Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 629 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 601-629
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2015. április 3.

Korunk/április
A 2015. áprilisi Korunk személyes vallomások és tanulmányok sorával kíván hozzájárulni Erdély képzőművészeti térképéhez. A budapesti Nemzeti Galériában ebben a hónapban megnyíló nagy erdélyi kiállítás (1920–1990) biztosította alkalom egyes törekvések, jelentős alkotói életművek továbbgondolására késztette a szerkesztőt és a neves munkatársakat, festőművészt, szobrászt, keramikust, műkritikust és művészettörténészt, a kétezres évekig, máig tágítva a vizsgált időszakot, időközben lezárult művészpályákra koncentrálva. Így kerül az emlékezés és elemzés középpontjába a Homoród-mentéről Párizsba jutott kiváló szobrászunk, Román Viktor, a Németországban elhunyt egykori kolozsvári művész-tanár, Tóth László és a nagyváradi Jakobovits Miklós. Erdély egész területét átfogó térkép rajzolódik ki a lapszámból, szövegben és színes meg fekete-fehér reprókban. Összefoglalás olvasható a Sepsiszentgyörgyön elindított EMŰK-ről, az Erdélyi Művészeti Központ történetéről.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 3.

Kolozsváron startol az erdélyi Páva-turné
Erdély három városában találkozhatnak és mulathatnak az érdeklődők jövő héten a népszerű népzenei és néptáncos tehetségkutató, a Fölszállott a páva versenyzőivel: az MTVA és a Hagyományok Háza vetélkedőjének tavalyi és tavalyelőtti évadában megismert művészek április 9-én Kolozsváron, 10-én Marosvásárhelyen, 11-én pedig Sepsiszentgyörgyön lépnek színpadra.
A fél 8-kor kezdődő koncerteket 10 órától táncház követi. A közönséget tizenegy egyéni és csoportos előadó szórakoztatja majd, köztük a turné három szervezője, a kolozsvári Tokos zenekar, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes és a sepsiszentgyörgyi Szilak legénytánckar. A rendezvénysorozattal az erdélyi közönség figyelmét és támogatását köszönik meg – hangsúlyozta a tegnapi sajtótájékoztatón Vajas Albert, a Tokos zenekar tagja.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 3.

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. 
– A ziherájsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A hetedik Húsvét Frumószán
Rafiaszatyrokban felakasztott egytálétel, galuska, kalács, hús, tej és mindenikben három verestojás. Felakasztva a kapunkra, csak úgy. 
Csak sejthetem, hogy melyiket kitől kaptuk. Sejtem a galuska ízéről, a kalács formájáról, és néha az ütött-kopott edényből, ami valamikor az évek során már járt nálam.  Alázatra int és boldoggá tesz ez a tisztelet!
(2013. április 1.)
Hajnali fénymásolás
A hajnali ébredés öröme tavasztájt a korai világosodásban csúcsosodik számomra. Van ezeknek a reggeleknek egy leírhatatlan értéke. Forró kávémmal a markomban ilyenkor telik csordultig a lelkem köszönettel az életemért.
Valaki megveri a kaput. Mindkét kutyánk bődületes ugatásba kezd felriadtukban.
Még hajnal van, jó asszony, mi a baj? – nézek ki az ajtón.
Egy idős néni áll a kapu előtt, a kezében levő papírokat magasra tartja, hogy lássam, fénymásolni jött.
– Important! – kiáltja át a kutyaugatást.
– Kilépek az ajtón, helyükre parancsolom a kutyákat. Fordultamban csihány csípi meg a bokámat.
– Előbújtatok? – fordulok vissza, majd haladok a kapu fele. Nem szabad ilyenkor vakargatni a csípést, mert akkor jobban viszket, jár az eszembe.
– Jó regvelt! – köszöntöm a nénit.
– Adjon a jó Máriecska! – fogadja.
Már veszem is ki kezéből a papírcsomót, megkérem, várjon itt kint, az ajtóból visszaszólok.
– Egyet belőlük vaj kettőt?
– Egy es elég lesz, Isten fizejse!
A faluban a pap bácsinál lehet még fénymásolni, meg a másik faluban és nálunk a magyar házban. Nálunk ingyen.
Másolgatom az iratokat. Most nem bánt az agyonhasznált, piszkos akták, dokumentumok érintése. Egy ember papírjai. Nem nézek beléjük. Soha nem nézem meg, hogy mit másolok, amióta egyszer egy kamasz fiú orvosi leleteit fénymásolás előtt elolvastam. Azóta nem nézek bele…
A végére érek. Kezébe nyomom a régit, ráteszem a friss másolatokat. Fizetne, de mennyit? Nem kell. Menjen eléfelé, bátran. De fizetne, szorongatja markában a pénzeket.
– Nem kell para, menjen bátran, egészséget! – köszönök. Mennék már befelé, fázom.
– De mennyi para?
– Megy az ember munkálni, azért kellettek a papírok? – kérdem, figyelemelterelés gyanánt.
Olyan egyenesen néz a szemembe, mint amilyen egyenesen tartja a hátát. Kicsit meg is ijedek. Túl közel léptem, szalad át az agyamon.
– Meghót az éjjel… – mondja sziklaszilárdan.
– Isten bocsájsa bűnjeit! – mondom, s érzem, megáll az idő.
Indul a néni, talpig feketében, megy előre, vissza nem néz, nem int.
Nehéz napja lesz, gondolom, míg becsukom a kaput.
Hátramegyek, kiengedem a kutyákat, még hátrébb megyek a harmatos fűben fázik a lábam, vizes a pizsamám szára, de oly tiszta a levegő, szükségeltetik most, hogy frissüljön az elmém. Kutyáim követnek, szépen, lassan, a szokásos csaholós kergetőzésük ez egyszer elmarad.
Nehéz napjai lesznek, ismétlen magamban, s még az ünnep is közeleg. Ünnepeken mindig nehéz annak, kinek holtja, halottja van…
(2008. május 4.)
Mikor cserélődtek ki?
Koraősszel és tavasszal intünk egymásnak, rendszerint délután, amikor hatkor jövök az iskolából. Csak intünk. Ritkán kelek át az úton, hogy szót is váltsunk.
Végre megint világosság van, állapítom meg örömmel kilépve az iskola kapuján.
S már látom, ott van, a kapu előtt, a túloldalon. Mosolygok. Egyszerre emeljük intésre kezünk. S megyek is tovább.
De hát nem a néni állt a kapuban! – sajdultan kiált az agyam a lelkemre, hogy figyeljen már jobban.
Megfordulok. Ismét int. Én meg a döbbenettől mozdulatlanul állok.
Mikor is láttam utoljára?
A tavaly már nem, előtte tán, vagy még azelőtt? Mikor beszéltünk utoljára? Mikor? Úgy fáj, hogy nem emlékszem egyből.
Több mint négy évvel ezelőtt volt… Lányecskám szívem alatt növögetett, nagy hassal mentem haza az iskolából. Az utolsó munkanapom volt. Maradt időm átlépni az úton hozzá. Már nem siettem.
Kezét a hasamra tette. Kezemet kezére tettem. Már ismertem az érdes kezek, kemény körmök karcolásának értékét.
Magyar né’, ne munkálkodjék annyit! Meglátja, hamarébb jő kendeknél a gólya, ha nem nyugszik egy kicsit – mondta, oly halkan mondta.
Én meg mosolyogtam. Nem jött a védekező magyarázkodás a számra. Nem meséltem, hogy utoljára jövök, mert holnaptól már nem… Néztem a szemét, apróka mivoltát, karikó lábait.
Remélem, még látjuk egymást! – gondoltam útban hazafele, de elhessegettem a fájdalmat, örömnap volt az nekem, nem kellett a szomorúság.
Ekkor láttam utoljára…
De mikor cserélődtek ki? S hogy nem vettem észre?
A fia pont ugyanabban az időben áll ki a kapuba, int ő is, akár az édesanyja, karikó is… S látom magam előtt az asszonybarátném mosolyát…
(2015. március 27.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár), 

2015. április 3.

Ifjúság – Rendhagyó márciusi ünnep
Brassai Sámuel Elméleti Líceum
Negyven kolozsvári brassais diák utazott Debrecenbe, a Határtalanul program keretében, hogy találkozzon egyik legrégebbi testvériskolájával, amelynek névadója szintén Brassai Sámuel.
Több mint húszéves ez a kapcsolat, és éreztük, hogy Brassai professzor szellemisége igazi kapocs közöttünk. Negyven kolozsvári brassais diák találkozott a színpadon negyven debreceni brassaissal, és közösen emlékeztünk meg március 15-e jelentőségéről.
Veres Brigitta, Laskay Nimród, Báthory István Elméleti Líceum
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 3.

Diáksikerek a Zászló és címer rajzpályázaton
A történelmi, nemzeti szimbólumok fontos szerepet játszanak önazonosságunk megőrzésében.
Ez különösen így van valamely ország zászlaja és címere esetében. Ezen gondolatmenetbe illeszkedve iktatta törvénybe március 16-át Magyarország parlamentje az elmúlt évben, mint a Magyar Zászló és Címer Napját. Ezen új keletű ünnepnap köztudatba emeléséhez kívánt hozzájárulni a Nemzetstratégiai Intézet, amely meghirdette a Zászló és címer című képzőművészeti pályázatot gyermekek és fiatalok különböző korcsoportja számára. Az idén márciusban lezajlott rajzversenyre a Kárpát-medence (és nemcsak) különböző régióiból beérkező mintegy négyezer alkotás bizonyságul szolgált arra, hogy kellő alkotói empátiával művészi értékeket hordozó, érdekes alkotások születhetnek ilyen témakörben is. Annál is inkább, mivel a pályázat szellemiségének hátterében megfogalmazódott azon szempont is, hogy a pályázók górcső alá vegyék ezen nemzeti szimbólumok kialakulási folyamatát, illetve ezen két jelkép különböző, például Erdélyre, Pártiumra vagy Székelyföldre vonatkozó változatait.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 3.

„Szavakból virág, táguló világ”
Huszadik alkalommal rendezték meg március 19–22-én Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny országos szakaszát, a sátoraljaújhelyi és győri versenyek erdélyi elődöntőjét.
SZÉMAN E. RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 3.

A kormány engedélyezi a NATO-csapatok állomásoztatását Romániában
A kormány csütörtökön jóváhagyta a törvénytervezetet, amely engedélyezi a NATO-csapatok állomásoztatását és katonai műveletek véghezvitelét Románia területén – jelentette ki Victor Ponta kormányfő.
A tervezet a 2007/291-es törvényt módosítja, amely az idegen katonai csapatok Románia területén való állomásoztatását, illetve az általuk véghezvitt katonai műveleteket szabályozza.
Mircea Duşa védelmi miniszter rámutatott, a törvénytervezetet a CSAT-nak is jóvá kell hagynia.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 3.

Nagyobb pontot
Kelet-Közép-Európa színházi központja volt Sepsiszentgyörgy a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál ideje alatt – véli Antal Árpád polgármester. Az elöljáró szerint pozitív hozadéka a rendezvénynek, hogy a szakma képviselői nálunk gyűltek össze, még akkor is, ha akadtak, akik olyan kritikát fogalmaztak meg, miszerint az előadóterem felét színházi emberek foglalták el, és csak a másik felében kaptak helyet a klasszikus értelemben vett nézők. „Sepsiszentgyörgy az első fesztivál megrendezésekor felkerült egy térképre, fontosnak tartom, hogy ezen ott is maradjunk, és ez a pont egyre nagyobb legyen ott” – közölte a városvezető. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. április 3.

Lélek-Hang
A Fehérváry Egyesület ötlete alapján indult a Lélek-Hang klubest Bibarcfalván. Az első klubest meghívottja Pál-Hadnagy Ilona gyógypedagógus, mentálhigiénés szakértő volt, a házigazda szerepét pedig Baló Tünde Ibolya pedagógus látta el.
„A hétköznapok rohanásában legyen számodra néhány óra, amikor szíved betakarja a béke puha álomtakarója. Induljon el minden napod szeretettel és békességgel a szívedben és lelkedben”– a sok szép gondolat mellett ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estet Baló Tünde Ibolya. 
A folytatásban interaktív tevékenység zajlott „A televízió hatása” témakörben. A résztvevők sok-sok értékes gondolatot hallgathattak meg, megtudva, hogy a mértéktelen és nem szűrt tévénézésnek többnyire káros hatása van mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. 
A Fehérváry Egyesület nevében Tordai Iluska köszönte meg az előadónak és a házigazdának az értékes gondolatokat, az érdeklődőknek pedig a részvételt, a kellemes és jó hangulatban eltöltött órákat.  
A elkövetkező klubestek során a család, a gyermek, az emberi kapcsolatok, az egészség, az egészséges életmód témakörökben fognak társalogni, ezen kívül helyet kapnak összejöveteleiken a különböző tevékenységek, és természetjáró túrákat is szerveznek.
A következő találkozó április 7-én, kedden este 7 órától ugyancsak a helyi kultúrotthon kistermében lesz. Meghívott vendégek: Veress Erzsébet szakpszichológus és Veress Réka orvos (Gyula, Magyarország). 
Az előadás témája: Természet vagy neveltetés. Az est házigazdája Benedek Erzsébet Andrea pedagógus lesz. Szeretettel várnak minden érdeklődőt. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. április 3.

Markó Attila: Románia nem jogállam
„Számomra Románia jogállamisága már a Mikó-döntéssel együtt megszűnt, nem beszélve arról, hogy ezzel egyidőben úgy kérték az előzetes letartóztatásomat, hogy az ügyészek eleve tudták, hogy nem vettem részt az inkriminált ülésen” – szögezi le egy nyílt levélben Markó Attila, az RMDSZ tisztségéről szerdán lemondott képviselője, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Testület (ANRP) restitúciós bizottságának korábbi tagja, akit illegális kárpótlási ügyek miatt három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsít az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
„Túl erős az igazságérzetem és túl erős az igazságtalansággal szembeni ösztönös ellenkezésem, mintsem elfogadjam, hogy egy ügyészségnek az igazságszolgáltatás szent nevében joga van visszaélni, meghurcolni, tévéshow-t kreálni, nyilvánosan felakaszttatni. Én azt választottam, hogy nem fogok a visszaélések sorozatát elművelő ügyészség karjaiba rohanni, hogy elnémítsanak, hogy elvegyék tőlem azt a lehetőséget, hogy ország-világ előtt kimondjam az igazságot.
Ha másképp tettem volna, akkor nem látta volna senki a Bica-ügy jegyzőkönyveit, nem írhattam volna le több ízben is a véleményemet blogbejegyzésekben, és nem létezne ez a levél sem. Viszont ebben a vívódásomban, harcomban azt tapasztaltam, hogy ez az állapot nem tesz jót senkinek. Ezért vállaltam azt, hogy ezzel a lépéssel feloldom az általam másokra is nehezedő nyomást” – indokolja a politikus a lemondását. Markó ugyanakkor hangsúlyozza: lemondása nem változtat az ártatlanságán.
„Azt változatlanul fenntartom, és a magam eszközeivel harcolni is fogok érte, és lennie kell az Európai Unióban olyan igazságszolgáltatásnak, mely ezt el is fogja ismerni. Ezzel azoknak válaszolok, akik azzal vádolnak, hogy kivonom magam az eljárás alól. És ehhez hozzáteszem rögtön azt is, hogy megkeresem a módját annak, hogy felelősségre vonják mindazokat, akik egy beteg igazságszolgáltatást működtetnek, bűncselekmények hiányában elítélnek, vagy megalapozatlanul akarnak letartóztatni. De ide egy olyan parlamentre is szükség lesz, amely meghozza azokat a törvényeket, amelyek az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága csorbítása nélkül gátat vethetnek a visszaéléseknek” – fogalmazott Markó.
A politikus szerint az RMDSZ válláról „nagy terhet vett le” a lemondása. „Számomra egyértelmű, hogy ebben a közhangulatban képtelenség naponta elmondani, hogy Markó Attila ártatlan. Mert sajnos egy olyan manipulált közhangulat alakult ki, melyben már senkit sem érdekel valakinek az ártatlansága, amíg olyan szépen mutat a bilincs a tévében. A vádiratok megírása előtt bekövetkező nyilvános akasztások korában nem az az első gondolatunk, hogy »állj meg vándor, ez egyelőre még csak egy puszta vád, a bíróság fogja majd eldönteni«, hanem sokkal inkább az, hogy »helyes, vesszen a férgese, valamit biztos csinált, ha piszkálják«.
Egyszer tehát lövünk, utána kérdezünk. Még akkor is, ha valóban vesznie kell a férgesének, félre kell állítani azokat, akik közpénzt lopnak, akik csalnak és gúnyt űznek azokból, akiknek szavazataiért időszakonként könyörögnek. Igen, így van: nem ilyen képviselőkre, politikusokra van szükség. De meg kell találjuk a módját annak, ne kollektív megbélyegzés útján érjük el a megtisztulást, főleg ne olyan megbélyegzéssel, amely képtelen meglátni az ártatlanságot” – mutat rá Markó Attila.
Eközben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leszögezte: a szövetség bízik Markó Attila ártatlanságában és bátor, korrekt döntésnek tartja a képviselő mandátumáról való lemondását. 
Mint megírtuk, a december óta Magyarországon tartózkodó Markó Attila szerdán küldte el lemondó levelét a parlament alsóházának. A parlament szerdán délután szavazott volna arról, hogy hozzájárul-e a képviselő őrizetbe vételéhez és előzetes letartóztatásához.
A korrupcióellenes ügyészség a politikust három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja amiatt, hogy a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket.
Múlt heti blogbejegyzésében Markó Attila azt hangsúlyozta, hogy soha senkitől nem kért és nem kapott csúszópénzt, sem az egyházi javak visszaszolgáltatása, sem a kártérítések ügyében. Azt is leírta, hogy nem volt oka kételkedni a szakértők által megállapított kártérítési összegek helyességében. A dossziékat ugyanis hivatalnokok egész sora ellenőrizte és látta el a kézjegyével, mielőtt a végső döntést meghozó bizottság elé kerültek volna.
Markó Attilát tavaly novemberben már három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak a református egyház részére történt visszaszolgáltatása miatt.
Balogh Levente 
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 3.

Restitúciós dráma
Függetlenül attól, hogy ártatlan vagy bűnös Markó Attila lemondott RMDSZ-es képviselő, akit a korrupcióellenes ügyészség (DNA) háromrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsít a restitúciós hatóság tagjaként kifejtett tevékenysége kapcsán, ügye komoly kihatással lehet a romániai magyar közösségre.
Annyi kijelenthető, hogy a Székely Mikó Kollégium református egyháznak történő visszaszolgáltatása miatt született jogerős elmarasztaló ítélet enyhén szólva gyanús.
A mostani ügyben nem foglalnánk előzetesen állást – az azonban megállapítható, hogy a DNA mintha a söréttel lövöldöző vadász módszerét alkalmazná, aki nem céloz, csak egyszerűen belelő a felriasztott madárrajba, aztán reménykedik, hogy az eltalált szárnyasok többsége vadkacsa lesz, nem pedig veréb. Nehezen magyarázható, miért próbálják a restitúciós testület összes tagjára ráhúzni a vizes lepedőt egyes tagok visszaélései miatt anélkül, hogy érdemi bizonyítékokkal állnának elő, ráadásul mindezt a média nyilvánossága előtt.
Ha ez a nyomozás nem is konkrétan magyarellenes élű, Markó belekeverése alkalmas arra, hogy minden, az ő nevéhez fűződő, a magyar közösséget érintő, amúgy száz-, sőt ezerszázalékosan jogos visszaszolgáltatást megkérdőjelezhetővé tegyen.
Hiszen a Mikó-üggyel már megtépázták a belé vetett bizalmat, a mostani hajsza pedig még inkább a figyelem középpontjába hozhatja a magyar intézményeknek és magánszemélyeknek visszaadott ingatlanok ügyét. Szélsőséges – viszont parlamenti képviselői mandátummal rendelkező – román politikusok már amúgy is évek óta próbálják különféle történelemferdítő hazugságok, hajmeresztő rablómesék révén elhitetni a közvéleménnyel, hogy a magyaroknak semmilyen tulajdonhoz nincs joguk Romániában.
Markó Attila most úgy döntött, Budapestről próbálja igazát bizonyítani, mivel meggyőződése, hogy Romániában lábbal tiporják a jogállamiságot. Küzdelme akár szélmalomharccá is válhat, tekintve, hogy jelenleg Nyugaton a legnagyobb presztízsűnek tekintett romániai intézmény éppen a DNA.
Ráadásul saját – és a magyarügy – hitelességét az is csorbítja, hogy a közvélemény szemében úgy tűnik föl: ahelyett, hogy kiállt volna az igazáért, elmenekült a felelősségre vonás elől.
Balogh Levente 
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 3.

Antal Árpád: visszavennék a magyaroktól, amit tudnak
Járulékos áldozata a politikusüldözésnek Markó Attila – vélekedett csütörtökön Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
Leszögezte, a jelenlegi helyzetben Markó Attila a legjobb döntést hozta, amikor lemondott sepsiszentgyörgyi parlamenti mandátumáról. „miután a Mikó-ügyben évekig ártatlanul meghurcolták, nem várhatja el tőle senki, hogy bízzon a romániai igazságszolgáltatásban” – nyilatkozta Antal, aki szerint beigazolódott, hogy a Mikó-ügy az erdélyi magyar közösség immunrendszerének tesztelése volt, hiszen immár a római katolikus egyház visszaszolgáltatott ingatlanjai után vizsgálódnak.
„Veszélyes folyamat indult el: valakik Romániában eldöntötték, hogy a magyar közösségtől vissza kell venni, amit lehet” – fogalmazta meg az elöljáró, példaként említve a sepsiszentgyörgyi katonai központnak otthont adó ingatlant, amelyet 25 éve sikertelenül próbál visszaszerezni a katolikus egyház.
Legutóbb arra hivatkoztak, nem adhatják vissza, mert építettek egy garázst az udvarra, az egyház pedig hiába ajánlotta fel, hogy kifizeti a beruházást. A polgármester szerint Markó Attila feladata a kárpótlási bizottságban az volt, hogy figyeljen oda, az erdélyi ügyekkel is foglalkozzanak, különben azok ritkán és nehezen kerültek napirendre.
A politikusüldözés kapcsán ugyanakkor kifejtette, teljesen jogosnak tartja, viszont felvetődik, mit tettek az ellenőrző szervek az elmúlt tíz-tizenöt év alatt, eddigi hallgatásukkal ők is bűnrészesei az ország „kizsigerelésének”.
„Az elmúlt évtizedekben tudatosan építettek ki egy olyan rendszert, hogy a politikum, a média és a vállalkozók egy része kiszolgáltatott és megzsarolható legyen, hogy amikor eljön az ideje, beindítsák a leszámolást, és lefejezzék az addig kialakult elitet” – jelentette ki a polgármester.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 3.

Bíróságon a Lázár-kastély ügye – elnöki rendelet nyithat kaput
Csak úgy lehet megmenteni a Lázár-kastély állagát a visszafordíthatatlan károsodásoktól, a térséget pedig a jelentős veszteségtől, ha döntés születik mihamarabbi újranyitásáról. Erre – mivel a tulajdonosok között késlekedik a megegyezés – elnöki rendelet jelenthet megoldást.
Az elképzelés szerint bírósági elnöki rendeletre van szükség annak érdekében, hogy a kurrens javításokra mihamarabb sor kerülhessen, és hogy a nemzetközi hírnevű műemlék újra látogatható legyen. Ezért fordult bírósághoz Lipthay Antal, a kastély többségi tulajdonosa, elindítva a vagyonközösség megszüntetését célzó eljárást, a döntés megszületéséig ideiglenes megoldást javasolva. Az indítványhoz társult Hargita Megye Tanácsa és Szárhegy község is, támogatva a kastélynyitást oly módon, hogy átmenetileg a kastélyadminisztrátori feladatot a többségi tulajdonos, Lipthay Antal lássa el.
Ő az, aki leginkább szívén viseli az újranyitás sorsát. Ingyenes használatot ígért a megyei tanácsnak, személyesen pedig sokéves tapasztalattal rendelkezik a kulturális örökséghasznosítás terén – ezzel érvelt a jogi képviselő a Gyergyószentmiklósi Bíróságon tartott csütörtöki tárgyaláson. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta, gazdasági, kulturális, turisztikai és művészettörténelmi szempontból is hátrányt jelent az egész megyének a zárt kastély, addig kell lépni, amíg a helyzet nem válik visszafordíthatatlanná. A Székelyhonnak a tárgyalás után nyilatkozva azt is kijelentette, ha operatívan halad az ügy, akár már pünkösdre megnyílhat a nagyközönség előtt e nagy értékű műemlék.
A kastélynyitást szorgalmazza Szárhegy község is, amelynek tanúként kihallgatott polgármestere már korábban kézbe vehette a 470 aláírást tartalmazó ívet. Abban a községlakók és környékbeliek kérik tőle az ügy fenntartását. Gábor László kérdésekre válaszolva elmondta, a kastély kulcsát a polgármesteri hivatal széfjében őrzik, és remélik, mihamarabb átadhatják az adminisztrátornak. Portálunk kérésére cáfolta azt az állítást, amely az egyik kisebbségi tulajdonos jogi képviselőjétől hangzott el, miszerint a községlakóknak nincs közük a kastélyhoz, az magántulajdon. Az is elhangzott, nem igaz, hogy újraépítése a szárhegyieknek köszönhető, mert aki dolgozott, az bért is kapott érte. Gábor László elmondta: valóban sok munkálatot végeztettek pénzért, de temérdek közmunka is volt. A nyolcvanas években, a feljavítás idején ő is kalákázott ingyen.
Egyébként a kisebbségi tulajdonosok közül jelen volt a tárgyaláson Vormair István is, aki továbbra is kitart amellett, hogy az épület állapota amiatt romlott meg, hogy a korábbi bérlő, a megyei tanács intézménye elmulasztotta a kurrens javításokat, bizonyos beruházásokat is csak papíron eszközölt. Rendezni kell a mulasztásokat, utána lehet szó partnerségről – tolmácsolta a jogi képviselő.
Több, ellentmondásos kijelentés is elhangzott, döntés nem született. Portik Imre bíró azzal zárta az ügyet, hogy április 15-én a helyszínen találkoznak a felek, ezt követően lehet remény az elnöki rendelet megszületésére.
Balázs Katalin 
Székelyhon.ro

2015. április 3.

Érvénytelenítette a bíróság a magyar himnusz énekléséért kirótt bírságot
Érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi bíróság pénteki ítéletében azt a jegyzőkönyvet, amellyel Kovászna megye prefektusa bírságot rótt ki a magyar himnusz elénekléséért a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezete ellen. A bíróság a honlapján közölt ítéletben megállapította, hogy a prefektus törvénytelenül bírságolta meg a Magyar Polgári Pártot, és mentesítette az MPP-t az ötezer lejes bírság kifizetésétől. Elutasította ugyanakkor, hogy az MPP kérésére megállapítsa annak a kormányhatározatban rögzített előírásnak a törvénytelenségét, amely alapján a prefektus a bírságot kirótta.
maszol.ro

2015. április 3.

Papp Sándor Zsigmond: Magunkat a szomszédba
Őszintén szólva: én se szeretném magamat a szomszédban látni. Jó, nem vagyok bőrfejű, cigány vagy homoszexuális, de ezekben a románokban is dolgozik ám a sunyiság. Belénk van ütve, mint az alvázszám. Mert ugye, a vérem román, de közben magyarul beszélek. Látszólag beolvadok, oszt mégse. És ne takarózzak Trianonnal, meg a történelemmel, mert azt már senki sem veszi be. Azon csak az igazi magyarok kesereghetnek. Alvó sejt vagyok, ahogy a tévé mondja a terrorista filmekben. Egy kínairól, arabról vagy négerről legalább lehet tudni, hogy kínai, arab vagy néger. Az legalább nem kamuzik, nem lapul. Ami sötét, az sötét is marad. Így aztán egyből, nekifutásból lehet gyűlölni, nem kell előtte hosszabban nyomozni, kipuhatolni. hogy végül is hol született: Bukarestben vagy Sepsiszentgyörgyön. Nem kell figyelni a szavak közé lopózott akcentusra, árulkodó jelekre, hogy muroknak mondja a sárgarépát, és azt hiszi, a tészta csak dobostorta lehet. Mert ezek az erdélyi románok nagyon megtévesztők tudnak ám lenni. Már olyat is látni, aki tisztára hazafinak maszkírozza magát, megkönnyezi az esti Budapestet, Viktornak drukkol üvöltve, és gyűlöli a zsidókat meg a komcsikat. Azt hiszi, hogy így befogadják. Megszeretik. Hogy a végén majd odaköltözhet bárki mellé. Egy magyar seggébe, a hátsó kertbe. Mert már majdnem olyan, mint az anyaországiak, az igaziak, a valódiak, de aztán a végén úgyis elválik a szar a májtól. Mert az ilyen csak bomlaszt. Nem is tud mást. Hajtja a román vére. Titokban biztos, hogy lop. Ha mástól nem, akkor magától. Hogy benne maradjon a gyakorlatban. Kizsebeli magát, hogy nyugodt legyen a lelke. Már ha van, persze. Az ilyenek szívében mind egy törpegyurcsány muzsikál. Az igazi magyar szerencsére éber. Egy év alatt is jobban gyűlöl mindenkit. Na jó, nem utálja, nem undorodik nyíltan, mert az lehet, hogy nem túl piszí, Európa felhúzná az érzékeny kis orrocskáját, ha megtudná, de nem bízik meg csak úgy akárkiben. Főleg abban nem, aki nem ő maga. Aki nem kiköpött mása. Aki nem úgy hörög, ha kell. Nem adná kölcsön a macskáját, és a lányát is tiltaná. Tavaly még csak 30 százalékon állt a mutató az erdélyi magyar bevándorlókkal szemben, idén viszont hét százalékkal nőtt, menjen csak mindenki oda, ahová való. Magyarország: én vagyok. Én, én, én. És hogy mikor lesz ebből: mi? Zavaros, ellenőrizhetetlen, mégis annyira vágyott közösség? Talán amikor majd magyar foci a vébén. Budapesten rendezett olimpia. Vagy újabb magyar űrhajós, fönt a Marson. Amikor nem a mindenkori miniszterelnök és a valóságsó lesz a legfőbb beszédtéma. Amikor az olvasás nem luxusnak számít, nem menekülésnek, és nem hűségnyilatkozatnak ideológiák és pártok mellett. „Olvasó, tilos ostobának lenned.” (E. P.) Amikor felébredünk ebből a zavaros álomból, ami most egyáltalán nem tűnik álomnak. Vagy amikor a mostani valóság válik rossz álommá, tovább már nem szendereghető ködképpé. De biztos, hogy nem a mi életünkben. És akkor még derűlátó is voltam.
Néhány komment:
Józsa Judit:  Ez egy hazug és alattomosan mocskos írás, szégyen.
Adorján János László  /Cluj-Napoca/: Mi a "leau phaçe"-nak települ át valaki Mo.-ra, hogy ott egye a fene, frusztrálodjon és fanyalogjon mindenen. Milyen küldetést, kinek milyen szolgálatot- fizetett vagy fizetetlent- teljesít. Ha legalább egyszer olvastam volna ettől a kis sértődött akarnoktól, hogy: Ja, igen ez OK Magyarországon, van sok rossz is, de van sok jó is ... akkor talán hitelesebb volna, de így ????? Kinek használ ez a heti rendszerességű fondorlat saját nemzete, nemzetünk ellen? Hányinger.
Péter Donogán  /Kolozsvár/: A cikkíró saját magát írja le: "Mert az ilyen csak bomlaszt. Nem s tud mást."
maszol.ro

2015. április 4.

A Berecki Harangszó 15. évkönyve
A napokban jelent meg Balogh András, a berecki művelődési központ igazgatója szerkesztésében a Berecki Harangszó tizenötödik, kétszáz oldalas  ünnepi évkönyve, mely Háromszéken páratlan a maga nemében, hiszen a berecki az egyetlen megyénkbeli művelődési ház, mely az önkormányzat támogatásával saját évkönyvet ad ki.
A kalendárium részt Ballonyi Pál Margit berecki születésű budapesti festőművész alkotásai kísérik. Szépirodalmi, helytörténeti anyag és gyermekirodalom is helyet kap benne, a befejező részben színes fotók örökítik meg Gábor Áron szülőfalujának 2014-es közéleti, egyházi, kulturális eseményeit.(iochom)
Erdély.ma

2015. április 4.

Kiöregedőben Torda magyarsága 
A szórványvidékek lelkészeinek szinte közhelyszámba menő panasza: „nem keresztelek, nem esketek, csak temetek.” Tordán van még keresztelő és esküvői is, de egyre kevesebb. Sokan csak a jeles esemény miatt jönnek haza, külföldről, majd mennek is vissza oda, ahol sikerült munkát találniuk. Az egykor virágzó iparral rendelkező Torda ma nem kínál sok munkalehetőséget. Sokan kivándoroltak, az ötvenezer lakósból alig több mint háromezer a magyar. Az unitáriusok például internetes közösségi oldalon osztják meg az otthoni eseményeket, hogy a külföldön élők is értesüljenek arról, hogy mi történt a közösségben.
Szilágyi Szabolcs e téma kapcsán készített riportjában előbb Keszeg Vilmos néprajzkutató szólalt meg. Keszeg elmondta: Torda az 1880-as évektől nagy ütemben iparosodott, a jelenség pedig nagyszámú betelepedőt hozott magával. Viszont az 1990-es évektől az ipar teljesen megszűnt a városban, a megélhetés nélkül maradt lakosság pedig fokozatosan külföldre vándorolt. Úgy a románok, mint a magyarok.
Nagy Albert tordai református lelkész szerint a város magyarsága nem csak azért szétszórt, mert három református gyülekezet, katolikus és különböző neoprotestáns felekezetek is vannak, de azért is, mert a város nagy területen fekszik. Kiöregedőben van Torda magyarsága – hangsúlyozta a lelkész. A magyarság fogyása lépéskényszerbe hozza az erdélyi magyar társadalmat, a diákok létszámának apadása miatt sok településen nem tartható fenn a magyar nyelvű oktatás. Tordán például egy tanintézménybe vonták össze a város, és részben a környék magyar oktatását. Erről Józan Erzsébet, a Jósika Miklós elméleti líceum tanára beszélt a mikrofon előtt.
A tordai unitáriusok közösségi oldalon osszák meg az otthoni eseményeket, hogy a külföldön élők is értesüljenek, mi történik otthon – magyarázta Józsa Lajos lelkész, aki szintén a természetes népességcsökkenésre panaszkodott.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

2015. április 4.

Képzőművészeti tehetségképző program Nagybányán
Egy gyönyörű tavaszi reggelen, tizenhárom fiatal részvételével indult első képzőművészeti tehetségsegítő program, a „Genius loci – a hely szelleme – Nagybánya képzőművészeti műhely”, amelynek keretében a rendszeres grafikai-festészeti oktatás és gyakorlatok mellett műterem-látogatásra, a nagybányai Művészeti Múzeum régi és kortárs képzőművészeti gyűjteményének megismerésére, kortárs képzőművészekkel való megismerkedésre is lehetőséget biztosítunk a résztvevőknek. A műhelytevékenységek március 21 – május 30. között, szombat délelőttönként zajlanak, Győri Kinga klastromréti műtermében, valamint a Teleki Magyar Házban.
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a Teleki Magyar Ház együttműködésének köszönhetően valósul meg, vezetői pedig Deák Orsolya és Győri Kinga képzőművészek!
nagybanya.ro
Erdély.ma

2015. április 4.

Bartók Bélára emlékezett Nagyszentmiklós
Bartók a határokon át is összeköti a magyarokat
Nagyszentmiklóson az utóbbi évtizedekben a március idusán megtartott Nemzeti Ünnepet követően, március 25-e is ünnepnappá nemesült, mert az egyetemes kultúra korszakalkotó jelentőségű személyisége, Bartók Béla születésnapját szülővárosában immár a zene egyik ünnepnapjaként tartják számon.
A Pro Bartók Társaság és Tamás Sándor fő szervezőnek köszönhetően immár másfél évtizede alkalomról-alkalomra hallhatják a zene kedvelői Bartók és a világ zeneirodalmának gyöngyszemeit. A hagyományt betartva, az idei Bartók-napon koszorút helyeztek el a Jecza Péter szobrászművész által alkotott, és 1993-ban felavatott, Bartók-szobornál a Pro Bartók Társaság, a helyi Polgármesteri Hivatal, a topolyai (Vajdaság) és zsombói (Magyarország) küldöttségek, a Temes megyei és a helyi RMDSZ szervezetek, a Révai Miklós Egyesület, a Máltai Segélyszolgálat helyi fiókszervezetének képviselői és magánszemélyek.
A koszorúzás ünnepélyes pillanatait követően, a felújítás alatt álló Nákó-kastély nagytermében Ioan Mihailescu, Dragos és Manuela Iana-Mihailescu zongoraművészek, Doru Roman és Szabó Zsolt (ütőhangszerek) közreműködésével ünnepi hangversenyt adták elő. A hangversenyen helybéli egyházi és világi tisztségviselők mellett nagy számban vettek részt a helybéliek mellett temesvári zenekedvelők is.
A rendezvény díszvendége volt dr. Kerek Ferenc szegedi egyetemi tanár, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Pro Bartók Társaság művészeti vezetője. Köszöntőbeszédében Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke igazi eurorégiós rendezvényként értékelte az idei Bartók Napot, ezzel teljesítve az egyesület célkitűzését, mely Bartók zenei örökségének országhatárokat felülírva hivatott népszerűsíteni és megismertetni. „Annak ellenére, hogy az idei nem kerek évforduló, hiszen Bartók Béla 134 évvel ezelőtt született városunkban, mégis különleges emlékezés az idei, mert egyrészt szeptemberben lesz a nagy zeneszerző halálának hetvenedik évfordulója, és ezáltal a zenei világ érdeklődésének homlokterébe került Bartók zenei öröksége, több helyszínen szerveznek hangversenyeket és más rendezvényeket, másrészt mindannyiunk örömére, a Pro Bartók Társaság tizenötödik alkalommal szervezi meg Bartók Béla születésnapján az ünnepi Bartók-Napot.
Kis üröm is vegyült örömünkbe amiatt, hogy a Román Rádió Vándorló Zongora akciója keretében három évvel ezelőtt Nagyszentmiklósra eljutott Blüthner koncertzongora áprilisban ismét útra kel, hogy más hazai kisvárosokban szólaljon meg. A fenti ok miatt, nagyon örülünk annak, hogy a két koncertzongora ittléte lehetővé teszi számunkra azt, hogy ezen a hagversenyen Bartóknak viszonylag ritkán játszott szerzeményének hangjait szólaltassuk meg. Abban reménykedünk, hogy a Nákó-kastély felújítására szánt európai pénzből sikerül egy zongorát is vásárolni, mert nagy szükségünk van egy jó hangversenyzongorára – mondta Tamás Sándor, aki az elmúlt másfél évtized gyorsmérlegét megvonva fejtette ki meggyőződését, mely szerint sikerült a legfontosabb célkitűzést, Bartók elmékének és szellemiségének ápolását, életművének népszerűsítését és bemutatását maradéktalanul teljesíteni. „A kezdetektől fogva hangsúlyosan jelen voltak a hangversenyek reperoárjában Bartók alkotásai, a legegyszerűbb daraboktól kezdve, a nápdalfeldolgozásokon keresztül, a maihoz hasonló rendkívül összetett darabokig. Az is része volt az elképzelésünknek, hogy ne csak a nagyszentmiklósiakat, hanem az egész régiót megszólítsuk, és az idén ez sikerült is, a temesvári vendégeink mellett szegedi, makói, kiszombori és vajdasági vendégeket fogadhattunk.” – mondta Tamás Sándor.
Dănuţ Groza nagyszentmiklósi polgármester a résztvevőknek ismertette, hogy egy Mórahalommal közösen megnyert, határon átnyúló európai uniós pályázat keretében újítják fel a Nákó-kastélyt: „Az uniós projektnek két összetevője volt. Az első a kastély tulajdonosainak járó összeg kifizetését célozta, mert a Nákó-kastély egyik szárnyát visszaszolgáltatták az örökösöknek. Megegyeztünk velük az árban, megkapták a kért összeget, és a kastély jelenleg teljes egészében a város tulajdonában van. A projekt másik összetevője a kastély külső felújítására vonatkozik. Reméljük, hogy az idei nyár végéig sikerül befejezni a külső felújítást, és a jövőben egy másik európai uniós pályázat keretében szeretnénk a kastélybelsőt is felújítani annak érdekében, hogy a régióba látogató turisták programjába is bekerüljön a kastélylátogatás, Nagyszentmiklós többi nevezetességével együtt” – mondta a polgármester.
A Bartók-napi ünnepi hangversenyen elsőként az ifjú Ioan Mihailescu zongoraművész tolmácsolásában hangzottak fel Beethoven 12. zongoraszonátája dallamai, majd az előadóművész Chopin fokozott lírai hangvételű cisz moll Scherzóját adta elő. A lírai zenei vonalvezetés jegyében, a romantikus hangzás folytatásaként rendkívüli élményt, hamisítatlan zenei csemegét biztosított a Mihailescu házaspár előadva Rahmaninov hat négykezes zongoradarabját.
A hangverseny kiemelkedő és egyedi – Bartók zsenijét egyértelműen kiemelő – darabját képezte, az 1937-ben szerzett Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című, a zeneiséget a végletekig kiaknázó darab. Az előadók ihletett megfogalmazásában keltek életre a változatosságuk ellenére is összeforrt zenei egységet alkotó hol mélyen gomolygó, hol játékos, sőt humoros fordulatokkal telített dallamok, a váratlan cintányérütések, a zongorák hömpölygő dallamait kiteljesítő xilofon, pergődob, trangulum és sok más ütőhangszer hangjai tartalmas és különleges zenei élményt biztosítva. Makai Zoltán
hetiujszo.com
Erdély.ma

2015. április 4.

Élesben kísérleteznek rajtunk (Korzó Klub)
A himnuszperként elhíresült törvényszéki eljárás fejleményeiről, a tegnap (pénteken) megszületett alapfokú ítélet hátteréről, lehetséges következményeiről, a 2016-os helyhatósági választásokra készülő magyar pártok összefogásáról, illetve az adóhatóság ellenőreinek erőteljes fellépését lehetővé tevő jogi környezetről, annak eredetéről és következményeiről szólt a csütörtöki Korzó Klub, amelyben Farkas Réka (Háromszék), Kiss Edit (Sepsi Rádió) és Erdély András (Székely Hírmondó) fejtette ki véleményét. A beszélgetést Grubisics Levente moderálta.
Himnuszper mint precedens
Grubisics Levente: Ötezer lejes büntetést rótt ki Marius Popica, Kovászna megye volt prefektusa az MPP-re, mert a tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányrendeletre hivatkozott, amely szerint idegen ország himnuszát csak az ország hivatalosságának látogatásakor lehet énekelni Románia területén. Az MPP megtámadta a jegyzőkönyvet, a sepsiszentgyörgyi bíróságon hétfőn zajlott újabb tárgyalás végén a bíró közölte, alapfokon pénteken ítéletet hirdetnek. Hogy történhetett, hogy eljutottunk ide, és ilyesmiért kell pereskednünk? Hisz nincs precedens az országban arra, hogy valakit megbüntettek volna, mert nyilvánosan himnuszt énekelt.
Farkas Réka: Ahogy a világ civilizáltabb részében sincs erre példa, önmagában annyira nevetséges az ügy. Ma, amikor bárki azt énekel, amit akar, nagyon abszurd, hogy megbüntetnek egy uniós országban azért, mert egy himnuszt, ráadásul egy másik uniós ország himnuszát énekli. Egy külföldi nem is értheti ennek a pernek a lényegét. Ha tovább boncolgatjuk, jól tudjuk, az egyén az állam himnuszát vagy a nemzeti himnuszát tekinti sajátjának – ez nem ugyanaz. A mai világban nem kirívó eset, számtalan országban élnek bevándorlók, akik saját himnuszukat tartják előbbrevalónak az állam himnuszánál. Nyilvánvaló, hogy ez tulajdonképpen bosszúhadjárat a november 29-ei tiltakozó megmozdulásért, hiszen – mint a tárgyaláson kiderült – a prefektúra még augusztusban számon kérte a polgármesteri hivataltól, hogy ki szervezte a tüntetést, de decemberig esze ágában sem volt senkit megbüntetni.  Kiss Edit: Szerintem a himnuszper csak hab a tortán. Ahelyett, hogy arról számolnánk be, miként bővítik a kisebbségi jogokat, sajnos, azok csorbításáról kell beszélnünk. A magyar nyelvű oktatás, a szimbólumhasználat, az anyanyelvhasználat... és sorolhatnánk, nagyon hosszú a lista, ugyanakkor évek óta nem beszélhetünk olyan intézkedésről, amely közösségünk javát szolgálná. Per hátán per, s ez most a csúcs, hogy egy nemzeti himnusz, egyházi ima nem énekelhető el a téren. Szomorú, hogy néha meg is engedjük, hogy velünk így viselkedjenek.
Erdély András: Engem az zavar, hogy a tárgyaláson rég nem arról beszélnek, hogy a himnuszt szabad-e énekelni vagy nem, hanem hogy megbírságolják-e vagy sem az MPP-t. A formai hibákat keressük, s már rég megállapíttatott, hogy nem lehet a himnuszt énekelni. Nem azt próbálja az MPP ügyvédje bebizonyítani, hogy ez diszkriminatív, hogy ezért nem szabadna kiróni bírságot. Nem mintha a büntetés ténye nem lenne zavaró, de a büntetés tényének eltörlése még nem oldotta meg a probléma lényegét: ez precedenst teremt arra, hogy bárkit bármikor meg lehet büntetni azért, mert a magyar himnuszt elénekli...
K. E.: Vitatkoznék Andrással, az ügyvédnő az államok közötti kölcsönösségi elvvel érvelt...
E. A.: …amit simán lesepert a prefektúra ügyvédje...
F. R.: Nagyon komoly törvényértelmezési gond van itt is, mint sok esetben, és a bíró meglátásától függ az ítélet. Ahogy én értettem, ez a jogszabály, amelyre a prefektúra hivatkozik, módosított egy korábbi törvényt, kivettek egy „csak” szócskát, s ez azt jelenti, hogy lehet énekelni. Perek dőltek el azon, hogy nálunk nem az az elv érvényesül, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad, hanem csak azt szabad, amit a törvény tételesen leír. Andrásnak igaza van, a tárgyalás messze nem az alapelvről szólt. És az sem tiszta számomra, hogy ez a jogszabály hogyan jut el az alkotmánybírósághoz, az MPP miként kívánja eljuttatni oda... 
K. E.: Az ítélet megszületik, de nagyon fontos az indoklás, hogy melyik részt utasítják el. Ha helyt is adnak a fellebbezésnek, nem biztos, hogy a magyar közösség számára kedvező lesz az ítélet. 
E. A.: Márton Árpád azt nyilatkozta, amikor énekeltük decemberben a himnuszt, hogy van egy olyan előírás is, amely azt mondja ki, hogy a romániai magyar kisebbségek szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat saját rendezvényeiken. Nem értettem, hogy miért nem érvelt ezzel az ügyvéd...  Összefogás, verseny
Grubisics: Marosvásárhelyen nagy dolgok történnek vagy a március 10-ei események hatására, vagy azért, mert 15 éve nincs magyar polgármester. Érdekes a helyzet, megtörtént egy kiegyezés, írásba foglalták: május 31-én megtartják a polgármesterjelölt előválasztását. Bárki beléphet ebbe a versenybe, 1500 szavazó vagy egy civil szervezet ajánlása kell. Fontos, hogy mindez egy évvel a tényleges kampány előtt történik, van idő a közös jelölt népszerűsítésére. Másfelől Floreával is foglalkozni kezdett a korrupcióellenes ügyészség, s az sem biztos, hogy indul a helyhatósági választásokon.  F. R.: Ez az utolsó lehetőség, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. Az elmúlt három választáson mindent megpróbáltak, de semmi nem jött be, ha nincs összefogás, esély sincs visszaszerezni a polgármesteri széket. Ha ez most valamin elcsúszik, szerintem örökre elbúcsúzhatunk attól, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen. Van azonban egy másik vetület: ebben a döntésben nagy szerepe volt annak is, hogy a RMDSZ-es nagy öregek háttérbe vonultak, a rossz szellem eltűnt, meggyőződésem, hogy mostanáig ők akadályozták, hogy megállapodás szülessék. Lehet ebben a kis pártoknak is hibája, de elsősorban mindig a nagyon múlik. Fontos lenne, hogy sokan vegyenek példát Marosvásárhelytől...
Grubisics: Ez akkor lehet biztos siker, ha a választási törvény módosul, s egyfordulós lesz....
K. E.: …kétfordulóson is van esély, ha olyan jelölttel állnak elő, aki a román közösség egy részét is meg tudja győzni. Emlékezzünk vissza, a kilencvenes években is így választották a jelölteket, igaz, akkor az RMDSZ-en belül. Rendkívül fontos lenne, hogy szórványban is odafigyeljenek erre, akár a polgármester esetében, akár a tanácsban, hiszen így sok helyen meg lehetne szerezni legalább egy alpolgármesteri széket. Kell a politikai pluralizmus, ahol többségben vagyunk, de kisebbségben az összefogás az elsődleges.
F. R.: Ha a dolog valóban jól működik, sikeres lesz, hosszabb távon megalapozhatja a pártok közötti országos együttműködést is az őszi parlamenti választásokra. 
K. E.: Nehéz elérni az öt- vagy a háromszázalékos küszöböt, összefogás jó jel lehet, példa volt erre a korábbi EP-választás, és nagyon jó az is, hogy nemrég Strasbourgban is sikerült közös hangot megütni... E. A.: Túl optimisták vagytok, mert például Strasbourgban ismét bebizonyosodott, hogy a román lobbi sokkal jobban működik, mint a magyar. Az érdekképviselet évtizedeken keresztül elhanyagolta a külpolitikát, és ez most abban nyilvánult meg, hogy a tizenegy felszólalóból kettő szólt érdekünkben, kilenc pedig ellenünk. Erről szól a politika, a román küldöttség arra fektetett hangsúlyt, hogy lobbizzon. 
Marosvásárhelyen rendkívül polarizált a helyzet, attól tartok, a kétfordulós választással gond lesz, mert a románság többségben van...
F. R.: Többismeretlenes egyenlet ez, sok mindenen bukhat, de némi bizakodásra is okot ad. Minden a mozgósításon múlik...
Rárontani a kisvállalkozókra
Grubisics: Ne a számok szempontjából közelítsük meg, inkább azt nézzük, milyen az ellenőrzési hullám hatása. Hallottuk a hírt, hogy a kormányfő máris módosítaná a rendelkezést, ami alapján most keményen büntetnek. Másrészt nincs az a cég, ahol ne kapnának valami hibát. Az ellenőrzési hullám végül is az egész országon átsepert.
F. R.: Ez a kormányrendeletekkel való kormányzás nagy buktatója. Ezt annak idején a Boc-kormány vezette be, Pontáék tökéletesítették. Kitaláltak a pénzügyminisztériumban egy jogszabályt, nem volt hatástanulmány, semmi, ami az élet realitásaihoz igazította volna, s amikor elkezdték alkalmazni, kiderült, hogy nem működik, visszaélésekre ad lehetőséget. Döbbenetesek az adatok, hogy mennyire indokolt az adócsalás visszaszorítása: 2013-ra a GDP 16,2 százalékát érte el, amikor a tanügyre 3,5 százalékot fordítunk, az egészségügyre nem egészen hármat. Fel lehet mérni, mekkora összegről van szó. Hogyha ennek kétharmada befolyna, egy csomó gond, amivel ma szembesülünk, megoldódna. De nem ezek a kisvállalkozók hozzák össze a 16 százalékot. Én itthon nem találkoztam azzal, hogy ne adnának számlát. Tévedés történhet, de nem olyan mértékű, hogy összeomoljon a költségvetés, s azért még mindig ezek a kisvállalkozások viszik a hátukon a gazdaságot, fizetik az adót, munkát adnak. Nem pont ezen a rétegen kellene elverni a port.
K. E.: A Ponta-kormányzás az elmúlt időszakban mindent élesben tesztelt. Megszületett egy kormányrendelet, letesztelte, de soha nem a kormányfő, mindig egy miniszter vagy államtitkár állt elő a javaslattal. Jött egy hónap múlva Ponta, mondta, hogy tévedett a miniszter, s aztán módosítottak. A másik dolog pedig az ellenőrök túlbuzgósága...
E. A.: Ezer bajom van ezzel a dologgal. Egyrészt adót kell fizetni az utolsó baniig mindenre, a civilizált országok így működnek. Ha ezt a módszert bevezették volna 90-ben, ma lenne mindenre pénz. Aztán: az a miniszter hozta a rendeletet, akit utólag elvittek, hogy sikkasztott. Olyan, mint amikor Ponta, aki lemásolta a doktori disszertációját, kiáll és azt mondja, ne puskázzanak az érettségin a diákok. Harmadrészt: megint nem ott kutakodnak, ahol kell. Vannak Bukarest-széli nagybani lerakatok, ahol nem ismerik a számlát. Ott lopják milliárdszámra az áfát. Oda nemigen mernek menni, ott ukrán legényekkel védik magukat. A konstancai kikötőben vagonszámra haladnak át a cuccok, oda sem mennek az ellenőrök, a kicsikhez jönnek. És sok esetben még azt sem mondhatod, hogy nincs igazuk, ha büntetnek. Továbbá a borravalót minden civilizált országban meg kell adózni, Amerikában kihozzák a számlát, ráírod, hogy mennyi borravalót adsz. Az is fontos, hogy az ellenőrök mit érnek el azzal, hogy bírságolnak. Helyes útra térítsék, és befizesse az adót a vállalkozó, vagy azt, hogy tönkretegyék. Mert egy 10–15 ezer lejes büntetésbe egy kis cég belebukik. Nem beszélve arról, ha bezárják. A cél az legyen, lehetőséget teremteni a kisvállalkozónak, hogy tényleg kifizesse az adót... Gond az is, hogy hány RMDSZ-es politikus adta vérét, hogy az ellenőrzések ezt szolgálják. Ők, köszönik szépen, állami pénzből jól elvannak. Úgy kellene szabályozni, hogy ne tegyük tönkre azt a kicsi középréteget, amely még vállalkozik, mert nélkülük éhen hal ez az ország, velünk együtt.
Lejegyezte: Ferencz Csaba
(Elhangzott április 2-án, csütörtökön 17 órától a Sepsi Rádióban, ismétlés vasárnap 11 órától)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 4.

Marosvásárhely márciusa (1.)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt.
Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt.
A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.”
Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom!
Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek!
Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. 
Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem.
Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! 
Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. 
Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal)
Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 4.

Nagypénteki értékjegyek
Pénteken a nyári színpad melletti irodában, a Rózsák tere 42. szám alatt osztották a helyi tanácsi határozat alapján megítélt szociális értékjegyeket. A névre szóló értesítőn időpont és sorszám jelezte, hogy kit melyik sorban szolgálnak ki, következésképp gördülékenyen és szervezetten zajlott az átvétel, tíz percnél tovább nem kellett várakozzanak a jogosultak.
A megkérdezett segélyezettek többnyire a húsvéti bőségesebb ünnepi asztal lehetőségét látták az értékjegyekben, de olyan is volt, akinek a gyógyszertárba vezetett az útja. "Nagyon kicsi a nyugdíj, 540 lej, ez a segély lehetővé teszi, hogy mi is együnk egy kis finomságot húsvétban" – mondta a nyugdíjas Nagy Mária.
Amint Major Mártától, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetőjétől megtudtuk, mintegy 3516 személy jogosult a tizennégy darab tízlejes értékjegyre. A segélyben azok a marosvásárhelyi lakhelyű vagy tartózkodási helyű, egyedülálló személyek/családok részesülnek, akiknek az egy főre eső havi nettó jövedelme nem haladja meg a 615 lejt, illetve a lakásukon kívül nem rendelkeznek értékes javakkal, épületekkel, személygépkocsikkal, amelyek meghaladják az 1.600 köbcentimétert, haszonjárművekkel, illetve mezőgazdasági berendezésekkel, fafeldolgozásban használt eszközökkel, 3000 lejt meghaladó banki letéttel stb., akárcsak a fűtéstámogatás esetében. Ugyanakkor szociális értékjegyeket kapnak a személyi gondozóval nem rendelkező, halmozottan fogyatékos személyek is, akik számára az önkormányzat biztosít kísérőt.
Azok a segélyezettek, akik nem vették át az értékjegyeket, jövő héten a szociális osztály Dózsa György utcai székhelyén juthatnak hozzá.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

2015. április 4.

Sors és jelkép
Fejezetek az erdélyi magyar képzőművészet történetéből 1920–1990
A magyarországi kulturális élet nagy összművészeti eseménye, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik kiemelkedő rendezvényeként április 24-én a Magyar Nemzeti Galériában megnyílik az erdélyi magyar képzőművészetnek szentelt Sors és jelkép elnevezésű kiállítás. A tárlat páratlan a maga nemében. Erdély művészete ekkora figyelemnek még sosem örvendhetett, minden eddiginél nagyobb merítésű, átfogóbb, sajátos szempontú válogatást visznek közönség elé. A kiállítás több mint félszáz magyarországi, romániai, németországi köz- és magángyűjtemény kollekcióiból kölcsönzött munkákat. Minderről a tárlat kurátorával, Szücs György művészettörténésszel, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató- helyettesével beszélgettünk.
– Célegyenesben a kiállítás szervezése, előkészítése. Időben eléggé nagy és bonyolult korszakot fog át, több szempontból sem lehetett könnyű összehozni ezt a gazdag anyagot.
– Nem, de éppen mert ilyen nagy korszakot áttekintő kiállítás még nem volt, fel kellett vállalnunk a kihívást. Az I. világháború és az 1989-1990-es fordulat közötti időszakot legalább két markáns korszakra lehet tagolni: az egyik a két világháború közötti periódus, amelynek az elején egy más állam kereteibe került magyar közösségnek kellett számot vetnie azzal, hogyan tovább. A második nagy korszak talán kevésbé 945-höz kötődik, inkább a 40-es évek végéhez, a szocialista korszak eljöveteléhez. Számolnunk kell azzal is, hogy az észak-erdélyi karéj pár évig Magyarországhoz tartozott, tehát volt egy rövid reintegráció, amikor ismét új gondolkodási mód alakulhatott ki. Kicsit tágnak tűnik ez a történelmi és művészeti szempontból is összetett, ellentmondásokban bővelkedő intervallum, más elképzeléseket is átgondoltunk, de végül úgy döntöttünk, hogy ezt a nagyon széles merítést csináljuk meg, hiszen a későbbiekben kisebb-nagyobb kiállítások fogják majd ezt kiegészíteni. Számos galériával vagyunk kapcsolatban, és megbeszéltük, hogy az április 24-én nyíló kiállítás nyitva tartása alatt szatellitkiállításokat rendeznek, a weblapon egymásra tudunk hivatkozni, és a hálózat egy kicsit gazdagítja ezt az egyébként is nagy kiállítást.
– Egy ilyen aránylag nagy korszakot egyszerűbb úgy átfogni, hogy elsősorban a művészi csoportosulásokra összpontosítanak a rendezők? Milyen fő elv érvényesült a tárlat koncepciójának a kidolgozásában?
– Gondoltunk arra, hogy centrumok hálózatával próbáljuk ezt az időszakot leírni. Beszélhetünk Nagybánya megújulásáról egyfelől, aztán arról, hogy Nagyváradtól Kolozsvár veszi át a stafétát a 20-as években a Korunk folyóirat és más hasonló dolgok miatt, miközben Nagyváradon is folytatódik egy nagyon komoly művészeti élet. Marosvásárhely az ’50-es évek után válik meghatározóvá, nem utolsósorban a művészeti líceumból kiáramló, illetve odatelepedő művészek, Nagy Pál, Balázs Imre, Zsigmond Attila és számos jeles társuk révén. Kolozsváron grafikai iskoláról szoktunk beszélni Banner Zoltán nyomán, és valóban, a ’60–70-es években az ottani képzőművészeti főiskola hatásaként is robbanásszerűen tör fel Cseh Gusztáv, Árkossy István és a többiek csapata. Így is össze lehetett volna rakni az anyagot, de mégis azt gondoltuk, hogy az erdélyi magyar művészet fogalmát úgy szerencsésebb letapogatni, ha olyan tematikus egységeket állítunk össze, amelyeken belül a kérdésfelvetés a tematikus tartalmakra vonatkozik. Ilyen például a tájfestészet és a tájban munkálkodó ember. Ez kissé sztereotip módon társul az erdélyi művészethez. Próbáljuk végigkövetni a Nagybányáról kiinduló, illetve az azzal párhuzamos szálakat, mint amilyen Nagy István művészete, és folytatjuk Szolnay Sándorral, a marosvásárhelyiekkel, egészen a ’80-as évekig. Igyekszünk felmutatni, hogy a táj mint gondolat, mint kifejezési lehetőség, mint hordozó hogyan változik az évtizedek során. Akárcsak egy életművön belül is milyen változások lehetnek. Pittner Olivér például a 30-as évek legelején, amikor Dél-Amerikából hazaköltöznek, konstruktív, kristályszerű alakzatokat fest, viszont Marosvásárhelyen már organikus, furcsa, szürreális hatású gyökereket. Tehát egy-egy mikrokörnyezetet is érdemes megvilágítani. A marosvásárhelyi vizsgálódások irányai ekképpen felsokasodnak. Az absztrakt irányába elnyúló sajátos mikrokörnyezetet ismerünk például Albert Lászlónál, Nagy Pálnál, szóval ilyen értelemben ott más a közeg. Ezeket végiggondolva, egyazon kiállítási térben látható az a mozgás, ami a tájfestészetet mint problematikát hordozza. Hasonló módon nézzük meg a húszas évek avantgárdját, a húszas-harmincas évek klasszicista törekvéseit, Szolnay Sándort, Jándi Dávidot Nagybányán, Fekete József szobrászt, akivel kicsit az art deco irányába megyünk el. Lesz szociális piktúra, ahol a társadalomkritika is megjelenik, mondjuk Leon Alexnél, szóba jöhet Gy. Szabó Béla Liber Miserorum metszetkönyve, tehát az ábrázolásból korábban kiszorult harmadik világ, vagy a "negyedik rend" művészete, ahogy Dési Huber István fogalmazott, de ugyanakkor belép az utópia is, hiszen Mattis Teutsch János, akit avantgárdistaként ismerünk már a 10-es években, és egyrészt Bukaresthez, másrészt Németországhoz, harmadrészt a Kassák körhöz is kapcsolódott, ekkor már nagy konstruktív freskótervekkel, utópikus megnyilvánulásokkal jelentkezik.
– Többnyire lezárt életművek kerültek szóba. Ma élő alkotók művei lesznek-e a kiállításon?
– Természetesen. Az volt az elv, amit különben nem túlzottan szigorúan tartottunk be, hogy lehetőség szerint legyen néhány olyan 90 utáni mű, akár áttelepedett, akár otthon maradt alkotóktól, amely éppen a kilencvenes váltásra reflektál. Az áttelepedett művészeknél is az otthon készült alkotásokra koncentráltunk, hogy abban a kultúrkörben, az ottani kiállítási szisztémában, szellemi közegben született alkotások beszélgessenek egymással. És ahogy közeledünk a kilencvenes év határáig, sokan képviselik a '84 körülre nagyjából eljött MAMŰ Társaságot. Krizbai Alex, Nagy Árpád Pika, Elekes Károly és társaik több Vásárhelyt készült munkája lesz látható a kiállításon. Sajnálatos módon a '91-ben meghalt Baász Imrének azok a dokumentumai már nem kerülnek be, amelyek a Szent Anna-tavi performance fesztivál indításánál vagy a 90-91 körüli szervezéseiben születtek. Viszont a Kalevala időszakában készültek és a későbbi megújító grafikák, a rácsos, hálós szimbolizmus művei szerepelnek.
– Az előkészítő munka egy egész nagy csapatot vett igénybe?
– A koncepció kidolgozásában erős kontrollokkal próbáltuk megvalósítani az elképzelésünket. Ebben az Erdélyben működő, az ottani művészetet nagyon jól értő művészettörténészeket is megkérdeztem, különböző generációkat. Például Murádin Jenőt, Vécsi Nagy Zoltánt vagy Székely Sebestyént. Mindenik egy kicsit másképpen látja a művészettörténetet. Itt kolléganőm, Boros Judit volt az, akivel megbeszéltem és teszteltük a tárlat kidolgozását. A végső döntés az enyém maradt, de mindenképpen szerettem volna, hogy azok a vélemények legalább elhangozzanak, amelyekkel Budapestről nézve esetleg nem számolok. Nem mondom, hogy ez egy konszenzusos kiállítás. Szerintem vitára késztető, akár a beválogatott, illetve kimaradt művészek szempontjából, akár koncepciójában, akár belső arányok, megközelítés tekintetében. De talán ez is lenne a feladata, hiszen az előbb említett új kiállításokat serkentheti, és új szempontrendszereket is érvényesíthet.
– A nagyközönséget elsősorban a kiállítás érdekli, de természetesen mint minden ilyen jelentős rendezvénynél, lesz kísérőanyag is. Egy nagy, átfogó katalógus is készül. Az sem kis munka.
– Dokumentáljuk a kiállítást. De valójában a katalógus lesz maradandó. Nem a tárlat leképezése egy az egyben. Bár a kiállítás szerkezetét a műtárgylista előtt föl fogjuk tüntetni, hogy kiderüljön, milyen struktúrában mutattuk be az alfabetikus sorrendben közreadott anyagot, ez inkább egy problémafelvető, tanulmányi katalógus. Azt kértem a szerzőktől, hogy egy-egy problémát, korszakot modellszerűen villantsanak fel, és a jelenségeket próbálják reflektíven nézni. Az idősebb nemzedékből például Gazda József és Banner Zoltán személyes emlékeket is be tudott keverni a szövegébe, ami már forrásértékű. Olyanokat például, hogy egy-egy kovásznai tárlat vagy egy-egy marosvásárhelyi lapszám milyen kompromisszumok árán jöhetett létre. A katalógusba így személyes fotók is be tudnak kerülni. Ettől talán életszerűbbé válik, közelebb hozza a mai nézőhöz ezt a több szakaszra oszló korszakot.
– Végül egy személyesebb jellegű kérdés. Hetek óta ezzel kelsz, ezzel fekszel, annak idején a Nemzeti Galériában rendezett nagybányai kiállítás hozott számodra sok szakmai elismerést. Ettől is ilyesmit remélsz? Bár azt is említetted, vitát is szülhet a rendezvény.
– Nagybánya egy más kérdés volt. Csorba Géza akkori főigazgató-helyettessel társrendezőként csináltuk azt a kiállítást, de mivel a kutatásokat én tovább folytattam, és számtalan kiállítás, kiadvány, megnyitószöveg, cikk született ebben a témában, az valahogy rajtam ragadt, és indulásként nagyot lendített rajtam. Ez a kiállítás talán szerencsés időben egy olyan összegzés lehet, ahol én már semmiféle szakmai vagy más elismerésre nem számítok. Ettől én nem változom, viszont az biztos, hogy maga a Nagybánya-kutatás mindig egy erdélyi kutatással is együtt járt. Most lehetőség nyílik arra, hogy egy nagyobb összefüggésrendszerbe helyezzem a nagybányai megújulási szakaszokat, illetve folyamatokat, és olyan rendszerbe tudom fogni a párhuzamos, egyéni élményeimet, művészekkel való barátságot, kiállítások megnyitását, műteremláto-gatásokat, ami által az erdélyi kultúra, illetve művészettörténet folyamatos átélése, kutatása a magam számára is történeti összefüggésbe kerülhet. Leírva, végiggondolva én magam is tágabb és mélyebb rálátást kapok erre a nagyon hosszú XX. századi korszakra.
– Túl az érzelmeken, vannak olyan vélemények, hogy az erdélyi művészetet némiképp a provinciával azonosítják. A kiállítás, illetve a kiadvány ezt mennyiben tükrözi vagy cáfolja?
– Nyilván a nézőpont budapesti. Mint mondtam, a kiállításba és a katalógusba bevontam az erdélyi művészettörténészeket is, de a munkatársainkkal próbáltunk egy olyan kiállítást összerakni, amivel azt szeretném bizonyítani, hogy minden évtizedben, minden korszakban, minden generációban volt néhány olyan művész, aki minimum a magyarországi kiemelkedő művészekkel párhuzamosan azonos minőséget hozott létre, és alkalmanként akár európai nívón is tudott szerepelni. Ilyenformán a megszokott átlagművészetet nem akartam bemutatni. Nem akartam, mert félrevezető lenne kiállítani az ’50-es évekbeli, szocreálnak nevezett propagandaművészetet, vagy a későbbiekben modernizmussal egy kicsit felfejlesztett, szintén szocialista realista nézőpontot, hanem azt próbáltuk elérni, hogy a budapesti vagy a külföldi látogató meghökkenve úgy érezze, itt most egy nagyon összeállt, nagyon magas és erős művészet alakult ki. Természetesen számos olyan műtárgy lesz, amely az építéssel, a szociális munkával kapcsolatos, vagy egy-egy tartományi tárlaton üdvözölt tematikájú mű, de mai szemmel sem bántó kompromisszum. Nagy Albertnél például, aki az erdélyi művészetben sokakra hatott, az építés soha nem kimondott szocreál, nála a munkásábrázolásnak mindig részben ironikus, részben drámai megjelenése van, ahogy Derkovits Gyulánál is elmondható ez. Vagy van például Ferenczi Noéminek egy Rőzsehordója, amit ugyancsak kiraktunk, hiszen ő a ’20-as években dolgozott, élt Erdélyben. Ziffer Sándorral állított ki. Ferenczi Noémi munkaábrázolása se az a fajta propaganda vagy kultuszművészet, amit nem szeretünk. Summázva azt gondolom, hogy reményeink szerint ez mind a budapesti, mind a nemzetközi tájékozatlanabb közönséget meghökkentő, érdekes, minden szekcióban valamiféle élményt, izgalmat nyújtó tárlat lesz. Nem névsorolvasás, és nem egy olyan mechanikus tárlat, hogy összeírjuk a 300 legjelentősebbnek tartott művészt és évtizedenként mindenkitől kirakunk egy művet. Bizonyára egy olyan kiállítást is meg lehetne nézni, de úgy éreztük, hogy ez akkor semmiről nem szólna. Így viszont, hogy egy szerkezetet, egy olvasatot, fejezeteket adunk ennek a ’70 évnek, talán a nézők fejezetenként egy-egy dologra, problematikára jobban koncentrálni tudnak, és a későbbiekben talán más erdélyi művészeket is látva, igazítani, illeszteni tudják ennek a képzeletbeli utazásnak az egyes állomásaihoz.
– A budapesti idegenforgalmi csúcs idején is nyitva lesz a kiállítás?
– Április 24-től augusztus végéig tart nyitva, pont a nagy turistaszezonban. Talán Erdélyből is sokan, esetleg éppen csoportosan is megtekinthetik. Már az elején felmerült az is, hogy milyen jó lenne ezt a kiállítást vagy valamelyik változatát Erdélyben is valamilyen módon bemutatni, de helyproblémákba ütköztünk, mert ez több mint 400 művet tartalmazó kiállítás, még akkor is, ha Cseh Gusztáv Hatvan főember című alkotása hatvan kisgrafikát jelent, vagy Nagy Imrének néhány portrésorozata akár egy húszas tétel lenne. Ekkora kiállítási tér Erdélyben sajnos nincs. Viszont a redukció is véges, hiszen ha az anyagot felére, harmadára csökkentjük, akkor már nem erről a kiállításról beszélünk. Egyébként az erdélyi anyagot sem látta senki így egybegyűjtve, az önmagában is érdekes lehetne még Erdélyben is. De legalább ennyire izgalmas lehetne a Magyarországról összegyűjtött, vagy csak a Nemzeti Galériában megtalálható jó művek gyűjteménye is. Mindezekre mi nyitottak vagyunk. Lelkesedésben nincs hiány, eddig bármelyik városban voltunk Erdélyben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, mindenhol azt mondták a szervezésbe bekapcsolódók, hogy mennyire jó lenne ezt itt is bemutatni!
– Ezt magunk is megerősíthetjük. Legyen nagy siker a kiállítás!
– Mi is ugyanezt szeretnők.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. április 4.

Börtön vár Románia leggazdagabb emberére is
Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság pénteken közzétett ítéletében Ioan Niculaét, Románia leggazdagabb üzletemberét, akit abban találtak vétkesnek, hogy törvénytelenül finanszírozta Mircea Geoană elnökválasztási kampányát.
A milliárdos emellett 641 ezer lej pénzbüntetést is kapott.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 4.

Tizenkét tanulmány az erdélyi magyarok önszerveződéséről
Az országot mai napig érintő és meghatározó politikai és társadalmi eseménye az 1989-es rendszerváltás volt.
Sokszor azonban azt érezni, hogy 25 (idén már 26) év távlatából sem látunk tisztábban, és még mindig nem tisztázódtak a történések. Ebben próbál segíteni a március 30-án Kolozsváron is bemutatott Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötet, amelyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztettek. A cím már elárulja, hogy ezek a tanulmányok, amelyek 12 város – Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely – történésein keresztül próbálják magyarázni az 1989. december vége és 1990 májusa között történteket, főként a magyarok körében végbement változásokra, eseményekre koncentrálnak. A kutatóprogram viszont 16 település szempontjából vizsgálta az adott időszakot, de Brassó, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah városáról készült anyagok bizonyos okokból kifolyólag nem jelentek meg.
ÚJVÁRI DOROTTYA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 4.

Csiha Kálmán-film a tévében
Ahogyan arról beszámoltunk, december elején láthatták a helyi kultúrházban Érsemjén lakói és az érdeklődők azt a filmet, mely a község egyik nagy szülöttjének, Csiha Kálmán volt református püspök életét mutatja be.
A “Jobb az Úrban bízni” című filmet a napokban mindazok megnézhetik, akiknek lehetőségük van nyomon követni az Erdély TV műsorát (kábelhálózaton vagy interneten): a csatorna április 5-én, vasárnap 14.55 órakor tűzi műsorára azt, ismétlésként lesz látható április 6-án 23 órakor és április 11-én 14 órakor.
erdon.ro

2015. április 5.

A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelése
A húsvéti ételszentelés Csíkszeredában megőrizte évszázados, eleven ünnepélyességét: reggel nyolc órakor rendezett sorokban várták a hívek, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban helyezett eledelek a Szabadság téren.
A hagyományos ételszentelésre több ezren gyűltek össze idén is, hogy részesei legyenek a Kárpát-medence legnagyobb eledelszentelésének.
Kereszténységünk legnagyobb ünnepére ébredve a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!” Rövid elmélkedésében Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből idézett: „Isten minden teremtménye jó és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, mert Isten Igéje és az imádság megszenteli” (1Tim 4,4). A püspök rámutatott arra, hogy egyházunk az ószövetségi bölccsel vallja: mindennek megvan a maga ideje. Így meg van az ideje a böjtnek és meg van az ideje az étkezésnek. „Mindenben Istennel találkozhatunk, ha bennük Isten dicsőségét keressük. A nagyböjti szentidőben böjtöltünk, hogy a bűnbánatnak a cselekedetein keresztül megtisztuljunk és általa közelebb kerüljünk Istenhez” – fogalmazott Tamás József.
Most, hogy a nagyböjti idő véget ért, az étel a feltámadásnak a tanúságává válik. Megítélése szerint az étkezésnek is fontos szerepe lehet az Istennel való találkozásunkban, hisz a megszentelt eledelek fogyasztásában találkozhatunk a föltámadt Jézus Krisztussal.
Az eledelek ünnepélyes megáldását követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal, és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. A püspöki áldás után az ételszentelés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom Zsolt 
Székelyhon.ro

2015. április 5.

Összefogással és hittel sikerült az Arad megyei kisperegi templom újjáépítése 
Erején felüli munkába kezdett tavaly a kisperegi református gyülekezet. A román–magyar határszéli falu 19. század elején épült temploma életveszélyessé vált, a tiszteletes szavaival élve, szó szerint csak a szentlélek tartotta a tetőt.
Bár a település lakossága zömmel református magyar, mégis szórványnak számít Arad megyében: távol a jelentősebb magyar és református közösségektől.
Összefogással, egyházkerületi támogatással, illetve a helyi önkormányzat és a megyei RDMDSZ közbenjárásával sikerült megmenteni a műemlékjellegű, a négy falig visszabontott templomot. Amint tető került rá, a gyülekezet is visszaköltözött, és most azért fohászkodik, hogy idén be tudják fejezni a hatalmas munkát.
aradihirek.ro
Erdély.ma

2015. április 5.

Csalódást okoztak Johannisék húsvét vasárnapján a szebenieknek
A korábbi évektől eltérően nem vett rész Klaus Johannis a húsvétvasárnapi szentmisén a nagyszebeni Szentháromság plébániatemplomban. A Mediafax értesülései szerint az evangélikus vallású államfő Németországban, a szüleinél tölti az ünnepeket a feleségével együtt. Johannis legutóbb karácsonykor is részt vett a plébániatemplomban tartott szentmisén, és amíg Nagyszeben polgármestere volt, rendszeresen a katolikus szertartásra járt a vallásos ünnepeken. Az államfő egyébként vasárnap reggel a Facebook-oldalán „egészséget, boldogságot és bizakodást” kívánt a húsvétot ünneplő katolikusoknak és protestánsoknak.
maszol.ro

2015. április 6.

Felmérés: három párt, köztük az RMDSZ jutna be a parlamentbe
Három párt jutna be a román parlamentbe egy vasárnap közzétett felmérés szerint: a jelenlegi kormánypárt és az ellenzék fő erejét képező új liberális párt mellett csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) érné el a parlamenti küszöböt.
Az Agentia de Rating Politic nevű közvélemény-kutató intézet áprilisi felmérése szerint a jelenlegi állás szerint az új Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerné a parlamenti választásokat, ha most rendeznének meg. Az egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) és a régi Nemzeti Liberális Párt (PNL) összeolvadásából létrejött új PNL a szavazatok 44 százalékát szerezné meg. Az új liberálisok közös jelöltje volt Klaus Iohannis román államelnök, aki a tavaly novemberi elnökválasztáson legyőzte a szociáldemokrata Victor Ponta román miniszterelnököt.
Forrás: ziarulunirea.ro
Második helyen végezne a Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD), amely a voksok 34 százalékára számíthat. Harmadik helyen áll az RMDSZ, amely a voksok 5 százalékát kapná.
A felmérés szerint a többi párt az 5 százalékos bejutási küszöb alatt van. A liberális Calin Popescu Tariceanu szenátusi házelnök által alapított Liberális Reform Párt (PLR) a szavazatok 3 százalékát gyűjtené össze, a Traian Basescu volt államfő által védnökölt Népi Mozgalom Párt (PMP) 2,5 százalékon áll, akárcsak a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM).
A felmérés szerint a parlamenti választások iránti érdeklődés 40 százalékos, ennyien mondták ugyanis, hogy elmennének szavazni. Ez alacsonynak számít a tavalyi elnökválasztáshoz képest, amikor a részvétel meghaladta a 60 százalékot.
A felmérés március 30. és április 3. között, 1100 fős mintán készült hibahatára 3 százalék.
Romániában elvileg 2016 novemberében kellene megtartani a következő parlamenti választást. Iohannis tavalyi győzelme után az új liberálisok előrehozott választással vagy bizalmatlansági indítvány elfogadtatásával akarják megbuktatni a 2012 májusa óta hatalmon lévő Ponta-kormányt, de egyelőre nem lehet tudni, sikerülhet-e ez nekik.
MTI
Erdély.ma,

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 601-629




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998