volt jogtanácsosa ellen.
Az érintettek voltak annak a restitúciós bizottságnak a tagjai, akik rendelkeztek a Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatásáról.
Magyar–magyar ügy
A DNA tegnapi közleménye szerint a három vádlott 2002-ben egy érvénytelen, 1990-es telekkönyvi kivonat, és egy román nyelvre le nem fordított telekkönyv alapján szolgáltatta vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Székely Mikó Kollégium épületét, és ezzel 1,3 millió euróval károsította meg a román államot. A korrupcióellenes ügyészség zárolta a három érintett személy magánvagyonát az ügy lezárásáig.
Amint arról lapunkban többször is beszámoltunk, az Erdélyi Református Egyházkerület és a visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen azért indított eljárást a kollégiumhoz tartozó egyik szolgálati lakásban lakó Benedek család, mert az érintettek úgy vélik, hogy az egyház hamis dokumentumok alapján igényelte vissza a kollégium épületét és a tanári lakásokat. Benedekék szerint az ingatlan valójában a „székely nép” tulajdona, mert az az emberek adományából épült.
A feljelentő, Benedek Levente korábban azt mondta: 2002-ben a református egyház hamis telekkönyvi kivonat alapján szerzett tulajdonjogot. Benedekék megvásárolták az államtól az egykori tanári lakást, most pedig az ingatlan „visszaállamosítását” követelik. Ez ellen tavaly több mint ezer ember tüntetett Sepsiszentgyörgyön. Marosán Tamás lapunknak elmondta: úgy véli, megalapozatlan a DNA eljárása.
A jogtanácsos emlékeztetett: jogerős bírósági határozat is született már arról, hogy az ingatlanok a református egyház tulajdonába tartoznak. Ezt többek között bizonyítja egy 1971-ből származó telekkönyv hiteles másolata, illetve benne van az államosításról szóló 1948/176-os dekrétumban is. A tulajdonos továbbá megjelenik egy 1928-as Hivatalos Közlönyben. „Már régen le kellett volna zárni ezt az ügyet, hiszen annyi bizonyíték van, hogy csaknem kiszúrja az ügyészek szemét, de valamiért nem akarják észrevenni ezeket” – fejtette ki az ÚMSZ-nek Marosán Tamás.
Precedenst teremthet
Az ügy másik érintettje, Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője lapunknak kifejtette: egyértelmű, hogy a restitúciós bizottságban senki nem hibázott, az ingatlanok tulajdonba helyezéséről a jogszabály rendelkezett, a bizottság csak alkalmazta a törvényt. „Az igazságszolgáltatás azt várta, hogy magyar emberek vádja alapján magyar embereket elítéljenek. A mi közösségünk szégyene, hogy magyar ember arra vetemedett, hogy visszaállamosíttassa az egyház tulajdonát” – érvelt Markó.
Hozzátette: ha őket elítélik, Strasbourgig viszik az ügyet, és kártérítést követelnek meghurcoltatásért. A DNA ugyanakkor arra szólította fel a szentgyörgyi önkormányzatot, hogy az épület volt tulajdonosaként vegyen részt a perben. Antal Árpád polgármester tanácsülésen ismertette az ügyészség kérését, és kérte a helyi tanács véleményét.
A polgármester szerint az ingatlan a visszaszolgáltatás előtt nem a román állam, hanem a város tulajdona volt, tehát az államot nem érte kár, így nem is lehetne panasza. Az RMDSZ- és az MPP-frakciók megszavazták, hogy a város nem vesz részt a perben, mert ezzel veszélyes precedenst teremthetnek és több egyházi tulajdont is visszaállamosíthatnak.
Kovács Zsolt, Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 29.

RMDSZ: fogy a türelem
Ismét halasztott tegnap az Alkotmánybíróság az oktatási törvény ügyében
Idén már nem teljesülhet az RMDSZ kormányon maradásának korábbi feltétele: az Alkotmánybíróság tegnap sem döntött a tanügyi törvényről, így a jogszabály nem léphet életbe. Markó Béla szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek fogytán a türelme. A taláros testület eközben négy másik törvényre rábólintott.
„Egyre fogy a türelmünk” – fogalmazott az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság tegnap elhalasztotta döntését az oktatási törvénnyel kapcsolatban, s így még nem hárult el az utolsó akadálya a jogszabály kihirdetésének. A taláros testület a múlt héten egyszer már elhalasztotta a döntést, és kedden ül össze ismét megvitatni a jogszabályt. „Még egy hét van addig, megvárjuk január 4-ét” – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki korábban az RMDSZ kormányban maradásának feltételéül szabta meg a kisebbségeknek közösségi jogokat biztosító új tanügyi törvény életbelépését.
„Felháborít az alkotmánybírák magatartása” – nyilatkozta lapunknak Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja. A politikus szerint a halasztásra nincs elfogadható magyarázat. „Én személyes okokat sejtek a döntés hátterében. Az Alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár is, a törvény pedig alaposan megreformálja a felsőoktatást” – magyarázta a szenátor. Bokor szerint a tanügyi törvény életbelépése nem tűr halasztást.
„Minden nap késés számít. Februárban szokták megállapítani a beiskolázási számokat, és így előfordulhat, hogy a minisztérium nem fogja tudni, hogy melyik törvény alapján számoljon” – mondta Bokor Tibor.
„Az alkotmánybírák halasztása bennem is kérdőjeleket ébreszt” – kommentálta a tegnapi döntést lapunknak Máté András. A képviselőházi frakcióvezető hozzátette: mindemellett megvárná január 4-ét, és addig is „bizalmat szavaz” a bíráknak.
Puskás Bálint, az Alkotmánybíróság tagja az ÚMSZ-nek nyilatkozva elhárította azt a felvetésünket, hogy a halasztásnak politikai vagy más természetű okai lennének. „Az Alkotmánybíróság rendszerint azért halaszt el egy döntést, hogy a bíráknak legyen idejük alaposabban tanulmányozni a szóban forgó ügyet” – magyarázta. Hozzátette, a halasztást a taláros testület „több tagja” kérte. Az alkotmánybíró nem szolgált részletekkel sem arról, hogy pontosan hányan kérték a halasztást, sem arról, hogy mi volt az indoklásuk.
„A törvény szerint halasztanunk kell, ha ezt az Alkotmánybíróságnak legkevesebb három tagja kéri” – jelentette ki. Puskás Bálint elismerte, maga sem lát garanciát arra, hogy január 4-én nem lesz újabba halasztás. „Bízom azonban abban, hogy megszületik a döntés” – mondta az ÚMSZ-nek.
Mint ismert, az Alkotmánybíróság korábban kétszer is beleszólt a tanügyi törvény sorsának alakulásába. A testület tagjai – az ellenzék beadványára válaszolva – előbb úgy döntöttek, a kormány nem vállalhat felelősséget a parlament előtt a jogszabályért, majd – mivel a procedúra már beindult – jóváhagyták a felelősségvállalási eljárás befejezését.
Zöld út a büdzsének
Az alkotmánybírák mindemellett rábólintottak tegnap négy olyan törvényre, amelyek életbelépésétől függött a Nemzetközi Valutaalap következő hitelrészletének folyósítása.
Eszerint az alkotmánynak megfelelőnek nyilvánították a költségvetési törvényt. A jogszabályt a liberálisok támadták meg a taláros testületnél. Arra hivatkoztak, hogy a büdzsé tervezete olyan jogszabályokra hivatkozik, amelyek előterjesztésekor még nem léptek életbe: a közalkalmazottak 2011-es bérét szabályozó törvény, az egységes nyugdíjtörvény és a tanügyi törvény.
A liberálisok szerint ezzel a kormány megszegte az alkotmány 138. cikkelyét, amely előírja, hogy egyetlen költségvetési kiadás sem hagyható jóvá a finanszírozási forrás megállapítása nélkül. Az ellenzéki párt azt is kifogásolta, hogy a költségvetési törvény megszegi az egészséghez és a jóléthez való alkotmányos állampolgári jogot.
Lesz fizetésemelés
A taláros testület tagjai nem találtak alkotmányossági kifogást sem a közalkalmazottak 2011-es bérezéséről szóló jogszabályon, sem a közalkalmazottak egységes bérezési kerettörvényén. Az előbbi törvényt a liberálisok, utóbbit a liberálisok és szociáldemokraták együtt támadták meg az Alkotmánybíróságon.
A legfontosabb ellenzéki érv mindkét jogszabály esetében az volt, hogy a kormány nem vállalhat bármilyen körülmények között bármilyen törvényért felelősséget a parlament előtt, mert így alkotmányellenes módon törvényhozói szerepet lát el. A taláros testület döntésének egyik legfontosabb következménye az, hogy a közalkalmazottak januárban jelenleginél 15 százalékkal nagyobb fizetést kapnak.
Banki ügyfelek bánata
Rosszul járnak ellenben a banki hitelek törlesztői, mert az alkotmánybírák zöld utat adtak az idei 50-es sürgősségi rendeletet jóváhagyó törvénynek is. Mint ismert, ebben a formájában a jogszabály már nem terjed ki a jelenleg érvényben lévő hitelszerződésekre, ez pedig a bankoknak kedvez.
A törvényt szintén a liberálisok támadták meg a taláros testületnél. Azzal érveltek, hogy a jogszabály képviselőházi vitája során benyújtott módosító indítványokat meg kellett volna tárgyalnia a szenátusnak is. Mint ismert, az alsóház pénzügyi szakbizottsága fogadta el azt a módosítást, miszerint az ügyfelek érdekeit védő 50-es rendelet előírásai csak a jövőre nézve érvényesek.
Traian Băsescu államfő tegnap este mind a négy törvényt kihirdette. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 29.

Egymillió aláírás Székelyföld autonómiájáért
Aláírásgyűjtést kezdeményez a Székely Nemzeti Tanács az Európai Unió tagországaiban, hogy uniós szinten kidolgozzák a kisebbségek önrendelkezésére vonatkozó szabályozást. Az Európa Tanács december 15-én elfogadta, és december 20-án életbe léptette az állampolgári kezdeményezések végrehajtási procedúráját, ezt használja ki az SZNT.
Az Európa Tanács december 15-én elfogadta a Lisszaboni Szerződés 11. cikkelyének végrehajtási módozatát, vagyis lehetővé tette, hogy az állampolgárokat is közvetlenül bevonják a törvényhozásba, határozattervezeteket nyújthassanak be. „Az eljárás szerint egymillió aláírást kell összegyűjteni az Unió legalább 7 tagországából, mindenikből legalább a lakosság 0,2%-ától. Ez Romániában 40 000-et jelent, a népszavazáson nekünk 200 000-et sikerült. Az ET úgy döntött, hogy 2011. december 20-ától lehet elkezdeni, tehát van egy egész évünk a felkészülésre. Románia mellett gondoltunk még Magyarországra és Szlovákiára, de próbálkozunk Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Horvátországban is, amelynek EU-s csatlakozása a következő fél évben, a magyar elnökség alatt kerül napirendre”– ismertette az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Hozzátette, kizárólag demokratikus módszerekkel küzdenek Székelyföld autonómiájáért, ebben pedig számítanak a már létező entitások, mint például Baszkföld, Katalónia, Korzika, Skócia támogatására, hiszen ezekben a térségekben regionális parlament működik. „Amint elérjük, hogy Székelyföld autonóm legyen, az SZNT alapszabályzatában létezik egy kitétel, miszerint feloszlathatja magát. Addig viszont egyre több településen jöttek/jönnek létre a helyi szervezeteink, a legtöbb Marosszéken, mivel a magyarországi vezetés hozzáállása is kedvező” – fogalmazott Izsák Balázs.
Az elnök elmondta, az SZNT számára a legfontosabb esemény a március 12-én, Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés volt, ahol 1990 után először fogalmazták meg azt az igényt, hogy Székelyföldön a román mellett a magyar nyelv is váljon hivatalossá. „Tavaly ilyenkor egyetlen közhivatalon sem lobogott a székely zászló, Maros megyében mára már hat polgármesteri hivatalon fellelhető: Makfalva, Szováta, Sóvárad, Gyulakuta, Nyárádszereda, Nyárádgálfalva. Nem utolsó sorban pedig fontos, hogy november 19-én az Országházban tartottuk küldöttgyűlésünket, határozatainkat elküldtük a magyar és a román államfőnek, miniszterelnöknek és külügyminiszternek. 14 európai uniós tagország nagykövetsége vett részt” – tudtuk meg az SZNT elnökétől.
Csak Kövér László kap Gábor Áron-díjat
A Székely Nemzeti Tanács idén nem oszt ki négy Gábor Áron-díjat, mint eddig, csupán a magyar Országgyűlés elnöke, dr. Kövér László részesül az elismerésben. „2011 tavaszán Marosvásárhelyen veszi át a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért kifejtett áldozatos munka elismeréséért odaítélt díjat” – mondta Izsák Balázs.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro

2010. december 29.

Tündéri dal, jó hangulatú korból
Lullaby – új színházi egyesület Marosvásárhelyen!
Marosvásárhely színházi életének előadás-kínálata a város lélekszámához mérten bőséges, mégsem elégséges: a Nemzeti, az Ariel Színház, a Stúdió Színház mellett a Yorick és a Tamacisza zsebszínházak várják produkcióikkal a nagyérdeműt, ráadásul ott a régóta működő Hahota és Gruppen-Hecc kabarétársulat. Nemrég újabb egyesület jött létre, olyan, amelynek tagjai között egyrészt tapasztalt színművészek vannak, másrészt a cél azonos: jó színházat csinálni, közönséget vonzani, vidéket járni. És a jóból soha nem árt meg a sok. A Lullaby Egyesület ötletgazdái: Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente színművészek – a Tompa Miklós Társulat tagjai – úgy döntöttek, egyéni színházi ötleteik kivitelezéséhez jogi alapot teremtenek maguknak, ezért hozták létre az egyesületet, amelynek első bemutatójára hamarosan – január 4-én – sor kerül. A részletekről Ördög Miklós Leventével beszélgettünk.
– Idén ősszel jött létre a Lullaby. Milyen okból, illetve céllal alapítottátok?
– Feleségemmel, Szabadi Nórával közösen alapítottuk az egyesületet, de a tagok között Nyágai István zongoraművész is megtalálható. Olyan előadásokat szeretnénk létrehozni, amelyeket – úgy érezzük – a kőszínház részben mellőz. Több zsebszínházi produkcióban szerepeltünk, a Yorick Stúdió által játszott Alvajáró románc is a mi ötletünk volt, de nem volt egyesület a hátunk mögött, ezért kellett másokhoz folyamodnunk. Figyelemmel szeretnénk kísérni a közönség igényeit, úgy gondoljuk, hogy a klasszikus kabarét eléggé mellőzik, most kabarészezon van, a mi első produkciónk, a hamarosan bemutatandó Haccacáré is kabaré. A Nemzeti vezetősége megengedte, hogy a Kisteremben vigyük színre, a második előadásra január 11- én kerül sor.
– Milyen jellegű előadásra számíthatunk?
– Retró jellegű mikrokabaréra, klasszikus beállítottságú dalokkal. Az előadásnak kicsit orfeumi hangulata van, kistermi keretek között, egyszerű díszlettel játsszuk. A cselekmény egy kávéházban zajlik, a jelenetek klasszikus és mai kabaréjelenetek, de nincsen konferanszié, a pincér lesz az összekötő, ő hidalja át a történeteket. Nem szóval, hanem színészi játékkal. Fiatal kollégákkal játszunk, akik vállalták és vállalják az éjszakai próbákat, amelyek esténként tíz órától kezdődnek... Az előadásban fellép Benő Kinga, Kovács Botond, Meszesi Oszkár, Szabadi Nóra, Tollas Gábor és jómagam, mindannyian a Tompa Miklós Társulat művészei, zongorán Nyágai István kísér. Az előadás mikrojellegének, az egyszerű díszletnek az egyik oka, hogy vidéken is szeretnénk játszani, így a szállítás is könnyebb.
– A Haccacáré lesz az első, önálló produkciótok. Milyen terveitek vannak, a kabaréműfajban szeretnétek mozogni vagy bővítenétek a repertoárt más jellegű darabokkal is?
– Az egyesület nevét a shakespeare-i tündéri dal nevéről kölcsönöztük és úgy érezzük, összefoglalja céljainkat. Több stílusban szeretnénk mozogni, a terveink között szerepelnek egyéni estek, előadóműsorok, mint például a Nóra Karády-estje, vagy az én Bajor Andor-estem. Nem zárkózunk el a kortárs színház elől sem, nagyszerű kortárs darabok vannak, amelyeket megéri játszani. Ugyanakkor szeretnénk folytatni az András Lóránttal elkezdett mozgásszínházi vonalat, terveink között szerepel egy mozgásszínházi előadás a '60-as, '70-es évek zenéjére, illetve szavalóestek színpadra vitele, ami nagyon erős színészi jelenlétet és profizmust igényel. És jó lenne, ha megszervezhetnénk egy színészkoncertet is. Persze, mindezt a kőszínházi tevékenységünktől függően. Ami a Haccacárét illeti, úgy érezzük, minden rétegnek szól, azoknak is, akik a klasszikus kabarét kedvelik és a fiataloknak is, mert mai szófordulatok, élethelyzetek is előfordulnak benne. Jelmezben klasszikus, egy jó hangulatú korban játszódik. Nagyon fontos célkitűzésünk a vidékre járás, olyan községekbe is szeretnénk elvinni előadásainkat, amelyekben évtizedek óta nem járt társulat, szeretnénk visszaszerettetni a színházat. Ez kiemelt fontosságú céljaink közé tartozik.
Bemutató előadás tehát január 4-én este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 29.

Dicstelen búcsú
Megtörtént a "nagy" bejelentés. Markó Béla tizennyolc év után nem indul az RMDSZ új választásán.
Megnyugtatásként — mármint hívei megnyugtatására — bejelentette, hogy azért nem vonul vissza a politikától. Lelkén szárad, majd meglátja, hogy miként vesz részt a húsosfazék melletti tülekedésben, konclesésben. És mi is meglátjuk, hiszen a háttérben bizonyára megszületnek a megfelelő alkuk. Az sem kizárt, hogy ezután is ő fog sutyiban dirigálni, irányítani. Vitán felüli: rátermett ember, s nagy gyakorlata van. Mindez azonban nem zárja ki, hogy megvizsgáljuk, mivel is zárja a Romániában leghosszabb életű pártelnök eddigi karrierjét. Lássuk hát!
Szövetségből párt
Hosszú ideig példaképnek számított Erdély az egész Kárpát-medencében. A politikai bölcsesség jelképének. Erőnk nem darabolódott fel, úgymond össze tudtunk és össze is akartunk fogni, hogy egy fronton képviseljük politikai érdekeinket. Igen, érdekeinket. És itt jött a baj. Mert egy adott pillanatban rá kellett ébrednie a romániai magyarságnak, hogy ezekkel az érdekekkel, illetve ezeknek az érdekeknek a képviseletével baj van. Amikor a kezdeti érdek-képviseleti szövetség pártként kezdett működni, az érdekek háttérországa átalakult, megváltozott. Már nem a magyarság volt a fontos, hanem a Párt.
Amikor Markó Béla RMDSZ-elnök lett, szerepét úgy jelölte meg, hogy a már akkor kétszárnyú — egyik oldalon radikális, másik oldalon mérsékelteket tömörítő — szervezetben kiegyensúlyozó szerepet akar játszani, illetve betölteni. Nos, ez a "kiegyenlítő" szerepkör úgy valósult meg, hogy ama radikálisokat fokozatosan kiszorította előbb a vezetésből, azután a szervezetből, s egyértelműen "mérsékeltté" — vagy úgy is mondhatjuk, a magyarság szempontját véve figyelembe, ezt a szempontot mellőzővé vált. Egyetlen dolog lett fontos: a pártérdek. Az pedig az volt, hogy bejutni a hatalomba s onnan képviselni az "érdeket", azaz az önmagunk, "kádereink" érdekét.
Kormányzás: eszközből cél
Voltak, akik riadóztak, figyelmeztettek: egy kisebbségnek vagy más megközelítésben: kisebbségi pártnak nincs mit keresnie a hatalomban. Nincs mit keresnie, hiszen — bizonyították a tények — az mindig, mindenhol — a kormányban is — kisebbség. Ha magyarokat érintő bármiféle kérdés merült fel, sorozatosan leszavazták. Az oppozíciót feladni: elveszítjük a küzdőteret! S ha a látszat mást is mondott néha — emlékszem, amikor Năstasénak egy egész csomagot terjesztettek elő, hogy miket akarnának elérni, Năstase, akinek az RMDSZ szavazataira szüksége volt ahhoz, hogy kormányozni tudjon, a csomag teljesítését kiindulásként megígérte, aztán jóformán semmit nem teljesített ígéreteiből. Mert hát az már nem volt célja. Viszont kifelé tündökölhetett: a magyarkérdés meg van oldva. Benne vannak a hatalomban, belülről megoldhatják problémáikat!
Pedig az a csomag és ama csomagok — amikor még léteztek — mindig mérsékeltek voltak. Sohasem azt nézte az RMDSZ-vezetés, hogy a magyarságnak mire lenne szüksége, hanem inkább úgy fogalmazhatnánk, azt, hogy mi az a kevés, aminek elérésére reális esélyünk lehet. És mivel a reális esély volt a kiindulópont, így ama minimum örökké maximummá duzzadt, mert hát ez volt az RMDSZ-kérés, s annak csak egy bizonyos kis százalékát teljesítették a mindenkori kormányok. Így jött be az egy lépést előre, több lépést hátra "trend". És ezt Markóék elfogadták. A sarkalatos kérdések, így az autonómia kérdése terítékre sem került. Azt sohasem kérte az RMDSZ, jóllehet programjában benne volt, a Markót elnökké választó 1993-as brassói kongresszuson került be. Tehát mellőzte az RMDSZ saját programját is. S a válasz is megvolt rá: mert azt a románok úgyis képtelenek megérteni, elfogadni. S akkor minek? És hogy nem sikkadt el, nem merült feledésbe már a 90-es évek állóvizében, azt a román politikusoknak köszönhetjük, akik állandóan ezzel riadóztak, ijesztgették a román közvéleményt, miszerint az RMDSZ autonómiát akar. És az RMDSZ-nek ebben a helyzetben az a szerep jutott, hogy bizonygassa, dehogy akarunk, ki meri azt állítani, hogy igen. Mutassanak erre egy dokumentumot! És dokumentum nem volt, mert nem is lehetett, de a riadózás ment tovább, s a védekezés is. Végső soron a cél ez volt. Hogy az RMDSZ nehogy merje akarni ama Átkos autonómiát. És józan belátással nem is akarta. Mert ha akarta volna, le kellett volna mondania a kormányzási szerepvállalásról, s ez utóbbi volt a fontosabb számára. Tehát ama szerep céllá lépett elő, és elvesztette eszköz mivoltát. (1)
Amit viszont Markó Béla kormányzásának tizennyolc éve alatt ki sem ejtett az RMDSZ-vezetés, hogy óhajtana. Legfeljebb — valószínű, engedélyt kaptak erre — a választási időszakokban plakátjaikon szerepeltettek. Autonómiát a Székelyföldnek — olvastuk az öles betűkkel megfogalmazott felhívásokat. De csak akkor. Hogy aztán nyomban feledésbe merüljön minden. De nem csak autonómia, hanem "önálló magyar oktatás óvodától az egyetemig" (idézet az RMDSZ programjából) sem szerepelt a mindenkori óhajlistákon. Ha az autonómiát emlegették, legfennebb a "kulturális" megszorító jelzővel, amit sohasem határoztak meg, hogy mit értenek rajta. Ama önálló magyar oktatást semmiképpen nem sorolták oda, pedig ez lett volna a magyarság legközpontibb érdekeinek egyike a területi autonómia mellett. S itt — ezért különösen hibáztathatjuk — belevesztek a részletkövetelésekbe. Hogy a román nyelvet idegen nyelvként oktassák a magyar iskolákban. Vagy hogy a történelmet és földrajzot magyarul oktassák. Ezek a követelések még mai napig is felszínen vannak, mintha csak az lenne a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet a valódi megoldásról, az önálló magyar oktatási hálózat kiépítéséről és magunk általi irányításáról.
Visszaélés a hatalommal
Az RMDSZ mindvégig visszaélt hatalmi helyzetével. Mindent — kultúrát, anyagi juttatásokat — uralni akart, s besepert saját érdekláncolatába. A Krónika oknyomozó riportjai hozták felszínre, hogy a Communitas Alapítvány pénzalapjai mily nagy mértékben — 80 százalékot közelítő arányban — a pártkasszába folytak be. S a fennmaradó 20 százalék szétosztásával a párthű hadat jutalmazták. Ez vált fő érdemmé: felsorakozni az RMDSZ mögé. Aki nem ezt tette, vagy hogy konkretizáljunk: amelyik kulturális egyesület, lap, folyóirat nem ezt tette — elesett a támogatástól. Az igazságtalanságok égbe kiáltottak! Így próbálták elfojtani a bíráló hangokat. Ám a siker megkérdőjelezhető. Tehát saját érdekeik ellen cselekedtek, mert szemeket nyitogattak, s a magyarság fokozatosan kiábrándult a politikából.
A fiatalok menekültek-menekülnének az országból, mert a magyarság gazdasági megsegítéséért sohasem tett az RMDSZ semmit. Megelégedtek az alamizsnaosztással, amikor egyik-másik miniszterük "munkalátogatást" tett, ott, ahol éppen megjelent, osztogatott, s ezzel le is tudták kötelességüket. A Székelyföld gyarmati sorsba sodródott. Messze az országos átlag mögé szorult az urbanizáció, az életszínvonal, a munkaerő foglalkoztatottsága, minden-minden. S jöttek az áldiagnózisok: "nem jönnek ide a befektetők, mert politikailag bizonytalan terület". Tehát ne mondjuk az igazunkat! Hallgassunk, hogy "biztos legyen" a "terület".
Holott — érezte, tudta ezt mindenki, aki látott — azért nem jöttek a befektetők, mert az országos érdek — amihez asszisztált az RMDSZ — az volt, hogy elszegényíteni, aztán: bekebelezni. S a magyar tőke gyermekcipőkben járt és jár, a román tőkeorientáció pedig taktikázik. Látta vagy inkább érezte ezt a nép, érezte a magyarság, s szomorúan állapította meg, nincs érdekképviseletünk. Az RMDSZ-ből kiszorított, ám politikai orientációjú erők az új párt létrehozásában látták a lehetőséget. Így jött létre az RMDSZ minden akadályozó lépése ellenére második nekifutásra a MPP, s ezzel az RMDSZ megszűnt egyeduralkodó lenni. Más erők is felléptek, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az RMDSZ mindent gátolt, gáncsolt, s ezzel a magyar ébredésnek lett a fő kerékkötője. Hogy mégis a felszínen tudott maradni, azt elsősorban a "mindennek ura" helyzetének köszönhette, s annak, hogy uralta és uralja a médiákat. (2) Csak az éljen, aki velünk! És tehette, mert mindenekfölött korlátlan uralmat gyakorolt. S a magyarság csúszott, csúszott lefelé.
Mindig a győztes oldalán
Még az előbbieknél is súlyosabb "kártétemény" a magyarság erkölcsi lejáratása, bemocskolása. Mint a mérleg nyelve, tehette, és tette is, hogy mindig résen állt, ahol a győzelem esélye kacsintott. Vagy ha rosszul helyezkedett, rosszul ítélte meg a leendő győztest, a párharc végén átszánkázott a másik oldalra. Ezt észrevette a román értelmiség is, s joggal mondotta egy élvonalbeli román értelmiségi: Uram, mi eddig a magyarokat karakán, egyenes gerincű népnek tartottuk. Hát ezt tenni! Így viselkedni! Szégyen! Megvetést érdemel. Ám ezek a hangok, ha el is juthattak volna a fülekbe, ama fülek zárva voltak. S az egyszeri kísérletből jól bevált gyakorlat lett. Ne menjünk messze, csak a közelmúlt kormányválságakor is kiszivárgott: Ha győz a bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ ott lesz a másik oldalon, ha — s ez örök feltétellé lett — kormányzati szerepkört kap. Ez a szerepkör semmi rizikóval nem jár az aktuális, egymást cserélgető hatalmak részéről, mert egyéb elvárás nincs. S a korrupció, a felelőtlen ígérgetés túlfelől is ugyanúgy — vagy ott aztán igazán, ősidők óta — megszokott. Betartani semmit nem kell, adni sem, legfeljebb látszatra. Ez a pártközpontúság hozta, hogy a saját garnitúra elhelyezése lett az elsőrendű cél. És sohasem azt hangoztatta Markó és klánja, hogy magyarokat óhajt látni a magyar többségű megyékben az intézmények egy részének élén, hanem azt, hogy RMDSZ-politikusokat. S ez jó egy évvel ezelőtt, amikor átmenetileg kiestek a hatalomból, vissza is ütött. A győztes politikai erők saját románjaikat tették a színmagyar vidékeken is az élre. S ekkor jöttek a tüntetések, hogy magyarokat akarnak, mert a lakosság aránya, ugye. De csak ekkor! S az eredmény is megfelelt a párt komolyságának. Mindent egybevetve: a tizennyolc éves Markó-korszak végéhez közeledik. Ha összegezünk, talán ebbe a három szóba sűríthetünk mindent: SZÉGYENTELJES KORSZAK VOLT. S bár a helyzet új, most már nem egyeduralkodó az RMDSZ, s formálódóban a harmadik magyar politikai erő is, az Erdélyi Magyar Néppárt, mégis sokan úgy szeretnénk: bárcsak együtt lehetne a magyarság. Kisebbségi sorsunknak az lenne a megfelelőbb helyzet. Lenne egy valós érdekvédelmi szervezetünk, amelyik tűzbe megy értünk, tűzbe megy jogainkért, s melynek nem haszonélvezői vannak, mint amilyenek a borbélylászlók, frundagyörgyök, verestóyattilák vagy a hasonló típusú levitézlett, velejükig korrupt emberek, nem megélhetési politikusok, hanem olyan új/régi típusú politikusok, akik ha kell, életüket adják népükért, s úgysem alkusznak meg. De hol vannak az ilyen emberek? Sajnos: elfújta őket a szél. Korunk kitermelte az egyetlen érdeket ismerek, a saját érdekemet típusú embereket. Így korrumpálódott — legalábbis vezetője, vezetői révén — az MPP is. Vajon van kiút? Van remény az újjászületésre? Ha nincs, sajnos, ki kell mondanunk: Elveszünk!
1. Számomra emlékezetes az a ’96-beli parlamenti ülés, amelynek élő közvetítésére véletlenül rákattintottam. Épp Borbély László állt a pulpituson, és épp azt zengte: "Ki meri azt állítani, hogy az RMDSZ autonómiát akar? Uraim, hozzanak fel erre egyetlen bizonyítékot!" És hogy az uraim hoztak-e fel bizonyítékot, azt nem tudom, de hogy nem is volt bizonyíték rá, azt igen. Mert az autonómiaharcot még néhai elnökünk, Domokos Géza már csírájában elfojtotta, még akkor, amikor ő tett feljelentést az agyagfalvi nagygyűlés tervezete ellen, álságosan mondván, hogy az az RMDSZ tudta nélkül történt, nem kicsikét lódítva ezzel, hiszen a határozat megszületésénél két RMDSZ-alelnök is jelen volt.
2. Jellemző, az RMDSZ-politikusok színe-java médiatulajdonos is lett. Így alapította az amúgy is RMDSZ-orientált központi vagy "állami" rádió és televízió mellett a GaGa Rádiót Frunda György, a Székely Hírmondót Tamás Sándor, a Régió Rádiót Antal Árpád, a Romániai Magyar Szó Új Magyar Szó néven pártlappá vedlett, és folytatni lehetne a sort. S amelyik orgánum — például az Erdélyi Napló, az Európai Idő, a Krónika, a Háromszék — nem állt be a sorba, az "rossz lett", a támogatás megvonása révén — legalábbis a Nagy Szándék szerint — éhhalálra ítéltetett.
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 29.

Harmincöt alapítványt és közalapítványt szüntet meg a magyar kormány
(MTI) – Nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át annak a harmincöt, a kormány által létrehozott alapítványnak és közalapítványnak a feladatait, amelyek megszüntetését a legújabb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat tűzi célul.
A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyezte határozat megbízza az állami vagyon felügyeletéért, valamint a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert: tegyék meg a szükséges intézkedéseket egyes alapítványok és közalapítványok megszüntetése érdekében, és rögzíti, hogy céljaik megvalósítására, feladataik ellátására a kormány többségi részesedéssel közhasznú szervezetként működő nonprofit gazdasági társaságot kíván alapítani.
Így megszűnik a többi között az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Gandhi Közalapítvány, az Iparfejlesztési Közalapítvány, a Magyar Kultúra Alapítvány, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Nemzetközi Pető András Közalapítvány. Az új közhasznú szervezetek megalapításáról az állami vagyon felügyeletéért felelős tárcavezetőnek – azaz Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek – kell gondoskodnia.
A kormányhatározat további alapítványok és közalapítványok megszüntetéséről is rendelkezik, felkérve a nemzeti fejlesztési, valamint a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy – a megszűnő szervezetek által ellátott feladatok felett szakmai felügyeletet gyakorló miniszter bevonásával – tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Kimondja továbbá, hogy az érintett alapítványok, közalapítványok feladatait központi költségvetési szerv, illetve egyéb közfeladatot ellátó szervezet látja majd el.
A határozat értelmében ily módon szűnik meg a többi között a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány.
A kormányhatározat ugyanakkor kimondja, hogy a megszűnő alapítvány vagy közalapítvány által ellátott feladatokkal kapcsolatban tanácsadó testület hozható létre a kuratóriumaik bázisán.
A feladatok határideje mindkét esetben 2011. április 30.
A miniszterek kormányhatározatban meghatározott feladata, hogy az alapítványok és közalapítványok hatékony és átlátható működése érdekében szükséges szervezeti és személyi változásokról január végéig gondoskodjanak.
A határozat végül felhívja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert – azaz Navracsics Tibort –, hogy vizsgálja felül az alapítványokra és közalapítványokra vonatkozó szabályozás módosításának szükségességét, és javaslatairól február végéig készítsen előterjesztést.
A kormány még július végén határozott úgy, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter más tárcavezetők bevonásával vizsgálja felül a kormány által létrehozott alapítványokhoz és közalapítvá-nyokhoz rendelt feladatok ellátásának hatékonyságát, és együttes előterjesztésben tegyenek javaslatot a szükséges intézkedésekre. Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 30.

20 erdélyi magyar iskolát lát el kisbusszal a kormány
Húsz erdélyi magyar iskola kap buszt a kormány decemberben hozott rendelete értelmében. Bihar megyében az érmihályfalvi Zelk Zoltán I-VIII osztályos iskola és a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum számára könnyítették meg a diákok szállítását. Beszterce megyében a magyardécsei általános iskola, Brassó megyében a tatrangi és a daróci általános iskola, Hargita megyében a homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskola, a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola illetve a gyergyóhollói iskola kapott iskolabuszt.
Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Iskolai Sportklub, az Ady Endre I-VIII Osztályos Iskola, továbbá a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum kapta a támogatást. Kolozs megyébe két busz érkezik, ezeket a tordai Jósika Miklós Líceum és az aranyosgyéresi Avram Iancu Átalános Iskola kapja meg. Maros megyében a gernyeszegi I-VIII osztályos Általános Iskola illetve a marosvécsi I-VIII osztályos Általános Iskola kapott kisbuszt. Máramaros megyében a domokosi I-VIII osztályos Iskola, Szatmár megyében a pálfalvi I-VIII osztályos iskola, a halmi I-VIII osztályos iskola és a krasznabélteki I-VIII osztályos iskola esetében oldódott meg a gyerekek utaztatási problémája. A huszadik iskolabusz a Szilágy megyei Kraszna Cserey Goga Iskolaközpontjához érkezik. (hírszerk.) Transindex.ro

2010. december 30.

Védvár az erdélyi képzőművészetnek
Sepsiszentgyörgyön megépül az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, az első lépést megtették: megvásárolták a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában levő negyvenáras telket, ezen épül fel az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor hangsúlyozta: régi álom valósul meg, hiszen nemcsak egy kiállítótermet építenek, hanem intézményt hoznak létre.
Ez a telekvásárlás a gazdasági válságban is stratégiai befektetés, a projektet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a Barabás Miklós Céh és a Kovászna Megyei Képzőművészeti Szövetség vezetői dolgozzák ki, tájékoztatott a tanácselnök. „Szükség van egy helyre, ahol az erdélyi magyar képzőművészet nagyobb teret kap, mint máshol, és Háromszéken erre megvan az igény és a képzőművészeti hagyomány” – fogalmazott a tanácselnök. A projekt elindítását Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár is támogatja. A galéria nemcsak a fizikai teret jelenti majd, hanem gyűjtőközpont is lenne, a tervek szerint felvásárolják a fontosabb erdélyi magyar képzőművészek hagyatékát, és megmentik a műveket az elkallódástól.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, „az erdélyi vizuális kultúra védvára” lehet a tervezett intézmény. Sokszor keresték meg a múzeumot az örökösök, és felajánlották egy-egy erdélyi magyar képzőművész hagyatékát, de hogy ezt megfelelőképpen tudják kezelni, megfelelő tárolóhelyre és kiállítótérre van szükség. Vargha szerint nagyon sok szomorú példa van, rengeteg anyag szétszóródott, sokat már nem is lehet felkutatni. Egy kolozsvári vagy dévai művész hagyatéka könynyen elkallódik, ezért kell egy gyűjtőközpont, ahol letétbe helyezik, feldolgozzák és bemutatják a műveket. Ugyanakkor szükség van megfelelő kiállítótérre, hiszen nemcsak a Székelyföldön, de egész Erdélyben nincs olyan galéria, képtár, ahol a nagyméretű festményeket, szobrokat be lehet mutatni. „Gyárfás Jenő 4×4 méteres, Tetemrehívás című monumentális festményét például azért nem lehet Budapestről elkérni és a festő szülőföldjén bemutatni, mert nincs megfelelő tér a kiállítására” – magyarázta a múzeumigazgató.
A nagyméretű munkák, körképek bemutatására is alkalmas lesz majd a tervezett galéria. Vargha Mihály szerint arra is szükség van, hogy több képzőművész munkái helyet kapjanak a kiállítóterekben, hogy a látogató az erdélyi, székelyföldi képzőművészet teljes spektrumát áttekinthesse. „Az alkotómunka nem ért véget Baász Imrével és Plugor Sándorral, még rengeteg képzőművész, élő klasszikus, Munkácsy-díjas alkotó műveit kell kitenni a képtárakban, és erre is alkalmas lesz a tervezett Erdélyi Magyar Művészeti Galéria” – szögezte le a képzőművész Vargha Mihály.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 3991-4020 | 4021-4050 | 4051-4068




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998