udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1771 találat lapozás: 1-30 ... 1021-1050 | 1051-1080 | 1081-1110 ... 1771-1771 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1994. augusztus 19.

Aug. 19-én Brüsszelben hét külügyminiszterrel folytatott rövid megbeszélést Kovács László külügyminiszter, aki Manfred Wörnernek, a NATO aug. 13-án elhunyt főtitkárának búcsúszertartására érkezett a belga fővárosba. Melescanu külügyminiszterrel az egyeztetett látogatások programját tekintették át. Melescanu tájékoztatást adott arról, hogy a Funar vezette Román Nemzeti Egységpárt két politikusa helyet kapott a kormányban, akiket technokratáknak nevezett. Kovács László kifejtette: a következő hetek, hónapok fogják megmutatni, hogy a kormányváltozás a román politika nacionalista irányba fordulását jelzi, vagy pedig kezdete lehet egy pozitív folyamatnak, amennyiben ez a párt kormányra kerülve elfogadja a hozzá képest mérsékelt politikát, például a kisebbségi ügyekben is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25., Magyar Hírlap, aug. 22./

1994. augusztus 20.

Szent István-napokat rendeztek a Maros megyei Hármasfalu községhez tartozó Székelyszentistván faluban aug. 18-20-a között. Az első napon beszédet mondott Markó Béla, Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Politikai Mozgalom elnöke, Losonczy Zoltánné, Csongrád polgármestere, Borbély László, az RMDSZ Maros megyei elnöke és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala főosztályvezetője. A második napon helytörténeti előadások hangzottak el, aug. 20-án pedig az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői tartottak ökumenikus istentiszteletet. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében arról szólt, hogy "ezerszáz esztendős létünk itt a Kárpát-medencében elegendő példát ad nekünk a túlélésre, a megmaradásra és ami a legfontosabb, a megújulásra." Erdélyben meg kell teremteni az egészséges nemzeti tudatot. A "magyar történelem nem a vereségek, hanem a talpra állások, az újból és újból megteremtett ország, a nemzetépítő akarat, az el nem tiporható szolidaritás, a mindig megőrzött hagyomány és a mindig megújított otthon története." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./ Székelyszentistván, Csókfalva és Átosfalva összeépült, ma már Hármasfalu. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 31./

1994. augusztus 22.

Max van der Stoel, az EBEÉ kisebbségi főbiztosa Romániából Budapestre érkezett, tárgyalt Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Horn Gyula miniszterelnökkel, Kovács László külügyminiszterrel. A látogatását záró sajtóértekezleten kifejtette, hogy egész Európa élénk érdeklődéssel várja a román-magyar alapszerződés megkötését, ennek minél előbb meg kell lennie. /Magyar Nemzet, aug. 22./

1994. augusztus 22.

Bíró Béla, a Brassói Lapok munkatársa sürgette az alapszerződés megkötését: "az alapszerződéseken gyorsan és hűhó nélkül kellene túlesni. Ezt várja tőlünk Nyugat, ezt várják az ország távlati érdekei." A kisebbségek anyagi és szellemi létfeltételeinek javításában" egy megerősödött Magyarország mind többet tehet. "A rövidlátó kisebbségkövetelések csupán ezt az esélyt késleltetik." "A kisebbségeket ma már nem is annyira a román vagy a szlovák nacionalizmus fojtogatja, mint inkább a "kisebbségmentők" nemzeti pesszimizmusa, a katasztrófahangulat." /Magyar Hírlap, aug. 22./ A Magyar Hírlap és a Beszélő többször közölte Bíró Béla cikkeit.

1994. augusztus 22.

Aug. 22-én holtan találták Vass Kiss Elődöt Budapesten, az albérleti lakásban, a fürdőszobában, öngyilkos lett. A fiatalember egyike volt a székelyföldi elítélteknek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27.,Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 31./ Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés platformjának szóvivője arról tájékoztatott, hogy Vass Kiss Előd előzőleg italozott éjszaka és 50 ezer forint volt nála, amelyet azonban a holttest átkutatásakor nem találtak meg. /Magyar Nemzet, aug. 26./ Katona Ádám helyesbített: nem állította, hogy ötvenezer forint volt a fiatalembernél. /Népszava, aug. 27./

1994. augusztus 22.

A kormányváltással kapcsolatban Vacaroiu miniszterelnök a televízióban bejelentette, hogy a leváltott miniszterek más megbízatást kapnak. A változtatást a politikai paktum indokolta. /Magyar Hírlap, aug. 22./ Az ellenzék, a Demokratikus Koalíció szerint a Román Nemzeti Egységpárt tagjainak bevonása a kormányba csak a legközelebbi bizalmatlansági indítvány túlélését tette lehetővé. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint a kormányátalakítás azt jelzi, hogy a kabinet magáévá tette Funarék politikai vonalvezetését az erdélyi magyarsággal szemben. Corneliu Coposu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke is tiltakozott a "szélsőséges pártnak az alkotmányos előírások lábbal tiprása révén történő bevonása ellen a Vacaroiu-kormányba." /Népszabadság, aug. 22./

1994. augusztus 22.

A határokon túli magyar iskolák földrajz- és történelemtanárai részére kéthetes továbbképző tanfolyamot tartott a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem. /Népszabadság, aug. 22./

1994. augusztus 22.

A debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolában megkezdődött a határokon túli magyar tanítók továbbképzése. Érdekesnek ígérkezik A közoktatás helyzete a Kárpát-medencében elnevezésű fórum is, amelyen a résztvevők saját országuk közoktatási helyzetéről adnak szakmai áttekintést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25., Új Magyarország, aug. 23./

1994. augusztus 23.

A bukaresti lapok elítélően írtak a kormányváltozásról. Az Evenimentul Zilei szerint Funar pártjának kormányra kerülése lefékezi Románia európai integrációját. A Romania Libera szerint ez a változtatás nem történhetett meg Iliescu beleegyezése nélkül és újabb kormányátalakításokra lehet számítani, mert a Nagy-Románia Párt és a Szocialista Munkapárt is bejelentette igényét. /Magyar Nemzet, aug. 23./

1994. augusztus 23.

A Reménység Szigetén, Budapesten évente megrendezik az erdélyi polgármesterek konferenciáját az Erdélyi Gyülekezet. Németh Géza református lelkész köszöntötte a megjelenteket. Vida Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és képviselőházi frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a jelenlegi romániai politikai helyzet nem érett meg arra, hogy az alapszerződést megkössék. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20-21./ A résztvevők közös állásfoglalásukban kérték a helyi hatóságokat, segítsék az itteni karitatív központot, hogy folytathassa áldásos tevékenységét, így a betegek támogatását, a népfőiskolai előadásokat. Tabajdi Csaba államtitkár is megjelent, kifejtette, hogy "a közönyösség, de még inkább az ellenséges hangulat jellemző, ha a határokon túli magyarságról van szó." Szerinte első lépésként a hat parlamenti párt részvételével koordinációs tanácsot kell létrehozni, de minden esetben figyelembe kell venni a határokon túli magyar szervezetek véleményét is. A román-magyar alapszerződéssel kapcsolatban kijelentette: "Semmit sem fogunk megkötni a kisebbségek feje fölött." A Duna Tv-nek meg kell tartani önállóságát, de a Magyar Televízióba integrálva. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

1994. augusztus 23.

Iliescu elnök aggasztónak tartja, hogy egyes - általa közelebbről meg nem nevezett - európai országokban neofasiszta, neonáci irányzatú csoportok tűnnek fel, revizionista jellegű politikai alakulatok erősödnek meg, amelyek "a volt birodalmakról és a politikai térképek kiigazításáról álmodnak". Az államelnök olyan tanácskozáson vett részt, amelyet a védelmi minisztérium és a tudományos akadémia szervezett. /Magyar Hírlap, aug. 23./

1994. augusztus 23.

Ion Iliescu elnök aug. 23-án fogadta a romániai látogatást befejező japán parlamenti küldöttséget. A megbeszélésen a gazdasági együttműködésről volt szó. Hamarosan román parlamenti küldöttség látogat Japánba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

1994. augusztus 23.

Tabajdi Csaba aug. 23-án fogadta a börtönből szabadult székelyföldi fiatalokat, az előző napon öngyilkosságot elkövetett Vass-Kiss Előd társait, akiknek magyarországi beilleszkedésükhöz a szükséges tartózkodási és munkavállalás engedélyek beszerzésében segítséget ígért Törzsök Erika a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

1994. augusztus 24.

A román-magyar alapszerződéssel összefüggő kérdéseket vitatott meg aug. 24-én Budapesten szakértők részvételével Tabajdi Csaba politikai államtitkár és Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnökhelyettese Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével és Bodó Barnával, az RMDSZ politikai alelnökével. Tabajdi Csaba ismételten hangsúlyozta, hogy olyan alapszerződés megkötését szorgalmazza, amely messzemenően kiterjed a kisebbségek jogainak szavatolására és azok gyakorlati érvényesítésére is. Az RMDSZ javaslatára - a HTMH koordinálásával - sor kerül az érdekelt tárcák, valamint a romániai magyarság érdekvédelmi szervezet munkatalálkozójára. A kisebbségek életét érintő legfontosabb kérdésekkel foglalkozó szakmai csoportok működtetéséről is tárgyaltak /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

1994. augusztus 24.

Borsos Géza gyergyócsomafalvi iskolaigazgató parlamenti képviselő volt 1990-1992 között, azóta is tevékeny. Nevéhez is fűződik a Borsos Miklós Alapítvány, melyet három éve hoztak létre. Borsos Miklós innen indult el, magyarázza, az alapítvány alapgondolata az ő erkölcsi-szellemi-művészi hagyatékának ápolása és bemutatása, a másik az anyagilag hátrányos fiatalok ösztöndíjakkal segítése. A művész özvegye is segítette az alapítványt. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének /RMGE/ újbóli létrehozásában is sokat tett, megalakította a gyergyói Vállalkozói Kamarát. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 24./

1994. augusztus 24.

Miron Mitrea pálfordulása, a hatalomhoz közeledése megosztotta a CNSLR-Fratia szakszervezeti tömörülést: a másik társelnök, Victor Ciorbea felhívásában kérte mindazokat, akik nem értenek egyet a jelenlegi hatalommal, azok jöjjenek egy új szakszervezeti tömörülésbe, olyanba, amelyik együttműködik az ellenzékkel. 1993-ban egyesült a két nagy szakszervezet, azonban ez sok buktatóval járt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 24./

1994. augusztus 24.

Mircea Geoana külügyi szóvivő aug. 24-i sajtóértekezletén bejelentette, hogy Melescanu külügyminiszter találkozott a Román Nemzeti Egységpárt /RNEP/ küldöttségével, akik kijelentették, hogy támogatják Románia és Magyarország közötti viszony normalizálását. /Magyar Nemzet, aug. 25./

1994. augusztus 24.

Aug. 1-8-a között rendezték meg az V. Erdélyi Diáktalálkozót, harmadszor Homoródfürdőn. Előadások, zenekarok váltogatták egymást. A budapesti, SZDSZ-hez közel álló Magyar Narancs is bemutatkozott. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 24./

1994. augusztus 25.

Aug. 25-én véget ért a magyar nyelvészek Egerben megrendezett VI. kongresszusa. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

1994. augusztus 26.

Az Ora bukaresti napilap szerint gyakorlatilag lehetetlen az alapszerződés gyors megkötése, ezért "Teodor Melescanunak nagyon hálátlan feladata lesz a szeptember 5-i budapesti látogatása idején. Egyetlen elégtétele lehet, hogy magyar kollégájának százszor kegyetlenebb a küldetése. Gyakorlatilag a magyar kormánynak nem áll módjában kimászni a csávából. Román testvérpártja csúnyán bemártotta." /Népszabadság, aug. 26./


lapozás: 1-30 ... 1021-1050 | 1051-1080 | 1081-1110 ... 1771-1771




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék