udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4068
találat
lapozás: 1-30 ... 2371-2400 | 2401-2430 | 2431-2460 ... 4051-4068
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. augusztus 3.
A Kárpátok forradalmára
Orbán Viktor Tusnádfürdőn is kijelentette, hogy nem akar a bankvilág Che Guevarája lenni. A hasonlítások, metaforák általában mindig sántítanak kicsit. A két jelenség között található azonosságok segítenek (esetleg) mélyebb érthetőséget adni a közlésnek. Vagy mélyen elgondolkodtatnak, mert valami nem passzol a kijelentés körül.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn is kijelentette, hogy nem akar a bankvilág Che Guevarája lenni. A hasonlítások, metaforák általában mindig sántítanak kicsit. A két jelenség között található azonosságok segítenek (esetleg) mélyebb érthetőséget adni a közlésnek. Vagy mélyen elgondolkodtatnak, mert valami nem passzol a kijelentés körül.
Che Guevara, anélkül, hogy időznénk az életút állomásaiban, emblematikusan baloldali ikon. A magyar konzervatív középerőt képviselő Fidesz ezzel a kommunista névvel idézőjelbe teszi saját harcát a hazai és nemzetközi hitelintézetek ellen. Jellegzetesen kommunista módon zajlik a kétfrontos háború: a Magyarországon működő bankok meg lesznek sarcolva, úgy kétszáz milliárdra, hogy nehogy már az emberekre kelljen újabb terheket rakni, a világbank pedig kapott egy ultimátumot, hogy nehogy már ők mondják meg, milyen legyen az ország költségvetése.
A két háború szétválaszthatatlan, a hazai bankok több mint kilencven százalékban külföldi tulajdonban vannak, a Világbank meg az Unió viszont mi magunk lennénk, amennyiben csatlakoztunk ezekhez a szervezetekhez, alakulatokhoz.
Fizessenek a gazdagok! Ez a politikai üzenet, amit dekódolt mind a nemzetközi sajtó, mind a tömegek. Baloldali szlogen, bár Che elvtárs radikálisabb megoldásokat javasolna, világforradalmi célzatossággal. Vagy fölvesszük a harcot a gaz imperializmus ellen, s akkor a kiirtásában, eltörlésében vagyunk érdekeltek, vagy tárgyalunk, és kölcsönösen kielégítő megoldást keresünk. Ezért nagyon szerencsétlen dolog idekeverni azt a szakállas pofát a pólókról, mert ő komolyan gondolta a forradalommal megteremtendő új világot, s bele is pusztult szegény, mert a kizsákmányolt tömegek nem úgy viselkedtek, ahogy a brosúrákban megírták a klasszikusok.
Várhatóan a bankok viszont úgy fognak viselkedni, ahogy elvárható, tovább fogják hárítani ügyfeleikre a bankadó terheit, s csak az emberek fizetik meg az új sarcot, a nemzetközi hitelminősítők és bankszakemberek pedig megtalálják a módját az ellenállásnak, mert mégiscsak ők osztják a pénzt. Talán a román/görög megoldás a célravezetőbb.
Vállalnak mindenféle megszorítást, s az IMF cserébe megengedi a hiánycél emelését, netán ad újabb hitelt. Akkor az emberek sztrájkolni meg tüntetni kezdenek, mire a kormány, mit is tehetne mást, kicsit lazít a gyeplőn, és jelenti az ellenőröknek, hogy nem lehetett száz százalékban teljesíteni a vállalásokat. Más történelem, másfajta hagyományok.
Orbán Viktornak el kell döntenie, akar-e a bankvilág Che Guevarája lenni.
Ha nem akar, akkor ne legyen, mondaná a székely bölcsesség stílszerűen, tusványosan, s le lehetne zárni a kérdést.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 3.
In memoriam Farkas János
(1928–2010)
Minek áltatnók magunkat? Miért mondanók, hogy Farkas János halála váratlanul ért bennünket? Sajnos, ez a halál nem jött váratlanul – immár mintegy öt esztendeje ott toporgott az ajtaja előtt. Mégis fáj, hogy búcsúznunk kell tőle. Mégis fáj, hogy immár örökre elment.
Jómagam, 1956 őszén – „ama véres őszön” – ismertem meg, amikor Asztalos István mellett, az akkor frissen megindult Napsugár vezetésére vállalkozott. Mert Ő – érdekes módon – a kommunista ifjúsági szervezet szándéka szerint a lap meghatározó személyisége volt még akkor is, ha mi, a többi belső munkatárs eleinte csak legyintettünk a neve hallatán. Aztán – rövid 3 éven belül – kifogytunk Asztalos Istvánból – és lassacskán Ő vált a lap főszerkesztőjévé. Az egyetlen főszerkesztővé Kolozsváron, akinek nem volt nyílt, vagy titkolt ellenjelöltje–vetélytársa: Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Bajor Andor – és ha nem tekintik szerénytelenségnek – jómagam – nem voltunk párttagok és így számba se jöhettünk – mi pedig ezt tudtuk, elfogadtuk. Nem pályázott főnöki beosztásra elsőrangú művésznőnk, Soó Zöld Margit sem. Ezzel szemben, Farkas János kiválóan ellátta tisztét. Nem a felső, politikai hatalommal kacsintott össze a mi hátunk mögött – amint ezt elvárták és szerették volna megvalósulva látni a lap alapítói –, hanem velünk kacsintott össze a Hatalom háta mögött. És sikerült aránylag hamar, néhány év alatt, egy olyan gyermeklapot megvalósítani, amelyikkel ma se kell szégyenkeznünk. A lap első három oldalán „megadtuk a császárnak, ami a császáré”, pártos verseket, sőt vezércikkeket is közöltünk – hogy a lap egyáltalán megjelenhessen –, a megmaradt 21 oldalon, pedig helyet kapjanak Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Jánky Béla és más, első rangú költőink remek versei. Jobbnál jobb történeteket, meséket nagyrabecsült prózaíróinktól, akiknek névsorát Méhes Györggyel kezdeném – és amely remekbe szabott írások újrakiadása még napjainkban is napirenden van.
Őszintén szólva, Asztalos, majd közel három évtized múlva Bajor Andor végső búcsúja után kezdtem azt hinni, hogy immár – mint a legidősebb a Napsugár egykori munkatársai közül, – én következem, rajtam a sor. Ám nem így lett, mind csak a nálam fiatalabbak mentek. Bálint Tibor után Jánky Béla, most pedig Farkas János.
Azt hiszem, lassacskán megalakulhat „odaát” a Napsugár hajdani szerkesztősége, hiszen elsőnek ment el Asztalos István, de most mellette van a lapszerkesztés minden csínját-bínját ismerő Farkas János is, aki annak idején a villámhárítás szerepét is betöltötte, hogy bennünket, a lap belső munkatársait megkíméljen és hagyjon, hogy legjobb meggyőződésünk szerint írjuk a „Napsugár”-t.
Gondolom, „odaát” immár nem kell azon törnie a fejét, hogy miképpen járjunk túl a Kisangyaloknak szánt lap Főnöke, a Gazda eszén.
Jánoskám, nyugodj békességben, mert jövünk mi is, régi munkatársaid, immár nemsokára – amikor a Fennvaló szólít.
Fodor Sándor. Szabadság (Kolozsvár)2010. augusztus 3.
Múlt és jelen
Szilágyi József vagyok Magyaróról. Falunk a Felső-Maros bal partján van. Ez a falu egyike a környék legrégebbi településeinek. Már 1228-tól írásos feljegyzések vannak róla. Közel nyolc évszázada sok pusztuláson ment át. Már 1240-ben a tatárok majd' az egész lakosságot kiirtották, 1260-ban másodszor is feldúlták a falut. Aztán a törökök sanyargatták 150 évig, majd következtek az osztrákok. Sok pusztító járvány tizedelte, 1808-ban a fél falu leégett. Az I. világháborúban 74 férfi veszett el, a másodiknak 43 áldozata volt. A sok pusztítást a falu túlélte, tovább fejlődött, minden családban legalább 4 gyerek, de volt olyan család is, ahol 8-10 gyermek született.
Az 1930-as évektől kezdett csökkenni a szaporulat, majd a kommunizmus idején elkezdődtek az erdőirtások, következett az államosítás és a kollektivizálás, a faluban már nem lehetett megélni. Más kiút nem volt, el kellett hagyni a szülőföldet: a fiatalok a városokban kerestek munkát.
Az 1980-as évekig több mint 300 magyar család költözött el a faluból.
Magyaró szép, rendezett falu, van iskola, óvoda, orvosi rendelő, gyógyszertár, polgármesteri hivatal, üzletek, állomás. De a legfontosabb, munkahely nincs. A fiatalok nem is tartják érdemesnek családot alapítani. 2009-ben húsz temetés volt és csak nyolc születés. Nagyon kevés a fiatal. Sok ház ablakára ki van tűzve, hogy "eladó". Hetvenöt olyan ház van, ahol évtizedek óta nem él senki, s még szomorúbb, hogy 118 házban egy-egy öregasszony vagy öregember él. Olyan család ma nincs, ahol 4 gyermek volna. Józan számítások szerint 15 év múlva nem lesz 200 lakott ház sem.
Bárhogy is fáj nekem, nem tudok a jövőbe látni. Mi lesz veled, szülőföldem, Magyaró?
Tisztelettel,
Szilágyi József. Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 3.
Magyarok költöznek Oláhszentmiklósra
Egyre több magyar költözik a Nagyvárad melletti Oláhszentmiklósra. Tíz évvel ezelőtt még egyetlen magyar sem lakott a romániai településen, az olcsóbb élet miatt azonban most egyre többen költöznek a faluba. Már református templom is épül nekik.
“Gipszkartonnal burkoljuk a falakat, aztán jön a festés” – mondja egy építő önkéntes. Holland önkéntesek építenek templomot a hetven-nyolcvan főnyi oláhszentmiklósi református gyülekezetnek. “Egy kelet-európai projekt keretében érkeztünk ide évekkel ezelőtt, és mindig szívesen jövünk vissza, hogy a helyiekkel felépítsük ezt a templomot” – mondja Gerben Bakker holland önkéntes. Oláhszentmiklóson 2009-ben pályázatokból és közadakozásból kezdték el építeni a református templomot és szórványmissziós központot. A gyülekezet eleinte egy magánház verandáján tartott istentiszteleteket, az évente 10-15 emberrel gyarapodó közösségnek szüksége lett egy hajlékra.
Farkas Zsolt Oláhszentmiklós lelkipásztora hozzátette: „Ahogy egyre inkább megismerik, megtudják hogy létezik ez a közösség, fel is keresnek, beiratkoznak, megkeresnek esketések, keresztelések végett és akkor és egyből a gyülekezet tagjává is lesznek”. Ez a magyar család már évek óta él itt, nagyváradi tömbházlakásukat cserélték le a vidéki házra. Pop Antónia hozzátette: „Eljöttünk ide, mert ott már nem nagyon volt munkahely, nehéz volt, gondoltuk, hogy itt legalább egy kis zöldséget, ezt-azt termesztünk. Első két évben nehéz volt de most már belerázódtunk”. A faluban élő románoknak csak a kezdetben voltak fentartásaik a jövevényekkel szemben, később befogadták őket.
Ioan Paina elmondta: „Nagyon jól kijövünk egymással, semmilyen konfliktusunk nem volt, itt, az épülő templom mellett lakom, segítek ahol tudok”. A gazdasági válság miatt idén lelassult a missziósház építése, ám a gyülekezet idén a külső és a belső munkálatok legnagyobb részének befejezését tervezi, hogy mihamarabb birtokba vehesse imádkozóhelyét.
(www.erdely.ma) erdon.ro2010. augusztus 4.
Összefogás a háromkúti iskoláért
Árvíz rongálta meg az amúgy is kivénhedt iskolaépületet Háromkúton. Bár a 165 fős magyar lakosság a gyarapodás jeleit mutatja, és a templom is szűkösnek bizonyul, megtörténhet, hogy veszélybe kerül a magyar oktatás. Iskolaépítésre készülnek a háromkútiak, összefogásra kérik a magyarságot.
Háromkút felé zötyögünk a köves úton. Hamar kiderül, örülhetünk, hogy van egyáltalán úttest, mert fennebb nyoma vész, helyét a patak vize veszi át. A nyári árvizek eredménye ez, elmosta az utat, iszappal töltötte meg az udvarokat, két autót tett totálkárossá. Az iskola udvarát uszadékfával töltötte fel, a szín és kerti vécék helyén nem maradt más, mint egy három méter mély gödör. Az egykor szövetkezeti üzletként, majd 1996-tól iskolaként és kultúrházként használt ingatlan pincéjében korhadnak a gerendák, átnedvesedtek az öreg falak. Nem lehet halogatni a teljes felújítást. Hozzávetőleg 2 millió lejre lenne szükség a rendbetételhez. Imre Annácska, a tanítónő pedig szerényen elmondja, már megvan a kezdőtőke: 600 leje és 20 000 forintja van adományokból.
Sok a gazda, kevés a segítő
Háromkút három megye területén fekszik: a magyarlakta része közigazgatásilag Gyimesközéplokhoz, egyházilag és egészségügyileg Gyergyószentmiklóshoz tartozik. Sok a gazda, kevés a segítő – tudjuk meg a faluban, mint ahogy az is kiderül, mihelyt árvíz után járhatóvá tették az egyik utat, nem segítség érkezett rajta, hanem máris a fát kezdték szállítani – Neamţ irányába.
A magyar oktatás kérdésessé válásáról értesült Gyergyószentmiklós önkormányzata is, Mezei János polgármester a helyszínen járva érdeklődött, miben lehetne segítséget nyújtani.
„Bár csupán az egészségügy terén tartozik hozzánk Háromkút, fontos nekünk a Gyilkostó szomszédságában lakó magyarság oktatásának kérdése. Meg kell találnunk annak módját, hogy az iskolát ne kelljen megszüntetni, mert újraindítása igencsak kétséges lenne. Vállalkozókhoz, adakozókhoz intézünk felhívást, és összefogva próbálunk ez ügyben lépéseket tenni, természetesen Gyimesközéplok önkormányzatával egyeztetve” – mondta lapunknak a polgármester.
Összefogáson múlik a templom és az iskola sorsa
Portik-Hegyi Kelemen gyergyói főesperes éppen a háromkúti templom javításának munkálatait ellenőrizni érkezett a településre. A kiöregedett gerendákat cserélik a százéves istenházán, külsejét javítják, új csatornát helyeznek el, hogy az esővizet levezesse. A lakosság nyolcvan százaléka gyakorló katolikus, és kezdett szűk lenni a templom. Azt tervezik, minden család, aki erdős területtel rendelkezik, évente ad néhány köbméter faanyagot, mert így lesz esély, hogy – bár tíz év múlva – új templom épülhessen. Az iskola kérdése is aggasztja az egyházfőt, ő is az összefogásban látja a megoldást. Reméli, hogy egyházkerületi adománygyűjtésből e célra is jut egy kis segítség.
„Ősszel biztosan elkezdődik az oktatás, hét kisiskolás, 18 óvodás lesz. Ám keresnünk kell a lehetőségeket, mert az épület állapota egyre gyatrább. Nagy költség a felújítás, nem tudom, honnan lesz rá fedezet” – mondja Imre Anna tanítónő.
Gyimesközéplok alpolgármestere, Gergely Károly biztosított: fontos a községnek Háromkút, a lakosság is ragaszkodik hozzá, hogy Gyimesközéplokhoz tartozzon: „Folyamatban van az iskola területének tisztázása, telekkönyveztetése, aztán pedig fel kell újítani az épületet. Csak ez az anyagi helyzet. Nem is tudom megmondani, mennyit tud ehhez pótolni az önkormányzat” – fogalmazott az alpolgármester.
A települést nemrég felkereső Bajtai Erzsébet nagykövetné asszony, amint a falubeliek elmondták, könnyes szemmel búcsúzott, ígérve, megnézi, mit tehetne a közösségért. Lapunk kérdésére azt mondta, „csodálatos a táj, a hagyományos házak és a nagyon jólelkű emberek – ezt viszem haza magammal Háromkútról. Mély benyomást tett rám az iskola megrongálódott épülete. Az iskola azért adatott a mi közönségünknek, hogy helyreállítsuk, mert egyre több a gyerek, igény van rá. Közös feladatunk az épület helyreállítása, összefogásra van szükség. Ne feledjük el, sok vállalkozó van, akinek megélhetést, sőt meggazdagodást jelentettek a környékbeli erdők, és most van itt az ideje, hogy a haszonból egy keveset visszaadjanak a háromkúti közösségnek”.
Balázs Katalin
[1www.honline.ro]2. Erdély.ma2010. augusztus 4.
In memoriam Szakács József (1931–2010)
Elhunyt Szakács József (Választút, 1931. augusztus17. – Kolozsvár, 2010. július30.), ezelőtt öt évvel választották az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagjává. Szakács József Válaszúton született 1931-ben. Középfokú tanulmányait Bukarestben kezdte, majd Kolozsváron folytatta, s érettségizett 1950-ben. A kolozsvári Műegyetemen „Érdemes oklevél”-lel fejezte be a gépészmérnöki szakot 1954-ben. 1957-től a kolozsvári Tehnofrig Gépgyárban dolgozott különböző vezető beosztásokban, majd 1974–1991 között a kolozsvári Élelmiszer- és Hűtőipari Géptervező- és Kutatóintézet fő tervezője, illetve a tervezőosztály vezetője.
Számos ipari szabvány szerzője, saját tervei alapján több élelmiszeripari gépet üzemeltettek, köztük a DIBUMAR-4 típusú tésztaosztó gépet, amelyet Európa számos országában és Iránban is szabadalmaztak. Kötetben megjelent fontosabb munkái: A fémmegmunkálás technológiája, szerszámai és munkagépei; Vitorlázó- és sárkányrepülés; Magyar-román műszaki szótár; Műszaki rajz és modern rajztechnika; Technikatörténeti kronológia.
Mérnöki pályájával párhuzamban épült sportpályafutása is. A sportban is művelte, oktatta s bírálta a szakmát: a Román Repülőszövetség leigazolt vitorlázórepülős, motoros sportrepülős, sárkányrepülős szakoktatójaként és versenybíróként.
Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának is alapítója és választmányi tagja volt.
Bitay Enikő. Szabadság (Kolozsvár)2010. augusztus 4.
Sipos Domokos jézusi tanítása
A Kis-Küküllő parti városka fogyatkozó magyarsága joggal lehet büszke kultúrájára, híres embereire, a két világháború között kibontakozott irodalmi életére, amikor nyolc lapot is indítottak ott, közülük a Kis-Küküllő, majd a Vármegyei Hírlap a jelentősebb. Gyárfás Elemér vitacikkei, Kemény János gyermekkori emlékezései. A nyomda Dosztál Kálmánja. Az Erzsébet Könyvnyomda Rt. igazgatója és a Kis-Küküllő lap főszerkesztője 1921-től: Sipos Domokos. Jórészt neki köszönhetően tett szert országos hírnévre az újság. Az 1940-ig eltelt szűk két évtizedben hatvannyolc könyvet és négy időszaki kiadványt állítottak elő, kiadták egyebek mellett (a centenáriumra) Petőfi összes költeményeit, Gyárfás Elemér publicisztikáit és Bethlen Miklós kancellárról írott könyvét, Szombati- Szabó István verseit, és az író egyetlen, életében megjelent könyvét, amely már címével is az égbe kiált: Istenem, hol vagy?
Jó emlékezni sok egyéb mellett a Sipos Domokos centenáriumra. 1892. augusztus 4-én, „a neve napján” született, de csak október 3-án került sor az emlékezésre, amikor a költő földi maradványait a temető központi részében kialakított új sírban helyezték el, és felavatták síremlékét. Az akkori polgármester után Tófalvi Zoltán EMKE-alelnök, majd az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság elnökeként Oláh Tibor mondott beszédet, és koszorúzott (többek között) Kovács István, Sipos Domokos monográfusa, az SDME tiszteletbeli elnöke. Azóta maguk is találkozhattak az ünnepelt szellemével. Másnap az ökumenikus istentiszteletet követően felavatták az unitárius templom előtt Sipos Domokos mellszobrát, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotását. Beszélt Dávid Gyula EMKE-elnök, Markó Béla, akkor RMDSZ- szenátor, Hunyadi László szobrászművész és a szobor alkotója. Puskás György, az SDME első elnöke vitte a szót.
Húsz év, öt elnök: Puskás György, Szakács György eltávoztak. Seprődi József, Iszlai Géza, Szilágyi András. Sok emlékezetes rendezvény, kórustevékenység, az anyanyelv megőrzésének, ápolásának számos megnyilvánulása, vetélkedők, versenyek, képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók, műkedvelő színjátszás, a szakmai képzés, önművelés megannyi formája. Húsz évnyi lassú eszmélés, a szabadság eufóriája után a józan megvilágosodás. Apróbb viszályok is. Önös érdekek előtérbe nyomulása. Kicsinyes haragszomrádok, megosztottság, „átkos különszakadás”, „pártviszály”.
Ma ott tartunk, hogy az egyik csapat mérkőzését nem nézi meg a másik közönsége, és viszont. Márpedig ez a húsz év arra int, főleg, amit a síremléken is olvashatunk, a Bárányka című vers szállóigévé nemesedett soraiban: „Ne engedelmeskedjetek csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek!”
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 4.
A Magyar Gyógyszerészettörténeti Társaság nyári egyeteme
Nagyvárad – A Magyar Gyógyszerészettörténeti Társaság augusztus 5–8. között Nagyváradon tartja meg immár XIV. (kihelyezett) nyári egyetemét. Ez lesz az első alkalom, hogy külföldön rendezik ezt az eseményt.
A gazdag program a tudományos közlemények mellett több kulturális és társasági pontot is magába foglal, hogy a résztvevők – főleg fiatalok –, megismerhessék városunkat és környékét. A tudományos előadásokra minden, az alább felsorolt témák iránt érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Előadások pénteken
Maguk az előadások a pénteki napra (augusztus 6.) vannak csoportosítva, az alábbi „menetrend” szerint: 8.30–9 – megnyitó; 9–11 – előadások: Dr. Bozó Tamás: versek gyógyszerészetről, Váradról; Lakatos Attila: Nagyvárad szerepe és helye a magyar történelemben; dr. Budaházy István: Nagyvárad gyógyszerészetének története; Barabás Zoltán: Várad a magyar irodalomban; 14.30–17.30 – előadások, hozzászólások – Dr. Ambrus Tünde: A gyógyszerészettörténet egyetemi oktatása Csehországban és Szlovákiában – múlt, jelen és jövő; Dr. Bariska István: Kultúrtörténeti üzenetek Nyugat-Magyarországról; Prof. dr. Kiss Gy. Csaba: Nagyvárad művelődéstörténeti jelentősége a magyar múltban; Prof. dr. Kapronczay Károly: Középkori magyar orvosi emlékek; Doc. dr. Grabarits István: Magyar gyógyszerészi emlékek Mohács előtt. Az előadásokat a Partium Keresztény Egyetem Bartók-termében mutatják be (Teleki u. 27 sz.).
erdon.ro2010. augusztus 4.
A mezőbikácsi éhséglázadásra emlékeztek
Nagyvárad – Kedd délután, a mezőbikácsi éhséglázadás 61. évfordulóján Mons. Fodor József általános helynök engesztelő szentmisét mutatott be a nagyváradi Székesegyházban.
Kevesen – alig két tucatnyian – jöttek el arra az engesztelő szentmisére, melyet a nagyváradi római katolikus Székesegyházban tartottak kedd délután, a 61 évvel ezelőtt történt mezőbikácsi éhséglázadás során ártatlanul és ítélet nélkül kivégzett áldozatok lelki üdvéért. Az érdeklődés hiánya is igazolja, hogy még mindig kevesen ismerik az 1949. augusztus 2-án történt lázadás tragikus kimenetelét, amely az erőszakos szovjet típusú kollektivizálás embertelen intézkedései eredményeképpen következtek be. Mons. Fodor József vikárius a kedd délutáni prédikációt elején elmondta: az elmúlt időkben Bogdánffy Szilárd boldoggá avatása kapcsán is sokat beszélünk arról az embertelen korról, mely megpróbálta az embert megtörni avagy „betörni” a megalázás, a kisemmizés eszközével. A mezőbikácsi földbirtokos gazdák - akiktől erőszakosan elvették földjeiket, ezzel az éhezés szélére sodorva őket - a vértanú püspökhöz hasonlóan a kommunizmus áldozatainak tekinthetőek.
Megaláztatások sorozata
Fodor József Radnóti Miklós költő szavait idézte: „Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek.” Olyan rettenetes kor volt 1949-ben is, amikor a mindennapi kenyérért küzdő falusi, tisztességes parasztemberektől elvették földjeiket, ezzel együtt pedig a méltóságuktól és az emberségbe vetett hitüktől is megfosztották őket. Megaláztatások sorozata következett, melyet a milicisták agresszivitása tetőzött. Megölték a falu papját, a valósággal éhező lakosságot törvényes eljárás nélkül büntették, kényszermunkára ítélték. Hiába álltak ellen és küzdöttek az üldözők ellen a mezőbikácsiak, a fegyverek erősebbnek bizonyultak. Mindez ma már történelem. Sok írás tanúsítja a sok szörnyűséget, de ezek csak az igazság halvány, pislákoló fényei, jegyezte meg a Fodor atya. Végül a Szent Máté könyvéből felolvasott evangélium üzenetét osztotta meg a jelenlévőkkel, miszerint: nem kell félnünk a legádázabb viharban sem, hiszen Jézus a kicsiny hitűek felé is kinyújtja a kezét. Ez segít abban, hogy megmaradjunk igaz embereknek, zárta prédikációját az általános helynök. Az Úr Isten nyugosztalja őket és gyógyítsa be a még élők sebeit!
Mészáros Tímea. erdon.ro2010. augusztus 4.
Ünnepi műsorajánlatunk
Az eltelt két évtizedben megszaporodtak az ünnepek. Nem a klasszikus szabadnapokra gondolok, amelyeket a naptár piros betűvel kínál a pihenni, sörözni és flekkenezni vágyó emberiségnek, hanem azokra, amelyeket a kisebb etnikai közösség sajátosan csak magának tart fenn, minekutána azok államivá tételére nem valószínű, hogy a következő diadalmas autonóm demokráciákban sor kerülne.
A civil társadalmakban a lokális, néprajzi, etnospecifikus ünnepeknek, vallási ceremóniáknak, sajátos emléknapoknak – túl a történelmi tudat ingerlésén – közösségerősítő szerepet is szán az ünnepség rendezője, megrendelője, végrehajtója, a szociológus.
Olyan kiváló napokra gondolok, mint például március 15. vagy Petőfi évfordulói, falunapok, a Cikmántorról elszármazott cikmántorok és cikkántorok világtalálkozója, a krumplinaszádok összejövetele Pityókapusztán stb.
Mi történik ezeken? Minél történelmibb egy dátum (s az idő mindent egyre megtörténtebbé ken), annál inkább kezdődik egy meghívott, kijelölt mozsárágyú, fősegédtorreádor ünnepi beszédével, politikai felhangokig sikló nyilatkozatával, jő néhány szavalat, amatőrök pityegése, profik harsánysága, táncika, koszorúk és tömegoszlatás sárban vagy sár nélkül. Ja, olykor nyalka huszárok, soha nem gyalogbakák, fáradt tüzérek, holott az volt a nemzet leginkább múltja során.
Máskor az eszem-iszom és az ezzel járó mértéktelen epeszelídítő-májserkentő-fogyasztás, jól eső böffintések, és persze kirakóvásár, amikor apuka kirakja az utolsó krajcárját is egy csinos pillogatós nyalókáért, csicserésző tollforgóért, kaviár ízű baseballsapkáért (handmade).
Mi volna, ha ezeket a lassan gépiessé váló, ismétlődő közalkalmakat megtöltenénk valamilyen új tartalommal is? Színházzal, komédiával, másként-fesztivállal, kilépéssel a nemzetiségi hős-komorkodásból, irodalomi pankrációval, gyermeket is lekötő programmal...
Egy hadosztálynyi ember tanult meg szervezni, összehozni, menedzselni, nyugtalanítani, reklámozni jól-rosszul az elmúlt időkben. Ám még mindig – holott a legtöbb fiatal szervező soha nem látta – kísért a kommunista rituálé az ünnepségekben. A komcsi rituálé pedig a korábbi szocdem, polgári, barokkos úri vagy moszkvai modellből származik. Fontos a reprezentáció, a tekintélyek előtti hajbók. Fontos az önismétlés, amely a teljes kiürülésig, a közérdektelenségig vezet. Amikor az ember bólint az ünnepség hírére és kinyitja a Dráva-Száva tévét, ahol a híradóban szónokok szónoklanak, malacok pirulnak, falunapok verítékeznek, fesztiválok iválnak feszt: decibellek becipelnek és elűznek tízezreket.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 5.
Újabb adatlapok a világhálón
Újabb volt politikai foglyok börtönbeli adatrögzítő lapjait hozta nyilvánosságra a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet (IICCMER). Az intézmény 2007-ben kezdeményezte a politikai okokból bebörtönzött személyek nyilvántartó űrlapjainak felleltározását, és ezeknek a világhálón való közzé tételét célzó projektet. Azóta körülbelül 50 ezer adatlapot tettek közzé.
A kezdeményezés most újabb szakaszába lépett: az intézet az L, M, N, illetve az O kezdőbetűs nevekkel rendelkező, 13 500 politikai fogoly adatlapját tette közzé a https://iiccr.ro/ro/fise_detinuti_politici/ című honlapon. Az intézet átfogó és rendszerezett adatbázis kialakítására irányuló törekvése a kommunista elnyomás hiteles emlékeztetőjeként, illetve bizonyítékul szolgálhat a rezsim áldozatainak, akik a 2009/221 törvény előírásainak megfelelően kárpótlást igényelhetnek. Szabadság (Kolozsvár)2010. augusztus 5.
Kultúránkban hordozzuk..."
Szuicidprevencióról Mayer Tamással
Míg szűkebb környezetünkben a gazdasági válság kezdete óta nem nőtt az öngyilkossági ráta – a Maros megyei, csökkenő tendenciát mutató statisztikákat két héttel ezelőtt ismertettük mellékletünkben –, a világszintű felmérések ilyen értelemben igen elgondolkoztatóak. Az Egészségügyi Világszervezet adatai1 szerint 2000-ben egymillió befejezett öngyilkosságra került sor a világban, illetve kétmásodpercenként próbált meg valaki véget vetni az életének. Ilyen mutatók mellett fokozott felelősség hárul az idén 50 éves Nemzetközi Szuicidprevenciós Szövetségre, illetve az európai, országos vagy akár helyi szinten működő szervezetekre. Elejét lehet-e venni az öngyilkossági ráták további növekedésének, illetve sikerrel járhat-e a mutatók "visszabillentésére" irányuló törekvés? A jelenségről a svédországi SPES3 megbízott országos titkárságvezetőjével, Mayer Tamással beszélgettünk.
– Mire engednek következtetni a svédországi statisztikák?
– A legutóbbi hivatalos adatok 2008-ból származnak, melyek szerint 1970 óta az öngyilkossági ráta egyenletesen csökkenő tendenciája volt érzékelhető. 1970-ben százezer lakosból 22-23 vetett véget életének, 1980-ban 19-20, 1990-ben 17, 2000- ben és 2008-ban pedig 12-13. Tudomásom szerint az öngyilkossági ráta jelenleg nálunk kicsivel magasabb, mint Romániában. Svédországban az öngyilkosság férfiaknál kb. háromszor olyan gyakori, mint a nőknél, így a 15–44 éves korosztályon belül férfiak esetében ez a vezető halálozási ok, míg a nők körében "csak" a második leggyakoribb! Régóta világjelenség, hogy a szebbik nem képviselői közül ugyan többen kísérlik megtenni a végzetes lépést, de a férfiak impulzívabbak, drasztikusabb módszerekhez folyamodnak, s emiatt az ő esetükben sokkal gyakrabban végzetes a kísérlet. És ami igen figyelemreméltó: a teljes lakosság tekintetében folyamatosan csökkenő tendencia ellenére a 15–24 év közötti svédországi fiúk körében az öngyilkossági ráta hosszú ideje gyakorlatilag változatlan. Hogy mi ennek a magyarázata, arra még keresik a választ a kutatók.
– Ön jó húsz éve él Svédországban, de rendszeresen hazalátogat Magyarországra. Bizonyára figyelemmel kíséri az otthoni adatokat.
– Míg a nyolcvanas években Magyarországon nagyon magas volt, 40-45 között mozgott az öngyilkossági ráta, az utóbbi évtizedekben látványos csökkenés érzékelhető, de a ráta még mindig igen magas: 25 körüli. Számos, magyarságkutatással illetve szuicidológiával foglalkozó szakember megfogalmazta már, hogy az öngyilkosságra való hajlam feltehetőleg a kultúránkkal összefüggésben álló sajátosságunk. Ezért bizonyára ezzel is magyarázható, hogy nemcsak a magyarországi, hanem a világ bármelyik táján élő, magukat magyarként azonosító személyek körében4 – az adott ország fejlettségétől függetlenül – magasabb az öngyilkossági ráta, mint a lakosság egészében. Az öngyilkossági statisztikákat sajnos torzíthatja, ha a hátrahagyottak – netán a hatóságok alkalmazásában állók – valamiért eltitkolják az esetek egy részét, illetve, ha valahol korábban a nem teljesen egyértelmű eseteket is öngyilkosságnak számolták, egyszer csak elkezdik azokat balesetnek minősíteni.
– A SPES 1987-ben alakult, jelenleg 12 megyei szintű szervezettel és három járási szintű részleggel rendelkezik. Ön a Stockholm megyei szervezethez tartozik.
– Célkitűzéseink között szerepel, hogy mind a 21 megyének legyen saját SPES-szervezete. Helyi csoportjaink elsősorban a hozzátartozók számára igyekeznek támaszt nyújtani – országos szövetségünk jogelődje is kifejezetten ebből a meggondolásból alakult, csak 1997 körül bővült tevékenységi köre –, de ez is egyféle szuicidprevenciónak számít, a hátrahagyottak ugyanis sok esetben késztetést éreznek arra, hogy "kövessék" az elhunytat. Az öngyilkosság feldolgozása az egyik legnehezebb feladat, az érintettek folyamatosan azon tépelődnek, mit tehettek volna a kilátástalannak érzett helyzetből menekülni vágyó személy megmaradásáért. Az öngyilkosok meggyászolása legalább három évig szokott tartani, de vannak olyan tagjaink is – többnyire házaspárok –, akik már évtizedek óta így élnek, a gyász életformájukká, személyiségük részévé vált. Helyi csoportjaink legkomolyabb eredményének az számít, ha gyakorlatilag megmenthetjük valakinek az életét. Az elmúlt 2-3 évben ennek legalább három esetben magam is voltam szem- és fültanúja Stockholmban.
– Hogy zajlanak ezek a foglalkozások?
– Képzett személyek beszélgetnek a hozzátartozókkal. Aki nem akar a csoport előtt megnyílni, félrevonulhat az egyik irányítóval. A képzett beszélgetők is lehetnek érintettek, de fontos, hogy a feldolgozás előrehaladott szakaszában legyenek. Ezek a találkozások azért is fontosak a hátrahagyottak számára, mert megszüntetik lelkükben az elszigeteltség – netán: kitaszítottság – érzését, hiszen végre akadnak emberek, akik igazán megértik a fájdalmukat, s akikkel semmilyen idevágó beszédtéma sem tabu. Heti rendszerességű esti összejöveteleinken korábban nagyon szélsőségesen alakult a létszám, hol ketten, hol tizennyolcan voltunk a néhány képzett beszélgetőn kívül, de idén folyamatosan sokan jönnek hozzánk, és szinte mindig legalább két újonnan hátrahagyott is részt vesz a foglalkozáson. Ez minden bizonnyal annak is tulajdonítható, hogy tavaly ősz óta Stockholm megye valamennyi rendőrautójában van tájékoztató lap megyei szervezetünkről, amelyet az öngyilkosságról értesített hozzátartozóknak át tudnak nyújtani.
– A svéd kormányzat mennyire érzi szívügyének a szuicid-prevenciót?
– Ezen a téren az utóbbi fél évtizedben megtörtént a régóta várt nagy áttörés. 2003-2006 között átfogó felmérést végeztek a svéd pszichiátria helyzetéről, s javaslatcsomagban részletezték a szükséges tennivalókat5. A készítők mindvégig nagymértékben támaszkodtak a Nemzeti Mentál-higéniás Együttműködés nevű, pszichés betegek és hozzátartozóik szervezeteit egyesítő ernyőszervezetre is, melynek a SPES volt az egyik kezdeményezője. 2007-ben végre az illetékes miniszter is kiállt a SPES első számú szívügye: az öngyilkossági "Vision Zero" mellett. 2008-ban így a svéd közegészségügyi kormányprogramba is bekerülhetett egy új, szuicidprevenciós fejezet, benne a "Vision Zero"-val és kifejezetten a SPES számára megfogalmazott feladatokkal!6 Tavaly pedig nagyszabású, többéves multiplikátor-képző program indult annak érdekében, hogy megváltozzon a svéd lakosság hozzáállása a pszichés betegségekhez – s ez segíteni fogja mind a szuicidprevenció, mind a hátrahagyottak támogatásának ügyét.
– Mayer Tamás nem először jár Marosvásárhelyen.
– Tavaly is részt vettem a Segítők Baráti Körének konferenciáján, idén novemberben is eljövök. Nagyszerű dolgokat művelnek ezek az emberek! Eléggé nyilvánvaló, hogy Vásárhelyen is – és egész Erdélyben – jó szolgálatot tehetne egy szuicidprevenciós és hátrahagyottakat segítő szervezet. Múlt év tavaszán Faludi Csilla aneszteziológus asszisztenssel közösen elindítottuk hát a Marosvásárhelyi Szuicidprevenciós Kezdeményezést: internetes körlevelet küldtünk ki olyanoknak, akikről úgy gondoltuk, támogatnák az ötletet. 21 címzettnél jártunk sikerrel – nagy örömünkre két- két pszichiáternél illetve lelkésznél is –, s néhány találkozóra is sor került. Ugyan folyamatosan számíthattunk a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Segítők Baráti Köre megértő és aktív segítségére, mégis már egy éve pihentetni kényszerülünk az ügyet, mivel a továbblépéshez már szükség lenne egy olyan szervezetre, amely "adoptálja" az "újszülöttet", anyagi hátteret és erkölcsi súlyt egyaránt biztosítva számára. Ami a – remélhetőleg hamarosan új erőre kapó – kezdeményezés legsürgősebb tennivalóit illeti: első lépésként egy nyitókonferenciára, távlatilag pedig egy telefonos lelkisegély-szolgálat beindítására gondoltunk. Tudományos kutatások eredményeire alapozva szinte biztosra vehető, hogy hatékony öngyilkosság-megelőző munkával Erdélyben mintegy 300-500 (!) magyar életét lehetne megmenteni évente. S mivel ráadásul a magyarságra vonatkozó öngyilkossági statisztikákban is bizonyára túl vannak reprezentálva a kollektív identitás megőrzése szempontjából kulcsfontosságú humán értelmiségiek és művészek: ennél jobb – netán még közös cselekvési programhoz is vezető – beszédtémát nemigen tudnék ajánlani az erdélyi magyarság politikusainak!
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 5.
Tőkés: folyik az elrománosítás
MTI
Kisebb léptékben és erővel, de ma is folytatódik az egykori román kommunista hatalom által képviselt nacionalista politika, amely Székelyföld elrománosítását tűzte ki célul – nyilatkozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke az Academia Caţavencu című hetilapnak adott interjúban.
A volt református püspök kifejtette, Hargita és Kovászna megyében az ország többi régiójához képest magasabb létszámú a katonai és a csendőrségi állomány, így – mint mondta – kis túlzással minden székely mellé egy hegyivadász vagy egy csendőr állítható.
Az EP alelnöke szerint „a kormány intézményein keresztül átláthatatlan módon támogatott”, szervezett telek- és ingatlanfelvásárlás zajlik Székelyföldön. Tőkés rámutatott, ezért a magyarok is hibásak, hiszen „valakiknek el kell adniuk a házakat ahhoz, hogy mások megvásárolhassák”. Felidézte azt az esetet, amikor a Kovászna megyei önkormányzatnál valaki érdeklődött a román állampolgársággal is rendelkező moldovai állampolgárok kedvezményes letelepedését lehetővé tevő kormányzati programról.
Hangsúlyozta: nem ellenzi, hogy a moldovai románok megkapják a román állampolgárságot, de nem szeretné, ha ez megváltoztatná Székelyföld etnikai arányait. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 6.
OPREA FELTÁRJA BĂSESCU MÚLTJÁT. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet leváltott vezetője, Marius Oprea azt ígéri, folytatja az államfőről írt sorozatát
Marius Oprea Traian Băsescu 1989 utáni tevékenységéről ír, folytatván a két éve abbahagyott Traian Băsescu emelkedése a ranglétrán nevű sorozatot, amelyet kötet formájában is kiadhat. ,,Nem könnyű, mert a dokumentálódás nehézkes, az 1989 utáni sajtótermékeket csupán a könyvtárakban lehet megtalálni. Sokan azzal vádoltak, hogy nem írom tovább a sorozatot, mert meg szeretném tartani a funkciómat az intézet élén. Most be akarom bizonyítani, hogy folyamatosan dolgoztam rajta” ― jelentette ki Oprea. (Realitatea) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. augusztus 6.
Gyerekek a szórványból
În sfârşit! Azaz Végre, megérkeztünk! ― mondja az a vajdahunyadi első osztályos magyar kislány, ki Árkoson a hosszú út után lehuppan ágyára. Hogy megkönnyebbült sóhaját románul közölte társával, észre sem veszi ― ez ,,természetes” a szórványban élőknél, a környezetükben beszélt nyelvről anyanyelvükre és vissza az átjárás már-már tudattalan. S ez a beolvadás első lépcsőfoka is.
Éppen ennek megelőzéséről szól a Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata által kezdeményezett, Összetartozunk szórványprogramnak a gyerekek táboroztatására vonatkozó része, melyet immár az ősz óta az iskolások közötti levelezés készít elő. A Székely Mikó Kollégium diákjai a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont V―VIII. osztályos, Böjte atya ,,gyerekeiből” álló csapatát fogadták a Benedek-mezőn, illetve Árkoson a Váradi József Általános Iskola diákjai a vajdahunyadi magyar tagozatos elemistákkal együtt töltöttek el néhány napot, majd ugyancsak a Benedek-mezőn a Mikes Kelemen Főgimnázium a dévai magyar középiskola egy másik csoportját látta vendégül.
Június, július folyamán mintegy kétszáz Hunyad megyei és háromszéki gyerek nyaralt együtt itt és Szászvárosban, programjuk nagyon változatos volt, a Háromszék és Sepsiszentgyörgy látnivalóival való ismerkedés mellett kézműves-tevékenységek, népdaltanulás, sportprogramok is szerepeltek a tevékenységek között, olyannyira, hogy még szabad idejüket is mindig kitöltötte a közös játék, az ismert népdalok éneklése vagy a filmnézés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. augusztus 6.
Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket Marosvásárhelyen
Nem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott.
Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat.
Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét.
A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították.
A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá.
Eredetiség – már csak az emlékezetben
A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere.
Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét.
A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre.
A sértő táblák maradnak
Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül.
„A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán.
Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg.
„Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani.
A vitrailokról szó sem lehet
Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad.
„Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában.
Főbejárat csak főbejáróknak
A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva.
„Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)2010. augusztus 6.
Búvárkodás szavak között - interjú Murvai Olga filológussal (Egyetemi tanár, 1942. október 10-én született Kolozsváron. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom tanári diplomát. Három éven át a Szatmár megyei Sándorhomok általános iskolájában tanított, majd a Bukaresti Tudományegyetem idegen nyelv karán, a Hungarológia Tanszéken előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként dolgozott. Ugyanott tanszékvezető volt, és doktorátusvezető. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának a főállású professzora, dékánhelyettes. Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Fontosabb kötetei: - Stilisztikai tanulmányok (1976, Bukarest) - Szöveg és jelentés (1980, Bukarest) - Mic dicţionar român–maghiar de expresii si locuţiuni (1985, Bukarest) - Magyar–román kifejezések szótára – Román magyar kifejezések szótára (2000, Budapest) - Vers-rekviem (2005, Kolozsvár) - Viseltes szavak (2006, Csíkszereda). A filológia doktora. 1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. A Magyar Szemiotikai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az AESZ tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága keretében a pedagógiatudományi szakosztály megteremtője.)
„Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz.”
Ki oltotta be önbe a nyelv szeretetét? Ki bírta rá arra, hogy a magyar nyelv szépségeivel, rejtelmeivel hivatásszerűen foglalkozzon? – Nem a szüleimtől örököltem ezt a mesterséget, ha annak lehet nevezni azt, amit űzök, hiszen a szüleim kolozsvári kereskedők voltak. Viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kiváló nyelvészeti képzést kaptunk. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején indultak be az akkoriban modernnek számító nyelvészeti irányzatok, amelyek az oktatási folyamatot is izgalmassá tették. Az egyetem jeles tanárai, főleg Szabó T. Attila és Szabó Zoltán irányt mutattak számomra. Szabó T.-nél doktoráltam. Szabó Zoltán stilisztikaprofesszor több nyelven beszélt, naprakészen követte a fent említett irányzatokat. Ő egy kis csapatot gyűjtött maga köré a doktorandusok közül. Ebből nőtt ki az ún. kolozsvári stilisztikai iskola, amelynek én is tagja volt.
Mi volt az a nóvum, ami akkor megfogta a bölcsészkaron a diákokat? Mi volt az ön doktori disszertációjának a témája? – Abban az időben egyedül Szabó T. Attilának volt doktorátusvezetési joga. Habár ő nyelvtörténész volt, minden további nélkül elfogadta, hogy én – de más is – stilisztikából doktoráljak. A szabad indirekt stílussal foglalkoztam, ami lényegében a klasszikus retorikából átmentett alakzat, az úgynevezett oratio recta libera, az impresszionista stílusig követtem ezt. Arról van szó, hogy a prózai alkotásokban a narrátor szerepe fellazul. Amikor az író anynyira azonosul a szereplőivel, hogy nem lehet tudni, kinek a szájából halljuk a kommentárt, akkor beszélünk szabad indirekt stílusról. Az impresszionista stílus szerette ezt a szövegtani megoldást.
Az egyetem elvégzése után közvetlenül Szatmár megyében tanított. Ez hogy történt? – Szatmárnémetitől 17 kilométerre, a határhoz közel, Sándorhomok nevű községben, általános iskolában tanítottam. Nagyon jó hangulat volt ott, sok fiatal tanerő gyűlt össze. Lényegében azért kerültem e félreeső településre, mert akkor már férjnél voltam, párom, Murvai László Szatmárról származott. Két tanári állásra volt szükségünk. Szatmárnémetiben laktunk, és más-más településre ingáztunk. Három évig tanítottunk, majd a férjemet felvitték Bukarestbe, az oktatási minisztériumba, én meg bekerültem az úgynevezett Országos Pedagógiai Továbbképző Intézetbe, a tantervosztályra, és onnan a Bukaresti Tudományegyetemre, a filológia karra mentem át, ami ma az idegen nyelvek kara. Harmincnégy éven át tanítottam a bukaresti egyetemen.
Kik voltak a munkatársai a magyar szakon? Már a múlt rendszer idején is jártak át oktatni magyarországi tanárok? – A diktatúra legsötétebb éveiben is volt magyar vendégtanárunk. Szerencsénkre a filológián megforduló rengeteg külföldi tanár magával hozta a legfrissebb német, angol szakirodalmat, és ezek a kötetek körbejártak. Az 1989-es fordulat úgy ért bennünket, hogy szinte teljes mértékben naprakészen ismertük a szakmai újdonságokat. Nagyon sokat dolgoztunk. Olyasmivel is foglalkoztunk, aminek semmi köze nem volt az oktatáshoz, például fordítottunk, és sokfelé hívtak bennünket tolmácsolni. Például a bukaresti magyar követség is igénybe vette a szolgálatainkat.
Ez a munka nem okozott állambiztonsági problémákat? A hatalom egyáltalán nem szerette, ha a hazai magyar értelmiségiek bejáratosak voltak a követségre. – Ezek a felkérések egy alkalomra szóltak a követség részéről, s ugyanez történt, ha írott szövegek fordításáról volt szó. A felkérések az egyetemre érkeztek, és az egyetem vezetősége megkereste a megfelelő embert. Ha a külügyi osztály engedélyezte a fordítói munkát vagy a tolmácskodást, akkor elvégeztük, ha nem, akkor az egyetem visszautasította a felkérését.
„Pártunk és kormányunk” is adott ilyen megbízásokat, onnan is jöttek felkérések? – Természetesen. Főleg akkor, ha magyarországi küldöttségek érkeztek. A hivatalos fővárosi tolmácstevékenység e körül az egyetem körül zajlott. Másokat is hívtak tolmácsolni, például újságírókat, nem csak minket. Viszont mi voltunk állandóan kéznél. Hivatalos tolmácsképzés nem létezett.
Kolozsvárról, az egyetemről jártak oda óraadó oktatók? – Egyedül Szabó Zoltán, ő kéthetente ingázott Bukarestbe. A magyarországi tanárok is szívesen jöttek, mert odahaza az előléptetések attól is függtek, hogy kinek milyen külföldi meghívásai voltak, milyen a renoméja. Igen tekintélyes kollégák fordultak meg Bukarestben: Károly Sándor nyelvész, Hopp Lajos, Gergely Gergely irodalomtörténészek és sokan mások. Négyéves időközönként váltották egymást, és olyan is akadt, aki két turnust is elvállalt.
A Babeş–Bolyai Tudománygyetem filológia kara hogyan viszonyult ehhez a bukaresti magyar tanszékhez? Nem volt közöttük rivalizálás? – Nem volt, mert különbözött a profilunk. Mi lényegében a magyart mint idegen nyelvet oktattuk és a magyar kultúrát tanítottuk nem magyar ajkú, külföldi vagy román hallgatóknak. Kolozsváron nyilvánvalóan magyar szakos tanárképzés folyt. Persze Bukarestben is voltak magyar ajkú diákok, akik azért választották azt az egyetemet, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett valamilyen idegen nyelvi képzést is kapjanak. Tulajdonképpen mi kétszer annyit dolgoztunk, mint mások, mert másféleképpen kellett oktatni a magyar és a nem magyar ajkú diákokat, akikből külön csoportokat szerveztünk.
Tehát több mint harminc éven át tanított a bukaresti egyetemen, viszont most Marosvásárhelyen él, dolgozik. Mikor, hogyan történt a váltás? – Csak félig-meddig jöttem el a bukaresti egyetemről, hiszen az idegen nyelvek kara keretében működő Nyelv és nemzeti identitás című doktoriskolának a tagja vagyok. 2000 óta foglalkozom doktori képzéssel, és azóta nagyon sok magyar ajkú diák doktori disszertációját irányítottam. Tanítok is a doktori iskolában, tehát gyakran járok Bukarestbe, s mióta nem lakom ott, szeretem a várost. 2006-ban jöttem el részben személyi okokból. Ugyanakkor meghívást kaptam a Sapientia EMTE részéről, Marosvásárhelyre hívtak a Műszaki és Humántudományok Karra. A humánrészlegnek volt szüksége egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkező munkatársra, aki az egyetem szervezését is átlátja. Nagyon jól érzem magamat a Sapientián. Új szakokat indítottunk be, amelyeket én találtam ki, s remélem, hogy idővel nagyon jól fognak működni.
Ilyen például a fordítói és tolmács szak. Van iránta érdeklődés? – Van, annak ellenére, hogy kizárólag tandíjköteles szak, 750 euró az éves költség. De az ötven hely így is évről évre betelik. Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz. A hároméves képzés után bárki fordítói irodát nyithat, és akár a saját lakásából is megszervezheti az egész életét. Jövőre végez az első évfolyam. Tehát a fordítók három év után dolgozhatnak, illetve utána nyelv szakokon vagy máshol is mesterizhetnek, hiszen a mesteri képzések nyitottak. Mezőgazdasági, jogi, politikai, orvostudományi, műszaki és más szakfordítókat képezünk. Ilyen jellegű speciális képzést kapnak a hallgatók. Ők maguk döntik el, hogy mire szakosodnak. Irodalmi fordítókat nem képezünk. Ahhoz tehetség szükséges, és véleményem szerint azt nem lehet egyetemen elsajátítani.
A különböző szakterületeken léteznek-e segédeszközök, szótárak? – A legmodernebb számítógépes segédeszközökkel dolgozunk, amelyeket ingyen és bérmentve kaptunk meg egy magyarországi cégtől. Az egyetemen belül minden hallgatónk használhatja. Ez nagyon nagy dolog. A tolmácsképzés keretében kizárólag konferenciatolmácsokat fogunk képezni különböző szakterületeken, de a tolmács szak csak akkor fog működni, ha a mesterképzésre is megkapjuk az engedélyt. Közben szinkrontolmácsoló gépekhez is hozzájutottunk. Ezek segítségével a diákok ízelítőt kaphatnak a mesterségből.
1985-ben ön is kiadott egy román–magyar szótárt. – Ez kifejezések szótára. Annak idején a saját diákjaink számára készült, belső használatra. Bizonyára mindenki tapasztalta, hogy ha nem ismer eléggé egy idegen nyelvet, akkor a legkomolyabb gondot a kifejezések, a közmondások, a szóviccek megértése okozza, viszont éppen ezek adják meg mindenféle társalgásnak a sava-borsát. Ezek félremagyarázása, félreértése miatt néha kínos helyzetbe kerülhetünk. Egyszer én is ilyen helyzetbe keveredtem, és akkor határoztam el, hogy elkezdem gyűjteni a sajátos, gyakran előforduló román kifejezéseket. Azóta 2000-ben egy magyarországi kiadó megjelentette két kötetben ennek a bővített változatát román–magyar, illetve magyar–román kifejezések szótáraként.
Kutatási területei a stilisztika, a szemantika, a pragmatika és a kommunikációelmélet. Mit kell tudni a pragmatikáról? – Azt jelenti, hogy a beszédet visszahelyezzük abba a környezetbe, ahol elhangzik. Ha azt mondom, hogy igen, ez egy kijelentés. Ha a házasságkötő teremben hangzik el, az egy olyan beszédszituáció, ami a további eseményeket befolyásolja, kihat rájuk. Vagyis olyan beszédszituáció, amivel beleavatkozunk a környezetünk, a világ dolgaiba. A házasságkötő előtt ezt az igent nem lehet kérdő formában mondani. Tehát a pragmatika annak elemzése, hogy miként hatunk a környezetünkre azzal, hogy kimondunk valamit: igen, nem, bocsánat stb. Érdekes egyébként, hogy mi, magyarok felszólító módban kérünk bocsánatot még a Jóistentől is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket!” Az is érdekes, hogy mi, magyarok általában nem mondunk kategorikusan nemet, hanem kifogásokat keresünk visszautasításkor.
Milyen témákkal foglalkoztak a doktorandusai? Általában ők választottak témát, vagy ön bízott rájuk különböző kutatási feladatokat? – Az én témaköröm – nyelv és nemzeti identitás – nagyon tág terület, igen sok minden belefér. Azt szeretem, ha a hallgató jön témával, viszont ha megkér, akkor esetleg együtt keresünk témát. Szerettem volna a kommunikáció felé elmenni, ezért örvendtem annak, hogy az egyik kiváló doktorandusom, Gászpor Réka a reklámnyelvvel foglalkozott. Ő most szintén a Sapientia EMTE-n tanít. Az első védés a latin–magyar kétnyelvűség a középkori dokumentumokban témakörhöz kapcsolódott, egy Maria Dragomir nevű levéltáros hölgy készítette, aki magyarul is tud, és igen nagy sikere volt. 2005-ig nyolc évig tartott a doktorira való felkészülés, most, a bolognai folyamat életbelépése óta már csak hároméves a doktori képzés. A két tévészerkesztő, Simonffy Katalin és Kós Anna doktori disszertációja immár kötet formájában is hozzáférhető. Simonffy Képnyelv, szónyelv című dolgozata főképpen azzal foglalkozik, hogy az, amit a képen látunk, hogyan adható vissza szavakkal, illetve, hogy visszaadható-e szavakkal az, amit látunk. Kós Anna tanulmánya Nyelvhasználat és politikai kommunikáció címen látott napvilágot, és tulajdonképpen az erdélyi politikai diskurzus röntgenképe.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)2010. augusztus 6.
Antal: az RMDSZ-en múlik az EMNT párttá alakulása
„Ha az RMDSZ részéről van akarat és kompromisszumkészség, elkerülhető lett volna, de még mindig elkerülhető, hogy az EMNT pártként tevékenykedjen” – jelentette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
A szövetség városi szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) most kényszerhelyzetben van, de párttá válását még el lehet kerülni.
Antal Árpád hozzátette: ő már többször hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek a román kormányban való részvételből származó lehetőségeket, az EMNT-nek viszont a magyar kormánnyal kialakított szoros kapcsolatát kell kihasználnia az erdélyi magyarság érdekében, mert ellenkező esetben kettejük tevékenysége kioltja egymást.
A sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke szerint az RMDSZ és az EMNT vezetőinek egy összefogás-projektet kellene kidolgozniuk, és azt tartalommal kellene megtölteniük, ezáltal elkerülhető lenne a pártosodás. Már a Magyar Polgári Párt (MPP) megjelenése is azt bizonyította, hogy amikor választási vetélytársa van, az RMDSZ elkezd pártosodni.
„Ha bejegyeznek egy harmadik magyar pártot, az többet ártana, mint amennyit használna” – vélekedett Antal Árpád, aki szerint ez már látszott az MPP–RMDSZ, illetve az MPP– Tőkés László-vitákból is. A pártosodás ahhoz vezet, hogy előbb utóbb bekövetkezik az, amit a román politikum akar, vagyis a romániai magyar közösség politikai doktrínák szerinti szerveződése, és a magyar szervezetek román pártokkal való összefogása.
Antal Árpád szerint Erdélyben az etnikai választóvonal a legfontosabb, nem pedig a doktrína. Ezt az is bizonyítja, hogy a román pártok magyarellenességében nincs különbség. „Ha valamelyik koalícióra lép az RMDSZ-szel, és kormányon van, akkor visszafogja magát, viszont ha ellenzékbe kerül, szabadjára engedi a magyarellenességét. Abból is látszik, hogy most a nemzeti liberálisok lettek a legvéresebb szájú nacionalisták, nem beszélve annak a veszélyéről, hogy a magyar szervezetek egymást is kiüthetik a parlamentből” – fejtette ki Antal Árpád.
Tőkés László múlt hét végi nagyváradi sajtótájékoztatóján megelőlegezte, hogy „a romániai magyar nemzeti együttműködési rendszer” létrehozása érdekében készen állnak akár arra is, hogy párttá alakuljon a civil szervezetként működő EMNT. „A pártosodás nem cél, de ha az MPP nem tudja betölteni nemzetpolitikai hivatását, az alternatíva szerepét, akkor az EMNT-nek hozzá kell járulnia egy új politikai párt létrehozásához. Erről már folynak az egyeztetések” – mondta akkor a politikus.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 6.
Bűnvádi eljárás csíkszeredai székely gárdások ellen
Fasiszta, rasszista és xenofób szervezetben való részvétel gyanújával eljárást folytat a csíkszeredai ügyészség a Székely Gárda két alapító tagja, Csibi Barna és Szőcs Tibor, valamint Puskás András Miklós magánszemély ellen. Az érintettek április hatodikán kértek engedélyt a helyi önkormányzattól arra, hogy a hiper- és szupermarketek káros tevékenysége ellen tiltakozhassanak.
Az állítják: a városháza engedélyével tettek közzé a Nagyrét utca 16. szám előtt a „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!” feliratú plakátot. Florian Braic ügyész szerint ha a gyanúsítottakat bujtogatás és diszkrimináció vétségében bűnösnek találják, akkor három évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. Ha bebizonyosodik a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezetben való részvétel gyanúja, a büntetési tétel elérheti a 15 évet.
„Nem láttam a figyelemfelkeltő akció engedélyeztetéséhez benyújtott kérést, ám meggyőződésem: a fiatalok nem írták bele azt, hogy zsidózó táblát készülnek felállítani. Ha így lett volna, nem kapták volna meg a jóváhagyásunkat” – nyilatkozta lapunknak Antal Attila csíkszeredai alpolgármester.
Az elöljáró szerint a különböző utcai megmozdulások kezdeményezői nem szokták részletesen leírni a városházára benyújtott kérvényeikben, milyen forgatókönyv szerint járnak majd el. „Nem örülünk, hogy ismét bevonták egy bohóckodásba a városházát” – mondta Antal Attila arra a kérdésünkre, miként kommentálja azt, hogy Csíkszeredában a nyílt utcán zsidóznak a fiatalok.2010. augusztus 6.
Keresztúrok találkoznak Székelykeresztúron
Székelykeresztúr ad otthont idén a 11. Keresztúr Nevű Települések Nemzetközi Találkozójának, melyet harmadik alkalommal szerveznek meg a székelyföldi kisvárosban.
„Tudni kell, hogy Keresztúr nevű településből van legtöbb a Kárpát-medencében, így nekünk van a legnagyobb szervezetünk” – mondta lapunknak Rafai Emil, a vendéglátó Székelykeresztúr polgármestere. A településre tegnap érkeztek meg a névtestvérek küldöttei, ezúttal 21 Keresztúr nevű helység képviselteti magát a találkozón, ebből 16 határon túli település.
„Jöttek az anyaországból, de vajdasági és szlovákiai névrokonaink is idelátogattak, összességében mintegy 600 vendégünk van határon túlról” – számolt be az ÚMSZ-nek a polgármester. Reméljük tetszeni fog nekik az itt eltöltött idő, rajtunk nem fog múlni, hisz már hetek óta készülünk erre a nagy horderejű rendezvényre” – mesélte lelkesen az elöljáró.
Aki pedig unatkozni fog, az magára vessen, hisz ennél színesebb és tartalmasabb programsorozatot még elképzelni is nehéz. Az egy héttel ezelőtti székelyudvarhelyi helyszín után erre a hétvégére Székelykeresztúrra költözött a Míves Emberek Sokadalma, de bemutatják a Székely Történelmi Zászlósort is. A kulturális műsorok, néptáncgála, nótaest, utcabál mellett szombaton főzőversenyre invitálják a magyar konyha szakácsait, de megmérettetnek a bortermelők is.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)