udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2299
találat
lapozás: 1-30 ... 1051-1080 | 1081-1110 | 1111-1140 ... 2281-2299
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 1998. június 16.
Ion Diaconescu KDNPP-elnök úgy látja, a döntés nem sérti az autonómiát, mivel az egyetem felépítésére vonatkozó kérdéseket törvénnyel rendezik; a döntés egyébként a már létező szakok közös karként való működésére vonatkozik, egyetlen újabb munkahelyet sem kell létrehozni. A lap azt is megpróbálta kideríteni, Szilágyi Pál rektor-helyettes miért szavazott a magyar nyelvi kar beindítása ellen. Szilágyi elmondja, hogy az intézmény tanárai "nagyon kevésnek" tartják az RMDSZ által elérteket: "A magyar tanároknak van egy tervük az önálló magyar tagozat létrehozására", ami öt karról szólna, ezért "egyetlen karral nem elégszünk meg". A lap által megkeresett Markó Béla RMDSZ-elnök egyetért a tervvel, amely szerint lényegesen több fakultás keretében kellene megteremteni a BBTE-n azt az oktatást, amlyről valóban el lehetne mondani, hogy kimeríti a multikulturalitás fogalmát. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./1998. június 17.
Dr. Bárányi Ferenc egészségügyi miniszter kijelentette: fiatal korában kényszer hatására kötelezvényt írt alá a Securitate titkosszolgálat tájékoztatásáról, de senkit nem árult be. Amennyiben bárki azt állítaná, hogy szóval vagy tettel ártott neki, kész az igazságszolgáltatás előtt vállalni a felelősséget, lemondva parlamenti mentelmi jogáról. A miniszter elmondta: 1959-ben antikommunista és szovjetellenes magatartása miatt kizárták a marosvásárhelyi orvosi egyetemről, ezért felcserként kapott alkalmazást az ország különböző vidékein. A jugoszláv határon lévő faluban, ahol az eset idején dolgozott, gyakori volt a lövöldözés és halálesetek is előfordultak. Egy napon két határőr gépkocsiba ültette és a szomszédos helység rendőrörsére vitte, ahol ötórás kihallgatás után egy pisztolyával játszadozó tiszt íratta alá vele a szóban forgó papírt, amelyen az állt, hogy vállalja: információkkal szolgál a román határok őrzése érdekében. Ennek ellenére a továbbiakban semmiféle információt nem adott, különböző ürügyekkel kitért ez elől. Ezért valószínűnek tartja, hogy később, temesvári orvosként átélt családi tragédiájában szerepe volt a Securitaténak /a miniszter konkrétan nem említette, de ismeretes: fiát máig tisztázatlan körülmények között ismeretlenek a nyílt utcán agyonverték/. "Senkit sem súgtam be, nem tekintem magamat vétkesnek" - jelentette ki dr. Bárányi Ferenc. - Mindennaposak a különböző címen ellene indított támadások azóta, hogy egészségügy-miniszterré nevezték ki. Előbb a Máltai Szeretetszolgálatot támadták, amelynek alelnöki tisztségéről ezért lemondott, majd a napokban az Atac la persoana (Személy elleni támadás) című bulvárlap közzétette azt a kötelezvényt, amelyet a hatvanas években írt alá a Securitate, a kommunista titkosszolgálat kényszerére. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17., Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./1998. június 17.
Le kell mondaniuk azoknak a honatyáknak, kormánytisztviselőknek, akikről kiderül,hogy bedolgoztak az egykori Securitaténak. Az utóbbi napokban egymás után közölte a sajtó Adrian Biliau demokrata párti, Iona Ghise RTDP-s, C. V. Tudor /Nagy Románia Párt/ honatyák, valamint Daniel Daianu pénzügyminiszter Securitate-hűségnyilatkozatát. /Daniel Daianu is bevallotta kollaboráns múltját. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./1998. június 17.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a kolozsvári egyetem szenátusi állásfoglalását "a cinizmus tetejének" tekintette: "Az autonómiával próbálják agyonütni az autonómiát". A kolozsvári MKT-ülés felhívása, a marosvásárhelyi, nagyváradi, temesvári, székelyudvarhelyi és más szervezetek állásfoglalásai után nem lett volna szabad belemenni a kompromisszumba. A magyarság nem egységes, "az álláspontok szélesen szóródnak", így "a kisebbségi jogok ellenzőinek könnyű kijátszani az RMDSZ-t". A jelenlegi helyzetben a kiutat abban látja, hogy "az RMDSZ-vezetőség egységesen elkötelezi magát egy álláspont mellett, és abból semmilyen konjunkturális nyomásra sem enged". /Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./1998. június 17.
Jún. 16-án a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar oktatói több órán át tanácskoztak, hogy kialakítsák egységes álláspontjukat a létesítendő magyar egyetemmel kapcsolatban. Másnap, jún. 17-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kolozsvárra érkezett, háromórás megbeszélést folytatott Szilágyi Pál rektor-helyettessel, Horváth Andor, Péntek János és Néda Árpád egyetemi tanárokkal. Időről időre föltétlenül szükséges, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást, nyilatkozta Markó Béla. Egyetértett a professzorokkal abban, hogy a bölcsészkart nem szabad szűken vett bölcsészkarnak tekinteni, hanem egy tágabb értelembe vett, humán tudományokat magába foglaló fakultásnak. Amennyiben a politikai akarat megvan a koalícióban, akkor az 1999-es tanévtől megindulhat a magyar egyetem Kolozsváron. /Markó Béla és a kolozsvári professzorok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20-21./1998. június 17.
A koalíciós megállapodás szerint jún. 25-ig el kell készülnie az oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet véleményezésének, a munka azonban lassan halad, állapította meg Garda Dezső. Erőltetett menetre lenne szükség, éjt nappallá téve kellene dolgozni, hogy a határidőt tartani tudják. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./1998. június 17.
Jún. 17-i ülésén a szenátus tanügyi és tudományos kutatásügyi bizottsága tárgyalta, és 7 mellette leadott szavazattal, 2 tartózkodással elfogadta a Romániában és Magyarországon hivatalosan elismert közoktatási intézmények által kibocsátott diplomák, tanulmányi bizonyítványok és tudományos címek kölcsönös elismerésére vonatkozó egyezményt ratifikáló törvénytervezetet. Habár a szakbizottsági jelentés csupán ajánló érvénnyel bír, ez a támogató véleményezés növeli a törvénytervezet elfogadásának esélyét a felsőházi megvitatás során, amelyre majd a nyári szünet után kerül sor. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 19. - 1288. sz./1998. június 17.
Jún. 17-én Takács Csaba ügyvezető elnök kolozsvári hivatalában fogadta Fleming Morchot, Dánia bukaresti nagykövetét. A találkozó nyílt eszmecserére adott alkalmat az időszerű politikai kérdésekről, a romániai reformfolyamat jelenlegi helyzetéről. A dán nagykövet tájékoztatást kapott az RMDSZ politizálásáról, a szövetség kormányzati szerepéről és prioritásairól. Szóba került ugyanakkor Románia EU-integrációs politikája, valamint a NATO-tagság elnyeréséért folytatott külpolitikai tevékenység. Takács Csaba hangsúlyozta, hogy az integrációs törekvések támogatása az RMDSZ kormányzati tevékenységének meghatározó összetevője. A dán diplomata érdeklődését fejezte ki a romániai magyar közösség helyzete és az RMDSZ kormányzati tevékenysége iránt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 19. - 1288. sz./1998. június 17.
A Nagy-Románia Párt közleményben tagadta, hogy elnöke, Corneliu Vadim Tudor a Ceausescu-féle titkosszolgálat, a Securitate besúgója lett volna. A párt sajtóirodája szerint a Ziua jún. 15-i számában közölt fénymásolat az 1981-ben aláírt informátori kötelezettség-vállalásról ügyetlen hamisítvány, és C.V.Tudor bepereli a lapot. A Román Hírszerző Szolgálat, amely az egykori Securitate-dossziékat őrzi, sajtóirodája útján szintén nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy több igazi vagy hamis irat jelent meg a napokban ezekből a dossziékból. Ez azt tartalmazza, hogy az archívum használatát szigorúan szabályozták, nincs lehetőség az ott őrzött dokumentumok elvitelére vagy lemásolására, ám korábban, főleg az 1989-1990 időszakban más volt a helyzet, ezért a vonatkozó törvényekben szigorúan büntetni kellene azokat, akik nem törvényes módon használnak fel ilyen dokumentumokat. /C. V. Tudor perli a Ziuát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./1998. június 17.
Fey László szerint a "romániai magyar egyetem ügyét mindkét oldalról túlpolitizálták, az kicsúszott a szakértők kezéből". Fey kifejtette, hogy az egyetem kérdése ürügyül szolgált "az RMDSZ-en belül dúló frakcióharcok számára is." Legutóbb a kolozsvári gyűlésen adták fel a leckét Markó Béla elnöknek: harcolja ki az egyetemet, de azonnal. Azt is követelik, ha a követelés nem teljesül, az RMDSZ lépjen ki a koalícióból. Ezt Fey radikális demagógiának nevezte. - Ugyancsak vihart kavart az autonómia kérdése, ahol Fey radikális retorikáról beszélt, a "Neptun-ügyet" pedig mesterséges diverziónak tartja, szerinte ez ürügy volt, hogy lejárassák a kiváló politikusokat azok, "akik a helyükbe szerettek volna furakodni.". Fey Lendvay Pálra hivatkozott, aki szerint a magyarországi választásokon megnyilvánult jobbratolódás új felhajtóerőt fog jelenteni a szlovákiai és erdélyi politikai képviselői soraiban meglevő "héjáknak". A héják között vannak olyanok, tette hozzá Fey László, akiknek hivatásuk szerint a felebaráti szeretetet kellene hirdetniük. /Fey László: Ügyek és ürügyek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./ 1998. június 17.
Egy holland alapítvány tagjai 22 tonnás kamionnal hoztak adományt: Nagybányára az elmúlt évben újraindult magyar iskolának, a Németh László Középiskolának hét számítógépet, Sárosmagyarberkeszre iskolai-óvodai felszerelést, azonkívül a hollandok három heti munkával felújították ebben a faluban az iskolát, beszerelték a vízhálózatot, Magyarláposra tűzoltó autót, Felsőbányára és Nagybányára a kórházba ágyneműt és orvosi szereket hoztak, továbbá Kolozsvárra, egy hallássérült gyermekekkel foglalkozó iskolába felszerelést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./1998. június 17.
Jún. 5-6-án Medgyes magyarsága ünnepelte a 10. számú magyar általános iskola első írásos említésének 275. évfordulóját. Az iskolát a római katolikus egyház szervezte és működtette 1948-ig, az iskolák államosításáig. Az iskola felvette Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király nevét. Az évfordulós ünnepség kezdetén megkoszorúzták a temetőben az elhunyt tanárok sírjait, majd jún. 5-én délután tudományos ülésszak kezdődött. Az egybegyűlteket Fekete Szabó Katalin, a szilágysomlyói Báthory Alapítvány képviselője köszöntötte. Előadást tartott Sipos Gábor /Kolozsvár/, Kovács István, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, Vincze Zoltán /Kolozsvár/ és Murádin László /Kolozsvár/. A következő napok ünnepségeinek egyik vendége Kötő József államtitkár volt. Leleplezték az iskola falán a magyar nyelvű bronz, valamint a román nyelvű márvány emléktáblát, melyeket Gergely István szovátai szobrászművész készítette. /Szabó M. Attila: Iskolai névadó ünnepség Medgyesen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Postafiók rovat, jún. 17./1998. június 17.
Az olvasó kifogásolta Nagy Iván Zsolt budapesti újságírónak a Romániai Magyar Szóban rendszeresen megjelenő magyarországi tudósításait: elfogultak, egyoldalúak, nem objektívak. Az olvasó megjegyezte, hogy az SZDSZ az újságírók zömét megszerezte. Nagy Iván Zsolt cikkei is részei a még meg sem alakult Orbán-kormány elleni kíméletlen lejáratási sorozatnak /Romániai Magyar Szó (Bukarest), Postafiók rovat, jún. 17./1998. június 17.
Életének 89. évében, jún. 17-én Nagyváradon elhunyt László Gyula régészprofesszor. Sepsiszentgyörgyre indult, hogy előadást tartson. László Gyula 1910. március 14-én született, a ma Romániában található Kőhalmon. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendékeként folytatta tanulmányait, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt. 1937-től 1940-ig a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, 1940-től négy esztendőn át Kolozsvárott egyetemi magántanárként, azt követően nyilvános rendes egyetemi tanárként tevékenykedett. László Gyula 1951-től múzeumi előadói, illetve osztályvezetői beosztásban dolgozott. 1957-től 1980-as nyugdíjba vonulásáig az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára volt. A professzor nevéhez fűződik számos könyv és mintegy hétszáz tanulmány, cikk publikálása. A honfoglaló magyarság életének legjobb ismerőjeként számon tartott tudós tollából látott napvilágot az Árpád népe című monográfia, az Õseinkről, az Arckép és kézírás, a Szent László legenda középkori falképei, valamint A zurói temető című munka. Munkásságáért megkapta a Fitz József-díjat 1988-ban, majd három évvel később Széchenyi-díjban részesült. A Nagy Lajos-díjat és a Budapestért díjat pedig 1993-ban vehette át. /MTI/ A kolozsvári napilapban Benkő Samu írt bensőséges búcsúztatót László Gyuláról. /Benkő Samu: Kőhalomtól Váradig. Búcsú László Gyulától. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./ 1998. június 17.
A brüsszeli nemzetközi kisebbségi jogvédő alapítvány - International Foundation For Promoting Studies and Knowledge of Minority Rights szellemi vezetője Nicola Girasoli pápai káplán, a vatikáni diplomácia Brüsszelben tevékenykedő tagja. Girasoli atya személyes kapcsolatot épített ki a moldvai csángókkal. Segített abban, hogy Csicsó Antal, a Moldvai Csángó-Magyar Szövetség alelnöke eljuthatott Brüsszelbe és ott 1997. november 19-én előadást tarthatott a csángó kisebbség történetéről, helyzetéről, gondjairól és kívánságairól. Girasoli két bukaresti kutatóval, Renate Weberrel és Valentin Stannal angol nyelvű kisebb tanulmányt /The Moldavian Csango/ íratott. Ennek a bemutatója volt jún. 17-én Budapesten, Göncz Árpád köztársasági elnök, Karl-Josef Rauber apostoli nuncius, valamint püspökök, papok, közéleti személyiségek jelenlétében. Eljött Csicsó Antal, továbbá kolozsvári magyar egyetemi tanárok és a moldvai csángók egy kis csapata. Ilyen rangos gyülekezet eddig nem foglalkozott a csángók helyzetével, állapította meg beszámolójában Beke György, aki mindig szószólója volt a csángóknak. A megvitatott tanulmány /The Moldavian Csango/ mindössze harminckét oldalas, ez alkalmatlan keret az óriási csángó irodalom áttekintésére. Márpedig erre lenne szükség. A román tudományosságban olyan vélekedések olvashatók, amelyek kizárják egymást. A XVIII. században élt Cantemir fejedelem például magyaroknak nevezi a moldvai csángókat, addig egy nemrég elhunyt középiskolai tanár, Dumitru Martinas nagy botrányt kavart könyvében azt állította, hogy a csángók eredetileg románok voltak. A most bemutatott tanulmányban a szerzők egymás mellé helyezik az ellentmondó tételeket, a magyar szakirodalomnak alig egytizedét vették számba. A jún. 17-i esten először Nicola Girasoli, a kisebbségi kérdés szakértője beszélt a csángókról, majd Renate Weber és Valentin Stan, a tanulmány szerzői következtek. Az esten jelen volt Tánczos Vilmos kolozsvári néprajzos is, aki felszólalásában részletezte, milyen elfogult ez a kiadvány. Kifogásolta, hogy a különböző "népszámlálások" adatait a csángók vonatkozásában a szerzők hiteles tényeknek fogadták el. Hiszen ők maguk is megjegyzik, hogy Ceausescu alatt a csángók jobbnak látták eltitkolni származásukat. A tanulmány nem idézi az 1859-es román népszámlálás adatait, amelyek szerint Bákó megye katolikus lakosságának 86 százaléka, Román megye katolikusainak 94 százaléka még magyarnak vallotta magát. Csicsó Antal, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke is beszélt röviden. Hézagpótló kiadványról van szó, állapította meg, hiszen a román közvélemény számára eddig ismeretlen megközelítésben tárgyalja a kérdést. Megjelent Göncz Árpád köztársasági elnök is, aki határozottan leszögezte: a csángók magyarok. Könnybelábad a szemem, ha hallom őket, jelentette ki. /Beke György: Aki idegen nyelven imádkozik, az a hitét is elveszítheti. Egy csángókról szóló tanulmány vitája. = Új Ember, jún. 28., Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), júl. 23./ Az A Hét egy hónap múlva számolt be a könyvbemutatóról.1998. június 18.
Rasvan Popescu kormányszóvivő bejelentette: Radu Vasile miniszterelnök lemondásra szólította fel Dr. Bárányi Ferenc egészségügy-minisztert, tekintettel arra, hogy az elismerte: kötelezvényt írt alá a volt Securitate tájékoztatására. A kormányszóvivő közölte: az RMDSZ-t felkérték, jelöljön ki új személyt a posztra. Bárányi elismerte, hogy fegyveres fenyegetéssel ilyen papírt írattak vele alá 1961-ben, de hozzáfűzte, hogy soha senkit nem adott fel, és nem tekinti magát vétkesnek. Dr. Bárányi Ferenc a román televízióban a szóvivő bejelentése után néhány perccel a műsorvezető kérdéseire válaszolva a stúdióban személyesen elevenítette fel a négy évtizede történteket, és hozzáfűzte: mindig vállalta a felelősséget tetteiért, tehát amennyiben bűnösnek találja az ügyben a miniszterelnök vagy az RMDSZ, benyújtja lemondását. Arról nem tájékoztattak a hírügynökségek, hogy a miniszterelnök hasonló felszólítással fordult volna Daniel Dajanu pénzügyminiszterhez, aki szintén beismerte kollaboráns múltját. Radu Vasile miniszterelnök szóvivője bejelentette, hogy a kormányfő "becsüli dr. Bárányi Ferenc egészségügy-miniszter kései őszinteségét és eddigi munkáját, ám ezúttal nem egyszerűen sajtóspekulációkról van szó, hanem olyan nyilatkozatról, amelyben elismeri, hogy informátori kötelezvényt írt alá a volt Securitatenak". "Ilyen körülmények között, összhangban a kormánykoalíció alapvető elveivel, amelyek között a társadalom erkölcsi reformja áll az első helyen, Radu Vasile miniszterelnök úgy döntött, hogy felkéri dr. Bárányi egészségügy-minisztert, vállalja saját nyilatkozatát a maga egészében és mondjon le" - jelentette be a szóvivő, hozzáfűzve, hogy az RMDSZ-t fel fogják kérni, jelöljön más személyt a posztra. Dr. Bárányi kijelentette, kész lemondani mentelmi jogáról, és bíróság előtt vállalni a következményeket, ha bárki úgy tartja, hogy ártott neki. Arra a kérdésre, hogy tájékoztatta-e múltjának erről az epizódjáról kinevezése előtt az RMDSZ-t és a kormányt, azt felelte, hogy ezt nem tette meg, szinte megfeledkezett a csaknem 40 évvel ezelőtti ügyről. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI tudósítójának Kolozsvárról telefonon elmondta: jún. 14-én Temesváron találkozott dr. Bárányi Ferenccel, és tőle értesült arról, hogy az Atac la persoana című lapban megjelent a szóban forgó anyag, amely egy 1961-ban fenyegetés hatására a Securitaténak tett kötelezettségvállalását dokumentálja. Takács Csaba megjegyezte: dr. Bárányi egész életútja tanúsítja, hogy a Securitaténak nem kollaboránsa, hanem áldozata volt, és ezt számos romániai magyar személyiség is megerősítheti. Mint Takács Csaba, ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ nem kérte fel miniszterét, hogy mondjon le, de nem zárta ki ennek lehetőségét. Dr. Bárányi már vasárnap jelezte, hogy ha vétkesnek találja az RMDSZ vagy a miniszterelnök, kész megtenni ezt a lépést, amelyet mind az általa vállalt feladat, mind az RMDSZ szempontjából nagyon sajnálatosnak, de természetesnek tart. Takács Csaba megjegyezte: bár nem ért egyet a szövetség vezetése azzal, hogy erről a kérdésről előzőleg nem kapott tájékoztatást dr. Bárányi Ferenctől, az ő 1989 előtti politikai kiállását és a román egészségügyért különböző posztokon végzett tevékenységét nagyra értékeli. Takács Csaba nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy az ügyet azért szellőztették egyes csoportok éppen most, mert reformterveivel dr. Bárányi veszélyeztette érdekeiket. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./1998. június 18.
Ion Iliescu volt államfő, a legnagyobb ellenzéki párt, a Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke politikai nyilatkozatában azzal vádolta a Ciorbea-kormányt, hogy szánt szándékkal döntötte gazdasági válságba az országot. A TDP a különböző szélsőbaloldali pártokkal kezdett tárgyalást az erők összefogására: a Szocialista Munkáspártból kivált Szocialista Párt küldöttségével kezdett tárgyalást, majd a parlamentből ugyancsak kiszorult Agrárpárt küldöttségével. - Ugyanakkor a kormányon lévő Demokrata Párt és Szociáldemokrata Párt, valamint az ellenzéki TDP, az onnan kivált Szövetség Romániáért, valamint több szakszervezet vezetőinek részvételével jún. 16-án megalakult a "Szociáldemokrácia 2000" nevű "vita- és kezdeményezési csoport", amely a román értelmiség szellemi-politikai műhelyeként ismert Társadalmi Párbeszéd Csoport egyfajta szociáldemokrata megfelelője kíván lenni kezdeményezői szerint. A kormányon lévő Demokrata Párt és az ellenzéki TDP közötti megállapodás politikai vihart keltett. A Demokrata Párt több tisztázó nyilatkozatban cáfolta, hogy politikai szövetséget készül kötni az ellenzéki párttal, de a sajtóban tartja magát a feltételezés, hogy esetleg a bukaresti főpolgármesteri címért esedékes őszi választásra kialakul a két párt között valamilyen együttműködés. /Szociáldemokrácia 2000. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./1998. június 18.
Valeriu Stoica igazságügyminiszter felkérte Petre Romant, a szenátus elnökét, hogy függessze fel C. V. Tudor szenátor immunitását, hogy bíróság elé állíthassák. A főügyészség újabb négy büntető dossziét állított ki a szenátor nevére, közülük az egyik Gavril Dejeu belügyminiszter feljelentése. Ezekben Tudort becsületsértéssel és rágalmazással vádolják. A négy új dossziét még hét feljelentés előzte meg. Tudor azonban megtagadta, hogy megjelenjen az ügyészség előtt. Szerinte kijelentései nem rágalmazások, hanem politikai véleménynyilvánítások. /Sikerül-e bíróság elé állítani C. V. Tudort? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./1998. június 18.
Magyarországon jún. 18-án összeült az új országgyűlés. Göncz Árpád köztársasági elnök javasolta az országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válassza meg miniszterelnöknek, aki elfogadta a kormányalapítási megbízást. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./1998. június 19.
Az RMDSZ Operatív Tanácsának Bukaresten tartott jún. 19-i dr.Bárányi Ferenc bejelentette, hogy lemond egészségügyi miniszteri tisztségéről. Jún. 19-én az RMDSZ Operatív Tanácsa megvizsgálta a dr. Bárányi Ferenc egészségügyi miniszter bejelentése nyomán előállt helyzetet, és erről a következő közleményt adta ki: Dr. Bárányi Ferencet 1961-ben a Securitate kötelezettségvállalás aláírására kényszerítette. A Securitatéval való együttműködést rövid időn belül megtagadta, és végig ellenszegült a kommunista diktatúrának, a nehéz pillanatokban is bizonyítva a demokrácia iránti elkötelezettségét, és 1989. után is következetesen ragaszkodott a demokrácia elveihez. Értékeljük dr. Bárányi Ferenc eddigi politikusi és miniszteri tevékenységét, úgy gondoljuk, hogy elkötelezettje az egészségügyi reformnak, és nagy szakmai hozzáértésről tett bizonyságot. Mindezek ellenére az RMDSZ Operatív Tanácsa dr. Bárányi Ferenc lemondási szándékát tudomásul vette, és egyetértett vele, mivel úgy értékeli, hogy Románia kormányában a miniszterelnök és a miniszterek, valamint általában a kormánytagok között a lehető legteljesebb bizalomra van szükség, és ha ez a bizalom megcsorbul, hatékony együttműködés nem képzelhető el. Az RMDSZ a megürülő egészségügyi miniszteri tisztségbe a lehető legrövidebb idő alatt jelöltet állít. Az RMDSZ Operatív Tanács elemezte az előállt helyzet okait, és a következő megállapításokra jutott: 1. Javasolja a Szövetségi Képviselők Tanácsának, hozzon határozatot arról, hogy az RMDSZ minden tisztségviselője záros határidőn belül tegyen kötelező nyilatkozatot a volt Securitatéhoz főződő viszonyát illetően, és vállalja átvilágítását. 2. Felkérjük Románia miniszterelnökét és a koalíciós partnereket, hogy határozottan igényeljék minden kormánytag mielőbbi átvilágítását. 3. Felhívjuk az archívumok felügyeletét biztosító szerveket, beleértve a Román Hírszerző Szolgálatot, akadályozzák meg, hogy a személyi dossziék szelektív kiszivárogtatás által a politikai diverzió eszközévé váljanak. 4. Véleményünk szerint mindaddig nem tudjuk felszámolni a totalitarizmus negatív örökségét, amíg a tisztségviselők és közéleti személyiségek átvilágítását törvény nem szabályozza. Éppen ezért felhívjuk Románia Parlamentjét, hogy a Securitate átvilágításáról szóló törvény elfogadását tekintse prioritásnak. Az RMDSZ az önmaga számára felállított politikai gyakorlatot a politikai partnerek számára is követendőnek tartja. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 22. - 1289. sz./