udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1771 találat lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050 | 1051-1080 ... 1771-1771 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1994. augusztus 11.

Bodó Barna, az RMDSZ politikai alelnöke nemrég tért haza az Egyesült Államokból, ahol kongresszusi és külügyi képviselőket tájékoztatott a romániai kisebbségi helyzetről, továbbá emberjogi szervezetek képviselőivel tárgyalt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./

1994. augusztus 12.

Demokrata Centrumpárt néven új párt alakult, életrehívását aug. 10-én Bukarestben jelentette be George Muntean elnök. A pártot megjelenése pillanatától a kormánypárt csatlósának tekintették. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 24./ A párt kiemelt célja Románia újraegyesítése történelmi határai között. Megfigyelők szerint az új párt a hatalom közreműködésével jött létre, feladata a Petre Roman-vezette Demokrata Párt gyengítése. /Magyar Hírlap, aug. 12./

1994. augusztus 12.

Funar pártja, a Román Nemzeti Egységpárt sokadik ultimátumát fogalmazta meg /most szept. 1-je a határidő/: bizalmatlansági indítvánnyal fenyegetőzik, ha addig nem kerül be a kormányba. Ezzel a Caritas-botrányról akarják elterelni a figyelmet. Az ügyészség sikkasztás vádjával indított eljárást az "önsegélyező játék" vezetője, Ion Stoica ellen. /Népszabadság. aug. 12./

1994. augusztus 12.

Újabb diplomáciai sikert könyvelhet el az RMDSZ: júl. 31-i hatállyal felvette tagjai sorába a hágai központú Unrepresented Nations and Peoples Organization /UNPO/, az ENSZ-ben Nem Képviselt Nemzetek és Népek Szervezete. Az RMDSZ - az UNPO tagjaként - augusztusban részt vesz az ENSZ Kisebbségvédelmi Albizottsága ülésein, ennek keretében aug. 12-én Bíró Annamária, az RMDSZ képviselője előadást tart a romániai magyar kisebbség helyzetéről. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

1994. augusztus 13.

A román lapok kampányára, Funar és a hozzá hasonlók megnyilvánulásaira nem fog a magyar kormány reagálni, válaszolták a Népszabadság kérdésére budapesti illetékesek. /Népszabadság, aug. 13./

1994. augusztus 13.

Markó Béla cáfolta azokat a román sajtóértesüléseket, hogy az RMDSZ külpolitikai tanácsadó testülete kérni fogja "Erdély félautonóm státusának biztosítását". Ilyen megfogalmazás nem hangzott el, Markó Béla, nem tudja, honnan ered ez az állítás. /Népszabadság, aug. 13./

1994. augusztus 13.

A 269/1994-es kormányhatározat értelmében újra bevezették a kiutazó turistáknál levő ékszerek felleltározását. Visszatéréskor csupán a vámnál felírt ékszerekkel léphető át a határ. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 13./

1994. augusztus 14.

Négynapos hivatalos látogatásra érkezett Max van der Stoel, az EBEÉ kisebbségi főbiztosa. Találkozik Markó Bélával is. /Magyar Hírlap, aug. 15./

1994. augusztus 15.

Romániában ismét bevezették a határilletéket. Mivel a parlament nyári szünetet tart, az erről szóló döntést a kormány hozta meg: minden román állampolgárnak 15 ezer lejt kell kifizetni a határ átlépésekor. Az indoklás szerint az illetékből származó bevételt szociális juttatásokra fordítják. /Magyar Hírlap, aug. 15./

1994. augusztus 15.

Max van der Stoel, az EBEÉ kisebbségi főbiztosa aug. 15-én tárgyalt Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, aki a megbeszélés után a rádiónak nyilatkozott: a találkozó több mint két óra hosszat tartott, a problémák között a szakoktatás, a történelem és a földrajz oktatása, a saját egyetem kérdése merült fel, továbbá az, hogy megoldatlan az anyanyelv használata a közigazgatásban, a kétnyelvű táblákat a prefektusok leszedették. Az autonómiaigény és a kollektív jogok kérdése is szóba került. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./ Markó Béla elmondta, hogy áttekintették a romániai magyarság legégetőbb problémáit, az új oktatási törvénytervezet diszkriminatív mivoltát. A főbiztos kellő empátiával hallgatta mindezt. Emlékeztette a főbiztost a Nemzeti Kisebbségi Tanács tavalyi ülésére, amelyen megjelent Stoel is, az ott elhatározottakat a kormány azóta sem emelte törvényerőre. Stoel bejelentette, hogy bár aug. 17-én Kolozsváron találkozik az RMDSZ képviselőivel, szükség lesz még egy rendkívüli találkozóra az RMDSZ elnökével, hogy helyére rakja a kisebbségekkel kapcsolatban begyűjtött információit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16., Népszabadság, aug. 16./

1994. augusztus 15.

A választások előtt Kovács László, jelenlegi magyar külügyminiszter szemére vetette az előző magyar kormánynak, hogy felelős az alapszerződés megkötésének halogatásáért. A Magyar Szocialista Párt győzelme után megszaporodtak a magyarsággal szembeni támadások Romániában. A szegedi Horn-Gherman találkozó szellemének megfelelő gesztusok helyett folynak a magyarellenes provokációk, írja a kolozsvári Gajdos Balogh Attila. /Magyar Nemzet, aug. 15./

1994. augusztus 15.

Bégány Attila szerint az új koalíciónak az a kijelentése, hogy a határok sérthetetlenségét és a kisebbségi magyarság jogvédelmét tartja szem előtt, visszalépés a határon túli magyar szervezetek autonómiát követelő programjához képest.- "A "bűnös nemzet" kurzus négy évtizede lelkünkben rontott meg. Ennek következtében határon innen és túl fizikailag is sorvadásnak indultunk." - állapította meg. /Határszerződések békeidőben. Miért akarunk önként vesztesek lenni? = Magyar Nemzet, aug. 15./

1994. augusztus 15.

Aug. 15-án, Nagyboldogasszony napján magyar nyelvű szentmisét mutat be a moldvai csángóknak Cacián Reizer Pál szatmári megyéspüspök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./

1994. augusztus 15.

Aug. 15-én Nyíregyházán megkezdődött a Berzsenyi Nyári Akadémia, amelyen a határon túli magyar pedagógusok vesznek részt. /Magyar Hírlap, aug. 16./

1994. augusztus 16.

A légiforgalmi vállalat figyelmeztető sztrájkja miatt különrepülőgépen érkezett aug. 16-án Bukarestből Kolozsvárra Max van der Stoel, az EBEÉ kisebbségi főbiztosa. Először a prefektúrán tárgyalt zárt ajtók mögött a megyei és városi vezetőkkel. A megbeszélés után Funar tájékoztatta az újságírókat, hogy kérte a kormányt és az EBEÉ-t, büntessék meg az RMDSZ-t a nemzetközi fórumok félretájékoztatása miatt. A tanügyi törvénnyel kapcsolatban megjegyezte: a kisebbségek anyanyelvi támogatást igényelnek az állam pénzén. "Ilyesmi a világon sehol sincs." /Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./ A polgármesteri hivatalban nekiszegezték a kérdést, miért viseli annyira a szívén a magyarok problémáit, a főbiztos kijelentette: a közvetítés a feladata, nem a pártfogás. Funar polgármester szerint a románok és magyarok közötti feszültség nem létezik, ez csak az RMDSZ-vezetők képzeletében van. A főbiztos megbeszélést tartott az RMDSZ vezetőségével. Bodó Barna ügyvezető alelnök elmondta, hogy szakterületenként nyújtottak tájékoztatást a főbiztosnak, a tanügyi törvénytervezetről, a kétnyelvű feliratok ügyéről /erről videofelvételt is bemutattak/, a bebörtönzött Cseresznyés Pál helyzetéről, a kolozsvári ásatások kérdéséről, a kollektív jogokról, arról, hogy Kolozsváron nincs már egyetlen magyar gyárigazgató sem, a 119 tagú megyei tanácsnak egyetlen magyar tagja van, Tőkés László az egyházi javak visszaszármaztatásának megoldatlanságáról beszélt, majd átnyújtottak a kisebbségi problémákat felsoroló 22 oldalas, angol nyelvű dokumentációt Max van der Stoelnek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18., Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 24., Magyar Hírlap, aug. 17./

1994. augusztus 16.

Teodor Melescanu külügyminiszter kérésére aug. 16-án fogadta Markó Béla RMDSZ-elnököt. Áttekintették a romániai magyarság helyzetével kapcsolatos valamennyi aktuális kérdést, majd megállapodtak, hogy hamarosan konzultatív tanácsozást tartanak az alapszerződés kisebbségi fejezetéről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18., Magyar Hírlap, aug. 17./ "A romániai kisebbségek ügye ma már távolról sem belügy", szögezte le Markó Béla. /Magyar Nemzet, aug. 18./

1994. augusztus 17.

Aug. 17-én Max van der Stoel kisebbségi főbiztos Bukarestben folytatta megbeszéléseit, találkozott Teodor Melescanu külügyminiszterrel és Vacaroiu miniszterelnökkel, aki Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár és Liviu Maior oktatási miniszter társaságában fogadta a főbiztost. A találkozó után kormányszóvivői sajtóközleményben ismertették a tárgyalás menetét: a miniszterelnök ismertette a romániai etnikumközi tolerancia légkörének biztosítására irányuló kormánytörekvéseket, majd megállapította, hogy az RMDSZ által felpanaszolt problémák nem nyertek bizonyítást. Az állampolgárok együttélése mintaszerű. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 24., Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

1994. augusztus 17.

Borbély Imre képviselő Dél-Tirolban járt, beszámolt az ottani autonómia működéséről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./

1994. augusztus 17.

Balogh Edgár Nyelvünk virágai a helynevek címen számolt be arról, hogy Szlovákiában elfogadták az ún. táblatörvényt, melynek értelmében azokban a községekben, ahol a nemzeti kisebbség arányszáma legalább 20 százalékos, magyarul is megjelölhetik a település nevét. Az erdélyi helynevek a honfoglalást követő fejedelmi korszak, majd az Árpád-házi királyok alatt keletkeztek, ahogy ezt az oklevelek is tanúsítják. A helynévkutatásnak Erdélyben nagy múltja van, kibontakozása Szabó T. Ádám nevéhez fűződik, aki kidolgozta a helynévgyűjtés módszerét. Most "volna időszerű a teljes helynévanyag összeállítása kellő történeti és demográfiai adatokkal, feltüntetve az okiratokból kimerhető változatokat." Ehhez első lépés a medgyesi Szabó-házaspár, Attila és Erzsébet munkája, a háromnyelvű, 1992-ben megjelent Erdélyi helységnévszótár. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./

1994. augusztus 17.

Méray Tibor hosszasan kifejti, miért is nem kellenek alapszerződések. /Népszabadság, aug. 17./


lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050 | 1051-1080 ... 1771-1771




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék