Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 723 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 721-723
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. október 24.

Megújulunk, de a bensőnkben hordozzuk a múltunkat
A közelmúltban az „Ötágú síp” Kulturális Egyesület, a szegedi alsóvárosi ferences templom melletti kolostorban tartotta meg a VII. Szögedi Nemzet rendezvényt, a Szegedről kirajzott települések találkozóját, amelyen a környékünkről 5 falu képviselői vettek részt. Azért tartják ott az ódon, boltíves falak között ezt az összejövetelt, mert amikor elindult egy-egy csoport a leendő településük felé, e kolostor előtti téren gyűltek össze szekereikkel, és ott áldotta őket meg a pap.
Az esemény a templomban, Gyulai Endre ny. püspök által celebrált misével kezdődött, majd a házigazda ferencesek nevében, László testvér köszöntötte a találkozó résztvevőit.
Utána dr. Horváth István Károlyné, az „Ötágú Síp” Kulturális Egyesület elnöke köszöntőjében beszámolt az elmúlt év rendezvényeiről, és bemutatta a találkozó programját, résztvevőit.
Előbb Fehér Viktor egyetemi hallgató: Szögediek az Aranka közben című dolgozatát mutatta be a dél-bánsági magyar keresztelési, lakodalmi és temetkezési szokásokról.
A szintén délvidéki Virág Laura egyetemi hallgató A Magyarság megmaradása a déli végeken c. dolgozatában sok statisztikai adattal, elszomorító helyzetet ecsetelt. A tartomány 36 magyar településéből 17-ben ma 10-en aluli a magyar lakosok száma, de a többiben sem sokkal jobb a helyzet. Öt nagyobb településen 50% feletti a magyar lakosok száma, másik 5-ben 20%-on felüli és 9-ben 10%-on felüli.
Hogy javuljon a hangulat, a kisiratosi Almási Vince kapott szót, aki bemutatta faluját, annak gazdasági és kulturális helyzetét, a sok igen szép eredményt, amelyekből még az anyaországiak is tanulhatnak.
Szót kapott még Gesztes Olympia tanár, a Három királyfi, három királylány nevű mozgalom képviselője, aki az egyesület azon céljáról beszélt, hogy megszülessenek a kívánt, a tervezett gyermekek, mivel kutatásaik során megbizonyosodtak arról, hogy a fiatal házasok több gyermeket terveznek, mint amennyi később megszületik.
Az előadások utáni megbeszélésen sokan szóltak a vázolt témákról, mint pl. Harangozó Imre újkígyósi néprajzos (az ő beszédéből vettem az írás címét), ft. Heinrich József óteleki plébános, a kisvarjasi Szabó István, valamint jómagam is.
Én azt is felvetettem, hogy mivel nemsokára ünnepeljük falvaink megalapításának 200-ik évfordulóját, ideje tervezni az ünnepségeket. Azt javasoltam többek között, hogy kisebb szobrot, emlékművet is állíthatnánk, az évforduló alkalmából.
A találkozó végén minden résztvevő egy szép, Szent Lászlót ábrázoló érmét kapott, amit Vitéz Mihály Árpád szobrász készített. A barátok meg is vendégeltek a maguk mordján, az aznapra kitervezett ételükből főztek többet: marhahús pörköltet tarhonyával és túrós lepényt kaptunk. Jankó András / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 24.

Szilágyi Zsolt: „A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt rövid megemlékezést tartott október 23-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található 56-os emléktáblánál, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke beszédében elmondta: szomorú magyar sajátosság, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése. „Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki a Néppárt elnöke.
Az emlékező szavakat követően koszorút helyezett el Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke, valamint Nagy József Barna, az EMNT országos alelnöke és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án folytatódik, amikor is előadásokra és könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér/P-ţa Libertăţii 40. szám) múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, majd Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány elnöke A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című kötetről beszél. Végül Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Az Erdélyi Magyar Néppárt sa jtóirodája; Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 24.

A vidéki magyar oktatás problémáiról
Iskolaigazgatókkal találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor
A magyar nyelvű oktatás terén fennálló helyi problémák feltérképezése volt a célja annak a megbeszélésnek, amelyen a gyulakuti, székelyvéckei, erdőszentgyörgyi és balavásári iskolák vezetőivel és pedagógusaival találkozott Novák Csaba Zoltán szenátor. A tanácskozásnak csütörtökön az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély adott otthont.
Novák Csaba Zoltán oktatásügyekért felelős Maros megyei szenátor az előző napokban Dicsőszentmártonban és Szovátán ismerkedett az ottani problémákkal. Az erdőszentgyörgyi találkozóra Balavásár, Gyulakuta, Székelyvécke és Erdőszentgyörgy polgármesterei, iskolaigazgatói, aligazgatói és pedagógusai voltak hivatalosak. A találkozók célja, hogy az aktuális, helyi problémák ismeretében a szenátor segítsen azok megoldásában, ugyanakkor az elkövetkezőkben javaslatait a tanügyi törvény módosítására tett indítványába is belefoglalhassa. A szenátor az erdőszentgyörgyi találkozón is hangsúlyozta, határozottan kiáll amellett, hogy meg kell őrizni a magyar nyelvű elméleti oktatási vonalat Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, de más Maros megyei városokban is.
A megbeszélésen Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere is jelen volt. Rávilágított a helyi középiskolából jelenleg hiányzó elméleti oktatás újboli elindításának a fontosságára, arra hivatkozva, hogy a gyermeklétszám terén nincsenek gondok, viszont olyan eredményeket kell felmutatnia a tanintézetnek, ami meggyőzi a diákokat és szülőket egyaránt, hogy érdemes az erdőszentgyörgyi líceumban kezdjék a kilencedik osztályt. Mint mondta, örül, hogy az oktatásügyekért felelős szenátornak sikerült találkoznia azokkal a pedagógusokkal, akik ezúttal személyesen tudnak neki beszámolni a nehézségekről, amelyekkel a mindennapi munkájuk során szembe kell nézniük. A városvezető javasolta, hogy ne csak az iskolaigazgatók építsenek ki kapcsolatot Novák Csaba Zoltán szenátorral, hanem azok a szaktanárok is, akik később érdemben kérdéseket, problémákat tudnak felvetni, hozzászólni adott témához.
A jelen lévő pedagógusok, iskolaigazgatók számos megoldásra váró hiányosságot vetettek fel. Első és legnagyobb problémaként a magyar nyelvű szakkönyvek hiányát nevezte meg Léta Áron, az erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum igazgatója. Mint kiderült, ez egy általános gond, és számos magyar nyelvű iskolában ezzel szembesülnek a pedagógusok. Ehhez a témához kapcsolódott Kovács Zoltán, a gyulakuti iskola igazgatójának a megjegyzése, miszerint a munkafüzetek miatti problémára is megoldást kellene keresni, hiszen a törvény szerint jelenleg ezek nem használhatók az iskolai oktatásban. Az igazgató rámutatott, a tankönyv egy adott témakör kapcsán csak néhány feladatot tartalmaz, ami nem elégséges az ismeretanyag elmélyítéséhez, példaként felhozva a matematika tantárgyat, amelynél elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű feladatmegoldás.
A találkozón javasolták az óvodai oktatás kötelezővé tételét. Mivel a jelenlegi beiskolázási törvény nem mondja ki, hogy az óvodai nevelés kötelező, sok gyerek úgy kerül be első osztályba, hogy sosem járt óvodában, így hiányoznak náluk azok az alapok, amiket csak ott kaphatnak meg, majd a tanító erre építve folytatja az oktatásukat. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek hátrányos helyzetből indul – világított rá Kovács Zoltán.
Ezenkívül az igazgatók részéről megfogalmazódott a pedagógusok kihelyezési procedúrájának a könnyítésére tett javaslat is, ugyanis jelenleg ez a folyamat nagyon hosszú és bonyolult. Novák Csaba Zoltán szerint ez az új tanügyi törvény feladata lenne, hiszen az óvodától az egyetemi szintig rengeteg bürokratikus akadály van, és ezeken már „a gyökereikben” kell módosítani. Eddig egy kormány sem vállalta fel, hogy gyökeres változtatásokat vezet be, de a szenátor reménykedik abban, hogy ez nem marad így a jövőben.
A találkozón a roma gyerekek integrációja is szóba került, ugyanis egyre több az olyan gyerek, aki különféle okok miatt nem jár iskolába. A résztvevők az iskolai mobiltelefon-használat vetületeit is megvitatták, ugyanakkor az iskolai programok gyermekközpontúvá tételére is kitértek.
Vajda József, a balavásári Török János Általános Iskola igazgatója a túlzsúfolt tantervet nehezményezte, és egy példát is felhozott, miszerint egy gyereket, aki Németországban végezte az első osztályt, nem tudtak itt második osztályba íratni, mert csak a betűk felét ismerte, így osztályt kellett ismételnie.
Győrffy Melinda, a Székelyvéckei Általános Iskola igazgatója az osztályok indításához szükséges létszámot csökkentené. Mivel térségükben kevesebb a gyerek, hatékonyabban tudnának dolgozni kisebb létszámú osztályokkal. A tanügyi törvény szerint 26 gyerek után lehet párhuzamos osztályt indítani, viszont egy tanítónak nagyon nehéz már 24 gyerekkel is dolgozni.
Az erdőszentgyörgyi pedagógusok a színvonalas továbbképzőket hiányolták, illetve felvetették a szemléltető eszközök hiányát is, ugyanis az iskolák 2008-ban kaptak utoljára pénzügyi keretet szemléltetőeszközök beszerzésére, ezért a jelenlegi tanév kezdetén is sok tanító kénytelen volt saját zsebébe nyúlni a tantermek berendezése végett. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 24.

Ha az ének az élet dala (Szentivánlaborfalva)
A Szentivánlaborfalván elhangzott tizenegy kórus és dalkör műsora nem lehetett más, mint az élet dala, idegenből érkezők hangsúlyozták: Háromszéken, itt, a Kárpátok kanyarulatában nagyon szeretnek énekelni az emberek örömükben is, bánatukban is. „Az ének gyógyít, az ének vigasztal minket. Kisgyerekkorunkban, ha elestünk, vér csöppent sebünkből, édesanyánk énekkel gyógyított meg, belefelejtettünk a fájdalomba” – hangsúlyozta beszédében Székely Kinga Réka, az unitárius egyház hitéleti és missziói előadó tanácsosa.
Zsúfolásig megtelt az unitárius templom. Lobogókkal vonultak be a kórusok. A 138. ősi zsoltár üzenetére emlékeztette az énekesek seregét imájában Buzogány-Csoma István vendégfogadó szentivánlaborfalvi unitárius lelkész. Az együtt éneklés öröméről szólt Török István egyházköri esperes. Az éneklés önkifejezési forma és megkülönböztetett fontosságú közösségformáló erő – hangsúlyozta köszöntőbeszédében. Felsorakozott a helybeli Laborfalvi Róza Nőszövetség kórusa és a Székely István Dalkör, az árkosi Régeni Áron Dalárda, a Felsőrákosi Nőszövetség Kórusa, a vargyasi Dávid Ferenc Dalárda, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Dalárda, az olthévízi vegyes dalárda, a Brassói Unitárius Vegyes Kar, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör, jelenlétével megtisztelte a találkozót a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjas Klub énekkara és a kökösi Harmónia vegyes kar is. Szakavatott karmesterek munkája nyomán az egyházi és istenes énekek igen változatos darabjait hallhattuk hazai és külföldi jeles szerzők műveiből. Elhangzott Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző Bartók országából vagyunk szerzeménye. Október lévén, helyénvaló volt Az aradi tizenhárom éneke. Felhangzottak református egyházi énekek, Franz Schubert Szent az Isten című szerzeménye. A közönséghez közel állt Szotyori-Nagy József–Losonczy László Adjon Isten a magyarnak... kórusszáma, de hallhattunk izraeli népénekeket, felhangzottak Bárdos Lajos népdalfeldolgozásai és Erkel Ferenc–Bárdos Lajos Szózata. Új szalagok kerültek a kóruslobogókra, emléklapokkal, egy virágszállal és különleges ajándék gyanánt a helybeli Fazakas Sándor csontfaragó zenét jelképező medalionjával ajándékozták meg a résztvevőket. A kórustalálkozó szeretetvendégséggel zárult. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 24.

Alakuló ülést tartottak (Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete)
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartotta alakuló ülését a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete. Az ülésen elhangzott, az egyesület legfontosabb célja élő kapcsolatot teremteni a térségben működő írott és elektronikus sajtóban dolgozók között. Egyben szakmai műhely is kíván lenni, illetve a tagok szakmai érdekvédelmét is aktívan vállalja. A kezdeményezők leszögezték, hogy minden más szakmai és civil szervezettel, de a közélet egyéni és szervezeti szereplőjével is jó kapcsolatot, élő párbeszédet kívánnak kiépíteni, elsősorban a már működő „testvérszervezettel”, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületével.
Az alapítók megvitatták és elfogadták a szervezet statútumát, amely szerint sajátos, négy megyére kiterjedő struktúrában gondolkodnak: Kovászna, Maros, Hargita megyei fiók mellett barcasági is létrejön, mindeniket egy-egy alelnök képviseli majd, de kistérségi (széki), akár települési csoportok is alakulhatnak. Fontos még, hogy az alapítótagok mellett minden belépő tag azonos jogokkal rendelkezik majd. A statútum szerint egyébként tagja lehet minden, a médiában szabadúszóként vagy szerkesztőségben dolgozó újságíró, szerkesztő, fotóriporter, operatőr, vágó, tördelő- és olvasószerkesztő.
Az alakuló ülésen héttagú vezetőséget választottak, elnök Bedő Zoltán lett, a háromszéki fiókszervezetet alelnökként Szekeres Attila, lapunk munkatársa képviseli, további alelnökök Vajda György (Maros), Márk Boglárka (Hargita) és Ambrus Melinda (Barcaság). A titkári teendőket Matekovics János Zoltán végzi. Tiszteletbeli elnökként az operatív vezetés tagja Galbács Pál nyugdíjas újságíró.
Az elnökség első feladata a jogi bejegyzés lebonyolítása. Bedő Zoltán elmondta, minden székelyföldi és barcasági sajtómunkás csatlakozását várják, azt szeretnék, ha az egyesület igazi élő szervezeti kerete lenne a médiában dolgozóknak. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 24.

Kisebbségi jogainkról Strasbourgban
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris és bizottsági üléseinek napirendjére került, Székelyföldet és a kisebbségi nyelvhasználatot érintő kérdésekről számolt be a két háromszéki résztvevő, Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Kongresszus tagja és Klárik Attila, a megyei önkormányzat külkapcsolati és nemzetközi ügyi szakbizottságának elnöke tegnap a megyeházán.
A Kongresszus múlt héten Strasbourgban tartott őszi ülésszakáról Grüman Róbert elmondta, többek között megvitatták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentést. Felszólalt a szakértői csoport egyik tagja, aki jelezte, az Európa Tanács 47 tagállamából 25 fogadta el a keretegyezményt. Az több ajánlást tartalmaz, az országok maguk választják ki, melyeket fogadják el és emelik saját törvénykezésük részévé. A szakértő kiemelte, ezeket a kitételeket a nemzeti kisebbségi közösségek képviselővel egyeztetve kellene elfogadni. Hangsúlyozta, a Charta az egyetlen keretegyezmény, amely a kisebbségi és regionális nyelvek védelmét szolgálja, ezek a nyelvek az európai kulturális örökség részei.
Grüman Róbert hozzászólásában elmondta, a valóság mást mutat Romániában, hiszen az állam jogalkotói „nagylelkűségétől”, a többség döntésétől függ a Charta alkalmazása, meg attól, mennyire van vagy nincs kényszerítő ereje az állam által elfogadott nemzetközi egyezményeknek. Utóbbihoz hozzátette, sajnos nincs. A román állam nem biztosít költségvetési alapokat a Charta alkalmazására.
A jelentésben, melyet a plénum elfogadott és a miniszteri bizottság asztalára kerül, több javaslatot fogalmaztak meg, például azt, hogy az ország költségvetéséből különítsenek el összeget a Chartában foglaltak alkalmazására, a kormány ne akadályozza a helyi és regionális önkormányzatokat a nyelvi jogok alkalmazásban. A jelentés tartalmazza tételesen azt a javaslatot, miszerint minden kormány fontolja meg, hogy regionális hivatalos nyelvi státust kapjanak azok a nyelvek, amelyet beszélők aránya jelentős egy térségben. Klárik Attila két székelyföldi petíció sorsáról számolt be. Egyiket háromszéki civil szervezetek és egyházak képviselői adták be. A dokumentumban több mint másfél százan az ellen tiltakoztak, hogy a Kovászna megyei prefektus megtámadta a kétnyelvű űrlapok használatát a megyeháza idei pályázati kiírásán. A román hozzászóló tulajdonképpen a prefektus indoklását ismételte meg, miszerint nem történt törvénysértés. A másik egy tavalyi beadvány, a Székely Nemzeti Tanács tiltakozott a romániai helyi és megyei zászlók elfogadását és használatát szabályozó kormányhatározat ellen. Ezt újra napirendre tűzték, az iratcsomó tartalmazza a Kongresszus kérdését és a román közigazgatási miniszter válaszát. Ezt a romániai küldöttség vezetője megismételte. Eszerint a gondok abból adódtak, hogy bizonyos területeken a javasolt jelképekbe nem foglalták be az ott élő összes közösség szimbólumait. Egyik petíció tárgyalását sem követte vita – mondotta Klárik Attila. Lapunk érdeklődésére, hogy ő hozzászólt-e, kifejtette, nincs hozzászólási joga, megfigyelőként volt jelen. A tíztagú romániai küldöttségnek egyetlen magyar tagja Grüman Róbert, ám egy időben zajlott a plenáris ülés és a három bizottság ülése, tehát nem lehetett jelen mindenik helyen. Klárik Attila még elmondta, a Charta előírásainak betartását ötévente ellenőrzik, jövő esztendő második felében kerül sor Romániára, s mindkét beadvány során jelezték, az azokban felvetetteknek is utánanéznek.
Grüman Róbert közölte, a Kongresszus elfogadta fél éve benyújtott meghívásukat, és jövő év május 28–30-a között Bálványoson rendezik meg a Kongresszus Monitoring Bizottságának ülését és mintegy száz képviselő részvételével a többnyelvűség a helyi és regionális önkormányzatokban témájú nemzetközi konferenciát. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 24.

A politikában hazudni nem lehet... (Kovászna)
Kovásznán a megszokott helyen, a központi parkban lévő ’56-os emlékműnél, a Lyukaskőnél emlékeztek a forradalom kitörésére. Közel százan gyűltek össze a helyszínen, civilek, egyházi és közméltóságok vettek részt az eseményen. Az idei összejövetel szónoka a budapesti Bibó István művészettörténész volt. Az emlékezést a Magyar Polgári Párt kovásznai szervezete, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub és a Lyukaskő Egyesület szervezte.
Elsőként Fülöp Csaba MPP-s önkormányzati képviselő szólt az egybegyűltekhez. Az 1956-os forradalom szereplőinek álma megvalósult, véget ért a kommunista korszak, de szabadságunkra azóta is számos veszély leselkedik. Nekünk is vannak feladataink, meg kell vívnunk a magunk kis forradalmait, ehhez meríthetünk bátorságot az ’56-os hősöktől – hangoztatta. Orbán Judit vajnafalvi református lelkész az ’56-os események kapcsán az erdélyi történéseket elevenítette fel, kiemelve a szabadságot követő lelkészek kálváriáját. Sokan estek áldozatul a hatalom megtorlásának, de Istenben vetett hitük nem veszett el. Arra is kell figyelnünk, amit lelkiekben köszönhetünk ’56-nak, Istent fedezhetjük fel a lelkek megtisztulásában – mondta beszédében a lelkész.
Bibó István saját ’56-os emlékeit elevenítette fel. 15 éves volt akkor, az eseményeken nem vett részt, de budai srácként figyelte a történéseket. Két vonala volt a követeléseknek: a valódi demokrácia, a többpártrendszer megalapozása és a külpolitikai szabadság, függetlenedés a szovjet fennhatóságtól. Mi következett? – tette fel a szónoki kérdést. Erőszak, katonai jelenlét, bábkormány, és hazugság az ellenforradalomról. A kommunizmus haladt dicstelen útján, és végül megbukott, és ennek van tanulsága. Egyrészt, hogy a politikában és közéletben az erőszak visszaszorítása a demokrácia útján történhet meg. A további tanulságot apja, Bibó István szavaival vázolta: „a politikában hazudni nem lehet”. Ezt szokták idézni apjától, pedig a gondolatnak folytatása is van: „hazugságra nem lehet politikai konstrukciókat ráépíteni” – idézte. Az igazmondás, erkölcs nélküli politika hosszú távon kárt tesz, dicstelen vég vár rá – összegezte. Péter Arthúr plébános zárógondolataiban megfogalmazta: azért is nehéz az ’56-os emlékezés, mert napjainkban egyre csak fogyunk, tízévente 200 ezer fővel – épp annyival, ahányan kivándoroltak az ’56-os forradalom után.
A megemlékezésen fellépett a Pastorala kamarakórus Szántó Kinga vezényletével, a Kőrösi-líceum diákcsoportja zenés-verses műsorral, a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna vezényletével. Díszőrséget álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai. A megemlékezést megelőzően az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub meghívására Bibó István művészettörténész, tanár A politikában hazudni nem lehet... címmel idézte meg édesapja, Bibó István, a XX. századi magyar szellemi élet és történelem egyik legmeghatározóbb egyéniségének szellemiségét és szerepét a forradalomban. Közreműködött a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 24.

A szabadságot nem adják ingyen (Sepsiszentgyörgy)
A barátságtalan idő ellenére több százan gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkban tegnap este megtartott évfordulós rendezvényen. A Szózat még esőben csendült fel, de az áldást már fedetlen fővel fogadták a jelenlevők, a fáklyásmenet pedig mindenkit felmelegített. Tartalmas, méltóságos, szép ünnepség volt.
Az érkezőt óriásvászonra vetített régi fényképek fogadták, az emlékmű előtt cserkészek sorfala magyar és székely zászlókkal, jobbra a történelmi magyar egyházak képviselői, önkormányzati vezetők, pártok és civil szervezetek küldöttei, balról az énekkarok, körben az érdeklődők álltak. A beszédek között a Cantus Firmus vegyes kar és a Magyar Férfidalárda, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum rézfúvószenekara jóvoltából csendültek fel alkalomhoz illő dalok.
Elsőként Benkő Erika parlamenti képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Véleménye szerint a szabadságot nem adják ingyen, küzdeni kell érte ma is, egy olyan világban, amelyet beleng a tiltás, a nem, a csak azért sem... A történelemben különböző korszakok vannak, elnyomás vagy szabadság uralkodik, és ez mindig azon múlik, hogy az emberek meddig hajlandóak elmenni a szabadság védelmében. ’56-ban sokan elmentek a falig, mert hittek egy jobb világban és tenni akartak érte, ám manapság a szabadság fogalmát is egyre furcsábban értelmezik... ’56-ban kimondták, hogy elég volt, kiverték az első téglákat az elnyomás falából – megfizették az árát, de megízlelték a szabadságot. Nekünk is folyamatosan számon kell kérnünk szabadságjogainkat, mert az erdélyi, székelyföldi magyarság nem ért célba. Szerencsére látjuk a kettős mércét, a helyes irányt, és azt is tudjuk, hogy a falból ki lehet verni a téglákat. Köszönjük az ötvenhatosoknak...
Kőrösi Viktor Dávid konzul, a csíkszeredai magyar külképviselet munkatársa 1956 jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: nem megreformált szocializmust vagy kommunizmust akartak a magyarok, és nem véletlen, hogy 1848-as jelszavakkal indultak. A nép volt óriás – idézte Jókait –, a tömegek önfeláldozása nélkül nem lett volna forradalom – jelentette ki. Azt is elmondta: a megtorlás különösen aránytalan volt Erdélyben, ahol több mint 24 ezer 1956 és 1962 között meghurcolt, börtönbe zárt és kivégzett áldozatról tudunk, többségük magyar, és főként röpcék vagy versek miatt büntették meg őket ilyen nagyon. Meg akarták félemlíteni, le akarták tiporni azokat, akik erősítették volna az erdélyi magyarságot... Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verse után Puskás Attila volt politikai fogoly az áldozatok nevében szólalt fel. 61 éve a világ csodát élt meg, alig 15 évvel a második világháború után egy sarokba állított nép elő mert lépni, hogy véget vessen a nagyhatalmi önkénynek... A forradalom tíz nap alatt győzött, már készültek az újjáépítésre, amikor a november 4-ei csalárd támadás legyőzte a még öt napig fegyverrel kitartó forradalmárokat – de a népet nem. Mi, erdélyi magyarok csak az együttérzésünket adhattuk hozzá az eseményekhez, de megtanulhattuk, hogy nincs reménytelen küzdelem; harcunkat megalkuvás nélkül kell folytatnunk.
Áldást Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mondott, megköszönve az emlékezés ajándékát. A közös ima után koszorúzásra került sor, a magyar és a székely himnusz eléneklésére, végül pedig fáklyásmenetben vonultak át az ünneplők az Erzsébet parkba, ahol a Vox Humana kórus fogadta őket, és újabb áldás. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 24.

Tömbházból az iskolába: költöznie kellett a kápolnási óvodának
Költöznie kellett a kápolnási óvodának, melynek működési engedélyét szeptemberben felfüggesztette a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság. Az óvoda igazgatónője nem tartja jó megoldásnak azt, hogy a település általános iskolájában kell folytatniuk a tevékenységet.
A kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskolába költözött múlt héten a település óvodája, ugyanis szeptember közepén felfüggesztette az oktatási egység működési engedélyét a népegészségügyi igazgatóság. Az intézkedést azért hozták meg, mert az óvoda egy tömbház első és második szintjén működött, és nem volt saját bejárata, a lépcsőházat is közösen használták a lakók és a gyerekek, ezt viszont nem engedik meg a vonatkozó előírások.
A szabálytalanságra egy ellenőrzésen derült fény, azt követően függesztették fel a működési engedélyt. A megyei népegészségügyi igazgatóság képviselői a tanintézet vezetőségével közösen találták ki megoldásként azt, hogy az iskolába költöztetik az óvodát, aminek az iskola és egyben az óvoda igazgatónője nem nagyon örvendett, ám sajnos ez volt az egyetlen működőképes javaslat – közölte megkeresésünkre Tar Gyöngyi. A megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta, megteremtették az iskolában az óvoda működtetéséhez szükséges körülményeket, és ez a megoldás senkinek sem rossz, sem a kisebb, sem a nagyobb gyerekeknek, ő személyesen is megbizonyosodott erről.
Az óvoda és egyben a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola igazgatónője, Bálint Irma visszalépésnek tartja az óvoda elköltöztetését. Emlékeztetett rá, hogy ő megfellebbezte a megyei népegészségügyi igazgatóság határozatát, de ez nem hozott eredményt, nem vonták vissza az intézkedést. Az igazgatónő egyebek mellett azt kifogásolja, hogy az összevonás miatt teret veszített az iskola. Az intézkedésnek az lett az eredménye, hogy bevittük az óvodásokat az iskolaépületbe, ezzel megszüntettük a földrajz és a biológia szaktermet, illetve a jól felszerelt fizikalaboratóriumot, ugyanis ezekben mind óvodai termeket kellett berendeznünk – fogalmazott.
Kérték azt is, hogy költözhessenek a vakációban, de nem kaptak haladékot, ezért nem kockáztatták meg a több tízezer lejes pénzbírságot, és eleget tettek a kompromisszumos megoldásnak. Az igazgatónő azt is kifogásolja, hogy bár az iskolának három bejárata is van, az épületen belül nem tudják elkülöníteni a kisgyerekeket a nagyobbaktól, miközben a biztonságra vonatkozó népegészségügyi előírások ezt is megkövetelik.
Romlanak ugyanakkor a higiéniai feltételek is, hiszen több gyerekre jut egy wc, ráadásul az iskolai wc-csészék nem az óvodáskorúakra vannak méretezve. Bálint Irma további egészségügyi problémának látja azt, hogy az esetleges fertőzésveszély is megnőtt amiatt, hogy az épület szerkezetéből adódóan nem tudják különválasztani az óvodás és iskolás gyerekeket. Szerinte kollégái és az óvodás gyerekek szüleinek többsége is visszalépésként értékeli a költözést, ő maga pedig fájlalja, hogy nem kaptak a költözésre egyéves türelmi időt, amíg pályázati pénzből felépül az új óvodaépület. A kápolnási általános iskolában jelenleg 219 diák és 55 óvodás tanul. Egyébként az óvodának egyelőre az új helyszínen sincs működési engedélye, az igazgatónő most készíti a dokumentációt, de ígéretet kapott a népegészségügyi igazgatóságtól, hogy jóváhagyják a kérést.
Új óvodát építenek
A település európai uniós vidékfejlesztési pályázaton 500 ezer eurós áfamentes finanszírozást nyert az új napköziépület felépítésére, és már lezajlott a beruházás kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás is. Mint Benedek László, a község polgármestere korábban lapunknak elmondta, reményeik szerint az alap már idén elkészülhet, a következő tanévkezdésig azonban valószínűleg még nem lesz kész az új épület. Széchely István / Székelyhon.ro

2017. október 24.

Örökérvényű üzenete van a forradalomnak
Egyik fontos üzenete 1956-nak, hogy az ünnep nemcsak emlékezés az egykori eseményekre, sokkal inkább annak a számbavétele, hogy mit tanultunk belőle, máig tartó hatása hogyan él szívünkben, mit tettünk mi annak érdekében, hogy az egykori törekvések valóra váljanak – hangzott el hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján tartott gyergyószentmiklósi megemlékezésen.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján a római katolikus temetőben emlékeztek a gyergyószentmiklósiak. A város önkormányzata, a művelődési központ, a Volt Politikai Foglyok Gyergyószentmiklósi Szövetsége és az ’56-os Vitézi Lovagrend által szervezett eseményen Erdős Nándor történelemtanár emelte ki a történelmi esemény néhány fontos üzenetét és vont párhuzamot az ezelőtt 61 évvel történtek, illetve a magyarság jelenlegi helyzete, állapota között. Azokban a napokban a jelen összemosódott a jövővel, amelyből a jövő kerekedett felül. 61 év után is érezzük ’56 szellemiségét. Ma ismét nemzetünket veszélyeztető intézmények, rendszerek, intézkedések, politikusok, milliárdosok ellen kell küzdenünk. Számukra van egy üzenetem: ’56-os hőseink már kitaposták az igazi demokrácia útját, és mi tudjuk, hogy milyen együtt, hitben, Isten és a nép akaratát teljesítve élni. Nem kérünk abból a demokráciából, amit nekünk a Nyugat, az úgynevezett szabadelvű milliárdos kínál” – fogalmazott Erdős Nándor. Mint mondta, ’56 egy másik fontos üzenete, hogy valahányszor felelevenítjük a történelmi eseményt, számbavételt kell tartanunk arról, hogy mit tanultunk belőle, máig tartó hatása hogyan él szívünkben, mit teszünk annak érdekében, hogy az egykori törekvések valóra váljanak. A felelősségtudat forradalma A szónok úgy fogalmazott, aligha van közelmúltunknak olyan részlete, amelyet annyira átitatott volna a felelősség tudata, érzése, mint 1956 eseményeit, történéseit. „Minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és a felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. És mindenki felszabadult volt, mert végre hangosan és nyilvánosan kimondták az igazságot (...) Elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot. Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett – hangoztatta Erdős Nándor. Zárógondolatában kiemelte, mennyire fontos ismernünk történelmünket és beszélnünk is erről. „Azt gondolom, hogy az ünnep számvetés, lelkiismeret-vizsgálat is egyben, és ha mi képesek leszünk ezt megtenni egy szobor előtt, az iskolákban, ha őszintén beszélünk egymáshoz, és azt keressük, ami összekapcsol minket, akkor közelebb fogunk kerülni mindahhoz, amit 1956 hősei szerettek volna: a független, önálló, demokratikus nemzet megteremtéséhez” – fogalmazott.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármesterének gondolatait Pál Levente önkormányzati képviselő tolmácsolásában hallgathatták meg az emlékezők. Az üzenetben elhangzott: nagy és fontos feladat, hogy évtizedek elteltével a mának és a jövőnek is át tudjuk vetíteni ’56 érdemszerzését, szellemiségét. A megtörténtek tanulságának magunkévá tétele, a forradalom hőseinek példái segíthetnek ebben.
A „pesti srácok” egyikének, az ’56- os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozatának, Mansfeld Péternek az alakját emelte ki a szónok, felhívva a figyelmet, hogy a forradalom mártírjának bátorságából a ma embere is példát meríthet.
A tizenéves Mansfeld Péter gyermekként olyan bátorságról tett tanúságot, amit a ma embere is méltán megcsodálhat. A ma embere, aki saját kényelmének rabjává vált, aki már-már abba betegszik bele, hogy önnön posztmodern világát szüntelenül dédelgesse. Vajon hogyan viselnénk, ha egyik percről a másikra felborulna, megszűnne a kényelmünk, a rend, ami övez? – hangzott mintegy intelemként a kérdés.
A megemlékezésen a helyi római katolikus és unitárius egyházak lelkipásztorai is megosztották a történelmi eseménnyel kapcsolatos gondolataikat. Az emlékezést megzenésített vers előadása, illetve a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikarának fellépése tette meghittebbé. Az esemény a nemzeti himnuszok eléneklésével, valamint a kegyelet koszorúinak elhelyezésével zárult.
Az ’56-os forradalomról és szabadságharcról Gyergyószék más településein is megemlékeztek a helyi közösségek az elmúlt napokban. Pethő Melánia / Székelyhon.ro

2017. október 24.

Hat év alatt ezerhétszáz magyar gyerek „tűnt el” Maros megyében
Az erdélyi magyar népesség negatív demográfiai mutatói legjobban az óvodások létszámának csökkenésében mutatkoznak meg. Az elmúlt hat évben 1700 magyar óvodás „tűnt el” Maros megyében, azaz idén ennyivel kevesebbet írattak be, mint 2011-ben.
Az idei ősztől „csak” egy magyar csoport szűnt meg egy szászrégeni tanintézetben, de az óvodás csoportok szinte mindenhol – kivéve néhány népszerűbb intézményt a megyeközpontban – minimális létszámmal működnek. Szászrégen egyik óvodájában idén ősztől mind a magyar, mind pedig a román tagozaton megszűnt az óvodás csoport a négyórás programmal működő részlegen – tudtuk meg Haller Katalintól, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelőtől. Mint mondta, az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek drasztikus létszámcsökkenése.
Míg régen legkevesebb húsz gyerek volt egy csoportban, most szinte sehol nem haladja meg a 10–15 főt. Ezért ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor vehetnek fel még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát – fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állás van meghirdetve, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten.
Óvodába járni nem kötelező Romániában, míg Magyarországon igen, amint betöltötte a gyerek a három évet. Romániában csupán a hatodik évüket betöltötteknek kötelező az előkészítő osztály, amely az iskolához tartozik. Haller Katalin lapunknak elmondta, javasolták Novák Zoltán RMDSZ-es szenátornak, hogy sürgesse meg azt a tervet, miszerint az óvoda fokozatosan kötelezővé válna, így több családot lehetne rávenni arra, hogy gyerekét óvodába küldje, és ne csak beírassa év elején, hogy megkaphassa az oktatási támogatásokat. Az óvónők hiába mondják sok szülőnek, hogy nem érdemes kihagyni az óvodát a gyermek fejlődési-nevelési folyamatából, és milyen fontos a kicsi szocializációja szempontjából, mivel az óvoda az iskola előszobájának tekinthető, sok – főként szerényebb körülmények között élő – családban nem tekintik fontosnak ezt – fogalmazott Haller Katalin. A német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent az utóbbi években: 2011-ben 28 csoport volt, tavalytól már csak 10 indulhatott.
Ezerkétszáz maradt
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 volt magyar ajkú, míg a 2011-es népszámlálás során az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

2017. október 24.

Emlékezés 1956-ra Csíkszeredában: a kommunizmus maradványai még most is élnek
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn Csíkszeredában.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából szervezett központi rendezvénysorozatot a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg hétfőn délelőtt Csíkszeredában, a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál.
Elsőként Kelemen Csongor, az ’56-os Vitézi Rend törzskapitánya szólt a csíkszeredaiakhoz. Mint mondta, amikor az említett helyszínen mond beszédet, egyik szeme nevet, de a másik sír, hiszen amikor bajtársaival 19 éve felállították az emlékművet, még 17-en álltak mellette, mára azonban ebből csupán heten vannak életben.
Beszédét követően Szilágyi Árpád, az ’56-os Vitézi Rend hadnagya Sajó Sándor Magyar kereszt című költeményét szavalta el, majd Korodi Attila parlamenti képviselő mondott beszédet.
Kiemelte, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapja a többi jelentős nemzeti ünnephez hasonlóan beépült a köztudatba, ám 1956 mégis kiemelkedik közülük, hiszen az október 23-án elkezdődött budapesti eseményekkel számos erdélyi magyar és román szolidarizált, akiket később letartóztattak és elítéltek.
A magyar forradalom véres elfojtását követően a román Szekuritáté is soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956. októbere és 1962. decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. A jelentésekben szereplő adatok szerint Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe. Sokszor és sokan, főként mi fiatalabbak hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez már mind a múlté. És persze, 1956-hoz képest vitathatatlanul sok minden változott, de a kommunizmus maradványai, nyúlványai még ma is élnek – húzta alá a csíki politikus. Beszédét követően az ünneplők Faludy György 1956, te csillag című versét hallgathatták meg Nagy Benedek volt politikai fogoly előadásában. Végül Sebestyén Ottó katolikus plébános, Szatmári Szilárd református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész áldását követően a jelenlévők elhelyezték a kopjafánál a megemlékezés koszorúit.
Egész napos program
A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél tartott ünnepség nyitómozzanataként Kelemen Csongor Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Utána Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője arról beszélt, hogy az egyszerű emberek tiszta és feltétlen önfeláldozása nélkül nem történhetett volna meg a forradalom.
Hozzátette, a köznép önzetlen becsületességéről, honszeretetétől, józan eszéről és hősi tetteiről egy emberéleten keresztül lehetne adatokat gyűjteni, s még akkor sem tudnánk tizedrészét sem azoknak az eseteknek, amelyek megtörténtek, és amelyeket elfelejtettek. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódik a megemlékező rendezvénysorozat, ahol Darvas-Kozma József esperes tart alkalomhoz illő előadást, majd a Képzelt forradalom, avagy Osztrák-Magyar Románia című magyar dokumentumfilmet tekintheti meg a közönség.
Az ünnepség zárásaként Mocsári Károly magyar zongoraművész koncertjét hallhatják a jelenlévők. Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

2017. október 24.

A pesti srácokról és a kommunista diktatúra áldozatairól emlékeztek meg Székelyudvarhelyen
Forradalmi dalok, lyukas zászló, bolti kirakatokban és a moziban lejátszott dokumentumfilmek, fáklyás felvonulás, koszorúzás és kegyeleti főhajtás – az 1956-os szabadságharcosok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt tisztelegtek hétfőn a székelyudvarhelyiek. Ez alkalomból a városháza Szent István-termében átadták a Vasszékely-díjakat is.
Már reggeltől az ünnepre hangolódhattak a székelyudvarhelyiek, hiszen bár hivatalosan csak délután nyitották meg a városi kórház kerítésén elhelyezett korképek kiállítását, a szabadságharc váci képei már a reggeli órákban a szabadság napjára emlékeztették az arra járókat. Déltől estig folyamatosan szóltak az 56-os dalok, és minden órában korabeli rádióhíradót játszottak be a központban, illetve a lakónegyedek közterein lévő hangszórókból, ugyanakkor a Márton Áron téri nagy székely lobogót a pesti srácok tiszteletére a forradalmi lyukas nemzeti lobogóra cserélték. Néhány városközponti bolt kirakatában nagy képernyős tévékészülékekből 1956-os dokumentumfilmeket sugároztak.
’56 a kórház kerítésén és mozivásznon
A polgármesteri hivatal megemlékező programsorozata az ’56 az utcán címet viselő kiállításmegnyitóval indult. A városi kórház kerítésére kihelyezett fekete-fehér korabeli fotókon végigkövethető a magyar szabadságharc néhány napja. A váci levéltár molinóin a Sztálin-szobor ledöntését, szocialista szimbólumok, könyvek elégetését, a bebörtönzött politikai elítéltek kiszabadítását örökítették meg. Délután öt órakor a volt Stúdió mozi termében telt ház előtt vetítették le az 56 perces Vasszékely című dokumentumfilmet, amely öt olyan fiatalról szól, akik diákként, egyetemi hallgatóként vagy kiskatonaként szálltak szembe a diktatúrával. Tevékenységükért a román kommunista hatalom államellenes cselekedettel vádolta meg és hosszú börtönévekre ítélte őket. 1956-ban Romániában a sztálinizmus legsötétebb korszaka uralkodott, így a budapesti és magyarországi eseményekhez hasonló tömeges fegyveres felkelés nálunk nem tudott kibontakozni. Mégis voltak olyan fiatalok, akik éppen a magyar forradalom hatására szervezkedni kezdtek, gyűléseket tartottak, röplapokat készítettek, vagy csak megkoszorúzták az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére állított emlékművet – hangzott el a moziteremben, ahol Gálfi Árpád polgármester virágot adott át a film főszereplőinek. Vetítés után, a zuhogó esőben lobogó fáklyákkal közel háromszázan vonultak végig a Kossuth Lajos utcán, majd a belvárosi református templomot megkerülve álltak félkörbe az Üldözöttek és áldozatok emlékműve előtt.
Főhajtás az áldozatok előtt
„Október 23-a ünnep, a szabadság napja, amikor fiatalok és idősek, értelmiségiek és munkások egyszerre vonultak ki az utcára, hogy hallassák hangjukat a zsarnoksággal szemben. Sokan vallják, hogy a kommunizmus koporsójába az első szöget a magyar forradalom fiai és lányai ütötték. Azok a fiúk és lányok, akik nem féltek attól, hogy eljön értük a fekete autó, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nincsenek éjszakai elhurcolások, akik nem féltek az erőszakos kollektivizálástól, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nem seprik le a padlást, s ahol nem veszik el erővel a parasztember lovát, nem féltek a pribékektől és besúgóktól, mert egy olyan világban akartak élni, ahol nem kerül senki az Andrássy út 60. alá csak azért, mert más a véleménye. Ma, október 23-án rájuk emlékezünk, őket ünnepeljük – hangzott el az ferencesek temploma előtti emlékműnél. Az egyesített kórus a megemlékezőkkel közösen énekelte a Nemzeti dalt, majd Gálfi Árpád polgármester ünnepi beszédben emlékezett meg a szabadságharcosokról. Ezt követően Hadnagy István, a Vasszékely című dokumentumfilm egyik szereplője szólalt fel, akit a Fekete Kéz csoportosuláshoz köthető tevékenysége kapcsán fegyveres összeesküvés, illetve államellenes cselekedetek vádja miatt nyolc év börtönre ítéltek. ’56-os dalok, szavalat, koszorúzás, majd a székely himnusz eléneklése zárta a megemlékezést, amely után a jelenlévők egy része átvonult a Városházához a Vasszékely-díjak átadására.
Átadták a Vasszékely-díjat
„A kitüntetést olyan értékteremtő tevékenységet folytató személyeknek adjuk, akik őriznek mindent, ami a szülőföldhöz, népünkhöz köti őket, ugyanakkor szakmájukban is elismertek. Nem véletlen, hogy jelképnek a Vasszékelyt választottuk, amely az áldozatvállaláson túl erőt is jelképez. Erőt a folytatáshoz, ami számunkra a megmaradást jelenti – hangsúlyozta Gálfi Árpád polgármester.
A 2016-ban alapított Vasszékely-díjat olyan 25 és 45 év közötti székelyudvarhelyiek kaphatják meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez.
Az udvarhelyi lakosok jelöltjei közül a bizottság öt olyan személyt választott ki, akik saját területükön kiemelkedő munkát végeznek.
Az idei díjazottak: Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa, akinek nevéhez több értékes régészeti lelet feltárása kapcsolódik, Csáki Rozália, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója, a helyi civil élet egyik motorja, Ilyés Loránd, aki a Feel Good Sportegyesület elnökeként sokat tett az egészséges életmód népszerűsítéséért Székelyudvarhelyen, Balázs Attila, aki fotósként hosszú időn keresztül volt a székelyudvarhelyi események krónikása, valamint dr. Sav Hajnal, a városi kórház altató főorvosa. Dósa Ildikó / Székelyhon.ro

2017. október 23.

Nem hivatalos ünnep a március 15-e, helyette december 18-át szavazta meg a szenátus
Elfogadta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely értelmében december 18-át jelölik ki a Romániában élő nemzeti kisebbségek ünnepnapjaként.
A felsőház ellenszavazat nélkül, 92 támogató vokssal fogadta el a nemzeti kisebbségeket képviselő törvényhozók által benyújtott kezdeményezést, amely alapján december 18-a lesz a nemzeti kisebbségek ünnepnapja. A tervezet egy erre vonatkozó, 1998-ban elfogadott kormányhatározatot emel törvényerőre.
A tervezet szerint az említett napon tematikus kulturális rendezvényeket tartanak, amelyekre a helyi hatóságok pénzbeni és logisztikai támogatást nyújtanak, a közszolgálati rádió és televízió pedig beszámol az ünnephez kapcsolódó eseményekről. Agerpres; itthon.ma/erdelyorszag

2017. október 24.

Kisebbségi jogainkról Strasbourgban
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris és bizottsági üléseinek napirendjére került, Székelyföldet és a kisebbségi nyelvhasználatot érintő kérdésekről számolt be a két háromszéki résztvevő, Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Kongresszus tagja és Klárik Attila, a megyei önkormányzat külkapcsolati és nemzetközi ügyi szakbizottságának elnöke tegnap a megyeházán.
A Kongresszus múlt héten Strasbourgban tartott őszi ülésszakáról Grüman Róbert elmondta, többek között megvitatták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentést. Felszólalt a szakértői csoport egyik tagja, aki jelezte, az Európa Tanács 47 tagállamából 25 fogadta el a keretegyezményt.
Az több ajánlást tartalmaz, az országok maguk választják ki, melyeket fogadják el és emelik saját törvénykezésük részévé. A szakértő kiemelte, ezeket a kitételeket a nemzeti kisebbségi közösségek képviselővel egyeztetve kellene elfogadni. Hangsúlyozta, a Charta az egyetlen keretegyezmény, amely a kisebbségi és regionális nyelvek védelmét szolgálja, ezek a nyelvek az európai kulturális örökség részei.
Grüman Róbert hozzászólásában elmondta, a valóság mást mutat Romániában, hiszen az állam jogalkotói „nagylelkűségétől”, a többség döntésétől függ a Charta alkalmazása, meg attól, mennyire van vagy nincs kényszerítő ereje az állam által elfogadott nemzetközi egyezményeknek. Utóbbihoz hozzátette, sajnos nincs. A román állam nem biztosít költségvetési alapokat a Charta alkalmazására.
A jelentésben, melyet a plénum elfogadott és a miniszteri bizottság asztalára kerül, több javaslatot fogalmaztak meg, például azt, hogy az ország költségvetéséből különítsenek el összeget a Chartában foglaltak alkalmazására, a kormány ne akadályozza a helyi és regionális önkormányzatokat a nyelvi jogok alkalmazásban. A jelentés tartalmazza tételesen azt a javaslatot, miszerint minden kormány fontolja meg, hogy regionális hivatalos nyelvi státust kapjanak azok a nyelvek, amelyet beszélők aránya jelentős egy térségben.
Klárik Attila két székelyföldi petíció sorsáról számolt be. Egyiket háromszéki civil szervezetek és egyházak képviselői adták be. A dokumentumban több mint másfél százan az ellen tiltakoztak, hogy a Kovászna megyei prefektus megtámadta a kétnyelvű űrlapok használatát a megyeháza idei pályázati kiírásán. A román hozzászóló tulajdonképpen a prefektus indoklását ismételte meg, miszerint nem történt törvénysértés. A másik egy tavalyi beadvány, a Székely Nemzeti Tanács tiltakozott a romániai helyi és megyei zászlók elfogadását és használatát szabályozó kormányhatározat ellen.
Ezt újra napirendre tűzték, az iratcsomó tartalmazza a Kongresszus kérdését és a román közigazgatási miniszter válaszát. Ezt a romániai küldöttség vezetője megismételte. Eszerint a gondok abból adódtak, hogy bizonyos területeken a javasolt jelképekbe nem foglalták be az ott élő összes közösség szimbólumait. Egyik petíció tárgyalását sem követte vita – mondotta Klárik Attila.
Lapunk érdeklődésére, hogy ő hozzászólt-e, kifejtette, nincs hozzászólási joga, megfigyelőként volt jelen. A tíztagú romániai küldöttségnek egyetlen magyar tagja Grüman Róbert, ám egy időben zajlott a plenáris ülés és a három bizottság ülése, tehát nem lehetett jelen mindenik helyen. Klárik Attila még elmondta, a Charta előírásainak betartását ötévente ellenőrzik, jövő esztendő második felében kerül sor Romániára, s mindkét beadvány során jelezték, az azokban felvetetteknek is utánanéznek.
Grüman Róbert közölte, a Kongresszus elfogadta fél éve benyújtott meghívásukat, és jövő év május 28–30-a között Bálványoson rendezik meg a Kongresszus Monitoring Bizottságának ülését és mintegy száz képviselő részvételével a többnyelvűség a helyi és regionális önkormányzatokban témájú nemzetközi konferenciát. Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

2017. október 23.

„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám”
Talán Márai Sándor verssora – Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” – fejezi ki legtömörebben az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegét. Megdöbbentő adat, hogy a forradalomban elesettek 44 százaléka fiatalabb volt 25 évnél. Ismerjük-e őket eléggé?
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt. Dudás József marosvásárhelyi, Szabó János (Szabó bácsi) Krassó-Szörény vármegyei származású, a legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári. Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el.
Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A hírhedt Szoboszlay-perben az eljárás során 57 személyt állítottak bíróság elé, akik közül tízet kivégeztek, Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Alexandru Fîntînarut, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Kónya István Bélát, Ábrahám Árpádot, Orbán Károlyt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Egy jellegzetes kép
Évről évre, amikor a magyar forradalomra emlékezünk, felbukkan egy jellegzetes kép – pufajkás (vattával bélelt kabát, szerk. megj.) fiatal lány néz a fotósra, a fekete-fehér képről nem derül ki, hogy vörös hajú, vállán dobtáras orosz géppisztoly, tekintete nyugodt, se nem hősieskedő, se közömbös, egyszerűen csak néz a lencsébe azzal a tudattal, hogy neki most dolga van a világban. A kép 1956 november 13-án jelent meg a Billed Bladet című dán folyóirat címlapján.
Sem az olvasók, sem a fotós nem tudta: a kislány akkor már halott volt.
A kép bejárta a világot. Jó esetben annyit tudtak róla, hogy Erikának hívják, 15 éves, és a – megjelenésekor már elfojtott – forradalom ügye mellé állt. Abban az időben sok hasonló kép járta be a világot, utcai harcokról, forradalmárokról, halottakról, orosz tankokról és a csodálatos pesti srácokról.
A híressé vált képet dán újságírók készítették. Paul Raae és fotósa, Vagn Hansen 1956 őszén mindenféle engedély nélkül, hatalmas szerencsével jutottak be Magyarországra. Kis Volkswagenükkel egy vöröskeresztes konvojhoz csatlakoztak, így szinte az elsők között értek Budapestre. A dánokat megdöbbentette, amit láttak. Fotóztak áldozatokat, forradalmárokat, fiatalokat és öregeket is. Ott voltak az Üllői úton, a Kilián laktanya környékén és a Köztársaság téren. Eközben találkoztak Erikával is.
„Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla” – mondta el később a fotós, Vagn Hansen. Valamelyest beszélgetni is tudtak, mert Erika egy kicsit tudott dánul. A 40-es évek végén három hónapot Dániában töltött. A Red Barnet nevű egyesület segítségével jutott el a messzi országba, amely szegény sorsú gyerekeket karolt fel a háború után.
Henning Schultz szintén 15 éves volt, amikor Erika képe a Billed Bladet címlapján megjelent. Mély hatást gyakorolt rá a dán magazin. Gyakran eljátszott a gondolattal, hogy Magyarországra jön és megkeresi a lányt, akinek akkor még senki sem tudta a nevét, és akit maguk közt csak úgy hívtak: a címlaplány. Ötven év telt el így, de végül csakugyan nekiállt a kutatásnak az ekkor már nyugdíjas földrajztudós. És akkor sok minden kiderült.
Kommunista anya, halott apa
A mártírlány 1941-ben született Budapesten. Édesanyja Blumenfeld Noémi (1911–1990), édesapja Szeles (Schlesinger) Sándor (1898–1944) volt, aki vagy koncentrációs táborban, vagy a gettóban halt meg. Érdekes, hogy gépírónő édesanya Romániában, az olténiai Brezoi (Vâlcea megye) településen született. Hogy miként került Magyarországra, arról ma már nem tudni. Egy idősebb testvére, Endre viszont már Gyulafalván, a mai Kommandó település részén, Háromszéken, a mai Kovászna megyében született.
Az anya szinte betegesen kommunista volt, Sztálin halálhíréről értesülve zokogásban tört ki, hisztériás rohamot kapott és elájult.
Mindezek ellenére a 15 éves lány, Szeles Erika Kornélia a forradalom kitörésekor a felkelők oldalára állt. Meggyőződése és egy idősebb barátja vitte a felkelők közé. 1956. november 1. környékén készíthette róla a híres képet a dán fotóriporter. November 1. után a barátok, akik tudtak az orosz egységek Magyarországra való betöréséről, aggódtak Erika biztonságáért, és meggyőzték, hogy még túl fiatal a harchoz. Beleegyezett, hogy letegye a fegyvert, és november 4-e után önkéntes ápolónővérként csatlakozott a Vöröskereszthez.
Egy orosz katona embertelensége
Egy volt szomszéd később, már a nyolcvanas években elmesélte: november 7-én megjelent Erika egy fiúval a budapesti VIII. kerületi, Bezerédi utca 11. szám alatti, II. emeleti 2-es számú lakásban. Akkor is egy dobtáras géppisztoly volt nála. Ott táraztak, pakolták bele a lőszert. Mesélte, hogy ő vöröskeresztes, és a sérülteket, a forradalmárok között megsebesülteket menti. Az anyukája ordított, sírt és könyörgött neki, hogy ne menjen el, mintha tudta, érezte volna, hogy meg fogják ölni. A Blaha Lujza tér környékén egy utcai felkelő csapat tagjaként egy megsebesült társához rohant segítséget nyújtani, amikor egy szovjet géppisztolyból halálos lövés érte.
A már említett szomszéd mesélte el a dán földrajztudósnak: majdnem egy egész tár lőszer volt benne, a nyaka környékén érte a sorozat. Keresztbe sorozták, pedig még a vöröskeresztes ruha is rajta volt. Lehet, hogy az orosz kiskatonát még ki is tüntették azért, mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának napján, november 7-én megölt egy magyar „ellenforradalmárt”. Aki mellesleg 15 éves volt...
Édesanyja a forradalom után néhány évvel beleőrült a férje és lánya elvesztése miatt érzett fájdalomba.
Henning Schultz a Vagn Hansen által készített tizenkét 56-os fényképének szignált papírkópiáját a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A kutatás nem volt eredménytelen. Schultz talált egy 1981-es dán cikket, amelyben egy ott élő 56-os menekült, Árki József elmondta, hogy a 15 éves lány vele együtt járt szakácsiskolába. Henning Schultz visszaemlékezései alapján egy portál újságírója végül kiderítette Erika vezetéknevét. Majd a temetőben megtalálta a 15 évesen hős lány sírját is.
Hansenen kívül több külföldi fotós is készített képet a kislányról valószínűleg ugyanazon a napon, mint Hansen, Erika ugyanis ugyanazt a ruhát viseli azokon a fényképeken is.
Az azonosítás megtörténte után sokan okoskodtak: szabad volt-e egy 15 éves lányt a felkelők közé fogadni, szabad volt-e fegyvert adni a kezébe, szabad volt-e a harcok közelébe engedni. Mindez csak okoskodás. Különleges idők voltak, különleges emberekkel. Amikor mindenki a lelkiismerete szerint cselekedett. Erika is.
Bakó Zoltán
[A cikk mellett fényképek láthatók, az egyiken Szeles Erika sírfelirata:
„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám – 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.] liget.ro

2017. október 23.

A régész nem sírrabló, sem az autópálya-építések gátja
Közelebb kell vinni a régészetet az emberekhez, mert nekik is jobb, ha ismerik a múltjukat. Az erdélyi közönségrégészetről jelent meg most egy könyv T. Szabó Csabától, vele beszélgettünk.
Erdélyi régészet. Írások régészetről és kulturális örökségvédelemről címmel mutatták be a múlt héten Kolozsváron T. Szabó Csaba ókortörténész könyvét, amivel egy több évtizedes hiányt próbál pótolni, illetve megpróbálja bevezetni a magyar terminológiába a közönségrégészet (public archaeology) kifejezést. Ahogy ő mondja, akár az is lehetne a könyv címe, hogy Közönségrégészet Erdélyben.
A kötetről, a közönségrégészetről, és egy kicsit saját magáról is beszélgettünk a szerzővel, de elöljáróban még néhány információ. A kötet főleg 2009–2017 között közölt cikkeket tartalmaz, de az írások harmadát eddig még nem publikálta a szerző. Négy fejezetből áll, az első Verespatak ügyével foglalkozik, a második a Gyulafehérvári régészeti ásatásokat tárgyalja, a harmadikban Erdély különböző városainak régészeti eseményeiről, konferenciákról és a romániai fekete kereskedelemről számol be a szerző, míg a negyedik interjúkat tartalmaz ismertebb régészekkel, múzeumigazgatókkal és örökségvédelmi szakemberekkel. De ugyanitt van egy interjú a múlt iránt érdeklődő, felelősségteljes fémdetektorossal is. A végére pedig még jutott egy függelék különböző jogi dokumentumok rövid kivonatával, illetve a téma iránt érdeklődőknek egy rövid bibliográfia is.
T. Szabó Csaba szatmárnémeti születésű (a múlt héten egyébként ott volt könyvbemutatója), a BBTE-n tanult alap- és mesterképzésen, majd a doktori iskoláját Pécsen kezdte, és Erfurtban folytatta. Az egyik vezető tanára Greg Woolf, az egyik legismertebb, sok dokumentumfilmben is közreműködő régész volt, aki közismert arról, hogy szereti a szakmai tudását átadni a közönségnek. Az ő hatására is fordult most a közönségrégészet felé, aminek a célja közelebb vinni a nagyközönséget a régészeti munkához, hogy belássanak a múlt és tárgyi emlékeinek a feltárása folyamatába, és ráébredjenek, hogy ez olyan érték, amellyel a helyi közösség gyarapodik, az emlékek megőrzése pedig közös feladat. T. Szabó Csaba A közönségrégészetnek Gabriel Moshenska felosztása szerint hét része van: a közösségi régészet, ahol a közönség részt vehet, megtapasztalhatja a régészeti munkát, a közönség művelte régészet, amilyenek például a fémdetektorosok vagy hagyományőrzők, a hivatali régészet, amikor állami megbízásból, általában egy-egy program keretében kutatnak a régészek egy átfogóbb témában, a látványrégészet, amikor például vezetett sétán megmutatják az ásatást, a régészeti pedagógia, amibe például egy látványos múzeumi kiállítás is tartozik, a népszerűsítő régészet, ami leginkább a tudományos ismeretterjesztés, mint T. Szabó könyve is, illetve az akadémiai közönségrégészet, ami magával a tudományággal foglalkozik.
– Nem régészként ismertelek, hanem ókortörténészként, most mégis az erdélyi régészetről írtál könyvet. Hogy is van ez akkor?
– Amikor egy cikket aláírok, akkor ókortörténészként határozom meg a szakmámat. Történelemkarra iratkoztam egyetemre, és azt is végeztem Kolozsváron, viszont már nagyjából a beiratkozáskor tudtam, hogy az ókori Rómával szeretnék foglalkozni. Túl azon, hogy érdekeltek a tárgyi emlékek, inkább a történeti részét szerettem. Viszont nálunk nincs ókortörténeti tanítás, nincs is ilyen szakosodás. Külföldön – Magyarországon is – mindig külön van az ókortörténet és régészeti tanszék. Nálunk ez nem így van. Így kerültem én a mesteri alatt a régészet szakra. Tehát elvégeztem a történelem és régészet szakot is. 2013 óta a régészeti kataszterbe is be vagyok jegyezve. Románia ebben is egyedülálló Közép-Kelet Európában, hogy van régészeti katasztere. Nem elég, hogy elvégezed a régészeti szakképzést, hanem szigorú feltételeket is kell teljesíts. Régész vagy, ha van megfelelő számú publikációd, ha elég hetet ástál és hasonlók. Ha a régészeket, mint terep-szakembereket határozzuk meg, akkor inkább történész vagyok. 2014-ig évi egy hónapot ástam én is, de azokhoz a kollégákhoz képest, akik féléveket vannak terepen, nem vagyok egy jó régész. És akkor így volt időd megírni ezt a könyvet...
– Ez a titok. Van nagyjából 16500 régészeti lelőhely ebben az országban, persze a 90 százalékuk betemetve, és van nagyjából 800 régész a kataszterben, akik közül 100 legalább halott, de még nem vették le a listáról. Aki tényleg gyakorló régész, tehát nem történész, mint én, és nem hagyta ott a szakmát egy multi cégért – ilyen régész kevesebb mint 500 van az országban. Egyszerűen nincs idejük írni. És ha írnak is, csak annyit, amennyi kötelező, hogy fennmaradjanak a szakmában. Én nem nagyon ásom, így van időm az írással foglalkozni.
– Kiknek szántad ezt a könyvet?
– Elsősorban a nagyközönségnek, akit érdekel Erdély régészete. Hogy amikor valaki meghallja a régészet szót, és magyar irodalmat akar, akkor legyen, amit kinyitnia. Az a baj, hogy nincs más. Erdélyi régészetről az elmúlt 100 évben nem írtak. Bodor András néha írogatott ismeretterjesztő cikkeket a 70-es években, a Ferencziek (Sándor, István és Géza) is írtak néhány cikket, de sajnos a régészek nem foglalkoztak a nagyközönséggel. Ha egy laikus fel akar ütni magyar nyelven egy könyvet a témában, akkor Erdély történetét szokták kinyitni, mert annak az ókorral foglalkozó első kötete érinti. De alapvetően az elmúlt negyed évszázadban semmit nem írtak a témában. A közönségrégészet nálunk meg teljesen szűz terület, senki nem érintette a témát. Transindex.ro

2017. október 23.

Egy szál virággal emlékeztek
Mint már hagyomány, az október 23-hoz közeli vasárnapon az istentisztelet megemlékezéssel folytatódott, a nagyvárad-réti templom udvarán. A gyülekezet tagjai kivonultak és egy-egy szál virágot tettek le az 56-os szabadságharc résztvevőinek állított két emlékkőnél.
A második emlékkövet 2015 szeptemberében avatták fel, a Nagyváradi Szabadságra vágyó Ifjak Szervezetének emlékére. Dr. Pálfi József tiszteletes felolvasta a táblán szereplő szöveget – a tábla azoknak a 13-16 éves fiataloknak, többségükben a nagyváradi Premontrei főgimnázium diákjainak állít emléket, akik a kommunista diktatúra idején hitet tettek az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc nemes eszméi mellett. A megemlékezésen a Váradi Dalnokok énekeltek, Márkus Zoltán kántor karnagy vezényletével, majd az összes jelenlévő elénekelte a Szózatot. Az akkori hős fiatalok közül ketten, Török László és Petri József személyesen is részt vettek a megemlékezésen. Először ők, majd a többiek rótták le tiszteletüket az emlékkő előtt. erdon.ro

2017. október 23.

„A magyar kultúra kimeríthetetlen”
Az október 20–22. között megrendezett XV. Csillagocska Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó második napja a PKE dísztermében gálaműsorral zárult, amelyen számos néptánccsoport fellépett.
Különleges felállás alakult ki a gálaműsor estéjén, ugyanis megfordultak a szerepek: a nézők ültek a színpadon, a táncosok pedig az eredeti nézőtéren. A dolognak praktikus okai is voltak, ugyanis a középpontban a néptánccsoportok álltak, akik annyian voltak, hogy az egész dísztermet elfoglalták. Az est házigazdái Benedek Árpád és Tálas Ágnes voltak. Tálas Ágnes, a Budapest Hagyományok Háza néptáncos szakelőadója már 10 éve vezeti a néptánctalálkozót, az előadások közötti szünetekben néptánccal kapcsolatos gondolatait osztotta meg a közönséggel. A magyar kultúra kimeríthetetlen, újabb és újabb dolgokat lehet felfedezni, a néptánc ezek közül az értékek közül való. Olyan nyelv, amelynek megtanulása sok fáradságot igényel, de az érte hozott fáradság meghozza gyümölcsét, ugyanis önbizalmat ad, személyiség- és közösségformáló hatása van, olyan foglalkozás, amelyen óvodások és felnőttek egyaránt részt vehetnek. Népviseletben nem lehet hanyagul állni – tette hozzá a gyerekek által csak Ági néniként ismert előadónő.
Fellépők
A gálaműsoron számos néptánccsoport fellépett: ott volt a szalárdi Pittypang Néptáncegyüttes, akik egy őszi szüreti mulatsággal érkeztek, a szalontai Toldi Néptáncegyüttes, akik moldvai táncokat adtak elő, a debreceni Főnix Néptáncegyüttes Vadrózsák csapata, akik nádudvari táncokat mutattak be, a temesvári Százszorszép Néptáncegyüttes délalföldi cucorkát mutatott be. Jelen volt a köröstárkányi Százszorszép táncegyüttes is, akik nemcsak táncukkal, de szép ruhájukkal is elkápráztatta a közönséget, a borsi Galagonya kalotaszegi táncokkal érkezett, az idén 30 éves micskei Görböc Néptáncegyüttes széki népdalokat és jártatós, verbunkos táncot adott elő, a Berde Mózes Unitárius Gimnázium Vadrózsák Néptánccsoportja bonchidai román és magyar táncokat adott elő, végül a gálát a Csillagocska Néptáncegyüttes és az Ezüstperje Néptáncegyüttes lakodalmas előadása zárta, ahol délalföldi és sárréti táncokat jártak. Ha már „lakodalomra” került sor, a lakoma sem maradhatott el, a résztvevők a vacsora után azonban visszatértek a helyszínre, ahol Tálas Ágnes és Kiss Zsolt vezetésével táncházzal zárták a napot. Zenélt a Csillagocska és a Soroglya Zenekar. János Piroska / erdon.ro

2017. október 23.

Szakmai fórum a néptáncmozgalomnak
A Partiumi Amatőr Néptáncmozgalom Jelene és Jövője címmel konferencia zajlott a Csillagocska Alapítvány tizenöt éves fennállása alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként.
A Partiumi Keresztény Egyetemen megszervezett szombat délelőtti konferencián Benedek Árpád szervező, házigazda visszatekintett a kezdetekre, amikor a gyermek néptánctalálkozón negyvenegynéhány gyerek vett részt és a rendezvény délutántól estig tartott. Jelenleg a három napos rendezvénynek több mint négyszáz meghívottja van. Az amatőr néptáncmozgalom nagy léptékkel fejlődik, s a tizenöt éves sikeres tevékenység rávilágított arra, hogy az egész partiumi amatőr mozgalomnak egy szakmai fórumot kell létrehoznia. „Konferenciánk célja, hogy Temesvártól Szatmárig minden érdekelt megtalálja a megfelelő közeget, ahol szakmai közönség előtt bemutathatja az általa képviselt megyének a jelenlegi helyzetét” – hangzott el.
Csillagocska-család
Dr. Pálfi József, a Csillagocska alapítvány elnöke a Csillagocska óvoda indulásáról szólt. Olyan elképzelésből hozták létre, hogy a lehető legjobbat biztosítsák a gyermekek számára. A templom alagsorában egyúttal rendszeres foglalkozások zajlottak, az utóbbi tizenöt év során rengeteg találkozó – táncjáték, bemutató, színpadi megjelenés – történt itt, így alakult meg a Csillagocska-család. Amint az alapítvány elnöke megfogalmazta, hisz abban, hogy ezekkel a hagyományőrző foglalkozásokkal nemcsak gyermekeinket, de egész népünket, közösségünket gyógyítjuk. Mint bejelentette, a magyar kormány 130 ezer eurós támogatásának köszönhetően felújítják a réti templom alagsorát, mely rendszeresen otthont fog adni a Csillagocska különböző összejöveteleinek.
A konferencián részt vett és előadást tartott többek között Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, dr. Maior Enikő, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja, dr. Hausmann Alice egyetemi adjunktus, Brugós Anikó egyetemi tanársegéd, s Tamási Emese, a Temes megyei Eszterlánc Kulturális Egyesület alelnöke. Neumann Andrea / erdon.ro

2017. október 23.

Az ’56-os forradalomra emlékeztek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban
Ebben az évben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium díszterme adott otthont az 1956-os magyar forradalom emlékműsorának.
A hétfő délutáni eseményt Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke nyitotta meg. Köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Kereskényi Gábornak. Szatmárnémeti polgármestere beszédében az emlékezés fontosságát fejtette ki. Az emberek manapság csak homályosan emlékeznek, milyen is volt egy embertelen diktatúrában élni, épp ezért beszélni kell róla. Nem szabad elfelejteni az ’56-osok bátorságát, akik szembe mertek fordulni a zsarnoksággal.
Kereskényi Gábor után Pataki Enikő szólt a közönséghez. A Kölcsey igazgatónője a polgármester gondolatait vitte tovább: nem szabad megfeledkezni az ’56-os hősök bátorságáról és önfeláldozásáról, mellyel a jelennek is példát mutatnak. Annak érdekében, hogy a diákok közelebbről is megtapasztalhassák, milyen volt a forradalom, az iskola minden évben kirándulást szervez Budapestre, ahol végigjárják a megmozdulás főbb helyszíneit.
Egy ilyen kirándulás tapasztalatait vitte színpadra a 12. E osztály Téglás József magyartanár segédletével. A végzős évfolyam egy kétgyermekes család perspektíváján keresztül mutatta be az ’56-os történéseket. A színdarab rávilágított, mit jelentett a forradalom a szabadság után vágyódó apának, a családját féltő édesanyának, az utcák hevétől elragadtatott gyerekeknek. Mit jelentett a forradalom a magyar nemzetnek. A darab zárójelenete megfogalmazta ’56 tanulságát: habár leverték a mozgalmat, a magyar emberekben megfogant a szabadság iránti vágy, melyet egy több évtizedes elnyomás sem tudott kioltani.
A színdarab üzenetét vitte tovább Gnandt Zoltán történelemtanár is, aki előadásában a forradalom eseményeit mutatta be: hogyan lett a kezdeti suttogásokból forradalom, miként álltak ki szabadságukért a pesti fiatalok, végül pedig a szovjet megtorlásról is hallhattak az egybegyűltek. szatmar.ro

2017. október 23.

Születésnapi beszélgetés Borbély László újságíróval – Eleinte hiányzott az írás
Borbély László újságíró, lapunk volt főszerkesztője múlt héten töltötte 75. évét. A Maros megyei Rigmányban született 1942. október 17-én, 1965 óta Csíkszeredában él. Születésnapja apropóján életéről és a lapnál töltött csaknem négy évtizedről faggattuk.
– Újságíróként szeretett interjút készíteni?
– Néhányat készítettem, de nem túl gyakran. A legemlékezetesebb talán az Antall József miniszterelnökkel készített beszélgetés volt.
– Egyébként mi volt a kedvenc újságírói műfaja?
– A publicisztika. Munkásságom vége felé sok vezércikket közöltem, amelyek a napi eseményekre reflektáltak, a véleményemet is el tudtam ezekben mondani, és talán hasznosan befolyásoltam az olvasót is.
– Már tizenhárom éve nyugdíjas. Könnyű volt letenni a pennát?
– Nyugdíjazásom után még jó pár évig rendszeresen közöltem a lapban, főleg a művelődési rovatban, és minden héten egy vezércikk volt a penzumom. Amikor vezetőváltás történt, nem igényelték az írásaimat, én pedig nem is kopogtam az ajtón. Eleinte persze, hogy hiányzott az írás, aztán fokozatosan alábbhagyott a késztetés. Lehet írás nélkül is élni.
– Honnan indult?
– Faluról jöttem, első generációs értelmiségi vagyok. A falu az én esetemben nem jelentett feltétlenül hátrányos környezetet. Apám olvasó ember volt, több száz kötetes könyvtárat gyűjtött össze, volt, amiből olvasnom, amikor esőszünet adódott a mezőgazdasági munkákban. Az otthoni indíttatásnak köszönhetően előnyben voltam elemi és középiskolai tanulmányaim során – otthon, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is. Nagyobb volt az átlagnál az olvasottságom, sok mindenről tudtam, amiről esetleg mások nem hallottak. Kolozsváron, az egyetemen viszont már lépéselőnybe kerültek a vásárhelyi Bolyaiból vagy a kolozsvári Brassaiból érkezett kollégák, de nagyvonalakban velük is sikerült a lépést tartanom.
– Hogyan választott pályát?
– Az egyetemen magyartanári képesítést szereztem. Eleve erre tájolódtam, mert mindig szerettem olvasni és írogatni is. Emlékszem, Erdőszentgyörgyön volt a községközpontban egy faliújság, amelyre a felelős tanító néni kérésére rendszeresen írtam cikkeket. Az egyetemen a Balogh Edgár újságírói kurzusát is elvégeztem, arra gondolva, hogy ha lehetőség adódik, talán az újságírói pályát is megpróbálnám. Alig három évet kellett erre várnom… 1965-ben végeztem az egyetemet a feleségemmel egyszerre, aki szintén magyar szakot végzett, és történetesen két magyar szakos tanárt kerestek Csíkszentimrén. Ezt választottuk. 1968-ban, a megyésítés után megalakultak a megyei lapok, és több évfolyamtársammal együtt jelentkeztünk. Közel negyven évet töltöttem az újságnál. Úgy vélem, Albert Antal, az alapító főszerkesztő jó érzékkel válogatta ki a munkatársakat. Ragaszkodott ahhoz, hogy mind egyetemi végzettségűek legyünk. Ez nagy szó volt, mert akkoriban inkább a munkáskáderek kellettek… A lap eleinte nagyon kelendő, népszerű volt, szívesen írtunk, együtt voltunk reggeltől estig. Vásárhelyen nyomtatták, és havonta egy-egy hétre fel kellett menni oda olvasószerkesztőnek. Érdekes időszak volt.
– Ma, az internetes világban egyszerű lenne, de akkoriban hogyan küldték el az anyagokat Vásárhelyre?
– Különböző módon. Egyrészt a reggeli autóbusszal küldtük. Ehhez előző nap le kellett gépelni az írásokat, és odaadni a titkárnőnek, aki az állomás közelében lakott, ő vitte ki a buszhoz. Amikor eseményekről tudósítottunk, telefonon kellett bemondani szavanként, betűnként, nagyon körülményesen a szöveget. Majd elkészült egy viszonylag modern nyomda a város szélén, melléje felépült a szerkesztőség épülete is. Azt azért tették a nyomda mellé, hogy ne legyünk közel a cukrászdához, legalábbis a rossz nyelvek így beszélték… Ugyanis a régi mozival szemben volt egy cukrászda, ott kezdtük a napot minden reggel, amíg a szerkesztőség a pártbizottság épületében volt, ugyanabban az épületben, mint manapság. Emlékszem, az egyik szobában lakott az első titkár, Branis László, s én mint ingázó, mindig korán beértem, bekapcsoltam a rádiót, s néha pizsamában kijött, hogy jelezze, csendesebben…
– Melyek voltak az első emlékezetes írásai?
– Fel kellett fedezni a megyét. Maros megyei lévén, nekem sok volt az újdonság. Élményszámba mentek a kiszállások, amelyekre rendszerint közösen mentünk. Egyik alkalomra különösen emlékszem. Csíkmenaságon egy beszélgetés során szóba került, hogy nagyon sok az agglegény. Írtam a témáról egy riportocskát, El kéne indulni, meg kéne házasodni címmel. Optimistán fejeztem be, beszélgetőpartnereimet nagyon biztattam a nősülésre. Azóta sem tudom, hogy sikerrel-e?
– Akkoriban is megvolt minden újságírónak a maga szakterülete?
– Eléggé behatárolt területek voltak, és úgy alakult, hogy nekem politikai jellegű írásokat kellett írnom. Ez a témakör bizony nem örvendett a legnagyobb olvasottságnak, de ez volt a feladatom, és évekig ezt végeztem.
– Ez azt jelenti, hogy pártgyűlésekbe járt a különböző vállalatokhoz, a megyéhez…
– Igen. Arra mindig vigyáztam, hogy senkinek se ártsak.
– Milyen volt akkor az újságírók megítélése?
– Általában közkedveltségnek örvendtek, s néhány kollégám különösen az volt. A városban laktak, a régi Hargitában ütötték fel a főhadiszállást. Én az első években Csíkszentimréről ingáztam, ebből kimaradtam… Egyébként, amikor kritizálni kellett valamelyik vállalatot vagy községházát, lehet, hogy nem tapsoltak nekünk, amikor megérkeztünk, de általában szívesen fogadtak, és akkor még szinte természetesnek tűnt, hogy kis vendéglátás is beletartozhat a terepezésbe, nem számított akkor lekenyerezésnek.
– Említette, politikai jellegű írásokat kellett írnia. Gondolom, ezek kényes témák voltak… Ellenőrizte valaki az ideológiai megfelelést?
– Olyan időszak is volt, amikor ezeket a megyei pártbizottság valamelyik titkára is elolvasta megjelenés előtt. Cenzúrára ezek után már szinte nem is volt szükség, de létezett. Esténként velünk voltak a szerkesztőségben a cenzorok, velünk együtt olvasták a lapot. Ha volt észrevételük, azt jelezték. Ha a szolgálatos szerkesztő nem tudott, vagy nem akart dönteni, fel kellett hívnia a főszerkesztőt, aki volt mikor engedett, volt mikor nem. Kisebb dolgokban ellent tudott mondani a cenzornak. Amikor a helyi cenzorok szabadságon voltak, Bukarestből jöttek magyarul tudó személyek helyettesíteni. Ők sokkal többet akadékoskodtak.
– Végig Albert Antal volt a főszerkesztője?
– Egészen addig, amíg karakánsága miatt le nem váltották. Utána jöttek többen is: előbb Bálint Dénes, akinek az öccse kiment Bécsbe és emiatt menesztették. Utána Csernátoni József, aki tipikus pártaktivista volt, az elsőtitkár személyi titkáraként dogozott éveken keresztül, és nagyon merev irányt szabott a lapnak. De ő sem vitte sokáig. Végül hosszú ideig Füstös Jenő maradt a lap élén főszerkesztő-helyettesként, egész a változásig. Akkor a kollégák engem választottak főszerkesztőnek, így én vezettem a lapot 1990-től 2004-ig, nyugdíjazásomig.
– Melyik volt a legszebb időszak?
– Szép volt a Hargitánál az indulás és a Hargita Népénél is sok kellemes időszak adódott. Nem voltak gondtalan évek, de 1990 után úgy éreztük, tudunk hasznosak lenni, szókimondó írásokat közölni. A rendszerváltás utáni első időszakban zűrzavar uralkodott politikai vonalon, sorra alakultak az RMDSZ területi szervezetei, önállósodott Csík, Gyergyó, Udvarhely, nehéz volt egyensúlyt tartani. Érdemnek tartom, hogy mindemellett sikerült megőrizni az önállóságunkat. Voltak önérdek-érvényesítő törekvések, azokat a próbálkozásokat kivédtük és sikerült talpon maradni. Volt kísérlet a lap megszüntetésére – nem anyagi nehézségek miatt, mert akkor ilyen jellegű gondjaink nem voltak –, hanem akadtak nagymenők, akik hatalom- és profitéhségből szerették volna megszerezni a lap kiadói jogát – ezt is sikerült kis szerencsével kivédeni. Sokan akarták a lapot megkaparintani, nemcsak itthoni, hanem magyarországi próbálkozások is voltak, de ezek sorra abbamaradtak.
– Mi volt a legnehezebb?
– A pályám kezdetén, a kezdeti lelkesedés után jöttek ezek a „musz-anyagok”, így neveztük akkoriban ezeket a pártos beszámolókat – azok nem hagytak valami szép emléket. De tulajdonképpen nem mondhatni, hogy olyan sok volt az ellenálló közöttünk. Igaz, egy adott ponton hetilappá zsugorították a napilapot, és a szókimondóbb újságírókat egyszerűen kirúgták az újságtól, köztük Ferenczes István és Ferencz Imre kollégánkat. A nyolcvanas évek végén nem volt cenzor, de cenzúra volt, és a mindenkori lapvezetésnek pontokba foglalták, hogy miről nem szabad írni. Például az állam biztonságát érintő vagy katonai dolgokról szigorúan tilos volt írni. Egyszer megjelent egy fénykép a lapban, amelyiknek a sarkában látszott a börtön. Hatalmas cirkusz lett belőle…
– 1990-ben eltűnt a cenzúra?
– A cenzúra eltűnt, akkortól a lelkiismeretünkre volt bízva, mit írunk, de sugalltak az embernek innen is, onnan is. Volt, amit meghallgattunk, volt, amit nem, de a döntést önállóan hoztuk meg.
– Kötetben nem gyűjtötte össze a legjobb publicisztikai írásait?
– Kiadtak több válogatáskötetet a lapban megjelent írásokból. Ezekbe egy-két írásom bekerült. Ezenfelül nem tartottam szükségesnek a saját írásaimat összegyűjteni. Úgy érzem, akadt néhány elfogadható írásom, de túltermelés van könyvekből, és a napilap írásai általában nem a maradandóságnak szólnak.
– Az újságíró folyton harcolna, szeretne valamit előremozdítani, valamit elérni, vagy legalább művelni az olvasót. Van olyasmi, amiről úgy érzi, hogy sikernek könyvelhető el, hogy konkrétan az írásai eredménye?
– A 90-es évek legelején például hétről hétre közöltünk egy-egy írást a magyarság történetéről. Ez akkoriban hiánypótló volt, mert a könyvesboltokban még nem lehetett ilyen könyveket vásárolni. Sokan kivágták, összegyűjtötték a sorozat cikkeit. Vagy ami a kollégák ötlete volt: a Fogságom története vagy a Kuláksors sorozatok, amelyek nagyon népszerűvé tették akkortájt a lapot. Felvállaltuk a nemzetiségi jogok szolgálatát. Sok vitánk volt a román lappal, sokszor csúnyán támadtak. Mi nem vagdalkoztunk, de amikor a lapot bántották, próbáltunk érvényt szerezni a magunk igazának. Ilyen vonatkozásban a mindenkori RMDSZ-szel is jónak mondható volt a kapcsolatunk. Úgy éreztük, amíg az RMDSZ a nemzetiségi érdekeinket következesen szolgálja, addig a lap is hasonló célokat követ. Nem voltunk RMDSZ-lap, nem szorultunk adományokra, önállóan fenn tudtunk maradni. Ami a privatizációt illeti, sokáig úgy véltük, nincs szükség erre. Anyagilag biztonságban volt a lap, emiatt nem siettettük, elhanyagoltuk a privatizációt. Ez akkor mulasztásnak tűnt, de látva, hogy mára mennyire megnehezült a nyomtatott sajtó helyzete, talán nem is volt olyan nagy mulasztás.
– Hány példányban jelent meg a Hargita Népe „fénykorában”?
– Az 1990-es évek elején, amikor még nemigen volt más hírforrás, a példányszám súrolta az 50 ezret. Amikor eljöttem, olyan 10 ezer példányban nyomtatták a lapot. Sok minden megváltozott. Új lapok jelentek meg, megváltoztak az olvasói szokások, a pénzforrások is megcsappantak, a reklámpiac nagyon beszűkült, mindez törvényszerűen elvezetett a fokozatos csökkenéshez.
– Most hogyan telnek a napjai?
– Nem unatkozom. Olvasgatok. A megszokott információforrásokat – rádiót, újságot, tévét – nézegetem. Négy unokánk van, három Csíkszeredában és egy a tengerentúl, nagyapai teendőkben nem volt hiány az elmúlt másfél évtizedben. Amikor alkalmunk van, utazgatunk is. Bejártunk jó néhány európai országot, a tengerentúlra is eljutottunk nagyobbik leányunk támogatásával. De hiányoznak néha a baráti beszélgetések, megritkultak, sajnos, a soraink. A kulturális eseményeken rendszerint jelen vagyunk, színházba járunk, itt is, Pesten is. Ki lehet tartalmasan tölteni a nyugdíjaséveket. Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

2017. október 23.

Focival katalizált ellenállás: a labdarúgás közösségszervező erejéről írt könyvet Péter László szociológus m tudják megtörni az emberek közösségszervező erejét – derül ki Péter László kolozsvári sportszociológus hamarosan megjelenő, angol nyelvű könyvéből.
A szerző által a kiadók „Arsenáljaként” jellemezett Palgrave Macmillan gondozásában jelenik meg hamarosan angol nyelven Péter László, kolozsvári sportszociológus Tiltott labdarúgás Ceaușescu Romániájában című könyve, amely a labdarúgás társadalom formáló erejét és a hanyatló diktatúrát mutatja be nyugat-európai olvasóknak.
A kötet egyik fontos következtetése, hogy még a legkeményebb diktatúrák sem tudják megtörni az emberek közösségszervező erejét.
Minderről hétvégén, a Bolyai Társaság és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Interdiszciplináris párbeszéd címmel idén már hatodik alkalommal megszervezett konferenciáján számolt be a sportszociológus.
Azt követően a Krónikának elmondta: a kötet ötlete még 2014-ből származik, amikor egy finn egyetemen járva találkozott egy talini professzorral. Amikor elmesélte neki, hogy gyermekkorában ő is részt vett a hegyi meccsnézéseken, érdesnek találta az eseménysorozatot és úgy gondolta, hogy arról érdemes lenne könyvet írni a nyugati közönségnek. Péter hozzátette, 2015-ben Gyergyócsomafalván voltak a BBTE diákjaival szakmai gyakorlaton, amikor már a könyv megírására készülve – lévén, hogy a Gyergyói-medence egyik központja volt a székelyföldi meccsnézéseknek – az első terepkutatást végezte.
Ekkor körülbelül 35-40 interjút készített a hegyi meccsnézésekről, az ezekből írt esettanulmányt pedig – mint lapunkban már beszámoltunk róla – egy kolozsvári konferencián mutatta be.
Akkor értelemszerűen még csak az előzetes eredményekről számolhatott be, ám ezután megkereste őt a svájci Springer kiadócsoporthoz tartozó Palgrave egyik szerkesztője, hogy megjelentetnék a könyvét. Abban már nem csak a Gyergyócsomafalván, hanem a Kolozsvár környékén és Dél-Erdélyben elvégzett kutatási eredményei is szerepelnek.
Hiánypótlás és összetartozás
Péter László elmondta: a székelyföldi esettanulmány után már látta kutatásainak főbb irányait, azaz, hogy médiafogyasztásról, azon belül is az illegális körülmények között külföldi médiatermékek fogyasztásáról fog szólni.
„Igazából meccsnézésről beszélünk. Ennek egyik dimenziója, hogy az emberek pótolni szerették volna azt a hiányt, amely a román tévében a ’80-as években beállt” – magyarázta. A labdarúgó-Európa-bajnokságok és világbajnokságok mérkőzéseket akarták nézni az emberek függetlenül attól, hogy székelyföldiek, Kolozsvár környékiek vagy dél-erdélyiek. „A meccsnézések másik dimenziója etnikai, amely Kolozsváron is megjelent. Bár nem annyira hangsúlyosan, mint a Székelyföldön, de az emberek egy része magyarként magyar meccseket akart nézni 1982-ben és 1986-ban, amikor a válogatott kijutott a világbajnokságra” – részletezte.
Szerinte ez nyilván a magyar közösségi összetartozást, kollektív tudatot erősítette.
„Ami a Székelyföldi kutatásaim során talán csak egy erős hipotézis volt, és amelyet az emberek megerősítettek a Kolozsváron, illetve Dél-Erdélyben készült több mint száz interjúban és 300 informális beszélgetésben, az az, hogy tekinthetjük ezt a kommunista diktatúrával szembeni harcnak, egyfajta csendes tiltakozásnak” – fejtette ki a szociológus. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

2017. október 23.

Súlyosan megsebesített két embert a medve Fogarason
Egy 39 éves férfire és egy 14 éves lányra támadt hétfőn reggel egy medve Fogarason. Mindketten megsebesültek, de eszméletüknél vannak – tájékoztatott Ciprian Sfreja, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
„Az incidensre reggel 7 óra 35 perckor került sor, a város egyik utcájában, egy tömbház mellett. A férfin horzsolások vannak, a lányt a bal csípőjén megharapta a medve. A férfi saját lábán ment a kórházba, a lányt egy mentőautó szállította be” – idézte Sfreját az Agerpres hírügynökség. A múlt héten a fogarasi erdészet képviselői kilövési engedélyt kértek egy medvére, amelyet többször láttak a házak környékén.
A környezetvédelmi ügynökséghez további öt, Brassó és Fogaras környékén garázdálkodó medvére kértek kilövési engedélyt. A Brassó megyei állatvédő egyesületek képviselői ezzel szemben azt kérték a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy ne adjon kilövési engedélyt, hanem találjanak más módszert arra, hogy az állatok ne jöjjenek le az erdőből a településekre élelemért. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 23.

Centenárium: „testvéri üzenetet” fogalmazna meg a magyaroknak a román kultuszminiszter
Fontos lenne testvéri üzenetet megfogalmazni a kisebbségek, különösen a magyar kisebbség irányába, hogy a románokkal együtt ünnepeljék az egyesülés centenáriumát – nyilatkozta vasárnap este a Realitatea hírtelevízióban Lucian Romaşcanu kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter.
„Azt gondolom, hogy fontos lenne testvéri üzenetet megfogalmazni a kisebbségek, különösen a magyar kisebbség irányában, hogy velünk együtt ünnepeljék azt az országot, amelyben élnek. Nagyon fontos, hogy a magyar kisebbség képviselői továbbra is azért harcoljanak, hogy a magyarok jobban éljenek Romániában, akármit is értünk ez alatt, hogy harcoljanak saját környezetük infrastruktúrájáért, gazdasági fejlődéséért” – jelentette ki a művelődési miniszter
A tárcavezető úgy vélekedett: lehet, hogy nem mindig a „túlzott” követelések a legcélravezetőbbek, de lehetnek politikai, parlamenti szintű kezdeményezések, amelyekkel az RMDSZ javíthatja a magyarok életminőségét.
Romaşcanu azt mondta: azt szeretné, hogy a centenáriummal kapcsolatban a politikusok ne essenek túlzásokba, hanem szolidaritásról tegynenek tanúbizonyságot, mert az állam létrejöttét ünnepeljük.
Kelemen Hunornak az egyesülést illető álláspontjával kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott: az RMDSZ szövetségi elnöke „azóta finomította álláspontját”.
„Úgy látom, hogy Kelemen Hunor némiképpen finomított álláspontján, ami a centenáriumot illeti. Tisztában van ő is a dolgokkal, hisz egy olyan országnak volt a művelődési minisztere, amely 1918-ban alakult. (...) 1918-ban egész Európa térképe megváltozott. Létrejött Csehszlovákia, Jugoszlávia, Nagyrománia. Ezek közül csak Románia maradt meg változatlan határokkal, ugyanazokkal a nemzetekkel, ami azt jelzi, hogy a legszilárdabb és legkorrektebb alapokon nyugszik. Nem ismerem a helyzetet, ezért nem beszélek Csehszlovákiáról és Jugoszláviáról, de mi ugyanabban a felépítésben vagyunk, mint akkor, tehát ez egy korrekt konstrukció. És itt élünk, ebben az országban a magyarokkal, szászokkal, zsidókkal, romákkal – ezek a nemzetek valamennyien üdvözölték a gyulafehérvári nyilatkozatot és Erdély egyesülését Romániával” – idézte az Agerpres hírügynökség a minisztert.
Romaşcanu hangsúlyozta, hogy Románia betartja azt, amit az egyesüléskor ígért, és a magyar kisebbségnek „igen korrekt” feltételeket biztosít, jelen van a parlamentben, akárcsak a többi kisebbség, van magyar oktatás, használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban. „Azt gondolom, hogy rendben vagyunk, és betartjuk azokat az ígéreteket, amiket elődeink 1918-ban tettek” – szögezte le a művelődési miniszter. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 23.

Mindennapi forradalmaink
Nekünk ma nem kell tankok útjába állnunk, csőre töltött gépfegyverekkel szembenéznünk, véres megtorlást elszenvednünk az igazság kimondásáért, az elnyomó hatalom elleni lázadásért. Megszoktuk már a szabadságot, s legyen az bár viszonylagos, de természetesnek vesszük, mintha mindig is így lett volna, mintha mindig is így lenne, mintha semmit sem kellene tennünk érte.
Pedig szabadságunkra számtalan veszély leselkedik ma is. S ha úgy akarunk élni, hogy jogainkat ne tiporják, anyanyelvünket szabadon használhassuk, kulturális és nemzeti identitásunkat megőrizzük, emberi méltóságunkban ne sértsenek, akkor bizony akad bőven tennivalónk. Mindennapi forradalmaink közé sorolható az a szuverenitásért folytatott harc is, amelyet a magyar polgárok felhatalmazásával a budapesti kormány folytat brüsszeli döntéshozók ellen. A migrációs válság ugyanis hosszabb távon a kontinens olyan gyökeres átalakulásának veszélyét hordozza, amelynek egyik következménye éppen a világ e szegletében oly magától értetődőnek tekintett szabadság elvesztése. Elég csak körülnézni a világban: vajon hány országban beszélhetünk a szabadságnak arról a szintjéről, békéről, biztonságról, amely ma Európa nagy részére jellemző?
De mindennapi forradalmaink körébe sorolhatjuk azt a jogküzdelmet is, amelyet a Kárpát-medence különböző országaiba szétszórva, kisebbségben élő külhoni magyarság folytat nyelvi, kulturális, nemzeti önazonossága megtartásáért. A legnehezebb helyzetben kétségkívül a kárpátaljai magyarság van, iskolái, anyanyelve ellen indított aljas támadást a diktatúrákat idéző módszerekhez folyamodó kijevi hatalom. De Erdélyben sincs túl sok okunk az örömre: lassan centenáriumi mámor lesz úrrá Románián, szítják a magyarellenességet, csökken az elfogadottságunk a románság körében, jogaink bővítéséről hallani sem akarnak, vita nélkül söprik le minden kezdeményezésünket, amelyek célja csak annyi, hogy otthon érezzük magunkat az országban.
S hogy ilyen helyzetben mégis mit tehetünk szabadságunkért? Talán már az is valami, ha a magunk eszközeivel vívjuk meg mindennapi forradalmainkat. Például úgy, hogy támogatjuk azt a budapesti kormányt, amely hajlandó és képes kiállni értünk, külhoni magyarokért – élünk tehát választójogunkkal és a nemzetben gondolkodó erőket segítjük. De úgy is tehetünk valamit, ha aláírjuk a Minority SafePack kezdeményezést, hogy az Európai Unió ne kerülhesse meg többé a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait. Vagy éppen részt veszünk a Székelyföld határainak kivilágítását célzó akcióban, és jelezzük: az autonómiáért tenni akaró, szabadságra vágyó és a szabadságot értékelő közösség vagyunk. Mindennapi forradalmaink ezek is. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 23.

Mellszobor Gábor atyának (Kovászna)
Újból híveire tekint néhai Kovács Gábor címzetes esperes, kovásznai plébános (1944, Farkaslaka–2016, Kovászna). A „kicsi magyar közössége” által oly nagyon szeretett és megbecsült Gábor atyának a katolikus templom kertjében állított mellszobra vigyázza tovább nyáját, nemzetét. A szobrot szombat délután Tamás József püspök, a magyar felekezetek vezetői, hívei közméltóságok jelenlétében leplezték le.
A jelenlévőket Péter Arthur kovásznai plébános köszöntötte, majd a mellszobor leleplezése következett. Kovács Gábor kovásznai munkásságát Tamás József püspök, az egykori osztálytárs méltatta. Farkaslakán van egy megálló a Tamási-emlékműnél. De nem mindig ezért áll meg ott, azért is, mert a közeli temetőben van eltemetve Kovács Gábor. Szeretet és ragaszkodás vette körül földi életében, most szoborba öntve jelenik meg, hogy idézze mindazt, amit a közösségért tett, mert sok mindent meg lehet csodálni munkásságából. Nehéz időkben kőből, fából épített plébániát, ravatalozót, templomot javíttatott, de építette a lelkek templomát is. Maradjon közöttünk Gábor testvérünk, emlékét őrizze a mellszobor – hangoztatta a püspök.
A mellszobor megáldása, a miatyánk és üdvözlégy elimádkozása után Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, a kovásznai belvárosi református egyházközség lelkésze szólt a jelenlévőkhöz. Nagyon sokszor voltak együtt az utóbbi 15 esztendőben, de sohasem gondolta volna, hogy „az én maroknyi népemmel együtt” rá fogunk emlékezni. Kovászna népe méltán lehet hálás, hogy a Fennvaló ilyen plébánossal áldotta meg. A szoborral állítottak emléket neki, de hitvallása, munkássága követésével is emlékezni kell rá – mondta az esperes.
Gyerő József polgármester beszédében hangoztatta: kell hogy legyenek vezéregyéniségeink, akik munkásságuk által a közösség példaképeivé válhatnak. Ma a teljes kovásznai magyar közösség ilyen példaképe néhai Kovács Gábor plébános – szögezte le a városvezető. Gyerő a kovásznai unitáriusok nevében is tiszteletét fejezte ki az elhunyt iránt – utalva arra, hogy az ökumenizmust valló plébános sokat segítette közösségét. Az ünnepség zárómozzanataként a katolikus egyházközség kórusa Kercsó Ferenc kántor vezényletével A lévita énekel című művet adta elő. Énekük alatt a jelenlévők virágokkal, koszorúkkal tisztelegtek Gábor atya előtt. A leleplezést szentmise, majd Mária-áhítat követte. Gábor atya szobrának állítását a katolikus közösség kezdeményezte, a munkában részt vállalt a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend Márton Áron Tartománya is. Jánó Árpád kormányzó érdeklődésünkre lovagi szerénységgel mondta el, miért: az atya 41 éves munkásságának emlékére. Kovács Gábor pirogránit mellszobrát az elhunyt jó ismerője, barátja, a dombóvári Varga Gábor alkotta.
A mellszobor körüli történéseket megelőzően a közösség keresztutat végzett A magzat keresztútja emlékparkban, ugyanott szabadtéri oltár és kápolna szentelésére is sor került. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 23.

Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Kató Bélát (Székelyföldi elismerés)
A reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat.
Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban pénteken este tartott díjátadóról. Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek. „A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyénnek munkájával hozzá kell járulnia a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor.
Az ünnepi köszöntők után került sor a 2017-es Orbán Balázs-díjak átadására. Elsőként Kovászna megye jelentette be, hogy az idei díjazottja főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és a LAM Alapítvány létrehozója, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke, olyan igaz hitű lelkipásztor, aki nemcsak gyülekezetéért, egyházáért munkálkodik, hanem nagy formátumú közéleti személyiség, közösségi ember, aki a maga során valóságos reformációt hozott Háromszékre, az Erdélyi Református Egyházkerületbe. „Hitelessége, becsületessége, kitartása, cselekvőereje, alázata és mélyből jövő, igaz hite semmit sem kopott az évtizedek folyamán, így válhatott az erdélyi magyarság egyik legkiválóbb lelki és szellemi vezetőjévé, magasra téve a mércét a közösségi és egyházi vezetők körében. Merem mondani, hogy Kató Béla a jelenkori Erdély Széchenyije. Hálát kell adnunk mindazoknak, akik egész életükkel, cselekedeteikkel mutatják az utat, hirdetik az igét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főtiszteletű püspöke ilyen elöljáró ember, aki saját életével példázza, hogy az igaz hitből fakadó cselekedet bőven kap áldást” – fogalmazott laudációjában dr. Szmolka István ortopéd főorvos, aki barátként laudálta az Orbán Balázs-díj Kovászna megyei díjazottját. A díjátadó ünnepséget a Codex Régizene-együttes koncertje zárta. A csíkszeredai együttes a Mint a szép híves patakra című előadását mutatta be, amely a genfi zsoltárok Szenci Molnár Albert-féle fordításain alapul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 23.

Hálával és főhajtással
Emlékező ünnepség és fáklyásmenet
Szombat délután 6 órától a Kultúrpalota kistermében emlékezett az Erdélyi Magyar Baloldal és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete az 1956-os forradalom hőseire. Az ünnepi megemlékezést követően a résztvevők égő fáklyákkal vonultak fel a Vártemplomba.
A Vártemplom udvarán megkoszorúzták az emlékkopjafát, majd a templomban Henter György református lelkész vezetésével közös imával emlékeztek az 1956-os áldozatokra.
A kisteremben tartott megemlékező ünnepségen Csige Sándor csíkszeredai konzul idézte fel az eseményeket, és arra figyelmeztetett, hogy „erkölcsi kötelességünk meghajolni azok előtt, akik a szabadságért vállalták a meghurcoltatást”.
Dr. Tamási Zsolt történész szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc „másként szólt Magyarországon és másként Erdélyben”. Ezeket a különbségeket emelte ki beszédében. Véleménye szerint a forradalom utáni időszakban történt tömeges meghurcolás célja az volt, hogy megtörjék a magyar közösséget.
A rendezvényen meghívottként voltak jelen azok, akiket itt, Erdélyben börtönbüntetésre ítéltek a forradalom leverése után. Orbán Matild, Szilágyi Domokos, Kelemen Kálmán és Gráma János idézte fel röviden börtönélményeit.
Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke arra kérte a marosvásárhelyieket, hogy bízzanak a politikai vezetőkben, és az értelmiséggel közösen próbálják összefogni a közösséget, hogy „együtt legyen erőnk és bátorságunk előre menni”.
A megemlékező ünnepségen verset mondott Domokos Ferenc és Holbach István bolyais diák, fellépett Buta Árpád énekes, Varró Huba és társulata néptáncokat adott elő. Műsorvezető Tamás Csanád, a Bolyai líceum 12. osztályos tanulója volt. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 23.

Meghirdették a centenáriumi évet
Izsák Balázs az SZNT régi-új elnöke
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombat délután a Kultúrpalota nagytermében megtartott tisztújító küldöttgyűlésén 109 szavazattal Izsák Balázs újabb elnöki mandátumot nyert. Kihívója, Farkas Csaba, az SZNT alelnöke 93 szavazatot kapott.
A Marosszéki Székely Tanács nevében László György elnök, illetve Gáspár Sándor titkár köszöntötte a megjelenteket, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében Csige Sándor konzul mondott beszédet. Ötvös József református lelkész kérte Isten áldását a rendezvényre.
Heves kirohanásoktól sem volt mentes az SZNT szombat délutáni ülése. A néha már személyességig menő vitát az robbantotta ki, hogy a szervezők az elnöki beszámolót követően azonnal rátértek az elnökválasztásra, és a széki vezetőknek nem akartak szót adni, amit végül mégis kénytelenek voltak megtenni.
Az elégedetlen székek képviselői, akárcsak az Izsák Balázs ellenében induló Farkas Csaba mindenekelőtt a kommunikáció és a tagsággal való közvetlen kapcsolat hiányát nehezeményezték, illetve azt, hogy a beszámolóban nem esett szó a szervezetet feszítő belső ellentétekről. Farkas Csaba szerint az elnök elszakadt az SZNT tagságától, emiatt erejét vesztette a szervezet. Abban mindenki 
egyetértett, hogy erősíteni kell az egységet, a belső kohéziót és a kommunikációt, és a következő négy évben meg kell erősíteni a széki szervezeteket.
Az újraválasztott elnök megígérte, hogy az elkövetkezendőkben figyelembe veszi az elhangzott bírálatokat és javaslatokat. Kijelentette: az SZNT megmarad a megalakulásakor kapott meghatalmazásnál, egyetlen célja Székelyföld területi autonómiájának közképviselete és kivívása a jog és a demokrácia eszközeivel.
A küldöttgyűlés határozatot fogadott el, miszerint meghirdetik a centenáriumi évet, amely 2018. november 19-ig tart. Ugyanakkor megbízta az SZNT Állandó Bizottságát, hogy rendezvények szervezését kezdeményezze, erre vonatkozó nyilatkozatokat és felhívásokat adjon ki, és tegyen lépéseket a centenáriumi év hazai és nemzetközi népszerűsítéséért.
A tanácskozás végén Izsák Balázs megismételte a felhívást, hogy október 29-én imádkozzanak közösen Székelyföld önrendelkezéséért, este pedig gyújtsanak minden településen őrtüzeket, annak üzeneteként, hogy a Székelység nem hátrál, és nem fárad az autonómiatörekvésben. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 721-723




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998