udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4068
találat
lapozás: 1-30 ... 2761-2790 | 2791-2820 | 2821-2850 ... 4051-4068
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. szeptember 15.
1956 erdélyi áldozatairól az Átjáróban
Csiha Kálmánra és Koczka Györgyre emlékezik a Magyar Televízió
Az Átjáró mai adása egy újabb epizódot mutat be Páskándiné Sebők Anna kultúrtörténész Erdély 1956 című dokumentumfilm-sorozatából. A tények ismertek: 1956. november 4-én a szovjet csapatok megtámadták a magyar fővárost. Eközben Erdély szívében, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen a diákszövetség Várhegyi István vezetésével még az egyetemi reformokról és programtervezetekről tárgyal. Nem sokáig, a diákszövetség vezetőjét hamarosan letartóztatják, s ezzel elindul a Bolyai Egyetem felszámolásához vezető folyamat. A román hatalom példát kíván statuálni, és a lázadás írmagját is ki akarja irtani, ekkor kerül börtönbe a neves színházi szakember, Koczka György, akinek életére e megaláztatás örökre rányomja bélyegét.
"Személyes okom is van a témaválasztásra – fűzi hozzá Marosi Péter, az adás szerkesztője. – Az 1956-os, Bolyai néven ismert per egyik elítéltje Koczka György, a Temesvári Magyar Színház dramaturgja volt. A 80-as évek elején, kezdő színészként Koczka Gyuri házával szemben laktam, és estéimet gyakran nála töltöttem. A Ceausescu-korszak bizonytalan napjaiban megnyugtatón hatott rám a vendégszeretet, az otthon régi polgári miliője. Gyuri gyakran megnyílt, de a vidámabb anekdoták mellett néha elhallgatott, s mi tudtuk, hogy a börtönéveire gondol. Abban az időben e téma tabu volt, ő is csak utalásokkal emlékezett a múltra, s bennem is az elhangzottak egy-egy morzsája maradt csak meg. Most, amikor a filmben szembesültem a börtönévek valóságával, döbbentem csak rá Gyuri életének igazi tragédiájára."
1957-ben az erdélyi értelmiségi körökben tovább folytatódnak a letartóztatások. A forradalom egyéves évfordulóján kerül börtönbe Csiha Kálmán erdélyi református püspök is. A műsor második felében a nemrég elhunyt egyházi vezető megrázó történetét ismerhetik meg a nézők – ma 19.15 órakor az m2, holnap 15.30 órakor az m1 műsorában. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 15.
Szakrális művészetek ünnepe a Kárpát- medencében
Negyedik alkalommal rendezik meg idén szeptember 18-26. között a Szakrális Művészetek Hete rendezvényt, mely egybudapesti, civil kezdeményezésű programsorozatból a teljes Kárpát-medencét átfogó ünnepi eseménysorozattá nőtte kimagát.
Az Ars Sacra Alapítvány által szervezett rendezvény célja a magyar egyházművészet valamint egyéb szakrális és történelmi műalkotások megismertetése és népszerűsítése. Idén még vastagabb a műsorfüzet, mint eddig: számos múzeum, egyesület, templom, művelődési intézmény csatlakozott az eseményhez – szerte a Kárpát-medencében, és sok kiváló művész, előadó lép közönség elé. Szeptember 18-án, a Templomok éjszakáján több fővárosi és vidéki valamint határon túli kisebb-nagyobb település temploma tárja ki kapuit és mutatja be kincseit vagy várja különböző programokkal az érdeklodoket. A Magyar Nemzeti Múzeum több napon át különböző kiállításokkal csatlakozik a rendezvényhez, de ugyanígy találunk soproni, pécsi, szentendrei, komáromi, somorjai (Szlovákia) vagy marosvásárhelyi és székelykeresztúri programokat is a gazdag kínálatban. A Batthyány téri Szent Anna-templomban Sass Sylvia énekel szeptember 20-án, a Nemzeti Galériában Bálint Márta színművésznő Székely János verseiből összeállított előadóestje látható szeptember 24-én. Visky András Júlia című monodrámáját Dér Denissa adja elő szeptember 25-én a városmajori kistemplomban, míg Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban szeptember 20- ától a Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás tekinthető meg – íme néhány program a több mint 150 közül. A programsorozat rendezvényein való részvétel ingyenes.
A rendezők célja, hogy a jövőben minél szélesebb körben bevonják a teljes Kárpát- medence egyházi intézményeit a rendezvénysorozatba, hogy a magyar egyházművészet remekei, a kultúra és a benne rejlő remény minél több érdeklődőhöz juthasson el. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 15.
Megjelent az Erdély Business, az erdélyi vállalkozók folyóirata
Megjelent az Erdély Business gazdasági folyóirat első száma. A Transilvania Business havilap magyar változata. Egy magyar nyelvű gazdasági folyóirat.
Tulajdonképpen mi az Erdély Business? Az erdélyi üzleti élet nagyon fontos gazdasági húzóereje. A folyóiratot 12 megyében terjesztjük: Kolozs, Maros, Fehér, Szeben, Brassó, Kovászna, Hargita, Beszterce- Naszód, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Bihar. Az Erdély Business egyszerű elemzés nyomán született: a Kárpátokon túli szaklapok nagyon kis teret szentelnek az erdélyi üzleti életnek. Csupán az országos érdekeltségű, vagy azok a nagyvállalatok kapnak helyet ezekben, amelyek jelentős reklámköltségvetéssel rendelkeznek. Mi történik a többi erdélyi vállalkozóval? Ki kérdezi meg őket, ki hallgatja meg a történetüket, ki mondja el a történetüket? Ki szolgál számukra friss információkkal a saját megyéjük vagy a környező megyék vállalkozásairól? Ki biztatja őket arra, hogy ne forduljanak napraforgóként csupán Bukarest felé, tekintve, hogy vállalkozásaik inkább helyi vagy regionális jellegűek? A törvények gyakori változásain és a kormány adópolitikáján kívül mit tudhatnának meg Bukaresttől? Szinte semmit. Az erdélyi vállalkozókat lassan az kezdi elsősorban érdekelni, ami körülöttük történik. Az autópálya. A regionális repülőterek. Az azonnali konkurencia. A szomszéd – esetleg példamutatóan sikeres – cége. A megyei közigazgatások infrastrukturális projektjei. Az otthoni, erdélyi elemzők, a sikeres vállalkozás titkai.
Ezt a szerepet mostantól a Transilvania Business vállalta fel. Mától az Erdély Business is. Lényegében nagyszabású tervről van szó. Nyomon követheted a fejlődését. Vásárold meg vagy fizess elő az Erdély Businessre, és része lehetsz ennek a projektnek.
Az Erdély Business csapata. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 15.
Lassítják az árvízkárok helyreállítását a késő kormánytámogatások
Nehezíti az árvízkárok helyreállítását, hogy késlekedve érkezik Kovászna megyébe az áradások során megrongálódott házak helyreállítására és újjáépítésére ígért kormánytámogatás. A napokban két ház felépítésére elegendő, 34,5 köbméter betontéglát és a szükséges fémszerkezeteket szállították a térségbe. Az építkezést azonban csak akkor kezdik el, ha minden szükséges anyagot megkapnak, közölte György Ervin prefektus. A vonatkozó rendelet értelmében a térségben 152 lakás helyreállítását és három újjáépítését támogatja a kormány. Az általános terv szerint a kétszobás házakat 60,5 négyzetméteren építik meg. A kormánybiztos abban bízik, hogy az első hó lehulltáig befejezik a munkálatokat.
Három házat Szitabodzán és Bácsteleken kell újjáépíteni, de megyeszerte vannak javításra szoruló otthonok. Constantin Filofi, Szitabodza polgármestere a Krónikának elmondta: az újjáépítendő házak még mindig állnak, azonban annyira meggyengült a tartószerkezetük, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatnak.
Ezek tisztességesen megépített, jól megalapozott téglaházak, amelyeket nem visz el könnyen az ár, de például az egyiket tíz év alatt tíz alkalommal öntötte el a víz. Az elöljáró szerint az önkormányzat és a lakosok is segítenek: a nyolcvanas éveiben járó házaspárt például a rokonok fogadták be, amíg az új ház megépül.
Szükség van a segítségre Bölönben
Bölönben is nagy szükség van a segítségre, hiszen a sorozatos áradások nyomán házak rongálódtak meg, az iskola épülete megcsúszott, míg a polgármesteri hivatal irodáit ki kellett költöztetni – mondta lapunknak Sikó Imre polgármester. A falut szorgalmas emberek lakják, mindenki önerőből próbálja helyreállítani a házát, az önkormányzat kevés cementtel tudott segíteni, ellenben sürgős lenne a kormány által beígért támogatás, mondta Sikó, aki szerint a község vezetői már a lemondást fontolgatták a támogatás késlekedése miatt.
Bölönben két híd rongálódott meg az áradásokban, az egyik teljesen beszakadt, közel száz ház teljesen elszigetelődött, ezekhez még az építőanyagot sem lehet odaszállítani. Az elmúlt héten a megye 3,5 millió lejt kapott a környezetvédelmi minisztériumtól árvízvédelemre, ebből kétmillió lejt különítettek el a Bölön-patak szabályozására, a part megerősítésére. Sürgősen fel kell javítani az óvoda melletti beszakadt részt, hisz nincs kerítés a tanintézet udvara és a szakadék között.
Korábban a környezetvédelmi tárca tízmillió lejt utalt ki Háromszéknek a gátak megerősítésére, mederszabályozásra. Mint arról beszámoltunk, jelenleg a Debren- és a Kovászna-patak medrének tisztítása zajlik, a hét folyamán pedig 13 árvíz sújtotta településen kezdődnek el a munkálatok.
Kovászna megyében idén nyáron néhány települést több alkalommal is elöntött az ár, a prefektúra összesítése szerint az áradások vidéken 71,6 millió lej kárt okoztak. A legtöbb pénzbe, hozzávetőleg 30 millió lejbe az infrastruktúra helyreállítása kerül, 12,3 kilométer megyei, 103 kilométer községi utat kell felújítani, illetve a két bölöni híd helyreállítása is jelentős összegre rúg.
Önerőből építkeznek Udvarhelyszéken
Csak akadozva vagy egyáltalán nem érkeznek a támogatások az udvarhelyszéki árvízkárok helyreállítására is. A települések lakói ennek ellenére megpróbálják önerőből megjavítani azt, amit lehet. A Székelyudvarhely melletti Felsőboldogfalva község szinte minden faluján végigsöpört az ár augusztus 8-án, hatalmas rombolást okozva. A kormánytámogatást várják, de nem sok reményt fűznek hozzá, és más forrásokra sem számíthatnak, hiszen az elöntött ingatlanok alig öt százaléka biztosított – mondta el a Krónikának Sándor József polgármester.
Hozzátette, egyelőre az utak és a közintézmények helyreállításán dolgozó gépek bérét sem tudták kifizetni, ennek ellenére folytatják a munkálatokat, összefogással és a helyi vállalkozók segítségével próbálják helyreállítani a rendet.
Nem sokkal jobb a helyzet a Homoród mentén sem, ahol eddig 15 ezer lejt kaptak a megyei tanácstól és némi ígéretet további támogatásokra, amelyekre egyelőre várni kell. A Homoródszentmártonhoz tartozó településeken augusztus 7-én pusztított az ár, a végső kárfelmérés után 1,7 millió lejre tehető a rongálás értéke. A beérkezett pénzt az utak és hidak helyreállítására fordították, a munkálatokban a helyi közbirtokosság is részt vállalt – mondta el lapunknak Jakab Attila alpolgármester. Mint kiderült, olyan települések is vannak, ahová egyáltalán nem jutott pénz, azonban a lakosok közmunkával, vagy adott esetben saját költségen újra járhatóvá tették az utakat. Mivel a házak nagy része itt sincs biztosítva, az azokban keletkezett anyagi kár helyrehozása is a lakókat terheli.
Hargita megyének eddig 7,5 millió lejes támogatást hagyott jóvá a kormány a Környezetvédelmi Alapból árvízvédelmi munkálatokra. Négymilliót egy zsögödi vízgyűjtő gát építésére szánnak, míg 3,5 millió lejből a Fehér-Nyikót és mellékpatakait szabályoznák.
Jól haladnak Magyarlapádon
A szintén árvíz sújtotta Fehér megyei Magyarlapádra is egyelőre csak a házak újjáépítéséhez szükséges tégla és cement érkezett meg, a kavicsot, a maltert és a festéket még várják – tudtuk meg Jenei Csillától, az árvízkárosultak megsegítésére alakult helyi bizottság RMDSZ-es tagjától. A magyarlakta községben négy házat kell újjáépíteni, míg további 80 javításra szorul. A négy újjáépítendő otthon közül egy faház és egy téglaház már elkészült.
A faházat többnyire adományokból, az egyik szászsebesi építőipari cég segítségével húzták fel, míg a téglaházat saját forrásokból újítják fel – magyarázta a Krónikának Jenei Csilla. A maradék két ház közül az egyik építésén már dolgoznak, a másik felújításához azonban csak ezután fognak hozzá. Fehér megyében még a Marosújvárhoz tartozó Csongván építenek újjá hat házat. A térségben júniusban több mint 21,5 millió lejes kárt okoztak az áradások, míg júliusban újabb 60,5 millió lejes kárt regisztráltak az ítéletidő nyomán. A természeti katasztrófában egy 66 éves nő életét vesztette.
A Máramaros megyei Felsővisónak 400 ezer lejt utalt ki a kormány az árvízkárok helyrehozatalára. A júliusi áradásokban tönkrement utak miatt mintegy 170 ház maradt elszigetelődve. A munkálatokhoz már hozzá is láttak, nyilatkozta lapunknak Vasile Ciolpan polgármester. Mint mondta, a kapott összegnek a duplájára, vagyis 800 ezer lejre lenne szükség ahhoz, hogy az utakat meg tudják erősíteni. A kapott pénz ugyanis csak foltozásokra elegendő, így félő, hogy a következő áradás újra elviszi az utakat, öszszegzett az elöljáró
Bíró Blanka, Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 15.
Orvosokról szóló köteteket mutattak be Vásárhelyen
Mintegy 150 idős, 74–75 éves erdélyi magyar orvos gyűlt össze baráti találkozásra hétvégén a marosvásárhelyi Bernády-házban. A találkozón bemutatták dr. Bárányi László Ildikó Múló évek sodrásában (Excelsior Art Kiadó), valamint dr. Nagy Lajos Sokaknak világítottunk (Charla Kiadó) című köteteit.
A két könyvben mintegy 200 orvos vall életéről, akik 1959-ben, illetve az 1960-ban végeztek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A kötetek szerzői a szervezést, szerkesztést vállalták magukra.
A két kiadványt Bárányi Ferenc és Szász István Tas mutatta be. Az ’56-os forradalom után Bárányit és Szászt is eltávolították az orvosi egyetemről – akárcsak a két szerzőt –, meghurcolták őket, csak később diplomázhattak. Eltávolításuk után felcserként, bányászként, ólomöntőként dolgoztak. Főleg a politikai üldözés volt az oka annak, hogy Bárányi Ildikó évfolyamán 256 diák közül csak 145-en szereztek orvosi diplomát.
Bárányi Ferenc szerint a szerzők „egy sátáni korról és miazmás kórról” vallanak, megdöbbentő életutak rajzolódnak ki a könyvekben. Mint mondta: az utóbbi évtizedekben több kötet jelent meg az egykori orvosi egyetemről, ő maga és felesége is kiadtak néhányat, de ezek általában egy-egy személy reflexiói voltak, inkább regények születtek a tárgykörben, illetve több kiadvány is tárgyszerűen ismerteti az egyetem történetét. Viszont a két kollektív munka ritkaságszámba megy.
„Olyan korban éltünk, amikor az orvosok is kiszolgáltatottak voltak. Egyesek közülünk hittek a kommunista eszmékben, számukra fájdalmas volt a kijózanodás” – mondta Bárányi. Azt külön értékelte, hogy neje az évfolyam-találkozókról is beszámolt, Nagy Lajos pedig az egykori Marosvásárhelyről is korhű képet rajzolt meg kötetében.
Bárányi szerint az egykori diákok közös vonása az volt, hogy sokat tanultak, egyfolytában attól rettegtek, hogy mikor rúgják ki őket, ugyanakkor az is kollektív vonásuk, hogy nem bántak meg semmit. Sokan azt írják visszaemlékezéseikben: a nehézségek ellenére most is mindent ugyanúgy tennének, mint fiatal korukban tették.
„A jól végzett munka öröme tölt el bennünket. Mindannyian hősök, a szakma közkatonái voltunk” – véli Bárányi Ferenc, egykori egészségügyi miniszter. Szász István Tass Nagy Lajos munkásságát értékelte, aki korábban több orvosmonográfiát írt, levéltári kutatást is végzett.
A Németországban élő dr. Nagy Zoltán a találkozón bemutatta a Bács Ferenc színművészről erre az alkalomra festett portréját. Bács szintén az egyik szóban forgó évfolyam tagja volt a vásárhelyi orvosin, de csak két évig tanult az egyetemen, majd a színészet felé vette az útját.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 15.
Felélednek a regionalizmusok - beszélgetés Dávid Gyulával
Idén jelent meg két kötetben a Kányádi Sándor által a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak nevezett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó része. A lexikon főszerkesztője, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója, Dávid Gyula bevallotta: elégedetlenséget érez a 42 éves munka végén.
A lexikonnal kapcsolatos gyűjtőmunka Balogh Edgár főszerkesztésével kezdődött, majd a harmadik kötettől önre hárult ez a feladat. Azonban már az első kötettől részt vett a szerkesztésében is. Hogyan kapcsolódott be a munkába?
– A romániai magyar írásbeliséget felölelő lexikon terve negyvenkét évvel ezelőtt, 1968-ban, Bod Péter Magyar Athaenasa megjelenésének 200. évfordulója idején vetődött fel. Balogh Edgár volt az ötletgazda, s az elképzelést Venczel József a szócikkek jegyzékének elkészítésével pontosította. Intézményi háttere eleinte a Korunk volt – annak szerkesztőségében tartottuk a kéthetenkénti lexikonszerkesztési megbeszéléseket –, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó, 1989 után pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelynek révén a harmadik kötettől az anyagi hátteret biztosítani lehetett pályázatok útján. Ezért szerepel az utóbbi köteteken kiadóként az elvitathatatlan úttörő Kriterion mellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület is. Én kezdettől – még abban az időben, amikor a börtönből kiszabadulva szabadúszóként voltam több hazai magyar folyóirat munkatársa – benne voltam a csapatban. 1970-től a Kriterion kolozsvári szerkesztőjeként a kézirat belső szerkesztője lettem, amikor aztán a harmadik kötet megjelent, Balogh Edgár rám testálta a főszerkesztői tisztet is.
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon a cím, mégsem csak szépirodalmi művek és szerzők szerepelnek a kötetekben.
– Az alapelképzelés az volt, hogy ne csak a szépirodalom és az irodalomtudományhoz kapcsolódó műfajok kerüljenek be a lexikonba, hanem minden, ami a romániai magyar írásbeliséggel kapcsolatba hozható, tehát például a társadalom- és természettudományok, a műszaki tudományok teljes skálája, azonkívül a művészetek, illetve a színművészetből, a zenéből, a képzőművészetből mindaz, ami az írásbeliséggel kapcsolatba hozható. Tehát nemcsak azok a szobrászok vagy festők kerültek be, akik megírták az életük történetét, hanem azok is, akik egy-egy nagyobb írónak vagy költőnek a portréját megalkották, azok a zeneszerzők, akik irodalmi alkotásokhoz zenét szereztek. Ugyanakkor az is eldőlt már az elején, hogy ebben a lexikonban nemcsak személyi címszavak lesznek, hanem olyan összefoglaló szócikkek is, amelyek egy-egy irodalmi szempontból fontos témakörnek vagy vidéknek a leírását tartalmazzák. Így az első kötetben volt Arad, Brassó, Csíkszereda magyar irodalmi élete, ott volt másrészt az erdélyi magyar intézménytörténet: a könyvkiadókról, a színházakról, az egyesületekről is készült néhány szócikk, és persze voltak irodalomelméleti és műfaji szócikkek is. E miatt a szinte parttalan profil miatt nevezte később Kányádi Sándor ezt a lexikont a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak.
Az első kötet még a diktatúra idején, 1981-ben jelent meg. Milyen kifogások érkeztek a cenzúra részéről? Sok szerzőt kellett kihagyni?
– A szócikkek kiválasztásában és megszerkesztésében természetesen érvényesíteni kellett az akkori politikai kritériumokat: akinek kifogásolható volt az életpályája, nem kerülhetett be a lexikonba. Az egyházi személyek munkásságából is csak az kerülhetett be, ami az egyházi irodalom körén kívül esett. (Sikerült ugyan beiktatni összefoglaló szócikkeket a különböző erdélyi magyar felekezetek irodalmáról, de ennek gyakorlatilag csak később volt jelentősége.)
A kiválasztást illetően az volt az elgondolás, hogy mindenki bekerül, akinek legalább egy önálló könyve megjelent. Ez aztán a cenzúra részéről politikai felhangú vádat hozott a fejünkre: azt mondták, azért tettünk be annyi „jelentéktelen írót”, hogy a magyar kultúrfölényt érzékeltessük a románokkal. Az első kötet, amely A-tól F-ig terjedt, s 1981-ben jelent meg, már 1977–78-ra elkészült – ekkor még sokan vettek részt a munkában –, a cenzúrától azonban elég hosszú idő után kaptuk meg a kifogásokat. A kiadó képviselőjeként nekem kellett leülnöm a minisztérium egyik vezérigazgatójával, akivel tételről tételre vettük át a kifogásolt szócikkeket, helyben javítva a szövegeket. Utána azonban még többször is visszakérték a szöveget (olykor a nyomdai munkák előrehaladott fázisában) és kívántak újabb és újabb javításokat. Egy korrektúrapéldányt, amelyre a cenzor egymást követő kihúzásait és megjegyzéseit rávezettem, megőriztem, s amikor néhány éve az Országos Széchényi Könyvtár felvetette, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárba felvennék a lexikont, az első kötetnek ezt az eredeti példányát adtam oda, ez olvasható náluk, egy eligazító jegyzettel a kötet történetéről.
A második kötet nagyon hamar, ’83-ban elkészült, azonban csak 1991-ben, a rendszerváltás után jelenhetett meg. Mi volt a késlekedés oka?
– Az első kötet 40 ezer példányban jelent meg, és a visszhangja annyira fellelkesítette a közel száz munkatársat, hogy a második kötet anyaga 1983-ra össze is állt. Ez G-től K-ig terjedt volna, azonban Kós Károlyt – az 1940-es, második bécsi döntés után írott egyik cikke miatt – „ellenséges elem”-nek nyilvánították épp születésének centenáriuma küszöbén, és mindenestől kitiltották volna a lexikonból is. Ezért zárul a 2. kötet a „Ke...” kezdőbetűs szócikkekkel. A K betű második felét félretettük, mert bíztunk abban, hogy lesz valami változás. Ilyen, a jövőre számító manőverezések egyébként voltak még: az „evangélikus egyházi irodalom” címszó például az első kötetbe került volna, de Balogh Edgár kitalálta, hogy egy utalószóval („lásd – lutheránus egyházi irodalom”) kikerülünk egy buktatót, így ez átkerült a harmadik kötetbe. Az ilyen ravaszkodásokkal sok mindent ki lehetett védeni. Csakhogy amire a második kötet kézirata kész lett, már ezekkel sem értünk el sokat. Ami a szövegből a cenzúrakifogások végrehajtása után maradt volna, azt sem a kiadó, sem pedig a szerkesztők nem vállalták, így félretettük, azzal a közel száz kézirattal, könyvtervvel együtt, amelyekről Domokos Géza, a Kriterion igazgatója egy ’89-es interjúban beszélt.
A változás után én még a Kriterionnál dolgoztam, és 1990-ben elindítottunk egy sorozatot Tiltott könyvek szabadon szalagcímmel: a lexikon második kötete (az 1983-as változatlan szöveg) is ebben a sorozatban jelent meg ’91-ben. A változás után ugyanis sok korábbi lexikon-munkatárs, aki addig a szerkesztésben és adatgyűjtésben közreműködött, más pályát választott, így nem lett volna, aki a feltétlenül szükséges szövegátdolgozásokat és főleg az azóta eltelt közel egy évtized eseményeit (újonnan jelentkező írókat, új könyveket) bedolgozza.
Nyilván sok minden megváltozott a harmadik kötettől kezdődően. – 1989 után természetesen már nem volt szükség arra az erőltetett ideologizálásra, amelyet korábban gyakran azért kellett alkalmazni, hogy egyes szerzőket elfogadhatóvá tegyünk a hatalom szemében, és bekerülhessenek a lexikonba. Ugyanakkor a munkatársaknak azt a csoportját, akik a fontos szócikkeket megírták volna, már nem tudtuk beszervezni. Ekkor frissen végzett magyar szakosokból és nyugdíjas tanárokból az Erdélyi Múzeum-Egyesület kötelékében alakítottunk ki egy szerkesztői gárdát, az egyesület pedig pályázott ezeknek a kifizetésére, ezt a pénzt azonban csak ösztöndíj formájában számolhatták el, és minden évben újra kellett pályázni. Így aztán az, aki valami biztosabb állást talált, itthagyott bennünket, én pedig kezdhettem elölről a csoport szervezését. A negyedik kötet megjelenése után a támogatási rendszert oly módon alakították át, hogy többé nem lehetett pályázni ilyen célra, így 2005-ben munkatársak nélkül maradtam. Egy időre én is kénytelen voltam félretenni az utolsó kötet anyagát (vállaltam az erdélyi 1956-os bebörtönzöttek életrajzi adattárának összeállítását), és csak 2007-től tudtam ismét komolyabban foglalkozni vele. Ebben az utolsó menetben sikerült aztán bevonni néhány fiatal munkatársat, akik egy-egy nagyobb területet (sajtó, televízió, zeneirodalom) felvállaltak. Ennek ellenére az időközben jócskán kibővült Venczel-féle szócikkjegyzékből sok minden megíratlan (vagy számos régebben megírt szócikk aktualizálatlan) maradt, és nekem el kellett döntenem, hogy várok-e még egy-két évig, hogy teljesebb, pontosabb lehessen az utolsó kötet, vagy megjelenik így, ahogy végül megjelent. Most került némi pénz a kiadásra, nekem pedig – túl a 80-on – számot kell vetnem munkaképességem véges voltával.
Miért nem 5. és 6. kötet jelent meg? Miért 5/1 és 5/2?
– Ennek egyszerű technikai magyarázata van: amikor kiderült, hogy könyvként mekkora lesz ennek az utolsó résznek (S–ZS) a terjedelme, már készen volt az egészet felölelő helységnévmutató, az irodalomjegyzék, s ezt kétfelé kellett volna választani, sőt át kellett volna dolgozni az egész utalószórendszert. Különben az eljárás nem szokatlan: a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent, az 1945–1975-ös időszakot átfogó hatkötetes magyar irodalomtörténet is ezt követi, ugyanúgy, folyamatos oldalszámozással.
Nem tervezik, hogy az első kötetet újra kiadják, kiegészítve mindazokkal, akik akkor nem kerülhettek be, illetve azokkal, akik azóta jelentkeztek kötetekkel?
– Nemcsak az első kötetet kellene kiegészítve újra kiadni, hanem az öszszes korábbit, hiszen 1981 óta 30 év telt el, a második kötet lezárása óta 27, s a harmadik óta is 16. Ami azóta történt, azt mind be kellene gyűjteni egy újrakiadásba. A másik dolog, hogy az 1989 előtt reánk kényszerített szemléleti korlátok miatt az első két kötet értékelő szövegeit is újra kellene írni.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke határokon átívelő nemzetegyesítésről beszél, a nemrég leköszönt köztársasági elnök, Sólyom László pedig elterjesztette a kulturális nemzet fogalmát. Ön szerint az egységes nemzet eszméjével hogy egyeztethetők össze az ilyen régiókat felölelő kiadványok?
– A „kulturális nemzet” fogalma nem mai keletű és nem is köthető politikai koncepciókhoz. Realitás, amely mindig megvolt, gondoljunk akár a török hódoltság idején három részre szabdalt Magyarország vagy az önálló Erdélyi Fejedelemség századaira. Eszébe jutott akkor valakinek, hogy az erdélyi író nem magyar író? A Trianon után más államok fennhatósága alá került magyarságrészek szellemi élete számára egyfajta önvédelemként született a saját kisebbségi körre szorítkozó önszerveződés. De a két világháború között jelentkező erdélyi írókról senki nem mondta, hogy művük nem a magyar irodalom része. Csak a kommunista korszak próbált mesterséges határokat ráerőszakolni külön-külön a hatalma alatt álló egyes kisebbségekre. És nemcsak mi, magyarok voltunk ennek a szenvedő alanyai. Hogy egy kevesek által tudott példát mondjak: miután a korábbi Románia Pruton túli részeit a Szovjetunióhoz csatolták, ott létrehozták a moldovai szovjet köztársaságot, ahol ugyanazon a román nyelven cirill betűkkel lehetett csak írni, ahol a besszarábiai román tájnyelv szókincsét irodalmi nyelv rangjára emelve, s szovjet intézménynevekkel, -terminusokkal felduzzasztva kialakították a „moldován nyelvet”, s az abszurditás odáig ment, hogy képesek voltak még moldován–román szótárt is szerkeszteni, amelyben az egyik oldalon latin, a másik oldalon cirill betűkkel volt leírva az, hogy „om”. Manapság egy ettől teljesen eltérő jellegű folyamatnak, a regionalizmusok feléledésének és kivirágzásának vagyunk tanúi: a nemzetnél kisebb közösségek érzik úgy, hogy valami különösen összeköti őket, s ennek az összetartozásnak megvan a maga külön megtartóereje. De senkinek sem jut eszébe mondjuk székely irodalomról beszélni, székely irodalmi lexikont vagy pláne székely–magyar szótárt szerkeszteni.
Mit érez most, egy közel 50 éves munka végén?
– Őszintén szólva elégedetlenséget: én magam tudom a legjobban, hogy mi minden hiányzik ebből a lexikonból, hogy kedvezőbb külső feltételek mellett mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni benne. Ugyanakkor hálát érzek mindenki iránt, aki kitartott e mellett a munka mellett, hiszen bizonyos szempontból ez a lexikon is tükre, dokumentuma annak a kornak, amelyben készült.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 15.
Partiumi múzeumok internetes bemutató oldala
Bihar megye – Szeptember 24–én, pénteken kerül sor Érmihályfalván a www.partiumimuzeumok.ro internetes oldal hivatalos bemutatójára. Csorba Sándor muzeológust kérdeztük a részletekről.
–Miről is szól ez az oldal?
–Ez a weboldal egy teljesen civil kezdeményezésből kialakított adatbázis, amely azintézmények elérhetőségét, címét, történetétés kiállításait mutatja be három nyelven. Magyarul, mert szinte kizárólag a magyar kultúra termékeit mutatja be. Románul, mert minden intézmény Románia területén található, és a román ajkúak is érdeklődhetnek iránta, mint ahogy a múzeumokat is meglátogatják, illetve angolul, hogy nemzetközi szinten is képes legyen a romániai magyar kultúra népszerűsítésére.
–Miért gondoltad, hogy szükség van rá?
–Az ötlet az enyém volt, az érmihályfalvi Aegis Ephebum Egyesület pedig – melynek kuratóriumi tagja vagyok – mint civil egyesület csatlakozott, mert csak intézmény pályazhatott támogatás megszerzésére. Szerintem azért kell ez az oldal, mert egyre többen tervezik meg kirándulásaikat, nyaralásukat az internet segítségével. Azért is fontos, mert a legtöbb, általunk bemutatott múzeumnak nincs állandó nyitvatartása, és így lehetőség nyílik az előzetes egyeztetésre. A harmadik ok, hogy egy weboldal sokkal olcsóbb, mint a nyomtatott népszerűsítő anyagok, mivel korlátlan számú ember megnézheti, és a frissítesek sem kerülnek pénzbe, így fentarthatóbb. Amúgy a XXI. században, ha valami nincs a neten, az nem is létezik a világ számára.
–Milyen intézmények kerültek fel a hiánypótló oldalra, és ezek vezetői hogyan fogadták az ötletet?
–Bár majd a közönség érdeklődése dönti el, de szerintem valóban hiánypótló ez az oldal. Én például egy hétig nyomoztam, hogy be tudjak jutni a sződemeteri Kölcsey emlékházba. Az intezmények általában önkormányzati vagy egyházi tulajdonban lévő múzeumok, illetve magántulajdonban lévő tájházak. A legtöbb vezető üdvözölte az ötletet, némelyik egészen lázba jött és nagyon boldog volt, hogy ingyen csináljuk meg a munkát. Nem mindenki volt ilyen lelkes, de mindenki feltétel nélkül segített. Az Ady Endre szülőháza és múzeum a szatmári múzeumhoz tartozik ugyan, de mivel ennek a weboldalán nem szerepel, fontosnak tartottuk, hogy írjunk róla.
–Kiknek ajánlott használni ezt az oldalt, és mit lehet belőle megtudni?
–Az oldal célja a tájékoztatás. Azoknak ajánljuk, akik szeretnék megtudni, milyen múzeumok léteznek, hol, hogyan és mennyiért lehet őket meglátogatni. A képgaléria pedig azt mutatja meg, hogy pontosan mit fog látni az érdeklődő. Így a képek és a rövid leírés alapján eldöntheti, hogy érdemes–e neki a múzeumokat felkeresni. Hasznos lehet a pedagógusoknak, akik tanulmányi kirándulásokat szervezhetnek az itt begyűjtött adatokalapján. Amúgyén egyértelműen a kultúr–turizmuskedvelőinek szántam. A szövegek emiatt rövidek, lényegretörőek. Nem az a lényeg, hogy mindent elmondjunk, hanem az, hogy felkeltsük az érdeklődést. A munkában támogatónk volt a Hungarian Human Rights Foundation, és a Magyar Miniszterelnöki Hivatal.
Az oldalban megtalálható múzeumok
Adyfalvai (Érmindszenti) Ady Endre Emlékmúzem; Érkörtvélyesi Falumúzeum; Érmihályfalvi dr. Andrássy Ernő Városi Múzeum; Érsemjéni Kazinczy–Fráter–Csiha Emlékmúzeum; Gálospetri Érmelléki Magyar Tájház; Mezőpetri Sváb Tájház; Nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum; Nagyváradi Szent László Egyházművészeti Múzeum; Szatmárnémeti Maszlényi Gyula Egyházművészeti Gyűjtemény; Sződemeteri Kölcsey Ferenc Emlékmúzeum.
Rencz Csaba. erdon.ro2010. szeptember 15.
Romániával épít gázvezetéket Magyarország
Megállapodást írtak alá Magyarország, Azerbajdzsán, Grúzia és Románia vezetői kedden Bakuban az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI) megvalósítását célzó projektről, amelynek révén azerbajdzsáni földgáz érkezhet a Fekete-tengeren és Románián keresztül Közép-Európába.
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő keddi közleménye szerint Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke, Traian Basescu, Románia elnöke, Mihail Szaakasvili, Grúzia elnöke és Orbán Viktor aláírták a Bakui Nyilatkozatot, amely jelentős hozzájárulás Európa energiabiztonsága és az energiapiaci verseny megteremtéséhez.
A nyilatkozat szövege szerint az aláírók támogatják a projektet, amelynek célja, hogy “az Azerbajdzsán, Grúzia, Románia és Magyarország közötti összeköttetés által diverzifikálja a szénhidrogén erőforrások szállítását”, és ösztönöznek “minden olyan szükséges lépést, amely biztosítja az Európai Unió támogatását az AGRI-val, mint a Déli Folyosóhoz és az európai energiabiztonsághoz történő hozzájárulással kapcsolatban.” A Bloomberg ugyanakkor a román elnöki hivatalra hivatkozva azt írta, hogy a négy ország folyékony földgáz (LNG) terminálok építésére vonatkozó megállapodást kötött.
Az AGRI projekt tervei szerint cseppfolyósított azerbajdzsáni gázt szállítanak Romániába Grúzián keresztül. Az azerbajdzsáni gázt a jelenlegi gázszállító hálózaton keresztül Grúzia fekete-tengeri partvidékére juttatják el, ahol cseppfolyósítják, majd az erre alkalmas hajókkal a romániai Konstanca (Constanta) kikötőjébe szállítják. Itt visszaállítják a gáz eredeti halmazállapotát, majd azt a romániai és az Európai Unió más felhasználóihoz továbbítják.
Ugyancsak kedden az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az azeri fővárosban zajló azeri-grúz-magyar-román kormányfői találkozó keretében emlékeztetőt írtak alá annak a közös projektvállalatnak a meglapításáról, amelynek feladata az AGRI megvalósítása lesz.
A dokumentumot az azeri, grúz és a román állami kőolaj– és gázipari vállalatok vezetői látták el kézjegyükkel. A felek egyben aláírták az általuk létrehozandó közös projektvállalat alapszabályát. A létrehozandó vállalat készíti el a projektet megalapozó műszaki-gazdasági számításokat, vonja be a vállalkozásba a befektetőket, határoz a felmerülő műszaki és a kereskedelmi kérdésekről.
A résztvevők megállapodása szerint a közös projektvállalat a román törvények alapján hozzák létre és Bukarestben lesz bejegyezve. A projektben a résztvevők egyenlő – 33 százalékos – arányban vesznek részt. Nincs kizárva azonban, hogy a résztvevők száma megnő a jövőben – jelentette az orosz hírügynökség.
Az ITAR-TASZSZ szerint az AGRI projekt keretében a szállítások mennyisége az első időkben eléri a 8 milliárd köbmétert. A projekt jövedelmezőségégtől függően a későbbiekben növelhetik a szállítandó gáz mennyiségét. A projekt megvalósítási költsége az előzetes számítások szerint 4-4,5 milliárd euró lesz.
(www.napi.hu) erdon.ro2010. szeptember 15.
Ma nyitott Kolozsvár első magyar bölcsődéje
Kolozsvár – Az Erdélyi Unitárius Egyház megbízása révén a Belvárosi Unitárius Egyházközség és az Unitárius Óvodáért Egyesület együttműködésével ma megnyílt Kolozsváron a régóta várt és hiányt pótló magyar bölcsőde.
A közel 30 aprósággal szakemberek foglalkoznak, és az első héten inkább arra figyelnek, hogy a gyermekek szokják az új környezetet.
A bölcsőde beindítása történelmi napnak is nevezhető a kolozsvári magyar közösség életében – véli Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész. A bölcsődét az egyházközség tulajdonában levő – korábban állami óvodaként működő – épületben alakították ki, egyházi támogatással, önerőből, valamint magánszemélyek adományaiból és önkéntesek bevonásával. Az új intézmény ünnepélyes megnyitóját a tervek szerint két hét múlva, szeptember 28-án tartják.
A ma délelőtt készült, csatolt képeket Oroszhegyi Attila Zsolt készítette. További részletekről Rácz Norbert Kolozsvár-belvárosi unitárius lelkész ([email protected], 0740974060) tájékoztat. erdon.ro2010. szeptember 15.
„Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!”
Szűk hat hónapja egy utcai verekedést követően kissé másabb időszámítás kezdődött Székelyudvarhelyen: az incidens óta napi téma, hogy egyre gyakoribbak a városban az erőszakos cselekedetek, melyek során ártalmatlan embereket félemlítenek meg, bántalmaznak vagy fosztanak meg javaiktól. Szőke László hadat üzent az alvilágnak.
Az eset erőszakellenes civil megmozdulást eredményezett: áprilisban kisebb utcai tiltakozásra került sor, majd májusban a témában lakossági fórumot is tartottak. Utóbbin többek között az is kiderült, hogy fényes nappal egy unitárius lelkészt bántalmaztak, illetve a lakásmaffiáról, egyáltalán a székelyudvarhelyi szervezett bűnözésről is szó esett. A témát Szőke László székelyudvarhelyi–budapesti újságíró „karolta fel”: internetes blogján „nyomozásba” kezdett, hogy – mint mondja – feltárja az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve korrupt kapcsolataikat. Szőkével egy internetes csevegő segítségével készítettünk interjút.
A fekete-fehérrel jól felkavartad a port Udvarhelyen, ha tetszik, egy olyan darázsfészekbe nyúltál, melyet mindenki elkerül. Jogos hát a kérdés, hogy ki Szőke Laci, és mit akar? – Hm, Szőke Laci semmivel sem több, mint aki volt: egy firkász, aki hisz abban, amit csinál. Semmi extra, semmi székely Zorró. Olyasvalaki, aki kötődik saját szülővárosához, s úgy érezte, hogy ha tehet valamit, akkor tennie kell azért, hogy az udvarhelyi viszonyok normalizálódjanak valamelyest. Udvarhelyen ugyanis elszabadult a pokol – egy kis túlzással –, most már a város mindennapjait is fenyegeti egy jól szervezett alvilági csoport, akiknek sikerült mindent behálózni. Jelenlétük most már szemmel látható, hatalmuk szintén, életterük megnőtt, most már a közösséggel is érintkeznek, nemcsak saját köreikkel. Ez pedig értelmetlen erőszakban, buta kivagyiságból fakadó garázdaságokban, de jól működő bűnözői tevékenységben is megnyilvánul. Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!
Ténykedéseddel, annak eredményességével kapcsolatosan megoszlanak a vélemények: sokak szerint ütsz-vágsz amerre érsz, bizonyítékok nélkül.
Ez a reakció természetes, el sem várhatok mást. Több hónapnak, akár évnek is el kell telnie ahhoz, hogy az udvarhelyi alvilág hálóját fel tudjam fedni. Apró, sziszifuszi munka, indult azzal, hogy névtelenektől érkezett infókat kapok, melyeket leellenőrzök. Lassan jönnek a névvel vállalt konkrét esetek, jelentkeznek a sértettek. Az ügyek kapcsán nő az érintettek köre, lassan megismerjük a különböző feljelentésekből, perekből, panaszokból azokat, akik részei ennek az alvilági hálózatnak. Én nem vehetem át semmilyen hatóság (rendőrség, ügyészség, önkormányzat) hatáskörét, de nyilvánossá tudom tenni, hogy mi zajlik az említett hatóságok, intézmények tudtával.
Híradásokból is tudjuk, a világ minden sarkán léteznek bűnszövetkezetek... – A világ okosabb sarkain tudja az alvilág is, hogy hol a helye. Ezeknél a fiúknak elszállt a realitásérzékük. Amikor a nyílt utcán összevernek egy unitárius lelkészt minden következmény nélkül, ott már valami nagyon nem stimmel. Azt a közösséget sem tisztelik, melynek a vérét szívják. Ettől veszélyesek ezek a székely nagyfiúk... – Udvarhelyen a maffia és létezése egyfajta tabu: hivatalos jelentésekben nem beszélnek róla, nyilvánosan pedig a közember sem, egyedül a fekete-fehér lóg ki a sorból. Egyáltalán miről szól az általad nyomozott világ? – Sok száznyi, a szóban forgó fiúkra vonatkozó nyomozati anyag van például a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnál, büntetőpereik is folynak itt-ott, van köztük több is, akik börtönviseltek, némelyiküket az Interpol is körözte. Legutóbbi információim szerint gyilkos is van köztük, szóval nem mai bárányok ezek. Mindennapjaikat nem fenyegeti a rendőrség és bűnüldözés erős keze, mert sokukat megvették, megszervezték magukat és kapcsolataikat annyira, hogy egyelőre szabadon garázdálkodhatnak. A közösségi nyilvánosság ereje nagy, Székelyudvarhely viszont még nem atomizálódott annyira ebből a szempontból, hogy ne lenne hatása annak, akit a „város a szájára vesz”. Ez természetes, és egy egészséges közösség önvédelmét is szolgálja az ilyen jelenségek esetén. – Nevekkel, fotókkal hozakodsz elő, ez pedig jogi szempontból is egy merész „vállalkozás”. – Óvatos vagyok, de félni nincs mitől. Amikor ezt a szakmát választottam, azt, hogy nemcsak szemlélője vagyok a jelenségeknek, hanem azokat befolyásolni is tudom, nos, a fenyegetettséget természetesként kellett elfogadni. Az szinte mindegy, hogy ez a fenyegetettség milyen természetű. – Ha itthon lennél, akkor is ilyen „bátran” viselkednél, vagy a távolság megvéd? – A távolság most hasznos. Nem tudom, miként viselkednék, ha otthon lennék, különben, ha nem véletlenül sodródom bele ebbe, akkor más módszert, nem egy személyes blogot választok fórumnak. De így alakult. A távolság véd is, hiszen a hirtelen felindulásból elkövetett seggrepacsit nem tudják majd elfogadtatni a fiúk, ha utaznak ezért mondjuk 700 kilométert. Ekkora út alatt mindenki megnyugszik. – Miben reménykedsz? Felébred bennünk a civil kurázsi, összefogunk, atomizálódunk? Te is azt mondtad, hogy egy fecske nem csinál tavaszt! – Én nem reménykedem, tudom, hogy mit akarok: feltárni az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve a korrupt kapcsolataikat. Ezeket nyilvánosságra hozom, bizonyítékokkal alátámasztott verziómat pedig elküldöm azoknak a hatóságoknak, melyeknek ilyenkor illik. Én nem fogok senkit letartóztatni, csak információt és adatokat gyűjtök – jelen esetben az illetékes hatóságok helyett, nekik ugyanis a jelek szerint más elfoglaltságaik vannak. – Perbe hívtak-e? – Ó, nagyon sok munkától megmentenének, ha perbe hívnának, hiszen így személyes adataikról „hivatalból” értesülnék, illetve az általam feltárt bizonyítékok, netán tanúvallomások egy perirat hivatalos részei lennének, ami már – ugye – nem pletyka. Ha kirakatperre kerülne sor, mert erre is számítani lehet, nos, akkor sincs semmi baj, hiszen tudni fogjuk, hogy a rendőrségen, ügyészségen és bíróságon kik az embereik. Az eddig névtelen támogatóknak, segítőknek hirtelen arcuk lesz, nekem csak arról kell majd gondoskodnom, hogy ez időben eljusson a potenciális áldozatokhoz, hogy tudják, kik lehetnek sárosak azokban az intézményekben, melyek az áldozatokat lennének hivatottak védeni, nem a bűnözőket. – Látod a végét? Ki fog „nyerni”? – Szerintem Székelyudvarhely, mert kap egy leltárt saját alvilágáról. – Egy bűnszövetkezet általában szerteágazó tevékenységet folytat. Az udvarhelyi miből él, hol tartasz feltáró munkáddal? – Mindennel foglalkoznak: drog, lakás- és telekügyek, lopott autók, biztosítási csalások, prostitúció, védelmi pénzek, lopások, zsarolások, betörések. – 500 000 forintos pénzjutalmi kereted van. Honnan a pénz, vannak támogatóid, „csendes társaid”? – Pénzt saját célra vagy személyesen nem fogadok el. Ígéretem van arra, hogy néhány vállalkozó támogatna egy tájékoztató kampányt, mellyel a lakásmaffia potenciális áldozatait kellene figyelmeztetni arra, hogy vadásznak rájuk. Sajnos ők nem olvasnak blogot, így másként kell elérni őket. Jó lenne a helyi sajtó, de ők még hallgatnak, mert amiről nem írnak, az nem is létezik – szerintük... Van támogatás arra, hogy elkészüljön az udvarhelyi alvilág arcképcsarnoka, egy 12 ezer példányos kis füzet, mellyel könnyebb lesz navigálni az udvarhelyi éjszakában. Ezt valamikor az év végén kellene kiadni. * Szőke László
1970-ben született Székelyudvarhelyen. Húszévesen az Udvarhelyi Híradó napilapnál alkalmazzák, ahol rövid idő alatt felelős szerkesztő lesz. Három év múlva már az Ati-Beta Televíziónál dolgozik, ahol a kezdeti „építkezésben” vesz részt. Szintén három év múlva az induló Príma Rádióhoz kerül. Kicsit kokettál a politikával is, önkormányzati képviselő, majd a polgármesteri hivatala sajtóreferense lesz. „Kitérőként” az Udvarhely Székhez szerződik. A hetilap megszűnését követően rájön, számára beszűkült a szakmai tér, így nagyot lép: Budapesten az RTL Klubhoz és az Axel Springerhez igazol át. 2007-től a Magyar Nemzet munkatársa, külsősként többfelé is dolgozik. Jelenleg a Holding (Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV) úgynevezett belső hírszolgálatának egyik vezetője. Az a feladata, hogy a Holding újságíróit zárt rendszerben kiszolgálja témákkal. Ezen hírügynökségi, témaajánló szolgálatot saját ötlet alapján valósíthatta meg.
Máthé László Ferenc. Hargita Népe (Csíkszereda)2010. szeptember 15.
/Szőke László internetes blogja:/
Udvarhelyi maffiákok: lelkészverő SZJ, alias vitéz Szíjgyártó Szabolcs 08/25/2010
Szomorú azzal szembesülni, hogy nekünk még maffiákokból is az aljasabbja jutott. Bocs, mármint Székelyudvarhelynek, a városnak, amit én is magaménak érzek, tetszik vagy sem némelyeknek.
Nos, ugye, Rüsz Domokos áprilisi, nyilvános összeverése csak „pletyka”. Sokan látták, mégis az. És az arany (bika)láncos Szíjgyártó Szabolcs bizonyára röhögött akkor is a markában. Miként kebelmaffiótái is, amint nézték, ahogy az unitárius lelkészt verik fényes nappal a MOL töltőállomásnál.
Vitéz SZJ, alias Szíjgyártó Szabolcs amolyan modernkori honfoglaló maffiótaként (bocs, idiótaként!) kikötötte csilivili négykerekű paripáját oda, ahová nem szabad. De legalábbis nem illik. Másoknak. Neki igen. Mert ő, kérem szépen, ej, de sokra vitte: lelkészeket verhet össze fényes nappal. Minden valamirevaló lófő székely összehányta volna magát anno ekkora vitézség láttán, dehát Udvarhelyről lekopik a székely, a lófő kiveszett, csak az ilyen maffiákok szaporodnak mint a gomba.
Ugye, ez az eset sem történt meg, állítólag rendőrségi feljelentés sem született. Aztán né, mégis, mert sikerült megszerezni egy másolatát annak a fránya, nemlétező írásos panasznak. Szép, ékes román nyelven megírva, hogy a helyi rendőrparancsnok is megértse - holott nyugodtan be lehetett volna adni magyarul is, nyilván, de mi tisztelettudóak vagyunk, s a csak románul beszélő rendőrnek is igyekszünk a kedvében járni, hadd ne kelljen szegénynek tolmácsot foglalkoztatnia. Nem kellett, olvashatta ő saját anyanyelvén, aztán el is süllyesztette valamelyik asztalfiók mélyére. Mert csak kihúzza valahogy a nyugdíjig úgy, hogy ne kelljen a bikaláncos fiúkkal foglalkoznia. Akikről mellesleg fotóalbuma is van már. Nem tudtam, de benne van a feljelentésben. Benne, abban is.
A csak magyarul beszélő olvasók kedvéért összefoglalom édes anyanyelvünkön a történteket. Rüsz Domokos unitárius lelkész szerette volna ellenőrizni autógumijainak nyomását. De több mint 10 perce parkolt egy négykerekű paripa ott, és a tulajnak esze ágában sem volt onnan elhajtani. Ugyanis neki ott támadt kedve parkolni. Az. Aztán, mekkora tévedés, az unitárius lelkész dudált egyet-kettőt, hogy előkerüljön a BMW tulajdonosa, s engedné már át a helyet. Erre aztán meg is jelent az fújtatva, üvöltve (hiába na, az ujjnyi vastagságú aranylánc jót tesz a hangszálaknak is), hogy mit képzel Rüsz Domokos, hogy csak úgy letülköli? Hát nem tanult tisztességet az udvarhelyi unitárius lelkész?
Vitéz Szíjgyártó Szabolcs, a tulok, ott parkol, ahol akar. És, amolyan szórakozásként, összeverték a lelkészt másodmagával, köpködtek is kicsit, aztán röhögve elhajtottak a MOL töltőállomásról, ami amolyan törzshelyül funkcionál számukra, és néminemű adásvétel is folyik arrafelé néha, de ebben most ne mélyedjünk el. Hát így foglalhatnám össze (ál)irodalmiasan az eseményeket. (Részletek a feljelentésben!) Szomorú mozzanata a történetnek az is, hogy a MOL töltőállomás alkalmazottai megtagadták a segítséget Rüsz Domokostól azzal, hogy ők nem látnak, nem hallanak semmmit (közben verték az unitárius lelkészt a szemük láttára), bemenekültek az üzletbe, hogy tényleg ne lássanak semmit. Nem voltak hajlandók arra sem, hogy a rendőrséget hívják.
Túl azon, hogy jobb helyeken a segítségnyújtás elmulasztásáért seggrepacsi jár, azért elküldöm a feljelentést a MOL Románia vezérigazgatójának is azzal a kéréssel, hogy nézne utána, mi is történt nevezett dátumon udvarhelyi állomásuknál? Hogy kicsit piszkálná meg az alkalmazottak felelősségét is, és kérem majd a biztonsági kamera felvételeit is, hátha megőrizték. Legalább nekünk legyen meg, itt, a blogon, ha már a rendőrség nem volt kíváncsi rá.
Vitéz Szíjgyártó Szabolcsot és a még vitézebb maffiákokat pedig megnyugtatom, kicsi a világ. Először is, miközben szakmányban vakartam ott, ahol ők is vakargatják néha, munkatársa is voltam a MOL Románia havi magazinjának. Illetve az udvarhelyi média adott egy kommunikációs igazgatót is a MOL Romániának. De, szintén vakarózás közben, összehozott a sors is néhányszor a MOL Románia jelenlegi vezérigazgatójával, igaz, akkor más munkakörben dolgozott az anyavállalatnál. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy bizony van apropó, amire hivatkozni, amikor megkeresem a MOL Romániát, és elnézést ezért a kis kitérőért.
Kedves maffiákok, hogy mi a cél, kérditek? Kikapni a seggetek alól a MOL töltőállomást. Nem fog történni semmi, és továbbra is ott rontjátok a levegőt? Semmi baj, akkor bizony bojkottálni kell a MOL-kutat, nem a cég ellenében, hanem udvarhelyi ügyfelei védelmében. Önvédelemből!
Ui.: A szóhasználatért elnézést kérek, jól tudom, nem leszek több sem én, sem ez a bejegyzés a vulgaritástól, de a célszemélyek intelligenciájához igazodtam most az egyszer. És nincsen igaza György Attilának, amikor azt mondja, ne keveredj disznók közé, mert te is sáros leszel. Nincs, mert ezek a disznók saját bélsarukban is kitűnően érzik magukat. Nekem viszont zavarja az orrom, ha már Udvarhelyen telepedtek meg. Ezért aztán megpróbálkozom a takarítással. Ingyen és bérmentve. Hogy ne borítsa be végleg ez az orrfacsaró bűz Székelyudvarhelyet... Fekete.fehér.info2010. szeptember 15.
Fekete-Fehér interjú a Bűnös Városból
Szőke László nemrég a székelyudvarhelyi állóvízbe hajította bele a kisváros állítólagos maffiahálózatának szereplőit. Hogy ne Udvarhely legyen a székely Sin City.
A magyarországi média hamar felkapta a székelyudvarhelyi, ám Budapesten dolgozó újságíró (és családja) megfenyegetésének történetét. A Duna TV-től a TV2-ig mindenhol bemutatták az udvarhelyi érintettek durva, helyenként mégis röhögést kiváltó reakcióját Szőke László blogjára.
Az erdélyi média ingerküszöbét eddig valamiért nem érte el a maffiasztori. A bloggerrel beszélgettünk.
Székelyudvarhelyen egyre többen fedezik fel maguknak a blogod. A most tizenéves generációnak: ki is vagy te, és mi közöd a városhoz?
Újságíró lennék, vagy inkább olyasvalaki, aki ebből él. Amúgy udvarhelyi vagyok, 2002-ig voltam viszonylag állandó szereplője az otthoni médiának: Udvarhelyi Híradó, ATI-BETA TV (most már Digitál 3 TV), Príma Rádió, Udvarhely Szék. Ezeknél a médiumoknál nemcsak dolgoztam, hanem a megteremtésükben is részt vettem, többnyire mint főszerkesztő. Aztán jött 1996-ban a politika, 4 év önkormányzati képviselői tevékenység - függetlenként - a legtöbb szavazattal megválasztva. 2002-re úgy éreztem, hogy elfogyott a tér számomra Udvarhelyen, nem indíthatok megint egy újabb médiumot. Elég volt, beszűkültek a lehetőségeim, és nem voltam eléggé szervilis típus sem...
A blogon több udvarhelyi problémáról írtál (ANL-lakások például), de a maffiás sztorival nagyon belenyúltál valamibe. Honnan jött a téma? Miért érzed úgy, hogy ezzel nem felesleges foglalkozni?
Alkatilag fogékony vagyok az ilyen ügyekre, rendkívül megviselnek azok a helyzetek, amikor valaki kihasználja egy-egy áldozat kiszolgáltatottságát. Mellesleg, amolyan témakeresőként működtetek egy csalásellenes blogot/hírgyűjtő oldalt is (Internetdetektív), ahol önkéntes munkában próbálunk segíteni áldozatoknak túljutni a bürokrácia útvesztőin.
A Szentimre utcai verekedés okán írtam egy bejegyzést, akkor vált világossá, hogy otthon valami nem stimmel, ez már erős az én „sokat látott” szemeimnek is. Azonban nem volt tudatos döntés, hogy beszállok, az események sodortak az elején. Tulajdonképpen belekeveredtem.
Később a családomat és engem ért fenyegetések juttattak el arra az elhatározásra, hogy ezt bizony végig kell csinálni, innen már nincs visszaút! Akik ezt megtették velem, bármit megengednek maguknak, ezt nem hagyhatom, ha úgy vélem, tudok is tenni valamit. Hát ezzel próbálkozom.
Mondhatjuk akkor, hogy ezt már módszeresen, projektszerűen csinálod? Mik a konkrét célok?
Azzá vált, módszerré. Adva van a fórum (a blog és hozzászólások), viszonylag nagy olvasottság Udvarhelyen, és ezt kell(ett) használni arra, hogy valamiféle akcióterv elkészülhessen. Meglepő, de működik. Megnyílnak az emberek, először névtelenül, később névvel is. Kezdenek beszélni, még néhány hónap, és képes leszek névre lebontva feltérképezni az udvarhelyi alvilág kapcsolati hálóját. A nagy fegyverük, a rejtőzködés odalesz - bár ezek már nem is rejtőzködtek igazán.
Mindent nyilvánossá teszek, hogy közösségen belül mindenki odakerüljön, ahová való. Nehogy arra ébredjünk négy év múlva, hogy egy ilyen arc lesz mondjuk a polgármester Székelyudvarhelyen. Mert pénze amúgy lehet, hogy lesz rá, erkölcsi háttere semmiképp - már ha időben megtudja mindenki, hogy kik is ők valójában.
Meglepett, hogy mennyire szervezett és erős lett az udvarhelyi alvilág. Felnőtt és megszervezte magát egy bűnözői generáció Udvarhelyen, ahová a román alvilág - nyelvi kirekesztettsége okán - nem tud betelepedni. Így kiépült a „saját” alvilág, s mivel kisváros, a bűnözés szinte minden területén „nyomulniuk kell”, hogy életszínvonalukat tarthassák. Volt kb. tíz évük, hogy mindent behálózzanak, hogy a korrumpálható hivatalnokokat megkeressék, megzsarolják akár. Így kezdtek el mostanában a szürke gazdaságban is megjelenni.
Székelyudvarhelynek bizony szembesülnie kell saját mocskával, különben összekeverednek a szerepek: bűnözőből lesz a köztiszteletnek örvendő, irigylésre méltó mintapolgár - kizárólag a pénze miatt, és a becsületesen dolgozó emberből lesz a másodrendű polgár. A korrumpált udvarhelyi közélet pedig ezt a folyamatot erősíti, még tíz év, és Udvarhely lesz a székely Sin City.
Tényfeltáró újságírás és crowdsourcing: hatékonyan használod a legmodernebb webes eszközöket. Úgy érzed, könnyebb így elérni az olvasókat és áldozatokat? Vagy ugyanígy működne ez húsz éve is, internet nélkül?
Hm, ez még nem tényfeltáró újságírás, hanem virtuális kocsmaasztal, ha viccesen akarnék fogalmazni. Viszont bizonyíték lehet ez az egész akció arra, hogy ma már egy közösség bármelyik tagjának lehetősége van arra, hogy viszonylag nagy nyilvánossághoz jusson. Csak ehhez nem kell az intézményesült, hagyományos média.
Az is igaz viszont, hogy vannak csoportok - estünkben például a lakás- és telekmaffia potenciális áldozatai -, akiket nincs mód elérni helyi sajtó nélkül. És a közösségi titokzsákon könnyebb lyukat ütni ma már az internettel, vége a szőnyeg alá söprésnek. Esély sincs arra, hogy az eltussolás sokáig működjön, még a zárt székelyföldi közösségekben sem!
Az első posztok után telefonon többször is megfenyegettek, ezután feljelentést tettél. Hogy áll a vizsgálat az ügyben?
Nyomozati szakaszban van az ügy, azaz a fenyegetők ellen tett feljelentést megalapozottnak találta a rendőrség. Beazonosították az elkövetőket, folyik a nyomozás, egyelőre ennyit tudok. Azért Magyarországon, mert itt, a HÉV-en ért az első fenyegető telefonhívás.
Sok komment foglalkozik azzal, hogy nincsenek bizonyítékok az általad elmesélt ügyekben. A háttérben gyűlnek a tanúvallomások és bizonyítékok, vagy csak az elmesélés tényére szorítkozol?
Én újságíró vagyok, nem bíró. Vallomások vannak, és jönnek folyamatosan. Konkrét, megtörtént esetek, melyeknek valamilyen nyoma van valamelyik hatóságnál, tehát biztosan megtörténtek.
Én nem teszek egyebet, mint idézem az elkövetők nevét, és röviden ismertetem a történetet. A lényeg a részletekben van: ha tíz esetben ugyanaz az elkövetői kör, illetve ehhez társul büntetett előéletük, jelenleg is folyó büntetetőpereik, nyugodtan nevesíthetek. És teszem is.
A. E. Manna.ro2010. szeptember 16.
Autonómia-konferencia Budapesten
Autonómia-konferenciát szervez szeptember 18-án a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A konferencia célja az elszakított országrészek autonómia-törekvéseinek ismertetése és ezek jövőbeli megvalósíthatósága.
Az előzetes program szerint a konferenciát a Hír Televízió szerkesztő-riportere, Császár Attila vezeti. Bevezetőként Kiss Dénes költő és Trianon Társaság elnöke szól majd a jelenlevőkhöz. Az Autonómia-Konferenciát Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitja meg 10 órakor.
Az anyaországból a konferencián részt vesz és felszólal majd dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Wittner Mária országgyűlési képviselő,1956-os szabadságharcos, dr. Balsai István a FIDESZ frakcióvezető-helyettese és dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár. Erdélyből és Székelyföldről meghívást kapott Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Kárpátaljáról dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
Délután folytatódnak az előadások. Felvidékről dr. Duray Miklós politikus és közíró osztja meg gondolatait a hallgatósággal, míg Délvidékről Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ad elő.
Az előadásokat követően interaktív beszélgetésre kerül sor a Benes-dekrétumokról, amely kapcsolódik a 2008. április 22-én, az Európa Parlamentben benyújtott Benes-dekrétumok elleni petícióhoz. Felszólal a szudétanémetek képviselőjén kívül Olajos Péter, országgyűlési képviselő és helyettes államtitkár, dr. Juhász Imre, európai jogi szakjogász, egyetemi oktató, Krivánszky Miklós, a kassai székhelyű DÁLESZ (Deportálás Áldozatainak és Leszármazottainak Szervezete) elnöke és Fehér Csaba, felvidéki történész.
A Hunnia Baráti Kör Németországban alakult. Olyan magyarok alakították, akik szívükön viselik a haza és nemzet sorsát. Honlapjukon található meghatározásuk szerint nem tagjai pártoknak, szervezeteknek. „Sokan közülünk nem születtek, nem születhettek Magyarországon, de szívünk és lelkünk Magyar! Szüleinktől mindig a HAZA iránti szeretetet és tiszteletet tanultuk, ezt szeretnénk tovább adni gyermekeinknek! Az elmúlt négy évben célul tűztük ki, olyan rendezvények szervezését, amelyeken Hazánk történelméről, politikai, erkölcsi, gazdasági és egészségügyi válságáról adtunk rövid előadásokban felvilágosítást. Rendezvényeinken elismert, nagy tudású személyiségek támogatását élvezhettük, akik megosztották tudásukat a hallgatósággal.” – olvasható a Hunnia Baráti Kör honlapján.
Kitekintő/felvidék.ma. Erdély.ma2010. szeptember 16.
Levél Szüleimnek, Erdélynek – 1940. szeptember
Az alábbi levél 1940. szeptemberében íródott, a bécsi döntést, majd a bevonulást követő napokban. Írója Paál Árpád István, aki kolozsvári iskolái után Budapesten végezhetett egyetemet, és ekkor Diósgyőrön gyakornokoskodott. Szüleihez, és rajtuk keresztül az erdélyiekhez írt levelében az évtizedeken át várt esemény bekövetkeztének öröme olyan hangulatokat kelt, melyből a mai ember számára is kiérezhetővé válik a tiszta, nem más nemzetek kárára megnyilvánuló öröm, az erdélyi lélek ragaszkodása, a szülőföld tisztelete.
Drága jó Szüleim!
Nektek írom ezt a levelet, de rajtatok keresztül írom mindazoknak, akiket elválasztott idáig valakitől a „határ”, akik vártatok bennünket haza a bevonulókkal. Mentünk volna, szerettünk volna ott lenni, nem a főhelyeken, nem ünneplésre számítva, csak valahonnan, egy eldugott kis erkélyről, egy utcaszegletről megpillantani a régen várt álombeteljesülést. Leírom ezeket a hazavágyódással teli napjainkat, leírom az érzéseinket, hogy megmaradjon emlékként, bizonyítékaként annak a szeretetnek, amivel a magunkénak hisszük a mi újra magyarrá lett kis hazánkat, Erdélyt.
Azon a péntek délutánon, csendes, napsugaras időben mondta be a rádió a bécsi döntést. A 22 éve várt öröm hihetetlen elkövetkezése, a sok-sok színes álom beteljesülése szinte belénk fojtotta az örömöt. Nem tudott kitörni belőlünk, nem tudtuk elhinni a hírt, nem tudtunk gondolkozni akkor, csak ültünk egymással szemben a feleségem meg én, két Erdélyből kiszakadt lélek, s a bennünk született ezernyi kérdés közül nem tudtuk melyik legyen az első. Aztán újra szólt a rádió. Valaki, a tények száraz bejelentése után, az első érző szavakkal köszöntötte Erdélyt, valaki ezrek és ezrek szeméből elindította a megkönnyebbítő könnyeket. Mert megkönnyebbültünk akkor, végre hinni tudtunk, végre végigcsordulhatott az arcunkon az öröm és sírtunk, sírtunk úgy, ahogy csak az örömtől lehet, sírtunk úgy, ahogy sohasem tudott megsiratni a két évtizedes szenvedés. A felszabadult érzés egyszerre tevékennyé tett. Ismerősök, levelek, táviratok útján igyekeztünk biztosítani a hazamenetelünket. Tudom akkor minden odavaló így tett, s senki sem álmodta, hogy lemaradunk.
Vasárnap jött, Várad felejthetetlen ünnepe! Milyen érzés lehetett annyi idő után újra elimádkozni a himnuszt. Nem bírt bennetek maradni, kitört belőletek, s Várad ezzel a vasárnappal mutatta meg igazi magyar arcát, amikor mert lelkesedni, szuronyerdő közt, sortűz, s a vesztes uralom kicsinyes bosszúvágya közepette mert tüntetni, himnuszt imádkozni, szívében a 22 éve várt örömmel. Oh milyen büszkék voltunk akkor mi, odavalók!
Másnap jött a lehangoló hír. 30 napig polgári személyek nem mehetnek a visszacsatolt területre. Istenem csak mi, mi hazavágyók tudnánk megmondani mennyi nekünk ez a 30 nap. Nem tudtunk ebbe belenyugodni, autós kirándulást terveztünk. A többség azonban kimondta, hogy a hosszú út miatt „nők kizárva” jeligével történjék a hazamenetel. Végre megértettem velük, hogy az én kis feleségem nem a látványosságért menne oda, az álmai, a vágyai, a kisebbségi élet alatt beleidegződött érzései viszik most őt haza. Megértették, belegyeztek. Akkorra megjött a végső határozat, a kirándulást sem engedélyezik. Milyen délelőtt volt! De az idő rohant tovább, már nem lehetett semmit sem csinálni.
Csütörtök reggel 7 óra. Megszólalnak az ország összes harangjai, búgva, zokogva, imádkozva kísérik a honvédeinket arra, az ősi Kárpátok felé. Délelőtt Szatmárra vonulnak be. Akkor tudtuk meg, hogy a Kormányzó Úr is velük van, Ő csatolja újra ide az ősi városokat. Még egy utolsó erőlködéssel, telefont, levelet, táviratot igénybevéve megpróbálunk engedélyt szerezni az utazásra, de hiába, nem mehetünk. Így virrad ránk, messze Tőletek, a legszebb váradi nap, 1940. szeptember 6-ika. A rádió mellett kuporgunk, könnyes szemeinken át mennyivel többet látunk mi, odavalók, mint a többiek, mint amit elhozhat ide az a kis mikrofon. Látjuk az állomástól a Bémer térig hullámzó tömeget, látjuk a virágzuhatagot, látjuk a sok-sok ismerős, örömtől síró-nevető arcot, látunk Benneteket, a szeretteinket, a sok-sok zászlót, az ismert szónokokat, s látjuk, sírva látjuk a honvédek élén köztetek lovagló beteljesült álmot.
A könnyeink festenek felétek ezerszínű szivárványt, felétek – örömben úszó otthoniak, feléd magyar lelkű Várad.
Aztán elcsendesedett a rádió, csak a lelkünkben élt tovább az otthoni ünnep. Jöttek rendre a közvetítések. Nagybánya, Beszterce, Dés, jött a kolozsvári örömmámor, a székely falvak, a gyönyörű völgyekben nem hiába álmodó kis székely városok ünnepe. Eljött mind ide hozzánk. Azóta minden visszaadott helységbe elérkeztek az álomhonvédek, mindenütt szabadon szólhat a magyar imádság.
Mi is megnyugodtunk. Az utazási tilalom miatt érzett zúgolódás megértéssé szépült, s vigaszra talált. Mert vigasz az nekünk, hogy ennyire fájt nem otthon lenni, hogy ennyire szeretjük a mi kis hazánkat, s ha Bennetek örökké élő emlékek lesznek az elmúlt napok, bennünk örökké örömöt, önbizalmat, otthonszeretetet szülő érzés lesz a most érzett fájdalom.
Csak októberben mehetünk haza. Csak akkor, amikor elhervadt már minden elhintett virág, amikor eltűnik az utcák zászlódísze, eltűnnek a honvédeket fogadó diadalkapuk, s az örömmámort a megszokottság szürkesége váltja fel. Mi csak akkor mehetünk, de a lelkünkben ünnep lesz, virágzuhatagos, zászlódíszes ünnep lesz az a nap.
Várjatok bennünket is örömmel, várjatok a lelketek színes virágaival. Ne éreztessétek, hogy nekünk, akik nem voltunk ott végig, nekünk nem is volt jogunk részt kérni az örömötökből. Ne éreztessétek ezt, mert mi nem a munka elől menekülni, nem a szenvedések elől szabadságban élni jöttünk ide. Bennünk örök fájó emlék lesz az eddigi elválásokat megszomorító határ, bennünk fel fog sírni mindig az elszakítottság miatt idáig érzett árvaság. Mi itt is az otthonért, a kicsi hazánkért dolgoztunk, a munkánk nevet, megbecsülést szerzett Erdélynek, s ha néha hazamehettünk, mi vittünk nektek buzdítást, reményeket, ha sokszor fájó színészkedéssel is, mégis mi adtunk nektek színes álmokat, amiket nem láthattunk beteljesülni!
Várjatok minket is örömmel, színes virággal, ünneplő köntössel, várjatok minket is, mert nekünk is jogunk van az örömünket sírva ünnepelni.
Árpád Közreadja: Paál Gábor. Erdély.ma2010. szeptember 16.
Kormányzati mérleg
Elégedettséget igyekszik sugározni Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfő-helyettes. Próbálja elhitetni a nagyvilággal s talán magával is: kormányzati szerepvállalásuk nem teljes csőd, van, lesz hozadéka az ország polgárai és a magyarság számára is.
Nincs könnyű dolga, hisz a kabinetnek, melynek túlélésében jelentős szerepet vállaltak, egyetlen elfogadható, koherens lépése sincs, hibát hibára halmoznak, kiútkeresés helyett fokozzák a zűrzavart, mélyítik a válságot. A Markó által sorozatosan dicsért, s elmondása szerint nekik, no meg a magyar Cseke Attila miniszternek köszönhető egészségügyi decentralizáció rákfenéi nap mint nap előtűnnek, a jó elképzelés sebbel-lobbal, átgondolatlan intézkedésekkel történt megvalósítása miatt hol egyik, hol másik kórházban robban ki botrány, tüntetés, olykor akár verekedés is. Az önkormányzatok miatt érdemes kormányon lenni, hisz így pénzt kaphatnak beruházásokra — hangzott oly sokszor, ám most ez sem látszik megvalósíthatónak. Üres az államkassza, nem jut sem iskolák, sem megkezdett sportcsarnokok befejezésére, utak feljavítására. Befektetésekre csak pályázatokon, többnyire EU-s alapokból elnyert pénzek kerülnek, ezek odaítélése pedig — reményeink és hivatalos állítások szerint — nem politikai színezettől függőek. Az RMDSZ hatalmi regnálása nemzetpolitikai kérdésekben sem hozott előrelépést. Gyermekeink továbbra is románul tanulják a történelmet, földrajzot, ugyanolyan zsúfolt órarend szerint, központosított iskolákban próbálják fejükbe pumpálni az információhalmazt. Újabb tanévet veszítenek, s jelenleg csak a halovány RMDSZ-es fenyegetőzések próbálják éltetni a reményt, hogy egy esztendő múlva talán másképp lesz. A kisebbségi törvény ma már csak arra alkalmas, hogy időnként követelés vagy ígéret szintjén emlegessék, a regionális átszervezésről, a Székelyföldi Fejlesztési Régióról mind ritkábban szólnak a magyar politikusok, s ha megteszik, kormányzati partnerük élesen utasítja rendre őket. Még a megyei intézményvezetők cseréjét sem sikerült véglegesíteniük itt, Háromszéken sem, ahol pedig már január közepén bejelentették a gyors és sikeres megállapodást a demokrata-liberálisokkal. Nagyon erős meggyőzőképességre van szüksége Markó Bélának, hogy elhitesse: van értelme hatalmi szerepvállalásuknak, mikor már azt sem mondhatják el, legalább néhány kilométer leaszfaltozott utat nyertek az autonómia feladásáért cserébe.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. szeptember 16.
Nem javult a nemzetiségi arány (Megyei intézményvezetők)
Összeállította a Kovászna megyei prefektúra az intézményvezetők jelenlegi helyzetére vonatkozó jegyzéket, az elmúlt fél évben ugyanis követhetetlenné vált, hol maradt helyén a korábbi vezető, hol került vissza posztjára a régi igazgató, és melyik hivatalt irányítja új főnök.
A kormányhivatal listáján 41 megyei intézmény szerepel, jelen pillanatban 24-nek román vezetője van, 17-nek magyar.
Az RMDSZ kormányra kerülését követő megyei egyezkedést igen gyorsan, már januárban tető alá hozták, és Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök rendkívül sikeresnek nevezte az elért eredményt, bejelentése szerint a megvitatott intézmények kétharmadát ,,sikerült megszereznie” az RMDSZ-nek. Utóbb azonban kiderült, a kását nem eszik éppen ennyire forrón, alkotmányellenesnek nyilvánították a vezetőcseréket szabályozó kormányrendeletet, és elkezdődött a hercehurca. Időközben néhányan, a liberális kormány által kinevezett, a DLP—SZDP-kabinet által menesztett vezetők közül bíróságon támadták meg leváltásukat, és pert nyertek. Így kerül vissza magyar vezető a munkaügy élére vagy a pénzügyi igazgatóságra, s valamilyen úton-módon sikerült egy-két új embert kineveztetni néhány vezetői posztra, például az Egészségügyi Biztosítópénztár élére. Ez tehát a pillanatnyi helyzet, korántsem nevezhető sikertörténetnek, és távol áll az RMDSZ sokat hangoztatott célkitűzésétől: a nemzetiségi arányoknak megfelelő arányt elérni a megyei hivatalok vezetésében.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. szeptember 16.
Felső-Háromszék krónikása (Coroi Artur emlékezete)
Váratlanul és tragikus gyorsasággal tett pontot a kegyetlen kór egy történészi pálya végére. Hatvankét évesen augusztus végén Budapesten elhunyt Coroi Artur /Nagyenyed, 1948/, a nagyenyedi születésű és neveltetésű, de évtizedekig tanári hivatását Háromszéken teljesítő kiváló alkotó értelmiségi.
Választott faluja Torja volt — ahol 1990-ben még közéleti szerepet is vállalt —, amelynek szellemi épülését az anyaországba való áttelepülése után is szolgálta, Altorja címmel jelentetve meg például egyháztörténeti monográfiáját a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál 2000-ben. Szellemi otthonának tekintette az erdélyi magyar tudományos műhelyeket, a Székely Nemzeti Múzeumot és az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, ezek kiadványaiban jelentette meg alapos kutatáson nyugvó dolgozatait, szaktanulmányait, de az anyaországi tudományos fórumokon is jelen volt erdélyi-háromszéki vonatkozású előadásaival és közleményeivel. Ugyanakkor személyes jelenlétével is megtisztelt akár egy-egy torjai vagy kézdiszentléleki rendezvényt is, ahol szolgálhatta a helyes és hiteles történelmi tudat alakítását.
Alábbi írásának megszületésére is egy meghívás adott alkalmat. 2009. november végén a Kézdiszentléleki breviárium (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2009) egyik jeles szerzőjeként vett részt egy találkozón, s idézte fel a hallgatóság előtt a falu 17. századi képét. Hangsúlyoznám, hogy minden kijelentését, utalását, adatát és feltételezését írásos forrásokra alapozta. A dolgozat közlésénél ezek felsorolásától, a gazdag jegyzetanyag közzétételétől eltekintünk, a terjedelmi okokból történt kihagyásokat pedig külön jelezzük. A dolgozat „főszereplőjéről”, Cserei János deák életéről és munkásságáról különben felkérésemre a Kézdiszentléleki breviárium számára készített igen alapos tanulmányt.
Aki minden levelében jó egészséget és jó munkát kívánt partnerének, s a címzett szeretteiről sem feledkezett meg soha, íme, fizikai valójában megszűnt létezni. Munkáit olvasva viszont jelenvalóvá tehetjük, s akik ismertük, azt sem feledjük, hogy nevetésével az emberi butaság és az önkényuralom falait is képes volt megrengetni minden időben Artur barátunk... Borcsa János
Munkái:
Coroi Artur: Altorja. A római katolikus egyházközség története /Pallas-Akadémia, Csíkszerda, 2000/
Coroi Artur Székely falvak 1 - Adalékok Altorja és Háromszék történetéhez /Erdély Történeti Alapítvány, Debrecen, 2001/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. szeptember 16.
Évadnyitó ülés az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 14-én, kedden délután tartotta évadnyitó ülését a megyei könyvtár zenetermében. Hevesi József Petőfi Sándor Ősz elején című versével kellemes őszi hangulatot teremtett.
A rendezvény témája Vörösmarty Mihály reformkori költészete volt a költő születésének 210. évfordulója kapcsán. Dr. Brauch Magda röviden bemutatta Vörösmarty életét, pályatársait, majd rátért a reformkor, az akkori társadalmi-politikai helyzet ismertetésére.Részletesen jellemezte a Gondolatok a könyvtárban, Az élő szobor, Országháza, Honszeretet, Liszt Ferenchez, Gutenberg albuma, A vén cigány, Szózat című költeményeket. Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Lovász Miklós, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla körtagok ezúttal is lelkesen szavaltak, színesebbé, gazdagabbá téve a megemlékezést.
Czernák Ferenc az évadnyitó alkalmából virágokkal kedveskedett a nőknek. Az irodalmi kör októberi rendezvényén Bokor Ella versei kerülnek bemutatásra, majd Kaffka Margitra emlékeznek az írónő születésének 120. évfordulója alkalmából.
Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad)2010. szeptember 16.
Mátyás-szobor: fizethet a Concefa
Szeptember 22., a műszaki átadás határideje után kell késedelmi büntetőkamatot fizetnie a Concefa Rt.-nek, ha addig nem készül el a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásával – jelentette ki a Krónika kérdésére László Attila alpolgármester.
Hangsúlyozta, az önkormányzat eddig minden elvégzett munkaszakasz után pontosan fizetett a kivitelezőnek. Az elöljáró szerint a román kormány átutalta a szoborcsoport felújítására szánt, rá háruló 400 ezer eurót, a városi büdzsében elkülönítették a restaurálásra szánt összeget.
„Nagy valószínűséggel az fogja kifizetni a büntetőkamatot, aki a késedelmet okozta, de az már a Concefa dolga, hogy megtalálja a felelősöket és behajtsa rajtuk az összeget” – nyilatkozta László Attila, aki szerint a felelős „otthonról hozza majd a pénzt”. Mint ismeretes, a szerződés értelmében a kivitelező a közel 380 ezer eurós (1,6 millió lejes) munkadíj 0,1 százalékát köteles büntetőkamatként befizetni a városkasszába minden egyes nap csúszásért.
Mint arról beszámoltunk, Osgyáni Vilmos, a kőmunkálatokat felügyelő budapesti kőrestaurátor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ha a munkálatok ugyanebben az ütemben haladnak, idén legfeljebb a kőtalapzat magja készülhet el, a fagyok miatt a teljes szerkezet csupán jövő április–májusban lesz kész. Amennyiben beigazolódik a Munkácsy-díjas kőrestaurátor jóslata, az eredeti határidőhöz képest akár egy évet is csúszhat a szoborcsoport átadása. Ebben az esetben a büntetőkamat havonta 48,5 ezer lej lesz, míg ha a szeptember 22-i dátumhoz képest még fél évet késlekednek az átadással, a büntetőkamat összege elérheti a 290 ezer lejt, ami az eredeti munkadíj 18 százalékát teszi ki.
Mint ismeretes, a tavaly július 22-én megkötött szerződés szerint a főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég 12 hónapos határidőre vállalta a kivitelezést. A megvalósíthatósági tanulmányt 2007 decemberében fogadta el a kolozsvári önkormányzat, akkor több mint négymillió lejre becsülték a munkálatok értékét. A felújítás költségeinek felét a magyar állam még évekkel ezelőtt magára vállalta, ennek megfelelően az Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 ezer eurót utalt át a kincses város kasszájába.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 16.
Tőkés: egyházak nélkül nincs európai egység
Európa egysége nem lehet teljes az egyházak részvétele nélkül – jelentette ki Tőkés László alelnök az Európai Parlamentben tegnap rendezett konferencián.
A tanácskozás középpontjában XVI. Benedek pápa tavaly kiadott harmadik enciklikája állt.
A Caritas in Veritate (Szeretet az igazságban) című egyházfői körlevél arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a globalizációnak nagyobb figyelmet kell szentelnie a szegények nélkülözésére a világméretű gazdasági válságban.
Tőkés László hangoztatta: a modern, integrált fogyasztói társadalom és a globalizáció időszakában a korábbiaknál is súlyosabb kihívások állnak az emberiség előtt, dehumanizáció fenyeget. Az egyház viszont az emberiség javát szolgálja – emelte ki. Krónika (Kolozsvár)