udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7525 találat lapozás: 1-30 ... 5161-5190 | 5191-5220 | 5221-5250 ... 7501-7525 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2008. szeptember 16.

Arad megyében 800-900 tanuló kezdte meg az iskolát magyar tagozaton. Több mint ezer óvodás jár magyar óvodába a 2008–2009-es tanévben. Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban Szakács Ferenc igazgató üdvözölte a megjelenteket, emlékeztetve, hogy 90 éve indult oktatás az épület falai között a katolikus egyház támogatásával. Pelligrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes nagyrabecsülését fejezte ki a tanári karnak az intézményben folyó kitartó munkáért. Király András parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 3-4 névben megújultak a megye iskolái. A 2008–2009-es tanévben 50-nel csökkent a diáklétszám a Csikyben. „Megyeszerte ilyen gondokkal indult a tanév a magyar oktatás számára” – mondta Szakács Ferenc igazgató. Nemzetiségi iskolaként annyi kedvezményt élveznek, hogy 15-ös létszámmal is indíthattak osztályt. Ezért van idén négy líceumi osztály a kilencedikes évfolyamon, az eddigi hárommal szemben. Viszont le kellett mondani az egyik szakmunkásképző osztályról, ami idén csak mechanika szakon indult. A közép- és szakiskolások száma 94, és roppant nehéz volt a toborzásuk. Két éve a Kincskereső óvoda is a Csikihez tartozik, ezért 670 növendékük van: 50 óvodás és 620 iskolás. A múlt tanévben két, most már csak egy első osztály indult a Csikyben, 18 beíratott gyerekkel. /Pataky Lehel Zsolt: Iskolanyitány a Csikyben. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Szeptember 15-én Temesváron a Gerhardinum Katolikus Gimnázium növendékei számára a temesvári székesegyházban Veni Sancte szentmisével indult az új tanév. Tóth Flóra tanárnő irányításával a Gerhardinum kórusa köszöntötte az évkezdést. A szentmise végén Szabó Péter, a Gerhardinum igazgatója üdvözölte az egybegyűlteket. /Sipos Enikő: Becsengettek a Gerhardinumban is. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Féléves „száműzetés” után Temesváron ismét a Bartók Béla Gimnázium falai között folytathatják a tanulást a megye legnagyobb magyar iskolájának diákjai. A belülről már szinte teljesen megújult épület dísztermében Virginás Tar Judit igazgatónő köszöntötte a tanévnyitó ünnepség résztvevőit. Elmondta, hogy megújult a lépcsőház, az osztálytermek, az ajtók–ablakok, a fűtéscsövek, a villanyhálózat és a lámpatestek, kibővült az internethálózat. A most kezdődő iskolaév során folytatódik az iskolafejlesztés, beépítik a tetőteret és megépül a második lépcsőház. „A példátlan méretű iskolafejlesztés egyrészt a Római Katolikus Püspökségnek köszönhető, akik 30 éves bérleti szerződés aláírásával utat nyitottak a kormányzati és önkormányzati pénzek előtt, másrészt Halász Ferenc főtanfelügyelő helyettesnek, aki közbenjárt a pénzforrások felkutatásában és biztosításában” – mondta a magyar líceum igazgatónője, majd külön köszöntötte a 26 első osztályost. /Pataki Zoltán: Iskolafejlesztés éve a Bartók Bélában. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Tanácskozást szerveznek a közművelődési szemléletváltásban érdekelt szakemberek számára Alsócsernátonban, a Haszmann Pál Néprajzi Múzeumban, szeptember 20-án. Azért ekkor, mert a Székelyföldi Művelődésszervezők Egyesülete (SZEME) és a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete (SZEKE) szeretné bevinni a köztudatba a székely kultúra napját. Megünneplését a Tamási Áron (1897. szeptember 20. – 1966. május 26.) születésnapjához legközelebb eső hétvégére rögzítették. A SZEME szerint belső megújulás nélkül nincs esély közösségi megújulásra sem. Ezért az idei székely kultúra napját elsősorban nem "nagyrendezvényként" szervezik meg, hanem tanácskozás formájában. Tematikája: helyzetelemzés, és a teendők megbeszélése. Négy társegyesület közös kiadványa a TájÉk (a cím feloldása: tájban élő közösség), a SZEME, a SZEKE, a HUREF (Human Reform Alapítvány) és a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom Egyesület periodikája következő számát a székely kultúrának szenteli. A TájÉk két-három eddig megjelent száma megtekinthető az interneten is, a www.zoldsziv.ro, vagy a www.huref.ro honlapokon. /(bölöni): Szeptember 20-án tartják a székely kultúra napját. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Évente több száz reménykedő levél érkezik a Sírjaik hol domborulnak című műsorhoz Budapestre. Az egykori honvéd hadisírok felkutatására alapított kegyeleti műsor másfélszázadik adásához érkezett. A szerkesztők három éve kutatnak az eltűntek után, eddig már több száz katona és munkaszolgálatos sírját azonosították. A keddenként délután az m1-en jelentkező összeállításban gyakoriak a határon túlról érkező tudósítások. Emlékezetes az Uz-völgyi hadisírokról készített alkotás, Simon József munkája. Az adás a több mint ezer hősi halottnak állít emléket, akik 1944 augusztusában a román átállás után a többszörös túlerő ellen védték a Hargita és Bákó megyét elválasztó völgyet. A 11. Székely Határőr Zászlóaljat, a szövetséges Románia határán, fiatal tapasztalatlan katonákból, leventékből állították össze, akik a legcsekélyebb esély nélkül vették fel a küzdelmet a harcedzett, gépesített szovjet alakulatok ellen. Különösen érdekesnek ígérkezik a szeptember 16-i, jubileumi adás. Az Arad megyei simonyifalvi és kőröskisjenői svábok kitelepítéséről Puskel Tünde Emese készített megrázó filmet. A javarészt fiatalokból álló csoportot Krivoj-Rog bányáiba vitték, ahol az embertelen bánásmód és az éhezés következtében legtöbbjük elpusztult. A Gyimesi-szoros bunkereiről és védőállásairól a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila forgatott filmet. /A világháborúk áldozatai. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Hunyad megyében talán Csernakeresztúr az egyetlen település ahol nem kell még két nyelven végezni a misét a nagyobb ünnepek alkalmával. Vasárnap, Szentkereszt ünnepén zsúfolásig megtelt a templom, a helybelieken kívül Vajdahunyadról és Déváról is jöttek. Sikerült szebbé tenni templomunkat, ablakokat, ajtót cseréltünk, székely motívumokkal faragott oszlopokon álló előtér fogadja a templomba lépőket – mondta örömmel Tóth János plébános. Megújult a helyi magyar iskola is: vadonatúj ablakokkal, padlócsempével, lambériával, fürdőkkel felszerelve fogadja a frissen festett osztályokban a kisdiákokat. Ez a közösség 98%-ban magyar tudott maradni a szórványban és őrzi a Bukovinából száz évvel ezelőtt hazatért ősei hagyatékát. /Gáspár-Barra Réka: Szentkereszt búcsú Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Hajdu Gábor, Becze István és Tordai Árpád lesz a tagja a megyei tanács részéről annak az öttagú bizottságnak, amelyik a Hargita Népe Lapkiadó menedzsmentjét, jogi és vagyoni helyzetét fogja megvizsgálni, valamint javaslatokat fog tenni a kiadó jövőjére vonatkozóan. A bizottság másik két tagját a tanács hivatali testületéből nevesítik majd. A Magyar Polgári Párt is javasolt egy tagot a bizottságba, Árus Zsoltot, de a titkos szavazáson ő mindössze nyolc voksot gyűjtött be. – Az ügyben az RMDSZ pártdöntést hozott, a mi értékelésünk szerint az RMDSZ nem akarja, hogy az MPP küldöttje is ott legyen a Hargita Népét vizsgáló bizottságban – fogalmazott a szavazás eredményének kihirdetését követően Thamó Csaba, az MPP frakcióvezetője. /Forró-Erős Gyöngyi: Bizottság vizsgálja a HARGITA NÉPÉt. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 16./

2008. szeptember 16.

1992-ben azzal az elképzeléssel indult a kolozsvári Polis Kiadó, hogy széles fronton folytatnak mindent, amit annak idején a Kriterion elkezdett – ugyanis 22 évig a Kriterionnál volt szerkesztő, emlékezett a kezdetre Dávid Gyula irodalomtörténész. Elmondta, hogy inkább olyan könyveket adott ki, amelyek valamilyen formában Erdély irodalom- és művelődéstörténetével összefüggtek, eredeti irodalmat kevésbé. Demény Péter kezdeményezésére indították a Prospero Könyvek színészinterjú-sorozatot és a Kettős tükörben sorozatot, amelyben a magyar irodalmi monográfiák szerepeltek. A kilencvenes évek elején indították a Remekírók diákkönyvtára címmel sorozatot, melyben 50-60 kötet jelent meg. Két nagy teljesítménye van a kiadónak az utóbbi időkben, az egyik Bánffy Miklós életműve, 1997-ben jelent meg az első kötet Válogatott novellák címmel, a másik ilyen a Reményik-életmű kiadása. A magyarországi Luther és Kálvin egyházi kiadókkal indították el az Összes versek kiadását, majd a Reményik irodalmi vonatkozású cikkeit és kritikáit. Két irodalomtörténeti dokumentumkötetük is napvilágot látott – Benkő Levente 1956 szeptember 29-30. és a Kriterion-táborokról. Az első azoknak az 56-os gyűléseknek a jegyzőkönyve, ahol az írók a kisebbségi magyarság kérdésében szólaltak meg. A másik a szárhegyi írótalálkozók története, azért érdekes, mert – 1980-ban Domokos Géza kezdeményezésére olyanszerű fórum szeretett volna létrejönni, mint az erdélyi Helikon íróinak találkozója volt Marosvécsen – a megvalósult három Kriterion-találkozó jegyzőkönyvét, felszólalásait, előadásait tartalmazza a kötet. /Varga Réka: Mindenevő könyvkiadó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Kézdivásárhelyen a „Székelyföldi városok” című rendezvény küldöttei javasolták a „Székelyföld bérlet” bevezetését, mely a négy (sepsiszentgyörgyi, gyergyószentmiklósi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi) színház előadásaiból állna össze. A találkozón elhangzott, hogy Kézdivásárhely is szeretne létrehozni színházat, melynek vezetésével Gergely László magyarországi rendezőt bízná meg az önkormányzat. /Barabás Márti: Közösködő székely színházak. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

2008. szeptember 16.

A budapesti Vidám Színpad Csehov–Kiss Csaba A szerelmes hal című előadásával vendégszerepel szeptember 16-17-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az előadás premierje 2008 februárjában volt, azóta a darab visszhangos sikerrel szerepel a Vidám Színpad kisszínpadán, Nyíregyházán pedig a nemrég zárult Vidor Fesztiválon vívott ki elismerést. /Antal Erika: Vendégségben Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

2008. szeptember 16.

A hét végén Vetésen megalakult a Vetési Albert Kultúrkör. A névadó a település méltatlanul feledésbe merült történelmi személyisége: ő vezette azt a küldöttséget, amely megkérte Beatrixot Mátyás király számára. Megválasztották a vezetőséget. A kör célul tűzte ki Vetési Albert és a Vetési család emlékének ápolását, a Vetéshez kötődő történelmi események megünneplését, a hagyományőrzést, az identitástudat erősítését, valamint a helyi kulturális tevékenység fellendítését. /Megalakult a „Vetési Albert Kultúrkör" = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 16./

2008. szeptember 16.

A napokban jelent meg a Kovászna megyei szaktanácsadó hivatal időszaki kiadványa, az Agrár Hírlap első száma. A tizenhat oldalas szaklapot ezer példányban nyomták, egyelőre magyarul, de rövidesen románul is meg fog jelenni. A szerkesztők a fő hangsúlyt az újszerű növénytermesztési és állattenyésztési technológiák, a vidékfejlesztési terv pályázati lehetőségeinek, a mezőgazdasági törvények és a támogatási formák bemutatására és a hivatalos közlemények ismertetésére helyezik. /Megjelent az Agrár Hírlap. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Kilencvenéves korában, elhunyt Zsigmond Ferenc /Szentivánlaborfalva, 1918. dec. 5. – Marosvásárhely, 2008. szept. 12./ színművész, a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet színművészeti kara és a kolozsvári, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet alapító tagja. A kolozsvári Unitárius Teológiai Akadémián, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult. 1945–48 között hadifogoly volt a Szovjetunióban, szabadulása után a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet színi fakultásának titkáraként és a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet főtitkáraként tevékenykedett, majd a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet főtitkára és tanára volt. 1976-tól nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi színművészeti akadémia Stúdió Színházának irodalmi titkáraként dolgozott. Közel 150 műsorfüzetet szerkesztett. 1944–1948 közötti naplótöredékei Hadifogságban /Kriteron, Bukarest, 1995/ címmel jelentek meg. /Elhunyt Zsigmond Ferenc színművész. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./ Zsigmond Ferenc neve örökre egybefonódott a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet kolozsvári és marosvásárhelyi történetével, melynek részese, formálója volt a kezdetektől. Az 1954-ben Marosvásárhelyre telepített Színiakadémia költöztetésében a hivatali ügyek intézésétől a bútorcipelésig szinte mindent magára vállalt. /Búcsú Zsigmond Ferenctől. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

2008. szeptember 16.

Istentisztelettel, majd koszorúzással emlékezett a sárvásári faluközösség Lakatos Istvánra /1904-1993/, a Romániai Szociáldemokrata Párt egykori elnökére és országgyűlési képviselőre, születésének évfordulóján. Neményi József Nándor címzetes államtitkár ismertette Lakatos István élettörténetét. 1950-ben letartóztatták. 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. Bánhegyesi József, az RMDSZ szociáldemokrata platformjának elnöke a jelenlegi politikai viszonyokról ejtett néhány szót, majd Vekov Károly parlamenti képviselő felszólalása után a záróbeszédet a helyi tiszteletes tartotta meg. Elmondta: a falunak szüksége van támogatásra, amit iskolabuszra szeretnének fordítani, mivel a helyiek elég sok esetben anyagilag nem bírják az ingázást. Bejelentették, hogy a sárvásári iskola a jövőben Lakatos István nevét fogja viselni. /Füstös Tímea: Sárvásár. Lakatos Istvánra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./ Önéletrajza: Lakatos István: Emlékeim /Appendix, Marosvásárhely, 2005/

2008. szeptember 17.

A legmagasabb szinten kell fellépni a romákat sújtó megkülönböztetések ellen: az Európai Bizottság ebben koordináló szerepet vállal, de a tagországok mindegyikének is további erőfeszítéseket kell tennie – hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szeptember 16-án az úgynevezett roma csúcstalálkozón. /Roma-csúcs Brüsszelben. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

2008. szeptember 17.

A főügyészeket és helyetteseiket a jövőben a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészségi részlege nevezi ki, az igazságügyi tárcavezető javaslatára, az országos korrupció elleni ügyosztály (DNA), a terrorizmust és szervezett bűnözést kivizsgáló igazgatóság (DIICOT), illetve a Legfőbb Ügyészség élére – döntött szeptember 16-án a szenátus. Ezzel a döntést kivennék az államfő kezéből. A törvényhozás mindkét házában folytatódott a kormány elleni egyszerű indítványok sora. A képviselőházban a szociáldemokraták az oktatás kapcsán terjesztették be a kabinetet támadó dokumentumot, ebben egyebek között Cristian Adomnitei tárcavezető lemondását követelik. Szükségesnek tartják a tanerők fizetésének 50 százalékos emelését is. /Bogdán Tibor: Parlamenti össztűz a kormányra. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

2008. szeptember 17.

Magyarországon belpolitikai vitát váltott ki két MSZP-s politikus Nagyváradon tett kijelentése. Nyakó István, az MSZP szóvivője az RMDSZ társszervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) által a hétvégén Püspökfürdőn rendezett akadémiáján azt mondta: egy politikai párt számára minden szavazat számít, viszont soha ne derüljön ki, hogy miként szerzi meg a voksokat. „Ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni” – hangzottak Nyakó kampánytechnikai javaslatai a társadalmi kommunikációnak az erdélyi magyar közéletben betöltött szerepéről szóló rendezvényen. Ujhelyi István MSZP-s képviselő a kormánypárt és az RMDSZ közötti kapcsolatra utalva úgy fogalmazott: „tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték, viszont a párt azt kérte, hogy erről ne beszéljünk, nehogy kiderüljön Erdélyben a dolog”. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke cáfolt: „az RMDSZ nem igényelt Nyakó Istvántól segítséget e téren, mint ahogy Ujhelyi István állításával ellentétben sem anyagi, sem tanácsadói támogatást nem kért, és nem is kapott a választási kampányok során az MSZP-től. ” Kelemen a júniusi önkormányzati, valamint a tavalyi európai parlamenti választások során kampányfőnöki tisztséget is betöltött a szövetségben. Hozzátette: az RMDSZ nem híve az ellenségkeresésnek, a démonizálásnak. „A magyar szocialisták a jelek szerint semmit nem tanultak az elmúlt hat évből, és immár nyilvánosan vállalják azokat a módszereket, amelyekről Balatonőszödön még csak maguk között beszéltek” – reagált Árus Zsolt az MSZP-s politikusok kijelentéseire. Az MPP alelnöke elmondta: Nyakóék útmutatásai nyomán kiderült, hogy miközben a Fidesz egyetemet, az MSZP negatív kampányt exportált Erdélybe. „Az RMDSZ-nek a szocialistáktól kapott támogatására mi már a helyhatósági választások kampányában is rávilágítottunk, viszont ők tagadták” – jelentette ki az MPP-alelnök. Balsai István fideszes képviselő szeptember 16-án felszólította Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnököt: erdélyi szereplése miatt vagy eltávolítja az MSZP-ből Nyakó Istvánt és Ujhelyi Istvánt, ellenkező esetben elismeri, hogy a szocialisták eddig is démonizáltak kampányaikban. „A velünk szomszédos ország gyakorlóterep lehet az ilyen piszkos választási kampányhoz?” – tette fel a kérdést az ellenzéki politikus. Nyakó az MTI-nek közölte: Ujhelyivel a Miért meghívására zártkörűnek hitt beszélgetésen vett részt, és bár nem örül, hogy kiragadott mondatokat jelentettek meg tőle, annak azonban igen, hogy napvilágra került: magyar baloldali fiatal politikusok párbeszédet folytatnak a határon túli ifjúsági szervezetek politikusaival. Elismerte, hogy a sajtó korrekten idézte váradi kijelentéseit, az MSZP szóvivője a Fideszt vádolta a magyarországi belpolitika Erdélybe exportálásával. /Rostás Szabolcs: Cáfolt MSZP-támogatás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./

2008. szeptember 17.

Az MSZP jól érzékelhetően váltott taktikát, hogy a határokon kívüli magyarságban a történtek miatt kialakult ellenszenvet mérsékelje. Ennek az eredménye az is, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma talpra állt. Közismert, hogy az RMDSZ inkább az MSZP-vel szimpatizált, az MPP és az EMNT ügyeit a Fidesz nyilvánosan támogatta. Ilyen vonatkozásban figyelemre méltó az, amit Újhelyi István, az MSZP országgyűlési képviselője Nagyváradon mondott a Magyar Ifjúsági Értekezlet akadémiáján.,,Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték. Ehhez képest ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog. Viszont amikor Erdélybe jövök, most meg mindig azzal jönnek egyesek, hogy minek tesszük ide be a lábunkat, amikor semmit sem segítünk, csak ártunk... " Valójában az erdélyi magyarság zöme nem az RMDSZ támogatásáért nem kedveli az MSZP-t, hanem az azért a nemzetárulás-sorozat miatt, mint a 2004. december 5-i szavazás, a Máért megszüntetése, alapítványok szétverése stb. Ugyanitt Nyakó István MSZP-szóvivő olyan ,,kiképzésben" részesítette az erdélyi baloldali ifjúság reprezentánsait, amelyet jobb, ha otthon őriz.,,Minden szavazat számít. Az meg, hogy miként szerezzük meg, soha ne derüljön ki" – ez csak egyik aranymondása a sok közül. Az efféle, exportra szánt párttámogatások nem a magyar egység megvalósítását segítik, hangsúlyozta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Pártkapcsolatok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./

2008. szeptember 17.

Három témában is komoly román–magyar meccs folyik mostanában. Az első, a környezetszennyezésre vonatkozik, a nagybányai ciánszennyezés magyarországi kárkövetkezményeit máig nem térítette meg a román állam, illetve a multinacionális aranykitermelő cég. Ezért harcol a magyar környezetvédelem, s próbálja megakadályozni, hogy Verespatakon a kanadaiak újra ciántechnológiájú arany- és ezüstkitermelést kezdjenek. A második a Magyarországra telepedett erdélyi magyarok nyugdíjfolyósításáról szólna. A romániai nyugdíjpénztár nem nagyon volt hajlandó fizetni a romániai járandóságnak mintegy kétszeresét kitevő összegeket. Az uniós hatóságok Romániát kötelezik a fizetésre. A harmadik magyar–magyar, anyaországi és székelyföldi érdekütközés. A székelyföldi szállítási vállalkozók már két évtizede hozzák-viszik az utasokat az itteni városok és Budapest között. Egy magyarországi multinacionális cég olcsóbban és többletszolgáltatásokkal vállalta mindezt. /Magyari Lajos: Ó, a nyugdíjak! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./

2008. szeptember 17.

Várhatóan megszavazza az RMDSZ választási programjának véglegesített változatát az SZKT szeptember 20-i ülésén, jelentette be Markó Béla RMDSZ-elnök. Autonómia és modernizáció – ezzel a két szóval jellemezte az RMDSZ készülőben lévő választási programját Lakatos Péter képviselő, a szövetség programszerkesztő bizottságának elnöke. /„Modernizáció és autonómia” Véglegesítés előtt áll az RMDSZ választási programja. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./


lapozás: 1-30 ... 5161-5190 | 5191-5220 | 5221-5250 ... 7501-7525




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék