udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2111 találat lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 2101-2111 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1993. március 10.

Tőkés László püspök a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében márc. 10-i nyilatkozatában tiltakozott amiatt, hogy a harmincas épületben a hívők segítségével épült püspökség épületét újból el akarják venni. A hatvanas években a diktatúra pártbizottsági székháznak használta az épületet, az 1989-es változások után térhetett vissza az épületbe a püspökség. Jelenleg a Nagyváradi Egyetem akarja elvenni az épületet, kilakoltatni onnan a püspökséget, az esperesi hivatalt, a Harangszó és a Közlöny szerkesztőségét, a Sulyok István Református Főiskolát, az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség megyei szervezetét, a Romániai Német Demokrata Szövetséget és a Tulipán Kft-t. /Nyilatkozat. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 12./

1993. március 10.

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilatkozatában elsorolta, mi mindenről volt szó az RMDSZ vezetői és Iliescu találkozóján. Elmondták az elnöknek, hogy mit értenek az autonómián. Az oktatási autonómia teljesen önálló magyar oktatási rendszert jelent, amelyet az állami költségvetés finanszíroz. Felvetették a kisebbségi jogsérelmeket, az etnikai diszkriminációt, elsősorban az igazságszolgáltatásban és a helyi közigazgatásban, a magyar köztisztviselők alkalmazásában. Például Biharban alig van magyar közalkalmazott, Kolozsvárról nem is beszélve, de Marosvásárhelyen is hasonló a helyzet. "Negyedszer veszek részt olyan RMDSZ-küldöttségben, amelyet Iliescu úr hív megbeszélésre, de egyszer sem következett be változás a mi ügyünkben, sőt egyre szorosabbra szövődnek a szálak a kormánypárt és azon politikai csoportosulások között, amelyek megválasztásához biztosították a szavazattöbbséget, vagyis a román nacionalista, szélsőséges erők között." Az RMDSZ célkitűzése, a belső önrendelkezés hosszú folyamat, amelynek célja a romániai magyarság társadalmi fejlődésének kibontakozása. Az RMDSZ új működési szabályzata feladatköri megosztást tartalmaz, mert a romániai magyar társadalom nem egységes politikai érdekközösség, a liberálisoktól a kereszténydemokratáig, a konzervatívoktól a szocdemekig, a munkavállalóktól a vállalkozókig minden réteg megtalálható benne. A Szövetségi Képviselők Tanácsában jelentkezett az igény ennek tükröződésére. A sokszínű társadalmi összetétel miatt államrendszerhez hasonló struktúrát kellett kialakítani. Nemrég a liberálisok is hasonló szervezeti felépítést dolgoztak ki maguknak. Az RMDSZ-nek van szövetségi elnöke, továbbá ügyvezető elnöksége, amelynek alelnökei a magyar társadalom különböző szakterületeiket vezetik. Sok tekintetben ez megegyezik a kormánystruktúrával, hiszen az ügyvezető elnökségnek alkalmaznia kell a belső törvényeket, amelyeket a Szövetségi Képviselők Tanácsa bocsát ki. Csiha Tamás tehát házelnöknek tekinthető, mert ő vezeti ezt a szabályalkotó testületet. Takács Csaba felajánlotta Kötő Józsefnek, az RMDSZ Kolozs megyei elnökének a kultúra-vallásügyi alelnökséget. Ő ugyanis kiváló ismerője az erdélyi magyar szellemiségnek. Takács politikai alelnöknek a temesvári Bodó Barnát javasolta, Somai József szervezési alelnök lenne, Magyari Nándor az önkormányzati és reformügyi alelnök, a szatmári Fülöp Fischer Ildikó pedig oktatási alelnök. /Nits Árpád: Új integrációs erőforrások a láthatáron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

1993. március 10.

Az RMDSZ háromszéki választmánya állásfoglalásában kiállt Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke mellett, elutasítva a személye elleni irányuló és a romániai magyarságot megosztani kívánó próbálkozásokat. Tőkés Lászlónak az etnikai tisztogatásra utaló kifejezése a statisztikai adatok alapján kimutatható nagyméretű demográfiai változásokra, a szélsőséges nacionalista erők és a kolozsvári polgármester tevékenységére irányulnak. Felkérik az RMDSZ szenátorait és képviselőit, hogy nyilatkozataikban tartsák tiszteletben választóik akaratát. - Ehhez az Állásfoglaláshoz csatlakoztak a Kézdi-, Orbai-, valamint Sepsiszék RMDSZ-polgármesterei. /Állásfoglalás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

1993. március 10.

Gazda József a csángók mostoha sorsára hívta fel a figyelmet. "Megpróbálnak egy népet megfosztani önismeretétől, önazonosságának tudatától, s így kényszeríteni a beolvadásra, a végleges felszámolódásra " "-menteni kell a még menthetőt. Gyűjteni a nyelvi értékeket, átmenteni az utókornak az évezredes hagyományokat." /Gazda József: Vérrokonaink: a csángók. Legmostohább sorsú rétege nemzetünknek. = Magyar Nemet, márc. 10./

1993. március 10.

A Dacia Könyvkiadó /Kolozsvár/ 1992 végéig államilag szubvencionált kiadó volt, ettől az évtől állami részvénytársaság lett. A Dacia magyar részlegéről Kerekes György részlegvezető-szerkesztő adott tájékoztatást. 1989 után először a cenzúra miatt fiókban maradt munkákat adták ki, közöttük volt Mózes Attila Vénasszonyok nyara című könyve ötezer példányban, valamint Székely János Új képes krónika című drámagyűjteménye kétezer példányban. A Tanulók Könyvtára sorozatban sikerült kiadniuk Sipos Domokos-, Horváth István-, Jókai Mór- és Mikszáth Kálmán-köteteket. Azelőtt a cenzúra gátolta a könyvkiadást, most a pénz hiánya. Az erdélyi kiadók számára óriási konkurenciát jelentenek a Magyarországról behozott könyvek. Sikerkönyvük volt viszont Kányádi Sándor Vannak vidékek című verseskötete, 11 ezer példányban jelent meg, azonnal elkapkodták, Tőzsér József csíkszeredai könyvterjesztő jelezte: újabb ötezer példány utánnyomására volna szükség. /Kisgyörgy Réka: A Dacia Könyvkiadó múltjáról, jövőjéről? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./

1993. március 11.

Markó Béla RMDSZ-elnök nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az RMDSZ brassói kongresszusán minden területi szervezet elfogadta az autonómia alapelveit. Most következik a gyakorlati megvalósítása. - Nem fogadja el azt, hogy elnökké választásával a mérsékelt szárny győzött. - Tőkés Lászlóval állandó konzultációban van, a tiszteletbeli elnök részt vesz a testület munkájában, az Operatív Tanácsban. Az Operatív Tanács a gyors politikai döntések meghozatalára hivatott, ezzel elkerülik a Szövetségi Képviselők Tanácsa túl gyakori összehívását. Meg kell teremteni a romániai magyarság állandó intézményrendszerét, azonban ezen a területen alig tudtak előre lépni. Az egész román társadalomban jelen van a visszarendeződés. A román külügyminisztérium évente összeállítja a fehér könyvet, amelyből kiderül, milyen kedvező a romániai magyarság helyzete. Ez emlékeztet a Ceausescu korszak szemfényvesztésére. El kell készíteni a "magunk fehér könyveit. Reális, sokszorosan ellenőrzött adatok birtokában kell a jogsértéseket a nagyvilág elé tárni." Az RMDSZ-nek minden területen kezdeményezőnek kell lennie. /Tófalvi Zoltán: Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Új Magyarország, márc. 11./

1993. március 11.

Csapó József /Nagyvárad/ szenátor az erdélyi magyar autonómia elképzelésről beszélt, mint a kérdés kiváló szakértője. A kiindulópont az 1992. okt. 25-én megfogalmazott Kolozsvári Nyilatkozat, melyben az RMDSZ kinyilvánította a belső önrendelkezési jogot. A belső önrendelkezés utal arra, hogy a romániai magyarság korlátozott önrendelkezésre törekszik. Az RMDSZ kongresszusán a nemzeti kisebbség önminősítést fogadták el. Az erdélyi magyarság él szórványban, viszonylagos többségben és tömbökben is. Ennek megfelelően az RMDSZ háromszintű autonómiaformában gondolkodik. Az összes erdélyi magyarra vonatkozik a kollektív személyi autonómia. A nyelvhasználat, kultúra, oktatás, információáramlás és társadalmi szerveződés területén lenne belső önrendelkezés. Ahol a magyarság egyszerű többségben él, ott a helyi autonómiát igénylik. A helyi autonómia lényegében azonos az EBEÉ 1990. évi genfi dokumentumában foglaltakkal. A tömbmagyarság területén a területi autonómia lenne megfelelő, itt Székelyföld jön számításba. /Csapó József: A magyarság belső önrendelkezést kíván. = Magyar Nemzet, márc. 11./

1993. március 11.

Újvári Ferenc /Kolozsvár/ írja, hogy Trianon után "Románia egyes kormányai nem gyarmatosító jogot kaptak, hogy iparosítás, falu- és városfejlesztés ürügyén kiűzzék az őslakosokat, és helyükbe másokat telepítsenek." A jogsérelmet szenvedettek kárpótlása a román kormányra vár. /Újvári Ferenc, Kolozsvár: Kárpótlásra várnak a jogsérelmek. = Új Magyarország, márc. 11./

1993. március 11.

Octavian Bratila kiállt Tőkés László püspök mellett: természetesnek tartja Tőkés László állásfoglalását arról, hogy etnikai tisztogatás folyik. Példákat hozott fel arra, hogy a román lapok milyen gyűlölettel írnak a magyarokról. /Octavian Bratila: A cenzúrától az etnikai tisztogatásig. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

1993. március 11.

Tőkés László püspök azon kijelentésével, miszerint etnikai tisztogatás folyik Erdélyben, tartalmilag egyetértek - jelentette ki Kreczinger István, az Erdélyi Világszövetség Magyarországi Szervezetének elnöke márc. 10-i sajtótájékoztatóján. Hozzátette: biztos abban, hogy a püspök az etnikai tisztogatás alatt nem a Boszniában zajló tisztogatásra gondolt. Kreczinger ismertette az EVMSZ állásfoglalását az erdélyi magyarság helyzetével és a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatban: Közép-Európa békés jövőjének előfeltétele a két nép megbékélése. Szükséges a mindkét nép számára megnyugtató alapszerződés megkötése. Ennek a nemzetközi jog normáira kell épülnie. A tárgyalásokba be kell vonnia a romániai magyarság és a magyarországi románság képviselőit. /Az Erdélyi Világszövetség állásfoglalása. = Pesti Hírlap, márc. 11./ Az állásfogalás szerint "Fölösleges alapszerződésben rögzíteni azt, hogy Romániával szemben Magyarországnak nincsenek területi követelései, elég a helsinki záródokumentum betűjéhez és szelleméhez való ragaszkodás." Kreczinger István elmondta, hogy az Erdélyi Világszövetség tagságának nagy része magyarországi állampolgár. Magyarországi taglétszámuk 2500-300 fő. /N. O.: A magyar-román alapszerződésről. = Magyar Hírlap, márc. 11./

1993. március 11.

Elhunyt a 80 éves Magyarországon élő, de tudományos munkássága révén az erdélyi műemlékekhez ezernyi szállal kapcsolódó dr. Entz Géza. Herder-díjjal jutalmazott művészettörténész életműve negyedéves egyetemistaként 1937-ben megjelent, a műgyűjtés történetét felvázoló könyvével kezdődött és fél évszázad múltán Szabolcs-Szatmár megye műemlékei című munkájával zárult. Kiemelkedő munkái között van A gótika művészete, Gótikus építészet Magyarországon, A Mátyás-templom és a Halászbástya. Több erdélyi műemlékeknek szentelt kötete született: Szolnok-Doboka műemlékei, A Farkas utcai templom, A gyulafehérvári székesegyház. Számtalan tanulmánya között vannak a székelyföldi templomerődökről szólók. /Székely Nemzeti Múzeum, Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság: A gótiak szerelmesének halálára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 11./

1993. március 12.

Sütő András nyilatkozata keserű számvetés: "Az erdélyi szórványmagyarság helyzete ma tragikusabb, mint valaha volt. Létszáma az utóbbi időkben tovább csökkent, közösségi keretei sok helyütt szétestek." - "...úgy tűnik, senki sem figyel fel arra, hogy a visszakapott földeket sokan kezdik már eladogatni, elkótyavetyélni. Kiknek? Román bankok által támogatott élelmes vállalkozóknak." - "Sajnos, az erdélyi magyarság kivándorlása tovább tart, permanens fogyásunk tagadhatatlan." /Makkay József: Földközelben Sütő Andrással. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

1993. március 12.

A Barcasági Csángó Alapítvány elnöke, Nagy Béla és a kuratórium egyik tagja, Gyenge András A moldvai csángókért című nyilatkozatukban álltak ki dr. Atzél Endre önzetlen tevékenysége mellett, szembefordulva Erőss J. Péterrel, aki alaptalanul vádolta Atzél Endrét. - A Barcasági Csángó Alapítvány támogatásával a kollégiumban már négy moldvai csángó végzi tanulmányait. /Brassói Lapok, márc. 12./ Előzmény: febr. 12., márc. 5-i jegyzet.

1993. március 13.

Tempfli József megyéspüspök a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség nevében nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy ki akarják lakoltatni Nagyváradon a református püspökséget. Arra az épületre csak a református híveknek van joguk, mert azt ők építették fel. /Nyilatkozat. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 13-14./

1993. március 13.

Tőkés László püspök, Varga Gábor Bihar megyei RMDSZ-elnök és Jakabffy László városi tanácsos az oktatásügyi miniszterhez írt nyílt levelükben visszautasították azt, hogy kilakoltassák a püspökséget, a 150 hallgatós Sulyok István Református Teológiai Intézetet saját épületükből. Ez az épület a hívek munkájából és adakozásából épült 1927-36 között. 1991-ben a Református Püspökség jogi eljárást kezdeményezett az ingatlan tulajdonjogának visszaszerzésére, de a végleges döntés nem született meg. A levélírók több lehetőséget ajánlanak fel az egyetem részére. /A Tudomány- és Oktatásügyi Minisztériumnak. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 13-14./

1993. március 13.

Megalapozottnak tartjuk az ellenzék bizalmatlansági indítványát, mert nem értünk egyet a kormány politikai és gazdasági alternatívájával ? jelentette ki Borbély László RMDSZ-képviselő a sajtókonferencián. Markó Béla és a többi RMDSZ-vezető jelezte: a kisebbségekre vonatkozó aspektusokat kihagyták a kormányprogramból. Markó Béla rámutatott azokra a problémákra, amelyeket a magyar kisebbség szerint meg kell oldani Romániának az Európa Tanácsba történő felvétele előtt: a kisebbségi törvény elfogadása, az oktatási törvény módosítása, bizonyos törvényhozói visszaélések felszámolása a helyi közigazgatásban. /RMDSZ-sajtókonferencia. /Népújság (Marosvásárhely), márc. 13./

1993. március 13.

A Demokratikus Konvenció /DK/ felhívására hivatalosan is megkezdődött az aláírásgyűjtés Funar leváltása érdekében. A DK a kormányhoz és a megyei prefektushoz intézett memorandumban foglalta össze a polgármester törvénysértő cselekedeteit. Ezek között szerepel a kétnyelvű plakátok betiltása, gyülekezés korlátozása, értekezletek betiltása, vállalkozások vezetőinek leváltása, a Mátyás-szobron elkövetett módosítás, zászlóoszlopok állítása a szobor körül, melynek során római kori és középkori leletek semmisültek meg, ellenzéki szervezetek és lapok kilakoltatása. /Szabadság (Kolozsvár/, márc. 13./

1993. március 13.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete memorandumot intézett Grigore Zanc megyei prefektushoz, kérve: éljen törvényadta jogával és támadja meg a városi tanács azon határozatát, amely márc. elsejétől tiltja idegen országok zászlóit és himnuszait, mivel ez a határozat alkotmányellenes. A megyei prefektúrán márc. 12-én átvették a kérvényt, a polgármesteri hivatal viszont a kétnyelvű pecsétre hivatkozva elutasította az iktatást. /Memórium a prefektushoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13-14./

1993. március 13.

Traian Chebeleu, Iliescu elnök külpolitikai tanácsosa sajtótájékoztatóján foglalkozott az Erdélyi Magyarok Világszövetsége budakeszi tanácskozásán elhangzottakkal. Emiatt is ragaszkodnak ahhoz, hogy a magyar-román alapszerződésben ki kell mondani a határok sérthetetlenségét, /Mag Péter, Bukarest: Bukarest és a határ. = Népszabadság, márc. 13./

1993. március 13.

Márc. 13-án tartotta Marosvásárhelyen évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztálya. Két önálló kiadványuk van, az Infomed szaklap és az Orvostudományi Értesítő, megjelentetésük nehézségekbe ütközik. Az eddig megbízott titkárt, dr. Péter H. Máriát megerősítették tisztségében, a szakosztály elnöke továbbra is dr. Puskás György. /Orvosk közgyűlése. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./


lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 2101-2111




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék